Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Köszönöm, Merlin! - Összecsaptam a kezeimet, és a plafonra kezdtem bámulni, mintha lett volna ott valami, s az arcom a megkönnyebbülés jelei ültek ki. Tényleg megnyugodtam. Így a büntetés nem is tűnt olyan megerőltetőnek, mint azt először gondoltam. Félszemmel ismét lepillantottam a kutyára, aki még mindig felhőtlenül érezte magát, szemöldököm ráncolva rászóltam, há' milyen volt már az, hogy ő ott elhempergett jobbra, balra, engem meg éppen fenyítettek. Ott eldöntöttem, hogy a szőrgombócot nem fogom magammal vinni, ha mennem kell kanalakat meg villákat csutakolni. A végén még akkora káoszt csinálna, hogy kétszer kellene dolgoznom miatta. Totál belepusztulnék.
- Ahj, akkor nem viszed be helyettem, igaz...? - Lebiggyesztettem az ajkaim ismét, ahogy az eridon felé baktattunk hárman. Ki kellett találnom, hogy miképpen fogom eljuttatni az ajándékot az unikornis srácnak. Valami mód volt rá, de vajon mi?
- Azéééért, mer' ilyenkor este sokkal izgisebb. Mármint oké, hogy mindenki bent van, és nagyobb az esélye, hogy elkapnak meg ilyenek, de szerintem ez sokkal, de sokkal menőbb, mint nappal ott amperkodni. Olyan lennék a navinében, mint egy vadászó oroszlán. Ott halkan közelednék az áldozatomhoz, és BAMM!, rávetném magamat. - Végig artikulálva magyaráztam, a kezeimmel hadonásztam, az ajándékom, amit a mancsomra akasztottam ide-oda lengett a gyors kartempók miatt. - Jó, mi? - vigyorogva kérdeztem vissza, s mikor előre néztem, már az eridon bejárata előtt álltunk.
- Oki-doki-lokiiii.- Elindultam fel a lépcsőn, velem együtt Hime is sprintelni kezdett felfelé, ám én hirtelen megálltam és visszafordultam, mert elfelejtettem elköszönni. -  Akkor holnap éjjel találkozunk! Jó éjt! - Csak vigyorogtam, nem gondoltam ám komolyan, csak mókásnak tartottam, hogy ezt hozzávágjam. Talán komolyan vette, talán nem. Fogalmam sem volt róla, de végül felmentem és elhatároztam, hogy hajnalban újra kezdem ezt a kis akciómat és jobban fogok figyelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

~ Óóóó Istenem! Merlin! Minden szentek! Ááááh, béna, béna, bééééna. ~
Szívem szerint azt hiszem a fejemet verném a falba. Nem csípem az év végét, meg a tanárokat. Az összes tanár ilyenkor találja ki, hogy ilyen beadandó, olyan röpdolgozat, meg pályázat, és ugye ha pofátlan vagy, akkor még meg is szívatnak. Hát én meg pofátlan voltam. Nem szándékosan persze, csak úgy véletlenül kicsúszott már megint. És van az a pont, amikor a legtürelmesebb tanár se lesz már türelmes velem. Mert mindig jár az a nagy szám…
A nagyterembe be se megyek, a konyhában szerzem meg az ebédem. Van ott egy manó, akivel van némi bizniszem, és van némi kártyaadóssága is felém, így tudtam, hogy simán kisétálhatok onnan az ebédadagommal. Még gyümölcskenyeret is kaptam, pedig ilyenkor még nem szokásuk osztogatni a jót.
Szóval megint kaptam egy büntetőmunkát, és már annyira elegem van, hogy kedvem sincs elmenni a klubhelyiségig, vagy egyáltalán valami zárt részig. Meg akarom csinálni, itt és most, hát gondolva egyet, a bejárati csarnok felső lépcsőfokára lehuppanva veszem elő a füzetemet, és állok neki a legújabb büntetőmunkám, vagyis az „Attól még, hogy egy hét múlva karácsony van, nincs jogom puffogni…” kezdetű, legalább ötszáz szavas véleménykifejtésre, mely tartalmazhat érveket, ellenérveket, de természetesen végkövetkeztetésben arra érdemes kilyukadnom, hogy a tanárnak igaza volt. Mondjuk igaza volt, szóval kár is a hiszti, meg nem is hisztizek, csak utálom ilyennel elütni az időt.
A tálcámat biztonsággal magam mellé helyezem, és minden illemet mellőzve írás közben a szabad kezemmel sűrűn pakolom a számba a krumplit, meg a sülthusit, aminek kicsit furcsa íze van. Édes… mint egy unikornis. Egy pillanatra megállok az írásban, felpillantok a mellettem elhaladó navinésre, aki olyan csodálkozva néz le rám, mintha nem látott volna még fehér embert, majd a húsra. Egyrészt komolyan elgondolkoztam rajta, hogy megy-e olyan rosszul az iskolának, hogy a helyi állományt szolgálja fel, másrészt elkezdett foglalkoztatni, hogy egy unikornis milyen ízű. Az elsőt lezártam annyival, hogy amekkora összeget én hazaviszek tandíjértesítőt, abból igazából pöpec kis felújításokat is csinálhatnának, nem hiszem, hogy unikornist ebédelnénk. A másik jobban érdekel. Mekkora fail lenne, ha mondjuk egy unikornis, aki olyan helyes, meg szép, sós lenne. Vagy chilis. Oké, eltértem a tárgytól.
- Hé, nézz a lábad elé!
Attól még, hogy itt ülök a lépcsőn, a felfelé haladó is figyelhetne. Hihetetlen pofátlanok az emberek manapság. Képes lennének eltaposni a társukat egy szalad unikor… marha miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Véletlenek márpedig léteznek és ez a szörnyű baleset is egy ilyen dolog. Norbert, mint egy konyhatündér int pálcájával, hogy legyen rend, de tüstént, ettől függetlenül ő maga nem hiányolja különösebben a tisztaságot. Nem valami rosszul szocializált varacskos röffencs, de fiúból van, így az a póló, ami ugyan a földön volt, de még nem szagos, az tisztának nyilvánítható. Szóval tényleg nem gyesznó, csak úgy csinál, megjegyzem tökéletes precizitással.
- Nem merem azt mondani, hogy bármikor, még a végén kihúzom a gyufát - noha nem épp ideillő gondolatai olyan irányba vándorolnak, miszerint mugli környezetben nem sajnálná, ha Nadine-nak át kéne öltöznie. Úgy értem, kacsintok a szememmel, értitek. Azt mondjuk le kell szögeznem, hogy nem kéjenc típus, most pedig a hasa bőven felülírna minden más egyéb szervéből érkező utasítást, de hát az eridonos végtelenül attraktív! Ezt csak a vakok nem látják, de szerintem még ők is érzik.
Érdeklődve fordítja fejét a szakácskönyv felé. Gyorsan végigfutja a hozzávalók listáját, hátha talál valamit, ami nem bejövős, ki meg inkább ne menjen, de ismerjük: mindent megeszik, ami nem olyan gyors, hogy elmeneküljön előle - kis túlzással persze.
- Ez nagyon jól hangzik - megnyalja szája szegletét és nyel is egyet, hiszen Pavlov-i reflexei azonnal működésbe lépnek. Na ezért utálja a képes szakácskönyveket. Az ember farkas éhes, de még mutogatják is neki itt a kajákat, felháborító! - Azonnal csinálom, kérésed számomra parancs - még meg is hajol kissé, hogy utána a tésztát elvéve profi módon intézze a víz felforralását, meg egy kis olaj, meg aztán a tészta bele. De ugye nem ragadhat le, szóval kevergetni kell, igen, ezt még ő is tudja. Nagyon koncentrál, mikor perifériájában látja, hogy Nadine kóstol. Ohó. Még szerencse, hogy a mellette álló végzet asszonya gondol néha Norbertre is - vagy mindig? -, így ahogy érkezik a sonka, Norbi egyenesen a lány szemébe néz és óvatosan elveszi, ajkai puhán érintik a lány ujjait. Egy nagyon halvány és apró mosoly jelenik meg arcán, ami aztán kiszélesedik, hogy egész fejét beborítsa.
- Hát ez isteni, alig várom, hogy mindennel végezzünk - egyetlen pillanatra elengedi a fakanalat és odahajol a másikhoz, hogy puszit nyomjon az arcára, amolyan "köszönöm a kóstolót" gyanánt. Valaki itt nagyon tolja a kis piros biciklit! Muhahaha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jó, csak nem fognak keresztbe lenyelni, amiért egy nappal később térek vissza a megszokottnál. A helyzet az, hogy míg itt már lightosban nyomjuk az ünnepek miatt, a Grosserliebben vasárnap este még mindig nem volt annyi erőm, hogy összeszedjem magam, és felkászálódjak a vonatra. Épp csak Wardnak írtam, hogy kap egy szabad napot, és remélem, ki is élvezte, mert mihelyst eljutok hozzá, nem könnyen szabadul meg tőlem.
Na de a falun átvágtatva azért engem is átjár a mindjárt karácsony életérzés, és nem is bírom megállni, hogy ne szerezzek magamnak sült gesztenyét, eztán folytatom csak utam a kastélyig.
Félnem kéne, tudom nagyon jól, hogy a kastély most minden számomra, csak épp nem biztonságos, mégsem érzem a késztetést, hogy homokba dugjam a fejem, meg hát... az azért tényleg nem szokásom. Jó, hozzátartozik ehhez az is, hogy sose szorult még ennyire a hurok a nyakam körül.
Mégis úgy teszek, mintha a világon semmi bajom nem lenne, hatalmas vigyorral az arcomon, pacsizok le az ismerősökkel, váltok egy-két szót velük, mielőtt még a konyhába mennék.
Végül is még mindig nálam az előny, azok csak sötétben tapogatódznak, és egy árnyat vadásznak, olyas valakit, akik csak a képzeletükben játszik, és vélhetően meg sem közelítik a valóságot.
Na, azért a hátam mögé nézek olykor, hol csak képletesen, hol szó szerint is. Viszont zökkenőmentesen jutok el a kívánt helyig, és megköszönve a manóknak a segítséget, intem le őket, mondván, azért egy kávét én is probléma nélkül el tudok készíteni, nincs szükségem a segítségükre, s mikor sikerül ezt meg is értetnem velük, nem is vagyok rest nekilátni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A nagy utazótáskám az asztalon landolt, elvégre, nem számítok én arra, hogy bárki más is tiszteletét tenné itt, hisz mindenki jól bekajál a nagyteremben. Én oda se értem volna, na meg... az a hely olyankor nekem túl zsúfolt. Persze jobb napjaimon képes vagyok ott ellenni, de ez a mai nem tartozik azon napok közé, ahogy az mindig lenni szokott, mikor... hazajövök.
Furcsa, de ezt a helyet már előbb tudom otthonomnak, gondolom, mert itt élek, itt vagyok egyedül - felnőttek nélkül, akik szülősdit játszanak -, és itt kell saját magamról gondoskodnom. Amennyire bántam, hogy idekerültem, most már annyira örülök neki, hogy tapasztalhatok egy keveset a felelősségből, ami egyébként amúgy is a nyakamba zúdult volna idővel.
- Köszönöm... nem nehéz kiejteni, és még csak fizikai fájdalmat se okozol magadnak vele - tudatom összevont szemöldökkel a sráccal, akinek a belépésére én magam is felkaptam a fejem. A stílus, amit megengedett magának a manókkal szembe, egyáltalán nem tetszik. Jó, tudom, hogy ők végül is  értünk vannak, de ez nem jelenti azt, hogy így kell velük bánni, mégis csak érző lényekről van szó, akik bosszúból bármit beletehetnek az ember kajájába. Vagy ha nem is ez az elsődleges, némi köszönet csak jól esik nekik, ennyi erővel egyenként rúghatott volna beléjük.
A köszönösére csak biccentek, elvégre azt a kártyát már ellőttem, tény, én sem vagyok jelenleg az udvariasság mintaképe, de hát Istenem, és tudom, hogy a rosszallás is az arcomra van írva, hisz én tényleg sajnálom szerencsétlen manókat, hogy ezt kell tenniük.
- Helena. Na és téged? - forgatom kezemben a bögrét, miközben újra rápillantok. Van a kisugárzásában valami, ami nem engedi, hogy egy pillanatra is levegyem a szemem róla, mintha bármikor képes lenne ártani nekem, de... feltételezem ezt főleg a paranoia műveli velem.
- Új vagy? Még sose láttalak - mert ha láttam volna, arra biztos emlékeznék, még ha nem is lenne az adottságom, ennyire letaglózó személyiség nem mindennap mászkál itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Meg se lepődök azon, hogy nem kezd velem egyből vitatkozni, sőt, mintha meg is könnyebbülnék kicsit, hisz első ránézésre se tűnik úgy, hogy velem érdemes lenne ilyen formában leállni. Ja, picit azért ijesztő, bár ezt a világért se vallanám be se magamnak, se neki.
- Nem, de csak az újak indítanak azzal, mi a neved. A következő meg gondolom az lesz, melyik házba jársz, de segítek... Rellon - és mert új, és nemrég jött, most az egyszer borítékolom azt, hogy nem fog szemközt röhögni, vagy feltenni az egyszerű kérdést, én mit keresek ott.
- Miért? Ott nincs varázssuli? - felvont szemöldökkel nézek rá, miközben kortyolok a kávémból, sose fogom megérteni, miért jönnek olyan messziről ide tanulni. Jó, nekem alap volt, hisz én amúgy is az országban születtem, na de ő.
- És honnan tudsz akkor így magyarul? - hisz nagyon jól beszéli a nyelvet, de ezt erősen kétlem, hogy bárhol is kötelező lenne magyart tanulni.
- Kávét. És aha - állok fel, hogy készítsek neki is. Nem nagy ördöngösség, mondom ezt úgy, hogy csak nemrég tanultam meg a kávéfőzőt használni.
- Bocsi a táska miatt, én is csak most jöttem vissza. Kettős képzésre járok a Grosserliebbe - és arról már tuti hallott, legalább egyszer, még ha nem is foglalkoztatta annyira, elvégre mégis csak egy művészeti suliról van szó.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hogy miért vállalok el mostanában egy csomó plusz dolgot, amiben ráadásul emberekkel érintkezek? Erre a kérdésre igencsak egyszerű válaszolni, még ha nehéz is bevallanom magamnak - valamivel pótolni akarom annak a bizonyos személynek a társaságát. Plusz az emberek mostanában valahogy rám szálltak, egy csomó minden történik körülöttem, amit néha nehéz is követni. De persze ha valaki megkérdezné, miért is csinálom ezeket, simán azt mondanám, hogy mert azokkal, akikkel vagyok, alkut kötöttünk, ami mindkettőnk számára hasznos. Jelen helyzetben ez a főzés - testbeszédelemzés páros, úgy értve, hogy én főzni tanulok, és cserébe testbeszédelemzést oktatok Havasi Bencének, már ha azt, amit csinálok, lehet oktatásnak nevezni.
Emiatt jöttem most a konyhába, egyelőre mentesen mindenféle köténytől, vagy hasonlótól (nem, nem vágytam rá, hogy mondjuk egy csinos rózsaszín fodorcsodában sürögjek-forogjak), s találkoztam a fent említettel. Egyelőre nem voltam a világ leglelkesebb embere, hiszen mostanában amúgy sincs túl sok kedvem úgy semmihez. Igaz, a jelen szituáció ezt már nem feltétlen indokolná, hiszen kaptam feldolgozási időt eleget.
Gondolati világomat félbeszakítva néztem fel az asztalon felsorakoztatott hozzávalókról a háztársamra.
- Ezekkel mégis mi a terved? - kérdeztem nem túl bizakodóan. Egyelőre a főzési tudományom egy zacskós levesig terjed, meg talán a sült krumpliig, úgyhogy nem vagyok épp tehetséges szakács. A liszt, tojás, és a többi dolog pedig nem keltett bennem túl bensőséges érzést, hiszen nagyjából annyira lehet érzékem a főzéshez, mint hegyi trollnak a baletthoz. Bár azt mondják, fűszerezni jól tudok. Ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bárki, aki eddig találkozott velem, megállapíthatja, ma tényleg nem vagyok a toppon. A fejem zsong, a trauma még mindig bennem él, és a térdembe is folyton belenyilal a fájdalom. Ott Budanekeresden nem úgy bánnak az ember lányával, mint itt. Ott tényleg igaz, hogy oda nem elég csak bekerülni, bent is kell maradni, ami sokkal, de sokkal nehezebb, mint maga a felvételi. És csak azért vagyok még ott, mert a büszkeségem nem hagyja, hogy kipenderítsenek.
- Gondolom, te is. Tökre rellonos alkat vagy, ami rólam nem mondható el. Sokszor fel is teszik a kérdést, hogy kerültem én oda... de... odakerültem - forgatom meg a szemem, ahogy kortyolok a kávémból. Persze, sejtem én ez mennyire érdekelheti őt. Elvégre pasi létére a konyhában van, tuti, hogy jelenleg a kaján kívül semmi nem érdekli, ennyire már sikerült kiismernem a másik nemet.
- Bocs, nincs a homlokodra írva - vigyorodok el, mert nekem különösen tetszik ez a helyzet. Most igazából lehetnék bárki, aki csak akarok lenni... legalább is, egészen odáig, míg a srác fülébe nem jut, ki is vagyok. Mit is mondhatnék, nincs olyan ember a sárkányok között, aki még ne hallott volna rólam, és nem... ez egyáltalán nem jó.
- Ha nem, hát nem - vonok vállat, hisz kierőszakolni belőle csak nem fogom. Nem is lennék rá képes, kezdjük ott, na meg... számomra még élő fogalom a privát szféra, és a látszat ellenére, eszem ágában sincs belemászni az övébe. Kérdezek, mert kérdezek, ugyanakkor, ott áll a lehetőség előtte, hogy közölje velem, semmi közöm hozzá, és én ezt tiszteletben is tartom.
Kávét persze csinálok neki, nem lenne szívem bártkit is megfosztani ettől az élvezettől, elvégre a kávé csak jó dolog lehet, és engem konkrétan az is tart életben. Jó, túl hamar sikerült rászoknom, de ez bocsánatos bűn, nem?
- A Bagolykő gonosz tesója... ott képzik a terrormágusokat a halálfaló ivadékokkal együtt. Tök eldugott helyen van, és az igazgatója a náci elveknek adózik - fordulok meg, és rezzenéstelenül nézek a szemébe, mert én ezt teljesen komolyan is gondolom. Legalább is első blikkre hiheti akár őszintének is a szavaim, de aztán csak elmosolyodok.
- Művészeti akadémia, ahová könnyebb bejutni, mint bent is maradni. Táncolni járok oda, mert itt nincs rá lehetőségem - vonok vállat, majd már öntöm is bögrébe a kávét, amit aztán Nikolai elé is rakok, na meg cukrot és a többit.
- Ne haragudj az indításomért, nem vagyok én ennyire karót nyelt, de... mikor onnan jövök vissza.... tudod, ott szeretik éreztetni az emberrel, hogy tehet ő bármit, sose fogja elérni az elvárt szintet - sóhajtok fel, ahogy visszahuppanok a helyemre, és megint a bögrémmel kezdek játszani.
- Sejtem, mennyire érdekel ez téged - nevetek fel halkan, a bögrébe bámulva, mert... tényleg ez lenne a bajom? Ekkora bennem a megfelelési kényszer?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem is értem, hogy történt, de úgy érzem, hogy mostanában kissé besűrűsödött az életem. Talán az ünnep közeledte miatt érzek így, de az is lehet, hogy a tanulnivaló lett most egy kicsit több, mint ami kellemes lenne. Meg ugye zavar még az is, hogy a családom egyszerűen nem képes azt belátni, hogy nem bírok azonnal, csettintésre rohanni választ írni. Lehet, hogy ott náluk ez így működik, de itt azért elfoglaltabbak az emberek, főleg én, aki még kviddicsezni is elkezdett. Félreértés ne essék, imádom őket, csak néha egészen lehetetlen dolgokat kérnek. No mindegy. Jó is, hogy most lejöttem egy kicsit enni, az legalább elfeledteti velem, hogy fáradt vagyok.
Amint belépek, rögtön egy tucatnyi manócska fordul az irányomba, és mint a madarak az elejtett morzsadarabot, úgy rohamoznak meg ők engem is, és azon nyomban azt veszem észre, hogy az asztalnál ülök, és temérdek ennivaló hever előttem, és mind olyan, amit vagy nem veszek ismerek, vagy ismerek, de soha nem gondoltam volna, hogy enni fogok. Bár ha jobban belegondolok igazából amióta itt vagyok a Bagolykőn egész sok olyan ételt kóstoltam meg, aminek addig nem tudtam a létezéséről (például mindenféle ugráló csokibékák, egyéb mozgó édességek, drazsék, cukrok), vagy tudtam, csak mi nem engedhettük meg otthon magunknak, lévén, hogy elég sok gyerek van a családban. Meg ilyen dolgok.
Először csak végignézem az ínycsiklandónak tűnő ételrengeteget, aztán tűnődök még egy picit magamban, végül kiválasztok valami ismeretlen, de rendkívül jól kinéző levesfélét, magamhoz húzom, és elkezdem enni. Közben pedig figyelem a bejáratot, hátha betéved még egy magányos diák, aki majd ugyanúgy elámulhat az itteni dolgoktól. Most jut eszembe... Miért nem járok ide gyakrabban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Őszintén mondva, Ő szereti a karácsony előtti készülődést, még a takarítós részt is. Sok a munka, meg unalmas is egy idő után a portörlés meg a porszívózás (amit különösképpen ki nem állhat), de megéri, mert ilyenkor Ellával és a nagynénjével olyan zenéket hallgatnak, amiket a család férfitagjai nem és még énekelnek is hozzá, amitől teljesen kikészülnek. Persze, ezután fordul a kocka és rockzenét raknak a lejátszóba, de a szőke azt is szereti, szóval nem zavarja. A legjobb része mégis a sütés-főzés, főleg mikor ellopja a sütikrémeket és úgy kell kivadászni a kezéből, nehogy megegye az egészet. Ha rajta múlna, nem maradna a tortákba és a többi finomságba. De ezek nélkül nem karácsony a karácsony. Most is haza fog utazni, de a Szentestét Alízzal tölti, ha a lány itt marad, meg nem akarja zavarni a keresztapját, meg annak családját.Hívták őt is, meg szívesen látják, ezt tudja a szőke, de majd elmegy, később és akkor is jó lesz a kisfiúnak az ajándék. Neki mindegy mikor érkezik, csak legyen. Régen Gwen is ilyen volt, de melyik gyerek ne imádta volna az ajándékokat. És a kaját. A kaja nagyon fontos.
Épp a konyhába igyekszik, bár neki is van egy nagy, de, ha a kastélyban jár, akkor ide tér be. Szóval oda indul egy kis mézeskalácsért. A manók talán már készítettek egy adagot, de, ha nem akkor majd Ő süt és ad nekik is. A karácsony a szeretet ünnepe és mostanában egyre jobban élvezi az emberek társaságát. A konyhába belépve rögtön elkiáltja magát:
- Kész van már a mézeskalács? - vigyorog is közbe, csak utána pillantja meg a fiút. Valahonnan ismerős neki, majd mosolyogva odasétál hozzá.
- Ugye Matthet van szerencsém. Fanni sokat mesélt már rólad, mindent tudok, amit Ő az én szerelmi életemről - nem ijesztheti el ezzel a srácot, legalábbis reméli, hogy nem teszi. Nem szokta letámadni az embereket, de a mézeskalács gondolata boldoggá tette. Lepillant a könyvre, ami pont annál a süteménynél van kinyitva.
- Segíthetek? - pillant fel a srácra, hátha észhez tért már a döbbenetéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Norbi
az első^^

Nadine felnevet Norbi mondatára. Nem mondaná, hogy felettébb repesne az örömtől, ha az eridonos legközelebb is leborítaná valamivel, de azt meg kell hagyni, hogy a társasága eddig roppant szórakoztatónak bizonyult.
- Nem csak hangzik, finom is lesz, csak várd ki a végét – kontrázik rá a hölgyemény. Nem véletlenül választott egy olyan darabot a receptek közül, amit jópárszor elkészített már. Így biztos benne, hogy nem fog felsülni Norbi előtt, hacsak nem jön közbe valami oltári katasztrófa, ami valljuk be a fiú társaságában nem lenne nagy meglepetés. Bólint egyet, mikor látja, hogy Norbi elkezdi főzni a tésztát, és pár pillanatig a szája szegletében bujkáló mosollyal figyeli a ténykedését. Aztán persze ő is nekilát, sorra szedi elő a többi hozzávalót, tojások, parmezánsajt, sonka, fűszerek. Úgy gondolja, hogy elsőként a husikkal kezdi, így lassan szépen fel is vagdossa azokat. Ekkor jön a kis kóstolás, amiből persze Norbi sem marad ki. Tekintete nem engedi el a fiúét, míg az elveszi ujjai közül a falatot, ám ezután kissé zavartan lesüti szemeit, hogy visszaforduljon a kajához. Na igen, hol is tartott? De nem tud rögtön visszatérni saját gondolataihoz, mert kis kuktája egy másfajta kóstolóval viszonozza az előbbit, így egy puszival lesz gazdagabb a hölgyemény. Mire enyhe pír futja el az arcát, egy szélesedő mosoly kíséretében.
- Ugye raktál sót a vízbe? A végén még azt hiszik nem vagy szerelmes – jegyzi meg csipkelődve, így utal a mondásra, miszerint ha nem sós az étel, akkor nem szerelmes a szakácsnő, illetve jelen esetben szakács. Közben nekilát a tejszínes szósz elkészítésének is, de mellette még a sonkadarabokat is felteszi pirulni. Elég multifunkcionális ő, nem olyan bonyolult feladatok ezek. Különben is akkor jó, ha egyszerre vannak készen, és még melegen lehet tálalni. A konyhát kezdi betölteni a sülő hús sercegő hangja, és a mennyei illata. Alapvetően Nadine utálja, ha a haja és ruhái is mind kajaszagúak lesznek, de most ettől az apróságtól is eltekint. Közben kerít magának egy sajtreszelőt, hogy lereszeljen egy jó adag parmezánt.
- Szólj azért ha készen vagy, én is belehúzok, és akkor mindjárt ehetünk – pillant fel Norbira, egy kicsit megkorduló gyomorral. Na igen, most talán már ideje lenne rendesen enni is valamit. Ha ez most nem fullad katasztrófába, akkor megígéri, hogy még valami édességet is összedobhatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Navinés sütiosztás
Partay Alfréd Benedek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Navinés sütiosztás
Partay Alfréd Benedek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Még hogy nem látta, ejnye – ciccegett. – Tán már erről is én tehetek? A legkevesebb, hogy körülnéz, ha idegen területre ólálkodik – mondta leereszkedően (azaz számára teljesen átlagos stílusban), majd fennkölt pózt vett fel ültében. Aranytrónus járt volna a feneke alá, a fenyőpozdorja deszka rideg keménysége nyomta elkényesedett tomporát. - Igen, király vagyok, engedelmeddel – mosolyodott el, a mondat második felét pedig gőgösen elengedte a füle mellett. Annál inkább elkerekedett a szeme, amikor a férfi nyilvánosan megtagadta – azaz megtagadta – a kézcsókot. Mielőtt azonban felháborodhatott volna – már épp készült volna arra, hogy szabadon maradt, pirospozsgás kacsójával arcul csapja a hitvány latort, amikor az váratlanul magyarázkodásba kezdett. De milyen udvarias, fellengzős magyarázkodásba! Szinte már-már imponált neki a férfi viszonylag udvarias, tekintélytisztelő modora, hogy azt mondja, ilyen alacsony származású száj nem érheti e végtagot.
- Oh, milyen udvarias alattvaló! – mosolyodott el Ágost, közszemlére téve nem éppen méltóságához illő fogsorát.  – De nem akarom megsérteni – tette hozzá, s mellényzsebéből egy aranyfonallal hímzett zsebkendőt vett elő. – Íme, itt látható felséges keszkenőm, színarany fonallal, színarany guzsalyon, színarany rokkán készült – mondta gőgösen, s kezére simította az értékes vászondarabot. – Most már kézen csókolhat, hiszen pór származású szája nem ér közvetlen királyi hámrétegemhez – tette hozzá. – Ami pedig a konyhát illeti… Nos, aligha hinném, hogy a magaféle cselédnépségnek köze van ahhoz, mi járatban a király – mondta kimért fintorral. – Inkább az a kérdés, hogy maga mit settenkedik itt. Amondó vagyok, rosszban sántikál – kacarászott, majd virsliujjaival egy süteményt halászott elő a zsebéből, s majszolni kezdte nagy elánnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megkorduló gyomra győzedelmeskedik a lustálkodás felett. Azt kell mondjam, nincs könnyű dolga, ugyanis Rebeka gyűlöli az ébredést, még jobban a nagyteremben esedékes lakomákat. Nagy ritkán a társaság kedvéért lemegy és a többiekkel kajál, de a vacsorákat leszámítva nem szokása tiszteletét tenni arrafelé. Ma is így van ez. Mint egy holdkóros zombi, úgy mászik ki kényelmes és meleg ágyikójából, noha már majdnem kilenc óra van - és este. A tükör elé állva gyorsan végigkapirgálja elaludt frizuráját, ami most már úgy áll, ahogy egy normális emberen megközelítőleg elvárható. Nincs más hátra, mint felkapni a fekete csőnadrágját, egy laza vállpántost, hozzá pedig egy előnyös jeti mamuszt. Igen, ilyen létezik és a vörös igenis hordja, márpedig azért, mert a cucc elég vérengző külsejű ahhoz, hogy ne legyen totális égés akkor sem, ha valakivel találkozik ezekben. Mert lássuk be, a kézfejét, a fülét, a nyakát, de még egyes egyéb részeit is könnyen elrejtheti, no de egy óriási szőrös lábbelit hogyan...? Hát nyilván sehogy.
Ásítva lép ki a szobájából és indul meg a konyha felé. Senki nem nézi ki egyébként, mintha minden nap ilyenben mászkálnának az emberek, ez pedig némiképp megnyugvással tölti el. Amúgy se magyarázkodna, beverné valaki orrát és menne tovább. Befordul a sarkon és gyors léptekkel ér el az ajtóhoz, amin némiképp lassan, de bemegy. Beleszippant a levegőbe és máris jobban érzi magát. Az egyik manó azonnal ott terem, hogy lesse a kívánságát, ő pedig pislog kettőt, mielőtt magához térne annyira, hogy rendeljen is.
- Egy hatalmas kávét kérek, de jó erőset, négy cukorral - biccent egyet, amolyan köszönetképp és nagy nehezen elcsoszog az egyik székig, hogy leroskadjon rá. A világát se állapította meg, de kávét még így is képes rendelni. Mondjuk igazán nem tudja minek, de azért így közeledve az éjjelhez ez kell neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már nagyon régóta készülök erre, oly annyira, hogy egész délután a konyhában sürögtem-forogtam. Ennek pedig értelme is lett volna, amennyiben tudom, hogy hogyan kell ezt csinálni. Nem értettem a főzéshez, soha nem csináltam de az utóbbi időben elfogott a vágy, hogy kísérletezzek és fejlesszem magamat ezen a téren is. Csak egy volt a bökkenő, az adagjaim híre halálos mérgeként terjedt el a manók között, akik eddig készségesen kóstolták meg a félresikerül műveimet. Állításuk szerint mind tömegpusztító fegyver volt, a különbség köztük csak annyi volt, hogy melyiknek mekkora a hatótávolsága. Így hamar leszoktak arról, hogy kóstoljanak, inkább tanácsokkal láttak el, de én bizony nem hallgattam senkire. Egyedül is képes vagyok rá! Be fogom bizonyítani.
Így történt, hogy a borzasztó ételek hetek munkájával elfogadhatóak lettek, ez annyit jelentett, hogy nem égettem szénné a rántottát, legalábbis nem az egészet. De nagyon büszke voltam magamra! Mintha díjat nyertem volna! Ezért úgy döntöttem, hogy újra szerencsét próbálok és kóstoltatok, azonban nem találtam erre megfelelő embert, egészen tegnapig. Ugyanis egy Travis neveztű srác a tegnapi ebédnél szimplán telibe öntött főzelékkel és, hogy jóvá tegye azt, amiért tönkretette a kedvenc cipőmet, hajlandó volt kárpótlásképp betölteni a kóstoltató szerepét. Azt persze nem mondtam el neki, hogy borzalmasan sütök és borzalmasan főzök is, így előre még nem tudhatta, hogy ez valóban büntetés lesz. De, a lényeg, hogy pozitív voltam! De tényleg nagyon próbálkoztam és akartam és formáztam és csináltam, annyira, hogy háromfogásos menüt készítettem. Még nem voltam egészen kész, bár a ruhámat sikeresen összekentem, az arcom és a hajam lisztes volt, de magamhoz képest egészen jól néztem ki, mármint izé..lehettem volna koszosabb is, aki ismer ezt pontosan tudja. Most már csak az kellett, hogy ő is ideérjen és lerakhassam elé a tudományomat. Reménykedtem benne, hogy nem fogja elhányni magát és megölni sem szerettem volna, azt nem bírta volna el a lelkiismeretem, így hát érhető volt, hogy idegesen tördeltem a kezemet, és perceként pillantottam az ajtó felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ezt a meccset elvesztettem, nem is lehetne ennél nyilvánvalóbb. A kis vakarcs egyáltalán nem úgy néz ki, mintha bármelyik bevitt ütés különösképp megviselte volna, ugyanolyan vicsorgó vadállatként ugrik nekem, mint az első alkalommal. A szemében égő gyilkos dühtől össze kéne csinálnom magam, ezt a tudatom valahogy igyekszik a felszínre juttatni, de teljesen hidegen hagy. Az adrenalin továbbra is ott vágtat az ereimben, hogy ebben a kellemetlen köszöntésben segítségemre legyen, de mit is vártam egy profi, kis taknyos kora óta versenyszinten küzdősportoló ellen?
A bordáimat érő támadás bizonyára újabb törött csontokkal gazdagít, de ha mégsem, hát az utána következő mozdulatsor gondoskodik róla. A levegő csak nagyon nehezen áramlik le a torkomon, krákogó hang kíséretében, a szükséges mennyiségű oxigén hiányában szinte fel sem fogom, mi történik, nem érzem a durva érintést a derekam körül, és a gáncsolást sem. A csarnok kemény kövezetére való érkezést viszont tökéletesen érzékelem: kipréselődik az a kevés levegő is a tüdőmből, a fejem pedig akkorát koppan, csoda, ha egyben marad. Meg sem kísérlek megmozdulni, és felesleges erőfeszítés lenne a nyomban mellkasomat leszorító térdek tekintetében. Bár igyekszem karomat felemelni védekezés gyanánt, az erőtlen mozdulat mit sem ér. Hirtelen hasít végig a fájdalom az arcomon, és talán ez az ütés szükséges ahhoz, hogy emlékeztessem magam: a pálcám. Nálam van a pálcám! Még egy kőkemény öklöst bekapok, mire kihalászom a zsebemből a keresett eszközt, ami nagy szerencsémre nem sínylette meg ezt a kis mókát.
- Scrupto! – nyögöm az első átkot, ami eszembe jut, és a hatásában reménykedve lököm le magamról Adriant. Hátracsúszok, és kihasználva az ezzel nyert előnyt, igyekszem végre levegőhöz jutni. Köhögök, szédülök, de annyira még képben vagyok, hogy újabb átkot küldjek egyenesen ennek a rohadéknak a képébe: - Amphicrania!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Adrian fejébe olyan szépen szivárgott fel a dicsőség, és amikor bekapta az első átkot, olyan szépen nem tudta volna megmondani azt se, hogy fiú - e vagy lány, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Soha, soha a büdös életbe nem kezdett átkozódni egyik ellenfele sem a ringben - és ha egyszer muglik, miért is tennék. Éppen ezért érte annyira felkészületlenül az egész szurkálás, ami úgy érte, hogy Aiden bizony egy újjal sem ért hozzá. Lefordul róla, közben meg ahogy lassan magához tér, elmormol pár szép káromkodást. És akkor tessék, jön a másik, még panaszkodni, vagy védekezni sincs ideje. Egyik kezét a fejére tapasztja, mintha az bármelyik pillanatban szétpattanhatna, közben a másikkal meg a pálcája után kutat. A legutóbb a farzsebében volt. Ott kell most is legyen. Mikor megérzi ujjai közt az ébenfa hűvös, sima tapintását megkönnyebbülten sóhajt fel, s rántja elő. Rendben. Gondolkozz. Nem mintha fejfájással olyan könnyű lenne gondolkozni. Védekezés, figyelem elterelés, támadás. Úgy mint a bokszban, azzal a különbséggel, hogy míg ott automatikusan jönnek a tanultak, itt beletelik pár pillanatba, amíg előkotorja a varázslatokat. Hiába, a bűbájkodás, meg az egész pálcahasználat mindig inkább a nővére asztala volt. Aki most pont nincs itt.
- Protego! - maga elé dünnyögve mondja ki a pajzsbűbájt, jó, ez egy ideig megvédi, feltéve, ha nem cseszte el és működik.
Következő lépés.
- Fumos! - oké, ha minden jól, megy akkor el tudja vonszolni magát addig, ameddig a füst tart. Aiden meg ennyi idő alatt bizonyára rájöhetett, hogy ellenfele nem épp a legerősebb ezen a téren. Mindegy. A lényeg, hogy Adrian mentse - vagy legalábbis valami olyasmit csináljon - azt a csinos kis popóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Vajon hogyan kell készíteni ezt a levest? Mik a hozzávalók? Annyira finom, de egyszerűen nem tudom ezt az ízt hova tenni. Valami húsleves lehet, azonban azt már nem tudom megállapítani, hogy milyen állatból (vagy egyébből) csinálták, és hogy honnan származhatnak ezek a zöldségek, amiknek a színe a sötétbarnától egészen a világosabb zöld árnyalatokig terjed, és némelyikük egészen édes, nem beszélve arról, hogy az állaguk is egytől-egyig más és más. A tészta is egy érdekes dolog. A színe sárga, ez persze annyira nem meghökkentő, de az íze az már igen. Fogalmam sincs, hogy mihez tudnám hasonlítani, ugyanis soha életemben ilyesmivel még nem találkoztam. Mondjuk nem is csoda. Egy ember, aki a varázstalan világból érkezett, nem ismerhet minden különleges növényt és állatot, de azért merem remélni, hogy mire elvégzem az iskolát, azért majd fel tudom találni magam egy ilyesféle konyhában. Meg talán a manókat is megkérdezhetném, hátha elmondják legalább ennek az ételnek a nevét.
- Ó szia! - köszönök mosolyogva a leányzónak. - Veronika vagyok, és te?
Milyen szép haja van ennek a lánynak. Olyan gyönyörű szőke. Mindig is irigyeltem az olyan embereket, akik ilyen hajkoronával rendelkeznek. Nekem az egész családom sötét barna, és valahogy az iskolában is, vagy csak én vagyok vak, de valahogy gyakoribb a vörös és a barna, mint a szőke, ezért ritkán gyönyörködhetek ilyesmiben. Most viszont úgy látszik még sokáig fortyoghatok magamban, mivel iskolatársam már a kezébe vett egy mogyorókrémes üveget, és falatozni kezdte, szóval nem hinném hogy olyan hamar itt hagyna.
- Szereted? - utalok kedvesen az ennivalóra, de arcomon tisztán látszik az undor, ezért bizonyára rájöhet majd, hogy én viszont nem igazán vagyok oda érte.
Persze ennek is megvan a maga története, és mint sok más, ez is a volt iskolámból való. Ott ugyanis egyszerűen imádták ezt a krémet, és állandó jelleggel ezt adták uzsonnára. A többiek természetesen végig nagyon örültek neki, de én egy idő után már szinte rá sem bírtam nézni, és legvégül pedig annyira megutáltam, hogy egy darabig más édességet sem ettem, mert nem bírtam elviselni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Partay Alfréd Benedek
tessenek jönni ám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Valahogy a szobája is egyre zsúfoltabbnak tűnik mostanában, mintha duplájára nőtt volna a lakói száma, mint mikor beköltözött. Persze ez csupán érzéki csalódás. Egyszerűen csak valamivel érzékenyebben érinti az a három fős tumultus is, mint korábban. Ismét egyre több időt igényel, amit egyedül tölthet, túl sok minden van, amit meg kéne értenie, feldolgoznia. Hiába nem látszik rajta semmi és általában a lelkét sem cincálják túlzottan a történések, viszont azért más dolog, ha az embert kidobják otthonról. Tény, hogy nem érte nagy meglepetésként a dolog, az már annál inkább, hogy valakinek mégis kell. Ő, aki majdhogynem mióta az eszét tudja, egyedül van.
A konyhába is egyre többet jár le mostanában, így estefelé, mert itt a kezeit is le tudja foglalni, miközben záporoznak a gondolatai. A manók is elfogadták, hogy neki nem kell segítség és hagyják is szerencsére tevékenykedni magában. Most viszont kivételesen társa is akadt. Nem szokott nemet mondani kérésekre és a mostani még számára is húzhat hasznot.
Hamarabb lejött valamivel, mint a megbeszélt időpont, hogy legyen egy kis ideje, amit egyedül a gondolatainak szentelhet. Addig kigondolta, hogy mi is legyen a mai menü és előkészített hozzá mindent, végül az egyik újonnan szerzett könyvének oltalmába menekült, amíg háztársára várt.
Ahogy befutott Ricsi, biccentett és tompa puffanással csukta be a könyvet és tette biztos helyre. A kérdésre automatikusan a kikészített hozzávalókra téved a a tekintete, majd vissza a fiúra.
- Azt mondtad meg akarsz tanulni főzni. Gondoltam kezdhetünk egy egyszerűbbel, nem rögtön valami négyfogásos menüvel. És mivel rám bíztad, palacsintát csinálunk. Speciel ez a kedvencem. - A végén lecsusszan a székről és Ricsi elé tol egy tálat. Úgy van vele, hogy némi boldogsághormon mindenkire ráfér, na meg Ricsi sem tűnt fenemód jókedvűnek, mikor beszélgetésbe elegyedtek.
- Egyszerű az egész. A lisztet öntsd a tálba, majd add hozzá a tojást, cukrot, sót és a tej felét. A többit majd közben, nem jó, ha túl híg a tészta. - Rögtön a közepébe, de hát ha már főzni jöttek, akkor ne tétlenkedjenek, nem? Sorban rámutat mindenre az utasítás közepette. Egyelőre hagyja, hogy ügyeskedjen Ricsi, eddig még semmi ördöngöset nem mondott, de ha kell, akkor segít.