Renée

Aprócska kislány ücsörög a bőröndjén, tanácstalanul. Két vörös hajfonat pihent vállain, még anyukája fonta be neki, hogy csini legyen az ő legkisebb hercegnője. A testvérei persze, fütyültek kijönni elé, habár azt Dávidék előre közölték, hogy ők ugyan nem fognak lecaplatni a bejárati csarnokig. Eleget meséltek már neki a Bagolykőről ahhoz, hogy most eltaláljon ő maga is. Ja, csakhogy Babu nem épp arról híres, hogy jó tájékozódási képességekkel rendelkezik. Ellenkezőleg.
Pillantott jobbra, pillantott balra. Közel-távol senki sincs, akit kérdezhetne, egy párszor már eltévedt. Mi van, ha nem találja meg sosem a sárgákat? Pedig ő becsületszóra oda akart menni, kipakolni és ismerkedni a navinés társaival. Csak hát eltévedt ez az aprócska leányocska, s akármennyire is kitartó, akármennyire is makacs, az iskola kifogott rajta, itt nem igazodik el. Néha még a saját birtokukon is képes eltévedni, mondjuk nem csoda, háromszintes az épület, rakat szobával és folyosóval. Mint egy mini-kastély.
Hiába, nem jött most össze a nagylányos viselkedés. Babut ez az egy tudja kihozni csak a sodrából annyira, hogy sírjon.

Renée


Nem sokáig hagyják kétségbeesni, egy lány, valamilyen édességet majszolva felé közeledett, és még meg is szólította. Nagyobb volt, mint ő, és idősebbnek is nézett ki. A pici csikólány, bár rókalánynak jobban beillik, felkapja fejét, és ráemeli kék babaszemeit.
- Nem jöttek el a tesóim – feleli a kérdésre, igaz, talán a másik másféle választ várt: mondjuk egy igent, vagy egy nemet. – Nem tudom, merre kell menni a Navine-házhoz.
Panaszolta a problémáját, ami igencsak kifogott a kicsi lánykán.
- A kastély még a mi házunknál is nagyobb – teszi hozzá teljes meggyőződéssel hangjában.
Aztán rájön a kis taláros, egyenruhás lányka, hogy talán jobb lenne, ha be is mutatkozna, merthogy illetlenség nem elárulni a nevét. A másik, idősebb lány már nem idegen előtte, most beszélgettek.
- Csermey Natália Babett vagyok – mutatkozott is be szép illedelmesen, de úgy, hogy azért lehetőleg kényes dámának ne nézhesse a másik. – És téged hogy hívnak?

Rebi ^^

Nati rettenetesen éhes volt, de most nem volt kedve megint eltévedni. A kislány ezúttal a konyhába keveredett, maga sem tudja, hogy hogyan, úgyhogy a manócskák rögtön körbe is ugrálták.
- Um… nem is tudom, mit kéne enni… - gondolkodott az aprócska vöri, aztán a manók mindenfélét kínálgattak. Végül egy komplett gyerekmenüt kapott, hogy mindenféle tápanyag legyen: előételnek gyümisalit, aztán tárkonyos ragulevest, végül krumplit sült hússal és gyümiszósszal meg gyümölccsel. Fehérje, szénhidrát, zsíradék, és vitamin is megvolt.
Épp a desszertjét, egy nagy adag madártejet igyekezett belapátolni, mikor egy nagylány toppant a konyhába.
- Szia! – köszönt a nagylánynak, akit nem ismert. – A kávé nem egészséges.
Jegyezte meg, bár talán nem kéne ilyet mondania egy nagylánynak. Biztosan tudja, hogy mit csinál. Ő maga nem szerette a kávét, egyszer kóstolta, de úgy döntött, hogy soha többet… A manók még befejezésül száz százalékos, frissen facsart gyümilét hoztak a kislánynak.
- Köszönöm! – felelte nagy vidáman.
- Te hányadikos vagy? – mestertanoncnak nézte, a mestertanoncok elég nagyok ahhoz, hogy kávét ihassanak. Neki nem volt szabad.

Dorothy


És ezt is megéltük. Natika egyedül kimerészkedett a klubhelyiségen kívülre, ám eléggé bizonytalan, és bátorsága is megcsappant jó alaposan. A kis unikornis-csikólány valóban olyan, mint háza jelképállata: a saját kis szűk körében még jól elvan, de ha a megszokott, természetes helyén kívülre kerül, bizony nehezen szelídül és bizalmatlanná válik. Elvégre ki tudja, mikor ugrik elő valamelyik vicces kedvű felsőbb éves lovagi páncélba öltözve, hogy játszásiból jól ráijesszen szegény, „ártatlan” járókelő alsósokra és gólyákra.
Első nekifutásra jól el is tévedt a lelkem, méghozzá a Erkélyen kötött ki. Semmi vész, nem pánikolt – annyira, hiszen takarodóig elvileg még rengeteg az ideje, és szépen vissza tud vánszorogni a klubba, amennyiben nem méltóztat eltévedni a „hazaúton” is.
A kilátás valami eszméletlenül szép innen, ezt azonnal beismeri. A levegő tökéletes minőségű, szóval kiülhet nyugodtan egy kis rajzolgatásra, olvasásra, na, meg tanulásra, hogy azért jól teljesítsen a vizsgákon, hiszen már elkezdődött az is. Az LLG-n túl volt, szerencsére könnyedén vette azt az akadálypályát, elvégre szereti is az állatokat, ergo szívesen is tanult róluk.
Kicsit sajnálta, hogy egyelőre csak egymaga ücsörgött kint, de nem csodálta, a hétvégét a legtöbb diák henyéléssel töltötte, vagy faluban csámborgott valamerre, neki azonban egyik opcióhoz sem volt kedve.
Ezúttal inkább csak lazulgatott, olvasgatott, a tervezést a pergősebb óráira hagyta. Ilyenkor nem tudta úgy munkába fogni a kreativitását, inkább volt reggeli pacsirta. Korán kelt és korán is ment aludni, és délelőtt tanult jobban.

Dorothy

Dorothy
A Romeo és Júlia című, közismert és népszerűségéből mit sem vesztett, romantikus olvasmány világából a kislányt egy igen furcsa szituáció zökkentette ki. Szinte virított feje fölött az a hatalmas, japán animékből és mangákból már ismeretes kérdőjel, de azért odanyújtotta készségesen a natúr csapvizes palackját. Ő víz nélkül sosem teszi ki a lábát, elvégre ki tudja, mikor lehet rá szüksége az ember lánya-fiának.
- Szívesen, mégis milyen ízűt fogtál ki? – tette fel az őt olyannyira foglalkoztató kérdést. Ő annyira nem édesszájú, így ez idáig teljesen hidegen hagyta a testvérei által agyonistenített csemege. Na meg, az is közrejátszott, hogy abban előfordulhat hús ízű darab is, az meg egyenesen pfuj. Az állati termékeket ő megette, ennyire nem volt drasztikus. Ő csak vega, nem vegán, a hússal is csak az a problémája, hogy ki nem állhatja az ízét. A zöldet, a tejet és a tejtermékeket jobban szereti. A tojás még az, amit nem hajlandó megenni. Hát, válogatós a kislány, de megteheti, azért gyerek, hogy akként is viselkedjen, amíg még megteheti.
- Ülj le, pihend ki magad! – húz ki egy széket, hogy a másik helyet foglalhasson mellette.

Dorothy


Nati kissé hátrébb lépett, a levitás lánynak túl nagy a beszélőkéje az övéhez képest. Pedig azért ő is tud, hogyha odakerül a sor, de ő azért ezt így nem tudná megcsinálni, hogy ennyi mindent megkérdezzen egy levegővel gyakorlatilag.
- Huh, ez a chilis jól felpörgetett. Csermely Natália Babett, úgy hívsz, ahogy akarsz – ja, ez jogos volt. Kábé mindenki máshogy hívta, így már szinte majdnem mindenre hallgatott. Egyedül a Bettizést nem szerette, mert bár köze lenne a Babetthez, szerinte az a Bettinával és a Bernadettel könnyen összekeverhető. Egyszóval, nem a legpraktikusabb becézési megoldás.
- Mi van, ha kedvelek egy ilyen évszázados papírköteget? Csak Romeo ne lenne ennyire nyálas és blöee… le ne merd lőni nekem a végét! – célozgatott a könyvre, aminek olvasásában a chili megzavarta. Már most eldöntötte, hogy a chili is a ki nem állható dolgok közé került a kis listájában. – Navine. Te meg Levita, mi?

Dorothy

- Unatkoztam, nem volt jobb dolgom, hát sétáltam egy kicsit. A Rellon bulijára szeretnék menni, de még kicsit bátorságot gyűjtök… egyedül menni egy buliba merész ötlet, lehet, hogy végigunom, lehet, hogy nem – közölte Nati a tervét, elvégre 20:30-ig még bőven volt ideje felérni, akkor kezdődik a kis hámból kirúgás.
- Bocs az előbbiért, kicsit izgulok, mert nem tudom, mire számítsak úgy igazán… - kért elnézést a kissé durva hangnemért, de őt is meg lehetett azért érteni. Még ezidáig egyetlen Rellon-bélivel sem akadt dolga, így nem tudja, milyenek. – Te már találkoztál sárkánnyal? Nagyon harapós emberek?

Dorothy

- Mehetünk, ha gondolod, de én még előbb felviszem azt, ami fölösleges, mert nem hinném, hogy lenne elég fény olvasni, és inkább nem akarok Romeóval találkozni – felelte Nati a kérdésre, miszerint menjenek együtt. – Déli szárny, második emelet, a hangzavarról és a zeneszóról úgyis meg fogod tudni állapítani a buli koordinátáit.
Naná, hogy nem akart Romeót látni, Nati egy Tybaldot remélt inkább, ami azt a bizonyos könyvet illeti. Romeo túlságosan csöpögős volt neki, és inkább egy Tybald típusú hős volt szimpatikus számára, bár az általános kötelezők közül nem sokat kedvelt.
- Ott találkozunk, majd integetek neked.

Annamari és Maszat, a bernáthegyi

Nati a falulátogatást mára tartogatta, bár szegénynek jó sok időbe tellett, mire magához tért. Még az is megtörtént vele a rellonos hámból kirúgás után, hogy fordított a reggeli rutinja sorrendjén: előbb felöltözött, és utána akart zuhanyozni, úgyhogy elölről kezdhette a műveletet. De kétségkívül megérte ez a buli, mert új embereket ismert meg, még játszottak is, bár kicsit furcsa volt ez a varázstársas neki.
Szerencsére elvileg még nem jutott el Petra, Dominik, és főképp Dávid fülébe az információ, márpedig a rellonos Dávid azért igencsak piszkálta volna, hogy szárnyat bontogatott a kis unikornis-csikócska.
Hát, ja, megvolt a Csermey-testvéreknek a maguk kis szokása, ami azt illeti, egyébként hellyel-közzel össze is tartottak.
Az a bernáthegyi bizony hozzá tartozott, legalábbis úgy döntött, hogy a némileg takarításra szoruló, lelkes és játékos kóbor állat mostantól az övé lesz, mert csak.
- Maszat, nem! Állj, hagyjad szépen békén! – fogta vissza, legalábbis próbálta engedelmességre nevelni. Azért lett Maszat a neve, mert minden méretes dagonyába belement, és eléggé maszatos is volt a jószág. Szó, ami szó, a kanegyednek nem ártott volna egy alapos fürdetés.
- Bocsi, lejöhetsz nyugodtan, nem fog bántani, nem harapós – pillogott fel ártatlanul a kislány a nagylányra, aki a fára menekült Maszat szeretetrohama elől. – Csermey Natália Babett vagyok, Navinéből. És te?
A kicsit kínos csöndet jó lett volna megtörni, bár ebbe a kategóriába Maszat lelkes ugatása nem igen tartozott bele. Remélte, hogy azért kis kedvence nem hozott akkora frászt a másik lányra. Úgy hetvenedik felszólításra a hetvenkedő kutya még hajlandó is volt engedelmeskedni, és letette tomporát a földre. Még így, ülő helyzetében is kevés híján akkora volt az ebadta, mint maga a kislány.
Maszat kutyus

Kutyakaland és Annamari

Nati kínosan elvigyorodott, mert az neki is eszébe juthatott volna, hogy a kutyusok nagy húsimádó lényecskék, és azért neki is volt kajája, amit odaadhatott volna Maszatnak.
- Nem szégyelled magad, Maszat? Te kis kunyerálós… - a kutya bűnbánó szemekkel meredt újdonsült gazdijára, aztán megajándékozta Natit egy méretes kutyaöleléssel, kis híján magával rántva a boszitanoncot.
- Persze, nyugodtan.  Amúgy nem rég fogadtam örökbe, Maszatnak hívják. De pszt, a tesóim, Dominik és Petra meg ne tudják! – tette ajkaira mutatóujját, jelezvén, hogy ez titok akart lenni. – Ők is eridonosak, mint te. Dávid, a nagyobbik bátyám meg rellonos.
Kicsit talán túl őszintének tűnhetett, de nem ártott előre figyelmeztetni a virgonc, és néhanapján igencsak bajkeverő testvérei háztársait, hogy ha esetleg egy vöri ikerpárba, meg egy vörös, hozzá hasonlatos srácba botlanának, akkor azok bizony a Csermey-populáció népes tagjai.
- Nem könnyű megbírni vele, de azon vagyok, hogy megneveljem. Talán Emmus néni és HVH-néni megengedik, hogy megtartsam. Nem tudod, hol vehetnék itt neki való holmikat? Első körben egy pórázra lenne szükségünk, meg hámra. – döntötte oldalra a fejecskéjét Natika, segítségben reménykedve, s abban, hogy talán sikerül lecsalogatnia a nem is annyira bátor főnixlánykát. Pedig bátrabbnak hitte őket, úgy elsőre, legalábbis Petrából és Dominikból kiindulva.

A házisárkány és a házi kutya esete

Nati kissé fáradtan, de boldogan vitte le reggel az új ebét, Maszatot, aki már korán ébresztette egy kiadós folyékony termékkel, meg hatalmas kutyaöleléssel, azon szándékkal, hogy rávegye gazdiját egy kis sétára a parkban. A szokásos reggeli készülődés után egyből a társalgóba jöttek föl, mert nem akarta alvó csikótársait a kislány megzavarni a napirendjébe újabban bevezetett kutyaneveléssel.
Szerencsére megengedték, hogy Maszat maradhasson, azzal a feltétellel, hogy megneveli a jószágot, és pórázra szoktatja.
- Maszat, ül! – próbálta rábeszélni, már kilencvenedik alkalommal, mikor újabb társaságuk akadt. Nem számított más korán kelőre is, de hát a bajkeverők sosem alszanak, szokták mondani… legalábbis a fiúkkal kapcsolatban éltek a kislányban ilyesmi sztereotípiák, amik lerombolásra várakoztak.
Maszat persze, nemcsak nem engedelmeskedett, de még megkísérelte az újonnan érkező egyed letarolását szeretetrohamával. – Bocsi, igyekszem megnevelni…

A házisárkány és a házi kutya esete

És a fiú jött, nem zavartatta magát túlzottan, mert valami nagyon érdekeset olvashatott. Nati legalábbis úgy vélte, hogy azért olvashatta, mert érdekes.
- Hát… igen. Nemrég lett csak az enyém, nem hiszem, hogy előtte bárki is foglalkozott volna vele, kóbor kutyus volt – mesélte, bár kissé elgondolkodott, hogy talán mégsem kellett volna. Talán nem is érdekelte annyira a másikat az, hogy milyen lehetett Maszat előélete. – Bocs, biztos zavar a fecsegésem.
Lesütött szemekkel meredt Maszatra, mérgesen próbált rá nézni, hogy meghassa az ebet, de azért örült, hogy végre akadt egy ember, aki nem kapott kis-nagy frászkarikát a méretes, majdnem a lánykával egy magasságú eb láttán, sőt, még nagyjából hidegen is hagyta, hogy az a bizonyos négylábú szeretetrohammal akarta megkínálni. Nati ezt annyira nem vette bunkóságnak, Maszat annál inkább. A kissé még idomítatlan kutyus csalódottan, halkan nyüszögött egyet-kettőt, majd úgy döntött, hogy ha tetszik, ha nem, a gazdija ölébe felül a fotelbe.
- Maszat, hé! Nem mész le innét? – kissé győzködhette a kutyát, mire le tudta tessékelni, és rábeszélni, hogy ő maradjon csak lenn, a pihe-puha szőnyegen, míg ő végre kiolvassa a tankönyvét. A Mágiatörténeten és a Legendás Lények Gondozásán már rég túl volt, utóbbiból kapott egy igen szép V-t. Kíváncsi volt, vajon a Csermey-kvartett többi tagja hogy boldogulhatott a vizsgákkal… náluk Emmus néni viszonylag gyorsan javított, és ennek örült a legjobban, nem kellett annyit idegeskedni a jegyek miatt.
Álomfejtés… ha minden igaz, akkor a fiú valami ilyesmit tanulhatott. Nem bírta ki, hogy ne kérdezzen rá. – Az álomfejtés milyen tantárgy? Tanulhatják kicsik is?
Mit tegyen szegény aprócska leányzó, szeretett tanulni, új és érdekes dolgokat megismerni. Kicsit ő maga is furcsállta, hogy az Eridon helyett a Navinébe került, de nem bánta, így több a szabadsága, és nem lehetett rásütni, hogy na, már megint egy Csermeyt kaptunk a nyakunkba… márpedig a többiek mind bajkeverésről voltak inkább híresek, Dávid különösen.

A házisárkány és a házi kutya esete

- Hát… jobb, ha a szüleim egyelőre még nem tudják, hogy önkényesen magamhoz vettem, nyugi, engedélyezték a tanáraim – célzott a HV és a HVH-nénikre, akiket nagyon bírt a kis vöri.
A nagyfiúnak természetesen igaza van benne, hogy jobb lenne, ha Natika szakértőhöz fordulna, na de ki az, aki itt ebben a nagy kastélyban ért a kutyákhoz? Azért minden embert csak nem támadhat le ezzel, eddigi tapasztalatai alapján a méretes bernáthegyi csupán megriasztotta diáktársait a szeretetrohamával.
Aztán a válaszra elkerekedik a szeme. – Ó!
Pedig neki van Jóslástanja is. Az pedig hasonlíthatott ahhoz, bár egészen nem volt biztos benne, hogy mennyi köze lehetett egyiknek a másikhoz. – Igen, elsős vagyok, eddig LLG-ből kaptam egy V-t. A mágiatöri viszonylag jól ment, csodálkoztam is, hogy csak egy ilyen szövegértős kérdésbigyusz volt benne. Amitől félek, az a bűbájtan, ott sokkal többet kell tudni, nem csak elméletben.
A kislány jobban feloldódott úgy, hogy látta, nem bántotta meg a fiút érdeklődésével.
Aztán támadt közben egy ötlete is: - Mit szólnál, ha segítenénk egymásnak? Nem tudom, mennyire segít, de ha felolvasnád azt az érdekes könyvet, te is tudnál tanulni, és én is tanulnék valami újat.
Kissé bizonytalan, hogy ez az ötlet mennyire fog tetszeni az ezek szerint ötödikes fiúnak, de inkább így megkérdezi, minthogy később megbánja az elszalasztott tanulási lehetőséget. A család legkisebb gyerkőceként neki igazán nagyot kellett dobbantania, hogy a sok nagy között észrevegyék, bár igaz, hogy Petra és Dominik annyira nem álltak messze tőle korban, de így, hogy az Eridonba kerültek még tavaly, és ő meg nem, még messzebb érezte magától a tesóit.
A leányzón látszott, hogy kissé később érő típus, ezt már beszédjén is észre lehetett venni.
Végül is ráért, még csak tizennégy éves, volt még bőven ideje megkomolyodni.

Noel

Maszat hála az égnek, sikeresen lenyugodott, mikor észrevette, hogy hiába bökdösi orrával a kislány lábát, az ugyan oda sem figyelt rá, mivel jobban lekötötte a nagyfiú, azaz Noel.
- Hát, remélem, hogy nem lesz várakozáson felülinél rosszabb az eredmény, mert ha nagy leszek, nekem szükségem lesz a Bűbájtanra. – Persze, mert a kis céltudatos Nati már tudta jól, hogy milyen irányban szeretett volna továbbmenni. Kétféle terve volt: becsatlakozni az anyja talárszabászatába Egerben, vagy pálcakészítőnek tanulni. Ami még felsejlett benne, az a kviddics-kommentátor, de hát sajnálatos módon nem éppen kedvence a sport, viszont ez nem jelenthette azt, hogy ne tudna akár ott is érvényesülni a talárszabászattal… a kviddicstalárokra specializálódni nem lenne olyan rossz ötlet. Ezt fel is jegyezte magának gondolatban, bár még ráért jócskán a döntéshozatallal.
- Meddig lehet/érdemes várni a döntéssel, hogy milyen irányba tanuljunk tovább? – tette fel az újabb, talán okos, talán nem annyira kérdést. A nagyok tanácsaira, mondásaira bizony érdemes odafigyelni, sok hasznos információra tehet így szert az ember lánya/fia.
- Neked melyik tárgy a kedvenced? - ezt már inkább csak az érdeklődés, barátkozás kedvéért pakolta hozzá, ha már itt vannak alapon. Egészen megkedvelte a rellonosokat, főleg a kis kétnapos, esti buli után, úgyhogy őt igazán nem zavarja a tény, hogy kit melyik házba osztották. A rang, a hovatartozás neki lényegtelenné vált, számára a tettek fontosabbak lettek.

Lizzi és Nyestuc

Ruci

Remek idő volt, s Nati már alig várta, hogy végre kimozdulhasson. Igen, ez egy olyan alkalom volt, amit ő Dzsumbulinak hívott, tekintve, hogy a kis szoba, a Dzsumbulylak lakói gyűltek össze a cukrászdában egy kis csajos, csevegős délelőtt-délutánra.
Maszatot ő is otthon hagyta a kis lakrészében, házőrzőnek, hadd pihenjen, mert még kora reggel volt vele sétálni a suli parkjában. Egy ilyen méretes ebnek amúgy is jó sok testmozgás szükséges, hát még az energiatúltengésben szenvedő gazdájának, aki eddig csak a vizsgaidőszak, plusz házon belüli történések miatt nem kezdett még rendbontásba. Valamiért mintha tudták volna, hogy a Csermey-gyerekekre oda kell figyelni…
A kviddics úgy festett, jó megoldás volt a fölös energiái levezetésére, bár jelenleg is lekötötték események. Például Adri szobatársuk kiballagása, és az új jövetele.
- Szia! – integetett az említett Alíz felé, majd visszafordult Nyestéhez. – Te mit rendelsz? Voltál már itt? Jó a kínálat?
Tanácstalan volt ilyen téren, mert eddig nem sok alkalma volt kimozdulni a kastélyon kívülre, hála a vizsgaidőszaknak.
Mivel eddig fogalma sem volt, hogy mit rendeljen, úgy döntött végül, hogy inkább kér egy étlapot, és egy üveg ásványvizet, biztos, ami biztos alapon.
Intett egyet még Alíznak ,hogy megvárja, amíg Nyeste rendel, ne egyedül kelljen szobatársának lavírozni az asztalukhoz.

Kutyakaland Annamarival

Nati nem nagyon bízta volna másra a kutyust, így elgondolkodva meredt előre pár percig, csendesen. Maszat, az enyhén szólva is koszos bernáthegyi jószág nagyon a szívéhez nőtt, és még sosem volt háziállata.
- Mi lenne, ha beszélnék a házvezetőmmel és a helyettesével, hogy megtarthatom-e addig, ameddig elő nem kerül a gazdája? Nem szívesen adnám be valami ilyen helyre – vetette fel az ötletet, hátha mégis belemegy a prefektus nagylány.
- De még mennyire, hogy azok, aputól örököltük – vigyorgott a haj-kérdés hallatán, mint a vadalma. Nem lehet nem felismerni egy Csermeyt. – Pontosan. Eggyel fölöttem vannak, azaz most már harmadikba lépnek idén, ha ugyan még nem buktak meg annyi tárgyból… nem egy tanulós típus a két mákvirág.
Maszat hálásan vakkantott egyet, majd simogatásért könyörögve szimatolgatta a főnixes prefektus pracliját.
- Legyen az első verzióm, megpróbálom elhelyezni magam mellett, kiplakátozom a faluban a képét, illetve a kastélyban is körbekérdezek, hátha valaki tud valamit… Szerintem eredményesebb, mint futkosni egyik állatkereskedésből a másikba, meg a bestiáriumba. – A kislány még mindig nagyon szerette volna megtartani a Maszatnak elkeresztelt kutyust, és az állat is még mindig hálás volt a két hölgyeménynek a törődésért, pláne Annamarinak a szendvicsért.
- Kérlek! – ártatlanul igyekszik nézni a nagylányra, és még a hangszínével is játszadozik egy kicsit, hogy még inkább meghassa Annamarit. Nagyon szeretné, ha segíthetne Maszaton, hát még, ha meg is tarthatná! Szívesen vigyázna rá, etetné, itatná, plusz egyéb szükségleteit is megadná a kutyusnak. Azt a mellékletes dolgot már kihagyta a számításból, lazán elengedve füle és lelkiismerete mellett, hogy az anyja szolid szívrohamot fog kapni, ha megtudja, hogy mennyit eszik egy ilyen kutya, és hogy majdnem akkora, mint maga a kislánya. Mármint a legkisebb…

Lucy Elliston

Nati magába roskadt. Nem igen tetszett neki az, hogy ennyire megszigorították a házirendet, ráadásul neki amúgy is votl egy csöppecske a rovásán. Jobb szeretett volna nem találkozni tehát a felügyelőkkel, pláne, hogy legifjabbként a bajkeverő-brigádból igazán nem kéne birka módjára követni a testvéreit.  Ha már úgysem jó a csínytevésben, valami másban kéne megpróbálni kiemelkedni. De miben?
- Szia! – köszön ő is a kissé akcentusos, új társnak, ha már egyszer észrevették. – Persze, szívesen. Üdv a Navine házban, Csermey Natália Babett, terelő.
Talán nem kéne, talán igen, de ő hozzátette a kviddiccsapat-béli rangját, nagyon büszke rá, hogy bevették, és így végre a tériszonyát is leküzdheti. Kissé izgult is, hiszen az idei szezon rögtön az Eridon ellen lesz, s érdekes lesz újoncként a gurkókat püfölgetni. Nem baj, legalább így szerezhet magának figyelmet, és kedvére kitombolhatja magát meccs közben.
Kutyája, Maszat ott ült, lelkesen, igaz, a pórázért annyira nem volt oda, de elviselte, csak a gazdijával lehessen. – Oh, és ő itt Maszat, a kutyám. Benned kit tisztelhetünk?
Igyekezett megjegyezni a háztársai nevét, ez elvégre egy jó kapcsolat alapja. Ki ne szeretné, ha emlékeznek a nevére? Na, jó, van, amikor néha egyes szülőknek nagyon nincs ki a négy kerék, ha névválasztásról van szó. Lásd a Cserepes Virágoknál… brr. Ő kifejezetten rült, hogy viszonylag normális nevet kapott, és méghozzá kettőt is, hogy eldönthesse, melyik tetszik neki jobban.
- Látom, lenyűgöz a látvány.

Choi Min Jong

Nati úgy érezte, elveszett. Nagyon vágyott már egy kis nyugalomra, most, hogy alaposan felpörögtek a napjai. Nemsoká itt az Eridon elleni meccsük, az órákra is készülnie kellett, ha tartani akarta a szintet, Maszatról is gondoskodnia kellett (utóbbit nem bánta, sőt), de most így kicsit sok volt az egész hirtelen.
Nem gondolta, hogy ennyire beindulhat az élet, ha ő egyszer valamit kitalált, márpedig ez most így történt. Ezúttal a csajok és Maszat nélkül vonult félre egy kicsit hüppögni a lélekszobába, amolyan meccs előtti pánik-szintjén. Szeretett volna bekerülni a csapatba, de félt, mert a tériszony az bizony nagy úr. Mi van, ha meccs közben jön rá a félsz? Mi van, ha nem sikerül úgy céloznia a gurkóval, mi van, ha…
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejében, s ideje volt lenyugodni. Erre pedig mi más alkalmasabb, mint egy jó barát társasága?
A Rellon által szervezett buliról megismert Choi-jal futott össze. Nem szólalt meg, csak felnézett a fiúra. Gyorsan igyekezett eltüntetni a sírása nyomait, nem akarta, hogy szeretteinek aggódniuk kelljen miatta egy percig is. Egy kicsike, egy egészen aprócska stressz még nem ártalmas… talán.
- Szia – szánta rá magát végül még is a köszönésre, hisz nem illik egy barátot köszönés nélkül hagyni.

Choi Min Jong

A színváltozást észrevette, s furcsállta is, hogy ez a szoba állandóan változtatta a színét. Gyakorlatilag nem állapodott meg egyetlen árnyalatban sem, épp olyan volt, mint Nati hangulata: káosz. Egy halom káosz.
A fiú segítő szándékára megeresztett egy halvány mosolyt, s odébb is húzódott a kanapén, hogy az le tudjon ülni, ha le szeretne.
- Semmi tragikus, csak kicsit összecsaptak a hullámok a fejem fölött – vallotta be. – Te vagy Choi a buliról. Nati.
Még szép, hogy ő emlékezett a fiúra. A név- és arcmemóriája tökéletes volt, legalábbis hellyel-közzel. A tájékozódó képességéről ezt azonban már nem igazán lehetett elmondani. Teljes nevét nem mondta, mert azt nem gondolta, hogy túlzottan megjegyeznék. Már így is szinte csak beceneveken szólították, de igazából nem zavarta, sőt, a kedveskedő becenevek segítettek elfeledni a problémát, hogy ráadásul a kora ellenére jóval magasabb volt.
Na, igen, ez volt a másik, ami miatt rendszeresen pipa volt. Kislányos arc, égimeszelő termettel. Hogy fog így mégis párt találni később? A Valentin-naptól így is frászkarikát kapott, mikor mindenhol „cuki” párocskák ragadtak össze rágógumi módjára a faluban, blöee. Ő meg? Ő meg viselje el, ahogy tudja.
Nem is nagyon érdekelte igazán, hogy más mit csinált, amíg nem neki kellett végignéznie az enyelgést, mert persze, hogy nincs szerencséje az embernek. Ráadásul, ahogy tavaszodik, úgy szaporodnak valamiért a hormontúlfűtött fiatal párosok.
Nem hazudhatok magamnak. Én is hiányolom a romantikát, korban ott lennék, ahol el kéne kezdeni. De kinek kéne egy óriáscsaj? Százhetvenhat centis magassággal? Hülyén néznék ki szegény srác mellett…

Min Jong

A faggatózás tovább folytatódott, ahogy a szoba színének váltakozása is, ám egy kissé lassabb tempóban, mint a találkozás előtt. Azonban azt se makarta, hogy úgy tűnjön, lelki szemetesnek használná a másikat.
- Hát, ha tényleg nem zavar – pislogott a másikra a lány. Miután a keresztnév-dolgot is megbeszélték, Min helyet is foglalt mellette a kanapén, s a szabadkozás után továbbra sem egnedett tudásvágyából. De hát a Levita táborát gyarapította a tőle két évvel feljebb járó fiú, mit csodálkozott ezen? Semmit, így jobban belegondolva.
- Félek. Azt hiszem, kicsit túlvállaltam magam. Kviddics, tanulás, kutyanevelés. Jó, ez még helyre is hozható, de a magasságom nem. Mégis melyik srác szereti, ha lenéznek rá a magaslatról – öniróniája talán nem volt épp a legjobb, de ő is fáradt volt. Kifejezetten örült ennek a csendes nyugalomnak, mégha csak látszólag is volt nyugodt a környezete.
Végre nem kellett száz százalékon felül pörögnie, hogy behozza a lemaradását testvéreitől, és megfeleljen az elvárásoknak minden téren: ne lógjon ki a családi sorból, de a tanároknak se legyen sok panaszuk rá, és még a barátai mellett is maximális teljesítményt nyújtson. Ja, ó, és persze Maszat is elég sok figyelmet és törődést igényelt.
- Úgy nézek ki, mintha óriás-származék lennék, pedig nem vagyok az. Legalábbis nem tudok róla, hogy lenne óriás a családunkban – csak kicsit kellett noszogatni, bízott a fiúban annyira, hogy nem adja tovább. A fiúk nem annyira pletykás típusok, mint a lányok jó nagy része, tisztelet a kivételnek – például a szobatársai. – Terelői pozícióhoz ez jó, na de… egy egészséges párkapcsolathoz nem éppen. Hogy néznék ki?
Fura és groteszk, hogy épp ilyesmiről dumájon pont ő, aki a legkevésé romantikus, még a lányok kedvence Romeót is ki nem állhatta. – Annyira idegesítő, hogy jön a tavasz, és mást se látni, csak turbékoló gerlepárokat. Bocsi, hogy így a nyakadba öntöm. Biztos full idiótának tűnhetek így.

Min Jong

Türelmesen végighallgatta barátját, hisz ő idősebb, tapasztaltabb, és egy fiú azért csak objektívabban látja a körülötte zajló eseményeket, mint egy női egyed. Bár Nati inkább csak nőpalánta még.
Elmosolyodott azon, hogy a fiú nem tartotta gáznak egyáltalán, hogy ilyen fiatalon ennyire megnőtt, s kimondottan feldobta a kedvét az, hogy végre egy srác, aki nem dőlt be annak a sztereotípiának, hogy mindenképp a lánynak kell kisebbnek lennie.
- Megnyugtató tény – nevette el magát halkan. Bár ,ha belegondolt, náluk volt egy negyedóriás fiú, ő kimondottan jóképű volt, egyenesen a csapatkapitánya, Matt. És az egyik lánykával járt a házából, talán Lucával. Vagy Luca Vincével? Áh, már fene se tudja, annyi itt a gerlepárocska, az ember nem tud mindig mindenkit így fejben tartani.
- Kicsit zavarnak a megjegyzések – húzta el a száját, de azért megnyugtató tény, hogy nem egyedül ő szenved ilyen apró problémákkal, és mint tudvalevő, sok lúd előbb-utóbb disznót győz… vagy legalábbis egy Csermey Natália Babettet, ha disznót nem is. – Nekünk a CSK-nk 2 méter 60 centi, negyedóriás. Milyen magas az öcséd?
Kicsit jobb kedvre derült, tényleg, elvégre ázsiai barátjának családjából nem nézte volna ki, hogy ilyen magas  tagja is lehet. Úgy tudta, az ázsiaiak többsége alacsony, alig szokták megütni a százhetvenet, a száznyolcvan felettiek kimondott ritkaságnak számítanak arrafelé.
- Csak nyugodtan, nem fosztalak meg ettől a nemes tevékenységtől – kacsintott rá, majd elhúzta a sötétítőfüggönyöket, tudván, hogy a fiú nem igen szereti a napfényt. – Így azért jobb, nem?

Nikolai

Egyetlen cél vezérelte a csárdába ezt a lányt, ráadásul egy tőle kissé szokatlan cél. Ezt a célt úgy hívták, Nikolai Weißling. Maga sem igazán ismerte még a saját érzéseit, de valamiért kötődni kezdett újabban a harmadéves rellonoshoz. Még a buliban látta őt meg, igen, ő is ott volt, és azóta valahogy egyre többet gondolt rá. Ha jól tudta, a Mátra Máguscsárdában  volt munkahelye, így gondolt egyet, és lement a faluba, hátha ott hamarabb találkozhat vele, mint a kastélyban.
A srác tudott a létezéséről, és ő is Nikóéról. Sőt, még azt is tudta róla, hogy Emma a húga, és nagyon fontos neki. A viharba hát, hogy ne lenne fontos a testvére egy ember számára? És itt most eltekintett attól a mellékes részlettől, hogy negatív, vagy pozitív értelemben fontos- az a testvér, akit többé vagy kevésbé ugyanazok az emberek raktak össze. Az ő szülei hármat is gyártottak, mielőtt még Nati megszületett volna. Mit ad isten, egyikük, a legidősebb épp egy istencsapta rellonos lett, és mestertanonccá vált.
Dávid híres/hírhedt lett, ami azt illeti, és háztársai körében is szerzett magának nem kevés ellenséget az idétlen húzásaival, azon csodálkozott eddig a legkisebb Csermey, hogy dinka bátyja még párbajba/verekedésbe nem keveredett még egyetlen hímegyeddel sem. Vagy ha még nem is, majd a közeljövőben biztos fog… remélte, hogy Niko nem a lüke testvérei után alkot majd róla véleményt.
- Lássuk csak, mit is rendeljek… - az étlapot böngészte nagy szorgalommal, de fogalma sem volt, melyik lehet al egjobb fogás ezen a helyen, itt még nem járt, csak a Czukorvarázs Cukrászdában, úgyhogy volt mit bőséggel bepótolnia, ami a bogolyfalvi látnivalókat illeti.
Most viszont a gondolatai minduntalan a sárkányfiúra terelődnek, akárhogy is próbált az étlapra koncentrálni, így a pincért is első körben elutasította, hogy még gondolkodik.
Remélte, hogy felbukkan itt a fiú, ha már ez a munkahelye.
Ahogy körbepillantott, elismerően vizslatta a környezetét. Impozáns, nyugodt kis hely, egyszerű, nem túl puccos, de mégis hangulatos kis csárda, vidáman beszélgető emberekkel. Itt valahogy megnyugszik a boszorka, ha előtte ideges volt.
Legalábbis őt megnyugtatta, hogy idejött, kicsit több reménye maradt arra, hogy egyszer Niko észreveszi Nati kitüntető figyelmét.

Niko <3


Nati kis híján lefordult a székről izgalmában. A nem is olyan kicsi másodéves mellett nem más állt, mint aki miatt képes volt kiosonni mindenféle engedély és egyéb izé nélkül a faluba, és ha rajtakapják a lógáson, ezért akár meg is kaphatná a magáét, habár itt felügyelet alatt van, mondjuk leszámítva, hogy épp egy rellonos társa az az illető, így is elég nagy a rizikófaktor.
- Egy pohár frissítő baracklét elfogadnék, de étel terén nem tudom, mit rendeljek. Szívesen meghallgatom az ajánlatod, Nikolai – talán kissé korai volt elsütni, hogy tulajdonképp ismeri, nem is kicsit hallott ő már kiszemeltjéről. Na jó, ezt még nem pufogtatja el, különben hova lenne a romantika, ha már rögtön az elején bevallaná, hogy bizony nagyon is tetszik neki a sárkánylegény.
S mivel mindent a szemnek, semmit az egyéb dolgoknak, picit, de csak picit megengedte magának, hogy gyönyörködjön a rellonos észbontó külsejében. Magában nyugtázta, hogy bizony jó ízlése van, akármit is mondjanak erről a témáról az ő lökött bátyjai, különösen Dávid, aki maga is rellonos volt, csak előző tanévben végzett is.
Viszont így több szabadsága nyílt a kisasszonynak, s bátrabban mert az ellenkező nem felé nyitni, bár nem mintha amúgy olyan félénk lett volna, csupán az első év újdonságai hozták ezt ki a csibész lurkóból.

Kedves Ellenségem
Chris

A napjának annyi, kész. Amint meglátta a fiút, azonnal sprintelt is volna vissza, de attól több spiritusz szorult belé, hogy megfutamodjon. Nem, arról szó sem lehetett. Most kifejezetten nem örült annak, hogy ilyen későn sikerült kiruccannia, de késő bánat, eb gondolat. Legalább családban marad a kényszeres szabályszegés.
Egyben reménykedett, hogy kedvenc felügyelőjének talán nem okoz akkora csalódást, pedig készült, becsületére legyen mondva, készült arra, hogy ezúttal átadja másnak a korlátlan randalírozás stafétáját (nem mintha eddig annyira rossz kislány lett volna), de nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, ha az ember lánya-fia szembetalálkozik esküdt ellenségével. Kimondottan rühellte ezt a fenegyereket, és ezt nem mulasztotta el egyetlen alkalommal sem a tőle két évvel idősebb legény orra alá dörgölni.
- Már megint te?  - fintorgott, s kivételesen örült neki, hogy nem a pályán találkoztak, különben a csapatuk már rég szétátkozta volna a két kakaskodót, ha nem bírnak egymással, s ez a meccs rovására menne. Márpedig Nati Chris közelében naagyon nem bírt magával. Egyesek szerint azért, mert talán tetszik neki a fiú, de az igazság távol állt ettől. Ez egyszerűen csak unszimpátia, méghozzá igen erős.

Kedves Ellenségem
Chris

Ó, igen! Azok a bizonyos szép napok, mikor még javában tombolt benne az energia, és nem volt mivel lekötni, hát célpontokat keresett magának. Chris nyilván úgy utálhatta őt, mint paraszt a kolerát a középkorban, illetve talán a teljes Csermey-csapatot is, beleértve az exdiák Dávidot, s az eridonos Dominikot és Petrát, az ikreket. Már csak ők hárman maradtak a rosszalkodó-brigádból, a diákság legnagyobb megkönnyebbülésére. Viszont külön-külön is elég volt elviselni az energiatúltengéses lurkókat, ami azt illeti, főleg a kissé nagyra magasodott Natáliát.
Az az áfonyalekvár mindent megért akkor, ráadásképp nem szabad elfelejteni, hogy ő a magasságára roppant háklis volt.
- Te meg csúfoltál a magasságomért és a hajamért. Igazán megérdemelted azt a kiadós reggelit, és ha ennyire óhajtod, ne mondd, hogy bunkó vagyok: bukjál fel! – pimaszságban nincs határ, ha épp senki sem figyeli. Ha Kelemen úr ezt látta volna, biztos nem hinne a szemének, hisz nem ilyen volt a leányzó a felügyelővel való találkozás estéjén.
Christopher közelében viszont mintha kibújt volna a kisördög a bokorból.
- Jaj, mindjárt szalad anyuci szoknyája mögé a pici tüncimanó! – gügyögte, ironizálva arra a nehéz mosási panaszra reagálva. – Teszek rá! Utállak, és fogalmad sincs, mennyire. Nagyon jól megérdemlik a hozzád hasonlók, hogy megleckéztessék őket.
A békás megjegyzést elengedte a füle mellett.
- Mondd csak, ki van neked a négy kereked? Vagy egyáltalán bármilyen kereked, Blake? – forgatta a szemeit a kölcsön kenyeres szöveg hallatán. Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e, vagy inkább röhögjön egyet a pórul járt srácon.

Kedves Ellenségem
Chris


Natáliát nem igazán érdekelte az, hogy Christopher gyakorlatilag két évvel idősebb volt nála, és valószínűleg annyival többet is tudott. Sőt, az se zavarta túlzottan, hogy a fallakók nem igazán díjazták a heves szócsatát, ami kettejük közt zajlott.
Natália még sosem haragudott így senkire, pláne nem egy fiúra, s az pedig elkövette azt a hibát ,hogy tovább hergelte a nőszemélyt, márpedig az egyébként békés hölgyeményt nem ajánlatos felpaprikázni, különben beláthatatlan következményei lehetnek. Csak egy legillimentor tudná, mit forgat a buksijában.
Az iróniát elengedte szintén a füle mellett, lepergett róla, de a magasságára tett megjegyzést már nem tolerálta.
- Fogd be… most… azonnal! – sziszegte, ökleit dörzsölgetve. Szíve szerint betörte volna az orrát, de az olyan snassz… sőt, pálcát is rántott volna, de olyan snassz. Egyedi ötlet kellett. – Ha annyira tudni szeretnéd, a házimanók értelmesebbek nálad! Ők legalább tudják, hogy nem illik egy hölgyet semmilyen külső adottságában megsérteni. Nem tehetek erről, hogy ekkora vagyok. Neked meg a szádat nem ártana zsugorító főzettel kezelni, Blake.
Egyelőre annak örült, hogy még egy prefektus, vagy épp járőröző tanár sem vette észre őket, avagy hallotta meg. Ezt jobb szerette volna négyszemközt, szem – illetve fültanúk nélkül lerendezni.
Nagyon nem bírta a negyedéves főnixet, az meg csak hab a tortán, hogy mi lesz így a következő meccsen, ha szembekerülnek egymással… Matt ki fogja nyírni, de jelenleg nem igazán érdekelték az esetleges következmények, amíg jót szórakozhat Blake dühös képének látványán. Felbecsülhetetlen élmény…
- Te most komolyan leragadtál a békáknál? Fétised van rájuk? – Igen, képes volt ilyen részleteken is fennakadni, de ez a legkevesebb. Ez az idióta önmaga paródiája… még jó, hogy nem vagyunk sem évfolyam, sem pedig háztársak. Előbb mérgezném meg magam bájitallal, minthogy valaha is belezúgjak egy ilyen taplóba. Pedig átkozottul helyes. Na, nem… ezt most verd ki a fejedből, Nati!
Még bírta valamennyire cérnával, de már kezdett elszakadni. Nem igaz, hogy nem bír lakatot tenni a nagy szájára… még egy rossz szó, és beveri a képét. De még jobb lenne, ha valahogy el tudna csenni egy kardot az egyik lovagdísztől.

Kedves Ellenségem
Chris

Már-már szakad az a bizonyos cérna, legalábbis pattanásig feszült. Ha a fiú tovább folytatná, annak tényleg felmérhetetlen, kiszámíthatatlan eredménye születhet, és ez egyiküknek sem lenne veszélytelen. Christopher nagyon rossz pontra tapintott, a lánykának kedve lett volna kidekorálni a falat a sráccal.
- Kikaparom a szemed, ha tovább piszkálsz. Vagy netalán jobb szeretnél megint égni a fél suli előtt? Megoldható, ha ez lenne minden vágyad – morogta Natália, s már azon volt, hogy bemos komolyan a negyedikesnek, mikor elkövette a hibát, hogy belenézett azokba a barna szemekbe. Ó, rohadnál meg, muszáj ennyire jól kinézned? Így hogy merjek bemosni neked?
- Letojom, hogy hány éves vagy, hidd el, magasról, ha már ennyire élvezed, hogy heccelhetsz ezzel – ironizált ezúttal, és valóban nem érdekelte, hogy jelenleg a fiú volt erőfölényben elviekben. Gyakorlatilag fogalma sem volt mert fizikumra mindketten viszonylag erősek voltak, hála a kviddicsben játszott szerepüknek. A gurkópüföléshez és bajkeveréshez szokott leányzó eddig még nem igazán találta meg a közös hangot az ellenkező nemmel, nem nyitott még feléjük ilyen téren. Háztársaival simán elvolt, Chris viszont valamiért kihúzta nála a gyufát azzal a kis tréfával, ami Natinak már közel sem volt ilyen vicces. Szívesebben lett volna átlagos lány.
- Majd ha gumikacsák potyognak az égből, és hápognak – horkant fel mérgesen, s megpróbált kitérni a fiú útjából. A srác pedig mintha kitalálta volna a boszorkány gondolatait, még inkább rátett egy lapáttal.
- Féltékeny? Én? Fúj. Ha te komolya smároltál békával, hozzád se érnék – ismét gyenge pont, bár inkább egy béka az ő részéről, mint egy patkány. – Előbb mérgezném meg magam, minthogy valaha is beléd zúgjak, te idióta. Túlságosan nagy az egód.
A plafonos megjegyzés hallatán tényleg plafonon volt. Az a bizonyos cérnaszálacska pedig most szakadt el, és lendült is a keze az eridonos arca felé.

Lucy Elliston


Nati egy kicsit elszontyolodott, mikor meglátta újdonsült háztársa szemében a félelmet, de aztán Maszat hamar eltüntette a negatív aurát. Hát igen, a terelőktől többnyire félni szoktak, és az sem volt egy mellékes tény, hogy a magas emberekről általában azt hiszik, hogy lenézik a többit, felsőbbrendűnek tartják magukat, pedig Natinál ez korántsem volt így.
- Igen, a legjobb, ha azt vesszük, hogy a pályán két vasdarab üti ki a játékosokat elég otromba és néha kegyetlen módon. Nekünk köszönhetik kvázi a többiek, ha ép bőrrel megússzák a meccset – felelte a terelői poszt dicséretére. Valóban jó volt, bár szívesebben lett volna őrző, de Matt már lestoppolta azt a helyet, szóval be kellett érnie ezzel, és így belegondolva, jobb is, hogy inkább ő állt be gurkógyepálónak, a csk reakcióidejét ismervén.
- Persze, nagyon szívesen, de előbb gyere, felmegyünk a klubba, bemutatlak a többieknek. Nyugi, nem esznek embert, nem vagyunk kannibálok – Felvette a pozíciót, ami az induláshoz szükséges, közben várakozón tekintett Lucy-re, hogy mehetnek-e a sárgák területére.

Kedves Ellenségem
Chris

A boszorkánynak úgy tűnt, mintha a fiú szánt szándékkal akarná felhergelni, de azt már nem tudta eldönteni, hogy bátorságnak vegye-e, vagy szimplán bolondságnak. Kicsit is-is, de ez oda-vissza működött.
- Drága, te csak ne kételkedj egy Csermey kreativitásában, és ne piszkáld az unikornist, ha nem akarod, hogy felnyársaljon – mézes-mázos hangja szinte üvöltötte, hogy nem is olyan ártatlan ez az ifjú leányzó, mint amilyennek első ránézésre gondolná az ember, ha társai közt látja.
- Mert, mire vagy képes? – billentette oldalra a fejét, de lehet, hogy jobb lett volna bölcsebben hallgatni. Kicsit elgondolkodott, hogy talán mégsem a megfelelő házba osztották, de inkább örült neki, a Navine elég messze esik az Eridontól, az ő legnagyobb megkönnyebbülésére.
Tulajdonképpen nem is egészen a magasságos beszólása miatt utálta meg a fiút, amiért aztán röpült az a lekváros kenyér. Becsületére legyen mondva, még sajnálta is az áfonyalekvárt, mert istenien készítik a manók. Járt már a konyhában, tudja, hogy ügyesek, de ő eltökélte, hogy nem lesz manója, mert… nem akart rabhajcsár lenni, és egyébként is, szeretné, ha majd a főztjével elkápráztathatná a környezetét, kivéve Christopher Blake-et.
Tutira elsóznám jóóó alaposan, ha neked kéne főznöm. Te sem vagy különb, ugyanolyan vagy, mint ő! Mégis hány lányon gázolhatott át ez a tapló?!
- Szerelmes a fekete halál! – igyekezett taszítani egyet rajta, hogy minél messzebb kerüljön tőle, és lehetőleg attól a barna szempártól is, ami képes így megzavarni. Nem, még egyszer nem dől be, és nem hagyja magát kihasználni. – Nem mernéd megtenni… békák után, pfujj… békakirályfi.
A pofonra a fiú feldühödött, Natinak reagálni sem volt ideje, máris kivonta a pálcát, ő nem tette, tudván, hogy a fiú valószínűleg többet tud nála, így más módszer kell a legyőzéséhez. Pont ezt akarta elérni, hogy a másik pálcát rántson, így Chris kerülne bajba, ha valaki meglátná őket.
Mindenesetre nagyokat pislogott, hisz már fel volt készülve az átokáradatra, és egy gyengélkedőn töltött estére, de ez váratlanul elmaradt. Sikerült őt meglepni. – Csak rajta, ha van merszed. Ez az eridonos bátorság, hűha? Átgázolni és megalázni egy lányt persze, az mennyire egyszerű… de ha már visszanyal a fagyi, az nem esik jól a te tapló fajtádnak, mi?
Nem is értette magát, hogy miért árult el részletet magáról.
Legalább tudja, hogy miért utálom…

Kedves Ellenségem
Chris

- Őket hagyd ki, neked még nem ártottak. Pedig még tehetik, Dominik háztársad. És hidd el, külön-külön is rosszabbak, hát, még ha Petra és Dominik összeáll. Ha le akarsz nézni minket, nőjél még pár centit – grimaszolt Nati. Kezdett elege lenni ebből az oda-vissza szóping-pongból.
Jól tudta, hogy a fiú mit akart kicsikarni belőle, de nem volt hajlandó megadni neki, amit akart. Az összes ilyen szélcsapó szemét megérdemli, ahogy járnak, vélte ő, bár hogy volt-e benne igazságtartalom, abban már nem lehetünk ennyire biztosak.
- Hadd világosítsalak fel: te sem tudod, mire vagyok képes, úgyhogy ne hergelj tovább, ha nem akarsz pórul járni ismét – sziszegte dühösen. Kezdett egyre inkább elfogyni a türelme, már ment volna fel a körletükbe, de a büszkesége nem engedte, hogy csak úgy eloldalazzon.
Valóban bölcsebb lett volna, ha nem provokálta volna ő sem az ellenségét, mert bizony ki derült, hogy mit mer és erre a leányzó nem számított. Kvázi hidegzuhanyként érte, hogy megcsókolták, és még csak értékelni sem tudta rendesen, úgy meglepődött.
- Nem azért vagy tapló, az önvédelem. Mégis hány lányon gázoltál te át hasonlóan, hm? A te fajtád mind olyan. Jó szórakozni mások érzéseivel, mi? – kapta fel a vizet a sárgácska.
Aztán a másik válaszkövetelésére már alig tudott mit reagálni úgyszintén. – Elmondtam. Te sem vagy különb, és ezt be is bizonyítottad.
A pálcáját még mindig nem vette elő, ő azon volt, hogy miként kényszeríthetné megadásra a negyedikest anélkül, hogy tettlegességgel odavonzanák a tanárokat, prefektusokat, ne adj isten felügyelőket… az egyikük házának sem tett volna jót.
Végül elővette a pálcáját, de várt. Okosabb kivárni, mit lép az ellenfél, mielőtt belesétálna a csapdájába. Azt a lopott pillanatot meg kellett torolnia a másikon. Főleg azt, hogy nem kicsit hozta zavarba, és sajnos arcszíne orvul árulkodott erről, nem sok hiányzott, hogy a hajával megegyező árnyalatot vegyen fel.