Dana

Nem volt egyszerű hazapakolni 7 év után a messzi északról. De jó neki végre megint itt. Az ottani nyelvvel se volt már baj egy csepp se, de az anyanyelv mindig édesebb, még akkor is, ha egészen elszokott tőle az ember. Most viszont már csak azt kell használnia szeptember óta, meg némi latint, mert varázslat nincs latin nélkül. De az egyébként is már szinte anyanyelv egy varázslónak, aki aranyvérű. Aki meg ilyen szorgalmas is mellé, annak meg pláne.
Ez a szorgalmasság most is kitűnni látszik, ahogy jegyzeteit lapozgatva halad le a faluba a szabad hétvégéjén. Egy póló van rajta, meg farmer, itt egészen melege van neki, megszokta az északi klímát. Futócipő formájú sportcipőjével menet közben pedig egy követ rugdos, segíti a gondolkozást, a koncentrációt, ugyanis most éppen tanul. Nem iskolai dolgokat, hanem a maga kis projektjéhez egy-két jegyzetet. Ma ugyanis pihen, és nem ölt más alakot, azt meghagyja más napokra, kell néha időt szentelni annak is, hogy megfigyeljen. Most pedig a falusi környezetet fogja ismételten górcső alá venni. Egy szimpatikus padot kiválasztva leül annak háttámlájára, és a jegyzeteit ölébe helyezve kezdi el figyelni az embereket, és miközben nézi őket a kezében a penna serceg. Hol csak firkát rajzol, hol egy-egy szót ír le, amik másnak semmit, neki mindent elmondanak. Az írás pedig azonnal el is tűnik. Nem lüke ő, hogy mindenki számára látható jegyzeteket írjon. Mivel gyakran elkalandozik gondolata séta közben is, és volt már, hogy beleütközött valakibe... A tapasztaltakból pedig tanulni szokott.

Dana

Már egy ideje kint ült és nézegette az egyre inkább eltűnő embereket, mígnem már senki sem marad szinte az utcákon, de szerencsére ő egy lámpaoszlop alá ült be, így az eddigi feljegyzéseiből tud írni. Van is mit írnia, hiszen a projektje még nem állt meg azzal, hogy Iván képébe tud bújni. Ő nem csak ezt az egyet akarja magának, ő másik ezernyi arcot is sajátjának akar majd tudni, ami sok tanulással töltött órát emészt majd fel. De az emberi viselkedéseket már jól ismeri legalább, így a közeledő lányon is meglátja, hogy gyanakodva halad el a környékén. De ő sok gondot nem fordít egy kislányra, aki valószínűleg még elsős. Csak tovább írja jegyzeteit magának összefoglaló gyanánt. Persze azért a pálcáját keze ügyében hagyja, nem szeretne belefutni egy hősködő apróságba, vagy éppen felnőttbe. A szüleitől sokat hallott arról, hogy Bogolyfalva utcái esténként nem olyan szépek és barátságosak. De a Drumstrangban a sötét varázslatokra és azok elleni védelemre kitűnően megtanították. Órán, és azon kívül is találkozott össze átkok egész armadájával. Nem jó dolog ám mindig az, hogyha az elnyomott réteghez tartozik a gyerek. De ez megváltozott már. Nem akar ő itt több lenni a szürke kisegérnél, de elnyomni nem hagyja magát, finom kis átkokkal azért ügyesen megvédi magát, ha kell.
A jegyzeteléséből felpillant, és körülnéz közben, és végül úgy dönt inkább, hogy itt az ideje annak, hogy tovább álljon innen, lassan azért kezd hűlni a levegő és a talárja sem elég meleg, a pulcsiját a táskájából, aminek pántját keresztülveti mellkasán pedig még túl soknak érezné. Inkább elrejti jegyzeteit a táska mélyére és leugrik a padról. Kezeit zsebre vágja és nekiindul az éjszakának. Persze útja pont arra vezet, amerre a lányé is, aki így simán hihetné azt, hogy a nyomába szegődött Gideon, pedig most Ivánt "otthon hagyta", szóval igazán nincs semmi ok a rossz szándék felvetésének se.

Ti is érzitek ezt a szagot? Olyan... hulla szag van. *fanyarog*

Egyik szaglászik, másik meg körülszaladgál? Kezdem azt hinni, hogy rossz helyre jöttem. XD

Nem vagyok fura és bácsi se. Teljesen rendben vagyok.

Kösz Keiko, de azért szellőztetni se ártana. *kinyitja az ablakot*

Amúgy sziasztok! *biccent, aztán felpakolja magát az ablakpárkányra*

Mert hány éves is vagy? Ha elmúltál 10, akkor nem vagyok bácsi.
Lejate *lazán int a pálcájával* Na, most hajigálj trapézlány*

Annyira? Hát nem tudom, még körül kell itt néznem. Bár eddig is jegyzetelgettem ám már rólatok, csak nem igazán vettetek észre. *lapozgatja a jegyzeteit*

Velem sextra. *megrántja a vállát és visszafordul jegyzeteihez*

Az a 4 év az nem sok, szóval nem.
Körbe akarsz dobálni, de a trapéz szótól kiver a víz? O.o

*int a pálcájával és eltűnik az írás, csak néhány rajz marad ott* Áhh, semmi extra.

Nagyon kis puffancs vagy egyébként Renée.

Szeva Boti!

De, az vagy. Látod.

Köszönöm a bókot, tudom.

Szép jó napot Matilda! Igazán csinos tetszik lenni ma is, mint mindig. Majd valamikor megyek és meglátogatom megint a könyvtárban.

Keiko, neked aztán pláne nem vagyok bácsi. Csúnya igen, elismerem, hogy nem éppen a szebbik példánya vagyok a férfi nemnek. *dohog, majd vállat ránt*

Hát már hivatalosba itt vagyok tanév kezdete óta és már a könyvtárban biztosan jártam.

Köszönöm! *biccent, és a ceruzájából egy virágot varázsol, amit aztán átad* @-}--

Csak hogy te tűnjek már annyira faragatlannak és mogorvának.

Csiga vér Spanyolina. Nem eszem meg Tökit, akinek amúgy elég... khm... furcsa beceneve van O.o
Egyébként szia! *int*

Egyre megy nekem, hasonlóan beszél mindegyik.
Milyen kedves testvéri szeretet. O.o Jó, hogy nem az én nővérem van.

Dana

Nem a világ legjobb viselkedéselemzője, de egy fiatal lány egyértelmű testbeszédét még ő is le tudja olvasni. Ehhez elég jó a szaktudása. De hiába is olvassa le a látható jeleket, nem törődik velük. Megszokta, hogy a régi iskolájában senki se félt tőle, mindenki csak szánalmasnak tartotta őt inkább a maga kis jegyzeteivel. Most is éppen olyan hangtalanul lépked, mint akkoriban, csak a táskája súrolja a lábát, ahogyan lép, és ez adja meg a mozgásának ütemét, és persze némi zajt is kelt. Ez talán megnyugtatja az előtte haladót, ugyanis így nem kell mindig a háta mögé néznie, hogy hol is jár már ő.
Az égre feltekint séta közben, a kezei zsebében nyugszanak. ~ Milyen jó, hogy nem vagyok vérfarkas. ~ Gondolkozik el közben egyik volt évfolyamtársán, aki mindig is gyanús volt neki, de most már lényegtelen, nincs vele egy fedél alatt. Itt pedig nagyon reméli, nincsenek vérfarkasok, vámpírok, de ebben nem biztos. Sok rosszat hallott a magyarországi viszonyokról távolléte alatt, és szülei sem álltak kicsattanó örömmel a hazaköltözéséhez. Pedig így gyakrabban tud hazajárni legalább, és drága anyanyelvét sem felejti el, amit néha-néha már törve beszélt, ha huzamosabb ideig nem járt magyar társaságban. Ha valaki nem használ egy nyelvet, az megkopik, nem olyan ez, mint a biciklizés. Megtanulni se olyan egyszerű. Különben Gideon nem tud biciklizni. A színpadon látott már ilyesfélét, de nem keltette fel az érdeklődését a lábbal forgatható fémkeretes karika. Mintha csak kviddics póznák lennének kissé átalakítva, a kviddicsért meg különösebben sosem rajongott a szokásos varázslói érdeklődésen túl.
A Holdról egy vers is eszébe jut neki amúgy, de most nem csonka a Hold, hogy magában elkezdje mormolni, mint ahogy szokta. A veresek ritmikus hangzását szereti hallgatni, zene füleinek. A magyar nyelv páratlan szépségét többek között annak ritmikus hangzása miatt nem akarta elveszíteni, vagy eldeformálni a nyelv tört beszédével.
- Bocs. - Megy neki véletlen az előtte haladónak, ugyanis gondolkozása közepette némileg felgyorsultak léptei és a sötét talárost egész el is feledte maga előtt, az utca homályában pedig szemei sem riadóztatták, de lehet azért, mert azok is más derengő gondolatképeket láttak inkább.

Mínea

Most viszont a Romhányi gyerektől recsegnek a deszkák. Ma úgy döntött, hogy a faluban fog randilírozni. Bizony ám! Nem is gondoltátok volna róla, hogy ő ilyet is tud, jól sejtem? Pedig nem olyan tündéri ő. Szereti kifejezésre juttatni azt, hogy az embereket mennyire álszentnek tartja. Pedig Gideon se különbözik ezektől, ő is álszent, csak nem most.
A lény mögé lépve leguggol mögötte és lendületet véve belelöki a lányt a vízbe. A könyv majd megszárad, ahogy a lány is, aki most valószínűleg elkezd majd sipákolni. Szegény.
Iván azonban jót röhörészve áll fel a guggolásból. A lányt kutatja a vízben, biztos fel fog bukkani. Minek jönnek ide valaki, aki nem tud úszni például? Ha esetleg mégis kiderül, hogy pont egy totál béna, ösztöneit teljesen elvesztett lány kapott ma horgára áldozatul persze nem lesz olyan gonosz, hogy sorsára hagyja a lányt, de addig is csak zsebbrevágja az egyik kezét, a másikban pedig a pálcáját kezdi el forgatni. Jobb az elővigyázatosság, és ezért kézben tartja a hasznos védelmi eszközt. Lehet igazi fúria a sötét hajú és talán van annyi esze, hogy tud pár remek átkot támadója ellen. Bár ezt alapvetően nem szokta feltételezni a gyengébbik nem tagjairól, még eddig nem nagyon találkozott össze ilyen belevaló lányokkal.
Csak még Iván nem ismeri igazán a Rellonos vérmérsékletet és a Rellonos lányokat. Sose voltak megfigyelési alanyai a ketteskék. Hiszen lánnyá nem tud változni, esetleg a muglivilág legújabb szenzációjának képében, de az elég szörnyszülött egy lányfajta, amitől egy Romhányi már csak elvből is eltávolodik. Egy aranyvérűnek kell, hogy legyen becsülete és hűnek kell maradnia a tradíciókhoz. Ezt tökéletesen megtanították neki. Ezt a szellemet pedig az iskolájában is tovább erősítették benne, hiszen az a maréknyi kis baráti társasága, amely néhanapján akadt, mind aranyvérű volt, méghozzá nem épp a muglipárti fajtából. Azért ez a mugli és valamelyest félvérellenességét kinőtte már, de a tradíciókat biztosan tartani fogja, az érzései nem győzhetnek az esze és a hagyományai fölött soha.

*begurul* Ki fogok pukkadni, annyi epret ettem. T_T

*szétdurran* Valaki hívja Misit, majd ő összefoltoz.

sziasztok érkezők.

Van egy nagy tállal a konyhában.

*int egyet a pálcával* Megérkezett?

Mínea

Megörökítendőnek tartja Iván az egész folyamatot. Ahogyan a lány dühösen felemelkedik a tóból, mint valami víziszörny feldobja Iván kedvét. A kiabálás és dobálózás pedig csak további röhögést rángat elő belőle. Mint egy kis pulyka. A fejének árnyalata is kezd annak taréjának színére avanzsálni. Komikus az egész.
 - Pedig innen kívülről nagyon is vicces, elhiheted, kis pulyka. - Vigyorog rá a lányra, aki inkább a jelenlegi ábrázatát próbálja most felmérni, pedig teljesen felesleges. De legalább az a kétségbeesett önvizslatás tovább javítja Iván kedvét. Örömét leli most a lány dühében. Az orra alatti félhangos dörmögést pedig nem megfelelően ugyan, de lereagálja. Kihagyni egy labdát se szabad, amit le lehet ütni.
 - Biztos bedugult a fülem a víztől, nem hallottam rendesen, mit is mondtál? A farmert meg tőlem aztán ledobhatod, nem zavar. - Pofátlan vigyorral elterülve az arcán guggol le. A tekintetét a lányéra kapcsolja, ha tudja. Egy pillanatra bűnbánó kiskutyafejet vág, még az ajkait is lebiggyeszti, de aztán csak előfurakodik a vigyora, ami levakarhatatlan. - Jól áll a szemednek a villámok szórása, de az öltözeted megköszönheti, hogy tönkretettem, borzalmas volt. - Dicsér és gúnyol egy mondaton belül, pedig tud bókolni, apjától sűrűn hallott szép bókokat anyja felé, és a könyveiből is megtanulta, hogyan kell ezt csinálni, de nem akarja belopni magát a lány szívébe.
 - Egyébként itt a dzsekim, hogy ne fázz meg, ha kiúsztad magad. További jó úszkálást! - Rakja le igazi gavallér módjára a farmerdzsekijét a stég szélére, aztán két ujjával szalutálva egyet feláll, és sarkon fordulva lesétál a stégről. Messze azért nem megy, leül a legközelebbi padra. Egyik térdére feldobja a másik bokáját, a hátát a támlának veti, amin karját kinyújtva keres kényelmes pozíciót. A fogai között eközben pedig egy fogpiszkálóval kezd el játszani.

Norina

Mint a legtöbb tanítási napot, így a mait is a könyvtárban fejezi be. Persze azért a sok szellemi táplálék között szakított időt a rendesre is, és elment ebédelni, de utána be is vetette magát az ismerős helyre. A könyvek illata a legjobb. Mindig élvezettel szagol bele a levegőbe, amikor belép ide. A könyvtáros felé tett apró biccentés a napi rutinjai közé tartozik. A könyvtárat is úgy ismeri már, mint a tenyerét. Valószínűleg fejből fel tudná mondani a kedvenc részlegének könyveit. Sorrendben, ahogy a polcon következnek. Hiszen most is, szinte oda se nézve kapja le a polcról az éppen jelenleg kiszemelt könyvet. Más számára talán unalmasan hangzik, de most is az ÁVT rejtelmeiben merül el. Amint a kezében a könyv, már fel is üti és elkezdi olvasni. A polcsorok között vakon képes tájékozódni, így nincs szüksége arra, hogy előre nézzen. Néha persze ilyenkor annyira elveszik, hogy egy-egy vonásán alakít is olvasás közben, attól függően, hogy éppen miről szól a mű.
Most is ez történik, nagy nyugodtan sétál falva a lapokat, közben pedig az állát meg is változtatta, nem a szokásos kis kerekded, hanem hosszúkásabb lett, hiszen apjától elörökölt mozdulattal, olvasás közben, ha gondolkozik ő is az állát simogatja, csak épp neki nincs ott szakáll.
Ebben a teljesen könyvi világában a földire el is felejt figyelni, aminek az lesz a vége, hogy egy macska farok kerül a lába alá. A macska felvisít, és ezzel együtt Gideon is ordít egy aprót ijedtében, az arca pedig egyből visszaváltozik, hiszen hirtelen azt sem tudja ő, hogy fiú-e vagy lány, nemhogy a képességét legyen képes használni. Még a könyvét is eldobta hirtelenjében. Nem számított ő ilyesmikre itt, a könyvtár kellős közepén.
 - Merlinre! Mi a dementoros nyavaja volt ez a visító fenevad? - Kezd bele fennhangon a szitkozódásba, amint két lábbal áll már a földön és nem készül hátradőlni. Mindezt persze anélkül, hogy körülnézne, hiszen úgy hiszi, hogy a fekete gombóc már hetedhét határon is túl van és csak magának beszél itt mérgében. De amikor lepillant meglátja a szőrcsomót annak vélhető gazdájával együtt. El is szégyenli magát kissé a lányt meglátva. Nem szokott ő így kiabálni, meg szitkozódni.
 - Bocsi a kiabálásért, de a macskád a frászt hozta rám. - Kis mentegetőzés, de ugyanakkor a másikra való hárítás. Látszik, hogy hatással van rá a rellonosokkal töltött idő.

Norina

Könyvek repkednek, macskák ugrálnak. Gideon, ha éppen nem elvegyül a tömegben mindig nagy feltűnést kelt valamilyen bénaságával. Jellemző... A megoldás persze ilyenkor az, hogy valamilyen ügyes módon továbbálljon. Úgy nem jegyzi meg őt a másik. Nem szereti annyira, ha sokan megjegyzik őt. Megfigyelő és nem megfigyelt szeret lenni.
 - Szenvedély. - A kérdésre a válasz, miközben oda is nyúl a könyvéért. Persze ő is észreveszi a másik által olvasott vaskos példányt, amit ő maga valószínűleg sose fog a kezébe venni. Nem szeret főzni, nem is tud. Úgy véli, ez a nők dolga, nem a férfiaké. De ezt persze nem hangoztatja. A lány szeme még az előbb szinte szikrákat hányt, nem fogja esetlegesen a húrt feszíteni vele szemben. Legalábbis nem Gideonként. Az ilyesfajta dolgokat inkább Ivánként szereti művelni, amihez most persze kedve is támadt. Ilyenkor pedig szeret azonnal át is vedleni sötétebbik álruhájába. Ugyanis felkeltette a lány érdekes amplitúdója kíváncsiságát. Nem túl kedvesen reagál, majd barátságosan folytatja, végül őszinte mosollyal zár? Egy átlagos ember nem ilyen szélsőséges. Gideont pedig érdeklik az ilyen egyedi dolgok. De ahhoz, hogy kihúzza a nyulat a bokorból Iván kell. Gideonként nincs hozzá elég mersze, hiszen az a valódi önmaga. Úgy pedig nem akar bajba keveredni. Nem meri igazán vállalni önmagát a világ előtt.
Szóval hát éppen ezért, hirtelen tovább is áll a lánytól. Még egyszer bocsánatot kér, majd eltűnik a sorok között. Még jó, hogy ma is rétegesen öltözött fel. Felülre ing, alulra egy szürke póló. Nem az a fajta, ami lóg az emberen. Igazából nem is nagyon tudnak lógni rajta a ruhák, mert Ivánossága miatt kénytelen edzetten tartani magát. Bár ezt Gideonként a megfelelő optikai csalódásokat alkalmazva leplezni próbálja. Nem illik hozzá a kisportoltság.
Na, tehát a polcok között előkapja pálcáját. Egy pillanatra ezzel pedig sötétséget is teremt, hogy még csak egy festmény se lássa meg őt miközben gyorsan átváltozik. Egy varázslat a hajszínért, egy fésülő varázslat annak formájáért - ne kérdezzétek, hogy honnan jött neki ez az Ivános frizura, valószínűleg nagybátyja fiatalkori kinézetét próbálta meg leutánozni. Az ingből kibújik, a farmert pedig átszínezi feketére. Varázslattal minden egyszerűbb. Csak a táskáját kell eldugnia, amit meg is old a maga módján. Hogy ez pontosan milyen mód is? Egy varázslattal belevarázsolja a könyvbe. Ilyen egyszerű.
 - Reconde! - És már benne is van a könyvben a táskája. Az álca megtartása mindenekfelett! Tehát immáron szürke pólóban, a szélrózsa minden irányába álló tincsekkel táska nélkül, egy könyvvel a kezében áll. Totálisan más, mint Gideon. Most már csak meg kell kerülnie a blokkot és visszatérni a lányhoz.
 - Na, mi az cica, nem tudod kordában tartani a rühes dögödet? - Szól oda flegmán a lánynak, a véres csíkot megpillantva. Már az imént is észrevette, hogy a macska harciasságát a gazdája megtépázásában fejezte ki. Most ez pedig jó indok volt arra, hogy valamivel megszólítsa a cicust, akire lehet, hogy most ő hozza rá a frászt, hiszen annak háta mögül érkezik.

Norina

A fogadtatás most is éppen olyan "szívélyes", mint az imént volt. Úgy tűnik mindenkit "kedvesen" szeret fogadni a kislány. Ezzel még önmagában nincs is baj, az iskolába járok java része ilyen, ám ilyen is marad a többi. Vajon a kislány most is mindjárt átvált kedvesbe és barátságosba? Vagy ha éppen egy igazi kőkorszaki modorú vele szemben a másik, akkor ő is olyan marad? Ez kiderül mindjárt, ugyanis Iván és a kedvesség még köszönőviszonyban sincs. De lehetséges, hogy a lány valami idegen néptől származik, ahol úgy szokás az ismerkedés, mint amit ő produkál. Lehetséges... Gideon ugyan sokat olvas, de nem tud mindent ő sem.
 - Elég sok mindent képzelek. - Néz végig a lányon, ami persze sokat elárul arról, hogy mikről is képzelődhetne. Bár nem igazán szokott. A lányok többsége ugyanolyan, éppen ezért nem is nagyon kötik le az ő figyelmét. Unalmas óráiban
 - Közöd? - Válasza csupán ennyi a könyvre, ami ugyan tényleg a kezében volt az előbb, csak éppen el is felejtette ezt. Túlzottan sietett. - Na, és te megátkoztad, hogy úgy menekült előled? - Veti a hátát a polcsornak és a kezeit a zsebébe mélyeszti, a könyvet pedig a hóna alatt szorongatja. Nem is néz a lányra, csak a könyvek gerinceit vizslatják szemei. A lányok nem szeretik, ha semmibe veszik őket, rájuk se hederítenek, átnéznek felettük. Sérti az egójukat, ami persze felpaprikázza a legcsinosabb pofi mögött is az embert. Szinte fúriává is képes varázsolni azt. Főleg olyankor, ha érdeklődést mutat a fiú iránt a lány.

Norina

Tanult emberrel szemben az ösztön nem győzhet. Legalábbis ez a szent meggyőződése neki, aki mindig is a tanulásban hitt. Nem hiába tanult annyit világ életében. Egyesek szerint ő már az anyaméhben is tanult valamit. A belsőszervek elhelyezkedését, vagy ilyesmi.
 - Ha te kérdezhetsz, akkor én is. Így játszunk... - Rántja meg a vállát, a korábbi kérdéseket pedig puszta érdektelenségből elereszti a füle mellett. Nem fog ő minden kérdésre válaszolni. Nem egy lexikon ő, amit előkap az ember és minden kérdésére választ lel benne. Noha valószínűleg Gideon tudása meglehetősen közelít a lexikonok felé Átváltoztatástanból.
Az idegesítő taktika persze közben nem jön be a lánnyal szemben, aki inkább fenékre veti magát, és ismét kérdez. Nagyon kotnyeles és kíváncsi. De legalább a nevét elárulja. Na, ez fordítva nem történik meg. Szeret rejtélyes maradni, hiszen ő a valóságban nem is létezik, csak Gideon megalkotta második önmagát.
 - Te mindig ilyen sokat kérdezel? Nem vagy kicsit túl kíváncsi? - Néz le a bal szemöldökét felhúzva a lányra. De utána ellöki magát a polctól, egy lépést lép előre, hogy egy könyvet lekapjon a polcról. Igazából tök mindegy volt, hogy mit, csak az volt a lényeg, hogy úgy tűnjön, hogy untatja őt a lány és inkább fordul valamilyen unalmas könyvhöz, ami jelen esetben egy verses kötet. Egyébként Gideon szereti a verseket. Ivánként szokott is párból idézni, mert az olyan titokzatossá és műveltté teszi őt. Ez pedig mindig is a fő ismérvei közé volt sorolható, Gideonként is. Hiszen róla nem sokan tudnak bármit is, azt leszámítva, hogy van esze, és intellektuálisan magasan kvalifikált.
 - Nocsak, ez pont idevág... "Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság." Szabó Lőrincz így üzen, hogy ne gondolj mást, mint látsz. Gyanakvó nagyon a tekinteted Kíváncsi úrhölgy. - Csapja össze ezzel a könyvet, visszateszi azt a polcra, majd sarkon fordul kezeit ismét zsebre vágva és elindul. Ki akarja próbálni, hogy a lány követi-e őt. Kíváncsi-e rá.

Norina

Tudása nem kopott, a várt reakciót éri el a lánynál. Követi őt az. Pont ez kellett neki, semmi más. Ivánként szinte mintha másképp is gondolkozna. Az a fajta szabadság, amit megenged önmagának így, a névtelenség mögé rejtőzve még a gondolkozását is megváltoztatja erre a kis időszakra. Nem mintha Gideonként nem jutnának neki ilyesmik az eszébe, de mindig elhessegeti a gondolatokat. De most van rá lehetősége, így megteszi. Bátor lesz.
A polcsor végéhez érve elfordul, majd ismét, de aztán megtorpan és visszafordul, hogy a lányt a falhoz tudja szegezni, mivel máshova nem igen menekülhet, kicsi itt arra a hely.
Egy lélegzetvételnyi távolságra megáll a lány előtt a két kezével a falnak támaszkodva annak feje mellet. Kissé lehajol hozzá a szemébe nézve, azt hihetnénk, hogy meg akarja csókolni, akkor szoktak ilyesmit csinálni. Pláne, hogy óráknak tűnő másodpercekig áll a lány fölött. És ha semmi sem húzza keresztül számításait, miszerint olyan váratlan volt ez a fordulás a részéről, hogy a lánynak nem nagyon van ideje akciózni, megszólal.
 - Kiszámítható vagy, édes. - Ezzel pedig már el is lökte magát a faltól, hogy egy lépést hátrálhasson és karba tett kezekkel egy oldalas elégedett mosollyal nézzen a lányra. Kíváncsian várja a lereagálást. A személyes impulzusok derítenek a leginkább fényt a belsőre. A hirtelen jött váratlan események, amikor nem tudja az ész kellőképp kontroll alatt tartani az ösztönt. Ezek a pillanatok teszik a legjobban kielemezhetővé az embert. Láthatóvá válik a különbség az ész és az ösztön irányítása között. Gideont pedig érdekli a lány, mikor mire hogyan reagál, a maga alap szélsőségével.
Persze lehet, hogy másképp végződnek a dolgok, nyitott a történet. Norina kiszámíthatósága visszájára is elsülhet.

A váratlan meglepetésekre a legkevésbé felkészült Gideon, azt hiszem. Az ő élete tele van számításokkal. Mindent előre tudni szeret. Nem a spontaneitás híve. Néha kicsit el is várja, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan ő azt eltervezte. Számára minden elemezendő, és minden kiszámítható.
Az arcra puszi persze nem volt a kiszámítható dolgok között. Egy pillanatra meg is lepődik. Szerencsére nem annyira, hogy a képessége feletti kontrollt is elveszítse. Roppant nagy bukás lenne az most a részéről. Persze egy felejtésbűbájjal kezelhetné utána a helyzetet, de nem jó abban a bűbájban, és ki tudja, talán a teljes emlékezettörlés lenne a nóta vége. Kellemetlen lenne, roppant mód!
 - Tüzes... - Reagálja le végül ezzel az egy szóval a lány reakcióját egy mosollyal együtt. De többet nem szól. Mit mondjon most? Nem akarja törni a saját fejében kialakított képet Ivánról és annak személyiségéről azzal, hogy elgideonosodik, szóval inkább szófukarként megáll a lánnyal szemben. Persze kellő távolságba, hogy ne legyen több hirtelen jött arcra puszi. Nem szereti annyira a túlzott emberi kontaktusokat. Módfelett ügyel rá, hogy kikerülje az ilyen szituációkat. A személyes szférájába való behatolás számára kellemetlen. Túl zárkózott ő ahhoz, amit most a karba tett kezekkel jelez is. A testbeszéd sok mindent elárul, még ha többségében a testét is próbálja tudása folytán szabályozni.
 - Bátor próbálsz lenni, de nem mersz eléggé az lenni. Eridonos gólya vagy talán? - Az első tippje a lányról ez. Más házba nem tudná sorolni. Hiszen a pirosakra jellemző megfigyelése szerint a bátorság. A gólyák persze még nem elég bátrak, de szeretnének azok lenni. Egy lánynak pedig mihez kell a legtöbb bátorság, egy nála idősebb pasival való kommunikációhoz.

Norina

Reakciók és válaszreakciók. Kíváncsiságból indult ki minden, ami most felkeltette a másik kíváncsiságát is. Érdekes játszma veszi most kezdetét. Ivánról megtudni bármit, megfejteni őt, nem lehet olyan egyszerűen. A mesterséges találmányoknak ez az egyik nagyszerűsége, ha emberről van szó. Minden úgy van összerakva, és minden elem akkor kerül megváltoztatásra, amikor éppen úgy tetszik. Lehet nem várt jellemfejlődés, vagy éppen egyszerűen itt is hagyhatja a lányt, senki sem fogja tudni, hogy ki volt az, akivel beszélt. Iván alakja a ködbe veszik mindig. Erre ő különösen ügyel. Mindig.
Norina viszont ne ilyen könnyen megfejthető és elég hamar felpaprikázható. Már a puszta feltételezés is sértő számára, hogy ő nem Rellonos, a koráért pedig úgy harap, mint egy majdnem 50 éves nő.
 - Nyugi van házi sárkány, ráérsz még a korod miatt aggodalmaskodni. - Vigyorogja telibe képen a lányt amolyan gúnyos módon. De látszik rajta, hogy jól szórakozik a helyzeten. Azon végképp, amikor elkezdi őt elemezgetni beszélgető partnere.
 - Lehet, hogy csak egy látomás vagyok a fejedben. Ki tudja, lehet, hogy csak álmodsz. Édes álom ez az egész. Belefeledkeztél a könyvbe, amit olvastál. - Hangja kissé altatóbb lesz, a szemeivel a lányét próbálja fogva tartani, miközben egy lépést tesz a vöröske felé. A pálcáját eközben előszedi finoman, lehetőleg észrevétlenül. - Stupor! - Teszi meg az utolsó lépést is a lány felé, majd egy gyors kézmozdulat a lányra, és ha minden jól sül el, akkor a lányka rongybabaként hullik a kezébe, ő pedig az első fotelhoz viszi őt, hogy oda leültethesse, a kezében tartott ÁVT könyvet pedig a kezébe tehesse, miután már az teljesen Gideontalan.
 - Álmodj rólam! - Súgja még a lány fülébe, majd elindul a könyvespolcok közé. Miután takarásba ér visszaint még pálcájával, hogy feloldja a kábítást. Ezt követően pedig arcán gonosz, és öntelt mosollyal elandalog a könyvtárból. Ennyi most pont elég volt a részéről ahhoz, hogy nyomot hagyjon Norinában, talán csak álomnak hitt alak lesz az elméjében. Igazából reméli, hogy ez történik, ha esetleg később még találkoznának mókásabb lenne a szituáció.

Mi is lehetne jobb, ha hajnali dérnél? A friss, érintetlen reggelnél, amely magában tartogatja a nap lehetőségeit? Semmi. Legalábbis Gideon számára semmi sem jelenleg. A hajnal annyira sokat sejtet azzal, ahogyan finoman lopakodva kúszik végig a házak falán, hogy a nap legelső sugaraival keltse fel az embereket.
Leheletét látja maga előtt, ahogyan a réten kóricál. Kezei zsebre vágva. Merengőn néz a messzeségbe. Előtte már felsejlik a napfelkelte. Szereti nézni. Régen nagyon utálta, mindig egy újabb szörnyű nap kezdetét jelentette. De most egy lehetőségekkel teli új nap ígéretével kecsegteti őt a parányi narancsos sugár. Ma talán valami újat alkothat. Vagy egy régi dolgot továbbgondolhat. Lelkesen várja a múzsa csókját mindig, amely leggyakrabban ilyentájt éri őt utol. Még frissen, üdén, kipihenten. A gondolati világában még egy kicsit ott ragadva lépdes ide-oda.
De lassan kezd kicsit fázni. Kevésbé hideg reggelre számított. Jobb lesz, ha betér a meleg és oltalmat nyújtó falak közé. Éppen ez a döntés volt most talán a legjobb. Hiszen így tudja csak észrevenni a kandallós terem felé tartva a folyosó kihalt falai között kószáló Norinát. Mosolyra húzódik a szája a lány láttán. Ő a sikere megtestesítője. Valaki, akin kifogott Iván személyiségével és titokzatosságával. Azóta is édes szájízzel gondol vissza a könyvtári délutánra. Az első alkalom, amikor igazán az ő kezében volt az irányítás egy szituációban. Férfiként ez pedig imponált neki. Erre az érzésre vágyva pedig ismét a lány nyomába ered. Természetesen Ivánként. Hiszen egész reggelét Ivánként töltötte eddig. Persze kint pihent kissé, és valódi önarcképében tetszelgett az öreg fatörzseknek Iván hajával és öltözködésével ötvözve mindezt. Most nem kellett aggódnia a lebukás miatt, hiszen szinte az egész kastély alszik még. Csak ő és a vöröske nem.
 - Megint rólam álmodsz? Ez hízelgő. - Semmi köszönés, az nem is lenne idevágó. A belépő csak így hatásos. Így deríthető ki, hogy a lány valóban csak egy álomképnek hiszi-e őt, vagy valóságos, hús-vér embernek, aki fantomként megjelenik, hogy aztán eltűnhessen. Ha már Iván úgyis csak egy gondolat megtestesülése Gideon részéről. A képesség fejlesztésére és a tudása gyarapítására felhasznált eszköz. Gideon valahogy éppen így is tekint erre a másik személyazonosságára. Egy kontroll alatt tartott kísérlet az egész, ami egy kamasz lázadásából indult ki.

Dresscode

Végiggondolva utólag már totális hülyeségnek találtam azt, hogy Ivánként álltam neki ennek az egész estének. Gideon számít csak bejegyzetten végzősnek, noha volt, hogy Ivánként tűntem fel az órákon. Sokak számára éppen ezért vagyok egy végzős a sok közül. Végül is annyira nem erős az összetartás itt, mint a régi iskolámban volt. Hiszen ott mindenki ismert mindenkit. De tényleg. Itt ez nem így van. Volt már ahhoz is szerencsém, hogy valakinek beadjam azt, hogy mindig is idejártam, csak még sosem találkoztunk. Elhitte. Hazudni jól tudok. A viselkedés ismerete azzal a tudással ruház fel, hogy bármikor megtudok vezetni bárkit. Hasznos.
Ivánosabbik felemhez hűen az öltözködést lazára vettem. Persze azért a fehér dresscode-nak eleget tettem, és a maga módján elegánsnak is mondható az öltözék, de mégsem az a tipikus jólfésült úriember érzetét keltem. Kényelmetlen is ez egy kicsit elsőre. De mire leérek a nagyteremhez sikerül átszellemülnöm. Ilyenkor mindig Ivánra jellemző dolgokon gondolkozom. Párbeszédeket játszom le a fejemben. Így egészen egyszerűen megy a színészkedés. Egy egész estére ki kell ma tartanom. Nem eshetek ki a cserediák szerepkörből.
Mivel az állandó fel-fel tűnésem miatt azt találtam ki, hogy a háttérsztorim az lesz, hogy cserediák vagyok. Így nem kell egyik házhoz sem tartoznom. Csak arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy melyik iskolából jöttem, de hát ez már igazán apró dolog. A kulturális tudásom van olyan kiterjedt, hogy ne okozzon gondot egy olyan iskoláról mesélni, amiben sosem jártam.
A nagyteremhez végül megérkezem. Az egyik páncélban még ellenőrzöm az arcomat. Nyugtázom magamban, hogy a képességem fölött továbbra is úr vagyok. Nem hiába a sok gyakorlás.
 - Csinos vagy. Az egyszerű elegancia a legcsinosabb. - Bókolva lépek mellé és nyújtom oda kezem a lánynak, hogy az belekarolhasson. Igazán nem ismerjük jól egymást, de mindenképpen meg akartam jelenni az eseményen, ezért jött az ötlet, hogy Henivel jöjjön el ide. Gideonként nem lett volna kivel, és nem is tudtam volna jól kezelni a helyzetet. Ivánosabbik felemmel tudok olyan laza lenni, hogy ne verjen ki a víz, ha egy lány belép a félméteres körömbe. Miért? Mert ilyenkor kikapcsolok résszint fejben. Csak sodródom. Nekem ez a kikapcsolódás, a hobbi. Valamilyen szinten.
 - Mehetünk? Nyugodj meg, jól táncolok, majd vezetlek, neked csak bíznod kell bennem. Menni fog?

Heni



Mivel nem tudok még valami sokat a lányról, első lépésben megpróbálom minél jobban kiismerni. Ezáltal el fogom tudni érni azt, hogy megismerjem őt, anélkül, hogy ő bármi érdemlegeset megtudhatna rólam. Miért is kellene neki bármit is tudnia? Elégedjen meg a nevemmel. Ha valaki sokat tud, azzal csak a baj van. Főleg az én esetemben. Iván személye csak kitaláció, így minden hozzá köthető történet is az. A sok kitalációnak és hazugságnak pedig sosincs jó vége, mint tudjuk. Ezért vagyok olyan szűkszavú.
Egyszer az egyik lány azt mondta, hogy ez a szűkszavúság egy vonzó tulajdonságom. Én persze felhúzott szemöldökkel néztem rá. A lányok megértése mindig is nehéz feladat volt... De persze én szeretem a nehéz feladatokat, a kihívásokat. Ezen a téren kicsit inkább Eridonos, semmint Navinés jellem vagyok. De nem egy jellemből adódik az, hogy ki milyen is igazán.
 - Remek! Akkor indulhat a nagy végzős bál. - Valahol ezen mondatom közepén sikerül átlépnünk a küszöböt. Egy hófehér birodalomba csöppentünk. Minden rikítóan fehér, már-már zavaró a szemnek ez a sok fehér. Egy picit összehúzom a szemeimet.
 - Ez aztán fehér lett. - Jegyzem meg félhangosan, leginkább magamnak, de neveletlennek se akarok tűnni, aki az orra alatt dörmög, mint egy házsártos vénember, vagy éppen egy futóbolond.
Heni ötletére ezt követően bólintok egyet és lépteinket az asztalok felé kormányozom.
 - Mesélj magadról! A továbbiakra már vannak elképzeléseid? Hol fogsz továbbtanulni? - A jövő kérdése persze már agyonrágott csont, de jobb ötletem nincs. Társalgában nem vagyok túl kreatív. Inkább jó hallgatóság vagyok és nem jó beszélgetőpartner, akinek mindig van újabb és újabb témaötlete. Szóval elég unalmas velem.

Aishwa... őőő, izé... Aisha

Ez a végzős bál már megint itt van. Ezt talán most az egyszer nem kéne kihagynia. Az eddigieket ugyanis vagy elsunnyogta, vagy csak olyan hamar lelépett, ahogy csak tudott. Most azonban kísérete is lesz, így nem teheti majd meg, hogy egy-két zeneszám elhangzása után elmegy. Bebiztosította magát, hogy most ki fog bírni igenis egy szociális eseményt, és még csak nem is fog jegyzetelni közben. Legalábbis nem végig. De azért nála van a kis füzetkéje, biztos, ami biztos. Most viszont sehol egy táska, helyette egy zakó nyomja a vállát, amit most még csak az ujjára akasztott. A falnak dőlve álldogál a lányt várva. Most így még egészen jó. A nyakkendőt meg a szobájában is hagyta, nem kell az ide. A hanyag eleganciának a nyakkendő nem tartozéka.
 - A nőknek miért kell mindig késniük? Mintha muszáj volna. - Dünnyög magában, közben pedig ötször megbánja az egész bál ötletét. Miért tetézi a bajait, így is van elég. Iván arcán változtatnia kell, mert egyre többekkel találkozott már úgy, és egyre többen ismerik. Nem szereti, ha túl sokan ismerik. Szeret ismeretlen lenni. Ismeretlennek lenni jó! Nem kell attól félni, hogy bármelyik sarkon lebukhatsz, mert megismernek. Ha egy terembe bemész Ivánként, kijöhetsz Gideonként, senkinek se tűnik fel. A szürke kisegér lét nagyon is kényelmes és hasznos. A hasznosság elve pedig nagyon fontos Gideon számára. Nem alaptétel számára az utilitarizmus, de ismeri és szereti ezt az elméletet.

Aisha

Mindenkinek van első benyomás. Gideonnak rögtön háromféle a mai Aisháról: bájos, beszédes, ringlispíl, az, hogy becsúszik a filmvászonra a zöld ruhácskába és egyből beszélni kezd más szavakkal nem is jellemezhető.
 - Gyere, menjünk, mire visszaérünk felszárad. - Biccent az ajtó felé. Köszönni ő is elfelejt. Kisöpri a fejéből a Zöld forgatag. - Azt hittem valami indiai öltözetben jössz, az passzolt is volna a témához, neked meg otthonos lett volna. Nem?
 - Te nem tudod amúgy, hogy meddig tart ez az izé? - Nem tehet róla, a foga tényleg nem füllik túlzottan az ilyenhez. - Egyébként igény esetén egy táncot ígérek neked. - Mutatja fel a mutatóujját. Aztán persze szigorúan ránéz a lányra, hogy nyomatékosítsa szavait. - Tényleg csak egyet!
Azon kevesek közé tartozik Gideon, akik nem utálták teljesen a táncórákat, ennek hála meg egy kicsit tud is táncolni. De többnyire csak ide-oda lépeget. Nem túlzottan magabiztos. De ez még mindig jobban megy neki, mint a kviddics. A seprűlovaglást sokkal nehezebben tanulta meg az iskolában, mint a jobbra kettő, balra kettő és akkor egy két há', egy két há' lépéseket. Végül is ez a talajon van és csak figyelni kell rá és megtanulni. A repüléshez meg érzék kell és tehetség. Na, az neki nincs. Elhasználta a tehetségmanapontjait a különleges képességére. De nem lehetett neki belőle valami sok, ha csak az arcára jutott ebből is.

Hurrikán


Ha lenne min meglepődni meglepődne, de Aisha mindig olyan váratlan cselekedeteket hajt végre, hogy Gideon már elfelejt meglepődni rajtuk, inkább megmindent megmagyaráz egyetlen szóval, ami mindent elmond: Aisha. A másik meg a Narnia imádat. Ez is elég kifejező.
 - Ne haragudj. - Sután bocsánatot kér. Nem túl multikulturális Gideon, ezért ezeket az infókat nem tudta eddig az indiai szokásokról. Annyira nem köti le őt a többi nemzetiség. A hátránya annak, ha nagyon mágus családba születsz, hogy a legtöbb kultúra kimarad az életedből, mert annál bezárkózottabbak.
 - Most megfogadtam, hogy nem lépek le hamar. Bár a bulinak már majdnem a közepén járnak, nem? Mindegy... - A szó, ami ritkán hagyja el az ő száját. Neki általában nem mindegy semmi sem. Vannak önálló elképzelései, tervei, amiket nem szeret keresztülhúzatni senkivel és semmivel sem. A mai este viszont nincsen ám megtervezve. Nem tudja mit is várjon... Idegen.
 - Nem? - Teljes meglepettség - kell füllenteni azért, hogy megúszhasd, hogy a lábadra lépjek. - Böki kicsit oldalba a karját karoló lányt, ami amúgy nem gyakori jelenség. Nem túl fizikai kontaktos gyerek.
 - Pedig már elképzeltem, hogy milyen jól mehet neked a kacsatánc. - Azért annyit még mindenki tud eddigi megfigyelései alapján. De a jobbra kettő - balra kettő is egész jó aránnyal vonul fel az átlagos tánctudási listára.
 - Már egyszer megígértem, csak aztán elnyelt a futóhomok téged is... - Továbbra sem tartja jó szórakozásnak a kviddics nézését. Nem rossz, de nem is jó. Haszontalan dolog, a korábbiakra visszakanyarodva.
 - Oké, de te próbáld meg nem leutánozni. Nem tudok újraéleszteni.