Avalon királya - Artúr

SJS

Damien

Egész élvezetesnek bizonyult ez a kis intermezzo a beszélgetéssel, még Sebby számára is. Nem szokta különösebben értékelni a hasonló véletlenszerű csevejeket, de a macskás téma elég laza ahhoz, hogy ne untassa, viszont elég érdekes ahhoz, hogy egyáltalán időt akarjon szánni rá.
Bólintott a másik kifejtésére, mert valóban nehéz elsőre megtalálni a tökéletes választ, ami egy cica kobakjában rejlik az újdonságok kapcsán, de érdemes rászánni az időt.
- Ez jó módszer arra, hogy fejlődj később az emlékeik kutatásában is - nyugtázta a srác terveit. - A nagyon közeli benyomásokkal mindig könnyebb dolgozni. Ha már jól megy, akkor a régi élmények is könnyebben érthetővé válnak - tette még hozzá, bár volt egy olyan sejtése, hogy erre a másik már magától is rájött.
Aztán úgy tűnt, hogy vége szakad lassan a négylábú témáknak, mert a másik eltette a képeket tartalmazó telefonját és egészen másra kérdezett rá.
Sebastian rövid ideig latolgatta a választ, kékesszürke pillantását a másik arcán felejtve néhány pillanatra. Eddig még sosem nézte meg igazán.
- Valójában nem néztelek sehánynak - felelte, visszatérve a kivis limonádéhoz, és annak zöld színéhez. - Abból következtettem, hogy hol tartasz legilimenciában, szóval tizenhét alattinak tippeltelek - felelte végül a maga keresetlen őszinteségével. Nem volt bántó hangsúly a szavai mögött, valójában neki mindegy volt, hogy ki hány évesen fog neki a tanulásnak, csak épp szokatlan volt az ilyen idős diák.
- De mindegy is - vonta meg a vállát kicsit. - Ez maximum annyit változtat, hogy nem zavarlak vissza a kastélyba, ha meglátlak itt - mondta, majd szürcsölt egy kicsit a limonádéból. Azért Seth-re való tekintettel a betévedő és esetleg alkoholizáló diákokat alkalomadtán biztosan hazaküldte volna. Már hogy kevesebb legyen a bátyja munkája.

SJS

Sadie

Jankovits

Sadie

Somlay Kornél

---

Jankovits

Pizzára fáj a fogam. Nem tudom miért viselkedik így a hasam, de amióta itt vagyok egyre érdekesebb ételeket kívánok meg. Otthon nem voltam ennyire kivánós, talán a hormonok teszik ezt? Ez már annak a jele, hogy serdülök és lassan jönnek a pattanások is? Ne, erre még nem vagyok felkészülve!
A kastélyban hallottam, hogy van a faluban egy pizzázó, úgyhogy ideje lenne kipróbálnom. Követem falánk gyomrom és elsétálok a pizzériáig. Az ajtó előtt egy lány járkál fel-alá mérgesen.
~Vajon zárva lenne? ~mi másért sétálna valaki idegesen egy étterem előtt? Lassan a pizzázó ajtajához sétálok, lehetőleg úgy, hogy ne ütközzek a mérges lányba és benézek. Vannak bent ez arra következtet, hogy az étterem nyitva.
A lány felé fordulok, megköszörülöm torkomat, majd óvatosan megszólítom.
-Szia, nincs kedved bejönni? Nem szeretek egyedül enni. -nem, ez nem egy gáz csajozós duma, hanem sajna az igazság. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy a családdal kell ennem, hogy amióta itt tanulok üresnek érzem a kajálásokat. Mármint kaja az van, csak társaság nincs.
-Szívesen meghívlak és bent elmondhatod, hogy mi bánt, ha szeretnéd! -mosolygok rá, próbálok kedves lenni és nem túl tolakodó. Nem szeretném jobban felbosszantani, de hátha jól esne neki is a társaság.

Sadie

Jankovits

Sadie

Jankovits

Sadie

Jankovits

Sadie

Jankovits

Sadie

Victoria
Kinézetem

Somlay Kornél

Nagyon sok problémát megspóroltam volna, ha azon a napon teljesen őszinte vagyok a fiúval. Ezt a képet beszennyezve hazudtam neki a zenekar vezetőjének kilétéről, törhettem a fejem egy >>állevélen<< amit még el is kellett küldeni, de megírtam valamelyik nap lefekvés előtt és válasz is jött rá, így lefutott egy konkrét levelezés amelyben erre a pizzériára esett a választás. Sokan ajánlották már nekem, viszont egyedül aligha jöttem volna ide! Reméltem, hogy Somi tényleg eljön, mert szerettem volna vele tisztázni a helyzetet, mivel őszintén be akartam hívni a RagDollzba. Amíg vártam rá, elfogyott egy vajsör pizzaszelet illetve cappuccino. Fekete ingben és sima farmerben vártam valahol a sarokban. Acélbetétes bakancsban doboltam a lábammal türelmetlenül. Be kellett ismernem: rég izgultam annyira, mint most. Idegességemben hátrasimítottam hajamat, aztán reméltem a legjobbakat.

Riley
- másnap -

Stephen Zimmermann

Izgatottan várom a mai találkozást, kíváncsi vagyok, hogy vajon ki lehet az a híres Ain Henze Stimner, akiről Steph mesélt még a vízesésénél. A levele alapján művelt, szerény és intelligensnek tűnik, ezek alapján szimpatikus így ismeretlenül, de ez a találkozón majd úgyis kiderül. Szeretek levelet írni, tudom régimódi vagyok, mintha egy másik évszázadból ragadtam volna itt. Az ő levele szépen megfogalmazott, lényegre törő és összeszedett volt, tetszett. A ma délutánt beszéltük meg a találkára, így órák után rögtön a hálóterembe megyek és az iskolai egyenruhámból kibújva egy fehér pólót, fekete rövidnadrágot és fekete vászoncipőt veszek fel, majd egy kevés parfümöt fújok magamra utána el is indulok a pizzázóba. Útközben azon gondolkodom, hogy miért lett a hely neve „Félszemű Kukorica Pizzázó”, vajon mi lett a másik szemével?
Belépve az étterembe körülnézek, nincsenek sokan, ezért egyből megpillantom Steph-et, gondolom ő is részt vesz majd a meetingen, bár azóta a találkozás óta nem beszéltünk egymással és nem is futottunk össze, így meglep jelenléte, de odasétálok az asztalhoz és leülök vele szemben.
-Szia, te is itt leszel? -kérdezem tőle egykedvűen és barátságtalanul. Azóta a találkozó óta tövisként él bennem a távozása. Csak úgy szimplán ott hagyott, mint valami játékbabát, amit félrelöknek miután már megunják.
-Mivel én pont időben érkeztem, ezért, ha jól sejtem a zenekar vezető késős típus. Mesélj róla valamit, mire kell számítanom? -szívem szerint meg se szólalnék a közelében, de a legjobb énemet szeretném megmutatni majd Ain-nak és maximalistaként mindre felszeretnék készülni vele kapcsolatban nehogy olyat mondjak, ami esetleg negatív fényt vetne rám. -Majd, ha vége a találkozónak, akkor elköszönsz vagy innen is csak simán lelépsz? -nem bírom magamban tartani és leplezni se tudom érzéseimet. Annyira bennem él az a jelenet, ahogy Steph csak úgy elsétál én meg álltam ott, mint egy szobor. Órákon keresztül tudnám neki sorolni, hogy mi volt a baj azzal, hogy csak úgy lelépett és úgy elmondanám neki, hogy ezzel csak azt érte el, hogy egy kihasznált kisfiúnak érezzem magam.

Somlay Kornél

A lábammal való dobogást szinte ösztönösen abbahagytam, ahogy láttam Somit megjelenni a bejáratnál. Meglepett a jelenléte, mivel nem találkoztunk, amióta a vízesésnél elköszöntem tőle. Amikor megszólalt, hangja barátságtalanul csengett, rögvest elkerekedtek szemeim és kérdőn néztek az ő barnáiba. Kicsit egy őzre emlékeztetett, aki jelenlétével elhozta a telet. Fogalmam sincs mi baja lehetett, de egyelőre figyelmen kívül hagytam viselkedését, lehet csak rossz napot élt.
- Szia! – köszöntöttem lelkesen – Naná hogy!
Vigyorogtam. Mire Somit idefújta a szél, addigra az üres tányért elvitték a kávés csészével együtt. Előtte minden létező morzsát és porcicát a tányérra szórtam, hogy amennyiben a fiú eljön, tisztaság fogadja. Csendben megjegyeztem, hogy szavai alapján szeret pontosan érkezni, persze aztán bárhogy lehetett, de szerettem a részletekre figyelni.
- Olyasmi – bólintottam, majd kicsit elgondolkodtam. Ain nekem csak egy anagramma, míg neki jelenleg az én bandám vezetője volt. Éreztem, hogy nem jó ezt sokáig húzni, egyelőre viszont lightosan indított a kissrác, így végül is minimálisan fel tudtam készülni arra, amikor is elmondom neki az igazat. Egyelőre olyat akartam mondani, ami igaz rám és így Ainra is az lenneee, ha tőlem függetlenül létező egyén lehetne.
- Csibészes mosolyú és elég szétszórt. Viszont jó szíve van – meséltem azt, ami eszembe jutott. Én ezeket tudnám elsőként felsorolni bárkinek aki megkérne arra, hogy írjam le magam három tulajdonsággal. – Ha izgulsz, akkor arra kérnélek, hogy azt viszont ne tedd.
Próbáltam biztató lenni, illetve kideríteni, mennyire izgult, mi járt a fejében, persze nem szó szerint, gondolatolvasó azért nem vagyok! Maradok a pálcakészítésnél meg a zenélésnél. Tőle függött, mennyire akart megnyílni az érzelmeiről, ámbár úgy tűnt, egy sérelmét most elmondta. Őszintén aggasztott a fiú viselkedése, hogy talán több is volt, ezért óvatosságra váltottam. Próbáltam körültekintő lenni, de nem mondanám magam a szavak negyed-vélájának. Gondterhelten kifújtam a levegőt.
- Nem.
Viszonylag rég találkoztunk. Azóta nagyon rövid szakáll borította arcomat. A szőr ritkásan nőtt, alig fél körömhegyni volt és világosabb a hajamtól. Ezt a kis mini szőrcsomót dörzsöltem és simítottam lefelé zavaromban. Ezután előrehajoltam, majd kezeimet összekulcsoltam az asztal lapján.
- Nézd… Ne haragudj, hogyha megbántottalak. Én azt javaslom, hogy mondd el mit éreztél akkor. Utána nekem is lenne mondandóm.
Hátradőlve figyeltem Somi minden rezdülését. Felvetült a megbeszélés lehetősége, elmondhatott mindent, vagy rám boríthatta az asztalt, ahogy jónak látta. Ha sikerült átesnünk valamiképp ezen a viharon, utána viszont mindenképp kárpótolni szerettem volna és meghívni valamire, ezért abban az egyben reménykedtem, hogy nem lép le hamar.

Stephen Zimmermann

Felettébb érdekes, hogy most milyen kis lelkes, de a vízesésénél úgy otthagyott, mint Szent Pál a zsidókat. Lelkesedésére még az arcizmom se rándul meg, harag van bennem és csak arra tudok gondolni, hogy én akkor ott kitárulkoztam előtte, őszinte érzéseket mutattam, majd ő ezek után csak elsétált a helyszínről. Most annyi érzés kering bennem, hogy el is feledteti ittlétem valódi okát. Persze nehéz elnyomni mindezt, de próbálkozom és inkább a bandavezér felől érdeklődöm. Nem jó pont, hogy ő még nincs itt és most Steph-el ketten ülünk az asztalnál.
-A szétszórtság nem biztos, hogy jó akkor, ha valaki egy zenekart vezet. Legalább lelkiismeretes és kiáll a csapatért? -hiába ír összeszedetten és tűnik intelligensnek, ha késik. Kifejezetten utálom, ha valaki késik és most mégrosszabb a helyzet, hogy Steph-el ülök a történtek után egy asztalnál.
-Nyugi, jelenleg nem izgulok -gúnyos kis mosoly jelenik meg arcomon. Teljesen más érzelmek keringenek bennem, amik szinte kilökték az izgulás parányi morzsáit is és a harag vette át a helyét, amely tükröződik szememben. Jelen állapotomra illik az a mondás, hogy „ölni tudna a szemével”. Pedig nem vagyok ilyen, sőt nagyon békeszerető és türelmes emberként jellemezném önmagamat, de annyira megbántott a srác, hogy egyszerűen nem tudok más érzelmeket mutatni felé. Szívem szerint felállnék és itt hagynám, de nem teszem, még nem. Helyette inkább célzásokat teszek a vízesésénél történtekről. Ő pedig lehetőséget ad, hogy kifejtsem álláspontomat.
-Nos rendben -mély levegőt veszek és megpróbálom összeszedni gondolataimat, ami jelenleg nem egy könnyű feladat. -Akkor a vízesésénél csókolóztunk és én őszinte voltam veled, kinyilvánítottam az érzelmeimet, majd egy „szia” után elmentél onnan. Mintha csak egy céda lennék, akit elhagynak miután elvégezte a feladatát! Tudod, hogy milyen érzés ez most nekem? Konkrétan kihasználtál, én meg azt hittem, hogy az nem csak egy csók volt a sok közül és jelentett neked valamit, de ezek szerint csak lejárattam magam és számodra csak játék volt az egész! Én őszinte voltam, egy olyan oldalamat mutattam meg, amit rajtad kívül csak egy ember felé mutattam! Te meg csak úgy elsétáltál én meg álltam ott, mint egy lámpa még jó, hogy pénzt nem adtál -hirtelen most ennyi jött ki belőlem, egy gyorsan elmondott szöveg, ami nem túl összeszedett, de ezzel nem is nagyon foglalkozom. A cél az volt, hogy kiadjam magamból mindazt, ami bennem volt. Majd leveszem a karkötőmet és a srác felé csúsztatom. -Ez egy emlék volt, amit nem tudom miért hordoztam eddig a karomon. Rá kell jönnöm, hogy azok, akikben megbízok csak átvernek! Legyen a tiéd, nem szeretném tovább őrizni azt, amit kaptam egy embertől, akinek csak nyári kaland voltam, viselje az, akinek csak egy délutáni kaland voltam! -hátra dőlök a székben, karjaimat összekulcsolom és próbálom visszafojtani könnyeimet. Talán most jobb lenne csak simán kisétálni a helyről, de nem mozdul a lábam. A fal felé fordulok, hogy Steph ne lássa könnyes szemeimet.

...amúgy hogy lehet téged becézni?