Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egyáltalán nem bánja, hogy megszabadul Ilona nénitől és sleppjétől, de Heléna után sem hullajt könnyeket. Ha tehetné, kitörölné az estéből és inkább diskurálna azzal a vén, hájas macskával, de hát van egy angyal, aki a segítségére siet... Hogy aztán belökje a pokol legmélyebb bugyraiba a szülei által. Gondolta, hogy hamar letörik majd a szarvát - egészen pontosan az udvarlásra szakosodott unikornisszarvát -, ám arra nem számított, hogy ez majd ilyen gyorsan bekövetkezik. Mindenesetre most végre kettesben lehetnek, legalábbis nem társaságban, ami mindenképp üdítő. A Helénával kapcsolatos kérdésnél észreveszi, ahogy Lianna szemében csalódottság csillan. Hát de mi rosszat mondott...? Inkább hagyná is, de a nő végül belevág a magyarázatba, ő pedig érdeklődve figyeli.
- A fenébe! Na nem baj, hátha én leszek a szerencsés, talán nekem igent mond - töprengőn pillant a nő irányába, aki azonnal integetni kezd és illegeti magát. Jó isten, gyere le. Rögtön kirázza a hideg, így elfordul, majd látva a mellette lévő reakcióját szemtelenül elmosolyodik. Bal kezének mutatóujjával finoman felemeli a fejét, hogy tekintetüket összekapcsolja, még azzal sem törődik igazán, hogy ki látja majd őket. Reméli, hogy Heléna és lecuppan róla. - Ne nézz így, mert utálom. Nem mindenkinek ő a kedvence - talán, de csak talán, ha nem egy bálterem és estély közepén lennének, akkor talán mondana, vagy ne adj isten tenne is többet, de így csak elszakítja íriszeit a nőétől és a vendégsereg felé pillant. Nem sajátíthatja ki magának, így hát nem is teszi, helyette egy teljesen természetes, ám mégis bensőséges mozdulattal indítja útjára kettejüket. Jó lenne, ha mindketten ugyanazt éreznék, de erre nem sok esély van.
Az asztalhoz érve hagyja, hogy Lianna ismét üdvözölje anyját, majd udvariasan kihúzza neki a széket, hogy kényelmesen helyet foglalhasson. Mondtam már, hogy úriember? Mondjuk azért annyira nem az, elvégre ezen mozdulatsornak köszönhetően tökéletesen tisztán hallja a törődő édesanya minden szavát. Na melyik kis csipszarnak úriembernek kell kinyomni a két szép szemecskéjét? Hogy ne tűnjön fel megakadása, helyet foglal Lianna mellett és egyből meg is találja Ilona néni fiát. Vállas, mint a vízisikló, tornából felmentett, olyan gyíkarcú. Na jó, ez nem igaz, bárcsak az lenne! Magas, jóképű, igazán kellemes társaságnak tűnik, csakhogy akkor, mikor Henrik épp fel szeretné csípni Halty-t, talán nem örül egy vetélytársnak. A helyzet akkor súlyosbodik csak igazán, mikor Heléna fülsértően magas hangjával megérkezik melléjük. A férfinak nem kell sok idő, hogy tudatosítsa, ez egy tökéletesen megkomponált terv, ugyanis amíg ez a szőke liba megpróbálja lekötni Őt, addig Ilona néni fia bátran udvarolhat a WoMen jövendőbeli igazgatójának. Meg még mit nem!
- Nekem is kihúzod a széket? - szoprán hangján nyávogja a kérdést, mire Henriknek kell egy mély levegőt vennie, hogy nehogy kicsússzon a száján, amit valóban gondol, így csak egy "persze" kíséretében felkel és segít helyet foglalni a másik hölgynek. Némán ül vissza maga is a székére és nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy a kis udvarló véletlenül éppen Liannával szemben kapott helyet. Óhogyaza... Szívesen kezdeményezne beszélgetést, azonban a mellette ülő szőke lány szinte rögtön hiénaként veti rá magát. - Tudom, hogy sok csúnyaságot terjesztenek rólad, de én nem bánom, szeretem a rossz fiúkat - Henrik elkerekedett szemmel néz a lányra és fogalma sincs, erre mit mondhatna. Mi az, hogy rossz fiú? Na jó, hát ő ezt nem bírja tovább.
- Ha megbocsátanak - azzal felkel és egyenesen a vészkijárat felé siet, mert egy percet se bír emellett a kis... Annyira sajnálja, hogy Halty-t Ilona néni fiával kell hagynia, de még egy szó attól a cafkától és minden bizonnyal megmondja neki a magáét, amin tényleg csámcsoghatnak majd a bulvárlapok. Hátra sem nézve lép ki az ajtón, hogy utána kicsit arrébb megállva megdörzsölje arcát és mély levegőt vegyen. Na erre nem volt felkészülve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az, hogy érdeklődött iránta még semmit nem jelent, ugye? Mármint lehet csak kíváncsiságból kérdezett rá, mert nem lopta be magát éppen a szívébe, épp ellenkezőleg. Nehéz lenne elképzelnem Henrik mellett Helénát, de azt meg kell hagyni, hogy egy ilyen határozottsággal megáldott nő mindenképpen jobban állna Henrik mellett, mint egy olyasfajta, mint én. Ez nem önsajnálat, ezek tények, Heléna százszor magabiztosabb mindenben, amit csinál, mint én, és Henrik mellé egy olyan nő kell, aki teljes mellbedobással ki tud állni mellette, támogatja, ott van neki. Ezt én is meg tudnám tenni, minden bizonnyal, de talán nem olyan erőteljesen, mint Heléna. Sajnos Henrik következő mondata sem ad okot a felhőtlen boldogságra.
- Mazel tov - legyintek egyet, szinte morgom ezt a két szót magam elé, főleg amikor észreveszem, hogy Heléna úgy integet Henriknek, mintha világi barátok lennének. Aztán... aztán megszűnnek a gondolatok ismét, megszűnik körülöttem a világ. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, engedelmeskedve az állam alá tett ujjnak. Barnáim elvesznek a tengerkék kékekben, és nem eresztik el tekintetemet, amíg úgy nem dönt. Nincs esélyem elkapni pillantásomat, egyszerűen nem tudom megtenni. A gyomrom megremeg egy pillanatra, majd haloványan elmosolyodom a kijelentésre. Akkor most minden kétségem szertefoszlott, ugye? Nagyon remélem. Henrik nem mondd mást, de szemeiben a csillogás azt sugallja, hogy szeretne, azonban sem az időpont, sem a helyszín nem megfelelő, és ezt mindketten tudjuk. Igen, még én is, bármennyire is szeretném meghallani és megtudni mire gondol, mi jár a fejében.
- Köszönöm - ahogy Henrik kihúzza nekem a széket, haloványan elmosolyodom, de rögtön dühös pillantást vetek anyámra, mert azért mindennek van ám határa, és ezt neki is ezerszer elmondtam már. - Anya... engem egy cseppnyit sem érdekel Gábor - és én ennyivel le is zártam a témát, de anyám folytatja. Mutogat, hajtogatja a magáét, sorolja nekem a férfi jó tulajdonságait, és mi egyebeket. Sóhajtva legyintek egyet felé, apám pedig látván zavaromat és nemtörődömségemet tartja szóval anyámat, amíg én egy korty bort lenyelek. Legalább apám tisztában van a dolgokkal, és nem akarja rám erőltetni, holott anyám is tudja, mégis valamiért örülne ennek. Ki érti ezt? Szinte felugrom a székről, amikor Heléna visítása megüti a fülemet. Kezemet mellkasomra téve sóhajtok egy mélyet, hogy szívemnek ritmusa helyreálljon, apám szemét eltakarva nevet, én pedig tátogok neki egy "jól van már"-t és lerendeztük. Tudom, hogy ő is majdnem a plafonig ugrott ettől a hangszíntől, így halkan én is felkuncogok, de jókedvem nem tarthat sokáig. Ahogy Henrik leül mellém, fel is áll és Heléna kedvére téve húzza ki neki is a széket. Valami forrong bennem, és ez nem düh, hanem annál sokkal, de sokkal mélyebb. Nem tetszik az érzés, de keserű és legszívesebben nem betolnám a feneke alá a széket, hanem még jobban kirántanám. Gondolataim úgy elterelődtek, hogy nem is figyeltem az amúgy folyamatosan nekem beszélő Gáborra, így ráemelem pillantásomat, udvariasan elmosolyodom felé, majd bólogatok, amikor úgy érzem éppen az szükséges.
Majd megszólal. Ez az buta liba megszólal, bennem pedig megáll az ütő, és tekintetem ismét elveszem a nekem hadováló férfiról, aki végre észreveszi magát, vagy talán csak érzi a feszültséget és elhallgat. Lassan fordulok Heléna felé, futólag látom csak Henrik arcát, aki elnézést kérve viharzik ki a teremből. Egy lesajnáló mosollyal nézek a... szóval rá.
- Martonfalvy Heléna - kezdem el mondandómat. Hangom duruzsoló, már-már kellemesnek mondanám, de aki ismer az tudhatja, hogy mi lesz a vége ennek. - Te ostoba! Teljesen meghülyültél?! Mégis mit képzelsz magadról? Ami neked rossz fiús, az ennek az embernek a családja volt, akiket meggyilkoltak! Van pofád azt mondani, hogy mennyire együtt érző vagy és empatikus, de remélem tudod, hogy ez rohadtul nincs így! Henrik elvesztette a családját, ami szerinted a rossz fiúságát kölcsönzi neki - hangom lehalkítom, szemeimet lehunyom pár másodpercre. - Gratulálok, remélem most örülsz annak a retardáld fejednek! És ha megbocsátotok - székem lábai hangosan csikorognak a padlón, ahogy hátra tolom, majd mindent magam után hagyva rohanok Henrik után, az egyik asztalról elemelve egy üveg vörösbort. A férfit az ajtótól pár méterre találom meg. Nagy lendülettel jöttem utána, ami, amint megláttam a férfit, el is múlt. Mit mondhatnék neki? Miattam van ez az egész, én rángattam ide, pedig tudtam, hogy milyen emberek lesznek itt, bár Martonfalvy-ról nekem senki nem szólt, de ugye, ez akkor sem mentség.
- Henrik - óvatosan lépek hozzá közelebb, amikor elé érek lágyan megérintem karját, hogy rám figyeljen. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy ő is itt lesz - szemeimet lesütöm, teljesen mértékben felemészt a bűntudat, amit nemigen tudok palástolni. - Menjünk fel a szobámba, jó? És ne is ellenkezz, nem foglak ilyen állapotban magadra hagyni, plusz - emelem fel hatalmas mosollyal az üveget. - Hoztam bort - csak remélhetem, hogy oldja egy kicsit a hangulatot. Szemem csillogása talán elárulja Henriknek mennyire sajnálom is ezt az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rettenetesen aranyos ez a gyerek, van benne valami pimasz, de markáns, ami miatt nagyon is hajlasz rá, hogy tényleg hallgass rá. Kevés kisfiú mondhatja ezt el magáról, nem is vagyok oda értük, erőszakosak és nagyon undokak tudnak lenni az egész élettel is. Manó nem.
- Hát ez csodásan hangzik. Majd valamikor elhozom a pizsamámat, és akkor egész este nézhetünk mesét meg ehetünk fagyit, mert semmi más dolgom nem lesz, oké, pocok? - nézek a kisfiúra végül, nagy szemekkel, megszeppent mosollyal, kissé félsszel pillantva át Quinnre. Nem mintha attól tartottam volna, hogy ő nem megy bele, aludtam én már nála, rajta, vele, mindent is.
Azt viszont mindenki tudja rólam, hogy nem szeretek veszíteni. Nagyon nem, így minden megfontolás nélkül rántok egyet Quinn nadrágján, majd diadalmas sipítással szaladok tovább, mint egy hősies tengerimalac, felkapaszkodva a hajó menedékébe, a nevető Manó mellé.
- Ilyet nem szabad csinálni, csak azért csináltam, hogy megmutassam, mit nem szabad - bólogatok nagyokat a kisfiú felé, aztán jó magam is kardot rántok, hogy megvédjem magam. Még a tipikus vívó pózt is leutánzom, hasonlóan rá szegezve a kardot. - Egy igazi kalóz nem hátrál meg! Kék hajjal temessetek el!
Mert nem bízom el magam, csak neki rontok a karddal, szigorúan csak a fegyvert és jó, talán néha még a karját is eltalálva.
- Ennyit tudsz?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem fogok hazudni, erre a mozdulatsorra és kijelentésre sohasem került volna sor, amennyiben a szituáció nem alakul úgy. De nem engedheti, hogy Halty azt higgye, ez a cafka jobb nála, nem, egy percig sem hiheti. Éppen ezért biztosíték kell, és mi lehetne jobb a valóságnál? Hirtelen az estély csak kettejükre szűkül, a háttérben hallatszódó beszélgetés elcsendesül, egyedül a nő kedves, barna tekintete marad. Bárcsak tényleg megszűnne minden körülöttük és a pillanat örökké tartana... De nem.
Visszatérnek a vendégek közé és majdnem minden rendben zajlik. Azt leszámítva, hogy a kedves mama el van ragadtatva Gábortól, akiről egyébként a nevén kívül semmit sem tudunk, csak azt, hogy Ilona néni fia. Remek, ez már karrier, életpálya... Szinte alig hallja meg Lianna tiltakozását, miszerint nem érdekli a hapsi, ugyanis teljesen mindegy, mit akar, ha az anyjáék támogatják. Ha ez nem volna elég, még Heléna is megjelenik az irreálisan magas hangjával, az elviselhetetlen stílusával és a közönséges külsejével. De tudjátok mit? Henrik hős, ő mindent elvisel, nem fogja faképnél hagyni, hanem átvészeli ezt az estét. Legalábbis addig a pillanatig, míg a szőke bele nem kezd a rossz fiú dumába. Ekkor ugyanis egy láthatatlan cérna elszakad a férfiban, így gondolkodás nélkül kér elnézést és lép le. Kell egy kis szünet.
Az ajtón kilépve picit arrébb áll, hogy mély levegőt vehessen és átgondolhassa, mit mondjon, amikor visszaér. Az a legnehezebb feladat, hogy ne küldje el a fenébe a csajt, mert amúgy szíve szerint megtenné. Úgy utálja az ilyen rámenős kis picsákat, hogy az nem igaz, ellenben neveltetése és az illem tiltja, hogy megmondja a valót. Már épp mélyebbre merülne a kérdéskörben, mikor nyílik mögötte az ajtó és Lianna lép ki rajta, legnagyobb meglepetésére.
- Nem a te hibád. Miattam igazán felesleges volt kijönnöd, vétek magára hagyni Gábort, édesanyád odavan érte - bár nem szándékozott megjegyzést tenni a férfira, végül mégsem tudja megállni. A féltékenység zöld szörnyként markol a szívébe és lelkébe, valamint a tudat, hogy sohasem lesz olyan, mint ő és a nő szülei mindig is valaki mást akarnának helyette. Mi a fenének kéne törnie magát az egészen? Persze próbálkozik, megtesz mindent, de nem biztos, hogy ez elég lesz arra, amire akarja. Nyilván nem szerelmes még, de Lilla óta most először táplál valaki iránt érzelmeket, csak épp a rossz személyt választotta ki erre. Ilyen az élet. - Engem nem érdekel, mit gondol rólam. Nem bántott meg - kissé furán néz Halty-ra, majd felnevet, ezúttal teljes szívből. - Azért jöttem ki, mert képtelen voltam moderálni magam. Ha bent maradok, valószínűleg megmondom neki a magamét és végképp szégyent hozok rád - megvonja vállát, mert bár értékeli a törődést, igazából tényleg nem érzi magát rosszul. Akármilyen rosszul is hangozzák, megszokta már, hogy az emberek megnézik és megjegyzéseket tesznek rá, netán ítélkeznek. Azt nem mondom, hogy teljes mértékben tojik rá, de már nem hatja meg és el tud tőle vonatkoztatni.
- Köszönöm, hogy kijöttél hozzám, de nem fogom elrontani ezt az estét. Csak Helénával kezdjünk valamit, mert a végtelen türelmem mit sem ér vele kapcsolatban - kissé kelletlenül mosolyodik el, mert tényleg ez minden baja. Ha ő nem lenne ott, minden egyszerű lenne, simán lenyomná a paprikajancsi Gábort és meghódítaná a szülők szívét. Heléna viszont egy olyan határon lép át, amit leírni is nehéz. Kiveszi a nő kezéből az üveg bort és int Istvánnak, hogy menjen oda. - Megtennéd, hogy ezt észrevétlenül visszacsempészed? - Pista persze egy mindent tudó görbével arcán bólint, tekintetéből sugárzik, hogy elégedett Henrikkel és a döntésével. Lehetett volna önző, távol tarthatta volna Halty-t ettől a fontos estélytől, de nem teszi, mert tudja, mennyit jelent mindez. - Gyere Lianna, menjünk vissza - megfogja a nő kezét és alkarjára kanyarintja, hangja mély és enyhén rekedtes, tengerszín szeme titokzatosan csillan. Bár egy kósza gondolat erejéig elképzeli, hogy homlokon csókolja, végül nem tesz semmit. Talán majd máskor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A Gáborról folyó diskurzus kellemetlenségét csak növeli az, hogy Henrik éppen mellettem ül, hogy ő kísért el, és támogat ebben az egészben. Anyámmal ezerszer átbeszéltük már ezt, és megkértem, hogy tartsuk a témát egymás között, ha már mindenképpen beszélni szeretne róla, de úgy látom, annyira nem jött össze a dolog. Apám ilyen szempontból legalább sokkal diszkrétebb, és bár anyám előtt nem is mondta ki, de nekem már többször is kifejtette, hogy eszembe ne jusson egy Gábor-féle alakkal csak gondolkodni sem, nemhogy igent mondani bármire is. ÉS mennyire igazat adok neki! A külsőség nem minden, mert bármennyire helyes is és férfias a maga módján, a személyiségétől a rosszullét kerülget, és nem érdekel, hogy amúgy mennyire helyeees. Kérlek... nem vagyok már tizenhét éves, hiába viselkedem néha úgy. Itt amúgy sem tehetem meg, hogy megmutassam a valódi arcomat, szóval a mindig bevált álarc fel és show time! csak itt működik, máshol nem. Főleg nem Henrik előtt, akit láttam erősen a sok szarság ellenére, megtörten a menyasszonya miatt, berúgva a menyasszonya miatt, kedvesen viselkedni velem, mosolyogni velem, és még sorolhatnám. Túl sok arcát láttam már ahhoz, hogy fennakadjak holmi kinézetnél, és hiába nem mehet el az ember emellett, főleg nem egy ilyen öltönyben, de mégis... na és akkor felbukkan Martonfalvy a hülyeségével, én pedig gondolkodás nélkül megyek Henrik után, hogy elnézést kérjek és felajánljam a szobámat, mint nemrég nyílt kocsma. Igazából jobb is eszembe juthatott volna, de idáig terjedt az agyam, és amúgy is mindegy, mert nem olyan választ kapok, mint amire számítottam.
- Ó - kezemet lejjebb engedem benne az üveggel, majd alsó ajkamat kezdem el harapdálni. - Én... én erre nem tudok mit mondani igazából - nevetek fel halkan és kínosan. Jobb reakció nem telik tőlem, és valamiért úgy érzem, egy normális embertől sem várhatnék egy ilyen mondatra jobb reakciót. Mondanám, hogy jóérzéssel tölt el az, hogy észrevette és meg is említi ilyen körülmények között, mert zavarja, esetleg érdekli a dolog, de nem. Sokkal inkább zavar, hogy hallania kellett az egészet, és meg is jegyezte, figyelmet tulajdonít neki, amikor letisztáztam; nem érdekel a férfi. Sehogy.
- Micsoda? - meghűl bennem a vér, és csak meredt tekintettel tudom nézni azt, ahogy Henrik őszintén nevet. - Nem bántott meg? De akkor...? - tekintetem körbejár a konyha bejárata előtti helyiségen, szemöldököm ráncba szalad, és amikor leesik a mondandója, mert folytatja, szemem elé kapom kezemet és úgy belepirulok a helyzetbe, mint még soha azelőtt. Baszki! Nem megbántotta, hanem azért jött ki, nehogy elküldje melegebb éghajlatra a nőt! Istenem! Szinte hallom, ahogy a hatalmas szikla darabok lehullanak szívemről, és halványan mosolyogva veszem el kezem szemem elől, hogy Henrikre pillantsak.
- Végképp szégyent hozol rám? - oldalra biccentett fejjel figyelem Henriket, miközben visszaadom Istvánnak a bort, aki rögtön el is tűnik vele. - Mégis milyen szégyent? Henrik! Engem nem érdekel senki azok közül, akik kint ülnek, a szüleimen és rajtad kívül. Nem hozol rám szégyent, hogy hoznál? - tárom szét a karomat értetlenül, mert tényleg nem értem. Egyszerűen nem tudom összerakni a mondat lényegét, hogy Henrik szégyent hoz rám. Hitetlen nevetek fel. - Ne beszélj butaságokat, kérlek - vonom meg a vállam végül, mert nem tudok mást reagálni erre az egészre. Nem is értem, és lehet nem is akarom megérteni. Mosolyogva követem Henrik kezének mozgását, hogy végül karom az ő alkarján pihenjen meg, a minimális bizsergést, amikor hozzáérek és megérzem illatát észre sem veszem.
- Menjünk - egy aprót bólintok, majd felpillantok a férfira. - De csak, ha neked adhatom az első táncom, meg az összeset az este folyamán igazából, mert nem akarok Gáborral menni sehova. Még két lépést oldalra sem - óvatosan nyitok be az ajtón, mert így mi még pont látunk mindent és mindenkit, de minket senki, és a kis emelvény felé mutatok, ahol a hangszerek várnak arra, hogy megszólaltassák őket. A tánc felkérésben nincs hátsószándék, egyáltalán nem az a szándékom ezzel, hogy Henrik csak velem táncoljon, mert ha neki Heléna kell mindezek ellenére, akkor rendben, bármennyire is keserű ízt hagy maga után ez, de én akkor sem akarok Gáborral táncolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Legyünk őszinték, nem erre a reakcióra számított. Szóval megerősíti, hogy a szülei odavannak Gáborért, meg aztán neki sincs igazán ellenére a dolog, szóval... Na jó, ez most nagyon nem kellett Henrik önérzetének, de mit tehetne? Biccent, mintegy tudomásul véve, hogy ez most így alakult és nincs mit tennie - pedig igenis volna! Ezután áttér a beszélgetés konkrétumára, mert úgy tűnik, hatalmas félreértések keletkeztek közöttük.
- Hát igen, kínos. De az én reakcióképtelenségem még mindig szalonképesebb, mint az ő viselkedése, ez vigasztal - megforgatja szemeit, mert valóban, inkább ismerd el, hogy csatát vesztettél, így képes lehetsz megnyerni a háborút. Heléna jelenléte felér egy órák hosszát tartó kínzással, és akkor ez csak annyi volt, hogy megjelent, a száját még ki se nyitotta. Tulajdonképpen elgondolkodtató, mivel járna jobban: flörtöl vele, aztán tipikus pasiként pofára ejti, vagy mindvégig úriemberként tartja a távolságot? Láthatóan az utóbbi nem igazán válik be, de ha arra gondol, hogy Lianna esetleg a szőkével láthatja enyelegni... Persze féltékennyé tehetné ezzel, ha valóban érez bármit iránta barátságon kívül, de egy ilyen húzással nem egyszerűen gyerekessé válna, de még Gábor karjaiba is lökné a nőt. Szóval más terv kell.
- Azért nem túl jó jel, hogy egy gyilkossággal és fekete mágiával vádolt kísérőt hozol magaddal, ismerd el - huncutul elmosolyodik, hiszen érti ő, hogy Halty meg se hívta volna, ha ez gondot jelentene, azonban mégsem vet rá jó fényt. És talán a szüleire sem. Oké, elképzelhető, hogy Henriknek akad némi komplexusa a dologgal kapcsolatban, de ne feledjük, hogy ennek köszönhetően vesztette el menyasszonyát, nem lepné meg, ha Zaina is egyszerűen faképnél hagyná, vagy nem vállalná fel semmilyen téren. Még barátként sem. - Na de hagyjuk ezt most, ezen ráérünk vitatkozni az estély után is - egy ideje már az ajtó irányába pillantgat, mert elvesztette az időérzékét és nem tudja, mikor jöttek ki onnan. Ahogy mondta, semmiképp sem akarja feltartani a nőt, vagy esetleg elrabolni a nagy napjáról, ez az ő pillanata. Meghagyja neki.
Az ajtóhoz sompolyognak és Lianna könnyedén kukucskál be a résen, csakhogy a férfinak igen közel kell húzódnia hozzá, hogy ugyanazt lássa, mint ő. A félig meztelen váll és az egyenesen tartott hát a férfi mellkasához simul, hagyva ezzel a kellemes anyagú öltönyt végigsiklani rajta. Noha Henrik mit sem vesz ebből észre, nem tud elvonatkozni testük közelségétől és az orrát megtöltő illattól. Tánc. Na erről van szó! - Te most felkértél? Mi van, ha betelt a táncrendem? - mélyen, dörmögőn suttogja, hogy rajtuk kívül senki ne hallhassa, meleg lehelete játékosan cirógatja a kecses nyakat. - De tudod mit? A tiéd mind. Ments meg SzörnyHellától - kissé drámai hangsúllyal ejti ki a nevet, mintha egy mumusról vagy dementorról beszélne. Mielőtt Halty-nak akárcsak esélye lenne reagálni, kitárja az ajtót és magabiztos léptekkel indul el az asztaluk felé. Heléna a szája szélét rágja, a korábbi intermezzo után nem tudja, meg merjen-e szólalni, ami pont kapóra jön nekik. Ismét illedelmesen kihúzza a széket Liannának, majd ő maga is helyet foglal. Az arcán lévő halvány mosollyal óvatosan Gábor felé sandít, aki majdhogynem lyukat éget belé. Természetesen Henrik szemrebbenés nélkül állja a szúrós tekintetet, s csak azért nem tesz megjegyzést, mert nem volna illendő. Hah, megint úriember!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halkan, mégis teljes szívemből felnevetek, ahogy Helénáról nyilatkozik a férfi. Istenem, nem kellett több pár sornál és három perc egymás közelében állásnál vagy ülésnél, és már Henrik is látja azt, amit én évek óta mondok a hozzám közel állókhoz. Heléna elviselhetetlen személyiségét nem kompenzálja az, hogy szép és puccos ruhákban jár. Nem is lenne rá képes, mert elég ha megszólal, és mindenki a falat kaparja tőle. Rázkódó vállakkal tekintek Henrikre.
- Szerintem te mindenben szalonképesebb vagy - legyintek egyet felé, és alsó ajkamat beharapva, egy mélyet sóhajtva próbálom meg rendezni vonásaimat, hogy ne nevessek fel ismét. Az este legjobb része az, hogy Henrik eljött velem. Nem érdekel ki mit mondd a családról, vagy netalántán csak rólam, mert eltörpül amellett az érzés mellett, ahogy a férfi velem szemben áll, és tartja magát az egész helyzetben, és ahelyett, hogy jelenetet rendezne, egyszerűen kisétál, mert engem nem akar kellemetlen helyzetbe hozni. Mi ez, ha nem figyelmesség? Az este legjobb pontja, hogy Henrik eljött, és tudom, hogy amikor apám feláll arra az emelvényre, hogy hivatalosan megnyissa az estélyt, aztán pedig én topogok fel hazug mosollyal arcomon, Henrik lesz az az arc, akit keresni fogok, nehogy elájuljak.
- Szeretem a kihívásokat, és a jelek pedig nem érdekelnek - megköszörülöm a torkom, és inkább a plafon felé bámulok, nehogy véletlen feltűnő legyen az, mennyire nem akartam kimondani ezt a mondatot, egyszerűen csak kicsúszott. Lehet megártott már az a két korty bor is? Mondjuk, simán el is hinném, tekintve, hogy nem vagyok egy nagy ivó, örülök, ha egy pohárka bor nem üt be! - Ó, szóval mi vitatkozunk? - mutatok először magamra, majd a férfira mosolyogva, végül kezeimet csípőre teszem, kissé előredőlök, hogy a félelmetes énemet mutassam meg, ami valószínűleg majdnem olyan nevetséges, mint egy nyuszi hot-dog ruhában, de nem baj. Próbálkozni szabad, én pedig nem adom fel egykönnyen a dolgokat, és talán van szerencsém ezt Henriknek is megmutatni a jövőben.
A színpad látványára görcsbe rándul a gyomrom, és nem is akar az a csomó engedni, egészen addig, amíg meg nem érzem Henrik közelségét a hátamhoz. Elfelejtek levegőt venni, érzem, ahogy a puha és selymes anyag a vállamnak simul, majd meghallom a duruzsoló és mély hangot fülemnél. Konkrétan mellette. Levegőm még mindig nincs, így a szavak értelmét sem fogtam fel egyelőre, egyszerűen megtelt tüdőm Henrik illatával, amitől egyelőre nem tudok elvonatkoztatni. Válaszolni kéne, nem? Mi is volt a kérdés? Kérdezett egyáltalán? Jobb híján csak kissé oldalra sandítva elmosolyodom, végül bólintok egyet, hátha beletrafálok és nem olyat kérdezett, amit ki kellene fejtenem, esetleg több reakciót várna tőlem. A következő mondatot viszont teljesen tisztán értem, és először csak meredten nézek magam elé. Pár másodperc múlva kapom szám elé a kezemet és hajolok vissza az ajtó biztonságosabb felére, hogy engedjem kitörni a nevetést, ami mélyről jövő és őszinte. Szent ég! SzörnyHella! Nincs sok időm nevetgélni, mert Henrik egy határozott mozdulattal terel át az ajtó egyáltalán nem biztonságos felére, én pedig mosolyogva, alsó ajkamat harapdálva, hogy ne törjön ki megint a nevetés, amikor Helénára nézek igyekszem a helyemre, köszönöm meg a férfinak a kedvességét, majd ülök le.
- Kislányom! Merre voltál? - anyám vádló hangjára csak megforgatom szemeimet, végül mosolyogva fordulok felé. - Helyre hoztam azt, amit Heléna elrontott az egyik meghívott és igen nagy tiszteletnek örvendő vendégünkkel
- a válasz megfontolt, szerintem elég kielégítő, és még arra is van időm, hogy széles mosollyal tekintsek Helénára, akinek tekintete, ha az még lehetséges, még több utálatról árulkodik. Érdekes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

A hátsó ülésről még kiveszem a hátizsákomat, az összecsavart bolyhos plédet meg a nagy ezüsttermoszomat, és az ajtót becsapva elindulok hátra, a fényesre suvickolt pickup nyitott platójához. Balommal megtámaszkodok a végében, majd halkan nyögve egyet felugrok rá, és míg a puha takarót kiterítem, lemosolygok a szőkére, akinek bár fogalma sem volt arról, hova jövünk, útközben egyszer sem kapott hisztériás rohamot, hogy ott helyben álljak meg, forduljak vissza, vagy nem is, inkább forduljak fel, vigyem haza, vagy egyszerűen csak tegyem ki, amúgy pedig, ha nem volna világos: soha többé nem akar látni.
- Jól esik, hogy megbíztál bennem - jegyzem meg, és a táskámat meg a termoszt letéve visszalépek Juniperhez, hogy lehajolva a kezemet nyújtsam felé. Ha elfogadja a segítséget, akkor egy mozdulattal felhúzom őt a kocsira, majd tenyereimet összesimítva végigpillantok a kis éjszakai majdnempiknikünk helyszínén. Hát... nem egy ötcsillagos hoteltető, de arra jó, hogy viszonylag kényelmesen bámulhassuk a már rég fekete, tiszta eget. Veszek egy mély levegőt, és lesandítva a kislányra féloldalas mosolyra húzom a számat. - Érezd magad otthon. Van forró tea is, szigorúan cukor nélkül.
Huncut tekintettel nézek a szemébe, majd felpillantok az égre; megszámlálhatatlan sárga pont tündököl odafent. Szemeimben ragyogva tükröződik vissza a végtelen égbolt, ami egyszerre tölt el csodálattal és érzem magam alatta hihetetlenül aprónak, sebezhetőnek és végesnek. Aztán leveszem a dzsekimet, és Juniper kezébe nyomom.
- Párnának - mosolygok rá, majd lefekszem a plató jobb oldalára, és a kettéhajtott hátizsákomat a fejem alá gyűröm. Csak akkor szólalok meg újra, mikor már ő is mellettem fekszik, de akkor sem nézek rá, hiszen pillantásom a mennybolton ragadt; egyenesen magam fölé, a semmibe bámulok, és kezd elfogni az az ismerős érzés, ami ilyenkor mindig: hát ezért érdemes élni. - Imádok sátrazni. A kedvencem az, mikor otthon, nem Angliában, hanem anyukám szülőhazájában, Amerikában, Utah-ban vagy Idaho-ban vagy Arizonában, vagy lényegében bárhol... nemzeti parkokban vagy erdőben verünk sátrat, ahol biztosan tudni és érezni lehet, hogy körülvesz a vadon, medvék, rókák, mókusok. Ahol az lehetsz, aki tényleg vagy. Ember a természetben.
Oldalra fordítom a fejem, Juniper pillantását keresem. Tudom, hogy egy művész egészen másként látja a világot, mint valaki olyan, mint én is vagyok, de ez nem tántorít el attól, hogy őszintén megmutassam neki a saját világom szépségeit - a világot az én szememmel.
- Mikor egy szál sátorral kint vagy a természetben - fűzöm tovább a szót - és rádsötétedik, te meg a tűznél ülsz és az eget nézed, akkor megszáll egy ehhez nagyon hasonló érzés. Nem tudok rá jó szót, ez csak... csak úgy van. Hozzád tesz, megbűvöl, letaglóz. Észreveszed, milyen parányi is vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egyszer biztos, hogy az fog a sírba vinni, hogy túl keveset kérdezek.  Most sem különösebben hezitáltam, csak felvettem a kabátomat, egy kényelmesebb cipőt és a reggeli edzéstől kissé sajgó izmokkal kiléptem az ajtón, majd nem is sokkal később beszálltam abba a bizonyos autóba. Fogalmam sincs, hogy hová tartottunk, és kicsit talán mondhatom azt is, hogy abban a pillanatban nem is érdekelt.
- Egyszer ezért fogom elveszteni a veséim - nevettem fel halkan, miközben zsebre tett kézzel próbáltam kivenni a sötétben, pontosan hol is lehetünk. Nem segített, sőt, így inkább csak visszapillantottam Jasonre. A tenyerem az övébe simult, hagytam, hogy felhúzzon a platóra, majd el is kényelmesedtem elég hamar, hosszú lábaim kényelmesen kinyújtva. - Milyen figyelmes valaki...
A hangomban viszont nem bújkált gunyor, vagy semmi hasonló, tényleg azt gondoltam, hogy szép tőle, hogy eszébe jutott, hogy nem igazán élek ilyenekkel.
Enyhe zavarodottsággal tekintettem a kezembe nyomott, még meleg kabátra.
- Nem fogsz megfázni? - tettem fel a kérdést reflex-szerűen, az ujjaim a kabát anyagába mélyesztve. Nem teljesen tudtam hová tenni, de értékeltem a gesztust. Végül precízen összehajtottam, majd a fejem alá tettem, el is nyúlva teljesen, kékjeim az égboltra szegezve. Budanekeresd fényei sosem nyomták el annyira a csillagok fényét, mint más, nagy városoké. Azok a helyek nyomasztottak, nem akartam volna fixen egyik helyen sem megmaradni, ilyen szempontból azt hiszem,  sajátos nézeteim voltak.
Érdekes volt a dolgokat az ő perspektívájából meghallgatni, mert a magam részéről sosem voltam a nagy természetjáró típus. Inkább lekötött a gyakorlás, a kis életem rendezgetése, a szenvedés azon, hogy éppen kinek vagyok a legjobb barátja.
- Nem ugyanez, de a táncot is ezért szeretem. Nem a szólót, az nem egészen az én műfajom, jobb szeretek a csoporttal lenni. Ahogy a csillagképeket több apró fénypont rakja össze, a tánc sem teljes, ha akár csak egy ember is hiányzik belőle. - Csak úgy buktak ki a szavak a számon, nem is gondolkoztam rajta túl sokat, csak kint voltak, egyik a másik után. A fejem kissé oldalra billentve tereltem a tekintetem végül a férfira, halvány mosollyal az arcomon. - Tényleg figyeltél arra, amit mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

Jóízűen elnevetem magam, aztán a fejemet kissé megingatva, kérdőn sandítok le a szőkére. Bár igyekszem komoly maradni, a szemeim mint mindig, most is lebuktatnak; azokban kacérság csillog már azelőtt, hogy egyáltalán megszólalnék. Vonásaimban játékosság ül, még akkor is, amikor odabent majd megpusztulok azért, hogy ha csak egy pillanatig is, de tanító jellegű komorsággal tudjak ránézni a kislányra. Sóhajtanék, hogy asszem ez veszett fejsze, de inkább...
- Azért remélem, nem ülsz be minden jöttment kocsijába - felelem bujkáló mosollyal, egyértelműen magamra célozva, aztán elhelyezkedem a platón, és míg Juniper csatlakozik, én az eget kezdem kémlelni. Az nem is lehetne tökéletesebb.
- Édes, hogy így aggódsz - fordítom arcomat felé, és rámosolyogva behajlítom a könyököm. Pillantásom kitárt tenyeremre esik, amit éppen úgy tartok, hogy a sajátját ő is könnyedén beleilleszthesse, majd visszanézve rá kérdőn-kihívón felvonom a szemöldököm. Igaz, hogy engem jobban fenyeget a kihűlés veszélye, mint általában bárkit, mégis múlhatatlan vágyat érzek minden olyan helyzet megélésére, mint amilyen ez is. Én épp ugyanúgy szeretem a hűvös éjszakákat, mint a fülledt meleg nyári estéket, talán még választani se tudnék közülük. Tekintetem a kezem irányából arcára vándorol, mély, dörmögős hangom nyugtatóan cseng. - Ha minden kötél szakad, van még egy pokróc a kocsiban.
Mikor beszélni kezd, én elcsendesedek, és az arcát fürkészve figyelem, mit mond. Nem szólok közbe, egyenletesen szuszogva hallgatom végig, majd, mintha az egész nem lett volna érdekes, egészen más irányba terelem a beszélgetést - talán pont azért, mert nagyon is az volt.
- Soha nem szerettél középpontban lenni? - kérdezek rá, és a tekintetét keresve várok. Nem biztos, hogy ez mindenki számára egyszerű kérdés, tudom, hiszen annyi testvérem van, mint égen a csillag - ha ha -, és ha egy kicsit is, de valamiben mindannyian különbözünk a másiktól. Van, aki olyan témáról, ami őt magát érinti, még csak beszélni sem hajlandó, és inkább visszahúzódik a komfortzónájába, mintsem mélyebben érintsük a miérteket. Juniperrel együtt én is elmosolyodom. - Hát... elég hülye, aki nem figyel rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Aha, tényleg az... már, ha azt nem vesszük, hogy mu... ltkor is itt volt már - korrigáltam magamat, mert a legtöbb ember nem tudom, mennyire értené vagy venné jó néven a mugli szót magára és vagy a környezetére. Én sem vagyok piskóta, de a csajszi rendesen meresztette rá a szemét, mintha most látna életében először ilyet. Ez persze nem kizárt, vannak szegényebb családok, én nem vagyok elutasító csak... na.
Meg is erősítette az elméletemet, mire bólintottam párszor, igaz nem a teljes figyelmem szenteltem neki... de a nagy részét, az már elég, nem? Én mindent megtettem, hogy figyeljek rá.
- Én meg jó messziről, de a szüleim sose szerették az ilyeneket. Szerintük az olvasás hasznosabb - böktem hanyagul a tévé felé, mert többek között ezért nem lett nekünk otthon soha ilyen csodamasinánk. Anya azt mondta, nem hajlandó semmi ilyesmit a lakásba engedni, mert a muglik dolgai nem minket érintenek, inkább foglalkozzak olyannal, ami tényleg értelmes és kifizetődő. Látszott, hogy valami kínos neki, de nem teljesen értettem, hogy most éppen mi. Nem csináltam semmit, nem éreztem indokoltnak.
- A színi előadásokat kedvelem, elég sokat jártam, főleg... egy időben - zártam rövidre a témát jóval hamarabb, mint ahogy továbbfutott a gondolat a fejemben. Nem kellett ezt még magamban sem tudatosítani, nem igazán lelkesedtem érte. - Nagyon örülök, Pandora... egyedül vagy itt?
Még körbe is pillantottam, de nem nagyon láttam senkit a közelben, csak egy nagy vörös hajtömeg közeledett vagy öt dobozzal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nevetése ragadós volt, mint a kakaóscsigám tésztája a múlt héten, mikor merő feledékenységből csak fele lisztet öntöttem bele. Felelőtlenség, de utólag javítottam a hibát, most csak nevetésben törtem ki és úgy tettem, mintha nem is számítana.
- Majd igyekszem jobban figyelni a dologra - ingattam meg a fejem, de alapban viszonylag kevésszer utaztam autóval, pláne csak úgy kettesben emberekkel. Mikor mégis, akkor leginkább kifelé bámultam, szerettem nézni a tájat. Jó hamar el is kényelmesedtem, bár tényleg tartottam tőle, hogy meg fog fázni ez a bolond.
- A jellemem része, azt hiszem - nevettem fel halkan, miközben rántottam egyet a vállamon, majd követtem a tekintetét a kezéig, mielőtt a tenyerem az övébe simítottam volna. Mármint, amennyire az én jelentősen kisebb kezem tudtam az övéhez, kicsit komikus érzés volt. - Majd ha látom, hogy kékül a szád, lelöklek a platóról.
Azért látni lehetett az arcomról, hogy csak viccelek és nem halálos komolysággal jelentettem ki, hogy vesznie kell. Nem olyan fajta lány vagyok, meg amúgy sem egy kis darab, nem hiszem, hogy játszi könnyedséggel odébb tenném.
A kérdése váratlanul ért, nem szokták megkérdezni, hogy mit szeretek, vagy hogy mire vágyom, így letaglóz. Pillanatok kérdése mire összekaptam magamat,
- De. Aztán elmúlt, letettem róla egy ideje. A táncban talán majd még teszek próbát rá. - Talán nem is teljesen tudatosan tettem hozzá, hogy a balettben, de ettől még így volt. Nem akartam másban még egyszer akkorát csalódni, mint az előző 3 alkalommal, mikor hagytam magamból teljesen hülyét csinálni. Hagyom, hogy elkapja a tekintetem, még ha nem is a legnagyobb örömmel, ez a szemkontaktus dolog nem az erényem. - Vagy csak mások a prioritásai, ez bárkivel megeshet. Én nem okolom őket.
Inkább csak visszafordítottam a fejem és ismét az égre pillantottam, a szabad kezemmel a hasamon zongorázva csendesen. Nagyon szépek voltak itt a csillagok, rendesen ragyogtak az égen.
- Miért is vagyunk most itt, Jason?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Isten éltessen, Bori ♥

Székesfehérvár, otthon

Fáradt vagy, kisfiam?, kérdezi anya, mire szórakozottan összehúzom a szemöldököm, és homlokomat erősen ráncolva megcsóválom a fejem. Dehogyis, csak mostanában sok minden összejött a rezervátumban, felelem egy könnyed mosollyal, mintha tényleg semmi volna az egész, és az utolsó lufival vacakoló Fanni felé pillantok, aki majd leesik a székről, úgy nyújtózkodik, hogy a rózsaszín léggömb a helyére kerüljön végre.
A ház már órák óta zsong, mióta csak Nelli rábírta valami szégyenletes indokkal a legkisebbet, hogy menjenek be a városba, vagy legalábbis hagyják el a birtokot. Hogy az a zsarnok vásárolni vagy ásni viszi... fogalmam sincs, de teljesen mindegy, Borónak úgyis tetszene mindkét opció.
Az viszont biztos, hogy mi; Fanni és én azóta nem beszéltünk, hogy a nevetgélő húgaim mögött becsukódott az ajtó. A művészlány kerüli a tekintetem, és hiába kezdeményezek, nemcsak szóban, de fizikálisan is elzárkózik előlem. Ahelyett, hogy váltanánk pár szót, hogy viszonozná az érintésem, esetleg visszacsókolna, inkább kitér előlem, és míg lesütött pillantással halkan odadünnyögi, hogy segítenem kell édesanyádnak, már bújik is ki a karomból, és indul anya után. Neheztel; nem kell Levitás észjárással rendelkeznem ahhoz, hogy kitaláljam, az, hogy utoljára több, mint két hónappal ezelőtt jártam otthon, nem tett jót a házasságunknak. Igaz, néhány hete meglátogatott Romániában, az a találkozásunk sem zárult rózsásan. A vita tárgya mindig ugyanaz, és induljon bárhonnan is a beszélgetés, az végül úgyis veszekedésbe torkollik, és mi mindig, de mindig ugyanannál a pontnál kötünk ki. Hogy te akarod, én pedig nem.
Sára közben terít; előkerül az ünnepi étkészlet Bori kedvenc tányérjaival, az ezüst evőeszközökkel meg a legdrágább pezsgőspoharakkal, amiket még apám szüleitől örököltünk, és csak akkor vesszük elő őket, ha fontos eseményt ül a család. Mint például egy esküvő. Már nem az enyém, hiszen édesapám hetekkel előtte úgy határozott, hogy mivel éppen családunk legfontosabb ékét, az aranyvérünket készülök beszennyezni, és nem csak, hogy hagyom, hogy az végül elkerülhetetlen csorbát szenvedjen, de még tiszta akarattal elébe is megyek, ordítja újra meg újra, ezért aztán ne csodálkozzak egy minutumig sem, amiért engem többé nem illet meg semmi, ami a testvéreimet életük végéig és még azon túl is! Ostoba, pökhendi, szemtelen, neveletlen, egy kiégetni való mocskos pondró a tisztavérű családfán, nos, újabban ez vagyok én. Az apám fia.
Az, hogy most egy fedél alatt vagyunk, sem jelenti, hogy beszélünk. Fannira rá sem néz, ha pedig anya kér tőle valamit, ő válaszul csak morog valamit a bajsza alatt, majd leül a kandalló mellé, és elbújik - azaz kizár minket - egy rongyosra olvasott Reggeli Próféta mögé, hogy onnan folytassa véget nem érő zsörtölődését.
Sóhajtva nézünk össze Sacival, akinek a jegyese, Mike, az udvari fényeket intézi, és aki ha nem lenne pont olyan művészbeállítottságú, mint a nővérem, a családom láttán holtbiztos, hogy már rég felbontotta volna a jegyességüket. Mert ez, ami itthon van, téboly. Valóságos őrület.
Anya az összes ételt kihordja, és míg az asztalra pakolja az óriási adagokat, addig apámnak duruzsol, én meg Fannihoz lépve teszek még egy próbát, de mint ahogy anya, úgy én is kudarcot vallok. Megint. Tompán tarkómhoz érek, masszírozom megfeszült izmaimat, miközben visszafordulok az asztal felé, és a nővéremmel éppen szemközt, megtámaszkodom az egyik széktámlában.
Anya rámosolyog Sárára, mire ő, a család legidősebb gyermeke átveszi a családfői szerepet, és az utolsó simítások után behívja Mike-ot az udvarról, majd végignéz rajtunk lélegzetelállító mosolyával és dallamos hangján megkér mindenkit, hogy bújjon el, mert hamarosan visszaér a zsarnok meg az ünnepelt, nem, nem pont így mondja, és azt szeretné, ha Borónak olyan születésnapja lehetne, amit megérdemel. Ellentétek, újság mögötti piszmogás meg házastársi gondok nélkül. Jobbjában tartott pálcáját magasra emeli, és mielőtt kioltaná a birtok összes fényét, rámnéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

November. Tizen. Négy.
Hogy miért olyan fontos ez? Ez a nap rólam szól és ezt mindenki tudja. Már aki fontos vagy kevésbé az. Mondjuk úgy, hogy aki ismer. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hajnal óta érkeznek a baglyok Franciaországból, Olaszból és persze, Spanyolhonból. Mert ahol én egyszer megjelenek, nem távozok a kellő hatás nélkül. Mindenki nyugodjon meg, biztos vagyok benne, hogy ez a nap, mondjuk úgy... kétszáz év múlva, mikor már csak a lelkem hagyja nyomait a föld felszínén - előbb nem tervezem leengedni a pálcám -, nemzeti ünnepnek lesz nyilvánítva. Ahogy mondtam, ezt mindenki tudja.
Már tegnap este megérkeztem a családi kúriába, mindenki hatalmas örömére, természetesen. A mai órákat egy vállrándítással elhalasztottam, így hátradőlve hagyhatom, hogy körbeujjongjon a család. Egyértelmű volt, hogy így lesz, ha már a legutóbbi két alkalom az ő életükből kimaradt. Megérdemlik most ezt a napot. Na nem mintha hagytam volna őket nyugodtan tevékenykedni.
Annyira édesek, ahogy próbálnak meglepni engem. Engem, aki minden ilyesmit képes egy pillanat alatt kiszagolni. Jókat somolyogtam már este is, ahogy Sára odasúgott anyának, mikor azt hitték, hogy nem figyelek. De a legjobb szórakozást a mai reggel okozta. Annyira görcsösen próbáltak elpaterolni az útból, a szívem repesett, ahogy Nelli a társaságomért könyörög. Jó, kissé erős megfogalmazás, de nála a folyamatos beszéd már annak számít.
Nehezen adtam be a derekam, de mégsem ronthatom el a saját bulimat. Kihúztam a szám a kedvenc rúzsommal, majd a következő pillanatban már a belváros utcáit róttuk, hogy drága nővérem kedvenc elfoglaltságát művelhessük; közösen szidjuk a rohangáló muglikat és fura szokásaikat. Ezért még hajlandó volt egy teljesen hétköznapi kávézóba is beülni, hogy ott az én kedvemre tegyen egy sóskaramellás lattéval és fűszeres keksszel.
Mivel pontosan meg volt adva, hogy meddig kell távol lennünk - amiről nekem persze fogalmam sem volt -, így még akadt idő valami rejtélyes okból egy új ruhát is beszerezni, amiben hazaállíthatok. Természetesen még ekkor sem tudtam semmiről. De a kék ruha olyan gyönyörűen emelt ki mindent, amit lehetett és takart mégis sejtelmesen, hogy egy pillanatra mégis sikerült megfeledkeznem a rám váró hatalmas meglepetésről. Még Nelli is megdicsért benne. Kell ennél jobb ajándék? Jó, hát azért lennének még ötleteim. Mondjuk egy meglepi buli? Várjunk csak...
- Látod Nelli, mondtam, hogy szerezzünk egy önoltót. Megint valaki Nox-ot használt Lumos helyett - mondtam a kelleténél hangosabban. Alig bírtam leplezni a mosolyom, fejben már már azt latolgattam, hogy hogyan lepődjek majd meg. Nelli lemaradt mögöttem a forgatókönyv szerint, én pedig tovább lépkedtem, a cipőm visszhangot vert a padlón. Három, kettő, egy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

- Az jó lesz - felelem szigorúnak induló hangon, de mire a gondolat végére érek, már kinyújtott nyelvvel vigyorgok rá. Ha csak egy pillanatra is, de a tekintetét keresem, amit az ide vezető úton alig láttam; a kocsit a szívemnek legkedvesebb zenék járták be, és míg én halkan dúdoltam, ő kifelé bámult, az egyre sötétedő tájat figyelte, amit kár lett volna túl sok beszéddel megzavarnom. Azt szerettem volna, ha élvezi az utazást, ahogy most arra vágyom, hogy élvezze a csillagok látványát.
- Mindig aggódsz valamiért? - kérdezek vissza, míg az enyémhez közeledő kezét figyelem. Az érintése hűvösebb a sajátomnál, és érdekes, mert az érzés egyáltalán nem lep meg. Valamiért erre számítottam, és most elmosolyodva pillantok vissza rá. Váratlan megjegyzése viszont hipp-hopp megtöri idilli nyugalmamat, azonnal hangos röhögésben török ki, és lehunyt szemekkel fordítom fejem a sötét ég felé. - Hát kislány, azt megnézem, ahogy innen lelöksz...
Szabad kezemmel megpaskolom az autó merev oldalát, miközben vetek egy sokat sejtető pillantást Juniperre, mintha csak azt üzenném neki, hogy nem az erejét vitatom - én tudom, hogy könnyűszerrel elbánna velem -, csak hát az van, hogy amit mond, fizikai képtelenség - a plató fala miatt, nyilvánvalóan. Nevetésem hangja elcsendesedik, és bár őt nézem, figyelmemet elválasztom tőle. Azt a szívemben egyre intenzívebben lüktető tűzre irányítom, és ahogy lélegzetvételről-lélegzetvételre jobban belefeledkezem a testemen végigfutó lángoló árba, zöldes árnyalatú tekintetemet úgy vonja bűvkörébe az a jól ismert homály, amit semmi más nem válhat ki belőlem, egyedül a tűz. Egymásba simított tenyereink között fellobban valami langyos, valami egészen ártalmatlan, mégis gyönyörű, a kék minden árnyalatában játszó selymes lángcsokor, ami halvány színeivel lágyan öleli körbe a szőke törékeny kezét.
Pillantásom a langyos tűzben fürdőző kezeinkre esik, majd kíváncsian felsandítok a kislányra, és derűs mosolyra húzom a számat. Ritkán mutatom meg a képességemet minden ok nélkül, most viszont még csak el sem gondolkodtam rajta. Akartam és kész.
- Tudom, hogy nem okolsz senkit - mondom halkan, bólintva egy aprót. A csillagokat nézem, kirajzolódó képek után kutatok, és közben csak úgy mellékesen folytatom. - De ostoba az, akiben nem kelted fel a kíváncsiságot. Éretlen. Fiatal. Nem látja az értékeket, még nem kezeli helyén őket. Folytathatnám, de gondolom, érted.
Én is voltam húszéves meg huszonkettő is, huszonötnél sem éreztem nagy különbséget, mégis, az utóbbi időben változtak dolgok. Rengeteg minden megváltozott, és kár lenne azt állítanom, hogy a világban, hiszen a világban alig változik valami. Ez az egész idebent, bennem történik, az életet én látom másként.
Kérdésére megáll bennem az ütő; nem mozdulok, nem nézek rá, továbbra is az eget figyelem, csupán a szemöldökeim húzódnak összébb és a homlokom szalad ráncokba. Miért is vagyunk most itt, Jason?
- Ideje volt, hogy valaki elhozzon - felelem rekedten, míg arcomat lassan felé fordítom. Nem siettetem, szótlan, néma türelemmel várom, hogy viszonozza a pillantásomat, azután... - Hm?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Mindenképp - lusta mosollyal biccentek a felszólításra. Igazság szerint van valami végtelenül bájos abban, ahogy Dia a saját térfelén rendezkedik - pontosan tudja, hogy vannak határvonalak, amiken nem léphet túl, ahol nem lehet több beleszólása vagy -folyása bizonyos dolgok menetelébe. De ő nem is akar tovább terjeszkedni, ő azt mondja, ez így, itt, tök jó. Nem kelti az emberben azt az érzetet, hogy elvárásai vannak felé, és azt sem, hogy valamit tennie kell. Dia csak úgy van. Ez pedig a lehető legkényelmesebb dolog, amit adhat egy magamfajtának.
És én pofátlanul kihasználom.
- A kilencvenes évek Johnny Depp stílusom - futólag elhúzom szám szélét, mintha legalábbis érdekelne, hogy mit csinál a hajammal - nagyon is érdekel bizonyos környezetben, bizonyos körülmények között, de annak nem itt van a helye. Tekintetemmel követem a cetli útját, ajkaimon halvány mosoly játszik, ahogy először a fecnit, majd a lány arcát figyelem.  
- Nem mintha neked akadály lenne az ilyesmi - csak mellékes megjegyzés ez - ugyanakkor szent meggyőződésem, hogy valóban nem lenne problémás számára az anyagi háttér. Néha arra gondolok, milyen zseniálisan tud úgy tenni, mintha társadalmi szempontból ugyanolyan lenne mint bárki más, szinte már átlagos (azzal a különbséggel hogy Dia minden, csak nem átlagos). Nekem soha nem ment ez a dolog.
Amíg lehajol, megfontoltan a környezetet figyelem, a még üres pályát meg az idegesítően mormoló-durozsoló embereket. A személyiségfejlődésem bizonyítja, hogy megállom, és nem szólok rá, hogy következőre ezt inkább ne - legalábbis ne itt -, mert.... mert.
Fejem némileg oldalra billen, ahogy hallgatom, szemöldökeim finom ráncokat húzva csúsznak előre, mintha máris gondolkoznék. Valójában pedig
- Tudod, hogy a lepj meg kijelentések után kissé el szoktam vetni a sulykot, szóval azért szabjunk ki egy földrajzi határt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán valahol tudat alatt tisztában van azzal ő is, mennyire 'kényelmes' a hozzáállása ilyen téren, de Diána előtt valóban áll egy olyan női, illetve anyakép ebből a szempontból, ahonnan volt mit tanulnia. Az édesanyja az a fajta felsőtízezerbeli asszony, aki bár aktív szociális közösségszervező szerepet tölt be, mondhatni prominens személy a mágustársadalom tehetősebb és befolyásosabb rétegében, mégsem az a filmekben gyakran ábrázolt femme fatale, aki háta mögé utasít minden férfit. Dia anyja feleség, méghozzá szerető és kötelességtudó feleség, ugyanakkor nem a szó szolgai és pejoratív értelmében - az a fajta okos nő, aki tudja, hogy jelen században, jelen társadalom konvenciói szerint az ő pozíciójában meddig terjed a territóriuma, s azt teljes mértékben belakja és kihasználja, ugyanakkor nem hozza olyan kellemetlen helyzetbe a férjét, hogy szemtelenül ét akarjon tolakodni oda, ahol nincs helye.
Lehet öntudatlanul is, de ezt az ügyes lavírozást eltanulta Dia is a maga módján, na nem a mintafeleség képet, hanem azt, hogy lányként-nőként miként maradjon független, önmagát beteljesítő és egyben önazonos, ugyanakkor hogyan kivitelezze ezt úgy, hogy ne nyomjon el másokat. És hogy meghagyja a fiúknak a maguk játékait, ahogy egyszer-egyszer édesanyja kacsintva, mosolyogva megjegyezte neki, miközben átterelgette a szalonból az udvari pavilonhoz.
- Azért sosem árt, ha nem kell mindenre otthonról kapni vagy kérni, tudod, ilyen kis sutyipénz. - Mintha valaha gondja akadt volna azzal, hogy otthonról kapja a költőpénzét, ugyan már. A családja szereti, a legkisebb gyerek rangját és kegyét élvezi, túl sok elvárás nincs már felé sem gyerek, sem hivatás tekintetében, önmegvalósíthat annyira, amennyire csak akar bizonyos kereteken belül. És hát semmi problémája nincs a családjával, amiért büszkeségével szemben menne a családi vagyon rá eső részének elköltése. Attól még azért izgi lehet a gondolat, hogy van egy nagyobb összeg, ami úgy a saját-sajátja.
Mozgolódás támad lenn, elkezdik bevezetni az első futamon résztvevő lovakat a start-karámokhoz. Szélesen oldalra mosolyog Polora, szinte biztos benne, hogy nem fog nyerni, nem akart sok pénzt pakolni semmire, így a lehető legesélytelenebb, szóval legnagyobb szorzós lóra rakott valamennyicskét - ha netán nyerne, akkor még így is szakíthatna, de úgysem fog. Csodák mindenesetre történhetnek!
- Teljesen igaz, legutóbb olyan jetlagem volt Saint Lucia után... - Polo azt mondta, hogy meglepetés lesz, erre a világ másik felén, másik napszakban, mediterrán éghajlaton voltak. Persze, mondta, hogy tegyen fürdőruhát, szóval számított valami ilyesmire, de azért az akkor is vad húzás volt. Igaz, attól még Dia..
- Imádtam! Mármint nem a jetlaget, nyilván. - beleiszik az italába, némelyik ló már elfoglalta a helyét a karámokban. Az "övé" is, kis pöttyös, aranyos, kevésbé magas, mint a többiek, már kezdi érteni, miért nagyobb rá a szorzó.
- De a zsupszkulcs után rögtön pálmafákba, tengerbe, napsütésbe botlani élmény volt. - Szabad kezével szélesen széttárt karok helyett csak tenyérrel felfelé int egyet.
- Akkor maradjunk Nyugat-Európán belül, na? Tudom, hogy tiszta sablonos, de egy jó kis Olaszország? Vagy Prága, az óváros varázslónegyede mindig olyan izgalmas arra.
Kényelmesen elszörfölget a lehetőségek között, ha már Polo felhozta a földrajzi határokat, de összességében mégiscsak lehet tudni, hogy Diának valójában mindegy, sosem a tényleges helyszíneket, inkább az élményeket hajkurássza, az pedig társaságfüggő számára. Egy picit elcsendesetve, némi szünet után már valamivel moderáltabb és dallamosabban békés hangszínen szólal meg, kényelmesen hátradőlve ültében.
- Az is jó, ha csak beülünk a kocsiba és csak úgy elindulunk valamerre és csak megyünk..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hát én most jöttem ide elsőre - mondtam ki végül, mert íg is volt. Ahova korábban mentem a cipők miatt, ott kicsi volt a hel, sok polc volt, de semmi hasonló. Ott is lehetett valami gramofon, mert zene az szólt, de más annyira nem tűnt fel, vagy nem figyeltem eléggé. Igazából ültem a kicsi puffon, és próbálgattam, amiket javasolt Bonó.
- Igen, az olvasás az nálunk is népszerű - meg még elég sok dolog, például a növények vagy állatok gondozása, azokban sokat segítettem otthon. Meg az utazás, anya nekem mindig valahogy az volt, egy kirándulás, egy kis vakáció, ahogy sokan nevezik. Egyszerre volt élmény és boldogság, közben meg szomorúság és hiányérzet. De nem akartam rossz dolgokra gondolni, igazából semmit, kicsit kellemetlenül is éreztem magam az egészben, de a doboz nagyon érdekelt, szóval hamar leülve találtam magam és Bonnie cipőkeresését el is felejtettem kicsit. Persze tudtam hol vagyok és miét jöttünk, ettől még valahogy nem tudtam nem a képet figyelni. Még meg is ijedtem kicsit, ahogy hirtelen felhangosodott valamiért.
- Igen? Van kedvenc darabod is? Én apukámmal voltam mindig, nem sok ideje van, de mikor akadt, elvitt - meséltem el kis mosollyal, aztán csak visszaemeltem a szőke lányról a tekintetem a mozgó képekre. - Nem, a barátnőm hozott el, hogy keressünk valami új cipőt - meséltem el röviden, miért is az egész, de odáig nem jutottam, hogy beszámolhassak Bonnieról, mert meg is jelent mellettünk és miközben letette a dobozokat teljesen úgy köszönt a mellettem ülőnek, mintha ismerné, nem is értettem, de elszaladt, mikor látta, hogy túl nagyot hozott egy fekete csizmából, hogy ő most kicseréli. - Szóval a szobatársam és barátnőm, Bonnie. Biztos visszajön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem az a furcsa, hogy elhívnak - rázom meg a fejem mosolyogva. - Az a furcsa, hogy jógázni hívnak, és el is jövök - fejemet tovább rázom, mert komolyan nem értem mi vitt rá erre az egészre. Jóga. Az volt valaha férfias? Egyáltalán férfiak járnak jógára? Istenem, esküszöm valami gebasz van az agyammal, amiért ezt bevállaltam, és most az a legkisebb gondom, hogy Adyra burkolt kérdése annyira mégsem burkolt. Mert azért, akinek van egy kis gógyija az hamar rájön, hogy mire irányult a kérdés, és bár nem fogom az arcába mondani, hogy túl sok helyre is hívnak, ahova rendszerint nem megyek el, de azért megtenném.
Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy tekintete megakadt rajtam, de ezt nem verem nagy dobra, mintha nem vettem volna észre, szöszmötölök tovább a táskával, mert a pántja megcsavarodott. Ez nem igaz, de ami a hátam mögött történik azt a nő pont nem látja, szóval adok neki lehetőséget a bámulásra, amíg végre megindulunk. Jól esik a tekintet, jobban esne, ha másik helyzetben kapnám, de beérem a jógával is. A jóganadrággal. Khm, részletkérdés, nem is igazán fontos a jóga. Már csak azért sem, mert a nőn nem is az a standard jóganadrág van, amire számítottam, hanem valami szürkeség, ami... nos maradjunk annyiban, hogy pont megfelelően kiemel mindent, amit az ember látni szeretne, vagy esetleg szívesen látna. Vagy csak rásandítanak, és ott felejtené a tekintetét. Mindegy, innentől az agyamban a jóga a leghátsó zugban van eltemetve, mert ahogy Adyra elindul, csak pár másodperc múlva követem a bejáratig.
- Dehogy érthető! - kerekednek ki a szemeim, ahogy tartom neki az ajtót, majd zavartalan folytatom tovább. - A jóga az nem páros bárhonnan nézem, a páros pózokat meg pontosan azért találták ki, hogy szívassák az embert - egy huncut féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, mert bár valóban így gondolom, de azért Adyra látványa valamelyest jobbá teszi a helyzetet.
Csak egy halk kuncogást engedek meg magamnak arra, hogy rejtett tehetség vagyok. Hogyne, mindenki rejtett tehetség valamiben, csak valószínűleg kurva mélyen van ahhoz, hogy elő is jöjjön a dolog. Csak legyintek egyet, mert ezt ugye egyikünk sem hiszi el. Szó nélkül követem Adyrát a terembe, miután elintézett mindent, és bizony, hogy tényleg ott volt a neve mellett a +1, én meg ezen még meglepődök. Hah! Tényleg itt vagy, Ombozi, ne bomolj, csak élj túl! Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre.
- Hova futnék? - ha az a bemelegítés akkor rendben van, de Adyra arca nem feltétlen ezt mutatja én meg csak egy mosoly mellett indulok el a megfelelő terem felé, remélve, hogy azért így egyértelmű a helyzet. Ledobok mindent a nő cuccai mellé, kihajtogatom a szivacsot, majd azzal a lendülettel ülök le rá, mint aki vár a csodára.
- Mint egy bot körülbelül - egy határozottat bólintok. Box, érted? Hogy lennék már hajlékony? - Holnapra meg már lehetnék fatörzs is, amennyire be lesz állva mindenem... ettől - mutatok körbe drámaian a termen, utalva arra, hogy meg fogok halni. Valószínűsíthetően. - Te mióta csinálod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Az esetek nagy többségében nem, nincs rá energiám. De egy ideje mégis - bólintottam rá párszor. Mert mióta elkezdtem a sulit és visszaállított az életembe Andriska, azóta nem különösebben voltam nyugodt. De most nem stresszeltem ilyesmiken, most az zavart kicsit, hogy Jason meg ne fázzon, mert rémesen érezném magamat tőle, ha pont miattam történne ez. - Ne nevess! Miért bántod szegényt? Neve van-e?
Még hasba is legyintettem a szabad kezemmel, mert nem toleráltam jól, hogy ennyire kinevet. Ha nagyon akartam volna, biztosan lelöktem volna, valahogy csak megoldottam volna! Ettől függetlenül még érdekelt, hogy van-e a kocsinak neve, mert engem ilyen abszurd dolgok tudtak foglalkoztatni, egy csomó filmben is volt saját neve a járműveknek.
A kezem végül az övébe csúsztattam óvatosan, figyeltem is a tenyerünk, mikor megéreztem a langyosságot. Nem a bőrét, annál valami különlegesebb volt, így pillantottam meg az apró, kék lángot. El is nyíltak az ajkaim, ahogy szinte megbabonázva meredtem a kis fényforrásra. Sosem voltam egy nagy mágus, és talán ezért is fogadtam ilyen sokkosan.
- Ezt hogy csináltad? - Már, leginkább az érdekelt, hogy nem égetett meg, pálca nélkül mégis hogy, úgy az egészet nem is értettem, még a csillagok is kicsit elvesztették a figyelmem.
- Hát, nem teljesen, de... nagyjából? Többé-kevésbé - még bólintottam is egy aprót, a hajam összegyűrődött a kabáton, szóval kénytelen voltam odanyúlni, megigazítani.
Nekem szerintem járna valami nagy trófea csak azért, mert képes vagyok a legjobb helyzeteket is botrányossá varázsolni. Most is csak kinyögtem a kérdésemet, mindenféle gondolkodás nélkül. Bámultam fel az égboltra, nem akartam ránézni, mert ha megteszem, realizáltam volna, hogy valamibe most megint sikerült belenyúlni. Valami olyanba, amibe nem kellett volna.
- Nagyon tetszik. Hálás vagyok érte - csak sikerült rávennem magam, hogy rá emelem a tekintetem, így egész lassan felé fordítottam az arcom, vettem is egy mélyebb levegőt, amit aztán halk sóhajjal fújtam ki. - Hm? Nem bántam meg, hogy itt vagyok. Csak nem teljesen értem, nem gondoltam volna... hogy akarsz még látni. Mármint... a kettyós lányt a boltól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ez utóbbi engem is meglepett - mutattam rá az ujjammal, mert be kell vallani, hogy sok dologgal számolok, de ez kicsit a meglepő kategória. Nem azért, mert ilyen tapasztalatom lenne, nem igazán hívtam még el senkit hasonló módon, leginkább sehogy mondjuk. Egyszerűen az első alkalom benyomása nem tudtam mit takar. A szavai abban megerősítettek, hogy azért nem minden nap járkál el bárkivel bárhová. Nyilván más eset gondolom, ha szép nővel akad dolga, vagy mondjuk a családjával. Az utóbbi mindenkinél lényeges, nem? Nekem például népes van, ha azt vesszük, mondjuk mindenkivel nem tartom szorosan a kapcsolatot. A sok testvéresség - és sok apásság - átka, hogy olykor nagyobb a táv, mint amit meg lehet rendesen oldani. A nem személes kontakt túl rideg számomra, igazából kicsit ódzkodom is tőle, ki tudja mi van egy levél vagy üzenet másik végén?
Kicsit lemaradt, azaz valamit intézkedett a táskájában, nem mintha közöm lett volna, én csak jobban megnéztem úgy az egészet, a ruháját, a tartását, a karját, úgy mindent igazából hirtelen, aztán csak tényleges ütemmel az övé előtt elindultam el is fordítva a tekintetem. A bámulás ráér, biztos nem az utolsó percem a földön meg így előtte állva.
- Értem én - nevettem el magam, mert nagyon vicces volt az elsőrendű felháborodása, persze érthető is, nem csak azért, mert férfi, és ők ezt szerintem elég ritkán űzik, mint hobbit, hanem mert lelki szemeim előtt próbáltam látni őt, mint jógaértőt, de nem sikerült. Így már-már azt hinném, ha nem festene bátor, erős férfi ábrázatot, hogy fél a mai naptól. - Azt hallottam, vannak, akik szeretik. Biztos legenda - nyújtottam el a végét, talán kicsit ironikusra véve a figurát, de csak széles mosollyal inkább a terembe érésre koncentráltam a portáson át és az utakon, amik oda kanyarítottak az épületben.
- Segítségért? - Csontkovácshoz vagy ortopédiára, függően mi nem sikerül ma? Ezt hangosan inkább ki sem mondom, ez olyan, amit szerintem nem is kell, látok szavak nélkül is, nekem fejben sem kell olvassak, hogy tudjam, ha valakinek valami új, az nem feltétlen kedvező.
- Milyen anyagból? Gumi? akkor elég jó - néztem elismerően, miközben lehajoltam kiteríteni a dolgaim. - Ugyan, vannak nagyon jó relaxációs fürdősók, csak beülsz a kádba, és segít - javasoltam előre némi segítő jobbként, hogy aztán le is üljek, és az oktató kérésére le is ültem a kezdőpózba majd vettem pár mély levegőt oldalra nézve Zlatanra, megvártam még ő is hasonlóan tesz, aztán magasra nyújtottam előbb a jobb karom és balra hajlítgattam, majd fordítva... még semmi ijesztő nem volt. - Úgy egy éve rendesen.
Ezt azért megcáfolnám a 10 perces kezdés után, mikor a hídálláshoz hasonló meredek hátgörbítés jött. Könnyedén elvégeztem, de nem az érdekelt éppen, nekem megy-e, oldalra is néztem.
- Minden rendben, Mr. Hatóság-Auror?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Még hogy őt lepte meg. Csak morgok az orrom alatt válaszként, mert mire feleszmélek már a teremben vagyunk és mindenki pakolgat, meg árgus szemekkel figyelik a tanárt. Nevetgéljük ki a szerencsétlen férfit, aki egy nő kérésének eleget téve éppen a halálára készül. Márpedig Adyra elég gyakran kuncog mostanában vagy rajtam, vagy a helyzeten, vagy rajtam, aki bekerült a ebbe a helyzetbe. Igazából egyik sem jelent jót rám nézve, mert valahogy az egész olyan, mintha éppen ebben a teremben akarnám hagyni a férfi mivoltom büszkeségét. Bár rajtam kívül vannak még páran férfiak, engem ez cseppet sem vigasztal, már csak azért sem, mert az arcukat elnézve elég nagy balfaszok, a jóga csak rátesz egy lapáttal erre a színvonalra. Na, de a büszkeség kérdés, ugye. Hogy csinálsz úgy magadból totálisan hatalmas idiótát, hogy közben próbálod megőrizni a férfiasságodat? Végig röhögöd. Ha az meg nem jön össze, akkor kisétálok a megmaradt méltóságommal, és amíg Adyra végzi a páros gyakorlatokat egyedül, addig én a joghurtot eszegetve bámészkodom, mégis mennyire tehetséges. Oké, a második opció egyáltalán nem áll fenn, de mindegy. Mintegy magam megerősítéseként bólintok is egy hatalmasat, még szerencse, hogy nem kiáltok fel örömömben, majd Adyrára kapom a tekintetem.
- És mit segít? - emelkedik meg szemöldököm a kérdésen. - Megtartani az önbecsülésem? - egy hatalmas vigyort eresztek meg a nő felé, remélve, mivel most meglepően jól megy a kommunikáció köztünk, akkor érzi ő is a viccet a dologban. Nem fogok felállni, és kimenni, alapvetően sem olyan fából faragtak, aki feladja az első próbálkozás előtt. A második próbálkozás előtt már feladhatod, mert legalább megpróbáltad.
- Haha - forgatom meg a szemeimet, miután lehuppantam a szivacsra. Ne is beszéljünk inkább ezekről a fürdősó dolgokról. Mi vagyok én...? A kérdés költői, nem kell rá válasz, kösz. Legnagyobb bánatomra nem élvezhettem sokáig, mert rögtön neki álltunk nyújtani. Oké, ez eddig nem is olyan vészes. Mint a kisangyal csináltam a gyakorlatokat, egy hangom nem volt, még esküszöm jól is esett, ahogy éreztem megfeszülni az izmaimat. Elismerően biccentek egyet a nő felé, aki rögtön megfeszíti a gerincét és haptákba vágja magát az edző kérdésére. Kikerekedett szemmel pislogok rá, és csak remélhetem, hogy tekintetemből kijön a "miafasz?" kérdés. Ha nem, akkor megszívtam.
- A fenét! - eresztem ki hangomat kicsit hangosabban. - Mégis mi ez? - tekintetem körbejáratom a termen, ahol mindenki csinálja a feladatot. Motyogok orrom alatt, majd kezeimet és lábaimat is elhelyezem, majd nyomok magamon egyet. Ezért jó a box, mert minden izmom meg van edzve, nem nehézkes felemelni a saját testsúlyomat, így ez sem olyan nehéz. Ha ennél bonyolultabb lesz, elszaladok.
- Ha lesz ennél szarabb is - pillantok Adyrára mosolyogva. - Csak néző leszek, nem vagyok én szalag baszki, hogy csak úgy tekeredjek - szent ég. Mi van, ha tényleg lesz ennél nehezebb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem shoppingolós fajta, mi több, tőle teljesen távol áll az órákon keresztüli ruhapróba, céltalan bolyongás a plázában vagy értelmetlen pénzszórás. Ő az az ember, aki tudja, mit akar, tudja hol keresse és azzal is tisztában van, mennyit hajlandó minderre áldozni. Úgyhogy bármennyire is fájjon a tény, miszerint a legtöbb holmiját le kell selejteznie - Boldizsár mellett olyasmi, mint a vásárlás, szóba sem jöhetett, akkor volt új holmija, ha a férje hazahozott valamit -, nem kívánság hangverseny címszó, savanyú képpel veszi nyakába a várost.
Az egy dolog, hogy átlagos, hétköznapi cuccokat kell szereznie, de sajnos nem bővelkedik alkalmi ruhadarabokban sem. Nem egy nagy szoknyarajongó, de most úgy érzi, szeretne kibontakozni és a nőiesebb oldalát is megmutatni. Nincs könnyű dolga, mert amilyen szétszórt volt reggel, elfelejtette lekenni a sebeit, így már csak abban biztos, hogy próba esetén nem mozdul ki a függöny mögül. Kedvenc üzleteit veszi sorra és természetesen a farmerekkel, bőrcuccokkal és lazább ruhákkal boldogul a legkönnyebben. Egy csinos, csónaknyakú, kötött felsőt is választ magának, méghozzá bordó színben, amikor pedig úgy érzi, hogy mind télre, mind nyárra, mind egy életre bevásárolt átlagos cuccokból, ki is fizeti őket.
Vélhetően utolsó üzletébe sétál be, az Orsay-ba - ami egyébként személyes kedvence lenne, ha business dresscode szerint kéne öltözködnie -, a szatyrait kínkeservvel tartja csak kézben. Elég nehéz ilyen sok holmival válogatni, így végül megkéri az egyik eladót, hadd pakolhassa le mindenét egy próbafülkében. Ezután felgyorsul minden, négy elegáns ruhát is kiválaszt, hogy felpróbálja őket, amikor pedig indulna, valaki megkocogtatja a vállát. Ijedtségében szinte ugrik egyet és rögtön hátrakapja a fejét, akit pedig megpillant nem más, mint...
- Gellért? - döbbent arckifejezése bizonyára mulattatja majd a férfit, egyelőre viszont csak az jár a fejében, mit kereshet egy női üzletben. Mondjuk kiszúrta Gerdát és bement, ez jogos. Vagy valakinek keresett egy aprócska ajándékot. Ez sem elképzelhetetlen. A kiválasztott darabokat magához öleli és a fülkék felé pillant, talán türelmetlennek is tűnhet egy kicsit. - Mmm, figyelj csak, volna kedved meginni valamit? Ezt a pár holmit megnézem magamon, aztán mehetnénk valahová.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Megfelel - egy határozottat bólintok, mielőtt folytatnám. - De ha nem is felelne meg, attól még az ő döntése, amit tiszteletben tartok. Nem szokásom könyörögni senkinek semmiért Frank - különös nem? Frank az első, akinek erről beszélek, akinek simán kiadom magam és az érzéseimet. Salvatore-nak csak megemlítettem, hogy gebasz van, de nem válaszolt még, pedig Niamey még aznap visszatért hozzám, ami nem csoda, tekintettel, hogy egymás mellett vagyunk a faszival. Mindegy. Arie tud erről egyedül. A belső vívódás, ami bennem zajlik, annyira már nem is vívódás, mint inkább már csak a pro és kontra érvek tényként való felsorolása. Elfogadtam, belenyugodtam, Payne azt csinál, amit akar, akivel akar, mert nincs hozzá közöm, és nem is lehet soha. Márciusban mindennek vége, és bár az ötlet nagyon cuki és kedves volt tőlem, hogy megkérem ismét a kezét, azon a napon, amikor válni kéne, de hamar lemondtam róla. Bejött a képbe a férfi. Gondolom ő a férfi, ha a lány simán képes két gyerek mellett csinálni bármit is a pasival, vigyáz a kölykökre, és a többi, és a többi, akkor megéri a határozott névelőt.
- Félrekacsintgatni? - összeráncolt szemöldökkel tekintek Arie-ra, mert nem értem. - Mi az, hogy félrekacsintgatni? Én nem dugtam félre sem itt, se máshol - ha Ivanara céloz, akkor az nagyon övön aluli húzás. Mindenki tisztában van azzal, hogy Ivana egy teljesen más lapra tartozott, na meg már, mit aggódik érte bárki is? Megszületett a gyermek, Ivana boldog anyuka, én leszoktam a drogokról, hát mekkora heppi end, nem? Ivana teljesen más volt, hiszen őt szerettem. Belé szerelmes voltam, és tudtam, hogy életem végéig az lehetnék belé, de máshogy döntött, más kellett neki, így elváltak útjaink. Szomorú történet, ennyit a boldog végről, de ha így kellett történnie - fasz sem hisz ezekben -, akkor így kellett történnie, én meg itt ülök Walesben; boldogan, tisztán, Arie-val és iszok. Milyen meglepő. Na kinek jött be az élet?
- Catherine nem a nőm, Frank. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. Elvettem, mert nem akartam, hogy szenvedjen, de ennyi történt. Nem más és nem több - ismét megvonom a vállamat, miközben egy hatalmas - és minden bizonnyal gonosz - vigyort villantok haverom felé. Ez ilyen. Attól még, mert nem küzdök valamiért, vagy valakiért még nem feladtam, nem elengedtem, nem lettem kevésbé határozottabb, egyszerűen elfogadtam, hogy neki ez így jó, így szeretné, így jár talán tényleg a legjobban. A kérdésre bólintok egyet, mert valóban állandó. Én felbaszom az agyát, ő kiakad, röhögök, aztán úgyis a karjaim között köt ki, és hallom, ahogy mélyeket lélegezve beszívja az illatomat, egészen addig akár, amíg el nem alszik. Én erre vele miért nem vagyok képes? Ivana mellett más volt, vele meg tudtam ezeket tenni. Payne-el miért nem?
- Én ne csesszem el? - hitetlen nevetek fel, pár arc felénk is fordul. - Baszódj meg, Frank! Mindent magamra vállaltam eddig, mert tényleg elbaszott vagyok - cigarettámba mélyet szívva folytatom. - De azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy szerinte azért vettem le a gyűrűt, hogy mással kúrjak Walesben, mert bárhol megtehetném, nem kell eljönnöm idáig - értetlenül tárom szét karjaimat. - Amikor elmondtam neki, hogy nem, nincs szó ilyesmiről, egyszerűen vigyázzon a gyűrűmre, mert nem akarom elhagyni. Mi olyan kibaszott bonyolult ezen? - szemöldököm kérdőn megemelkedik, és észre sem vettem, hogy a hangom megemelkedett, mire a mondat végére értem, kissé fel is emelkedtem ültömből. - Mindegy, leszarom. Ez így most nekem teljesen jó - elnyomom a csikket, majd Arie-ra nézek. - Tényleg jó. Szeretek itt lenni, megnyugtat - rendben, az előbb nem úgy tűnt, de értitek, ugye? Tényleg a rezervátumnak köszönhetem, hogy leszoktam, hogy rengeteget tanultam, pedig pár hete vagyok itt, hogy kivisznek terepre dolgozni, nem érdekli őket, hogy nemrég jöttem és csak gyakornok vagyok. Gondolataimból Cortez óvatos mozgása ébreszt fel, a lángok eltűnnek, majd végül nyakamba ugrik, fejét arcomnak dörzsöli, majd elhelyezkedik a nyakamban. Érzi, hogy gebasz van, és mivel Niamey nincs itt, így az ő feladata segíteni lehiggadnom. Kösz, haver!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem igazán rezzenek meg attól, hogy kiakad, vagy, hogy egy pillanatra felénk fordulnak, amikor hangosabban kezd beszélni. Mind elcseszettek vagyunk valamilyen szinten. Én például ezzel a nyugalmi állapottal. Életem során csak nagyon kevés ember hozta ki belőlem azt, ami most előttem van, azt, aki üvölt és igazán mérges. Életemben talán háromszor történt ez meg. Az első határozottan Lunával, amikor megtudtam, hogy táncol. Nyilván egyikünk sem akarta azt az életet, amit akkor éltünk, mégis, én voltam kettőnk közül a fiú, nekem kellett volna megoldanom az életünket, nem együtt. Neki nem kellett volna azt csinálnia, ha eleget kerestem volna akkor. Ezért kezdtem el kártyázni. A második Ariana volt, amikor csak úgy mellékesen közölte, hogy elvetette a gyerekünket. Tényleg jobb lett volna, ha nem mond semmit, ha sosem tudom meg, hogy miért hagyott el annak idején. Már éppen túllendültem volna, és akkor jött a csapás. Igazán csodás időzítést. Aztán Ophelia. A Nő. A minden. Róla még nem tudok beszélni, talán majd idővel fogok, talán sosem jutok el addig. Talán. Nem tudom. Nem is érdekel, és nem is foglalkozom vele. Nem zavar, ha unalmas ember vagyok, és az sem, ha életem végéig csak pizzát fogok sütni. Nagy összességében az életem nyugodt és boldog. Elvagyok.
- A nők máshogy értelmezik a gyűrű lehúzását, mint a férfiak.
Valószínűleg, ha lenne egy feleségem, aki szerelmes belém, és én hasonlóan járnék el, akkor ő is kiakadna, sőt, mi több, ott helyben adná be a válási papírokat, és dobna ki a házból. A gesztus szép, de egy közös tetoválással is jobban jártak volna, ha engem kérdez, mint ezzel. Vannak ma már ezek a varázstintás izék, hogy ha megsimogatod vagy megpuszilod a tetoválást, a másik megéri, hogy tudja, hogy gondolsz rá. Szóval egy nő, az mindenképpen drasztikus, nem kellett volna még drámásítani a helyzetet. De mi férfiak többnyire mindent elcseszünk, szóval talán bármit is tett volna, minden csak elcseszett lépés lett volna.
- Szerintem ő szeretne a nőd lenni. A franc hordaná a nyakában a gyűrűdet. Neki pedig mindig ott van, akárhányszor látom. Szerintem sosem veszi le.
Vittem már ki nekik pizzát is, amikor nem volt kedve főzni, és otthon is, amikor semmi oka nem lett volna rá, viselte. Ezek, amiket mond, nekem csak kifogásnak hatnak, de nem szólhatok bele, nem mondhatom, hogy ezt vagy azt csinálja, mert az, hogy én kívülről mit látok, és ő belülről mit érez, teljesen más, plusz nem én vagyok ebben a kapcsolatban, és talán már ő sincs benne. Mint ahogy az én példám is mutatja, nem lehet mindenkinek tökéletes élete.
- Akkor igyunk arra, hogy jó neked itt. Mesélj inkább az itteni munkádról, miket csinálsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szemöldökeim rosszalló-gyanakvó ívet írva szaladnak össze. Meglepő módon nem arról van szó, hogy ne érteném a szavait - legalábbis, úgy hiszem értem, meggyőződésem, hogy értem, legfeljebb nem azt mondja, amit felfogtam -, az viszont nem tetszik, amiről beszél. Mégis kinek rossz minden napja? Ezt még én sem mondhatom el magamról - pedig általában mindig találok valamit, amiért panaszkodhatok -, akkor hát miért pont ő tenné? Az átlagemberek egyik kedvenc szólása, hogy a szép és gazdag ebereknek nincs oka szomorkodásra - ő pedig, ha pénzes nem is, szépnek kifejezetten szép.
Vagy csak az alkohol retusál.
- Miért? Szeretnél róla beszélni? - személyes tapasztalatom, hogy részeg idegeneknek - vagy részegen, idegeneknek - a legkönnyebb elmesélni, mitől fáj épp a szíved. Valamiért nem aggódsz amiatt, mit gondolhatnak rólad, a tanácsaik betartása teljesen opcionális, ugyanakkor nagy eséllyel soha többé nem találkozol velük, így hát mitől félnél? Én pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, holnap pedig már aligha fog érdekelni. Kell ennél jobb lelki szemetes? Aligha.
- Mihail Vladiszlav - összeszűkülő szemekkel ismétlem el nevét, így pedig könnyebb az arcára fókuszálni is. - Kifejezetten ortodox név. Keletről jöttél? - ugyan erre már az erős akcentusból is rájöhettem, biztosabb, ha ő mondja ki.
- Mmmmh - homlokom szkeptikusan ráncolva legyintek. Ugyan most az egész olyan, mintha pezsgő folyna az ereimben, bizsergető érzést hagy maga után a bőröm és a koponyám alatt, egy kicsit még én is el szeretném hinni, hogy jól vagyok... de nem vagyok. Vagy csak nem szeretnék lenni. Már én sem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Vannak dolgok, amiket az ember egyszerűen nem vesz számításba, amiknek az esélye, hogy megtörténjenek, olyannyira abszurd, hogy még csak eszébe sem jut eljátszani a gondolattal. Ilyen például egy második 9/11, vagy, hogy egyik pillanatról a másikra kitörjön egy harmadik világháború, esetleg maga az apokalipszis - esetemben, hogy az ex-barátnőm, akivel talán egy teljesen másik életben jó ötletnek tűnt járni, végül elfelejtett, felbukkan az irodámban egy teljesen átlagos, komplikációktól mentes vizit után.
Tudtam, hogy valahol el kell baszódnia a napomnak.
Felsóhajtva hajtom be magam mögött az ajtót, kezem kihúzva a köpeny zsebéből lépek az íróasztalhoz, ujjaim összefonva ülök a le a székre, majd emelem tekintetem a lányra. Nem, nem hat meg amit művel, és úgy őszintén zéró toleranciám van az egészre. Ez itt a munkahelyem, dolgozok, nem egy kocsmában vagy a fasz tudja hol vagyunk, hogy elviseljem, vagy teret adjak a hülye magánakcióihoz.
- Mit keresel itt? - megemelve szemöldökeim dőlök hátra. - És legfőképp, ki engedett be ide?
Feltételezem, nem pont ilyen reakcióra számított - de, mint mondtam, nem egy játszótéren vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Máshogy értelmezik? Rendben értelmezze máshogy, kurvára nem érdekel, de ne a másik fél kárára. Márpedig valamiért minden egyes húzásom, ami Cath-nek nem tetszik az én káromra van írva, hogy én mekkora bunkó vagyok. És mint egyedüli férfi ebben az egészben - pf, hogyne - ezekkel a szarokkal egyedül maradtam, mert még az előttem ülő is teljes mértékben megérti. Remek, tehát mindenki megérti a női gondolkodást, mindenkinek milyen pöpecül jár az esze, csak nekem nem, így megint felsülök és iszom a levét annak, hogy őszinte voltam Cath-tel. Fasza. Akkor igazából mit is basztam el? Mit kellett volna másképp csinálnom? Nem is felelek erre az egészre, csak hátradőlök a padon, pár mélyet sóhajtok. A whiskys üveg pillanatok alatt tölti tele a poharamat, pontosan azért, hogy egy húzásra megigyam. Cortez ficereg kicsit a nyakamban, hogy ne veszítse el egyensúlyát, amiért hátravetettem a fejemet, de ez hamar megoldódik, így ismét Arie-ra emelem pillantásomat.
- Persze, hogy szeretne, mert szerelmes, Frank - forgatom meg szemeimet látványosan, hogy rakja már össze a dolgokat. Vagyis elvileg még szerelmes, gyakorlatilag pedig jött az apuka, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Én meg pont azért vettem el, hogy ne kelljen egy negyven éves fasszal összeállnia, erre tessék! Önkéntesen megy bele egy kétgyerekes családapa keringő felhívására. Remek, megelőztük a problémát, hogy egy újabba csöppenjen, ahonnan már nem fogom kiszedni, mert ő szerette volna. Az ő döntése volt, amit elmondott nekem, tiszteletben tartom, és ha ő a férfi mellett érez boldogságot - rajtam túl -, akkor áldásom. Eddig sem okozott problémát, hogy valaki nélkül éljem az életemet, ezután sem fog, és pontosan az az énem tért vissza, amit Cath miatt dobhattam el. Welcome back old Denis!
- Leginkább mindent - vonom meg vállamat, amíg kicsit összeszedem a gondolataimat. A hirtelen témaváltás most meglepett. Még mindig Cath körül forognak a gondolataim, és nem csak az miatt, mert mennyire dühös vagyok rá, hanem mert mennyire hiányzik az, ahogy rám néz, megérint, hozzám szól reggelente a reggeli rekedtes és álmos hangján. Lehunyom pilláimat, ismét tele töltöm a poharat, de most csak egy kortyot iszok. Miután kinyitom szememet folytatom. - Túlságosan örülnek annak, hogy elemi mágus vagyok, így mindenhova is engem akarnak küldeni - megdörzsölöm arcomat. - Ami nem rossz, csak kibaszott fárasztó. Ezért jöhettem el most pár napra, ami kurva jól jön tényleg - halvány mosoly kerül fel ajkaimra. - A magizoológust, akihez jöttem, szerintem az első napom óta nem láttam két percnél tovább, mert állandóan rángatnak mindenhova. Túl vagyok az első baleseten is, ami a második napon történt már. Szóval... - kissé elgondolkodom, majd egy széles vigyort eresztek meg Arie felé. - Minden király - bólintok egy határozottat, végül tekintetem megállapodik az előttem ülőn.
- Veled mi a pálya? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. - Mi van a szőke démonnal? - még az előzőnél is szélesebb vigyor terül szét arcomon, mert Arie megmutatta a nőt, és valóban nem rossz. Ráadásul a srác annyira szerelmes a nőbe, hogy kár lenne ezért az érzésért valami miatt elbaszni. Ajj, de szép dolog a szerelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

#ootd #now_I'm_stressed_out #nyissunk_szezont

Még egy kicsit igazgatom a ruhám alját, ami inkább pótcselekvés, mintsem szükséges lépés. Tény, hogy fodros, azoknak pedig katonás rendben kell állniuk (legalábbis a stylist ezt mondta nekem), de erősen kétlem, hogy most szüksége lenne igazgatásra, ugyanis percek óta folyamatosan hozzányúlok. Nagyon mást nem is tehetnék, hiszen hiába gyönyörű ez a ruha, elfelejtették, hogy viselője (jelen esetben én) akár helyváltoztatást is szeretne végezni, így maradt az, hogy csak állok egy helyben. Jó, ez sem teljesen igaz, mert ha kicsit felcsippentem az alját, és úgy alakítom a lábamhoz igazított vágást, akkor lehet mozogni benne, de valamelyik szervező szerint "több esztétikai élményt nyújt, ha nem rohangálsz benne". Ezt először nem is értettem, mert ugyan ki szeretne rohangálni, aztán amikor megláttam mennyi ember özönlött be ebbe a terembe hirtelen, akkor azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán ki tudna futni itt. Kétlem, hogy bárkinek menne, de ha mégis, akkor nagyon szeretnék az a bárki lenni. Amikor évekkel ezelőtt erről álmodoztam, akkor nem tűnt ilyen bonyolultnak ez az egész. Kívülről tényleg csak úgy tűnik, hogy ha jól játszol, akkor kapsz egy szerződést, edzésekre jársz, meccseken a legjobbat nyújtod és elvagy. A valóságban ez még úgyis sokkal nehezebb, hogy az idény el sem kezdődött, és nem mellesleg csak ificsapattag lettem. Na, nem mintha problémám lenne vele, csupán meglepő, hogy körém is ekkora felhajtás kell. Mint minden ifi- és felnőttcsapattagot, engem is elhoztak a szezonnyitó gálára, ahol az edzőm szerint debütálhatok. Eddig azt hittem, hogy az első meccsemen fogok debütálni, de ezek szerint akkor nem. Aztán ha már úgyis elmentem, akkor nekem is terveztek ilyen nagyon elegáns ruhát, kisminkeltek, megcsinálták a hajamat és mondták, hogy majd mit kell csinálnom, ha fotóznak, meg hogy mosolyogjak sokat, kellemesen beszélgessek mindenkivel, aki odajön, és egyéb elengedhetetlen dolgokat, amik a mai estéhez kellettek. Amióta elkezdődött a gála, és a bemondó néni nagy szeretettel köszöntött mindenkit, azóta gyorsabban ver a szívem, mint azt szerintem kellene és eléggé frusztrált vagyok. Valahonnan néha felbukkan az edző vagy a menedzser, hogy akkor más embereknek is bemutasson, aztán továbbmenjen a következő újonchoz is, néha pedig csak úgy odajönnek hozzám emberek. Van aki azért, mert a bagolyköves meccsek miatt hallott rólam, de ez elenyésző mennyiség. A legtöbben azért jönnek, mert vagy felismertek vagy hallották a nevem és sikerült összekötniük a pontokat, amivel kijött, hogy akkor kinek is a lánya vagyok. Nem számoltam, de valószínűleg többet beszéltem apukámról, mint saját magamról, pedig amúgy néhányan igyekeztek. Két apus kérdés közé beszúrták, hogy amúgy én ki vagyok, vagy gratuláltak az igazolásomhoz, sok szerencsét kívántak az idényhez és egyéb kedvességeket mondtak. Azt pedig megszámlálni sem tudnám, hogy hány üdvözletet kell átadnom apukámnak, amikor majd az este végén jön értem. Szerintem csak azt fogom neki mondani, hogy az egész magyar kviddics szövetség a legjobbakat kívánja neki, vagyis nekünk. Végül amint az utolsó bácsi is elköszön tőlem és továbbindul, elveszek egy pezsgőspoharat a mellettem elhaladó hostess tálcájáról, rámosolygok és az erkély felé veszem az irányt. Mindjárt jövök is vissza, csak most szeretnék friss levegőt szívni, hátha az kicsit elnyomja az idegességem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elhúzott szájjal hümmögök egyet, és inkább egy újabb szálra gyújtok rá, hogy ne kelljen felelnem erre. Igazából nem nagyon tudom, hogy mi mást várna még tőle, meg az egésztől. Vele akar lenni, bárhova is menjen a nő, de azt a tényt, hogy a nő is erre vágyik, hogy vele akar maradni, mint valami bűnnek fogja fel, legalábbis semmi kedves nincs abban, ahogy nyilatkozik erről az eshetőségről. Pontosabban nincs is eshetőség, mert, ahogy én látom, Denis döntött, és a válás mellett, a másik meg majd fejet hajt. Nos, így romlanak meg az ígéretes kapcsolatok. A gondolatra megemelem az újra töltött poharamat, és egy kis forgatás után egyszerre lehúzom. Emelem poharam, én megpróbáltam. Beleszólni ennél jobban nincs mibe, ha Denis így kívánja, hát legyen. Nem való mindenkinek, hogy olyan emberek vegyék körbe, akik érdek nélkül, önmagáért szeretik. Meg aztán, a hülye döntéseink mozdítanak minket előre. A hülye döntésekről meg aztán tudnék mesélni rengeteget.
Azért furcsa az egész, de már nem szólok hozzá a történethez, mert aztán lehet, hogy mindenkinek világos, csak én vagyok éppen gyengeelméjű, de belefér, elvégre az ital jó, a dohány jó, minden jól.
- Szóval ez igazából, hogy most itt vagy velem, egy udvarlási rituálé, hogy maguknak szerezzenek meg, főleg mivel sejtik, hogy te inkább másik hellyel szemezel. Románia fog nyerni?
Nem biztos, hogy tudja, de érdekel, hogy mi alapján hozza meg a döntését. Tudom, hogy sok minden játszik nála, és most tegyük félre a feleségét, vannak szülei és van egy húga, ráadásul egy nagyon beteg húga, akinek nyilván a közelében akar lenni, ha az állapota romlik. Ha esetleg úgy alakul, hogy már nem tud tovább élni. Az ő esetében tudom, hogy ez bármikor megtörténhet. A pontos diagnózist nem tudom, de agyilag annyit felfogtam, hogy mivel jár az ő állapota, és látszik is rajta, mikor van jobb és mikor rosszabb állapotban. Romániából talán könnyebben elengedik, ha eljön az idő, és ilyenkor minden perc számít.
- Gondolom jól van.
Vonom meg a vállam a kérdésére, és nem értem minek a vigyor, hiszen pontosan tudja, hogy mi van velem, a fejembe lát, de gondolom ez is olyan, hogy én kikényszerítettem belőle, hogy elmondja, mit érez a nővel kapcsolatban, aki minden veszekedés ellenére hazavárja, így úgy tisztességes, ha én is szóban fejezem ki az esetet.
- Nem passzoltunk. Persze sírt, és nem mondta ki rendesen, de hát ott volt minden a levegőben. Nem kellettek szavak, elég volt a rezgése, és tudtam mindent. Van más, aki jobb. Ritka az, amikor két ember valóban egymást szereti, és minden klappol. Mi is hárman voltunk ebben, vagy négyen, ha úgy vesszük, hogy mellettem egy másik srác nője is volt. Így kell jól csinálni, gondolom.
Mélyet szívok a cigarettából, és csak lassan fújom ki a füstöt, majd újra szívok, és itt most nem csak kifújom, hanem ijesztően szabályos karikákat eresztek ki az ajkaim közül. Bűvésztrükk.
- Igazából mondhatjuk, hogy szó szerint egy vicc volt az egész. Van az a vicc, hogy egy nőnek négy állatra van szüksége. Egy nerc a szekrényben, egy Jaguár a garázsban, egy bika az ágyban, meg az a marha, aki mindezt fizeti. Mi is valahogy így voltunk szerintem, csak a negyedik még nem jelentkezett. De mindenkinek megvolt a maga funkciója, a végzet asszonya meg úgy fordult, ahogy neki kedvező volt.
Vállat vonok, mintha nem érdekelne, de érdekel, hiszen akkor nevetnék az egészen.
- Most még gyűlölöm őt, de eljön a nap, amikor semmit sem fogok érezni, pont mint Ariana esetében. Addig pedig, nem beszélek róla.