Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Talán egy pillanatig tényleg elgondolkodtam rajta, hogy rosszul tettem, hogy belekötöttem a srácba. Jobb lett volna elsétálni mellette. Vagy legalábbis okosabb. A hülye hirtelen döntéseim fognak egyszer sírba vinni, ebben már biztos voltam. Képes lettem volna azt is lenyelni, hogy a magasságomra tesz megjegyzéseket, és talán elsétálni. De nem. Neki kérkednie kellett.
- Oh, látom nagyon büszke vagy, hogy sikerült elverned egy elsőst. Gratulálok a teljesítményhez - húztam fel az orromat, ahogy újra erőt vett rajtam a méreg. Ez az érzelem mindig sokkal erősebben pulzált végig a véremben, olyan meggondolatlan szituációkba sorodva, mint amilyen ez is volt. Azonban a lelki szemeim előtt láttam a tehetetlen Zalánt. A fölé magasló Augustine-t, ahogy elégedetten figyeli a művét. Merész akartam lenni. Fenséges. Semmiféleképpen nem nemes.
- Nem félek tőled - jelentettem ki, hangom acélkéken süvített a közöttük húzódó apró távolságba. - De elmesélem mi történne. Először csak prefektusként cselekednék. Ott lennék minden pillanatban a sarkadban, hogy egyetlen rossz mozdulatra hívhassam a házvezetőd. Nem hatna? Nem baj. Vannak emberek, akiket a rang elvakít, akik képesek lennének bemártani téged akkor is, ha nem is csinálsz jelenleg semmit. Addig mennék, amíg az igazgató elé nem kerülsz. Kirúgnának. Mehetsz haza, hogy soha többé ne lássalak. Se téged, se a drága húgodat - pattogtak a szavak az ajkaimról. Képes lettem volna erre? Ha kiprovokálják talán. Ha azt érzem, hogy a barátom bajba van, biztosan.
Előkészítős. Winter is ezt mondta Zalánra egy pár hónappal ezelőtt. Akkor viccesnek tartottam, most viszont egyáltalán nem. Zöldes-barna szemeimben már nem csillogott úgy az élet, mint egy átlagos péntek délután. Minden porcikámmal azt üzentem a srác számára, mennyire komolyan gondolom a szavaimat. Talán rossz dolog a fenyegetés, talán Zalán se értékelné, ha tudná.
- Nem húztam fel magam - vontam meg a vállamat egy gunyoros félmosoly kíséretében. - Mi csak beszélgetünk. Mint két barát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Komolyan nem akarom elhinni, hogy megéri neki már csak az is, hogy visít. Egyáltalán hogy tudja elviselni ezt a hangot? Nem tudom mióta csinálja - bár a művet elnézve nem régóta -, de nekem ebből két másodperc is elég volt. Fejemet csóválom meg így inkább csak a válaszra, és lépek is tovább az egészen. Lépnék, mert szemöldököm megemelkedik, ahogy közli, tudja ki vagyok, és a folytatásra akaratlan nevetek fel.
- Hát akkor megadatott. Én vagyok a lelkiismereted, aki közli veled, hogy hülyeséget csinálsz - jobban a mankó felé dőlök, fejemet biccentem oldalra, majd szusszanva indulok meg felé. Megállok mellette, fejemet emelem feljebb, hogy jobban lássam a befejezetlen művet. - Házirendet sértesz, nem akarnám megtudni milyen büntetés jár, ha lebuksz - folytatnám, amikor a tekervények elindulnak, és inkább nem folytatom. Hát én meg mellette állok! Merlinre, akkor most tettestárs lettem? Vajon, ha jó érveket hozok fel, miért nem kellett volna ezt csinálnia, akkor a prefektus vagy - ne adja isten - tanár elhinné, hogy nem vettem részt ebben? Kérdés kérdés hátán. Ezzel semmire nem megyek.
- Harmadéves vagy, nem? Akkor miért nem kapod elő a pálcád, Silentio, és mindenki boldog? Te megúszod, mert nem szól be, viszont az átkot bárki használhatta a kastélyból. Gyorsabb is, esélytelen, hogy elkapjanak, míg ha festegetsz, akkor elég erőteljesen benne van a pakliban, hogy lebuksz - fejtem ki a kéretlen véleményemet, és konkrétan le sem esik, hogy éppen ötleteket adok neki arra, mégis hogy keseríthetné meg a banya életét, és úszhatja meg büntetés nélkül. Szavaim végén még bólintok is egyet, majd fejem fordul felé.
- Dehogy szeretnék tilosban járni - csóválom meg fejemet gyorsan. - Elment az idő a könyvtárban, aztán eltévedtem - motyogom magam elé, mert nehezemre esik belátni, hogy még mindig képes vagyok befordulni a rossz folyosóra és ott kikötni, ahova egyáltalán nem akartam eljutni. Sóhajtva emelem fel fejemet ismét a banyára, aki még mindig kikerekedett szemekkel néz hol rám, hol Theodore-ra, hogy vajon mikor kapja az arcába az átkot. Nos, tőlem nem valószínű, úgyhogy rám aztán hiába néz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Ugyan, nincs mit, ez a dolgom - mosolyogva bólintottam, végül is, prefektusként segítenem kellett, főleg a kis elsősöket. Az más kérdés, hogy ha nem lettem volna prefektus, akkor is biztosan útbaigazítottam volna a lányt, vagy bárki mást. - Ó, az évnyitón egyébként sem osztanak meg ilyen dolgokat, bár utána az elsősök körbe vannak vezetve, de ne aggódj, megoldjuk, nem fogsz elveszni - mondtam egy mosoly kíséretében, aztátn meg is indultunk a lépcsőn. - Ugye? Én is imádom, azt hiszem, hogy hiányozni is fog, ha elballagok egyszer - hogy az most lesz-e majd az év végén, vagy netán mestertanoncnak még maradok, az jó kérdés, ezen egyelőre nem is gondolkodtam, abban viszont biztos voltam, hogy nem ártana már foglalkoznom ezekkel a dolgokkal.
Menet közben sok mindent elmeséltem Liának, örültem annak, hogy figyel, mert sokszor akadtak olyanok is, akiknek hiába meséltem, nem igazán érdekelték őket a dolgok. - Sok minden, termek, folyosók , meg mosdók. Rengeteg portrét is láthatsz a falakon, némelyikkel még beszélgetni is lehet, de akadnak olyanok is, akik nagyon mogorvák - mondtam nevetve, majd kíváncsiskodtam, hogy vajon honnan jött.  - Győr, hú, az szép hely! - mondtam elismerően.  - Tihany, annak is inkább azon a részén, ami nem túl zsúfolt - meséltem, de közben eszembe jutott, hogy a prefektustársam már vár rám a körletnél, s át kell vele beszélnem néhány infót. - Hú, a csudába! Ne haragudj, szívesen dumcsiznék még, de sajnos elfelejtettem, hogy várnak rám. Megmutatom a szobád, aztán mennem kell - kértem elnézését, majd megszaporáztam a lépteimet, menet közben még elmondtam, hogy mit hol talál, s mikor elértük a hálókörletéhez vezető folyosót, elköszöntem tőle, majd megszaporázva lépteimet visszaindultam a levita irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem viccelek, ha azt mondom, hogy hibbant a csaj. Használjuk ki.
Mintha mondani kellene, amikor lerí róla. Az alváshiánynak lehet hallucináció a tünete vajon? Mert nagyon úgy tűnik, hogy éppen azt nézem végig premier plánba, és meg kell hagyni, eléggé élvezem. A hallgatása bőven elég válasz a feltett kérdésre, és tudom, hogy nagyjából kettő perc alatt tudnék neki segíteni enyhíteni a rémet, ami kergeti nappal is. Lehet már késő, és az egész kastély azt hiszi, totál őrült, ami nekem csak még inkább kapóra jönne: felajánlom, hogy leszek a mentsvár, a biztos pont, ahova menekülhet a csúnya és gonosz világ elől. Mosolyom nem lankad a kérésre, ajkam szeglete azonban megremeg, ahogy remegni kezd a szemem láttára - de nem szélesedik. Visszafogom magam, mert szükséges, így a kiskutya tekintetet kapom el, tartom a mosolyomat, miközben ujjaim könnyed mozdulatokkal simulnak arra a tincsre folyamatos jelleggel.
- Minden rendben lesz - előbb vagy utóbb. Na, igen. A legjobb az utóbb lenne, úgyhogy a nálam lévő fájdalomcsillapító és nyugtató hatású főzetem biztosan nem opció, plusz nem fogom egy alváshiányos kislányra pazarolni, amikor magamnak készítettem.
- Most legyél okos.
Megoldom, csak add meg a lehetőséget, mert a felesleges pofázásoddal megint semmire nem fogunk jutni. Látod? Már szalad el a lány, most mondd meg! Kapjak utána? Az ellentétes lenne azzal, hogy mennyire nem érdekel mit tesz. Viszont, ha nem teszem, akkor a lehetőségünk is elszalasztom a picsába. Ujjaim nyílnak el, hogy a köztük maradt pár sötét hajszál hulljon a földre, majd nagyot nyelek, hogy visszafogjam már csak a gondolattól is keletkezett undort és megvetést.
- Hihetetlen, hogy erre képe-.
Gyors mozdulattal libbenek utána, csuklóját megfogva kényszerítem megállásra, majd ezzel párhuzamosan fordítom magam felé és húzom fejét mellkasomra. Szabad kezem csúszik fejére, óvatos mozdulatokkal kezdem el simogatni haját, halk, mély hangon csitítgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

X ruha   X zene   X megborítasz

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt én magamról tudnám. Vagy egyáltalán gondolnám. Éppen ezért cselekszem most is úgy, hogy tökéletesen ellent mondjon az alapvető elveimnek és érzéseimnek - de minden undort legyőzve húzom magamhoz közelebb. Csuklóját sem engedem el, amíg kezem a sötét tincseket kezdik el simogatni. Hangom megnyugtatóan - gusztustalanul - cseng, és igyekszem valamiféle emberi kisugárzással felvértezni a lényemet, ha már magamhoz szorítom a törékeny testet.
- Ezt is jónak mondja.
- Semmi baj - szólalok meg halkan. - Nem vagy az - erősítem meg szavait, amit valahogy sikerül kipréselnie magából. Már előre félek attól, hogy milyen lesz a pólóm, ha egyszer végre hajlandó abbahagyni a sírást - amit valószínűleg maga az ölelés váltott ki, a megkönnyebbüléssel, de hát ez van. Ennél jobban nem is alakulhatna az egész. Mindent képes vagyok megtenni azért, hogy nekem jó legyen. Nem véletlen állunk még mindig így, egészen addig, míg ő el nem távolodik tőlem. Szó nélkül hagyom.
- Nincs mit - nyúlok lehajtott arcához, hüvelykujjammal törlök le egy kósza könnycseppet onnan. Kesernyés íz kerül a számba az egész mozdulatsor miatt, kezemet mégsem kapom el. Lassan húzom vissza, zsebembe süllyesztem, aprót lépek hátrébb tőle. Ajkaimon halvány mosoly bukkan fel.
- Szedd rendbe magad - mérem végig, félig megemelkedett szemöldökkel, majd valahogy ugyanolyan lassú és elnyújtott léptekkel távolodom tőle, mint mikor belém ütközött. Fejemet hajtom előre, tincseim így hullanak arcomba, egy halk, de mélyről jövő kuncogás hagyja el ajkaimat. A siker édes íze.
- Elmebeteg vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kusza, Lafayette körül forgó gondolataim közé kúszik be a hang, ami engem szólít, majd kapom meg az elvesztett jegyzeteket is, amivel legnagyobb szerencsétlenségünkre vágja meg magát egy diák. Már mellette ülök, mikor rákérdezek, ő pedig úgy kérdez vissza, amit nem feltétlen kellene elfogadnom tanárként, de úgy vagyok vele, még a bejárati csarnokban tengődünk. Elnézem neki. Kedves mosollyal ajkaimon forgatom meg szemeimet a válaszra, mert nem éppen úgy néz ki, mint aki rendben van. Egyik pillanatról a másikra sápadt le, ami valószínűleg nem mondható egészségesnek.
Éppen ezért kérem, majd nyújtom felé kezemet, hogy megnézhessem, de még hozzá sem érek, ő már felszisszen. Megemelkedik a szemöldököm. - Még hozzá sem értem - közlöm a tényt, de végül csak megfogom a kezét, hogy kicsit közelebb emeljem magamhoz. Pálcámat elővéve mormolok el egy bűbájt, ami legalább a kiserkenő vér alvadását elősegíti, de még így sem az igazi. Nem vagyok gyógyító.
- Reméljük megmaradsz, de egy lemosás valóban nem árthat - bólintok aprót, pálcám kerül vissza zakóm belső zsebébe. A kérdés végeztével már fordulok is, hogy a táskám első részében kezdjek el kutakodni, majd húzok elő egy zsebkendőt, amit azonnal a tenyerébe nyomok. - Biztos minden rendben van? Sápadt vagy - fürkészem arcát kissé aggodalmasabb tekintettel, hangom mégsem arról árulkodik, csupán érdeklődés hallható ki belőle. Ha azt mondja rendben van, nem fogom visszatartani, hiszen tűnik már olyan idősnek, hogy el tudja dönteni maga, mégis hogy érzi magát. Nem tartom magam rámenős felnőttnek, és nem is szeretnék az lenni a továbbiakban sem, aki megkeseríti a diákok mindennapjait - mármint órákon kívül. Órákon természetesen tisztában vagyok a nehézségekkel, így nem is élek illúzióban a tárgyammal kapcsolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

X ruha   X zene   X megborítasz



Köszönöm a játékot~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Örülök, hogy így gondolod - nagy kő esett le a szívemről, s a szomorúságom ellenére még egy mosoly is az arcomra szökött, mert Beni biztosította azt, hogy ő az egyik legjobb barátom, s továbbra is számíthatok rá. Kiskorunkban sértődősnek tűnt, talán ezért is féltem attól, hogy megbántódik, ha nem látja rajtam a karkötőt. Most viszont legalább emiatt legurulhatott egy kő a szívemről, hogy Őt nem veszítem el.
A pizzasütéshez készülődvén sok mindenre volt szükségünk, s annak ellenére, hogy Beni már jó pár dolgot elő is készített, észrevettem, hogy hiányzik még néhány dolog. Jó is lett volna, ha csak erre tudok koncentrálni, de ez nem ment olyan nagyon könnyen.
- Aha, kell a nyújtófa és a nyújtódeszka. Utóbbi egy nagyobb deszka, a nyújtóhoz pedig egy megformált hengert keress - próbáltam segíteni a fiúnak, hátha nem tudja, hogy mi után is kell nyúlnia pontosan. - Várj, igen, az a lap lesz a deszka, jó lesz - bólintottam, közben összefogtam a hajam egy gumival, mert főzés közben nem szerettem, ha a hajszálaim szanaszét lógnak. Ezután a kezem is leöblítettem, majd sóhajtva csak kinyögtem azt, ami a szívemet annyira nyomta, de csak egy pillanatra néztem Benire, s elkapva róla a pillantásom, elkezdtem megkeresni a vöröshagymát, csak hogy ne kelljen látnom, ha sajnálóan pillant rám. Beninek azonban különleges érzéke volt az emberekhez, vagy ha a többséghez nem is, hozzám minden bizonnyal. Amikor megérintette a vállam, éreztem a felém áradó kedvességből, hogy csak jót akar, s miért is hallgattam volna el pont előtte a problémáimat, mikor mindig én győzködtem őt arról, hogy ha valami baja van, akkor azt mondja el nekem.
- Aha - bólintottam a teára, majd kitörölve a könnycseppeket a szemem sarkából, egy időre felfüggesztettem a pizzasütéshez való készülődés, s összefonva mellkasom előtt a karjaimat, Benit fürkésztem.  
-  Tegnap történt, vagyis az egész már néhány hete. Mióta vizsgaidőszak van, alig találkozunk, nekem nagyon sokat kell tanulnom,és rá is vagyok feszülve, ezt nem tagadom. Ő viszont elkezdett projektmunkázni egy Lilla nevű csajjal, és nem is lenne ez gond, de mostanában mindig sokat beszél róla. Na és…tegnap a vizsga előtt csúnyán összevesztünk a tanteremnél, és olyasmit vágott hozzám, amiből úgy érzem, hogy már nem szeret. Lehet, hogy van valami közte és a másik lány közt - fedtem fel aggályos gondolataimat Beni előtt, majd érdeklődve néztem, s vártam, hogy ő fiúként vajon mit gondol erről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A vizsgaidőszak és a szünidő után az új tanévbe belevágva rengeteg tanulnivaló és feladat várt rám. Ebben az évben is a kitűnő eredményre törekedtem, illetve hatalmas büszkeség lett úrrá rajtam, hogy beteljesült az egyik álmom, azaz prefektus lehettem. Nagyon komolyan vettem ezt a posztot, elhatároztam magamban, hogyha rajtakapok valakit kijárási tilalom idején a folyosón vagy bárhol máshol, azonnal jelentem. A szüleim megtanítottak rá, hogy a munkát sosem keverjük a magánélettel. Ennek megfelelően, ha úgy hozta a helyzet, akkor az is megkapta a méltó büntetését, aki közelebb állt hozzám. Nem mondom, hogy emiatt nem volt semmiféle lelkiismeret furdalásom, azonban a cél szentesíti az eszközt elvet figyelembe véve, nem akartam hibázni. Túl fontos volt számomra ez a pozíció ahhoz, hogy csupán szívjóságból szemet hunyjak bárki tette felett, és aztán  emiatt elveszítsem a prefektusi rangot. Az idei évkezdés tehát remekül alakult számomra, bár még nehezen hittem el, hogy olyan gyorsan elrepült az első évem a tanodában, és már másodikos vagyok. A mai napom is főként az ismereteim bővítésével telt, egy idő után már kezdem megéhezni, ennek fényében pedig úgy döntöttem, hogy elmegyek a konyhába valami harapnivalóért. Nagyon kihalt volt a folyosó, és az egész terület. Úgy tűnt, hogy a legtöbb embernek máshol akadt elfoglaltsága, mert csak épphogy lézengtek az emberek az épületben. A konyhába érve arra lettem figyelmes, hogy az egyik asztalon egy tál igen gusztusos sütemény foglalt helyet. Az illatuk és a kinézetük is igencsak csábító volt. Gyanús volt, hogy senki sem csapott még le rájuk. Alaposan körbenéztem a helyiségben, de senkit sem láttam a környéken. Mivel egy lélek sem tartózkodott a közelben, így arra gondoltam, hogy valószínűleg nincs is gazdájuk. Sőt, bizonyára a többi diáknak tették ki őket az asztalra, hogyha közülük valaki erre jár, az vegyen csak nyugodtan belőle. Ezt átgondolva arra a következtetésre jutottam, hogy semmi következménye nem lesz annak, ha kiveszek magamnak egy süteményt a tálból. Így is tettem, majd az egyik székre leülve elkezdtem majszolni a finomságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |3
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Lepereg róla az érezhetően gúnyos megjegyzés, mely teljesítményét kívánja megkérdőjelezni.
- Bármily hihetetlen is, nem én kezdtem a balhét. De gondolom a pici szíved csücske ezt a részletet már nem osztotta meg veled - ez az a helyzet, amikor hülye emberek hülyeségeket csipognak, ám ezt már nem teszi hozzá. Halálos nyugalommal válaszol ellenben, mert tulajdonképpen az akkori eset nem az ő számlájára volt írható. Persze a toll kérdése felvet egy s mást, ám mivel nem bizonyítható, hogy valóban ellopta volna, teljesen esélyes, hogy találta, innentől fogva pedig Zalán támadt, ő védekezett. Jó, talán egy kicsit túlzásba vitte a dolgokat, de hát istenem, megesik, hogy a dolgok néha eldurvulnak.
- Nah, a húgomat még pártolom is. Nem is rossz ötlet. Viszont úgy gondolom, hogy túlságosan magasra pozícionálod magad - kárörvendőn nevet fel, majd jobbját kivéve zsebéből megpöcköli a jelvényt. - Ha azt hiszed, hogy ettől hatalmad van, akkor el kell keserítselek. Ez csak egy fém szar, te pedig egy jelentéktelen senki vagy, bár gondolom ezt a testvéreid árnyékában Te magad is pontosan jól tudod - visszamélyeszti szabadon lévő kezét a zsebébe és felvonja fél szemöldökét. Mindenki tudja, hogy Winter a nagymenő, akinek bandája van, aki rellonosként komoly befolyással van dolgokra. Aztán ott a kis ártatlan hugica, a kis angyalka, akit mindenki szeret. Hol marad a képletben Autumn? Ja, hogy sehol! Fantasztikus.
- Nincsenek barátaim - félvállról veti oda a választ, ám mielőtt elindulna a folyosón, természetesen nem hagyja ki a megszokott Augustine féle jótanácsot. - Neked viszont kellenének, mert ha így folytatod, sírva fogsz visszamenekülni a pöcegödörbe, amiből a nagyanyátok húzott ki Titeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán nem mondott semmit. Zalán nem tudott semmiről, és ha rajtam múlik nem is fog. Érte állítottam meg a férfit, és nem miatta. Azt akartam, hogy soha ne történhessen vele ilyesmi, de ahogy ott álltam a levitás előtt, újra kezdtem egyre kisebbnek érezni magamat. Mint mikor kicsiként úszni tanultam. Bedobtak a vízbe, és kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, mélyeket szívtam a levegőből, remélve, hogy sokáig kitart, mert újabb és újabb hullámokra megint csak elmerültem. A szívem is olyan hevesen dobogott, csoda volt, hogy a másik nem hallotta. Amilyen közel állt hozzám, akár tehette volna.
Megfeszült az állkapcsom, ahogy a szavai elérték tudatomat. Az öklöm is összeszorult a testem mellett, és szememből kiolvashatta az érzelmeimet. Hiába akartam azt üzenni, hogy erős vagyok. Mérges. Ott volt a megalázottság is. Éreztem, ahogy elvesztem a kontrollt a vita felett, és utáltam.
- Fogalmad sincs róla miről beszélsz - reagáltam le végül sután. Szemeim mögött az ideg fájdalmasan összeszorult, ahogy lassan üvegessé váltak az íriszeim. Nem sírhattam, még ha a mérgem hevében tenném, akkor se. De elpislogni se tudtam, képtelen voltam elnézni róla. És erre újra megszólalt. Nekem pedig meggondolatlanul, lendületből, gyorsan szántotta végig a levegőt a tenyerem, hogy hatalmasat csattanjon az arcán.
Ha meg is lepődött Augustine, talán nem annyira, amennyire én tettem. Elkerekedett a szemem, és ajkaim is elváltak egymástól. Feszesen egyenesen tartott vállaim beestek. Nem értettem. Megütöttem. Soha nem csináltam még ilyet.
- Én nem... sajnálom... - motyogtam a szavakat kiszáradt ajkaim között. Félve rávetettem pillantásom. Zsibbadt a bőr a tenyeremen, és nem tudtam, hogy az ütés mértékétől, vagy a hirtelen rám boruló megbánástól. Nem voltam jobb tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mindig is ínyére való volt, ha elvethette a sulykot, tulajdonképpen létezése céljának tekintette, hogy mások életét megkeserítse, hátha ez enyhít az apjától kapott örökös bűntudaton, fájdalmon és csalódottságon. Látja, ahogy Autumn megtörik, hiszen ez történik. Pillantása üvegessé válik, tehetetlen lesz és nem szól egyetlen szót sem, mert nem tud. Augustine-nak nem is kellett sokáig keresgélnie, hogy megtalálja az egyik gyenge pontot, bár tagadhatatlan tény, hogy volna még mit mondania, amennyiben az eridonos úgy döntene, tovább feszegeti azt a bizonyos húrt.
Gúnyos mosolyra ívelnek ajkai: ő ne tudná? Amióta csak a szülei elváltak, egy utolsó szarházi senki, erre pedig nem átallják hol szavakkal, hol tettekkel emlékeztetni. A hátán izzó nyomok még mindig billogként vijjognak és folyamatosan rántják egyre mélyebbre a gennytől bűzölgő mocsokba. Mert a bensője, ami egykor kedvességet, odafigyelést, szeretetet és humort rejtett, valahol eltűnt, megsebezték, az pedig először csak elfertőződött. Megfelelő kezeléssel ott lett volna Augustine teljes valójában, ezt azonban nem kapta meg. Újabb és újabb vágások, szúrások kellettek ahhoz, hogy olyan mélyre ássa el sebezhető és egyben szerethető énjét, amilyen mélyre tán már visszanyúlni sem lehet. Ebből kifolyólag pontosan tudja, mit érez most Autumn, a bezárt kisfiú tükörképét lája az elhomályosuló íriszekben.
Mégis, arra nem számít, hogy szavai ilyen mértékban találnak célt. Nincs esélye elhajolni, ám igazság szerint akkor sem tenné, ha lenne. A lány tenyere hangos csattanás kíséretében találkozik arcával, ami szinte rögtön sajogni kezd, tán még feje is kissé oldalra bicsaklik. A falat bámulja pár másodpercig, hogy rideg, jeges tekintetével a lányra nézzen, aki most már nem csak összetörve van, hanem meg is zavarodott és hebegve próbál bocsánatot kérni.
- Nincs olyan dolog, ami jobban fájna az igazságnál Danvers. Ez a pofon erre a tökéletes bizonyíték - nem mosolyog, csak érzelemmentesen, kifejezéstelenül néz az eridonos arcába. Ha lehet, ez csak még inkább ront a helyzeten, mert legalább elégtétel lehetne az arcát csípő, égető fájdalom, egy apró könnycsepp szemének sarkában, mely fájdalmat sejtet. Azonban azon kívül, hogy folyamatos sajgás emlékezteti az ütésre, nem adja meg azt az örömet, hogy bármilyen reakciót is kicsikarjanak belőle. - Sajnálhatod. Takarodj innen, mielőtt vissza találom adni. Gyerünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A sütemény nagyon jó ízű volt, és egyben igazán tömény is. Szép lassan majszoltam el a kiszemelt édességet, épp a felét fogyasztottam el, miközben kezdtem magam egyre jobban érezni. Sosem ettem még olyan édességet, amitől ennyire megváltozott volna a viselkedésem. Egyre jobb hangulatba kerültem, és hirtelen minden gondom, kétségem elszállt. Nem gondolkodtam azon, ami idáig minden nap foglalkoztatott. Olyan érzés töltött el, mintha minden kötelességem elillant volna, és csakis a mának éltem, azaz a jelen pillanatnak. Számomra ez egyben ismeretlen érzés volt, emiatt valamiféle felszabadultságot éreztem, illetve egyfajta aggodalom is elfogott, amely a süti tovább majszolásával egyszerűen tovaszállt. Ahhoz szoktam hozzá, amire a szüleim tanítottak, azaz ne mutassam ki az érzelmeimet, ne mutassam magam sebezhetőnek stb. Viszont most egyáltalán nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet, egyre távolabb kerültem önmagamtól. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egyre felszabadultabb vagyok, és egyre éberebb. Ennek örömére tovább majszoltam a süteményt. A nagy nyugalom pillanatát egy váratlan vendég törte meg, aki amiatt aggódott, hogy mennyi sütit ettem idáig.
- Ez az első darabom. Csatlakozol? Van még bőven sütemény - kínáltam fel a lehetőséget a lánynak, aki rendkívül szimpatikus volt számomra, magam sem tudtam, miért. Ez a gesztus egyáltalán nem volt jellemző rám, de most úgy éreztem, hogy remek hangulatban vagyok, és bizony jól jönne egy kis társaság. Azt éreztem, hogy szükségem van valakire, akihez szólhatok, akivel megoszthatom a gondolataimat. Ráadásul süteményből sem volt hiány, úgy tűnt, hogy senki sem állt sorba érte, pedig nagyon finom volt, és bárki vehetett volna belőle, aki a konyhában kötött ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kezemet néztem. Az arcát. A pirosló bőrt, ami bizonyította, hogy nem csak képzeltem, hanem tényleg meg is tettem. Megpofoztam. Én, aki mindig is jobban hitt a szavak erejében, mint az erőszakban. Én, aki azért jött ide a férfihoz, mert megverte a barátját. Álszent vagy Rue Danvers.
Szememben csillogott a kétségbeesés, ahogy a másik megszólalt. Hangja egészen más színben, fakón szólt, de életemben először képtelen voltam megállapítani a pontos árnyalatot. Mintha az agyam elé valamilyen furcsa lepel hullt volna, ami miatt képtelen voltam felfogni többé a történéseket. Meghasonlottam.
Hallottam a fenyegetést. Ereimben a fagyott vér egy pillanatra újra megindult, csak hogy mozgásra bírja a tehetetlen testet. Lassan, tehetetlenül indultam el a folyosón, aztán pár méter múlva futva közelítettem meg a legközelebbi mosdót. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem. Kezemmel rákapaszkodtam a mosdó szélére. Teljes testemben remegtem, ahogy újra és újra lejátszódott előttem a jelenet. Aztán mindig kicsit módosult. Hol nagyobbat ütöttem, hol kisebbet. Pár perc elteltével pedig már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az agyamnak hihetek-e. Az egyedüli, ami talán örökre beégett az agyamba, az a néma pillanat volt. A szemei, ahogy a falat pásztázzák. A pirosló bőr látványa. A bizsergő tenyér.
Megengedtem a csapot, és potyogni kezdtek a könnyeim. Halkan zokogtam a kihalt mosdóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az a bizonyos tévéreklám, végig fogja kísérni az egész életemet ez már egészen biztos. Mi lehetne borzasztóbb egy kellemes karácsonyi reggelen? Kakaót szürcsölgetve, alig tízévesen egy horror műsort nézni. A fordulat viszont az, hogy tetszett amit láttam még is az elfogyasztott diós patkó amit már megettem, feljött és kijött. Kisebb koromban meg szinte kirázott a hideg a vértől. A takarítónő jól kiporolta a seggemet amiért összepiszkoltam a frissen felmosott padlót. Tisztán emlékszem, hogy egy furcsa kis koboldszerű valamicsoda egy kispengéjű kést húzott végig a szende kislányka tenyerén. A nyomában kicsurrant a vér, a rémes teremtés pedig mintha megnyalta volna. Azóta nagyon csípem a horrorokat, és a padlót se okádom teli miközben nézem. Az én vérző ujjamból szivárgó vér kicsit halványabb színű, de mintha a talajvíz törne elő, úgy csorognak az ujjamon a vörös cseppek. Oké, nagyon kedves a tanártól hogy itt virraszt mellettem, de a tekintetéből ki lehet olvasni hogy sokkal szívesebben venne részt, egy kislány szülinapi zsúrján. A sok kicsi között kicsit Slendermanként nézne ki, mert magas egy teremtés. Annak is örülök hogy élek, de azért ne csodálkozzon hogy rosszul érzem magam, akkor elhagyják olyan szavak a számat, amelyeket nem mondanék más szituban. Emberek vagyunk, biztosan megérti.
- Bocsánat, csak ahogy összehúzódik olyan mintha valaki simítaná – állítom a profnak, és hagyom hogy magával húzza a kezemet. Elég gyengéd, amiért hálás vagyok. Nem lenne éppen jó, ha lóbálni kezdené. A vér eltűnik, már csak egy nagyon friss vékony heg van a seb helyén. Ha valamihez hozzáérnék akkor felszakadna, jobb volna sebtapasszal betapasztani. Az átnyújtott zsebkendőt nem merem ráhelyezni, a szárazsága miatt irritálná talán. A fejem is hasogat, az ép kezemmel a táskámba nyúlok és előveszek kettő tábla csokit.
- Válasszon, van epres meg karamellás, remélem nem allergiás rá, vagy fogyózik mint legtöbben. Köszönöm a segítségét – mondom, és felé nyújtom a választani valót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |2
______________________________________________________

Ott eszik. A kis, édes, zöld pulóverében, aminek jellegzetes színét ezüst kitűző töri meg. Én pedig állok az ajtóba. Göndör tincseim még alig hullottak vissza derekam köré, a folyosón való vágta után, arcom kipirult, a levegőt szaporábban veszem és lassan tudatosul elmémben hogy baszki, épp bedrogoztam egy prefektust.
Pontosan tudom ki ő, az összes kis önkéntes felügyelőcskét kívülről fújom, mert ők az éjszakai mászkáim potenciális veszélyforrásai a tanárok mellett.
Nagyot sóhajtok, talán ha most elrohannék lenne a legkönnyebb, de nem, mert már látott. Ha pedig most először állt be ez kicsit sokkos élmény lesz neki, a faszért tömtem tele azzal a szarral, igazán csak hinthettem is volna, mint minden normális ember a porcukorral.
- Nem, nem köszi - rázom a fejemet közelebb lépve. Megkínál a saját sütimmel, hát milyen rendes tőle. És a legmorbidabb, hogy el is fogadnám, csak akkor én is el lennék szállva és vagy padlón dugás lenne a vége vagy valami durva iskolai botrány.
Ajkamra mosolyt erőltetek, azt az aranyosat amit a tanárok is úgy szoktak szeretni, mert elhiteti velük, hogy én is csak egy vagyok a csillámos édes-mázas lányok közül, akik majd egy nap jók lesznek otthon felejtett gyermekidomárnak.
- Nem tűnsz olyannak mint aki tud sütni, mindened tök tiszta. Csinálok teát, kérsz te is? - nincs semmi tisztító vagy ellenszer, de nekem kell valami, hogy legalább az ivás mozdulatát utánozhassam és kicsit lejjebb higgadjak, míg kitalálom mi legyen. Az biztos, hogy megpróbálom elhitetni vele, hogy nem én csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Amikor elhatározta, hogy ellógja az edzését, azt hitte, egyszerűen csak visszatér a szobájába és begubózik, ahogy az utóbbi időben mindig. Elbújik a takarója alá, zenét hallgat és próbál nem arra gondolni, ami vele történt, esetleg elővesz egy számára érdekes tárgyat és inkább tanul, feltéve, hogy képes koncentrálni. Ehelyett itt ül a konyhában a pulton, kezeit pedig a forró tea melengeti, melynek gőze kellemesen simogatja arcát.
- Igazából apu szeretett volna nagyon kviddicses lenni, csak van egy csúnya gerincsérülése és így nem játszhatott. Arra gondolt, hogy na nem baj, majd én megyek a gurkók közé, csak idő közben anya kiszúrta, hogy másfelé kéne orientálódnom. Elvitt seprűakrobatika bemutatóra és edzésre, én pedig egyből beleszerettem, szóval így lyukadtam ki ide - az emlékek megrohamozzák elméjét, ahogy apukája a nyakába kapva úgy csinált, mintha repülne, Layla gyermeki, göndör kacaja pedig betöltötte az egész kertet, s beszűrődött a nyitott ablakok nyílásain, melegséggel töltve meg szülei szívét. Valahol jól is esik neki ilyen kellemes nosztalgiába süllyedni a fiú kíváncsisága okán.
- Egyébként miért pont terelő poszton játszol? Lehetnél hajtó is, szerintem az is remekül illene hozzád - teljesen szakmai szemmel nézi, közel sem bókolási vagy flörtölési szándék vezérli. Mivel maga is játszott, látta, kik voltak kiemelkedőek e poszton és úgy véli, hogy a terelés tökéletesen megfelelő az olyan hatalmas termetű embereknek, mint Ambrózy tanár úr, Lafayette viszont inkább tűnik fürgének és taktikusnak, amik remek hajtóvá tennék. Megérzések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Betartott néhány olyan alapvető jólneveltségi előírást, mint előre engedni a hölgyeket az ajtóban, vagy nem belevágni a szavába, ami egy általános emberi jó pont szokott lenni mindenkinél. Egyszóval elmondható, hogy ma sem bőgött le tartásból, és jelenleg épp egy bögre remek, fájdalomcsillapító hatású tea gőze fölött ücsörög vele szemben Laylával.
- Ez kicsit olyan, mint amikor a kislányokat elviszik balettre a mugliknál, vagy a fiúkat focira, és kvázi ottragadnak. Átérzem, nekem is ilyen volt a kviddics meg a foci, csak ezek szerint bennem nincs ennyi kitartás és ambíció, mint benned, hogy intenzíven űzzem. - Egyébként őszintén csodálja azokat, akik hajlandóak sok erőt és energiát befektetni a kedvenc hobbijuk űzésébe. Ő nem ennyire kitartó, vagy mondanám úgy, nem ebben. Ha a kezébe könyv kerül, akkor igen, ő is képes erre a teljesítményre, hogy rengeteget olvasson és megpróbálja mindazt gyakorlatba ültetni, de más területre ez a kitartás nem igazán jellemző eddig.
- Hát... - Miért is terelő? Mert az apja is az volt? Mert gyerekkorában ez volt egyike a kevés aktivitás közül, amit a ritkán látott egyetlen szülőjével űzhetett? Japp. - Simán lehet, hogy igazad van. Egyébként ahhoz is kaptam egy halom segítséget. Ismered a HVHm férjét, Szentmihályi Norbertet? Na, ő amolyan családi barátja a nagynénémnek, aki nevelt, és rengeteget segített fejlődnöm. Persze többnyire csak poénból játszottunk, semmi komoly. Azt inkább apámmal csináltuk, mikor épp itthon volt. Apám... - Egy pillanatra megáll a mondat közepén. Vajon most épp hogy néz ki az apja? Volt már, hogy nyolcéves gyerekként férkőzött a közelébe, amikor keresték a hatóságok, mondván, egy gyerekre senki nem fog gyanakodni. Hát tényleg nem bukott le.
- Apámat nem láttam túl sokszor, de amikor igen, általában kviddicsezni tanított. Ő is ide járt egy darabig, és állítólag jó terelő volt. Valahogy ez megmaradt ilyen heppnek közöttünk. Tudod, amolyan kapcsolódási pont, hogy legyen miről beszélnünk. - Másként lehet, kicsúszna a száján az a veszélyes kérdés, hogy 'Nem akarsz már, basszus egyszer az életben végre velem élni ahelyett, hogy az isten tudja, hol mászkálsz és mit művelsz?' .
- Mondjuk téged elnézve, ha nem mondtad volna a fogóságot... hmmm, várj... Hajtó. Csak hajtónak néznélek. Ruganyosan mozogsz, de valahogy nem tudom... illene rád a hajtó szerep is. Végül is labda labda, csak az egyik precíziós történet, a másik meg böhöm nagy hozzá képest és könnyebb kezelni. - Lafayette és a remek, stratégiai érzéke. Talán Volkovnál kellene különórákat vennie kviddicstörténelemből és stratégiai tanokból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lassanként bólogat, mert tulajdonképpen tényleg ez történt. Édesanyja túl durvának tartotta, hogy egyetlen szem lányát beküldje a vasszörnyek közé, viszont pontosan jól tudta, hogy a repülés igazán közel áll piciny szívéhez. Ahogy azt is, nem tud ellenállni a táncnak. E kettő ötvözete kellően csalogatónak tűnt ahhoz, hogy Layla végül beadja a derekát és lássunk csodát, így is lett. Ritka az, hogy a szülők nem próbálják meg minden áron saját kudarcaikat a gyerekükön keresztül kompenzálni, s elmondható, hogy a navinés is e szerencsés helyzetben van.
- Uhh, nagyon bírom Iza férjét! Régen eridonos volt és csomó szóbeszéd járja, hogy mennyire őrült és szétszórt, de nekem amúgy szimpatikus - az őrült jelen esetben nem pejoratív jelzőként jelenik meg, hiszen valamilyen szinten a lány is az. Ez lehet abszolút jó tulajdonság.
Eközben figyelmesen hallgatja Lafayette-et arról, hogyan is keveredett a kviddics környékére és miként állapodott meg a terelő posztnál. Kissé oldalra biccentett fejjel dolgozza fel a hallottakat, bár feltűnik neki, hogy a levitás kissé megakad minduntalan az apjánál és az sem kerüli el figyelmét, hogy valójában a nagynénje nevelte fel. Mégsem tapintatlan típus, így nem kérdez rá direkt módon a dologra, nem is ismerik egymást olyan rég, hogy megtehesse.
- Szerintem ez egyébként tök jó, bár izgalmas lenne, ha apud terelne, amíg Te a kvaffot próbálnád átdobni a karikákon. Nem veszélytelen, de új megvilágításba helyezné az egészséges versenyszellemet - persze ő is viccel csak, sohasem gondolná, hogy bárki ártana a saját gyerekének és esetleg megkínálná egy csinos, ötven kilós gurkóval. - Azért lettem fogó, mert pici vagyok és nagyon fürge. Plusz, hála a seprűakrobatikának, egy csomó dolgot tudok hasznosítani a kviddicsben. Volt, hogy Volkov leizzadt, amíg a meccset vezette - visszaemlékezve, fogalma sincs, mit gondolt akkor, mikor egyszerűen elugrott seprűjéről és lábai alatt, de a seprű felett elengedte a gurkót. Nem csupán lélekjelenléte volt példaértékű, de a teljesítménye is, bár szokás szerint ezzel sem hencegett el senkinek, nem érzi úgy, hogy érdemei okán piedesztálra kéne emelni.
- Na és mi érdekel a kviddicsen kívül? Van kedvenc tárgyad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |
______________________________________________________

Már nyitnám az ajkam, hogy megköszönjem, aztán leesik, hogy nem kéne. Ezért inkább csak elmosolyodom. Amúgy is nagyon aranyos ahogy lelkesedik. Talán még segítettem is neki, ugyan ritkán látom a gyereket, de sose szokott ilyen tejbe tök lenni.
- Egy tea rendel - bólintok, a következő kérdésén pedig elnevetem magam.
- Nyuszifül, nincs zene, milyen teát kérsz? - pillantok rá. Nem vagyok benne biztos, hogy a fejében nem szól-e valami nagyon torz nóta, bár nálam nem szokott miközben be vagyok állva. Néha azt hiszem igen, de aztán mindig rájövök, hogy csak én éneklek.
A következő kérdésre megfordulok és a pultnak támaszkodok őt figyelve. A vizet már odatettem, amíg nem sípol, addig nincs dolgom.
- Nos, Júlia vagyok, navinés, mire vagy kíváncsi? - úgy érzem teljesen ura vagyok a helyzetnek. Édes, kicsit pörgős, lehet táncikálunk egyet, teázgatunk, több sütit már ne toljon le a torkán aztán ha tudom ágyba dugom, hogy kialudja a dolgokat. Tisztára mint egy anyuka. Nem is olyan nehéz ez.
Aztán jön a fekete leves, amikor elkezd bulik után vágyódni. Elhúzom számat. Az a gond, hogy nem nagyon kéne erre még alkoholt is innia, vagy innom. Ha pedig bulizni megyünk mindketten inni fogunk. Ez olyan tény, minthogy ha napra mész nyolcan fokba le fogsz égni.
- Na várj, hát a tea - próbálom észérvekkel meggyőzni, hogy maradjunk a konyhába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Elmajszoltam az első sütimet, ami valami eszméletlen finom volt, ráadásul utána sokkal jobban, felszabadultabban éreztem magam. Egy újabb darabkát vettem magamhoz, majd abba beleharapva hallgattam a másik mondandóját.
- Dehogynem! Van zene, hogyhogy nem hallod? Ráadásul egész jó! - nevettem el magam, majd ülve elkezdtem kicsit mozogni a zene ütemére.
- Zöld teát kérek. Az ugyanis felélénkít - tettem hozzá a választ a gyorsan a lány kérdésére.
- Júlia... Milyen szép név! Júlia nem akar a földön járni... Te is felmennél inkább a felhők közé? Hallottam egy ilyen számot az egyik szobatársam hallgatta - osztottam meg vele ezt a rém fontos információt.
- Hű, hát bármit, amit fontosnak tartasz... Mi a hobbid? Szeretsz táncolni? Nagyon akrobatikus beállítságúnak tűnsz - kérdeztem vissza a lánynál, és állapítottam meg amit leszűrtem róla.
- Milyen a Navie? Tényleg van saját unikornisotok? - kérdeztem tőle derűsen.
- Mindenesetre a Rellon-ban sokszor sárkányos a hangulat - tettem hozzá nagyon őszintén.
- Ne aggódj a tea miatt, meg van még itt finom süti is. De ha elfogytak, ugye elmegyünk bulizni egyet? - kérdeztem reménykedve Júliától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

művész leszek, meglássátok

Mindenki más, ők meg aztán végképp ég és föld kategória, ehhez elég volt egy találkozó is, de lehet, ha csak szimplán egymás mellé állnak, akkor is kiütközik. Elvégre, a másik jól fésült, meg normálisan öltözik, ellenben Teddyvel, aki kócos, lyukas és akadnak láncai is. Meg ahogy beszélnek. Jó, az olaszokról köztudott, hogy hangosabbak és szeretnek gesztikulálni mellé, erre jön rá a saját stílusa. Szegény Kornél meg… hát elveszne mellette, bár neki is van szája, beszél is, így minden faja. Lenne. De visít a nő, Kornél meg szentlélek. Nyilván. Ha ő is rajzolna vele, jobban meg lenne lepve. Inkább úgy mondaná: nem is várt mástól.
- Áldassék a szűzanya, meg minden szent. Szeretnél névjegykártyát is róla? - vigyorog egy sort, mintha ezt amúgy hivatalossá kellene tenni. - Amúgy tudom. Sokszor alkotok hülyeséget – mintha valami elfajzott művészet lenne, nem pedig a pillanat, az unalom, meg a sok energia heve. Ó nem. de.
- Iggen, tudom. Sértek én sok mindenkit, csak ja. A büntetést meg nem is tudod meg, csak ha elmondom – ölti ki a nyelvét, mintha titok lenne és sosem ismerhetné a másik. - Miért, te mit adnál? - mintha csak licitet várna, de közben csak kíváncsi, hogy ha a lelkiismerete, meg pedáns, miket szórna felé. Vagy csak felkészül arra, mit kapna? Jó kérdés. Aztán erre nem kioktatja? A csípőjére vágja a kezét, mint egy háziasszony és „ha” pillantással nézi, ahogy még itt magyaráz is. Erre nem tud nem röhögni végül, bele a markába, hogy ne legyen már hangosabb, mint kellen.
- És akkor te vagy a lelkiismeret meg a jó, mi? Azért te is tudnál alkotni, ha akarnál. Jól van, nem féltelek – finoman paskolja meg a másik vállát, majd kotorja elő az emlegetett darabot. Megköszörüli a torkát, hátrébb lép és a most már nagyon hangosan tiltakozó portréra szegezi a pálcát.
- Silentio – huss és pöcc, és a csend beáll. Nem tökéletes, ha odahajolna valaki, akkor nagyon halkan hallana valamit, de épp elég, hogy ők nem, főleg, ha beszélgetnek is. Szinte büszke fejjel néz a másik felé.
- Mi lett volna velem nélküled! Hát köszönöm – benyúl a zsebébe, miután elteszi a pálcát és a még nem száraz festéket törölgeti le a képről. Marad így is rajta, de a némaság elég büntetés. - Mostantól mindig ezt kapja, ha – azzal elrejti a zsepit is és a másik felé fordul. Szemöldökét vonja fel, majd ingatja meg a fejét.
- Mééégis tilosban vagy. Ejnye – vigyorog egy sort, majd koppan. Hát eltévedt. Mondjuk éjjel nem nehéz, minden folyosó egyforma kábé és minden néma. - Óóó, vagy úgy. Látod, ez a baj a sok tanulással, káros az időérzékre. Én mindig mondom – most ő csóválja a fejét. - Elnavigáljalak? Tökre tudom a jó utakat, szóval nem kell félned – vagy de. De ez már más kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Valójában nem is nehéz elképzelni ezt a lányt az akrobata szerepében. Ha végignéz a testalkatán, pontosan annak a típusnak tűnik, aki ebben a szerepkörben IS helytállhat sok más mellett, amihez jól jön a sovány, ruganyos, alacsonyabb termet. Kezdi úgy érezni, hogy egy halom szaklap vár átolvasásra a mágikus seprűakrobatika műfajáról.
- Őrült, de teljesen a jó értelemben! Nagyon sokat tanított és hihetetlenül lelkes a kviddics iránt és... szólj, ha órákat akarsz tőle venni, lezsírozom vele! Ha választhatnék magamnak tesót, őt biztos azzá fogadnám. – Nagyon kedveli Norbit, csak azt sajnálja, hogy ritkán futnak össze most már. Mióta ő is iskolapadot koptat és Norbinak állandóan rengeteg dolga van az edzésekkel, játékokkal, jelentősen csökkent az összejárások száma. Néha Izát, bocsánat, Szentmihályi HVH-t azért megkérdezi, mi újság, de csak a tapintatosság keretein belül.
Meglepő amúgy, olyan könnyen jönnek a szavak hirtelen. Istenigazából régen volt, hogy a nulláról kellett bemutassa önmagát valakinek, és nem tagadhatja, hogy tizenhat évesen már másként viszonyul ehhez is, mint sok más dologhoz. Most jó, most szívesen hallgatja meg Laylát és beszél magáról is.
- Hát... – Jelentőségteljesen pillant Layla-ra. Igen, megtörtént. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Michelle-t rémesen felbosszantotta az apja ezzel a húzásával, és a nagynénje is felszállt, hogy az apjára terelje a másik gurkót, így aztán az apa-fia páris egyaránt pótolta a vashiányát. Michelle istenesen leteremtette őket, mint valami sárkány, miközben Vasil, Vincent és Isabelle balta arccal bújtak a reggelijükbe, meg az újságba, mit sem törődve a két tökfej Saint-Venant fejmosásával. Megérdemelték.
- Szívesen mennék ellened egy iskolai meccsen akár. Megnézném, mennyiben más egy akrobata ellen küzdeni. – Szabályosan csillog a szeme, hiszen szereti az ilyen élvezetes kihívásokat. Noha nem tervez iskola csapathoz csatlakozni, attól még nagyon szívesen eljátszana a gondolattal, akár egy gyakorás keretein belül is.
- Versenyeken is indultál? Vagy hogy működik ez nálatok pontosan? Avass be egy kicsit, zöldfülű vagyok. – Nem sokáig- tenné hozzá, de végül is ez nem fontos részlet. Szeret művelődni, ezt is alaposan körbe fogja járni, de ha kap egy elsőkézből érkező beszámolót, az csak felturbózza a kedvét.
- Kedvencem az nincs, de érdekel a tudományos vonal, főleg a genetika. Efelé indulnék el majd mestertanoncin, ha egy mód van rá. - Bár ki tudja, itt lesz-e még mestertanoncnak. A családi helyzete több, mint hektikus, szóval... ja. Eddig például a Durmstrangbe járt, aztán áthozták hirtelen a Bagolykőbe, hogy elrejtsék szem előtt tartva.
- De, ha mestertanonc vagy, lehet, még korrepetálhatsz is egy-két tantárgyból. Csak azt csinálom meg, ami érdekel, rossz diák vagyok. – Szelektív érdeklődési körű gyerek, no. És szemtelen vigyorral illeti éppen a vele szemben helyet foglaló hölgyet.
- Vannak testvéreid? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Te aztán tényleg nagyon kedveled! - óhatatlanul szökik ajkán egy aprócska nevetés, látva a fiú hihetetlen rajongását. Igazság szerint aranyosnak tartja, amit mond, így kuncogása is inkább hat szórakozottnak, semmint bántónak. - Iza is nagyon szereti. Ritkán látni őket együtt mutatkozni, de szerintem Merlin is egymásnak teremtette őket - arcán enyhe pír jelenik meg, hiszen neki sem szokása ám így áradozni másokról. Másrészt viszont tisztában van azzal, hogy neki nem adatik majd meg egy olyan kapcsolat, mint ami nekik van. El sem tudja képzelni, hogy egy férfi közeledjen hozzá, hovatovább előbb rezzen össze, mint érezzen kellemes bizsergést. Ettől a gondolattól egy pillanatra fájdalom suhan át arcán, ám amilyen gyorsan érkezik, oly gyorsan távozik is, mintha csupán délibáb lett volna.
- Pedig csak vicceltem! - kapja szája elé kezét, majd hitetlenül mosolyodik el, ahogy leengedi, talán még ajkai is elnyílnak a hirtelen jött csodálkozástól. Micsoda család! - Valószínűleg abban, hogy olyan őrültségeket is bevállalunk, amit ép eszű ember nem tesz - biccent egyet, részint magának, ahogy emlékképek tolulnak elméjébe a meccseiről. Az biztos, hogy tehetségesnek érezte magát fogó szerepben, ám az is fix, hogy sohasem merne élesben, egy életen át gurkók elől menekülni. - Ha gondolod, kérhetünk majd egy cikeszt Volkovtól és megpróbálhatjuk elkapni egymás elől - megvonja vállát, majd zsebéből előhúzza a saját kis aranylabdáját. Az aranyoska rögvest kinyitja szárnyait és körbe repüli Layla-t. - Remélem nem nevetsz ki, de Ő itt Lise, a cikeszem. Magam kaptam el és, mivel testemlékőrző, örökre velem is lesz - kedvesen mosolyogva figyeli, ahogy a labda elszabadul a helyiségben és körbe-körbe repked. Mintha csak személyisége lenne. Biztosan butaság, de Layla szereti azt képzelni, hogy ő is egy barátja.
- Hááát, indultam néhányan, de nem nagy dolog - kínosan feszengve érzi magát, ha érdemeiről kérdezik. - Megnyertem az ifi bajnokságot utolsó évben, most a felnőtt kategóriában kéne versenyeznem, csak... - megdörzsöli felkarját, ami először csak egy apró mozdulatnak indul, amolyan figyelemelterelésnek, ám a dörzsölés egyre erősebb. Amikor a zuhanyban ült, ugyanígy próbálta lekaparni magáról a szégyent és a mocskot. Aztán felocsúdik a fájdalomra, amit körmei okoznak és zavart mosollyal folytatja. - ...végül ez az évem nem úgy alakult. De jövőre megyek majd és, ha az országos bajnokságon túljutok, mehetek majd világversenyre is, csak nyernem kell - biztató mosollyal arcán ejti ki a szavakat, szemeibe visszaköltözik az élet. Mintha olyan egyszerű feladat lenne az, hogy egy országos válogatót győzelemmel zárjon.
- Óóó, hát azért genetikában nem mozgok otthonosan, leginkább a sport érdekel, úgyhogy abban mondanám magam kiemelkedőnek, de... ha van olyan tárgy, amiben segítség kéne, csak szólj, bár, mivel levitás vagy, biztos ezerszer jobban tudsz dolgokat - milyen butuska kis sztereotípiák ezek! Csupán azért, mert valakit a kékekhez osztottak be, még nem jelenti azt, hogy mindent tud. Persze jobb ezt feltételezni ahelyett, hogy elismernénk, más ház diákja lekörözheti őket. Mint Margaréta! Háztársa minden évben iskolaelső, ami nem véletlen. Azt már meg sem említem, hogy az ő kis mimóza, angyali lelke fel sem ismeri a kacér élt, mely a fiú szavait átitatja.
- Igen, van egy bátyám, de elég ritkán találkozunk. Nagyon szeretem - kedves mosollyal beszél róla, láthatón közel áll a szívéhez. - Neked is vannak tesóid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- A király embereket csak kedvelni lehet. A bunkókkal meg kreatívan kell kiszúrni. - Cinkos vigyorra húzza a száját. Van egy ilyen kis gikszere, hogy ha belekötnek, megpróbál istenesen visszaütni, de leleményes módon. Nem szereti a céltalan ütlegelést és a nyers erőt önmagában- ha van benne cél és fondorlatosság, sokkal messzebb lehet vinni a dolgokat, mint egyetlen agyalással.
Izából amúgy utólag nehezen nézné ki első pillantásra, hogy összeillik az örökké pörgő bolondgomba Norbival, mégis a nagynénje legjobb barátnője sokszor bizonyította, hogy több a szufla és a tökösség benne, mint sok más nőben, és teljesen jó párost alkotnak Norbival.
- Apa halál komolyan gondolta. Rám küldött egy gurkót, aztán a nagynéném elkapott minket gyakorlás közben és megagyalta őt a másik gurkóval. Én is, ő is a porban landoltunk és olyan szidást kaptunk a nénikémtől, mint még soha. Most képzeld el, hogy közben a nagybátyám és az unokatestvéreim balta arccal ültek a reggeliző asztal mellett, és az egyik napilapot olvasott, a másik kettő a reggelijét zabálta. Sütött róluk, hogy megérdemeltük a szidást. - És reggelit sem kaptak. Végül elmentek Mihaellel péksütizni. Olyan jó kávét azóta sem ivott.
- De gondolom, ez nektek nem őrültség, nem? Mármint az ember legtöbbször azért tesz meg valamit, mert hisz benne, hogy meg tudja csinálni, képes rá. És szerintem enélkül a hit nélkül nehéz lenne akár seprűre is ülnötök, vagy úgy bárkinek, aki sportol mondjuk. - El tudja képzelni, hogy Layla csak úgy leugrik a magasból és sziklaszilárd bizonyossággal hiszi, hogy idejében tud majd visszakászálódni a seprűjére a bravúros mutatvány után, másként el se engedné a nyelet.
- Szuper ötlet! Mindenképpen kipróbálnám magam ellened. - Nehéz lenne megmondani, szélesedhet-e tovább a vigyorgása, de a lelkesedése vizuálisan nő percről percre. A lelkesedésén túl pedig a megfigyelési készsége sem lankad- kifejezetten felvillanyozza a figyelmét a lány arcán megjelenő lágyság a cikesze láttán. Basszus, de vonzó... - Nincs miért kinevesselek. Nem mindennapi, de ettől még kedves gesztus, hogy megtartottad. És van egy nagy előnye: rád reagál, kb mint abban az elfuserált regényben a mugliknál, tudod, az a Tvájlájt vagy mi, amiben a póni vérfarkas rákattan a csecsemőre. Elég creep, nem is értem, miért rajonganak érte a nők. Fuh, Szirmai csinált róla egy remek kritikát. Van instád vagy discordod? Átküldöm szívesen. - Nem mondtam még? A gyerek a mugli dömpingen nőtt fel, mint a családja javarésze. Annak ellenére, hogy aranyvérű, mint a sicc, csont nélkül beillene muglinak, és akkor is megállná a helyét, ha örökre elvesztené a varázserejét egy napon.
- Na neeee! Ez komoly? És ezt csak így mondod halkan, hogy ifi bajnok vagy? Hallod, ez eszméletlen! Mennyit edzel egy héten? Jó, ezt ne számoljuk, ez most véletlen, de amúgy? LoL ki hitte volna, hogy ez a suli hírességeket nevel! - Teljesen oda meg vissza van, mert neki ez tényleg nagy dolog, hogy egy híres sportemberrel találkozzon. Most tekintsünk el tőle, hogy nem ismerte a sportágat, de maga a tény, hogy olyan ember ül előtte, aki letett valamit az asztalra, keményen dolgozik a sikerért valószínűleg, és eredményekben mérhető a befektetett energiája, sokat jelent neki, motiváló hatású. - Figyu, nagyon, NAGYON nagy kalappal kívánom neked a sikert. Hozd el a bajnoki címet! - Az a kisfiús, de már férfiasodó arca úgy ragyog, mint égen a Hold. Hihetetlen cuki.
A vicces horkantása már nem annyira édes, inkább pimasz, de úgy érzi, Layla vagy ignorálja ezt benne, vagy nem érti. Akárhogy is, jó ez így.
- Nincs nincs. - Van tesója? Áh, dehogy. Azaz van, de valójában unokatesók, de ő testvéreiként szereti Vincentet és Isabelle-t, amíg világ a világ. - Az a helyzet, hogy a szüleim elváltak röviddel a születésem után, és apám kapta meg a gyámságot fölöttem. Az anyám...nak drogproblémái vannak. Azt hiszem. Ritkán találkoztam vele, nem igazán látogatott, pedig a nagynéném nem tiltotta el tőlem. Megtehette volna, mert rühelli az anyámat azért, mert otthagyta az apám, de jófej volt. - Mindezt abszolút tárgyilagos hangnemben meséli el. Voltaképp annyiszor magyarázta már meg a családi helyzetét, hogy semmiféle érzelmet nem vált ki belőle a darabokra hullott helyzetének felvázolása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Elsőre azért picit ijesztőnek tűnik a nénikéd. Várj csak, ő nem... Uhh, hogy is hívják, nem Michelle Saint-Venant? - elkerekednek szemei, hiszen tök logikus, hogy ő az, hiszen az apukája Mihael Saint-Venant, még olvasta is az Edictumban talán, neki pedig az ikre a szőke! Hát valóban nem egy szokványos család, annyi szent. - Gondolom attól féltek, hogy ők is kapnak egy gurkót - szórakozottan nevet fel, ahogy elképzeli a szigorúan dolgukba temetkezőket, mielőtt még a leszúrás szilánkja érné őket. Valószínűleg a helyükben Layla sem cselekedett volna másképp.
- Persze, nyilván. Csak az ember általában nem úgy kerüli ki a gurkót, hogy elengedi a seprű és a lába között. Tudni kell időzíteni és visszaérkezni a seprűre - megvonja vállát, mert hát ez csak az egyik olyan dolog, amit elmondhatna fogó pályafutásának eseményei közül. Az sem volt semmi, mikor egyszerűen Ábel alá helyezkedve fejjel lefelé repült alatta és úgy nyúlt a cikeszért. Hát, igen, maradjunk annyiban, hogy a navinés egyáltalán nem kviddicses fejjel gondolkodott, mint inkább akrobatával. - Akkor beszélek Volkovval! - láthatóan lelkes ezt illetően, pedig tényleg nem vágyik profi fogó karrierre. Nem kizárt, hogy a rellonosok házvezetője képes lenne azt faragni belőle, de egyrészt késeinek tartja, másrészt nem érez magában kellő motivációt ahhoz, hogy véghez is vigye ezen tervét. Anélkül pedig élsportolónak lenni szinte lehetetlen. Ez az, ami az embert áthajtja a kínokon, amiért minden nap reggel érdemes felkelnie, lenyomnia a kőkemény edzéseket és mindent megtenni a sikerért.
- Bevallom, én csak a filmet láttam, de... - elhúzza száját. - ...borzasztó volt. Minden versenytársam odavolt érte, de minősíthetetlen, különben is, csillogó vámpírok? Uhh, elég rémes - megrázza fejét, bele sem mer gondolni, hogy a mugliknál ez siker széria lett. Ha csak egyetlen varázsvilágban jártas is belenyúlhatott volna, az elég jó lenne, de nem így történt, ezért az egész világ egy olyan vámpír fétis után csorgatja a nyálát, amely romantizálja azokat a szörnyetegeket. Bár, lehet Layla meg túlságosan szigorú velük.
- De tényleg nem nagy dolog! - mivel egyik kezében a bögrét fogja, így csak a másikat tudja kicsit tiltakozóan megemelni. Annyira nem tud mit kezdeni ezzel a rengeteg elismeréssel, mert persze részben ezért is csinálja, de magának akar bizonyítani és nem másoknak. Talán ezért érzi zavarban magát, mikor méltatják. - Igazság szerint minden nap edzek valamennyit. Edzővel három vagy négy napot, a többin rám van bízva és a lelkiismeretemre, amivel egészen a mai napig semmi probléma nem volt - jelentőségteljesen pillant körbe, s nem is kell magukra mutatnia, hogy egyértelműsítse, Lafayette bizony a rossz útra tereli. Jó, mivel ez az egész a lány ötlete volt, nem volna jogos a fiúra kennie, de olyan jó néha egy kicsit hárítani a felelősséget! - Köszönöm.
Arcát elborítja a pír a drukkolás hallatán és inkább erősen koncentrál a kezében immáron csak melegen örvénylő italra. Bele is kortyol, hogy biztos lehessen abban, nem csinál magából nagyobb idiótát, mint amilyet már amúgy is csinált. - És nem... hiányzik az anyukád? Mármint, akkor gondolom a nagynénéd nevelt és ahogy hallom, nagyjából ő lett így az anyukád, csak... nem is tudom, az más. Nem? - kérdőn billenti oldalra a fejét, gyermekien őszinte kíváncsiság csillan íriszeiben. Fogalma sincs, milyen lehet egy függővel együtt élni, bár... Ha Nathanielre gondol, ő is az volt: Layla függője. Ha igazak a pletykák, előbb-utóbb minden függőség halállal zárul - csak az nem mindegy, kiével.