Đomi és javasbácsi


Amira egy pillanatig kérdőn nézett Domira, majd megvonta a vállát.
-Nem gond, majd...megoldjuk -egy aprócska, villanásnyi pillanatra felrántotta szemöldökét. A jól ismert Miramosoly elmaradt, annál inkább villant fel a szemében a csillanás, aztán ahogy eltette a borítékot, visszaváltott.
Fúriafűz...a lány hümmögve gondolt rá, hogy imádja az ilyen ötleteket. Hall valamit, és egyből kipattan a fejéből valami irtó sunyi, szemét ötlet, amivel garantálja mások halálközeli állapotát. Nem kéne kétszer mondani neki, hogy a tusa egyik akadályában szerepeljen egy fúriafűz, vagy hasonló.
A várakozás eltelt, megérkezett Chaske is bővítésképp. Rellonos kisasszony vidáman, és közvetlenül fogadta, nem úgy, mint a fiúcska. Itt volt az ideje, hogy a társaságon kívül ellátásban is részesüljön, bár ezt még megelőzte egy röpke viccelődős csevej.
-Mindennel -vonta meg a vállát, majd Dominic lábára nézett. Önkéntelenül elhúzódott a szája. Nem csak azt utálja, ha neki van valami baja, hanem azt is ha látnia kell egy baleset következményét. A vért is jobban bírja annál, mint ha ilyen eldeformált, összevarrt, akármilyen testrészt lát.
Igazándiból nem volt rá oka, hogy odadobja Ryva lábai elé, sőt, talán még ha ilyen helyzet jönne, még meg is gondolná, hogy megvédje-e.
Amíg a férfi a szükséges kellékeket előszedte, Mira válaszolt a pimasz, hülyéskedős "fenyegetésre".
-Most félnem kéne? -nézett rá kérdőn, ajka mosolyra húzódott. Érdekes módon nem vette föl a számára már kissé szemtelen kijelentést. Mondjuk az utána feltett kérdés már egy kicsit máshogy érintette. Visszaemlékezve jó kis kaland, csak azóta is bánja, hogy Leot is belekeverte. Csak Mira lehet ilyen okos, hogy hajnali kettőkor kimegy az erdőbe.
Hallgatott egy kis ideig, mert már Chaske is visszatért a pároshoz. Lopva rápillantott, majd röpke sóhaj után visszaült a beteg ágyára, de már távolabb a sérült végtagtól, ugyanis az a krém amit éppen elkezdett rákenni neki a férfi, iszonyúan piszkálta Amira orrát.
-Annyira nem volt komoly, csak az a bestia akinek elvinnélek, kettétörte a lábam térdkörnyéken -vonta meg a vállát különösebben nem foglalkozva azzal, ami történt. Igaz, hogy az incidens után még hetekig sántított, és még most is, ha időváltozás van.
Lassan ment az idő, a férfi hosszú időn keresztül masszírozta a kencét a fiú lábába. Mira már kezdte unni, de valamiért nem akarta ott hagyni egyedül Domit.

Keiko-zárás

 Kinéztem az ablakon. A nap, már lement, de még nem volt éjszaka. De sötét volt már.
 - Kei! Eljössz velem vacsorázni? Nem ettünk olyan sokat- jelentetttem ki. - Induljunk el ha akarsz jönni! - kiéltottam fel és feláltam. - Majd ott befejezzük a beszélgetést - mondtam és ránéztem, várva, hogy elinduljon.
 - Én aztán megvárlak!- nevettem el magam. Vártam hátha elindul, de aztán megfájdult a lábam és leültem. - Akkor mi lesz? A prefektusok fognak innnen elvonszolni? Hmm? - kérdeztem meg tőle.

Tesó, és a gyógyító bácsi

– Kellett nekem tanácsot adni. –szemeket forgatva néztem a lányra, majd ki az ablakon. Nem akartam neki semmiféle ötletet adni, de tudatom nélkül megtehettem. Biztosan fel fogja használni később, de én sem leszek rest, mert számíthatok már erre. Igaz, még elég sok mindenre számíthatok, csak azt nem tudom, hogy addig rendbe fog-e jönni a lábam. Most minden reményem a gyógyítóban van, és teljesen megbízom abban, hogy sikerül meggyógyítania a bokámat.
A beszélgetésükre, inkább nem is figyelek. Arról én nem tehetek, hogy Amirának kell eljuttatni a borítékot, és ehhez pedig az kellett, hogy felhívassam ide, hiszen alig tudok menni is. Mással meg nem küldetem el, mert biztosan meglesnék, hogy mi is az, meg elkezdenének mindenfélét kitalálni, ami sem neki, sem nekem nem lenne jó. Közben a Chaske bácsi is visszaér, valami krémmel, és egy kötéssel, majd az ölébe veszi a duzzadt lábamat. Összeszorítom a fogaimat, hiszen fájt a megmozdítása, de sejtem, hogy hamarosan sokkal jobb lesz. Addig meg ezt a kis fájdalmat eltűrőm. Valami fura illatú és állagú krém kerül a bokámra, amelynek a színe sem valami felemelően szép, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy gyógyítson. Chaske bácsi el is kezdi masszírozni a fájós testrészemet, amire picit fel is szisszenek, mert azért váratlanul ért, de kb a második érintésre már nem is vészes. Nem igazán nézek oda, mert ugye itt van Amira is, így a tekintetem folyamatosan kettejük között cikázott.
– Igen, kellene. –vigyorogva válaszoltam a lány kérdésére, de ez hamar el is tűnt az arcomról. Láttam rajta, hogy a kérdésemmel, eléggé érzékeny témára tapinthattam. Nem akartam felszakítani a régi sebeket, de valahogy kíváncsi voltam, hogy miért is ismerik egymást, ilyen jól a gyógyítóval. Noha, ez persze nem tartozik rá, de valahogy kicsúszott a kérdés a számon. Meg is kapom rá a választ, amire elhúzom a számat. – Ohh, sajnálom, hogy ez történt veled. Meg azt is, hogy a kérdéssel felszaggattam a régi emlékeket. Nem akartam, hogy most rosszul érezd magad. –szomorúan néztem, és ha engedte, akkor bátorításképpen, megérintettem a kezét, és halványan mosolyogtam mellette.
Ebből a helyzetből, a gyógyító szavai zökkentenek ki, aki közben végig masszírozta a bokámat. Különös, hogy nem fájt, de azért éreztem, hogy valaki tevékenykedik annak eléréséért, hogy a duzzanat eltűnjön. Figyelmesen hallgatom a szavait, és a monológ után, elmosolyodom. – Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Azt hagy kérdezzem meg, hogy itt kell maradnom, vagy az ellátás után visszamehetek a szobámba? Mert nekem teljesen mindegy, úgy cselekszek, ahogyan Chaske bácsi jónak látja. –mosolyogva kérdezem a gyógyítót, és már érzem, hogy nem is annyira duzzadt a bokám. A kérdést meg csak azért tettem fel, mert az egészségem fontos, és ha azt mondják, hogy maradnom kell, akkor maradok. Ha mehetek, akkor meg valahogy elbicegek a szobámba.

Vani - zárás

- Már vacsora idő van? - kérdeztem, kicsit meglepődötten. Aztán mikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy tényleg már kicsit későre jár. - Persze, megyek veled vacsorázni - mosolygok rá. - Akkor induljunk - felelem, majd még megeszem azt a falatot, ami megmaradt a palacsintából, felállok, és visszateszem az asztalra az immáron üres tálat.
- Nem szeretném, hogy elkapjanak, szóval mehetünk - mondom, s elnevetem magam.
Elindulok Vani mellett, s közben végig beszélgetünk.

Lyra

Büntetés Amira Lovaguard kedvesemnek  

Mindig, ha Yaristával párbajozunk, nem ússzuk meg büntetés nélkül, ráadásul ő meg általában kihúzza magát alóla. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de valószínű, hogy most sem lesz itt, aztán majd miatta vonnak le pontot a Levitától. A párbaj is az ő ötlete volt, mert soha nem tud megülni a fenekén nyugodtan. Mindig jártatnia kell a száját, persze én meg rendszeresen felkapom a vizet, és ennek párbaj a vége, annak meg a szokásos büntetés. Most is éppen a helyszínre igyekszem, hogy teljesítsem a sokrétű feladat újabb kívánalmait. Meddig lehet még ezt fokozni? Büntetés, büntetés hátán, ki sem látszom belőle, tanulni sem marad időm, hát még egyebekre. Ha ezt a soron következőt lerovom, még mindig marad egy, aztán ki tudja, hogy Kőszegi még mit talál ki. Nem mintha ezzel bármitől is elriasztana.
Kölcsönkértem Eric gitárját, bár játszani nem tudok, de legalább pöntyörögjek valami dallamfélét, ha már hangom sincs. Illetve annyira szép hangom van, hogy gyorsan betölti a termet, de ugyanolyan gyorsan ki is üríti. Valami eszement nótát kell elkántálnom Amirának. Ez volt a büntetési tétel. Hááát nem tudom, fog-e ez neki tetszeni. Csak a dal címét adták meg, kerestem is eleget, mert nem vagyok járatos a divatos nótákban, de szerencsém volt, elsőre ráakadtam. Szóval...nem tudom. Ha nekik ez kell, én eldalolom. Yarista meg vagy jön, vagy nem, nem az én ügyem, majd elénekli egyedül, ha volt olyan bátor, hogy késik, mivel nincs itt. Nyomát sem látom, pedig messziről megismerném már a lépteiről is. Mikor legyőzött, a pólóján a következő felirat rajzolódott ki: "Szeretlek Te marha!" Nem tudtam, hogy ezen sírjak-e vagy nevessek.
Még megvárom Amírát, ha már neki kell daloljak, aztán ha megjött, belecsapok a húrokba a Bejárati csarnok kellős közepén, és a lány felé fordulva adom elő a kicsit fura dalt. Ízlések és pofonok, mint tudjuk, de ez kell most, hát tessék. Kezdetleges dallamok törnek elő, mind a gitárból, mind a torkomból, nem tudnám eldönteni, hogy melyik a szörnyűbb, a hangom, a gitár játékom, vagy maga a nóta. Pedig mostanában gyakoroltam eleget, Robikának is énekelnem kellett. Mindenki mennyire muzikális lett hirtelen. Próbáltam a zene és a hangom között összhangot teremteni valamelyest, és belekezdtem:

"Az én kedvesem egy olyan lány,
Aki kannást iszik, bástyát hány,
És táncra perdül minden este,
Hullarészeg lesz reggelre, rendesen.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem egy olyan lány,
Aki nem fél holmi mérgezéstől,
Vodkát iszik éjjel-nappal,
Stabilabb, mint egy faasztal, rendesen.
Ő az én kedvesem.

Mert nekem nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Az bárhol jó, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem,
De soha nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Úgy elinnám, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem, az a bor.

Az én kedvesem egy olyan lány,
Akit cefrefőző lányok tépnek,
Kócos haját reggelente,
Megtépi a Nagy Levente (Kristóf) rendesen.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem az ételekkel,
Dobálózik minden reggel,
Sörnyitóval ír a falra,
dugóhúzóval vakarja, rendesen.
Ó az én kedvesem.

Mert nekem nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Én várok rá, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem,
Keres és nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Úgy innék már ez nem jó nekem, ez nem jó nekem.
Ez az ürülék.

Nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Mert várom már, de emésztési végtermék így nekem, de emésztési végtermék így nekem,
Mert soha nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Kiszáradt már az én végbelem, az én végbelem.
Ez az ürülék."

Elhalnak a dallamok a nóta végén, én pedig egy szó nélkül megfordulok, és sietek vissza a Levita toronyba, meg sem várva a viharos tapsot.

Felhasznált forrás:
http://www.youtube.com/watch?v=V_sOXjnh6rg

Büntetőfeladat Mirunak címezve

Bünti

Nem, nem és nem. Nem akarom ezt tenni. Leroy Lasch Gergely vagyok, a falu bikája, a tökéletes és gazdag Leroy házaspár gyermeke. Ezt nem érdemlem, nem szabad megtennem. Hogy fognak így rám nézni a diáktársaim?! De muszáj megtennem, a francba már! Így is miattam vontak le 10 pontot a háztól, mert kétszer nem csináltam büntit. De nem akarooooom.
Hát ilyen ideges is régen voltam már. Fel kell sétálnom a nagyterembe és dicsőítenem kell a rellont meg a Loveguard tesókat. Ez az egyik olyan dolog, amit soha, de soha, de soha nem fogok megtenni. Ám sajnos muszáj, ha nem akarom az egész navinét magamra haragítani. Nem lesz jó, de muszáj megtennem. Ordítani akarok!
Egy fehér pólóban lépek ki a szobámból, amelynek az elejére egy I love Rellon a hátuljára pedig egy I love Amira és Max felirat villog nagy zöld betűkkel. A kezeimet ökölbe szorítom, mert most legszívesebben leátkoznék mindenkit, aki lát engem. Az összes nevet. De majd meglátjuk, hogy mi lesz a végén, csak érjen véget az a két óra.
Sajnos nem sok idő kell, hogy megérkezzek a nagyterembe. Nenenene.... Ahhj... Kinyitom az ajtót és belépek rajta. Egy mosolyt erőltetek az arcomra és elsétálok a középső asztal közepéig. Először rálépek a székre, majd az asztalra. Ránézek a diákokra, majd kezdem a beszédem.
 - Nos, mit is mondhatnék... A rellon egy csodálatos ház, ahová csodás emberek járnak. Az összes egy nagy troll... akarom mondani imádni való, aranyos és csudijók. Ám az összes zöld közül kiemelkedik két diák, akik testvérek is. Az elbűvölő démon, Amira Loveguard, aki nagyon gyönyörű. Testvére pedig Maximilan Loveguard egy görög félisten. - azt hiszem egyelőre jól csinálom...

Szerenádozók

Rettentően gyorsan telik az idő. Már nagyon kevés idő volt a tusáig, úgyhogy Amira eléggé sietősen távozott mindenhonnan, és sietve érkezett is. A diákönkormányzatos feladatai mellett azonban prefektusi feladatait sem hanyagolta el, ráadásul éjjel jobban ment neki a gondolkodás is, és még a hiányzó elemeket beletudta biggyeszteni a vázlataiba egy-egy járőrözés közben.
Gergőt már sokadszorra kapta el valamiért, most pedig egy olyan feladatot adott neki, amihez szüksége volt pár asszisztensre akik a nagyteremben figyelik, hogy megvan-e a két órányi beszéd, amiben a Rellont, na meg őt a tesójával dicséri.
A reggeli készülődés két órányi alvás után kissé rossz hangulatban telt el, csoda, hogy pillantásaival nem robbantotta ki a tükröt a helyéről. Karikáit a smink szépen elfedte, a hajával a fésülésen kívül semmit nem kellett csinálnia, és a ruhákat is roppant egyszerűen -időszűke miatt- választotta ki.
A büntetés ellenőrzésére igyekezett, és ezt ugyebár mint mindig, a bejárati csarnokon keresztül tette. Bár ne tette volna.
Amikor odaért, gitár hangja hallatszott, és nem is akárhogy. Borzasztóan rosszul, mintha valami analfabéta kezébe adtak volna egy hangszert. Ahogy jobban szemügyre vette, Nikit látta meg magával szemben. Már ment volna tovább, amikor fülsüketítő hangon vinnyogni kezdte a hozzá tartozó szöveget. Nem sok idő telt el, míg Mira azon gondolkodott, hogy pálcát rántson-e, megérkezett Yarista is, és becsatlakozott hozzá. Nem tudta mire vélni a lány ezt az egészet, de a szöveggel nagyon felhúzták. Nagyot nyelve dugta vissza a helyére a félig előhúzott pálcát, majd a dal vége előtt elsuhant mellettük, fékezve az indulatait. A Nagyterembe ment, hogy megnézze, teljesíti-e a büntetését a navinés.
Még aznap fog nekik büntetést postázni, az egyszer biztos.

/Kérünk mindenkit, hogy alkalomhoz illő ruhában jelenjen meg!/

Megkérek mindenkit, hogy az egész játékot egy szálba fűzzük össze, melynek ez a post a kezdőhsze!

 Mióta megszerezte a jelentkezési lapot, és Amira kezébe adta, kíváncsian várta, hogy a Tusa elkezdődjön. Tudta jól, hogy a nyitóesten még nem kell megmérettetniük magukat semmiben sem – kivéve, ha piteevő versenyt nem rendeznek a desszert alatt -, arra viszont nagyon is kíváncsi volt, kik azok a személyek, akik hozzá hasonlóan, megkaparintották a lapot. Nem tetszett neki ez a titokzatosság, a susmus, túl türelmetlen, és ez esetben túl kíváncsi is volt a nevekre. Viszont azt is tudta, hogy ha még fejre is áll, akkor sem ismeri meg idő előtt a tagokat. Na de majd minden elválik egykettőre, hisz a nyitóest is pillanatok alatt eljött.
Nem szereti, sőt, kifejezetten utálja, ha ünnepélyesen, alkalmi öltözékben kell megjelennie valahol. Sosem tartozott viselkedéséhez az ilyen, az iskolai ünnepségekből pedig javarészt kimaradt, vagy csak a vacsora miatt tisztelte meg. Mégis, most megemberelve magát, zakót húzott fel, egy fehér inggel, de már a nyakkendőt lehagyta. Nem akarta megfojtani magát. Sötét nadrágjához tornacipőt húzott, elegánsabb híján, haját szokásosan laza, kócos copfba rendezte tarkóján, arcán pedig kaján vigyorral indult meg a nagyterem felé. Se kísérő, se senki, akitől elbúcsúzhatna. Amolyan magányos farkasként vonul a terem felé, és körülbelül így is fog távozni a lakrész felé, ahol a tusa ideje alatt fog élni. Nem érzelgős típus, rideg, mint mindig, jelenleg is csak magához kötődik. Ő már csak ilyen. Odaérve lép be, szinte elsőként, időben, hiszen nemigen szeret késni, csak épp, ha megesik, az is azt bizonyítja, mennyire szabad lelkületűnek érzi magát. A díszletet fapofával nézi végig, semmi „hű” meg „ha”, majd zsebre dugott kezekkel lépked az asztala felé. Nem ül le azonnal, a bejára felé fordul,ácsorogva bámészkodik kicsit, nézi, kik jönnek be az ajtón, kik tűnnek ismerősnek neki, de ezen látvány híján leül, úgy szemlélődik tovább. Unott képpel fordul végül a másik vég felé, szegezi tekintetét a tanárok a vendégek felé, nem figyelve már azokra, akik épp most közelednek felé. Elbambulva, majd fojtottan ásítva dől hátrébb végül, órájára tekintve, majd ismét a bejárat felé. Túl korai volt, de ezt már csak egy sóhajjal és a kezében forgatott pálcával ellensúlyozza.

Bálnyitó

Hát eljött ez a nap is. Kezdődik a verseny, ami végülis jó, mert nagyon vártam már, de közben meg nem annyira, mert el leszünk szigetelve. Vagyis nem is annyira, de akkor is furcsa lesz távol lenni a kh-tól, meg a többiektől.
Ennek ellenére izgatottan álltam neki készülni a bálra, ami nyitás és búcsúzás is egyben, méghozzá a kedvenc ruhámban. Egy gyönyörű kék hosszú darabban jelenek meg, hozzá illő cipellővel, és karkötővel, a hajam meg úgy néz ki, mintha most léptem volna ki a híres emberek öltözőjéből.
Enyhén hullámos, de kontyba kötve, így éppen eléggé tart, hogy majd tudjak enni, de ahhoz meg elég laza, hogy ne érezzem, ahogy húzza a fejbőröm.
Elkészülve a klubhelyiségben várom meg Alexet, hogy együtt tudjunk lemenni a megnyitóra, ahogy megbeszéltük már korábban, egészen pontosan három órával korábban, amikor én elvonultam készülni, mint minden rendes, jóravaló leány.
Az aljába leérve nem is kell sokat várnom, így egy rövid üdvözlés után lesétálunk a nagyterembe, ahol még nincsenek túl sokan, és leülünk a még szokásos helyünkre. Ezután kisebb csevej közben várom izgatottan a megnyitót, és nem kis csevej közben fordulok sokszor oda Alex-hez is, akivel jelenleg beszélgetni tudok.
- Már alig várom, de közben félek. Leszel velem?
Na jó, ez hülye kérdés volt, úgy kérdeztem, mint annak idején az oviban, vagyis a félében, de jelenleg ez tűnt a legértelmesebb mondatnak tőlem. De mire észbe kapok, már késő, így csak vörösen lehajtom a fejem, és várom a hülyeségemre kapott ítéletet.

Mágustusa nyitóbál
Eric-el

  Elkezdődött a tusa, amit már hetek óta vártam. A Nagyterem kapuja előtt, Eric-el indultam befelé. Kék nagyestélyi ruhában jelentem meg. Szerintem gyönyörű volt.
  A kapu kinyílt, és én beléptem. El is állt a lélegzetem, a gyönyörűségtől több szempontból is. Először is a látvány, másodszor meg, hogy találkozhatok, egy Roxfortos diáklánnyal. Már nagyon vártam a talákozást. Meg persze, egy csodálatos estét tölthetek a barátaimmal.
  Szép lassan odasétáltam az asztalunkhoz, és szememmel a tömeget fürkésztem. Reméltem, hogy sokan lesznek, hisz ez egy csodálatos ünnepség. Biztos sokan fognak jönni. Persz nem volt kötelező. Csak a bajnokoknak volt az.
  Nagyon vártam, hogy részt vehessek a Tusán. Kicsit izgultam a nyitó ünnepség előtt, de utána sikerült megnyugodnom.
  Oda léptem az asztalhoz, és leültem. Vettem egy csészét, és óvatosan töltöttem magamnak a teából. Dalmi már ott ült az asztalnál. Niki is hamarosan érkezik, aztán majd valahogy elleszünk. Oda-oda néztem a kapura, ki érkezik, és kivel, de a végén feladtam, mert megfájdult a fejem.Az asztalhoz fordultam, és néztem, ki jött meg.

Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltam erre. Kedvem támad emberek közé menni, és mivel ez egy évezredben csak egyszer fordul elő, úgy döntöttem nem fojtom el a társasági életben való részvétel után a vágyamat.
A tusára persze nem volt merszem jelentkezni, az apró termetemmel és vékony alkatommal hamar kiütöttek volna, hacsak nem én csinálok ki valakit a képességemmel. Na ettől még jobban rettegtem, mint attól, hogy engem fognak bántani. Inkább néző leszek, mint versenyző, de ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen.
Viszont több dolog is visszatartott a bálozósditól. Egyrészt, nem ismeretem nagyon a kastély diákjait és nem vagyok az ismerkedős fajta. Másrészt pedig semmi kedvem nem volt egy esetleges üres fecsegéshez. Amikor megkérdeztem Zorát, hogy lenne-e esetleg kedve eljönni, csak a száját húzogatta és a vállát vonogatta. Egyenesen soha nem mondott volna nekem nemet, de megkíméltem attól, hogy igen kelljen mondani, különben egész este bámulhattam volna a fancsali képét. Abban pedig biztos voltam, hogy ha megkérném Benjit, hogy kísérjen el, nemet mond, mert ő még annyira sem szereti az embereket mint Zora. Jobb ötlet híján eszembe jutott egy vésztartalék, Thomas. Tudtam, hogy a faluban lakik, mindig is értékeltem a társaságát, így hát, amikor lent voltam cukorboltban egy gyengébb pillanatomban elmentem hozzá és megkérdeztem, nincs-e kedve esetleg elkísérni. Mivel igen mondott, így nem volt más hátra, míg megvárni, amíg elérkezik az este, elkészülni és...várni rá.
Na jó, ez nem volt tervben, direkt késve jöttem le, azt gondoltam így sokkal stílusosabb lesz, de nem jött össze a dolog. Ugyanis nem várt lent senki. Mivel nem vagyok egy türelmetlen ember, így ráérősen sétálgattam fel s alá a bejártai csarnok előtt és a táskámat dobáltam. Nem foglalkozva a bámész tekintettel, soha nem érdekelt mások véleménye, nem most fogom elkezdni azt latolgatni, hogy miért néznek rám sandán az emberek.

Tusabál Benji- tudod, hogy szeretlek *-*

Igazából.... szeretem én Benjit, jó barát, de...de én ezt nem hagyhatom ki. Tudom, hogy ezt a kapcsolatunk is megsínyli, vagyis... lehet, de úgy érzem, kellőképp el kell búcsúznom tőle, és nem elég annyi, hogy csáó, enyém a szobád. Mellesleg tanárok jelenlétében ezt nem is verhetem nagydobra.Tehát marad a második eshetőség. Le küzdve a kényszert, hogy egy szmokingban jelenjek meg, előkotrom a piros ruhámat, és száj húzogatva bár, de  felkapom. Úgy gondoltam, ha már az összes hülye göncömet szanálom ,legalább pár maradjon meg, pont az ilyen eseményekre. Na, azok vannak a bőröndömben, jó mélyen, hogy alapjáraton még csak véletlenül se bukkanjak rá.
A nagyterem felé masírozok, kellő szenvedő képet vágva, hisz kell ez a tökéletes alakításomhoz. Veszek egy mély levegőt, mert ha idő előtt elröhögöm magam, oda mindennek, azt pedig nem szeretném. A nagyterem ajtajában megállok, és előbb szemeimmel a háztársam keresem, majd mikor meg is találom:
- Neeeeee! Benji, ezt nem teheted velem.... nem hagyhatsz itt, pont most, pont így- kiáltom el magam hisztérikusan gondosan ügyelve arra, hogy mindenki jól halljon, lásson, de én senkire ne nézzek rá. Egyenesen a sráchoz futok, és jó erősen átölelem a derekát. Majd felnézve rá, újabb hisztérikus kiáltásba kezdek.
- Még csak alkalmam se volt elmondani, hogy szeretlek... pedig így van. És erre most elmész arra az izére, nem teheted...- hüppögök is, és a mellkasába fúrom a fejem. Remélem nem látszik túlzottan, hogy rázkódok a röhögéstől, abban viszont biztos vagyok, hogy ő érzi, így elkerülendő a sokk, amit a kis kirohanásom kiváltana belőle. A visszafojtott röhögéstől még a könnyeim is kibuggyannak, egyre jobb.
- Mondd, hogy nem mész el, mondd, hogy nem hagysz itt.... kérlek- csuklik el a hangom... sose mondtam, hogy nem lennék jó színésznő.

Mágustusa Nyitóbál
Vani Dalmi, Alex

Szokás szerint késve indultam el, bár magamhoz képest korán. Csak annyi történt, hogy a Vanival megbeszélt találkozási helyhez futottam. Menet közben a nyakkendőmet nem tudtam megkötni, így azt csak hanyagul a nyakam köré dobtam, egy 'majd megcsinálom' mondat keretében. A lányhoz már sétálva léptem oda, mert mielőtt befordultam volna, visszavettem a sietségből. Eközben megigazítottam az ingem, és a nyakkendőt is megkötöttem. Végül az eddig kezemben hozott mellényt magamra véve teljesen elkészültem. Mosolyogva intettem Vaninak, amikor kicsit közelebb értem, majd amikor már teljesen mellette voltam köszöntem is.
- Bonjour, mademoiselle! Izgulsz? -Kérdeztem mosolyogva. Nekem nem nehezedett nagy súly a vállamra, mivel nem indultam a tusán. Lusta vagyok, meg adok lehetőséget a többieknek. Majd legközelebb megnyerem.
A terembe lépve rögtön a három másik iskolából érkezetteket vettem szemügyre. És magamban elkönyveltem, hogy majd beszélek velük. Erre nem tudom mennyi az esély, mert gondolom első sorban a résztvevőkkel fognak társalogni, de majd kiderül.
Követtem Vanit, aki az asztalunkhoz ment. Már itt voltak ketten, és sejtettem, hogy pár percen belül jönnek a többiek is. Ha jól tudom Dalmi és Alex is résztvevők, így széles mosollyal néztem rájuk.
- Izgultok? - Bár Dalmi arcán láttam valamit, ami akár még félelem is lehet, nem biztos, hogy jól láttam. Ezért inkább rákérdeztem.

Bál ~ Ophelia

 Újabb ásítás. Lassan gyűlik a tömeg, de túl lassan ahhoz, hogy az idő normál ütemben teljen. Ezek szerint csak ő jött egyedül, és ő fordított a készülődésre kemény öt percet. Jellemző rá, hogy nem törődik sokat az ilyen dolgokkal. Minek? Majd a lányok aggódnak a ruhájuk miatt helyette is. Így, zakóját kigombolva könyököl az asztalra, unott arca még mindig nem változik, annak ellenére sem, hogy emberek száma gyűlik lassan köré. Igen, fejben már a vacsoránál jár.
Elnyom ismét egy ásítást, azért még sem akar szamárbőgést produkálni, mikor véletlen kiszúrja a felé igyekvő alakot. Felvont szemöldökkel fordul az igencsak felé siető Ophelia felé. Meglepetten tekint az alkalmi ruhába bújt lányra, hiszen ezen ruha látványa rajta neki furcsa momentum - de nem feltétlenül rossz, sőt -, majd arra a tényre, ahogy viselkedik. A szavai hallatán kikerekednek szemeit, körbetekint, mintha azt keresné, van-e még valaki, aki Benji névre hallgathat-e, vagy, hogy tényleg neki szánja-e a mondandóját, és mikor ez véglegesen tudatosul benne, lengyel anyanyelvén ad hangot a látványnak.
- Ehh..? - tekint le végül a lányra, aki hozzáfutva öleli át a derekát, és tovább folytatja, a tőle szokatlan megnyilvánulást. hogy mit mondott?
- Fejbe vertek, szivi? Vagy valamit bekaptál? - szólal meg végül, hihetetlen udvariassággal és érzelmességgel, majd, mikor a lány a mellkasába fúrja a fejét, leesnek neki a dolgok. Elvigyorodik, de csak haloványan, majd, hihetetlen komoly arcot vágva nyúl be finoman a lány álla alá, emeli meg fejét, hogy tekintetük összeérjen, mintha valami hihetetlenül romantikus jelenetbe csöppentek volna.
- Muszáj mennem.. már nem léphetek vissza. Itt kell hagyjalak, a nevem a cél. Ha visszalépek, megszégyenülök, és örökké rám ragad, hogy gyáva vagyok. Így is tudnál szeretni? Egy gyáva nyulat? - kérdez vissza, de már nagyon ott tart, hogy kirobban belőle a röhögőgörcs. Idegen szavak ezek a szájából, de ha már a lány jelenetet rendez, beszáll maga is. Nem röhögés tárgya akar ő lenni. Finoman öleli át a lány derekát maga is, és vonja magához közelebb ezzel, mintha magához készülne szorítani őt, és csak ez után folytatja ál-romantikus monológját.
- Elmegyek, muszáj. De visszajövök, meg kell értened.. nem maradhatok itt, veled.. - néz mélyen a lány szemeibe, közelít arcával övéhez, mintha pillanatokon belül forró csókban akarná részesíteni, de még mielőtt ez megtörténne, ajkai vigyorra húzódnak, komiszra, olyanra, amely jellemzi őt, amely nem olyan idegen, mint az eddigi, szenvedélyes pillantása.
- ...másrészt meg, szét kell rúgnom pár hátsót, hogy nyerhessek. Rég szórakoztam, és a végén ünnepelni fogunk, kegyetlenül. - nyom egy csókot végül a lány homlokára, és jót röhögve huppan vissza a székére, megveregetve a maga melletti széket.
- Csüccs. - lép túl a ki színjátékon ennyivel, azzal meg végképp nem törődve, hányan nézhették végig. Show-time.

Mágustusa Nyitóbál

 Eljött hát a nagy este is. Tiffany bármennyire is utálta a ruhákat, ma kénytelen volt valami szebbe bújnia, a nyitóbál alkalmából. Amióta csak benyújtotta a jelentkezési lapot Amirának hihetetlenül magabiztosnak mutatta magát - pedig távolról sem volt az. Csekély reményeket fűzött hozzá, hogy bejusson, talán mert ha tetszett neki ha nem gyengébnek érezte magát, mint a felsőbb évesek. Főleg fizikailag érezte magát lúzerebnek, hisz sosem volt valami sportos figura. Próbálta kirázni a fejéből az ilyen gondolatokat. Mosolyt öltött magában, még egyszer belenézett a tükörbe, és megindult a nagyterem felé. Vörös haja elegáns hullámos fürtökbe omlott fehér bőrére, s ajkai szinte izzottak. Szemét kihúzta fekete szemceruzával, és egy egyszerű, fekete ruhát választott, mely egyenesen vonta be a lány testét, a földet súrolva. Felerőszakolt magára egy fekete, nem túl magas tűsarkút, hogy ne hogy sokkal magasabbnak tűnjön, mert így is eléggé kitűnt a tömegből. Besétált a díszekkel teli terembe, és egy pillanatra elámult a fények láttán. Lassan sétált a terem közepébe, még nem ült le, csak nézelődött körbe, hátha lát valaki ismerőst. Teljesen kiment a fejéből, hogy talán párt is kéne keresnie magának, úgy hogy egyedül jött, reménykedve, hogy csak tud majd társulni valaki társaságához.

RUHA http://weheartit.com/entry/64280230

Még időben visszaértünk Amirával, a családlátogatásból, de a bál kezdetéig, nem fogunk már találkozni. Neki is készülnie kell, és nekem is, így nincs időnk beszélgetni. Meg el kell búcsúznom a többiektől, de az legyen a legkevesebb.
Berontottam a szobába, és mivel senki nem volt ott, így el is foglaltam a fürdőt. Gyorsan letusoltam, megfésülködtem, meg minden egyéb dolog, hogy szuperül nézzek ki az estére. Nem nagyon törődnék az ilyesmivel, de mivel Amirával megyek, így adnom kell a külsőmre. Meg, amúgy is ez egy rendezvény, lesznek híres vendégek, és a diáktársaimnak is példát kell mutatnom. Nem nézhetek ki úgy, mint akit egy kutya szájából húztak elő. Felöltöztem és kiléptem a szobámból. Még időben vagyok, ezért is szép kényelmesen fogok lesétálni a Nagyteremhez. Egyébként, még mindig hihetetlen, hogy eljött ez a nap is. A bokám már meggyógyult, így egészségesen tudok majd részt venni a versenyen. Meg aztán, végre láthattam a húgomat is, igaz anyuék nagyon nem örültek annak, hogy eljöttem a suliból, de megmagyaráztam, és nagyjából el is hitték. Amiről nem tudnak itt a suliban, az nem fog fájni senkinek sem. Ami meg a legjobb, hogy Amirával mehettem. Kedvelem a lányt, annak ellenére, hogy sokat morcoskodik, meg mások nem nagyon kedvelik. Én nem így vagyok vele, és kedves tőle, hogy hazavitt, meg eljön velem a bálra. Először azt hittem, hogy nemet fog mondani, de meglepődtem, amikor igennel válaszolt.
Közben, megérkezek a helyhez, ahol lesz a bál, de még nem megyek be. Nem látom Mirát, bár szerintem, bent kellene keresnem, de jobbnak látom, ha előbb még várakozok egy kicsit, és szemeimmel, már a terepet vizsgálom, hogy kik is fognak megjelenni ezen a bálon.

Mágustusa Nyitóbál
Zoé drága  

Remek, végre úgy látszik "mi" is léptünk egyet a fejlődés felé - ha már egyszer itt rendezik azt a híres bizonyos Mágustusát, akkor csak nem lehet nemzetközi szinten olyan rossz a híre az itteni iskolának. Ez már jó hír, kinti ismerőseim biztosan büszkébben lesznek rám és az elismerésem is nő azzal, hogy egy ilyen rangos eseménynek ez az iskola fog az idei évben otthont adni. Már ekkor sem volt kérdés, hogy elmegyek a megnyitójára, több okból sem. A kezdetektől nyomon követtem a híreket, a legnaprakészebben tudtam meg minden új információt. Megvannak a kapcsolataim... Egyetlen, kedves iskolám, a Roxfort látogatás pedig még jobban felcsigázott. Talán megpillanthatok a tömegből néhány ismerős arcot vagy kísérőtanárt, nosztalgikus állapotba kerülve. A többi neves iskola, sőt, a Bagolykő felhozatalára is kíváncsi voltam. A francia - szép! - csajok, az északi kemény és edzett pasik és a mi büszkeségeink olyan izgalmas és rendhagyó pillanatot, környezetet teremt, hogy ihajj. Gondoltam, hogy mindenképp ott a helyem, ennyi már bőven elég, hogy felcsaljanak a faluból.
Szerencsére nem egyedül kellett elszegődnöm, egy kedves barátnőm, Zoé ajánlotta a lehetőséget, hogy a különleges eseményen együtt jelenjünk meg. Én boldogan igent mondtam, s már számoltam is a napokat. Egy elegáns órában, legújabb öltönyömben és fekete cipőmben gyorsan az iskola bejáratánál teremtem, ahol már nagy volt a sürgés forgás. Reynolds szokás, hogy vagy nagyon pontosan, vagy kicsivel késve érkezünk, amit mindig megbánok, de aztán marhára nem érdekel. Rájöttem, hogy csak az elején idegeskedem halálra magam emiatt, szóval most sem rezeltem be. A tömegben nehéz volt megtalálnom Zoét, de végül sikerült. Bizonyára már várt rám. Odalopakodtam és megböktem a vállánál.
- Na halika, remélem nem vársz sok ideje... - adtam neki pár puszit az arcára üdvözlésképpen - Igaz, jöhettem volna előbb, akkor legalább elkerültem volna a tömegnyomort. Sebaj, ma este heringeset játszunk. - húztam el a szám gúnyosan, de hangnemem alapján az jött le, hogy jó a kedvem.
- Ha neked oké, szerintem be is mehetünk valahová, ahonnét jól látjuk majd az eseményeket - kacsintottam mosolyogva.

Mágustusa, Bál Vani, Dalmi, Alex, Eric

Nem is értem, hogy mit keresek én egy bálon?! Utálom a protokoll dolgokat, elég sok ilyen van a mugliknál is. Apám aztán meg ebben a világban él még most is, és mi is sokszor mentünk vele, persze a bálokra nem mehettünk be vele, de azért kukucskáltunk mindig, és azzal ütöttük el az időt, hogy kitaláljuk, mivel bosszantsuk a nagyérdemű vendégsereget. Egyszer fagyi lövedékekkel bombáztuk, biztos fedezékből a nyanyákat. Persze most már nem csinálok ilyet, finomodtak a módszereim. Felvettem a dísztaláromat, mégis csak ez illik az alkalomhoz, és a talár alá is a legünnepibb ruhámat öltöttem magamra, így lépek a Nagyterembe. Végigfuttatom a tekintetem a bent ülőkön, Vaníliát, Dalmit, Alexet és a többieket keresem. Vani megkért, hogy legyek a mentora, és ezért is vagyok most itt, különben nem jöttem volna. Lehetőségem lett volna a faluban lovagolni egyet, amit már régen szerettem volna, mert otthon azt is sokat műveltem, és imádom a lovakat most is. Vettem egy mély levegőt, aztán természetesen igent mondtam, és most itt vagyok a fényesen kivilágított, és feldíszített teremben. Elindulok arra, ahol az imént felfedeztem Vaniékat. Kicsit szorít ez a cipó, de sebaj, csak üljek le, majd az asztal alatt kibújok belőle.
Elérem végre az ígéret földjét, azé az ígéretét, hogy megválhatok a cipőmtől.
- Sziasztok! - Mosolyom elsősorban Vaníliának szól, de a többieket sem hanyagolom el. Mindenkinek nagy pillanat ez, hiszen nem mindennap van ilyen nagyszabású esemény.
- Leülhetek valahová? - kérdezem, bár alig Eric után érkeztem valamivel, és még ő sem rendezkedett be magának az asztalnál, de nekem sietős volt, a cipő miatt. Gyorsan leülök a legközelebbi helyre, ahol takarásban van a lábam is, és biztosan egy elégedett mosoly terül szét az arcomon, mikor végre leveszem a cipőmet.
- Ah! Milyen szép itt minden. Ti is nagyon szépek vagytok. Jobban izgulok, mint ti. - Töltök egy teát magamnak, közben elégedetten bólintok, és egy széles vigyorral nyugtázom, hogy Vani is teázik. Helyes. Csak ne essen túlzásokba! Felelősséggel tartozom most már érte.

Bál - Benji

Oké, nem mindig játszom ilyet, és főként nem akárkivel. Alapból abszurd az tőlem, hogy saját magam megjelenek valahol, ahol amúgy nem muszáj, hát még az, amire készülök. Őszintén,... ezzel szerintem búcsúzhatok az imidzsemtől, de megéri. Meg hát, nem is érdekel különösebben, akik ismernek, és akik véleménye fontos, azok le fogják szűrni, hogy ilyet magamtól, még akkor se mondanék senkinek, ha az illető megfenyegetne, vagy csonkítana közben.
Szegény Benji...már maga az arca megér egy misét. Annyira megsajnálom, hogy egy pillanatra megfogalmazódik bennem, hogy felhagyok az egésszel, a vállába bokszolok, és bevallom, hogy csak szívattam, de aztán... aztán mégse.
- Csak... csak most tudatosult bennem, hogy ki tudja meddig kell nélkülöznöm a látványod- hajtom le a fejem, mintha zavarban lennék, de ez nincs így, csak félő, tényleg szemközt röhögöm szegényt idő előtt, és az nem lenne jó. Egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem, mikor érzem, elvigyorodik. nem tudom hogy, az emberek ezt megszokták érezni, de hurrá, így megúszom az estét anélkül, hogy a Gyengélkedőre cibálna.
Mikor felemeli a fejem, próbálok eszméletlen esetlen képet vágni, mint akinek fogalma sincs arról, mihez fog kezdeni ezek után. Persze tudom, hogy ezt először is meg kéne tanulnom, mert olyan messze áll tőlem, mint az, hogy ilyen giccses ruhát aggassak magamra. Azért remélem, meg leszek dicsérve, igazán kitettem magamért.
- Téged csak szeretni lehet, nem számít a neved, nem számít, ha gyávának titulálnak mások, az én szememben mindig egy hős leszel- szemeim körül már összefutnak a nevető ráncok, ahogy az arcát fixírozom. Tény, hogy eltudom képzelni, egyszer valaki tényleg így fog vélekedni Benjiről, végtére is, nem rossz pasi ő, csak... véleményem szerint a mi kapcsolatunk azért ilyen csodás, mert, ha bármelyikünk száját elhagyja valami ilyesmi, akkor vagy beszívtunk, vagy poén, elvégre mindkettőnktől messze áll az ilyesmi.
- Ígérd meg, hogy visszajössz, és én várni foglak- simítok végig az arcán, hogy nagyobb legyen a hatás. Na, de mikor ő hajol közelebb, az én szemeim is elkerekednek, mázli, hogy mivel vele szemben állok, némileg takar, így másoknak nem nagyon tűnik fel. Lemerevedek, és egyszerűen csak arra tudok gondolni, hogy még egy centi és... De szerencsére, ő se gondolta komolyan, ezzel egy szikla esett le a szívemről. Rosszul éreztem volna magam, ha pont benne tettem volna kárt, csak mert ilyen téren elfuserált vagyok.
- Szavadon foglak, de a hátsókkal csak óvatosan. Tudod, csak a fejét, hogy meg ne sántuljon- én is elnevetem magam, de az enyémben megkönnyebbültség érzése is jelen van. Aztán le is ülök, ha már egyszer itt vagyok.
- Ugye tudod, ha tényleg lekaptál volna, szemet hunyok a nőiességem felett, és gyomorszájon váglak?- fordulok felé hatalmas vigyorral a képemen, ignorálva az esetleges minket méregető tekinteteket. Mert amúgy velünk minden oké ám.

Nem kell sokat várnom, szerencsémre. Thomas a szokásos módon érkezik és hívja fel magára a figyelmet. A vállkopogtatásra megfordulok, széles mosoly jelenik meg arcomon és még megölelni sem felejtem el. Általában nem vagyok híve az ilyesfajta testi kontaktusnak, több okból sem, de jelen esetben kivételt teszek. Örülök, hogy nem ejtette át a fejemet, hanem itt van, eljött. Ezt ugyan a világért sem mondanám el neki, hogy voltak kételyeim vele kapcsolatban.
 -  Szia, nem dehogy. Örülök, hogy eljöttél.
Lassan elengedem, de nem távolodok el tőle, inkább belekarolok, a szabad kezemmel pedig a táskámat markolom és lassú léptekkel indulok el mellette, felvéve az ő tempóját, hiszen mégiscsak ő a férfiember, nekem kell hozzá igazodnom. Kisebb koromban, amikor odavoltam a mugli filmekért gyakran láttam ilyen jeleneteket, amikor a nő besétál egy férfi oldalán, tündököl és tűzijáték és a többi, de ez azért mégsem olyan. Ugyanakkor lehet még ez az este roppant szórakoztató és vicces, mivel Reynolds remek társaság, ezt kár lenne vitatni.
 -  Téged jobban érdekel ez a Tusa, mint engem, jól gondolom igaz?
Vigyorogva pillantok fel rá és próbálok rájönni, hogy mi jár a fejében. Nem ismerem annyira jól, mint ismerhetném, de tudom, hogy Roxfortos volt és ott gyakoribbak voltak az ilyen események, mint itt. Viszont tény, hogy az egész iskolát megmozgatta a dolog, egész szép kis tömeg gyűlt össze. Amint beérünk, és találunk egy alkalmas helyet, helyet foglalok és körbenézek. Csodálatos lett a nagyterem, a szervezők igazán kitettek magukért.
 -  De azért remélem, nem csak ezért jöttél el. Bizonyára sokat nyomott a latba az elbűvölő személyiségem is.
Remegtetem a pilláimat, majd felnevetek. Egyáltalán nem jellemző rám ez a viselkedés, de a változatosság gyönyörködtet, szokták mondani. Néha annyira könnyű klisés szerepet játszani és bár nem szeretném ha a dolog tartóssá válna, mégis egy ugratás erejéig azért belefért. Komoly feleletet ugyan nem várok rá, csupán költői kérdés volt, de ki tudja.

Mágustusa nyitóbál



1.évfolyam:
Bianca Charlotte Shanes
Leroy Lasch Gergely
Nagy Bátor Đominic
Tiffany Elswood

2. évfolyam:
Mary Glotter
Vanília Perwinkle

3.évfolyam:
Aileen Aurora
Dolánszky Alex
Fülöp Farkas

4. évfolyam:
Benjamin Lawrence Krise
Ginnie Marrywather
László Dalma
Sofia Francesca Denaro
Turnman Katalin
Várffy-Zoller Róbert
Yarista Palarn

Bál^^

Bál - Domi - beszéd

Amira maga sem tudta, hogyan gondolta, hogy megtudja oldani Domi visszahozását és aznap a mágustusa szervezését, lebonyolításának egy részét. Aztán végül tökéletesen megoldotta, bár egy kis izgalom volt benne, ez olt az első, hogy nem csak az iskolatársai előtt kellett megmutatnia, hogy mennyire jó vezető tud lenni.
Csak úgy jött az ötlet, hogy elviszi a kificamodott lábú barátocskáját haza, hogy megnézhesse az újszülött kishúgát. Vonattal utaztak, az iskolában persze erről senki nem tudott, és ha Mirán múlik, így is marad. Igazából nem akart ő bemenni, csak rájött, hogy ha másnap normálisan akar kinézni, és nem akar rosszullétet, akkor bizony nem mászkál el sehova, hanem szépen csendben elnézegette, hogy milyen aranyos a két testvér.
Ezen a napon reggel ültek vonatra, és jöttek vissza az iskolába. A lánynak éppen annyi ideje volt, hogy felérjen, és elkészüljön mire megérkezik a hét vendég. Izgatottan várta a nagy találkozást. Régen volt, hogy olyan igazi külföldiekkel beszélhetett volna.
Már erre a kis eseményre is csinosan öltözött fel, bordó ruhában kísérgette a vendégeket az Igazgató úrral. Egészen jól elszórakozott, és el is repült rendesen az idő. A Nagyterem szépült, a manók dolgoztak ezerrel, csak egy gond volt, méghozzá a vihar. Kissé félelmetesek voltak a dörrenések és az eső is csúnyán szakadt, csakhogy nem volt ideje a feketeségnek azzal foglalkozni, hogy mi zajlik odakint. A hálójába a körbevezetés után visszatart, a rejtett ágy alatti édességéből evett egy kicsit, majd ismét a fürdő felé vette az irányt. Kivételes módon haját tökéletes kontyba tűzte, sminkje egyszerű de szép, és a ruhája alkalomhoz illő, mégis Mirás volt. Kifelé menet belebújt a fekete magassarkújába, de még visszafutott az ékszerekért, amit direkt erre az alkalomra kért otthonról.
Teljes pompában, egy kis táskával indult meg a Nagyteremhez, ahol már talán várta a párja, aki jelen esetben nem Kristóf, hanem Đominic volt.
Odaértekor széles mosollyal, és egy puszival üdvözölte a fiút, akivel a fele napját töltötte. Nem értette miért, de megkedvelte. Belekarolt, és bementek a csodálatos pompában úszó terembe. Nem sokáig voltak együtt, ugyanis Mirának mennie kellett a saját, szervezői asztalukhoz. Innen nézte a köszöntőt, amit Wickler úr elmondott, és hamar rákerült a sor. Közelebb ment hozzá, és miközben hallgatta a versenyzők neveit, fel-fel pillantott az Igazgató feje fölé, ahol sorra jelentek meg az arcképeik. Mosolyogva tűzte egyesével a versenyzők ruhájára a kitűzőt, egy-egy puszi kíséretében.
Bólogatott párat míg folytatódott a szöveg, teljesen egyetértett a szavakkal. Ezután pedig minden időhúzás nélkül egy 'köszönöm' kíséretében átvette a helyet, hogy ő is köszöntse az összegyűlteket.
-Jó estét mindenkinek! Nem szeretném húzni az időt, ezért most csak köszönetet mondok első sorban a főszervezőknek, amiért bíztak bennünk, és a három szervezőtársamnak, Sharlotte-nak, Amandának és Adriának, amiért minden helyzetet sikerült közösen megoldanunk, és nem is tudnék jobb csapatot elképzelni náluk -mosolyogva a lányokra pillantott, és a többiekkel együtt megtapsolta őket.
-Az én feladatom pedig az estén, hogy elmondjak pár információt a tusáról, ami nektek versenyzőknek nagyon fontosak lesznek -pár másodpercnyi szünet erejéig körbenézett a diákokon, majd folytatta. -Ti, akiknek a jelvény fel lett tűzve, el lesztek különítve társaitoktól, hogy nyugodt körülmények között készüljetek az akadályokra. A lakóhelyetek az északi szárnyban lesz. A bál folyamán választanotok kell magatoknak egy mentort, aki bejárhat hozzátok, ő lesz a lelki támaszotok a tusa ideje alatt. Az est végén a mentorotokkal együtt kell odajönnötök hozzánk, az adminisztráció végett -elmosolyodott, és átgondolta, van-e még valami, amit ehhez hozzá kéne fűznie.
-És akkor most pedig jó étvágyat mindenkinek, utána pedig jó mulatást! Gratulálok a versenyzőknek!
Ezzel vissza is sétált az asztalukhoz, hogy nyugodtan elfogyaszthassa a vacsoráját.

Nem tudott sokat enni, épphogy csipegetett az ételekből. Egy pohár narancslevet próbált meginni, de már nem nagyon tudott megülni a fenekén. Örült is, amikor végre megszólalt a lágy zene, és felállhatott az asztaltól. Elnézést kért, és ott hagyta a lányokat, a levita asztala felé sétált, hogy megkeresse Domit.

Ruha, Ékszerek, jelvények

Nyitóbál

 A vöröske még mindig a terem közepén lábatlankodik, s mikor az igazgató megszólal letelepedik a leg közelebb álló szabad székre. Türelmetlenük matat az ujjaival az ölében, és alig tud egy helyben ülni. Egyre csak nyújtózkodik, hogy jobban lásson, mintha ettől gyorsabban is telne az idő. Mikor kihírdetik az első bajnokot, már talpra ugrik, úgy figyel. Mikor meghallja a nevét először elsápad, majd hangosat sikolt. Ujjongva rohan fel a színpadra miután mind a 16 versenyző nevét felsorolták, s büszkén vigyorogva sorakozik Amira elé.
 Rég nem volt ilyen boldog, és igazából alig tudta magába tartani az ugrálást. Szinte repülve megy vissza helyére, és próbálja eltűntetni -sikeretlenül- széles vigyorát. Mikor meghallja, hogy Mira most beszélni fog, kicsit csüggetten nyugszik le. Körbe néz a terembe, és megállapítja, hogy elég sok versenyző Rellonos. A Levitások asztalánál van egy kicsit nagyobb hangzavar, mint a saját házánál, mivel onnan hat embernek is sikerült bejutnia. Beletúr a hajába, keresztbe teszi a lábát, és próbálja az összes figyelmét a DÖK elnökre összpontosítani. Sokkal türelmetlenebb, és egyik lábával ritmusosan veri a padlót, karba teszi a kezét, és Mirát bámulja, de teljesen nincs ott. Az jár az fejébe, hogy most, hogy sikerült bejutnia, még is mi lesz. Rengeteget kell majd készülnie -ő pedig sokkal inkább a lustaságáról mint a tanulsági termékenységéről volt híres. Egyre csak azon jár az esze, hogy vajon milyen a tudása a többiekhez képes, és vajon elég jó e ahhoz, hogy bajnok legyen belőle.
 Neki hosszú időnek tűnik, Mira viszont elég hamar befejezi a beszédét. A vöröske türelmetlenül fel áll, s a termen keresztül sétál, Amira után nézelődve. Azonnal beszélni akart vele-úgy érezte csak így tudná levezetni feszültségét.

Mágustusa - köszöntőest

- Brigitte Bonneville

    

Lányka <3


* Nem is érti, hogy az ikrei hogy lettek ennyire különbözőek, mégis ennyire egyformák. De persze ezt nem csak külsőleg kell gondolni, hanem alapvetően bizonyos dolgokban ijesztően hasonlítanak, annak ellenére, hogy a személyiségük valami iszonyatmódon eltér egymástól. Egyáltalán azt is nehéz elképzelni, hogy hogyan tudnak ennyire jól kijönni egymással. Nyilván, ez annak köszönhető, hogy bár Lettinek erősek a kék vonásai, azért a sárga béketűrő természete még máig intenzíven él. Meg Vivien is olyan, hogy előbb kidühöngi magát, aztán megbánja az egészet, amit kimondott. Nagy szíve van a lánynak, csak valahogy szereti elrejteni a harsány viselkedésével és a beszólásaival. A 20 év alatt nem sikerült megtanítani neki, hogy előbb gondolkodjon, és csak azután beszéljen. Igazából nem is tudja, hogy miért nem menekült el eddig a lengyelektől, mert hát szigorúbb egy nép, mint a miénk, ráadásul a jegyei sem olyan kimagaslóak. Az anyanyelvén csak könnyebb lenne tanulnia, ráadásul akkor együtt lehetne a testvéreivel is.* - Ja, hogy úgy… * Feleli legyintve egyet. Ha Vivient a lengyel fegyelem nem nevelte meg, akkor már valami katonai iskolába kellene küldenie, vagy az angolok közé, ahogy az apja akarta. A nemesi származás megvan, de ott kilógna rendesen a sorból, s bizony az a nép nem a testvérünk, mint a Jagellóké. Anno neki is meg kellett küzdenie a sznob teázók elismeréséért, ez a szőkeséggel sem lenne másként.* - Hát igen, vannak köztük balhésabbak, meg hallani ezt-azt vissza. *Válaszolja csevegve, különösebben nem tudja jelenleg érdekelni ez a téma. Végre itt a lánya, ez a legfontosabb. Most, hogy újra látja a kastély falai között lépkedni Lettit, eltökélte, hogy addig nem nyugszik, amíg az ikrét is haza nem csábítja valahogy. * - Egyébként majd élőben is meglátod, rengeteg dologgal kibővítették a kastélyt, például van uszodánk is. * Ha nem csalnak az emlékei, akkor még nem volt 3 évvel ezelőtt ilyen létesítmény az épületben, de a biztos, hogy számtalan lehetőség áll a diáksereg rendelkezésére. Programok is vannak dögivel, csoda, hogy egyáltalán tanulni van idejük az idejáróknak. * - Tyű, jó kérdés, szerintem maradtak. Serennek tuti, hogy igen, Alexának nem tudom. * A két rellonos még csak a szárnyait bontogatta tanárként, amikor ő idekerült 8 éve, azóta már mind a ketten gyakorlott tanárként dolgoznak, Alexánál a gyerekek száma is jócskán felszaporodott.* - Egyébként most ők vezetik a Rellont, hogy Richárd elment. * Folytatja némileg lemondóan. Nagyon megkedvelte a férfit, korábban a rezervátumban is dolgoztak együtt. Amikor Viviennel és a fával megesett az a kis intermezzo, akkor is mellettük állt. A Mágiatörténet a lány életének fontos része, előtte nemigen lelte az útját, ám szerencsére Lengyelországban tanították ezt a tárgyat. Sajnos a Bagolykőben évek óta nem tudnak tanárt fogni hozzá, pedig igencsak sokakat érdekelne. * - Nyugi, szerintem meg tudjuk oldani óraadóval, vagy valami. A tanár szakon egész sok újdonság választható. * Nem biztos benne, hogy a leányzó szeretne-e a nyomdokaiba lépni, mint pedagógus, mindenesetre az jó választás lehet a számára, hogy tanár szakra megy, mert akkor mindenképpen megoldható lesz a Mágiatörténet. Ha mást választ, akkor az már bajosabb, de óraadót akkor is szerez az intézmény, biztos nem csak Lettit érdekli a múlt.* - Elfelejtettem beszélni az igazgatóval erről, de egyébként is vannak Mágiatörténelmes szakok, csak nem abban a formában, ahogy lengyelben volt. * Folytatja megnyugtató hangon, ha már sikerült előre felkavarni Letti érzéseit. Ez bizony hiba volt, mindent próbált elszervezni a hazaérkezése örömére, hogy az egyik legfontosabbat elfelejtette megérdeklődni. Anyaságból troll.. * - Ott fel, aztán a második oldalfolyosón jobbra! * Mondja a pálcájával irányítva a lány kofferját. Mindjárt meglesz a nagy találkozó, alig várja a kis tökmag arcát, amikor meglátja a nővérét.*

Mágustusa nyitóbál



Ruci