Angyalom, Mihael




Ruha

Tildus

Azért annak örültem, hogy Tilda tudja magáról, melyik kategóriába tartozik. Nos, vitathatatlanul csodabogár, de aranyos módon, csak hosszú távon lehet, hogy nehéz kibírni. Milyen rossz lehet már annak, aki mellette akarja leélni az életét, de neki meg mindig az elsők lesznek a könyvek. Brr.
Vannak nála bonyolultabban összerakott nőfélék is, például az apuci kicsi lányai, akik kivágják a magas c-t minden mondatukban. Na, ők azok, akiktől falra mászok. Meg azoktól, akiktől sűrűn elhangzik a "nehogy sáros legyen a cipőm" mondat.
- Te jó értelemben vagy az - vigyorogtam rá a fejemet is megingatva hozzá. Legalábbis ez a véleményem az eddig látottakból. Azért annyira jól nem ismerjük egymást, hogy bármit elmondhassak róla, de lesz ez még így se.
Beszélgetésünk közben kiderült, hogy az elfeküdt tagjai okozzák a fájdalmát, ami a fintorgást váltja ki belőle, Jamie bácsi pedig készen áll, hogy kezelésbe vegye a fájó tagokat.
- Tudsz róla, hogy ez nem gyorsétterem, hanem csárda, ahol vannak szobák kiadók? - fordítottam a fejem hátra a kérdés erejéig, aztán vissza, hogy nehogy menet közben elessünk valamiben.
Felvezettem a szűk lépcsőn, és az első szabad szobába tessékeltem be. Körbenéztem, és egy pillanatig a fejemet vakargatva gondolkodtam.
- Oké, ülj le ide - a sarokból kihúztam egy széket, és rámutattam. - Nem akarom, hogy rosszakat gondolj rólam ha az ágyra küldelek, a biznisz meg még nem megy annyira, hogy saját masszázságyam legyen - nevettem fel.

Jamie

Erik.

    Lélekszakadva futottam David után, hogy aztán hülyét csináljak magamból. Bár ha jobban meggondolom, legalább nem lökött el és alázott meg. Még mindig nem értem, miért is kell bocsánatot kérnem. Nem én ugrottam rá Mihaelre, hanem pont fordítva, ráadásul amint magamhoz tértem az első sokkból, rögtön csattant az a jól megérdemelt pofon. Mit tehettem volna még? Megakadályozni? Fogalmam sem volt, hogy mire készül, ráadásul igazán meglep, hogy Dave ennyire a szívére veszi ezt az ügyet. Persze ezek a gondolatok nem futottak át az agyamon akkor, mikor épp az orra előtt lihegtem, mint valami eb és hebegtem valami magyarázatfélét. Kész röhej. Ettől függetlenül sokat jelentett nekem ő is, az meg pláne, hogy ne feltételezzen olyasmit, ami nem igaz. Mikor végre reagált és simogatni kezdte a hátamat, még egy adag levegő szakadt fel belőlem. Hallelujah. Természetesen nem utasítottam vissza a csárdás ajánlatot, egyértelmű volt, hogy megyünk és szépítünk ezen a semmin. Mert tényleg az.
    Ahogy átkarolta a nyakam, kezem rögtön derekára csúszott és meglepő módon szinte egyből megtaláltuk a közös tempót, egyszerre léptünk. Utunk ettől függetlenül csendesen telt, ő is gondolkodott, én is szívtam a saját vérem, úgyhogy mikor végre megérkeztünk a célhoz, alig vártam, hogy leülhessek. Körbepillantottam, de nem láttam ismerős arcot, csak páran ücsörögtek az asztaloknál, így mondhatjuk, hogy szerencsénk volt. Aztán a fiúra emeltem a tekintetem és valami belenyilallt a szívembe. Mi a jó édes életet keresek itt Vele? A kétely undorító hulláma tarolt le egy pillanatig, főképp azzal a tudattal, hogy egy családos embert szédítek, már ha ezt annak lehet nevezni. A hideg is kirázott tőle. El is hessegettem ezt az egész hóbelevancot és inkább arra koncentráltam, hogy kérjek magamnak egy helyes kis pohár tequilát. Gyors és hatékony. Miután megkaptam a poharat, szépen sorban jött a só és citrom is. Na jó. Meg sem vártam David kér-e valamit, vagy egyáltalán van-e hozzám intézendő szava, mint valami tisztességes alkoholista nyakaltam be azt a kis pohárkát, miután nyaltam egy kis sót. Fantasztikus és most hamm, bele a citromba. Egyszerűen tökéletes élményt nyújtott és végigégette a nyelőcsövemet. Nem tudom, ki volt az a zseni, aki ezt kitalálta, de gratulálok neki. Ritkán élek ilyesmivel, sosem kedveltem az italt, annak ellenére sem, hogy jól bírom, így ma különleges napot iktattam be. Amúgy is kellett az ihlet ahhoz, hogy beszélni kezdjek, ez a kis pohárka megadta.
- Tök felesleges féltékenynek lenned. Mihael a barátom. Mármint nem úgy barátom, hanem barát barátom. Jesszus, ennyiszer kimondani ezt a szót… - forgattam meg szemeimet, majd kértem még egyet. A franc essen belé, már most sok volt, pedig ez csak a kezdet. A fiúra néztem és legszívesebben az arcába üvöltöttem volna, hogy: „ha lenne eszed, megmondanád végre, mit akarsz tőlem, de legfőképpen lekapnál itt helyben!”, amiből persze nem lett semmi. Ahhoz nem ittam még eleget. Helyette csak tenyerembe temettem az arcomat.
- Nem is értem miért magyarázkodom, végtére is nem nekem van komplett családom. Hová tettem az érzéseimet? – tettem fel a költői kérdést fennhangon, de mégis úgy, hogy csak ő hallja. Csóváltam a fejem, ezzel is rákontrázva a mondandómra, majd újra tenyerembe másztam a képemmel. Híg egy nap, mi tagadás. Az összes humorérzékem kezdett elhagyni, főleg azért, mert egyre inkább dühített az egész helyzet, amiben ültünk. Hová a fészkes fenébe csöppentem? HOVÁ?

Gwen Laura Kimiko Jones

Az idegenről az asztalra nézek, és hosszú ideig fixírozom. Savanyúra vállt ábrázatom azt tükrözi, mennyire idegesít a közelsége, mintha kitartóan tovább akarna próbálkozni. Viszont ennek nincs értelme, s biztos vagyok benne, ezt hamarosan ő is belátja.
- Én egyenesen utálok mindenkivel beszélni - óvatosan újra rápillantok elég fagyosan, míg belül úgy érzem, egy hatalmas vihar kerekedik. Háborog a lelkem a családi hátterem miatt. El akarom felejteni azt, ami történt. Tovább akarok lépni rajta, azonban amíg nem tudom hogyan tegyem, biztos hogy úgy fogom érezni, mintha be lennék zárva valahová. Ez a hely nem más, mint egy börtön, amit az őseim létre számomra, de azt nem súgták meg, hogyan juthatnék ki belőle...
- Egy kötelet, esetleg egy mérges kígyót vagy nyugalmat. Tudod mit? A nyugalom jó lesz! - felelem ridegen.

Sheela Lengrond

Megkérdeztem a nevét, de csak annyit mondott, hogy Lengrond. Kicsit ízlelgetem a nevet, ami indiainak tűnik. Nem nagyon ismerem azt az országot, de majd szeretnék oda eljutni. A második kérdésemre, ami a kviddiccsel kapcsolatos, arra nem válaszol, hanem rögtön ugrik a családra. Ebből a kérdésemből kiderül, hogy nem szeret a családjáról beszélni, ahogy én sem. Tudom, nem szép dolog de kicsit örülök, hogy vele is tudok beszélgetni erről. Nem fogom hagyni, hogy elküldjön melegebb tájakra, akkor is megtöröm. Szeretem a kihívásokat, és ez az.
- Egy kötelet, esetleg egy mérges kígyót vagy nyugalmat. Tudod mit? A nyugalom jó lesz! - válaszolja az utolsó kérdésemre. Nyugalmat akar? Majd megkapja, de nem most. A pincér még mindig ott áll egy helyben.
- Ugyanazt hozza neki, mint nekem - mondom neki, aki felírja és már el is megy. - És mi a hobbid? Esetleg van állatod? Nekem van két kutyusom.
Próbálok vele beszélgetni, már amennyire sikerül.

Gwen Laura Kimiko Jones

Vállat vonok a további kérdés zuhatagra.
- Nos, kis ripacs, angolként azt kéne mondanom, hogy sok hobbim van, de azzal csak hazudnék. Alig érdekel valami, de hogy mik azok, nem fogom elárulni - ha azt hiszi hogy pár kedves szótól megtörök, akkor téved! Nehéz fába üti a fejszéjét az, aki velem próbál meg beszélgetni. Ritkán sikerül, ha nincs erőm, sem kedvem a zárkózott viselkedéshez, ami csak egy védelem arra, hogy az embereket eltaszítsam magamból. Mert ha így teszek, akkor nem alakíthatok ki kötelékeket, és ha nincsenek kötelékek, amik hozzájuk fűznek, akkor szabad vagyok. És ha szabad vagyok, akkor nem kell attól félnem, hogy hátba szúrnának a barátok vagy épp a nagy őőőő....
- Egy baglyom van, de jobb lenne egy kígyó, azt legalább a nyakadba tehetném - jegyzem meg cinikusan mosolyogva.

Sheela Lengrond

Vállat von, majd válaszol. A stílusából és abból, hogy ripacsnak nevezett, arra következtetek, nem akar velem dumálni. Nincs sok hobbija és ami van, azt nem árulja el. Egy baglya van, de kígyót szeretne, amit a nyakamba rakhat.
- Nekem otthon van egy kígyóm, sőt, egy madárpókom is. Vagyis a bácsikáméknál van, mivel velük lakom. A szüleim már régen meghaltak - gondoltam ez majd segít, ha kicsit mesélek magamról - Egyszer elszabadult a kígyóm és az unokanővérem ágyában kötött ki. Ő persze nem volt az ágyba, szerencsére, mert nem nagyon szereti Kathleen-t. Mondjuk, ez közös bennünk - csacsogok tovább - Nekem sok hobbim van, köztük van az írás, a rajzolás, a bunyózás és a kviddics. Én vagyok a fogó, de csak cserejátékos.
Időközben kihozzák a rendelésünket, én pedig fizetek. Nem szoktam megvenni a barátaimat és most se azt teszem, de gondoltam, így könnyebb.
- És barátod van? Nekem tetszik egy srác a suliból és évfolyamtársam.

Nini.


 Nagyon hamar sikerült lenyugtatnia, nem is emlékszem, hogy mikor tudott valaki ennyire pozitívan hatni rám, mint ez a lány. Amilyen feldúltan és idegesen hagytam el az unokaöcsém és a leendő másod unokatestvéreim otthonát, olyan higgadtan ballagtam Ninát átölelve a csárda felé. Nem is tudtam, hogy mire gondoljak, miközben egy félvéla sétált mellettem, kezét körém fonva. Ezt mégis mind mire vélik mások, de ami ennél fontosabb - mi mire véljük? Mit akarunk ezzel az egésszel elérni?.. Már tudom: az alkohol aranybánya ajtaját.  Szokás szerint úgy festett, mint valami lebarmolt, már egyszer leégett üres vityilló, ám ahogy betettük a lábainkat, egész más kép terült elénk. Persze, nem mondott ellent a belseje a külsejének, de a várthoz képest kellemes látványt nyújthatott - persze olyas valakinek, aki nem törzsvendég ebben a helységben. Még mindig a nyakán volt a vaskos kezem egész addig, amíg ő (!) egy asztalt ki nem választva magunknak letette ülőgumóit. Intettem a sarokban ülő, bort vedelő Bálintnak, aki valaha egy híres bájital készítő volt, ám egy félresikerült bemutató során az egész épület leégett, hiába volt kirendelve a varázsbaj elhárító osztag. Onnantól se híre, se pénze, gyakorta látom errefelé, itt lopja a napját, alkalmanként beszélgetünk is. Még meg se szólaltam a kissé idősödő, pocakos, kopott hajú pincérnek, Nina máris egy tequilával indított. Bólintottam egyet a számára arcomon egy igencsak elismerő kifejezéssel egyetemben. Kikapta az italt és a kellékeket, majd nőies mozdulatokkla lehajtotta először a sót, rá gyorsan az alkoholt, majd utoljára a citromot. Körbepillantva konstatáltam, hogy volt pár alak, akinek a szemei az ÉN Ninámat mérték fel, mintha akarnának is tőle valamit, ám a lány újfent rendelt magának egy ugyanilyet. Amikor ezt is kihozta ugyanaz a pincér, akkor én gyorsan rendeltem magamnak még két tequilát és közöltem, hogy a lány számlája az enyémre menjen. Nem is tudtam egy ideig mit felelni a lánynak, olyan kérdésekkel támadott le.
- Engedtessék meg féltékenynek lenni, ha egy vadállat letámad..Téged.
 Most miért is beszélünk erről? Nem tudom, de nekem is hamar kijött az alkoholom. Követve a lány példáját : só, gyorsan maga az ital, citrom = kissé fancsali pofa. Nem tudom mit rendelt következőnek, de én is abból kértem még egyet.
- Tessék?!
 A másikat is lehúztam, de most sajna kimaradt belőle a só, mivel teljesen elfelejtettem, olyan hirtelen jött a "neked komplett családod van" téma. Persze, vártam, hogy majdcsak előrukkol ezzel is, de ez így nagyon direkt volt. Felálltam a székemről, azt pedig magammal húzva a lány mellé tettem le megint magam a talajra. Egészen a füléhez hajoltam, és egy - teljesen véletlen - sóhaj után válaszoltam.
- Szerintem mindig is Veled  voltak az érzéseid. Tévednék esetleg?
 Csókoltam bele a fülébe végezetül, elhúzódtam és intve a pultosnak az ide vánszorgott hozzánk. "Szoba?" kérdezte olyan vigyorral a fején, amit nem érthetett volna félre senki sem. "Nem, a VIP részlegbe szeretnénk bemenni. Biliárdozni és kettesben lenni." emeltem rá a tekintetem, az pedig nem sokkal később nekem adta a kulcsot, amit előhalászott az egyik zsebéből biztosítva, hogy be lehet zárni belülről is, és a kanapék is rendkívül kényelmesek, majd felszívódott.
- Megyünk? Kérünk bentre egy-két üveget is, hm?
 Emeltem most pillantásom Ninára, aki nem tudom eldönteni, hányadik poharát döntötte le, de már a mosoly kint ült a bájos pofiján.

Gwen Laura Kimiko Jones

Továbbra sem törődöm a szavaival. Vagyis megpróbálok, de kicsivel nehezebben megy. Kezd elkeseríteni és egyszerre felbosszantani a beszélgetés folytatásával. Miért nem érti, hogy elegem van belőle? Miért nem érti, hogy nem fogok vele úgy beszélgetni, ahogy reméli? Végképp fellobban, majd előtör belőlem valami, amikor kihozzák a lány rendeléseit.
- Miért kérdezgetsz tőlem olyanokat, amikre úgy is tudod hogy nem kapsz választ? Őrült vagy, ha abban hiszel, hogy engem meglehet törni, mint valamilyen állatot! - felállok, a szék enyhén hátrabillen de nem dől el. Két kezemmel az asztalra csapok, s áthajolok rajta úgy, hogy minél jobban a szemeibe tudjak nézni.
- Feleslegesen fecsérled rám mind az idődet, mind az erődet, hát nem világos?! Miért próbálkozol? Erre válaszolj ahelyett, hogy tovább untatnál a locsogásoddal!

    Állandóan hülye kérdések cikáznak a fejemben. A szótlan út, a buli, az a sok ember, aki megbámul… Most valami rosszat teszünk? Biztos még az égiek is azért imádkoznak, hogy essek pofára és ezzel tűnjek el a képből. Gondolom nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem, maradok és ringbe szállok Davidért. Lehet, sőt, biztos, hogy ez helytelen döntés, de kivételesen itt az ideje, hogy utat engedjek annak, amit a ketyegőm akar. Legalább egyszer az életben.
    A csárdában minden szem az asztalunkra szegeződött, ahogy se szó se beszéd magamba borítottam a tequilámat és rögtön kértem a következőt. Közben persze az elmés eszmefuttatásaim is előkerültek, de én ezt rögtön az alkoholnak tudtam be. Már nem azért, de alapjáraton mikor beszélnék én a hivatalosan nem is létező érzéseimről? Szóval értitek… Só, pia, citrom. Tökéletes hármas, nevezhetnénk őket a legújabb triumvirátusnak is, csak hát ez nem így működik. A féltékenység volt az első téma, amit bedobtam a közösbe. Talált süllyedt. David köpni nyelni nem tudott, míg én kérdő tekintettel meredtem rá. Nos, akkor jöhet a következő. Só, tequila, citrom. Sokszor fogom én ezt még elismételni. A kapott válaszra felemeltem a fejem – de csak miután intettem a következő körért, ezúttal azonban hármat kértem, ne aprózzuk el -, szinte értetlen arccal meredtem rá. Ez az, az alkohol öl, butít és nyomorba dönt! Vagy az a szerelem?
- Tudod mit? Nem az a gond, hogy féltékeny vagy. Hanem az, hogy te halál komolyan gondolod, hogy összeállok vele – életemben nem néztem még ilyen lesajnálóan valakire. Ideges lettem volna? Áh. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy egy kanál víz sem kéne ahhoz, hogy megfojtsam szívem választottját. – Ha ennyi eszed van, meg is érdemled! – háborodtam fel. Az alkohol elkezdett száguldozni az ereimben, elképzelhető, hogy ezért voltam ilyen bátor. A következő „tessék”-re csak felhorkantam. Na ne már!
- Mit csodálkozol? Te mondtad, hogy gyereked van! Csodálatos idilli képek villannak fel előttem a családi délutánjaitokról hármasban, ahol a harmadik személy nem én vagyok – immáron vakmerőségemről tettem tanúbizonyságot. Csóváltam a fejem, aztán meg morcosan figyeltem, ahogy közelebb ül hozzám. Ezt kihasználva legurítottam a következő kört. Bánatba vele! A fülemhez közel hajolt, én pedig elpirultam, amikor bele is csókolt, a kérdésre meg nem tudtam mit felelni. Túlságosan is velem volt…
- Megyünk – jelentettem ki és ha David elindult, utána mentem, megvártam, míg bezárja azt a nyüves ajtót és akkor elszabadult bennem a pokol. Úgy éreztem vannak dolgok, amiket hallani akarok, biztos akarok lenni bennük. A talaj a lábam alatt kissé bizonytalanná vált, így hátam nekivetettem a falnak, de ez sem segített. Éreztem, hogy az alkohol szép lassan felkúszik az agyamba, hirtelen már nem is szerettem volna fékezni magam. Kezemet homlokomra tapasztottam és újra ránéztem, mélyen a szemébe, majd magam mellé ejtettem ugyanezen részem.
- Ha nem vagyok indiszkrét, mit akarsz tőlem? Csak mert furcsa helyzetbe kerültünk. Őszintén szólva ínyemre való falat vagy, de kételkedem abban, hogy neked rám van szükséged. Kevés vagyok én ehhez... - mosolyodtam el. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy szerintem túl ocsmány, túl buta és összességében egy érzelmi csődtömeg vagyok. Na mondjuk ezt így nem jelenthettem ki, mert a szükségesnél jobban nem óhajtottam megalázni magam. A szobában lévő vodkás üvegre sandítottam, majd vissza Davidre. Hogyan tovább?

Sárkányfióka

Nos, ez egy rossz ötlet volt. Mármint falut járni egyedül, mindenféle segédeszköz nélkül. De már annyira kíváncsi voltam, hogy véletlenül kiszöktem. Azért nevezhető véletlennek, mert semmi gondos előtervezés nem volt, egyszerűen csak fogtam a kaput, és kicsusszantam rajta.
Viszont a falu szép, és ami még meglepőbb... tiszta... komolyan még egy újságot se láttam a földön, a friss, szmog mentes levegőről nem is beszélve. Az meg csak egy plusz, hogy senki nem lógott a nyakamon, hogy megszabadítson a kevéske pénzemtől, mert amilyen hülye vagyok, odaadtam volna neki.
Viszont jó idő, az nincs, bár kimondottan élvezem, ahogy a szél a hajamba kap, azért jó lenne megtalálni a kastélyt, mielőtt fagyhalált halok. Na, meg Shania kiakad, ha nem érek vissza takarodóra. Valamiért erre különösen figyel, azt mondta, okkal, arra viszont nem tért ki, hogy mi lehet az az ok, és ez nekem bizony böki a csőröm.
Most viszont hangokat hallok, így követve a fesztivál elvet, abba az irányba is haladok, mert max. egy embert csak találok, aki elmondja nekem, hogy jutok "haza".
Összébb húzom a bőrdzsekim cipzárját. A mozzanat közben hangosan csörömpöl a rakat karkötő, amik ellepik a csuklóm, de én persze még se tudok megválni... egyiktől se. Főleg, mert nagy többségük ajándék, sose tudtam annyi pénzt összespórolni, hogy vegyek egyet magamnak, mert mindig ki kellett segítenem valamelyik tesóm, és hát... ők az elsők. Igen, igen cefet nehéz még hat születés napi dátumot megjegyezni, de korántsem lehetetlen.
Elhúzom a szám, ahogy megtorpanva, egy kocsmát látok. Sose szerettem ezeket a helyeket, itt goromba és rossz emberek vannak, most mégis nagyobb a "túlélési ösztön", így hát veszek egy nagylevegőt, és belépek.
- Csókolom, egy narancslevet - nézek boci szemekkel a pultosra, és próbálok nem elsüllyedni szégyenemben, mikor az, hangos nevetés közepette tölti ki.

Sheela Lengrond

Látom rajta, hogy kezd ideges lenni. Mikor kihozzák a rendelésemet felpattan és elkezdi kérdezgetni, hogy miért nem hagyom békén, majd elkezd az asztalra csapkodni. Aztán megkérdezi, hogy miért pazarlom az időmet és miért nem hagyom békén.
- Azért, mert én is tudom milyen, amikor egyedül vagy. Ha nem számíthatsz a szüleidre, családodra és a barátaidra. Én is átéltem ezeket és akkor döntöttem el, hogy nem engedem magam kihasználni. Mióta a suliban vagyok, sok barátot szereztem és szeretném, ha te is közéjük tartoznál - válaszolom a kérdéseire. - De ha te nem szeretnéd, akkor megyek is.
Felállok az asztaltól, majd elindulok kifelé. A rendelésemet otthagyom érintetlenül. Hagyom a lányt lenyugodni, mert sikerült felidegesítenem sajnos.

Gwen Laura Kimiko Jones

Meglepődök a választól. Amikor azt mondja, szeretné hogy a barátai közé tartozzak, ez az érzés az arcomra is kiül, ami ritka.Tágra nyílt szemekkel vizslatom az övéit, végül bólintok.
- Értem - felelem komoran, s felegyenesedem. Épp azon őrlődöm hogy ezután mi legyen, amikor úgy dönt, távozóra fogja.
- Hé! - kiáltok utána teljes hangerővel - Visszataszító vagy, de akkor még inkább azzá válsz a szememben, ha most itt hagysz! - mondom komolyan. Hirtelen felindulásból teszem. Nem.. tudom mi bajom. Összezavarodtam magamat illetően. Most már teljesen világos mit akar elérni a lány, azonban nem tudom, mennyi sikerrel járhat. Sok embert üldöztem már el, s úgy tűnik ha nem teszek valamit, ő lesz a következő, akkor viszont lehet, teljesen porrá történek még a szilánkok is, amik egykoron a lelkemet alkották. A szilánkocskáknak köszönhetem, hogy időnként még érzek valamit a gyűlöleten, vagy mély keserűségen kívül. Nehéz bevallani, viszont ahogy eddig majd' megőrjített ez a mitugrász... úgy hiányozna is, ha tényleg kilépne  azon az ajtón amin betévedtem ide. Aztán elvegyülne egy mini tömegben, s fene tudja mikor botlanánk ismét egymásba.

Sheela Lengrond

Már épp távoznék, mikor megszólal. Visszafordulok egy hatalmas mosollyal az arcomon. Nem haragszom azért, amit mondott, mert tudom, hogy ezután már barátok leszünk. Legalábbis remélem, hogy nem küld el megint. Nem akartam felidegesíteni, de tudnia kell: rám számíthat. Szeretek segíteni az embereknek, főleg a kisebbeknek. Újra leülök a székemre, megfogom a villámat és levágok egy szeletet a csokicsúcsból. A számhoz emelem, majd ízlelgetni kezdem.
- Sajnálom, hogy felidegesítettek, de tudom mit éltél át. Az én szüleimet még fiatal koromban ölte meg egy férfi. Én is összezuhantam és egész nap a szobámban kuporogtam. Aztán rájöttem, hogy ez nem segít és az unokanővérem segített felállni, cserébe én megvédtem. Aztán Ő is elhagyott. - kezdtem el a mondandómat. Ennél a résznél aztán lehorgasztottam a fejemet. Nem láthatja a szememet, mivel a frufrum eltakarja. Biztos vele is hasonlók történtek, ezért ilyen elutasító. Ha jobban megismerném, biztos kedves és barátkozó lenne. Így viszont inkább a Rellonhoz tartozik, mint a Navinéhez.

Nini.


 Az csak egy dolog, hogy a nap elején elképzelni sem tudtam volna, hogy ma még a csárdában is kikötök, Ninával (!), miután az az önelégült állat Mihael szájon kapta(!!), na de azt, hogy mi majd még tequilákat döntünk magunkba.. Szó szerint csak meredtem egy ideig döbbenten a kedvenc félvélámra, aki nem ám Amiráékat hozta fel először, ami logikusan csengett volna, áh, nem, természetesen az én reakciómmal állt elő. Hirtelen jött és felkészületlenül, de ha ez most itt az igazság órája, ám legyen. Értelme sincs tovább titkolózni, 2 nap, és irány Oroszország. Meg aztán valóban megérdemli, joga van tudni, hogy mit miért, na de ennyire indirekt módon?!
- MIVAN?! És akkor még én vagyok a hibás, hogy a partneremet egy suttyó tahó megcsókolta. Teljesen igazad van, az ÉN k. anyámat!
 Most rajtam volt a sor a kiakadáson. Ha már egyszer megkérdezte, akkor most mi a baja a válaszommal? Meg a fenébe is, ha most egy random Rellonos, teszem azt Michelle idejönne, és csak úgy minden egyéb köntörfalazás nélkül fogná, és ajkait az enyémre tapasztaná, minden bizonnyal Nina is mosolyogva nézné végig az egész jelenetet. Miután legurította magába a második kört, egy még érzékenyebb témát rángatott elő, aminek nem volt még itt az ideje. Válaszom előtt tényleg kifelejtettem a sót az alkohol lehúzása előtt, csak a citrommal áldottam meg a gyomrom utána.
- .. Te hallod, amit beszélsz? El tudnál te engem képzelni, mint családi idillben élő embert? El tudsz képzelni egy olyan nyári napot a tengerparton, vagy akár a Balaton parton is, ahol a Nap már lemenőben, vörös az ég alja, csak a fiatalok vannak kint és te meg én épp szedelőzködünk, hogy menjünk be a nyaralónkba a 4 éves, barna hajú, tündéri kislányunkkal? Most komolyan?
 A válaszát meg sem várva borzongattam meg kissé az érzékeit, mikor a füléhez hajoltam, de egye penész, mostanra már ő sem teljesen józan és én is érzem, hogy szabadabban beszélek és cselekszem. A - szintén pocakos - csapos odaadta a kulcsot ahhoz az ajtóhoz, ami amúgy mindig zárva van, kértem egy üveg vodkát.. meg még egyet, majd téve magasról az emberek csodálkozó pillantására bevezényeltem magunkat ebbe a helységbe. Betettem magam mögött a keretébe az ajtót, amely hangszigetelt volt teljes mértékben, kulcsra zártam és már hallottam is a másik csiripelését. Levágtam a kulcsot a földre, öles léptekkel közeledtem a lány felé, tenyereimet a két füle mellett csaptam oda a falnak, testem a övének ütközött és úgy istenesen csókoltam meg a már pár tequilát bedobott Rellonost. Kezeim kissé elszemtelenedve indultak ismét felfedező útra, derekát teljesen körbejárva majd a hátára is felkúszva, ajkaim pedig egyre intenzívebben akarták birtokolni a másikét. Végül minden ugyanabban a pillanatban abbamaradt, elléptem tőle, felső fogsorommal az alsó ajkamba haraptam egy kicsit, majd a biliárd asztalra helyezett vodkás üveget kinyitva beleittam egy "kicsit".
- Nem tudnánk ezt kicsit később megbeszélni? Előbb mondd el te, hogy mit értesz az alatt. Mármint hogy ínyedre való vagyok. Inkább a külsőm fogott meg, nincs igazam? De, persze, nem sokan mászkálnak hegekkel a testükön és a hátukat ellepő triballal, telepatikus képességekkel mindezt 24 évesen. Valóban, jó partinak ígérkezem. De ennyi, kifogytam. Hogy mit akar ez az ürge tőled? .. Alkoholt.
 Nagyon a számon volt, valóban kevesen múlt, hogy ki nem mondtam, de időben kapcsoltam és az idő közben kezébe nyomott Absolut Vodkára esett a pillantásom. Ahhoz többet kell innom, hogy eljárjon a szám, de előbb vagy utóbb ki fogja belőlem húzni. Talán nem ma, talán nem is holnap, de hamarosan. Ha ideadta akkor szépen nyakaltam belőle, ha nem, akkor én mentem oda elvenni tőle, majd mihelyst megdöntöttem egy kicsit, adtam is neki vissza.
- Biliárd?
 Pillantottam a szoba felét elfoglaló hatalmas asztalra majd ismét a lányra. Jó feszültségoldó lenne, az biztos.

    Teljesen fel voltam háborodva David felháborodásán, ami amúgy valahol legyezte is az egómat. Nyilván nem arról beszéltem, hogy tapsikoljon örömében a jelenet láttán, vegye fel videóra és tegye be a családi mosolyalbumba. Csak ez az elrohanás sztori egészen gyerekes játék volt, amolyan teszt, hogy követem-e. Az már egészen más kérdés, hogy pincsi módjára utánamentem – mert naná hogy! -, de azért remélem nem várja el tőlem, hogy most felhőtlenül mosolyogva beszélgessek az időjárásról. Ugye nem?
- Én ezt egy szóval sem mondtam! Arról beszélek, MÉG MINDIG, hogy a gyerekes elrohanásod ahhoz vezetett, hogy már a harmadik megveszekedett tequilámat iszom meg! – totál kikelve magamból nyúltam a következőért és gurítottam le. Nagyjából külső szemlélőként azt gondolnám, hogy egy házaspár veszekszik, csak ez jelen esetben nem volt igaz. Ha jobban belegondolok, hasonló szituációban megtéptem volna az illető nőszemélyt, de nem elrohanok. Ezen felül úgy ítélem meg, hogy az a pofon teljesen tökéletesen kifejezte részemről, hogy Mihaeltől semmit sem akarok abban az értelemben, ahogy épp David féltékeny. Oké, elhiszem, hogy ez nem mentesít minket az alól, hogy marha rossz látványt nyújthattunk, de na. Most nézzük meg, meddig jutottunk. Ezekből a gondolatokból David következő heves beszéde zökkentett ki.
- Oroszország után lesz elég időd, hogy beleszokj ebbe, nemde? – vontam fel szemöldököm kihívóan. Igen, miután hazatérünk, nyilvánvalóan visszamegy Ráhelhez és Rékához, eleve emiatt az egész maffia ügy miatt kellett elszakadniuk egymástól. Most egy ideig még jó vagyok, aztán fontosabb lesz a család. És mielőtt bárki lehülyézne ezért, gondolja bele magát az én helyzetembe is. Itt állok szingliként egy olyan pasival, akinek egy imádnivaló gyereke van, ráadásul az anya szerepében sem egy boszorkány tündököl vasorral. Épp ellenkezőleg. Vélavér ide vagy oda, ez ide már rég kevés egy családdal szemben. Mivel tudnám mégis megtartani? Magam mellett tartani. Semmivel.
    Meglepett, hogy belecsókolt a fülembe, de továbbléptem az ügyön, már csak azért is, mert be kellett mennünk valami csendesebb helyre, ahol beszélgethetünk. Mikor a férfi odaadta Davidnek a kulcsot és cinkosan rákacsintott, úgy összeszűkítettem a szemem, hogy szinte csak egy csík maradt belőle. Nem az vagyok, akinek EZ is néz. Már épp azon töprengtem, hogy rárivallok, de aztán nem tettem semmit. Felesleges lett volna. Helyette a szobába beérve higgadtan figyeltem, ahogy kattan a zár és magunkra maradunk. Több se kellett, hogy azonnal rázúdítsam azon kételyemet, hogy jelenleg kellemesen elszórakozunk, de ez számomra már lassan másba kezd átcsapni. Még csak belegondolni is iszonyatos, hogy kötődni akarok valakihez. Csak pislogtam, ahogy határozott lépésekkel közeledett. A fejem mellett csapódó kezek kissé megrémítettek, de nem volt időm reagálni, mert azonnal megcsókolt, ráadásul olyan intenzíven, hogy az már túllépi azt a határt, amit mondjuk a kedves olvasóbizottság elképzel. Első felindulásból magunk közé préseltem a kezem, hogy eltolhassam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nincs esélyem. Mondhatni beletörődve adtam át magam az érzelmi hullámnak, miközben kacsóim David nyaka köré kúsztak. Igen, ez biztos az alkohol hibája, semmi másé. Aztán ahogy jött, úgy múlt el minden, mert elhúzódott, én pedig ösztönösen engedtem el őt. Mélyen szemébe néztem, hogy tartsam a kontaktust.
- Komolyan azt gondolod, hogy pár külsőségnél leakadok? Köszi a leminősítést – küldtem felé gúnyos mosolyt, de nem hagytam, hogy válaszoljon, szinte rögtön folytattam is. – Lássuk inkább azt, hogy te miért választanál engem Ráhel helyett, aki gyönyörű és Réka helyett, aki a gyereked. A vélavérem az oka nyilvánvalóan, no meg persze a kémia is tökéletesen működik kettőnk között. De nagyjából egy szórakoztató esti programon túl nem jelenthetek sokat, nemde? – vázoltam most én is azokat a dolgokat, amiket gondoltam. Így már egy-egy. Meghúztam az időközben kapott vodkás üveget, majd odanyújtottam neki. Ránk fért.
- Biliárd – közöltem és elindultam a dákók felé, természetesen ringó csípővel – mert miért is ne játsszak akkor én is? -, de útközben nem szégyelltem végigsimítani David derekán finoman, jelzés értékűen. Nesze neked.

Nini.


 Én meg csak ültem egy ideig vele szembe, majd mellette és figyeltem, ahogy kezdi és le is zárja az első fejezetet. A bűnbak természetesen végig én voltam, hisz hogy merek szabad ember lévén elmenni egy helyről, és mellesleg mit képzelek magamról, hogy Nina a KÉRÉSEM ELLENÉRE tolja befelé magába a tequilákat. Király. Fogva tartottam a tekintetét egy olyan jó 10 másodpercig, majd hagytam, hogy magába döntse a negyedik poharát is. Az szép, és még csak nem is én itatom! Szégyellhetném magam. Próbáltam valamivel jobb belátásra bírni, hogy helló, én nem az a srác vagyok, akinek hisz, nekem nem lesz nyaralóm, kertes házam valamint családi idillem, ahogy ő emlegette. Erre a pofámba kaptam, hogy majd HA visszatértünk Oroszországból, akkor lesz rá bőven időm, hogy behozzam az eddig elvesztegetett alkalmat. Erre most én hajtottam fel a harmadik.. vagy talán már a negyedik rövidemet, majd egy perccel később felállva a kulccsal a kezemben megindultunk lefelé, a pincébe, ahol az elkülönített részleg van. Ez alatt nem beszéltünk, de éreztem, hogy mit forgathat a fejében. Már láttam a következő csapót, melyben az fog történni, hogy mégis miért kellene nekem pont ővélasága Ráhel és a kicsi helyett. Logikus kérdés, ám a lányok nem kérnek belőlem, sosem kértek többet, mint pár látogatás. Kőrösi nem egy elveszett lélek, ő tudja, hogy mit csinál, és már egyszer elutasított. Szólhatott volna, hogy terhes tőlem, hogy állapotos, de nem, ő inkább hazaszáguldott egy árva fapapucs nélkül. Szóval pont.
 Beérve a helységbe felkapcsoltam a villanyt - kamatoztatva a pszichokinetikámat, így minden egyéb mozdulatot nélkülözve, elég volt csak a világító egységekre gondolnom, és lőn világosság! Nina már neki is kezdett, én meg válasz helyett odaballagtam hozzá, majd nem túl tapintatosan mentem rá. Finom kezeit előszöt a mellkasomnál éreztem - nyilván megakadályozni próbálta a továbbiakat, ám megadva magát nekem a nyakamba kúsztak fel a végtagjai. Zöld utat adva ezzel személyemnek, aki nem volt rest kissé megvizslatni modellkém derekát. És amilyen gyorsan jött a dagály, olyan hamar állt be az apály is ellépve tőle, válaszolva, kezébe nyomva a vodkát.
- Szívatsz. Jó, rendben, Ráhel vonzó meg szép, mindig is az volt, Réka meg az én vérem, mint tudod. Volt idő, mikor együtt voltunk, és pont. És te.. szórakoztató esti program? Te nagyon be lehetsz már csípve, hallod?! Ha tényleg ennyit jelentenél, akkor mi a búbánatos fityfenéért dugtam volna fel az orrom és ballagtam volna ki azon a bejárati ajtón úgy egy órával ezelőtt?? Hmm? Fogalmad sincs, mi?..
 Jó, ha játszani akarunk, benne vagyok. Elég alkohol volt már bennem, hogy pár elsődleges önkontrollt kiüssön, akkor innentől jöhet a Határok nélkül c. sorozat újabb, 2375. része. Utána én is szépen meghúztam az eredeti orosz alkoholt felajánlva az szobában díszelgő asztal funkcióját és vártam. Belement a dologba, igencsak magabiztosan elindult a dákók felé, út közben pedig még tovább hergelve az indulataimat. Ha még egyszer meglátom körülötte azt a.. khm.. Mihaelt.. szóval inkább ne. Nem akartam csöndben játszani, így gyorsan odaügettem a zenedobozhoz, amíg Nina beállította a golyobisokat. Visszaérve elvettem én is egy fadarabot és megadtam a vélának a kezdést.
- Mi volt közted és Mihael között pontosan?
 Indítottam most én a lavinát.

zene.

    Ééééés győzelem! Az első menetben kiütéssel vertem le Davidet, aki vagy nem akart, vagy nem tudott reagálni a továbbiakban mondandóimra. Egy idő után a tequila elhitette velem, hogy nem is akarom hallani azt a reakciót, mert úgyis csak a magam verzióját hajtogatnám. Eközben megkaptam magától a fiútól is az elismerő tekintetet, miszerint tudok inni. Nos, igen. A mi modell estjeink egyáltalán nem olyan előkelőek voltak, mint ahogy azt a sajtónak mutattuk. Miután minden paparazzi elment, fergeteges alkoholmámoros bulikat csaptunk és, bár nem szívesen álltam be, ha kihívóm volt, bizony leittam a pályáról. Ráadásul még sosem voltam részeg. Ez is valamit.
    Nem kellett sokáig győzködni a jótékony szoba előnyeiről, úgyhogy teljes csendben vonultunk félre. A zár kattanása egyet jelentett azzal, hogy a gátak és határok is megszűntek valahol félúton, vagy korábban, így hiába minden tiltakozásom, tolakodó csókot kaptam. Na nem mintha rossz lett volna, csak épp nem erre akartam kihegyezni a szituációt. De ez nyilván érthető. Elszakadva egymástól nem vettem le Davidről a tekintetem egy percre sem. Láttam a szemén, hogy nála is kezd hatni a kis fröccspartynk, úgyhogy külön öröm volt hallgatni a következő magyarázatát.
- Azt is hihetném, hogy csak sérti az egódat a jelenetünk. De felesleges is ezen tépelődnünk, nem igaz? – vontam fel szemöldököm, majd elindultam mellette, szándékosan hergelve őt. Ha teljesen tiszta lett volna az elmém, nyilván nem környékezem meg a vadászt, főleg nem így. Lehet, hogy akkor egészen máshol simítottam volna meg… Mondjuk a karján, mielőtt félreértené bárki is. Bizony ám, láttam, hallottam, hogy mit vártál! Ne is tagadd. Amíg David berakott valami zenét – bár fogalmam sincs, miért -, addig én a golyókat összerendeztem és készen állva vártam arra, hogy nekikezdjünk. Enyém volt az első lökés, de lévén sosem voltam jó biliárdban – nem úgy, mint pókerben! -, így sutára sikeredett. Megjegyzem, az alkohol sem lendített előre, úgyhogy double handicappel indultam. Remek. A következő kérdés hallatán teljesen ledermedtem.
- Csak nem gondolod, hogy számon fogsz kérni? – pillantottam rá hitetlenül. Aztán úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, kitálalok. Úgyis kikívánkozik belőlem a dolog, miért is ne? – De haaaa tudni akarod… Töltöttünk már el együtt egy fergeteges éjszakát. És mielőtt bárkit péppé akarnál verni édesem, az előtted volt – kacsintottam rá, majd meghúztam a vodkás üveget. Hmm, ezt így nem biztos, hogy el kellett volna kotyognom. Mármint, pont Davidnek. Egyébként meg minek iszom? Nem is vagyok szomjas… Na mindegy, inni kell és kész.
- A partyn egyébként csak a lányokat akarta velem szívatni. Úgy gondolta, ez még belefér a barátságunkba. Én meg úgy, hogy nem – jelentőségteljesen néztem bele David szemeibe, olyan mélyen és olyan kutakodóan, ahogyan eddig még egyszer sem. Innentől volt nyilvánvaló az, hogy ÉN mit érzek. Most rajta volt a sor.
- És mi volt veled és Ráhellel? Pontosan.

Nini.



 Már majdnem a bűntudat kezdett gyötörni Nina alkoholizálása miatt .. hopsz, mégse.  Hamarosan lebaktattunk a pincében rejlő helységbe és a kezdeti döbbenetes tempónk után kissé lassabbra fogtuk a lovakat.
- Az egómat nem sérti semmi. Engem sért, és nem a nyamvadt egómat.
 Dobtam neki vissza határozottan és kissé talán lenézően a labdáját, mert ezt most igencsak rosszul fejezte be. Mikor helyeztem én valaha is előnybe az önmagam imádatát, mint a nőkét? Jó, ez most erős volt, de őszinte, a mindenit neki! Ide azzal a vodkával! Kicsit meghúzva - nagyon meghúzva - tálaltam fel a biliárdosdit, amibe persze belement, így a következő lépésünk az asztal körbevétele volt. Nina indított és hát.. nem talált célba. Semennyire se. Az a fránya fehér golyó pedig csak pörgött egy darabig incselkedve velünk - pontosabban vele. A zene pedig kellemesen hatott rám legalábbis, miközben azon gyötrődtünk, hogy szép lassan kicsináljuk egymás idegeit ezen a napon a legálszentebb és undorítóbb módon. A dallam motívuma beleitta magát a fülembe és az agyamba is, határozottan jó hatást keltve ezzel - higgadtság érzetet. Amíg Nina ecsetelte a dühödt kérdésemre a válaszát azalatt most én vettem kezembe az irányítást, dákómmal pedig határozottan mellé lőve a fehér golyobisnak. Pedig tudtommal piával is kiváló vagyok ebben a játékban.. szóval azt kell hinnem, hogy itt most nem az alkoholról van szó, hanem valami másról. Rólam és a lányról. Rólunk. De épp az imént közölte velem, hogy a "mi" az ő meg Mihael.. Tehát jól megcéloztam a labdát és olyan pontosan löktem meg a teli zöldet - a színtelen, ütőlabda hozzáérése nélkül, hogy azt le kellett volna filmezni. Csodálatosan játszott és incselkedett velem az asztallapon hozzáérve néhány másikhoz is.
- Ez nagyon részletes volt, kösz.
 Emeltem fel a dákóm és jóváhagyás nélkül ütöttem meg most a botom végével a helyes labdát. A dal még csak a második refrénnél járt, mi meg a vodkás üveg felénél. Szépen haladunk, részemről már érzem a hatást. Hálásnak kell lennem, amiért a helység dohányzó részleg, így nem volt semennyire sem gáz, hogy fogtam magam, és mihelyst a lányra került a lövési sor, addig én sitty-sutty, meggyújtóttam egy cigarettát. Agyam már kezdett ködösödni, a nyelvemnek már nem igazán volt korlát és kellett fél perc, hogy kidolgozzam a válaszomat mindenre, amit most mondott.
- Szóval..te..actually..had sex with him? Please don't try to explain it, just yes or no.
 Nem voltam képes az anyanyelvén folytatni ezt a témát, volt ez már annyira személyes, hogy inkább angolul kommukáljunk a továbbiakban. Szívesen mondtam volna oroszul, de nem értette volna vagy papagájul.. Papagájul?! Miről beszélek? Vagy mit is gondolok?
- 19 éves voltam. Ráhel meg annyi se. Egy orosz fiúba volt szerelmes és köztünk is mindig volt valami kapocs. Gingerrel.. a húgommal nagyon jóba volt. Sokáig legjobb barátnők is voltak - vagy valami ilyesmi. Aztán összeverekedtek, Ginger vérmérgezést kapott. Felépült nagy nehezen és pár héttel később Fred, a barátja kidobta. Ekkor döntött úgy Ginger, hogy ő megy és megöl annyi oroszt, amennyit tud. A saját csapdájába sétált bele és nagyon jól tudta. De sokat segített vele, rengeteg dolgot kiderített a nyomozása során.. Mi van?.. Nem ezt kérdezted. Bocs. Szóval Ráhelnek kellett valaki én meg ott voltam és nagyon egy hullámhosszon voltunk. Aztán hirtelen bumm! Mintha a föld nyelte volna el, se kép, se hang. Sosem mondta, hogy terhes, nekem meg eszembe se jutott. Egy unokatestvére, Fruszi.. Frusi.. vagy mit tudom én, a magyar nevek bonyolultak.. ő mondta el nekem, hogy van egy lányom. Na gondolhatod. De addigra én is tovább léptem rajta meg sok máson is. Valami?
 Cigim feléig is elértem, mire befejeztem ezt a mondókát, és passz, hogy mért nyújtottam ennyire hosszúra. Mindegy is. Vodkát még egy kicsit meghúztam, már csak mivel imádtam azt a bizsergést, mely a garatomat végigperzselte újra meg újra. Ha pedig ezek után én voltam ismét a soros az asztalnál, akkor odaálltam. A zenénk eddigre pedig már meg is állt, és ha akar valamit betenni, akkor csak rajta, most ő van soron.

Gwen

Pár betűvel kezdődött. Se nem voltak kacskaringósak, se nem voltak különlegesek. Nem volt mély jelentésük, és nem rendeződtek mindenféle formába. Egyszerű betűk voltak, amikből szavak kerekedtek, amikből aztán mondatok álltak össze, s miközben mondat mondatot követett, a lapok forogtak kezeim alatt, a szavak talpamtól töltöttek fel fejem vörös búbjáig. Valahol mellkasom alatt remegés támadt, viharok vihara alakult, ahogy az utolsó hangok is elhaltak fejemben, ahogy az utolsó betűt is befalta kék szemem.
Egy egyszerű ponyva volt, talán értelme még a borítójánál is semmibb lehetett, mégis mutatott egy utat, amire félőn raktam rá apró lábaimat, de ahogy a talajt megéreztem, a lassú léptekből egyre gyorsabb és gyorsabb egymásután lett, és aztán eljött az a pont, amikor már nem láttam mást.
 Fájt. Eszméletlenül fájt minden pillanat, minden óra és elsuhanó nap, amit eltöltöttem. A felkeléstől az álmok kesze és kusza világáig minden emésztett, apró cseppenként folyt le torkomon, amikor kedve volt, amikor pedig nem, akkor arcon vágott a legváratlanabb pillanatban, a fájdalom. Az átverés fájdalma, a hazugság gonosz démona, az őszintétlenség kegyetlensége. Meg akart fojtani, az életemet és lelkemet akarta, én pedig meg kellett hoznom a döntést. Ekkor kezdtem el rohanni az úton.
Már nem csak perceket töltöttem el vele, már nem csak a napsütésben ültem ki a padra, hogy egy Keats versen rágjam magam a virágzó fák árnyékának nyugalmában. Már nem csak lefekvés előtt lapozgattam, hogy álmaim nyugalmasabbak legyenek, hanem mindig, minden pillanatban, egészen addig, amíg azt nem éreztem, hogy megfulladok nélküle, amíg el nem jött a vége pontja, amikor be kellett ismernem; maga alá temetett saját világom, a menekvés pedig nagyon gyötrelmes és fájdalmas kell, hogy legyen, és mikor erre rájöttem, arra is vele együtt, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos; menekülni akarok. Azt kívántam, hogy fullasszanak meg a szavak, tegyen magáévá minden betű és sor, mígnem én is csak egy könyv lapjain élek majd, ahol nem lehet annyi fájdalom. Nem létezhet annyi fájdalom, s ha mégis, majd más irányba kanyarítom a történetet. Együtt lélegeztem a könyvekkel, együtt lélegeztem a boltommal is, és ebbe az illékony, nehezen felépített várba készültem valakit beengedni minden erőmmel. Talán az első lélegzetvétel a külvilág felé, az első kis fonal, amibe úgy éreztem, bele tudok kapaszkodni, hogy a hatalmas halom alól végül előjöjjek. Egy fekete és kék fonal, egy pironkodó, hóka fonal, egy szépséges, könnyed valami, amit apró mancsaimmal, játékosan készülök megpiszkálni, kiscica módjára.
- Semmi. És bár nem mondom, hogy nem vagyok sárkány, de hét fejem biztosan nincsen - vonom meg a vállam egy apró mosollyal szám szegletén. Soha nem voltam még csak sárkány sem, tüzet okádni meg aztán főleg nem tudok, annyi erőszakot még csak a mesékben sem tudok teljesen elképzelni.
Az ajánlattétel egyszerű és nagyszerű. Bár szívesen nevetnék és kacagnék a képen, ahogy a koronám odaadom neki, miközben a kabátkámat veszem fel távozásom közben, nem teszem. Rettegek, hogy elriasztom, hiszen idejöttem, vörös szeplőim alól somolyogva csábítottam ismeretlenül, ismeretlen helyekre, ismeretlen okból. Magam is félek tőle, pozsgás arcától és türkiz szemeitől. Félek attól, hogy keresem a szavakat, keresem a gondolatok kezdetét, hogy tudjam, hogyan jutottam el ide, de olyan messzinek tűnnek, mintha mindig így lett volna. Mégis bólintok, orrom majdnem belebukik a teába, amit közben szorongatok, ami megint erősebb mosolygásra késztet.
- De ugye tudod, hogy éjjelente beszélgetnek? Suttognak és ha kedvük van, akkor neked is történeteket mesélnek? Na persze van olyan is, amelyik csak horkolni szokott, ha meg felébresztik, akkor igazán morgós lesz. Őket direkt hátra szoktam rakni, ott sokkal nyugisabb -  kérdezem egy picikét közelebb hajolva hozzá, halkabbra fogva, mintha valami eszméletlen titkot árulnék el éppen.
- De nem kérhetem, hogy mindig légy ott éjjel, lehet, hogy én is ott leszek. Lehet, hogy ketten  is ott leszünk, és persze lehet helyed is, ha aludni szeretnél,meg minden, amit szeretnél, én meg majd minden nap megköszönöm neked, és persze... - nyelek egyet. Észre sem vettem, hogy minduntalan közelebb is közelebb hajoltam, talán azokon az apró, láthatatlan falon is túlhajoltam, ami nem szabad, és igen otromba dolog. Gyorsan visszahúzóm magam saját térfelemre, arcomat a poharamba nyomom pár korty erejéig.
- Szóval... Bárki a tiéd lehet, aki szeretnél. Úgy értem, bármelyik kötet, vastag, vékony, mindegy - egyre élénkülő gesztikulációval magyarázom egyre több és több ajánlatomat, amiket úgy ontok, mintha még magam sem lennék elégedett, mintha azt gondolnám, semmi nem lehet elég. És lehet, hogy ezt gondolom, lehet, hogy csak eljátszom vele, lehet, hogy teljesen mindegy is, miért teszem, de teszem.
- Azóta azt használom könyvjelzőnek, csak nagyon félek, hogy elhagyom vagy... elrontom.

Ráhel



Dobpergés. Chuck 19 éves lett, hurrá. Szomorú, hogy ezt nincs nagyon kivel megünnepelnie. Van egy szép háza, kertje, mindene, csak társasága nem. Sokszor mondják, hogy a barátságot meg a szerelmet nem lehet megvenni -mondjuk az utóbbit mostanság simán-, de minden másról a pénz dönt. A napokban gondolkodott el azon, hogy inkább élne szegényen egy szűk baráti körrel, szerető családban, szerelemmel fűszerezve, minthogy csak egymagában legyen luxuskörülmények között. Ha így történne, biztosan furcsa lenne számára, de meg tudná szokni. Bár akkor lehet, hogy a megélhetés miatt kellene aggódni, nem pedig amiatt, hogy a naptárban a sokadik napot húzza ki egyedül. Az ellentétes nem meg a másik fele... Úgy tűnik, hogy a Loise-os dolgokat végleg le kell zárnia magában, nem könnyű, de meg kell próbálnia férfiként viselkedni. A lány nem áll vele szóba, viszont Chuck még mindig érez iránta valamit. Az idő majd feledteti vele a dolgokat és eltemetteti az érzelmeket, de elfelejteni nem fogja, hacsak fejbe nem csapja valami, de akkor mindent elfelejtene és még nagyobb undorral tekintene végig magán minden nap azt mondva, hogy mi lett belőlem? Akár a külső, de a belső megváltozása miatt is. A fiú most már kezdi megérteni, hogy miért szól egy csomó film a viszonzatlan, szétszakadt szerelmekről. Viszont még mindig utálja őket, már csak elvből is, mert férfi; inkább meghagyja a szappanoperát a nőknek...
Ennyi elég is a reklamációból, úgyis csak az arra kitalált kasszánál fogadják el. Hogyha már nincs senki, aki felköszöntse a családján kívül, akkor elindul valamerre és felköszönti magát egy kis folyékony halmazállapotú ajándékkal. Ejj, mire költi ez a kölyök a pénzét, nemhogy venne egy új cintányért. Mondjuk arra is marad pénze, bőven. Fontos megemlíteni, hogy a szülei meglátogatták a házában és vele töltötték az egész napot. Az apjával zenéltek egy jót az alagsorban, ami nagyon feltöltötte. Apja-fia, látszik, hogy a zenében is egy rugóra jár az agyuk. Elvégre a dobos-gitáros próbálkozásokból szokott születni a zene. Legalábbis sokak szerint. Chuck felkap magára valamit -nem annyira foglalkozik vele, hogy mit-, bekötözi bal kezét, aztán el is indul. Még mindig ott van a tenyerében a seb, amit a szerencsétlenül széttört dobverő mély szúrása okozott. Elhagyja a lakást, az udvart, majd az utcából is kikanyarodik. Igencsak hamar kitalálja, hogy a csárdába fog menni. Viszonylag jól ismeri az utat, az itt töltött évek megedzették, már akkor, amikor diák volt. Már a bejáratnál furcsaságot vesz észre. Ez a hely bizony megváltozott. Nem olyan, mint régen. Biztosan leváltották a tulajt... Ezen ráérünk gondolkodni, amikor már bent leszünk.
Be is lép az ajtón és igen, beigazolódni látszik a gyanúja. Ez a hely nagy változáson megy keresztül. Szétnéz tátott szájjal, mint egy turista, aztán felveszi a szokásos arcot és leül a pulthoz. Az alaphangulat most is ugyanaz, a lényeg nem változott. Az jön ide, akinek vagy nincs mit csinálnia, vagy feledtetni próbál valamit, akár csak egy kis időre is.
- Egy vajsört meg valami ütőset - mondja nyersen, majd a kényelmes ülés érdekében kiveszi pálcáját a zsebéből és a pultra teszi és rákönyököl.

gönc

Chuck
ruha