Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás - Bécs

Hogy mitől szép a hajnal? Hogy miért nem tud aludni? A sötétség miatt, amiben nem tévednek a muglik. A hajnal minden szegletében ott lakozik a sötétség, a múlhatatlan rejtély. Évek óta minden nap látja felkelni a Napot, és végigkíséri lemenő útján is. Kialvatlansága okán fekete karikák húzódnak zöldes árnyalatú, mindig huncut szemei alatt. Bőr utazótáskáját egyik kezében tartja, kedvencét pedig, a jávorszarvas bőrből készült hátitáskája fél vállán lóg, és fontosabb, személyesebb holmijainak ad helyet. Nem tudja, és nem is gondolt még bele, hogy ezen a kiránduláson miféle dolgok történnek majd, nem érdekli, egyszerűen csak magához hűen jelen van, és a gyülekező társaságot szemléli. Többeket ismer már, és vannak olyanok, főleg házából, akiket mindenképpen megakar még ismerni. Jobban is. Úgy látja olyan fiúk jöttek, akikkel azonosulni tud, és akár még izgalmassá is tehetik ezt az utat. Egy-egy emberre rávigyorog, majd meglátja Lyrát is, akinek látványától és közelségétől kettőt üt szíve.
- Szia - suttogja neki, majd miután megérkezik mindenki, Amira főszervező kisasszony a nemlétező reggeliről beszél, a következő pillanatban pedig már a Minisztérium előtt állnak. Csatlakoznak hozzájuk, és így már teljes létszámmal tudnak belépni a poros kandallóba.
A szállásra érve Amira ismét, de most már egy hosszabb beszédbe kezd, szerekről, füstről, és szabályokról magyaráz a jelenlevőknek. Noel a társaság szélén próbál maradni, onnan hallgatja a DÖK elnökét, de tekintete a többiek arcát pásztázza, figyeli a reakciókat, és van, akié őszintén elnyeri tetszését. Nem minden szavát hallja Amirának, de ez nem nyugtalanítja, helyette kezdi magát még inkább elemében érezni.
A szobabeosztások csak még jobban feldobják kedvét, és bár gőze sincs, hogy az a férfi, aki velük van kicsoda és micsoda, hogy tanít-e vagy mit keres ott, nem zavarja túlzottan, hogy velük lesz egy szobában. Iskolai dolgozó, vagy nem, ő attól még nem fogja meghazudtolni saját magát. Az vétek volna.
Keiko feltűnően keresi egy még ismeretlen lány társaságát, ez valami lánydolog lehet, hogy akárhova mennek is, gyorsan párosodásra van szükségük, mintha önmagukban nem tudnának életben maradni. Hihetetlen. Így nem megy oda hozzájuk, csak mosolyog, ha épp odafordul a kis fekete hajú japán másodéves.
Egy szőke fiatal kapja meg a kettes számú szoba kulcsait, és amint kettéválik a társaság Amira szabályai után, ők a szoba felé veszik az utat. Miután Ágoston kinyitja a szobát, és betipeg a küszöbön a kis csoport, Noel is belép, és elégedett vigyorával néz rá Lyrára.
- Melyik ágyat szeretnéd? - kérdezi tőle, és ha az lehetséges, akkor a lány döntéséhez közelit választ magának. Ledobja rá cuccait, és ő is leül, majd újra végignéz a többieken.
- Tehát... - mutat magára. - Noel vagyok, jó ha már az elején tudjuk ki kicsoda...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás
~Lethifalva
Szőke és Keiko/Vanília párosa

A bécsi napok hihetetlen sebességgel teltek el, mintha egy szemvillanás lett volna az a pár nap, amit együtt töltöttek a jelenlevők, leginkább persze saját szobatársaikat látták, illetve azokat a személyeket, akikkel a legközelebbi viszonyban álltak. Azonnal kialakultak a párosok, az apró klikkek, akik mindenhová együtt mentek, mindent együtt csináltak, és ez egy ilyen kiránduláson természetesnek is mondható. Az ember hamar ráhangolódik párjára, átbeszélgetik az éjszakákat, nevetnek, ismerkednek. Noel legtöbb idejét ki mással, mint Lyrával tölthetné, és ezáltal egyre közelebb érzi a kis leányt szívéhez. Lethifalvára az út kandallón át vezet, csakúgy, mint a kirándulás kezdetén, Bécsbe. A hely csodás, végre hó is annyi akad, ami már utal a csapat ittlétének egyik okára, a síelésre. Noel imádja a téli sportokat, és minden évben űzi is őket. A korcsolyán kívül szeret snowboardozni és síelni, de hóangyalok gyártásában is kiváló. Testvéreivel kisebb korukban szánkóztak is, ha megengedte az idő, emellett pedig a forrócsoki, a forralt bor, és a rumos meggy is csak nagy hóban esik igazán jól. Elégedett mosollyal néz le a mellette álló szőkére, és közelebb húzva őt magához, apró csókot lehel homlokára.
- Izgalmasnak hangzik - suttogja a lánynak a helyre célozva, majd Amira kezd ismét elnöki monológba, amire csak akkor figyel fel, amikor a szobabeosztásokhoz ér. Úgy tűnik nincs más lehetőség, kétágyas szobákban kell meghúzniuk magukat, és csodák csodájára több esetben előfordul a fiú-lány párosítás is. Noel szélesre húzza mosolyát, és baljával belecsíp a szőke hátsójába. Remélhetőleg erre rápillant a levitás, és így alkalma nyílik kacsintani egyet az éjszakai murira gondolván. A DÖK alul öltözött elnöke szabadon engedi a kis csapatot, mire a rellonos kézen fogja kedvesét, és Keikohóz siet. Még nem sikerült megbeszélniük a barlangban történteket, és ez aggasztja a fiút, mert a lány zavarodottnak, és kétségbeesettnek tűnt az osztrák fővárosban, ami nem maradhat így. A fekete hajú lány egy másik, kifejezetten alacsony szőkével áll, aki valószínűleg háztársa a fiút körbevevő lányoknak.
- Mi még nem is ismerjük egymást, Ombozi vagyok - nyújtja jobbját az apró lánynak, de a másikkal erősen tartja kedvese kezét. Kedvessége viszonylagos, talán csak amiatt ilyen jó a hangulata, mert nemsokára síléc lesz a lábaira szegezve, az éjszakákat pedig kettesben tölthetik a csinos szőkéjével. Nincs miért haragosnak, vagy bosszúsnak lennie, de még mufurc sem tud lenni. Túl jól alakulnak a dolgok.
- Keiko, gyere át, vagy gyertek át az egyik éjszaka beszélgetni kicsit, és akkor átrágjuk a barlang rossz emlékeit - mondja, és biztatón mosolyodik el. Nehéz volt kijutni onnan, és ha nem ilyen szerencsések, akkor alakulhatott volna egész máshogy is az a hajnali találkozás.
A beszélgetés alatt a csapat oszolni kezd, Amira, és az ikrek már rég leléptek, és lassan mindenki a szabadban vagy éppen az új szobájában van, és élvezi a lehetőségeket. Noel a sajátjukba vezeti a levitást, és bekukkantva az ajtón hangos szavakkal ad hangot elégedettségének.
- Váó! - kiáltja nevetve, majd cuccait az ajtótól nem messze, magát pedig az alsó ágyra dobja le. - Választhatsz ágyat, de úgyis ott alszom majd, ahol te vagy.
Kacéran vigyorog, és ülő helyzetéből fekvőbe helyezkedik. Csodás hangulata letörhetetlennek bizonyul, úgy gondolja, hogy erre a kirándulásra eljönni a lehető legjobb döntése volt kastélyban tartózkodása óta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás
Lethifalva - Szőke, majd Keiko

Túlzottan is kecsegtető a tény, hogy egy szobába kerültek a levitás királylánnyal, és ezalatt a pár nap alatt senki sem fogja őket felügyelni, senki sem fog utánuk leskelődni, és igazán, a maguk valójában lehetnek szabadok. Hogy ez mit jelent, az egyelőre még a rellonos diáknak is kérdés, mert nem ismeri szerelme határait, nem tudja mit lehet, és mit nem, de az is igaz, hogy cseppet sem tart az elutasítástól. Olyannyira tisztában van saját hatásával, és cselekvő kisugárzásával, hogy tudja: előbb utóbb eléri, amit akar. Ugyanakkor megfordul a fejében, hogy ez a szobabeosztás csupán valamilyen piszkos tréfa, és nemsokára kopogtat faajtajukon Amira, miszerint összetévesztette a neveket, és a kedves helyett majd még a jóslástan professzorral kell osztoznia az aprócska szobán. Na meg még mit nem. Akkor inkább alszik a nappaliban, mintsem hallgassa boldogtalan jövője halovány képeit. Szomorú igazság, de valódi áltudománynak tartja a jóslástant, és nem is érti, hogyan foglalkozhat ilyesmivel Tender professzor, aki egyébként egy szimpatikus ember benyomását keltette benne.
- Ó, valóban? - nevet fel fejét csóválva a lány kijelentésén, hiszen elképzelni sem tudja, hogy Lyra éppen most fossza meg magát, és a rellonost a közös alvás lehetőségétől, amikor arra éppen hogy a felsőbb vezetőségtől kaptak engedélyt, s ezáltal szabad utat. - Megnézem én azt, ahogy lerugdosol magad mellől.
Kacéran vonja fel szemöldökét, kihívón, és magabiztosan, ám ahogy a gyönyörű lány megközelíti, és teljes tudatában nőiségével ráül hasára, azonnal elnémul. Felpillantva keresi meg a tengertükröket, és le sem veszi róluk tekintetét. Kezeivel a kecses derekat simítja, majd szinte meg sem hallja, amit Lyra mond az ágyról, takaróról, és róla, már érzi is forró csókját. Felszusszan egy pillanatra, de a következőben jobbja a szőke tarkóját tartja, hogy abba ne hagyja, ez így számára pont tökéletes. Elvesz ezekben a pillanatokban, olyan helyekre zuhan, vagy éppen magasodik, ahol ezidáig nem járt, de most, hogy napról napra jobban ismeri, többé nem akar nélkülük létezni, és többé nem akar Lyra nélkül lenni. Gondolatai kószák, és olyan gyorsan peregnek a fantáziaképek csukott szemei előtt, hogy azok kivehetetlenné és követhetetlenné válnak. Csend, és béke, tűz, és agresszió fonódik össze, amikor egy kintről érkező hang, a kopogtatás zavarja meg feszült viszonyukat. Ő mintha meg sem hallaná, úgy folytatná tovább elkezdett játékukat, de királylánya elszakad szájától, és leszáll róla, hogy az érkezőnek ne ebben a formájukban kelljen őket látnia.
~ Nagyszerű, megérkezett Amira a jóslástan királyával, és jöhet a szobacsere. Tudtam. ~
Gondolataira egy hangos nyögéssel felel, egyúttal karjaival Lyrába kapaszkodik, húzza ismételten magára.
- Ne, ne, ne, ne, ne - mondja, mint egy rossz, hisztis gyerek, és nem hajlandó kinyitni szemeit. - Nem érdekel ki jött, nem fontos, csak gyere vissza, az előbb olyan jól elhelyezkedtél...
Aztán benyit Amira helyett a japán lány, és bár nem huppan közéjük - talán tudja, hogy mit szakított félbe -, várhatott volna még egy órácskát. Noel sóhajt egyet, és rávigyorog az ajtófélfának támaszkodó lányra. Beletúr hullámos hajába, feláll, kinyújtóztatja ellazult, elálmosodott tagjait, és még egy utolsó csók után csomagjához sétál, hogy sífelszerelését előszedvén, melegebb öltözéket öltsön.
- Figyeljetek arra, hogy odakint hideg van, és alá kell öltözni a síruhának - mondja a lelkes lányoknak, aztán elmosolyodik, és síszemüvegét előkapva már indulhatnak is.
A kinti hideg számára nem dermesztő, vagy rémisztő, sokkal inkább indítja be nyálelválasztását, és saját lelkesedését is. Él, és hal a téli sportokért, szerinte ezek nélkül túl sem lehetne élni ezt az amúgy zord, depresszív évszakot. Lyra mellett halad, egyik kezével öleli derekát, másikban vastag kesztyűjét, és szemüvegét tartja. A síparadicsom, és pályái nincsenek messze szállásuktól, és az út alatt a fiú lélekben már nincs is társaságával, sokkal inkább csatolja léceit fel, hogy aztán belevethesse magát a súlyos lejtők élményeibe.
- Öltözzetek, aztán már itt sem vagyunk - jelenti ki a sífelszerelés kölcsönző előtt, majd belép az üzletbe, és szaporán, sok tapasztalattal választ magának cipőt, és lécpárt. Az üzletben szívélyes segítség fogadja őket, akihez bátran fordulhatnak, ennek ellenére a rellonos saját feje után megy, és Dynamic, francia léceket választ magának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
~ Michelle drágám és kedves családom, avagy az első lány otthon.

A könyvtárban való egymásra találás nem is csúcsosodhatott volna ki annál szebben, minthogy másnap kora hajnalban a fiatalok már vonaton zötykölődtek az Ombozi család otthona felé. Noel még előző este bagollyal üzent haza, hogy érkezésére plusz egy fővel számítsanak. Az nem érdekelte különösebben, hogy ehhez az otthoniak mit fognak szólni, valószínűnek tartotta, hogy édesanyja kitörő örömmel fogja fogadni mind fiát, mind az első szerelmet, akivel ő hazalátogat. Elegáns, fekete ingbe bújt, és erős illatot fújt magára, aztán egy utazótáskába pakolt néhány dolgot. Nem tudta, hogy mégis mit vigyen haza, ahol mindene megvan, mégsem akart üres kézzel hazatérni, így pár könyvet, és pólót pakolt a táskába, majd a klubhelyiségben megvárta nehézbombázó barátnőjét, hogy kéz a kézben, szerelmesen andalogjanak ki az állomásra. Noel biztosította Michellet arról, hogy szülei kedvelni fogják, Sára valószínűleg otthon sem lesz, a két kisebbik lánnyal pedig ne törődjön, mert felesleges. A vonatúton végig egymással foglalkoztak, fekete humorú vicceken nevettek, és a fiú azt is elmesélte, hogy miképpen ásott ki egy ötszáz éves kardot a határmenti temetőben. Egymás fülébe duruzsoltak, tekintetük percekig csak a másikéban vesztegelt, hogy éhező ajkaik végül forró csókokban érjenek össze. Noel le sem vette kezét a lány vékony combjáról, folyamatos volt kettejük között a kontaktus, a hangos nevetések, az intenzív flörtölés. Elérte őt a szerelem, és ha ezt egy aprócska lénynek is köszönhette, végtelenül hálás volt érte. Michellenél szebbet nem hordott még hátán a Föld, és az a magabiztosság, ami abból áradt, ahogy a lány szépségét tudatosan kezelte, a végletekig fokozta a fiú vágyálmait, s ébredező kíváncsiságát. Az út gyorsan telt el, az egyszeri átszállás után szinte azonnal szállhattak is le.
- Szerintem apám fog értünk jönni autóval - mondta a lánynak, miközben lesegítette őt a vonatról. Bőröndjét megfogta, hogy neki ne kelljen semmivel sem bajlódnia, csak arra figyeljen, hogy ilyen csinosan, és vonzón tipegjen mellette. A rellonos fiú ajkait beharapva nézte a rájuk eső pillantásokat, a férfiak Michellet mustráló tekintetét, és arra gondolt, hogy ha most féltékenységében nem végez senkivel, akkor soha sem fog. A lány gömbölyű feneke billegett előtte, ahogy az állomás pihenőrészén áthaladtak, és fütyülnie kellett elégedettségében. Hihetetlen, kész tébolyda. Ezt a lányt megkapni furcsamód egyszerre gyönyör, és veszett érzés. Féltékenysége csillapíthatatlanná válva ült ki tekintetére, ami a többi hímre nézve fenyegető volt.
Ahogy kiértek a napsütötte parkolóba hamar meglátta fekete BMW-jüket, ami bár mugli találmány volt, tagadhatatlanul imádta. Apja és anyja helyett Sára szállt ki a volán mögül, amitől Noel izgatottságában gyorsuló szíve először kihagyott egy ütemet. Nem hitt szemeinek, csak amikor a lány már a nyakában volt. Túl régen látta testvérét ahhoz, hogy ne örüljön neki hangosan. Sára barátságosan üdvözölte Michellet, majd gyorsan a hátsó ülésekre tessékelte a párost azzal az indokkal, hogy otthon nagy készülődés fogja fogadni őket, és sietniük kell. Nagyjából húsz percnyi, jó hangulatú, egymás szavába vágva beszélgetős út után Sára leparkolt a házuk előtti füves területre.
Odabent huhogás, sikítás, és örömkönnyek várták a fiatalokat, Noel anyukája nemcsak fiára, de Michellere is ráborult, hogy mellére szorítva őket könnyek között örvendjen boldogságuknak. Apja a háttérben maradt, két kisebbik húga pedig az asztalt készítették ebédhez. Noel szótlanul hagyta a családnak, hogy mindenki saját módján örüljön nekik, majd már az asztalnál mutatta be a leggyönyörűbb sárkányleányt kis családjának.
- Háztársak vagyunk, de elhihetitek nekem, hogy az iskola legjobb nője lett vele az enyém - vigyorgott apjára, majd az oldalán ülő szőkére. Apja gazdasági, s politikai témában társalgott fiával, míg a többiek Michelle szüleiről, testvéréről, róla, és persze Noelről kérdeztek. Mindent tudni akartak, igazi női pletyka indult világnak az asztal túlsó végén. A fiú addig elmesélte édesapjának saját nézeteit, miközben a mugliknál közelgő szavazásra is kitértek. Az ebédből bőségesen fogyott, a család elmondása alapján sokkal jobb ízűt ettek így, hogy együtt voltak. Miután mindenki befejezte az ebédet, édesanyja és a kisebb lányok elpakolták a maradékot, s a tányérokat, Sára pedig londoni dolgairól mesélt.
A délután további része is kellemes családi idillben telt, a fiú régen érezte már magát ilyen jól, és önfeledt boldogságban. Michellet körberajongták a lányok, és ahogy ő látta apja is közeledni próbált. Kérdezgette őt a szülei politikai nézeteiről, és a galleon árzuhanásáról, amit személy szerint nem tud hova tenni. Noel csak mosolygott a háttérben, és néha búbon csókolta szőke kedvesét.
- Jól érzed magad? - kérdezte tőle este, zuhanyozás után. Végre kettesben lehettek szobájában, ami a rellon színeiben pompázott, tele mozgó kviddicses plakátokkal, és tűzokádó sárkányokkal. Polcai roskadoztak a nehéz könyvek súlya alatt, seprűi a sarokban álltak, a szekrények, és tárgyak rendezett küllemben várták haza régen látott tulajukat. Kétszemélyessé varázsolt ágyára dőlt, és a lány szőke tincseivel játszadozva húzta őt magához. - Gyere már ide, egész nap azt vártam, hogy végre este legyen.
Michelle jókedvűn bújt a fiúhoz, aki nem volt rest további okokat adni a jó hangulatnak.

7 nap múlva

Kipattanó szemeiből dörzsöli ki a csipát, közben felül az ágyon, s mint minden hajnalban, most is hamar öltözködni kezd. A belül alvó lányt eddig felébresztette reggelente, hogy együtt nézhessék, amint felkel a Nap, de most nem érzi rá a késztetést. Mintha valami az éjszaka alatt megváltozott volna. Ránéz a döglesztő testre, aztán érzelmeit keresve nyúl egy cigaretta után. Kisétál szobájából, és egy létrán felmászik a padlásra, hogy az ablakon át a tetőre ülhessen ki. Még hűvös van, és a Napot ő ma is megelőzi. Rágyújt a dohányra, és az elmúlt egy hétre gondol. Nem élt át még ehhez hasonló egyetlen érzelmet, és fizikai megvalósulást sem, mint amit eddig Michelle neki ajándékozott. Lyrát sem tudja hozzá hasonlítani, mert annak a kapcsolatnak még csak esélyt sem adott. De most mégsem úgy dobog a szíve, mint ahogy a könyvtár óta járt. Mellkasára szorítja tenyerét, és hosszasan engedi érezni a dobbanásokat. Végül megrázza a fejét, és a rózsaszín sugarakra emeli pillantását. A tüdejébe érő füst nyugtatja testét, a színek közben elméjét élénkítik. Talán csak fáradt, vagy megfázott, és azért vannak ilyen gondolatai. Nincsen semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
~ Michelle drágám(?), és kedves családom

Az a néma üresség, ami a tetőn ülve tölti el akkor sem múlik, amikor meghallja a lány közeledő lépteit. Tudta, hogy amint felkel utána fog jönni, de most képtelen bármit is mondani neki. Bár érzi illatát, és halk szuszogását is hallja - pontosan úgy, mint az elmúlt egy hét során oly közel magához, nem fordul hátra, egyelőre nem akar a szemébe nézni. Helyette is szóra nyitja viszont ajkait Michelle, de amit mond csak megdöbbenést okoz, ami után csalódottan fordul a cigarettára gyújtó lányhoz.
- Ne mondd, hogy sajnálod - emeli fel kezét intő szándékkal, mert már számít arra az utálatos szóra, amit ő is használt egyszer, pedig tudta róla, hogy csak fájdalmat idéz a másikban. Michelle szívéből tehát nyomtalanul tűnt el minden ami kettejük között történt, és ő sem találja sajátjában azt a közel tíz napot, most mégis remegés fut végig testén. Végighallgatja a másik gondolatait, a megváltozott hangszínen közölt tényeket, majd visszamászik a tetőről, egyenesen Michelle mellé, hogy egészen közelről válaszolhasson.
- Én drágám, itthon vagyok - suttogja a hideg kék szemekbe nyugodtságot erőltetve saját magára. - Te pedig nem mész sehova, az biztos. Velem lehet játszani, de a családommal nem. Itt maradsz addig, ameddig eredetileg terveztük, és az oldalamon húzod ki ezt a maradék két napot, hogy aztán egymás kezébe kapaszkodva szálljunk fel arra a vonatra, ami idehozott minket. Értve vagyok? Egyébként meg mi az, hogy jobb, ha egy ideig nem találkozunk? Normális vagy te?!
Nem vár választ, idegesen indul vissza a szobájába, hogy felöltözzön, és elvégezze a reggeli rutint. Feszülten vágja be a padlásajtót, nem gondolván arra, hogy a házban rajtuk kívül még mindenki alszik. Szekrénye ajtaját is csapkodja, de nem tudja, hogy mi idegesíti jobban: a veszteség vagy, hogy ez neki fáj.
Talán így kapja vissza a sorstól, amit Lyrával tett. Vannak mondák, melyek arról regélnek, hogy mindent mit teszünk, egyszer végül visszakapjuk, s még gondolataink is visszaszállnak ránk. Fekete pólót húz, és farmert, aztán pálcáját felkapva robog le az emeletről. A régi lépcsősor minden lépte alatt fájdalmas nyikorgással jajdul fel, hogy amint leér, minden hangja elhaljon. Rettenetesen érzi magát, mintha valami egészen cudar betegséget kapott volna el, vagy valódi, hosszan tartó kapcsolata ért volna most véget. Az ebédlőasztalnál töltött több percnyi kanállebegtetés után aztán feláll, és visszasiet a padlástérre, hogyha ott találja még a szőke lányt, megragadva őt fájdalmat okozzon neki. Szorítja vékony karjait, és dühösen néz szemeibe, had lásson ő is igazán bele az övéibe.
- Fáj?! Mert nekem igen. - mondja hangosan, kipiruló arccal. - Valódi érzelmeim voltak irántad, és ha játék is volt az egész, nem felejtettem el. Érzem idebent, érted?
Egyik kezével elengedi Michelle karját, és saját mellkasa felé mutat. Nem hiszi, hogy azzal, hogy bántja a másikat, közelebb kerül hozzá, de hát ilyen az, ha az ember nem kezeli túl jól az ilyesfajta helyzeteket.
- Szerintem te hazudsz. Menekülni akarsz, csak tudod én a Rellonban is ott vagyok, és utolérlek - mondja mind hangosabban, saját magát is biztatva azzal, hogy igaza lehet, és Mich is érzi mindazt, amit ő. Képtelen volna tiszta aggyal elviselni azt, ha csalódnia kellene, mert talán már Cupido előtt is érzett valamit, ami most szaporán járja át szívét.
- Árnyékot vetsz a szívemre.
Nincs több, mit mondhatna, másik kezét is ellazítja, és maga mellé engedi. Lesüti szemét, aztán lebiggyeszti ajkait is. Kiül arcára a keserűség, a düh és fájdalom keveréke, minden, amit eddig egyszer sem engedett ki. Úgy érzi, hogy nem lesz több szép napja, s ezzel a pár nappal talán véget is ért minden ami szép lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
~ Michelle elengedése, a család szüksége

Míg a földszinten tölti idejét biztos abban, hogy a szőke nem tétlenkedik, és ha nem is készíti indulásra csomagját, valamit művel, elszív még egy cigarettát, vagy felgyújtja szobáját, nem tudni. Ő odalent már érzi vesztét és remegő kézzel tartja pálcáját, amivel egy ezüst kanalat lebegtet a levegőben. Arra gondol miként alakulhatott volna kettejük kapcsolata, és hogy ha most csalódnia kell, akkor azt hogyan fogja megélni. Túléli?
A kanál koppan az asztalon, ahogy egyik percről a másikra engedi ki bűbája fogságából, ő pedig már rója is a recsegő lépcsőfokokat. Nem hiszi el, hogy ezt váltja ki belőle Michelle, viselkedését önmagában a sikertelenség fájdalmára fogja, amit még nem tanult meg kezelni, hiszen általában mindenben eléri azt, amit akar, tűzön-vízen keresztülviszi akaratát. Most is szeretné, ha így történne, fizikai erejével kötné magához a lányt, amiről pontosan tudja, hogy nem lehet. Az élet egy fájdalmas nehézsége az, hogy hiába tennél meg bármit a másikért, hiába vágod ki szíved, s teszed elé az asztalra, ő ettől még nem fog téged jobban szeretni. Viszont a csalódás erősít, és ezt még nem tudja Noel. Csalódnia kell, hogy a későbbiekben jobb lehessen, többre értékelhesse napjait, és az őt kedvelő embereket. Hogy érettebb, s türelmesebb legyen.
Szorító markaiban benne van minden: vágy és könyörgés, megtört ember utolsó kiáltásai. A lány kiejti kezéből bicskáját, égő cigarettáját, és kiabálni kezd a fiúval, aki mintha meg sem hallaná amit mond.
- Neked? - kérdezi emelt hangon, felhúzott szemöldökkel. - Szerintem csak játszod itt az eszed nekem, mintha meg sem történt volna ez az egy hét.
Háztársnőjével ellentétben ő nem kiabál, meghűlve viseli a pofont, és egy pillanatra azt hiszi, hogy Michelle elmegy, de az csak az ajtót csapta be, ezzel is hergelve a robbanásszélen álló fiút. A lány további szavaira képtelen felelni, a sajátjaival ellentétben, melyek hatástalanok voltak, ezek eljutnak elméjéig, és nagyon mélyre hatolnak. Hagyja, hogy a szőke kiadja magából összes bánatát, és élettapasztalatát, aztán pedig csöndesen válaszol neki.
- Megértem, hogy nem így szeretnél bárkit is közel engedni magadhoz - mondja, és eltapossa a cigarettát, a bicskáért pedig lehajol, hogy aztán átnyújtsa azt a lánynak. - Rám bizonyára nagyobb hatással volt ez az egész, mint rád, de ez nem a te hibád. Alakulhatott volna jobban is, de hát ilyen az élet.
Kényszeredetten mosolyodik el szavaira, majd a szobájába siet, hogy kivegye szekrényéből bőrkabátját, aztán pedig Sárához kopog, hogy ha lehet jöjjön, és vigye őket ki az állomásra. Míg testvére öltözik, ő Michelle mellett áll, és utolsó gondolataira gyűjti erejét.
- Nagyon köszönöm ittléted, szavakban ki sem tudom fejezni. Kavarog, és csíp amit érzek, reszkető és nem is tudom. Nem volt még ilyenben részem, és akárhogy is végződött, csak neked köszönhetem.
Sára a szobájából jövet is mosolyog rájuk, olyan megértőn, és szelíden, amire talán most mindkettejüknek szükségük van. A kocsiban csendben utaznak, Michelle és Noel is az ablakon bámulnak ki. Nem tudnak mit mondani a másiknak. Hát ennyi volt. A pályaudvaron Sára jó utat, és sikeres vizsgákat kíván a lánynak, aztán hagyja, hogy a fiú kikísérje őt a vonathoz.
- Afelől nem kell aggódnod, hogy zaklatnálak, nem foglak keresni - mosolyodik el szomorú szemekkel, és a felszálló lány után emeli annak csomagját. - Majd találkozunk, ha szeretnél. Minden jót!
A vonat indulását nem várja meg, búcsúja után azonnal hátat fordít, és testvéréhez igyekszik, hogy megölelhesse őt. Olyan közhelyekre vágyik, amit egyébként ki nem állhat, és most is csak Sárától fogadja el őket. A lány mindenkinél megértőbb, és ő áll legközelebb Noelhez. Az úton végig tartja benne a lelket, de sok esetben csak hallgatja Sárát, de megérteni nem tudja. Kifelé bámul az ablakon, és az jár a fejében, hogy milyen szép is lehetett volna. Szerelmes lehetett volna, és önfeledt boldog. Az érzései megszűnésről mesélnek, amelyek nem engedik szabadulni. Emlékképek ugranak lelki szemei elé, nemcsak Michelleről, de Lyráról, és az összes lányról is, akivel közelebbi kapcsolatba került. Lehunyja szemeit, és zenét kér nővérétől, aki először nem haza viszi öccsét, hanem a közeli erdőbe, hogy ameddig kell, együtt maradhassanak, és csak azután térjenek vissza szerető otthonukba.
- Túl fogod élni, öcsi - öleli meg ismét őt Sára, fülig érő mosollyal, és kapaszkodó karokkal. - Ha vissza akar jönni hozzád, vissza fog. Csak adj neki időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Először tér haza azóta, hogy Michelle olyan stílusban hagyta itt a birtokot és családtagjait, amilyet sem ő, sem édesapja nem volt képes megfelelően lereagálni. Apja csöppet sem tolerálja a tiszteletlenséget, és bár akkor nem vette elő érte bús gyermekét, a lány hibájáért még jól tudja, hogy felelnie kell. A hétvége, amit hazalátogatására választott ki, tökéletesnek bizonyult, hiszen ekkortájt Sára és Nelli a kastélyban, legkisebb húga, Boróka pedig nagyszüleiknél időzött. Noel hosszú ideje szeretne már kettesben lenni szüleivel, akik úgy érzi, lemaradtak arról, hogy ő időközben felnőtt. Ideje, hogy tisztázzák a helyzetet: előttük immáron nem a két évvel ezelőtti fiúk áll, aki öt centivel alacsonyabb volt, arcán még csak pelyhekben állt a férfiasság előszele, teste törékenynek és gyerekesnek tűnt. Ma viszont már csak foltokban emlékeztet régi önmagára, éppen ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy otthon megbeszéljék a kérdéses, olykor kétes dolgokat. Az állomáson édesapja már várja, szeretett BMW-jük az egyetlen, amit a férfi képes eltűrni maga körül, mint mugli találmány. Az autóban hűvös a légkör, csak Boriról, az anyukáról esik néha szó, hogy a fiú kedvencét főzi ebédre, vagy egész hajnalban takarította a házat. Noel tudja, hogy kapni fog erős fizikummal megáldott apjától Michelle-ért, a balhéjukért, de nem bánja, hiszen ő is elszeretné mondani véleményét a férfinak, kérdéseket intézne hozzá: mégis hogyan viselkedhet így édesanyjával, mert ő ugyan nem bánna úgy egy nő lelkével, mint ahogy negyvenéves apja - ki tudja milyen régóta? - teszi azt. A birtokra kanyarodva Noel megpillantja a házuk előtt várakozó anyukáját, s a látványra ajkai elérzékenyült mosolyra húzódnak. Kiugrik az autóból, és ráveti magát a törékeny nőre.
- Gyönyörű vagy! - mondja neki boldogan, és több puszit is ad arcára. Le sem tagadhatná, mennyire szereti anyját, hogy egyáltalán mennyire anyás gyerek, aki bármikor képes ugrani a nőért. Ahogy az anyjuk liberális nézeteit szidalmazó Nellinek támadt a DÖK szervezte majálison, úgy menne neki bárkinek gondolkodás nélkül, legyen az hatalmas mágus vagy egyszerű mugli. - Milyen üres nélkülünk a ház. Azért jól megvagytok?
Kérdése már ebéd közben hangzik fel, ahogy túlságosan csendes apjáról, a nő felé fordítja fejét. Érzi, hogy valami nem teljesen normális, érzi saját feszültségét és apjáét is, amitől gyomra már most összeugrik. Fél a férfitól, elég visszaemlékeznie arra a két verésre, amit életében összesen kapott tőle. Az egyik az ominózus festményégetés volt, amitől a ház hátsórésze porig égett, a másik pedig apja egyik terelőütőjének összetörése. Mindkét verést megemlegette, és mindkettő hasonlóan néma csenddel indult, mint a mai. Megköszörüli torkát, és kérdőn néz anyjára, célozva ezzel apja furcsa viselkedésére. Aztán leteszi a villát, és hátradől a régi széken.
- Szeretnék elnézést kérni Michelle-ért. Nem fordul elő még egyszer - jelenti ki határozottan, tekintetével villáját tartva fogva. Nem mer ránézni szüleire, akik nem érdemelték meg, hogy egy lány ilyenformában mutasson feléjük tiszteletlenséget. Mint ahogy édesanyja sem érdemli meg azt, hogy férje terrorizálja őt lelkileg. Gondolataira zöld szemei felkúsznak a szigorú férfira, és ha az viszonozza pillantását, nem engedik szabadulni. Válaszokat akar, ám kérdezni egyelőre nem mer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

A feszültséget, amit gyomrából kiindulva lassan minden porcikájában erősen érez, már az étkezőhelyiség levegője is magába itta. Apja csak sokára szólal meg, előtte ráérősen fejezi be az ebédet, s törli meg száját. Noel lába az asztal alatt ütemtelenül mozog, egyre türelmetlenebb, egyre inkább érzi, hogy bensője kiakar törni. A hozzáintézett szavakra értetlenül húzza össze szemöldökét, legszívesebben az asztalra csapna, hogy helyre tegye apja gondolatait, de jól tudja, hogy nem teheti.
- Ja, Nelli meg szó nélkül hazahozhatna mindenféle mugligyűlölő idiótát, legyen annak azkabani sötét múltja, nem számítana, mi? Pedig a lányod, fiatal és már olyan a lelke, mint a tiéd. Mi lesz így Borival, he? Esetleg neki is halálfaló férjet szánsz? Na és Sári? Tudtad, hogy miket csinált Londonban? Gőzöd sincs az egészről, és még a család fejének érzed magad. Te csak olyat veszel emberszámba, akinek előítéletei vannak a sárvérűekkel szemben! És ha mugli lányt akarok majd egyszer asszonyomnak?! Ha sárvérű lesz? Mihez kezdesz, tán megtiltod? Kitagadsz? Anyának jobb lenne, ha találna magának valami normális fószert, mielőtt feladják az idegei - tör ki belőle a csapongó válasz, hangjában iszonytató félelem cseng, arcára kiül az undor és sértettség. Aztán remegő kezekkel feláll az asztaltól és pisszegve sétál az emeletre vezető lépcső irányába. Onnan fordul vissza még egy pillanatra, hogy az apjával szemben ülő nőre nézzen. - Anya, nagyszerű ebédet készítettél, köszönöm. Kár, hogy ebben a házban csak kevesen érdemlik meg azt a törődést, amit nap, mint nap kapnak tőled.
A lépcsőfokokat gyorsan szedi, szíve majd kiugrik helyéből, elméje menekülési útvonalakat kántál, ám most nem futhat el. Bátornak kell lennie, mert ennél tökéletesebb alkalom nem biztos, hogy lesz még egy. Közel a cél, belekezdett mondandójába, apjának erre lépnie kell. A szobájába érve az ágya szélére ül, reszkető kezeibe temeti arcát és hallgat. Fülel, hogy az Ombozi család feje elindult-e már fölfele a lépcsőn, fülel, hogy kimondták-e már ítéletét, és retteg, hogy mi lesz most. Gondolatban már többször apja fölé kerekedett, most viszont, ha engedné a büszkesége, térdre rogyva kérne bocsánatot a családfőtől. Mert tiszteletlen, mert érzéketlen és mert meggondolatlan volt. És mert megérti, hogy miért nem hozhat haza lányokat az első szerelmes nap után. Fáj bevallania, de a férfinak igaza volt, és bár a belőle kitörő szavaknak is van igazságtartalmuk, koránt sem lett volna szabad kiengednie magából őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

Olyan sokáig várakoztatja édesapja, hogy a fejét tompán nyomó feszültség oszladozni kezd. Csukott szemeire álom nehezedik, ültében kókad le feje, hogy a korhadó lépcső reccsenő hangjára riadjon fel ismét. Kitörli szeméből a hirtelen rátörő fáradtságot, majd az ajtót kezdi el fürkészni. Izgatottsága nem az a jóleső, jóféle, amit lányok társaságában szokott érezni, sokkal inkább kerülgeti a félelem, lelkében sikolt a rémület. Ujjai mereven kapaszkodnak bele farmernadrágja anyagába, úgy tekint fel apjára, aki még most, kettesben vele a saját szobájában sem néz rá. Hát ezt sem érdemelné meg?
- Hagyd békén anyát - mondja, hangja még soha nem remegett úgy, mint ezekben a pillanatokban. Félve emelkedik fel nyikorgó ágyáról, hogy szembenézhessen korosodó apjával, akit nem kérdés, hogy hamarosan túl fog nőni. Zöld tekintete keresi a férfiét, mellkasa fel-alá jár, kezei ütemtelen mozgását képtelen irányítani. Halántékáról és gerince mentén folyik a sós izzadtság. Testét a szigorú apa hatása uralja. Lélekben viszont erős, és bár elkövetkezőnek látja a megtorlást és fizikai fájdalmat, örül, hogy a férfi előtte hajlandó egyáltalán meghallgatni őt.
- Nincs több mondanivalóm - fejezi be lehajtott fejjel, immáron rá sem mer nézni az előtte állóra. Nem tudja mi vár rá, hiszen még válaszokat sem kapott. Talán nem is fog. Abban biztos csak, hogy ő nem akar olyan ember lenni, mint akivel szemben áll. Ha mégis ilyen lesz, inkább agglegény marad, hogy ne okozhasson fájdalmat az őt szerető családjának. Némán sóhajt, aztán mégis felpillant, hogy  megnézhesse magának apját, majd lejjebb engedi tekintetét, a semmibe les, reszketve várja az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Projektmunka, első forduló
Október 13. 15:30

Friss levegő. Noel sápadt, az intézetben beesetté váló arcát a Nap felé fordítja, csontos orcáin két apró gödröcske jelenik meg, amint felmosolyog az égre. Hónapokkal ezelőtt látta utoljára a külvilágot, érezte a hűs szelet és szívott magába ennyire tiszta ájert. Szemeit bántja a rég nem tapasztalt fény, így erősen hunyorítva néz körbe a verseny helyszínén. A többiek már elfoglalták a helyüket, és ő is megáll a bal hátsó doboz mellett. Kezeit ágyéka előtt kulcsolja össze, akár egy Istenhez szóló ima előtt szokás. A közönség könnyen hiheti a rellonosról, hogy hithű keresztény, ám ő csak az intézetben tanultak szerint jár el. Amíg kezei nyugodt pozícióban vannak, addig ő sem okozhat gondot. Tudja, hogy nevelői minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik, és hogy bár most lehetősége van menekülni, itt hagyni a bajnokságot, a többieket, és eltűnni a világ elől, odabent az eszébe vésték: megtalálunk, bárhová is juss. Nincs hely, ahol elbújhatna, nincs senki, akivel felvehetné a kapcsolatot. Rá kell ébrednie, hogy egyszerűen semmije sincs.
Charles McGrath köszönti a jelenlevőket, mire hangos sikolyok és morajló tömeg a válasz. Noel idegesen fordul a hangok irányába, ekkor véve csak észre azt a rengeteg embert, aki eljött megnézni őket. Mocskos férgek. Mellkasa dübörögni kezd, szíve keményen pumpálja vérébe az adrenalint. Ereiben lüktet a düh és harag, amit a sikongó nők idéznek elő, na meg a tény, hogy ennyien fizettek azért, hogy megnézzék őket mint ketrecbe zárt állatokat a küzdőtéren. A nyálas kommentátor most hozzájuk szól, ostobán vigyorogva és kacsintva rájuk, mintha ezzel akarná bátorítani őket. Szerencsétlen csúszómászó. Noel egy helyben tapos, tagjait mozgatja, és ujjai is engednek a szorításból. Hogy is vehet részt egy ilyen versenyen, hogy is játszhat aranyvérűként a közönségnek? Ő nem egy pénzen megvásárolt bábu, nem egy láncra vert kutya, aki a gazdája szeretetéért liheg! A fejébe tóduló vér irgalmatlan migrénes fájdalomba hanyatlik, a fiú szívét hajtja az undor és rohamosan növekedő harag. Bal szeme ütemtelen rángásba kezd, de még mielőtt hozzáérhetne a sajgó érhez hangzik fel a sípszó. A többiek jó diákként azonnal, szó nélkül lépnek be a dobozokba. Noel viszont a kivetítőkre emeli tekintetét, és mikor meglátja bennük saját magát, felindult, bosszús mosolyt villant. Középső ujját a tömeg felé tartja, és hogy a jelenetet mindenki tökéletesen láthassa, lassú léptekkel tesz egy teljes fordulatot saját körívén. Aztán megáll ugyanott, ahol eddig, és maga mellé köpve méregtől eltorzult arccal kezd beszélni.
- Nézzétek, ha már megvettétek azt a jegyet! Nézzétek a műsort, mosdatlan pondrók! Én vagyok intézetben, ha? Titeket kéne börtönbe vetni! - hangja először halkan szól, de mire gondolatai végére jut, addigra már leküzdhetetlen haraggal üvölt. A hangorkán alatt hevesen mutogat, többször beint és maga mellé köp, ha úgy érzi arra van szüksége. Undorítóak az emberek.
Még egy utolsó, szánalommal átitatott pillantást vet a közönségre, és ő is eltűnik a neki felállított dobozban. Odabent szörnyű hőség fogadja, mire feje még hevesebb fájdalommal reagál. Jobbjával homlokához kap, és egy percre lehunyja zöldjeit is. Iszonyúan lüktetnek erei, érzi, hogy hónapokig viselt karperece nélkül egész teste feltudna gyulladni. Megcsóválja fejét, kezeit maga mellett rázza le. Haladnia kellene, menni előre, de nem tud. Csukott szemekkel idézi fel az utolsó alkalmat, amikor engedett önmagának, és tenyerében tűzgömb született. Néhányszor kifújja a levegőt - pontosan a tanultak szerint -, de a forró, füstös légkör nem segít neki lehiggadni.
- A prosztó életbe már! - ordít fel torkát maró keserűséggel, és égnek fordított kezeiben fellobbannak gyönyörű narancslángjai. Sokáig mozdulatlanul bámulja teremtményeit, majd hagyja elaludni őket, és útnak indul a sűrű, tüzes, olyannyira imádott közegében. Ez az ő helye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

A cirkusz egy félreeső, koszos padján ülte végig a próbát. Életében nem volt még ilyen, vagy ehhez fogható helyen, de bárki, aki csak egy pillanatra is ránézett, láthatta rajta, hogy nem is szívesen jönne sűrűn. Vonásai hamar keménnyé, tekintete unott-érdektelenné vált. Karjait mellkasa előtt fűzte össze, és az óra javában hibátlan bőrcipői orrát figyelte. Fogai közt gyümölcsös rágógumit forgatott, és igyekezett nem tudomást venni az orrába költöző cirkuszi bűzről. Érdeklődését egyedül kedvese és különleges gyakorlatai, na meg a féllábú harcos, az ő személyes kalózkapitánya, Sebastien volt képes kivívni magának. Őket türelmesen figyelte, de a friss levegő, ami a próba után, már Szalamanton ódon utcácskáin fogadja őket, talán még őket is felülmúlja.
- Noak - feleli egyszerűen, könnyedén engedve el Annelie kezét, hogy egy mozdulattal lendíthesse meg lenge kis szoknyáját. Pimaszul vigyorogva harapja be száját, majd már készülve a lányos visszavágásra, eltávolodik, és néhány méter távolságból sétál tovább a barnaság mellett. - Van egy kutyánk otthon, meg a házhoz szokott néhány macska, de... ami engem igazán lenyűgöz, az a sárkány.
A lány felé eső karját kinyújtja, s lassan közeledve hozzá, lazán átkarolja vállait. Halántékára csókot lehel, majd a következő kérdésen elgondolkodva hosszú, mély hallgatásba burkolózik. Olykor még hümmög is, és szabad ujjaival napos borostájával játszik.
- Egyedül Skóciába, veled meg Mallorcára mennék - szólal meg végül, és a nézelődő boszorkány arcát kezdi fürkészni. - Elhagyod valaha is a cirkuszt?
Kérdése mögött komolyság bujkál, és bár pontosan tudja, hogy mit jelent ez Annelie-nek, azzal is tisztában van, hogy ez olyasfajta munkakör, ami mindig teljes embert kíván, ráadásul lehetőleg olyat, akit nem vár otthon család. Ez pedig - még ha eddig nem is mondta ki - egyáltalán nem ragadtatja el Noelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

Soha nem hitte, hogy fog még úgy érezni lány iránt, mint egykor, évekkel ezelőtt a Saint-Venant ikerpár női tagja iránt érzett. Akkoriban azt gondolta, hogy nem létezik annál erősebb érzés, nem dobbanhat jobban szív, és hogy amit akkor átélt, az kizárólagos és örökérvényű. Most azonban, amint elnézi Annelie mosolyra szélesedő száját, és a világról is elfeledkezvén belefonódik rápillogó, kék tekintetébe, egyszersmind semminek érzi a múltat. Az megsemmisült, mint ahogyan ő is; a vágyai, céljai, gyér lénye.
Vigyorogva csíp bele a karját súroló ujjakba, aztán visszalépdelve közelebb húzza magához a kuncogó barnaságot. Önfeledten nevet vele, belecsókol a fülébe, a válla alá lógó fürtökkel játszik, és végre nem gondol semmire. Elhalkul a világ zaja, megszűnik a belső nyomor, ledőlnek az önmaga elé állított gátak, és bár továbbra is az az ember, aki volt, vállairól súlyos terhek vesznek ködbe.
- Nem érdekel az - szavait alig hallhatón suttogja a boszorkány fülébe, majd beleharap apró cimpájába, és a lány vállán pihenő karjával teljes egészében átöleli nyakát. - Nem azért vinnélek Mallorcára, hogy ki se keljünk az ágyból. Mutatni akarok neked dolgokat, helyeket, az egész világot. Nem a kevés ruha izgat...
A válasz viszont, amit kérdésére kap nagyon is foglalkoztatja. Nem szeretné, hogy Annelie évek múlva is a karikán lógjon, és epekedő, lógó szemű férfiak bámulják, főként ha kapcsolatuk szorosabbra fűződik, és egyszer már, mint valódi család fognak együtt élni.
- És akkor mi lesz, ha már nem csak nő leszel, de édesanya is? - teszi fel következő kérdését, s lassítva léptein megállítja, majd szembefordítja magával kedvesét. - Várj egy kicsit, majd bemegyünk oda is, bármelyikbe. Nem szeretnél gyereket?
Ideges pillantással fürkészi a lány fogva tartott tekintetét, hiszen számára ez egy fontos kérdés. Még ugyan nem, de pár éven belül feleséget és családot akar, ha pedig a vele szemben álló lány nem érez hasonlóan, kapcsolatuk egyszer mindenképpen zátonyra fog futni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

Azt már megtanulta, hogy az érzésekre nincs magyarázat. Édesanyja szerint nem is kell, hogy okok és miértek után kutasson, mert az érzések nem többek egy mindent tudó láthatatlan selyemfonálnál, ami vagy útnak indul, s összeköt két embert, vagy nem. Az asszony szerint amiatt sem kell aggódnia, hogy ez a fonál meddig, és milyen hosszúra nyúlik, hogy egészen halála napjáig, vagy csak néhány hétig marad erős, ugyanis az érzések változékony bestiák. Hol ezt, hol mást érzünk, de a rád váró lány mellett nem lesz többé kérdés, hogy együtt maradtok. Ha pedig már családotok lesz, a selyemszálat a gyermeketekben fogjátok látni, aki akkor is közös úton tart majd titeket, mikor valamiért másfelé mennétek. Most a szerelem, később az odaadás, végül a család forraszt vele majd össze. Először csak nézed, aztán akarod, a legvégén pedig már képtelen vagy elengedni. Nem lesz semmi baj, Noel, ne aggódj feleslegesen - mondta a nő, mikor fia utoljára hazalátogatott. Nincs magyarázat. Ha szeretlek, szeretlek, ha szeretsz, szeretsz.
- A turné alatt majd kicsenlek a szobádból, és titokban bejárjuk a várost - ígéri pimaszul, s gondolatai máris akörül forognak, hogy hová is vihetné először a világot járó, ám azt mégsem ismerő lányt. - Melyik város lesz az első?
Abba eddig még bele sem gondolt, hogy Annelie hamarosan elmegy a cirkusszal, és legközelebb csak karácsonykor jön vissza. Nem gondolt bele, mert elképzelni sem tudja a lány szobáját üresen, a klubhelyiséget és a folyosókat a nevetése és duruzsoló hangja nélkül. Legszívesebben vele tartana, de az ötödévet nem végezheti el magántanulóként. Lehet, hogy ez lesz az utolsó éve, hiszen egyelőre nem tudja, jelentkezik-e mestertanoncnak. Az év végén pedig a VAV vár rá, amitől már most görcsbe rándul a gyomra.
- Nem? - éppolyan halkan kérdez vissza, mint amilyen halkan beszél a szemeibe kapaszkodó barnaság. Hangja a szóval együtt hal el, arca elfehéredik, zöldjeiben leplezetlen csalódottság ül. - Nagycsaládban nőttem fel, három testvérem van. Aranyvérű vagyok. Nemcsak, hogy szeretnék apa lenni, nekem annak is kell lennem.
Nem kezdi el fejtegetni, hogy milyen fontos is egy magafajta, aranyvérű fiatalnak, hogy megfelelő - értékes vérű - családja legyen, hogy milyen fontos a szüleinek, hogy ők négyen tovább vigyék az örökölt nevet, a beléjük nevelt hagyományokat és nem utolsó sorban a nemes vért. Nem kezd bele, mert tudja, hogy ezzel a lány is tisztában van, az ezzel járó vitákra pedig egyiküknek sincs szükségük. Kezei lecsúsznak Annelie karjáról, azzal együtt szemeit is leveszi kétségbeesett arcáról.
- Tudom, hogy nem régóta vagyunk együtt - mondja, tekintetét a közelben álló oszlopra függesztve. - De ha a cirkusz ilyen fontosságú marad az életedben, akkor abba én egyszerűen egy idő után már nem fogok beleférni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tűzhely melletti konyhapulton könyököl, és egy zöldalmával küzdve figyeli az abból az ablakból pont jól kivehető nővérét. A lány odakint, a kertben ücsörög és a napról napra terebélyesedő pocakjával beszélget. Édesanyjuk az ebédet készíti, közben az emeleti szobájában gubbasztó Nellivel vitatkozik valami Noel számára felfoghatatlan női dologról.
- Olyan szomorúnak tűnik – almadarabbal a szájában jegyzi meg, de úgy tűnik az ebédlőasztalnál tanuló legkisebb húgán kívül ezt senki sem hallja meg. Boróka bátyjára pillant, majd otthagyva a bájitaltan kisokost feláll, és a fiú mellé könyököl, hogy az ablakban álló virágosládán túl ő is figyelni kezdje várandós nővérüket.
- Úgy szeretném, ha boldog lenne! – suttogja a lányka, fejét testvére vállára döntve. Noel szíve összeszorul húga szavaira, homlokán összefut néhány mélyülő ránc, míg kiszáradt torkát nyelésre kényszeríti. Igen, ő is nagyon szeretné, ha nem kellene így látnia Sárát, és mást is nagyon, nagyon szeretne, csak ha eleget tenne vágyainak, akkor élete végéig az Azkabanban rohadhatna. Annyit meg nem ér az a szerencsétlen, eszetlen flótás. Semmit nem ér az ilyen ember.
- Én is, cuki – szólal meg kisvártatva, és baljával átkarolja Boróka törékeny kis vállait. Szája mosolyra húzódik, és bár próbál minél őszintébbnek tűnni, egész lényéből árad a kétely. Hiszen ő sem tudja mi lesz Sárával, mégis, nagytestvérként az a dolga, hogy húgának lefesse a lehető legszebb jövőképet. - De tudod, hogy az lesz. Nagyszerű tervei vannak, apáék meg mindenben segítenek neki. Meg egyébként is, van egy hihetetlenül okos, kedves és gyönyörű húga, és most nem Nellire gondolok..., minden adott a boldogságához. Ne szomorkodj, jó?
- Ühüm - bólogat a kész nővé érő legkisebb Ombozi, majd megölelve bátyját visszatér a bájitaltan házijához.
Noel tekintete végigköveti Bori útját, majd visszafordul az ablakhoz, és újabbat harapva az almába kiengedi a mellkasát feszítő fáradt sóhajt. A feszültségtől jár a lába, ujjai a márványpulton dobolnak.
- Kimentem - szólal meg néhány csendes perc után, és a bejárati ajtó felé menet egy bátorító mosolyt küld húgának, majd a kukába dobja az időközben megbarnult csutkát.
A tavaszvégi meleg szellő azonnal megsimítja meztelen karját. A Nap az égbolt közepén ragyog, a madarak a birtokot ölelő erdő fáin csivitelnek, a virágport gyűjtő méhek hangosan zsongnak. Noel óvatosan húzza be maga mögött az ajtót, mozdulatával némi reményt fűzve ahhoz, hogy sem a kert végében dolgozó apja, sem a babájával időző nővére nem hallja meg közeledtét. Nos, a remény hal meg utoljára.
- Sikerült felkelni? Jöhetsz segíteni! - mordul fel apja, és noha pillantását nem látja, a mestertanonc eltudja képzelni, milyen hangulatban van az őszülő férfi.
- Anya küldött Sárához! - kiáltja vissza, gond nélkül füllentve öregének. Most, hogy a jelenléte már nővérének is egyértelmű, gyorsít léptein és elhaladva mellette meghúzza egy szőke tincsét. Aztán bevágódik a vele szembeni székbe, és megvizslatva kerekedő pocakját, széles vigyorral köszön. - Na csókolom, hölgyeim. Vagy apró uram, bocsánat. Mi újság, hogy vagyunk ma?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hunyorog a szemébe tűző Nap miatt, és a rövid történet során egyre csak összébb szaladó szemöldökökkel hallgatja nővérét. Nem titok, számára már az is kész téboly, hogy a szösszencs pocakjában egy aprócska élet fejlődik, karokkal és lábakkal és dobogó pici szívvel, mindezt úgy, hogy anyukája mindent érez, s vele együtt él át. Azt már inkább meg sem próbálja elképzelni, hogy milyen lehet, ha az ember hasában valaki csuklik. Még belegondolni is rémisztő. Mit rémisztő, valóságos horror!
Ami azt illeti, tegnap este meg is kérdezte édesanyjukat, hogy ő, miután négy alkalommal is volt szerencséje átélni, mihez tudná hasonlítani ezt a egész terhességdolgot, és az asszony azt felelte, hogy olyan, mintha halacskák úszkálnának odabent. Baró. Inkább ne tette volna.
- Áh - mondja, s bólint hozzá válasz gyanánt, majd a kerekedő pocakra pillantva, homlokán halvány ráncokkal teszi fel talán butának ható kérdését. - Honnan tudtad, hogy csuklik?
Ez mondjuk valószínűleg más, fiatal, babavárás előtt álló nőnek is megfordulna a fejében, így annyira nem lehet ciki kimondva sem. Meg amúgy is, családban vannak.
Az üvegcse felmutatására Noel tekintetében - leplezni kívánt - aggodalom csillan, úgy fixírozza testvérét és a kezében tartott fiolát. Összezárt ajkakkal figyeli minden lélegzetvételét és szavát. Már most rossz érzése van.
Főleg az utóbbi hónapokban nemcsak, hogy kíváncsi, de rendkívül figyelmes is Sárival, éppen ezért hangjának halksága és a benne megbúvó komolyság megrémiszti. Jobbjával megvakarja torkát, majd combjaira könyökölve előredől, hogy apjuk még véletlenül se hallhasson meg semmit. Nem mintha rájuk figyelne, de így intimebbnek érzi beszélgetésüket.
- Nem - feleli ugyancsak halkan, fejét gyorsan megrázva. Abban most már egészen biztos, hogy bármi is legyen az üvegben, az nem jelenthet semmi jót. - Mi az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nővére mosolya, ha csak néhány múló pillanatra is, de feledteti vele a mellkasát nyomó, egyre csak növekvő aggodalmát és csak, mint gyermekkorában, most is további szavak és mozzanatok nélkül nyugtatja őt meg. Ilyenkor minden más szükségtelen. Sára mosolya egymaga elég ahhoz, hogy csalfán elringassa, míg úgy szeretett hangja puhán arcához ér. Olyan, mint a selyem.
Sohasem mondta még ki, és talán soha nem is fogja, de számára a lány hangja a világ legvédelmezőbb hatalma. Nem hangoztatja, de az ismerősi körben tudvalevő, hogy Ő az egyik legmeghatározóbb nő az életében, aki még akkor is képes a tökéletes élet látszatát kelteni, még vele is elhitetni, hogy minden rendben van, mikor ő maga valahol útközben elesett és megrepedt a szíve. Holott Noel pontosan tudja, hogy mindez csak délibáb. Szemfényvesztés. Mégis hisz neki.
- Hát arról az egész ház tud, ha én csuklani kezdek - feleli magától értetődően, szája szegletében apró vigyorral, hiszen nem egyszer szóltak már rá, hogy azonnal fejezze be, mert menten megőrülnek tőle. És nem csak otthon, de a Rellon hálókörletben is előfordult már, hogy a szomszédos szobából átordítottak. Ellágyuló szívvel fűzi tovább szavait. - Már teljesen összenőttetek.
Tekintetét elválasztja Sárától, s apja felé pillantva dörzsölgetni kezdi tenyereit. Hihetetlen, hogy a szüleik hamarosan már sokkal többek lesznek egyszerű szülőknél. Nagyszülőkké válnak, nagymamává és nagypapává, ami egyszeriben mindent meg fog változtatni.
Ő pedig nagybácsi lesz, amit ha jól csinál, a kicsi minden titkának tudójává válhat.
A gondolatra elmosolyodik, pillantása apja hátáról nővére kezére esik. Az előhalászott üvegcse megcsillan a napfényben, és egy mozdulat után a ráragasztott címke is jól láthatóvá válik. Noel hunyorogva dől előre, arcáról könnyedén leolvasható az őszinte döbbenet. Ajkainak boldog íve szertefoszlik, vonásai megkeményednek, bőre hamuszínűre sápad.
- Hé - suttogja komoly hangon, és a székről azonnal felemelkedve testvére elé térdel. Kezeit annak lábaira teszi, és fejét oldalra billentve, alulról néz fel az övéhez hasonló zöld szemekbe. - Ezt csak a félelem mondatja veled, Saci.
Noel szíve visszafoghatatlanul ver, tenyerei meg-megszorítják nővére combjait, mintha arra kérnék, hogy térjen észhez.
- Nem teheted meg - jelenti ki, és bár valójában vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Sára hogyan dönt, főleg tudván amit tud, a szívében érzi, hogy most van itt az idő arra, hogy határozottan kiálljon a véleménye mellett. Mert tudja, hogy most az egyszer ő gondolkodik, s érez helyesen.
- Szereted őt - olyan halkan beszél, hogy testvére talán nem is hallja. Azt viszont érezheti, ahogy hüvelykujjával letörli az arcán végiggördülő könnycseppeket. - Ezt már nem irthatod ki magadból semmivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Dehogyis - feleli halkan, fejét épphogy megcsóválva. Látja Sára pocakját védelmező mozdulatait, amik teljesen ellágyítják szívét. Hangjába ezelőtt soha nem hallhatott bársonyosság költözik, szemei nővére fátyolos tekintetét keresik. Hogy a kicsinek jobb lenne nélküle? - Dehogy. Hát még tőlem is félted őt.
Hangja tovább halkul, a megerősítés már csak suttogva, de annál nagyobb bizonyossággal hangzik el. Tenyerét még mindig Sári arcán tartja, hagyja neki, hogy belebújjon meleg érintésébe, és ha tud, általa megnyugodjon kicsit. Ezekkel a kérdésekkel küszködni szörnyű lehet, marcangoló, belülről emésztő érzés, ami - így, hogy felszínre került - átragad a fűben térdelő Noelre is.
- Neki te vagy a világ - felerősödő hangon fűzi még hozzá előző szavaihoz, és bár a szemeiben aggodalom, féltés és némi szomorúság ül, szája szegletében halvány kis mosoly jelenik meg. Nem sok, de bátorító.
- Meg akarsz tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi pillanatnyi habozás után, nem törődve testvére remegő ajkaival, és figyelmen kívül hagyva saját érzéseit is. Mert ezzel a dologgal kapcsolatban vannak, méghozzá jócskán. - Ez a kérdés.
Ő tudja a választ, és azt is, hogy Sára is. Nem tudja elképzelni, hogy a kicsi ne szülessen meg, még annak ellenére sem, hogy még azt sem látja maga előtt, mi lesz, ha már közöttük lesz. Akárhogy is, apa ide, apa oda, ez a gyerek Ombozi lesz.
Sokáig tartja a szemkontaktust; szemeiből kiolvasható minden gondolata, vonásai viszont rezzenéstelenek. Aztán mély levegőt vesz, és azt hosszan kifújva elenged magából minden rossz érzést és nővérét egyetlen, arcbőrét simító érintéssel magához húzza. Lassú, lágy mozdulatokkal öleli át még most is törékeny hátát, jobbjával végigsimít szőke haján. Csss, sss.
- Már most csodálatos anyuka vagy - őszintén suttogja a nő fülébe, hátát mindvégig simogatva.
Ilyen ez, ha a testvérednek fáj, neked is kénytelen megszakadni a szíved. Nem számít, hogy egyébként mennyire vagy erős. Ha nevet, vele nevetsz, ha pedig sír, és neked van egy kis sütnivalód, vele sírsz, ha nincs, nos, akkor börtönbe mész. Egyszerű a képlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad


Míg balja nadrágzsebének mélyén pihen, addig jobbjában pezsgőspoharat tart, s azzal kering a hatalmas, gyönyörűen kivilágított körteremben. Akármerre néz, mindenhol ablakot lát; azok plafontól padlóig érnek, és szinte mindegyik feldíszített, ragyogó erkélyt rejt maga mögött. A besötétedett, fekete égen megannyi csillag figyeli, hogy odabent, az idei évi sárkánytani kongresszuson hány nevesebbnél nevesebb kutató és tanár lép a katedrára.
Noel belekortyol a drága, ízletes italba, majd udvariasan nevetni kezd az aktuális előadó egyébként igen gyenge viccén. Ő, Nádasdy, aki jegyzetei között keresgél, és lámpalázasan köhécsel, végigkísérte a mestertanonc egész gyakorlati idejét, amit itt, a romániai rezervátumban töltött, és eltagadhatatlan, hogy a fiatalember nagyon sokat köszönhet a középkorú, kopaszodó férfinak.
Arcán szolid mosollyal pillant el oldalra, és bár nyomban vissza is fordul, a piros ruha, ami ezalatt az egyetlen pillanat alatt a látószögébe került, nem hagyja nyugodni. Fejét kérdés nélkül fordítja ismét balra, mire az arcán pislákoló mosoly azonnal kiszélesedik.
- Mi ez az ősz hajszál itt, hm? Csak nem öregszünk, kedves Nádja? - dörmögi előrébb hajolva a nő fülébe, miután korántsem feltűnően mögé lopakodott, s igencsak gyerekesen meghúzta egy vékonyabb fürtjét, hogy a piros ruhás, hihetetlenül vonzó exeridonos úgy érezze, mintha épp kitépett volna egy oda nem illő, ősz szálat. - Jó látni, hogy a rénszarvasos pizsamádon kívül van más is, amit néhanapján felvehetsz.
Halkan beszél, egészen közel a barnasághoz, de még csak véletlenül sem rá, hanem a pulpitus felé nézelődik. Nem akar tiszteletlen lenni kedvenc tanárával, és noha megpróbálja, az egyre csak mélyülő vigyort képtelen elfojtani. Aztán féloldalasan, leplezetlen huncutsággal lepillant a nőre.
- Helló - köszön kissé megkésve, és hangjába szemtelen élt csempészve folytatja. Homlokát kérdése közben ráncolja, mintha erősen gondolkodna. - Bocsáss meg a kérdésért, de... téged ki hívott? Látványelemnek jöttél, vagy...? Őszintén bevallom, elképzelésem sincs, mi másért jöhettél volna.
Borostás arcán továbbra is ott ül a vigyor. Nagyon széles, nagyon pofátlan. Valószínűleg pontosan tudatában van annak, hogy ez az elegáns, piros ruhás nő nem fogja megütni egy ilyen rendezvényen. Ha meg mégis... nos talán az sem jelentene számára nagy problémát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A feje meg sem mozdul, nem pillant oldalra, csakis maga elé, a szónoki emelvény felé néz, de azt azért komoly badarság volna állítani, hogy nem is figyel Nádjára. Sőt. Az igazság az, hogy mióta kiszúrta őt a piros ruhájában és a megjelenésével ellentétes, kissé határozatlan, nagyon is ártatlan vonásaival, egyedül csak rá képes koncentrálni. És habár látja, hogy Nádasdyt egy külföldi, talán francia agg követi a pulpituson, a felcsendülő szavai már nem jutnak el hozzá. Szeme sarkából, és fülének minden apró kis porcikájával is Nádjára figyel; szavaira, mozdulataira,  somolygására, vörösre festett ajkainak el-elhúzódó szegletére. Nádja úgy vonzza, mint még soha senki, és az, hogy otthon várja valaki, ezen mit sem változtat. Nádja egyetlen pillantása elég ahhoz, hogy forrni kezdjen a vére, és képtelen legyen uralkodni önmagán.
Pedig muszáj lesz.
A pizsamás válaszra csak egészen halkan, és csak egészen rövid ideig kuncog, amiből éppen annyi látható, hogy az álla megremeg kiszélesedett ajkai alatt. Majd csücsöríteni kezd, hogy gátat szabjon illetlen viselkedésének. Végtére is, ő a későbbiek során még itt, ezekkel a nagy szakértelemmel bíró kutatókkal és professzorokkal szeretne együtt dolgozni!
Azután, Nádja csípős válaszára felé pillant, de csak pimasz tekintetével üzen. Száját észrevétlen harapja be, zöldes szemei a nőét keresik.
- Felesleges keresgélned - feleli, ahogy követi a nő tömegben kutakodó kék szempárját. - Nem találsz senkit. Egyedül jöttem.
Hazudjon? Ne? Mit mondjon? Letagadja Kamillát? Ne? Egyáltalán, ő most kapcsolatban van? Nem? Szereti a háztársnőjét? Ha igen, hogyan? A lány nemrég bemutatta az apjának. Ez... bonyolult. Kétségtelen.
Érzi, hogy a fejében cikázó gondolatoknak időt kell nyernie, hogy amennyi csak tud, válaszra leljen. Egyetlen dologban biztos: Kamilla nem érdemli meg, hogy bántsa. Esze ágában sincs, nem, az volna az utolsó, amit szeretne. Az viszont, hogy az exeridonosba éppen itt botlik bele, olyan, mintha valaki előre elrendelte volna.
Belekortyol az italába, tekintete közben végigsiklik a meghívottakon. Mit csináljon? Legyen önmaga? Hiszen a mellette álló piros ruhás nő már nő. Felnőtt, megvan a magához való esze. Ha úgy veszi, utolsó kérdésével épp az imént kérte fel keringőre.
Végül Nádjához fordul.
- Van kedved csatlakozni hozzám ma este? Persze, csak ha neked sincs partnered - az alkalomhoz, s azzal együtt Nádjához méltó, komoly szándékú íriszekkel pillant rá, még poharát is az övéhez emeli, hogy ha a válasz igen, koccinthassanak. Közben azért ő is keresgélni kezd a tömegen, hátha megpillant valami jól öltözött, fess úriembert, akiről már messziről lerí, hogy Nádjával érkezett.
Mekkora arcon csapás lenne az, nem igaz, Noel? Rosszul esne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

A levegőt elnehezítő, azt egyszerre fülledté és sűrűvé tevő mozdulatlan feszültség észrevétlen lengi körül őket. Kéretlenül kúszik be a mestertanonc zakóujja alá, és bizsergeti végig makulátlan, hófehér ing takarta felsőtestét. Az ébredező libabőr végigszalad gerince mentén, mikor résnyire nyitott ajkai levegő után kapnak, s zöldjei egyetlen kósza pillantásra összeérnek Nádja kékjeivel. Noha még nem vallotta be magának, imádja ezt a szégyellős, mégis mindig kihívást rejtegető szempárt. És habár ő szeretné tartani a szemkontaktust, a nő még azelőtt visszafordul poharához, hogy ezt tudtára adhatná. Persze, könnyen lehet, hogy tudja ő enélkül is. Noel rajta ragadó, vizslató szemei árulkodóak, hiába, ha akarná sem tudná levenni őket Nádjáról. Talán csak a piros ruha, talán a külföldi kongresszus, a kivilágított terem vagy a pezsgő az oka, de minduntalan emlékeztetnie kell magát arra, hogy a pulpitus nem balra, sokkal inkább előre lett felállítva. Elfordul, csillogó tekintetét az előadóra vezeti, s egy rápillantó idegen számára akár még úgy is tűnhet, hogy visszafogott mosolya a francia tudósnak szól.
Aztán újfent balra pillant, és újfent kérdez. Nádja azonban nem válaszol azonnal, habozik, s eddig lesütött szemeivel most egy, a bejárati ajtóban, kisebb társaságban álló férfira pillant. A mestertanonc követi a kék szempár útját, és amint meglátja a másikat, gyomra összeugrik, szíve felhevül, ereiben fokozódni kezd az adrenalin.
- Áh, értem - feleli halkan, és noha mellkasát meghatározhatatlan csalódottság feszíti, amennyire az lehetséges, nem mutatja ki. Bár zöldjeiben kissé megfakult az eddigi csillogás, ugyanazzal a pimasz mosolyával fordul Nádjához, mint az est folyamán bármikor tette. Poharát hozzákoccintja a nőéhez, majd kiissza belőle a maradékot, hogy az egy perccel később mellettük elsuhanó pincér tálcáján lévő újabbra cserélje. Közben jobbra fordul, vet egy mosolytalan, komor pillantást a másik férfira - akit egyáltalán nem hibáztat azért, mert tekintete újra meg újra visszatéved Nádjára -, hogy tudja: jobb, ha észnél marad, és más vadat szemel ki magának, mert ehhez a nőhöz itt, ő mellette, ma biztosan nem lesz köze. És ha rajta múlik, máskor sem.
- Pardon! - a döbbenettől elnyíló szájjal fordul a belekaroló exeridonoshoz. Megkeményedő vonásai elárulják, hogy nem akar hinni a fülének, és biztos abban, hogy az imént rosszul hallott. Csakhogy Nádja szemtelen kis vigyora éppen az ellenkezőjéről tanúskodik; nagyon is jól hallott. - Hú, de kikapsz még ezért...
Az ő ajkai is hasonló mosolyra húzódnak, ám mielőtt még befejezhetné gondolatát, a teremben elégedett taps hangzik fel. Noel az emelvény felé pillant, ahol most a rendezvény feje, a rezervátum igazgatója kér szót. Őt személyesen is jól ismeri, hiszen egy évvel ezelőtt tőle kapott engedélyt az egyéni terepgyakorlatának megkezdésére, és azután is többször beszélgettek, még mielőtt idekerült volna. Többek között a fiatalember pyromágiájáról is, és annak sárkányok és más veszélyes lények közötti hasznosságáról. Azután pedig, hogy öt hónapig itt élt, minden nap volt alkalma összefutni a férfival.
- Őt tartják az idei Ezüst Merlin-díj egyik nagy esélyesének - kissé oldalra dőlve suttogja oda Nádjának, hátha sikerül olyat mondania, amit nem tud. A mestertanonc személy szerint a támogatók táborát erősíti, hiszen nemcsak hatalmas példaképnek, de jó embernek is tartja a sárkánygyógyító férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

Hogy tessék? Mi van?! Mi az, hogy kölyök? Noel éppen csak egy árnyalattal indulatosabban fordul a szemtelen nő felé, mint azt a heccelő megszólítás önmagában megkívánná. Valószínűleg még a vaknak is nyilvánvaló lehet, hogy számára ez egy különösen érzékeny pont, amire rövid időn belül már másodjára tapint rá az exeridonos - tehetséges a kisasszony, kétségtelen. Érzékeny pont, főleg, hogy egy ideje - épp azóta az éjszaka óta, hogy bekísérte a kanapéjára - már másként néz Nádjára. Erről persze még nem tud, csak a belső, csontjaira tapadó inakat és izmokat marcangoló feszültséget érzi, ami a szokottnál jóval ingerültebbé és nyughatatlanabbá teszi. Mintha nem találná a helyét. Nem találja, hiszen csak most kezdi kapiskálni, hogy egészen mostanáig rossz helyen kereste.
- Nem vagyok kisfiú, Nádja - jegyzi meg válaszul, a hangjából kihallható éllel finom nyomatékot adva kijelentésének. A kék szempárba ivódó tekintet egy múló pillanatra villámokat szór, de mire a nőt megrémíthetnék, addigra azok bele is simulnak a zöld fényekbe. Noel ajkai kiszélesednek, homlokáról eltűnnek hirtelen jött mérgének jelei. Elmosódnak, akárha soha nem is léteztek volna. A szempár ismét puhává, ismét élénkké, ismét csillogóvá válik, amit le sem tud venni a karjába karoló nőről. - Ne... - elhaló hangon nyögi aztán, Leonie neve hallatán, s tettetett félelemmel, látványos, nagy mozdulatokkal pillant körbe a termen. Hangját visszafogva, majdhogynem suttogva folytatja. - Azt ne mondd, hogy ő is itt van!
Mikor ugyanis legutóbb találkozott a bongyorkával, a lány nem volt rest rámászni, és nyálas puszikkal kimutatni iránta érzett, múlhatatlan szeretetét - mindezt a kastély zsibongó előcsarnokában, ebédidőben, természetesen.
- Ühm - hümmögi egy halvány mosoly kíséretében, s közben az emelvényen álló, tehetséges szónokot fürkészi, issza annak minden szavát. Látványos büszkeséggel figyeli a közeli rezervátum igazgatóját, szíve nagyot dobban, mikor a férfi ajkait kedvenc sárkányának neve hagyja el: Daria.
- Ismét tévedsz – elégedett mosolyával fordul Nádjához, és mielőtt még válaszolni kezdene, oldalán a nővel az egyik kivilágított erkély felé indul. Kitárja előtte az ajtót, előreengedi, majd be is húzza maguk mögött az ajtót, ezzel odabent hagyva az előadók mágikusan felerősített hangját.
A csend élesen telepedik rájuk.
Noel a korláthoz sétál, rákönyököl, kezei között tartja a félig még teli pezsgős poharat. Kíváncsi tekintetét a tóról a nőre emeli, szája szeglete megremeg.
- Nemrég itt töltöttem öt hónapot szakmai gyakorlaton – szólal meg néhány pillanattal később. – Azalatt az idő alatt az itt lévők többségével volt szerencsém találkozni. Tamássy úrral, a rezervátum igazgatójával pedig szorosabb kapcsolatot is kialakítani.
Kis szünetet tart, visszafordul a táj felé, a kéz meleg poharat kiszáradt ajkaihoz emeli.
- Szóval tévedsz, se pia, se nők - jegyzi meg végül, de csak következő szavai mellett pillant Nádjára. - Bár... hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz a pezsgő, vagy a társaságod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

Azzal, hogy tudatos jövőképével láthatóan meglepi a nőt, érdekes, de egyáltalán nem foglalkozik. Noha előbb még kifejezetten rosszul esett neki, hogy a másik szemében talán nem más, csak egy mindent akaró kamasz, pillantásából - habár várható lehetne - most mégsem süt gőgös elégedettség, vagy arrogáns pökhendiség. Tekintete csendben találkozik Nádja elismerő íriszeivel, majd mosolytalan, komoly vonású arcát az előttük elterülő mozdulatlan erdő felé fordítja. Poharát ajkához emeli, kortyol, és csak azután, hosszú másodpercek múltán néz ismét a mellette álló nőre. Nádja idilli látványt nyújt. Nem giccses, nem túl sok, egyszerűen csak szép.
- Azt hiszem soha nem voltam olyan boldog, mint itt - feleli végül a költői kérdésre, de a szavak kiejtése közben elszorul a szíve. Hiába mondja az igazat, kényelmetlenül érzi magát, egész lényét uralni kezdi valami bizarr kettősség. Boldog, de... lelkiismeret furdalása van. Hiszen jó pár boldog éve volt Annelie mellett, amit eszében sincs letagadni, de az, amit a sárkányok és a rezervátum iránt érez, összehasonlíthatatlanul több annál. Mert ez jelent mindent. Felülmúlhatatlannak tűnik. Mintha azelőtt vakon élte volna az életét, mintha képtelen lett volna érzékelni; tapintani, szagolni, ízlelni, látni... csak mióta legelőször betette a lábát a rezervátumba, azóta érzi, hogy él.
Mennyire jól gondolta álmatlan éjszakáin, hogy nem szabad vissza mennie Magyarországra. A zsigereiben érezte. Igaza is lett, kár volt.
- Hoppá - meglepve pillant fel Nádjára, vonásaiba és szája szegletébe visszaköltözik a felhőtlen jókedv. - Azt hittem, rólad csak pletykálják, hogy okos vagy, közben meg... tudod, más módszerekkel törsz a csúcsra. Már szakmai szempontból, természetesen.
Mosolya kihívó vigyorrá erősödik. Ravaszul csillanó szemeit le sem veszi a várhatóan pirulni kezdő orcácskákról. Imádja cukkolni Nádját, és imádja figyelni   olykor kislányos, máskor mindenáron visszavágni akaró reakcióit. Közben olyan tiszta és ártatlan. Fenséges.
- Nem azért, hogy megbántsalak, de szerintem a testvéreid már nem a szórakoztató kategóriába esnek... - bocsánatkérő mosollyal pillant az exeridonosra, de nem bírja ki, mikor Leonie ismét az eszébe jut, csakhamar elneveti magát. - Ne haragudj - orrnyergét masszírozva fordul el, és lehunyt szemekkel próbál úrrá lenni az újra meg újra rátörő nevetéshullámon. Azután kortyol, és az eget kezdi bámulni.
- Zavarna, ha Nádjának hívnálak? - kérdezi kis idő elteltével, szinte a semmiből térve vissza a nő nevére. Nem tudta, hogy a keresztneve Nadine, és bár tetszik neki, ha szabad, mégis inkább Nádjának szólítaná. Mert az az övé. És valószínűleg az övé is marad.
A végére csak kiderül, hogy valóban nem más, mint egy mindent akaró, önző, bűnös fiatalember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

Nádja elkerekedő szemei és vörösbe boruló arca először megmosolyogtatja; oldalra húzódó ajkai között előbukkannak fogai, borostás orcáin pedig megjelennek az úgy utált gödröcskék is. Tessék, ilyen az, mikor őszintén, mindenféle sallang vagy kötelezettség nélkül mosolyog. Egyszerűen, önmagaként.
A nő zavart válaszát meghallva viszont az ő arcára is odafagy a jó kedélyű gesztus. Pislogás nélkül, összeszaladó szemöldökökkel mered rá. Tekintetében értetlenség és kezdődő riadalom fedezhető fel, hiszen hirtelen nem tudja eldönteni, hogy Nádja csak nem értette előző, humorosnak szánt csipkelődését, vagy direkt játssza el a kis naivát, hogy aztán ajkai gonosz, győzelemittas vigyorban végződjenek.
- Nem, nem - lehervadó mosollyal rázza a fejét, és a korláttól eltávolodva tesz egy tétova lépést a vörös ruhás nő felé. - Félreértesz. Én csak arra céloztam, hogy... - váratlan csend ékelődik szavai közé, s megtorpanva a kimondásra váró szóra gondol. A szíve nagyot dobban, talán mert a fejében visszhangzó gondolat most valódi jelentőséggel bír. Kiszáradó alsó ajkát megnedvesítve pillant fel a nőre. - Gyönyörű vagy. Megtehetnéd. Ha ilyen alkalmazottam lenne, mint te...
Nem fejezi be, szavak helyett sokatmondóan vonja meg vállait. Szemeit az előttük elterülő tájra süti, száját elhagyja egy félhangos sóhaj. Egészen kényelmetlenül kezdi érezni magát, amiért ilyen tisztán kinyilatkoztatta a nővel kapcsolatos, koránt sem publikus véleményét. Ismét szembefordul a hatalmas, erdélyi farengeteggel, és pezsgőspoharát kezei között tartva rákönyököl a korlátra.
- Nem tudom, pletykálnak-e rólad ilyesmit - mondja, rekedt hangját a hűvös szél messzire sodorja. - Nem érdekelnek az ilyesmik. Kis emberek nagy szavai... nevetséges.
Futólag oldalra pillant, zöldjei találkoznak Nádja kékjeivel, majd az ajtó felé sandít és beleegyezően bólint. Poharát a szájához emeli, kiissza belőle az utolsó kortyot, utána vet még egy pillantást a fák felé, és ellökve magát a korláttól, csendben az ajtóhoz sétál.
- Otthon lenne kedved beülni valahová? - kérdezi már a nő előtt kitárt ajtónak támasztva vállát, tekintetével újra meg újra bejárva Nádja arcvonásait. Kérdése hirtelen, mégsem nevezhető átgondolatlannak. Ujjai megreszketnek a kilincsen, de ezt szerencsére nem láthatja az exeridonos, hiszen a testével tökéletes takarást biztosít. A szíve dübörög a hófehér ing alatt; tart az elutasítástól, azonban abban is biztos, hogy örökké bánná, ha nem kérdezett volna rá. Akkor ugyanis ez sem volna más, mint egy elszalasztott lehetőség, talán élete legfontosabb, legigazibb lehetősége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kelemen Farkas

Célmeghatározás, céltudatosság, célirányosság - szól a fáma. Egész egyszerű szabálynak tűnik, amit nem lehet olyan nehéz betartani. Holló úr már az első hoppanálás órán beléjük verte, majd ezt hallgatták hosszú heteken keresztül, egészen a vizsga napjáig. Noelnek ráadásul a legtöbb társával ellentétben soha nem okozott gondot az egyik pontról való hirtelen eltűnés, és egy pillanattal később valahol máshol megjelenés. Mindig ment, mint a karikacsapás. Egy héttel ezelőtt a vizsgát kiváló eredménnyel teljesítette.
Az, hogy most valami mégsem úgy történik, mint eddig, nagyon hamar nyilvánvalóvá válik a semmiben forgó-hánytorgó mestertanoncnak. Elég csak élesen nyilalló combjára pillantania, amibe egy jókora sárkányfog szúródott, és amit most a fájdalomtól reszkető kezeivel szorongat.
Eltorzult, szenvedő arccal ordít, miközben célirányt vesztve, irgalmatlan sebességgel kezd zuhanni. Nem tudja hol van, hogy mióta forog, egyáltalán, hogy még a Nap vagy már a csillagok vannak az égen. Egyedül csak csuromvér nadrágját látja, és a fájdalomtól elharapott nyelvéből csöpögő vér ízét érzi. Aztán újabb,  egészen másfajta fájdalom hasít belé, és bal kezét hiányzó veséjének tájékára, az oldalához kapva, félelmetes ordítással csapódik bele a betonba.
Nyekken, vért nyel, prüszkölve nyög, majd a combjába kapaszkodva, egész testében remegve, fájón fordul a baljára. Úgy érzi, menten kimúlik, a feje lüktet, szédül, a halántékán vércsík szánt végig. Tarkója, ahogy végleg leteszi, halkan koppan a betonon, a szemeit ki sem bírja nyitni.
- Nhe... esh... phánikhba... nhe... nhe - szörcsögve motyogja, akai résén az elharapott nyelvéből származó vért bugyborékolja ki. Holló tanár úr homályosan derengő alakját látja maga előtt, és igyekszik a tanácsaira gondolni, hiszen abban már minden kétséget kizáróan biztos: éppen most amputoportált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A Romániai rezervátum

Az emeletre betűző Nap első fényeire alig bírja kinyitni a szemét. Álmosan hunyorog rá Annelie-re, és az arcába omló barna tincseket oldalra fogva mosolyodik el. A fenébe is, a mai reggel ennél szebb már nem is lehetne! Igaz, hogy arról volt szó, hogy hagynak maguknak időt újra megismerni egymást, de elhatározások és késő éjszakákba nyúló beszélgetések ide vagy oda, hamar ott kötöttek ki, ahol minden elkezdődött. Újra.
- Kár, hogy csak egy napra megyünk – jegyzi meg már öltözködés közben, és kékalapon fehér pöttyös ingjét gombolva fordítja arcát a nő felé. Vonásai ismerősek lehetnek, egy kicsit komolyak, egy kicsit játékosak, ahogy a másikat fürkészik, de az izgalom, ami az egész testében zsong, minden rezdülését áthatja. Már alig várja, hogy elinduljanak, hogy találkozzon Tamássy úrral, a rezervátum régen látott igazgatójával, és bemutassa neki Anneliet. Szája szegletében mosoly bujkál, és bár szeretné újra meg újra kimondani, hogy az ő sárkánylánya a világ legcsodálatosabb nője, ezúttal nem teszi. Az elmúlt napok tükrében az már igazán túlzás lenne... és ki tudja, még a végén elbízná magát az elnök kisasszony, arra pedig nincs semmi szükség.
- Azt hittem, én vezetlek körbe téged, nem te engem - feleli meglepetten, mikor már a Rezervátumban sétálnak, majd lelassítván megállásra készteti Anneliet is. Míg szeme az övét kutatja, addig összekulcsolt ujjaikat arca elé emeli, és apró puszikkal borítja be a lány kézfejét. A zöldekből visszafojtott kíváncsiság és egyre növekvő izgalom néz vissza, de a fiatalemberben égő tűz nemcsak a titoknak, sokkal inkább a nőnek szól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szívem
A Romániai rezervátum

Igazán bele sem mer gondolni abba, hogy milyen meglepetés várhatja itt, a világ közepén, Európa egyik, ha nem legszebb Sárkányrezervátumában. Ráadásul, tényleg úgy készült, hogy ő fogja körbevezetni a lányt, hogy sorban megmutatja neki a kedvenc helyeit, a barlangot és a kilátót, hogy elmennek a keltetőbe és a még alig párnapos bestiafiókákhoz, és hogy míg bejárják a rezervátum minden négyzetméterét, addig itteni történeteket mesél, és beavatja a barnát olyan pletykákba, amiket ittléte alatt hallott a dolgozókról. Erre, mint ahogy azt a jelen állás is mutatja, ő az, akit turistaként vezetnek. Nem is érti honnan ered az a mély, ösztönös otthonérzet, ami Annelie-ből sugárzik. Nem érti, de odáig van érte.
- Ühmmm... - feje hátrabicsaklik a nő csókjától, majd rekedtes, doromboló hangot hallatva csukódnak le szemei. Hirtelen már egyáltalán nem érdekli a szülinapja, csak az, hogy ismét hozzáérhessen a másikhoz, és ismét a magáénak érezze őt. A lelki szemei előtt felelevenedő reggeli emlékekre elnyújtva bólint, majd oldalra billenő fejjel, hümmögve kinyitja zöldjeit. Annelie-nek persze addigra már hűlt helye van, csak az illatát hagyja maga mögött meg a Noelben - direkt - felébresztett vágyat. A legszebb az egészben az, hogy a barnaság pontosan tudja, mit váltott ki a férfiból, és hogy elkalandozott gondolatait nem egészen egyszerű visszaterelni a nyugodt, hegyek között túrázós mederbe. A kislányból nő lett, ezt már nem lehet nem észrevenni. - Hé!
Hitetlen vigyorral néz a pimaszul hátrapillogó lány után, majd fejét csóválva iramodik utána, hogy mikor beéri, a kelleténél erősebben csípjen a fenekébe, és közben jó hangosat cuppantson a nyakába.
- Ha így folytatod, egyszer még nagyon csúnyán megjárod - ígéri, aztán a lány keze után nyúl, hogy a karámokhoz már kéz a kézben érjenek. A fiatalember annak ellenére, hogy tudja hol vannak, nem kérdez semmit, csak tőle szokatlan engedelmességgel sétál Annelie mellett, és várja a megfelelő pillanatot. Az ő megfelelő pillanatát, ami majd a sajátja is lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A léceim úgy akadtak össze, mintha gyárilag tervezték volna így őket, én meg a csuklómhoz rögzített botokat oldalra emelve próbáltam egyensúlyban, és legfőképpen álló helyzetben tartani magam. Zöldjeimet le sem tudtam venni a lábam alól kifolyó hórengetegről, így mikor egy kósza Merlini sugallatra felpillantottam, hatalmasra táguló pupillákkal kezdtem el ordítani.
- VIGYÁÁÁZZ! - torkom szakadtából üvöltöttem, de a következő pillanatban már neki is puffantam az előttem lévőnek, és vele együtt kezdtem gurulni. Hogy mikor és hogyan álltunk meg, nem tudom. Mindenesetre én a hátamra érkeztem, a síbotok pedig kacskán feküdtek mellettem a friss hóban.
Néhány hosszúra nyúló pillanat múlva a fejemet nyögve felemeltem, és az esti szürkületben erősen hunyorogva pillantottam a másikra. Az olcsó síszemüveg bepárásodott lencséjén át azonban így is csak annyit tudtam biztosan megállapítani, hogy lányt ütöttem el. Hoppácska.
- Bocs. Gondoltam megnézem, megélhetnék-e profi síversenyzőként, és hát kár is volna tagadni... a televízióban a helyem! - a mondat végére elnevettem magam, a fejem visszahanyatlott a hóba. A sötétedő eget bámulva aztán ismét megszólaltam. - Veled minden rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A megjegyzésére hangosan felnevettem, de mielőtt válaszoltam volna, újabb nyögések árán lehúztam magamról a szemüveget, amit ezidáig akárhogyan is igazgattam, az ahol csak hozzámért, nyomott.
- Világéletemben remekül bántam a nőkkel - mondtam, míg felvigyorogtam az égre, és a magammal való harmonikus egyetértés jegyében bólintottam is egyet. Igaz, hogy végül egy se maradt velem, azért azt talán aláírnák még így utólag is, hogy az első benyomásokban igazán jó voltam. A többi meg részletkérdés.
Ha tudtam volna, hogy mi az a youtube, valószínűleg jóízűt nevettem volna, így viszont jobb híján figyelmen kívül hagytam a dolgot. Ha a lány mugli volt, inkább nézzen bolondnak, mintsem két pillanat múlva aurori társaságot kapjunk.
- Megvagyok - közöltem mellékesen, de a biztonság kedvéért gyorsan megmozgattam minden végtagomat, aztán nyögvenyelősen ülő helyzetbe tornáztam magam. Hiába, ebben a hóember-style sífelszerelésben egyszerűen képtelen voltam férfiasan viselkedni. - Nem nekem való a tél - fújtam felfelé, hogy a szemembe lógó barna tincsek eltűnjenek az útból. - Mindegy is. Noel vagyok, szia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A meleget se csípem - füllentettem nemes egyszerűséggel, a vállaimat is megvonva hozzá, bár ebben az öltözetben nem sok látszódott belőle. Legyünk reálisak: nemhogy nem sok, gyakorlatilag semmi. - Tudom, nehéz eset vagyok, bele se menjünk.
Sokszor, sok mindenkitől megkaptam már ezt, és az esetek nagy részében én is tisztán láttam magam. Bárcsak ne így lett volna. Egyaránt ismertem a kevésbé, illetve az alig kibírható tulajdonságaimat is. Elárulhatom, mind csodás volt.
- Üdv. Én meg pyromániás, húsz napja tiszta - intettem neki én is, majd ahogy felállt, erőt vettem magamon, és újra meg újra nekifutottam a dolognak. A siker azonban egyelőre még váratott magára.
- Gondolom élvezet nézni a kínlódásom, de akár még segíthetnél is - elgyötört arccal, furcsán kellemetlen pozícióból pillantottam fel rá, majd a kezemet nyújtottam felé, hogy ha érti, akkor legyen szíves.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hah, fogadjunk? - kérdő tekintettel pillantottam rá, a megcsillanó zöldjeim és a hidegben dermedtre fagyott arcvonásaim is félreérthetetlen kételkedésről árulkodtak.
Aztán meg azt mondja: mint egy partra vetett hal.
- Kösz szépen, igazán kedves vagy - nyögtem, míg térdelő pozícióba tornáztam magam, és továbbra is Kriszta kezébe csimpaszkodva gyűjtöttem a további mozdulatokhoz szükséges erőt. Így viszont, ha valaki távolról figyelt volna minket, ezekben a percekben valószínűleg elolvadt volna a romantikusnak tűnő látványtól. Micsoda lánykérés a téli berekben!
- He?! - kissé torz szájtartással emeltem fel a fejem, hogy összehúzott szemöldökeim alatt nézhessek farkasszemet Krisztával. - Hülye vagy? Ez itt nyolcvan kiló nyers erő húsz kilónyi pufajkába meg szöszbe csomagolva.
Csak vicceltem. Már ami a gondolat első felét érinti. Nem voltam sem izmos, és egy ideje már túlzottan szálkás sem. Még egy kis pocakot is növesztettem az utóbbi néhány hónapban, egyébként meg nyeglének tűntem a tükörben. Mi tagadás, pont rendelkeztem a tökéletes férfi testtel.
- Inkább húzzál - mondtam végül, és ha segített, akkor sikeresen feltápászkodtam én is. Huh. Így kell ezt csinálni!