a Nagyterem látképe

Mikor benyitsz, feltárul előtted a hatalmas feldíszített terem. A falakon csipkebogyóból és fenyőágakból készült kis csokrok helyezkednek el, amik nagyon hangulatosak. Az egész helyiséget belengi a fenyő illata. A légkör önmagért beszél. Az egész középpontjában egy hatalmas karácsonyfa áll gyönyörűen kidekorálva illetve pár kisebb még a falak mellett. Szépen csillognak a gömbdíszek, annyira fényesek, hogyha valaki közel megy magát is látja benne. A fantasztikus égősor, amely körülfonja a fát, olyan hangulatot kölcsönöz, amit csak ez az ünnep hivatott mutatni magából. A fa körül pár csillagszóró is lebeg, amik még tökéletesebbé teszik az összképet. Mindenki számára névre szóló ajándékok jelennek meg karácsonykor alatta.
Több meglepetés is várja azokat, akik az ünnepek alatt ideérkeznek. Akár mikor megeshet, hogy egy nem várt hóesés következik be a teremben, a hirtelen kis apró meglepetésekről, pici ajándékokról nem is beszélve. Az ünnep mindenkinek kedvez, legyen ő tanár, diák, egy barát vagy családtag, esetleg egy pár. Ez idő alatt vándorló fagyöngy csokrocskák járják a termet, észrevétlenül vándorolnak párosról-párosra.
Az igazgató úr kedvesen, mikulás jelmezben megtartja a lakoma megnyitó beszédét, majd hivatalosan is kezdetét veszi ezzel a vacsora.
Minden ház saját asztalán és a tanárok asztalánál is meg van terítve a legszebb terítékkel mi szem, szájnak ingere ott pihen az asztalokon. Az összes létező karácsonyi finomság most karnyújtásnyira van, akár pukkadásig is eheti magát az ember. Az ünnepi vacsora után hirtelen a semmiből egy záporszerű szaloncukor eső következik be. Minden színben és ízben, bárki talál köztük kedvére valót. Majd csak mindezeket követően jön a Karácsonyi bál. A szívmelengető és kellemesen hangulatos dallamokat a Zúzmarás zuzmók biztosítják.
Az egész karácsonyi időszak alatt ilyen szépen pompázik minden, hogy akik nem utaznak haza, azok is kiélvezhessék a karácsonynak minden apró pillanatát és örömét.

(Álmodói időpontja dec. 12-től 26-ig)

Eric S. Weaver professzor úr, Sharlotte Johanson kisasszony


- A trollok kisenciklopédiája – mondogatta magában a kikölcsönözni óhajtott mű címét, miközben belépett a könyvtárba. Levitás volt, ennek ellenére irtózott mindentől, ami könyv, tanulás vagy megjegyzendő adat – számos alkalommal megfogalmazódott már benne, hogy felkeresi a Levita istenített kútfejét, Saci nénit, hogy átkérhesse magát egy kevésbé stréberképző házba – végül nem tette. Barátai nem voltak, így az, hogy melyik házban vészeli túl az öt évet, majdhogynem teljesen mindegy volt.
A harmadikos fiú egyenesen a legendás lények részlege felé vette az irányt. Antracitfekete, három centiméter vastag lencséjű szemüvege mögött mélységes bizalmatlansággal szemlélte a méteres magas, ódon könyvespolcokat, és pár percnyi szisztematikus fókuszálás után rá is akadt a műre – a szomszédos könyvespolc hetedik polcán porosodott, nagyjából vele egy magasságban.
A kétbalkezes, mondhatni szerencsétlen fiúnak mindössze annyi dolga volt, hogy másfél yard távolság leküzdése után karját derékszögben kinyújtsa, és a hüvelyk; - és mutatóujja közé vegye a poros kötetet, kiemelve azt a helyéről. Bár a feladat nem igényelt különösebben minuciózus izommunkát, sem komolyabb szellemi erőfeszítést, sajnos nem sikerült százszázalékosan abszolválnia – ugyanis valami csoda folytán elfelejtette észrevenni, hogy a jobb cipőjén nem volt bekötve a fűző. Így amikor egy lépést tett, történetesen sikerült rálépnie a cipőfűzőre, és nekiesett a legközelebbi asztalnak, ami olyan hangos zajjal párosult, amit a hatalmas könyvtár minden zugából tisztán lehetett hallani – igaz, ez annyira azért még nem volt nagy teljesítmény, tekintve, hogy a Tudás Tárában általában ünnepi csend honolt.
Az esés során az asztallapnak puffanó, körülbelül százhúsz fontos teste elég volt ahhoz, hogy a bútordarabot nyugalmi állapotából kibillentse. Ahhoz, hogy fel is döntse, természetesen nem volt elegendő, de azt mindenesetre sikerült elérnie, hogy felboruljon egy ingatag tintásüveg, így az asztal nagy része – beleértve az azon heverő több tucatnyi pergamenlapot – ünnepien mélykék színűre váltott. Minthogy a tinta viszkozitása csekély, szemvillanásnyi idő alatt jutott belőle az asztalnál üldögélő két illető talárjára is. Ami a fiút illeti, azon kívül, hogy beütötte az oldalát, semmi baja nem esett- persze ezt sem szabad lebecsülni, gondoljunk csak szegény Ivan Iljics esetére.
- Elnézést – morogta, és hogy mentse a menthetőt, felvette az asztalról a leginkább tintás pergamenlapokat. Jobb kezébe fogva elkezdte rázni őket, azt remélve, hogy a tinta lecsöpög róluk. Hiú ábránd volt ez, mert a sötétkék folyadék csak még jobban szétterült a lapokon, valamint apró tintacseppek szálltak szerteszét: az asztalra, a padlóra, a könyvespolcra, és az asztalnál üldögélő két emberre is. Ha a fiú tudta volna, hogy Seren tanár úr az egyikük, futásnak iramodott volna, de szerencsére a fókusztávolsága kisebb volt annál, hogy felismerhesse.

Eric S. Weaver

A szerencsétlen fiú továbbra sem vette észre, kivel van dolga, így a felismerés kevéssé örömteli pillanata egyelőre váratott magára. Csak annyit látott, hogy a jobb oldali - maszkulin - alak a kezébe temeti a fejét, de amikor végre felé fordította pillantását – nyilván azért, hogy legorombítsa -, és megszólalt, akkor egyből megismerte a tanárt. Sosem beszélt vele, társai óva intették attól, hogy beszélgetést kezdeményezzen az ifjú professzorral. Köztudott volt, hogy zsenge kora ellenére feltűnően agresszív vérmérsékletű, ráadásul nem volt a kastélyban élő ember, aki mosolyogni látta volna. Mindent összevetve: a tanár messze földön híres, nem épp kedvező reputációja elég volt ahhoz, hogy ne keresse vele a kapcsolatot egy mondat erejéig sem.
Más helyzetben akár a kegy jeleként is lehetett volna elkönyvelni, hogy Eric S. Weaver hozzá beszélt, de jelen esetben természetesen erről szó sem volt.
Az, hogy a gyengélkedőn dolgozzon két hétig, teljesen kizárt volt, hiszen nem szándékosan tette, amit tett. Ez a tény Weaver professzort döntésében ugyan a legkevésbé sem befolyásolta, az igazlelkű fiú azonban nem tudta elviselni, hogy törékeny porcelánlelkébe ilyen mélyen beléfúródjon az igazságtalanság acéltőrje.
- Nem – felelte tömören, minden félszegsége ellenére határozottan. - Uram, Ön ugyant hidegen hagyja, de higgye el: vétkem súlyos bár, de lelkem tiszta. Hiszen a tanári cím szentsége számomra mindenek felett áll, és isten őrizz, hogy gyönyörű, hetven százalék kasmír talárjára akár egy csepp tintát is fröcsköljek! Botor voltam, amiért nem kötöttem be a cipőfűzőmet, de nem olyan súlyos e tett, mint a büntetés lenne, amit érzékeny szívem képtelen lenne elviselni. A csapás alatt hitvány önnönmagam szétporladna, akár a villámsújtotta fa! Irgalmazzon, és önnek is irgalmaz majd a mindenható Isten – fejezte be a mondókáját.

A Valentin-napra feldíszített teremben a vörös dominál, amely a fehérrel van tökéletes kontrasztban, ez pedig a Nagyteremben mind szembeütközik. Ahogyan körbenézünk, fehér falakat láthatunk, amik jól elbújtak a vörös szalagok és a szív alakú piros lufik mögött. Néhol még vándorló szíveket is megpillanthatunk itt-ott.
A mennyezetet bárányfelhők alkotják, ami még romantikusabb, kellemesebb hangulatot ad ennek a csodálatos összképnek. A terem négy felső sarkából piros fényű reflektorok fénye vándorol pár percenként párról-párra, melyeket ők szemelnek ki maguknak.
A terítéken is ugyancsak ezt a színvilágot fedezhetjük fel. A négy ház asztalánál a terítők fehérek, azon pedig a vörös teríték és a virágok alkotják a díszítést. Mindenki kedve szerint ülhet párjához, nincs ház szerinti kikötés, ennek biztosan örülnek majd a galambocskák. A tökéletességhez hozzájárul az asztalokon sorakozó süteményhad is. Színes, cukorral díszített darabok, de leginkább piros és fehér színekben, a harmóniát megtartva. Nem éppen diétás, de ennyit megengedhet magának miden lány, úgy is csak évente egyszer fordul elő, hogy ilyen formában ünnepelhessen a párjával. A szerelmesek fölött néha megjelennek repdeső szívecskék, ami nem előnyös, ha valaki egyszerre több vasat is tart a tűzben.
Ha még egy kicsit szétnézünk, nem is nehéz kiszúrnunk a két bódét, amely az ajtó két oldalán található, és érkezéskor valószínűleg elkerülte figyelmünket. Az egyikben bájitalokat lehet vásárolni, a másik pedig a lampionok megvásárlására és díszítésére ad lehetőséget. A lapionos bódé az áruk vásárlása utáni díszítésére is lehetőséget ad, de már feldíszített, megtervezett darabokat is be lehet szerezni. Így minden baráti, vagy szerelmes párnak egyedi darabja is lehet, amit éjfélkor akár fel is tudnak engedni, de ez egyedül is megvalósítható, ha valaki úgy szeretné.
A parti idején:
A pároknak szervezett buli idejére eltűnnek az asztalok, csupán pár kétszemélyes, ugyanezen díszítéssel rendelkező, kör alakú példány marad a terem szélén haladva. Táncparketté varázsolódik a tér, és megkezdődik a parti. Olykor pörgős, bulizós zenékkel, máskor felváltják azokat a romantikus, lassú dallamok.

Mindenkinek kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánnunk!

A leírást Sharlotte Johanson és Laurena Aquamarine készítették

/Kérünk mindenkit, hogy alkalomhoz illő ruhában jelenjen meg!/

Megkérek mindenkit, hogy az egész játékot egy szálba fűzzük össze, melynek ez a post a kezdőhsze!

Levitás Gráciák és az Iskolaelső

Amira Loveguard

Nem látott még senki olyan évnyitót, ami ne bővelkedett volna nem jó, vagy nem a legdicséretreméltóbb tettekben, ez az idei se egy egyszerű ünnepség. Valamiért ma több ember is túlzott erőt érez magában, amit feltétlenül ki próbál adni. Az első ilyen, a Nagyteremben zajlik két rellonos között, ahol láthatóan már egy lány is igyekszik csitítani a kedélyeket, nem a legsikeresebben. Bár nem tudni, mit vártak, bennük mindig túlteng a versenyszellem, ezen a téren biztosan, így várható volt, hogy előbb vagy utóbb valami történni fog. Nem is telik bele nagy időbe, mire az első ütések megesnek, illetve a prefektuskisasszony, Amira személyében, megjelenik a helyszínen, hogy eligazítást tartson a feltűnési viszketegséggel küzdő párosnak. Bármi is a bújuk-bajuk, a feketeség tekintetét elnézve, senki nem lenne most a helyükben. Az öklökön kívül már eszközbevonással is működnek, értve ez alatt a repülő ülőalkalmatosságot. Valamiért az embernek olyan érzése van, mintha egy süketnek próbálna beszélni, de biztos csak az Igazgató úr beszéde nyomja el a csitítók hangját. A lány és a prefektus sem épp pozitív visszajelzésben részesül, szóval el is vágta magát, főleg a harciasabbnak tűnő Mihael előttük. Hiába próbálja őket termen kívülre keríteni, Kristóf miatt már kellően felhúzta magát Amira ahhoz, hogy maga tessékelje ki őket, ha így folytatják.
Amiért ennyire ideges lett, hirtelen furcsán is kezdte magát érezni, de ezt próbálta nem kimutatni. Az igazgató beszéde is a végéhez közelít, nem is az asztal felé megy, hanem inkább a Nagyteremből kifelé indul el. Émelyeg, szédül, tompa szúrást érez a hasában, amitől csak még inkább aggódni kezd. Nem szabadna a sok buta és felelőtlen ember miatt ennyit idegeskednie. Vélhetően ez még csak attól van, hogy megerőltette magát, ám a folytatásra még ő sem számított. Az évnyitó végszavára csődület indult meg kifelé, előbb egy elsős, majd egy közel hozzá hasonló korú rohant belé, majdnem fellökve őt, a hasába könyökölve nem kis hévvel és a falnak löki, amin felnyögött. Ha elég ereje lett volna, nyilván elkapja és elevenen nyúzza meg az illetőt, de csak annyira volt, hogy éppen ne essen össze egyből. A lépcsőház felé veszi az irányt, végig a falba kapaszkodva, de pár lépés után elsötétül előtte minden és egy tompa puffanás keretében, a hasára tapasztott kezével zuhan a földre. Már az elmúlt pillanatokban érezte, hogy baj van, most pedig, már biztos is lesz benne. Beverte a fejét, ahol le is horzsolta a halántékát, de ez a legkisebb problémája, arra tér majd magához, hogy vérzik, és szinte elviselhetetlen fájdalmat érez.

Hanka
a manó szerepében

Ma délután esett. Sőt, ha a hegyes kis manó fülei nem verik át, akkor talán még mindig csepereg odakint az eső. Kázmér mindig rossz kedvű lesz, amikor kint elered. Habár szinte soha nem megy a kastély falain kívülre, attól még hatással van a közérzetére ez a vacak időjárás. Még a sok éves munkában meggörbült háta és a dereka is elkezd ilyenkor fájni. Nem annyira, hogy ne tudjon a konyhában sertepertélni, de megérzi.
Ha nem csalnak a megérzései, az óra nemrég üthette el a 11-et. Ilyentájt szokott végezni a napi munkájával. De most nem nyugovóra térni megy, hanem vissza a konyha azon részébe, ahová a diákok is bemehetnek. Az egyik barátja megkérte arra, hogy tanítson meg helyette egy lányt valami étel elkészítésére, mert akkor, mikorra megbeszélték a találkozójukat, ő nem fog ráérni, másnapra kell előkészítenie valamit. Így esett tehát, hogy Kázmérra maradt az a szerinte hálátlan feladat, hogy megtanítson valami lányt főzni. Ő maga személy szerint úgy érzi, hogy semmi köze az egészhez, nem nagyon fűlik hozzá a foga, de így is lógott már egy szívességgel a másiknak, aki rá hárította a munkát, így hát kénytelen-kelletlen, de belement a dologba.
Az idős manó megáll a konyha közepén levő asztal mellett, és önmagához képest igyekszik türelmesen várni a lányt. Nehéz feladat ez egy ilyen késői órán, Kázmér úgy érzi hogy a mai nap már minden megmaradt türelmét felemésztette. De nem is kell sokat várnia, néhány perc múlva betoppan az említett hölgy az ajtón.
- Késtél - igyekszik mindezt úgy kimondani, hogy a lehető legkevesebb szemrehányás vegyüljön a hangjába, elvégre ők azért vannak, hogy segítsék az embereket. Mindössze egy tényszerű megállapítást szeretne tenni arról, hogy a lány elkéste némileg a megbeszélt időpontot.
- Kázmér vagyok. Én foglak tanítani - mutatkozik be a töpörödött házimanó. Úgy gondolja illendő lenne megosztania a nevét a lánnyal, hogy a tanulási fázis alatt nyugodtan szólítsa azon. Talán még a magázódást sem várná el, de valahol titkon reméli, hogy szorult annyi illem a másikba, hogy ne azonnal tegezéssel indítsanak.
- Szóval, mit főzünk? - böki ki végül a kérdést Kázmér. Erről ugyanis semmilyen információja nincs, a másik házimanó nem említette meg, hogy mit kellene csinálniuk. Kázmér türelmetlenül várja a választ, hiszen elő kell hozakodnia az alapanyagokkal, ha szeretnének valamit elkészíteni.

Rufus Saron és Ombozi Sára
Április 1-je, dél körül

Egy átlagos tanítási nap ez a mai. A folyosókon nyüzsgés, nevetgélés, néhol morgás a tanárok szigorúsága miatt, de legfőképpen: fáradt arcok jönnek velünk szemben. Ez az idei első tanítási nap, megszokták az emberek, hogy későn fekszenek le és egész nap az ágyban tivornyázhatnak.  
Mindenfelé kisebb- nagyobb csoportokban álló diákokat láthatunk, akik közül néhányan az élményeiket mesélik, megint mások pedig az idei órarendjük miatt panaszkodnak. Az iskola forgatagában senkinek nem tűnik fel egy elhagyatott dobozocska, mely a bejárati csarnokban hever a padlón. Ma reggel, amikor a baglyok hozták a postát, az egyik ügyetlen jószág véletlenül nekirepült egy páncélnak, ami meglazította rajta a kötést, s a cél előtt elhagyta a pakkját. Sajnos a barna madár hiába próbálkozott, hogy újra felkapja terhét, nem sikerült neki, így sorsára hagyta a küldeményt, ami az Eridon és a Levita ház homokórái között landolt. Külsőre igazából nem látszik rajta semmi különös, egyszerű barna papírba csomagolt dologról van szó, melyet gondos kezek kötöttek át spárgával. Fekete tintával és cicomás betűkkel vésték fel a címzettet: Kumagoro plüssnyúl. A körülbelül 30 centis dobozka olyan, mintha időnként meg-megrezzenne.

Elena


Egy lila színű, egy éves gyermek magasságának megfelelő manószerű lény mászkál a folyosón a Nagyterem előtt. Nem rég érkezett a kastélyba, és bújt ki a dobozából, hogy elinduljon, és felfedezze a kastélyt. Nagyon-nagyon vágyik már arra, hogy találkozzon egy diákkal, vagy tanárral, vagy akárkivel. Puha, szőrös plüsstappancsai nem vernek hangot a folyosón, elvégre vattával van kitömve.
Tinky Winky, amíg arra vár, hogy valakivel végre találkozzon, megkocogtatja TV hasát, de sajnos az nem fog semmilyen adást. Pedig úgy emlékszik, a gyártója váltig állította, hogy működni fog, de mégsem, így eléggé elszomorodik, vékony, pityergő hangon sírdogálni kezd.

Losonczy Alina
Meglepetés!

Egy manószerű, sárga, antennás, TV pocakos lényecske császkál jobbra meg balra a társalgó előtti folyosón, ugyanis nagyon-nagyon eltévedt. Méretre egy járó babát már túlnőtt, meg a gnómokat is, bár szerencsére fele annyi rossz szándék se szorult belé, mint ez utóbbi lénybe. Puha talpacskája hangjai nem hallhatóak, így nem is lenne csoda, ha esetleg egy sietős gyermek elsodorná az útból. Kezd egyre jobban elkeseredni, mert mióta kidugta a fejecskéjét a csomagból nem találja se Poo-t, se a többieket. Elég elszomorító, se Tinky Winky, se az említett kis piros, sem Dixi. Ráadásul a hasába épített kis mozgóképmutató is bedögölhetett, mert bár azt mondták rendben van, nagyon nem úgy néz ki. Rossz érzése is van tőle. Kétségbeesett, szomorú, hatalmas kiskutya szemekkel mered előre a padlóra csücsülve, mert nagyon nem boldogul egyedül, pedig szívesen felfedezné a helyet, de csakis a barátaival, akik így sosem lesznek meg. Olyan jó lenne most valaki, aki átöleli, vagy megszeretgeti kicsit, meg segít neki rájönni, hol a csudában van ő a többiekhez képest. Ráadásul még éhes is. Tubbiepuding, ezt ismételgeti benne a belső hang, szinte hívogatná magához, de fogalma sincs, hogy hogyan juthatna hozzá. Nem létezik, hogy ennyire béna legyen, és ilyen apróságon elbukja a célállomást, mert ugye azt továbbra sem felejtette, hogy miért is jött ő ide, erre a nagy és érdekes helyre, ami tele van láthatóan is szeretetre és cukiságra vágyó emberekkel. Közelebb kell hozni őket ehhez, mert egyik-másik olyan képet vág, mintha most harapott volna egy jó nagyot holmi éretlen citromba, majd még véletlenül extra sós vizet is ivott rá!

Elena

Tinky Winky búskomoran sírdogál tovább, olyan hangot hallatva, mintha macskát nyúznának. Nem tehet róla szegény, sosem volt még Tubbybarátai nélkül egy idegen helyen, ahol még a hasába épített TV sem működött. A fején lévő antennát kezdi vakargatni plüssmancsával, hátha az a hibás, az nem fogja az adást, de semmi változás nem tapasztal. Hanem aztán érkezik egy lány, akinek nagyon megörül, hiszen így végre nincs egyedül! Fel is emeli vattaáztatta szemecskéit nagy magányosan, a totális érzelmi hullámzást sugározva - lehet, hogy a következő percben megint sírva fakad. Bátorságot merítve magából közelebb lépked, zavartan húzogatja plüssoldalán a címkéjét, majd vékonyka hangon megszólítja a lányt.
-Tinky Winky vagyok- közli tőmondatban, nem a nagy monológok Teletubbyja ő sem, ahogy a hozzá hasonlóak sem.

Losonczy Alina
Meglepetés!

Lala már szinte teljesen kétségbeesett, ez kiült az arcocskájára is, még az antennácska is elkomorultan hajlott meg ettől a negatív kedvtől, ami körüllengte a kis tubbiet. Pityergésbe nem fogott, ám amikor a hasában lévő kis TV-től sem várhatott vigaszt összekuporodva rogyott a földre, a barátaira és a szép dolgokra, ugrándozásokra, pudingra gondolva nyugtatgatta magát, még nem egy szőke leányzóra lett figyelmes, akinek igen csak útjába került. A lány sem volt felvillanyozva, mégis a segítséget ajánlotta, ettől kicsit összekapta magát. Felegyenesedett, nem is volt olyan pici, mint egy plüss, még ha vattából is volt a belseje. Egy halvány mosollyal nézett a lányra majd valami kommunikáció félébe kezdett.
- Nagyterem, Poo, Dixi, Tinky Winky!
Azzal lehajtotta a fejét, látszott rajta, hogy csak egy hatalmas ölelésre vágyik most, ezen kívül pedig az tűnt fel neki, hogy a lánynak milyen érdekes és hívogató arcocskája van, szinte szólította őt, hogy ha a lány felvidításként megölel, jól megpuszilja, össze-vissza nyalogassa. Felé nyújtotta apró, sárga mancsát, remélve, hogy tényleg segít neki, hiszen, már majdnem elbukta a küldetést, de még ő is hasznos lehet, de jó lenne kideríteni miért is nincsenek vele a többiek.
- Lala szomorú!
Ezt kimondva elindult a lány felé, remélve, hogy kölcsönösen felvidítják és cukizzák egymást majd, hogy mindenkinek szép és boldog napja lehessen. Tekintetét, azokat a hatalmas szemeit, a lányéba fúrta, szinte árva gyermekként, elhagyatott, édes kiskutyaként mutatva magát neki, hogy célját elérhesse.

Losonczy Alina
Meglepetés!
(előzmények: Társalgó)

Igyekezni akar Lala, hogy a lehető legmegfelelőbben sikerüljön elmondania, ő mit is szeretne, ám azért ez nem egyszerű a kis vattával töltött szerencsecsomagnak. Sok akadály van kettőjük között, eleve a lány olyan nagy, hozzá képest persze, aztán a kommunikációs probléma, igyekszik áthidalni, de a hosszas hallgatás, és a lány némasága, csak még inkább elkeseríti arra a kis időre, ám mikor átöleli, már sokkal jobban érzi magát, sőt, az imént feltámadt vágya, hogy megnyaldossa, ismét színre lép. Nem is pepecsel sokat, amikor magához húzza őt a lány, megpuszilja azt az arcán, majd nem finomkodva nyalja végig jobb oldalát arcának a szája sarkától, a füle széléi Ekkor a szőkeség agyát már elkezdi hatalmába keríteni a gyönyörű, rózsaszín köd, bár a kigondolt dolgokat még sikerül elmondania, és kézen fognia Lalát. Ekkor a sárga picike arcára is egy mosolyféle ül, mert látja a még cukibba, még aranyosabba és lelkesebbe átcsapó leányzó arcát.
Együtt szökdécselnek nagy mosolyogva a nagyterem felé, kézen fogva egymást, miközben Lala hümmögve dudorászik, mert dalolni nem igazán tud, és boldog, mert részben teljesítette küldetését, így, ha barátait megleli, biztosan újabb áldozatokra vágyik majd kastély szerte, amiért nem is hibáztatná őt az ember, aki egyszer belekezd, az le sem tud állni vele. A szőke leányzónak, meg kell hagyni, nagyon jól áll ez a kis plusz, abban is biztos, hogy már az ő oldalukon állva, igenis hasznos lesz számukra. A Nagyterem ajtajába érve megáll és serényen nézelődik körbe, hogy vajon rátalál-e a barátaikra, akik miatt, még a kislány cukisága se dobta fel teljesen.

Elena

Tinky Winky azonnal a szívébe zárja a lányt, hiszen az kedvesen néz rá, és nem is sétál tovább. Pöttöm vattaagya ezt a barátságosság jeleként fogja fel (vagy talán a bűbáj a felelős, amit rá szórtak) és ahogy a lány leül, szépen odasétál a közelébe. Az eridonos nem rest kérdést se feltenni neki, mire megint nagy szemekkel tud válaszolni első körben, de aztán azért meg is szólal.
-Egyedül vagyok- közli megint tőmondatban, a Teletubbyk ugyanis, ha valaki nem tudta volna, csak pár szóban képesek beszélni. Ismét megkocogtatja tévéhasát, majd nagyot sóhajt mellé, végül megint a lányra néz.
-Nem működik!- a hangja megint picsogóra vált, amit, ha a lány jót akar, próbál elkerülni, és erre Tinky Winky egy remek alternatívát is kínál, ahogy megint egyel közelebb lép, és széttárja plüssvégződéseit.
-Tubbyölelés?- kérdezi reménykedve.

Sára és Rufus
Mazsika kedves

Az egyik homokóra megmozdul menet közben - valaki egy halom pontot szerzett épp a Navine háznak. A tömeg szép lassan kezd feloszlani – minden bizonnyal hamarosan elkezdődik egy újabb óra. A hömpölygés kezd alábbhagyni, már csak egy-egy késlekedő diák kóvályog a bejárati csarnokban.
A dobozka újból megreszket, de mintha most sokkal nagyobbat mozdult volna a benne lévő dolog – lehet, hogy érzi, hogy van valaki a közelében?  A csarnok fokozatosan elhalkul, s ezzel párhuzamosan mintha egyre hangosabb zajok szűrődnének ki a dobozból. Puff, puff… bamm… bamm. Bármi is van benne, nagyon ki szeretne már szabadulni.  Nincs túl sok híja annak, hogy meglépjen a börtönből, erős jószág ez. A csomagolása megsérült, amikor a homokórák közé szorult, így egy újabb suhintással kitárult a doboz, s elbújt belőle egy szőrös fejecske, aki hatalmas barna szemekkel mered a két diákra, miközben oldalra biccenti a buksiját.  Az első csodálkozás után cérnavékony hangon szólítja meg az ott álló fiút és lányt.
- Hahiiiii! Hol vagyook? Te vagy Kumagoro, vagy te?
Kérdi gyanakodva figyelve őket. Neki azt mondták, hogy egy társához küldik, de ezek közül egyik sem tűnik plüssnek.
- Vagy ti szerelmesek vagytok?
Folytatja a csipogást a hódocska – mert bizony ő hódból van. Mazsi nagy utat tett meg idáig abban a méreteihez képest kis dobozkában, így nem bánna, hogy ha sikerülne kinyújtóztatni a végtagjait. Picit esetlenül mozog, de megpróbál kimászni a fogságából, a farkával segíti kilökni magát a ládikájából.

Sára és Rufus

Nem sokat látott még a világból ez a kicsiny szőrös hódocska, hiszen nem olyan régen gyártották le, előtte pedig csak élettelen bábu volt. Semmilyen emléke sincs korábbról, így most aztán csuda sokat akar belőlük gyűjteni. El sem tudja képzelni, hogy milyen lehetett az élet korábban, mielőtt még lennének emlékei. Nem sok mindent meséltek neki az emberek, pedig neki voltak kérdései. Sok kérdései.  De nem sokat tudott meg arról, hogy hogyan is készül egy plüssjáték, vagy, hogy milyenek az emberek. Neki csak elmondták, hogy mi a küldetése és Mazsinak azt teljesítenie kell.
Miután megtudta, hogy egyikük sem az, akit ő keres lebiggyesztette a varrást a száján és elszontyolodott. Tudta, hogy őt keresse, de az első alkalommal elrontotta. Hát erre tanították őt be?
Érdeklődve kezdi figyelni a fiú válaszát, kifejezetten izgalmasnak találja az emberek társaságát.  Elégedett prüttyögő hangot ad, amikor a lány megsimogatja. Biztosan van a szőkeségnek valami kisállata, mert nagyon tudja, hogy mire van szüksége. Sok-sok szeretetre és simogatásra. Csipogva válaszolja azt a kérdésére, hogy Kumagorot keresi. Mi más lenne a dolga?
- Akkor most igen, vagy nem?
Kérdezi tágra nyílt szemekkel, miközben majd kiugrik a szíveként funkcionáló plüssgomolyag a mellkasából, amikor megemelik. Annyi sok órát töltött abban a sötét, hideg, kietlen dobozban, hogy mindennemű szeretettől ki tudna bújni a bőréből meg vissza bele. Rövidke lábaival a boldogságban úszva kapálózik a levegőben, majd a mellső lábai megállapodnak a lány felkarján. Száját eltátja a bejárati csarnokot szemlélve, lentről nem tűnt ilyen szép helynek.
- Ti itt laktok? Hol az ágyatok?
Tudakolja gyermeki ámulattal a tekintetében. Sosem látott még ilyen szép helyet, meg ezek a színes homokórák. Hééé! Az ott, az a gyöngy! Az megmozdult! Juuuj, vajon fog még felfelé repülni abból?
Ebből a gondolatmenetből a fiú undok viselkedése lendíti ki.  Pofikájára szomorúság ül ki, és még inkább igyekszik belebújni a lány védő karijaiba. Riadt pillantásokat küld a fiú felé, nem igazán tudja, hogy miért mondta ezeket. Tátott szájjal hüledezik, fogalma sincs, hogy mit mondjon, most először akadt el úgy igazán a szava. Nem tud sírni, mert ő jókedvre született, de ha képes lenne rá, akkor most megtenné!
Hüppögve megnyalja a lány kézfejét, egyfajta megnyugtatást keresve. Reméli Kumagoro lány lesz, mert ezek a fiúk egyáltalán nem kedvesek. Mazsika döntött! Elhatározza, hogy a fiú szeretni fogja őt! Nyüsszögve feltápászkodik a lány kezéből és a háttal álló fiúhoz ágaskodik, majd jól megnyalja a tarkóját.  Ágaskodás közben egy sárgás cetli lesz látható a bal combtövébe varrva belülről. Barátságooos, nem ízlel. Mazsi aranyos!
Miután kihízelegte magát, úgy gondolta, hogy kötelessége felkeresni Kumagorot, így magukra hagyja az immáron cuki diákokat. Reméli, hogy beköltözött a szívükbe a szeretet és a béke. Mert szivárvány.

Elena

A nap kezd váratlan fordulatként egyre jobbá válni Tinky Winky számára. Bár Tubbybarátait nem találja, de itt van az eridonos lány, aki nagyon kedves vele, és amit hall tőle, az alapján már ketten magányosak. Vagyis akkor nem is magányosak! Ez még épp annyi információ, amit csöppnyi pamutesze fel tud fogni, így kezd kissé felderülni, de még nem az igazi önmaga, hiszen hiányoznak neki a többiek. El kellene mennie megkeresni őket, de előbb még ölelést kér a lánytól, erre az... előveszi a pálcáját.
A kis szőrmók arca átcsap rémültbe, ahogy a lány a hasára szegezi a pálcát. Hiába mondja, hogy megölelheti, ez számára a nemtetszés totálisan egyértelmű kinyilvánítása, így megremeg cérnaszája, és ismét bömbölésben tör ki, csak úgy visszhangzik tőle az egész folyosó, ha nem a kastély, s eközben fel is pattan, hogy puha végződésein elmeneküljön a helyszínről, mielőtt még belé döfnék azt a botot. Az élet mégis csak kegyetlen...

Ashley és Bálint


Két kisdiák oson egy kis állatkával be a kastélyba, amennyire tőlük telik ebben a késői órában, de a kastély keleti részén lévő Eridon toronyba való bejutás még messze van, hiszen a bejárati csarnokot még csak most készülnek elhagyni. Hatalmas szerencséjükre az éjjel őrségben lenni szokó Rikola Rihárd portréja napközben a Vígadófreskók folyosójára tévedve nem tudta megállni, hogy ne gurítson le pár korsót a tanoda másik felében lakó barátaival, úgyhogy most éles szemei becsukva őrzik terepet. Ez persze hőseinknek kapóra is jön, de mikor elhaladnának az iskolában csak "Riasztóportré"-nak gúnyolt festmény előtt, az felhorkant a neszekre, majd tovább húzza a lóbőrt. Hogyha ez kiderül, holnap bizony nagy fejmosást fog majd kapni a Banyától, mert ő persze imádja az éjszakába nyúlóan lógós diákokról terjeszteni a pletykákat, de ha hamar elérik úti-céljukat a gyerekek, csak nem tűnik majd fel senkinek. Biztonságban fel is jutnak a klubhelyiséghez vezető folyosóra, ami teljes sötétségbe borulva jelzi, hogy senki sem járt mostanában erre, mindenki nyugovóra tért. Ám a következő pillanatban hangos zajt csap valami a következő kanyarban - úgy hangzik, mintha egy lovagi páncélt borítottak volna fel -, s olybá tűnik ebben a pillanatban, mintha az egész kastély hallaná a kongást. A folyosó zeng a csörömpölés visszhangjától, s a kanyar másik oldalán fellobbannak a fáklyák: valaki közeleg. Tanár? Prefektus? Éjjeli rém, akinek még a fáklyák is utat mutatnak?

David, Évi, büntetőmunka


Ebédidő, nagyterem. A zöldeknél a szokásos felmordulások és bárbajra hívások hallatszanak, amikor két Levitás gyerkőc somfordál oda az asztalukhoz. Mindenki elcsöndesül, néhányan kíváncsi szemekkel, mások nemtörődöm flegmasággal figyelik az eseményeket. David belekezd a büntetőmunkájuk ismertetésébe, páran felnevetnek a feladat hallatán, s ha megtalálják Đomit maguk között, a közelükben ülők megveregetik a vállát, a távolabbiak elismerő pillantásokat küldenek felé a zseniális ötlete miatt. A kék fiú annyira lovagias, hogy ő kezdi a mondandóját, de az, hogy egy növényhez vannak hasonlítva, nem sok Rellonosnak tetszik. Az előadás közben vicsorognak, gúnyolódnak, míg odaát, a többi asztalnál valakik hangosan felkuncognak. Mire a végére ér, már biztos lehet benne, hogy ezeket a hasonlatokat ebéd után nem fogja ép bőrrel megúszni, amit biztosít a most kitörő tapsvihar is. A sárkányok ugyanis gúnyos, erőteljes tapsolásba kezdenek, még mielőtt bármelyik ház diákja ténylegesen elismeréseként a bátorságért megtenné ezt, így biztosítva maguknak a fölényt. Ez a lépés még egy-két jelenlévő tanárt is meglep. Mindenesetre a Rellonosok elcsendesednek, hogy most Évit hallgassák meg. A lány már egy kissé komolyabbra vette a figurát, őt nem fogják bántani a szünetekben, de azért az ő beszédét is rendesen kifigurázzák. Pofákat vágnak, úgy tesznek, mintha robotikusan olvasnának valamit fel, felállnak és kezet fognak, mikor a jó barátság kerül szóba, egyszóval rendesen megkapja a magáét. Az ő előadását már gyengébb taps zárja, aztán a helyükre menve az ebéd tovább fojtatódik. A mai nap hőse a sárkányoknak Đominic lett, remek pillanatokat okozott nekik.

Ashley és Bálint


A két kis gyerkőc nagy zajt csap, amíg menekülni próbál a közeledő valaki elől, és addig-addig szaladnak egy emelettel feljebb, mígnem felérnek a Dámák folyosójára. Az úrihölgyek most éppen ékszerekről és a régi szép időről álmodoznak, így gyakorlatilag nem ébrednek fel Ashley és Bálint hangos szívverésére sem. A fiataloknak azonban nincs nyugtuk így se, a legközelebbi terem a Társalgó, ahova be akarnak nyitni. Az ajtó nincs bezárva, a kilincs lenyomása után könnyedén és barátságosan invitálja be a látogatókat, mint ahogy mindig. A terem sötét és üres, az egyetlen mozgást csak az a szellem okozza, aki ásítozva siklik át a nebulókon, ezzel felettébb kellemetlen élményt okozva nekik. De talán nem csak ez a szellem nem tudott aludni, mivel odabentről fontoskodó duruzsulás hallatszik. Ashley és Bálint ugyan nem láthatják az ajtó mögött rejtőző festményt a tudós doktorokkal, de világosan hallhatják a Macsulikról folytatott heves vitát, amit még üvegek csörömpölése is kísér. Ide talán nem ajánlatos bejönni, hiszen a festmények egy szempillantás alatt valamelyik tanár fülébe juttatják az ittlétüket, de ha nagyon akarnak, be is szállhatnak a nyomtafestéket nem tűrő ékesszólásokkal teli tanácskozásba.

//Karakteridő: Október 1. 18:00 – 21:00, Szerepjátékosan: Szeptember 19 – Október 5. éjfél
Szálazás: Az évnyitó/záró esemény egy szálba kerüljön, azaz mindig az utolsó hozzászóláshoz szálazzatok. Köszönöm!//

A csapat

Lányok