Antonio

Késő délután, mikor már alig páran lézengenek a folyosókon belép az iskola kapuin. Nehéz bőröndjeit cipeli felfelé a lépcsőn, amikor meglát egy ifjú eridonos diákot a csarnok nem túl gyakran járt részében:
- Szia! Nem tudnál segíteni nekem, hol tudnám lepakolni a cuccaimat?
Míg a fiú válaszát várja, érkezik körülnézni a bejárati csarnokon, és megakad a szeme a nagyteremből kizúduló tömegen. Nagyon jól érzi magát, most, hogy már megérkezett, bár kicsit éhes, és fáradt a hosszú út után, éppen csak egy csokibékát érkezett megenni.

Tanévzáró/nyitó

Kis fiatal elsősként, alig ismerve a kastélyt nagy öröm töltötte el amikor sétált a folyosón és végül megtalálta a nagytermet. Kicsit elkésett, mivel már javában folyt az ünnepség. A lehető leghalkabban odaosont a Levita ház asztalához és leült legjobb barátai mellé.
Annyira várta már ezt a napot. Szépen kiöltözött az alkalomhoz illően, akárcsak a többi jólelkű diák. Fekete fodros ruhát és hófehér bolerót viselt. Ezüstösen csillogott lábán a magassarkú cipő, amit még édesanyjától kapott. Amint leült a szépen kidíszített és jól megrakott asztalhoz, barátai megdicsérték az öltözékét, és beszélgetni kezdtek vele. Illedelmesen megköszönte a dicsérő szavakat, majd egy mindent kifejező arccal, egy intéssel jelezte, hogy figyelni szeretne az ünnepi beszédre. Örömmel hallgatta végig az igazgató úr beszédjét, amelyből a lehető legtöbb fontos információt igyekezett kiszűrni. Annyira érdekesnek találta az egészet. Nem tudta elképzelni, hogy miből maradt volna ki ha nem jön le az ünnepségre. Kihagyta volna a csodás vacsorát, amin a manók mennyit dolgozhattak. Illedelmesen étkezett tovább...

Antonio

Mikor már volt egy pár szabad perce, úgy döntött elsétál a bagolyházig, hogy küldhessen szüleinek egy levelet. De amikor kinyitotta az ajtót véletlenül beleütközött Antonioba. Gyorsan felsegítette a fiút a földről és bocsánatot kért:
- Kérlek bocsáss meg! Nem láttam, hogy éppen kifelé tartasz. Még egyszer bocsi. Legközelebb jobban fogok figyelni - mondta zavartan. Ezek után sebesen lehajolt a földre és összeszedte dolgait, amik az előbbi ütközéskor kiestek a kezéből.
Már nem foglalkozott a balesettel... el akarta felejteni mihamarabb. Így lapot és tintát vett elő, majd írni kezdett a papírra gyöngybetűivel. A nagy sietségben fél szemmel oldalra pillantott, mert nem találta a kis kabala állatkáját amit még bátyjától, Benjamintól kapott. Gyorsan szétnézett a teremben, és észrevette, hogy a fiú még mindig ott áll. Így hát megkérdezte:
- Nem láttad az állatkámat? - beszéd közben is a termet szemlézte. - Biztosan akkor esett le az is, amikor összeütköztünk. Amúgy Te épp repülni készülsz?

Antonio

Még mindig megbánó képet vág az előbbi baleset miatt. De miután a fiú megtalálta a plüssfiguráját nagyon boldog mosolygós arcot öltött. Hamar meg is jegyezte:
- Köszönöm szépen. Nélküled sokáig kerestem volna még!
Kicsit még bámészkodott. Körülnézett a baglyokon. Szeme megakadt a seprűn, és arra gondolt, hogy most biztos feltartja Antonio-t, és megjegyezte:
- Köszönöm meghívásod, de ezúttal nem tarthatok veletek. Még vissza kell mennem a klubhelyiségbe. Most nincs is annyira kedvem hozzá. Legközelebb De szerintem neked már menned kell! Biztosan vár már téged a haverod. Jó szórakozást!
Titokban még remélte, hogy sokszor találkoznak még a fiúval. Kedves srácnak ismerte meg Antonio-t és szeretné vele tovább tartani a kapcsolatot, mivel még elég kevés diákot ismer az iskolából. Azzal köszönt: - Szia! -, megfordult és kilépett az ajtón.

Antonio

 Reggel már idegesen ment le reggelizni is és egy falat sem ment le a torkán. Jól tudta, hogy még nem készült el egy házidolgozattal. Egész éjszaka alig tudott elaludni, ezért kicsit kimerültnek látszik, de a mai időjárás, a csodaszép napsütés és a lenge szellő meghozta a kedvét. Nagyon sajnálja, hogy nem tud időt szakítani arra, hogy kisétáljon a rétre kis friss levegőt szívni és elmélkedni a természet szépségén. Így aztán lesétált a könyvtárba adatokat gyűjteni a házidolgozatához. Amikor belépett csodaszép látvány ragadta meg a szemét. Soha életében nem látott még ekkora könyvtárat ennyi sok könyvvel. Nagyon el volt ragadtatva a látványon és odaszaladt kedvenc írója könyvsorozatához. óriási lelkesedéssel leemelte a hatalmas, súlyos könyvet. Nehezére esett még a könyv lapozgatása is az egyre többet nyomó lapok miatt. Annyira belemerült a szebbnél szebb versekbe és a mozgó képek sorozatába, hogy meg is feledkezett a házidolgozat fontosságáról. Szerencséjére még időben eszébe jutott, hogy egyáltalán nem bámészkodni jött ide. gyorsan becsapta a könyvet, melyről egy csomó por szállt a ruhájára. Feltette a sokat érő könyvet a polcra, leporolta a porral teli ruháját és elindult a könyvtár másik szegletében lévő polcok felé, hogy megkeresse a neki szükséges tudományos könyveket.

Antonio

 Nagy meglepődöttségében csak ennyit tudott mondani:
 - Oh szia!:) Észre sem vettem, amikor beléptél.
Ezután tovább kereste a könyvet. Csak később vette észre, hogy figyelmén kívül hagyta Antonio előző kérdését. Szégyelte magát, amiért nem volt elég figyelmes barátjával szemben így válaszolt az előbb feltett kérdésre:
 - Csak egy gyógynövényes könyvet keresek a házidolgozatomhoz, amely részletesebben ír ezekről a növényekről.
Sietve megkerülte a könyvespolcot, hogy ott is megnézze. útja közben merő véletlenségből nekiment egy oszlop könyvnek, amelyek még nem voltak felhelyezve a polcokra. Ő érkezett továbbállni, de a lezúduló könyeket már nem tudta megakadályozni. Gyorsan utánuk kapott és igyekezett vissza felállítani a katonai sorrendben álló oszlopot. Miközben a könyveket rendezgette, eszébe jutott, milyen illetlen volt és még meg sem kérdezte, hogy mi történ társa kezével. Így ezúton megkérdezte:
 - Megkérdezhetem, hogy mit csináltál a kezeddel? Nagyon súlyos? meddig lesz gipszben?
Nagy érdeklődéssel várta a választ.

Antonio

 Elmélkedik. Csak néz maga elé és nem lát, nem hall. Kicsit elgondolkodik azon, hogy mi történhet vele. Valószínűleg az okozza ezt a viselkedést, hogy alig aludt az éjjel.
Végre visszatér elmélkedéseiből és megpróbál arra figyelni, hogy mi történik a környezetében. Összpontosít arra, amiért most itt van és reméli, hogy barátja nem ítéli el szétszórtsága miatt.
Általában figyelmes szokott lenni, most valahogy mégsem sikerül magára hasonlítania. De végre megszólal:
- Köszönöm, hogy segítettél a könyvek rendberakásánál. - nagy megkönnyebbülés éri, hogy legalább ennyit ki tudott préselni magából.
Ő maga is tudja, hogy a mai napon nagyon frusztrált és már elhatározta, eldöntötte magában, hogy miután sikerül megírnia a házidolgozatot, akkor visszamegy a klubhelyiségbe és szunyál egyet, hogy legalább a vacsorára le tudjon menni "emberi" alakot öltve.
- Köszi a segítséget a könyvkereséseben is, szerintem még most is a polcok között járnék és a könyvet keresném.
Miután minden segítségét megköszönte a barátjának, az olvasóterem felé vette az irányt. Itt is meglepetést fogadta, mivel még soha nem járt itt. Csodaszép, világos teremben találta magát. A legtöbb fényt a falakon található hatalmas ablakok nyújtották, melyben világos, mintás függönyök függtek. Vidámság töltötte el, amikor helyet foglalt az egyik ablak melletti asztalnál. Pergament és pennát kotort elő a tarisznyájából. Elkezdte lapozgatni a könyvet és fogalmazta a dolgozatot...
Már majdnem a felénél járt, amikor úgy döntött ki vesz még egy könyvet. Odament az előbbi polchoz és levett egy másik könyvet. Belelapozott. Megtalálta benne a neki szükséges anyagot, így odavitte az asztalához.
Lassacskán elkészült a feladat. Elégedettnek érezte magát, mert eddig egy dolgozaton sem dolgozott ennyit. Úgy érzi, ez most jól sikerült. és ez a tudat új erőt adott neki. Felemelte a két súlyos könyvet, visszavitte a könyvtárba, majd az olvasóteremben összepakolta cuccait.
Kifelé menet még odaköszönt Antoniónak:
 - Köszönöm a sok segítséget és az időt, amit rám szántál. Én már megyek is. Szia!
Azzal kilépett a könyvtár küszöbén, és siető léptekkel a levita klubhelyiség felé vette az irányt.

Andy

A lehető legrosszabb napja után, nagyon fáradtan, a lehető leghosszabb gondolkodás után úgy döntött, hogy lesétál a társalgóba. Tényleg nagyon fárasztó napja volt, és a feje is elkezdett fájni. Gondolta, úgysem marad sokáig, csak körülnéz egy kicsit, kik vannak errefelé.
Amint belépett a terembe meleg levegő csapta meg. Kedve támadt megismerkedni újabb diákokkal. Lehuppant az egyik szabad fotelbe és onnan figyelte a körülötte zajló történéseket. Szerencse, hogy magával hozta a kis füzetét, amelybe a vele történő dolgokat szokta részletesen leírni. Elővette a kicsi, megviselt füzetet és írni kezdett. Közben fél szeme még mindig a többieket figyelte. Észre sem vette, hogy szeme átcsúszott egy aprócska részleten: egy lánynak ugyanolyan sálja volt, mint neki. Mindig felfigyel az ilyesmire. Szerinte ez különleges kapcsolatot jelent a másik személlyel, olyan kapcsolat, melyet egyikük sem érez...
Lát egy pár ismerős arcot, de nem találja a rég várt, új diákot, akivel érzi, hogy találkoznia kell a mai délutánon. Kis időt megint csak a füzetével tölt el... majd észrevesz egy fiút, akit eddig nem érzékelt szeme. Sokat gondolkodik rajta, hogy oda menjen-e, de végső pillanatban mégis odamegy hozzá és megszólítja.
 - Szia! Új vagy a suliban? Vársz valakit?
Áll a fiú mellett és érdeklődve várja válaszát. Belegondol, hogy észre sem vette és kiszűnt a fejfájása. Ennek nagyon örült, jobban érezte magát. Nyitottnak érezte magát egy új barát befogadására.

Andy

Megörül neki, hogy a fiú nem vár senkit, ezért úgy dönt, hogy felül mellé a párkányra. Ő is elkezdi nézni az ablaküvegen lecsorduló esőcseppeket. Ő is megnyugtatónak és elgondolkodtatónak találja a dolgot. Egyáltalán nem untatták a fiú szavai.
 - Jakab Hanna vagyok, Levitás. Én is elsőéves. Én sem járok ide túl régen. Nyugi, egyáltalán nem untatsz. Szeretek társalogni, szeretem kiönteni a szívemet, csak néha rossz helyen és rossz időben teszem. Szívesen meghallgatok másokat és segítek ha tudok.
Továbbra is a legördülő esőcseppeket bámulta és a ronda időjárást, amelyet ő nem minden esetben talál jónak és megnyugtatónak. Főleg nem, ahogy Andy is mondta, kívülről átélni a szeles viharokat.
Igen ez kell nekem, egy jó barát, akivel meglehet beszélni az élet fontos dolgait. Akivel meglehet osztani a gondolataimat és észrevételeimet. Belülről valami azt súgja, hogy jól választottam amikor odamentem Andy-hez és ismerkedni kezdtem vele. Talán pont benne találom meg a jó barátot.
- Tényleg jó társaságban élni. Sokkal teljesebbnek érzed magad. Felettébb örülök, hogy ismerkedek veled.
Körülnéz a teremben, mert megint hangosabb hangokat hall az őket környező társaságtól. Mintha kisebb veszekedés vette volna kezdetét... De szerencsére hamar elcsitult a hirtelen fellángoló harag. Hangtalanul nézelődött a teremben, majd egy hideg fuvallat csapta meg az egyik ablak felől. Kirázta a hideg. Majd megkérdezte:
- Nem lenne kedved inkább átülni ott arra a kanapéra? Éppen most szabadult fel az a hely és talán ott melegebb a levegő. Kicsit fázni kezdtem.
Némán várta a fiú válaszát, közben a fiú arcvonásait figyelte és azon tűnődött, hogy vajon honnan érkezhetett Andy.

Andy

Az ő részéről is teljesen szórakoztató volt a beszélgetés. És úgy vette észre tényleg sok mindenben egyet értenek. Nem nagyon akarta várakoztatni Andy-t, de valahogy mégis kis idő elteltével válaszolt az előbb hangzott kérdésekre.
 - Igen, szeretek itt lenni. Még számomra is vannak ismeretlen helyek a kastélyban, de persze idővel majd megismerek mindent. Szeretem nem tudni, hogy mi vár rám másnap, és ez itt valósul.
Hát igen, mindig is egy kalandvágyó személyiség volt. Nagyon nem érdekli a jövő, mindig is a jelennek élt és nem szeretné megszakítani hagyományát.
Kedvesnek találja Andy kérdéseit, érdeklődését, ezért nem sok késleltetés után válaszol:
 - Szabadidőmet általában igyekszem mindig a szabadban tölteni. Kirándulok, túrázok. Ha ez mégsem sikerülne esetleg a rossz idő miatt, akkor olvasással ütöm el az időt.
Ő is szeretné minél jobban megismerni a fiút, sok információt megszerezni róla. De illetlen sem szeretne lenni, az emberek általában nem szeretik, ha hirtelen rárontanak és kérdésekkel bombázzák őket. De az is lehet, hogy Andy teljesen más, mint az átlag emberek. Már a kastélyban eltöltött első két hetén elismerte, hogy azok a diákok és tanárok akik ebben az intézményben tanulnak és tanítanak, egyáltalán nem átlagos emberek.
- Igen van könyvtár, itt a nyugati szárnyon, majdnem pont alattunk, az első emeleten. Nekem már volt alkalmam benézni, mert az egyik házi dolgozatomhoz kellett egy kis anyag. Ha te is akarod, majd valamelyik nap benézhetünk a könyvtárba, hogy megcsodálhasd mekkora könyvtára van Bagolykőnek. Amúgy neked mi a hobbid? Mit csinálsz a szabadidődben?
Tényleg reméli, hogy beszélgető partere nem veszi lerohanásnak a hirtelen feltett kérdéseket. Figyelmesen várja társa válaszát.

Andy

Tényleg őszintén szeretne ismerkedni Andy-vel. Azért is ajánlotta fel a könyvtáros körülvezetést, hátha ezzel tud segíteni barátjának, hogy otthonosabban érezze magát a kastélyban. Reméli, hogy nem bántja meg beszélgetőtársát a "barát" jelzővel, mert ő már úgy tekint rá, mint barátra.
 - Őszintén örülök neki, ha valamiben tudok segíteni. Remélem, hogy tényleg hasznodra leszek majd és nem hátráltatni foglak a tanulásban.
Annyira a tanulgatós típusnak tartja társát, de azért belül reménykedik benne, hogy ez nagyon nem így van, mert szüksége lenne már egy olyan barátra, aki nem csak a tanulással tud foglalkozni. Akivel lehet határ nélkül viccelődni, nevetni. De persze nem csak a saját érdekeit nézi. Szeret hasznára lenni másoknak, de nem akar túl rámenősnek tűnni.
 - Biztos tényleg ügyes lehetsz a vívásban. Még sosem próbáltam ezt a sportágat. Pedig vannak olyan sportok is, amelyek nekem is felkeltik az érdeklődésemet. Ilyen például a kézilabda és a röplabda. De a foci sem untató sport számomra. Otthon kézilabda versenyekre is jártam, ahol elég jó helyezéseket is értünk el a csapattal. Persze nem szoktam ezzel dicsekedni. Nem is tudom, hogy ezt most miért mondtam.
Megijedt, mert egyáltalán nem szokott dicsekedni önmagával és teljesítményeivel. Kicsit összezavarodott, ezért inkább elhallgatott. De úgy vette észre, hogy Andy ebből nem sokat vett észre, ezért lassan kezdett megnyugodni. Szeme körbevitte a teremben, de nem talált érdekességet. Továbbra is ugyanazok az emberek társalogtak a teremben. Erőt vett magán és végül megint megszólalt:
 - Milyen könyveket olvasol?
Csak ennyi esett ki a száján, ezért érdeklődve várta a rövid kérdésre a választ.

Andy

~Hűha!- gondoltam magamban- elég jól észrevette, hogy kicsit zavarban vagyok, vagy talán nem is vette észre? Egy biztos: elég fürkészően nézet. Én legalább is ebből következtettem arra, hogy felfigyelt rá. Ahogy beszélgettünk egyre jobban vastagodott köztünk az aranyszál, ami a kapcsolatunkat összetartja. Sok dolgot tudtam meg róla, és érdekesnek találom azt, hogy mindenre nyitott és sok mindenben hasonlít rám. Szereti a sportot, úgy, ahogy én, szeret társalogni, akárcsak én, szeret új embereket megismerni. Ebben is hasonlít rám. Ugyanakkor őt is a regények szórakoztatják, ahogy engem is, ezért meg is osztom vele, a kérdésére válaszolva:
- Szereted a regényeket? O.o Én is inkább a regényeket választom a verses kötetek helyet. De a Coelho könyvek is felkeltik az érdeklődésemet. Persze mágikus könyveket is olvasok. A kedvenc könyvem A varázslók nemes sportja c. kötet. Ha akarod majd megmutatom a könyvtárban.
 Úgy gondolom, Andy hallott már a kviddics játékról is. Ezt a könyvet, ha elolvassa, biztos, hogy hasznára fog majd válni, ha ő is be akarna állni a kviddics-csapatba. Ezért remélem, hogy ezen az estén sikerül egyeztetnünk egy időpontot, a könyvtár meglátogatására. A testalkata szerint jó hajtó lenne belőle, csak egy kis edzés hiányzik.
 Kicsit elmerengtem azon, hogy elhívjam-e repülni egyet. Lehet örülne az ötletnek. Így hát megkérdeztem:
- Nincs kedved eljönni valamikor a kviddics-pályára repülni? Itt van a kastély mellett, nem kell messze menni. Van már seprűd?
 Amíg vártam válaszát, arra gondoltam, hogy el feledkeztem a kis füzetemről. De nem volt kedvem írni előtte, mert már éppen jó hangulatú lett a beszélgetés, tehát nem is vettem elő.

Andy

Még mindig a kanapén ültem Andy mellett. Kicsit elfáradtam már a folytonos ülésben. De a szórakoztató társalgás segít, hogy megfeledkezzek a fáradságról. Kicsit untam már a könyves témát, mert annyira nem kedvencem az olvasás, de hasznosnak találom. Ezért válaszolok még az utoljára feltett kérdésre:
 - Általában nem az írókat szeretem, hanem a könyveiket. Coelho egy kivételes eset, mert neki eddig minden olvasott könyve a kedvenceimhez került. A mágikus könyvekből pedig a repüléssel és a kviddiccsel kapcsolatos köteteket szeretem, mert bámulatosan írják le a mozgást és annak technikáját. Amúgy tényleg szoktál írni? Verseket, vagy történeteket? Ha nincs ellenedre, majd megmutathatnál egyek-kettőt.
Remélem ezzel lezártnak tekinthetem az olvasós témákat. Arra gondoltam, hogy eddig még szinte csak komoly témákról beszélgettünk. Talán nem bánná ő sem, ha másról beszélnénk. De előtte még pár szó a kviddicsről:
 - Ha nem szeretnéd, egyáltalán nem kell kviddicsezned. Csak felvetettem az ötletet. Csak annyit gondoltam, hogy lehet, hogy érdekel, de ha nem, nem akartam erőltetni.
Egyszerűen az jutott az eszembe, hogy ő is fiúból van, ezért talán érdekelheti a kviddics. Szerintem már túl sokat beszéltem erről, ezért inkább témát is váltok:
 - A gyereknapra volt időd még kimenni? Vagy akkor még nem voltál itt?
Mert most a napokban már véget ért a rendezvény. Talán neki még volt lehetősége szétnézni. Miközben feltettem a kérdést, szemem megpillant a társalgó falán ékeskedő csodálatos órán, és eszembe jutott, hogy igen ám eljárt már az idő. Ezért nem is folytatom tovább, mert kíváncsi vagyok Andy válaszára.

Zsolti

 Ma szokatlanul korábban ébredtem mint máskor. Még csak épphogy elmúlt 4 óra amikor kinyitottam a szemem. De már nem tudtam visszaaludni. Így felöltöztem a legkényelmesebb ruháimba és átsétáltam a klubhelyiségbe, majd beleültem az egyik kényelmesnek tűnő fotelbe. Több percig szemlélődtem. Csak most figyeltem fel a csodálatos díszítésre a falakon. Most, hogy ez a torony a nyári szünet után újra otthonunkká vált, a klubterem is sokkal otthonosabb lett. Még kicsit javítanunk kellene a rendszerezettségen, de erre még van időnk. Amúgy sem biztos, hogy a levita a legrendetlenebb a házak között. A klubterem hatalmas órájára pillantva vettem észre, hogy már rengeteg idő telt el mióta eljöttem a hálókörletből. Egy-két tanuló mászkált már a klubhelyiségben is. Úgy döntöttem sétálok egyet a folyosókon, szétnézek, akad-e ismerős. Kilépve a folyosóra szemem nem talált ismerős arcokra, de páran már lézengtek a folyosón is. Mivel semmi érdekeset nem találtam az iskola falain belül, ezért tudtam, hogy a friss levegőn kell elfoglaltságot találnom. Így a bejárati csarnokhoz indultam, de már a csarnokhoz érve megcsapott a hideg levegő az éppen csapódó ajtó után. Megálltam gondolkodni, hogy visszamenjek-e a felsőmért, de már nem volt kedvem hosszú utat tenni felfelé. Ezért elindultam ki a kapun. Bolyongtam az udvaron, majd inkább a rétre indultam. Teljesen kikapcsoltam sétám közben. Már messziről megéreztem a szabadság illatát. Amikor erre sétálok mindig a szabadság, függetlenség érzése ér utol. Kicsit magamhoz tértem, mikor picit felerősödött a szél, de hamar elhalkult. A távolban egy fiatal srácot pillantottam meg. Innen úgy tűnt, mintha elbóbiskolt volna, de lehetséges, hogy ez történt. Ezért odamentem hozzá, hátha csak véletlenül történt ez vele. Már majdnem odaértem a lócához, ahonnan már tökéletesen láttam a fiút. Annyira aranyosan pihent a padon. Nem akartam felébreszteni. De valami belső sugallatra mégis leültem mellé, majd megszólítottam:
 - Jó reggelt álomszuszék! Te mit keresel itt? Kizavartak a hálókörletből? Vagy magadtól jöttél a friss levegőre?
 Nagyon furcsán hangzott az, amik már elhangzottak. De ezen már nem tudtam változtatni. Picit belegondoltam, hogy mit fog rólam gondolni, ha kinyitja a szemét és meglát. De úgy döntöttem, hogy inkább nem érdekel ez a verzió. Ha sikerült kizökkentenem nyugalmas pihenéséből, akkor majd biztosan elárulja nekem.

Doléance

~Levegőre van szükségem! Friss levegőre... - mondta magában, azzal lerohant a toronyból. Még sosem érezte magát ennyire rosszul. A hálóteremben kínzóan meleg volt számára. Szorongatta egy nagyon rossz érzés és nem sikerült levegőhöz jutnia. Nem tudta, milyen a rossz közérzet, milyen szédülni, vagy elájulni. Soha semmi ilyesmi nem kerítette hatalmába. Tudatlansága miatt nem is kereste a gyengélkedőd, annyit tudott, hogy úgysem találná meg. Inkább kiment egy kicsit, hogy friss oxigén jusson az agyába, serkentve ezzel a gondolkodását. De kilépve a kun, magával ragadta a természet, nem tudta rávenni magát, hogy inkább menjen be és dőljön le egy kicsit. kitűnően érezte magát a friss levegőn. Elvitte egy sétára a képzelete, miközben már csak múló fejfájása emlékeztette arra, hogy mi is történik vele. Beletelt pár percbe, mikorra a fejfájása is elmúlt már és régen nem a gondok és árnyak jártak a fejében. Tényleg szárnyalt az emlékezete, mert már majdnem a vadőrlaknál járt amikor feleszmélt. Újra földön járása után eldöntötte, ha már majdnem ott van, akkor szétnéz a vadőrlak körül, biztosan talál számára is szórakoztató jelenséget. Útja közben a fák lombjait szemlélgette. Jól érezte magát a magasan tornyosodó lombok hűs árnyékában. Teljesen nyugodtság telepedett lelkére és hagyta felejtődni szinte maximálisan szürke, már inkább feketének tűnő, unalmas hétköznapjait. Még oda sem ért, máris csodálta a vadőrlakot környező bokrok és fák sokaságának rendezettségét. Minden bokor ugyanolyan formájúra volt nyírva sőt, keresve sem talált egyetlen kiálló ágacskát sem. Gondolatban dicsérte a vadőr lelkiismeretesen elvégzett munkáját A bokorsorok  között elgondolkodva sétált tovább, amikor majdnem felborította házvezetőnőjét. Mindig kedvelte Dolénace-t és ezért nagyon restellte az esetet. Gyorsan felsegítette tanárát és illedelmesen bocsánatot is kért tanárnőjétől.
 - Elnézést kérek a tanárnőtől az előbbi figyelmetlenségem miatt. Nagyon elgondolkodtam. - majd miután további szép napot kívánt neki, lassan tovább állt. Közben azon agyalt, mi vonta el annyira a figyelmét, hogy a közeledő Doléance-t nem vette észre. De nem jutott semmire...