38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 43 44 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. április 14. 10:37 | Link

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. kora reggel

Ha mást nem is tud elkészíteni, a tűzhelyet pedig bekapcsolni sem képes, a szendvicsekhez igazán jól ért. Kedvence a tojásos-tonhalas fajta, sokszor még kenyérre sincs szüksége ahhoz, hogy a hozzávalókat egyesével falja fel. Most viszont ideje és kedve is úgy hozza, hogy aprólékos munkával áll neki reggelijének, amit egy jól ismert női hang zavar csupán meg. Csirkemellsonkát pakol a ropogós, frissen megvajazott kenyérszeletre, mikor a navinés prefektus oldalba böki, hogy aztán mellételepedjen a pultra.
- Ne akard, hogy én is megbökjelek - sandít rá a mindig mosolygó Lucára, s közben az ételkreálmányával foglalatoskodik. Tojásért és ecetes vízben ázott salátáért nyúl, amit némi torma követ. Voilá, a reggeli előállt minden ízével és illatával együtt, hogy a rellonos éhes száj végre jól lakjon vele, és ne kelljen tovább korgó gyomrát hallgatnia. Tányérra teszi az ételt, mikor Luca csillogó szemekkel és 'valamit akarok' mosollyal mászik bele aurájába. Noel felhúzott szemöldökkel fordítja felé arcát, majd a lány kérdésére felsóhajt, megrázza kissé fejét, majd széles vigyorával szólal meg.
- Ejnye-bejnye, Lucám - színpadiasan állát is megvakarja, úgy néz bele a barna tekintetbe. - Nos, emlékezzünk csak meg a közelmúltról kérlek, volt az a késes ügy, Mihaeltől lopni pedig veszélyes játszma, ugye nem kell magyarázzam... most pedig készítsek neked szendvicset, he? Nem vagyok házimanó és arról se feledkezzünk meg, hogy soha nem csináltam még reggelit senkinek, főleg nem olyan lánynak, akitől nem várhatok semmit.
Kezeivel a pultnak támaszkodik, huncut vigyorából sejthető, hogy már ki is talált valamit, amivel meghálálhatná neki a navinés a mai reggelit. Kialakult szeretethiánya következő csillapítója lehet ez a vidám teremtés, akinek szívesen főz forró kakaót is akár a szendvics mellé, ám ez nem maradhat fizetség nélkül.
- A normális unalmas? - teszi fel inkább kijelentésnek hangzó kérdését, mikor a lány pólójára pillant. - Akkor legyünk izgalmasak. Csinálok kakaót, szereted?
Saját tányérját félretolja és megy egy újabb kört a nagy helyiségben, a dolgozó manók között lavírozva, hogy beszerezzen minden szükséges hozzávalót. Két bögrét is hoz, friss tejet és kakaóport kever össze bennük, hogy néha a lányra mosolyogva a manókhoz vigye azokat.
- Nem tudom bekapcsolni a kályhát - hajol le az egyikhez, úgy súgja annak hatalmas, öreg fülébe, hogy Luca nehogy meghallja konyhai szerény képességeit. A manó segítőkészen elveszi tőle a bögréket, ő pedig a lányra kacsintva siet vissza hozzá a pulthoz. Gyors mozdulatokkal kenyeret vajaz, felvágottat és tojást szeletel rá, majd jöhet a saláta és torma. Mikor elkészül megtörli kezeit egy konyharuhában, végül Luca fölé magasodva támaszkodik meg a pulton.
- Nos?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 18. 21:19 | Link

Leonie...mondjuk.  Cheesy

Tata tatta tattata...Egy aranyos hegedűdal jár a fejében egész nap, és mindez rejtély, hogy hogyan, de arra ösztönzi, hogy muffint süssön.
Tatta ttata taatatta. Mosolyognak majd, rak rájuk színes cukorkákat, meg vastag cukormázt.
Tattatatta tatttata - élet! konyha! Imádni fogják az eridonosok. Muszáj lesz vinnie Kahlilnak és a HVH-nak is, amiért ma reggel odaadták neki a szép fényesre suvickolt (azóta festékessé vált) prefektusi jelvényt. Meg persze ott van az a két tanár is, akik ma ki akarták küldeni őt óráról, amiért virágokat varázsolt a talárjukra...Egy muffin mindenkit megvigasztal.
És igen, Keith állapota súlyosbodik. Mit ad Isten, ma már nem is citrom-narancssárga kombinációt visel, hanem egy iszonytatóan édes kiskutyával díszített inget, szabadon lévő mellkasára pedig egy festett tulipán kerül. Az új jelvénye nincs itt, valószínűleg elhagyta a padláson.
Miután belépett a konyhába és néhány kedves lány manót megtáncoltatva eljutott a pultig, rögtön el is kezdi a hozzávalók összegyűjtését. Korábban kétszer-háromszor már főzött itt Leonie-val, úgyhogy a manók maximum meghökkennek, amiért ma a szokásosnál is furcsább, de nem kérdeznek rá terveire. Persze ha így lenne, Keith biztos, hogy boldogan mesélne nekik a muffin csodálatos erejéről, az imádott tanárairól és arról a rengeteg eridonosról, akiket legszívesebben egyenként ölelne meg, hogy kifejezze, mennyire szereti őket.
- Mit sütsz, kis szűcs...- Motyogja nevetve, lisztes orral, noha a lisztet még ki se bontotta, miközben nagy lelkesedéssel törni kezdi a tojásokat a hatalmas fém tálkába, ami az érintésére citromsárgává változott. Az elmúlt néhány napban még kevésbé tartja kontroll alatt az erejét, mint a fertőzése előtt.
Utoljára módosította:Keith Ebkapitány Coltrane, 2014. április 18. 21:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. április 18. 22:59 | Link

Keef
Noel bőrében

Alig pár órája szenved a srác testében, de úgy érzi, képtelen lesz megszokni az új külsőt, a sajátjánál jóval nagyobb méreteket, a plusz részeket, és azt, hogy majd minden este és reggel át kell öltöznie, hogy újból és újból szembesüljön az egésszel. No, nem mintha Noel olyan borzalmas látvány volna, mert lássuk be, díjnyertes csődör pozícióban van, de Leonie-t nem olyan fajtából faragták, akinek a lelke ezt könnyen el tudná viselni. Khm… sokat fog pirulni mostanság. Meg aztán a barátok kérdése is a levegőben lebeg. Vajon Noel minden szembejövőt elkezd majd fojtogatni? És ő? Mit fog Keefnek mondani? Hogy fog így legjobb barátja szeme elé kerülni? Erre ennie kell! Attól majd minden jobb lesz! Amint elvált Noeltől, az irányt a konyha felé vette, s végig azon aggodalmaskodott, hogy mi lesz most vele?
Mázli, hogy hosszú az út a konyháig, mert mire eléri az ajtót, a hangulata is javul kissé. Talán nem csak rossz oldala lesz ennek. Még sosem látta ilyen magasból a világot, idefent még a levegő is mintha frissebb volna. Ráadásul tobzódik a férfierőben, amit kicsi leánykaként még terelőléte ellenére sem érzett sosem, hiszen most fél kézzel tudna lecsapni egy legyet, eddig meg kettő kellett ahhoz, hogy agyon is tudja nyomni.
No, tehát ott tartunk, hogy Leonie eléri a konyha ajtaját, és egy mozdulattal jól belevágja a kezét, mikor a kilincsért nyúl. Még szoknia kell a megváltozott távolságokat is. Roppant suta lett.
-Áucs – nyög fel fájdalmasan, majd a következő pillanatban átlibben a küszöbön, hogy aztán a manók láttán hatalmas mosolyra húzza ajkait. Legalább ők még a régiek, bár mintha kissé összementek volna a legutóbbi látogatása óta, és mintha kevésbé szívélyesen fogadnák, mint úgy általában.
-Sziasztok, manócskák! – dörmögi nekik, majd beljebb ugrándozik a helyiségbe, enyhén morbid képet nyújtva ezzel. De ez eltörpül amellett, amilyen produkciót lever, amikor meglátja Keefet. Az első másodpercben megmerevedik, a következőben felvisít, vagyis valami egészen emberfeletti hangot hallat, és odaszáguld legjobb barátjához, hogy belevesse a nyakába magát.
-Keeeeiiiiith! De jó, hogy itt vagy! Ma nem is akartam hazamenni, hogy ne láss így, mert így már nem fogsz szeretni, hiszen eltűnt a szép vörös hajam – igen, a haj a legfontosabb. Az kisebb probléma, hogy fiúvá változott.
-Szerinted szép vagyok azért? Mi lesz, ha elkezdek szakállat növeszteni? Borostás az állam? Nem akarok szakállas lenni. De ha mégis lesz, azért még a barátom maradsz? – nyavalyog, miközben állát odadugja Keith orra elé. Nem baj, ha a másiknak fogalma sincsen róla, mi történik éppen körülötte.
-Mit sütsz nekem? – elhúzódik, s a hozzávalókon végigtekintve szemei egyből felcsillannak. A szokásosnál jóval egyszerűbben felpattan a konyhapultra, hogy ott a lábait kezdje lóbálni.
-Segítek, jó? - fog egy tojást, de a kelleténél jóval erősebben vágja hozzá a tálhoz, így egyből mindent kiborít.
-Jajj, neee - ma már sokadjára, de ismét eltörik nála a mécses. Szegény Noel, reméljük, nem sokan fogják így látni, mert akkor oda a hírnév...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 19. 00:09 | Link

Leonieszerűség

A tálka fölé hajolva éppen a napocskás matricával ellátott pálcája hegyével igyekszik kiszedni a tálba került apró tojáshéjakat, mikor egy artikulálatlan állati ordítást hall maga mögül.
Felegyenesedve ártatlan érdeklődéssel fordul az új jövevény felé, de nem sok ideje van nézelődni, mert rögtön összeroskad egy nála nagyobb test súlya alatt - pontosabban majdnem összeroskad, mert a pultnak dőlve az utolsó pillanatban valahogy sikerül elkerülni azt, hogy rögtön a földön fetrengjenek.
- Vigyázz...a tulipán...- Nyögi elhalóan a vész pillanataiban is csak a kis festményére gondolva. Nem látszik rajta, hogy rossz néven vette volna az ismeretlen fiú barátságos közeledését, az utolsó pillanatban még vissza is öleli, bár tőle szokatlan módon nem kezd el rögtön beszélni, vigyorgás helyett pedig csak pislogva masszírozza a nyakát, amibe az imént szokatlan erővel martak bele. A gesztusok, a beszéd, a vörös haj emlegetése, meg a barátság, meg minden, eléri, hogy Keith második reakciója se a boldog ugrálás legyen, a szépségre vonatkozó kérdésre pedig tisztán látszik, hogy felszökik a bal szemöldöke. Nem reagál a tál feldöntésére, noha az elérve a pult szélét ráfolyik a trapéznadrágjára, nem rohan rögtön oda, mikor a fiú elsírja magát, helyette vet egy méltánytalanul hosszú, fürkésző pillantást a hosszú sötét hajtól egészen a lóbáló lábakig, és vissza.
- Öhh...- Korai volt a próbálkozás, mert az agya még nem töltött be, viszont most már a száját se csukja vissza.
- Hmmmmmmmmmm. Leonie? - Ez élete legdiszkrétebben feltett kérdése, ami azért nagy szó, mert máskor nevetve kérdez rá arra is, ha valakinek életre szólóan megátkozták a testvérét.
- Leonie! - Mintha csak most jött volt rá, jól ugrik egy nagyot, és oda is szökken a fiúhoz...lányhoz...hozzá, aki a pulton ülve sírdogál. Mert aki a pulton ülve sírdogál, az nem lehet más, mint Leonie. Hülye volt, hogy nem ismerte meg rögtön.
- Most te látsz át az én fejem felett! - Közli az örvendetes hírt, mert ez az első ami eszébe jut, miközben előszed egy mesefigurás zsebkendőt a nadrágja zsebéből, a másik felé nyújtja, majd valamiféle ismeretlen belső késztetés hatására megöleli őt. Nem baj, hogy Leonie a pulton ülve meglehetősen látványosan magasabb nála, így az ölelés talán nem hat olyan vigasztalóan, mint általában. Keskeny hát helyett erős testalkatot érez a keze alatt, a vörös lobonc helyett pedig fekete fürtöket.
- Megváltoztál. - Nahát. Igen, talán mások nem vették észre, de Keith-t, Keith-t, aki ennyi időt tölt Leonie-val, még az ilyen apró változások se kerülhetik el a figyelmét.
- És nem, nincs szakállad. De nézd! - Ekkor ő hajtja fel a fejét, hogy Leonie megtapizhassa az állán és az állkapcsán újonnan előbújt szőke szőrszálakat. Aztán felnevet, bár ő se egészen érti, miért.
- Látod? Ma reggel már ott voltak. Mondd csak, eddig is képes voltál alakváltozásra? Ugye, igazából lány vagy? Csak mert...- Nem fejezi be a mondatot, helyette zavartan lehajol a leborult tálért és felemeli. A manók időközben eltakarították a kiömlött hozzávalókat, és most már csak messziről figyelik a furcsa párost.
- Csak mert elég férfias vagy, és akkor többé nem emelgetlek át a küszöbön. - Mondja végül elvigyorodva, és újra törni kezdi a tojásokat. Bár ez alapvetően megmagyarázná, hogy miért hordta mindig Keith ruháit, azért sok egyéb, zavarba ejtő kérdést is feltenne a kapcsolatukat (a jó barátságukat) illetően - Keithnek most épp nem jutnak eszébe ezek a kérdések egyrészt, mert Leonie-ra pillantva így is-úgy is egy szeretett embert lát, másrészt pedig jobban leköti a figyelmét, hogy Kahlil kék, vagy rózsaszín cukormáznak örülne-e jobban, de azért valahol mélyen ott motoszkálnak benne.
- Muffint sütök. Segítesz? - És megszokás diktálta mozdulattal jól összecukrozza Leonie nóziját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. április 19. 02:39 | Link

Keef
Noel testében


Komolyan nem esik le neki, hogy esetleg be kéne mutatkoznia, mert enyhén tesztoszteronszagú lett, mióta Keeffel nem látták egymást. Mikor is volt az? Ma reggel? Hiába, Leonie-nak nem kell sok idő, hogy abszurd helyzetbe hozza magát. De legalább a szőkeségnek nem szükséges mindent a szájába rágnia, mert magától is rájön, ki bújik meg a férfias álca mögött. Ettől még vöröskénk… pardon, feketécskénk szíve is megmelegszik, s kedélyállapota azonnali javulásnak indul. Keith a tökéletes gyógyszer zavart lelkének. Hát visszanevet a másikra, és heves bólogatásba kezd mellé.
-Az vagyok! – átveszi a zsepit, kifújja belé az orrát, majd nagyon kedvesen visszatömködi azt pajtása zsebébe. De ezt már aközben ügyködi össze, hogy a srác megölelte őt. Jajj, hát egyből szebb a világ! Kicsit sem zavarja, hogy most Keef az alacsonyabb nála, és hogy … ez vajon miként hathat kívülről? Hiszen a néma ember is láthatja: közöttük igazán bensőséges kapcsolat van. Tekintsék ezt bárminek is a gyerekek.
-Háhá! Most már én fogom levenni neked a szekrény tetejéről a lemezeket – no, hát van ebben a szituációban pozitívum is, csak egy barát kellett hozzá, aki rávilágít. Egy, aki már elég bölcs ahhoz, hogy szakállat is tudjon növeszteni. Leonie, azaz leginkább Noel, tátott szájjal bámulja legjobb pajtása állát, mert azok ott rajta tényleg szőrszálak! Ejjha! Nem egy Khal Drogo fazon, de már alakul, s hölgylelkünk meg is tapizza, hogy kiderítse, mennyire fogja ez őt a későbbiekben halálra csikizni, ha Keith-t szándékszik ölelgetni. Bár a csúnya valóság jelenleg az, hogy az sem biztos, hogy valaha visszakerül a saját testébe.
-Úgy látszik, te is megpróbáltál átváltozni az éjszaka, csak nem sikerült teljesen. Biztosan Télapó lett volna belőled – vonja le a logikus következtetést, de eztán már csak hápogni tud. No, nem újabb alakváltáson esett keresztül, s lett belőle kiskacsa, hanem bizony Keith szavai nyomták le nála a biztosítékot.
-Persze, hogy lány vagyok! – emeli fel a hangját sértetten, bár erre több manó is mintha elkezdene kiszivárogni a helyiségből. Talán kezdik érezni, hogy valami igazán nem stimmel ezekkel a kisdiákokkal, és jobb volna kimaradni az egészből.
-Bár most nem… vagyis nem teljesen. Mármint – fülig vörösödik, miközben inkább lecsúszik a pultról. Istenem, ha most kimondja, mije van, Keithnek egy életre elmegy tőle a kedve. Pedig volna pár kérdése a kezelhetőség felől, ha már egyszer használati utasítást nem kapott hozzá.
-Khm… hát… öhüümm… inkább süssünk – vigyorodik el a sok aggodalmaskodás közepette, miután a cukor is felkerült méltó helyére az arcán. Pozícióba áll Keith mellett, s megpróbál a muffingyártásra koncentrálni. Mint tudjuk, alapból sem képes koncentrálni semmilyen feladatra, minduntalan legjobb barátjára sandít hát.
-És Keith… - kezdi tétován. – Mondd csak… azért aludhatok ma melletted? Vagy költözzek inkább el? – látszik az arckifejezésén, hogy ez az eshetőség mélyen megrendíti, de nyilván megértené, ha a srác nem szeretne semmilyen álláspontba ütközni az éjszaka. Nem, mégsem. Inkább nagyon megsértődne.
-Végül is a matracomat kicsit arrébb húzhatjuk – próbál engedményeket tenni, miközben a muffinok helyett Keith haját kezdi díszíteni az apró szívecskékkel és csillagokkal. Ilyen magasból ez nem is tűnik olyan bonyolult feladatnak.
-Szerinted éjfélkor elmúlik a hatása ennek az átoknak? Mi lesz, ha nem? Valószínűleg be fogok pisilni - jelenti be határozottan. Ötlete sincs, mihez kezdjen. Talán egy szerelmes csók fel tudná oldani a varázslatot? Még jó, hogy Leonie olvas meséket, és minden praktikát ismer... ugye, ugye. Végső esetben talán megemlíti majd, hogy szerezni kell egy vérbeli herceget, akit körbecsókolgathat.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2014. április 19. 03:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 19. 03:31 | Link

Lenoel
-cukikórral megfertőződve-

Úgy néz ki a pár perces sokk után megint helyreállt közöttük a sajátos harmónia. Keith megnyugszik, Leonie megnyugszik, és minden sokkal szebb és jobb - úgy viselkednek, mint bármikor máskor, csak épp ez még abszurdabb, mint általában. Ennek ellenére Keith nem bírja visszafogni magát és prüszkölve felnevet, amikor Leonie újdonsült mély basszusával fennhangon kijelenti a nemi hovatartozását, amikor pedig lecsúszik a pultról és vörös arccal félbevág egy mondatot, Keith is krákogni kezd, és olyan indiszkrét pillantást vet Leonie nem-leonie testére, hogy azért az eredeti tulajdonosa egészen biztos, hogy behúzna neki egyet.
Hopp a tojás, a kakaó, cukor, liszt, meg ami kell. Kettejük közül, megszokott módon jobbára Keith dolgozik, bár meg kell hagyni, a sütés-főzés-jelleg is ad némi érdekes ferdítést a külső megjelenésüknek.
- Hát persze! Vagyis... - Látszik rajta a pillanatnyi elbizonytalanodás, miközben kétségbeesett arccal rápillant barátjára. Érdekes így egymás mellett állni, hogy szinte szemmagasságban vannak egymással. Leonie nagyjából öt centivel nőtt túl Keiht-t, nagyobb lett és valószínűleg nincs már olyan jó illata, de akkor is Leonie. Hiába, Keith nem tud ellenállni ennek a reménykedő, cukormázas arcnak.
- Akkor is mellettem aludhatnál, ha nyálkás csigává változnál. - Jelenti ki határozottan és el is vigyorodik, miközben hagyja, hogy Leonie közelebb lépve díszíteni kezdje a haját. Ruhájuk van elég, majd maximum éjszaka nem Keith fogja átvetni a karját Leonie vállán.
- Ühm...szóval ez egy átok? Akkor el kell múlnia. Különben ismerős vagy így, ez valaki más teste? Mi történt pontosan, Leonie? - Különös, hogy a "miért váltottál nemet" kérdés csak most kerül elő, és most se úgy, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a jelenlegi helyzetben. Keith kérdezés közben dalolászik és fütyül, aztán pedig kinyújtott nyelvvel koncentrál, hogy a megfelelő tésztamennyiséget töltse a pici muffinformákba. Fontos, hogy finom sütiket adjon a barátainak, hogy Leonie mostantól férfi, az maximum néhány dolgot módosít....
- Bepisilni? - Kérdezi szórakozottan kuncogva, miközben berakja a sütőbe az első adag muffint.
- Ja, hogy úgy...- Persze rögtön rájön a dolog problematikájára, amint megfordul és újra szembetalálja magát a sután tébláboló Leonieval.
- Ööhhm...szeretnéd, hogy esetleg...Megmutassam? - Mert egy igaz barátnak mindent meg kell tennie a másikért.
- Mármint nem úgy...csak, hogy hogyan működik...mármint mit kell csinálni. Használni. Érted. - Sose beszélt még ilyesmiről a lánnyal, rendben, egy lánnyal se, és most se lenne kellemesebb, ha Keith nem látna mindenhol mindent ölelgetni-és szeretgetni valónak, hiába vesszük úgy, hogy most bizonyos szempontból sokkal jobban hasonlítanak egymásra.
- Jaj, gyere ide.... - Nagy ölelés. A két jó barát, a tulipános szőke, meg a sírós szemű fekete.
- Invito ruhák! - Közli ölelés közben a pálcájával, mert hirtelen eszébe jutott, hogy tudná még boldogabbá tenni Leoniet. Azt szeretné, ha a lány ugrálna és szökdécselne, mert az olyan édes, hogy nagyon.
Mire végeznek az öleléssel, persze meg is érkeznek az idehívott ruhák - Keith legrikítóbb, legaranyosabb, legfeltűnőbb nadrágjai, ingei, talárjai.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 19. 03:35 | Link

Cukikommandó


Semmi kedve három lányhoz, aki éppen nagyon idegesítő a rózsaszín felhőkön sétálós hangulatával. Fáradt, kellene a kávéja és az, hogy békén hagyják mindennel, nem csak a rózsaszínnel és a cuki mivoltukkal, hanem tényleg mindennel. Úgy tűnik, nem volt jó választás a konyha mára, éppen rosszkor van rossz helyen. Még a bögre is kiesik a kezéből, ahogy Keiko karon ragadja és láthat neki takarítani, ha nem akarja úgy hagyni a földön az innivalója maradékát. Szemöldökét ráncolva emeli fel a fejét a szőkeségre a kérdése hallatán, kezébe a már ép bögrét tartva, mert megpróbálta megnézni, nem maradt-e rajta valahol repedés, majd megvonja a vállát és megszólal.
- Azt nem szeretem, hogy éppen nem hagytok békén. Különben emlékszem rád, te vagy Runa egyik szobatársa. - jelenti ki, miután előre hajolva bemászott a lány aurájába, hogy megszemlélje, aztán ismét hátrahúzódik, leteszi a bögrét az asztalra, és szétnéz, nem hagyott-e valahol valamit, amit nem kellett volna. Na igen, a morzsákat az asztalon. Jobbjával ügyesen bal tenyerébe terelgeti őket, majd a legközelebbi szemetesben talál nekik megfelelő helyet, és megpróbál oldalazva kiiszkolni a lányok között.
- Ha megbocsátotok, még vár rám egy nagy adag tanulnivaló a mai napra. - közli, ám abban a percben elkapja az általa eddig még soha nem látott, gyanúja szerint keleti felmenőkkel rendelkező lány, és teljesen váratlanul egy puszit nyom az arcára. Grimaszt vágva dörzsöli meg az arcát, őt csak ne puszilgassa senki azt a pár embert kivéve, akinek hagyja, de ez a lány itt nincs közöttük. Szemöldökét összevonva csúnyán néz rá, majd Keiko-ra is.
- Persze, hogyne. Menjünk, és fonjuk be minden felmosó "sörényét", és ki ne hagyjatok a jóból, kérek pár rózsaszín gyöngyöt én is a hajamba. - újabb grimaszt engedélyez magának, jó sok cinizmussal fűszerezve, direkt azzal a szándékkal, hogy na majd most odavág őcukiságuknak, a következő pillanatban azonban mégis mosolyra húzódik a szája, maga sem érti, miért. Mintha teljesen más lenne a világ egyik percről a másikra, abszolút más a megvilágítás, úgyhogy szusszant egyet, teljesen elfelejti, mitől is volt annyira begorombulva az imént, majd végignéz a lányokon.
- Kér még valaki csokival nyakon öntött kávét? Vagy esetleg kakaót csinálhatok, mielőtt visszatérek a tanulnivalóm mellé? - kérdezi, és meglepően kedves, hirtelen váltva erre a verzióra mogorva énjéből. Talán jobb lett volna, ha inkább fejébe vernek egy csészét, vagy még inkább serpenyőt, ha már ott lóg úgyis minden kézügyben, de nem, puszilkodni kellett, tisztára, mint a hippik, aztán meg a végén kiderül, hogy ez is ragályos. Egykettőre kész Woodstock lesz itt, ha ez így megy tovább, és tessék, ő már dúdolgat is munka közben, nem is akármit. Beatles-ismerők azonnal kiszúrják, hogy ez bizony John Lennon Imagine-je, hangulathoz meg éppen tökéletes.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. április 19. 20:44 | Link

Keef
Noel testében


Arcán a begombázott emberek földöntúli mosolyával pillog legjobb pajtására. Ilyen szépet sem hallott mostanában tőle, pedig Keefnek mindig akad a vöröskéhez egy-két kedves szava. Nyilván Leonie igényli is, hogy folyamatosan simogassák a nyomi kis lelkét, de ezt százötven százalékban próbálja mindig visszaadni. Most is megenged magának egy gyors ölelést, amivel majdnem fellöki pajtását. Hozzá kell még szoknia újdonsült erejéhez.
-Remélem csiga nem leszek, mert halálra unnám magam, ha olyan lassú lennék – miközben kedves barátocskája körül lábatlankodik, megpróbálja összeszedni a gondolatait, és elmesélni, hogyan is került ebbe a szégyenteljes helyzetbe. Bár az okok őt kevésbé érdeklik, mint az okozatok.
-Noel lettem, azt hiszem, Ombodri. Ő egy rellonos diák, aki megpróbált megfojtani a kívánságok termében – meséli immár úgy az egészet, mintha ez mindennapos esemény lenne az életében. Hiába, képtelen neheztelni másokra, s már nem is emlékszik pontosan a szituációra, biztosan jó oka volt rá a gyermeknek.
-Aztán valami sivatagban jártunk, meg utána megint máshol, és akkor egyszer csak fiú lettem. Ja, nem is, mert előtte megfogtam egy gyertyatartót, amin még égtek a gyertyák, Noel pedig megpróbálta elfújni – nagyot sóhajt, miközben beletúr az egyik muffinba, hogy napocskát rajzoljon a tetejére.
-Többet nem szeretnék karácsonyra gyertyát kapni – motyogja Keef háta mögött, miközben figyeli, ahogy a srác beindítja a sütőt. Egészen idilli lenne ez a pillanat a maga abszurd kivitelében, ha a szőkeség nem csapna bele a trutyi kellős közepébe. Ugyanis az elkövetkező pillanatban valószínűleg élete egyik leghajmeresztőbb beszélgetése veszi kezdetét.
- Hogy miiiii? – hangja ismét olyan frekvenciára ugrik, hogy még a kutyák is vonyítani kezdenének tőle. Arcába annyi vér tódul, hogy félő, az orrán kezd el majd kicsordogálni a túlnyomástól. Mi a jó túrós rétest lehetne mondani egy ilyen ajánlatra? Hát hiszen… vajon kinek a tulajdonán szeretné a praktikus fogásokat bemutatni?
-Én… én… én… - makogja zavarodottan, végül is ez még a jobbik opció, mintha egyedül kapna sokkot a wc-n. Noel talán nem örülne neki, ha véletlenül lepislantaná a szép és elegáns cipőjét. Istenkém, bárcsak felvilágosultabb lenne.
-Hát… jó – egyezik bele egy lemondó sóhaj közepette, s halkan felteszi az őt legjobban foglalkoztató kérdést.
-Muszáj hozzáérni? Nem lehet lebegtető bűbájjal csinálni? - körbesandít a konyhában. Gyanúsan megcsappant a manók száma a helyiségben, s maradékuk is mintha nagy ívben elkerülné a gyerekek társaságát. Szinte tökéletesen természetes muffinsütés közben a fiúk mosdóhasználati szokásairól leckét adni.
-Máris? – kérdezi ijedten a „gyere ide” felszólítást hallva. Hirtelen azt hiszi, Keith bele szeretne vágni egy gyakorlati órába, de a kitárt karokat látva, nagy megkönnyebbüléssel veti bele magát a másik karjaiba. Sokkal jobb! És milyen menő, hogy a rövidebb haja alig akad be valahova. Valószínűleg az örökkévalóságig így kéne állniuk ahhoz, hogy Leonie érzelmi világa kiegyensúlyozott maradjon, helyette azonban Keef újabb meglepetéssel szolgál a hölgyeménynek. Ruhááák! És most végre úgy hordhatja őket, hogy a méret is passzolni fog.
-Juuuuj – örömében felsikkant. Azaz ismét valami embertelen hangot hallat, amihez Noel hangszálai valószínűleg nincsenek hozzászokva. Lelkesen tapsikol egy sort, majd lekapja magáról a cipőt, s mintha csak a padláson lennének, izgatottan nekiáll öltözködni.
-Legalább a ruháim… vagyis a ruháid legyenek a régiek, nem igaz? – vigyorodik el immár alsógatyában, de feltűnően kerüli Noel testének látványát, s inkább öltözködik félig lehunyt szemmel. Ha felveszi ezeket a vidám ruhákat, a kedvének is az egekbe kell szöknie! Így kell lennie.
-Szép lettem? – mire begombolja az utolsó gombot is, tényleg javul valamelyest a közérzete, s vidám mosollyal megpördül a tengelye körül. Oké, ez talán kevésbé cuki látvány így Noelként, mint reggelente Leonieként, mikor egy fél óra szenvedés után végre felöltözik.
-Keeeef – odaslattyog a sráchoz, és nagy szemekkel lepislog rá. (khm… hát ez még mindig agyeldobásos tény)
-Ha örökké Noel maradok, akkor neked lánnyá kell változnod. Meeeert… hát csak mert. Nem lehetünk fiúk mind a ketten. De ha te lány lennél, én meg fiú, akkor az már majdnem olyan lenne, mint eddig – szerinte tökéletesen logikus, amit mond.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. április 21. 14:54 | Link

< Olivér >
hajnalban

Hiába a korai időpont, ha egyszer éhes vagyok akkor senki és semmi nem akadályozhat meg abban, hogy egyek. Így van ez most is. Egész éjszaka forgolódtam, nem tudtam aludni, aztán megkordult a gyomrom. Felültem az ágyon és rápillantottam az órámra, hajnali hármat mutatott. Elég furcsa időpont, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, amúgy is fura vagyok, szóval ez akár egy elég hétköznapi dolog is lehetne nálam. Fölkaptam egy pulóvert, felvettem a tornacipőmet, majd úgy ahogy voltam pizsamában elindultam lefelé a konyhába. Tudtam, hogy a legtöbben ilyenkor még, vagy már alszanak, mégis lopakodtam, mintha valami rosszban sántikálnék. Az üres, hűvös folyosók egy kissé félelmetesek voltak és egy-egy sötétebb résznél gyorsabbra vettem a lépteimet. Egy ilyen alkalommal sikerült nekimennem egy lovagi páncélnak. A páncél karrésze hatalmas csörgéssel a földre zuhant és sikeresen felébresztette az összes közelben lévő portrét. Ezek után pedig már hiába magyaráztam, hogy mestertanonc vagyok és nekem ki szabad jönnöm, meg hogy csak egy kis pudingot akarok enni, a magyarázatom süket fülekre talált. Mindegyik csak kiabált velem és a tanárokkal meg a prefektusokkal fenyegettek. Végül szimplán csak megmutattam nekik az egyik ujjamat, felcsaptam a kapucnit és tovább sétáltam. Előbb vagy utóbb majdcsak elhallgatnak nem?
Sokára értem csak le a konyhába, ugyanis félúton eltévedtem (meglátszik mennyit járkálok a kastélyban), de mikor végre megcsapott a kellemet meleg és az illatok egyből föloldódtam. Gyorsan ledobtam a pulcsimat, fölugrottam az asztalra és vártam, hátha erre téved egy manó, ugyanis semmi kedvem nem volt fölgyújtani a konyhát, amúgy meg bőven ráértem, minden álom kiment a szememből. Szerencsére hamar észrevették, hogy itt vagyok így gyorsan kértem egy puncspudingot (hátha alapon). Képes volnék volt öt tábla csokit minden bűntudat nélkül lenyomni, úgyhogy egy puding nem fog kinyomni rajtam. Amint megkapom, elveszem a tálat, ügyes kislány módjára megköszönöm, előhalászom a zsebemből a csomag gumicukromat, rászórom a tetejére majd mint egy óvodás, ujjal kezdem enni. Minek zavartassam magamat? Úgyse lát senki..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. április 21. 17:07 | Link

Lexine
hajnal



Azt mondják, hogy, ha sokáig vagy rákényszerülve, hogy éjszaka legyél ébren, a szervezeted előbb-utóbb hozzászokik a megpróbáltatásokhoz, és egyfajta éjjeli bagollyá válsz. Nem kell túlzottan erőltetni, egy, maximum két hónap alatt már ez válik a napi rutinoddá, aztán egy bizonyos idő után már képtelen vagy a sötétségben aludni. Természetes, hogy az ember távol akarja magát tartani a sötétségtől, hiszen éjszaka szinte minden érzékszervünk megbénul, éppen ezért lett ez a napszak a jelképe a gonosznak. Hiszen, hogyha nem látjuk, nem tehetünk semmit sem ellene. Persze, csupán annak okoznak fejfájást az éjszakák, akinek akad valakitől, vagy éppen valamitől félnivalója.
Pechemre, az elmúlt néhány hónapban nekem bőven akadt. Hiába tartózkodtam a kastély vastag és eredetileg biztonságos falai között, már koránt sem tűnt olyan óvónak a menedék az ellenségeimmel szemben, mint korábban. Dávidék tudták, hogy Vandával mindketten a kastélyban tartózkodunk, bejutniuk nem lehetett annyira nehéz, a jelszót a klubhelyiséghez pedig könnyedén megszerezhették valamelyik pletykás festménytől, vagy éppen jóakarótól. Így tehát volt okom az álmatlan éjszakákra.
Ez is közéjük tartozott, már meg sem próbáltam elaludni, inkább jártam a kastélyt, megnehezítve az esetleges támadóim dolgát. Kissé talán a paranoia is beszélt belőlem, de nem törődtem vele. Hogyha hónapokon keresztül tudod, hogy üldöznek, mégsem tudsz ellenük tenni semmit, csak várni, egy idő után már meg sem próbálod letagadni az üldözési mániádat – én sem tettem.
Hajnalra járt már az idő, mikor úgy éreztem, egy kis késői vacsora/korai reggeli nem árthat, emellett határozottan szüksége volt a szervezetemnek egy kis koffeinre. A konyha tűnt a kézenfekvő úti célnak, és hálát adtam Merlinnek, hogy minden folyosó néptelen volt, így nem kellett foglalkoznom magam álcázásával. A helyiségbe belépve aztán eltűnik a szerencsém, egy egészen ismerős szőkével találom szembe magamat. Nem tűnik túlzottan veszélyesnek, ahogy valami undorítóan édesnek kinéző dolgot eszik, így csak kérek a manóktól két szendvicset és egy bögre kávét, majd amíg őt túlzottan hiperaktív állapotban igyekeznek kiszolgálni, a falnak dőlve, a mellkasom előtt összefont karokkal emelem a „társaságomra” a pillantásomat.
- Találkoztunk már? - Biztos vagyok az igenleges válaszban, azonban nem tudnám megmondani, hogy pontosan honnan ismerem őt. Talán részeg voltam, vagy éppen más kötötte le a figyelmemet, és ezért nem maradt meg a szituáció a fejemben, de akár lehet a fáradtság velejárója is az átmeneti emlékezetkiesés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. április 21. 17:25 | Link

< Olivér >
hajnalban

Soha nem voltam az a finnyás típus. Ezt bizonyítja az is, hogy simán nekiállok ujjal pudingot enni pedig biztos, hogy kanállal sokkal célravezetőbb lenne. De hol van abban az élvezet? Ugyan kérlek. Szórakozottan nyúlkáltam vele a tálba, néha kivettem belőle egy pudingos gumicukrot is, közben sűrűn hajtogattam magamban, hogy ez ám az élet. Hajnali majszolás a konyhán. Azt eszek amit akarok, senki nem szól rám és nem köt belém. Amikor kinyílik a konyha ajtaja először oda sem nézek. Mit érdekel engem, hogy ki jön be rajta? Úgyse ismerek senki, nem szeretem a társaságot, pláne nem a lányok társaságát. Soha nem voltam egy csajos alkat. Utálom a magassarkút, a szoknyát a smink sem éppen a kedvencem, inkább a baseballsapka és a gördeszka. Szóval nem volt kedvem beszélgetni azzal, aki épp megzavart a pudingevésbe, de úgy döntöttem annyiban hagyom a dolgot. Tovább nyalogattam az ujjamat, kizárva minden zavaró tényezőt, csak én vagyok, a puncspuding és a gumicukor. Ez annyira jól sikerül, hogy rövid úton megfeledkezem arról is, hogy nem vagyok egyedül.
Épp sikerül a középső ujjammal egy jó nagy adagot kihasználni és a számba egyensúlyozni, amikor egy hang megszólít. Megrázkódom, az ujjam még a számban van, amikor felé fordulok és fintorogva nézek rá.
  - Mi van?
Hát nem biztos, hogy lehetett érteni az ujjamtól de észbe kapva gyorsan kiveszem a számból és megszemlélem a srácot. Ismerősnek ismerős, de ezenkívül semmi extra. Azért titokban elrebegek egy hálát, hogy nem egy lány az, mert neki órákig magyarázkodhatnék miért eszek kézzel és miért nézek ki úgy ahogy kinézek. Jó ideig fintorgok még rá, aztán hirtelen leesik. A megvilágosodás meglátszik az arcomon, gúnyos mosollyal nyúlok bele ismét a pudingba és jólesően nyalom le az ujjamat.
- Nem szép dolog, hogy nem emlékszel rám, megmentetem az életedet.
Igaz, nem volt veszélyben, de nem nézett ki annyira jól szegény kalács, én meg pont kapóra jöttem neki, mert nővérkéset játszottam, aztán pedig lehúztunk pár felest, most már határozottan ismerős, de a neve nem ugrik be, vagy be sem mutatkozott? Nem vagyok az a fajta aki az ilyesmin fennakad, meg a névmemóriám sem épp a legjobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 21. 19:47 | Link

Leonie
cukikórosan


Kacagva nézi Leonie reakcióját - Keith számára most semmilyen téma nem lehet olyan kínos, amire ne kerülne rá a "bájosaranyos" cédula.
- Igen, azt hiszem kénytelen leszel hozzáérni...Ha nem haragszol, én azért mégse csinálnám meg helyetted. - Ezt azért mégiscsak jobb leszögezni, mintha egy, a kelleténél vadabbra sikerült lebegtetőbűbáj miatt kiesne az irányítás Leonie kezei közül.
- Majd szerzünk neked valami gumikesztyűt...tudom, hogy undorító, de rögtön belejössz majd. - Mondja végül komolykodva, együttérzően pislogva barátja felé, miközben háttal nekidől az asztalnak, két kezével pedig a pult szélét kezdi piszkálni. A hirtelen beiktatott ölelés után is ebbe a pozícióba tér majd vissza, és összehúzott szemöldökkel nagy töprengésében hol Leoniet nézi öltözködés közben, hol pedig a mellkasára festett szép tulipán körvonalain húzogatja hosszú mutatóujját.
- Azért örülök, hogy nem fojtott meg. - Mondja egyszerűen pár perc hallgatás után, mikor felpillant az épp nadrágot húzó lányra. Egy pillanatra ugyan úgy tűnt, hogy ez az információ kibillentette a friss világnézetéből, ami néhány napja aranyos apróságokkal és szeretettel pumpálja a vérét, de végül újra felkúszik arcára jellegzetes vigyora, ő meg beletúr szőke hajába.
- Biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszakapjátok a saját testeteket, a Bagolykőn még soha semmilyen varázslat nem volt maradandó hatású. - Motyogja immár ismét a földet fixírozva, félig azon agyalva, elég lesz-e, ha csak az eridonosoknak készít muffint, és csak akkor pillant fel kicsinosodott barátjára, mikor az esetlenül lóbálva végtagjait odaáll elé egészen közel. Keith most kivételesen nincs kihúzva, Leonie meg magasabb is nála néhány centivel, úgyhogy a fejét alig feljebb billentve néz bele az ismerős-ismeretlen szempárba.
- Nem fogsz fiú maradni. - Ismétli megnyugtatóan vigyorogva, de mivel úgy érzi, ez még mindig nem elég meggyőző, feljebb nyújtózkodva ad Leonie-nak egy eszkimópuszit - ezt olyan ritkán csinálják, hogy ha mégis, az mindig nagyon különleges hangulatot teremt. Persze erre azóta nem került sor, hogy Keith találkozott a fertőző plüssel, úgyhogy most, engedve a több napja körülötte kószáló kísértésnek, a nózik ártatlan összebirizgálása után még nyom egy ráadás puszit Noel Leonie orrára.



// Megfertőződtél.  Cheesy //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. április 21. 21:10 | Link

Lexine
hajnal



Kezdem erősen észlelni magamon az energiahiányos állapotot, rég volt már dél, mikor is utoljára ettem, és a naponta maximum négy-öt óra alvás sem segítette elő éberségemet. Kellett az a szendvics, de természetesen a manók ilyenkor szöszmötöltek vele a legtöbbet, jellemző. Miután egy meglehetősen beteges kinézetű lény a kezembe nyomja a kávés bögrét, eszemben sincs megköszönni, inkább ajkamhoz emelem és belekortyolok a keserű italba. Éppen eleget jártam le ide az eltelt egy-két hónapban, hogy kérdezniük se kelljen, mit kérek a kávéba, egyszerűen csak feketén rakták elém. Szükségem volt a koffein minden cseppjére és szükségtelennek éreztem cukorral, tejjel, vagy bármilyen ízesítő szerrel keverni.
Egy ideig csendben, felvont szemöldökkel figyelem a lányt, akiről első pillantásra lerí, hogy valami más, mint a többiek. A kinézete egy dolog, a viselkedése, ahogyan azt a már csak gondolatban is émelyítően édes dolgot eszei - kézzel -, már egy új szintre emeli a másságát. Volt néhány ilyen egyén a kastélyban, általában inkább távol tartottam magamat tőlük, minthogy vegyem a fáradságot és megbirkózzak a furcsaságukkal. Igyekeztem inkább az egyszerűbben kezelhető típussal keveredni, náluk legalább tisztában voltam vele, hogy hogyan fognak reagálni.
Ahogy a kérdésemre rám emeli a pillantását, csak egy grimasszal tudok reagálni, annyira látszik rajta, hogy elvan a saját kis világában, hogy egy pillanatra eltűnődök a távozás lehetőségét, ezzel megkönnyítve mindkettőnk éjszakáját - vagyis inkább hajnalát. Aztán emlékeztet rá fáradt elmém, hogy én én vagyok, és, hogy ezer meg egy százalékig biztos, hogy semmi és senki sem fog visszatartani tőle, hogy ott töltsem el az időmet, ahol csak akarom. Közben megkapom a szendvicset a manóktól, amibe bele is harapok, majd a sonkás nyavalyát ízlelgetve gondolkozok el a szavain.
- Ja, te voltál a szőke a csárdában. - Villan be az agyamba a kép, és az emlékek is visszajönnek vele együtt. Annyira nem voltam rossz állapotban, hogy életmentésről legyen szó, de kétségkívül segített rajtam. Rémlik még valami néhány italról, de semmi több, és nem rémlik, hogy valaha is összefutottam volna vele a folyosókon, amiből levonom a következtetést, hogy nem régen lehet diák.
- Mit csinálsz a kastélyban? - vonom fel a szemöldökömet, ahogy álló helyzetben igyekszek eltüntetni az első szendvicset. Ahhoz túlontúl bizonytalan vagyok az idegenekkel - és mindenki mással - szemben, hogy esetleg helyet foglaljak az asztalnál, álló helyzetben mindig könnyebb védekezni, vagy éppen támadni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. április 21. 22:33 | Link

< Olivér >
hajnalban

Hagyom neki, hogy megeméssze a dolgokat, láthatóan nincs a toppon, meg amúgy sem tűnik valami eszes darabnak, de hát, az itteni diákok okoznak meglepetéseket. Én meg nem vagyok az a lenézős fajta, tőlem azt csinál amit akar, ez egy szabad ország és ha ő társalogni akar velem, akkor társalogjon. Én nyolcvan százalékig a kajának szentelem minden figyelmemet a maradék húszat nagy kegyesen nekiadom, ha már így hozta a sors. A még nem ragacsos kezemmel kisöpröm a hajat létóteremből, majd folytatva a maradék gumicukor és adagot a számba tolva, felé fordulok. Tádám, látszik, hogy mégsem vagyok annyira felejthető, pedig elég sok szőke járhat-kelhet itt a kastélyban.
- Tusé. De már nem dolgozom ott.
Grimaszba torzul az arcom és inkább visszafordulok a tál felé. Nem akarok erről beszélni, pláne nem egy idegennek. Felesleges lenne felhánytorgatni a dolgok ilyen korai órán, hiszen olyan szépen indul ez a nap.
- Miért minek tűnik?
Felvont szemöldökkel emelem föntebb a kezemben lévő tálat, majd kikapok belőle egy cukrot és azt kezdem el rágni. Hogy lehet ilyen idióta kérdést feltenni? Attól, hogy ő még nem látott a kastélyban, az nem jelenti azt, hogy nem voltam itt. Igaz, nem laktam fenn a kastélyban ez tény, de több mint egy éve idejárok, szóval ha vérmesebb lennék kikérném magamnak a dolgot.
- Nem vagy valami formában. Pedig azt hittem, hogy az ilyen szépfiúknak kell a szépítőalvás, vagy ilyesmi..
Megvonom a vállamat, lenyalom az ujjamról az utolsó adag pudingot és lerakom magam mellé az üres tálat. Ami azt illeti egész szépen kitakarítottam, ha valaki most tévedne ide, biztos azt mondaná, hogy tiszta. Tehetségesen vagyok, éljen.
- Nem, én nem ájulok el tőled, ami azt illeti, rád vetni sem fogom magamat, megnyugodhatsz és leülhetsz, mondjuk a legtávolabbi székbe.
Bizony, teljesen immunis vagyok rá és a hasonszőrű fajtársaiba. És ennek semmi köze ahhoz, hogy ki akarok lógni a sorból, vagy vak vagyok, ahogy azt a legtöbb rajongója bizonyára feltételezné, egyszerűen csak nem az esetem, már akkor sem volt, amikor először megláttam. Egy a sok közül, csak kicsivel nyúzottabb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. április 22. 00:49 | Link

Keef
Noelben cukikórosan


Még akár morcos is lehetne, amiért Keith ilyen jól mulat a szerencsétlenségén, de legjobb barátja jókedve, illetve megnyugtatónak szánt szavai a szíve mélyéig hatolnak, és továbbra is tartják benne a lelket. Elvégre a szőkeség bizonyára átérzi a helyzetét. Ő is minden nap szembenéz Conan, a barbárral, és neki még csak esélye sincs megszabadulni tőle. Vagyis…
-Azt hiszem, az nagyon kiábrándító volna – ért egyet heves bólogatások közepette pajtásával, miközben még mindig a ruháival babrál. Noelen nagyon jól áll ez a trapéznadrág, meg kell hagyni. Nem is lesz olyan nehéz öltözködni ilyen külsővel, hiszen valószínűleg minden remekül fog kinézni rajta.
-Talán az üvegházban találunk olyan kesztyűt, amivel a mérges növényeket szokták megfogni. Az biztosan megvéd majd – saját magát próbálja bíztatni az üggyel kapcsolatban. Nem volna ennyire fennakadva a témán, ha kissé jártasabb lenne benne, vagy legalábbis nem így kéne találkoznia vele. Valami nagyon csúnya dolgot kellett tennie ahhoz, hogy ezt érdemelje. Reménytelen sóhaj hagyja el tüdejét, de végül csak felderül ismét arra a gondolatra, hogy örökre úgysem maradhat fiú. Tényleg nem, főleg azért, mert Noel valószínűleg sok embert próbálna megfojtani azért, hogy visszacsinálja ezt az egészet.
-Az jó… mert én… én nem. Tényleg így… nem. Nem jó. Igen. Nem – közli Keeffel, és akkor a srác megoldja az összes létező problémáját egyetlen egyszerű gesztusával. Mióta amúgy is különös érzések kavarognak benne a fiúcskával kapcsolatban, ezeket a bensőséges pillanatokat mindig megpróbálta elkerülni. Most azonban olyan hirtelen jön az aranyos mozdulat, hogy még a levegő is bennakad a tüdejében, ezzel egy időben pedig az összes szerve leszakad a helyéről, és valahol a földön köt ki. Keith komolyan az őrületbe kergeti a puszta létezésével, s bármennyire szokatlan a helyzet, hogy most éppenséggel neki kell lefelé pislognia, mégis… egy pillanatra lehunyt szemmel merül el szívet melengető kis világukban. Végül arca szépen lassan felveszi a rákvörös színt, s zavart kislányos, hát khm… kisfiús mosoly kíséretében inkább elfordul. Nagyon gyorsan. Bármilyen kellemetlen, mégiscsak álláspontot kell foglalnia ez ügyben. Legalábbis önkéntelenül kezd kialakulni benne az érzés, amit aztán egyből egy sokkal nyugodtabb, és derűsebb lélekolvadás követ. Míg pajtásának háttal ácsorog, tökéletes változáson esik át. Vére helyére cukros szirup kerül, s mire végre visszafordul Keefhez, Noel arcán ezerwattos vigyor feszül.
-Már érzem a kis muffinkák illatát - tájékoztatja derűsen a srácot, miközben összeborzolja a haját. Most, hogy ő a nagyobb, ez igazán mókás új élmény.
-Keeeef, tudod mit? Szerintem a manóknak is kéne muffint készíteni. Ők olyan kis aranyosak, legszívesebben felköltöztetném őket a padlásra. Bár mintha most eltűntek volna... - értetlenül körbepislog, majd vállat vonogatva ismét felpattan a pultra, hogy onnan figyelje csillogó szemmel a fiúcskát, ahogy a sütik körül ténykedik. Az ő része annyi a feladatból, hogy cipőjét lerúgva mezítelen lábával pajtása oldalát bökdösi, mert miért is ne. Mázli, hogy most jó hosszú lábai vannak...
-Ha kész lesz, megkóstolhatok egyet? Vagy nekem készítettél külön? - mohó tekintetéből leszűrhető, ha ő egyszer megkaparintja a sütiket, azok nem jutnak el az eridon tornyáig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 22. 03:52 | Link

Leonie
cukikórosan

Van két különös pillanat a puszi után; az első, amikor egy szívdobbanásnyi ideig olyan furcsán néznek egymásra, a második, mikor Leonie elvörösödve elfordul, és hasonló történik Keithszel is, bár az ő árnyalatnyi kis édes-bájos pirulása talán sok tekintetben különbözik barátjáétól. Elég megfoghatatlan helyzet, hogy mégis egyszerre látja maga előtt Leoniet és Noelt, miközben hiába próbálna az agya néha egy cseppnyi ideig gondolkozni, már csak azért, hogy kiigazodjon abban a kaotikus halmazban, ami a fejében van; nem megy. Minden rózsaszín és bolyhos, pont, ő jelenleg ennyit tud felfogni a világból. Azért jó lenne minél közelebb létezni Leonie mellett.
- Jó is, hogy mondod, elméletileg nem kell több idő nekik 10-15 percnél. - Feleli felhagyva az ismételt görnyedős padló-fixírozással, miközben nevetve ellöki magát a pulttól, és odalépked a sütőhöz.
- Majd hagyunk itt nekik. - Készségesen beleegyezik, micsoda remek ötlet! Eszébe se jutott megjutalmazni a manókat, pedig tényleg megérdemlik. Hányszor, de hányszor kellett takarítani utána...Ezen tűnődve futólag szét is néz az üres helyiségben, de láthatóan nem foglalkoztatja túlzottan a manók távolléte, mert felvéve egy tulipános sütőkesztyűt (hogy passzoljon a mellkasához) inkább a muffinokat emeli ki a sütőből.
- Még szép, megkóstolhatod, és díszíteni is segíthetsz, szükségem van a kreativitásodra. - Válaszolja újra nevetgélve, majd büszkén Leonie felé mutatja a szépséges barna muffinokat, mielőtt elkezdené kiemelgetni őket a tartóból, hogy azt gyorsan újratölthesse a kétféle tésztájával. A cukormáz, az olvasztott étcsoki, a csokigyöngyöcskék és egyéb díszítő kiegészítők természetesen már rég ott nyújtózkodnak az asztalon csak arra várva, hogy végre rájuk kerüljön a sor.
- Mondtam már, hogy különben mázlid van ennek a fiúnak a testével? Elég rossz lenne, ha nem is tudom, valaki olyat kaptál volna, akire nem jók a ruháim. - Kérdezi futólag megpaskolva Leonie lábát, miközben újra utat tör magának a készen lévő muffinok felé.
- Ja igen, és ma reggel prefektus lettem. - Teszi hozzá mintegy mellékesen, de azért bőszen vigyorogva - ám először, nyilván egy ördögien kitervelt ötlet alapján, időt se hagy a reakcióra, mert egy sebtiben elkészített csokimázas-piros cukorkás (a cukorkák mosolyognak) muffinnal nyomban Leonie előtt terem, és bedugja a szájába a felét. A biztonság kedvéért azért ott marad, már nem azért, mert reméli, hogy Leonie telibe köpi, hanem, hogy ő adhassa neki az ízletes falatokat.
- Muffinsütés után elmegyek Ririhez, tegnap vettem neki egy új plüsst, mert olyan szomorú volt, hogy Toby elveszett...- Keith búslakodó arcán pontosan látszik, mennyire szomorú is az, ha valaki elveszíti a plüss zsiráfját.
- Elkísérsz? Jó lenne, különben se voltam már vele egy hete. Este pedig Lucával készültünk járőrözni, de ő biztos nagyon fáradt lesz, mi lenne, ha helyette eljönnél velem te? Festhetnénk húsvéti mintákat az ablakokra. - Járőrözésen, igen. Keith prefektus, igen. Egészen biztos benne, hogy Leonie nem mond nemet a játékra hívó ártatlan vigyorának, amivel azután néz rá, hogy a beszéd végén kijátszotta magát az eddig ismeretlen sötétbarna tincsekkel.
- Finom? - Teszi hozzá kíváncsian pislogva, miközben hátrébb lépve újra díszíteni kezdi a muffinokat. Most hirtelen minden helyreállt, minden csodás.
Utoljára módosította:Keith Ebkapitány Coltrane, 2014. április 22. 03:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. április 22. 12:14 | Link

Keef
Noelben, cukimukiként


Kellemes, muffin illattal áztatott bódulatában újra szépnek látja a világot, csak immár pár centivel magasabbról. Talán egy kis változatosság feldobhatja a mindennapokat, meg aztán most jó sok mindent elkövethet a fiúcska testében, amiért aztán később Noelt fogják elővenni. Kérdés persze, hogy a másik is hasonlóképpen vélekedik-e. Nos, a srác bizonyára nem húz kesztyűt… Gondolatmenetét Keith bejelentése szakítja meg.
-Te…hnymommomnomnomnom – jelenti be izgatottan, süteménnyel betömött fejjel. Hirtelen nem tudja eldönteni, minek örüljön jobban: Keith kinevezésének - ezzel együtt annak, hogy eztán minden éjszaka kiszökhet vele, és telecsillámpónizhatják az összes folyosót, hogy ne legyenek olyan siralmasan szürkék és sivárak -, vagy az istenien finom muffinnak, ami éppen a szájában olvadozik szanaszét. Nehéz kérdés, merthogy úgy érzi, sokkal kedvesebbé és cukibbá tehetik az egész iskolát azáltal, hogy majdnem minden éjszaka az övék lesz odakint. A vadonban.
-Nomnomnomnom – folytatja a diskurálást, miközben engedelmesen nyitogatja a száját, és boldog kisgyermek módjára hagyja, hogy Keef beleadagolja a maradék süteményt is. Igazán idilli képet mutathatnak kívülről – a két szelíd, cuki fiúcska.
-Eljövök, persze! Különben is megígértem neki, hogy megtanítjuk Wowbaggert bukfencezni. Bár ő elment Noellel, hiába mondtam neki, hogy az nem én vagyok, ráadásul… - még hajának fonogatásával is leáll, mikor meghallja, hogy Keef Lucával készült járőrözni. Új, komfortosabb, cuki világába nem illő érzelmek lepik el lényét. Ez a lány a legérzékenyebb pontja, hiszen olyan szép és kedves, és nagyok a szemei, mint egy lónak, és a szőkeség láthatóan roppantmód kedveli őt. És prefektus. Atyagatya! De hiszen így rengeteg időt fognak együtt tölteni ők ketten, ami felér egy emberkínzással Leonie számára. Ráadásul attól is mindig szomorú lesz, és sírni támad kedve, hogy Keith miatt képtelen megbarátkozni a banánhercegnővel. Most is egyből ezernyi ötlet pereg le az elméjében, hogyan tudná kiiktatni őt az életükből. Talán, ha elásná az iskola mögött. Persze mellé ásna egy rózsaszín nyuszis plüsst is, hogy ne legyen nagyon magányos ott, és adna még neki szép fodros ruhácskát is… vagy véletlen balesetként lelökhetné a lépcsőn fogócskázás közben. Előtte nyilván befonná a haját, plusz masnit tűzne bele, hogy legalább aranyosan és csinosan murdáljon meg… Vagy esetleg elég lenne csak szimplán elüldözni őt innen? Vajon fél a pókoktól? Egy éjszakai járőrözés közben ráijeszthetne bugyikék pókjelmezben, és akkor Luca hazáig futna rémületében. Netán küldeni kéne neki egy hatalmas plüssmacit, aki halálra ölelgetné. Szó szerint. Vagy igazi medvét. A macik aranyosak, amíg meg nem esznek…
-Hmm? – cukibbnál cukibb gyilkolászós terveiből Keef hangja ébreszti fel. Lenyeli az utolsó falatot is, és csillogó szemekkel rámered barátocskájára. Ez a csudálatos szösszenet csak az ő legjobb barátja lehet! Istenkém, de önző béka lett ebből a törpéből.
-Jaaa, igen, nagyon finom – visszavigyorog a srácra, s ezzel egy időben ismét leugrik a földre. Vagyis ugrik ő, de elfelejtette, hogy ezt most nem kéne, így a váratlan és gyors ütközéstől majdnem elesik. Kicsit hadonászik a karjaival, majd nevetgélve megfordul.
-Én is segítek - az más kérdés, hogy ilyen bénán mennyi haszna lesz. Először is Ririkének gyárt le egy cuki szívecskés muffint, ha már egyszer úgyis meglátogatják ma, majd egy újabbal kezd szöszmötölni. Alig tíz percébe telik, mire elkészül vele, s a végén ártatlan mosollyal mutatja fel pajtásának.
-Ez itt Lucáé. Szegényt meg kell vigasztalni, hogy nem tudtok ma együtt járőrözni - s még komolyan is mondja. Az más kérdés, hogy mit ábrázol a muffin tetejére csokival rajzolt ábra.
-Ez itt Luca - mutat a pálcikalányra. - Ez pedig egy nundu, ami egy nagyon aranyos cica. Éppen ölelgetik egymást. Hát nem édesek? - nem őrült, áhh, dehogy. Bár az arcán villogó szentéletű kifejezés nehezen engedné elhitetni, hogy komolyan gondolja a kis rajzot, pedig talán mégis.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2014. április 22. 13:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. április 22. 14:47 | Link

Lexine
hajnal



A fáradtság, amit érzek lelassítja az agyamat is, ami úgy annyira nem kedvezőnek mondható. Nem érdekel, hogy a szőke mit gondol rólam, hogy mennyire tart hülyének, amiért nem emlékszek rá, vagy a találkozásunkra az első pillanatban, viszont stratégiai szempontból rám férne egy kiadós alvás. Ebben az élőhalott állapotomban még a legpitibb ellenség is könnyűszerrel legyőzni - nem mintha ezt beismerném bárkinek is. Talán nekem rossz a memóriám - vagy csupán annyi véres kalandom volt mostanában, hogy már nehéz számon tartani őket -, viszont az ő elvetemült gumicukros puding, vagy pudingos gumicukor evése sem tartozik a leghétköznapibb látványok közé. Éppen erre találták fel a kanalat, ha használná azt a bizonyos evőeszközt, sokkal kulturáltabbnak néznének ki a táplálkozási szokásai. Távol álljon tőlem a finnyásság, éppen elégszer keveredtem zűrös helyzetekbe, hogy ez a tulajdonság teljes mértékben kipusztuljon belőlem, úgy eszik, ahogy akar, engem aztán nem izgat.
A kávémra és a szendvicsemre koncentrálok, miután az első elfogy, a bögre pedig a feléig kiürül, máris sokkal éberebbnek érzem magamat. Folyamatosan jönnek vissza annak a bizonyos éjszakának az emlékei és egyre határozottabban rémlik, hogy akkor is mondta, hogy nem az iskola diákjai közé tartozik. Az egész nem lenne furcsa, hiszen rengeteg nem-diák él lent a faluban, viszont az, hogy most pedig itt ül, a kastély konyhájában, ráadásul úgy, mint aki otthon van, arra enged következtetni, hogy felköltözött. Kíváncsi lennék, hogy miért, hogyha nem lenne az ostoba aurorképzés, már itt sem lennék. Annyira nem jó hely az iskola, hogy a szükségesnél több időt töltsön bárki is a falai között.
- Leginkább gumicukor-fetisizmusnak - vágom rá a választ, tényleg olyan szenvedéllyel tömi magába az édességet, mintha legalábbis megváltást várna tőle. Nem érdekel, hogy már nem dolgozott a csárdában, hogyha a faluban jártam egyébként is igyekeztem inkább a pubra vagy a sikátorra korlátozni az érintett közterületeket, valahogy ezek hangulata jobban illett hozzám, mint a zajos és zsúfolt csárdáé.
- Szépítő alvás? Minek nézel te engem? - vonom fel a szemöldökömet, szám sarkában egy aprócska beképzelt vigyorral. Nem lepődök meg rajta, hogy "szépfiú"-nak tart, éppen elég tapasztalatom volt már hozzá, hogy tisztában legyek a külsőmmel. Azonban a hosszú órákat tükör előtt tartózkodó, külsejére kényes kirakatmacsó nem én vagyok, bármilyen nehéz is elhinni. Vannak, akiknek tenni kell a kinézetükért, vannak, akiknek természetesen jön.
- Ezt mintha már a múltkor is elmondtad volna - vonok vállat, de egy lépést sem teszek közelebb hozzá, elvagyok én a fal mellett, a már majdnem teljesen kihűlt kávét iszogatva, és belekezdve a második szendvicsbe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. április 22. 18:37 | Link

< va va voom >
hajnalban

- Egész jó meglátás.
Vallom be, miközben lebiggyesztett szájjal elismerősen bólogatok egy sort. Szeretem az édességet és ennek legyek rabja, mint a tiltott szereknek. Az pedig, hogy őt ez mennyire telíti el undorral egy csöppet sem zavar. Biztos azért ilyen savanyú, mert nem eszik elég édességet. Hát nem? Például az én kedvemet elég nehezen lehet elvenni, a sértések simán leperegnek rólam és ennek tuti köze van a gumicukorhoz, higgyétek el.
- A kérdés az, te minek nézel engem.
Nem vagyok az a gyanúsítgatós fajta, de nem szeretem  ha ilyesfajta játékot űznek velem. Vagy kérdezzen rá, vagy hallgasson, de ne kerülgesse a forró kását. Nem tudom milyen társaságba szokott forogni, de tuti, hogy ez nem normális, ezt pedig meg is fogom neki mondani, vagy legalábbis eltárolom, hogy alkalomadtán visszatudjak vele vágni.
- Mert te olyan srácnak tűnsz. Tudod, aki természetesnek veszi ha a lányok a földön fekve húzzák magukat utána, aki pedig nem így tesz az vak, vagy nincs szépérzéke, hiszen nincs a földön olyan zár amit a te kulcsod ne tudna kinyitni.
Megvonom a vállamat, majd megtámaszkodom a hátam mögött és elkezdem valami belső ritmusra himbálni a lábamat, türelmesen várom, hogy feldolgozza az információ, közben pedig amolyan 'csóri gyerek' tekintettel pillantgatok rá. Nem, nem nézem le, az tőlem távol áll még csak le sem sajnálom, inkább ez amolyan értetlen sajnálat, amiből nem akarom kivenni a részem mert nem érdekel mi fáj neki című dolog, érthető voltam?
- De én nem szeretem az előítéleteket, szóval félreteszem őket. Hogy van az oldalad?
Oldalra billentem a fejemet, miközben az oroszlánommal megdörgölöm a szememet, már nem mintha fáradt lennék, szimplán csak viszket a szemem, közben pedig elnyomok egy ásítást is. Nem, mondom nem vagyok álmos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. április 24. 18:42 | Link

Lexine
hajnal



Csak bólintok, a meglátásaim általában jók szoktak lenni. Főleg jelen esetben, hiszen a túlzott gumicukor imádatra utal a pudingba keverése - aminek már a gondolatától is cukortúltengésem lesz, és legszívesebben visszamenekülnék az alagsorba -, erre a fura szokásra, bálványozásra pedig a fetisizmus a legtalálóbb fogalom. Ilyenkor mindig megkapom, hogy nem tudom, miből maradok ki, fogalmam sincs róla, hogy mennyire boldogító hatással tudnak lenni az emberre az édességek, és éppen ezért vagyok ilyen flegma, gúnyos, arrogáns, stb. Egyesek számára lehetetlen elhinni, hogy igen is léteznek olyan emberek, akiknek nem létszükséglet, hogy legalább félóránként magukba tömjenek egy-egy tábla csokit, vagy csomag cukrot. Ha innen nézzük, ez is egyfajta függőség, bár közel sem olyan súlyos, mint lehetne. Erről tudnék mesélni...
- Jelenleg? Egy őrült szőkének, akinek hajnalok hajnalán nincs jobb dolga, minthogy gumicukrot egyen a konyhában - vonok vállat. Az elképzelésekkel ellentétben közel sem voltam tele annyira előítéletekkel, mint a háztársaim, az sem volt rám jellemző, hogy megbélyegezném az embereket - tisztelet a kivételnek. Ennek ellenére persze megvan a véleményem, de ezt sokszor megtartom magamnak, egyszerűen csak mert nem érzem szükségességét, hogy a másik tudomására hozzam.
- Hm, inkább úgy fogalmaznék, hogy kevés olyan zár van, amit a kulcsom ne tudna kinyitni. De akadnak kivételek. - Ott van például a rellonos szőke, aki többszöri próbálkozás ellenére is nemet mondott. Hajni. Meg aztán... Nem tudnék így hirtelenjében több példát mondani, tény, hogy a legtöbb esetben, ha valakit meg akarok szerezni magamnak, azzal így is lesz. Ebben igaza van.
- Egész jól, kösz. - Vállat vonok, és oldalt felhúzom a sötétszürke pólót a mellkasomon, hogy láthatóvá váljon számára a heg, amit azon a bizonyos estén szereztem. Bár valószínűleg néhány bájitallal, vagy bűbájjal el lehetett volna tüntetni, de nem vettem rá a fáradságot. Az én életstílusomnál úgyis evidens volt, hogy nemsokára ismét teli leszek sebekkel.
- Hogyhogy otthagytad a csárdát? - vonom fel a szemöldökömet, bár annyira nem érdekel a téma. Jobban szeretem, hogyha mások beszélnek önmagukról - legyen az életük akármennyire is unalmas -, mint, ha én adom ki az életem apró részleteit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. április 25. 15:15 | Link

< va va voom >
hajnalban

Néha magam is meglepődöm azon, milyen empatikus tudok lenni olyan emberekkel, akik amúgy ránézésre nem érdemelnék vele. Olivér is tök tuskó, csak az a szerencséje, hogy én nem veszem fel az ilyesmit. Úgy vagyok vele, hogy nem tehet róla, ilyen a természete, hiszen Rellonos, akikkel ugyan nincs sok tapasztalatom, de ilyeneknek képzeltem őket, szóval nagyot nem csalódtam.
- Éhes voltam.
Vágom rá sértődöttem, majd belenyúlok a zsebembe, előveszem a kedvenc nyelvfestős nyalókámat és nagy ráérősen elkezdek csörögni a zacskójával. Úgy sem valami pörgős a beszélgetés, szóval simán belefér egy kis édesség, legalább addig sem alszom be tőle.
- Ohh, ezzel azt akarod mondani, hogy voltak kudarcaid, szegény gyerek...
Vigyorogva kapom be a nyalókát, közben pedig a papírjával játszom, legalább addig sem kell a srácra néznem. Nem szeretem szemkontaktust tartani senkivel, mert általában zavarba jövök tőle. Egy rövid ideig még mehet, de folyton valaki lélektükrébe bámulni tök kellemetlen. Mikor ismét rápillantok, a pólóját húzza. Na én viszont ettől nem jövök zavarba, tőlem aztán vetkőzhetne is, a szemem sem rebbenne. Még akkor sem, amikor meglátom a sebhelyet. Ezer meg eggyel találkoztam már a múltamból kifolyólag, nem vagyok az az ijedős fajta, vagy legalábbis a sebektől nem félek de még csak nem is irtóznom. Összevonom a szemöldökömet, hunyorgok, hogy jobban lássam. Majd megtekerem a számba a nyalókát és kihúzom, hogy tudjak beszélni.
- Elég undorító, minek a heg?
Felnevetek, ellensúlyozva ezzel azt, amit mondtam. Közben törökülésbe helyezkedek, nem szeretek túl sokáig mozdulatlanul ülni, attól minden tagom elgémberedik és utána meg majd zsibbad mindenem és olyan érzés lesz, mintha nem is volna lábam vagy karom, na az sokkal rosszabb.
- Nem  fizetett jól. Még mindig üldöznek?
Megvonom a vállamat, nem szeretnék erről beszélni, főleg nem vele. Úgyhogy inkább terelem a témát, ahogy tette az előbb ő is. Közben ráérősen bámulom hol a plafont, holt a nyalókámat, hol pedig megpróbálom megnézni kellően kék e már a nyelvem az édességtől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. április 27. 15:21 | Link

A tolvajom;;


Én látom a rendet a káoszomban, kivéve ma reggel...Csak ezt sikerült felkapni.
A kellemetlen visszaszóláson csak fintorog egyet. Nem érti, mért kell a fiúknak mindig ilyen morcosnak lenniük. Nem elég nekik a fizikai és a köztudatban lévő fölényük? Nem hát. Muszáj nekik még ilyen esetekben is hangoztatni. Amúgy meg Lucica tudja jól, hogy ezek az apróságok igen is olyanok, amit nagyon is élvez Noel. Ugyan, kit szédítünk nem csak szadisták a rellonosok, de némelyik kellően mazochista is, ezen jó jellemzők pedig néhány diákban más házakból is elszórtan megtalálhatok.
- Jó, de csak annyira csinálhatod, mint én! Különben nem fair!
Grimaszolt egy kicsit, aztán nevetgélve figyelte, hogyan is készül a remekmű, amin dolgozik, néha pillantott félre a mankókra, vagy éppen a rellonosra. Nem, nem a figyelmet akarta magára vonni, kivételesen, inkább amolyan éhségéből fakadó kívánalmait szerette volna tudatni. Ejj, de kacifántos ez az egész. Ezzel a fiúval lehet nem kéne kezdenie, de mit ad Isten, valahogy többször keresztezi útjaikat a sors, mint az normális lenne. Biztosan oka van ennek.
- Lucád? Mióta tulajdonítasz ilyen mélyreható ragaszkodást bárki felé? – Érdeklődik, csalafinta mosollyal, miután végighallgatta a kis reakciót. – Valamit, valamiért, nyilván, volt az a portrés ügy, amiért a kést kaptam, Mihaellel való kis összetalálkozásom folyamán pedig halványlila gőze se volt, hogy kerül az hozzám, szóval a hallgatásom is egy pont. Szerintem addig teljesen kvittek vagyunk.
Egy pillanatra azért furán nézett Noelre, mert érezte, hogy benne már összeállt a kép, mit is kívánna fizetségül, ez meg nem tűnt egyelőre túl jónak így. Jobban szereti tudni a dolgokat előre, nem szereti annyira a meglepetéseket ezen helyzetekben. Arról nem beszélve, hogy pontosan el tudta képzelni, mik járhatnak a sárkányka fejében, és nagyon… Kellemetlennek érezte, hogy ilyenre gondol, hogy a másiknak ez jár a fejében, igyekezett ezt azonban nem mutatni. A kakaó hallatán meg felcsillanó szemmel hajolt közelebb.
- Sosem szoktam unatkozni… Meg mellettem sem az emberek. – Kacsintott rá a fiúra. Igen, kacérkodik, hohó, micsoda felfedezés. Azért na, ő sem a középkorba született. -  Te gondolatolvasó is vagy? Most ki akar, kit lefizetni?
Utal a kakaóra, aminek nagyon örül, a mosoly továbbra sem távozik az arcáról, és a boldog kisugárzás se változik. Valahogy élvezi az emberek idegesítésén kívül a felvidításukat is, kifejezetten, ha kérik azt, ha nem. A susmorgásra úgy tett, mintha észre sem venné, igen is kíváncsi volt, de ezt így kell most, gondolja ő. A készítésen csak tovább mosolyog, miközben lábait lengeti, amíg magára hagyta őt, csak akkor áll meg, mikor rátelepszik, jobb szót se tudna rá, a fiú.
- Nos? Na, nem úgy ismerem én a rellonosokat, mint akik kertelnek, ha akarnak valamit...
Hajol egészen közel a fiúhoz, majd a mondat végén, nevetve húzódik tisztes távolságba, kezeit karba fonva maga előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. április 27. 15:51 | Link

Lexine
hajnal



Ez a kis találkozó is tökéletesen mutatja a jellemeink, a gondolkodásunk közötti különbséget. Ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy oka van annak, hogy nem járok fel túl gyakran a kastélyba a nagyon szükséges eseteken kívül. Az alagsorban legalább zömében olyan emberek laknak és tartózkodnak, akik azokat szeretik, amiket én, úgy viselkednek, ahogyan én, és szemük sem rezdül, hogyha szemtanúi egy-egy párbajnak, vagy esetleg egy hangosabb szóváltásnak. Lexire elég ránéznem, hogy tudjam, hogy teljesen máshogy reagálna, és ez így van jól. Nem lehetünk mindannyian egyformák - gyorsan véget is érne a világ, hogyha mindenki antiszociális, kissé talán elvont rellonos lenne.
- Gumicukorra?! - vonom fel a szemöldökömet. Az én értelmezésem szerint, hogyha valaki éhes, az esetleg lejön ide egy késői vacsorát/korai reggelit fogyasztani - a manók mindkét esetben lelkesen kiszolgálják -, de, hogy gumicukrot és pudingot, az már más téma. Egy az, hogy ezeket akár a háza területén belül is el tudta volna fogyasztani, főleg, hogy rémlik valami egy konyháról, külön a navinéseknek. Persze, lehet, hogy jól esett sétálnia, de a túlontúl édes, ételnek nem éppen nevezhető dolgot akkor sem tudom megérteni, főleg nem hajnalok hajnalán. Persze, én meg a tény, hogy mások szerint kimaradok a jó dolgokból...
- Legalább megpróbáltam - vonok vállat, harapva a második szendvicsből, miközben az egyik manó ismét teletölti a kávés bögrémet. Ebből a szempontból kitartó vagyok, nem adom fel csak úgy. Persze, akadnak, akikkel valami nem jött össze elsőre, még közel sem lejátszott meccs a történetünk. Ahogy előveszi a nyalókát, csak fintorgok egyet, én már a puszta látványtól is rosszul vagyok. Így jár az, akinek nem volt gyerekszobája, és nem élt a gyermeki élvezettel, hogy tömény cukrot nyalogathat. De akkor is... Nem tudom, hogy hogy nem lett még cukorbeteg, az elmúlt fél órában több édességet fogyasztott el, mint én az elmúlt egy évben.
- Felesleges lenne begyógyítani, úgyis lesz másik. - Tényleg így van, bár elég csúnyán tudnak kinézni, amíg meg nem szabadulok Dávidéktól, meg a nem kevés rosszakarómtól, elkerülhetetlen, hogy újabb és újabb hegekkel tarkítsam a bőrfelületemet. Annyira nem bánom, legalább ott vannak emlékeztetőnek.
- Csak a szokásos. - Ismét vállat vonok, az egész téma nem tud érzékenyen érinteni. Legalább nem unalmas az életem. És elnézve, ahogy Lexine a nyelvét próbálja nézni, hirtelen elönt az elégedettség, hogy nekem vannak nagyobb dolgaim, amik miatt aggódhatok, minthogy milyen színű a nyelvem. Tény, hogy az egész menekülés dolog kihozza belőlem a legjobbat, és bár az alváshiány egy kellemetlen velejáró, még mindig kibírhatóbb számomra, mint például édességeket magamba tömni. Az lenne a halálom.
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2014. április 27. 15:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2014. május 1. 13:35 | Link

Czettner kisasszony és Ombozi úrfi


Olyan rég nem lövöldöztem már, a kastélyra köszöntött tavasz mintha helyettem dolgozna. A diákok és még a tanárok szíve is rózsaszínbe öltözött, minden folyosó sarkán csókolózó párokat látni, ami örömmel tölti el kis szívem, mégis bánatos vagyok, hiszen nem én okoztam ideig-óráig tartó boldogságukat. Hetek óta szomorkás hangulatban jártam teremről teremre, még a szabadban is szerelemre éhező, csüggedő lelkeket kerestem, ám mindhiába. Elkeseredésemben már azon gondolkodtam, hogy ha nincs emberi lény, akit fenéken lőhetnék, hát akkor bizony a manókat veszem célba, és elárasztom a manólakot munka helyett romantikázó apróságokkal.
Kitúrtnak, leváltottnak, feleslegesnek érzem magam, amiről egyedül a gonosz tavasz, a miatta rügyező fák, a folyton virágzó növények tehetnek. Indokolatlanul sok szívet lobbantanak lángra, olyan fiatalok is nyitnak általa az érzelmek felé, akikre diáktársaik jégkirálynő és zord szívű jelzőket biggyesztenek. A konyha irányába repdesek éppen, hiszen a tervemhez szükséges lények egy része - hogy bosszút állok állásom elvesztése miatt -, egész nap a konyhában szorgoskodik, és azért dolgozik, hogy a diákság akárhányszor is vágyik valami finomra, ők előállítsák azt nekik. Unott arccal, hátsómat vakarászva repülöm át a küszöböt, amikor felcsillannak apró szemeim. Ha a szimatom nem csal, akkor bizony ide nem jutott el a tavasz, és elkél pár nyíl ahhoz, hogy ezek a fiatalok a kakaózáson még ezen a délelőtt túl jussanak. Sokáig figyelem jelenetüket, egészen eggyé válok szívük dalával, mely tökéletesen másképp szól. A lányka talán még soha nem érzett szerelmet, a fiúcskának még mindig törött a rugója. Nincs miért tovább várnom. Szárnyacskáimmal bőszen csapkodva közelebb siklok hozzájuk, és hosszú vigyorral készítem elő arany nyilaimat. A kislányt célzom, mert neki van nagyobb szüksége bátorságra és nyitottságra, így egy vékonyabb, kevésbé hosszútávú hatású nyíllal egyenesen a mellkasára irányítom fegyverem. A lelkét kell eltalálnom. A biztonság kedvéért kap egyet a jobb vállába is, mire kuncogni kezdek és a kakaót ígérgető fiúcska felé fordulok. Az ő szívének gyorssegélyre van szüksége, össze kell forrasztani azt, amit oly feleslegesen téptek darabokra. A jobb lapockájába lövöm első nyilamat, amit ugyanoda egy újabb, az utolsó követ. Elmosolyodom, innentől tudniuk kell a dolgukat, remélem élvezni fogják ezt a napot, ugyanis nyilaim hatása nem tart örökké. A vonzalom kialakult, a bátorság belőve, a színpad a tiétek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. május 1. 19:48 | Link

Dwayne


- Ugye nincs harag? A múltkoriért.. igazán nem akartuk.
A manók száma időközben szerencsére visszaállt a normálisra, de úgy tűnik, nem igazán örülnek a felbukkanásomnak. A konyha közepén állva, bocsánatkérő mosollyal az arcomon, és egy-két igen szép könyvet tartva nézelődök szét az apró varázslények között, kiknek egyik fele morcosan, a másik félve pislog vissza rám, de egyik csoportnak sem látszik különösebb kedve a közelembe jönni, és átvenni az ajándékot, melyet kiengesztelésükre hoztam. Igazság szerint elnézegetve a köteteket, lassan úgy érzem, hogy nem is bánnám, ha végül megtarthatnám őket.
Gondolatban korholom magam önzőségemért, majd leteszem a könyveket a pultra. Sajnos úgy fest, nem fogják egyhamar elfelejteni nekem a Lénussal töltött főző estünket, ami finoman szólva nem a várakozásoknak megfelelően zajlott. Jó móka volt mindenesetre, csak a manók vannak más véleménnyel valamiért.
- Már itt se vagyok. - Hiába minden, jobb lesz, ha megyek, különben nem fognak tudni másnapra főzni, ha azzal kötöm le őket, hogy meredten kell bámulniuk rám. Sarkon fordulok, és célba veszem a kijáratot. Az igazat megvallva már csak azért is reméltem, hogy megbocsátóak lesznek, mert sikerült megint lemaradnom a közös étkezésről a nagyteremben, és miután egy órával a vacsorát követően ez eszembe jutott, arra is kénytelen voltam ráébredni felállva az asztalomtól, és kis híján bezuhanva alá, hogy bizony tegnap délben ettem utoljára. Már megint elfeledkeztem erről az ostoba szokásról, mint evés.
Így jártam - gondolom savanyúan, és ettől máris savanyú cukorra vágyom. Nem laknék jól vele mondjuk, de legalább talán megúsznám ezúttal is ájulás nélkül. De lévén, hogy nincs merszem ilyen tekintetek kereszttüzében bármi kész kajához hozzányúlni az asztalokon, inkább a koplalás mellett döntök. Majd reggelire bedobok valamit.
El is jutok az ajtóig valahogy, de aztán érzem, hogy kezd kicsúszni a kezemből - illetve a lábamból - az irányítás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. május 1. 20:19 | Link

Gryllus Matilda


Az üveg csörömpölve törik össze a padlón, tartalmát szétfröcskölve a parkettán.
Ingerült káromkodással ereszti le a kezét, felül a kanapén, aminek karfájáról olyan intelligens módon szédítette le azt a nyavalyás italát. Hosszasan szemléli a foltot, ami lassan és alattomosan kúszik a rongyszőnyeg felé, végül azonban mindössze megcsóválja a fejét, egy lesújtott szusszanással tápászkodik föl.
Majd felszárad vagy ha nem, feltakarítják azok a drága, dolgos kis manók. Elvégre más dolguk sincs az ég egy adta világon, ő pedig biztosan nem fog domesztikálódni addig, amíg meg nem házasodik. Apropó, manók... A fejét vakargatva sandít az órája felé, látványosan húzza el a száját. Remek, a vacsoráról megint lemaradt, no nem mintha épp a zajos nagyteremre lenne szüksége pont egy ilyen kényelmetlen napon.
Elnyom egy feltörekvő, nehézkes ásítást, az állott levegőjű irodáját követően frissítően hat a hűvös, kihalt folyosó. Lébecoló diákokkal, vacsorájukat fogyasztó portrékkal találkozik rövidke útja alatt, nem igazán köszön senkinek, mint általában, igyekszik a lehető legminimálisabb interakció nélkül áthidalni a távot.
Ahányszor szóba elegyedik valakivel, mindig szívességet kérnek tőle ugyanis. Ez pedig kezd finoman is szegény agyára menni.
Leballag a kopott kőlépcsőkön, az elkövetkező vacsora képével a fejében siet végig a hosszú folyosón. Jó kapcsolatot ápol a manókkal, így lehet, hogy megint jut valami finom falat számára, mondjuk egy báránysült, borda vagy...
   -  Whoa!
Ahogy kinyitja az ajtót, valami első pillanatban meghatározatlan, nehéz tárgy zuhan ki rajta. Reflexből engedi el a kilincset és hátrál egy lépést, mire a dolog tompa puffanással landol a lába előtt.
Ennek a dolognak azonban barna haja és végtagjai vannak.
Fél pillanatnyi rémült csodálkozás után tehát feltételezi, hogy emberszabásúval, minden bizonnyal nőneművel van dolga.
   -  Héhé! Mi van veled?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. május 1. 20:50 | Link

Dwayne


Szóval így alakult, így kötöttem ki a földön. Pedig eddig azért ritkán jutok, mármint tényleg, többnyire időben szól a vészcsengő, és sikerül magamba némi táplálékot juttatnom, mielőtt a testem úgy döntene, hogy kifogyott az üzemanyag, és ideje energiatakarékos üzemmódba kapcsolni. Ráadásul az esetek többségében sikerül megkapaszkodnom. Most azonban csak az ajtó, és a rajta található kilincs van, és a kilincsnek megvan az a fura szokása, hogy ha ránehezednek, akkor lenyomódik, és ezáltal, hacsak nincs zárva, az ajtó is kinyílik, amihez tartozik. Na most, ha pedig ez megtörténik, bajosan fog a továbbiakban támaszul szolgálni az a kilincs. Jelenleg pedig már azelőtt nyílni kezd az ajtó, mielőtt elérném, és már csak a reflex, ami megfogatja velem. Ez fájni fog.
Még épp hallom, hogy valakinek sikerül meglepetést is okoznom a manőverrel, mielőtt nyekkennék a folyosó kövén. Szuper, így legalább nézője is akad szerencsétlenkedésem újabb fejezetének. Igaz, megvan az előnye is, így legalább esélyem van rá, hogy van, aki felkapar a földről, hacsak nem a manók pártját fogja. Az kellemetlen lenne. Felpislogok, miután magam alá sikerül húznom az egyik lábam, és úgy-ahogy ülő pozícióba helyezkedem. Az egyik tanár az, de hirtelen ennyi információ jut csak a tudatomig, mert akadozik a vérellátás kissé. Azt sem fogom fel először, hogy angolul szólt hozzám, és kérdésére magyarul válaszolok.
- A gravitáció van velem, úgy tűnik.. - megdörzsölöm a kobakom, és jobban szemügyre veszem a férfit.
- Oh, sorry.. - Angolul folytatom, ahogy sikerül összetennem egy-két részletet, ami a földetérés óta történt. - Azt hiszem, leesett a cukrom, én pedig követtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. május 1. 22:05 | Link

Gryllus Matilda



Zavarban pislog le a nőre egy ideig, mire a központi idegrendszeréig is eljut a gondolat, hogy mozdulni kellene. Lehajolva annak felkarjánál fogva segíti őt felülni, miközben már-már zavarba ejtő alapossággal tanulmányozza az arcát. Nem tűnik iskolásnak, ám ez nem jelenti, hogy nem fut át néhány sötét elképzelés az agyán. Nem az első nő lenne ugyanis a kastélyban, akit így... nos, földre hullva talál, általában azonban ezt az állapotot eddig masszív szörpfogyasztás által érték el. Ennek jellegzetes illatát azonban nem érzi, ráadásul a hölgy hamarosan meg is szólal, nem épp a szörptúltengésre jellemző hangnemben.
   -  Ehm, sorry I...
Fél térdről pislog az arcába, meglehetősen bután, mindössze megrázza a fejét jelezvén, hogy ebből a kelet- európai blablából egy árva megveszekedett szófoszlányt sem ért. Sosem tervezte megtanulni és ehhez az elhatározásához komolyan ragaszkodik is. Minél kevesebb ragad rá az országból, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy itt ragad.
   -  Áh! Cukor.
Így már sokkal világosabb a dolog. A nő válla fölött elpillantva a manók felé int, ők azonban, mivel egyáltalán nem ostobák, már elkészítették az ilyenkor életmentő narancslevet, egyik példányuk pedig már szalad is vele.
   -  Segítsek felállni vagy menni fog? Megvagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. május 2. 15:55 | Link

Dwayne


Szinte ég az arcom, annyira kínosan érzem magam, és csak tetézi a dolgot, hogy egész lelassul a felfogókészségem is, csak lassan jut el a tudatomig, hogy sikerült nézőre is szert tennem mesterien kivitelezett felbukásomnak, és az illető utána még segített is merőlegesbe kerülni, amit majd nem lenne butaság később megköszönni, csak nehogy elfelejtsem.
Érzem, hogy engem néz, méghozzá olyan alapossággal, mintha meg akarná számolni a szeplőimet, amikből azért jóval több van, mint amennyit csak úgy meg lehetne számolni. Egyébként is, sötét van már hozzá.
Nem ért meg, ami nem is meglepő, nem Chaske az egyetlen kolléga az iskolában, akinek nem Magyarország a szülőföldje, így aztán hozzá vagyok már szokva, hogy a diákok jó részéhez is angolul szóljak először, hacsak korábban nem hallottam, hogy magyarul beszélt volna.
Kábán bámulok magam elé, igyekszem összeszedni magam, ami nem egyszerű, ha egyszer a földre kerültem, már nehéz onnét újabb szédüléses elzúgás nélkül felállni, ha nincs, aki segítsen, így most minden szégyenérzet ellenére örülök, hogy mégiscsak van itt valaki.
- Egy kis segítséget elfogadnék, köszönöm.. - motyogom zavartan, majd ha már egyenesbe kerültem, a manók felé pislogok.
- Túl rég nem ettem, az a baj, ők pedig.. hát, azt hiszem kicsit neheztelnek rám, és nem igazán volt képem kérni tőlük vacsorát.
A szúrós tekintetek ellenére, melyekkel az előbb öveztek, ha kérem, biztos adtak volna valamit enni, ha mást nem is, maradékot, de ezeket a kötelességtudó drága lényeket ismerve még így is kezüket törték volna, hogy jóllakjak, csak közben csúnyákat gondoltak volna rólam, és hát inkább meghátráltam, a többi pedig már történelem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. május 5. 13:29 | Link

Gryllus Matilda



Milyen lovagiassá tette ez a pár hónapnyi kastély béli tartózkodás... néha még önmagát is meglepi vele. Persze továbbra is mindössze hölgyekkel szemben tanúsít megfelelő előzékenységet, a srácok kénytelenek elviselni faragatlan stílusát. Ellenben ez is határozott haladás az egykori wisconsini kölyöknek, aki egy nyáron felgyújtotta osztálytársnője derékig érő haját.
Az alkarját megszorítva állítja talpra a nőt, egy ideig még tartja, amíg teljesen biztos nem lesz benne, hogy megáll a saját lábán. Aztán engedi el, hátrébb lépve tőle, kiosonva annak intim szférájából.
   -  Megesik az ilyen.
Flegmán megvonja a vállát. Nem szívesen firtatja mások gyengeségét, ahogyan annak sem látja értelmét, hogy fölöslegesen eljátssza az aggódó lovagot. Számtalan szánni való vagy undorító megnyilvánulást látott eddigi élete során, munkája azonban diszkréciót követel tőle. Azok után, hogy terroristákat, pénzembereket és elnököket látott összecsinálni magukat félelmükben, egy ájulás már nem üti meg azt az ingerküszöböt, ami fölött érdekelné a közjáték.
A manó, aki időközben megérkezett a narancslével, a nadrágja szárát rángatva hívja fel magára a figyelmet. Dwayne átveszi tőle a poharat, a mozdulat folytatásaként pedig Matilda kezébe nyomja.
   -  Ülj le valahová, aztán fenékig. Ettől tuti jobb lesz - zsebre tett kézzel ráncolja össze a homlokát - Te nem az a könyvtáros csaj vagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 43 44 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint