Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=239914#post239914][b]Gryllus Matilda - 2014.02.17. 21:43[/b][/url]

Az utóbbi néhány hónapban többször is halálközeli élményem volt. Megpróbáltak eltenni láb alól, de sikerült kis híján vízbe is fulladnom merő bénaságból. De még régebben is összehoztam pár "balesetet", melyeket valahogy meg tudtam ezidáig úszni komolyabb sérülés nélkül, vagy átvészelni abszolút épségben. Apám ellenben biztos benne, hogy korai végelgyengülésben fogok elpatkolni, de ami még valószínűbb, hogy egészen egyszerűen éhenhalok.
Nem különösebben intenzív és meglehetősen múlékony éhségérzetem gyakran még akkor sem figyelmeztet, hogy kissé megfeledkeztem a tápanyagbevitelről, mikor valamiért felállva sikerül kis híján elájulnom. Ez olykor egy-két tereptárgy megbillentésével jár a kobakommal, ez talán már elkönyvelhető kisebb sérülés címszó alatt. Nem beszélve a fejemről, mert még az is fáj utána.
Így aztán mikor nem sokkal zárás előtt felállok, hogy becsukjam a jó idő miatt rövid időre kinyitott ablaktáblákat, én csuklom össze majdnem. A fejemhez kapok, és megállapítom, hogy amíg nyugalmi állapotban volt, nem lüktetett ennyire. Most pedig de. Az órára tekintek, és úgy döntök, ma is kicsit korábban zárok, és felkeresem a manókat odalent, mert ők olyan édes pofák, hogy ha hajnali háromkor tántorgok eléjük, akkor is hajbókolva kiszolgálnak bármivel, de azért mégse jó érzés felverni őket, hisz kora reggel kelnek, reggelit csinálnak, majd szinte rögtön állnak is neki az ebédnek, és így tovább. Én meg a nyakukra járok, hogy megmentsék az életemet.
- Szervusztuk, Drágáim! Ma korán jöttem. Ugye korán jöttem?
A konyhában kitörő jókedvvel fogadnak, igazából meglepődnék, ha máshogy történne. Ami valahol furcsa. Még ennyi idő után is. A manók boldogok, ha szolgálhatnak, és ha jó gazdáik vannak, nincs is rossz életük, de mégis.. furcsa.
Kérdésemre persze sűrű igenlés, bólogatás a válasz, az apró lények másik része pedig máris tolja elém tálcán a választékot. Kis híján ledöntenek a lábamról, ha már a rosszullétnek nem sikerült ezeddig. Helyet foglalok inkább, és magam elé húzom az egyik tálat, de gyorsan elkapják előlem, mondván "kísérleti stádiumban van". Az arckifejezésüket elnézve az a tippem, hogy még kissé fogyaszthatatlan stádium inkább. Így végül egy tányér sajtos makaróni mellett döntök, és hozzá narancslét kortyolgatok.
Hirtelen páran eliszkolnak mellőlem, hogy egy újabb éhes szájú illetőnek lessék kívánságát. Először fel sem pillantok - megszokott dolog, hogy időnként felkeresi egy-egy diák vagy tanár a konyhát, hogy harapjon valamit, de aztán meghallom a férfi hangját, és magam sem tudom miért, azon kapom magam, hogy alig tudom lenyelni a falatot, úgy próbálom eltüntetni a vacsorám.
- He--helló - nyelem nagy nehezen le a falatot, majd miután biztonságosnak ítélem, még egy kissé zavart mosolyt is összehozok felé. Jó kedvű, olyan, amilyennek nem láttam már.. nem is tudom, láttam-e már ilyennek. Kivéve mikor mindkettőnket megmérgeztek, vagy valami más bűbájt szórtak ránk, amit azóta se sikerült kiderítenem, mi lehetett, azon a képtelen butaságon kívül, hogy egy apró, láthatatlan szárnyas teremtmény meglőtt minket a szintén láthatatlan nyilacskáival. Abszurdum.
Egy pillanatig, ahogy nézem őt, el is felejtem, hogy kérdezett valamit. Mit szabad? Ó, bolond! - korholom magam, és bólogatva felelek: - Hát persze!
Közben nyomban a számba tuszkolok egy újabb falatot, hátha úgy majd kevésbé lesz kellemetlen, ha nem tudok egy szót sem mondani, de úgy tűnik, neki máris van mondanivalója, és kertelés nélkül nekem szegez egy kérdést. Sikerül félrenyelnem.
- Én.. hát.. izé - kezdek bele jól megfontoltan, és összeszedetten, miután sikerül nem megfulladnom a cigányútra tévedt tésztának köszönhetően.
Miért én? Miért akar magyarul tanulni? Tudok én egyáltalán magyarul? Bolond, persze, hogy tudsz magyarul, attól még, hogy vele angolul beszélsz! De most tényleg azt akarja? Mégis mi mást akarna tőlem? Egyáltalán ezt miért tőlem akarja?
Csak úgy cikáznak a kérdések a fejemben, és gyorsan még nyerek magamnak némi időt azzal, hogy a narancslével ügyesen leiszom magam, és még azt is majdnem félrenyelem. Mondjuk nem szándékosan teszem egyiket sem, de végül nem számít, az időhaladék sem segít, Chaske pedig a válaszomra vár.
- Nem tudom.. mennyire vagyok jó.. úgy mármint tanárnak. Vannak ilyen ambícióim, az igaz - csak félrebeszélek, ha nem fájna a fejem, még a homlokomra is csapnék egyet, de helyette egy sóhajjal nyugtatom le magam.
- És.. szóval hogyan gondolod? Mármint, milyen sűrűn, meg hol?
Ahelyett, hogy alkalmas pontokon gondolkodnék, eszembe jutnak azok a helyek, ahol a férfival eddig találkoztam. Egyik sem épp a legmegfelelőbb ilyesmire, főleg nem egy tó mélye.. Jó, persze nem a tóban találkoztunk össze, csak végül abban kötöttünk ki.
- Cserébe kérnék én is valamit - jelentem ki, tökéletesen meglepve saját magamat. Biztos megőrültem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=241401#post241401][b]Gryllus Matilda - 2014.02.20. 22:22[/b][/url]

Miután gondoskodtam róla, hogy ma se haljak éhen - illetve a manók tettek felőle -, és sikerült az életmentő falatokkal sem elintéznem magam, sőt, mindezt úgy, hogy a férfi sem döntött úgy, hogy inkább mégse szól hozzám, végre lehetőségem nyílik újabb teljes zavarba kerüli a gyógyító jelenlétében.
Valami igazán megmagyarázhatatlan dolog ez.. vajon miért váltja ki belőlem mindezt? Még mindig amiatt az erdőben tett séta miatt van? Éppencsak felidézem, és máris olyan tisztán látom magam előtt centikre az arcát, a fák susogása közepette. Érzem, hogy belepirulok a gondolatba. Ostoba! Nem szabad gondolnod rá, az csak valami bűbájosság volt! Az nem lehetett.. az. Hiszen olvastam én már számos regényt, melynek fontos eleme volt a romantika, és előfordultak benne természetesen olyan esetek, melyekben a felek minden előzmény nélkül a másik ajkainak estek volna, de ez butaság.
- Ez.. ez igaz - terelem vissza valahogy figyelmem a jelenbe, és Chaskéra pillantok. Persze, hogy butaság. Hiszen nem akarom megcsókolni őt most se, miért akarnám? Mármint.. azt se tudnám, hogy fogjak hozzá! Nemhogy ábrándozzak ilyesmiről. Merlinre, Tilda, figyelj már arra, amit beszél!
- Igen, persze, rendben - bólogatok, és ismét teljes zavarban vagyok, hogy alig értettem meg, miről beszélt. De szerencsére azért hallottam, és felfogtam, csak nem abban a pillanatban, amikor kiejtette a szavakat.
- Van egy használaton kívüli tanterem is az első emeleten, azt hiszem a keleti szárnyban. - Szinte örülök, hogy végre sikerül épkézláb mondatot összehoznom, sőt a megállapításomban is egészen biztos vagyok.
Persze sose lehet tudni ezeknél az elhagyatottnak látszó helyeknél, hogy valóban azok-e. Némelyik például hajlamos a belépő gondolatait leolvasva megváltozni. Diákkoromban gyakran ültem egy esőerdőben, miközben valójában csak a Kívánságok Termében voltam. Akkor azt gondoltam, nem tud már meglepni a kastély, de mióta ismét itt vagyok, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.
Abban viszont nem tévedtem, hogy megőrülhettem. Hiába próbáltam kizárni a múlt eseményeit, eszembe jutott az este, mikor szintén megvillantottam kivételes tehetségemet, és belezúgtam.. a tóba. Chaske pedig kimentett, és most mégis olyan természetes nyugalommal ül le hozzám, és elegyedik szóba velem, mintha ez egy teljesen hétköznapi eset lenne, akárcsak az erdőben történtek. Csak egy kolléga vagyok, akivel egyszerűen csak többet beszélt, mint a többiekkel, amiatt a néhány eset miatt, melyen osztoztunk. De nem lehet mindig a közelben, ha netán egy tó kerül az utamba. Nem mintha ez a gondolatmenet vezetne a kérésemhez.
- Meg-megtanítanál úszni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=241669#post241669][b]Gryllus Matilda - 2014.02.21. 18:29[/b][/url]

Ha számomra ennyire érthetetlen, miért vagyok így összekuszálódva a közelében, mit gondolhat Chaske? Ha egyáltalán gondol bármire is. Ugyanis arcának éles vonalai mögött nem látok semmi különösebbet. Nyugalmat áraszt magából, és egyszerű magabiztosságot, én pedig egyik pillanatban azon kapom magam, hogy nem tudom eldönteni, egy falat tésztát erőszakoljak le a torkomon, vagy inkább öblítsem le a legutóbbit. Végül az egyik se mellett döntök.
- Habár jobban meggondolva eléggé lehangoló hely lehet - tűnődöm, miután végül leteszem a villámat, ha már úgyse csinálok vele egyebet, mint hadonászok. - Keresek valami kellemesebb helyet inkább.
Habár már az előbb azt mondta, neki teljesen megfelel a tanterem is, nekem hirtelen beindulnak a tekervények a fejemben, és aggódni kezdek olyasmiken, hogy ott bizonyára por van és kosz, sőt talán a szellemek kedvelt partihelye lehet, vagy egyszerűen tényleg olyan sivár, hogy elmegy a kedvünk az egésztől, ha oda megyünk. Nem mintha egy pillanatig is ilyen könnyen befolyásolhatónak tartanám a férfit, egyszerűen csak túlkomplikálom a dolgokat. És amúgy is, valami szép helyen is találkozhatunk, miért ne tennénk ott?
Habár sikerül végre rendeznem a gondolataimat, és kilábalnom a teljes zavarból, kérésemet kissé bizonytalanul ejtem ki, és ezúttal látok némi változást Chaske arcán is. Erre azért nem számított - ő se. Ennek ellenére nyomban beleegyezik, sőt, azonnal készen áll a javaslatokkal is a dolog lebonyolítására. Először szóhoz se jutok, és mikor végre megszólalok, még mindig bizonytalanul akadozik a mondandóm továbbítása felé.
- De nem olyan fontos, mármint, hogy nem tervezek a közeljövőben.. hát, beleesni mindenféle tavakba meg folyókba és egyéb ilyen vizes valamikbe, csak szóval, ha esetleg netán úgy alakulna, hogy valaki alám tesz egyet, akkor nem tudnék egyebet tenni, és akkor bizonyára nagyon jól jönne, ha tudnék kalimpáláson és jajveszékelésen kívül mást is tenni az ügyben, de mégse akarlak én itt ilyesmivel terhelni, biztosan van elég dolgod.. - félmosolyát látva én is elmosolyodok, és gyorsan a még mindig előttem lévő makarónira pillantok, hátha be akarna ugrani a számba, hogy befogjam, de nem. Sőt, már ki is hűlt, ennek annyi.
- Csak, ha nem jelent gondot - nézek fel rá ismét, picit elmerülve tekintetében kékjeimmel, a komor, de valahogy mégis barátságos arcát is fürkészve.
Mintha csak ezzel akarnám lepecsételni egyezségünket, előrenyújtom a kezem - benne a villával, amit nem tudom, mikor kaptam fel ismét. Meglepetten pislogok rá, majd, mintha mi sem történt volna gyorsan visszahúzom, és elkezdem magamba lapátolni a hideg tésztát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=245255#post245255][b]Gryllus Matilda - 2014.03.01. 00:11[/b][/url]

Én tovább variálok, túlgondolom máris az egészet, illetve mégse, hiszen csak ki kéne találni, hol is bonyolítsuk le mindezt, vagy nem? Na jó, de ekkora problémát igazán nem kéne csinálnom belőle. Ezt Chaske is egyértelművé teszi szavaival. Sűrűn bólogatok azokra. Ne legyen tanterem, se sokat látogatott hely. Oké, jegyezve.
De egy gond nem elég, csőstül kell magamra rángatnom őket, és hiába próbálok második nekifutásra kihátrálni egyezségünk másik feléből, már kiszaladt a számon, ő pedig rábólintott. Végiggondoltam én ezt egyáltalán? Nem, egész biztosan nem.
Elvégre abban semmi különös nincs, ha valaki nyelvet tanul, ez nem olyasmi, ami csak egy bizonyos életkorban elfogadott. De minek akarok én már megtanulni úszni? Felnőtt nő vagyok, vagy legalábbis arra emlékeztetem az embereket, amíg meg nem szólalok.. na jó, nem mindig, mostanság is megesik, hogy a könyvtárban tíz percig kell bizonygatnom, hogy én vagyok a könyvtáros, és nem egy harmadikos diák.
De akkor is: ez olyan kellemetlen. Talán ezért is vagyok még mindig zavarban. Minden bizonnyal ez lehet az oka, semmi egyéb.
- Rendben. Akkor jó - mosolygok rá félszegen, a hajammal babrálva. Szerencsére nem a villával, hanem a bal kezem ujjaival tekergetem, de annyira össze-vissza járnak a gondolataim, hogy nem lepett volna meg, ha megpróbáltam volna az evőeszközzel felcsavarni, mint a tésztát.
Pillantásában aztán felfedezem ugyanazt a határozott nyugalmat, melyet szavaival is áraszt, és kicsit sikerül megnyugodnom, és rendeznem a fejemben kavargó őrületet. Nem lesz ezzel semmi gond, mindketten jól járunk.
Csak mikor figyelmét vacsorájára fordítja, szakadok el én is kékjeimmel arcától. Zavartan mosolygok a falatba, amit a kézfogásos-kísérlet után tömök a számba.
- Én is.. én is örülök. - Nem is mutathatná a lökött vigyorgásomon kívül ezt más jobban. - Végül is, vizsgák vannak, szünet, és satöbbi, aki eddig nem tanult, már úgyse jut velem sokra - mondom megrántva kicsit a vállam, és ismét leteszem a villámat, nehogy újabb kihűlt falattal közelítsem meg számat.
- Szóval nekem is mindegy. - Egy manó felé nyújtom a tányérom, aki hajbókolva elviszi a maradékot.
Akár máris - teszem hozzá majdnem, de még időben összeszorítom ajkaimat. Felpattanok.
- K-küldök madarat. Mármint bagoly madarat. Baglyot. És üzenetet is vele, mert anélkül ugye mit kezdenél vele. - Átváltok megint vigyorgó sütőtökbe, valószínűleg ilyenkor úgysincs más a fejemben, mint lé, meg püré.
- További jó éjszakát.. mármint étvágyat! Meg éjszakát is majd - mondom, majd egy integetést követően elindulok kifelé. Néhány manó kénytelen félrevetődni előlem, de végül sikerrel elhagyom a konyhát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=267985#post267985][b]Gryllus Matilda - 2014.04.06. 19:13[/b][/url]

Második napja menekülök az iskola falai közt fejét felütött kórság, és szegény, szerencsétlen áldozatai elől. A különös kór a veszettség igen érdekes válfaját okozza, a diákok nem harapdálni, de puszilgatni akarják egymást, és persze nem válogatnak, még a tanárokat is elcsípnék, ha lenne lehetőségük, így aztán nekem sincs nyugtom. Pláne mivel úgy erős a gyanú, hogy a könyvtárból indult mindez. Mélységes megdöbbenéssel konstatáltam a dolgot, és elbarikádoztam magam, amennyire tudtam.
Egyebet azonban nem nagyon van mit tenni, a szakértőkön múlik most már minden, szóval megvárom, míg az utolsó szerencsétlen is feladja a megpuszilgatásomra tett kísérletezését, és kioldalog a könyvtárból, majd én is követem, bezárok, és elindulok a konyha felé. Nem mintha arról volna szó, hogy kivételesen eszembe jutott, hogy nem ártana vacsoráznom is, bepótolandó a nap többi étkezését is, csupán "randim" van. Annak örömére, hogy Léna is a tanári karba ül ez évtől, kitaláltuk, hogy jól megünnepeljük azt némi finomsággal. Kötelezően olyasmival, amivel jól el lehet rontani a gyomrunkat, de mégis megéri.
Mivel elég sokat kellett várnom, mire a könyvtár kiürült, kissé késésben vagyok, szóval megszaporázva lépteimet, ezúttal nem nyitva ki könyvet az orrom előtt sietek végig a folyosókon. Igaz, mostanában egyébként se volna tanácsos nem figyelni, még orvul megpuszilna valaki, míg a sorokat bújom.
Benyitok a konyhába, remélve, hogy így estére már nincsenek ott az édesszájú fertőzöttek, és a manók is megúszták puszik nélkül. Igaz, ezúttal nem lesz rájuk szükség, mivel eltökélt (és nem kevéssé meggondolatlan) szándékunk magunk sütni-főzni, vagy ami kisül, illetve -fől a dologból.
Unokatestvérfélémet keresgélve lépkedek beljebb, vidoran integetve a manóknak. Az egyikük bekötözött szájjal dekkol az egyik pulton, társai pedig a kezét próbálják lefogni épp, mikor rájuk köszönök. Egyébként meglepő látvány lehetne, ha nem tudnám, hogy mit kapott el szegény. Visszaintegetnek, ezalatt jól el is engedik véletlenül fertőzött társukat, aki nyomban orcán is puszilja a mellette állót, aki ezt heves visítással hálálja meg. Gyorsan dobok nekik még némi spárgát, hogy őt is lekötözhessék, aztán megfordulok, hátha közben Lénus is megjött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268183#post268183][b]Gryllus Matilda - 2014.04.06. 20:14[/b][/url]

A manók viszonylag elővigyázatosnak tűnnek a kór megfékezését illetően, legalábbis a sarokban üldögélő felpeckelt szájú társaikat elnézve, akik közé most újabb kettő csatlakozott, megelégelhették a dolgot. Bizonyára nehéz volt úgy főzni, hogy az egyik manó egyszercsak megpuszilta a másikat, és hát náluk első a kötelesség, a feladataikat mindennél előrébb valónak tekintik, és egyébként sem valószínű, hogy felbukkanna itt egy M.A.J.O.M. aktivista, szóval senki sem fog a megkötözött apróságok miatt problémázni.
Én legalábbis biztos nem. Miután bocsánatkérő mosolyt küldtem feléjük, amiért miattam újabb áldozatot szedett a cukikór, és elfoglaltam várakozó állásomat, be is futott Léna. Kicsit kipirultnak tűnt, ő is siethetett, bocsánatkérésére meg is rázom fejem mosolyogva.
- Egy perce sincs, hogy ideértem, szóval mindketten késtünk, ne is törődj vele. - Nem is tudom, pontosan mennyi lehet az idő, csak azt néztem a könyvtárból elindulva, hogy bizony el fogok késni.
- Azért megúsztad, ugye? - kérdezem kicsit aggódva, habár fogalmam sincs, hogy azonnali-e a cukikór hatása, vagy idővel jelentkezik, és egyáltalán, hogy a fertőzöttek tagadják-e fertőzöttségüket. Lénus mindenesetre teljesen ártalmatlannak tűnik, így közelebb lépek hozzá, és táskámból előhúzok egy könyvet. Majd mégegyet, és még kettőt, végül pedig egy utolsót.
- Meg is van. Egy receptkönyv - jelentem be vidoran felé nyújtva a kötetet, melynek borítóján díszes felirat virít: Felfalnivaló Falatok Fungus Flatwack Fakanalától.
Hogy Flatwack mennyire volt jó szakács, arról nem sokat tudok, de valamiért fenemód fentem fogaim főztjére.
- Szerintem csapjuk fel, és csináljuk meg azt - mondom lelkesen, mint aki csinált már életében ilyet, pedig igazából még serpenyő is csak azért volt a kezemben, hogy megkergessem vele Dóriánt egyszer, és az is tizenkét éve volt. A könyv egy igen zöld, és igen érdekes valaminek a képénél nyílik fel, így gyorsan be is csukom.
- Vagy inkább mégse - pislogok Lénára. Határozottan nem zöldre vágyom, hacsak nem saláta az a dolog, de azon nem sok főznivaló akad. - Tessék, keress ki belőle inkább te valamit.
Felé tolom a könyvet, és tekintetemmel ismét a manókra fókuszálok. Nem úgy néz ki, hogy lesz reggeli holnap, legalábbis megcsappant létszámukból ítélve.
- És amúgy, milyen itt? Beilleszkedtél már? Megvannak a kedvenc helyek? - kapcsolok vidám fecsegősbe át, miközben fogok két villát, és a pálcámmal addig ütögetem őket finoman, míg nem lesz belőlük egy rögtönzött hajcsat. Összefogom kontyba a hajam, és beletűzöm, hogy az enyémet se főzzük bele semmibe, főleg ha mégis zöld lesz. Zöld és szőrös, brr.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268441#post268441][b]Gryllus Matilda - 2014.04.06. 22:21[/b][/url]

Habár egyébként is úgy ítéltem, hogy Léna cukimentes, megnyugtató tőle is hallani, hogy nem fog agyonpuszilni. Egyébként se vagyok köszönésekkor puszilkodós fajta, inkább integetek bénán és mosolygok, de a mostani veszélyes időkben pláne vigyázni kell az ilyen akciókkal.
Előkapkodom a könyveimet, amiket esti olvasmány gyanánt magammal hoztam (persze nem ide, hanem majd később a szobámba, lefekvés előttre), melyeket látva Léna jót derül rajtam és felölti a végére az ilyenkor szokásos meglepett kifejezést is, amit olyan jól ismerek. Nem ismerek mértékletességet könyvtéren.
- Van egy második, bővített kiadás is, de gondoltam ez is elég lesz nekünk - magyarázom nagy komolyan, majd kicsit zavartan nevetgélve hozzáteszem: - És, hát, igazság szerint nem fért volna be a táskámba.
Persze ott hagyhattam volna az egyik kötetet az előbb kipakoltak közül, de aztán később meg biztos, hogy pont azon siránkoztam volna, hogy miért épp azt hagytam a könyvtárban, és nem valamelyik másikat.
Miután első kísérletem közös kis mesterkedésünk leendő végtermékének meghatározására igen zölden sikerül, és Lénusra bízom a választást, hamarosan ki is böki a nekünk való finomságot. Első pillantásra is szimpatikusnak találom, de mibenlétének ismerete után még jobban kedvemre valónak találom.
- Jól hangzik! Legyen ez - mondom lelkesen. Örülök, hogy máris talált valami jót, és még csak kicsit sem zöldet. Több nem is kell. De azért én is belelapozok a könyvbe, és egy tésztás kaját is kinézek magunknak. Én magam beérném a sütivel, de Léna megérdemel most valami finom vacsit. - Ehhez mit szólsz? Van benne húsgombóc is. Illetve majd lesz, ha beleteszünk, de a kép szerint kell majd lennie.
Mivel fogalmam sincs, mi hol van, a receptet olvasva látatlanban hadonászni kezdek a pálcámmal, és begyűjtőbűbájjal próbálom az alapanyagokat összeterelni. Néhány dolog odarepül hozzám, vagy elröppen a fejem fölött és valahol csattan a falon, míg mások ki sem jutnak a szekrényből, ahol a manók tartják őket. Zörgés-csörömpölés hallatszik, de mivel Lénára figyelek, csak a megmaradt manók rohangásznak ijedten, hogy kinyissák a szekrényajtókat, mielőtt a kijönni vágyó dolgok lyukat ütnek rajtuk.
- Igen, az furcsa tud lenni. Engem a kicsik Tilda néninek szoktak hívni, de még sokszor az idősebbek is, pedig mindenkinek engedem, hogy tegezzen, csak, hát, gondolom furcsa nekik. - Biztatóan rámosolygok, majd, ahogy jön az újabb gondolat, el is nevetem magam. - Gondolj erre, ha te vénlány vagy, én egyenesen múmia!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268919#post268919][b]Gryllus Matilda - 2014.04.07. 18:20[/b][/url]

Jót nevetek Léna tekintetén, ahogy nyilván megpróbálja elképzeli, milyen is lehet az előtte fekvő könyv bővített verziója.
- Tudod, Fungus Flatwack elég művészi fickó, mikor először könyvbe szedte a receptjeit, verseket fűzött hozzájuk, meg olykor egész ódákat, melyekben az adott fogást dicsérte, és jellemezte, hogy aki el akarja készíteni, már azelőtt tudja, milyen fantasztikus élményre számíthat, mielőtt elkezdi összeszedni a hozzávalókat. De a kiadó teljesen kiakadt, miután az első pár kötetet senki se volt hajlandó megvenni, mondván, túl nehéz. Így ráripakodtak, hogy rövidítse le.
Azt már nem is fűzöm hozzá, hogy először Flatwack a recepteket vágta ki, de így nem voltak hajlandóak receptkönyvnek kiadni művét.
- Persze, szívesen - bólogatok lelkesen, miután sikerül kiválasztani jövendőbeli vacsoránkat a műremekből. - Ha szeretnéd, összerakok neked egy-két válogatást, teszek bele krimit, novellás kötetet, történelmi regényt, meg amit csak szeretsz, aztán válogathatsz, felviszem a szobádba. Van ám személyes "kis" gyűjteményem is, bár tény, az iskolai kínálat picit nagyobb.
Nem szokásom ajánlgatni a saját könyveimet, bár ha kérik, nem mondok nemet, de Lénának boldogan adom kölcsön, mert bár valójában nem az, mégis unokatestvéremként tekintek rá. Mert hát az én nagynéném, és az ő nagybátyja házasok, de amennyire tudom, rokoni kapcsolatunknak - már ha annak minősül - nincs elnevezése. De egyáltalán nem is számít.
Megvan a desszert, megvan a főétel, és szép lassan a hozzávalók is elfoglalják helyüket a kezünk ügyében, miután légicsatát vívnak a házimanók ellen. A győzelem a miénk, a manók pedig inkább elvonulnak a közelünkből, hogy inkább ne is kelljen végignézniük, mit művelünk.
- Azt hiszem, meg is van minden - motyogom magam elé, a kezemben próbálgatva a tésztaszűrő súlyát. Egy-két másodpercig tűnődöm, vajon mire lesz ez jó nekünk, és közben feltűnik, hogy mi hiányzik még. Épp mondanám, de látom Léna a kamra felé tart, nyilván azon céltól vezérelve, hogy elhozza a hiányzó láncszemet.
- Mit vetettek? - kérdezem értetlenül, a mondat végét csípve el, de aztán eljut a tudatomig az egész kérdés. Hallottam én, csak nem arra figyeltem, hanem a szemekre, amik még kellenek nekünk. Amit majd a levesbe vetünk. Illetve a tésztára. Vagy a szószba. Kavarognak a gondolataim, és közben lesütöm szemem, keresem a sort, ahol a tésztát említi Flatwack, de mivel egy tésztaételnél van nyitva a kötet, tele van az oldal a "tészta" szóval.
- Nem, izé, hát nem.. - makogom. Vajon egyáltalán úgy gondolta, ahogy gondolom, hogy gondolta? Vagy most teljesen bolondot csinálok magamból? De amúgy meg, hogy máshogy értette volna? - Volt egy kis.. baleset-féle, azt hiszem, megmérgezhettek minket Chask.. Tsosie gyógyítóval, és akkor úgy tűnt, mintha, de igazából nem. Nagyon heves, logikátlan és értelmetlen érzelmeket produkáltunk.. Szóval tuti valami tudatmódosításon estünk át, azóta se tudom, mi történt. De aztán elmúlt, és semmi se maradt belőle benne.
Gyorsan rá is mosolygok Lénusra, hogy lássa, nincs itt semmi érdekes. Elkezdem egy edénybe összeöntögetni a hozzávalókat a szószhoz, de azon kapom magam, hogy nem figyeltem oda, és nem tudom, hogy a só belekerült-e már. Sebaj, utólag meg lehet sózni, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=285885#post285885][b]Gryllus Matilda - 2014.05.01. 19:48[/b][/url]

- Ugye nincs harag? A múltkoriért.. igazán nem akartuk.
A manók száma időközben szerencsére visszaállt a normálisra, de úgy tűnik, nem igazán örülnek a felbukkanásomnak. A konyha közepén állva, bocsánatkérő mosollyal az arcomon, és egy-két igen szép könyvet tartva nézelődök szét az apró varázslények között, kiknek egyik fele morcosan, a másik félve pislog vissza rám, de egyik csoportnak sem látszik különösebb kedve a közelembe jönni, és átvenni az ajándékot, melyet kiengesztelésükre hoztam. Igazság szerint elnézegetve a köteteket, lassan úgy érzem, hogy nem is bánnám, ha végül megtarthatnám őket.
Gondolatban korholom magam önzőségemért, majd leteszem a könyveket a pultra. Sajnos úgy fest, nem fogják egyhamar elfelejteni nekem a Lénussal töltött főző estünket, ami finoman szólva nem a várakozásoknak megfelelően zajlott. Jó móka volt mindenesetre, csak a manók vannak más véleménnyel valamiért.
- Már itt se vagyok. - Hiába minden, jobb lesz, ha megyek, különben nem fognak tudni másnapra főzni, ha azzal kötöm le őket, hogy meredten kell bámulniuk rám. Sarkon fordulok, és célba veszem a kijáratot. Az igazat megvallva már csak azért is reméltem, hogy megbocsátóak lesznek, mert sikerült megint lemaradnom a közös étkezésről a nagyteremben, és miután egy órával a vacsorát követően ez eszembe jutott, arra is kénytelen voltam ráébredni felállva az asztalomtól, és kis híján bezuhanva alá, hogy bizony tegnap délben ettem utoljára. Már megint elfeledkeztem erről az ostoba szokásról, mint evés.
Így jártam - gondolom savanyúan, és ettől máris savanyú cukorra vágyom. Nem laknék jól vele mondjuk, de legalább talán megúsznám ezúttal is ájulás nélkül. De lévén, hogy nincs merszem ilyen tekintetek kereszttüzében bármi kész kajához hozzányúlni az asztalokon, inkább a koplalás mellett döntök. Majd reggelire bedobok valamit.
El is jutok az ajtóig valahogy, de aztán érzem, hogy kezd kicsúszni a kezemből - illetve a lábamból - az irányítás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=285906#post285906][b]Gryllus Matilda - 2014.05.01. 20:50[/b][/url]

Szóval így alakult, így kötöttem ki a földön. Pedig eddig azért ritkán jutok, mármint tényleg, többnyire időben szól a vészcsengő, és sikerül magamba némi táplálékot juttatnom, mielőtt a testem úgy döntene, hogy kifogyott az üzemanyag, és ideje energiatakarékos üzemmódba kapcsolni. Ráadásul az esetek többségében sikerül megkapaszkodnom. Most azonban csak az ajtó, és a rajta található kilincs van, és a kilincsnek megvan az a fura szokása, hogy ha ránehezednek, akkor lenyomódik, és ezáltal, hacsak nincs zárva, az ajtó is kinyílik, amihez tartozik. Na most, ha pedig ez megtörténik, bajosan fog a továbbiakban támaszul szolgálni az a kilincs. Jelenleg pedig már azelőtt nyílni kezd az ajtó, mielőtt elérném, és már csak a reflex, ami megfogatja velem. Ez fájni fog.
Még épp hallom, hogy valakinek sikerül meglepetést is okoznom a manőverrel, mielőtt nyekkennék a folyosó kövén. Szuper, így legalább nézője is akad szerencsétlenkedésem újabb fejezetének. Igaz, megvan az előnye is, így legalább esélyem van rá, hogy van, aki felkapar a földről, hacsak nem a manók pártját fogja. Az kellemetlen lenne. Felpislogok, miután magam alá sikerül húznom az egyik lábam, és úgy-ahogy ülő pozícióba helyezkedem. Az egyik tanár az, de hirtelen ennyi információ jut csak a tudatomig, mert akadozik a vérellátás kissé. Azt sem fogom fel először, hogy angolul szólt hozzám, és kérdésére magyarul válaszolok.
- A gravitáció van velem, úgy tűnik.. - megdörzsölöm a kobakom, és jobban szemügyre veszem a férfit.
- Oh, sorry.. - Angolul folytatom, ahogy sikerül összetennem egy-két részletet, ami a földetérés óta történt. - Azt hiszem, leesett a cukrom, én pedig követtem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=286210#post286210][b]Gryllus Matilda - 2014.05.02. 15:55[/b][/url]

Szinte ég az arcom, annyira kínosan érzem magam, és csak tetézi a dolgot, hogy egész lelassul a felfogókészségem is, csak lassan jut el a tudatomig, hogy sikerült nézőre is szert tennem mesterien kivitelezett felbukásomnak, és az illető utána még segített is merőlegesbe kerülni, amit majd nem lenne butaság később megköszönni, csak nehogy elfelejtsem.
Érzem, hogy engem néz, méghozzá olyan alapossággal, mintha meg akarná számolni a szeplőimet, amikből azért jóval több van, mint amennyit csak úgy meg lehetne számolni. Egyébként is, sötét van már hozzá.
Nem ért meg, ami nem is meglepő, nem Chaske az egyetlen kolléga az iskolában, akinek nem Magyarország a szülőföldje, így aztán hozzá vagyok már szokva, hogy a diákok jó részéhez is angolul szóljak először, hacsak korábban nem hallottam, hogy magyarul beszélt volna.
Kábán bámulok magam elé, igyekszem összeszedni magam, ami nem egyszerű, ha egyszer a földre kerültem, már nehéz onnét újabb szédüléses elzúgás nélkül felállni, ha nincs, aki segítsen, így most minden szégyenérzet ellenére örülök, hogy mégiscsak van itt valaki.
- Egy kis segítséget elfogadnék, köszönöm.. - motyogom zavartan, majd ha már egyenesbe kerültem, a manók felé pislogok.
- Túl rég nem ettem, az a baj, ők pedig.. hát, azt hiszem kicsit neheztelnek rám, és nem igazán volt képem kérni tőlük vacsorát.
A szúrós tekintetek ellenére, melyekkel az előbb öveztek, ha kérem, biztos adtak volna valamit enni, ha mást nem is, maradékot, de ezeket a kötelességtudó drága lényeket ismerve még így is kezüket törték volna, hogy jóllakjak, csak közben csúnyákat gondoltak volna rólam, és hát inkább meghátráltam, a többi pedig már történelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=287989#post287989][b]Gryllus Matilda - 2014.05.05. 17:54[/b][/url]

Szédületes borulásom hatása lassan lecseng, kóválygó fejemen túl már kezdem érezni, mimet sikerült beütnöm, és mimet nem, bár előbbiből nem csak több van, de valahogy jobban is lekötik figyelmem a sajgó érzéssel, melyet keltenek, mint az esést sikeresen túlélő többi tagom. A fejemet szerencsére nem koppintottam a kőnek, akkor nem biztos, hogy ilyen ügyesen tudnék most állni, miután a kolléga egyenesbe hoz a karomnál fogva.
- Igen, főleg velem - mondom kínomban mosolyogva, majd a férfira pillantok, és zavartan hozzáteszem: - Mármint nem szokásom ám elájulni, vagy elszédülni túl sokszor, csak.. néha. Szóval azért ritka az ilyen.
Örülök, hogy itt van, különben lehet, nem tudtam volna ilyen egy-kettő felkerülni a földről, de ugyanakkor rém kellemetlen is, hogy látnia kellett valakinek. Általában tényleg csak legfeljebb szédelgek kicsit. Biztos elbotlottam odabent valamiben. Persze tudom, hogy nem, de azért igyekszem beadni magamnak.
De nem sokáig kell magyarázkodnom, mert a kezembe nyom egy pohár narancslét, amit nyomban kortyolni is kezdek. Ezalatt legalább eltűnődhetek rajta, hogy ki is ő, mert csak odáig sikerült eljutnom, hogy itt dolgozik, de lévén, hogy a kastélyban van, ezt a következtetést akár egy rozsdás lovagi páncél is képes lett volna levonni.
- Könyvtáros csaj - visszhangzom kuncogva. - De, igen, ő lennék. Mármint én vagyok. - Az azért valamelyest megnyugtat, hogy ő sem tudja a nevem, így annyira mégsem kínos, hogy én sem ismerem őt fel.
- Ritkán látlak a nagyteremben, vagy a folyosókon, mit is oktatsz? - puhatolózom egy székhez érve, és lehuppanva rá. Az persze a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nagyteremben, közös étkezésekkor például én is elég ritkán bukkanok fel, a folyosókat pedig rendszerint úgy járom, hogy az előttem tartott könyvet bújom. Mindenesetre talán beugrik a neve, ha kiderül, mit is csinál, nem vagyok én teljesen tájékozatlan, csak a személyes ismeretség maradt még ki sokakkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=288558#post288558][b]Gryllus Matilda - 2014.05.06. 20:27[/b][/url]

Úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatja, miért is kerültem padlóra, előbbi kutató tekintete valószínűleg inkább a személyem beazonosítását célozta meg, mint azt, hogy kiderítse, mi bajom van, mivel csak a vállát rántja meg magyarázkodásomra. Úgyhogy nem is firtatom a kérdést, zavartan elfordulok inkább, és a narancslével foglalkozom, miután sikerült a székben való - de jóval finomabb - landolás is.
- Pedig az aurormágia érdekes lehet - kuncogok. - Dwayne, igaz? Én Matilda vagyok, de maradhatunk a könyvtáros csajnál is, ha az jobban tetszik. - Most már tudom hova kötni, így a neve is előúszik emlékeim felhőjéből, és ha már úgy tűnik, egyelőre nem sietős szándéka magamra hagyni, akkor nem árt, ha bemutatkozom neki.
- Az unokatestvérem is auror, vele főztem a múltkor itt, azért nem szeretnek a manók - sóhajtok, miközben megtámasztom kicsit még kába fejem, és lenyelem az ital maradékát. - Mármint nem igazán az unokatestvérem, mert az anyám testvérének a férjének a testvérének a lánya, de mégis annak tekintem. - Nem sokszor adtam még elő ezt a történetet, és most nem is tudom, miért tettem, de mindegy is, mert jön egy másik gondolat, ami sokkal inkább logikusan következik abból, hogy a velem szemben ülő férfi ugyanannak a hivatalnak dolgozik, mint emlegetett nem-egészen-unokatestvérem.
- Ismered esetleg? Almásy Léna a neve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=289530#post289530][b]Gryllus Matilda - 2014.05.08. 18:59[/b][/url]

Tovább fixírozza arcomat, ami kissé kezd kényelmetlenül érinteni, így tekintetem ismét csak elfordítom, és az utolsó utáni kortyot próbálom valahogy a poharamból eltüntetni. Igyekezetemet látva egy manó felugrik az asztalra, komótosan odasétál elém, és kiveszi a kezemből a poharat, és morog valami olyasmit, hogy hoz még. Zavartan bólintok, és azt hiszem, még egy köszönömöt is produkálok, aztán összerezzenek, mikor Dwayne összecsapja kezeit. Felé rántom pillantásomat, és elmosolyodok, mivel most már végre nem mint két vadidegen ülünk egymással szemben. Igaz, ettől még nem tudok róla sokkal többet, de az máris kellemesebbé teszi a beszélgetést, hogy már nem kell tovább vesződnie engem bámulva, hogy ki is vagyok.
És más is változik, hirtelen mintha lerázott volna magáról valamit, ami eddig visszafogta a nyelvét, és arca vonásait, de lehet, hogy csak a felbukkanó vacsorájának látványától ugrott meg a jókedv-mutatója. Elnézve az elé kerülő ételt, nem is nagyon lepne meg a dolog. Gyorsan becsukom a számat, mikor azon kapom magam, hogy kinyílt, és aztán megint majdnem eltátom, mikor az információk, melyeket hallok, összeállnak a fejemben egy képpé. Nem is volt olyan képtelen gondolat, hogy ismerheti, de ezek szerint nagyon is ismeri, ha együtt tanítanak. Még el is kapok valami furcsa kis rándulást az arcán pillantásommal, de azt már nem tudom hova tenni. Biztos szeret vele tanítani, talán azt jelentette.
- Tényleg, mintha említette is volna, hogy nem egyedül okít, de aztán elfelejtettem kifaggatni - mondom, majd mikor ismét egy manó kerül a látóterembe, összerezzenek. Egy tányért tart a kezemben, nekem is hoztak enni. Majdnem megölelem a szerencsétlen kis házimanót örömömben, de látva szándékom egy hangos pukkanás mellett arrébb hoppanál, a tányér pedig a kinyújtott kezemben landol.
- Egyébként úúgy sikerült, hogy nem igazán sikerült maga a főzés - fordulok vissza Dwayne-hez, és térek vissza Lénához, és konyhai kísérletezésünkhöz. - Ünnepelni akartunk, és valamiért az a furcsa gondolatom támadt, hogy ezt nem lehet másként, mintha magunkra gyújtjuk a konyhát.
Ábrándozó kifejezés jelenik meg az arcomon. Mindennek ellenére jó móka volt azért, és végül túléltük, csak pár edény, és manóideg bánta.
- Na és amúgy jól kijöttök Lénussal? Nem mesélt rólad, bár lehet, hogy én nem figyeltem csak.. hajlamos vagyok máshol járni olykor. Óh, jut eszembe.. - villát ragadok, és máris bekapkodok pár falatot az életmentő fogásból a tányéromon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=290371#post290371][b]Gryllus Matilda - 2014.05.10. 16:50[/b][/url]

Ahogy feloldódik mellettem a férfi, úgy száll el belőlem is a kényelmetlen, kínzó érzés, melyet az okozott, hogy nézőt találtam a konyhából való félig sikeres távozásomnak. A szégyenérzet apad, akárcsak a fájdalom, melyet a beütött tagjaim sugároztak, és még el is nevetem magam Dwayne megjegyzésére.
- A manók nem is mondták, ellenben sok más cifrát igen. - Noha varázserejük révén akár ki is reptethettek volna minket páros lábbal az első nem megfelelő röppályán haladó lábost látva, a varázslók iránti mérhetetlen tiszteletük miatt ilyesmire nem került sor.
- Egyébként fura kis szerzetek ezek - kalandozok el az egyik dolgozó házimanót figyelve pár pillanatig. - Olyan hatalmas varázserejük van, hogy ha kedvük szottyanna hozzá, leigázhatnának minket könnyedén. Nehéz elképzelni, hogy egykor hogy kerekedhettünk föléjük.
De minthogy étel került elém, és a borulásomat annak előzetes hiánya okozta, most a tányéromra fordítom a figyelmem, amíg Dwayne-t hallgatom. Szépen a balomba ragadom a villát, ahogy kell, beleszúrom a húsba, ahogy kell, a jobbomban tartott késsel pedig - ahogy kell - felvágom. Ezek után lerakom a kést, átveszem a jobbomba a villát, és úgy emelem a számhoz a falatot. A következő falatnál aztán ismét átveszem a balba a villát, jobba ragadom a kést, és addig ismételgetem a műveletet, amíg el nem fogy az étel.
- Sajnálom.. én.. nem tudom, lehet, hogy mégis - magyarázkodom zavartan. Lehet, hogy mondta ám Léna, de sok infó elveszik az éterben, tudom, szörnyű vagyok. De hallva, hogy mennyire is közel vannak egymáshoz - mert hát, ha még a lányára is segít Léna vigyázni, az csak nem egy felszínes munkakapcsolat, amolyan, "hát, ez a munkám, ezt kell csinálni" fajta, hanem tényleg jóban lehetnek, és akkor aztán Lénának semmi oka nem lehet nem mesélni róla. Vagyis hát, gondolom.
- Biztosan mesélt! - jelentem ki végül határozottan, habár egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban, de nem akarok rossz fényt vetni Lénusra. - A lányodról, igen.. hogy is hívják? Mondta pedig..
Hogy ne kelljen tovább beszélnem, újabb pár falatot küldök le a torkomon, és az újabb pohár gyümölcslevet is kortyolgatom hozzá.
- Szoktatok közösen akciózni is? - kérdezem végül. Együtt tanítanak néha, értem, és vigyáznak Dwayne lányára, de sötét varázslók még most is vannak a világban, ugye. Érdeklődve pislogok hát a férfira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=291212#post291212][b]Gryllus Matilda - 2014.05.11. 15:21[/b][/url]

Még mindig a sürgölődő-forgolódó manókat nézegetem, de Dwayne-t hallva visszafordítom pillantásomat felé. Igaz is, ő a varázsvilág rendőrségéhez tartozik tulajdonképpen, többet lát az ilyen dolgokból, mint én, aki csak olvas róluk. Számomra az a lázadás csak tények felsorolása, érdekek szembenállásának néhány sarkalatos elemzése és pár szó arról, hogy mi változott, és mi nem. A halottakat csak egy szám jelöli, az is csak közelítőleges, hiszen sokan azóta se kerültek elő. De ott lenni, és átélni nem néhány szám egy könyv hasábjain.
- Sajnálom - mondom halkan, elértve a fintort az arcán. A tányéromnak szentelem a figyelmem, amíg nem hozom magam ismét kényelmetlen helyzetbe, a magyarázkodással talán méginkább, mint azzal, hogy fogalmam sincs, mesélt-e Léna Dwayne-ről.
- Mina, hát persze! - bólogatok nagy tudálékosan, mintha csak beugrott volna, hogy tényleg mondta Léna. - Persze, hogy mondta, a lányát a társának.. mármint a parnerének..! Úgy értem, nem úgy, hanem érted, szóval a munkatársának, igen, ez az a szó.. - Úgy érzem sürgősen be kéne fogjam, szóval újabb falatokkal kényszerítem magam csendre.
- Vagy úgy - nyelem le a jókora falatot, amit a számba tömködtem. - Szóval más a szakterületetek. És mikor együtt vagytok, mivel foglalkoztok?
Érdeklődve függesztem tekintetem rá, mert még nem sokat faggattam Lénát erről sem. De sok pótolnivalónk van!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=292533#post292533][b]Gryllus Matilda - 2014.05.13. 18:40[/b][/url]

Lassan kiürül a tányérom, valahogy észre sem vettem, hogy egyik-másik zavarba ejtő pillanatomban milyen lelkesen is lapátoltam magamba a falatokat, úgyhogy míg Dwayne a borsóival játszik, nekem már csak a poharam marad, aminek a fenekére nézhetek. Egy kicsit megremeg a kezemben a pohár, mielőtt lerakom, ugyanakkor már nem szédülök, és a gyomrom sem morog elégedetlenül. Hálásan pillantok újra a manók felé, hátha meg tudom valamelyiküknek köszönni a vacsorát, de tüntetőleg elfordulnak tőlem, és szorgosan dolgoznak, vagy legalábbis úgy csinálnak.
Tekintetem visszakanyarítom hát az aurorra, de válaszát hallva egyébként is reflexből ezt tenném. Néhány pillanatig próbálom értelmezni, mit is hallottam, és hogy nem-e értettem félre. Szinte látom, amint a férfi fejében elmozdulnak egymáson a fogaskerekek, amint ő is összeteszi, mit is mondott. Valószínűleg a felszökő szemöldököm keltette meglepett arckifejezés is segíthet, hogy gyors és kissé összeszedetlen magyarázkodásba fogjon.
- Ahhaa - bólogatok egy kicsit, még tűnődöm, mit is mondjak. Valami van itt, ami kiszúrja a szemem, ebben biztos vagyok.
- Szóval ő kivizsgál.. te kivizsgálod őt.. - próbálom összetenni a képet, igazából nem tudok sokat az aurorokról, és a munkájukról, a regények, melyeket olvastam, nyilván túlzóak, és az unalmas részektől mentesek.
Hátradőlök ültemben, és töröm a fejem. Nem akarok teljesen együgyűnek tűnni előtte, mégiscsak úgy tűnik, jóban van Lénával, és nem szeretném, ha rokonfélesége miatt kínos helyzetbe kerülne a férfi előtt, vagy ilyesmi.
- Egyébként.. ha már így alakult, hogy megismerkedtünk, ugye vigyázol az én unokatestvérféleségemre? - valahogy az a részlet, hogy elvileg csak ritkán, illetve néha dolgoznak együtt, homályba veszett, úgy tekintettem rá, mintha valami állandó partnere volna. Nem igazán tudom, miért, csak így éreztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=299085#post299085][b]Gryllus Matilda - 2014.05.25. 09:34[/b][/url]

Úgy tűnik, sikeresen eljutottam arra a pontra, amikor már kellemetlenné vált a faggatózásom. Velős nemleges válaszát hallva gyorsan le is sütöm a szemem, és nekiállok fixírozni a katasztrófa sújtotta övezetet, ami tányérján maradt vacsorájából. Még akkor sem nézem fel nyomban, mikor kiegészíti azt még pár rövid gondolattal. Azok is lógnak kissé a levegőben, nem teljesen világos, hogy mit is csinál ő, míg Léna kivizsgál.
- Értem - vágom rá a félbeharapott mondatra. Persze nem értem, de azt igen, hogy már nemigen szeretné tovább boncolgatni ezt a témát. Mindenesetre már így is megtudtam elég sokat, amit valahogy Lénából még eddig nem szedtem ki.
De hogy mi mindent nem szedtem ki még belőle, az kissé hidegzuhanyként ér. Sárkány? Alabama? Azt hiszem, nem ártana több időt töltenem a könyvtáron kívül, mert különben várhatok még pár évtizedet vagy -századot, mire kiadnak egy könyvet, amiben a barátaim és szeretteim életét boncolgatják. Már tudom is, mi lesz a címe: Amiből Tilda kimaradt.
- Milyen sárkány? - szalad ki végre a számon valami a fejemben kavargó gondolatokból. - És miféle izé az az alamama? - Biztos valami ala királynőt neveznek így, bár, hogy mi az az ala, azt nem tudom, de azt se, hogy miért hallom félre a férfi szavait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=302495#post302495][b]Gryllus Matilda - 2014.05.31. 08:41[/b][/url]

Először csak meglepetten pislogok, és értetlenkedek, annyira ne tudok hirtelen mit kezdeni az információkkal, hogy még félre is hallom félig-meddig, bizonyára a sárkányt is csak hallucináltam, hogy megemlítette. Elvégre sárkányokról beszélünk, azokról a hatalmas, tűzköpő fenevadakról, melyekkel Dorián is foglalkozik. Vagy foglalkozott. Vagy fog még. És persze apám is, de ő csak papírmunkát végez, és kivizsgál, és eltussol, és hasonlók. Léna nem a sárkányügyön dolgozik, szóval..
- Atyaég - csak ennyit mondok, mert bár elég pontatlan leírást ad róluk Dwayne, elég jót ahhoz, hogy megértsem, tényleg sárkányról van szó.
Lassan felállok, és mintha álmodnék, nézek körül a konyhában. De a manók még mindig csúnyán néznek rám, vagy épp nem néznek rám, jelezve, hogy csúnyán néznének, ha mégis megtennék, így tudom, hogy nem álmodok. Különben is fáj még a karom, amire ráestem, álmában pedig nem érez fájdalmat az ember.
- Igen-igen.. fegyveres réti sas Amerikában - bólogatok a férfi felé, alig figyelve oda már. A gondolataim kicsit másutt járnak.
- Az is veszélyesen hangzik, de legalább Amerikában van, és nem itt - magyarázok tovább nem is konkrétan Dwayne-nek, csak úgy magam elé. De aztán kicsit összeszedem magam, és még az ajtóból - ahová nem tudom, mikor jutottam - eszembe jut visszanézni.
- Jaj, amúgy köszönöm, hogy nem hagytál a földön! - rámosolygok, aztán már lököm is ki az ajtót, de ezúttal megúszom anélkül, hogy kiesnék rajta.