Katniss Flechter

Idegesen lépkedtem a folyosókon... Nem is tudom...  Mit kellene csinálnom? Még nem kezdődött el az óra. Hála az égnek. Habár világéletemben szerettem tanulni, nem akartam bemenni újra az osztályba, a sok ismeretlen közé... Hallgatni ahogy a tanárok "jószándékúan" gügyögnek.. Miért ilyen álszentek? Mindenki tudja, nem szeretik az elsősöket...sokat kérdezünk.
Beveszek egy jobbkanyart, mire majdnem belebotlok az egyetlen emberbe akit itt ismerek. Egy prefektus... Gyorsan elsuhanok fekete alakja mellett.
Ma nincs kedvem bájcsevegni. Más tervem van... A bagolyházba tartottam. Fel akartam adni még egy könyörgő levele a nevelőanyámnak... Vigyen el innen.
A baglyom- gyönyörű, vörösestollú, nőstény- Maya nem szeretett ittlenni... Így sokszor engedtem hosszabban kóborolni.
A baglyházhoz vezető úton kémleltem az eget... De nem, Maya sehol nem volt.
Beléptem a félhomályos helyiségbe. Tekintetem végigfutott a szálló porszemeken és tollakon.
Majd megakadt valakin. Nem voltam egyedül! A lány háttal állt nekem, éppen fehér baglyát simogatta. Látszott, hogy szereti.
Ekkor megfordult, haja, amely kísértetiesen olyan színű és formájú volt, mint az enyém, lágyan úszott utána.
Aztán megláttam az arcát. Levegőért kaptam csakúgy mint ő. Nem tutam mozdulni, de ő megtette. Bemutatkozott.-Katniss vagyok, másodikos, a Levitából..
Najó...masodikos ez oké látszik a ruháján... Levitás. Oké.... de hogy Katnissnek hívják és ugyanúgy néz ki mint én?! Na ez már SOK(K)!!!
Ott álltam a poros, hideg szobában, baglyok huhogtak a fejem felett és közben rátaláltam valami titokra... Valami közös bennünk és ez annyira különös és kísérteties, hogy összeszorítja a torkom felgyorsítja a szívverésem.
Valahol az épületben megszólalt a jel. Az első órát jelző. De én nem mozdultam. Csak álltam kikerekedett szemekkel és képtelen voltam válaszolni...

Nővérkém<3
Oké, igazából nem is annyira rossz ez! Mert ha nem szórakoznak velem, akkor megkaptam azt amire mindig is vágytam! Egy nagyobb tesót. Nagybácsim olyan volt nekem, mint a bátyám, egészen 12 éves koromig... Akkor, mikor elment olyan űrt hagyott maga után, amit nem lehet pótolni, hisz szinte ő volt az apám. Miután apa mindig dolgozott, sok szerepet kapott, anyu meg egyszerűen tojt a fejemre, minden időmet Milo-val töltöttem. Emlékszem anya a temetésére jött haza. Öt évben egyszer!
Összeharapom a szám és csak nézem a lányt. Ő lenne? Akire mindig is vágytam? Aki megvéd és gyönyörűvé varázsolja a világom ebben a komor épületben. Félénk voltam... Mindig is. Most sem én szólalok meg először. Megkérdezi a nevem, miközben a hajamat bámulja... Khm.. Igen, biztosan nagy kiábrándulás lehet neki, csakúgy mint nekem, hogy nem csak ő birtokolhat ilyen lágy tincseket. Belenézek a szemébe. Mit is kérdezett? A nevem?
- Katniss Leyla Clare vagyok. És erre itt most éppen nem tudok mit mondani...--nevettem fel. Kétségkívül kényes a helyzet, alighanem látszik rajtam mennyire  nem értem a helyzetet. Megköszörülöm a torkom és felnézek, próbálok nyugodtnak tűnni.
- Izé? Meséljek magamról?- a fenébe.. mit mondjak? Most jöttem ide, mert a nevelőanyámnak ez a mániája, hogy nekem varázslatot kell tanulnom, pedig én csak rendes suliba akarok járni, színi suliba,és emberekkel, igazi muglikkal lenni. De Olive, a nevelőanyám rákényszerít, mivel az igazi szüleim boszorkányok voltak... vagy csak a biológiai anyám volt az? Mindegy! Képzeld el kedves Katniss, ugyanaz a nevünk! Varázslatos nem? Ez mutatja, hogy nyilván csak egy másolat vagyok, a te ócska másolatod, biztos nem számítottak arra, hogy ketten vagyunk...-ránézek a lányra. Minden olyan hirtelen tört ki belőlem, ez mindig is jellemző volt rám. Ha ő a testvérem, akkor oké, ezt tudnia kell, de ha mégis valamelyik srác szórakozik velem, az már szívás... Hisz gyakorlatilag feltártam a családi titkok egy részét.
Még nem válaszol, így van időm átgondolni mindkét lehetőséget, a kevésbé jóval kezdem.
" Valaki-bár nagyon ügyesen csinálja-szórakozik velem! Akkor viszont ne számítsak arra, hogy lesz itt valaki, aki megért! Aki elfogad és segít! Ne is gondoljak hasonlóra! Itt, ahol lépten-nyomon felbukkannak dolgok, amiktől néha a szívbaj kerülget, itt, ahol az elsősök csak az alapokat kóstolgatják, nem lenne senkim. Egyedül maradnék... Magányosan."Annyira fájt ez a lehetőség, hogy gyorsan továbbugrottam a kellemesebb, de csekély valószínűséggel rendelkező eshetőségre.
"Aki itt áll velem szemben, a testvérem! Bár egyel feljebb jár, ez is kizárja a tényt, hogy ikrek vagyunk... Mindegy! Szóval ő a testvérem. Aki kétféleképpen reagálhat. Vagy elutasít..- bár nem látom be miért tenne ilyet, lehetne szégyellne a barátai előtt? De hát az nem olyan lenne, mintha saját maga miatt szégyenkezne. Vagy pedig elfogad, segít, egy testvér, akivel megbeszélhetem minden bajom, valaki aki tanácsokat ad, hogyan kell itt viselkedni, valaki aki szeretne..."
Egyke gyerek voltam... Mármint a nevelő szüleimnél. Az igazi anyuékkal sosem találkoztam. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy örökbe fogadtak, találkozni akartam a biológiai szüleimmel is, de nem értük el őket... Soha! Valószínű, hogy rossz címet adtak meg... hogy szándékosan e? Nem hiszem... vagy... oh, tudom is én! Minden hónapban kaptam valamennyi pénzt tőlük, abból vettem Mayát, a baglyomat is.
-Létezhet, megtörténhet ez, Katniss?-kérdeztem. - Ha lesz időd, kérlek, nézzünk utána! Feltéve, ha ez nem csak egy vicc!

Nővérkém

Még mindig itt állok. Az óra fele bizonyára már eltelt. Büntetésre számíthatok. De valahogy nem bánt ez most annyira. A lány szemében, mintha megbántottság csillogna, de nem vagyok benne biztos. Talán akaratlanul is megbántottam a beszámolómmal?
- A biológiai szüleim? Kovács Elisabeth és Edmund Peter Flechter. Ismerősek a nevek? Mintha kicsit meglepődne, bizonyára sok gondolat fut át a fején, csakúgy, mint nekem.
- 1998. január 1-jén születtem. 00:01-kor. Tudom kicsit furcsa időpont, egy percen múlt, hogy nem '97-es lettem-lesütöm a szemem és elmosolyodom.
Árnyak mozognak az ablakon besütő napsugár fényében. Kinézek a kinn köröző baglyok seregére és felsóhajtok. Ahogy mondta ez már biztosan nem egy ócska vicc.
Ócska...
Az ajkamba harapok, nyilvánvaló, hogy megsértettem, de ezzel magamat akartam minősíteni...   mi más lehet a magyarázat arra, hogy a szüleim nem akartak engem és rögtön a születésem után árvaházba dugtak, ahonnan 4 hónaposan vettek ki a nevelő szüleim. Akiket igaziként tisztelek... Valahogy bennem maradt ez a tüske, ezért vagyok durva és támadó. Nem tudok rendesen viselkedni.. Jellemző! Mindig mindenkinek meg akarok felelni, ezért rendezem a vonásaim, sőt  egy apró mosolyt is kicsikarok magamból, elvégre ez a lány nem ezt érdemli, ő sem tud semmiről.
De látszólag nem érdekli a mosolyom, talán észre sem vette, az ablakon berepülő hófehér bagoly köti le a figyelmét, ami egy kicsit gyűrött levelet hoz. Lecsomózza a papírt, majd széthajtogatja. Véletlenül pont belelátok a levélbe. A szüleitől jött. Felsóhajtok, de ugyanakkor érdeklődve nyújtogatom a nyakam, mivel lehet, hogy az én biológiai szüleimtől jött. Sőt.. Egészen biztos!
Sajnos semmit nem tudok meg belőle, teljesen átlagos és elhanyagolgató levél. Unalmas...
Alighanem a "tesóm" is észrevette, mert indulatosan firkantgat néhány sort a papírra. Nem is vett elő újat. Aztán kiröpteti a bagolyt az ablakon. Messze száll már, amikor Kat megszólal. Győzköd, hogy hamarosan kiderül az igazság. Ráemelem a tekintetem és elgondolkodva vizslatom a szemét, ami teljesen olyan árnyalatú mint az enyém. És közben arra gondolok, Maya is elvihette volna a levelet, mert az ő hófehér csodája biztosan elfáradt.
-Hát remélem is!-mondom, aztán rádöbbenek, hogy ez kicsit udvariatlan volt... Mintha ő lenne az oka mindennek. De mégsem fogalmazom át a szavaim. Nem másítom meg magam.

Nővérkém:)

Szóval igaz! Minden kétséget kizárva és felülmúlva igaz amit gondoltunk! Nem egy ostoba diák űz ízetlen tréfát velem és nem is egy olyan emberről van szó aki kísértetiesen hasonlít rám, de nem a rokonom. Végigmérem és azt tapasztalom, hogy reszket. Meglepő. De nyilván belül nem vagyunk annyira egyformák.
Tátott szájjal bámulom, ahogy hirtelen eltörik nála a mécses és zokogva a nyakamba borul. Egy másodpercig habozom, mielőtt viszonzom az ölelését, de akkor én is olyan szorosan fonom köré a karom, mintha nem akarnám elengedni. Mintha ő lenne az egyetlen dolog amibe kapaszkodhatok a viharos, sötét tengeren egy hajótörés után.
Az életemben bekövetkezett vad és értelmetlen váltás-amit a nevelőanyámnak köszönhetek- valóban hajótörésként hatott rám. Elsüllyedt az életem. Eltűnt Lily és Claire a két legjobb barátnőm. Eltűnt a kis Kárpátok-beli ház az aranyos kis kerttel. Eltűnt az erdő és az állatok. Minden elsüllyedt és alig maradt meg néhány dolog.
Maya, a baglyom...
A ruháim.
Körülbelül ennyi. Úgy kezdtem itt az évet, hogy gyomorgörccsel keltem és mentem be az órákra. Senkihez nem szóltam és senki nem szólított meg. Magányos voltam. Aztán egy gyanútlan reggelen felbukkant a mentőöv.
Katniss Flechter személyében.
A haja csiklandozza az arcom, mégsem engedem el. Csak akkor válunk szét egy pillanatra, mikor a baglya-váratlanul hamar- visszatér! Talán nem is laknak olyan mesze a szülei, a szüleink...
Leügyeskedi a levelet és felém fordítja, miközben az arca az enyémhez ér. Hallom  gyors lélegzését. Egy kis csomag, ami a levéllel jött szintén a kezében van.
Elolvasom a levelet. A végleges, hivatalos bizonyítékot, ami alátámasztja a mesébe illő történéseket.
Kinyitja a csomagot. Két K betű díszeleg benne. Az egyiket felakasztja a saját láncára. A másikat az enyémre függeszti.
Fogalmam sincs, honnan tudta, hogy az enyém a kis L betűs darab, talán kizárásos alapon.
- Leyla.És a tiéd? Talán Elena?-szipogom a kérdésére. Könnyek folynak az arcomon, pedig nem szoktam meghatódni. De ez most más, most kaptam egy tesót!
- Szeretem a rózsaszínt és imádom a lovakat! Te mióta vagy itt? Melyik a kedvenc tantárgyad? Milyen szakkörökre jársz? Sok barátod van?-hirtelen törnek ki belőlem a kérdések olyan lelkesedéssel és kíváncsisággal, amelyet soha nem néztem volna ki magamból. Főleg, ha egy idegennel állok szemben. De vele megszűnnek a gátlások, előtte aligha szégyellhetek bármit.
Átkarolom a derekát. Ebben a pillanatban Maya csipog rosszallóan a hátunk mögött. Visszafordulok ismerős hangjára, majd papírt ragadok és leírok mindent a nevelő szüleimnek, majd végigsimítok a fején és kézfejemről kiröptetem a napsütésbe.
- Ő a baglyom, Maya!-mosolygok.
Aztán félénken megállok előtte és mosolyogva várom a válaszait.

Nővér<3
Kezdem unni a bagolyházat. Túlságosan sötét van, de azért persze nem az unalom a legfőbb érzés, ami most kitölt. Hogy is volna az?
Neve hallatán elmosolyodom.
-Szép név, fenséges és nos... tiszteletetparancsoló.-motyogom.
Aztán ő is elmondja mik a kedvencei, ámulok magamban , hogy ennyire hasonlítunk. Teljességgel meglepő és abszurd. Nevetve hallgatom, ahogy a házunkról beszél és egyet kell értenem vele.
-Van egy lovad? Húh...önismeret, nem szeretem, kevés az önbizalmam... Színjátszó szakkör?! Muszáj elvinned egyszer! kérlek! Egyébkén igen, szerintem is a Levita a legjobb, rengeteg pontunk van!-fülig ér a szám, miközben gyorsan rákötözöm levelemet Mayára és elröptetem, de persze előtte kap valami kis finomságot.
-A nevelőszüleimnek írtam le ezt a...-nem találom a megfelelő szót-csodát...-nyögöm ki végül esetlenül és örömmel látom, hogy egyáltalán nem néz hülyének. Vagy tévedek?
Meghív egy furcsa nevű helyre, elég vidáman hangzik és az, hogy valahol cukrot lehet kapni, csoki meg sütiket feldobja a napom. Jó lenne megismerni azt a helyet! Gondolkodás nélkül mondom ki:
-Úhh! Cukrászda? Persze induljunk azonnal!-najó kicsit túljátszottam a lelkesedést, túlteng bennem a színészet, ezért jó lenne szakkörre járni.
Ámulva nézem a baglyot, ami már néhányszor leszállt a vállára beszélgetésünk alatt.
-Hedvig? Nagyon szép név!-bókolok udvariasan, talán mégsem oldódtam még fel annyira.
Arra kér meséljek magamról... Nos.
- Azt tudod mikor születtem-kezdem-amint mondtam 4 hónaposan vettek magukhoz a szüleim. Olive Leyla Grey, furcsa nem? Én mindvégig azt hittem, hogy tőle kaptam a második nevem.. Vagy nem is tudom, valószínű abban a hitben éltem, hogy ők adtak nekem nevet is, de ez nem így van!-érintem meg a kis medált a nyakamon, megborzongok-Ő külföldön éli világát,de ő sem igazán mintaszülő, alig foglalkozott velem, ahogy apu is bár apát nem hibáztatom annyira, már csak azért sem mert ő a példaképem, tudod ő színész, Amerikában. -lesütöm a szemem és elmosolyodom-Zachary Clare-nek hívják, hallottál már róla?
-Minden időmet a nagybátyámmal töltöttem, Milo Grey-nek hívták.-könnyek szöknek a szemembe. Annyira hiányzik. Lassan gördül le egy könnycsepp az arcomon.
- Khm... 8 évesen szereztem tudomást a képességemről, anya nemrég dugott ide! Félre ne értsd! Nagyon jó itt főleg most, azelőtt nem , egyedül aludtam valami komor szobában.. Bár ez lehet nem is fog változni. Nagyon izgultam, hogy mi lesz az osztály előtt. Ja és kiskoromban elég magányos voltam, Milo sem ért rá mindig.
Elhallgatok, döbbent csend kíséri a szavaim.
- De cukrászdáról beszéltünk nem? Rengeteg csokiról, sütiről, hangulatos zenéről és világításról, ja és mennyei illatokról nem?- kérdezem mosolyt erőltetve magamra és lépek egyet az ajtó felé.
-Jössz?-nyújtom ki felé a kezem.