Lagger

Ez a nap is olyan volt, mint az összes többi általában, legalábbis mostanság. Egy szóval kifejezve, szar, és akkor még finom voltam és nőies. Azt sem tudtam, hogy hogy kerültem az Északi toronyba, mert nem szokásom arrafelé császkálni, talán nem kell magyaráznom, bár azt magam sem tudtam, hogy miért, de ennek így kell lennie. Hegyi kisasszonynak utálnia kell az Északi tornyot és kész. Na mindegy, mert itt van a bagolyház és lehet, hogy Hófehérke nem tölt sok időt a tucatnyi büdös többi bagoly között, most mégis itt keresem, mert ez az utolsó hely, ahol lehet. Miért csavarog folyton, mikor otthon kéne ülnie a kalitkája közelében, ahol finom falatok várják? De neeeem...ő inkább csatangol össze-vissza. Esküszöm, olyan, mint a gazdája. Igaz lehet, hogy az ember háziállata előbb-utóbb hasonul a gazdájával. Ha tényleg ez a helyzet, várhatom, hogy szárnyaim nőnek. Megnézhetné valaki, nem tollas-e a hátam! Magamban pufogva igyekeztem fel a toronyba, azt sem néztem, hova lépek. Szinte nem is láttam, merre járok, csak vittek a lábaim, pedig ezen a részen már jócskán érzékelhető a madarak jelenléte az itt-ott elejtett szagos, csúszós ürülékekből.
- A fenébe...- Csúszott ki a számon, miközben a lábam meg az említett maradványon csúszott meg, ennek eredménye pedig az lett, hogy a legújabb farmerommal landoltam az undormány közepén. Trutyis lett a kezem, a ruhám és hogy fokozzuk az élvezetet, még felülről is kaptam egy jókora adagot, mert nagy nyomoromban felfelé sem tudtam figyelni. Káromkodtam még egy sort, aztán morogva tápászkodtam fel a mocsokból.
- Remek. Már kezdek is hasonlítani a baglyomhoz, legalábbis a szagom már olyan. - Valamennyire letörölgettem magam, és tovább róttam a fokokat, most már teljesen mindegy volt, hogy hova lépek és mibe. Mire felértem a csúcsra, már az idegeim is a csúcson voltak, ha nem találom meg itt sem a baglyomat, akkor talán fel is robbanok, bár nem fognak nagyobb dzsuvát okozni ennél a szétszóródott darabjaim. Körülnéztem a gyenge félhomályban, de így is láttam a rengeteg tollat és felismerhetetlen, gusztustalan dolgokat a padlón és mindenütt. Hófehérkét sem volt nehéz észrevenni, ő volt az egyetlen valószínűtlenül tiszta ebben a retekben. Egy másik bagollyal ült édes kettesben.
- Áhá! Hát itt vagy! Titkos légy ott, meg légy mindenütt - néztem megint körbe afeletti örömömben, hogy nem kell a madarat nagyon fürdetnem, mert védett zugban ült és úgy tűnik, nem töltött itt még annyi időt, hogy átragadjon rá a kosz.
- Remek!- néztem rá szemrehányón.
- És mi a neve a kedves úrnak? - kérdeztem csípősen a laposan pislogó szemeket. Nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy a madár valószínűleg nem érti, hogy mit akarok, sőt azt sem, hogy mi a fene bajom van. Megnéztem az odú bejárata fölé biggyesztett táblácskát, amin egy név állt: "Ferike"
- Ferike?! Jól hangzik. Hófehérke és Hóferike - adtam végül áldásom a kapcsolatra.
- Hanem most már elég volt, ideje lenne hazajönnöd velem, nem gondolod?- Ám kérdésemre a madár csak unottan ásított és óvón kinyújtotta szárnyait Ferike fölé.
- Nem bántom, ha hazajössz most velem - utasítottam a fehér tolltömeget.

Lagger

Hófehérke a legnagyobb bánatomra semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy legalább egy kicsit hagyjon abban az elképzelésemben ringatózni, hogy még ebben az életben hajlandó lesz elmozdulni a jóképű tollas lovagja mellől, aki szemlátomást élvezte a kitüntető figyelmet. Már épp romjaimba akartam omolni, mert rádöbbentett a véres valóság arra, hogy nevelési módszerem teljes csőd és ezzel én magam is, amikor egy hang szólalt meg mögöttem. A bagolybeszédből már kezdett elegem lenni, de ez emberi hang volt, és tulajdonosa már meg is jelent a színen, hogy megcirógassa madaram élete párját, aki egy jókora csípéssel jutalmazta a kedveskedést.
- Na, látom, te sem vagy nagy tudású bagolypásztor - jegyeztem meg némi éllel a hangomban. Soha nem értettem ezeket az állatokat, azelőtt nem volt baglyom és nem kerültem vele ilyen intim közelségbe, maximum egy fán ülve láthattam, tőlem jókora távolságban. Talán soha nem szelídülnek meg teljesen, hiszen vadállatok és...Gondolatmenetem közben a lány papírt és tollat vett elő, majd buzgón körmölni kezdett, valami versike félét. Elég nagy zagyvaság volt ahhoz, hogy elkezdjen érdekelni a dolog. Közben a két hós szerelmes élénk pusziszkodásba fogott, mire szégyenlősen elfordultam. Senki nem szereti, ha csókolózás közben figyelik. Az ismeretlen lány hirtelen kérdése váratlanul ért.
- Igazad van, hagyjuk a formaságokat, kedves Mary Poppins. Szólíts nyugodtan Héttörpének! - válaszoltam viszontvigyorogva, nem épp a kérdésre, de rossz szokásom ez. Senki nem zökkenthet ki a gondolatmenetemből.
- Random..random...hát így direktben nem jut eszembe semmi....mondjuk gőzvasaló és....izé...nyakkendőtű?! Ezzel segítettem valamit? - kérdeztem bizonytalanul, mert nem hittem túlságosan a sikerben.
- De tulajdonképpen mit csinálsz te itt? Ez valami hülye büntetőfeladat? Biztosan Amira találta ki, igaz? Ő képes ilyesmire. - Szinte már szánakozva tekintettem rá. Sok mindent tapasztaltam már itt a suliban, de az elmés büntik kitalálásában nálam Felagund prof jár az élen, bár az is lehet, hogy kevés az összehasonlítási alapom. Ez az utolsó gondolat még jó, hogy csak a fejemben fogalmazódott meg, nem lenne hasznos, ha a prof meghallaná, hogy bármiben is az elsőségét vitatom. Ó, szent merőkanál! A tanárokkal jobb itt vigyázni. Érzékenyek, mint a mimóza.

Mary Poppins

Ez a meglepetések délutánja lesz, éreztem már akkor, amikor a két szerelmetes jómadárra rátaláltam, és ahogy az ő kis életük kezdett összefonódni a rejtélyes kötődés révén, úgy fontak engem is bele az őrület most eredő folyamába, azok a bizonyos szálak, amiről csak megérzéseim voltak, de tudomásom még aligha. Meglepődéseim netovábbja akkor következett be, amikor a lány közölte, hogy a gőzvasaló tökéletes választás, és én már éreztem magamban a zsenialitást, amit egyébként is szoktam  jobb napokon. Büszke voltam magamra, hogy lám, itt van a, mondhatni anyós jelöltem, akivel máris egy hullámhosszon vagyunk. Tekintetében fény csillant, ami lehet csak az őrület fénye volt, de bevallom imádom az őrülteket, hisz én sem vagyok különb náluk. Egyébként is attól, hogy a "normálisak" vannak többen, még nem biztos, hogy mi vagyunk az őrültek. ~Ez szép gondolatmenet volt~ veregettem vállon magam gondolatban. Érett a gumiszoba, de a kalandok ígéretének földje vonzóbb volt számomra mindig is, mint a ganajtúróbogár számára egy kupac lókaki, hogy szépen fogalmazzak. Némán, de egyben izgalommal figyeltem, ahogy a tolla a sorokat rója a fehér papíron, míg elő nem állt a megdöbbentő üzenettel.
- Hát ez valami pompás - bólintottam elismerően. Az eredmény, messze felülmúlta minden elképzelésem. ~ Hogy juthat valakinek ilyen briliáns zagyvalék az eszébe?! ~ Belső monitoromon megjelent az éppen csírázó gőzvasaló - biztosítékot is kiverő képe - és elvigyorodtam, de a további méltatás helyett, csak ennyit mondtam:
- Gondolom kitaláltad, hogy Hófehérke az én baglyom, aki valamiért rákattant a tiédre, így aztán, szegről-végről rokonok vagyunk. - Láttam, hogy ő is elvigyorodott, máris megvolt az összhang közöttünk, ám arra, hogy ezzel a remekművel milyen tervei vannak, arról csak ezután világosított fel.
- Ah! Bármennyire hihetetlen, meg tudlak érteni, nehéz gyerekkorod lehetett, mint nekem - kacagtam rá, és buzgón bólogattam a kérdésre, kedvenc ismerős témában. ~ Egyre cukibb ez a lány, ám én tovább fejlesztem az ötletét. Kedves ismerős, igen, miért ne lenne ~ villant cinkos fény a szememben. Én is papírt és tollat kerítettem, és a következő üzenetet kanyarítottam a fehér lapra:

Kedves fiam!

Tudom, hogy soha nem rivalizáltál a testvéreddel, és mindig jól megvoltatok egymással, de valamit feltétlenül meg kell tudnod. Ő anyádnál nevelkedett, míg te nálam, ezért nem tudhattál róla, de most eljött az ideje ennek is. Mindig szerettem volna, ha legalább egyikőtök továbbviszi a bennem szunnyadó mágiát, de bűnösnek éreztem magam abban, hogy nem erőltettem jobban és hamarabb bennetek az erőt. Öregségemre végre teljesülhetett szívem leghőbb vágya, ugyanis Józsiról kiderült, hogy igenis birtokolja a varázst, megmutatkozott benne a mágia, még ha elég sokára is, de a lényeg az, hogy nem hal ki a családból ez a titkos tudomány. A testvéred mágus, és én úgy döntöttem, hogy ráhagyom mindenemet. Döntésem végleges. Ne haragudj rám fiam!
Ölel, azért még szerető apád.
Kelt: Kassa, 2013.
Elkészültem a levéllel, fel is olvastam Marynek, majd lezártam, és ráírtam a címzettet is: Rédey András Kálmán
Bagolykő, Mágustanoda

Mary Poppins :D

Elégedett voltam a levél tartalmával, és a stílusával is, bár nem ismertem Rédey apjának írásmódját, de talán hihető lesz a sztori. Cinkostársam is jókat vidult a hátam mögött, ami csak fokozódott, amikor fel is olvastam neki, meg pláne, amikor a címzett is rákerült a levél aljára. Reméltem, hogy a tanár úr, nem veszi túl rossz-néven az igyekezetemet, hogy megtréfáljam, csak egy kicsit. Komoly mellőzésnek tekinteném, ha szó nélkül menne el a csíny mellett, hiszen nem azért fáradoztam vele, hogy ne legyen füstje, ha már lángra nem is fog kapni. Persze azért itt nem állok meg, és ahogy tettestársam szemébe néztem, azt láttam, hogy ő sem. Már nyújtotta is Hóferikét, hogy kössem a lábára a levelet, de nekem kétségeim voltak, hogy egyáltalán életben marad-e szegény állat, ha ennyire szorítja.
- Ferike nem bírná ki azt a hosszú utat, míg leér a toronyból az alagsorba - csóváltam a fejem kétkedően. Nem kellett messzire mennie a bagolynak, hiszen Rédey szobája, valahol alattunk volt. Aztán gonosz ötletem támadt.
- Végül is nem baj, ha megfullad, csak ledobjuk a toronyból, mint egy követ, a címzett úgyis megkapja. - Ördögi tervem hatását figyeltem az arcán, vajon veszi-e a lapot, hogy csak vicceltem? Elismerem, néha túlzásokba esem a poénkodással, és nem mindenki vevő rá, de nekem tetszik, szórakoztat, és végül is ez a lényeg. Ha jó fej, ez a lány, akkor csak nevet egyet, vagy maga dobja le a baglyot a toronyból.
- Figyelj- könyörültem meg rajta, meg eszembe jutott valami más. - Ha a te baglyod viszi el a levelet, könnyen lebuksz, hiszen nem lesz nehéz kideríteni,hogy ki volt a feladó- ködösítettem. Ez úgy hangzott, mintha ő írta volna a levelet, és ezzel már rá is kentem az egészet, közben meg látszólag úgy tettem, mintha védeném.
- Persze, az is lehet, hogy Rédey ravaszabb, és azt fogja hinni, hogy direkt másik bagollyal küldte az elkövető, hiszen a sajátjáról rögtön felismerhető lenne, ezért inkább Hófehérkével küldöm el, mit szólsz hozzá? - Ha egy ilyen nyakatekert körmondat után, még nem vesztette el a fonalat, akkor elismerésem neki. Fogtam a méltatlankodó Hófehérkét, és a lábára kötöttem a levelet, majd egy finom lökéssel útjára bocsájtottam, majd a lányhoz fordultam.
- Niki vagyok, a többi nem is érdekes, de az, hogy levitás vagyok, az fontos. A legjobb ház, ahol sok ilyen hasonlóan okos, szép, és szerény gyerek van, mint én. - Nagyképűséget nélkülöző dumám reméltem, hogy meghatja, elvégre ez volt a teljes igazság, minden kendőzés nélkül. Ebben minden levitárs egyetért velem.
- Na, most te jössz! Kinek küldöd el a levelet? És aztán hogyan tovább? Repkedünk egyet a Nagyteremben, vagy van más terved mára? Ráérek. -

Lagger

Persze, nem hittem egy szavát sem, amikor előadta, hogy szüksége lehet még a bagolyra, csak azért nem dobja le a toronyból. Tudtam, hogy sajnálja a kis bestiát, de attól tartok, hogy Hófehérke sem örülne a vőlegénye idő előtti kimúlásának. Nem erősködtem tovább, de megjegyzésem, az persze akadt:
- A bagoly nem valami jó levesnek, másnak meg nem tudom elképzelni mire használhatnád- mondtam naiv ábrázattal, mintha kettőig sem tudnék számolni, aztán megspékeltem egy csavaros agyament barokkos körmondattal, ecsetelve, hogy melyik szárnyasnak kéne feltűnésmentesen elszállítani az állevelet. Nem féltem Rédey megtorlásától, mert mostanában semmire nem ért rá szinte, bár ahhoz előbb ki kell találnia, hogy ki küldte a küldeményt, és igaz-e a sztori. Arra nem is mertem gondolni sem, hogy lehet egy olyan bűbáj, amivel kideríthető a tettes kiléte. A lány sem akadékoskodott, de sajnos nem ejtették annyira a fejére, hogy ne lásson át a tervemen. Nem baj, úgy szép az élet, ha zajlik. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzéseit, és felkötöttem a levelet a hóbaglyomra, majd elengedtem, menjen csak útjára! Rédey valahol máshol tartózkodhatott, mert Hófehérke nem az Északi torony valamelyik szobája felé vette az irányt, hanem teljesen máshová. Nem tudtam sokáig követni a szememmel, mert szerét kellett ejtenem egy bemutatkozást, meg némi önfényezést, de ez hozzátartozik a jellememhez. Tetszett, hogy megerősíti a kiválóságomat, ezét kegyesen viszonoztam egy hasonlóval.
- Mennyire igazad van, látszik, hogy nagy ismerője vagy a témának, gondolom kétszer is sorba álltál, amikor az észt osztogatták. Ebben az esetben, jól esne, ha elárulnád a neved, de megelégszem az álneveddel is, ha már cinkosok lettünk - kacsintottam.
A felvázolt rosszalkodási lehetőségek közül, a lehető legszimpatikusabbat választotta.
- Remek, mintha én javasoltam volna. Akkor szaladjunk el seprűnkért, és találkozzunk a Nagyteremben! Pacsit rá! - emeltem fel a tenyerem, hogy belecsaphasson.

folyt a Nagyteremben...