Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV
bulbulimia
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
|
 |
|
"Olyan vagy, mint a tévé:
nagyképű és homályos." |
Muszáj volt szabadulnia a toronyból, mert a szobatársai úgy döntöttek, nagy átalakítást tartanak a hálóteremben, a klubhelyiség pedig zsongott. De szó szerint, Lilla nem hallotta már a saját gondolatait sem, márpedig olvasni úgy szeretett, ha legfeljebb önmagát hallja, vagy inkább azt sem.
Először a könyvtár felé indult, de könyve már volt, amivel lekötötte magát, viszont kényelmes ülőhelye kevésbé, és arról az említett helyiség nem is különösebben volt híres. Így hát megtorpant a második emeleti társalgó ajtaja előtt, és némi fülelés után úgy döntött, ez lesz mai fellelhetőségének helye. Nem mintha bárki keresné.
Voltak néhányan odabent, de elhanyagolható számban, és ennek megfelelő hangerő mellett, ami Lillának tökéletesen megfelelt. A kellemes hangulatról és hőmérsékletről pedig a kandalló gondoskodott. A levitás kinézett magának egy nagyobb fotelt az egyik sarokban, amelyből az egész helyiség belátható volt, és nem volt se túl közel, se nagyon távol a tűztől, vagy akár a kijárattól. Ahogy ezt megállapította, kicsit el is kellett gondolkodjon, hogy mindennek miért is örül, de végül ahogy belehuppant az ülőalkalmatosságba és kinyílt a könyve, megszűnt a világ körülötte és már nem érdekelte semmi más, csak a betűk mögötti tartalom. Az sem tűnt fel neki, hogy míg belemerült olvasmányába, a társalgó szép lassan zsúfoltabbá vált. És noha a helyiség neve arra utalt volna, nem alakultak ki különösebben párbeszédek sem, a többség, akárcsak Lilla elvolt magában. És, mint minden idilli helyzet, ez sem tarthatott örökké. Megjelent egy vadparaszt.
Legalábbis ez volt az egyik jelző, ami átsuhant a lány agyán, miután sikerült feldolgoznia a mérhető tartományon már bőven kívül eső tahóságot, amivel ez az illető éppen őt találta meg. Kipillantott könyvéből, és homlokán, szemöldökei közt összeráncolta bőrét a meglepettséggel vegyes felháborodás.
- Ugye te most csak viccelsz? - kérdezte olyan hangon, melyből az jött át, hogy nincs teljesen meggyőződve a srác épelméjűségéről.
Pislogott egyet, hátha kápzárat, talán csak elfáradt a szeme, de a füle nem lehetett rossz ugyanettől, és valójában nem is vonta kétségbe a látását sem, csupán reflex-szerűen átpörgette a lehetséges magyarázatokat gondolatban. De végül nem volt más, csak az, hogy ez egy bunkó, aki valamiért úgy képzeli, hogy mások felett áll (most ugyan szó szerint vett értelemben tényleg Lilla fölé magasodott, hiszen ő ült), és az van, amit ő akar, és semmi más. És a levitás igazságérzetét rendkívül fel tudta az ilyen piszkálni.
- Ez egy iskolai tulajdon, akárcsak a könyv, amit olvasok, de azzal ellentétben nem kikölcsönözhető.
El sem akarta hinni, hogy erről ki kell oktasson egy láthatóan felnőtt embert. Mestertanonc volt, azt tudta, már látta is korábban, csak abban nem volt biztos, hogy felette, vagy alatta jár. A viselkedése alapján mindenesetre jóval alatta kellett lennie.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Liza Viszonylag több éves, nem túl különleges laptopom áráért nem mondanám, hogy kissebb vagyont kaptam, de addig sem kell anyáéknak pluszban rám költeni, amíg ez kitart. Gyors fejszámolást végeztem, hogy a forintot átváltsam - Olyan 15-17 galleon körül volt az enyém. - állapítom meg. - Ennél persze vannak drágábbak is. - legyintek, hogy ez annyira nem fontos. Van, ami jobban érdekelt.
Liza arcszíne fokozatosan veszi fel az Eridon vörös színét, ahogy a szóban forgó háztársam még mindig a témánk tárgya. Na igen, általában ez a magas fiúk hatása. Nagy szemekkel figyelem, ahogy magába nyomja a maradék gofriját lányos zavarában. Ettől csak még vörösebbnek tűnik az arca, és én csak remélem, hogy nem kerül a gofritól gyengélkedőre. De átvitt értelemben az a gofri akár Benett is lehet.
Csendben hallgatta, ahogy próbál megetetni a "csak egy srác" szöveggel. Lassan oldalra döntöttem a fejemet, hiszen azért tudhatná, hogy ennél eszesebb vagyok. Pillantásomból kiolvashatott valamit, mert aztán egy "na jó" őszinte beszéd következett. - Akkor egy hajóban evezünk - mondom neki, amikor befejezte mondandóját. Elvégre, fogalmam sincs mi a szerelem. Minden tudásom a témában kimerül a könyvek által szerzett tudásomban és pedig a csöpögős regények nem a kedvenc műfajom. Viszont, amiben száz százalékig biztos voltam: Sosem leszek szerelmes valakibe, akivel egy szót sem váltottam. - Az, hogy észre veszünk valakit... hát és aztán? Ez így természetes - mondtam ki hangosan mindannak a lényegét, amin a szünetben töprengtem.
Tudom, hogy sok órát vettem fel, de nem érzem úgy, hogy túlvállaltam magam - most még. Adok neki időt, tartom a lépést és majd kiderül. Két okból vettem fel ennyi mindent: nehéz volt dönteni, és még most érzem igazán magamban a lendületet. Lizát nem akarom ezzel untatni, így inkább egy újabb szóbakerült háztársamra reflektálok.
- Hunor jófej - bólogatok és kezeim közt a kiürült bögrémet forgatom. - És igaza is van. Örülök, hogy nem adtad fel - mosolyodok el bíztatóan. - Ráadásul így tudjuk majd egymást motiválni. - A bájitaltanról azonban eszembe jut egy tankönyv, amiért a héten még be kell mennem a könyvtárba, így igyekszem megjegyezni, nem elfelejteni. - Teljesen jó az a kilenc óra. Főleg, hogy ezek szerint lesz köztük közös is.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Sára Nem tehetek róla, de mindig görcsbe rándul a gyomrom, amikor ezen a folyosón haladok át. Túl tökéletesek ezek a portrék itt, és akármennyire is tűnnek végtelenül kedvesnek és ártatlanok ezek a dámák, tudom jól, hogy a látszat bizony csal. Mert bármennyire is úgy tűnik, hogy nem figyelnek, igenis hogy szemmel tartják az ember minden egyes mozdulatát. Minden kimondott szót elcsípnek, majd összekavarják és káosz lesz az egészből. Nem szeretem a pletykákat. Sem azt ha pletykálkodnak az emberek. Nem is szoktam elhinni azt, amit innen-onnan hallok. Vagy legalábbis nem veszem készpénznek. Szeretem az illetőtől hallani, hogy megerősíti, vagy megcáfolja, de csak ha ő hozza fel. Én nem fogok utánarohanni és kérdezősködni. Továbbadni meg végképp nem fogom. Szóval érthető miért nem a kedvencem ez a hely a kastélyban.
Lepillantok Benitora, akit nem igazán érdekel az, hogy jelenleg éppen hol vagyunk. Az úticélunk már annál inkább kedvére való lesz. Peckesen lépdel, fejét büszkén magasra emeli, őróla aztán pletykáljanak csak nyugodtan. Igyekszem példát venni a sárkányleopárdról, vagy legalábbis olyan gyorsan és észrevétlenül áthaladni a képek között, hogy végre az akváriumhoz érjek, amilyen gyorsan csak lehet.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
A M É L I A
váratlan történésValahol agyam hátsó zugában szólal meg a hang, hogy moderáljam magam, mert ha már idáig eljutottam, akkor innen csak hangosabb lehetek, és a suttogásból hamarosan lehet egetverő üvöltés, ha nem a tánclépésekre koncentrálok túlzottan, hanem a szövegre. Figyelnem kéne rá. Nagyon is. Igen. Tudom. Kéne. Csak mindenki tudja, hogy nem fogok, mert vagy ismernek, vagy egyszerűen evidensnek hat, hogy márpedig én itt és most fogom lenyomni a Con Calma-t koncert verzióban, mer' olyan jól megy, az ember fia nem hiszi el. Esküszöm jobb, mint az eredeti, ahogy eddig szorongatott könyvemet teszem hasamhoz és olyan csípőmozdulatokat rittyentek, néhány porn-, néhány táncos néni megirigyelhetné, miközben szabad kezemmel mutogatok az ég felé. Merlinre, csodálatos lehet a látvány, amit kívülről nyújtok, és a legjobb az egészben, hogy belül még sokkal jobban érzem magam.
És akkor ennek hatására, hiszen: - E húná ászeszíná, kvándó bajla kiere ke to el mundó lá véjá, áj lájk jór pum-pum gööörl - ha nem hallottál még suttogva visítani valakit, akkor itt az ideje, hogy nagyon hegyezd a füled, mert végre látod? Eljuttatlak odáig, hogy megtörténhessen az, ami eddig sosem történt meg az életedben. Igazán nincs mit, szívesen máskor is, gyerre csak bátran, mint a könyv, amit lerántanék a polcról, de valamiben megakad, én meg mit sem törődve erősebben rántom meg, aminek hatására, dől le pár könyv, ofkorsz, mit sem törődöm velük. Mi a bánatért nem lehet leszedni egy könyvet a helyéről? RÁADÁSUL EZ A KÖNYV BESZÉL! Merlinre, mi van itt?! Azonnal megállok a mozgásban, kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a könyvet.
- Nem - közlöm egyszerűen, mert ez a minimum, ha már képes volt megzavarni életem koncertjét. Ja, közben eljut a tudatomig is, hogy valószínűleg nem a könyv beszél E/2-ben magáról, úgyhogy kizárásos alapon valaki van a másik oldalon. Közelebb lépek a polchoz, könyvemet tartó kezem mozdul lassan jobbra, hogy átnézhessek a másik oldalra és meglássam őt. - Üdvike! Éppen egy koncertkelléket készülsz elvenni tőlem - rezzenéstelen arccal közlöm az információt, teljesen komolyan is gondolom. Éppen ez történik. Csak diszkréten felhívom rá a figyelmét.
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Médeaa helyemen ülsz, kékségem - kinézetSosem szeretett mindenki, és ez így jó. Ha mindenki kedvelne, az annyira nem én lennék, hogy rosszul érezném magam. A levitás szőke, aki a tökmag csoport helyi ügyeletese volt, elfoglalta a helyem és kérdést tett fel nekem, ami alapvetően hülyeség. Ha viccelnék alapvetően látszana rajtam, de mivel kifejtettem kedvesen a kérésem, így ez nem lehet vicc. Persze tudom jól, ő nem ismer engem - minden kislány mégsem epekedhet értem, öcsém -, emiatt nem tudja, hogy ki áll vele szemben. Azt sem tudja valószínűleg, hogy hamarosan valamilyen módon hűlt helye lesz a székemen, amit én dedikáltam magamnak, és amiről sokan tudják, hogy az enyém. Sóhajtok egyet, és tényleg eléggé együttérzően nézek rá a tudatlansága miatt.
- Hát... nem talált, szőke hercegnője a kék háznak - tényleg, kedves vagyok, még fel is emelem szóban olyan magasságba, amit nem érhetne el. Már csak azért sem, mert hiába a csinos pofi, sajnos ismretlen valaki. Márpedig ha én sosem hallottam még róla, nem lehet előkelő hercegnő, csak annak udvarhölgye. Hmm, hölgynek hívtam a könyvzabáló tintaszín ház képviselőjét. Persze ott is van legalább egy normális ember, az pedig Iza. Maradjunk annyiban, hogy összesen egy, de bármikor meggyőzhet ennek az ellenkezőjéről bárki, ha szeretne. Látszik a hitetlen képén, hogy nem érti az egészet, pedig magyarul mondtam, és egyértelműen. Vagy csak lány, és azért?
- Jól van édesem, elmondtad, amit akartál. Arrébb tennéd a két féltekét az útból, hogy ne nekem kelljen? Ez volt a harmadik, egyben utolsó kedves kérésem - szélesen elmosolyodom, és felemelem a szemöldököm is mellé. Iza mondta, hogy legyek kedves, de ez nem mehet örökké, csak amíg megkapom a kellő tiszteletet. Én már megadtam a kéknél a laszti. Aztán odébb lesz téve...
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Móric Valamilyen bűbájjal szedjem le? Az a trükk? - töprengek. Akkor viszont biztos nem csak egy vingardium leviosa-ról beszélünk, hanem valami komolyabb és bonyolultabb bűbájról. Hirtelen csak egy apó robbantó varázslat jut eszembe, amiről hamar belátom, hogy nem az lesz az idevaló. Még a végén kárt tennék a könyvekben!
A kérdésemre válasz érkezik, egy mély, igencsak magabiztosnak tűnő hangtól. Oldalra fordítom a fejem és fülelek, hátha jön bármilyen utasítás. Közelebb lépnem már nem is kell, hiszen másképp nem tudok felérni a könyvig, csak ha szinte odasimulok. Sőt, már pipiskedek is. Az előttem lévő polc sorakozó tartalma egyszerre megmozdul. Felkapom a fejem, hevesebben kezd verni a szívem. Mindegy, bármibe is keveredtem, megoldom! Figyelmem a túloldalra terelődik, ahonnan egy srác kandikál át hozzám. Na jó, ez valóban megoldható. Fogásom éppen lazulna, engedném a kötetet, hogy utána szóban szépen elkérjem, de aztán a srác megszólal és én úgy kapaszkodom újra, ahogy kviddicsezés közben vigyázok a kvaffra. Mégis kinek jut az eszébe egy könyvet koncertkelléknek használni? Felvonom a szemöldökömet, hisz úgy mondja nekem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy... na de csak nem! Lehetséges volna, hogy a mágus világban a könyv valamilyen kellékként szolgál egy koncerten? Aztán végre összeáll a kép. Ő a latin táncos dalos pacsirta. Fájdalmasan lehunyom a szemem a képtelen gondolataimra. Akárhogy is, valamiben igazat adok az ismeretlennek, mégpedig abban, hogy nekem kell a kelléke. - Nem mondom, hogy nem vagy kreatív - szögezem le szórakozottan. - De itt te vagy az, aki elvennéd tőlem. Nem tudnál magadnak egy pofás kis kötetet találni a performanszhoz? - kérdezem keményebb hangszínen. - Kérlek. - teszem hozzá. Mégis csak így neveltek. És ha már a neveltetésem... amíg ott ácsorgunk a tekintetem a fiú mögé téved, tehát éppen rálátok a földön heverő könyv csücskére. Biztos az ő oldalán is több darab bánta a huzavonánkat! Az ajkamba harapva vezetem le a frusztrációmat, hiszen így is alig bírtam a késztetéssel, hogy ne pakoljam mindet rögtön vissza a tisztes helyére. Nem gond, amint elengedi a bájitaltant, rendet rakok.
|
|
|
|
|
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák
a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
|
Betti
a tablet-mizéria | Petyavagyok.gifSzemeimet hitetlenkedő méreggel megtelten forgatom koponyámban. Sokszor teli szájjal káromkodok egyet-kettőt, és feszt a tabletre mutogatok. Vállamat fel-le emelgetem, fejemet sokszor megcsóválom. Mint egy háborgó öregember, akinek rizzsel készült a paradicsomleves, nem pedig betűtésztával. Valóban nem erre számítottam; azt hittem, hogy pillanatok alatt beüzemelem, aztán mehet is rajta mindenféle játék, filmnéző-program és még sorolhatnám. Igazság szerint, mehettem volna egyenesen Bazsihoz is, de valamiért én magam szerettem volna megoldani a krízist. Ezért nem szaladtam a Macskabagoly utczába. Most pedig lábaimat az asztal alatt kinyújtva, a sós süteményt ölembe ejtve sóhajtok egy hatalmasat. Még szerencse, hogy a kaja általában megnyugtat. Most is úgy érzem, hogy némiképp nyugodni kezdek. Ám egy hirtelen jött hangtól mellkasom elé kapom morzsás ujjaimat, és a pite az asztal alatt találja magát. RIP. Mindkettőnknek, mert ha jól hallottam, akkor egy perccel ezelőtt olyan volt, mintha szakadt volna valamit. De az is lehet, hogy csak képzeltem.
– Hm? – fordítom barátságos, ám most annál értetlenebb arcomat a levitás lány felé. Wait… levitás? Széles, bárgyú mosolyra húzom vastag ajkaimat, miközben színpadiasan a homlokomra csapok. Ezután fejet csóválok, és lehajolok az asztal alá a leesett süteményért. Persze, közben el-elnyögdécselem a Betti felé intézett szavaimat. – Nem figyeltem, bocsi – nyögés. – Úgy felb… osszantott ez a… - szavakat nem találok, s változik meg kedves hangszínem egy kissé indulatosabb irányba. – Ez egy tablet – mondom büszkén kihúzva magam, mert a boltban még „dapletként” szerepelt a szótáramban. – Mugli kütyü – legyintek, mintha nem is lenne fontos információ. – És egyszerűen bekapcsolni sem tudom – sóhajtok. – Te értesz az ilyenekhez? – feledem hirtelen bánatomat, amikor végre ismét a pitébe haraphatok.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV
bulbulimia
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
|
 |
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más,
hogy ne keverjük össze őket." |
Ha azt mondanánk, hogy Lilla fenntartásokkal kezelte a hírt, miszerint húgának van egy fiú az életében, akit talán a párjának mondhat, akkor igencsak enyhén fogalmaznánk. A levitásnak nagyon, de nagyon nem tetszett a dolog, és ezt bizony nem szégyelte Sári tudtára adni, vagy akárkiére. De mivel még testvére sem tudott róla, hogy ő tud róla, hogy mi történt vele évekkel korábban, másoknak pedig végképp fogalma sem lehetett róla, Lilla vélhetően igencsak rosszindulatúnak tűnhetett, és olyannak, aki nem akarja, hogy a kishúga boldog legyen. Attól, hogy ő köszönte szépen, egyedül is nagyszerűen elvolt, még nem kellett volna ugyanezt elvárnia Sáritól, ugyebár. Azonban Lilla nem bízott senki férfineműben, aki testvérét megkörnyékezte, és ez nem volt másként ezzel a sráccal sem. Csak azt akarja, jött a szokásos, sztereotíp gondolat, de a tapasztalat azt mutatta, hogy bizony a legtöbb pontosan csak azt akarja. És Sárinak a legkevésbé sem hiányzott, hogy valaki ismét tönkrecsessze a lelkét. Már jól volt, amennyire Lilla meg tudta állapítani, és szerette volna, ha ez így is marad.
Remélte, hogy ez a kapcsolat magától is gyorsan hamuvá foszlik, és nem kerül sor egy ilyen találkozóra, de tudta, hogy ha mégis kitartanak, akkor előbb-utóbb össze fognak futni ők ketten. És most, hogy mindkettejük kezében könyv(ek) volt(ak), a sor pedig, melyben voltak, állóra lassult, az elképzelés valósággá vált.
Lassan lepillantott a felé nyújtott kézre majd vissza a srác arcára. Nem volt erőssége megjátszani magát, olyan érzelmet mutatni, ami nem volt benne, mosolyogni, ha szomorú volt, vagy lelkesedni, mikor egyáltalán nem volt miért, így aztán még az alapvető udvariasság kedvéért sem tudta színlelni, hogy örül a találkozásnak.
- Tudom, ki vagy - felelte színtelen hangon.
Nem fogadta el a kézfogást, és be sem mutatkozott, nyilván Zsombor is tudta, ki ő. Az arcára volt írva a meglepettség, és ahogy sietett kedvesnek mutatkozni, nyilvánvaló volt, hogy tudja, hogy nem egy teljesen random emberrel igyekszik épp megismerkedni, hogy addig is legyen kivel beszélgetni, míg várnak a sorukra.
- Bár igaz, valóban nem találkoztunk még.
Nem szeretett nyilvánvaló dolgokat megállapítani, és csak azért beszélni, hogy mondjon valamit, de egyelőre nem tudta, mit kellene ebből a helyzetből kihoznia. Nem akart túlságosan ellenséges sem lenni, mert ha visszajut a dolog Sári fülébe, csak méginkább megorrol rá, de azt sem szerette volna, ha a srác úgy véli, Lillának semmi gondja azzal, hogy a húga körül legyeskedik.
Kicsit közelebb lépett, de nem túlságosan. Egy pillanatra beharapta alsó ajkát is, mielőtt a tárgyra tért volna.
- De ha már így alakult, mondom, mi a helyzet. Nagyon szeretném azt hinni, hogy legalább feleannyira érdekel téged is Sári boldogsága, mint engem, de mivel férfi vagy, vagyis természetednél fogva vannak bizonyos ösztöneid, efelől akadnak kétségeim.
Halkan beszélt, hogy lehetőleg csak a navinés hallja őt, mert ő is utálta volna más drámáját végighallgatni. Ez csak rájuk tartozott.
- Remélem, hogy rosszul ítéllek meg, mert ha nem... akkor gondjaink lesznek.
Nyugodt hangon beszélt, nem kívánt az agresszor szerepébe kerülni, jobban örült volna, ha a másikból hozza elő a rossz oldalát, és még azelőtt véget vethet ennek az egész románcnak, hogy túl sok kárt okozna.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV
bulbulimia
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
|
|
|
"Olyan vagy, mint a tévé:
nagyképű és homályos." |
Már attól viszketni kezdett Lilla keze, ahogy ez a barom ránézett. Az a lesajnáló tekintet az önteltségtől túlcsurdoló képén, és a mézesmázas, kedvesnek álcázott hangja olyan szinten taszítóak voltak, hogy a levitás legszívesebben eleget tett volna a kérésének, és otthagyta volna őt is, és a fotelt is, de jó eséllyel az egész társalgót, ha a kastélyt nem is. Azonban túlságosan is felháborította ennek a vásári majomnak a viselkedése, és egyszerűen nem hagyhatta annyiban. Nem igazolhatta a szavait azzal, hogy átadja neki a helyet, csak azért, mert ő azt mondta. Pláne azért, ahogy mondta.
Elővette pálcáját, majd a könyvbe helyezte, és összecsukta azt. Egyrészt könyvjelzőnek, másrészt azért, hogy mutassa, nincs szüksége rá ahhoz, ami most következik.
- Na akkor vegyük sorra. Először is, ha már játszod az agyad, legalább tanulj meg számolni, mert eddig csak kétszer böfögted el, hogy az a tévképzeted, hogy csak csettintesz, és mindenki azt csinálja, amit te akarsz. Az, hogy közölted, hogy nem kívánsz arrébb tenni, nem egy kérés.
Próbálta hangját nyugodt vizeken ringatni, és nem kimutatni szavai mögött meghúzódó indulatait, de csak nehezen sikerült. Nem egyszerűen az zavarta, hogy ez a felfuvalkodott fráter olyasmit követelt, ami nem volt az övé. Ha normálisan megkéri, hogy hagy üljön oda, Lilla szó nélkül átadta volna a helyet, mert ki tudja, bármi oka meglehet rá, de ez a srác egész egyszerűen csak tahó volt, és hozzá volt szokva, hogy minden az ő akarata szerint alakul. Márpedig ez nem járta. Ez így nem volt nomális, kultúrált emberi viselkedés.
- És akkor másodrészt: Meg ne próbálj hozzámérni!
Nem fenyegetőzött, nem helyezett semmit kilátásba, de színtelen hangja, és megfeszülő arcizmai semmi jót nem ígértek. Nem volt szüksége a pálcájára ahhoz, hogy megvédje magát, és ez rezzenéstelen tekintetében is tükröződött, mellyel Zétényt sújtotta. Ha az felé mozdulna, vagy pálcáért nyúlna, Lilla készen állt rúgni, karmolni, harapni, ha kell, még sikítani is, bár egyiket se szerette volna prezentálni a társalgóban összegyűlt, és most már majdnem mind őket figyelő diákok előtt. Nem mintha féltette volna a nemlétező hírnevét, de már tapasztalta, milyen, ha összesúgnak mögötte, és mutogatnak rá, nem szeretett volna újra a figyelem középpontjába kerülni egy beképzelt óvodás miatt.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
A M É L I A
váratlan történésMost nem azért az egyhúszért, de komolyan éppen ez a könyv kell neki annyira, hogy képes legyen elvenni tőlem? Komolyan nem értem az emberek önzését, mindezt úgy, hogy szégyen szemre zavarta meg, majd vetett véget a koncertemnek! Még egy tapsot sem kaptam! Természetesen ez a belső ki hisztéria nincs arcomra írva, csak a nyugalom és ellentmondás nem tűrése lehet ott, más nemigen. Pedig egyébként nagyon is kiverném a hisztit, hogy ez mégis micsoda?! De nem teszem, mert éppen kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a lányt, hiszen végre láthatom. Nemtom, tök átlagos, és szinte biztos vagyok abban, hogy van levitás vagy navinés, mert a Rellon házat egy ilyen lány bizonyosan nem erősíti, eridonoshoz képest meg eléggé visszafogott.
- Figyu kiscsibe, a kreatívságot sok szempontból lehet mérni - szusszanok egy fájdalmasat, mintha tényleg nehezemre esne megszólalni. Jelenleg meglepően beszédes kedvemben vagyok, de nyilván azért, mert semmi pénzért nem fogom elengedni a könyvet, szóval logikus, hogy én fogok kijönni ebből győztesen, plusz nem vagyok hajlandó túllépni azon, hogy tönkretette a magánszámomat. - És ne haragudj meg, de én fogtam meg előbb a könyvet, te csupán járulék lennél hozzá, akit át kellene rántanom ezen az aprócska résen - amire aligha lennék képes, de ezt ő nem tudja. - Az ujjaim között tartom a pofás kötetet - ismétlem meg gúnyosan szavait. Az az elvétett kérlek egyáltalán nem győz meg arról, hogy komolyan gondolja. Elhúzom számat, ismét nagyot sóhajtok, jobb lábamról helyezem át testsúlyomat a balra, pillogva fürkészem a lány arcát. Valamit ki kell találnom sürgősen, mert képtelenség, hogy feladjam és megszerezhesse a kötetet, még akkor sem adom neki oda, ha neki valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem valaha lesz. Azt sem tudom mit tartok ujjaim között, de az tuti, hogy erősen markolom. Ennyinek pedig elégnek kell lennie ahhoz, hogy a ter- megvan!
- Mi a neved? - kedves mosolyt küldök felé, kékjeim csillogása sugallja kérdésem komolyságát. Érdekel a neve, hogy legalább ezen találkozás után ne úgy meséljem el Móricnak, hogy "a csaj, aki tönkretette a koncertemet". Névvel mégiscsak jobban hangzik a mondat, nemde? Na ugye! Akkor meg igenis megtudhatom a nevét, már ha hajlandó lesz elmondani.
|
|
|
|
|
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror
RPG hsz: 284
Összes hsz: 560
|
Berry kisasszony
meg a konyha buzgó, éji népe Ahogy felpattan, szögletes bólintásommal szinte egy "pihenj, közlegény"-t üzenek neki. Folytatom aztán tévelygésem. Ó, sokszor jártam én már itt. Egyik törzshelyem. Csak szeretek mindig úgy szemügyre venni, mintha most lenne részem benne először. Hogy segíthet-e valamiben? Még éppen ezen morfondírozom, amikor pizzával kínál. - Nem, kösz, nekem most csak... ez kell - áll be egy kis szünet szavaimban, hiszen már éppen mondtam volna, hogy kávé, amikor elém is került a maga illatos, gőzölgő valójában. Hálásan biccentek a szervírozó manónak és már kortyolok is, közben lazán támaszkodva az egyik asztalon. - Tudnék én aludni, ó, de még mennyire tudnék - forgatom meg a szemeimet, szinte vágyakozva beszélve, miközben lelki szemeim elé úszik pihe-puha ágyam. - Csak nem lehet - mosolygok, mintha valami jót mondtam volna, pedig ez minden, csak nem jó. De hát akkor most sírnom kéne? Mondjuk azt ritkán vetem be, tény. - Még dolgom van - hadarom el ezt sebtében egy korty után, aztán a prefekta pizzájára nézek. - De egyébként segíthetnél valamiben - térek rá ezzel az előbb felhozott, sokkal izgisebb részre, minthogy még tovább taglaljam, milyen unalmas, éjszakában fennmaradós egy igazgató auror élete. - Megmondanád, hogy mit keresel itt ilyenkor? - érdeklődöm meg tőle fecsegő hangon, újra és újra végigpillantva rajta, aztán ráérősen kortyolok megint a csészémből, tán még kisujjam is eltartom. Közben hátam kicsit az egyik konyhabútornak vetve, szabad kezem zsebemben.
|
|
|
|
|
Farkas Marcell
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 22
|
Anastasia Strakhova -Atya ég!! Hol vagyok? -Marci kábán hunyorogva pislog ki a takarója alól egy számára teljesen ismeretlen helyen. Hatalmas fényáradat tölti be a szobát, ami teljesen elvakítja az éppen ébredező fiút. Az első gondolata, hogy ez biztos a túlvilág és valami megmagyarázhatatlan módon kerülhetett ő ide, hiszen az utolsó emléke az, hogy leszáll a vonatról... Na de nézzük is az elejéről a történetet. Farkas Marcell egy meglehetősen különleges figura, meglehetősen különleges történettel. A fiú édesanyja mellett nevelkedett, akinek semmi köze nem volt soha a varázslóvilághoz, még csak nem is hallott a létezéséről. Marci anyukája a kamaszkorát hatalmas lázadások közepette élte át, folyamatosan ellenkezett igazából mindennel és mindenkivel, aki körülötte volt, állandóan az utcákat járta, bulizott, ismert mindenkit a városban, és elég gyakran közeli kapcsolatba került különböző férfiakkal. Egy ilyen "kapcsolatban" fogant meg Marci is, de sosem derült ki, hogy ki lehetett a vér szerinti apja. Az anyja 19 éves volt, amikor Marci világra jött és azóta neki szentelte az életét. Felhagyott a bulizással, elkezdett dolgozni, majd pár évvel később az iskolát is befejezte. Marci soha nem tudta megbocsátani neki azt, hogy nem ismerhette az apját, és ezt viszonylag gyakran tudatta is az édesanyjával. Nem volt sosem egyszerű gyerek, furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történtek körülötte, és ezekről nem is szívesen beszélt másokkal. A haragja ellenére Marcinak mindig is nagyon különleges kapcsolata volt az anyukájával, hiszen ő volt az egyetlen, akire mindig számíthatott, aki nem ítélte el őt és kíváncsi volt a fiú belső világára. A fiú 14 éves korára nagy döntés elé kerültek, ugyanis választaniuk kellett, hogy Marci állami iskolában folytassa-e tovább a tanulmányait (amiben eddig nem sok sikert ért el), vagy beiratkozzon egy magániskolába rengeteg pénzért, ahol talán majd tudnak valamit kezdeni az ő sajátos személyiségével. Marci szerette volna otthagyni a jelenlegi osztályát, de az édesanyja nagyon aggódott a költségek miatt, úgy érezte, hogy ez még nem fér bele nekik. Hiába volt jó állása és egészen korrekt fiztése, a tandíj annyira horribilis összeg, hogy félő volt, hogy az életük vitelére nem maradna pénze. Ebben a dilemmában érkezett meg Marci levele Bagolykőből. Először azt gondolta, hogy ez csak egy rossz vicc, és valamelyik haverja akarja őt hülyére venni, de valahol mélyen volt egy ismerős érzése, egy erős vonzás, ami az iskola felé húzta őt. Sokat veszekedtek a kérdésen az anyukájával, mert ő abszolút hitetlenkedve állt a kérdéshez. Teljesen biztos volt benne, hogy varázslat nem létezik, és hogy ez az egész csak egy nagy humbug, ami elvonja a figyelmüket az igazán lényeges problémáról. Marciban viszont napról-napra erősödött az érzés, hogy meg kell próbálnia, el kell mennie arra az állomásra, és meg kell nézze, hogy valóban indul-e az a vonat. Az édesanyja az utolsó pillanatig ellenkezett, de Marci megmakacsolta magát, és a levélben megjelölt napon hatalmas veszekedés közepette a vállára vett egy hátizsákot, majd elindult az állomás felé. Legnagyobb meglepetésére valóban ott volt a vágány, és perceken belül a vonatot is megpillantotta, ami a Bagolykő Mágustanoda diákjait szállítja az iskolába. Talán még soha életében nem félt annyira mint akkor, amikor fellépett a vonatra. Nem tudta mire vállalkozik, vagy hova tart, csak reménykedett benne, hogy a megérzése nem csal. Titkon abban bízott, hogy talán most lehetősége lesz egy picit közelebb kerülni a vér szerinti édesapja kilétéhez, mert arra már rájött, hogy ha ez az egész valóságos, akkor csakis az apjához lehet köze. Így történt hát, hogy megérkezett a faluba, egy hirtelen mozdulattal lepattant a vonatról, majd a következő pillanatban itt találta magát ebben a fényes szobában teljesen értetlenül és összezavarodva.
|
|
|
|
|
Dana Straw Berry
INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
|
Rögvest vissza is pattantam lendületből a helyemre, miután tekintetével jelezte a "pihenj közlegény" üzenetet. Úgy tűnt, hogy nem szállt el magától a posztja miatt, igaz az előző igazgatónk sem volt az a hataloméhes típus. Ismertem azonban a szüleim révén olyanokat, akiket a hatalom teljesen kifordított magukból.
- Kávé... - szippantottam magamba a fekete nedű finom illatát. Bizony, az volt az én éltető erőm reggelente. Jelen pillanatban viszont csupán éhes voltam, de szerencsére ezt a problémát sikerült már orvosolnom.
- Milyen egyébként az aurori élet? Nálam szóba jött a többi között ez a pálya, elég izgalmasnak ígérkezik, de kíváncsi vagyok egy kompetens ember véleményére is - tettem fel neki egy kérdést, mert néhányszor bizony eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy auror leszek egyszer.
- Hát, ezzel én is így vagyok. Bár én inkább éjjeli bagoly típusú ember vagyok, úgyhogy főként akkor vagyok elememben - közöltem a férfival nagy őszintén. Végül is nem árultam el magamról túl sokat, csupán közöltem vele a bioritmusom működését. Rögtön felszaladt a szemöldököm, miután közölte velem, hogy mégiscsak segíthetnék neki valamiben, majd eljött az a kérdés, amelytől oly annyira tartottam idáig. Most mit mondjak erre? Hazudjak neki? Az mégse lenne fair, meg úgyis kiderülne, elég ránéznie a jelvényemre.. a legjobb az egyenes út, végül is mit veszíthetek? Rossz esetben nagy bünti vár majd rám, vagy ki tudja mi, jó esetben meg emberséges lesz, ha elmondom neki az igazat.
- Nos, igazából őrjáraton vagyok, de ma nem ettem még semmit, nem igazán volt étvágyam. Kimaradt a reggeli, az ebéd... egy ideig nem is voltam éhes, de estére hirtelen elkezdte mardosni az éhség a gyomromat, úgyhogy beugrottam ide, hogy gyorsan ehessek valamit, aztán mehessek a dolgomra - feleltem neki őszintén. Ha rajtam múlott volna, akkor egész nap nem ettem volna semmit, de a hasam jelezte, hogy bizony éhes már nagyon, így pedig nem voltam képes koncentrálni semmire sem. Máris jobban lettem pár falatka után...
|
|
|
|
|
Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
|
A másik Vizsnyiczky AWKWARD.
Ha Zsombornak rangsorolnia kellett volna a Vizsnyiczky családot, akkor biztosan Lilla állt volna a lista alján. Nem csak azért, mert egész eddig a pillanatig már mindenki mással találkozott, hanem mert túl sok történetet hallott már róla, hogy alapvetően egy jó kép alakuljon ki róla a srácban. És hát valljuk be őszintén az első öt perc sem győzte meg ennek ellenkezőjéről.
Habár általában nem szerette a bevezetőket a beszélgetésben, tudta, hogy az illendő. Ha pedig Raráról volt szó, akkor képes volt ellentmondani érzelmeinek és inkább a racionális felére hallgatni. Mint például most. Legszívesebben kifordult volna a könyvárból és ott hagyta volna az idősebbik Vizsnyiczkyt, hogy aztán őrlődjön magában, ameddig tud. Viszont valamiért még mindig ott állt, és zavartan nézte a levegőben lógó kezét, amelyet úgy tűnt senki nem fog elfogadni. Megrántotta hát vállát, és zsebre vágta.
Remélte, hogy akkor ennek a kínos szituációnak itt vége szakad, lehetőleg örökre, és képesek lesznek érett felnőttekként egymás mellett ácsorogni a sorban anélkül, hogy bármit mondanának, de nem így lett. Újfent tévedett, hogy mi következik. Mondhatni ez a lány csupa meglepetés... És nem a jó értelemben.
A hirtelen támadt vihart, amit Lilla kevert, Zsombor szinte fel sem tudta fogni. Egyrészről ahogy ő szereti? Hát pedig a sztorikból nem a nagy törődés jött le. Másrészről pedig...
- Hohohoooo, hey. Easy, girl. Te most arra utalgatsz, amire gondolom, hogy teszed? - kérdezte Zsombor összevont szemöldökkel. Szúrós tekintete előbb Lillán, majd oldalra tévedt el, miközben próbálta felfogni a hallottakat. Sajnos nem eléggé időben. Ugyanis mielőtt erre reagálhatott volna, már ott tartottak, hogy Mrs. Mindent-is-tudok-rólad már meg is fenyegette.
- Na várj. Ezt így nem teheted - nevetett fel erőltetetten Zsombor. - Először is nincs jogod beleszólni Rara életébe. Pláne azok után, ahogy viselkedni szoktál vele. Másodszor pedig nem tudom milyen tapasztalataid vannak a fiúk terén, vagy mi enged arra következtetni, hogy én majd kihasználom Rarát, de tévedsz. Én SOHA nem tennék ilyet - szögezte le Zsombor, talán pont egy baritonnal hangosabban, mint kellett volna. - Én tudom mivel küzd Rara. Azt is, hogy nem könnyű neki bárkiben bíznia - vallotta be Zsombor, mert mást nem tudott leszűrni ebből a reakcióból, minthogy a lány nővére is tudja AZT.
|
|
|
|
|
Szávai Eliza
INAKTÍV
Ez a pudli nem fog letojni
RPG hsz: 60
Összes hsz: 103
|
|
piteség-kalandság-autóbalesetesség Írta: 2020. október 22. 23:26
|
Ugrás a poszthoz
|
Rózi//egy rövid agyvérzés után kész// 17 galleon. Hmm..Talán nekem is kéne vennem egyet, végülis rengeteg dolgot lehet tanulni a neten keresztül. Ha jól használom, hasznomra is válhat. Játékok is vannak rajta, meg ilyenek. Anyát talán meg is tudnám fűzni, hogy beszerezzünk nekem egy ilyet. Érvelhetnék azzal, hogy tanulnék vele. Tetszik az ötlet.
Egy hajóban evezünk. Na igen. Rózinak igaza van. Bármennyire is rossz a helyzeted, ha van valaki, akivel hasonló cipőben jársz, az könnyít a dolog elviselésében, átvészelésében. Megnyugtat, hogy nem vagy egyedül a problémáddal. Zavart félmosolyom, természetes mosollyá válik, és arcom is lassan a rákvörösről, a rózsaszínre kezd visszaváltani, és én sem érzem már, hogy itt rögtön helyben felrobbanok a nagy publikum előtt. Néha, amikor kellemes magányomban vagyok, el szoktam gondolkodni magamról, és néha egészen érdekes, de annál komolyabb dolgokra jövök rá. Például arra, hogy félek a visszautasítástól. Valósággal rettegek attól, hogy nem vagyok elég jó. Egy kellemetlen, gonosz kis hang folyton itt van, és azt mondogatja, nem vagy elég jó. A rajzaid nem elég jók, te nem vagy elég. Ezek a ki nem mondott, a valóságban soha el nem hangzott mondatok súlyként rakódnak le végtagjaimra, a vállamra és a lelkemre, hogy aztán ott eresszenek gyökeret, és burjánozzanak tovább. Egyenlőre nem gondolom, hogy ez a valami, életveszélyes lenne. Az is lehet, hogy egy természetes félelem, amivel egyszerűen meg kell birkóznom. Talán az elefántból csinálok bolhát. Ráadásul egy olyan elefántból, ami még nem is létezik. Ezen a vonalon menve talán nevetségesnek is tűnhet a problémám, mégis most szívesen ásnám el dolgot, így örülök, hogy a tanulásra terelődik a beszélgetés. -Közös? Ú, de jó, már alig várom!
Hunor valóban szimpatikus fiú, az is lehet hogy a továbbiakban barátság is szövődik, aminek igazán örülnék, rám férnek a barátok. Az asztal fölött hirtelen egy bagoly tűnik fel. Először azt hittem Rózihoz jött, de ahogy jobban megfigyelem, ez az otthoni baglyunk, Cézár. Le is pottyant egy levelet pontosan az orrom elé, majd eltűnik. Rózira nézek, majd a levélre.
- Anyától jött. Biztos már azt akarja tudni, odaadtam e sütit és ízlett e neked. Nevetek fel, de azért érzek valami furát. A megérzéseim általában jók...Veszek egy nagy levegőt, és kibontom a levelet, melyben anya sietős kézírása szerepel. A sorokat olvasva összeszalad a szemüldököm. Mintha a levegő hirtelen olyan folytogató lenne...újra és újra elolvasok egy egy mondatot, hogy megbizonyosodjam, valóban nem e olvasam félre. Nyilván nem.Mint amikor tudod hogy elhagytad a cuccod, de azért kotorsz még a táskádban, hátha csoda történik. Nem.
-Miiii?? Azt írja, Zsókát elütötte egy autó. Döbbenten és értetlenül bámulok Rózára. Mit keresett Zsóka egy autóban? Újból a papírra szegezem a tekintetem. "De jól van. Jól van, de kórházban." Tehetetlen düh kezd eluralkodni rajtam. Nem értem az egészet. Ez valami rossz tréfa? Igen, biztosan az, hiszen nekünk nincs autónk, apa nem engedte. De nincs április elseje, az még vagy 7 hónap. Nem értem...Kezem kissé remegni kezd, de igyekszem lehiggadni, hogy tovább tudjam olvasi a levelet. "Eltört a karja, amit maga elé rántott, hogy tompítsa a találkozást a karosszériával, illetve beütötte a fejét is, így a biztonság kedvéért bent tartják pár éjszakára." Oké, kartörés, nem a világ vége, de...akkor is! Most biztos halálra van rémülve! És az ikrek? Meg az autó,..de tényleg milyen autó? És miért? ÉS hol? PAttognak fejemben a kérdések, nem is tudom mit csinálhatnék. Szökjek ki? Nem hiszem, hogy azzal segítenék a helyzetén. Sírni ugyan nem sírom el magam, de zaklatott fejem talán kicsit megrémítheti Rózát.
-A húgom, Zsóka...azt írja, eltört a karja, és az ispotályban van. Pár napig bent tartják megfigyelésen. Gondolom hogy nincs e agyrázkódása. Ahogy kibuggyanak a szavak a számon, szinte még el sem hiszem. Nagy levegő, beszív, kifúj. Végre sikerül kicsit lehiggadnom, de továbbra sem értem, mi a fészkes fene van otthon, hiszen még csak most jöttem el otthonról. Jár agyam, jár az agyam, és kiugrik belőle a kérdés is.
- Nincs is autónk. Ki vezethetett? Anya csak nem...apa tud autót vezetni, de pont ő volt az, aki nem akarta hogy legyen autónk...
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
Marcell Bejárom az ágyakat, hogy leellenőrizzem a kis betegeinket. Kórlapjaikra pillantva hol bólintok, hol a fejemet csóválom meg és van, amelyik papírra pár szót körmölök. Korán van még és én ügyeletem végén tartok. Bezzeg Lex most úgy döntött, hogy az asztalom tetején horpaszt, ahelyett, hogy pusztán terápiás célzattal végiggyalogoljon az ágyakon, felébresztve a benne fekvőknek azon részét, akik éberek. A beáradó őszi napsütést itt az úgymond intenzív részlegen, ami valójában négy, függönnyel lekerített részre rendezett ágyat jelent, az éjjel nappal égve tartott lámpák fénye egészíti ki és teszi vakítóvá és időtlenné. Mivel nem látni az ágyak mögötti ablakokat, így a betegek néha teljesen elvesztik az időérzéküket. Ez teljesen természetes jelenség minden itón, tehát itt sem ér váratlanul, hogy az egyik ágyon fekvő hirtelen ébredve azonnal ijedten kérdi hol van. Odasietek hozzá és már lapozom is fel a papírjaimon az ágy számát, hogy ne csak emlékezetből tudjam miért is került be hozzánk a Farkas Marcell nevet viselő kamasz. - Szia Marcell! lépek közel az ágyához és ártatlan tekintetű kék szemeimet a papírokra vetve átfutom az arra leírtakat - A nevem Strakhova gyógyító - mosolygok le rá megnyugtatóan és elégedetten, mert úgy látom elmúlt a veszély. Természetesen ezt előbb majd még meg is kell néhány vizsgálattal erősíteni, de most az ijedtségét kell orvosolni haladéktalanul - Nincs semmi baj, biztonságban vagy. A Bagolykő gyengélkedőjén, mert csúnyán beverted a fejed - közlök vele néhány fontos dolgot arra kíváncsian, hogy az emlékezetében nem esett-e kár és ki tudja-e egészíteni az elmondottakat például azzal, hogy hol történt a beleset. Csúnya ügy volt. A leírtak szerint rosszabb vége is lehetett volna. A fiú lába beakadt a vonat lépcsőjébe leszállás közben, ő pedig fejjel előre a peronra zuhant. Karjaival hála az égnek még tudta valamelyest tompítani a becsapódás erejét. Ezt támasztják alá a karjain lévő zúzódások és horzsolások meg a tény, hogy csak egy nagy seb éktelenkedett a homlokán és nem tört darabokra a koponyája. Ha nem ilyen szerencsés és a vonat alá esik az induló szerelvény maga alá gyűrte volna és az biztosan az életébe kerül. Az őrangyala ezért száz százalék, hogy kapott pár dicsérő szót odafenn. - Kérsz inni vagy enni egy kicsit? - kérdezem ezt sem ok nélkül. Ha émelygésre vagy szédülésre esetleg fejfájásra agy látászavarokra panaszkodna az annak a jele is lehet, hogy agyrázkódása még mindig nem múlt el illetve tovább kellene vizsgálni az esetleges rejtett agysérülések lehetőségét és mielőbb feltárni azokat. Végszóra megjelenik mögöttem Lex. Hát persze, ki mertem ejteni a számon azt a szót, hogy enni. Macskám bélpoklosabb, mint azt hinnék róla. Imádja a tonhalat és a zöldborsót. Lábamhoz dörgölőzik, majd illedelmesen felugrik a fiú ágyának legvégére. - Ne félj tőle, ő csak a macskám Lex, aki nagyon szeret kíváncsiskodni - mondom lágy, angyali mosollyal és a bűbájokkal teljesen antiallergénné és mindennemű kórokozótól mentessé tett macsek fejére teszem a kezem, hogy búbját kezdjem finoman birizgálni. Imádja. Meg azt ha a fülei tövét vakargatom. Mindkettőért odavan és dorombolás koncerttel hálálkodik. - Most kezdted az iskolát? - kérdezem, mert az évnyitón mintha nem láttam volna az elsősök közt, pedig a kora alapján velük kellett volna lennie. Lehet persze, hogy én nem figyeltem. Ami megeshet főleg mert kicsit sok dolog járt egyszerre a fejemben még így az év legelején. A tanítás, a kutatásom, a verseskötet és Bálint ügye. Mindez így egyszerre. Szóval tényleg valószínű csak elsiklottam afelett a rész felett, amikor őt beosztották a négy ház egyikébe.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
MóricKiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik.
Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.
|
|
|
|
|
Farkas Marcell
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 22
|
Anastasia Strakhova Marcellnek lassan tisztult a látása. Elkezdtek körvonalazódni körülötte a tárgyak, de továbbra is minden teljesen ismeretlen volt. A fiú érezte, hog sajog a feje, de fogalma sem volt róla, hogy ennek mi lehet az oka. Odanyúlt hát a sajgó pontra, és rémülten összerezzent ahogy megérezte a hatalmas kötést a fején. Már szinte egy pánikroham kerülgette őt, amikor hirtelen bekúszott elé egy arc, amiből szintén nem sokat látott a vakító fényesség miatt, de a hang nagyon megnyugató volt, amin az ismeretlen hozzászólt. -Üdv! És... hogyan kerültem ide? Csak arra emlékszem, hogy leszállok a vonatról, és.. - Marci a fejéhez kap, mert hirtelen iszonyatosan megszédült. Muszáj visszafeküdnie egy kicsit, mert félő, hogy újra eszméletét veszti. Kicsit sután mozog, de azért előre tudja tolni magát annyira, hogy lassan visszaereszkedhessen a fekhelyére. -Igazából nagyon szomjas vagyok!-A fiú hálásan pillanott a nőre, mert érezte, hogy egy pohár víz most életmentő lenne számára. Lassan kezdett kirajzolódni előtte a nő arca. Csinos, kedves tekintetű gyógyítóhoz volt szerencséje, aki továbbra is nyugodt hangon szólt a fiúhoz. Marci a következő pillanatban mozgást érzékelt a terem másik feléből, majd pár másodperc múlva már ott ült a lábánál a hatalmas szőrpamacs. A fiú számára megnyugtató volt, hogy ebben a világban is ugyanolyanok a macskák, mint az övében, és nem valami vérengző fenevad pislog felé az ágy végéből. Marci mindenben kereste a fogódzókat, hogy egy kicsit megnyugtassa magát, hogy jó helyen van, és nem élete legrosszabb döntése volt felszállni arra a vonatra. -Semmi gond, szeretem a macskákat!- Hálásan mosolygott a nőre, de azt semmi pénzért nem vallotta volna be, hogy valójában miért is örül ennyire a szőrmók jelenlétének. - Hát igen... Igazából már szeptemberben el kellett volna jönnöm, csak... nem volt egyszerű elszakadnom otthonról. Tudom... hülye kérdés... De Ön is valamilyen varázsló?-Marci kicsit kellemetlenül érezte magát, mert tudta, hogy a következő néhány hétben rengetegen fogják őt totál idiótának tartani. Pedig eddigi élete során mindig ő volt az, aki másokat lenézett, és azok ennek ellenére is feléztek rá. Nehéz lesz ezt megélnie, de azzal nyugtatta magát, hogy ez csupán csak átmeneti időszak.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV
bulbulimia
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más,
hogy ne keverjük össze őket." |
Láttatlanban megítélni a másikat, csupán harmadik fél elmondása alapján, vagy épp saját elképzeléseiket tényként elkönyvelni - nos ebben mindketten hibásak voltak, de Lilla nem is igazán tett sikeres lépéseket annak érdekében, hogy jobb színben tűnjön fel Zsombor előtt. A srác legalább megpróbált kedves lenni, amit egyébként talán még értékelt is volna a levitás, csak nem ebben a helyzetben. Nem akkor, ha Sáriról van szó.
Úgy tűnt azonban, hogy önmagában a távolságtartó viselkedése még nem hozza zavarba a másikat, viszont szavai láthatóan célt értek, és hamar kihozták a sodrából a navinést. Egy-két szempár körülöttük egyből megtalálta őket, elvégre még ha fojtott hangon is zajlott volna a társalgás, a könyvtárban az is hangos lett volna, és Zsombor nem is annyira ügyelt rá, hogy csak Lilla hallja szavait. Őszintén felháborodottnak tűnt, de Lillát ez nem hatotta meg. Az viszont kicsit meglepte, hogy Zsombor is tud arról, hogy min ment Sári keresztül. Nem sokaknak mondta el, éppenséggel neki sem.
- Persze, tudom, te soha - forgatta meg a szemét, és ezúttal ő nevetett örömtelenül fel. - Nem, tényleg nem könnyű, és nem is kéne bíznia benned, csak mert te soha. És a másik te? Vele mi a helyzet?
Nem utalgatott igazából semmi konkrétra, nem tudott Zsomborról még annyi mindent. Szavai mögött az a gondolat húzódott meg, hogy valamennyi embernek van sötét oldala, rossz napja, vagy akár olyan tulajdonságai, melyet igyekezett elnyomni. És nem is feltétlenül arra célzott, hogy a srác azt tenné Sárival. Másként is lehet bántani valakit.
- Egyébként pedig ha valakit félrerántasz egy rázuhanó zongora elől, az is beleszólás az életébe. Talán nem kéne? - tette fel a költői kérdést, miközben kicsit előrébb lépett a könyvtáros felé, ahogy haladni kezdett a sor.
Nyilván abszurd példa volt, ő is tudta, de talán nem is annyira. Sári elemi mágus volt, ha történne vele valami, ami felszínre hozza a korábbi traumát és az érzéseket, amik akkor dúltak benne, ki tudja, mit tenne magával vagy a környezetével? Talán semmit, de nem biztos, hogy próbára kell tenni a dolgot.
|
|
|
|
|
Palotás Polli
INAKTÍV
Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
|
Demeter Hunor Eléggé nehezére esik felfogni, hogy miért is írna bárki ilyet róla. Vagyis róluk. Mindenki tudhatná, hogy sem Hunor sem pedig ő nem olyan ügyes bájitaltanból, hogy olyan főzetet legyenek képesek főzni, amit bárki szívesen meginna. Különösen Polli, aki inkább fullad meg éjjelente a saját taknyában, mintsem egy kortyot is igyon a megfázás elleni bájitalból is, mert egyszerűen undorító. Egészen biztosan egy kicsit sem ismerte a lányt. – De ez gonosz dolog. – Húzza el a száját, szemét ismét lesüti az újságra, hogy lássa tényleg jól olvasta-e. Második átfutásra is ugyanaz van odaírva, mint először, sajnos nem tévedett. Kezében a zöldalma egyre inkább kezd áldozatául esni a frusztráltságának, ujjaival apránként morzsolja szét a gyümölcsöt. Nem látszik különösebben idegesnek, nem dühöng, észre sem nagyon veszi, hogy mit csinál, mert egyszerre próbálja harmadjára is elolvasni a cikket, hogy megtalálja benne ’az amúgy vicceltünk’ részt és Hunorral is kommunikál – bár a levitás fiú nem túlzottan beszédes. Biztos őt is zavarja a helyzet. Nem gondolja, hogy ő az a lány, akivel bárki össze akarna hozva lenni, még csak pletyka szinten is. De egyébként sem jó, ha hírbe hozzák az embert, szóval Polli megérti. – Nem tudom. Én nem vagyok az a szerelmes típus. – Csóválja a fejét lehangoltan. Tudna mesélni egyet s mást, hogy miket hall a többi lánytól, hogy ők mennyire kergetik a fiúkat meg miket mondanak róluk. Talán pont ezért nézték őt ki?
- Ööööhm. – Nyögi Hunor után az összetrancsírozott almájára pillantva. Hát ezzel már biztosan nem lesz jó étvágya. Az asztalról lehalászik egy szalvétát, hogy eltemesse áldozatát. Igyekszik diszkrét lenni, nem hiányzik, hogy valamelyik levitás azt mondja neki, hogy ne jöjjön ide, ha nem tud viselkedni az asztaluknál. Mire épp sikerül megtisztítania a kezét, pont befut Lili is, akinek szinte kiüti az arcát a nála maradt újsággal, annyira szerette volna tudni a véleményét. A lapot az első közös órájukon visszaadta Hunornak, nem szerette volna megőrizni ezt az emléket és csak remélni tudta, hogy a suli is hamar elfelejti az olvasottakat, mert ez kínos volt.
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
MarcellA kötés már csak azért van a fején, hogy az általa rárögzített hegyikristály lapocskát a helyén tartsa. Arra programozta a legtisztább erejű követ, hogy finom energiaszálakkal kapcsolódjon a fiú agyhullámaira és mint a mugli EEG jelezze annak változásait. Így a kis belső orvosi szobában lévő másik darab drasztikus változás esetén nyomban felfénylett volna, de erre hála az égnek nem került sor szerencsére. - Beakadt a lábad a vagon lépcsőjébe és fejjel előre kiestél a peronra - mondom miközben megint belepillantok a lázlapba, de csak futólag, hogy feljegyezzem, hogy a fiú memóriája jelen állás szerint rendben van - A varázsmentő hozott be hozzánk eszméletlen állapotban - fogalmazok szabatosan de szakszerűen. Nem olyan kicsi már az ágyban fekvő betegem, hogy ne értené meg szavaimat. Kérdésemre azt feleli szomjas, de a mozgásából arra következtetek, hogy még mindig nincs egészen rendben a koordinációja, feltehetően szédül is még mindig. - Csak pár kortyot ihatsz egyelőre és azt is nagyon lassan! - lépek éjjeliszekrénye mellé és odanyújtom neki a poharat, aminek le van fedve a teteje és egy szívószál lóg ki belőle. Ezen át könnyebb vízszinteshez közeli testhelyzetből innia. Ha kihányná a vizet az is intő jel volna és azonnal megkezdenék egy átfogó diagnosztikai bűbájt, de remélem csak némi kótyagossággal van dolgunk és az is hamar elmúlik majd így, hogy már felébredt. Ekkor érkezik meg az én drága Lexem, hogy ellopja előlem a fiú figyelmét. Ezért majd kap egy plusz haldarabot vacsorakor. Nem hiába lett hivatalosan is terápiás kandúr belőle. Most is tökéletes gondolatterelőnek és aggódásgátlónak bizonyult. - Nyugodtan simogasd meg, azt nagyon szereti - mondom és közben kezem elveszem Lex fejéről, aki hátra néz rám, hogy "na ezt most miért" majd amikor rájön, hogy tőlem már nem számíthat több abajgatásra a fiúhoz oldalog és lefekszik a keze mellé. Ezután betegem a neki feltett kérdésemre úgy felel, mintha zavarban volna. - Nem mindig könnyű - állapítom meg egyetértően bólogatva és ártatlan kék szemeimmel figyelve őt és Lexet. Van aki a ragaszkodás, más épp annak hiánya miatt ütközik nehézségekbe. Gondolkozom el egy kicsit, ám a fiú hangját továbbra is hallom. - Az vagyok, ahogy te is - válaszolom kedvesen és őszinte megértéssel mosolyogva. Ezek szerint mugli születésű, akinek eddig még nem volt semmilyen belátása világunkba. Nem tudom kinek nehezebb a helyzete. Annak aki így belecsöppen ebbe a világba, vagy annak aki félvérként mindkettőben és egyikben sincs otthon igazán
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
LizaVárakozva nézek az idei tantárgyaim elébe. Sok új van közöttük, ami megmozgatja a fantáziámat, így épp azzal a hangulattal bólogatok Liza kérdésére. Tavaly nem sok közös óránk akadt, de az idei válogatásommal szinte elkerülhetetlen volt az egybeesés. Az orrom hegye aprót mozdul a teásbögrémben maradt illat hatására. Igyak még egy adagot? Nem-nem, mára már elég lesz. Viszont holnap reggel magammal hozom a üvegemet is, és ha azt feltöltöm, egész napra lesz a jóból.
- Ez meg? – kérdezem kíváncsi tekintetemmel a bagoly mozgását követve. A levél szép ívben landol Liza előtt, aki úgy néz rám mintha én tudnám a választ arra mit, és miért kapott. Előrébb dőlök, és felvont szemöldökökkel figyelek. – Azt hamarosan megtudjuk, de biztosan. – görbül szám sarka kissé felfelé. Liza akkora levegőt vesz, hogy szinte várakozó énemet is magával rántja. Ahhoz pedig kellett is a levegő, ami ezután következett. Sosem szenvedett még senkim autóbalesetet, de annyi szörnyű hírt lehet hallani a temérdek esetről. Hátrahőköltem, majd nagyra nyílt szemekkel vizslatni kezdtem Liza arcát. – Részleteket nem ír? – kérdezem, hátha mond bővebb információt, de egy ideig csendben marad. Látszik az arcán a viaskodó gondolatok hada, ami meggátol abban, hogy rárontsak további kérdéseimmel. Mégis csak a húgáról van szó! Említi is, amint újra szóra nyitja száját. – Az ispotályban biztos helyen van, megfigyelik. – próbálom nyugtatni. – Ha bármilyen helyzet áll fent, megoldják. – reméltem, hogy meghallja szavaimat a rossz hír okozta sokk-hatás ellenére. – Ha elütötték őt, nem hiszem, hogy a szüleid vezettek. – gondolkoztam hangosan. – Mármint, szerintem így legalább ők jól vannak. – A másik kérdés az, hogy cserbenhagyásos volt e, vagy aki okozta ott maradt Zsókával. Akárhogy is, nem cseverészhettünk tovább - Menj, beszéj a házvezetőddel, vagy az igazgatóval. Ki kell, hogy engedjenek a húgodhoz! - Ilyen esetben biztos van valami protokoll.
|
|
|
|
|
Rentai Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
Bogi
Miért nem lep meg, hogy minden szava olyan, mintha utálna? Pedig én tényleg nem tettem semmi rosszat ellene. Sőt! De hát nem érti még, vagy ha érti akkor csak kamasz még mindig, nagyon, és nem hajlandó mutatni. Nagyot sóhajtok, nem lesz ez sem könnyű menet.
- A fejed? - kérdezek vissza és a kezem a homlokára teszem. Láza nincs, ami megnyugtató. Az hogy hányni akar, már kevésbé. - Ebbe hányj - varázsolok neki egy vödröt és nyomom a kezébe, biztos, ami biztos. - Mióta fáj a fejed ennyire? És pontosan hol fáj? Lüktet vagy folytonos? - kérdezgetem tovább, mert bár gyakorlom, nem vagyok még gondolatolvasó. Bogi meg... nos ő igazán más eset. Aggódom érte és persze tudni akarom, hogy mi is pontosan a baj. - Vettél már be valamit? - faggatom tovább, aminek biztos nem örül, de mégis csak fontos, hiszen nem vehet be mindenféle bájitalt sem csak úgy egymás után. Szóval ha valamit már evett-ivott akkor annak fényében kell keresnem valamit, ami enyhítheti a rosszul létét.
- Szédülsz is? - kérdezem újra, s a válaszait követően felteszek majd még másik ezer kérdést. Tuti ki fog akadni, pedig esküszöm csak jót akarok. Jobb híján a bokáját teszem rendbe, mert hogy én ma innen ki nem engedem, az is biztos. A duzzanatot bekenem egy kenőccsel, ami a borogatást imitálja, így nem kell folyamatosan mellette lennem. Fáslit tekerek köré, és így az legalább már meg van oldva.
- Fel tudsz állni? Mert az a benyomásom, jobb lenne, ha ágyban lennél... - állapítom még meg, és ha hagyja akkor segítek neki eltántorogni a legközelebbi ágyig. Ha pedig válaszolt minden kérdésemre a fejfájást illetően, akkor magamhoz lebegtetek egy apró fiolát, ami remélhetőleg segít majd, elmulasztani a fájdalmat.
|
|
|
|
|
Farkas Marcell
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 22
|
Anastasia Strakhova Marci kezd magához térni, és ezzel együtt az emlékek is lassan kúsznak vissza a fejébe. Az eddig is megvolt neki, hogy a vonat megérkezik az állomásra, még az is, hogy elindul lefelé a lépcsőn, de onnantól kezdve teljes képszakadás. Viszont ahogy a gyógyító felvilágosítja, hogy mi történt, mintha neki is bevillanna egy emlékkép az esésről. - Nagyon köszönöm, hogy segítettek! Lehet valamit tudni már arról, hogy van-e valami komolyabb gond? -A fiú őszintén hálás, amiért ennyire kedves és megnyugtató vele ez a hölgy. A fizikai gyógyítás mellett a lelkének is nagy szüksége van most erre, mert még mindig kételkedik abban, hogy ő valóban varázsló lenne, és nem valami félreértés történt a levelét illetően. Idő közben a cicus közelebb hozzá. Nagyon barátságos kis állat, és látszólag egyáltalán nem tart az idegenektől. A fiú kedvesen megsimogatja őt, amiért hangos dorombolással hálálkodik. Marcinak úgy tűnik, mintha a nő teljesen megértené a helyzetét. Talán már találkozott hasonló sztorival, ami jelen esetben igen bíztató lenne, hiszen ez azt jelentené, hogy nem ő az egyetlen itt, akinek lila gőze sincs a mágiáról. - Megtenné, hogy mesél nekem egy kicsit az iskoláról? Meg erről az egész varázslat témáról? Minden is érdekelne... - A fiú kérlelő pillantást vet gyógyítójára, de érzi, hogy az lenne a korrekt, ha ő is mondana valamit magáról. - Az igazság az, hogy én soha életemben nem találkoztam még mágiával. Amikor megkaptam a levelet nem is igazán hittem el, csak folyamatosan éreztem, hogy meg kell próbálnom, adnom kell egy esélyt a dolognak. Annyit mondtak, hogy a Rellonba fogok kerülni, de ez sem sokat segített rajtam, mivel fogalmam sincs róla, hogy mi is az a rellon. -Marci elneveti magát, mert így kimondva még abszurdabbnak tűnik a helyzete.
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Médeaa helyemen ülsz, kékségem - kinézetTudtam, hogy felpiszkáltam a szőkét, látszik rajta, ahogy kiakad a barom-métere. Pedig ahhoz képest, hogy elküldhettem volna Merlin hátsójába is - még ezt is ilyen szépen írom le, nahát! -, egészen szofisztikáltan és kedvesen kértem meg, hogy üljön el a helyemről. De neeeem, ő itt a kemény és megmondóember, a nőtársadalom szociális vezetője. Hát nehogy már ilyet merjen valaki csinálni, ezen kívül személyeskedik is, ami viszont nálam akasztja ki az eddig voltam kedves-métert.
- Az a baj, hogy tévedésben vagy, kedves számológép. Kértelek, hogy menyjél arrébb. Ha ez neked böfögés, eléggé oda vagy magadtól, meg vissza - teszem karba a kezem, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy még mit fog kiokoskodni a levitás. Mondjuk mit is vártam volna mást, minthogy ne érjek hozzá. Hű! Sokan azt hiszik, hogy azért mert nők, előjogaik vannak és hát felháborító, hogy mit képzel bárki is, ha ezeket csorbítani szeretné. Szerencsére elég felvilágosult vagyok ahhoz, hogy ezeket én ne vegyem figyelembe.
- Miért? Végre megérintene egy férfi? - mosolyom széles, de most nem gúnyos, inkább ilyen velejébe látó. Fogalmam sincs, amúgy, hogy van-e pasija, vagy szűz-e még, de általában jó a szemem az ilyesmikhez. Nagyon felpaprikázódik a kékségem, mert a pálcáját is kézközelbe helyezte - ha tudná, hogy hamarbb el tudnám venni tőle, mint, ahogy odanéz, öcsém... - én csak körbepillantok újra, hogy figyelnek-e.
- Na jó, ha már így kiszámoltad... ülj el a helyemről most - mondom neki bekeményítve a hangomat. - Kérlek - emelem fel mindkét szemöldököm egyszerre, és a kedves hangszínemből immár egy csepp sem maradt. Ha tovább ellenkezne, azonnal akcióba lépek és egy ezerszer begyakorolt mozdulattal, egyszerűen arrébbtessékelem, aminek ha nem figyel, az a vége, hogy összeakadhat a lába és a fenekével sikálja fel a padlót. Hát, reméljük erre nem kerül sor.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV
bulbulimia
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
|
|
|
"Olyan vagy, mint a tévé:
nagyképű és homályos." |
Kissé felszaladt Lilla szemöldöke a válaszra. Nem tudta eldönteni, hogy ez a srác tényleg ennyire paraszt, vagy komolyan azt hiszi, sőt, teljes meggyőződéssel állítja, hogy ő kért, és nem követelt. Vajon a saját tudatába másként jutnak el a szavak, melyek elhagyják a száját?
Azon mindenestre mosolyognia kellett, hogy még a rellonos állítja róla, hogy nagyra van magával. Csak azért nem kérdezte meg, hogy nézett-e újabban tükökrbe, mert látszott rajta, hogy mindennap órákat eltölt előtte.
Lilla nem akart a szintjére süllyedni, és sértegetni őt, de csak kicsúszott a száján egy jelző mellyel beszédstílusát illette, ez a barom azonban a következő pillanatban már durván személyeskedni kezdett, és láthatóan elégedett is volt magával, amilyen ilyen szellemesen visszavághatott. Vizsnyiczky legszívesebben letörölte volna a képéről a mosolyt, csak arról nem döntött még, hogy az öklével, vagy egy kellően kellemetlen varázsigével tenné szívesebben.
- Ha te érnél hozzám, az aligha lenne egy férfi érintése - vágott végül vissza nem túl meggondoltan. Nem mintha vágyott volna egyébként akárki érintésére is.
Szerencsére a pumpa nem csak őbenne ment fel egyre inkább, ami legalább némi elégtétellel töltötte el, ha közelebb nem is kerültek ahhoz, hogy a srác észrevegye, milyen tahó módon viselkedik. Viszont végre sikerült kinyögnie a varázsszót, ami pálcát sem igényelt, viszont kapukat nyitott meg.
- Nahát! Nem is volt olyan nehéz, ugye? - kérdezte Lilla széttárva a karjait. - Sajnos nincs nálam csoki, sem nyalóka, de gratulálok, ügyes voltál, életedben először a kívánságodat közölted, és nem a követelésed.
Felállt, de persze ettől nem került szemmagasságba a másikkal. Néha szeretett volna magasabb lenni, de azzal is beérte volna jelen pillanatban, ha a rellonos görnyed össze mondjuk egy csúnya hascsikarás miatt. Mert bár végre kérte őt, hogy adja át a helyet, abban semmi kedvesség nem volt, sem annak látszata, hogy komolyan gondolja. De Lilla beérte ennyivel most, mert büszkesége ellenére szeretett inkább ő lenni az okos, aki enged. Már csak ki kellett innen jutnia, de mivel a sarokban voltak, nem volt túl sok mozgástere a másiktól.
- Elállnál kérlek az útból? - pillantott fel rá, és még egy enyhe mosolyféle is megvillant az arcán, persze csak a gesztus kedvéért.
|
|
|
|
|
Návay Fanni
INAKTÍV
sziporka
RPG hsz: 25
Összes hsz: 107
|
semmi sem oké | pizsibenNem értem mi történik velem, csak azt érzem, hogy megfulladok.
Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, de biztos, hogy nincs túl késő, vagy éppen túl korán, mert fél füllel hallottam, hogy egy-két meglepett eridonos utánam fordult, mikor kivágtam magam a klubhelyiség ajtaján.
Nem emlékszem, hogy álmodtam-e valamiről, vagy sem, csak annyi biztos, hogy levegőért kapkodva, izzadságban úszva ugrottam fel az ágyból, és most vékony pizsamában, mezítláb szaladok a nyugati szárny folyosóján, a legrövidebb úton a bejárati csarnok felé. Egyszerűen oxigénre van szükségem.
A forróságon, amit belülről érzek, valamelyest segít a folyosó falainak és a kőpadlónak hűs felülete. Október van, ilyenkor már javában beköszönt az ősz, és ez most sincs másképp. A normális diákok ilyen időben a vastagabb zoknijukat húzzák fel reggelente, és a talárjuk alá melegebb felsőt húznak. Mindenesetre a hideg nem tud bántani most, mikor ezer más dolog ellen kell küzdenem. Szeretnék kijutni a levegőre, és szeretném ha alábbhagyna a mellkasom szorítása.
Zihálva követem a folyosó irányát. Nem gondolkozom, a lábaim saját maguk irányítanak jófelé, és arra se gondolok, hogy mi van, ha a bejárati ajtót csukva találom. Nem tudhatom, hogy zárják-e éjszakára, hiszen sosem próbáltam még.
A csarnokba érve kapkodva markolom meg a kilincset, és izmaimat megfeszítve húzom magam felé a nehéz tölgyfaajtót. Az kinyílik, én pedig megkönnyebbülve lépek ki rajta. Egy-két lépést még teszek, igyekszem lelassítani a lélegzeteimet, hogy kellő mennyiségű oxigént juttassak a tüdőmbe. Ha nem pizsamában lennék, még össze is téveszthetnének egy maratonfutóval.
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
MarcellMivel arcának színe kezd visszatérni, a beszéde tiszta, térben és ahogy szavaiból kiveszem, időben is orientált, így majdnem teljes lelki nyugalommal válaszolhatok kérdésére, míg a köszönő szavakat egy mosollyal viszonzom. - Az állapotod nem ad okot aggodalomra, de ha bármi furcsát érzel, azonnal szólj! Rendben? - adok utasítást kedves, de azért továbbra is gyógyító mivoltomhoz illően határozott hangnemben. Nagyon fontos, hogy figyeljen önmagára és szóljon, ha olyasmit tapasztal, ami szokatlan. Hirtelen hányingert, szédülést, látás-hallás-beszédzavart. Fiatal és erős szervezete van, de nagyon nagyot esett és a fejsérüléseket minden esetben igen komolyan kell venni, már ami az ellátás szakaszait illeti. Az utógondozás is ugyanolyan fontos, mint a megszerzés utáni mielőbbi ellátás. Ezután Lex közbenjárására oldottabbá válik a hangulat. Macskám befészkelve magát a fiú keze alá úgy zörög, mint valami ezeréves motor. Dorombolásának hangja egy pár percig betölti az amúgy igen csendes gyengélkedőt. Betegem pedig, hála ennek a titkos terápiának ismét megszólal. Nem csak kérdez, de mesél is magáról. Megnyílik nekem és ez számomra megtisztelő. Ezért és mivel rajta kívül szerencsére nincs most komoly esetem leülök a mellette lévő ágyra, ahol ha kicsit oldalvást fordul sajátján jól láthat. - Először is tudd, hogy a világ legjobb dolga történik veled - mosolygok bátorítóan a fiúra és ha belenéz ártatlan, nagy és kék szemeimbe láthatja a jóindulatomat, amivel viseltetek iránta - A mágia olyan utakat nyit majd meg előtted, amikről nem is álmodtál, csak higgy magadban. Mert ide senki sem véletlenül kap behívót - magyarázom és még aprókat biccentek is hozzá - Az iskola maga nem sokban különbözik a sima változataitól. Itt is diákok és tanárok vannak, csak a tananyag más egy kicsit, de meg fogsz barátkozni vele, mert sok érdekes dologról fogsz hallani - magyarázom visszaemlékezve saját egykori elsős koromra, amikor beléptem a varsói intézet kapuján. Annak ellenére, hogy az apám mágus volt, sok dolog meglepetésként ért és meg kellett szoknom. Így át tudom érezni a fiú helyzetét - Rellonosnak lenni épp olyan mint bármelyik ház tagjának. A lényeg az, hogy a benned rejlő tulajdonságok alapján oda illesz a legjobban. Tudod, ők a leleményesek, akik megélnek a jég hátán és sokszor ezt kicsit önző módon saját hasznukra fordítják és hajlamosak azok felett pálcát törni, akik nem olyanok mint várják - mesélek eddigi tapasztalataimból és ismereteimből kiindulva - Viszont neked nem kell így tenned és nem szabad visszaélned a képességeiddel, hanem inkább fordítsd majd arra őket, hogy mások javát is szolgálják, mert akkor büszkén járhatod ki a rád váró éveket - nézek bizakodón a fiúra. Az ő helyzetében maga választhatja meg milyen útra lép. Tiszta lap az itteni élete, amire bármit írhat és nem mindegy, hogy szép szavak vagy gonoszak kerülnek a papírra. Jelleme formálódni fog, ez elkerülhetetlen, hiszen egy teljesen új világba, közösségbe csöppent, ami hatással lesz rá az idők során. De ha hallgat a szívére és értékrendje helyes marad, akkor nem téved majd el a számára kijelölt ösvényen.
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Médeaa helyemen ülsz, kékségem - kinézetFelnevetek, tényleg. Oké, mindig vissza kell vágni a másiknak, ez elismerésre méltó. Ehhez hozzájön az is, hogy élvezem ezt a beszélgetést. Tudom én, hogy mérhetetlenül idegesíti a csajt ez a stílus, és még mindig van bennem annyi, hogy simán tudom fokozni, emiatt remélem nem szenved maradandó károsodást majd az agya. Régi emlékek bukkanak fel, hogy milyen is volt az igazi Farkas Zétény, akinek semmi sem volt szent, és mosolyt csal az arcomra, hogy bármikor elő tudom húzni ezt. Még akkor is, ha merőben más vagyok már. De most jól esik mégis, valamiért, talán még sajnálom is kicsit a lányt. Azért annyira nem.
- Aligha - a nevetésem végül elhalkul, és láthatóan hülyének nézem. Az a baj a lánnyal, hogy mindenki más itt a társalgóban nem így vélekedik, de hát az is lehet, hogy ő a lányokat szereti. Emiatt viszont nem tudnám elítélni, én is a lányokat szeretem. Végül megkegyelmezek neki, de ezt sem bírja ki szó nélkül. Azt hiszi, hogy övé az erkölcsi győzelem pedig nem így van. Az én akaratom érvényesült és azt történt, amit mondtam. A körítés senkit nem érdekel, mindig a végeredmény a fontos.
- Hát hogyne - apró mosoly bujkál csak a szám szegletében, majd amint ellép a lány mellőlem, bevágódok nagy lendülettel a fotelbe. Jól felmelegítette a kis pimasz, elhelyezkedem kényelmesen és mindenttudó mosollyal bámulok rá. Ha még nem ment el, megadom neki a kegyelemdöfést.
- Azért tudod, hogy az történt, amit én akartam. De azért örülök, hogy megismertelek szöszke - nekem ennyi volt mára a beszélgetés, remélem számára is ennyi. Azért felkészülök arra, ha esetleg nekem támadna látványosan kiteszem a pálcámat a karfára, hogy ha esetleg meggondolatlanság ra vetemedne, ne legyek védtelen.
|
|
|
|
|
Mácsai Ráhel
INAKTÍV
Blondie - Cinderella
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
|
Ákos - Nem kívánok változtatni a jelenlegi állapotomon, nem kell itt egyből sokkot kapni - a mosolyom szelídebb lesz, mert Isten ments, hogy bármit is gondoljon a szavak mögé. Már pedig az arcából ítélve, egyből olyasmire gondolt, ami nekem meg sem fordult a fejemben. Túlságosan élvezem ezt. A szabadságot, és azt, hogy mondhatok, tehetek igazából bármit, nincs mögöttem senki, aki ezen kiakadhatna.
- Ott akarok lenni, mikor egyeztetsz erről vele - nevetem el magam, mert azt a kört azért megnézném, na meg Rudolf arcát.
- Ez nem rossz... felírom - biccentek, mert egy pillanatra elgondolkodok a lehetőségen, és akár lenne is benne lehetőség, ha akadna rá igény. Na, ebben azért már kevésbé hiszek.
- Egyelőre egy jótékonysági est a toplistás... életem kihívása lenne - sóhajtok fel, mert azt egyelőre erősen kétlem, hogy bárki is rám töri az ajtót, és megbíz vele. Az annyira összetett, annyi ott a részlet, és annyi mindent el lehet bukni egy fél pillanat alatt, hogy talán most még be se vállalnám.
- Mert az emberek hülyék - vonok vállat lazán - tudnék mutatni durvább dolgokat is egy becsípett alpakkánál, de nem hiszem, hogy ezt így evés közben kellene - mit ne mondjak, a tecsőn én nagyon otthonosan mozgok, és szinte tényleg mindent IS láttam már ott.
- Most röhögni fogsz, de kis koromban apuval makett istállót készítettünk, hogy majd ha nagy leszek, megépítjük nagyba is. Minden csupa rózsaszín, még a kajája is szivárványos... - húzom el a szám, de utána egyből elmosolyodok, mert az az emlék kellemes nekem. Nekem sok ilyenem van gyerekkoromból, nem voltunk mi mindig ilyen jóban. Pontosan akkor nem volt mellettem, mikor szükségem lett volna rá.
- Viszont furkászom volt itt. Még mikor VZR diák volt, tőle is elcsórt valamit, azt hiszem akkor éreztem igazán félelmet, mikor szembe találkoztam vele... aztán utána jobbnak is láttam átruházni valakinek, aki értett is hozzájuk - most is megborzongok, hisz képes lett volna bántani.. ott volt a pálca a kezében, és rászegezte Ronra. A legijesztőbb emberek számomra azok, akik képesek lennének ártani egy állatnak, aki még csak meg se tudja védeni magát.
A beszélgetés viszont teljesen más irányt vesz, és már tényleg kezd érdekelni, mit rejtegethet Ákos ennyire... Mosolygok, még akkor is, mikor színt vall, csak a mosolyom lesz szélesebb.
Nézem egy pár percig, néma csendben, a szám húzogatva, olykor beharapva az ajkam.
- A te bűnöd nagyobb - összegzem egy biccentés kísértetében, aztán megvonom a vállam, és kortyolok az italomból, csak hogy utána újra megmutassam neki a "nyeregben vagyok" vigyoromat.
- Rudolf már az első percekben rendezte köztünk a viszonyokat, pedig őt is simán háztársamnak néztem, itt már sok mestertanonc megfordult, tudod? Konkrétan tudok olyanról aki harmincasan jött ide... vagy legalább is közel volt hozzá - döntöm oldalra a fejem, remélve, legalább egy kis lelkiismeretfurdalást okozok neki ezzel.
- Hmmmm hmmmm vajon ez etikus? - döntögetem a poharam, persze ügyelve arra, hogy ne löttyenjen ki a benne lévő folyadék. Persze csak tetézem vele a helyzetet... nem érzem kellemetlenül magam, nem érzem azt sem, hogy le kéne szegnem a fejem, elvégre ő volt, aki kihasználta a tudatlanságom.
|
|
|
|
|
