Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Mivel mostanában leginkább tanulni kellene, így természetes, hogy ahogy csak lehetett menekültem a szobámból, nem voltam az a tanulós típus. Bár, ami azt illeti, minden lépéssel amivel magam mögé utasítottam a Navinét egy kicsit bűntudatom lett, Vince biztos nagyon mérges lesz, ha bármiből is megbukok, anyuról, apuról nem is beszélve. Mindig azt mondják, hogy kövessem a bátyámat, hiszen ő remek tanuló, sokat olvas és minden iránt érdeklődik, bezzeg én. Én is érdeklődöm, csak nem a könyvek iránt, ami persze szúrja a szemüket rendesen, ha megtudnák, hogy nem tanultam, biztos nagyon mérgesek lennének. Na de félre ezzel, gyorsan megvizsgálom magamat az egyik lovagi páncél tükröződésében a folyosón, megigazítom a fullcapemet, mert ez így trendi és egy stílszerű sasszével már állok is odébb, soha nem érdekelt igazán, hogy mások bolondnak, vagy furának néznek, már megszoktam..a mi családunkban valamiért mindenkinek eggyel több kereke van, mint kellene. Ha már így elindultam, úgy voltam vele, hogy keresek valami elfoglaltságot, amihez társaság is jól jönne, csakhogy minden barátom tanult a könyvtár pedig nem az én terepem, mert ott csöndben kell lenni, az meg nekem nem megy. Így inkább a folyósokat róttam, kutatva egy-két ismerős után, akikre ráakaszkodhatok. Hát így láttam meg az ismerős alakot, aki kissé tanácstalanul bolyongott jó négy méterrel előttem, a semmiből tűnt fel, kicsit meg is lepődtem - pedig amúgy csak nem figyeltem oda, de sokkal varázslatosabb volt azt gondolni, hogy csak úgy odapottyant - de aztán gyorsan összeszedtem magamat és utána osontam. A terv az lett volna, hogy a hátára ugorva ijesztem meg, de tett egy éles kanyart jobbra, be a lélekszobába. Megtorpantam és oldalra billentett fejjel vártam, hogy mikor fog kirohanni onnan a meglepetéstől, de mivel ez nem történt meg, lassú osonó léptekkel mentem az ajtóhoz, pedig mellettem négyen is elmentek közben engem kiröhögve majd mikor odaértem belöktem az ajtó, kopogtatás nélkül természetesen. Belépni azonban nem léptem be, mert ismertem a szoba kis titkát. Az orromat megcsapta a narancs illata a zenétől pedig rögtön elkezdett járni a csípőm, így inkább nekidőltem az ajtófélfának és a látványtól hangosan felnevettem. Nem őt nevettem ki, hanem az egész helyzetet.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Rossz kedvű voltam, de mivel általában pozitív szerettem volna lenni, így betudtam az őszi fáradtságnak. Nem volt kedvem semmihez, nem akartam senkivel sem beszélgetni, csak egyedül lenni egy kicsit. Hétvége lévén így jól beöltözve lementem a faluba, hogy sétáljak egy kicsit a tó körül. Szerettem ott gondolkodni, mert nem zavart senki és a dombok látványa nyugtatólag hatott rám. Szerencsésen kikerültem az embereket, inkább a falu szélén haladtam, de voltak helyek amit nem tudtam kikerülni. Ilyen volt a játszótér is. Elképzelni sem tudtam, hogy ki azaz elvetemült ember aki ilyen hidegbe idejön, hogy ráfagyjon a mászókára. Aztán amint megpillantottam, hogy kik vannak ott, hirtelen minden gondolatom érvényét veszítette. Hát persze, a kisgyerekeknek teljesen mindegy, hogy bomlasztó hőség, vagy fogkocogtató hideg van, ha menni kell, akkor menni. Játszani pedig muszáj. Ez a gondolat pedig megmosolyogtatott, mert hiába a rossz kedv, ha más boldog, akkor ez rám is átragad, Noel pedig mosolygott, tapsikolt, főleg mikor az anyukája felült a játékra. Egy pillanat alatt torpantam meg és fordultam vissza, hogy bemenjek a játszótérre. Nem akartam őket zavarni, de úgy voltam vele, hogy Lexi talán nem fog elhajtani, bár, ha kettesben akarnak lenni, azt is megértem. Nem voltam soha az a tolakodó ember, de most valamiért elcsábított a látvány. Lassan lépkedtem feléjük, majd mikor odaértem kicsit távolabb megálltam a libikókától és figyeltem egy picit a jelenetet. Furcsa volt. Lexit utoljára nagy hassal láttam, mikor prefektus volt. Aztán amikor megszületett Noel, már nem jött többet, vagy legalábbis nem annyit, amennyit azelőtt, így elkerült egymást. - Sziasztok. Intettem végül, mikor a hallgatás már kellemetlen lett volna. A mosoly az arcomon ragadt, a fagyos ujjaimat gyorsan zsebre vágtam, mert nem titkolt szándékom volt kicsit megnyunyurgatni a picit, már ha az anyukája megengedi.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Csúnya vagy nem csúnya dolog, de a fegyelmezésre felnevetek. Még én is hallom, hogy Lexine mennyire nem gondolja komolyan amit mond, hát akkor Noel mégis mit gondolna? Aki napi szinten látja az anyukáját és ismeri minden rezdülését. De mielőtt még bármi bajom lenne belőle inkább a szám elé emelem a kezemet és köhögésnek álcázom az újabb feltörő nevetést. - Izé..nem félek, csak nem akartam zavarni. Közlöm nagyot sóhajtva. Nem akarom lehúzni a hangulatot, mert bár mosolygok, azért annyira nem jó a kedvem, ők pedig ide szórakozni jöttek. A kérdésre hevesen bólogatni kezdek és már el is indulok Lexi felé, hogy átvegyem a helyét. Szívesen segítek, na meg így legalább egy kicsit babázhatok, mert úgy tűnik, így lehet leginkább a közelébe férkőzni a kis öcskösnek. Ha Lexi átadja a helyét, óvatosan felülök és kicsit hátra dőlve leengedem magamat, hogy Noel a magasba emelkedjen. Sokáig csöndben röptetem a babát, aztán köhintek egyet és a lányra nézek. Végül is, miért ne tehetnék egy próbát? Legjobb tudomásom szerint, ha nem is ápolnak olyan szoros barátságot, de közeli ismerősök Emmával, ráadásul Lexi is volt prefektus, biztosan képben van az ilyesmivel. - Lexi...szerinted...Emma haragszik rám? Nem nézek a nőre, helyette a cipőmet bámulom, majd mikor észbe kapok inkább Noelre emelem a tekintetemet. Nem akarom én Lexit terhelni ezzel, ráadásul nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy elsírjam neki a gondjaimat, de hát ha egyszer bánt a dolog, akkor nem hagyhatom csak úgy gyűlni magamban. Igyekszem rámosolyogni Noelre, mivel a kisfiú széles mosollyal figyel engem, sőt mi több örül is neki, hogy végre valaki egy kicsivel bátrabban játszik vele. Könnyű úgy, hogy az anyukája lesből figyel és a baj van biztosan ott terem.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Még csak rá sem merek nézni Lexire. Ez a téma annyira kellemetlen, nem is értem, hogy hogyan is tudtam ilyen egyszerűen rákérdezni. Nem igazán vagyok képben az ilyen családi dolgokkal, de azért pletykálnak dolgokat a házvezető néninkről és valahol a családi szálak egészen képtelenül futnak össze. Én például Lucától tudom, hogy Lexiből ki lehet szedni ezt-azt. Ő meg biztos a nővérétől hallott néhány infót, aki történetesen Emma legjobb barátnője. Igaz, sok emberen át ment a dolog, de azért csak nem siklik valami ennyire félre, ugye nem? Ráemelem a tekintetemet a szőke lányra, majd inkább gyorsan Noelt figyelem, aki láthatólag élvezi a dolgot, és ez engem is megmosolyogtat egy kicsit. - Hát tudod, a helyzet az, hogy jelentkeztem prefektusnak. De én nem gondoltam volna, hogy ez ennyire félelmetes. Én meg nagyon félek a sötétben, ráadásul annyira kicsi vagyok a többiekhez képest és tapasztalatlan. Úgyhogy visszaadtam a jelvényemet. Egykedvűen megvonom a vállamat, igyekszem nem elbőgni magamat. Nem lehetek ennyire érzékeny! Lotti, szedd össze magadat! Nem szabad! Veszek egy mély levegőt, gyorsan megdörgölöm a szememet és próbálok mosolyogni. De a szám széle remeg, hát, ez szívás. De legalább nem lát senki, csak Lexi. Egy régi háztárs előtt pedig lehet sírni ugye? - Tudod, én csak azt akartam, hogy jobb legyen a háznak. Most nagy fiúk a prefektusok és szerintem ez így jobb. Nem való még nekem. Bólogatok, miközben beszélek, nem is tudom, hogy magamnak beszélek-e, esetleg Lexinek, vagy Noelnek, mert most épp rá nézek.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Mindig is féltem ettől az ünneptől. Főleg, hogy a varázslók értettek ahhoz, hogy hogyan hozzák másokra a frászt. De mivel igyekeztem nagylánynak tűnni ezért el akartam menni én is a Halloweeni buliba. A pech csak az volt, hogy senki nem hívott meg. Nem mintha annyira próbálkoztam volna, de néha szándékosan sokáig pakoltam be órák után a táskámba, vagy direkt odaültem a nagyterembe ebédnél egy-egy nagyobb csoport mellé, de sajnos minden akcióm eredménytelen volt. Úgy tűnt, korosztályomhoz képest túl izgága, vagy épp kislányok voltam és ezért nem szívesen mutatkoztak velem. Hát, fityiszt nekik! Én akkor is elmegyek abba a bálba, ha kell, akkor egyedül. A terv egész jó volt a fejemben, csak a megvalósítás volt egy kissé labilis. Hiszen, egyedül, annyi ember között! Úgy, hogy mindenki félelmetes ruhában lesz? Még az ismerősöket sem fogom felismerni. Azért hazaszóltam anyának, hogy küldjön nekem valami jelmezt és mivel szuper anyukám van, ezért nem csak ruhát, hanem komplett túlélő csomagot küldött, na meg használati utasítást. Így lettem és Sally. Én tudtam, hogy ki az a Sally, de nem voltam benne biztos, hogy a többiek is tudni fogják. Pedig annyira próbálkoztam! A smink és a haj is elég béna lett a végén, de legalább be voltam öltözve. Így indultam el az ujjaimat ropogtatva a klubhelyiségből, fel a hömpölygő tömeghez. Mire beértem, már mindenki nagyon jól érezte magát, sokan táncoltak és nevetgéltek. Néhány mosolyt elkapta én magam is elmosolyodtam, de gyorsan le is hajtottam a fejemet, mert tudtam, hogy azok a mosolyok nem nekem szóltak. Már majdnem az ajtóban voltam, amikor nekilöktek valami asztalnak. Pedig már majdnem sikeres volt az akció. Gyorsan bocsánatot kértem, majd mintha mi sem történt volna, gyorsan lekaptam egy poharat róla, gyorsan lehúztam és már el is tűntem. A tömeg ismét elnyelt, de mivel nem tartoztam egyik társaságoz sem, hamar a táncparkett szélére keveredtem, ahol néhány beszélgető páron és ácsingózó lányon kívül senki nem volt. Hát, ez az én helyem. Beletörődve megvontam a vállamat és leültem az egyik asztalhoz, majd a zsebemből elővettem a kedvenc könyvemet és fellapoztam. Már legalább a harmadik oldalnál jártam, amikor rájöttem, hogy nem ülök egyedül az asztalnál. - Szia. Integettem neki vidáman, de sajnos nem ismertem fel. Ha ismerősök vagyunk, akkor ő biztos fel fog engem, mivel a béna smink nem rejti el rendesen, hogy ki vagyok.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Miután köszöntem a mellettem ülő szellemnek visszafordultam a könyvem felé és próbáltam tovább olvasni. Titokban persze lopva a táncoló, mulató diákok felé néztem, de úgy tettem, mintha hidegen hagyna ez az egész buli dolog. Pedig igazából csak féltékeny voltam, mert hiába jöttem el, ugyanolyan, minthogyha a szobámba ülnék. Nem baj, legalább a könyv jó, úgyhogy olvasok tovább de a paróka alatt a hajam igencsak befülledt és iszonyatosan viszket. Néha oda nyúlok, megigazgatom de aztán annyira idegesít, hogy inkább leveszem, az asztalra csapom az ócska piros tincseket és kibontom a saját barna hajamat. Így már nem vagyok Sally, de ez eddig sem érdekelt senkit, hát akkor most miért érdeklené? A kék festék már félig lejött az arcomról, a ruhámon volt belőle egy jó adag de semmi baj, maximum a szellem látja mellettem, aki itt ül. Hoppá! Tényleg! Nem is vagyok egyedül! Itt ül mellettem egy igazi szellem! Hű! Azt hiszem, akkor talán beszélgetnem kellene vele, vagy legalább megpróbálni. Felé sandítottam, ő is egy kissé elveszettnek és magányosnak tűnt. Így lassan becsuktam a könyvemet és felé fordultam. - Ismerlek valahonnan? Olyan ismerős a hangod. A háztársaim nagy részét ismerem, akik pedig velem egy évfolyamba járnak azokkal már mind váltottam néhány szót és tudom, hogy ez a hang nekem nagyon ismerős. Remélem, nem sülök fel a dologgal, mert akkor tovább kell állnom, ami nem lenne olyan jó. Mert itt van süti és egészen jól belátni a táncteret, ahol egyre csak vadul a buli, főleg, hogy lassan egy hering konzervé aszódnak össze a folyton egymásnak ütődő testek. Ahogy oda pillantok el is fintorodom. A kérdés már csak az, miért vagyok még mindig olyan irigy!
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
A lányra figyelek, tökéletesen ki tudom szűrni a hangját a zene és a ricsaj különösen ismeretlen egyvelegéből, de nem mindig nézek rá, mert amúgy sem látom. De mivel nem akarok faragatlannak tűnni, elválasztom a tekintetemet a bulizóktól és a szellem felé fordulok. - Hmm. Mutatóujjammal az orromat kezdem ütögetni, miközben gondolkodom. Ez annyira izgalmas! Olyan, mint egy feladvány, amit nekem kell megoldanom! Sajnos, nem hagy annyi időt, hogy kitaláljam kiről van szó, de mikor elárulja a nevét, megkönnyebbülten elmosolyodom és boldogan összecsapom a kezeimet. Tényleg! Hát ismerős! Sőt, még háztárs is! Látszik rajtam, mennyire örülök, hogy ehhez az asztalhoz kerültem, gyorsan közelebb is ülök hozzá, hogy jobban halljam, na meg, ha örülök, akkor nem tudok a fenekem maradni, így hiába foglalok helyet mellette, a kezem és a lábam továbbra is jár a zene ütemére. Egészen addig, amíg szóba nem hozza a jelmezemet. Végignézek magamon, kissé elszontyolodom, sírós fejet vágok, majd unottan égnek emelem a tekintetemet. Hát már a klubhelyiségben sem ismerték fel a jelmezemet. Volt aki marionettbábúnak nézett, volt aki horror barbienak akart beölötöztetni. - Ő a Sally a Nightmare...tudod mit? Legyen ufó! Végül is, teljesen mindegy, mert senkit nem érdekel. De azt látom, hogy te egy szellem vagy. Nem is tudom mit vártam! Nagyon gázra sikeredett a jelezem, így nem csoda, ha nem ismer fel. A tömeg felé fordítom a tekintetemet és pont elkapom a pillanatot amikor egy lány, aki talán túl magas sarkakon jár elesik, magával rántva két másik barátnőjét. Az asztalra csapva nevetek fel és mutogatok Annának, hogy nézze ő is az ingyen műsort.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Hát ez is csak egy olyan nap, mint a többi, nem? Kellemesen hűvös a délután, túl vagyunk a Halloweenen, végre mindenki lenyugodhat. Ahogy elnéztem a diáktársaimat az órákon rá kellett jönnöm, hogy csalódottságot látok az arcukon. Most már nincs mire várni. A karácsonyi bál még messze van a télapó sem most fog jönni. A sok fancsali képet elnézve úgy döntöttem, hogy én nem fogom érfelvágással tölteni a délutánomat és inkább lógok egy kicsit. Nem szerettem tilosban járni, de mostanában valamiért elkezdtem élvezni. Persze a folyosókon settenkedtem, mert nagyon féltem a lebukástól de furcsa módon, rajtam kívül alig néhány diák lézengett, őket meg ügyesen kikerültem, igazi kommandós voltam. Pedig, ha jobban megnéztem volna őket láthattam volna, hogy egyáltalán nem foglalkoztak velem, mind mentek a dolgukra, vagy épp annyira bele voltak merülve egy mélyre szántó csevejbe, hogy oda más igazán nem fért volna be. Ettől persze még szerettem volna azt érezni, hogy fontos vagyok, úgyhogy tovább kommandóztam. Épp a vigadófreskók folyosójára értem, ahol általában volt hangzavar, hiszen az itt elhelyezett portrék, hűen a folyosó nevéhez igencsak vigadtak. Számomra ez csak annyit jelentett, hogy képeken szereplő egyének jóval többször öntenek fel a garatra, mint kellene de legalább nem foglalkoztak velem. Néhányan persze integettek, de e legtöbb már annyira hozzá volt szokva a diákokhoz, hogy fel sem tűnt nekik, hogy mozgolódás van a portékon kívül is. Ez a helyzet pedig tökéletes volt arra, hogy egy kicsit gyakoroljak. Jó kedvű voltam, így nem a mérlegállás, vagy a kézenállás, esetleg a spárga mellett döntöttem, hanem az egyik kedvenc nippon zengós koreográfiámat akartam ellejteni. El is kezdtem dúdolni a dallamot, léptem jobbra, ugrottam balra, a kezemmel a láthatatlan áldozatot püföltem, hiszen azért mégiscsak harcművészetről beszélünk, aztán elhaladva az egyik lovagi páncél mellett, gondolván pont kapóra jön hiszen rúgás következik, megálltam, szembe fordultam vele. A cél az volt, hogy jóval a fejem fölé rúgjak. Ami, hát, sikerült is. Meg kell hagyni, igazán szép rúgás volt, szinte kiváló. Csak egy aprócska bökkenő vele, hogy a célzás nem volt tökéletes. Ugyanis nem a lovagi páncél sisakját találtam el, hanem kicsit mellé rúgtam, aminek következtében a lábam beszorult a fal és a lovagi páncél közé. Megpróbáltam gyorsan kihúzni, de csak annyit sikerült elérnem, hogy nem kellett álló spárgába megmerednem hanem lentebb tudtam húzni a kis járatban a lábamat, de hiába próbáltam rángatni, a cipőm és a fal sőt a lovagi páncél is konokul a helyén maradt. Mérgesen fújtatni kezdtem és magam mögé pillantottam, hátha valaki látta az akciót, de sehol nem volt egy lélek se, csak a portréban lévő ittas emberek, akik jót nevettek rajtam. - Nagyon vicces. Mondtam nekik fintorogva, kicsit túl is játszva a dolog, majd a combomra csapva sértődötten tekingettem jobbra-balra, hátha erre jár valaki.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Kisebb pihenő után ismét ráncigálásba kezdtem, de egyrészt féltettem a lábamat, hiszen a sport, a mozgás tette ki az életem nagy részét és ha eltöröm a lábam, vagy akár meghúzom, tudom, hogy soha nem lesz már ugyanolyan hiába minden varázslat, bájital, vagy fásli. Így a következő körben megpróbáltam kibújni a lábbelimből, mert azt nem sajnáltam annyira, ha akarják nyugodtan megtarthatják. Hiába volt azonban a fáradozás, a cipő és vele együtt a lábam is, konokul maradtak beragadva. Fújtam egy nagyot és színpadiasan végigdőltem a combon, miközben türelmet színlelve ismét dúdolni kezdtem. Még szerencse, hogy jó kondiban vagyok, ha mással történik ez meg, valószínűleg két perc után görcsöt kap, engem azonban mindez nem tántorított el, hiszen edzett voltam és szuperhős. Aztán rá kellett jönnöm, hogy rajtam kívül más nem keveredik ilyen helyzetbe. Íme hát, elszállt minden reményem. Tuti le kell vágni a lábamat, mert csak úgy fognak tudni kiszabadítani és akkor soha többet nem táncolhatok és nem is karatézhatok és nem csinálhatok semmit mást, csak lábatlankodhatok a kétlábúak között. Végső búcsút véve átkaroltam a combomat és belefúrtam a fejemet a térdembe, ekkor hallottam meg a köszönést a hátam mögül. A szemem abban a pillanatban kipattant, ergo a búcsút kicsit elodáztam és kiegyenesedve próbáltam valami természetesebb pózt felvenni, amiből annyi sikerült, hogy a hullámos tincseimet kisöpörtem a szememből. Farkasszemet néztem az idegennel fiúval, mikor pedig felfedeztem annak a szikráját is, hogy láthatóan milyen jól szórakozik rajtam összehúztam a szemeimet, de nem tettem semmi mást. Ha nagyszájúskodok akkor itt hagy és várhatok akár estig is, mivel ez egy igen kihalt rész, kevesen járnak erre a portrék miatt. - Megtennéd? Az angolja kicsit meglepett, először nem is találtam a megfelelő szavakat, mert nagyon béna voltam a nyelvekben, de csak sikerült, bár a kiejtésemen biztos jót fog derülni, jelenleg ez egy cseppet sem zavart. Mert elkezdett húzódni a szabadságot élvező lábam, úgyhogy ugráltam néhányat, kicsit behajlítottam de mindezt nagyon óvatosan, hiszen ha elveszítem az egyensúlyomat, akkor nagyjából annyi az egésznek és nem csak taknyolok egy szépet, de még el is töröm a lábam.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy a vigyorára nyelvöltéssel válaszoljak, de nem tettem. Ez az a helyzet, ahol az ember lánya nem pimaszkodhat, hanem befogja a száját és reménykedik benne, hogy nem választják el a lábát a teste többi részétől. Mikor a fiú közelebb jön, kicsit odébb ugrálok helyet hagyva neki s mikor a lábam után nyúl még épp szólni akarnék neki, hogy a legjobb ötlet az lenne, ha egyszerűen felfelé tolná a lábamat, amikor csodák csodájára tényleg ez történik. Kicsit meglepődök és bele is pirulok a gondolatban, miszerint szakértő kezekben vagyok, pedig ezt nem néztem volna ki belőle. Amint elkezdi felfelé tolni a lábamat úgy megyek egyre közelebb, végül kénytelen vagyok megkapaszkodni a vállában, de viszonylag büszkén viselem a dolgot, arra való tekintettel, hogy az álló spárga még tényleg mindig ilyen jól megy. Vigyorgok is rajta egy sort, kiélvezem a pillanatot, de mosoly azonnal eltűnik az arcomról, amint a fiú felém fordul. Igyekszem komoly lenni, ráadásul koncentrálnom is kell, hogy értsem mit akar, így mikor felfogom bólogatok, de nem szólalok meg, minél kevesebbet beszélek angolul, annál kevésbé leszek nevetséges. Ez a helyzet már így is túlontúl kellemetlen, nem kellene tovább ásnom a síromat. Kíváncsi voltam, most mi következik, illetve, hogy tudja-e, most mit lehet tenni, nem voltam egy nagy darab lány, sőt, apró voltam és vékony, de mégis kellemetlenül érintett már a gondolat is, hogy megfog emelni. Tudtam, hogy más lehetőség nincs, és láttam a szemében, hogy ő is pont erre gondol. Így mikor hozzámér zavartan köhintek, lesütöm a szememet, a következő pillanatban pedig már a lábam a levegőben kalimpál. Igyekszem könnyíteni a dolgán és külső szemmel nézve talán még egész csinosra is sikeredett a mozdulat, de szerencsére senki nem látta, hiszen csak egy pillanatig tartott, a következőben már két lábbal álltam a földön, vigyorogva mint a tejbe tök, ugyanis megmaradt mindkét lábam és érezhetően semmi baja sincs. Azért gyorsan megcsavartam a bokámat, guggoltam egyet, majd lezárásként felhúztam a fenekemhez a bokámat, sőt, egy kicsivel föntebb is emeltem, megy ám a tarkómig is, de nem akartam ennyire menőzni. Gondoltam, hogy mindezek után azért egy választ megérdemel, de előtte a biztonság kedvéért azért lenyújtottam, és míg a másik lábamat húzkodtam kicsavarodva fölfelé, igyekeztem összeszedni a gondolataimat. - Hát ööö. Kezdtem bele magyarul aztán észbe kaptam. Ajaj, azt hiszem, angolul kell folytatnom. Semmi baj, nyugalom, nem először társalgok külföldi diákkal. - Tudod én csak gyakoroltam egy Nippon Zengó mozdulatot, és le akartam rúgni a lovagi páncél sisakját, de nem céloztam elég ügyesen. Megszenvedtem ezzel a mondattal, néha szünetet tartottam, gondolkodtam, újra kezdtem, aztán végül összehoztam, valamennyire.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Amint úgy éreztem, hogy a lábamban minden a helyén van, rögtön abbahagytam minden felesleges mozdulatot. Ennél jobban nem tudtam volna a fiú orra alá dörgölni, hogy mennyi minden tudok, s bár különösebb célom nem volt vele, rájöttem, hogy már az első pillanatban leszűrhette, amikor meglátott. - Tíz év ritmikus gimnasztika. Valljuk be, nem mindennapi látvány lehetett. Ha most sarkon fordult volna és szó nélkül elment volna, az sem zavart volna, bár biztos, hogy csapkodtam volna egy ideig a homlokomat, miközben azt mondogatom mennyire szánalmas is vagyok és csakis kizárólag én kerülhetek ilyen helyzetben. Azonban a srác nem ment, sőt, mintha kíváncsi lett volna. Én meg persze ettől teljesen zavarba jöttem, mert kérdezgetett a beszéd pedig, főleg fiúkkal még magyarul sem az erősségem, nem még egy teljesen idegen nyelven. - Áhh, nyugodtan nevess ki. Általános iskolában is én voltam a legbénább angolos. Legyintek zavartan miközben egy pillanatra érdekesebb lesz a cipőm, mint az, akivel beszélek. Nem tudom, hogy komolyan gondolja-e vagy csak jól szórakozik és ironizál, sajnos ehhez sem volt fülem, de talán most az egyszer elnézem, hogy kinevetnek. - Küzdősport-aerobik, Kyokushin mozdulatok, zenére. Ha épp magyarul kellene csevegni biztos csillogó szemmel mesélném el a részleteket, de inkább nem, csöndben maradok, főleg a megjegyzése után. Idegesen hintázok a lábamon, dülöngélek előre-hátra majd, hogy mást is csináljak hátrateszem a kezemet, összekulcsolom magam mögött, felnézek a plafonra, majd vissza a fiúra, és a cipőm orrára. Látszik, hogy egy pillanatra se tudok megállni. Pedig annyira próbálkozom! - Hát, ami azt illeti...ez attól függ kivel harcolsz, mert egy óriás feje biztosan magasabban van, de a tiéd... Mielőtt befejezném, néhány lépést hátrálok majd lassan megpördülve a tengelyem körül felemel a lábamat, mintha rúgnék, de koránt sem olyan erősen és gyorsan és jó néhány centire a fejétől megállítom. - A tiédet könnyen lerúgnám, már izé khm, szóval hogyha akarnám, érted de nem akarom, meg sem fordult a fejemben. Észbe kapom, gyorsan leengedem a lábamat és visszaállok a kezdő pozícióba, mehet megint a hinta, szuper, most már tényleg gyogyósnak nézhet. - Lotti vagyok és köszönöm, hogy megmentettél. Lenézek a felém nyújtott kezére, elmosolyodom és belecsúsztatom az én apró kezemet, hogy egy határozottan lányos kézszorítással hivatalossá tegyük a bemutatkozást.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
- Hát aha, valahogy úgy. Bólogatok kissé furán a továbbgondolt jelmez ötletre. Eszemben sincs őt kinevetni, vagy valami, navinések vagyunk, mindannyian mások, úgyhogy ennyit erről. Persze, amikor úgy érzem, hogy nem figyel összevonom a szemöldökömet és egy "Mi?" tátogással próbálom elképzelni, vajon hogyan is festhet. De nyilván ez sem köti le túlzottan a figyelmemet, sokkal inkább a nevetéssel vagyok elfoglalva, amit kivált belőlem a csetlő botló pár. A fiú megpróbálta felsegíteni a lányt, de nem sikerült neki, valami okból kifolyólag, pedig nem is tűnt annyira dundinak a lány. Húhh, de gonosz vagyok! Inkább gyorsan visszafordulok Annamari felé akit láthatóan annyira nem érdekelt az esés, de annyira nem, hogy el is tűnt. Milyen ciki! Még az egyetlen partnerem is itt hagy, aki mellé kényszerítettem magamat. Hát, ez az én formám, van ilyen. Megvonom a vállamat és tovább nézem a táncolókat, amolyan minden mindegy alapon, titkon reménykedve abban, hogy megint elesik valaki. Nem tehetek róla! Nem voltam rossz indulatú lány, alapvetően. De számomra a tánc és a mozgás olyan volt, mint másnak egy lépés, vagy a levegővétel. Mire ismét oldalra pillantok, Annamari visszatér, méghozzá egy jó adag sütivel. - Hűű! Kezdem én is csodálni, mert hát az ilyesminek nem igazán tud ellenállni az ember, főleg nem egy olyan lány, aki petrezselymet árul egy nagy buli kellős közepén és a kutya nem foglalkozik vele. Ahogy lepakolja elém akaratlanul is megnyalom a számat, ezzel elérve, hogy a fogaim is kék színűek legyen. Nem számít, úgyis be fogom tömni az egészet!
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Szép nap! Ahhoz képest, hogy ősz van és mindenki nyavalyog, hogy fáradt, meg hideg van és korán sötétedik én örültem neki. Minden évszak hoz valami változást, a meleg után jól esik egy kis hideg, úgyis mire észbe kapok mér tavasz fel. De addig még ott van a tél és a karácsony és a hó, meg a forró tea és a kandalló! Már alig vártam, ebből a szempontból nem voltam az nyavalygós fajta. Mielőtt azonban bárki is félre értené, nem azért hozom a levelet, hogy feladjam a Mikulásnak, hanem a szüleimnek. Szokásos helyzetjelentés, kicsit unalmas, mert nem is tudok mit írni, mert semmi érdekes nem történik velem. Illetve semmi olyan, amiről nekik tudni kellene. Így hát, dudorászva, ugrabugrálva indulok el, hogy az egyik iskolai baglyot használva szélnek ereszthessem a a tartalmas információkkal teli levelet. Így lépek be a bagolyházba, reménykedve abban, hogy gyorsan végzek, ugrálok fölfelé a lépcsőkön. Aztán amikor megérkezem, kicsit meglepődve veszem tudomásul, hogy nem vagyok egyedül. Nem azért, mert zavar, hanem mert itt még soha nem találkoztam senkivel. A kezdeti meglepődés után belépek, és mivel nem fából faragtak köszönök is. - Szia. Kicsi furán nézek rá, mert olyan, mintha egy másik bolygón lenne, de nem különösebben ragadok le nála. Inkább elindulok az egyik bagoly felé, ami kisebb és csenevészebb, mint a többi, de őt szeretem a legjobban. - Vidd el ezt a levelet Egerbe, rendben? Mondom neki vigyorogva, miközben megcsikizem az ujjammal az állát és a zsebemből elővéve egy kis bagolycsemegét megetetem.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Nagyra értékelem, hogy a fiú nem lépett hátra és nem is ijedt mert. Mert valójában a légynek sem tudnék ártani, hiába tudok ezt-azt. A bátyám mindig azt mondja, hogy pont ezért nem ér semmit, hiába vagyok képbe néhány harcművészettel, csak az időmet fecséreltem vele, mert olyan vagyok mint a ma született bárány a lelkem pedig mint a patyolat. Szép hasonlat, kááár, hogy fogalmam sincs róla mi az a patyolat, na mindegy. Inkább azon vagyok, hogy leplezzem valahogy a zavaromat, mert ez a fiú igencsak rendesnek tűnik, semmi okom arra, hogy kisebbségi komplexusom vagy mim legyen mellette. Igaz, magasabb mint én, és idősebbnek is tűnik, ez pedig már bőven elég arra, hogy kicsinek és jelentéktelennek érezzem magamat, de annyira próbálkozom! - Kár, hogy nem is tudnálak. Egy pillanatra lekonyul a szám széle, de épp csak egy pillanatra. Nem vagyok az a fajta aki sokáig kesereg, pláne egy ilyen dolgon, úgyhogy máris újra elöl van a vigyorom. A hintázást abbahagyom, sőt a kezeimet is magam elé veszem, de ránézni még így is nehezen megy. El kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy önmagam tudjak lenni valakivel és ne érezzek semmi mást, csak azt, hogy biztonságban vagyok. Hogy nem nevet ki és nem fog lenézni, hasonlók. Bár, kinevetni kinevethetett volna eddig is, de úgy...igazából, amitől az ember legszívesebben azonnal elbőgné magát, mindenkinél van ilyen érzet, nem? Nem? Ahh, mindegy, a lényeg, hogy tudok én normálisan is viselkedni csak idő kell hozzá és türelem. - Én is. Bólintok mosolyogva, kissé oldalra billentett fejjel, miközben azon vagyok, hogy memorizáljam magamban a nevét. Szép neve van, jó kimondani és könnyen tanulható, úgyhogy könnyű helyzetben vagyok. Mármint a nevét illetően, azt, hogy ezután mi következne, arról fogalmam sincs, ha rajtam múlna, most intenék, aztán, hogy ne legyen sokkal sokkal sokkal cikibb a helyzet olajra lépnék. De amikor rápillantok a fiúra látom, hogy mondani készül valami. Hahh, helyzet megmentve! A kérdésre hallatán felpillantva összevonom a szemöldökömet. - Hát őőőőő. Lemész ezen a lépcsőn, aztán jobbra, aztán balra, utána pedig a harmadik ajtó és akkor ott egy titkos átjáró amin keresztül eljutsz. Abbahagyom a magyarázást, a mosolyommal bocsánatot kérek. - Megmutatom. Ennyit igazán megérdemel, hiszen mégiscsak, ő a megmentőm! Hopáácska! Egy igazi megmentő! El sem hiszem! Egy nagy sasszéval mellé lépek és játékos mozdulattal meghúzogatom a pólóját, ami annak a jele, hogy indulás van. - Arra megyünk. Mutatom az ujjaimmal. És már indulunk is, a konyhába. Ajjjajj, csak el ne tévesszem az irányokat!
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Szabad hétvééééége! Bizony bizony, nagyon örültem neki, majd kicsattantam, csak hogy ezzel a szóvirággal éljek. De a lényeg, hogy az első dolgom kivezetett a faluba, és úgy terveztem, jó ideig vissza sem térek. Az első utam természetesen a cukrászdába vezetett ahol szinte mindent megkóstoltam, nem foglalkozva azzal, hogy hogyan bámulnak az emberek. Szeretem az édességet na! Mindezek után megpróbáltam átvergődni venni egy parfümöt, de mivel megéheztem ezért inkább úgy döntöttem, hogy benézek Emma néniékhez, ahol szintén nagyon sokat ettem. Ajajj, ha most félnék, akkor biztos aggódnék a súlyom miatt, de ezek a nagyon nőies dolgok egyáltalán nem foglalkoztattak. Boldogan ugrálva és dúdolva mentem tovább, a nap már lemenőben volt, de nem foglalkoztam vele, mert kitartottam amellett, hogy nem megyek vissza, vagyis visszamegyek, de még nem! Mert igazi lázadó vagyok, bizony ám! Na azért nem, nem szeretnék este alkoholt inni és úgy tenni, mintha nagylány lennék, mert amúgy nem vagyok, vagy legalábbis én nem tartottam annak magamat, mert az egész annyi nyavalyával járt! Például nem ehetném meg ezt a rengeteg édességet, amit a papírzacskó rejtett. Úgy döntöttem, mielőtt visszamegyek a kastélyba és szétosztom a maradékot a sárgák között, leülök egy kicsit a stégre, csak úgy, random fagyoskodni. Nyilván amikor elindultam, akkor nem gondoltam arra, hogy ráfogok fagyni, de semmi pánik. Én nem félek semmitől, maximum a felfázástól. Amint odaérek végigvezetem a a tekintetemet a tükörsima felületen és mosolyogva figyelem, ahogy a szél megfodrozza a gyönyörű felületet. Nem szoktam ilyen lírikus lenni de most tényleg nagyon tetszett, ezért boldogan leültem a szélére, a lábamat a víz fölé lógatva dúdolgattam tovább, miközben a papírzacskó tartalma egyre csak fogyott.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
A nap egyre lentebb és lentebb kúszott az égen. De nem zavart, amúgy sem melegített sokat, szóval tőlem mehet oda ahová akar. Ilyenkor amúgy is korán sötétedik, meg az időérzékem is nagyon rossz, szóval tökmindegy, hogy van-e nap vagy nincs, egyre megy. Bár, bevallom azért félem a sötétben és ahogy körbepillantottam alig néhány fénycsóvát láttam a közelben, ami egy picivel világosabbá tette a helyet, de akkor, pontosan abban a pillanatban amikor erre gondoltam a tóban megcsillant valami, aztán egész nagy fénycsóva lett belőle, aminek a hatására nem csak, hogy meglepődtem, hanem még gyorsabban kezdtem el enni a gumicukrot, mintha csak valami izgalmas filmet néznék. A tudtom nagy nem fogta át, hogy akár nagy bajban is lehetek és ez valami életveszélyes dolog, annyira azért még nem vagyok érett. Inkább vártam, mi történik. Valami természeti dolognak fogtam fel, amiről nem tudok. Épp a harmadik gumicukrot tömöm bele a számba - holott a másik kettőt sem nyeltem le -, amikor hirtelen elalszanak a fények és valami kibukik a vízből. Húha, talán mennem kellene. De az izgalom és a kíváncsiság a stéghez ragaszt, már nem tudok több gumicukrot bevenni a számba, de a bent lévő hármat sincs időm rágni. Annyira izgalmas! A valami a part felé közelít, a sziluettjéből látom, ahogy előbukik a kar és a derék, úgy tűnik ez egy ember. De mit kereshet ilyenkor a hideg vízben, főleg...főleg... - Jesszus csesszus! Kiáltok fel, elég hangosan, majd abban a pillanatban mindkét kezemmel eltakarom a szememet, nem foglalkozok semmi mással. Jól láttam amit láttam? Még a szememet is becsukom, hiába nem látok semmit. Jó pár percig úgy maradok, majd óvatosan kilesek az ujjaim közötti résen, de abban a pillanatban össze is zárom őket. Az a valami, ami egy fiúhoz hasonlít most mászott ki a vízből, és mivel nincs olyan messze valószínűleg észre is vett. És...és...na jó.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Na jóóó. Kezdtem egyre inkább biztos lenni abban, hogy nagyon de nagyon de nagyon rossz helyen vagyok. Valami olyannak a részese voltam, aminek nem szabadott volna és aminek nem is akartam. - Tuti rosszat fogok ma álmodni. Morogtam csak úgy magamnak kissé bánatosan, remélhetőleg a fiú nem hallotta meg, elég távol volt, vagy legalábbis amikor legutoljára láttam elég távol volt. Ugyanis azóta nem vettem el a kezemet a szemeim elől, a biztonság kedvéért még továbbra is csukva tartotta tartottam őket, sőt még össze is szorítottam őket, nehogy csaljak. Ez annyira illetlen! Mármint, nem a fiú illetlen, hanem én, meg a helyzet. Nem lesünk meg mást! Nem szabad! Lehet, hogy ő csak úszni akart egyet, bár fogalmam sincs miért most és itt, de tételezzük fel. Tételezzük fel azt is, hogy egyedül akart lenni és azért úszott öhöm, hát, mondhatni hiányos öltözetben. Én pedig megzavartam, mert lázadni akartam. Hahh, ez az én formám, azt hiszem ma már nem is lehetne rosszabb. Időközben, mivel azért elkezdtem unatkozni, magamban számolni kezdtem, majd lassan az ajkaim is formálni kezdték a számokat, amikor megszólalt egy hang, valahonnan közelről. Ösztönösen fordultam felé, de nem vettem el a kezemet a szemem elől. Tudtam, hogy ki az. Legalábbis sejtettem. Hiszen rajtunk kívül egy lélek sem volt a sötét faluszélen és, hogy az igazat megvalljam nekem sem itt lett volna a helyem. - Izé...öhm..hát..felöltöztél ugye? Zavarba voltam, nagyon is. De hát, melyik lány nem lett volna zavarban a helyemben? Jó, talán lehet, hogy a legtöbbjük nem, de én nem vagyok olyan, mint a legtöbb lány. Nekem helyén van az önbecsülésem és talán egy kicsit álomvilágban is élek, de mindegy! Nem erről van most szó, hanem a fiúról! Lehet esély rá, hogy mégsem ő az? Van egy fikarcnyi remény arra, hogy elment? Mer ahogy láttam dolga van és bár elég kedvesen integetett, de ez...hát...ez nem segít a dolgon. Próbáltam amennyire lehet kedves lenni, így a kezem alatt mosolyogtam már amennyire a helyzet engedte, bár az arcom paprikapiros volt, és nem szél miatt.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Az igazság az, hogy meg sem kellene lepődnöm, de komolyan. Ha valahol valami hülyeség történik, az engem tuti, hogy ezer kilométeres körzetben betalál. Úgyhogy, ez nem lepett meg. Inkább az, hogy hogyan lepett meg. Bizton állíthatom, hogy erre nem voltam még felkészülve és bár sokat nem láttam, azt hiszem épp eleget. Viszont el kell ismernem a fiúnak van vér a pucájában, ha engem valaha, valaki ilyen szituációban talál, az már nem talál, mert helyből elnyel a föld, belém csap a villám és megsemmisülök. - Ohh, hát ez esetben szia. Óvatosan vettem el a szemem elől a kezemet, a szemem még mindig csukva. Először, tesztként kinyitottam az egyik szememet, aztán a másikat is, de nem nagyon bírtam ránézni a fiúra ezért inkább a mellettem lévő zacskót kezdem el bámulni, majd az eget. Zavarban voltam, mert még soha nem történt velem hasonló eset, így nem tudom, mi lenne a helyes reakció, már ha van. De a rosszabb része, hogy azt sem tudom, hova nézzek ezután. Annyira kellemetlen! - Jaj jaj, ne ne. Kérlek. Én voltam rossz helyen. Sajnálom, már nem kellene itt lennem. Mondtam inkább az égnek, mint neki. Kellett még néhány perc. Csak tényleg néhány. Az a baj, hogy ezek után akkor is azt fogom látni, amit először láttam, ha símaszkban, talpig tűzálló ruhában jelenik meg előtte. Ilyen az élet, és ilyen a fantáziám is, ami igazán világgá mehetne. Mikor lassan, de biztosa (Hurrá!) rápillantottam, láttam, hogy legalább ő is annyira zavarban van mint én. Igazából nem tudom, miért nem állam még odébb. Lehet, hogy ez a valaki veszélyes! Hiszen nem is ismerem! Lehet, hogy leránt a vízbe és akkor megfulladok és végem van és kész ennyi volt. Mégis, felvettem a legaranyosabb, legtündéribb, legártatlanabb mosolyomat, ami még kislány koromból maradt meg és teljesen őszinte volt, nem kellett megjátszanom. A nagy szemeimet ráemeltem, és felé nyújtottam a papírzacskót. - Kérsz gumicukrot?
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Ohh, kis barátom, dehogynem! Ha az anyukám megtudná, hogy ilyenkor itt járkálok, biztosan kiporolna. Vince pedig nagyon mérges lenne ha meglátna itt, Luca meg, Luca tuti mutogatná a bátyám mögül a hüvelyujját, de csak titokban. Sok mindenki van itt a kastélyban és azok kívül is, aki nagyon félt, így tényleg helyesnek gondolom azon állításomat, hogy tényleg nem szabadna itt lennem. Ezen álláspont szerint pedig meg sem hallom, amit a fiú mond. Hova tovább, figyelmen kívül is hagyom. Tényleg én vagyok rossz helyen, de ez most olyan jó! Annyira izgalmas! Nem voltam még itt kint sötét este a falu szélén, főleg nem beszélgettem egy idegennel és főleg nem kínáltam gumicukorral. Juuhu, ez tényleg sok új dolog egy napra, de valljuk be élvezem. Még akkor is, ha számba vesszük az imént lezajlott esetet. De hékás! Ne is gondoljunk rá, mert ha akkor megint elpirulok és az nagyon cikis helyzet lesz. És ki akar cikis helyzetbe kerülni egy fiú előtt? Naná, hogy senki! Úgyhogy köhintettem, összeszedtem magamat és mosolyogva néztem, ahogy vesz az édességből. Nem voltam irigy, legkisebb testvér voltam így hozzászoktam, hogy állandóan elszedték mindenemet, na meg a szüleim is erre tanítottak. - Nagyon szívesen. Bólintok és lerakom a zacskót. Azért mégsem lógathatom ott az orrom előtt, mint valami félnótás. Közben azért én is kiveszek belőle egyet (na jó hármat) és benyomom számba, így mire jön a bemutatkozás, abszolút alkalmatlanná válik a szám a beszédre, de én nem jövök zavarba. - Csornay Kíra Lotti, örülök, hogy megismerhetlek. Kicsit talán teli szájasra sikeredett, de majdcsak értette a lényeget, vagy legalább az egyik keresztnevemet. Én értettem az övét, Ricsike volt, meg...na jó a másik nem fontos, marad Ricsike. És húú, mennyi kérdésem lenne Ricsikéhez! De egyiket sem merem feltenni, gyáva nyúl vagyok. Na meg, nem úgy néz ki, mint aki szeretne olyan dolgokról csevegni, amikről én. Úgyhogy lenyelem a dolgot. Inkàbb a keze felé nyúlok és egy rövid tétovàzàs utàn kezet fogok vele, bár udvariatlan vagyok, mert a fizikai kontakt miatt ezúttal elkerülöm a tekintetét. - Ühüm. Nyugodtan vegyél még amennyit csak akarsz. A házvezető nénijeim adták, mindig jól megpakolják mindenfélével, hogy vigyek a többieknek is a klubhelyiségbe. Megzörgetem a zacskót, aztán kicsit odébb is húzódok, ezzel jelezvén, hogyha akar leülhet mellém. És, ez nagy szó! Nagy bizony, mert azért fura.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
- Köszi. Tettem hozzá egy kicsivel később, mikor lenyeltem a gumicukrokat. Sajnos, az egyiket egybe és éreztem, ahogy végigcsúszik a nyelőcsövemen, ami mondjuk nem volt kellemes, de sebaj, túlestem rajta. Nem vagyok egy haragtartó típus, főleg nem a nyelőcsövemmel szemben, úgyhogy máris bekaptam egy újabb adagot. Szeretem az édességet na! De ahogy hallom, az alkalmi társaságom nem. Miiiiiiiiiiicsoda? Hát majdnem kicsúszik belőlem a meglepő kérdés, de csak majdnem. Becsületemre szóljon, hogy nem sértődök meg, ez olyan, mintha fincsi színes gumimacikat bántanák és úgy érzem, ezt meg kell torolnom. De nem teszem, íme, ilyen jó kislány vagyok. Pacsit nekem, meg a díjakat, a virágokat az öltözőmbe kérem. Köszönöm. Ahogy leül mellém, figyelem a mozdulatait, próbálok kivenni belőlük valamit, akármit. Mert azért valljuk be, szerintem ha valaki nem is én szuper észjárásommal van megáldva is furcsállná a helyzetet. A srác ugyanis kimászott a vízből, ergo...onnan jött. Értitek? Furaaa, nagyon fura, végig nagy betűvel, gondolatban persze. Ha mások (akik nem én vagyok) látták volna rögtön faggatózni kezdenének, mert szerintem ez így természetes, esetleg magyarázatot várnának, amiért megzavarták a lelki békéjüket. Én azonban hallgatok. Úgy veszem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig nem! De nem bizony. Vagyok olyan jó kislány, hogy félreteszem ezeket a dolgokat és beszélgetünk úgy, mint két fiatal, akik most ismerték meg egymást, meg minden. Lehajtom a fejem, köhintek egyet megérkezése örömére és a leomló hajam mögül ráemelem a pillantásomat. Legalább egy icipicit hagy nézzem meg! Csak egy kicsit, így közelről. Nézegetem is rendesen, megállapítom, hogy igen szerencsés arcberendezéssel áldotta meg a sors, vagy valami más, kinek hogy tetszik. Egészen addig művelem is a folyamatot, ameddig meg nem szólal. Gyorsan, mintha csak észrevette volna le is kapom róla a tekintetemet, zavartan visszatúrom a tincset a helyére és a tavat bámulom. - Igen, az vagyok. Hát, igazából lehet, hogy tilosban járok. Fogalmam sincs mennyi az idő. De héjj, ha ez a legjobb alkalom arra, hogy beszélgessek valakivel, akkor azt hiszem, pont jó időben vagyok. Igen bölcs odamondások ezek, még bólogat is hozzá, mivel ennyire biztos vagyok a dologban. Halványan elmosolyodom és ráemelem a tekintetemet, miközben az egyik lábamat felhúzom, hogy félig felé tudjak fordulni, ha már beszélgetünk. - Szerinted, hogy kell felszólító módba tenni azt, hogy csuklani? Fontos kérdés, komoly a tekintetem, bizony bizony, ilyen dolgok foglalkoztatnak most engem.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Nagyon érdekel ám a válasz! Hiszen azért tettem fel! Szeretek ilyeneket kérdezni, mert ebből sok mindent le lehet szűrni, persze ezekkel nem vagyok tisztában, egyszerűen csak kérdezek és kérdezek, mert szeretek beszélgetni, sőt, imádok! Bár jobban szeretem ha engem hallgatnak, de azért ha a szükség úgy hozza, akkor szívesen hallgatok is és más is beszélhet. Na de a lényeg, hogy a buta kérdések megválaszolásával sok mindenre fény derülhet. Ha a partner benne van, akkor attól én is feloldódom egy kicsit. Valljuk be, itt erre szükség volt, hiszen tíz perccel ezelőtt még nem is akartam ránézni, de most, hogy nézem, elég szimpatikus. Főleg, amikor válaszol is! A vigyorom egyre szélesebb lesz, sőt, még bólogatok is, bár csak alig láthatóan, de az viszont látszik, hogy lelkes vagyok, hisze benne van! Válaszolt! Legalábbis megpróbált, innentől kezdve hivatalosan is szimpatikus, gratulálok Ricsmond, nyertél egy nagy semmit! Vagyis, a szimpátiámat, de nem tudsz róla, szóval igazából semmit, bocsi. - A hagyd abba a csuklást már egy felszólító mondat, a feladat pedig nem ez volt! Nevetve bokszolok bele a vállába és észre sem veszem, hogy tudat alatt felvettem a testi kontaktust, hát, úgy tűnik ha ügyes és képben van ezekkel a dolgokkal, akkor lehet, hogy rájön, hogy szimpatikusnak tartom. - Igazából nem tudom, ezért kérdeztem tőled. Egy rakás ilyen kérdésem van! Az egyik ilyen küldetésem, hogy ezekre választ találjak, de sajnos eddig még nem igazán sikerült. Pedig nálam sokkal de sokkal de sokkal sokkal okosabb embereket is megkérdeztem. Egy pillanatra lebiggyesztem az ajkaimat, mert tényleg elkeserít a dolog, de nem sokáig, általában gyorsan túl vagyok az ilyen dolgokon, szóval már vigyorgok is tovább, egészen addig ameddig csak vissza nem terelődik a téma arra a cikis pillanatra. Hoppá. Nem akarom. Abban a pillanatban elpirulok, bár a félhomályban nem hiszen, hogy látszik, köhintek és egy pillanatra az ölembe nézek, de csak addig, amíg összeszedem a gondolataimat. Mikor pedig ezzel végeztem felpillantok. A tekintetem elszántságot tükröz, azt akarom, hogy tudja, hogy ezt tényleg így gondolom, nem csak duma. - Tudod, nagyon rengeteg sok millió kérdésem lenne hozzád, de nem mind azzal kapcsolatos, amit izé...láttam. De gyorsan rájöttem arra, hogy mindegy. Szóval lehetsz te a mikulás, vagy egy ufó, azt hiszem nem számít. Szóval nem foglak ilyesmikkel zaklatni, meg húúzni és hááázni. Nem attól leszel érdekes, mert kimásztál a vízből. Megvonom a vállamat, ezek csak egyszerű szavak, én is csak annak tartom őket, a saját apró kis gondolataimmal szerettem volna kifejezni a lényeget, és reméltem, hogy sikerült.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Abban a pillanatban, ahogy a megállapítást közöltem a mutatott irány felé kapom a fejemet. Ajajj, már majdnem lemaradtam róla a nagy lelkizésben! Hirtelen nem is tudom, hogy mit kívánjak, hiszen annyira jó életem van és azt hiszem nem hiányzik belőle semmi, mindig van elég gumicukor és nevetés, mi más kellene a lánynak? A Fénycsík lassan tovaszáll az égen és mire kívánok, addigra már el is tűnik. Gyorsan lecsukom a szememet, kívánok, majd utána gyorsan kinyitom. Ekkor jön a meglepi. Annyira meglepi, hogy hirtelen egy pillanatra megrezzenek és hátra is hőkölök. Eddig nem volt velem szemben! Tuti, hogy nem! Nem is igazán értem, most miért fordult felém, nem vagyok tapasztalt én nem értem az ilyen jeleket de az agyam rögtön zakatolni kezd és a hirtelen jött gondolatoktól megdobogósodik a szívem. - Mindenképp elmesélem majd a válaszokat. Csak ne felejtsem el felírni a tiédet. Bólintok egy mélyet, talán kicsit túl mélyet is, de az az igazság, hogy eléggé zavarban vagyok, nem szokásom a másik szemébe nézni, főleg nem egy fiúéba...mivel nem szoktam fiúkkal beszélgetni. Na hát igen, itt kezdődnek a problémák. Ő láthatóan nincs zavarban én viszont egyre pirosabb vagyok és akaratlanul is behúzom a nyakamat. Jaj, megint mibe keveredtem? - Hát izé, szerintem valamilyen szinten mindenki az. Mármint, egyedülállóak vagyunk itt mindannyian, vagy valami ilyesmi. Illetve, hát, érdekes volt, hogy ideültél mellém és beszélgetsz velem, mert a fiúk nem szoktam ám engem észrevenni, szóval ez fura. Bennem mindig a pici lányt látják, mert korom ellenére elég tapasztalatlan, szeleburdi és szétszórt vagyok, álomvilágban élek és nem sokszor törődöm azokkal a dolgokkal, amikkel a korombeli lányok szoktak. Pedig én mindenkivel szívesen beszélgetek és jól kijövök szinte akárkivel. - De érdekes a hajad színe, a szemeden pedig úgy látom, hogy kék, a kék szem pedig nagyon szép. Összepréselem az ajkamat, megint felesleges beszélek. Tuti ki leszek nevetve.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Ingatom a fejemet. Öreg, öreg hiba. Bár, pont nekem jár a szám, amikor gyakran én is elhiszem, hogy csak egy vagyok az óceánban úszó sok sok millió halacskába. De aztán rájövök, annyi bohóc hal vagyok, vagyis, színesítem magamat azzal, amivel tudom és úgy ahogy tudom. Igaz, ez még mindig senkit nem érdekel, de az én lelkemnek nagyon jólesik, ha egyszerre több dologhoz is értek, és hozzá bírok nyúlni, legyen az az ördögbot forgatása, vagy a balett. Talán mindenki bohóchal, de, ha mindenki bohóchal, akkor senki sem az? Összevont szemöldökkel koncentrálok a megfejtésre, egy pillanatra még a fiúról is elfelejtkezem, aztán rájövök, hogy egyetértett velem, szóval talán valami nyögni kellene, bármit. - Szerintem, igazad van. Mármint, egyetértek. Nem szabadna, hogy elhiggyük, mert ha elhisszük, akkor már régen rossz. Egy pillanatra tudom csak eljátszani a bánatosat, mert rögtön utána ismét zavarba hoz. Hát mi lesz velem az este végére? Majd kifehérednek az ujjaim végei és a lábujjaim elfagynak, mert az összes vér az arcomba vándorol? Tiszta kín szenvedés, de komolyan. - Hát izé, tudod, köszönöm aranyos vagy, azt hiszem. Tényleg zavarba hoz, az első fiú, aki ilyeneket mond nekem és úgy hallani, mintha komolyan is gondolná. Ez azért fura, legyintek, meg igazgatom a hajamat meg mindeeeen lányos dolog, csak ne kelljen a szemébe nézni, mert az kék! És még a sötétben is látszik. Kénytelen leszek megint betömni egy jó adag gumicukrot, hogy eltereljem a figyelmemet. - Ühüm, szőke. Legalábbis a vége szőke. A szőke is jó szín, bár a szőke haj és a kék szem kissé hercegessé tesz, ami meg olyan mesebeli, de gondolom már amúgy is az vagy, hiszen kimásztál a vízből, teszem hozzá pucéran. Felnevetek és tényleg először ezen az estén ki tudom mondani és tudok is rajta nevetni. Micsoda változás! Már nem vagyok ettől annyira zavarban, legalábbis nem annyira mint az elején. - Nekem inkább csokira hajaz, legalábbis és a barnát mindig olyan csokisnak látom és imádom a csokit. Sóhajtok egyet, talán a gumicukrok mellé venni kellett volna egy kis csokit is. Hajajj, nagy a baj! - Hááát, izéé, ha elmondom akkor nem teljesül. Az ajkamba harapok mert annyira de annyira annyira szerettem volna elmondani, de azt akartam, hogy teljesüljön és tudtam, hogyha megmondom, akkor nem fog mert így van mindenhol leírva, és ha így van leírva, akkor tuti, hogy igaz!
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Szerencséje van, mert annyira el vagyok foglalva a saját gondolataimmal, hogy nem veszem észre a keserű mosolyt. Bár, ha észre venném is, akkor sem kérdeznék rá, hogy miért tűnt fel az arcán, egyszerűen csak megölelném. Megölelnééém? Egy fiút? Hooppá, ilyen sem fordult még elő velem. Lassan de biztosan rá kell arra jönnöm, hogy a mellettem ülő furcsa érzéseket vált ki belőlem. Egy normál esetben ha mondjuk világ lenne és nem a csillagos ég alatt beszélgetnénk, ilyen még csak eszemben sem jutna. - Szóval akkor csak fürdeni mentél be? Kérdeztem ártatlan vigyorral a képemen, mert hát, nekem is csak ez az egy épeszű ötlet jutott az eszembe, de akkor ő nem épeszű. Hiszen hideg van, mégiscsak jön a tél és a fagy, az a víz nem lehet túl kellemes, még akkor sem, ha valami bűbájt használ, szóval, fura és megjegyzései egyre furábbak. Zavaromba beletúrok a gumicukros zacskóba és legalább hármat bekapok, legalább addig sem jár a szám feleslegesen mint az este alkalmával olyan sokszor. - Ény? Hehjcsegnyő? Kérdezem teli szájjal, kicsit sem zavartatva magamat. Minden lány hercegnő akar lenni, de azért ez még viccnek is rossz. Én vagyok a világon a legrosszabb hercegnő matéria, de komolyan. Egy percig sem tudok megülni a fenekemen, a habos-babos ruhákhoz túl alacsony vagyok, és a szófogadás sem szerepel a kedvenc elfoglaltságaim közé. De mikor az ujjai képet formáznak nevetve nyelvet öltök rá, hogy egyáltalán nem ne nézzek ki hercegnőnek. A gumicukordarabok ott vannak a nyelvemen, de egyáltalán nem érdekel, ilyen gyerekes vagyok. - Szerintem azok akik zavarban voltak a kívánságaiktól. Hirtelen megváltozik a dolog, lehajtottam a fejemet és ismét zavarba jöttem. Olyasmit kívántam, talán első felindulásból amit nem szeretnék elmondani neki. A remegés végigfut a gerincemen. Olyan butaság! Úgysem válik valóra!
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Először fordul elő velem, hogy egy fiú elgondolkodtat, hűűű, ez tök fura. Az első gondolatom az, hogy nagy szeret úszni, de aztán rá kell jönnöm, hogy nem lehetek ennyire felszínes, legalábbis most nem. Az elején annyiban hagytam a dolgot, mert úgy voltam vele, hogy kimászott a vízből, aztán fogja magát és továbbáll, nem az én dolgom. De. Most jön a nagyon de. Itt ül mellettem, láthatóan nem akar semerre se menni és én sem akarok menekülni előle. Azokat meg szeretem ismerni, akit a bizalmamba fogadok, ettől függetlenül azonban még ott van a hang a fejemben, ami azt hajtogatja mint egy őrült, hogy: "Nem a te dolgod". Igaz, tényleg nem az enyém, úgyhogy inkább a gumicukraimra koncentrálok. - Na látod, ez már sokkal királyabb! Bárcsak egyszer elmehetnék CandyLandbe, az lenne a pályafutásom csúcsa. Csillognak a szemeim, ha csak rá gondolok. Egy hely, ahol minden ehető és elvarázsolt gumimacik futkosnak fel s alá..bár, úgy, hogy mozognak nem igazán lenne szívem megenni őket. Ez nem igazság! Talán CandyLand még sem olyan jó ötlet nekem. Inkább megyek Willy Wonkához, ő tuti a legjobb arc a világon! - Pedig engem biztos, hogy így örökítenének meg az a utókornak, bármennyire is gusztustalan. Komoly képet vágok és bólogatok is hozzá, ahogy a komoly ember szokták, de nem tart sokáig, mert szimplán elnevetem magamat, ezzel téve tönkre az egészet. Pedig komoly ám amit beszéltem, úgy bizony! Merlin lyukas kannájára is esküdnék ha kellene, de szerencsére a veszély, hogy valaha is hercegnő legyek nem fenyeget. - Háát, talán egy picit. Figyeltem ahogy közelebb csúszik hozzám. A legtöbb esetben ilyenkor behúzom a vészféket és szinte a delikvenssel egyszerre mozdulok, hogy a tisztes távolság megmaradjon. Most viszont annyira koncentráltam az arcára, hogy lemaradtam a mozdulatról, utólag meg már annyira ciki lenne elhúzódni. Pontosan, erre fogom, és nem arra, hogy amúgy tök jó érzés, hogy itt van mellettem. Na látjátok, mindent meg lehet oldani, mindenre van kifogás, még én is tudok gyártani, pedig nem vagyok nagy mestere a témának. - Űhh, hát lehet, hogy így van. Szerintem te is megérdemeled, mert rendes vagy és aranyos, meg ilyenek. Nem bírtam állni a tekintetét. Egy ideig még a szemébe néztem, aztán zavartan elmosolyodtam és gyorsan lehajtottam, biztos ami biztos alapon. Viszont, nem tudtam sokáig úgy maradni, a szempilláim alól figyeltem az ismeretlen fiút, aki olyan szépet mondott nekem, mint eddig soha senki!
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Hát, mindenre számítottam, csak erre nem. Annyira cuki volt! Egy olyan világ festettem elém amilyet mindig is elképzeltem magamnak. Egy olyan fiú, akiből ezt ki sem nézné az ember. Mármint, legyünk őszinték, első látásra olyan kemény, menő fiúnak tűnik, pont olyannak aki csak úgy keresztülnéz egy olyan lányon, mint én, és tessék, mégsem! Ez pedig nagyon meglep. Csillogó szemmel hallgatom, épp csak nem nyalom meg a számat a vattacukor említésére. - Kár, hogy nem maradna sokáig a kastélyból semmi. Ugyanis az én sóvárgásom az édességek után néha soha nem látott méreteket ölt és ha nem mozognék eleget, valószínűleg már régen gurulnék. De szerencsére hiába kezdtem bele a pubertásba, a kilók valahogy elmaradtak, pedig tényleg rengeteget eszem, leginkább olyanokat, amit a legtöbb lány elkerül. De hát, engem nem érdekelt, és lám, nem is fogott ki rajtam! Bezzeg a fiú... Na ó kifogott rajtam. Nem igazán értettem ehhez a dologhoz, nem csináltam szándékosan amit csináltam, egyszerűen csak jött magától, ezt hozta ki belőlem a közeledése, amit nem tudtam hová tenni. Teljesen tapasztalatlan voltam még a témában, tudatosan kerültem az ilyen szituációkat, mert rettegtem tőlük. Hogy valamit elrontok és akkor kinevetnek, ez lebegett mindig a szemem előtt. Na meg, hogy fiatal vagyok én még az ilyen dolgokhoz, a fiúk várhatnak és hasonlók. Ezt hallgattam otthon is. De ahogy felnéztem a fiúra, valahogy az egész gondolatmenet elfelejtődött. Megrémültem, amikor közeledni kezdett felém, de nem bírtam megszabadulni, a szemei fogságba ejtettek, megremegett a gyomrom, a hátamon végigfutott a kellemes bizsergés. Nem kellett gondolkodnom. A szemeim lecsukódtak és ahogy az ajka az enyémhez ért furcsán összerándult minden izmom. Hiszen, mégiscsak az első csókom volt. De azért igyekeztem! Először csak lassan, próbáltam igazodni hozzá, közben attól félve, hogy valamit elrontok, de az ösztöneim nem hagytak cserben. De nem ám! A kezemet az arcára simítottam, miközben hagytam, hogy sodorjon az ár és ellopja életem első ilyen élményét. Egészen addig nem is engedtem el, amíg úgy éreztem, hogy nincs vége, aztán csukott szemmel elhúzódtam tőle, de nem túl messzire. - Hű. Körülbelül ennyi a reakció, ami kibukott belőlem, semmi több.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Lassan nyitottam ki a szememet, valószínűleg azért mert féltem a reakciótól. Én már csak ilyen parázós vagyok. Azért mégiscsak tapasztalatlan voltam és egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ez most itt megtörténik. De ami azt illeti, nagyon jó volt, nem gondoltam, hogy ez ilyen. Legtöbbször fintorogtam, ha csókolózni láttam párocskákat, de azt hiszem ezután már nem fogok. Ha hasonlítanom kellene valamihez, biztos valami édesre asszociálnék és nem csak azért, mert megettem egy csomó gumicukrot. Alig mertem ránézni. Kíváncsi voltam, legszívesebben megkérdeztem volna, hogy milyen volt, de nem mertem megszólalni. Épp csak most bírtam kinyitni a szememet és próbáltam felfogni, hogy ez a valóság, nem csalás, nem ámítás. Bárcsak világosabb lenne, hogy rendesen lássam az arcát! De talán mégsem jó ötlet. Ha világos lenne, akkor valószínűleg már régen elfutottam volna, hogy többet ne kelljen a szemébe néznem. Hát, ennyire voltam csak szégyenlős, de semmi pánik, sötét van! Köhintettem, csakhogy ne legyen olyan nagy csönd. - Izé..hát... Bár olyan lennék, mint a többi lány! Vagy legalább egy kicsivel tapasztaltabb! Akkor biztos tudnám, hogy mi ilyenkor a teendő! Jajj nekem. Ám mielőtt még még cinkesebb lenne a helyzet, a távolból felhangzik egy kiáltás, halk zene én pedig automatikusan odakapom a fejemet. Ekkor jövök rá, hogy már biztos nagyon késő van. Azonnal felpattanok és megragadom a zacskót. - Ne haragudj, de nekem már nagyon nem szabad itt lennem, és..hát. Hello. Intek zavartan, majd elkezdek futni a stégen végig a part felé, ám mielőtt a lábam még a nedves füvet érinthetné, megtorpanok. Ez így nagyon nem fair! Nem menekülhetek. Szeretném még látni ezt a fiút, bárki legyen is. Felszisszenek és félve visszafordulok felé. Egy percig tétovázok csupán, azután lassan visszaindulok felé, majd mikor ott vagyok, lehajolva megkopogtatom a vállát. - Nincs kedved felkísérni a kastélyba? Pislogok rá ártatlanul, próbálom a tekintettemmel a sötétben azt üzenni, hogy nem csak azért jöttem vissza, mert amúgy nagyon nagyon félek a sötétben, hanem mert tényleg szeretném ha felkísérne. Remélhetőleg így is történik, így hát ketten indulunk el a kastély felé, magunk mögött hagyva a stéget, ahol néhány perccel korábban még megmagyarázhatatlan dolgok történtek.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Közeledik a lefekvés, ám ahelyett, hogy már én is az ágyat nyomnám, arra várva, hogy jöjjön az álom manó, vagy valami ilyesmi, ahelyett éppen Karahval lopózok az egyre csak üresedő folyosón. A szívem a torkomban dobog és a hányinger kerülget, de bátor leszek mert nem akarom, hogy a nálam két évvel fiatalabb lány kinevessen. Pedig simán kinevethetne, mert én biztosan jobban félek, mint ő. Nem akarok lebukni, nem akarok büntetést kapni, én jó lány vagyok, akiben van egy kis huncutság. Ha minden igaz, akkor ez a huncutság most meg is fog mutatkozni. A nagyteremben ismerkedtem össze a Rellonos lánnyal, aki bár fiatalabb volt mint én, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy lenne közöttünk korkülönbség. Össze is haverkodtunk hamar és hát nem volt rest azon nyomban belevinni engem egy kis rosszalkodásba. Így kerültünk hát ide. Megbeszéltük, hogy a könyvtár előtt találkozunk, és onnan megyünk majd a Vígadófreskó folyosójára, hogy a festmény mellé pingáljunk mi is valamit, csak úgy karácsony alkalmából. Nem ez volt az első ilyen élményem, mert anno Luca is belerángatott valami ilyesmibe, úgyhogy már felkészült voltam. Annyira, hogy feketét húztam és hoztam magammal a megmaradt festékeket. Volt közöttünk arany, ezüst, kék zöld és szivárványszínű is, sőt, majdnem biztos voltam benne, hogy a színváltósból is maradt még egy kicsi. - Te nem félsz? Kérdem tőle, miközben végigosonunk a folyosón. Nem akarok hangoskodni, bár úgyis mindegy lesz, mert a folyosó ahová készülünk mindig hangos, remélhetőleg ezért nem fog feltűnni, hogy mi is ott vagyunk. Ha meg igen, akkor majd játszunk nindzsásat, bújócskázni úgy is szeretek. A büntetés meg, hát, maradjunk annyiban, hogy nem fogunk lebukni és akkor minden rendben lesz.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
- Biztos vagy benne? Kérdeztem egy halvány félelemmel a hangomban. Nem voltam túl jó a rosszalkodásban, a fránya lelkiismeretem mindig utolért, de mivel én voltam az idősebb igyekeztem nagyon de nagyon bátor lenni, bár azt hiszem, hogy egy Rellonossal soha nem fogok tudni vetekedni, már ami a vakmerőséget illeti. Megpróbáltam magamnak bemagyarázni, hogy annyira nagyon rosszat nem csinálunk és, hogy már korábban is csináltunk ilyet, a kezem meg-meg remegett, ahogy lecsúsztattam a vállamról a táskát, hogy a kezembe szorongatva vigyem tovább. - Nem igazán gondoltam végig, tudod, ahogy alakul. Nem voltam valami művészi alkat, nálam a rajz kimerült a pálcikaemberben és a házikóban, többet senki nem várjon ám tőlem. Ezért lepődtem meg, amikor Karahban felmerült a sárkány és az unikornis ötlete. Szinte azonnal le fogunk bukni, legalábbis tudni fogják, hogy a rendbontók melyik házból valók, hacsaaaak, ez nem egy agyafúrt terv és igazából egy Eridonos és egy Levitás rosszalkodott, csak a másik két házat akarták befeketíteni. - Nem tudok rajzolni, de megpróbálhatom végül is. Megvonom a vállamat, ahogy beérünk a folyosóra kicsit le is higgadok és ledobom az üres fal elé a táskát. Kicsit hátrébb lépek, hogy megszemlélhessem az alkalmi vásznat. Csúú, ez nagyon de nagyon király lesz, mondjuk, nem annak akinek majd el kell tüntetnie, de mi tuti, hogy jót fogunk szórakozni. - Na jó, nekem jó lesz a bal oldal, megpróbálok valamit ide...szerinted rajzolhatom ezüsttel az unikornist? Csillogóssal? Amint kimondom a kérdést, már veszem is elő a fújós festéket és elgondolkodva rázogatom, közben nem törődve azzal, hogy a portréalakok minket figyelnek és ahogy rájönnek mire készülünk rögtön hatalmas kiabálásba kezdenek.
|
|
|
|
Csornay Kíra Lotti INAKTÍV
Ł o T t i C s E k .* RPG hsz: 116 Összes hsz: 1542
|
Kellemetlen volt, hogy elsős létére bátrabb volt, mint én, de hát Rellonos, mit kell ezen csodálkozni? Én ízig vérig Navines voltam, akit legtöbbször csak belerángattak a bajba. Na nem mintha nem élveztem volna, mert a pulzusom az egekben volt, csak úgy kapkodtam a levegőt, a gyomrom pedig remegett. Ilyesmit csak hullámvasutazás előtt érez az ember, úgyhogy jó esély volt adrenalin túltengésem már a rosszalkodástól is. Hát ez van. - Okéééé, okéééé megpróbálok sietni. Gyorsan felkaptam a csillogós fehér festéket és míg felráztam gyorsan elgondolkodtam, hogy is rajzoljak le egy unikornist. Ajaj, hogy néz ki az unikornis? Nagyon zavarba jöttem a gondolattól, mert az izgalomtól és a festmények kiabálásától csak még kevésbé tudtam koncentrálni. Karah persze ügyesen elhallgattatta őket, amin meg sem kellene lepődnöm. Így amíg csend volt, gyorsan nekikezdtem a fújásnak. Megrajzoltam a fejét, a nyakát a lábát, de sajnos az utolsóra már elfogyott a fehér. - Ajaj, azt hiszem, ez háromlábú unikornis lesz. Nem is én lennék, még rosszalkodni sem tudok rendesen. Szomorúan megvontam a vállamat és inkább a pajtás rajta felé pillantottam. Az övé tök jó lett, sőt, belegondolva sokkal jobb mint az enyém. Jó sárgához méltóan ennek tökre örültem, még tapsikoltam is. - Tök jól néz ki, fújjon lángokat, mondjuk a portrék felé, az tök menő lenne. Bólogattam hevesen és már adtam is a kezébe a piros festéket, biztos ami biztos, hogy haladjunk vele, közben rájöttem, hogy hogyan is tudnám eltakarni az én hibámat. Fogtam a pink festéket és hatalmas lófarkat rajzoltam az unikornisomnak, ami beterítette a negyedik, vagyis hiányzó lábát, így nem volt annyira feltűnő a bénázásom. Aztán rajzoltam neki még szarvat is, majd hátrébb lépve megszemléltem a mesterművet. - Ehh, az enyém elég béna lett, de a tiéd nagyon jól néz ki. Ide-oda járt a tekintetem a két mestermű között. Karah sárkánya tényleg nagyon pöpec lett, az én unikornisom viszont bandzsa volt és inkább hasonlított egy kifestett bányalóra, de legalább ha valaki ránéz majd jót röhög rajta.
|
|
|
|