37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - összes RPG hozzászólása (4124 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 116 ... 124 125 [126] 127 128 ... 137 138 » Le
Gófitz Dániel
INAKTÍV


Kófic
RPG hsz: 28
Összes hsz: 30
Írta: 2022. október 1. 19:11 Ugrás a poszthoz

Alíz, a galambos fényképész hölgy

Nagyon tudja szeretni az egyszerű dolgokat az életben, amiket talán a legtöbben nem is vesznek észre, hogy mennyire szépek. Ezek segítették át a nehéz időszakon, azonban fiatalon talán hajlamos volt erőszakkal keresni a jót mindenben. Ez a toxikus pozitivitás sem vezet célra, kényszerrel nem lehet valaki boldog, azonban a felfogását formálhatja tudatosan az ember.
A kellemes időjárás, a nap utolsó álmosan pislogó napsugara és a téren boldogan csipegető galambok mind olyan dolgok, amik mellett elmehet az ember, ha nem jár nyitott szemmel. Nem mindig szokta megörökíteni a látottakat, de elég gyakran előfordul vele, főleg, hogy ha inspirációt lel valamiben.
Félszegen pislogva várja Alíz reakcióját a váratlan ajándékra és az ismeretlen közeledésére. Érthetően nem volt túl lelkes az első pillanatban, ami várható is, hiszen csinos, fiatal nőként bizonyosan sok atrocitás éri az ellenkező nemmel kapcsolatban. Azonban szerencsére hamar tisztázódik magától a helyzet.
- Idő híján ennyi lett, de köszönöm. – Köszöni meg a dicséretet egy finom lapos pislogással vegyítve. Ha több ideje lett volna, lehet még egyfajta auraként körbe rajzolná Alíz színével az alakját, de erre most nem volt lehetősége. Szerencséje van, hogy van egy ceruzája, aminek a színét tudja bűvölni mágia segítségével, így a lehető legközelebb van a rajz ahhoz, amit lát.
- Tetszik az Ars Poeticád. Én magam is szívesen foglalkozom az érzelmek ábrázolásával…is. – Igaz, Dani kicsit másképpen, hiszen ez a terápiás eszköze, ahol minden forma, szín és árnyalat egészen megváltoztathatja az életre kelő mű hangulatát. De ennek a módszernek a tökéletesítése folyamatban van.
- Nekem sosem volt lehetőségem komolyabban megismerkedni a fényképészettel, elég hamar beszippantottak az ecsetek meg a ceruzák. – Meg az az igazság, hogy pénzük sem volt ilyen készüléket venni. Nem sok fénykép van róla és az öcsijéről a gyerekkorukból. Emlékek… azok vannak, hol jobbak, hol kevésbé.
- Jóslás? Az egy nagyon érdekes tudományterület, az elmének egy igen különös szeglete az, ami ilyen dolgokat érzékelni képes. – Huss, a pszichológus előtört. Az egyetemen tanulták azt, hogy az agy hogyan dolgozza fel a képeket, és hogy a mágiával rendelkező egyének hogyan lehetnek látók. És a klasszikus értelemben vett látók, nem pedig a kártyajósok, akiknek legalább a fele csaló.
- Én szinesztéziás vagyok. Az nem olyan különleges talán, de legalább… szép? – Feleli kicsit kínosan elviccelve a dolgot. Mind a kettőjüknek van egy érzékeléssel kapcsolatos kis ’defektje’. A szinesztézia nem olyan hasznos, mint a jövőlátás, de tényleg szép. Dániel hasznosnak is találja, segíti a művészetét kibontakozni.
- Gyermekpszichológus vagyok. Vagyis az jelenleg éppen mellékszál-féle, mert az AMS-en vagyok tanársegéd, ott kutatok. – Doktor Gófitz in progress, bár ő maga sem nagyon várja. Nem tudja, hogy mit szeretne azután, hogy ez megvan.
- Te a fényképezésből élsz? – Manapság talán a fényképészet az, amiből az ember legjobban meg tud élni. Sok az esküvő, mindenféle sajtótermékek. A férfi gyerekként a művészetéből akart élni, később került a pszichológia bűvkörébe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. október 2. 00:35 Ugrás a poszthoz

Dániel






- Ó, valóban? Akkor tudod, miről beszélek. Igaz, én a műveimben főként a klasszikus fekete-fehér színkombinációt részesítem előnyben - feleltem neki mosolyogva. Közben pár galamb elég nyilvánvalóan jelezte felém közeledve, hogy bizony még szívesen csipegetne pár falatkát. Szórtam is nekik még egy kis ételt, ők pedig gyorsan fel is csipegették a földön landoló ínyencségeket.
- Az szuper, hogy megtaláltad azt az elfoglaltságot, ami az életben örömöt okoz neked. Mondd csak, mikor jöttél rá, hogy az ecsetek és a ceruzák fognak központi szerepet játszani az életedben? Az az igazán szerencsés, aki már egészen kiskorától kezdve tisztában van vele, hogy mivel is foglalatoskodna szívesen a későbbiek folyamán. Az meg külön plusz pont, ha van hozzá szülői háttér, aki netán támogatja is ebben - mondtam neki elmélázva. Úgy éreztem hirtelen, hogy megint túl sokat beszéltem, ezt pedig nem mindenki díjazta. Nekem még mindig nem volt könnyű megemészteni felnőtt fejjel sem, hogy az anyám alkalmatlan volt a szülői szerepre, és emiatt egy árvaházban kellett felnőnöm. Még szerencse, hogy Timi aztán befogadott. A családi üldözést is elnéztem volna jóanyámnak, de mikor legutóbb megjelent, és végül eltűnt, afelett már nem tudtam szemet hunyni. A pénz sem kárpótolt az elcseszett gyerekkoromért, de ezt ő valahogy képtelen volt megérteni.
- Hmmm, ezt jó hallani. Mármint azt, hogy ilyen tudományosan állsz hozzá a jósláshoz, nem pedig rögtön kinevetsz, mint oly sokan. Tudok kártyavetést, teafű jóslást, és egyebeket csinálni. Viszont a fő attrakcióm az, hogy képes vagyok megálmodni mások jövőjét, legyen az ismerős, vagy ismeretlen. Ezt nem vagyok képes irányítani, jön magától az egész, viszont sok esetben hasznos. Az elején képtelen voltam irányítani ezt az adottságot, alig aludtam, végig stressz alatt voltam, rémálmok kísértettek, aztán némi segítséggel, annó a jóslástan tanáromnak köszönhetően sikerült valamennyire koordinálni a dolgokat - meséltem a férfinak. Magam sem értettem, hogy miért voltam ennyire közlékeny vele, de úgy éreztem, hogy nem érdemli meg azt, hogy füllentsek neki. Amúgy sem voltam az a fajta, na meg mégis mit veszíthettem? Szerintem semmit. Ha unja a szövegelésem, max tovább megy, volt már "szerencsém" ilyen szituációhoz is.
- Szinesztéziás? Akkor te mindig színesen látod a világot! - vágtam rá pozitívan.
- Öhm, ugye nem mondtam semmi sértőt? Bocsi, ha igen... általában gyorsabban jár el a szám, minthogy előtte átgondolnám a mondandómat. Színesben is álmodsz? - kérdeztem tőle, miután gyorsan kimagyarázkodtam magam. Nem is én lettem volna, másképp reagálom le a hallottakat, engem pedig csupán a jó szándék vezérelt, szimpatikus volt a beszélgetőpartnerem. Na, és eléggé egyedi is.
- Gyermekpszichológus? Akkor te viszonylag könnyedén átlátsz az emberek lelkén. Na, és mely területen vagy tanársegéd? Ez az egész elég izgalmasan hangzik - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Mindig is felkeltették az érdeklődésem a sokszínű emberek, akik egyszerre több ízben is képesek voltak helyt állni.
- Így van, főként abból élek. Van egy galériám, ahol vannak időszakos, és állandó kiállítások is. Itt van a névjegyem! Most például a galambok etetése lesz a fő téma - nyújtottam egy névjegykártyát a férfi felé.
- Egy jó barátom segített a fotós karrierem beindításában, aki sajnos már nincs köztünk. Rengeteget köszönhetek neki. Egyébként a jóslásra is van némi kereslet, de inkább a másik szakma az, ami most úgymond virágzik - közöltem Dániellel a határozott tényeket.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. október 2. 00:42
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2022. október 2. 19:23 Ugrás a poszthoz

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #whatcanisayGIF

- Szólj rögtön, amikor kapsz levelet! Hoppanálj oda hozzánk vagy küldd tovább a baglyot nekem vagy bármi - unszolom őt az azonnali értesítésre, nem mintha azt feltételezném, hogy nem mondaná el, amint lehet. Csak hát alig várom már, hogy kiderüljön, felvették, és együtt örüljünk. Elsomolygok izgatottságomban ezen, ám tényleg nem kerülhetem el, hogy rólam essék szó. Igazából nem is akarom elkerülni, szeretnék beszélni róla, főleg Lauval, csak közben meg annyira izé ez az egész.
- Hát... sehogy sajnos - susogom résnyire nyitott ajkaim közül. Nyelek egyet. - Volt, amiből átmentem, de... a legtöbből nem - folytatom mesélésem, miközben mellkasomban nőttön nő egy feszülés, kezdve szétterjedni bennem. - Nem sikerült ez a vizsgaidőszak - rázom a fejem, erőltetett, fájó mosollyal. - Megbuktam - bólogatok, kibökve a lényeget, s ezzel együtt szemem is könnybelábad, hangom is elcsuklik. Nem számítottam rá, hogy így kibukok. Pedig tehettem volna. Csakhát Liam bácsinak már elmondtam és akkor már sírdogáltam kicsit, és talán valahogy azt hittem, akkor a nehezén már túl vagyok. Nos mégsem. Sűrű pislogásba kezdek és szipogok egyet, majd lélegzem pár mélyet, közben szomorkás mosollyal próbálva jelezni barátnőmnek, hogy jól vagyok ám... jól leszek. Kezeim úgy markolják a hinta láncát, hogy ujjaim belefehérednek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2022. október 5. 12:02 Ugrás a poszthoz

Zsombor


Szenvedett. Pokolian szenvedett a kedvese nélkül. Az első napokban meglátogatták régi barátai, az evés zavar, a rémálmok, a paranoia. Egy hét alatt a saját árnyékává változott. Rettegett attól, hogy az elemi mágiája elszabadul, vagy éppen elapad, nem lett volna meglepve egyik reakción sem ekkora érzelmi megterhelés után. De úgy tűnt, sikerült olyan kapcsolatot építenie a benne buzgó tűzzel, hogy az ahelyett, hogy megpróbálná megölni, inkább megpróbálja megmenteni az életét. Nem, persze, nem nyújtott kirobbanóan jó teljesítményt az óráin, de megvolt a kontroll, képes volt uralkodni önmagán, és a legnehezebb, legtöbb koncentrációt igénylő gyakorlatok kivételével mindent képes volt végrehajtani. Elképesztő hálát érzett ezekben a napokban ezért, és azért is, hogy Flynn mindig ott volt az életében, és pontosan tudta, mikor van szükségre arra a mértékű szeretetre, amire elképesztően szüksége volt.
Most sem néz ki jobban, ahogy végig vonszolja magát a fél falun, hogy elérjen a megbeszélt találkozóhelyre. Muszáj látnia. Muszáj beszélniük. Valaminek történnie kell. Ugyanazt látja Zsombor arcán, amit érez, és ez ijesztő. Leül mellé, nem túl közel, nem túl távol, abba a bizonytalan távolságba, amikor az ember maga sem tudja, mit akar. Ha lehetne, odabújna, megölelné, és azt mondaná, hogy nem lesz semmi baj, de ezzel már elkéstek. Baj van. A kérdés csak az, hogyan oldják meg.
Egyelőre nem szól, csak nézi a göndört. Tekintetében szomorúság és a kétségbeesés dominál, szemei alatt húzódó karikával már-már ijesztő látványt nyújt. De nem szól, csak néz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kobán Emma
INAKTÍV



RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2022. október 5. 12:34 Ugrás a poszthoz

Anna

-Egyelőre tuti folytatom a sárkánytan tárgyat, úgyhogy most már egész kíváncsi vagyok.- Igen, kíváncsi. Nem rettegős, félős, berezelt leányzó, hanem kíváncsi... saját magam ámítása néha egészen működik. -Sajnos ilyen kapcsolati hálók kihasználásában nagyon béna vagyok. Úgyhogy nagyobb eséllyel tagadom le, minthogy bedobjam.- Sütöm le a szemem picit bocsánatkérően, mert már nem egyszer történt, hogy ezt mások sértésnek vették. Nem arról van szó, hogy aktívan elhatárolódnék ettől, hanem szimplán ha olyan szituációba kerülök, ahol ennek jelentősége lenne, ott már valószínűleg annyira szorongok, hogy a saját nevemet is elég bonyolult nem elfelejteni, nemhogy másokét dobjam be mentőövnek. De dolgozom ezen is ám!
Érdeklődve hallgatom más házak klubhelyiségeinek leírását, és megkell állapítsam, hogy eddig egyik sem győzött a Navinés felett.
-Zelma, a macskám tuti imádná az Eridonos foteleket.- mondom nevetve -De azért legyen bármije a Levitásoknak, a haboskakaót nem veri semmi!-
Ahogy Anna lefesti a gyermekkor szintjeit, nekem is felelevenednek az emlékek szép sorban. Csupa pozitív kép, bár megspékelte jópár költözés, de a szüleim tettek róla, hogy a legbékésebb és legboldogabb kislány lehessek. Az iskola sem érintett rosszul, a bátyám felkészített rá fizikailag és lelkileg, mert már babakoromban is kiselőadásokat tartott -ki gontolta volna, hogy tudományos vonalon folytatja a pályáját- és iskolás koromra már egész jól tudtam tettetni is a figyelmet.
-Na ez az, amit még most sem tudok.- Jegyzem meg csengesen, ahogy az egyéni erősségekre terelődik a szó. Nem mintha zavarna, de nem tiltakoznék ellene, ha kicsit céltudatosabban irányíthatnám az energiáimat a megfelelő tantárgyakra. De hallgatva Anna életútját, talán tényleg nem is nagy probléma ez. Nálunk a családban mindenkinek egész konkrét elképzelései voltak már fiatalon, és pechemre be is jött nekik. Hiába magyarázta nekem anya, hogy ez nem elvárás, körbenézve a kiegyensúlyozott és tökéletesen boldog családomban néha nehéz elhinni.
-Köszönöm.- bukik ki belőlem hirtelen, amikor Anna elhallgatott. -Ezt nagyon jól esett hallani...én tényleg köszönöm, hogy elmondtad.- teszem hozzá mosolyogva, ami kicsit Neki, de kicsit magamnak is szól.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gófitz Dániel
INAKTÍV


Kófic
RPG hsz: 28
Összes hsz: 30
Írta: 2022. október 7. 20:46 Ugrás a poszthoz

Alíz, a galambos hölgy

Helyeselve hümmög, hiába nem egy a művészeti nyelvük, megérti, hogy a másik mit érez és hogyan ragadja meg a világot maga körül.
- Én nagyon ritkán szoktam fekete-fehérben alkotni, általában az időhiány az oka. - Pedig azoknak is megvan a szépsége, amikor csak a fehér és fekete összemosása adja ki az alakokat.
- Miért pont fekete-fehér? Mit szeretnél kifejezni vele? - Lehet mégsem érti annyira, mint szeretné. Bár a művészet szubjektív, lehetséges, hogy mást szimbolizálnak a színek Alíznak és másként interpretálná Dániel.
Alíz kérdésére egy pillanatra habozik. Nem is tudja, hogy hirtelen mit feleljen, abban egészen biztos, hogy még óvodás korában találta meg ez a szenvedély, azonban azt nem szívesen közölné, hogy valószínűleg úgy, hogy más játéka nem is nagyon volt, sőt, voltak olyan idők, amikor mindenféle kidobott csomagolóanyagra rajzolgatott az utolsó 4 centi ceruzájával. Nehéz gyermekkora volt, mely egyáltalán nem lett könnyebb az öccse születésével sem.
- Azt hiszem korán nyomták a kezembe a ceruzát meg a lapot, hogy kössem le magam. És túl jól sikerült. - Amikor az apja velük élt és sokat ivott nem szerette, ha láb alatt van, így az édesanyja mindent elkövetett, hogy csendben tudja a kisfiát, amíg az ember kialudta az alkoholt.
- Megosztó tudomány a jövendőmondás. Az egyetemen hallottunk mellette és ellene is érveket, attól függ kinek az óráján ültünk. - Feleli nevetve. Ő maga elhiszi, hogy létezik ilyen képesség, de abban biztos, hogy sok kuruzsló is hemzseg a szakmában.
- Nocsak? És gyakran jönnek ezek az álmok? - Kérdezi érdeklődve hallgatva, a nő körül hangjára megjelenő színes foltok már nem terelik el a figyelmét, megszokta azokat. Valaki biztosan áldásként tekint egy ilyen képességre, azonban hatalmas lelki terhet ró a viselőjére. Figyeli, hogy Alíz miként vélekedik erről, és valóban bizonyosodik, hogy számára is teher.
- Van segítséged ehhez? Nehéz lehet egyedül ilyeneken átmenni, főleg, ha nem szép jövőt lát az ember. - Kezd bele kedvesen. A látnoki készség  nagy teher, hiszen mások terhét veszi magára az ember és nem tud ellene menekülni. Sokszor pszichológusként is nehéz cipelni ezeket a dolgokat, pedig önként választják ezt a hivatást.
- Ha gondolod, megkérdezhetek valakit, akivel tudnál erről beszélgetni. Az egyetemen az egyik kollégámnak van gyakorlata a különleges adottságú emberekkel. - Dániel nemigen tapasztalt még ilyen gyerekeket, sokkal több autizmus spektrum zavarral küzdő fiatalt látott már, meg persze olyanokat, akik más okból kerültek a pszichológusok figyelmébe: családi bántalmazás, ADHD, szorongásos zavarok.
Mikor kicsit vidámabb témára terelődik a szó, ő is jobban elengedi magát. Arca lágy mosolyra húzódik, ahogy Alíz viccelődik a képességével.
- Nem, egyáltalán. Hallottam már ezt a poént párszor. - Feleli lefelé pillantva a galambokra, akik közül már csak páran maradtak ott, a többiek elszéledtek.
- Barackszínű a hangod. Én annak látom. - Nem mindig szokta megmondani, ha nem kérdezik, elvégre kit érdekelne, hogy egy idegen pasas minek érzi őket. Ez nem befolyásol semmit velük kapcsolatban.
- Igen, álmomban is megjelennek a színek az emberek körül. De ez szerintem csak megszokásból, mert nem mindig ugyanazt látom körülöttük álmomban, mint amit a való életben. - Vonja meg a vállát. Nem bírnak nagy jelentőséggel az életében a látottak, már teljesen megszokta őket.
Megköszönve átveszi a névjegykártyát és szemügyre veszi a címet.
- Áh, egy galéria? Gratulálok, az szép teljesítmény! - Válaszolja felpillantva a papírról. - Ha ilyen tehetséges vagy a fényképészethez, elhiszem, hogy nagyon keresik az emberek. Meg így sokkal inkább a saját látásmódod közvetíted, nem a másét, nemigaz? - Kérdi halvány félmosollyal, ahogy zsebreteszi a kártyát. - Mindenképpen ellátogatok, megnézem, hogy most mit alkottál. - Fejezi be biccentve egyet, hogy megerősítse az ígéretét.
Épp búcsúzna el, amikor tekintete elé élénk narancssárga fények kúsznak be, melyek egyre világosodnak. Ehhez egy éles hang társul, mégpedig egy sikítás hangja. A közelükben lévő padon egy fa alatt egy tini banda fagyizott és az egyik lány fagylaltjába pottyantott az egyik galamb egy pár méter magasan lévő ágról. A fiatalok dühösek, az egyiküknél előkerült egy pálca is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. október 8. 17:12 Ugrás a poszthoz

Dániel





- Értem. Az idő igazi kincs... ha van rá lehetősége az embernek, akkor érdemes arra fordítani a megadatott drága perceket,ami valóban örömet okoz neki az életben. Ezt már megtanultam az évek során - tekintettem teljes egyetértéssel a férfira.
- A fekete-fehér képek rögtön a lényegre törnek, a nagyérdemű elé állítják a puritán valóságot mindenféle körítés nélkül. Leegyszerűsítve nincs semmiféle figyelmet elterelő tényező, rögvest a kép mondanivalója kerül előtérbe magába foglalva az összes érzelmet, amit kifelé szeretne közvetíteni - próbáltam egyszerűen és lényegretörő módon választ adni Dániel kérdésére.
- Ez jól hangzik, akkor ezek szerint már egészen fiatalon rájöttél, hogy mit is szeretnél csinálni - néztem rá mosolyogva, elismerően. Én egészen felnőtt koromig nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék majd csinálni a későbbiekben, illetve mely tevékenység okozna egyáltalán örömöt. Timinek könnyű dolga volt, ő világ életében szeretett táncolni és szerepelni a színpadon. Az idők során emiatt valamelyest háttérbe kerültem nála a ranglétrán. Emiatt sokszor haragudtam rá, de aztán mindig képes voltam neki megbocsátani, hiszen mégiscsak befogadott, avagy magához vett az árvaházban történtek után.
- Na igen, a jövendőmondás valóban rendkívül megosztja az embereket. Van, aki hisz benne, és van, aki meg tagadja - bólintottam komoly arccal. Ebben nagyon is igaza volt az új ismerősömnek, hiszen olyan tényeket közölt, amelyek számomra sem voltak ismeretlenek, kaptam emiatt sokszor hideget-meleget is.
- Nos, ezeket az álmokat egyáltalán nem tudom szabályozni. Elég gyakran tűnnek fel, csak úgy megjelennek maguktól. Vannak köztük szépek is, például várandósság, gyógyulás, szerelem, barátság létrejötte. Viszont vannak köztük nagyon rosszak és ijesztők. Ilyenkor nem minden esetben tudom értesíteni az érintettet, de volt már rá példa, hogy meg tudtam előzni a bajt. Például, hogy az edzőteremben ne ejtse magára valaki a súlyzót. Vagy valaki ne tegye tiszteletét egy adott helyen, adott időpontban. Tehát képes vagyok megfékezni a baleseteket, de nem minden esetben - magyaráztam nagy beleéléssel a másiknak.
- A volt jóslástan tanárom távozása óta nincs semmilyen segítségem, egyedül kell megküzdenem a démonjaimmal. Viszont ezáltal valamilyen szinten sikerült megerősödnöm, de azért nem könnyű helytállni - hagyta el az ajkamat egy nagy sóhaj.
- Valóban? Mennyire releváns ez az úgynevezett barátod a témában? Gondolod, hogy tényleg képes lenne rajtam segíteni? - kérdeztem tőle csillogó szemekkel. Már elég régóta nem hallottam senkitől sem, hogy bármiféle megoldást lenne képes nyújtani az elcseszett helyzetemre, de azért legbelül magamban mindig is bizakodó voltam a téma iránt.
- Hmmm, akkor most már tisztában vagyok vele, hogy nem egy mimóza lélekkel van dolgom, és érted a viccet - feleltem neki kitörő örömmel. Sokan nem fogadták túl lelkesen a poénkodásaimat, de úgy tűnt, hogy Dániel értette, miről szól a fáma.
- Hű, ezt nem tudtam. Miért pont barack? Őszibarack vagy sárgabarack? - tettem fel egyből egymás után a kérdéseket. Bizony, én is tudtam ám fárasztó lenni. Legalábbis most ennek könyveltem el magam.
- Értem. Az álmok egyébként is oly sejtelmesek, én már csak tudom - mutattam magamra viccesen.
- Így igaz. A képek által a saját látásmódomat igyekszem közölni másokkal, de az már más téma, hogy ki mit gondol bele az adott képbe, kinek mit jelent egy-egy adott mű... Mindenesetre mindig megpróbálom átadni egy adott mű mondanivalóját. Ez pedig az esetek döntő többségében sikerülni szokott - közöltem teljes megelégedettséggel, miután átvette tőlem a névjegykártyát.
- Rendben, szavadon foglak - feleltem nagy mosolyra húzva a számat.
- Mi a fene? - ráncoltam össze a szemöldököm a sikítás hallatára, amiről kiderült, hogy nem is kellett messze menni a hang irányába.
- Mi a fészkes fene ütött belétek? - vontam kérdőre a fiatalokat, miután odasiettem hozzájuk. Ezután megláttam az egyik lány fagyijában lévő galambürüléket, és máris összeállt a kép.
- Ne bántsátok azt a szerencsétlen állatot! Nem akart semmi rosszat, csak az ösztönök alapján cselekedett, és rossz helyen volt rossz időben. Nem képes különbséget tenni jó és rossz cselekedet között. Ha ártani akatok neki, akkor  velem gyűlik meg a bajotok! Higgyétek el, abban nem lesz semmi köszönet! - emeltem én is a pálcám rájuk fenyegető módon. A tojáshéj még a fenekükön volt, sokkal erősebbnek és tapasztaltabbnak gondoltam magam náluk, de azért jól jött volna egy kis erősítés.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. október 8. 17:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2022. október 11. 19:30 Ugrás a poszthoz

Thomas

egy délután a szünetbe, hintáknál |o


Vigyorogva bólogatok, miszerint jó-jó, azonnal szólni fogok, az első dolgom lesz. Még ha nem is ilyen lelkesen kötné a lelkemre a dolgot, akkor is így lenne. Még ha rossz a hír vagy rengeteg bonyodalomra okot adó akkor is. Aztán ahogy a jókedv jött, úgy tűnik tova az egész.
Ó-t formálnak ajkaim amikor meghallom a rossz hírt. Nem sikerült évfolyamot lépnie. Hirtelen minden gondolat kiszalad a fejemből, annyira betölt mindent a látvány. Szenved, szomorú. Végtelenül szomorú. És én ezt nem bírom nézni. Tétlenül semmiképp sem. Nem is teszem, egy gyors mozdulattal már előtte is termek, nem tudom hogy sikerül egyszerre tök fürgének és halknak lennem, talán vámpírképességeim lettek így hirtelen. Vagy csupán az, hogy szüksége van a közelségemre, méghozzá nagyon, az tehet róla. De mire észbe kapok már ott is vagyok, félig előtte, félig mellette, kezeimet a kezeire helyezem, hüvelykujjammal közben  finoman megcirógatva azokat. Ne szorítsd, hisz itt vagyok. Nem vagy egyedül, itt vagyok. Ez árad egész lényemből felé most.
- Nagyon nehezek voltak? – kérdezem halkan, magamban vívódva, hogy vajon mivel tudom felvidítatni. Annyira furcsának hatna az, ha azt mondanám hogy sebaj, majd legközelebb. Eleve, lesz-e legközelebb? Újra nekifut-e vagy inkább ennyi volt? Volt-e eleve elég ideje tanulni? Na meg nem hangzana-e az úgy, mintha félvállról venném az egészet? Hisz láthatólag ő nem veszi úgy.


Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gófitz Dániel
INAKTÍV


Kófic
RPG hsz: 28
Összes hsz: 30
Írta: 2022. október 14. 15:44 Ugrás a poszthoz

Alíz, a harcias galambos hölgy

Helyeselve bólogat, nagyon jól látja Alíz az életet és ettől jobban nem is tudna egyetérteni azzal, hogy hogyan érdemes létezni ebben a világban. Nyilván nem csak az ő felfogása létezik, de Dani is igyekszik ennek megfelelően élni a mindennapjait.
- Ez így van, ezek a pillanatok adnak erőt a következő kihíváshoz, amit kapunk. - Mert azok mindig jönnek, akár tetszik, akár nem. És ha az embert lemerülve találja meg egy ilyen helyzet, akkor bizony nagyon nehéz újból és újból felállni.
- Meg talán az ember jobban el is gondolkozik egy fekete-fehér alkotáson. - A színek valóban fel is tudják dobni az alkotásokat, de el is tudják terelni a figyelmet. Gyerekként Dánielt is mindig lekötötte a hangokból eredő színjáték, de később megtanulta kezelni.
- A pszichológia később jött, 17-18 évesen tereltek ebbe az irányba. Én pedig kombináltam kettőt. - Hosszú sztorija van, hogy és hogyan került közel a pszichológiához, ehhez köze van a saját traumáinak, a testvére betegségének és persze ahhoz, hogy anno tiniként felismerte, hogy segítségre van szüksége. Fogalma sincs, hogy hol tartana, ha akkor nem megy szakemberhez, valószínűleg amolyan éhező művész lenne, vagy valami teljesen random foglalkozást választott  volna, amiből úgy gondolta akkor, hogy megélhet.
Figyelmesen hallgatja, amit Alíz mesél az álmairól, néha bólogat. Nagyon jó hallgatóság, de ez alapfeltétel az ő hivatásánál.
- Hogy éled meg ezt a felelősséget? Hogyan tekintesz rá? - Kérdéseivel nem irányít, őszintén érdekli, hogy hogyan lehet ezt megélni, hogy adott esetben mások egészsége, sőt élete múlhat azon, hogy megtalálja-e a nő őket. Ez egy hatalmas teher lehet a legtöbb embernek, ritka az az embertípus, aki élvezi, hogy hatalma van mások sorsa felett. Általában az olyanoknál más is megfigyelhető.
- Elhiszem, hogy nem könnyű. Minden elismerésem. - Feleli kedvesen. Az embernek fontos a jó alvás, amikor kipihenheti magát, de Alíz agya ilyenkor sem tud pihenni, az alvás sokszor nem pihentető, sőt mondhatni gyötrő. Okozhat az elalvástól való félelmet, amiért még jobban eltolódhat az alvásciklus ezáltal plusz mentális terhet róva az emberre.
- Angliában oktat egy ottani egyetemen, korábban foglalkozott látnokokkal. Volt olyan, akinek sikerült valamennyire megtanulnia irányítani a képességét... - Kezd bele elgondolkodva, mert nem tudja, hogy mennyire hitegetheti ilyenekkel Alízt. - Értem ez alatt, hogy az üléseiken hipnózisban, kontrollált körülmények között tudtak látomást produkálni. Nyilván, ha közben érkezik olyan inger, ami az ülés után ér, akkor azt nem tudja szabályozni. - Folytatja alsó ajkával finoman megnyálazva a felsőt. Ismeri a férfi kutatásait, egészen szép publikációk születtek a témában, de a részleges sikerek eltérítették ettől, így most már az elemi mágusok felé terelte a hangsúlyt. - Ha ez így nem sikerülne, vagy valamiért nem vállalná, egy igazán megértő emberrel tudnál beszélgetni. Több jövendőmondóval foglalkozott, de egy ideje már nem erre helyezi a hangsúlyt. - Fogalma sincs, hogy ő mihez kezd, ha a saját szívügye kudarcot vall. A szakma jól fogadja a publikációt és az előadásait, sőt a gyakorlatban is működni látszik a dolog, de csak az idő dönti el, hogy mennyire alkalmazható, amit csinál.
Elmosolyodik arra, miszerint Alíz nem tartja mimózának. Régebben mindig ezzel piszkálták, hogy olyan túlérzékeny, ami egyáltalán nem segített azon, ami miatt ilyen volt a viselkedése. Sokat erősödött tini kora óta, rengeteg megküzdési stratégiát alkalmazott a múltbéli dolgok ellen.
- Talán őszi. Vagy inkább nektarin gyümölcshús. - Eltűnődve figyeli az Alíz körül megjelenő és eltűnő aurát, amit nem is analizált pontosan ki.
- Ez teljesen véletlen. Azért ilyen kis világos, mert magas a hangod. A nőké általában világoska. - Sajnos semmi extrát nem tud mondani, nem lát az emberek lelkébe ezzel a képességével. Azt külön kellett megtanulnia.
Már éppen búcsúzni készültek, amikor a közelükben egy csapat tini cirkuszolni kezd a madarakkal. Dániel is ugrani készült, hogy rendet tegyen, mint komoly felnőtt, azonban Alíz gyorsabb volt nála. Hamar beérte a nő sietős lépteit, hogy jobban szemügyre vegye a helyzetet.
- Azt tegyük el, nincs szükség semmi hirtelen mozdulatra. - Szól nyugodt, de határozott hangon a fiatalokra, azonban Alízra rá sem néz. Ha a kis kanál kedvesség nem segít, még mindig jó B-terv az ecet. Kissé azért meglepi a vehemens reakció újdonsült ismerősétől.
- A kloákának nincsnek záróizmai. Olyanok mint egy kisbaba, nem tudják irányítani a tetteiket. Ti viszont igen. - Közli higgadt hangon, de odabent azért hevesen ver a szíve. Nincs szükség párbajra, reméli, hogy győz a józan ész.
- Jóvanna‘ - Köpi oda az egyik lány a két felnőttnek. Arcán gúnyos grimasz ül. - Pattogtok itt. - Folytatja a szemét forgatva, de leengedi a pálcáját. - Aztán te mikor teszed azt el? -Kérdezi Alízra pillantva, miközben társa az öntetes fagylaltot egyszerűen a fűbe dobja, mire több madár odaszáll, hogy lakmározni kezdjen.
- Pfújbaszdmeg. - Hüledeznek a fiatalok és egy gúnyós kézmozdulatot intve a felnőttek irányába tovább állnak.
- Jó, hogy nem csaptatok össze. - Jegyzi meg csendesen, ahogy kezét elhúzza a táskájáról. Nem egy nagy pálcaforgató, nem hiányzott egy ilyen párbaj, de azért ő is készenlétben állt.
- Általában oka van az ilyen viselkésnek. -

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 127
Összes hsz: 183
Írta: 2022. október 14. 21:08 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Délelőtt van, de a borús égnek és csepergő esőnek hála akár késő délutánra is járhatna már az idő. Legalább az eső nem számít, már a vonaton ülnek, azokban a jófajta régi szoci időkből itt maradt, ráizzadós, szarbarna műbőr ülésekkel. Az ablakokkal, amiket nem lehet lehúzni, mert a gumi illesztés már annyira belerohadt az ablakrésbe, hogy nincs az az erőember, aki képes elég nyomást kifejteni.

Miért? Miért pont ilyen vonat kellett? Mi ez a szűnni nem akaró kényszeres nosztalgia, ami időnként el-elkapja a varázslókat és boszorkányokat. És ami a legfontosabb, miért pont azokat kapja el, akik adott szolgáltatások, kellékek, objektumok beszerzésére vagy megszervezésére hivatottak? Az ég szerelmére, van egy KASZINÓ Bogolyfalván, olyan nagy kérés egy japán, modern vonat ehelyett az orosz ócskaság helyett?

Ilyen és hasonló gondolatok futnak át a fején, miközben menetiránynak háttal ülve, hátát a támlának támasztva a lehajtható karfán könyököl. A kinti lassan ősziesen színesbe hajló erdőkből és termőföldekből semmit sem látni, csak a menetszélben elkenődő vízcseppek terítik be a kabin ablakát. Kiszúr magának kettőt. Egymás mellett vannak, párhuzamosan haladnak egy ideje, méretre és formára is hasonlóak (megdöbbentő, de mindkettő vízcsepp alakú). Az egyiket elnevezi Jozsefnek, a másik Ézsaiás lesz - kettejük párharca legendás. Az elején Joszef vezet, kövér kis vízcseppként szeli át a hanyagul letakarított, koszos vonatablakot sréhen lefelé haladva. Mögötte szorosan Ézsaiás, meglehetősen nagy hátrányt sikerült behoznia az elmúlt percekben, pedig az elején még senki sem hitte volna, hogy ez az ifjú, zsenge, feltörekvő esőcsepp utolérheti a pályán már veteránnak számító Jozsefet. Mégis.. itt vagyunk, történelmi verseny veszi kezdetét a két titán között. Egy pillanatra megremeknek, ahogy a vonat döccen egyet, majd folytatódik a ritmusos tütüpp-tütüpp, tütüpp-tütüpp. Valaki alszik erre a repetatív hangra, valaki egy epikus verseny aláfestő melódiáját hallja bele.
Gyerünk, Ézsaiás, meg tudod csinálni. Csak azért, mert Jozsef előbb esett le az ablakra, nem jelenti azt, hogy győzelme determinált lenne.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2022. október 14. 21:20 Ugrás a poszthoz

Várnai Rafael


A kezében megzizzen a zacskó, ahogy két ujjal belenyúl. Akár a tenyerébe is önthetné, ha már megengedte magának azt az elképzelhetetlen luxust ma reggel, hogy hámozott szotyit vett a boltban, azonban ő sem akkora barbár. Mindennek, kérem szépen, megvan a maga természetes rendje. Az első pár szemet apránként kell kipiszkálni, ügyelve, hogy a sószemcséket lepöccintse az ujjvégeiről az ember. A zacskó, úgy felső egyharmadán túljutva kezdheti először a tenyerébe, majd közvetlenül a szájába önteni a napraforgómagvakat.
Belesüpped az ülésébe, ő is a kartámlán könyököl, a tekintete azonban már egy ideje a Rafael mögött az ülések fölé ragasztott, kopott balatoni tájképre tapadt. Az ujja közé csippentett, pucér kis szotyolát a szájába veszi, majd egy újabb szem után nyúl. Nem igazán érti a magyarok Balatonnal kapcsolatos obszesszióját. Az évek során kétszer pakolta kocsiba a családját, hogy végigvergődjenek az M7-esen a balatonfüredi Napfény strandig, azonban nem hagyott maradandó nyomot benne az emlék. Egyedül talán a lángos. Hm. Különben otthon lehet lángost csinálni?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 127
Összes hsz: 183
Írta: 2022. október 15. 00:28 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Ézsaiás egyre közelebb ér, egyre inkább kartávolságba kerül a győzelem. Erről álmodozhatott azóta, hogy megformálódott az elsőfelhőben. Élete első nagy vereségét már elszenvedte, amikor Joszef előtte érte el az áhított célt, a mennyei fénnyel körbevont vonatablakot, ahova minden kis esőcsepp gyerekkora óta vágyakozott. Mire ő ideért, addigra Joszef már valósággal beette magát ide, a többi esőcsepp elfogadta és utat engedett neki nagy útján az ablakpárkány alsó szegélye felé.
"Joszef egy rohadék" - gondolhatta magában Ézsaiás, a fiatal, feltörekvő (azaz hát lefelé törekvő, valójában -, azzal megszaporázta csepp testét, hogy beérje a vén veteránt. És most itt van. Nagyon itt van, már érzi a győzelem ízét, aminek poros, letakarítatlan párkány aromája van! IGEN-IGEN!
És ekkor Joszef találkozik egy másik esőcseppel, egy kisebbel magánál, a kisebb esőcsepp pedig úgy dönt, hogy csatlakozik hőséhez. Egybeolvadnak, Joszef megnő - és ennek hála esőcsepp-orrhossznyival mégis Ézsaiás előtt végez. Megint.
"Az élet igazságtalan" - fut át a gondolat ezúttal nem az esőcsepp (merthogy neki úgysincs), hanem Rafael fején, ahogy érdektelenül visszafordítja tekintetét a versenyről. Amint a kedvenc esőcseppe elvesztette a versenyt, az ő érdeklődése is minium alá süllyedt.
Nagyon jó, már 6 perc eltelt az útból. Mindössze 144 perc van hátra, addig kell lefoglalnia magát valamivel, nem lehet olyan nehéz. Ásít egyet, mintha álmos lenne, valójában csak unalomból származó kényszercselekvés, semmi több. Feloldja a képernyőzárat és tétován időzik a hüvelykujja az érintőképernyő felett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2022. október 15. 13:30 Ugrás a poszthoz

Kamilla

Kapok egy tök cuki mosolyt - ahhww - amíg integetünk egymásnak. Közelebbről nézve aztán aggályokat látok felhősödni arcán, amint megszólítom. Vegyes érzelmek? Akkor itt valami bonyodalom lesz, nem mintha ez megijesztene, szóval türelmesen várom, hogy kibökje, mi a probléma forrása. Aztán szó szerint ez történik, én pedig némi fáziskéséssel néma ó-t formálok. Közbe nem vágok, előbb figyelek, hogy a gondolata végére érhessen, egy meglehetősen dühös fintorral meredve a zacskó maradékára. Próba-cseresznye alapon emelem aztán a kezem, jelnyelvre váltva és a kislány arcát lesem, hogy vajon érti-e, vagy húzzam elő a mobilomat és próbáljak meg írni. A jelnyelvek nem feltétlenül átjárhatóak és fogalmam sincs, a fordító erre is kiterjed-e, egy próbát viszont megér.
- Riley vagyok. Segítek,-* bökök magamra, betűzve a nevem, majd jobb tenyeremre fektetett "like"-ba szorított balomat felfelé emelem. Előveszem a pálcámat, aztán kibújok a vékony kardigánból, hogy egy intéssel kosárrá változtassam, egy másikkal pedig a nejlont tüntetem el, mert látni se bírom. Így legalább lesz miben szállítani az elbűvölő vakarcskákat.
- Megnézhetem?-*jelelem aztán, a legfelső cica felé intve, mert átvizsgálnám a jószágot, nem szorul-e sürgősen orvosi ellátásra. Remélhetőleg nem, de jobb félni, mint megijedni.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2022. október 15. 17:09 Ugrás a poszthoz

Várnai Rafael


Biztos benne, hogy nem akkora mágia a lángos, hogy ha megkérné Zóját, az ne tudna otthon összerakni egyet. Semmire sem vágyik most jobban, mint egy igazán olajos, undorítóan túlsózott tésztalepényre. Ahogy a képet fixírozza tovább, látja maga előtt a fokhagymás olajjal feltöltött befőttes üveget a pulton, a ragacsos toll-ecsetet, a parányi rovarokat, amik beleragadtak a masszába. A kétséges ideje a harmincnégy fokos, lakókocsiból rögtönzött konyha pultján álló reszelt sajtot. Érzi, hogy a gyomra megkordul, ez azonban beleveszik a szocialista gépszörny ütemes zakatolásába.
Újabb szotyikat vesz a szájába, a tarkóját megtámasztja a kráteresre süppedt, műbőr fejtámlán. Kinn, a ragasztott üvegen túl, az észak-magyarországi karbantartó vágányzárak nyomán lassan kopnak a kilométerek. Úgy hallotta, valahol Salgótarján környékén nemrégiben meghibásodott egy biztosító berendezés és az is tovább lassítja a vonatokat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. október 15. 17:19 Ugrás a poszthoz

Dániel





Úgy látszott, hogy teljesen egy álláspontot képviseltünk abban, hogy az élet mulandó, az idő pedig gyorsan telik. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt Timi miatt, akit mostanság csak ritkán tudtam meglátogatni. Mégiscsak ő fogadott be és nevelt fel. El is határoztam ebben a szent pillanatban, hogy két hét múlva felkeresem majd, hogy együtt tölthessünk egy kis időt. A vér szerinti anyám pedig hatalmas csalódást okozott, hiába próbálta magát egyszer kidumálni, amikor felnőtt koromban felkeresett. Voltak nagy ígéretek részéről, hogy majd rendszeresen találkozunk, ehelyett eltűnt, mint a kámfor, és kárpótolt egy nagyobb összeggel. Eleinte kerestem, hogy visszaadjam neki a pénzt, de teljesen felszívódott... aztán némi idő elteltével kárpótlásul a rossz gyerekkoromért cserébe vettem egy menő lakást a rám hagyott összegből. Persze olyan lakóhelyet választottam magamnak, amit fenn is tudtam tartani.
- Pontosan! Illetve a sok-sok nehéz és időnként kilátástalannak hitt helyzet, amelyből fel kell állnia az embernek új erőre kapva, vagy különben tartósan a padlón marad, és onnan már rendkívül nehéz felállni - tekintettem komoly arccal a férfira.
- Ez így van. Így jobban elmélyülhet a kép mondanivalójában - feleltem mosolyra húzva az arcom. Úgy tűnt, hogy Dani rögvest megértette a mondandómat.
- Az igen, akkor elég ügyesen kezelted a helyzetet, elég nagy összmunkát igényelhett ez a kihívás - tekintettem rá elismerően. Ha nem lett volna meg a jövőbelátó képességem, és a fotózásért való rajongás, akkor ennyi idősen nem tudtam volna még eldönteni, hogy mi is érdekelne úgy igazán.
- Ez egyben áldás, egyben átok is. Nehezen tudok megbirkózni azzal, hogy nem segíthetek mindenkinek. Képes vagyok hosszú ideig rágódni olyan dolgokon, amire ugyan lett volna némi ráhatásom, de időhiány vagy egyéb más okból kifolyólag nem tehettem semmit az adott illető érdekében. Emellett sokszor gyötörnek rémálmok, időnként nem merem álomra hajtani a fejem, hiába vagyok képes némiképp uralni ezt a dolgot. Szerencsére vannak azonban csendesebb időszakok is, amikor végig tudom aludni az éjszakát. Ez a képesség egy nagy teher számomra, hiszen az egész életemre nagy ráhatása van. Nem élhetem úgy az életem, mint egy normális ember, senki sem bírná hosszabb távon ezt az egészet mellettem. Na jó, a macskám igen - nevettem el magam, hiszen igazi tragikomédia volt az életem, és hálás lehettem a sorsnak, hogy nem őrültem bele ebbe az egész áldásba. Megint előjött belőlem a szószátyárság, talán picivel több információt adtam át, mint kellett volna, de csupán a valós tényeket közöltem vele.
- A legtöbb embert ez megrémíszti... - tettem hozzá az ajkamat harapdálva, magam elé révedve. Ami a szívemen, az a számon típus voltam mindig is, így erre a kérdésre is a teljesség igénye nélkül válaszoltam.
- Értem. Ez igazán jól hangzik, szívesen venném, ha megismertetnél ezzel az emberrel. Már az is nagy előrehaladás lenne, ha olyasvalakivel beszélhetnék, aki teljesen át tudja érezni a helyzetemet - fúrtam tekintetem a másikéba reményteljesen.
- Ez rendkívül érdekes, és egyben nagyon menő, hogy ilyen képesség birtokában vagy. Most már tudom, hogy, milyen az aurám - tekintettem Danira elgondolkodva.
- Na, és a sajátod milyen? - kérdeztem vissza nagy érdeklődéssel.
A beszélgetésünk után már búcsúztunk volna egymástól, mikor kialakult a kellemetlen helyzet a fiatalok és a galamb között, én pedig rögtön pálcát rántottam a madár javára. A férfinek sikerült megőriznie a nyugalmát, és tudományos magyarázattal érvelt, míg bennem fortyogott a düh feléjük. Nagy szerencséjük volt, hogy végül továbbálltak, és az egyikük nem várta meg a reakciómat a bunkó beszólására.
- Ezek a mai tinik... szemtelenek és még szemetelnek is - közöltem bosszúsan Danival.
- Lehet nem ártott volna megleckéztetni őket... bár én is elég őrülten viselkedtem ebben a korban, de mégsem így - folytattam az eszmefuttatásomat.
- Igen, bizonyára nem volt gyerekszobájuk, nem nevelték meg őket rendesen. Engem pedig elég sokat bántottak, piszkáltak a gyerekkoromban ahhoz, hogy rögtön defenzív állást vegyek fel hasonló esetekben - adtam teljeskörű magyarázatot az újdonsült ismerősömnek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 127
Összes hsz: 183
Írta: 2022. október 15. 19:01 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Jobb híján figyelmét teljesen a messenger irányába fordítja. Megnyitja a beérkező üzeneteket az értesítésekre kattintva. Figyelmen kívül hagyja a kolléga üzenetét arról, hogy mikor érnek Budapestre, helyette a fél órával előtte érkezett üzenetet nézi meg.
Odahaza Amerikában (annyi év után inkább azt az országot tartja az otthonának: barátainak, kapcsolatainak nagy része mind ott van) - Hazel épp csak belelendült a virtuális szociális életébe. A keresztlánya belevaló lány, gyakran látogatja meg a családot Rafael is a szabad napjain, mióta pedig az okostelefon a leányzó életének részévé vált, természetesen nem maradhatnak el a random üzenetek. Most például a tiktok van soron, a gyerek csinált egy accountot magának, most lelkesen küldözgeti körbe a mindenféle táncolós, prank és egyéb videóit.
És bár senkinek sem vallaná be szó szívvel, de a francba is, néha az ujja azért továbblapoz a feeden. A sok rövid, pár másodperces üres tartalom, amihez nem kell gondolkodni, nem kell figyelni, ahol a hossz miatt nem kell ilyen apróságokkal törődni, mint "kontextus" meg "gondolatmenet" ... tökéletes időtöltés üres percekre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2022. október 15. 21:38 Ugrás a poszthoz

Várnai Rafael


Az ujjai ismét belemerülnek a szotyis zacskóba, azonban kezdi elveszteni a türelmét, így egyszerre nem egy, hanem legalább négy, de még az is előfordulhat, hogy egyenesen öt arabot emel ki és szór a szájába. Talán hiba volt hámozottat kérni. Mégis mit gondolt a trafikban? Ez így teljesen értelmetlen. Héj nélkül hiányzik a magvakból minden, amit a szotyizást kiemeli az unaloműző nassolás kategóriájából és igazi, nagybetűs Időtöltéssé szentesíti. A kihívás. A precízió. A veszély. Az izgalom, amikor egy különösen dagadt és jól fejlett szotyira harap az ember, a héja pedig pontosan középen válik ketté. Szinte hátborzongató.
A zacskót csalódottan gyűri össze a tenyerében és az ablak előtti keskeny, ujjlenyomatokkal szennyezett asztalkára dobja.
Egy mély szusszanással dönti oldalra a fejét. Fák futnak el mellettük, a körvonalaikat azonban elmossa az eső.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 127
Összes hsz: 183
Írta: 2022. október 16. 01:44 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Az esőcseppek tompa kopogása kíséri a vonat zakatolását, ahogy egyre csak haladnak a céljuk felé. Valaki olyan hangosan kezd köhögni a szomszéd fülkében, hogy némi hang áthallatszik még ide is az éktelen krahácsolásból. Nade erről Rafael nem is vesz tudomást, hála a vezeték nélküli fülesnek. Mindeközben ő csak elfogadva sorsát merül el a videómegosztó oldal üres tartalmában, jobb híján.
Üveges tekintettel bámulja a kicsit sem vicces szituációs "paródiákat". haha, drága a gáz és a villany, megy az apa jól lecseszni a gyereket, mert felkapcsolta a villanyt.
Jó szar lehet muglinak lenni és fizetni a melegért, világításért. Már úgy alapvetően nem irigyli a mugli létet, mennyi alapvető igényért kell fizetniük, amit ők, varázslók egyszerű mágiával megoldanak? Mondjuk ez a zenére tátogás is olyasmi, amihez Rafael úgy érzi, hogy már kicsit túl öreg. Bajban lett volna, ha az ő iskolaévei alatt ezzel foglalkoztak volna a lányok inkább, valószínűleg hódításainak listája is jóval rövidebbre sikerült volna.
Na végre valami jó. Ennek a srácnak a pitbull imitációja egész valószerű. és tényleg, a pudli is, nah, ez kreatív, ebbe raktak munkát - szórakoztató is. A folyosón valaki elhúzza az egyik kupéajtót és sietős léptekkel rohan a kocsi végén lévő büdös, agyonhasznált, ellenben gondatlanul takarítótt, ammóniaszagú helyiségbe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 749
Összes hsz: 1115
Írta: 2022. október 22. 15:55 Ugrás a poszthoz

Vasile-Lucien Millard


Végre kinn vannak a szabadban. Az idő szebb nem is lehetne, s a fák már város szerte mind felöltötték vörös-narancs-arany ruháikat. Imola kedvenc évszaka az ősz. Más gyerekek talán az iskolához kötik és nem kedvelik, de Rothstein Elektra lánya máshogy áll hozzá. Valahogy mindenhez. Különleges gyermek. Talán még mindig túl felnőttes, túl komoly és korához képest kicsi és törékeny. Rengeteg nehézségen mentek át mindketten, de ez a tiszta szívű gyermek még mindig oly hatalmas lelki erővel rendelkezik, mely sok felnőtt előtt is példaként állhat. - Anya, szeretnék hintázni egy kicsit - közli az aprónép és anyjáéra kísértetiesen hasonló szemeit a kezét fogó nőre emeli. Piros kabátjában, barna csizmájában kis micisapkájában, mely alól hosszan omlanak le loknis mogyoróbarna fürtjei, épp olyan mintha egy mesekönyv lapjairól lépett volna le ide a Játszótérre. - Rendben Kicsim, én leülök oda szembe, hintázz csak nyugodtan - feleli Elektra, majd elválnak útjaik, hogy a gyermek a hintához, míg ő maga, szava szerint az azzal átellenben álló padok egyikéhez sétáljon. Tudja, hogy Imola okos lány és megbízik benne. Igyekszik a korának megfelelő teret adni neki. Abban is biztos egy ideje, hogy a kis lányka azért mindig csak hintázik, mert olyankor úgy érzi szabad lehet es közelebb érzi magát az éghez, ahol az Apukája és a Bátyja vannak. Mindenki másként éli meg a gyászt, mely hosszú folyamat, sőt meglehet sosem ér véget. Hősnőnk tekintetével követi csemetéjét. Arcát melegíti a nap sugara, melytől úgy érzi, feltöltődik. Akárcsak kedvenc hőse, Superman. Erőt nyer a Nap fényéből.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vasile-Lucien Millard
INAKTÍV


Fidelius Protected
RPG hsz: 24
Összes hsz: 27
Írta: 2022. október 22. 20:55 Ugrás a poszthoz

Madame Rothstein

Egészen kellemes ez a falu, ahogy egyre inkább felveszi az őszi ruháját. Kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra készülnek- valamilyen különleges díszkivilágítással. Kifejezetten hangulatos lenne, főleg azon a környéken, ahol a sarokház áll a belvárosban.
Minouch nagyon szeret a szabadban játszani, igaz most még félős kicsit, hiszen sokakat nem ismer a faluból, meg az is nagyon zavarja, hogy csak a karkötője segítségével tud beszélni a gyerekekkel. Tiszta apja lánya, az én fejem is megfájdul tőle, ha sokat hordom. Nem irigylem, hogy csak ezzel tud iskolába járni, egy igazi hős. Amikor délután a leckét írjuk, akkor én veszem fel és úgy fordítom neki a szöveget, a matek meg persze magától értetődő. Eleve az volt a kedvenc tantárgya, így meg pláne, hogy ebben van a legnagyobb önállósága.
- Papa, papa! Menjünk hintázni. Lökj magasra! - Kiáltja a nyolcévesem franciául, ahol betérünk a játszótérre. Jóval előttem szalad, rendesen szednem kell a lábam, hogy utol tudjam érni. A hintáknál már egy csöppnyi kislány egyedül játszott, nem túl messzire tőle egy hölgy ült, bizonyosan az édesanyja. A gyermekem már büszkén ül a hintában készen arra, hogy minél magasabbra repüljön. Kis korában azt hitte, hogy vattacukorból vannak a felhők és odáig akart szállni.
- Készen vagy? - Kérdem játékos hangon, ahogy jól hátrahúzom a hintát. Az igenlés után jó nagyot lendítek rajta, ő pedig boldogan száll. Amikor lassulni látszik, újból gyorsítok rajta.A nem közvetlen mellettünk lévő hintán játszik a kislány, de szemmel láthatóan kevésbé vadóc, mint az én Minouchom. Vajon ő is ilyen lenne, ha mellette lett volna az anyukája?
 - Papa! - Kiált fel újból, amikor hirtelen ellöki magát és a kavicsok közé vetődik. Majdnem elesik, de sikerül megállni a lábán.
- Vigyázz! - Szólok rá a fejemet csóválva. Liliane is kiszúrta az egyedül játszó kislányt, úgy dönt, hogy megpróbál barátokat szerezni. Felveszi a fordító karkötőjét, hogy érthesse a kicsi lány amit mond. Kedvesen köszön neki és a mellette lévő hintára ül, hogy versenyezzenek ki tud magasabbra repülni.
Úgy döntök, hogy hagyom barátkozni őket és leülök a szemközti padra az édesanya mellé.
- Jó napot kívánok! Szabad ez hely? - Kérdezem a magam törött magyarjával. Rajtam nincs a karperec és nem szeretnék egyből angolozni, mert sosem tanulom meg a nyelvet.
- A kislányom játszik a kislányhoz. - Magyarázom esetlenül mutogatva a hinták irányába. Ez így nem hangzik helyesnek. De valami témaindítónak jó lesz, ha nem sülök fel még jobban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 749
Összes hsz: 1115
Írta: 2022. október 22. 21:45 Ugrás a poszthoz

Vasile-Lucien Millard


Mind magasabbra hajtja magát az aprónép. Vékonyka lábait olyan katonásan mozgatja, testével együtt a megfelelő ütemben, hogy lassan más koccig feljut. Hősnőnk figyeli, de nem szól rá, hiszen tudja milyen rutinos már ebben Imola. Ekkor jelenik meg egy másik, korabelinek tűnő kislány, aki szintén a hintához tart, nyomában szaladó apjával együtt. Felhuppan rá és hagyja, hogy a férfi lökje. Vidámnak és elevennek tűnik, ahogy élvezettel száll magasba a szerkezettel. Igazán csak akkor tűnik fel, hogy milyen kis rettenthetetlen, amikor minden különösebb gond nélkül ugrik ki a hintából. Vajon az ő lánya is ilyen volna, ha még élne az Apja és a Bátyja? Bizony ez a kérdés motoszkál a riporternőben, mígnem a kis vadóc már ott is terem Imolánál és mellé telepedve próbál barátkozni. Imola ugyan félénk kislány, de ha valakiben meglátja a jót, azzal hamar hamar nyitottá és bájossá, bár kíméletlenül őszintévé is válik. Kire ütött ez a gyerek? Na vajon kire? Természetesen mindkét szülőjére, még akkor is ha egyikük már nincs vele. - Jó napot! Persze, természetesen - emeli sötét szemei elé tenyere élét, hogy láthassa a férfi arcát. Szakmai ártalom, hogy vonásait azonnal elemezni igyekszik. Elsőre csak a szimpátiáig jut, majd miután az apuka megint megszólal már másra is felfigyel. - Nagyon eleven, igaz? - biccent fejével a kislány felé - Az enyém kicsit visszahúzódóbb, de szerintem a hinta jó kiindulópont lehet - húzza mosolyra szép ívű ajkát. Ezalatt a két csemete is elkezdi a maga ismerkedési rítusát.- Szia! Imola vagyok, téged hogy hívnak? - kérdezi az aprócska lány a másiktól és úgy fordul, hogy lássa beszélgetőtársát, ám a hinta láncát közben egy pillanatra sem engedi el ujjai közül. Lassít is egy kicsit és mindeddig átszellemült arcán érdeklődés látszik. Kíváncsi a másik kislányra. Kevés barátja van és akad, akitől fél is egy kicsit, de az a lány már nagy és nem foglalkozik vele, mert ő picike. Testileg legalábbis.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bánki Anna
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
Írta: 2022. október 23. 13:12 Ugrás a poszthoz

Emma

Örülök neki, hogy nem rettent el, de abban is biztos vagyok, hogy Denis lényéhez kell a kitartás. Én sokszor küzdök vele, pedig a bátyám és imádom, és emlékszem arra, ahogy Barni az esküvőnkön azt mondta, hogy Denis örökké a családom lesz, mégis, úgy érzem, ha megtudja a házasságunkat, akkor ez kérdésessé válik majd. Szeretem a bátyám, de ő egyszerűen néha túl makacs ember nekem, és félek a találkozástól. Talán éppen ezért óvok másokat is, rájuk vetítem ki a saját félelmemet. Túl kellene lennem azon, hogy elmondom neki, férjhez mentem, saját döntésemből, szeretem a férjemet, vele akarok lenni, és szeretném, ha megértené, hogy nem kívánok özvegy lenni. Nehéz dolog a húgának lenni, annyi szent. De tudom, hogy az se könnyebb, ha valaki az én bátyám.
- Pontosan, a haboskakaó a legjobb dolgok egyike.
Tetszik nekem  a lány, tökéletes navinés alkat, kedves, szimpatikus, olyan, akinek nagyon jó kisugárzása van, és ezt nagyon tudom értékelni. Szeretek olyan emberek mellett lenni, akiknek az egész lénye pozitív, nincs bennük keserűség, vagy, ha van is, nem akarják átragasztani másokra. Nyilván, bennem is szokott lenni, adott helyzetek vagy tények miatt, de nem szeretem én sem azt, ha mások hangulata miattam válik rosszabbá, folyton azon dolgozom, hogy akik a közelemben vannak, jót kapjanak. Persze ez néha nem sikerül, de alapvetően úgy vélem, hogy mi Navinések azért születtünk a világra, hogy egy kicsit tompítsuk a túláradó vagy éppen energiákat, emellett pedig jóságot adjunk át.
- Rá fogsz lelni, az iskola és az ottani lehetőségek, a tanárok, a háztársak rá fognak vezetni mindenre, amiben kételyt érzel. Én, amikor levizsgáztam, úgy jöttem ki onnan, hogy rendben volt az életem nagyon sok tekintetben.
Ami nagyon pozitív volt. Nyilván, ezt követően volt egy összeomlás, ahogy a Barnival való kapcsolatunk egyik pillanatról a másikra zátonyra futott, és el kellett mennem erről a helyről, hogy rendeződjenek a gondolataim, de ott is volt bennem tudatosság, és építettem mindarra, amit a tanáraimtól és az iskolától kaptam.
- Ha valahol elakadsz, és szeretnél beszélgetni, keress meg nyugodtan, persze, ahogy elkezdődik a tanév, jönnek a barátok is, csak tényleg, ha úgy érzed, hogy szívesen meghallgatnád, hogy mit gondolok, akkot tényleg.
Ajánlom fel neki, lassan búcsúzóul, mert látom, ahogy a diákok gyülekezni kezdenek, és az órámra pillantva látom, hogy lassan a tanóra végére érünk, és még nagyon sok dolgunk lesz ma, hiszen elő is kell készülni ahhoz a bizonyos búcsúhoz.
- Örülök, hogy megismertelek Emma, és remélem, hogy találkozunk hamarosan, de most sajnos mennem kell. Nagyon örültem neked.
Kezet nyújtok búcsúzóul, hogy aztán összeszedelőzködve, összeszedjem a csapatot, és visszainduljunk az előkészítőbe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kobán Emma
INAKTÍV



RPG hsz: 53
Összes hsz: 60
Írta: 2022. október 23. 18:55 Ugrás a poszthoz

Anna

A habos kakaót tényleg nem veri semmi. Talán csak a tűzforró americano, ami a termoszomban pihen, és így hogy újra eszembe jut, kortyolok is belőle még egyet, miközben bólogatva nyugtázom a kijelentést.
A termoszomat szorongatva hallgatom Annát, és őszintén jól esik, hogy a kissé béna bizonytalanságomat igyekszik eloszlatni. Tökéletes tanárnő lesz, mert ez a néhány perc elég volt hozzá, hogy biztonságban érezzem magam mellette, és ne legyek se több se kevesebb, mint egy 15 éves gyerek. Gyereknek lenni pedig a világon a legcsodálatosabb és legkiszolgáltatottabb dolog, s ezért is olyan ritka, hogy valaki mellett különösebb ismerettség nélkül nem akar előjönni a felnőtt énem. Tudom, hogy érettebb vagyok a korosztályomnál -ezt teszi az emberrel, ha 7 évvel idősebb a bátyja- mégis azokat a tanáraimat szerettem igazán, akik a koromnak megfelelően kezeltek. Nem tettek rám száz százalékos felelősséget, de a döntés az enyém volt, hogy mennyit vállalok. És álltalában ezek a tanárok voltak azok, akiknek az óráján önként jelentkeztek a diákok, sosem volt susmogás, és a dolgozatokon is kimagasló volt az osztályátlag.
Éreztem, ahogy Anna mondataira az arcvonásaim is szinte kismacskaszerűvé válnak, el se akarom hinni, hogy hogy lehet valaki ennyire jóindulatú.
-Nagyon rendes vagy, köszönöm szépen.- hálálkodom kicsit lesütött szemmel, még mindig a termoszomat szorongatva, és közben igyekszem bevésni a memóriámba, hogy ha szükség lesz rá, ne felejtsem el feleleveníteni a felajánlását. Nem mintha a jövőben képes lennék eljutni arra a szintre, hogy önként kérjek segítséget felnőtt emberektől, akiket ráadásul alig ismerek, de a problémáimra általában már az is bőven elég megoldás, ha eszembe jut, hogy léteznek kedves emberek a világban, mint Anna.
-Én is nagyon örülök, és köszönök mindent.- felelem mosolyogva, és vele együtt felemelkedem a padról, inkább csak megszokott illedelmesség gyanánt, de milyen jól tettem, mert így legalább egy cseppet sem ért meglepetésként hogy kezet ráztunk búcsúzóul. Eddig azt hittem, hogy ez csak egy ódivatú német tradíció, de mivel ebben szocializálódtam kifejezetten jól esett, hogy nem csak nekem természetes ez.
Már bőven csak a hátát figyeltem Annának, amikor eszembe jutott, hogy pont azt felejtettem csak el megkérdezni tőle, hogy mégis mi a fenét érdemes megnézni Bogolyfalván... de visszatekintve a beszélgetésünkre ez talán annyira nem is jelentős.

//köszönöm a játékot Pirul
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. november 10. 22:34
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vasile-Lucien Millard
INAKTÍV


Fidelius Protected
RPG hsz: 24
Összes hsz: 27
Írta: 2022. november 1. 14:26 Ugrás a poszthoz

Madame Rothstein

Szerencsére nem csak ketten vagyunk egymásnak Minouch-sal, hiszen a szüleim és a testvéreim is segítettek, főleg azokban az időkben, amikor friss volt az új élethelyzetünk. Különleges kapcsolat van közöttünk, sokszor vélem felfedezni a fiatalkori önmagam benne, de ha a szemeibe nézek, akkor az anyját látom. A hullámos fürtjei mindenfelé szállnak a szellőben, megint elég kócos lett a haja. Most már esküszöm felírom, hogy vegyek erre valamit neki, mégsem járhat szénaboglyjával a fején.
Örülök, hogy szépen barátkozik, megmondom őszintén, nagyon féltem attól, hogy magába fog zárkózni a költözés miatt. Egy kicsit hátrébb lépek, hadd bontakozzon ki egyedül. Nem megyek messzire, bőven a látóterében maradok, ami remélhetőleg ad némi önbizalmat neki. Nem szívesem engedném el egyedül még ebben a faluban sem, hiszen az ördög soha sem alszik, de azt sem akarom,  hogy rettegésben éljen. Nem magyaráztam még részletesen el neki, hogy miért kellett eljönnünk ide - olyan kicsi még ehhez, nem akarom, hogy magára vegye a felnőttek problémáját.
A hölgy is hasonlóan biztonságos távolságból monitorozza a kislányt, aki szemmel láthatóan otthonosan mozog már a terepen.
Hiába próbálkozom a magyarral, vajmi keveset értek meg abból, amit a sötét hajú anyuka mond nekem. A köszönés még megvan, azonban utána sajnos már csak szavakat tudok kivenni a mondandójából.
- Elnézést én... - Kicsit zavartan mutogatok valamit a fejem-fülem magasságában, mi szerint nem értem, bár ez alapján hallássérült is lehetnék. Némileg megszégyenülten húzom fel a fordító karperecem és kérem meg, hogy ismételje meg, amit mondott. Ha megteszi, folytatom a beszélgetést az eszközöm segítségével.
- Nagyon. - Sóhajtok fejemet megcsóválva. Szerencsére csak eleven, de nem rosszalkodik sokat, ha valamivel lekötöm a figyelmét, hogy ne unatkozzon. - Nehéz elég szórakoztatónak lennem. De igyekszem. - Folytatom barnáimmal a csipogó kislányomat figyelve. Amikor kisebb volt még babáztam is vele, de sosem voltam elég jó neki benne, utána nyitottunk olyan területekre, amiben apa is ügyes.
- Én is úgy látom, hogy mind a ketten profi hintások. - Dőlök hátra elégedetten. Persze aggódom érte, hogy össze ne törje magát, de nem szólongathatom egyfolytában, hogy mit csináljon és mit ne, nem akarok az a szülő lenni, aki a gyereke minden mozdulatát irányítani akarja.
- Egyébként Vasile vagyok. - Mutatkozom be a hölgy irányába fordulva. - Nem olyan régen érkeztünk ide Franciaországból. Kicsit tudom magyar. - Teszem hozzá egy pillanatra lehúzva a karperecem, majd visszacsúsztatom. Én nagyon próbálkozom, komolyan.
Remélhetőleg a Liliane gyorsabban fogja magára szedni a magyart, mint én. Azt mondják, hogy a kicsiknek könnyebb. Meglátjuk. Talán, ha lesz néhány magyar kis barátja, mint ez a kicsi lány meg Farkas kollégám Annája.
- Szia! Liliane, de mindenki Minouch-nak hív. - A fordító eszköz nem érzékeli, hogy ez egy becenév, így direktben lefordítja, mint kiscica. Végül is, ezt jelenti. - Nyolc éves vagyok, és Te? - Kérdezősködik, majd lehuppan a mellette lévő hintára és magasan felnéz az ég felé. - Én egyszer majdnem átfordultam, olyan magasra hajtottam! - Meséli izgalommal a hangjában, majd elkezd jó hátra tolatni, hogy minél magasabbról tudjon indítani. Kékjeivel rám pillant, hogy biztosan látom-e mennyire ügyes lesz most. Mosolyogva bólintok, hogy hajrá.
- A kislány is itt tanul? - Kérdezem az édesanyját jobbommal mutogatva körbe. Hirtelen innen nem is tudom belőni, hogy merre van az előkészítő.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 749
Összes hsz: 1115
Írta: 2022. november 1. 15:37 Ugrás a poszthoz

Vasile-Lucien Millard

Néhány pillanatba telik csupán, hogy rájöjjön, hogy a férfi nem magyar ajkú. Kedves, megértő mosoly fut át szép ívű ajkán, majd miután a nevezett felvette a nyelveik közti kommunikációs szakadékot áthidaló segédeszközt, szóról-szóra megismétli mindazt, amit beszélgetésük elején mondott. Biztosan sikerül annak lennie - pillant a láthatóan vidám és kiegyensúlyozottnak tűnő lányka felé. Egészen más, mint saját gyermeke, aki szelídnek, mégis komolynak és csendessnek tűnik mellette - Nekem ebből a szempontból mondhatni szerencsém van Imolával. Órákra képes lekötni magát. Kicsi kora óta szeret rajzolni és olyan békés kislány, hogy sosem kellett szórakoztatnom. Néha kicsit furcsállom is azt, ahogyan létezik a világban...félek talán magányos...- beszél az aprónépre vetve sötét, átható pillantását, majd rámosolyog, amikor az félé fordul. - Ezt tőlem örökölte - mondja kuncogva, ahogy visszagondol saját hintás partizán akcióira, melyekre kamasz koráig, sőt még azután is akadt példa. - Elektra, és én még ennyit sem tudok franciául - nyújtja kézfogásra kezét, amit ha a férfi viszonoz röviden és határozott mozdulattal visz véghez. Ezalatt a két lányka ia jól halad az ismerkedéssel. - Engem Momónak szóktak hívni és hét és fél éves vagyok - válaszolja Imola, majd öő maga is hátra tolat, hogy ugyanonnan indulhassanak. Koccig! Hűha! Azt én is nagyon szeretem, mert olyan mintha repülnék..Olyankor közelebb vagyok Apához és a Bátyushoz - meséli a gyermek, sötét szemeiben szomrkás szeretettel. Számára az említettek csak nevek és fotón mosolygó arcok, de Anyukája és a Nagyiék annyit mesélnek róluk, hogy szinte már úgy érzi ismerte őket. Elkezdi hajtani magát. Mozdulatai koordináltak, arcocskája kisvártatva egészen átszellemült lesz a koncentrálástól. - Igen, itt tanul, de néhány év és remélem bekerül a Bagolykőbe. Az ön lányának már megmutatkozott a varázsereje? - kérdezi Elektra ezalatt érdeklődve és egyben kicsit tartva is a választól. Imolának ugyanis még egyetlen pillanatra sem tűnt elő mágikus tehetsége. Egykor az orvosok felkészítették rá hősnőnket, hogy lánya szívbetegsége miatt kicsit lassabban fejlődik majd testben, de arra ők sem gondoltak, hogy ez az állapot kihatással lehet varázserejére.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2022. november 1. 18:53 Ugrás a poszthoz

Veled
Talán utoljára


Szemét lehunyta egy pillanatra, befogadva a szemhéja mögötti sötétséget. Nem akarta kinyitni. Sokkal egyszerűbb volt elbújni a problémák elől, hiszen már annyival szembe kellett néznie. És valahogy érezte, hogy ez sem lesz kellemesebb, mint bármelyik előtte. Végül pilláit mégis lassan felnyitotta, és félve oldalra nézett. Csak egy röpke csekkolást szeretett volna, ám barnái ott ragadtak. A meggyötört arcon, testen, elmén. Kemény vonásai ellazultak, és legszívesebben olyan szorosan ölelte volna magához Rarát, hogy elhiggye neki, hogy a világ egy szép hely, és ők mindent megoldanak. De nem lehetett. Olyan üres tér szorult kettejük közé, ami azóta nem furakodott oda, hogy azon a vonatúton segített neki. Bizalom. Ez volt az ő kapcsolatuk rugója már az első pillanattal. Egy kincs, melyet olyannyira féltettek; a mellkasukhoz szorították, és szorongatták, míg...
- Azt hiszem... - kezdte Zsombor kiszáradt ajkakkal. Fájt beszélnie. Utálta magát, amiért ezt tette Rarával. Soha nem akarta bántani. De az olyanok, mint ő sose akarják, csak megteszik, nem igaz? - ...azt hiszem összeroppantottuk az egymásba vetett bizalmunk - szólt halkan, hogy a téren a járókelők akkor se hallhatták volna meg, ha hat fülük van. Újra elhallgatott egy pillanatra, aggódó pillantása végigsiklott a másikon, majd úgy törtek ki a szavak a tüdejéből, mintha belülről égetnék. Talán így is volt.
- Én soha többé nem akarlak bántani Rara. Sose akartalak, de úgy tűnik, képtelen vagyok rá - vallotta meg, és habár teste elfordult a lány irányába, hozzáérni továbbra sem mert.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 749
Összes hsz: 1115
Írta: 2022. november 3. 20:26 Ugrás a poszthoz

Marcell
zene
arc


Objektivitás. Egy valamire való riporter elsődleges ismérve. Kívülállónak maradni, minden elfogultságot mellőzve kezelni a kapott információkat, s azokból következtetéskén papírra vetni a puszta tényeket. Hősnőnk mindig is büszke volt sajátjára, azonban önmagával kapcsolatban már egészen más volt a helyzet. Reggelente a tükörben egy igazi harcost, egy mindent túlélő nőt látott, aki erős, ravasz, kitartó és bátor. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ereje dölyfösség, kitartása folytonos menekülés, míg bátorsága félelmének kivetülése volt. Minderre az utóbbi hetek eseményei világítottak rá a maguk lelkileg és testileg egyként fájdalmas módján. Kezdődött azzal, hogy Marcell ismeretségük óta először úgy támadt vissza, hogy porba sújtotta Elektra összes rávetett vádját. Ellene fordította saját hibáit, melyre nem volt felkészülve. Miután a férfi elviharzott egy pillanatig csak állt némán, akárha az idő is megtorpant volna vele, majd akkorát ordított, hogy beleremegett a ház és földhözvágta mindkettejük bögréjét. A szilánkokká tört csészék közt véül térdre rogyott és csak zokogott. - Miért képes csak Ő kihozni belőlem azt a "kontrolmániás sárkányt"? Miért nem tudok megbocsátani Neki? - kérdezte elkeseredett dühvel. Abban a néhány percben szíve mélyéből gyűlölte érte Marcellt, amiért szembesítette jellemhibáival, melyeknek tényével kapcsolatban mindig is tévesen gondolkozott. - A rohadt életbe! Igaza van! Átkozott legyen a nap, amikor elkezdtem félreismerni magam! - szentségelt tovább fejben. Azután könnyeitől alig látva, remegő kezekkel összeszedte a porcelándarabokat, jól megvagdalva magát velük, hogy pálcája néhány mozdulattával összerakja őket. Felszámolta tehát a káoszt kívül, de lelke mélyén minden zavaros maradt. Ezután jött Mark erőszakos cselekedete, melynek nyoma valamiért nem csak a csuklóiról, de gondolataiból sem tűnik tova. Tudattalanja minduntalan visszacitálja, s vetíti elé, akár egy beakadt moziszalagon futó filmet. Annak a szörnyű éjszakának az emléke újra és újra megmérgezi álmait. Akárha valamiféle kígyómarás volna, ami lassan hatva végül majd megöli. Nincs nyugovása azóta. Éjszakánként felriad és hol Marcell, hol Mark hangját és szavait hallja. Képtelen pihenni, s ennek következményeit már érzi. Tenni igyekszik ellene. Ezért jött ma el a Piacra, melynek egyik eldugott kis zugában árulnak egy kevéssé közismert keveréket, amit "Álomhozó"-ként aposzrofálnak. Elizabetnek megvan a maga gondja, Rudolfhoz elvből nem fordulna, mégha viszonyuk egy elfogadható és tanult, felnőtt emberekhez méltó szintre is lépett. Azonban az idő sürgeti. Az újabb összeomlás árnyéka úgy lebeg felette, akár Damoklész kardja. El kell kerülnie, bármi áron. Imolának szüksége van rá és ezt többé nem felejtheti. Ennek fényében nem volt más választása. Maga kutatta fel a lehetséges gyógyírt és most eljött, hogy beszerezze. Arca fakó, szép ívű ajka cserepes, csuklóin zöldes színűek már a nyomok, de még mindig látszanak. Tisztán, élesen. Kifejező szemei alig csillannak. Alattuk sötét foltok éktelenkednek. Mindezek a fáradtság és a legyengülés egyértelmű jelei. Pedig szüksége van az erejére. Ott a lánya, a tanítás és az animágia. Ezek miatt kell újra talpraállnia.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Czifra Abigél
INAKTÍV


the "P" is silent!
RPG hsz: 21
Összes hsz: 28
Bűbájos bútorasztalos boltja
Írta: 2022. november 5. 19:16
Ugrás a poszthoz

Hansági Tamás

Eredetileg mindenféle vásárlási vagy pénzköltési szándék nélkül sétált az időközben várossá növekedett Bogolyfalva utcáin Abigél, kíváncsi volt csupán, mi minden változott, melyik hely van még mindig itt abból az időből, amikor az iskolából hétvégente átjött a barátnőivel vagy az épp aktuális párjával. Már hónapokká nyúltak a hetek lassan, amióta újra itt volt, de még nem volt lehetősége nézelődni.
Most pedig megakadt a szeme egy takaros kis üzlethelyiség jókora ablakán, ami mögött mindenféle fából készült tárgy - főleg bútor - volt hívogatóan kiállítva. Egyfajta művészet az is, ahogy az ilyesmit elrendezik, bár könnyen lehet, hogy a tulajdonosnak semmiféle szándéka nem volt, csupán így fértek el kényelmesen, és csak Abigél látott bele többet, mint ami valójában ott volt. Bár sok minden volt, mondhatni zsúfolásig, épp csak elegendő hellyel, hogy közlekedni lehessen köztük.
Abi gondolt egyet, és benyitott, orrát egyből meg is csapta a fa jellegzetes illata. A bemutatóterem mellett egy műhely is volt, bár ezt először még csak sejteni vélte, mintsem látni.
 - Szép jó napot..! - köszönt hangosan, nem tudva, merre találja a boltost, és kíváncsian nézelődve sétált beljebb. Remélte, hogy nem az egyik szekrényből fog előugrani a tulaj, mert nem biztos, hogy kapna kedvezményt, miután szétákozta ijedtében.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegedüsh Marcell
KARANTÉN


Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy
RPG hsz: 337
Összes hsz: 378
Írta: 2022. november 7. 09:42 Ugrás a poszthoz

Elektra
× GIF × egy ködös, őszi reggelen ×

A kimerültség egyik ember szervezetére sincsen jó hatással. Így – természetesen – én magam sem vagyok kivétel ez alól. Sután és erőtlenül emelem hosszú lábaimat egymás elé, miközben fejemet lehajtom, fakószínű kezeim pedig nadrágzsebemben pihennek. Nem vagyok túl szép látvány, ezért inkább csak fejem búbját mutatom a nagyérdeműnek. Az, hogy mostanság nem sikerült jól aludni, nemigen foglalja magába az igazságot. Ja, mégis; nem sikerült aludni. Van, hogy éjszaka fent vagyok, és próbálom kitalálni, hogy merre menjek, mit tanuljak, mit tanítsak, miben lehetek jó. A sörözésben verhetetlen vagyok, azonban megélni nem fogok belőle, az már egyszer biztos. Nem, nem lettem újra a lecsúszott alkoholista kategória, de azért esténként le-lecsúszik egy-két-három üveggel. Hátha megszületik az elképzelés a jövőmmel kapcsolatban. Olvastam egy mugli tanulmányt, amiben azt írták, hogy érdemes egy bizonyos véralkohol-szintet tartani, hogyha elveszítjük kissé a kreativitásunkat. Noha itt is nagyon figyelni kell arra, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára, ami eddig nálam kifejezetten eredményesnek mondható. Nem vagyok teljesen összetörve, de nem érzem jól magam a bőrömben. Bizonyára hozzátesz az is, hogy végre elértem arra a pontra, amikor őszintén tudtam Elektra szavaira és tetteire reagálni. Nem teljesen emlékszem az agyamat elöntő méregtől, hogy pontosan hogyan fejeztem ki magam. Néhány napig csak ezen kattogott az agyam, hogy vajon mennyire voltam bunkó és mennyire tapostam a nő lelkébe, de amikor az ő szavait újra pörgettem koponyámban, akkor valahogy ismét elöntött a düh és már nem érdekelt. Kígyót-békát kiabáltunk egymásra, ami – véleményem szerint – teljesen helytálló volt. Itt volt az ideje egy ilyennek, mert az sem mehet az idők végezetéig, hogy mindent lenyelek azért, hogy ő ne sérüljön. Valamilyen irányba biztosan épülni fogunk mindketten ebből a veszekedésből.
Észre sem veszem, hogy egy lágy dallamot kezdek dudorászni, és már-már totálisan elveszek gondolataimban, amikor megérzem mellkasomon valaki vállát. Szépen belesétáltam az illetőbe; összeszedetlen kapom fel fejem.
Elnézést! Nem akar – pillantom meg a nőt, mire hangosan kifújom a levegőt, majd már mélyebb tónuson fejezem be mondatomat. – Nem, nem akartam.
Utoljára módosította:Hegedüsh Marcell, 2022. november 8. 09:30
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
RPG hsz: 749
Összes hsz: 1115
Írta: 2022. november 7. 11:36 Ugrás a poszthoz

Marcell


Erős a váll, mely váratlanul beléütközik, s a lökés nyomán földre hull kopott, öreg, bőr válltáskája. Figyelmetlenül és lassan gyűrte mindeddig bakancsa alá a métereket, ám most azonnal megtorpan. Feje kótyagosságában először csak egy elodázó morgást hallat, ám amikor felismeri a férfi jellegzetes hangját, riadtan emeli rá sötét, karikákkal ölelt szemeit. - Én sem... - mondja erőtlenül, s már húzódna is távolabb, hogy útjára engedje Marcellt. Nem tudja mit mondhatna még, ami nem hangzott el legutolsó találkozásuk során. Inkább lehajol, hogy felvegye táskáját és összeszedje a belőle kihullott holmikat. Egyáltalán nem foglalkozik a férfi jelenlétével. Előre hajol és kiújtózik okmánytartójáért, s kabátja ujja a mozdulat hatására felcsúszik, látni engedve a csuklóján éktelenkedő zöldes foltsávot. Folytatja a szedelődzködést így a másik kezén is feltűnik ugyanazon zúzódás tükörképének nyoma. Egész lényéből megtört lassúság sugárzik. Tovatűnt belőle az energia. Nehézkesen emelkedik fel és szorítja magához holmiját, hogy induljon célja, az eldugott, mondhatni félvilági kis stand felé. Kell az az altató főzet. Egyre jobban. Azonban mellőle a férfi még nem távozott. Meglepettség vet halvány visszfényt fakó-fáradt lélektükreiben. - Segíthetek neked valamiben? - érdeklődik üresen kongó, csüggedt, talán kissé személytelen hangon. Mire vár még? Miért nem ment tovább? Mi tartja itt mindazután, ami legutóbb történt? - kérdezi belső hangján elkeseredetten és értetlenül csóválná meg fejét, ha nem lenne hozzá túl fásult. Moccanatlan áll Marcellal szemben és valahol mélyen, legbelül egyszerre gyűlöli, szereti és átkozza a Sorsot, amiért minduntalan útjába vezéreli egykor volt kedvesét.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Boglyas tér - összes RPG hozzászólása (4124 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 116 ... 124 125 [126] 127 128 ... 137 138 » Fel