- Jajj, ne! - Lányosan felkiáltok, sőt még a szívemhez is kapok, kissé túldramatizálva a helyzetet. - Bár, híres lennék. Lehet megéri. - Elnevettem magam, ahogy elképzeltem, hogy nagy tömegek állnak a képem előtt, aztán mindenki rólam beszélne.
- A plüssöket mindenki szereti! - mosolyogtam kedvesen. Aztán elgondolkodtam. Lehet, hogy csak a franciáknál divat és hagyomány, hogy minden kisgyereknek van egy csomó plüsse. Valamivel aludniuk kell a kicsiknek. Bár az lehet, hogy nem normális, hogy a húgom szinte ki se látszik az ágyából, annyira beterítik a plüssök, de egy-két alvókája mindenkinek volt. Az enyém még mindig megvan. Amikor már tudtam járni, egészen öt éves koromig, reggel mindig sétáltam egy órát, úgy, hogy a kezembe volt Théo maci. Mosolyogva tértem vissza a valóságba.
- Biztos szép volt régen! - Továbbra is mosolyogtam, bár a lány szemébe egy pillanatra bánatot láttam. Hamar újra elmosolyodott, ezért inkább nem kérdeztem rá.
Kinéztem az ablakon. Egyre sötétebb volt kint, és az idő is kezdett hűvös lenni.
- Nem fázol? - néztem a lányra, mert nem volt túl vastagon felöltözve. Én elvoltam így, de ha kicsit kevesebb ruha lenne rajtam, már fáznék.

Eric

- Na jó, bevallom, tényleg mindenki szereti a plüssöket - neveti el magát megadandóan. Először vallja be valakinek, hogy még neki is volt, sőt, van kis, puha barátja odahaza, amit eddig igen gondosan rejtegetett.
 Neki is voltak barátai, legalábbis az oviba, akik egész állatkertet hordoztak magukkal. Akárhova mentek vonszolták maguk után a szerencsétlen macikat, kutyákat, zsiráfokat, és kitudja milyen más plüssöket. Tiffany sosem szerette ezeket a gyerekeket, úgy vélte fölösleges cipelni azokat a szerencsétlenségeket. Aztán megkapta az óriási, barna macit a negyedik szülinapjára a szüleitől. Csak akkor jött rá, hogy még is mennyire fontos lehet egy játék. Vagy nem is akkor, hanem amikor meghalt az anyukája. Úgy kapaszkodott a piszkos maciba mint az utolsó szálba, ami összeköti az elhunyt szülővel. Aztán egy ideig rá sem nézett, mert mindig sírt tőle. Végül megint maga mellé vette, s azóta nem képes lemondani róla.
- Öhm, csak kicsit, de túlélem - feleli vigyorogva a fiú kérdésére. Megdörzsöli karjait, és összehúzza magát.
 A baglyok sorra szállingóznak kifele, a fele már el indult vadászni, pár lustább példány viszont csukott szemekkel bóbiskol a felsőbb helyeken.

Hanna

~Au! Ez fájt!~ gondolta magában
Ez kicsit ciki volt neki, hogy egy ajtó leteremti a földre. Pláne, hogy egy lány nyitotta ki. Ez ciki. Na mindegy.
- Öö.. de az előbb még a kezedbe volt. Nézd csak, ott van a baglyoknál.
Aztán széles vigyorral a seprűjére nézett:
- Aha.. repülni megyek az egyik Eridonos barátommal. Nincs kedved jönni? Tök jó móka lesz. Ne félj, én is csak most fogok megtanulni repülni.
Úgy gondolta nembaj, ha egy taggal bővül a " Kviddicsezni Megyünk Klub "
Már kezdett sötétülni. A szél kezdett fújni. Úgy gondolta semmi több se kell a repüléshez.

Lagger

Ez a nap is olyan volt, mint az összes többi általában, legalábbis mostanság. Egy szóval kifejezve, szar, és akkor még finom voltam és nőies. Azt sem tudtam, hogy hogy kerültem az Északi toronyba, mert nem szokásom arrafelé császkálni, talán nem kell magyaráznom, bár azt magam sem tudtam, hogy miért, de ennek így kell lennie. Hegyi kisasszonynak utálnia kell az Északi tornyot és kész. Na mindegy, mert itt van a bagolyház és lehet, hogy Hófehérke nem tölt sok időt a tucatnyi büdös többi bagoly között, most mégis itt keresem, mert ez az utolsó hely, ahol lehet. Miért csavarog folyton, mikor otthon kéne ülnie a kalitkája közelében, ahol finom falatok várják? De neeeem...ő inkább csatangol össze-vissza. Esküszöm, olyan, mint a gazdája. Igaz lehet, hogy az ember háziállata előbb-utóbb hasonul a gazdájával. Ha tényleg ez a helyzet, várhatom, hogy szárnyaim nőnek. Megnézhetné valaki, nem tollas-e a hátam! Magamban pufogva igyekeztem fel a toronyba, azt sem néztem, hova lépek. Szinte nem is láttam, merre járok, csak vittek a lábaim, pedig ezen a részen már jócskán érzékelhető a madarak jelenléte az itt-ott elejtett szagos, csúszós ürülékekből.
- A fenébe...- Csúszott ki a számon, miközben a lábam meg az említett maradványon csúszott meg, ennek eredménye pedig az lett, hogy a legújabb farmerommal landoltam az undormány közepén. Trutyis lett a kezem, a ruhám és hogy fokozzuk az élvezetet, még felülről is kaptam egy jókora adagot, mert nagy nyomoromban felfelé sem tudtam figyelni. Káromkodtam még egy sort, aztán morogva tápászkodtam fel a mocsokból.
- Remek. Már kezdek is hasonlítani a baglyomhoz, legalábbis a szagom már olyan. - Valamennyire letörölgettem magam, és tovább róttam a fokokat, most már teljesen mindegy volt, hogy hova lépek és mibe. Mire felértem a csúcsra, már az idegeim is a csúcson voltak, ha nem találom meg itt sem a baglyomat, akkor talán fel is robbanok, bár nem fognak nagyobb dzsuvát okozni ennél a szétszóródott darabjaim. Körülnéztem a gyenge félhomályban, de így is láttam a rengeteg tollat és felismerhetetlen, gusztustalan dolgokat a padlón és mindenütt. Hófehérkét sem volt nehéz észrevenni, ő volt az egyetlen valószínűtlenül tiszta ebben a retekben. Egy másik bagollyal ült édes kettesben.
- Áhá! Hát itt vagy! Titkos légy ott, meg légy mindenütt - néztem megint körbe afeletti örömömben, hogy nem kell a madarat nagyon fürdetnem, mert védett zugban ült és úgy tűnik, nem töltött itt még annyi időt, hogy átragadjon rá a kosz.
- Remek!- néztem rá szemrehányón.
- És mi a neve a kedves úrnak? - kérdeztem csípősen a laposan pislogó szemeket. Nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy a madár valószínűleg nem érti, hogy mit akarok, sőt azt sem, hogy mi a fene bajom van. Megnéztem az odú bejárata fölé biggyesztett táblácskát, amin egy név állt: "Ferike"
- Ferike?! Jól hangzik. Hófehérke és Hóferike - adtam végül áldásom a kapcsolatra.
- Hanem most már elég volt, ideje lenne hazajönnöd velem, nem gondolod?- Ám kérdésemre a madár csak unottan ásított és óvón kinyújtotta szárnyait Ferike fölé.
- Nem bántom, ha hazajössz most velem - utasítottam a fehér tolltömeget.

Niki
(Nem tudom, direkt írtál-e Ferikét... )

Az utóbbi időben bizony rákaptam, hogy gyakrabban látogassam meg Ferencet, és bizony arra is rákaptam, hogy Ferikének becézzem. Egyik unalmas délutánomon még egy táblácskát is csináltam neki. Sejtettem, hogy ha Ferenc értené, mennyire megalázó, amit csinálok vele, bizony kikaparná a szemem, és reméltem, hogy titkon nem egy animágus. Igazából ma nem is főként Ferkó miatt caplattam fel a bagolyházba, ismét az unalom vezérelt, ugyanis elhatároztam, hogy értelmetlen leveleket fogok postázni lehetőleg minél több embernek. Az fel sem ötlött bennem, hogy esetleg ez Ferencnek ellenére lenne. Tehát egy szó mint száz, nekiindultam a rettentő magas toronynak, hogy megmenthessem a toronyba zárt Ferikét, azonban újfent nem voltam magamban. Nem, nem egy sárkány állta utamat, hanem egy lány, aki a Ferenccel turbékoló bagollyal kezdett diskurálni. Sejtettem, hogy nem szép dolog kihallgatni másnak a bagolybabusgatását, hiszen nem is olyan rég velem is megesett, hogy rajtakaptak ilyesmin, de nem tudtam megállni, hogy ne hallgassak bele a monológba. Nehezen álltam meg, hogy ne vihogjam el magam. A Hóferike név nagyon tetszett nekem. Végigmértem a lányt, akinek csak a hátát láthattam; a ruhája sejthető eredetű piszoktól volt mocskos. Már csak azért is, hogy ne jussak az ismeretlen sorsára, óvatosan, a lábam elé nézve lépdeltem oda hozzá.
 - Megérkezett Ferike nevelőnője - biccentettem vigyorogva, és cseppet sem gyengéden megpaskoltam a madár fejét, mire az méltatlankodva megcsipkedett. A kézfejem már érzéketlenné vált az ilyesfajta támadásokra, szóval nem csináltam ebből drámát. Helyette előhúztam a zsebemből egy papírt, meg egy mugli technológiás tollat, és elkezdtem írogatni vele.
"Ha a halak pápán futni kezdenek..."
Elgondolkodtam. Valami teljesen abszurd dolgot szerettem volna befejezésként írni, de nem jutott eszembe semmi klassz dolog. Kicsit tétovázva a lányra pillantottam, a Hóferikés bravúrja után bíztam benne, hogy rendelkezik humorral, és lesz valami jó tippje.
 - Mondj két random dolgot! - utasítottam vigyorogva.

Lagger

Hófehérke a legnagyobb bánatomra semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy legalább egy kicsit hagyjon abban az elképzelésemben ringatózni, hogy még ebben az életben hajlandó lesz elmozdulni a jóképű tollas lovagja mellől, aki szemlátomást élvezte a kitüntető figyelmet. Már épp romjaimba akartam omolni, mert rádöbbentett a véres valóság arra, hogy nevelési módszerem teljes csőd és ezzel én magam is, amikor egy hang szólalt meg mögöttem. A bagolybeszédből már kezdett elegem lenni, de ez emberi hang volt, és tulajdonosa már meg is jelent a színen, hogy megcirógassa madaram élete párját, aki egy jókora csípéssel jutalmazta a kedveskedést.
- Na, látom, te sem vagy nagy tudású bagolypásztor - jegyeztem meg némi éllel a hangomban. Soha nem értettem ezeket az állatokat, azelőtt nem volt baglyom és nem kerültem vele ilyen intim közelségbe, maximum egy fán ülve láthattam, tőlem jókora távolságban. Talán soha nem szelídülnek meg teljesen, hiszen vadállatok és...Gondolatmenetem közben a lány papírt és tollat vett elő, majd buzgón körmölni kezdett, valami versike félét. Elég nagy zagyvaság volt ahhoz, hogy elkezdjen érdekelni a dolog. Közben a két hós szerelmes élénk pusziszkodásba fogott, mire szégyenlősen elfordultam. Senki nem szereti, ha csókolózás közben figyelik. Az ismeretlen lány hirtelen kérdése váratlanul ért.
- Igazad van, hagyjuk a formaságokat, kedves Mary Poppins. Szólíts nyugodtan Héttörpének! - válaszoltam viszontvigyorogva, nem épp a kérdésre, de rossz szokásom ez. Senki nem zökkenthet ki a gondolatmenetemből.
- Random..random...hát így direktben nem jut eszembe semmi....mondjuk gőzvasaló és....izé...nyakkendőtű?! Ezzel segítettem valamit? - kérdeztem bizonytalanul, mert nem hittem túlságosan a sikerben.
- De tulajdonképpen mit csinálsz te itt? Ez valami hülye büntetőfeladat? Biztosan Amira találta ki, igaz? Ő képes ilyesmire. - Szinte már szánakozva tekintettem rá. Sok mindent tapasztaltam már itt a suliban, de az elmés büntik kitalálásában nálam Felagund prof jár az élen, bár az is lehet, hogy kevés az összehasonlítási alapom. Ez az utolsó gondolat még jó, hogy csak a fejemben fogalmazódott meg, nem lenne hasznos, ha a prof meghallaná, hogy bármiben is az elsőségét vitatom. Ó, szent merőkanál! A tanárokkal jobb itt vigyázni. Érzékenyek, mint a mimóza.

Antonio

Még mindig megbánó képet vág az előbbi baleset miatt. De miután a fiú megtalálta a plüssfiguráját nagyon boldog mosolygós arcot öltött. Hamar meg is jegyezte:
- Köszönöm szépen. Nélküled sokáig kerestem volna még!
Kicsit még bámészkodott. Körülnézett a baglyokon. Szeme megakadt a seprűn, és arra gondolt, hogy most biztos feltartja Antonio-t, és megjegyezte:
- Köszönöm meghívásod, de ezúttal nem tarthatok veletek. Még vissza kell mennem a klubhelyiségbe. Most nincs is annyira kedvem hozzá. Legközelebb De szerintem neked már menned kell! Biztosan vár már téged a haverod. Jó szórakozást!
Titokban még remélte, hogy sokszor találkoznak még a fiúval. Kedves srácnak ismerte meg Antonio-t és szeretné vele tovább tartani a kapcsolatot, mivel még elég kevés diákot ismer az iskolából. Azzal köszönt: - Szia! -, megfordult és kilépett az ajtón.

Niki

Nem feleltem a lány megjegyzésére, amit val'szeg azért tett, mert kishíján beletuszkoltam Ferike koponyáját a testébe. Nem éreztem benne rosszindulatot, csak egy kis iróniát, de ezt bőven meg tudom bocsáltani, hiszen nem ritka, hogy én is ilyen hangnemben szólok embertársaimhoz. Ahogy firkaltam, szinte magamon éreztem a tekintetét, ami igazából érthető, az emberek nem a bagolyházban szokták megírni a leveleiket, hanem a szobácskájukban, aztán borítékba teszik, és kész halmazállapotban hozzák el idáig. Nekem azonban semmi olyan mondandóm nem volt, amit előre meg lehetett volna fogalmazni. Azonban amikor elakadtam a mondat gyártásában, beláttam, hogy talán még sem ártott volna hamarabb kitalálnom az abszurd levelek tartalmát. Az idegen lány azonban kiváló segítség volt. Mindig is szerettem random szavakat kitalálni, de csak kevesen értették meg ezeknek a varázsát. Kimondom, hogy bokor, és képes vagyok mulatni a szó tompaságán. Persze tudtam, hogy ha ezt a fanatizmusomat, vagy fogalmazzunk másképp, hobbimat elmondanám valakinek, rövid úton az iskolapszihológusnál kötnék ki. Ízlelgettem egy ideig magamban a két szót, aztán bólintottam.
 - A gőzvasaló jobban tetszik - mondtam, és tovább firkáltam. Amikor kész lettem a remekemmel, hangosan felolvastam, csak hogy ne hagyjam kétségek tengerében hánykolódni a diákot. - "Ha a halak pápán futni kezdenek, kicsírázik a gőzvasaló."
Igyekeztem nem elnevetni magam, de az egész annyira idiótaság volt, hogy hangtalanul vihogni kezdtem. Volt egy sanda gyanúm, hogy a lány teljesen ökörnek néz, de nem tudtam megmoderálni magam.
 - És ezt most el fogom reptetni valakinek Ferenccel - magyaráztam anélkül, hogy kérte volna. Napokig rágódtam volna, ha nem adok indokot legalább részben arra, miért irkálok a bagolyházban hülyeségeket. - Van esetleg valami kedves ismerősöd, akit meg szeretnél lepni egy ilyennel?

Mary Poppins

Ez a meglepetések délutánja lesz, éreztem már akkor, amikor a két szerelmetes jómadárra rátaláltam, és ahogy az ő kis életük kezdett összefonódni a rejtélyes kötődés révén, úgy fontak engem is bele az őrület most eredő folyamába, azok a bizonyos szálak, amiről csak megérzéseim voltak, de tudomásom még aligha. Meglepődéseim netovábbja akkor következett be, amikor a lány közölte, hogy a gőzvasaló tökéletes választás, és én már éreztem magamban a zsenialitást, amit egyébként is szoktam  jobb napokon. Büszke voltam magamra, hogy lám, itt van a, mondhatni anyós jelöltem, akivel máris egy hullámhosszon vagyunk. Tekintetében fény csillant, ami lehet csak az őrület fénye volt, de bevallom imádom az őrülteket, hisz én sem vagyok különb náluk. Egyébként is attól, hogy a "normálisak" vannak többen, még nem biztos, hogy mi vagyunk az őrültek. ~Ez szép gondolatmenet volt~ veregettem vállon magam gondolatban. Érett a gumiszoba, de a kalandok ígéretének földje vonzóbb volt számomra mindig is, mint a ganajtúróbogár számára egy kupac lókaki, hogy szépen fogalmazzak. Némán, de egyben izgalommal figyeltem, ahogy a tolla a sorokat rója a fehér papíron, míg elő nem állt a megdöbbentő üzenettel.
- Hát ez valami pompás - bólintottam elismerően. Az eredmény, messze felülmúlta minden elképzelésem. ~ Hogy juthat valakinek ilyen briliáns zagyvalék az eszébe?! ~ Belső monitoromon megjelent az éppen csírázó gőzvasaló - biztosítékot is kiverő képe - és elvigyorodtam, de a további méltatás helyett, csak ennyit mondtam:
- Gondolom kitaláltad, hogy Hófehérke az én baglyom, aki valamiért rákattant a tiédre, így aztán, szegről-végről rokonok vagyunk. - Láttam, hogy ő is elvigyorodott, máris megvolt az összhang közöttünk, ám arra, hogy ezzel a remekművel milyen tervei vannak, arról csak ezután világosított fel.
- Ah! Bármennyire hihetetlen, meg tudlak érteni, nehéz gyerekkorod lehetett, mint nekem - kacagtam rá, és buzgón bólogattam a kérdésre, kedvenc ismerős témában. ~ Egyre cukibb ez a lány, ám én tovább fejlesztem az ötletét. Kedves ismerős, igen, miért ne lenne ~ villant cinkos fény a szememben. Én is papírt és tollat kerítettem, és a következő üzenetet kanyarítottam a fehér lapra:

Kedves fiam!

Tudom, hogy soha nem rivalizáltál a testvéreddel, és mindig jól megvoltatok egymással, de valamit feltétlenül meg kell tudnod. Ő anyádnál nevelkedett, míg te nálam, ezért nem tudhattál róla, de most eljött az ideje ennek is. Mindig szerettem volna, ha legalább egyikőtök továbbviszi a bennem szunnyadó mágiát, de bűnösnek éreztem magam abban, hogy nem erőltettem jobban és hamarabb bennetek az erőt. Öregségemre végre teljesülhetett szívem leghőbb vágya, ugyanis Józsiról kiderült, hogy igenis birtokolja a varázst, megmutatkozott benne a mágia, még ha elég sokára is, de a lényeg az, hogy nem hal ki a családból ez a titkos tudomány. A testvéred mágus, és én úgy döntöttem, hogy ráhagyom mindenemet. Döntésem végleges. Ne haragudj rám fiam!
Ölel, azért még szerető apád.
Kelt: Kassa, 2013.
Elkészültem a levéllel, fel is olvastam Marynek, majd lezártam, és ráírtam a címzettet is: Rédey András Kálmán
Bagolykő, Mágustanoda

Niki

Bizony, a lány elnyerte a szimpátiámat azzal, hogy pompásnak titulálta a mondatomat. Nem tett megjegyzést a ketyósságomra, helyette kifejtette, hogy mi bizony rokonok vagyunk. Meghökkentséget színlelve hallgattam, mintha azt közölte volna velem, hogy két perc múlva három rohamosztagos fog bekóricálni a bagolyházba, hogy ránktukmáljanak egy láda paradicsomot.
 - Persze, hogy a férfias tekintete miatt kattant rá - méltatlankodtam, és hogy bizonyítsam a dolgot, Ferenc szemeire mutattam, aki bután pislogott párat, aztán hátat fordított. Vállat vontam. - Jó, talán mégse.
Érdeklődve figyeltem, ahogy a lány írni kezd a papírra. Azt hamar észrevettem, hogy jóval terjengősebbre fogta a mondadnóját, mint jómagam. Mialatt írt, át- átlestem a válla felett, de ez felesleges is volt, mert amikor végzett, ő maga olvasta fel nekem. Az egész olyan "és akkor most mit csináljak vele?" kategóriába tartozott, de amikor elért ahhoz a részhez, hogy "még ha elég sokára is", nem tudtam tovább tartani a tanácstalan arckifejezésem, elnevettem magam. Amikor megláttam a címzettet, ez bizony továbbfeljődött valami hangosabbá, de igyekeztem visszafogni magam.
 - Hát ez csodás - állapítottam meg, valójában feleslegesen. Ezután határozottan a két markomba fogtam Ferencet, és mint egy kisebb zsák krumplit, odanyújtottam a lánynak, hogy kösse rá a lábára a levelet. A madár persze nem volt oda ezért a durva bánásmódért, és hörgéshez hasonló hangokat adott ki, ami egy bagolytól elég furcsa. Eszembe jutott, hogy talán Darth Vader rokonához van szerencsém, de aztán rájöttem, hogy túl szorosan fogom, azért csak ennyit tud kipréselni magából. Kicsit lazítottam a szorításon, hogy ne fulladjon meg szerencsétlen.
 - Egyébként megtudhatom, mi a neved? - kérdeztem, mert úgy éeztem, ezen a procedúrán át kell esnem. Már előre fogalmaztam az én bemutatkozásom; "Letícia vagyok, de egyébként mindenki Laggernek hív, bla bla bla". Igen, ilyesmi volt a szokványos.

Mary Poppins :D

Elégedett voltam a levél tartalmával, és a stílusával is, bár nem ismertem Rédey apjának írásmódját, de talán hihető lesz a sztori. Cinkostársam is jókat vidult a hátam mögött, ami csak fokozódott, amikor fel is olvastam neki, meg pláne, amikor a címzett is rákerült a levél aljára. Reméltem, hogy a tanár úr, nem veszi túl rossz-néven az igyekezetemet, hogy megtréfáljam, csak egy kicsit. Komoly mellőzésnek tekinteném, ha szó nélkül menne el a csíny mellett, hiszen nem azért fáradoztam vele, hogy ne legyen füstje, ha már lángra nem is fog kapni. Persze azért itt nem állok meg, és ahogy tettestársam szemébe néztem, azt láttam, hogy ő sem. Már nyújtotta is Hóferikét, hogy kössem a lábára a levelet, de nekem kétségeim voltak, hogy egyáltalán életben marad-e szegény állat, ha ennyire szorítja.
- Ferike nem bírná ki azt a hosszú utat, míg leér a toronyból az alagsorba - csóváltam a fejem kétkedően. Nem kellett messzire mennie a bagolynak, hiszen Rédey szobája, valahol alattunk volt. Aztán gonosz ötletem támadt.
- Végül is nem baj, ha megfullad, csak ledobjuk a toronyból, mint egy követ, a címzett úgyis megkapja. - Ördögi tervem hatását figyeltem az arcán, vajon veszi-e a lapot, hogy csak vicceltem? Elismerem, néha túlzásokba esem a poénkodással, és nem mindenki vevő rá, de nekem tetszik, szórakoztat, és végül is ez a lényeg. Ha jó fej, ez a lány, akkor csak nevet egyet, vagy maga dobja le a baglyot a toronyból.
- Figyelj- könyörültem meg rajta, meg eszembe jutott valami más. - Ha a te baglyod viszi el a levelet, könnyen lebuksz, hiszen nem lesz nehéz kideríteni,hogy ki volt a feladó- ködösítettem. Ez úgy hangzott, mintha ő írta volna a levelet, és ezzel már rá is kentem az egészet, közben meg látszólag úgy tettem, mintha védeném.
- Persze, az is lehet, hogy Rédey ravaszabb, és azt fogja hinni, hogy direkt másik bagollyal küldte az elkövető, hiszen a sajátjáról rögtön felismerhető lenne, ezért inkább Hófehérkével küldöm el, mit szólsz hozzá? - Ha egy ilyen nyakatekert körmondat után, még nem vesztette el a fonalat, akkor elismerésem neki. Fogtam a méltatlankodó Hófehérkét, és a lábára kötöttem a levelet, majd egy finom lökéssel útjára bocsájtottam, majd a lányhoz fordultam.
- Niki vagyok, a többi nem is érdekes, de az, hogy levitás vagyok, az fontos. A legjobb ház, ahol sok ilyen hasonlóan okos, szép, és szerény gyerek van, mint én. - Nagyképűséget nélkülöző dumám reméltem, hogy meghatja, elvégre ez volt a teljes igazság, minden kendőzés nélkül. Ebben minden levitárs egyetért velem.
- Na, most te jössz! Kinek küldöd el a levelet? És aztán hogyan tovább? Repkedünk egyet a Nagyteremben, vagy van más terved mára? Ráérek. -

Niki ^^

Elgondolkoztam rajta, hiányozna e Feri, ha a lány humoros tanácsa szerint lehajítanám a toronyból, mint Toldi a malomkövet. A gondolataim eredményét meg is osztottam a cinkosommal.
 - Szerintem ezt inkább hanyagoljuk, még a hasznomra lehet. Na meg a francnak hiányzik, hogy valami elvetemült esetleg feltakaríttassa velem a maradványokat - okoskodtam. Persze a valóságban kicsit sajnáltam is volna a madárkámat, de sejtettem, hogy ezt a lány is tudja. Amikor tovább fonta a gondolatmenetet, felvontam a szemöldököm.
 - Ácsi, nem is én vagyok a feladó! - tiltakoztam jókedvvel. - Illetve... egyketted részig igen. Hoppá.
Ez nem fékezte meg a további beszédben, amiben kifejtette, hogy mi lenne logikus, és mi nem. Egészen tudtam követni a dolgot, bár én úgy éreztem, hogy ez az egész "melyik bagoly legyen?" felhajtás felesleges, bár ki tudja, bárki tévedhet, még én is, de persze csak ritkán. Bólogattam egy sort.
 - Ahogy érzed.
Szótlanul figyeltem, ahogy az útjára bocsáltja Ferenc jegyesét. Az már inkább édekelt, amikor bemutatkozott. Megjegyeztem magamban a nevét, bár nem hittem, hogy esetleg elfelejteném.
 - Ó, biztos nem annyira széppek, és okosak, mint te - forgattam meg a szemem. - Esetleg óhajtod, hogy én is bemutatkozzak, vagy maradjak névtelen?
Elmélyítettem a hangomat, és felvettem a legádázabb arckifejezésemet.
 - Lehet, hogy jobban jársz így... - mondtam kísértetiesen, aztán elnevettem magam. Amikor tovább beszélt, figyelmen túl hagyva az első kérdését, felkaptam a fejem az egyik javaslatára, és magamról megfeledkezve lelkesen tapsikoltam egyet.
 - Húú, repüljünk a nagyteremben! - vigyorodtam el.

Lagger

Persze, nem hittem egy szavát sem, amikor előadta, hogy szüksége lehet még a bagolyra, csak azért nem dobja le a toronyból. Tudtam, hogy sajnálja a kis bestiát, de attól tartok, hogy Hófehérke sem örülne a vőlegénye idő előtti kimúlásának. Nem erősködtem tovább, de megjegyzésem, az persze akadt:
- A bagoly nem valami jó levesnek, másnak meg nem tudom elképzelni mire használhatnád- mondtam naiv ábrázattal, mintha kettőig sem tudnék számolni, aztán megspékeltem egy csavaros agyament barokkos körmondattal, ecsetelve, hogy melyik szárnyasnak kéne feltűnésmentesen elszállítani az állevelet. Nem féltem Rédey megtorlásától, mert mostanában semmire nem ért rá szinte, bár ahhoz előbb ki kell találnia, hogy ki küldte a küldeményt, és igaz-e a sztori. Arra nem is mertem gondolni sem, hogy lehet egy olyan bűbáj, amivel kideríthető a tettes kiléte. A lány sem akadékoskodott, de sajnos nem ejtették annyira a fejére, hogy ne lásson át a tervemen. Nem baj, úgy szép az élet, ha zajlik. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzéseit, és felkötöttem a levelet a hóbaglyomra, majd elengedtem, menjen csak útjára! Rédey valahol máshol tartózkodhatott, mert Hófehérke nem az Északi torony valamelyik szobája felé vette az irányt, hanem teljesen máshová. Nem tudtam sokáig követni a szememmel, mert szerét kellett ejtenem egy bemutatkozást, meg némi önfényezést, de ez hozzátartozik a jellememhez. Tetszett, hogy megerősíti a kiválóságomat, ezét kegyesen viszonoztam egy hasonlóval.
- Mennyire igazad van, látszik, hogy nagy ismerője vagy a témának, gondolom kétszer is sorba álltál, amikor az észt osztogatták. Ebben az esetben, jól esne, ha elárulnád a neved, de megelégszem az álneveddel is, ha már cinkosok lettünk - kacsintottam.
A felvázolt rosszalkodási lehetőségek közül, a lehető legszimpatikusabbat választotta.
- Remek, mintha én javasoltam volna. Akkor szaladjunk el seprűnkért, és találkozzunk a Nagyteremben! Pacsit rá! - emeltem fel a tenyerem, hogy belecsaphasson.

folyt a Nagyteremben...

A kishölgy

A könyvtárból máris a bagolyházba mentem, hogy feladjam a levelet a papámnak, hogy küldje el a Bogár Bárd c. könyvemet, mert anélkül nem bírok ki egy napot. Megszaporáztam a lépéseim, hogy minél előbb elküldhessem az üzenetet. Odaértem és ijedten láttam, hogy a baglyom bent kuporog a helyén a sarokban. Odaszaladtam hát hogy megnézem mi a baja. (Tudni illik a baglyomat professzornak neveztem el)
-Kicsi baglyocskám rendben vagy?
Megállapítottam, hogy a tálja ahonnan enni szokott tele van. Felemeltem őt és nem úgy látszott, hogy jól lenne. Megnéztem egy könyvben, hogy a tünetek arra utalnak, hogy megfázott. Azt írták hogy pihenjen és naponta rá kell nézni. Ezzel nem volt bajom, csak azt akartam hogy meggyógyuljon minél előbb. Úgyhogy egy iskolai bagollyal küldtem el a levelet. Emiatt Professzor  mérges is volt, de aztán megértette hogy miért. Remélem hogy az iskolai bagoly is eléri a célt.

Jeremy

A varázsvilágban sok klassz dolog létezik, de ami igazán pöpec, az többek között a bagolyposta. Mivel elkeveredtem a mugli világból, így az elektronikus kütyüknek is búcsút mondhattam, az igazgató bácsi pedig azt mondta, hogy az egyetlen mód a kapcsolattartásra az iskola falain belül az nem más, mint a bagolyposta. Ezt a különös levelezési módszert már sok filmben és könyvben fedeztem fel. Baglyot csak a mesében láttam, no meg egyszer egy fenyőfa lombjai között pihent egy hófehér gyönyörűség, amikor hivatali ügyben voltak a szüleim és a tesóimmal kinn maradtam a levegőn egy parkban. Az egyik osztálykirándulásomon pedig eljött hozzánk egy solymász, aki a védőkesztyűben oda is adta nekünk a madarát. Na, nagyjából ennyi a madarakkal kapcsolatos élményem "bő" emléktára. Ja és még talán az sorolható ide, amikor Beni kapott a szülinapjára egy papagájt, csak az pár nap múlva megdöglött. Kár érte, állítólag beszélni is megtanulhatott volna.
Szóval ez az egész már nagyon izgatott és eddig nem nagyon éltem a lehetőséggel, egyszer mentem le a faluba a postára, hogy jelt adjak magamról. Most azonban elhatároztam, hogy baglyot fogok küldeni. Ugyan nincs sajátom, egy olyan is megteszi, aminek nincs gazdája. Az eljárás menetét tudom, nincs mitől félnem...
Begombolom az ingem, felveszem mély zsebű farmernadrágom, cipőt húzok és elindulok a bagolyházba. Rutinosan járok a célterület környékén, hamar eltalálok oda.
~Fújj, de büüdösek ezek a baglyok!~
Nagyjából ez volt az első gondolat, ami akkor eszembe jutott. Arcomon némi undorral belöktem az ajtót, kezemet pedig legyezőként kellett használjam, hogy a bűzt valamelyest elűzzem. Aztán a furcsa szaghoz hamar hozzászokott az orrom, beljebb is mehettem. Csak őszintén reméltem, hogy egyik sem potyogtat rám, mert akkor kiverem a hisztit, nem érdekel, hogy fiú vagyok.
A szobámból már hoztam magammal egy agyon gyűrött, szamárfüles papírost, s a pennám is a zsebemben hevert, nem véletlenül választottam olyat, amibe gond nélkül belefér. Sajnos azonban egy picit tintafoltos lett belülről a gatyám, na sebaj... Meg a kezeim is maszatosak lettek, amit szintén a farmerba töröltem bele, mert nem volt zsepim és a koszos falba pedig pláne nem akartam. Ha már lúd, legyen kövér.
~Bakker, bakker...~
Összeráncolt szemöldökkel leültem az egyik legközelebbi lépcsőfokra. Az ablakpárkányon félretoltam magamnak egy fikarcnyi helyet, ahová lehetettem azt a papírt és nekiláthattam írni. A szüleim megtanítottak a levélfeladás szabályira, bár nem tudom, itt lesz-e rá szükség. Azért elkezdtem mindent szabályosan úgy, ahogy tanították.
Írtam, írtam. Betűket, szavakat, mondatokat, bekezdéseket. Egész sokat terveztem írni. A maszatos és pacás kéztől a levél is kapott egy Levita feelinget, de remélem nem lesz katasztrófa. Nagyjából mindent le akartam írni, ami eddig történt velem, és az nem is esemény. Elsősorban viszont nyugtatni szerettem volna őket, hogy minden rendben velem és amint lehet, meglátogatom őket. Úgy hiányoznak... Közben persze bagoly után is kémkedtem, hátha odarepül hozzám az egyik, bár egyelőre nincs nyoma.

Ágoston

Apám még elutazásom előtt közölte velem, hogy havonta életjelet akar tőlem. Gyakrabban nem kell, kivétel ha vészhelyzet van, hisz egyrészt ő is elfoglalt ember, másrészt pedig még ekkora időközzel se fogok tudni valószínűleg olyan terjedelemben alkotni, hogy arra érdemes papírt szánni. Vagy pergament. Mindegy. Viszont az igaza előtt meghajtom a fejem, mert miről is áradoznék én neki? A varázsvilágról ő nem akar tudni, mert azzal túl bonyolítaná a helyzetét, mint tudós, tehát legfeljebb a "kis barátaimról" cseveghetnénk, ami meg nevetségesen felesleges volna. Úgy is hidegen hagyná, nekem pedig csak időpazarlás volna. De egy baglyot lehet, hogy be kéne szereznem, mert az határozottan könnyítene azon, hogy én is tudjak tőle kapni valamit. Ha az állat az enyém, nyugodtan elidőzhet otthon pár napig, amíg apám eljut a válaszig, egyébként viszont az iskola baglyai valószínűleg kevesebb toleranciával viseltetnének az ilyesmi iránt, már ha egyáltalán egy kicsivel is tovább maradnának a szükségesnél.
Az állattartás viszont nagy felelősség, ez pedig a másik oka annak, hogy ma erre járok. Az első üzenet mellett a madarakat is meg akarom kicsit figyelni, analizálni a viselkedésüket. Az már elég egyértelmű az eddigi információkból, hogy értelmesebbek, mint a hétköznapi példányok, avagy csak mi tudjuk megértetni velük magunkat, de a kommunikáció könnyedségén kívül mást nem igen tudnék mondani ebben a témában, ezzel a tudással pedig a szánalmas kategóriába sorolhatnám magam. Tarthatatlan állapot.
A lépcsőt megmászva egy fiúba botlok, aki valami furcsa indíttatásból a baglyok zsivaját és az ürülékek nem túl kellemes aromáját választotta levele ihletőinek. Nem bírom megállni, hogy egy ilyen logikátlanság fölött szó nélkül szemet hunyjak.
- Az egész kastély kiutált téged, hogy pont ezt a helyet választottad a legalkalmasabbnak a kisregényed megszüléséhez, vagy a baglyok súgnak neked?
Igazából semmi ellenséges nincs a hangomban, egy apró gúnyra utaló jel se, legfeljebb maguk a szavak adhatnak okot a sértődésre. A válaszra nem várok, a fiú mellett elsétálva a madarakat kezdem figyelni, bár hallótávolságon belül maradok.

Jeremy

Fokozatosan születtek a gondolatok a fejemben. Először a legfontosabbakkal kezdtem, s az írás közepette megfogantak olyan ötletek is, amikkel kiegészíthettem mesémet. Gondosan, szépen és fokozatosan nőtt terjedelme a maszatos papírlapnak.
Nagyjából a felénél jártam, amikor hangosan felsóhajtottam és megtöröltem homlokom. Nem mintha megizzadtam volna, csupán elfáradtam, főleg a kezeim. Igyekeztem gyöngybetűkkel írni, hogy ne hozzak szégyent otthont, és bebizonyítsam, hogy fejlődtem is valamit. Akkor legalább anya boldog lesz, hogy legalább erre jó volt ez a suli, hogy szépen megtanuljak írni. Csakhogy én alapjába véve nem írok valami helyesen, se szépen. Talán apróbb helyesírási hibák elszórtan előfordulnak a levélben, nyelvtanból négyes voltam nyolcadikban, mert az istennek se akarta a tanár megadni az ötöst, bármennyire is küzdöttem a második félévben. Szóval totál megterhelő szépen és jól írni valamit a szüleimnek, ha már az eltelt hetek alatt hozzászoktam az órákon való körmöléshez, firkantásokhoz, jegyzetelésekhez, amik tökre mindegy, hogy hogyan is festenek.
Éppen ráhelyeztem a papírra a pennát, ingereim monotonon kanyarították volna a betűket, ha nem lépett volna be valaki a bagolyházba. A hang egyértelmű volt, társaságom akadt. Először kérdőn felkaptam a fejem, majd újra készülő levelem felé pillantottam.
Az alakkal eleinte nem nagyon törődtem, félszemmel rápillantva egy diákot, feltehetőleg velem egykorút pillantottam meg. Nem volt valami ellenséges kisugárzása, nyilván nem elpáholni jött, így nyugodt szívvel merültem bele az írásba. Hangja, mely úgy verte fel a csendet, mint derült égből a villámcsapás, picit összerezzentett, mondhatni kizökkentett tevékenységemből.
Félrecsaptam a pennát, majd felvont szemöldökkel, kérdően fúrtam bele izgatott szempárom a fiúéba.
- Neked is szervusz... Egyébként nem hinném, hogy annyira rossz lenne a helyzet. És ez nem is kisregény. Csak eleget teszek szüleim kérésének, semmi több. Jobbnak láttam hamar eljönni ide, itt legalább nincs akkora mozgás, mint a szobámban, miért baj az? - vontam meg a vállam, válaszom oly hangnemben hangzott el, amilyenben a fiú is szólt hozzám. Ahogy elnéztem, rögtön tovább is haladt, mintha mit sem törődne velem. Tökéletes alkalom, hogy visszavágjak.
- Ahogy elnézem, neked pláne nem akadt a baglyoknál jobb társaságod. Bizonyára azzal a problémával küzdesz, amivel te támadtál nekem. Egyáltalán minek szólítottál meg, ha látszólag nem is érdekellek? - mosolyodtam el -

Ágoston

Úgy tűnik nem lettem a srác szíve csücske a beszólásommal, de annyira nem ráz meg ez a tény, hogy mostantól álmatlan éjszakáim legyenek.
- ...Itt legalább nincs akkora mozgás, mint a szobámban...
Erre a mondat részre akaratlanul is felnevetek, bár csak halkan, és mivel elfordultam a sráctól, így csak a vállaim mozgásából szűrheti le a reakciómat, hála a baglyok általános zsivajának. Valahogy szürreálisnak érzem a megállapítását amellett a tény mellett, hogy csak fel fele kell néznem és máris baglyok egész hada kerül a szemem elé akik nem épp arról híresek, hogy egytől-egyig mozdulatlanul gubbasztanak. Bár tény, valószínűleg éjjel nagyobb az aktivitásuk - igaz, a varázsvilágban ez már egyáltalán nem biztos, hogy evidens dolog - de azért még most is élőlények és határozottan sokan vannak.
- Ahogy elnézem, neked pláne nem akadt a baglyoknál jobb társaságod. Bizonyára azzal a problémával küzdesz, amivel te támadtál nekem. Egyáltalán minek szólítottál meg, ha látszólag nem is érdekellek?
- Igazából levelet jöttem feladni, meg kicsit ismerkedni ezekkel a szárnyas élőlényekkel, de végül is igazad van... Határozottan vonzóbb a társaságuk, mint némely embernek.
Hm... Attól félek ezt már tényleg képtelen lesz nem magára venni, bár talán van benne valami. Hangomban nem érződik túlzottan gúnyosság, de ettől eltekintve még én is belátom, hogy szavaim némileg bántóak. Azt hiszem ez a beszélgetés nem lesz a mennyország, talán jobb lenne máskorra időzítenem a bagolylest, amikor egymagam vagyok itt...
- Azért szóltam hozzád, mert nem értettem milyen logika alapján jutottál arra, hogy itt jobb levelet írni, mint bárhol máshol. Gondoltam megpróbálom kideríteni és a legegyszerűbb módja ennek egy kérdés feltétele. De mivel te az eredeti terveimben nem szerepeltél, ezért közben csináltam tovább, amit eredetileg terveztem. Az én értékrendem szerint normálisabb és értelmesebb dolog baglyokat bámulni, mint egy másik srácot, de ha szeretnéd, fixírozhatlak téged is.
Az mondandóm végére már megfordulok és mereven a fiúra bámulok, nagyjából érzelem mentes arccal. Csak ugyanúgy, mintha egy állatot figyelnék meg, hisz pont ezt akarom példázni, bár valószínűleg a cselekvést hamar megfogja elégelni a diáktársam, talán fel is húzom vele... még jobban.

Zsolt Perott
- valamikor az 1. és a 2. próba között kaptam egy szabad délutánt

Turnman Katalin

Szüleimnek már rég nem írtam, ezért megfogadtam, hogy másnap írok egy bő terjedelmű példányt, hogy mindent megtudjanak rólam. Már biztosan izgulnak, és ezt az állapotot szeretném megszüntetni. Reggel korán felkeltem, és meg is írtam. Leírtam mindent amit fontosnak tartottam. Ezután gondos címzést írtam a borítékra. Ezután a bagolyházba mentem. Szinte senkivel nem találkoztam, és akivel találkoztam is azok nem érdemesek szóra. A bagolyházban a tusa egyik résztvevőjét láttam meg. Azt hiszem Katalin volt, aki éppen az ablakpárkányon ült.
-Szia. Hogy megy a felkészülés?-
Majd az első bagoly lábára kötöttem levelem. Majd a lányhoz fordultam.
-Bocs az illetlenséget. Zsolt Perott vagyok, második évfolyam.-
Majd a közelébe mentem, de nem túl közel.
-Minden rendben? Jól vagy?-
Érdeklődöm a lány után. Nem hiszem, hogy sok kedve lenne beszélgetni velem a sok stressz miatt.
-Zavarlak?-
Kifejezéstelen, és rezzenéstelen arccal figyeltem a lányt, néha levettem róla a szemet. Csinos lány. Nem is értem, miért nem ismertem meg hamarabb. Kíváncsi vagyok meddig jut a tusán, és kíváncsi vagyok ki fogja megnyerni a tusát. Rengeteg esélyes van, de győztes csakis egy lehet. Most már csak az a kérdés honnan fúj a keleti szél? Én egy levitásra tippelek, mivel többen vannak, mint más házból valók. Még nagy esélyes a rellon is, de szerintem a levitások tehetségesebbek, ügyesebbek, tehetségesebbek. Ez így igaz-

Zsolt Perott

Mióta itt tanul, rengeteg dolog történt vele. Levelet még nem kapott, ezért úgy gondolta majd akkor ő ír az otthoniaknak. Reggel az órák előtt elindul, kezében egy kissé gyűrött borítékkal. Napközben más dolga is akad, gyorsan le akarja tudni. Hamarosan megérkezik a zajos, baglyoktól hemzsegő szobába. Még az ajtóban állva felnéz a madarakra. Gyorsan megtalálja a sajátját. A fiatal gyöngybagoly az ablakban áll. Megindul az állat felé. Feje felett alig egy méterrel baglyok repkednek, de ez őt nem zavarja. Kedvesen néz a madárra.
-Szia Vénusz! - mondja és megsimogatja a gyöngybaglyot.
Odaadja neki a levelet.
-Vidd ezt haza a többieknek!
Az állat huhog egyet köszönésképen, megfordul, és kirepül az ablakon. Még nézi egy kicsit az egyre jobban távolodó baglyot. Majd elindul az ajtó felé, közben felfelé tekinget. A szobából kiérve gyors léptekkel hagyja maga után a Bagolyházat.

Katniss L. Clare


Gyönyörű madárcsicsergésre ébredtem. Csendben magamra kaptam a ruháimat, egy kényelmes farmert és egy színes pólót. A nyakamban függő medálra néztem.
Rosy, de hiányzol nekem! - gondoltam, de tudtam, hogy ő már nem jön vissza. Megszerettem, de remélem talál ott is barátokat, ahová most jár suliba. Nesztelenül suhantam ki, mert nem akartam Aileent felébreszteni. Dalma pedig már eltűnt. Biztos korai randevút beszéltek meg Alexszel. A Levita folyosóit róva elgondolkoztam, hogy merre sétáljak. Gyakran szoktam csak úgy egyedül mászkálni. Különösen reggelente. Ilyenkor még minden olyan csendes, békés. Mintha nem lakná minden egyes pontját a sok nyüzsgő diák és tanár. Merre nem szoktam járkálni? Szépen sorba veszem a helyeket, ahová szoktam menni. A nyugati toronyba megyek a leggyakrabban. Ekkor valami megmagyarázhatatlan érzés tört rám. Az északi toronyba szinte egyáltalán be se tettem még a lábam. Most viszont, a szívem arra felé húzott. Az agyam azt üvöltözte, hogy ez teljesen irracionális érzés. De hát mi racionális ebben a világban? Így hát, mentem arra, amerre a különös  hipnotikus érzés vezetett. Hirtelen itt találtam magam a bagolyházban. Miért kellett idejönnöm? Majd meglátjuk. De, ha már itt vagyok írok levelet haza a szüleimnek. Elővettem a táskámból egy darab pergament és pennát aztán körmölni kezdtem.

Kedves anya és apa! Nagyon jól érzem itt magam. Régen küldtetek nekem levelet. Mi újság otthon? Hogy vagytok? Hogy van Szélvihar és a többiek? Hogy van a tanítóm?
Hiányoztok: Katniss
UI: Szeretlek titeket!

Egy nagyot füttyentettem, remélve, hogy a Hedvig a baglyom itt van és meghallja. Miután ma reggel nem volt a szobámban gondoltam ide jött, hogy a többi bagollyal lehessen. Két másodperc múlva megéreztem a vállamon Hedvig súlyát. Gyönyörű fehér baglyom finoman megcsipkedte a kezem, majd az ablakpárkányra repült. Erősen rákötöztem a levelet a lábára, miközben halkan mormogtam neki és elmondtam, hogy hova vigye a küldeményt. Hedvig kitárta széles szárnyait és én még sokáig néztem gyönyörű mozgását, ahogy eltűnik a messzeségben. Nagyot sóhajtva megfordultam és hirtelen a lélegzetem is kihagyott kettőt. Ez lehetetlen! Szembetalálkoztam saját magammal! Ugyanaz a barna haj és ugyanazok a kifejező szemek.  Ez ijesztő. Megbabonázva néztem a lányt, aki megszólalásig úgy nézett ki, mint én.  
-Szia Katniss vagyok és a Levita házba tartozom. Új vagy itt igaz? -kérdeztem kedvesen. Nagyon kíváncsivá tett, vajon miért néz ki úgy ez a lány, mintha az ikrem lenne?

Katniss Flechter

Idegesen lépkedtem a folyosókon... Nem is tudom...  Mit kellene csinálnom? Még nem kezdődött el az óra. Hála az égnek. Habár világéletemben szerettem tanulni, nem akartam bemenni újra az osztályba, a sok ismeretlen közé... Hallgatni ahogy a tanárok "jószándékúan" gügyögnek.. Miért ilyen álszentek? Mindenki tudja, nem szeretik az elsősöket...sokat kérdezünk.
Beveszek egy jobbkanyart, mire majdnem belebotlok az egyetlen emberbe akit itt ismerek. Egy prefektus... Gyorsan elsuhanok fekete alakja mellett.
Ma nincs kedvem bájcsevegni. Más tervem van... A bagolyházba tartottam. Fel akartam adni még egy könyörgő levele a nevelőanyámnak... Vigyen el innen.
A baglyom- gyönyörű, vörösestollú, nőstény- Maya nem szeretett ittlenni... Így sokszor engedtem hosszabban kóborolni.
A baglyházhoz vezető úton kémleltem az eget... De nem, Maya sehol nem volt.
Beléptem a félhomályos helyiségbe. Tekintetem végigfutott a szálló porszemeken és tollakon.
Majd megakadt valakin. Nem voltam egyedül! A lány háttal állt nekem, éppen fehér baglyát simogatta. Látszott, hogy szereti.
Ekkor megfordult, haja, amely kísértetiesen olyan színű és formájú volt, mint az enyém, lágyan úszott utána.
Aztán megláttam az arcát. Levegőért kaptam csakúgy mint ő. Nem tutam mozdulni, de ő megtette. Bemutatkozott.-Katniss vagyok, másodikos, a Levitából..
Najó...masodikos ez oké látszik a ruháján... Levitás. Oké.... de hogy Katnissnek hívják és ugyanúgy néz ki mint én?! Na ez már SOK(K)!!!
Ott álltam a poros, hideg szobában, baglyok huhogtak a fejem felett és közben rátaláltam valami titokra... Valami közös bennünk és ez annyira különös és kísérteties, hogy összeszorítja a torkom felgyorsítja a szívverésem.
Valahol az épületben megszólalt a jel. Az első órát jelző. De én nem mozdultam. Csak álltam kikerekedett szemekkel és képtelen voltam válaszolni...

Húgi <3


Ahogy így álltunk farkasszemet nézve, megszólalt a csengő. Normális esetben rohantam volna, mint akit tűzzel kergetnek. De, ma nem. Most, ebben a pillanatban minden izmom lebénult. Az agyamban teljes volt a káosz. Képtelen voltam normálisan gondolkozni. Egyre csak egy kérdés zakatolt a fejemben: Hogy lehet ez? Hogy állhat előttem egy olyan ember, aki tökéletesen én vagyok? Ugyanúgy néz és ugyanazt teszi, mint én. Mintha, tükörbe néznék. Mivel a lány is sokkot kapott, úgy döntök, hogy bátor leszek és folytatom a társalgást, mert a kíváncsiságom nagyobb, mint bármi más. Ha, meg valaki szórakozik velem, azt is kiderítem, de akkor az illető nagyon ráfázik.
- Hogy hívnak? Mesélsz egy kicsit magadról?-próbálom azt a hangomat használni, amit Szélvihar, vagy a többi állat megnyugtatásakor. Náluk mindig bevált, és Hófehérkénél, remélem, hogy nála is beválik. Bár, ha ő tényleg olyan, mint én akkor csak magamból kell kiindulnom. Amikor új voltam Alex csinálta velem végig ezeket a dolgokat. Ő hozzá rohantam mindig, ha segítség kellett. Utána kaptam egy örökbefogadót Odettet, aki megtanított egy csomó érdekességre. Hirtelen ellenállhatatlan vágy tört rám, hogy olyan legyek ennek a lánynak, mint Alex vagy Odett. Ősi védelmező ösztön valahonnan nagyon mélyről. Én akarok lenni az, aki segít neki és, aki megvédi, ha arra van szüksége. Hirtelen, mintha egy lámpát kapcsolnának fel egy sötét helységben, eszembe ötlött valami.  Ez a jelenet, tisztára olyan, mint a Két Lottiban. Szeretem azt a könyvet. A két lány egy nyári táborban találkozik, és pontosan úgy állnak az első találkozáskor egymással szemben, ahogy most én állok és bámulom a lányt, ő pedig kimeredt szemekkel nézz vissza rám. Mikor olvastam, én is mindig arról álmodoztam, hogy nekem is él a világban valahol egy elrejtett ikrem, aki pontosan olyan, mint én, aki megérti az összes olyan gondomat, dolgaimat, amire mások képtelenek. De, sohasem hittem volna, hogy tényleg valóra válik. Bár, már megtanultam, hogy ebben a világban nincs lehetetlen, mert itt minden lehetséges. Számtalan példát tudnék erre már mondani. De, mi van, ha mégis csak egy ízetlen tréfa? Ám, egy belső hang, valahol legbelül azt suttogja, hogy ez nem csak egy játék, hanem a hús és vér valóság. Azonban számtalan kérdés fölvetődik. Hol volt eddig? Anyuék, miért nem mondták soha, hogy nem én vagyok az egyetlen gyermekük? Miért nem beszéltek róla soha? Miért nincs róla egy képük sem a szüleimnek? Itt elakadtam. Lehet, hogy mégis van? Simán azt hinném, hogy én vagyok, hiszen így élőben sem látom a különbéget kettőnk közt, egy képen meg pláne nem látnám, a szüleim pedig simán mondhatják azt, hogy én vagyok. De, hát miért? Miért tennének ilyet? Azt hiszem, Hedvignek ma hosszú napja lesz! De, miért engem tartottak meg és miért nem őt? Hiszen általában a fiatalabbat tartják meg, nem az idősebbet. Bármi történt, ki fogom deríteni vagy ne legyen a nevem Katniss Elisabeth Flechter! A nyomatékosítás kedvéért, még a második nevemet is hozzáteszem.  De egyenlőre minden tudni akarok az előttem álló lányról, így elszakadok a további agyalástól, hogy egész lényemmel az előttem álló hasonmásomra koncentrálhassak...

Nővérkém<3
Oké, igazából nem is annyira rossz ez! Mert ha nem szórakoznak velem, akkor megkaptam azt amire mindig is vágytam! Egy nagyobb tesót. Nagybácsim olyan volt nekem, mint a bátyám, egészen 12 éves koromig... Akkor, mikor elment olyan űrt hagyott maga után, amit nem lehet pótolni, hisz szinte ő volt az apám. Miután apa mindig dolgozott, sok szerepet kapott, anyu meg egyszerűen tojt a fejemre, minden időmet Milo-val töltöttem. Emlékszem anya a temetésére jött haza. Öt évben egyszer!
Összeharapom a szám és csak nézem a lányt. Ő lenne? Akire mindig is vágytam? Aki megvéd és gyönyörűvé varázsolja a világom ebben a komor épületben. Félénk voltam... Mindig is. Most sem én szólalok meg először. Megkérdezi a nevem, miközben a hajamat bámulja... Khm.. Igen, biztosan nagy kiábrándulás lehet neki, csakúgy mint nekem, hogy nem csak ő birtokolhat ilyen lágy tincseket. Belenézek a szemébe. Mit is kérdezett? A nevem?
- Katniss Leyla Clare vagyok. És erre itt most éppen nem tudok mit mondani...--nevettem fel. Kétségkívül kényes a helyzet, alighanem látszik rajtam mennyire  nem értem a helyzetet. Megköszörülöm a torkom és felnézek, próbálok nyugodtnak tűnni.
- Izé? Meséljek magamról?- a fenébe.. mit mondjak? Most jöttem ide, mert a nevelőanyámnak ez a mániája, hogy nekem varázslatot kell tanulnom, pedig én csak rendes suliba akarok járni, színi suliba,és emberekkel, igazi muglikkal lenni. De Olive, a nevelőanyám rákényszerít, mivel az igazi szüleim boszorkányok voltak... vagy csak a biológiai anyám volt az? Mindegy! Képzeld el kedves Katniss, ugyanaz a nevünk! Varázslatos nem? Ez mutatja, hogy nyilván csak egy másolat vagyok, a te ócska másolatod, biztos nem számítottak arra, hogy ketten vagyunk...-ránézek a lányra. Minden olyan hirtelen tört ki belőlem, ez mindig is jellemző volt rám. Ha ő a testvérem, akkor oké, ezt tudnia kell, de ha mégis valamelyik srác szórakozik velem, az már szívás... Hisz gyakorlatilag feltártam a családi titkok egy részét.
Még nem válaszol, így van időm átgondolni mindkét lehetőséget, a kevésbé jóval kezdem.
" Valaki-bár nagyon ügyesen csinálja-szórakozik velem! Akkor viszont ne számítsak arra, hogy lesz itt valaki, aki megért! Aki elfogad és segít! Ne is gondoljak hasonlóra! Itt, ahol lépten-nyomon felbukkannak dolgok, amiktől néha a szívbaj kerülget, itt, ahol az elsősök csak az alapokat kóstolgatják, nem lenne senkim. Egyedül maradnék... Magányosan."Annyira fájt ez a lehetőség, hogy gyorsan továbbugrottam a kellemesebb, de csekély valószínűséggel rendelkező eshetőségre.
"Aki itt áll velem szemben, a testvérem! Bár egyel feljebb jár, ez is kizárja a tényt, hogy ikrek vagyunk... Mindegy! Szóval ő a testvérem. Aki kétféleképpen reagálhat. Vagy elutasít..- bár nem látom be miért tenne ilyet, lehetne szégyellne a barátai előtt? De hát az nem olyan lenne, mintha saját maga miatt szégyenkezne. Vagy pedig elfogad, segít, egy testvér, akivel megbeszélhetem minden bajom, valaki aki tanácsokat ad, hogyan kell itt viselkedni, valaki aki szeretne..."
Egyke gyerek voltam... Mármint a nevelő szüleimnél. Az igazi anyuékkal sosem találkoztam. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy örökbe fogadtak, találkozni akartam a biológiai szüleimmel is, de nem értük el őket... Soha! Valószínű, hogy rossz címet adtak meg... hogy szándékosan e? Nem hiszem... vagy... oh, tudom is én! Minden hónapban kaptam valamennyi pénzt tőlük, abból vettem Mayát, a baglyomat is.
-Létezhet, megtörténhet ez, Katniss?-kérdeztem. - Ha lesz időd, kérlek, nézzünk utána! Feltéve, ha ez nem csak egy vicc!

Kata

A lány karjára szállt bagoly nagyon varázslatos volt. Próbáltam minél több ideig megfigyelni, és elvoltam bűvölve. Különleges egyed volt. Sokat gyakorolnak. Ez majdnem egyértelmű. Az ember sok mindent kell megtegyen azért, hogy az életben eredményeket érhessen el. Nehéz utat kell kijárni ahhoz, hogy a csúcson megpihenhessünk. Sok ember nem sokáig pihen, mert lehet, hogy újra kell kezdje útját, vagy csak egyszerűen magasabb célokat tűz ki maga elé.
-Izgalmas a felkészülés?-
Ha jól veszem észre nem pihente ki magát. Stresszesnek tűnik, ami teljesen érthető is, elvégre elég nehéz próbákat kell kiálljon a közeljövőben. Remélem sikerülni fog neki, mert elég szimpatikus.
-Megviseltnek tűnsz. Ne masszírozzalak meg?-
Egy masszás biztosan jól esne neki. Közben nem szólnék hozzá, így nem is zavarnám, szerintem. Valószínűleg nem azért jött a baglyok közé, hogy hülye emberek mondjanak neki hülyeségeket, amik nem biztos, hogy nyugtatják. Nincs is nagyon kedvem beszélni vele, hogy nehogy magamra haragítsam. Ha bele egyezik a kényeztetésbe a háta mögé férkőzök, majd nyakát kezdem két oldalról, két kézzel pihentetni. Ezt nem sokáig, mert a fejét kezdem pihentetni, mintha esőcseppek esnének rá. Az egész fején végigmegyek, még véletlenül sem hagyok ki egy pontot se. Itt még lazán, nem olyan durván végzem teendőimet. A fejnél kell kezdeni, majd utána folyamatosan lefele. Az erősségi szint is ugyanígy működik. A fejet gyengéden, majd a hátat erősebben. Teljesen a lányra, és kezeimre koncentrálok, hogy minél jobban el tudjon lazulni.

Zsolti fiú

Fürkésző pillantásokkal mustrálom a srácot. Nem tudom, mikor elegyedtem beszélgetésbe utoljára random diákokkal a kastélyban. Alapvetően sem voltam ilyen típus, amikor idekerültem. Az utóbbi időben azonban már kialakult a baráti társaságom, az új kapcsolatok is csak úgy maguktól jöttek, szinte nem is kellett tennem érte, hiszen a prefektusságon meg a kviddicsen keresztül sok embert megismertem akaratlanul is. Éppen az ilyen helyzetről való tapasztalatom hiánya miatt, most nem tudom, mire számítsak Zsolttól, hiszen azt néhány perces határt, amíg felemlegeti a tusát, már átléptük és be is mutatkoztunk egymásnak.
Láthatóan nem elégítettem ki a felkészülésre vonatkozó válaszommal, mert még mindig ezt a témát forszírozza. Egy apró sóhaj szakad fel a mellkasomból. Nem sok kedvem van a témához. Még talán a társaságot el is viselném, csak néha egyszerűen könnyebb idegenekkel csevegni, mint közeli ismerősökkel. A tusa azonban minden napomra rányomja a bélyegét, nem akarok most is ezzel foglalkozni.
- Mondhatjuk - bólintok végül a fiú kérdésére. ~ Persze, iszonyatosan érdekfeszítő naphosszat varázslatokat gyakorolni, könyveket bújni, és közben hallgatni Robi meg Yar csipkelődését. ~
- De ha ennyire érdekel, miért nem jelentkeztél te is a tusára? - ezennel a beszélgetés aktív részvevőjévé avanzsálok. Valójában nem túl udvariasan teszem fel a kérdést, egyértelműen érződik belőle, hogy a tusa nincs benne a top10 témában, amiről beszélhetünk.
A fiú következő megállapítása és ajánlata villámcsapásként ér és elég vegyes érzelmeket vált ki belőlem. Egyrészt nevetni támad kedvem, másrészt pedig értetlen és furcsálló kifejezés kívánkozik az arcomra, miközben lelki szemeim előtt megjelenik a srác feje felett a felirat "CREEPY". Lássuk be, nem vagyok hozzászokva, hogy ismeretlen másodikos levitások ajánlják fel nekem, hogy megmasszíroznak bő öt percnyi ismeretség után. Vagy én lennék a távolságtartó? Nem hinném. Végül inkább hanyagolom hogy úgy nézzek rá, mint egy őrültre - legalábbis próbálok uralkodni az arcizmaimon, de mint tudjuk ezzel alapvető nehézségeim vannak, így valószínűleg most sem sikerül teljesen lepleznem a megrökönyödésem. Szórakozott kacajt - de egyáltalán nem sértőt - hallatok, és egy legyintéssel igyekszem elintézni a dolgot.
- Inkább ne. Masszőrnek készülsz, vagy mi? Mert ha igen, biztos akad más, akin gyakorolhatsz. Sajna én amúgy se lennék jó alapanyag az ilyesmihez, nagyon csikis vagyok.

Húgi


Na ne! Ilyen nincs, hiszen még soha nem találkoztam Katniss névvel. Anyuék mondták, hogy azért olyan különleges, mert egyedül a világon nekem ez a nevem. Most pedig, kiderül, hogy a hasonmásomnak is Katniss a neve. Ez érdekes lesz. De, ahogy folytatja a monológját, rájövök, hogy nem csak kívülről, hanem belülről is hasonlítunk. okán furcsállják azt az álmomat, hogy musicalszínész szeretnék lenni. Erre, itt áll valaki, aki, ha nem is musical, de szintén színész akar lenni.  Örökbe fogadták? Vajon kik az igazi szülei? Tényleg az én szüleim ilyesmit tettek volna?
-Nem vagy az én ócska másolatom. Egy gyönyörű egyedi lény vagy. Egyébként kik a biológiai szüleid?-Kérdezem, a hangom egy kicsit megemelem, mert érzem, ahogy a düh kezd kibontakozni bennem. Ha, tényleg igaz a feltételezésem, akkor sem én vagyok a hibás, amiért a szüleink engem választottak. Miért okol engem? Én harcoltam volna érte, abban biztos lehet.  Látom az arcán, hogy vívódik valamin. Eléggé ismerem saját magamat ahhoz, hogy tudjam, mikor, hogy viselkedek. Nem gondoltam volna, hogy mással i hasznos lesz, de, hát mennyi az esélye egy ilyen eset megtörténik? Elgondolkodok a kérdésén.
-Hát, amint látod itt vagyunk. Ebben a világban megtanultam, hogy nincs lehetetlen. Ez már tuti nem vicc. Én Húsvér ember vagyok, magad is meggyőződhetsz róla. Mikor születtél?-Kérdezem, közben Hedvig megérkezett a válasszal. Kibontogatom a levelet és megsimogatom puha hátát.

Drága Katniss!
Nagyon örültünk a levelednek, reméljük, jól haladsz a tanulással. De, ne felejts el lazítani is. Apukád, ma jött haza az Ausztriai útjáról. Hozott neked is egy csomó apróságot haza. Megmutatjuk, amikor haza jössz. Hiányzol nekünk,kincsem.
Szeretettel: Anya és Apa

Milyen átlagos levél! Közben lehet, hogy egy sötét titkot őriznek. Hirtelen feltámad bennem a méreg, mert valahol mélyen érzem, hogy a szüleim valami szörnyűséget tettek. Fogok egy máik papírt és e sorokat írom rá.

Kedves Anya és Apa!
Nem felejtettetek el valamiről szólni nekem. Pontosabban nekünk? Van egy ikrem? Miért titkoltátok el?
Magyarázatotokra várva: Katniss és Katniss

Rákötöttem ezt a levelet Hedvigre és ő már szállt is magasan az üzenettel.
-Most kiderül, hogy mi folyik itt!-Mondom magabiztosan Katnek, miközben farkasszemet nézek azzal, aki minden bizonnyal a rokonom

Nővérkém

Még mindig itt állok. Az óra fele bizonyára már eltelt. Büntetésre számíthatok. De valahogy nem bánt ez most annyira. A lány szemében, mintha megbántottság csillogna, de nem vagyok benne biztos. Talán akaratlanul is megbántottam a beszámolómmal?
- A biológiai szüleim? Kovács Elisabeth és Edmund Peter Flechter. Ismerősek a nevek? Mintha kicsit meglepődne, bizonyára sok gondolat fut át a fején, csakúgy, mint nekem.
- 1998. január 1-jén születtem. 00:01-kor. Tudom kicsit furcsa időpont, egy percen múlt, hogy nem '97-es lettem-lesütöm a szemem és elmosolyodom.
Árnyak mozognak az ablakon besütő napsugár fényében. Kinézek a kinn köröző baglyok seregére és felsóhajtok. Ahogy mondta ez már biztosan nem egy ócska vicc.
Ócska...
Az ajkamba harapok, nyilvánvaló, hogy megsértettem, de ezzel magamat akartam minősíteni...   mi más lehet a magyarázat arra, hogy a szüleim nem akartak engem és rögtön a születésem után árvaházba dugtak, ahonnan 4 hónaposan vettek ki a nevelő szüleim. Akiket igaziként tisztelek... Valahogy bennem maradt ez a tüske, ezért vagyok durva és támadó. Nem tudok rendesen viselkedni.. Jellemző! Mindig mindenkinek meg akarok felelni, ezért rendezem a vonásaim, sőt  egy apró mosolyt is kicsikarok magamból, elvégre ez a lány nem ezt érdemli, ő sem tud semmiről.
De látszólag nem érdekli a mosolyom, talán észre sem vette, az ablakon berepülő hófehér bagoly köti le a figyelmét, ami egy kicsit gyűrött levelet hoz. Lecsomózza a papírt, majd széthajtogatja. Véletlenül pont belelátok a levélbe. A szüleitől jött. Felsóhajtok, de ugyanakkor érdeklődve nyújtogatom a nyakam, mivel lehet, hogy az én biológiai szüleimtől jött. Sőt.. Egészen biztos!
Sajnos semmit nem tudok meg belőle, teljesen átlagos és elhanyagolgató levél. Unalmas...
Alighanem a "tesóm" is észrevette, mert indulatosan firkantgat néhány sort a papírra. Nem is vett elő újat. Aztán kiröpteti a bagolyt az ablakon. Messze száll már, amikor Kat megszólal. Győzköd, hogy hamarosan kiderül az igazság. Ráemelem a tekintetem és elgondolkodva vizslatom a szemét, ami teljesen olyan árnyalatú mint az enyém. És közben arra gondolok, Maya is elvihette volna a levelet, mert az ő hófehér csodája biztosan elfáradt.
-Hát remélem is!-mondom, aztán rádöbbenek, hogy ez kicsit udvariatlan volt... Mintha ő lenne az oka mindennek. De mégsem fogalmazom át a szavaim. Nem másítom meg magam.