Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bágyadt bambasággal meredek az először meglepett tekintetbe, majd lomhán nézek a köveken puffanó táskára. Egy begyógyszerezett pszichiátriai gondozott látszatát kelthetem, ahogyan a lehető legnagyobb nyugalommal nézem végig, ahogyan Elektra lassított felvételben lehajol a retikülért, és összeszedi a kihullott tartalmat. Fejemet kissé oldalra döntöm, fekete szemeim homályosan követik minden egyes mozdulatát. Ajkam elgondolkodón biggyesztem, és erős érzelemhullámaimnak köszönhetően könnyek gyűlnek akaratlan lélektükreimben. De szörnyen nézünk ki, Merlinre! Még akkor is jobban festettünk, amikor szeszélyes viszonyunk süllyedő csónakján áztunk a szélsőségek jéghideg folyójában. Nagyon lassan kapcsol be a gentleman-mód agyamban, így akkurátusan hajolnék, hogy az utolsó tárgyak felvételében segítsek, de már Elektra végez is, és óvatosan kezd felemelkedni. Mafla arccal indulnak el feketéim a karakteres arcélen, hogy aztán a kabát ujjának vonalát követve mélyet sóhajtsak. Milyen furcsa érzés, hogy nem érinthetem többé, gondolom magamban, majd hirtelen hátra hőköl sípolással teli koponyám. Ez nem én voltam, ugye? Nem, nem. Én direkt nem is mentem a közelébe aznap este, inkább távolról emeltem fel a hangom. De, ha a közelében maradtam volna sem okoztam volna ilyen sérülést. Soha nem bántanám őt. Vagy mégis én voltam? Oké, azt hiszem, hogy kezdem elveszíteni a józan eszem.
– Ööö… – kezdem halkan, majd torkomat vagyok kénytelen köszörülni, mire Elektra már nekem is szegezi a kérdést. Fejemet csóválom némán, majd lopva tekintek újfent a nő csuklójára. – Elektra – kezdem halkan, miközben feketéim felszöknek a még meggyötört állapotában is leggyönyörűbb szemekbe. – Ki tette ezt veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Először nem is érti a kérdést. Furcsállva néz a férfira, majd kisvártatva felfogja mire érthette. Vívódásnak helye itt nem lehet. Lojális volt és marad ahhoz, akit szeret. Nem fogja elárulni az aurort, annak ellenére, hogy úgy bánt vele, mint a legveszélyesebb ellenségével sem talán. - Egy ügy kapcsán olyan helyre nyúltam, ahová nem lett volna szabad - mondja ki őszintén a mondhatni féligazságot. Szeme sem rebben közben, hiszen mestere annak, hogy eltitkolja az igazságot. Jól ismeri a módját hogyan leplezze el a valót. Tények kellenek, amikre alapozhat. Egy ügy miatt volt a kirendeltségben aznap későeste és olyasmit tett, amit nem kellett volna. Beleszeretett egy olyan férfiba, akinek eltűnt a neje. Elvonta figyelmét, aztán a nő meghalt, így nem hibáztatja Markot, hogy elvesztette maga felett a kontrollt. Immár inkább fél tőle, de elfogadta a ráruházott bűnös szerepét. Újabb sötét színnel gazdagodott élete szélesvászna, miközben elég ideje volt gondolkozni a helyezten. Arra a következtetésre jutott, hogy könnyebb a férfi számára vádolni mást és önmagát, mint szembenézni a Halállal és azzal, hogy a nő egykor elhagyta. Annak is megvolt persze az oka, ezt is tudja. Vajon ő is elmenekült volna fájdalma elől, ha Zoli életben marad és csak a kisfiuk vész oda abban a szörnyű tűzben? Ki tudja. Hősnőnk ezen nem filozofált, hiszen okafogyott maga az alapfeltevés. - Te sem festesz valami fényesen, ami azt illeti - szúr oda egy keresetlen bókot a rá jellemző csípős éllel. - Abból az erőből, amivel meglöktél úgy tűnt, igyekszel valahová... - hagyja függeni maguk közt szavait. Tényleg nem érti mit akar még tőle Marcell. Mindent egymásra borítottak, ami a szívüket nyomta. Nem működne köztük már a barátság sem, ez tisztán látható. Imola csak akkor lesz a gyámleánya, ha Elektra az aprónép tizennyolcadik életéve előtt halálozik el, s akkor már beszélnijük nem kell. Mit akarhat még tőle?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Még egy apró véső mozdulat és az elég nagynak mondható fedelén a virág elkészül. Legalábbis az intarzia alapja, melybe azután majd egy másik fa kerül és rajzolja ki az imolát. Unokahúga kislányának készül a láda, mely a bele pakolt holmikat egy bűbáj hatására rendben tartja. Elekra kérte fel a munkára, amire Tamás azonnal igent mondott. A család megbízásai mindig fontossági listája elején állnak. Nem kért pénzt. Főtt ételben és süteményekben vár viszonzást szakértelméért. A nőért ismét aggódik, de sűrűbben jár hozzá, ezért jobban oda tud figyelni rá és segíteni, ha szükséges. - Egy pillanat és megyek! - kiált ki a műhelyből, majd előbb leteszi a vésőt, majd leporolja kötényét és kioldja. Levéve azt is a szerszám mellé teszi és kilép az ügyféltérbe, ahol egy nőt pillant meg, aki láthatóan tétován téblábol a bútorok erdejében. Természetesen rossz úton indulva. Ismerős a helyzet. Megesett már párszor a helyiség zsúfoltsága miatt. Hősünk így csak fejét ingatva, kissé unottnak mondható hangon szólal meg ismét - Vigyázzon mert ott van egy zsá...moly - próbálja figyelmeztetni a hölgyet, aki ennek ellenére is nagy valószínűséggel felbukik a nevezett bútordarabban. Tamásunk szemét forgatja, majd gyorsan odasiet és ha a hölgy valóban közelebbi ismeretségbe került a padlappal, akkor felsegíti, de mindenképpen ellenőrzi állapotát. - Kicsit sok a mintadarabom - igyekszik menteni a menthetőt, és hajába túrva figyeli mi történik. Hatalmas termetével magasodik a nő fölé, de inkább tűnik kíváncsinak, mint bűnbánónak. Nem az ő hibája, ha a betérők nem néznek a lábuk elé és felfedezik a parketta erezetét, amit szintén ez a nagyra nőtt, bűbájos asztalos alkotott. Sokrété fa tehetség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Igaz, hogy a magyarral nem találkoztam annyit, mint a románnal, ám de nagyon nehéz számomra ez a nyelv. Nem tudom mikorra tudom elfogadható szintre megtanulni, addig itt van ez a fejfájdító eszköz, ami sokat segít a hétköznapi életben.
Arcom mosolyra húzódik a nő kedvessége hallatán. Persze nem ismer, így ezek csak kedves szavak, azonban tényleg nagyon igyekeztem jó apja lenni a csöppnek, még akkor is, ha nem is mindig sikerült úgy, ahogy elterveztem.
Megdöbbent, hogy mennyire nyugodt a nő kislánya, bár ez egyértelműen látszik Minouch mellett is, hogy teljesen más vérmérsékletű a két lány.
- Ha önként választotta, akkor lehet, hogy nem magányos. Csak kell neki saját tér, valaki szociálisan lemerül, ha sokat van emberek között. - Felelem biztatóan. Úgy fest, hogy ők ketten most jól megvannak és szívesen nyit a kislányom barátságára, noha fordító eszközzel képesek csak kommunikálni. Biztos vagyok benne, hogy nálam ügyesebben fogja felszedni a magyar nyelvet, főleg, ha lesznek kis barátai.
Egy pillantra azt hiszem, hogy  magányt örökölte a kislány, azonban gyorsan kapcsolok, mielőtt megint butaságot mondok. Franciául nem csinálnék ilyen kínos bakikat.
- Áh, akkor ön festő? - Kérdezem érdeklődve. A varázsvilágban nagyon szép művészeti alkotások vannak, mindig is csodáltam azokat, akik ilyeneket képesek alkotni, azonban ez rám sajnos nem igaz.
- A legfontosabb, hogy boldogok legyenek és azt csinálják, amit szeretnek. Minouchom nagyon érdeklődik bájitalok iránt, imádja a kísérleteket. - Minél jobban gőzölög színes, bugyborékol, ő annál jobban odavan ezekért a dolgokért. Ha robban, az külön bónusz. - Meg aztán mindig futkosok utána... vele... Mikor hogy. - Az apát fitten tartom projekt nagyon jól halad, bár én sosem voltam az év sportolója.
Elfogadom Elektra kézrázását, bár azért nem olyan erővel rázok kezet, mintha férfi lenne. Biccentek is, hogy jelezzem, örülök a találkozásnak. Szemmel láthatóan a két apróság is hasonlóan érez.
- Momó... ez tetszik. Ez mit jelent? - Csipogja Liliane, bár a kiejtésén még van mit csiszolni, ami a nevet illeti.  Ő maga is koccig húzza a hintát, hogy aztán széles mosollyal az arcán kinyújtott lábbal szálljon tova.
- Közelebb? - Kérdi szemöldökét ráncolva, majd jól szemügyre veszi kékjeivel az eget, amiben eddig csak a vattacukrot látta. - Ott laknak fent? - Kérdezősködik tovább, azonban látszik rajta, hogy tudja a választ.
- Áh, ott a kastélyban? - Mutogatok igazából csak valahová, mert fogalmam nincs, hogy mi hol van ebben a faluban. Nagy kastély, jól beazonosítható. Hallottam hírét, hogy van itt valamilyen középiskola, azonban nem tervezek ilyen hosszútávra itt, hogy bármilyen okból is utána nézzek.
- Még tavaly, azóta néhányszor már újra jelentkezett. Nem tette könnyebbé az életünket. - Nevetek zavartan a robbanó bájitalokra gondolva. Lehetséges, hogy egy átlagos háztartásban nem okozna ekkora kalamajkát, azonban, ahol rendszeresen forr valami és tűz pislákol a bájitalos szekrény közelében, ott különösen figyelni kell.
- Imolának még nem? - Kérdezek vissza érdeklődve. Nem mutatok aggodalmat, valakinek később jön, bár megnyugtató, ha megjelenik. - Általában ahhoz szükséges valamilyen hirtelen indulat? Ha ilyen nyugodt kislány, lehet a szikra kell neki. - Aztán berobban, mint a bájitalunk. Perferkt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tekintetét járatja az aprónép és új ismerőse között. Kaméleonnak kellene lennie, hogy instant szemtengely ferdülés nélkül kivitelezze mindezt, helyette inkább fejét forgatja hol ide, hol oda, hogy mindkettőjükre figyelhessen. - Introvertált volt apja is, de ez nem ugyanolyan - fejtegeti tovább, kissé merengve - Aminek sajnos én is a kiváltója vagyok - teszi hozzá szomorkás belső hangja, mely nem hagyja, hogy erről a tényről megfeledkezzen. Vétkes abban, amin a lányának az utóbbi időben át kellett mennie. Talán kezdettől fogva nem volt anyának való igazán. Erre ismét rá kellett jönnie. Felelősség érzetének túl alacsony volt a küszöbe, ami gyermekét illette. Ezen gondolatoktól kedve komorrá válik, amit azonban a férfi feltevése azonnal átváltoztat könnyed kedélyességgé. - Koránt sem. Maximum szobát tudok festeni, és azt sem túl ügyesen - mondja szélesen mosolyogva - Jelenleg tanár vagyok és rádiós műsorvezető - vall színt hivatásairól, melyek összbevételéből végre meg tudja talán venni azt a felrúnázott legkeveréses tűzhelyet, amit pár hónapja kinézett már magának a Bagyolhírek háztartási rovatából. Ezután csak egyetértően bólint párat. Igen. Az a legfontosabb, hogy boldogok legyenek a gyermekeik és ha ehhez egymás társasága is hozzásegíti őket, akkor eltérő jellemük ellenére nyugodtan barátkozzanak. - Nem irigylem, nem lehet egyszerű egy ilyen eleven kis emberre vigyázni. A fiam volt ilyen. Alig kezdett járni és már fenn is volt mindenen - nosztalgiázik lágy mosollyal, ahogy lelki szemei előtt megjelenik angyalarcú kisfia a szőke fürtjeivel, nagy szemeivel és bájos arcával. Olyan volt, mint egy kis angyal, s azzá is vált a sors akatatából. - Csak becézés, de semmit sem jelent - beszél kicsit pihegve Imola, ahogy lendületesen hajtja magát a hintával. Nehezebben kap ilyenkor levegőt és kicsit a szája színe is lilás árnyalatúbb mint a mellete játszó kislányé. - Anya mindig ezt mondta, amikor megkérdezem, miért nem láthatom őket csak fényképről...De most már tudom, hogy igazából meghaltak és azért nincsenek velünk - beszél a lányka kissé szaggatottan, miközben fel és le jár a hinta alatta. Lassítani kezd, hogy véget vessen a hajszának, amit a csúcsrajárásért vívott. - Szeretsz rajzolni...Mi..Min...Lili? - mosolyodik el Imola, zavarában mert nem tudta kimondani a számára idegen kiejtésű becenevet és reméli, hogy újdonsült kis barátnője a számára könnyebb verzió miatt nem fog megharagudni. - Pontosan ott, igen, ahol pechére a jóanyja is tanít - követi a férfi mozdulatát, ahogy a tanoda irányába mutat - Nálunk eddig sajnos semmi nyoma mágiának. Nem ő lenne az egyetlen kvibli a családban, de tartok tőle, hogy ez még jobban kizárja majd a nem épp befogadásáról híres varázsvilágból - méltatlankodik keserű szájízzel. Imola már így is annyi mindent másként élt meg, mint a korabeli gyerekek, hogy félő egy ilyen helyzettel nem tudnának mit kezdeni. Hősnőnk minden éjjel azért imádkozik, hogy csak egy cseppnyi jelét adja ereje, hogy létezik egyáltalán. - Sajnos kijutott neki a szikrákból bőven egész életében - sóhajt mélyet Elektra, hogy elpillantva a gyerkőcök felé, lányán pihenjen meg tekintete - Van egy olyan érzésem, hogy ezek kioltották a benne lévőt, de persze a reményt nem adom fel, hogy egyszer mégis előhívódik az ereje. Gondolom az ön neje is így érzett, míg meg nem történtek azok az apróságok - beszél immár jóval bizakodóbban, de arcán és főleg sötét, kifejező szemeiben továbbra is ott ragyog az aggodalom fénye, mely lelke legmélyéből sugárzik. Szereti a gyermekét és félti, miközben bűntudat gyötri, amiért nem képes olyan anya lenni, mint amilyet nézete szerint az aprónép érdemel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Látszólag egyikünk sincsen a képességei csúcsán, de az meglep, hogy nem vág azonnal a kérdésre az esze a nőnek. Látom rajta a bágyadt, megfáradt elgondolkodást, mire én éppen megismételném a kérdést, kiegészítve azzal, hogy a nyomokra is mutatok. Azonban nem sokkal később mégis megkapom a választ. Ami nem hazugság ugyan, hiszen lehetséges, hogy egy „ügy” kapcsán szerezte ezeket, noha akkor is valakinek el kellett követnie a szorítást ahhoz, hogy ilyen sebesülés maradjon utána. Attól, hogy még nem mutatom magam mindig a legélesebb késnek a fiókban, nem azt jelenti, hogy agytekervényeim képtelenek az ilyen jellegű puzzle-darabokat összerakni. Elgondolkodón nyalom meg színtelen, kissé kiszáradt ajkaimat. Szeme sem rebben, persze. Hiszen nem hazudik, de mégis elhallgat valamit. Ha egy olyan ügy lenne, akkor talán hozzátette volna, hogy valami félbolond tette ezt vele. Mégsem teszi, ami miatt arra merek következtetni, hogy vagy véd valakit, vagy tényleg úgy érzi, hogy semmi közöm már ahhoz, amit csinál. Nem tudom. Valamiért mégis inkább az előbbi az, ami megmozgatja bennem az Elektrától eltanult gondolkodást, így csakis egy emberre tudok gondolni, aki talán megtehette, és Elektra védené őt. Ki tudja… talán lesz alkalmam óvatosan puhatolózni a témában. Aggódom érte. Persze, hogy aggódom, különben nem esnék gondolkodóba. Azonban azt is látom, hogy minden szava és mozdulata közömbös. Meglehet, hogy nekem is ehhez kell tartanom magam. Nem tudok… nincsen erőm már egy olyan szekér után futni, ami egyszerűen nem akar már engem felvenni.
– Ühüm – hümmögök végül érezhető gyanakvással, de nem feszegetem tovább a témát. Nincsen szándékomban megalázni magam azzal, hogy aggodalmamnak és féltésemnek hangot adok, amikor a másik látványosan hallani sem akar rólam. El kell fogadnom a tényt; Elektra nem, hogy nem szeret, hanem teljesen közömbössé is váltam számára, ami még fájdalmasabban hatol szívembe. Még szerencse, hogy a kialvatlanság valamelyest tompít minden érzelmemen. – Tudom – bólintok arra, hogy én sem vagyok egy matyóhímzés ezzel az ábrázattal. Megvonom vállamat. – Ashwagandha bogyót keresek – Európában igaz nem túl ismert az „álombogyó”, azonban meglepően sok dologra lehet bukkanni a bogolyfalvi piacon. Lassan tekintek vissza a nőre, akire a titkolózáson kívül minden rá van írva; a hanglejtése személytelen, tekintete fakó és idegen. Hümmögök még egyet, amolyan „megértettem” jelentést hordozva magában. A helyzet kezd kifejezetten kellemetlen lenni számomra; senki nem szereti érezni, hogy felesleges, így zavartan megköszörülöm torkomat, finoman kikerülöm a nőt, majd még egy pillanatra felé fordulok az elköszönés előtt. A zöldes foltokra mutatok hosszú, kissé remegő ujjaimmal. – A fekete nadálytő és árnika általában segítenek az ilyenen – szorítom egy halvány, kedves mosollyal össze ajkaimat. -  Legyen szép napod! – nem tudom megjátszani, hogy nem érdekel, ám azt látva, hogy ő a háta közepére sem kíván… nem akarok bohócot csinálni magamból. Lassan indulok hát tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Zsigereiben érzi, hogy a férfi nem hitte el amit mondott. Mindig is okos volt, s most, hogy egy ideje ismeri hősnőnk csavaros észjárását, már nem olyan könnyű előtte megtartania titkait. Mégis így cselekszik, mert ezt érzi helyesnek. Mark ivott, ráadásul meghalt a felesége. Való igaz, hogy az erőszakos kirohanásra nincs valódi mentség. Mégis Elektra számára, aki maga is elvesztette szeretteit, érthető. Ezért sem árulta el az aurort. Ez csak rájuk tartozik. Ha akar, majd bocsánatot kér, de ha nem, hát ő azt is elfogadja. Közben elhangzik Marcell indoka a sietségre és még ad néhány tippet a foltok kezeléséhez is csak úgy kéretlenül. Hallatszik az elnyomott aggodalom a hangjában, ahogy megremeg bizonyos betűk kiejtésekor. Feszültség alatt van a férfi egész lénye. Erre csak most ébred rá, s már majdnem elsétál mellette volt barátja, amikor utána tud szólni. Fejével követte, így most a hátának intézi szavait. - Téged sem hagy aludni a bűntudat Nagymenő? Nem vagy egyedül ezzel. Igazad volt. Mindenben. Tényleg egy konzrollmániás sárkány vagyok melletted, mert sosem láttalak erősebbnek önmagamnál. Addig a múlt heti napig - indul meg ő is ugyanabba az irányba, de tartja a távolságot - Téged mindig könnyű volt bántani, mert tudtam mivel okozhatom a legnagyobb fájdalmat neked. Kiismertelek, ellened használtam a hibáidat, a túl jó szívedet, amiben talán, ki tudja miért, még mindezek után is helyem van, pedig ezt érdemlem a legkevésbé. Manipulálni csak azt lehet, aki hagyja magát, de te végre szembeszálltál velem. Fájt. Mert csupán az igazság az egyetlen, ami képes mindennél jobban fájni. Azonban ez kellett ahhoz, hogy belássam bennem volt kezdettől fogva a hiba és nem benned - ejti ki puhán, szép ívű ajkain az utolsó mondat szavait. Összébb fogja magán kabátját, majd gyorsít annyit léptein, hogy beérje a férfit - Bocsáss meg nekem, ha tudsz... - susogja akár az őszi szél, mely leveleket sodor az úton, azután elfordulva megindul saját uticélja félé. Tartozott Marcellnek ezzel a vallomással. Ennyi év után bevallhatta neki azt, amire ő is csak nemrég döbbent rá, éppen miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Lomhán emelem lábaimat, ami nem csupán a bágyadtságnak betudható. Egyszerűen nem akarnak vinni mázsásérzetű lábaim. Nem akartam, hogy ez legyen. El sem tudtam képzelni, hogy milyen, amikor gyönyörű szemei a tüzes szerelem helyett már üresen, személytelenül néznek vissza az enyémekbe. Legbelsőm fekete-fehér billentyűinek basszus szekcióján egyre mélyebb és mélyebb hangok zenésítik meg a bennem kavargó érzelmeket. Fancsali képet vágva bámulok magam elé, eres kézfejemet visszadugom zsebem menedékébe, majd egyszer csak megtorpanni kényszerülök. Néhány lépést tettem, így még bőven hallótávolságban vagyok úgy, hogy Elektrának nem is igazán kell felemelnie a hangját. Nagymenő. Sosem fájt még ennyire a megnevezés. Nem akarom többé hallani. Elektra, nem vagyok a barátod, soha nem is voltam és soha nem is leszek. Mindig szerettelek. Legyek Marcell, legyek Hege. De a Nagymenőt egy életre kitörlöm az életemből. Még mindig háttal állok a nőnek, csupán orcámat fordítom jobb vállam fölé, miközben hallgatom őt. Igazam volt. Ez egy pillanatra talán még kellemesen is bizserget, azonban az, ami ezután jön kettős érzésekből egyre fájdalmasabbá kezd válni. Felléptem ellene akkor. Mert úgy éreztem helyesnek. Most nem érzem így. Nem akarok többet erről beszélni. Aztán egy igencsak durva mondat hagyja el Elektra ajkait „Téged mindig könnyű volt bántani, mert tudtam mivel okozhatom a legnagyobb fájdalmat neked”. Akkurátusan, szinte lassított felvétel-szerűen fordulok szembe vele. Miért akart tudat alatt bántani engem? A gyengédség miatt, amivel fordultam felé? Nem értem, hogy mi történik. Remélem, hogy csak álmodom az egészet, mert ha ezek a szavak valóban elhagyják gyönyörű ajkait, akkor csupán egy rémálom formájában vagyok hajlandó emlékezni rá. Fekete lélektükreim mélységes kiábrándultságot közvetítenek lelkem moziterméből, ám könnyekre már nem futja. Azt mondják az okosak, hogy mindenki céllal érkezik az életedbe, tanítani szeretne neked valamit. Sokat tanultam magamról és arról, hogy az érzelmek elfojtása, a másokba vetett, elvakult hit nem vezet sehová. Csak engem egy kényelmes gumiszoba irányába.
Ekkor lép elém a nő. Meglepetten húzom ki magam, hogy fölé magasodva nézzem őt. Kabátját bájosan húzza össze magán. Látom rajta, hogy a bocsánatkérés után máris útjára indulna, ezért még utoljára finoman arcéle alá fogok, hogy homlokát ajkaim elé emelhessem, ahová utolsó óvó csókom kerül. Megtanultuk a fájdalmas leckét saját bőrünkön. – Ég veled, Elektra! – suttogom még homlokába, majd lassan elhúzódok. Egy erőtlen mosolyt küldök felé, s végig nézem, ahogyan eltűnik a ködben. Egy ideig még ácsorgok, majd mély sóhaj hagy páragőzt a fagyos, őszi levegőben, hogy aztán csüggedt arccal, lehajtott fejjel és szájam belsőjét rágcsálva tűnjek el én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A postán kölcsönzött baglyot, hogy külföldre levelet küldhessen a kisebbik lánynak, akivel az elmúlt időszakban nem alakult jól a viszonya. Összevesztek, az ifjú hölgy mindent apja arcába vágott és nem jó szívvel váltak el egymástól, aztán már több, mint egy hete nem is kommunikáltak. Mark viszont ahogy kezdte egy kicsit jobban összekaparni magát, úgy érezte annak is fontosságát, hogy szeretett lányával kibéküljön. Ezért is tartotta annyira fontosnak, hogy feladja a levelet. Sietve esett be az épület ajtaján, épp a zárás előtt néhány perccel, s már az ott dolgozók is húzták a szájukat, mégis sikerült kikölcsönöznie azt a baglyot és megirányítani London felé. Legalább ezt az egy dolgot sikerült megoldania, ha már a kutyáját nem találta, amiatt is aggódhatott, hogy Bütyök vajon hol kóborol. Eddig nem kereste, mert belesüppedt saját fájdalmába, de most, hogy kezdett tisztulni az elméje, rájött arra, hogy mennyi mindent szalasztott el. Aggodalma is mostanra erősödött fel úgy igazán, ezért is húzta elő kabátja zsebéből az egyik kollégája által rajzolt fantomképeket Bütyökről, hogy aztán a Postán, a Hivatalnál és a téren is kirakjon belőlük egyet-egyet, hátha valaki megtalálja majd a kutyát. Épp az utolsót tűzte ki, amikor észrevett egy ismerős alakot, akivel annak idején a Rotshtein ház előtt futott össze. S persze, össze is állt a fejében a kép, hisz valószínűleg ez a férfi lehetett az, aki végett aztán Elektra eltűnt az országból. Nem tudta, hogy együtt vannak-e, történt-e azóta bármi is, mert a nőt sokáig nem látta, s a legutóbbi találkozásuk sem úgy alakult, ahogy annak alakulnia kellene, mikor két ismerős, jó barát, rokon, vagy szerető összefut egymással.
- Jó estét, elnézést! - lépett oda a férfihez, nem tudván, zavarja-e, s felmutatott neki egy képet Bütyökről. - Nem látta esetleg ezt a kutyát? - tényleg érdekelte a válasz, minden információ jól jött most, de volt még valami, ami érdekelte Markot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Fárasztó volt ez a nap. Sokat rohangáltam, és nem tudom hányszor adtam hálát magamban Merlinnek, hogy képes voltam megtanulni hoppanálni. El se tudom képzelni, mihez kezdenék, ha nem lenne ehhez elég varázserőm. Így se volt már energiám átöltözni az utolsó edzés után. Ezért nézek ki úgy, ahogy, kissé kócos konttyal a fejem tetején, kicsit bő, de tökéletesen meleg szürke felsőben meg fekete jóganadrágban, hozzá pedig kényelmes edzőcipőben. Nem mondhatni, hogy nem szeretem egyébként, de ma már a hátam közepére se kívántam az egészet. A vállamon féloldalason lóg a hátizsákom, még cipelem a könyveimet, és a kezemben meg papírtasakban minden, amit a boltban éppen a bevásárlólistáról be tudtam szerezni. Ha hazaértem, ebből még a vacsorának is el kellene készülnie. Fáradtan szusszanok végignézve a Boglyas téren, igyekezve fejben felmérni, mennyi idő is, mire még hazakeveredem. Eszembe se jut, hogy esetleg lebegtethetném a csomagjaimat, mint egy rendes és értelmes varázsló, és különben is, az edzés fontos, felfoghatom ezt is annak. Remélem, senki ismerősbe nem futok bele véletlen sem. Sietősen indulok neki éppen ezért, hogy mielőbb átvágjak a téren, mielőtt még tényleg valakibe belebotlanék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ki gondolná, hogy egy több órás vonatút eltelhet gyorsan? Én már nem gondolom, hanem tudom. Voltam olyan szerencsés, hogy senki nem tisztelt meg a jelenlétével a négy személyes üléseknél, így egymagamban foglalkozhattam a szakdolgozatommal. Egy idő után már az engem - messzebbről - vizslató tekintetek is semmivé foszlottak.
Elégedetten mosolyogva nyomom el a már leégett cigarettát a földön, majd dobom a kukába. Aprón húzom meg a bőrtáska pántját a vállamon, megigazítom a kabátomat, majd lassú léptekkel indulok el az állomásról.
Elég pár lépés, és már a következő napok körül járnak a gondolataim: mikor kell mennem a fegyházba, kikkel kell foglalkoznom aznap, milyen zh-im lesznek, valamint mindezt össze kellene egyeztetni azzal, hogy Elias közölte, hétvégén Párizsba kellene utaznom fotózásra, nem beszélve arról, hogy Helsinkiben is várnak ugyanezen okból. Felciccenve dörzsölöm meg szemeimet, de nem állok meg, és ennek köszönhetően ütközik belém valaki oldalról.
Amilyen apró, meg sem érzem, mégis megemelkedett szemöldökkel pillantok le rá. Átható, kék tekintetem minden részletet pillanatok alatt megjegyez, és végre fel is dolgozza a kapott információt. Halványan mosolyodom el.
- Hargita - mondom ki lágyan nevét. - Nem ütötted meg magad nagyon? - helyezkedem vele szemben, tekintetemben őszinte kíváncsiság ül, miközben várom a választ. Meg kell hagyni, teljesen máshogy néz ki, mint amikor először - és azt hittem utoljára - találkoztunk. Kicsi ez a városka, és erre minduntalan rá kell jönnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kérdés után, szemem sarkában tűnik fel a vöröslő alma a szürkülő betonon. Törzsből fordulok arra, végül tincseimet hátratúrva fordulok rendesen is felé, hogy leguggolva felszedjem és tegyem a már Gitta mellett lévő tasakba. Kiegyenesedve hajolok le kicsit, kezemet nyújtom felé.
- Hadd segítsek - fogom meg éppen a haját igazgató kezét, majd fordítom úgy, hogy óvatosan rá is tudjak szorítani. Ajkamon virít folyamatosan halvány mosolyom, ahogy minimálisan húzom magam felé, remélve, hogy megfeszíti karját és valóban fel is tudom húzni a földről. Ha sikerül hajolok le, hogy ujjaimra akasszam a szatyrot.
- Örülök - pillantok rá, mielőtt visszaállnék ismét vele szembe. - Hazafelé sietsz ennyire? - eszem ágában sincs felé nyújtani a bevásárolt holmikat, amíg nem kapok választ. És mikor válaszra várok, nagyon türelmes tudok lenni. A halvány mosolyból lesz egy igen erőteljesen látható. Csak hallgatom, fejemet csóválom meg végül halkan nevetve.
- Pedig reméltem, hogy szándékos volt - billen oldalasan fejem. - Ennél jobb oka aligha van két embernek beszélgetni. Hazakísérlek - csillannak meg kékjeim játékosan, mert ezt a kijelentést még soha senki nem hallhatta a számból és valószínűleg nem is fog megtörténni többet. Nem szenvedtetem sokáig, könnyed mozdulattal állok mellé, jelentőségteljesen pillantok le rá, jelezve, hogy indulhatunk.
- Szeretnék gratulálni. Megkaptam a Minisztériumtól a végzést, hogy alkalmas vagy a képességtanulásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jaj, te jó ég. Hát tudtam, hogy Bogolyfalva nem olyan nagy, de azért ennyire nem lehet kicsi sem. Vagy mégis? A mellékelt ábra azt mutatja, hogy mégis, hiszen itt áll előttem. Sőt. Mikor fogta meg a kezemet? Megfeszítem a karomat, így azért tényleg egy kicsit könnyebb felkelni, bár egyedül is ment volna azért. Én nem az a lány vagyok, akit meg szoktak menteni, úgyhogy egészen ügyesen meg szoktam tudni menteni magam. Most meg erre tessék, a végén kiderül, hogy a romantikus regények szőke hercegei - akikről én azért azt hittem, hogy kihalt faj vagy esetleg soha nem is létezett, csak megálmodta egyszer egy erre vágyó szerző - mégiscsak vannak. Hihetetlenül zavarban vagyok, még mindig ég az arcom, és gyanítom, hogy olyan piros lehet, mint az eridon színe. A hajamat szerencsére már sikerült kibontani, úgyhogy a madárfészek már eltűnt, bár néhány kósza tincsem még igyekszik kitartóan őrizni az emlékét annak, hogy milyen szépen néztem ki pár perccel ezelőtt. Mentségemre szóljon, én tényleg nem akartam találkozni senkivel sem, főleg nem Mihaillal.
- Köszönöm - mondom végül kis fáziskéséssel arra, hogy felsegített, és már nyúlnék is a csomagom után, de megelőz. Édes Merlin, hát még lovagias is. A fehér lovat vajon hol hagyta? Nem merem megkérdezni. Lehet, hogy unikornisa van amúgy is valahol a falu szélén, én már azon sem lennék meglepődve. A táskám fülébe kapaszkodom, és meglepetten pillantok rá. Megint kezdődik. Kinyitom a szám, majd becsukom, újra ki, és én vagyok a parton tátogó guppi, ami mindjárt itt fog megfulladni, mert a vízben lenne a helye. Most realizálom igazán csak, hogy legalább egy fejjel magasabb nálam, kicsit talán még annál is többel, és éppen kijelenti, hogy hazakísér. Ez nem kérdés volt. Izé, igen, hazafele indultam, de most hogy is, merre is... zavartan körbepillantok, rá kellene jönni, hogy a téren melyik is a jó irány pontosan. Hogy lehet, hogy ennyire nagyon összezavar, pedig tényleg nem ejtettek amúgy a fejemre.
- Köszönöm - ismétlem magam, bár most éppen valami másra vonatkozik legalább, mint az előbb. - Az nagyon jó hír. Majd... várj... izé, én most tegezhetlek? Úgy értem... Jajistenem, nem tudom, hogy miért vagy hogy csinálod, de ez most már biztos nem véletlen, hogy tiszta hülyét csinálok magamból - motyogom a lábam elé nézve közben. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyit hall, sőt, félig abban se vagyok biztos, hogy ezt most hangosan gondolom-e, mert kierőltetni magamból igazság szerint csak annyit akartam, hogy jó hír, hogy alkalmas vagyok az illúziómágiára, hogy addig se hallgassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az, hogy azonnal a hajával kezdett el babrálni, nagyon sok mindent elmondd. És nekem ennél több nem is kell. Már Zlatan irodájában feltűnt a különös viselkedés, de a hivatalos körülményekre tekintettel nem engedhettem meg magamnak, hogy közvetlenebb legyek. Vagy hogy kicsit kiélvezzem a helyzetet, mert egyértelműen hatással vagyok rá, és nem minimálisan, ami akaratlan csal mosolyt arcomra.
Fejem kicsivel jobban billen félre, ahogy várom a választ, és igyekszem nem elnevetni magam a tátogást végig nézve. Mindössze másik lábamra helyezem a testsúlyomat, hogy legalább addig is történjen valami, így a mozdulat, természetesen, teljesen tudatos - ezáltal kerülök hozzá közelebb is. Aprót biccentek a hálálkodásra, azonban ez a nyugodt kisugárzás nem tart sokáig. Akaratom ellenére nevetek fel, kezemet húzom szemeim elé, így lemaradok arról, ahogy
- Aranyos vagy - jelentem ki még mindig nevetősebb hangon, lassan fordulok felé. Mindenféle gátlás nélkül nyúlok előre, hogy behajlított mutatóujjamat tegyem álla alá és emeljem meg a fejét, hogy rám nézzen. - Nem csinálsz magadból hülyét, ne aggódj ez miatt. Sokan járnak ugyanabban a cipőben, mint te, ez teljesen normális - mosolyodom el, kezemet húzom vissza magam mellé. - Igazából kérni szeretnélek, hogy tegezz. Szerintem nem vagyok sokkal idősebb, mint te - azonnal visszagondolok a kapott aktára, amit a kezembe nyomtak, hogy ennyit kell tudnom a lányról, akit hamarosan szét kellene szednem. Nem tudom, mégis mit hisznek a pszichológusokról, vagy egyáltalán arról, mi folyik a zárt ajtó mögött, de túlzásnak éreztem és még mindig érzem a megfogalmazást. Nem tudok olyan mélyre kerülni, hogy minden sérelem napvilágot lásson, főleg, mert egy alkalomról van szó mindig. Ez édeskevés lenne ehhez. A gondolat kúszik be: húsz éves. Akkor valóban nincs köztünk olyan sok év, mint elsőre gondolni lehetne.
- Indulhatunk, kedves?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Most komolyan engem bámul? Végignézek magamon, és csak még rosszabb lesz a zavarom, azért ez így messze nem a standard kinézetem. Ennél rosszabb akkor lehetett volna csak, ha a temetőben talál könyékig földesen, mert besegítek a növények gondozásában. Hogy lehetek ennyire... nem is tudom, minek lehet ezt mondani. Szerencsétlen. Pedig az esetek nagy többségében én tényleg egészen normális tudok lenni, értelmes beszélgetéseket folytatok, most meg. El se kell mondani, elég csak rám nézni. Tágra nyílt szemekkel pislogok rá. Aranyos? Én? Ha nem ketten állnánk itt éppen, biztos körbenéznék, hogy ugye valaki másnak mondta ezt. Jobb lenne menni, mert még hihetetlenül messze van az a hülye Macskabagoly utca és ha nem hagyja abba, amit művel, úgy fogok becsordogálni a kapu alatt, ha eljutok addig. Tényleg úgy fog kelleni Esthernek összekanalazni, megállapítottam ezt én már múltkor is, pedig akkor nem is volt ennyire közvetlen. Csak szemem sarkából pillantok fel a kijelentését hallva. Sajnos ez nem nyugtat meg, hogy mások is így reagálnak rá, mert attól érezze magát más zavarban. Bár kiderül mindjárt itt, hogy egyébként is minden ujjára jut ki tudja, hány lány. Hányan lehetnek itt Bogolyfalván? Azt olvastam az egyik tankönyvben, hogy úgy átlag kétharmad világszinten a nők aránya, vagy legalábbis azt közelíti, és akkor ahhoz mérten, ha még a nyugdíjas nénikkel is számolok... hát na, az jó sok lány még úgy is.  
- Hány éves vagy? - kérdezem meg még magamat is meglepve, csak úgy kicsúszik a kérdés, pedig tudom, hogy ilyet nem szokás. Nőktől főleg, de amúgy sem szép. Viszont arra világosan emlékszem, hogy a parancsnokságon én elmondtam, hogy huszonegy leszek Karácsonykor. Szóval most kitört belőlem az elemi kíváncsiság, a tegezés meg így már el is dőlt. Legutóbb nagyon kerültem, hogy bármi olyat mondjak, ahol ez előkerülne, de ezt a kérdést hogy teszi fel az ember másképp? Így se kellene, de már nem tudom visszaszívni. Szörnyű vagyok. Ha lehet, akkor most biztos vörösebb lettem még annál is, mint eddig voltak, és inkább bólogatok. Indulhatunk, persze, ha tehetném, már sprintelnék, de az ő kezében van a vacsorához való.
- De...de... ez miért? Na, most komolyan... én tényleg nem vagyok ilyen... - motyogok már megint. Össze kellene szednem magam, de mire sikerül, mindig megszólal vagy csak ránézek, és kész, csöpögök is. - Biztos sokan mondták, hogy olyan vagy, mint a szőke herceg a könyvekben - osztom meg végül, ezúttal makacsul az épületeket bámulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kérdésen nevetek fel visszafogottan. Fejemet ingatom meg, mert ha megtudja, lehet nem fogja elhinni nekem. Igazából még én is hadilábon állok a ténnyel magával, hogy mennyi idős vagyok, de... halványan elmosolyodom.
- Huszonhét - felelem végül ugyanolyan mosollyal. Valakik pánikolnak közel a harminchoz, valakik imádják, valakik elfogadják. Én? Nekem mindegy, mert ugyanúgy fogok kinézni az elkövetkezendő még ki tudja hány évig is. - Sokallod? - emelkedik meg fél szemöldököm kérdőn, a kérdés komolynak hangzik, de belül remekül szórakozom az egészen.
Halkan hümmögve emelem fejemet az ég felé, amikor kifejti még egyszer, ő mennyire nem ilyen. Latolgatom a lehetőségeinket, őszintén, nincs valami sok, de ez nem tántorít el attól, hogy csak még inkább szórakoztatóvá tegyem a helyzetet. A következő mondatra pillantok le, ajkaim nyílnak el egymástól.
- Nem, még senki nem mondta. Ezek szerint neked én vagyok a szőke herceged? - mosolyom szélesedik vigyorrá, amit valószínűleg nem lát, mert sokkal jobban lekötik a figyelmét az épületek, amik mellett elhaladunk. Bár arról fogalmam sincs, merre megyek, hiszen ő tudja - remélhetőleg - merre lakik, de most megelégszem annyival is, ha csak követem.
- Visszatérve az előző kérdésedre: mit szólnál, ha nem mondanám el, hogy miért, hanem te jönnél rá magadtól? Ha elmondom, abban nincs kihívás - szabad kezemmel nyúlok nyakam másik oldalához és dörzsölöm meg óvatosan a felületet. A hideg ráz ki minimálisan, ahogy a meleg bőrhöz ér hideg kezem, majd kissé kiegyenesedve moderálom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Huszonhét. Felpillantok rá egy röpke pillanatra. Valahová huszonöt és harminc közé saccoltam, amikor az aurorparancsnokságon szétizgultam magam, miközben ő eldönteni igyekezett, hogy alkalmas vagyok-e illúziómágiát tanulni. Azt hittem egyébként, hogy jelentős részben azért voltam egy rakás szerencsétlenség, mert hihetetlenül izgultam azon, hogy mennyi minden múlik azon az egy beszélgetésen, de kezdem úgy érezni, hogy ez így messze van az igazságtól. Most se vagyok sokkal jobb formában, pedig igazán el lehet nekem hinni, hogy életképes vagyok a színpadon is. A kérdés váratlanul ér, meglepetten pillantok fel.
- Mi... miért? Mihez? Kellene? - kérdezek vissza. Hirtelen nem is tudom, mi a jó kérdés egyáltalán. Miért sokallanám? Még ha esetleg úgy is lenne, akkor se változna semmi. Különben meg nem is olyan idős, hogy értelme lenne magázni, elvégre csak pár év a köztünk lévő korkülönbség. Közben megpróbálom inkább újra összekötni normálisan a hajamat, mert úgy érzem, hogy összevissza áll, és ez meg hihetetlenül zavar, hogy mennyire lehet éppen rendezetlen. Na és természetesen nem bírom magamban tartani, amit gondolok, pedig kezdem úgy érezni, jó lenne befogni a számat, vagy legalábbis megtalálni az egyensúlyt abban, hogy ne is osszak meg vele mindent, ami eszembe jut, de ne is csak tátogjak itt. Kicsúszik ez a szőke herceges gondolat is, amire ő meg visszakérdez.
- Senki? - fókuszálok a mondat első felére, mert a kérdést annyira nem szeretném megválaszolni. Már így is úgy érzem, hogy mindjárt lángra fog kapni az arcom. Meg se kellett volna szólalnom, de komolyan, hát hova tettem én az eszem? Megrázom azért a fejem, igyekezve összeszedni minden határozottságom. - Ezt nehezen hiszem el - mondom ki végül. Ugyan már, biztos nézett már tükörbe ő is.
- Kihívás? - pillantok fel újra, amikor a korábbi kérdésemre válaszol. Azazhogy pont nem válaszol, mert azt mondja, találjam ki én, hogy miért. Az arcomra szorítom a kezeimet, aztán teljesen bele is temetem az arcomat a tenyereimbe egy hosszú pillanatra. Hogy is volt? Mély levegő orrán át be, aztán kifúj. Sóhaj lesz belőle, és csoda, hogy mindeközben orra nem esek, mert mára még az hiányzik csak a repertoárból. Kipillantok az ujjaim között, aztán végül le is engedem a kezem, hogy aztán a táskámba kapaszkodjak.
- Te... te most... jaj, ne már. Áááh... tutira egy hülye hal a totemállatom. Úgy érzem magam, mint aki egy mesébe csöppent, fehér lovad véletlenül nincsen? - kérdezek vissza. Ezen a ponton már mindegy is. - Már megint hülyét csinálok magamból, és nem tudom, miért jövök ennyire zavarba tőled, mert azon már nem kell izgulnom, hogy tanulhatok-e illúziómágiát. Jó lenne mondjuk, ha már tanulnám, mert van elképzelésem, hogy nézek ki edzés után - szusszanok nagyot. Jó, hogy a legbénább oldalamat mutatom már megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nyílik a rendelő ajtaja. Nyikorogva és lassan, hiszen annak másik oldalán én magam vagyok, és még az ügyeletes doktornővel váltunk néhány szót a gyógynövények használatáról. Meg kell próbálnom egészségesebb életmódot folytatni, hogyha nem akarok idő előtt elpatkolni. Így néhány jótanácsért érkeztem, és egy kis mentálhigiénés kiteljesedése is lett végül a foglalkozásnak. Mosolyom őszinte és széles, miközben széles tenyerem a bejárati ajtó belsőjén terül szét, s mutatóujjammal kedélyesen dobolok rajta. Elsütök még egy borzasztó viccet távozásom előtt, ami annyira rosszul sikerül, hogy a körülbelül velem egykorú, csinos nő először csak értetlenül bámul rám. Próbálnám megmagyarázni, de – ugye – attól gázosabb nincsen, mint amikor egy poént kell elmagyarázni, így legyintek egyet kínosan felkacagva. Elbúcsúzunk, és majdnem becsapódik a súlyos tölgyfaajtó, amikor is jobb kezem előkerül bőrdzsekim zsebéből, s egy halk bűbáj elmormolása után máris óvatosan kerül helyére a kilincs nyelve.
Kedélyességem továbbra is marad. Kezeim mindketten a dzseki felsőzsebében pihennek, amitől tipikus Hege-kinézettel kezdem gyűrni a métereket magam alá. Észre sem veszem, hogy dúdolgatni kezdek, és minden gondomat morzsákként hagyom magam mögött minden egyes lépésnél. Egy utcai lámpa oszlopa mellett állok meg kicsit, hogy rágógumi után kutassak zsebeimben, amikor is egy férfi hangjára leszek figyelmes. Egyelőre nem nézek fel, csak magasba emelem mutatóujjam.
– Egy pillanat! – folytatom a kutakodást majd, amikor meglelem a személyiségemhez tartozó ragacsos mentolbombát, mosolyogva bekapom, majd az engem megszólítóra emelem fekete, kedvesen csillogó szemeimet. A jellegzetes vonásokon megragad tekintetem néhány pillanatra. Felismerem. Persze, hogy felismerem. A mosoly kissé laposodik, s szájam belsőjét gyanakvón harapom be, miközben egyre komorodó feketéim az ebről készült képre kúsznak. – Nem – köszörülöm meg torkomat. – Nem hiszem – pillantok ujjaira, amiről eszembe jutnak a foltok, amiket a piacon láttam legutóbb. Csak gyanúsítok. Nem tudhatom biztosra. S egyébként sincsen közöm ahhoz, hogy… mármint. Van? Jobb kezemmel idegesen dörzsölöm meg borostás arcomat. – Sajnálom, hogy nem tudok segíteni, McMillan – ejtem ki véletlenül a férfi nevét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szerencsére az asztalos nem akarta - még véletlenül sem - megijeszteni Abit, a másik helyiségből kikiabálva jelezte, hogy rögtön érkezik, így aztán nyugodtan beljebb sétálhatott, abba a hamis biztonságérzetbe ringatva magát, hogy más sem lepheti meg. Mondjuk egy orvul a lába elé ugró bútordarab. Persze nem mocorogtak jobbra-balra a székek, szekrények, mert ha így lett volna, Abigél jobban odafigyel, így viszont egyszerűen csak nem vette észre a sunyi kis ülőalkalmatosságot.
Pedig Hansági úr még figyelmeztetni is próbálta, de hogy pontosan mire, azt már csak két részletben sikerült elmondania, mert mire a "moly" részéig jutott a zsámolynak, a nő már taknyolt is el, két szék közé a padlóra esett - de tényleg, még jó is, hogy nem azokra esett, a szépen csiszolt parkettán kevésbé ütötte meg magát.
 - Valóban akad egy pár - jegyezte meg bólogatva Abi, miközben a férfi segítségével felkecmergett. Nem lett ugyan koszos, mégis reflexből átporolgatta szoknyáját, és haját is megigazgatta.
 - Szerintem ez a zsámoly az életemre próbált törni - fordult aztán szándékosan eltúlzott komolysággal arcán a mesteremberhez. Szemei kikerekedtek, ajkait összepréselte és még kicsit meg is rázta amolyan hitetlenkedő módon fejét. - Gyakori, hogy merényletre készülnek? Így próbál a természet visszavágni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Magában valahol, nagyon mélyen akkorát nevet a nő hasraesésén, hogy majd beleszakad a mája. De! Igazi lovag, azaz úriember lévén, anyja büszkeségére, ennek nyoma sincs az arcán. Az olyan, akár a fák amikkel dolgozik. Szilárd és illatos. Hála a reggeli arcszesznek, amit magára pacsmagolt borotválkozás után. Így esett tehát szó szerint, ha úgy vesszük, hogy kezét nyújtva, mintha egy tollpihét emelne, felsegítette a nőt, a mi illatos és kemény küllemű hősünk. - Nem ütötte meg magát? - kérdezi a belé szorult összes együttérzéssel, miután a hölgy leporolta magát. Elméletben napi takarításra vannak bűvölve a partvisok és felmosók, de egy ilyen helyen a faanyag pora pillanatok alatt leszáll. - A természet igazságos. Azt bünteti, aki megérdemli - mondja előbb kissé mogorván, mert ez ugyebár az igazság és ő még próbálta menteni is a menthetetlen helyzetet. De sajnos se vörös köpeny, se tapadós pizsama, se "S" betű, pedig lenne neki hely széles mellkasán. Ő akkor is csak Hansági és nem Superman. Viszont mivel észreveszi, hogy nem egészen komolyan tette fel a kérdéseit a kisasszony, ezért ő is enged a huszonegyből. - De ezek a bútorok barátságosak. Mint a lelkes kutyák, tudja. A szeretet jeleként borítják fel magát - mutat a zsámolyra, majd pálcája intésével helyre parancsolja a teljesen mozdulatlanul álló, támla nélküli kisszéket. - Szóval ha már így megszerette magát, akár haza is vihetné. A zsámoly választja a tulajdonosát, pont mit a pálcáknál. A fa az fa... - tör elő Tamás üzletember énje, némi rothsteines beütésű borzasztó humorral prezentálva. Valami lehetett a reggeli teájában, mert a szokottnál jóval beszédesebb és még egy nagyon vonzó mosolyra is futja belőle. Inkább üzleti, mint bármi más megfontolásból. De a mosoly az mosoly, főleg ha egy faarcú bűbájos bútorasztalos villantja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Hümmögve hallgatom újdonsült ismerősöm, nem igazán tudok mit mondani. Én magam sem vagyok egy nagyon gyakorlott szülő, egyszerűen csak a sors hozta így, hogy apává váltam, aztán a volt párom pedig úgy, hogy egyedülálló apává. Nem könnyű, én is folyamatosan tanulok, de azt hiszem ez minden első gyereknél így van, hogy mellette válik az ember szülővé.
- Az iskolában minden rendben? Meséli, hogy mi volt bent? - Találgatok, de azt tudom, hogy ha a gyerek nagyon befelé fordul, sőt egyre jobban, annak az oka sokszor az iskolában keresendő. Nekünk szerencsénk volt, az én lányomat nem különösebben érte az iskolában semmi, az a néhány kis odaszólás pedig nagyszerű tanulólecke volt, hogy megerősítsem az önbizalmát.
Elektra arcának komorodására nem igazán tudom, hogy hogyan reagáljak. Bizonyosan van valami mögötte, amiről nem szeretne beszélni, de bántja. Barnáim a két kislányra emelem, figyelve, hogy egyre jobb kapcsolat alakul ki közöttük.
Elmosolyodom a festős válaszon, nos igen, nem vagyok a legjobb elemző, ha ilyen szociális dolgokról van szó. Általában a beszélgetésnek megfelelően módosítom a tónusom és a kiállásom, ennyire vagyok jó emberismerő.
- Rádiós műsorvezető? Oh, van itt rádió? Vagy Büdánasekera‘? - A fejemben mindig jobban hangzik az a településnév, de sajnos képtelen vagyok megjegyezni, annyi e-betű van benne, amiket ösztönösen mindig a-nak ejtenék. - Bü-dá-náker-es‘? - Annyira, de annyira komplikált településnevek vannak errefelé - mondjuk mi sem panaszkodhatunk Franciaországban. Szótagolva úgy érzem, hogy nagyjából sikerült megbirkóznom a fővárossal.
A hölgy életének nehézségei fokozatosan bontakoznak ki előttem, noha csak a fordító eszközöm segítségével értem, amit mesél, a múltidő egyből megüti a fülem. Számat elhúzva sóhajtok egyet.
- Sajnálom. - Motyogom meredten magam elé nézve, majd tekintetem felemelem az arcába. Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert szemmel láthatóan így is nagyon sok mindenen ment át, biztosan el fogja mondani, ha készen áll rá. Ismét a kislányomra pillantok, és a szívem szakad meg, ha csak arra gondolok, hogy elveszítem.
Liliane bólogatva jegyzi meg, hogy a Momó csak egy becenév.
- Meghaltak? De miért? - Kérdi szomorúan megállva a hintával. Ő nem olyan, mint a felnőttek, egyenes és mindent tudni szeretne, ami érdekli.
- Annyira nem vagyok benne ügyes. Inkább kísérletezünk meg labdázunk Papával. És Te? - Kérdezi, majd gyorsan reagál a becenévre is. - A Lili olyan, mint a Momó. - Állapítja meg mosolyogva. Nem igazán tudja szavakba önteni, hogy ismétlődik a szótag, de így is tetszik neki. A suliban többen így hívták már a héten. - Ez lesz a magyar becenevem. Olyan leszek, mint egy kém, aki több országban több néven ismert. - Magyarázza kezeit összecsapva. Igen, az nagyon menő lesz. - Most titkos küldetésen vagyunk Magyarországon. Apának is kell egy kémnév. - Magyarázza kékjeit az apjára emelve. - Vava? Lulu? - Kérdi Momót száját elhúzva. Egyik sem az igazi. - PAPA! MILYEN KÉMNEVET KÉRSZ? - Üvölti diszkréten, biztosítva, hogy mindenki meghallja 50 méteren belül.
Éppen a mágiáról beszélgetünk, ahogy hallom a lányom zengő hangját. Bozontos szemöldököm felvonva tanácstalanul pislogok rá párat.
- Találj ki valami nagyon vagányat! - Felelek jóval halkabban, majd visszafordulok Elektrához. - Elnézést, mindig kitalál valami új dolgot. - Kémek még nem voltunk, gondolom a számüzetésünk miatt találta ki ezt az egészet. Egy pillanatig habozok, hogy újra felvegyem a beszélgetés fonalát.
- Még nagyon fiatal, lehet, hogy ott pislákol benne a mágia. Ha túl sok volt a szikra, akkor lehet emiatt nem tudott megcsillanni az övé. Persze értem, megnyugtató, amikor már biztosra tudja az ember. - Helyeslek egyet sóhajtva. Nem tudom, hogy mi megnyugtatót mondhatnék, remélem, hogy rendben lesz a kislány.
- Itt is vannak kvibliellenes csoportok? - Kérdem alsó ajkamba harapva, tekintetem lesütve. Még mindig feszültté tesz ez az egész téma, ami felforgatta az életünket. Úgy tudtam, hogy ők csak valamiféle helyi csoportosulás részei.
- A volt párom már nem volt jelen az életünkben, mire megjelent az ereje. - Sabine-t a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi lesz a lányából, vagy hogy hová kerül az életben. Mindent el fogok követni, hogy csak külsőre hasonlítson rá, de teljesen más emberré váljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Féloldalas mosollyal ajkaimon forgatom meg szemeimet a rengeteg kérdésre, amit kapok, holott csak választ vártam a sajátomra. Végül csak fejemet ingatom meg nemlegesen, hogy nem, nem kellene sokallnia - és ennyi elég is erről, hiszen évek óta ugyanúgy nézek ki. És bár a rengeteg visszakérdezés egyben válasznak is minősül, de milyen férfi lennék, ha nem várnék egyértelműbb választ? Véletlenül sem azért, hogy lássam zavarba jönni. Dehogyis. Valamint sokkalta jobban leköti a figyelmem, ahogy ismét a hajával kezd babrálni. Fél szemöldököm rebben meg, oldalasan pillantva rá nyúlok ki és fogom meg a kezét. Ezzel egy időben torpanok meg és kezdem el fürkészni az arcát.
- Leengedve jobb - jelentem ki, ahogy lefelé engedem kezeinket, majd engedem el, hogy minimálisan elnyílt ajkakkal engedjek meg magamnak aprócska nevetést. Szőke herceg. Ha tudnád, kedvesem...
- Senki. Te vagy az első - biccentem félre fejemet. - Ez már a sokadik kérdés, amire nem válaszolsz, de igyekszem nem magamra venni - fordulok el tőle, hogy tovább indulhassunk, ám ehelyett - nem is olyan meglepő módon -, de állunk tovább, hogy arcát tenyerébe temesse. Akarom mondani: ő indulna tovább, de én állok ugyanúgy, mert az eddigi tapasztalataim alapján, nem vagyok rá jó hatással, így félő, hogy séta közben orra esik, szóval csak utána nyúlva kényszerítem megállásra. Mellélépve pillantok le rá, csípőmet tolom ki kicsit, ahogy ismét magyarázkodásba kezd.
Mindenki szeret, mégsem szeret senki.
Hirtelen kegyetlenséggel ugranak be apám szavai, azonban ahogy Hargitára nézek, nem tudnak megkapaszkodni gondolataimban. Őszintén mosolyodom el, hangosat sóhajtva pillantok az ég felé, majd vissza rá.
- Ha azt mondom van, akkor csak rontok a helyzeten? - csillannak meg kékjeim szemtelenül, hasonló mosollyal megspékelve. - Viccelek. Nincs lovam. Neked pedig tényleg meg kellene nyugodnod. Nincs semmi baj a külsőddel - bár én biztosan nem lépnék így utcára, és aggódhatnék valóban ezen, de még edzés után is ugyanúgy nézek ki, mint most. Nem mintha az én érdemem lenne. Kiábrándítóan snassz. - Mondani könnyű, tudom, de csak add önmagad. És ha ennyire zavar az, hogy jelenleg milyen a külsőd, mit szólnál, ha lehetőséget adnék arra, hogy megmutasd a másik oldaladat is? Eddig láttam a diáklányt, a káoszt - mutatok végig rajta tartva szemtelen vigyoromat. - Gondolom szeretnéd megmutatni a nőt is. Javíts ki, ha tévedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alaposan átgondolta, eltervezte mi mindent fog mondani, csak aztán a valóság néha átalakítja az ember terveit. Több forgatókönyvet is gyártott, megpróbált felkészülni minden eshetőségre, de voltak olyan opciók, ami ellen a szíve túl hevesen tiltakozott. Nem akarja elveszíteni Zsombort.
Aprót bólint a göndör kijelentésére, valóban odalett a bizalom - Sára részéről legalábbis biztosan. De azt is érezte, hogy ez a dolog nem végleges. Nem törte össze annyira, mint amennyire inkább feldühítette. Bántotta a dolog, persze, kicsit talán elárulva érezte magát, de hiányzott valami. Valami sokkal elemibb fájdalom, ami azt éreztette volna vele, hogy ennek itt és most tényleg vége.
- Az emberek ritkán akarják bántani azokat, akiket szeretnek. Mégis sokszor sikerül. - Tudja, hogy ő sem volt tökéletes. Hogy ő is okozott fájdalmat, talán többet is, mint képzelni tudná. Most először mer Zsombor szemébe nézni, mióta itt ülnek egymás mellett. Látni és érezni akar mindent.
- Azt hiszem... - kezdi lassan, habozva, mintha maga sem lenne biztos abban, amit mondani akar. - Bocsánatot kell kérnem, amiért akkor úgy elrohantam. Meg amiért olyan... csúnya dolgokat vágtam a fejedhez. Ne haragudj rám. - Valahol el kell kezdeni ugyebár. - De te is nagyon csúnya dolgokat vágtál hozzám. Ami őszintén, még mindig bánt. De nem kell bocsánatot kérned, ne érts félre. Az, hogy nem bíztál bennem, sokkal rosszabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem vagyok túl nagylelkű vele, ami a válaszadást illeti. Bármennyire is nem szép dolog, de csak még több kérdést teszek fel. Nagyon zavarba hoz, úgy tényleg, nagyon, nagyon. Nem tudom, hogy csinálja, vagy csinál-e bármit is, azon kívül, hogy létezik, de olyan érzésem van a közelében, mintha az agyam nem is hozzám tartozna, és anélkül kellene értelmes kommunikációt folytatnom. Az sem szokott érdekelni egyébként, ha madárfészekre jobban emlékeztet a hajam egy hosszú nap után, mint egy rendes kontyra, most mégis nagyon zavar. Sőt, nem is az zavar, hanem, hogy pont Mihail lát így. Komolyan, soha többet nem teszem ki így a lábam sehonnan, ha szemernyi esélye is van, hogy belebotlok.
- Oh... - lepődök meg, amikor megfogja a kezem és közli, hogy leengedve jobb. Ez az, Gitta, csak így tovább. Úristen, mit gondolhat rólam. Abszolút értelmes és életrevaló felnőtt nő benyomását kelthetem. Zavartan tűröm a fülem mögé a hajam. Majd az első kirakatban meg merjem lesni vajon, hogy vetekszik-e egy oroszlán sörényével? Inkább nem merem. Már úgyis mindegy, ennél rosszabb már úgy sem lehet, nem? Ugye nem?
- S-sajnálom - motyogom az ujjaim közül pillantva fel rá. Szeretném elásni magam itt helyben, vagy visszaugrani az időben és elölről kezdeni ezt az egészet. - Ez annyira kíííínos - válaszolok, úgy elnyújtva azt az í hangot benne, hogy már-már nyüszítésnek is beillene. Csapdába esett kisállat. Úgy is érzem kicsit magam, de ez végre nem kérdés legalább. Jó. Mély levegőt veszek, kifújom, aztán még egyszer. Megpróbálok lenyugodni és rávenni az agyamat a működésre. Megrázom a fejem válaszul arra, hogy rontana-e a helyzeten, ha azt mondja van fehér lova is. Ezt már nem is lehet fokozni szerintem.
- Most már biztos hiába mondogatom, hogy nem vagyok ilyen, de te is biztos láttad már magad a tükörben. Hogy lehet valaki ennyire szép? De komolyan, és még csak nem is valami idióta vadbarom, szóval tudom, hogy már mondtam, de tényleg a szőke herceg, és ha nem lennél olyan kedves és segítőkész, hogy cipeled, amiből majd még vacsorát kellene főznöm, akkor már itt se lennék - mondom ki szinte egy szuszra, közben főként a cipőmet bámulva, csak lopva nézek fel rá, és a végén bizonytalanodom el, hogy azt is elmondjam-e, ha nem lenne esetleg evidens már neki, végtére is pszichológus. De már mindegy. Ennél jobban úgyse égethetem magam.
- Neeem tévedsz - vallom be a végére ezt is, mielőtt még ismét megjegyezné, hogy nem válaszolok neki, miközben egyik lábamról a másikra helyezem át a súlyom. - Az órarendem még nem elég indok egy időnyerőre, mint kiderült, pedig most jó lenne visszaugrani úgy öt perccel korábbra. A... aaaa... hamupipőkés átváltozást most nem tudok mutatni, legfeljebb csak piruettet, de... te Bogolyfalván laksz? - kérdezem meg, végtére is múlt alkalommal se mertem megkérdezni. Most viszont már szeretném tudni, hogy mekkora az esélye annak, hogy belebotlok még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bólogatva hallgatja Alíz szavait, tetszik neki, ahogy az életről vélekedik. Nem sokan látják ennyire bölcsen a dolgokat ilyen fiatalon, bizonyosan a korábban említett nehézségek miatt alakult ilyen módon a személyisége, így ez nem tekinthető teljesen pozitívnak. Mindenesetre, ha dolgozik a sebein nagyon sok mindenen fogja átsegíteni az, amit tanult ezekből.
- Érdekes lenne megkérdezni, hogy kinek milyen színűek egyes elemek és hogyan értelmezik a látottakat. - Ilyenekről persze nem lehet levonni egyértelmű következtetéseket a másik személyiségéről, de sokat elárulhat a múltjáról és a korábbi tapasztalásokról néhány embernél. De ezeket nem kezelheti az ember a személyiségelemzésként, nem véletlenül érte annyi kritika a Szondi tesztet is, ami azért ennél jóval összetettebb alapokon nyugszik. Dani egyszerűen csak szereti hallgatni mások elképzeléseit ugyanarról a dologról.
- Nem egyszerű... nincs túl sok szabadidőm, koffeinen élek. - Néha bánja már, hogy az akadémia irányába terelte a karrierjét, azonban egyáltalán nem biztos benne, hogy a klinikum az ő útja. Annak ellenére, hogy úgy tűnik kívülről, hogy megvan az iránya, sokszor kételkedik magában.
Figyelmesen hallgatja, hogy Alíz mit mesél az életéről, az érzéseiről, hogy hogyan éli meg ezt a nem hétköznapi képességet, amit a sorstól kapott.
- Nem kell mindent a saját felelősségednek tekintened. Az életedben te vagy az első ember, akinek meg kell felelj és akiért felelős vagy. Ezt tudom, hogy nehéz kezelni, de ha mindenkinek próbálsz a kedvére tenni és mindenki baját beengeded az életedbe, az hosszútávon nagyon nehéz lesz. - Ezt sokkal inkább magánemberként mondja, mint pszichológusként. Nem dolga megmondani, hogy ki mit és hogyan tegyen, azonban még ha más módon is, de hasonló dolgokon megy át, hiszen az ő életét is átjárja mások problémája, lelki terhei és ez nagyon sokszor nem egy olyan pakk, amit a nap végén lerak, sokszor gyötrődik ő is a kis barátaival és érzi át, hogy min mennek keresztül. És ez hatalmas hiba.
- Szerintem mindenképp sokat segítene egy szakember, aki segítene rendezni ezeket az érzéseket, talán akkor könnyebb lehetne. Mert ez egyáltalán nem hétköznapi szituáció, amiben élned kell az életed, egyedül ez egy nagyon nehéz harc. - Folytatja megértően, száját egy bíztató félmosolyra húzva.
- Ez azt jelenti, hogy nem a megfelelő emberekkel találkoztál. - Nyilván nagy tolerancia kell ahhoz, hogy a másik nehézségeiben partnerként osztozzunk, de ne vegyük túlzottan magunkra. Az empatikusabb emberek ezért szoktak egy-egy problémásabb élettel rendelkező ember mellől, mert a saját érzéseik mellett nem képesek kezelni a másik terheit. Ezt mind a két oldalról lehet támogatni terápiával, az önfejlesztés nagyon sok mindenen tud segíteni.
- Mindenképpen megkérdem és keresni foglak. Tudsz adni egy elérhetőséget? - Kérdi papír meg toll után kutatva a táskájában. Nagyon sokat megtudott Alízról ebben a néhány percben, szemmel láthatóan segítségre szorul, nála pedig van egy lehetséges megoldás, így természetes, hogy segíteni próbál.
- Az auralátás kicsit más, bár vannak olyan színesztéták, akik aurát is látnak. Én csak hangokat látok színekként megjelenítve és egyéni interpretáció, hogy milyen a színed. Lehet, hogy egy másik színesztétának babarózsaszín vagy, a harmadiknak meg királykék, mert nem számít neki, hogy magasabb a hangod. - Magyarázza kezeivel kissé gesztikulálva.
- Az enyém? Zöld... páfrányzöld. - Sokan nem szeretik ezt a színt, valóban nem túl különleges, de Dani sem érzi magát annak különösebben. Ő a mai napig az az egyszerű fiú, aki egy ózdi panelból indította az életét 27 évvel ezelőtt.
Nem mindenki viseli jól a nehéz körülményeket, így ezek a fiatalok sem, akik egy szegény jószággal próbáltak meg keménykedni. Szerencsére könnyen tudtak rájuk hatni, pedig egyiküknek sincs az a fenyegető aurája.
- Ezt átérzem. - Feleli csendesen. Az ő élete sem volt egyszerű, sem a Bagolykőben, sem pedig előtte a mugli általános iskolában, ahol folyamatos céltáblájva volt a többieknek az alkata, a szemüvege vagy épp a különcsége miatt. Dániel inkább befeléforduló lett ezektől az élményektől, az igazat megvallva a mai napig dolgozik önmagán.
- Ha megbocsátasz... én mennék tovább, későre jár. Örülök, hogy megismertelek mindenképp jelentkezni fogok. További szép estét, Alíz! - Biccent kedvesen, majd gondolataiba mélyedve továbbáll. Reméli, hogy fog tudni segíteni abban, hogy könnyebb legyen a fiatal nő élete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kicsit azért mindig aggódik, mikor idegenekkel kell kommunikálnia, hiába csinálta már százszor. Azt mondják hogy az emberek sokszor szavakkal is félreértik egymást, hát mi van akkor, ha nem is beszélhetnek? Többségében baj.
De most szerencsére nem ez a helyzet, mert a kedves idegen bizony jelelni kezd a küzdelmes mutogatása után, méghozzá egy számára idegen nyelven, de azt veszi észre magán, hogy hiába idegen a jel, érti mit akar. Segíteni. Egyetlen pillanat alatt söpri félre, hogy ez vajon hogyan lehetséges, mert tulajdonképpen nem fontos. Csak a cicák a fontosak, és hogy együtt tudjanak működni. Az meg úgy tűnik, menni fog.
Látványos megkönnyebbüléssel fúj egyet, ahogy elővarázsolódik a kosár, ez igazán nagy segítség lesz.
A kérdésre egyértelműen bólint, kicsit már kezd elgémberedni, szóval abszolút nem bánja, hogy átvesz tőle legalább egyet. Próbál ügyesen mozdulni Rilye felé, hogy az átadás minél kisebb megrázkódtatással járjon a cicák felé. Nem szeretné felébreszteni őket, amíg nem muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy tűnik, valamilyen furcsa módon a varázslat nem tesz különbséget a jel- és verbális nyelvek közt. Vagy egy másik csoda pont olyat sodort az utamba, aki ASL-t beszél. Bárhogy is, hála a magasságos Merlinnek és/vagy bármilyen felsőbb hatalomnak, jövök eggyel!
Amint engedélyt kapok, a szélső cica felé nyúlok, tenyerembe kanalazva a szőrös kis krumplit. Olyan négy hetes lehet, kész csoda, hogy az anyjuk ilyen sokáig el tudta őket rejteni. Vérmes, bár apró fújást kapok tőle, amint a szemét és fülét nézem, kivillannak a parányi tejfogak, képtelenség nem megmosolyogni. Elég soványka és bolhás, ahogy vöröses szőrét visszafelé simítom, látom benne bujkálni a rovarokat. Kandúrka, állapítom meg, aztán a kosárba rakom. Pár szóban összefoglalom a lánynak, hogy ne kelljen végig feszülten várnia, aztán folytatom a következő kicsivel. A másik két cicó lányka, az egyik kicsit nagyobb - és bőszen kapálózik - a másik ugyanolyan girhes, ha nem girhesebb a fivérénél. Neki a szeme se nagyon nyílik és taknyos az orra, ami aggaszt. Valami eldugott, koszos helyen jöhettek világra - és még ezt is sajnálták tőlük. A legkisebbet inkább egyenest a blúzomba pakolom, hogy melegben maradjon.
- Ők rendben lesznek fürdetés és pár kiadós evés után, jelelem a kislánynak, amint van szabad kezem, - de neki orvos kell. Itt vannak a szüleid? Akarsz velem jönni?- kérdezem, bár bőven több kérdésem lenne, ám egyelőre tartom magam a legfontosabbakhoz. - Ha nem, akkor hogy érlek el?, fűzöm hozzá, mert ha már megtalálta őket, akkor biztos szeretné tudni, mi lesz velük. Az első ülésemről lehet, elkésem, de majd kárpótolom érte az érintettet... mondjuk egy marék cicával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyáltalán nem haragudhatok rá, amiért nemhogy válaszolni nem tud a feltett kérdésekre, de olyan mérhetetlen zavart érez, amit még soha. Bóknak veszem, tudom kezelni, de a legjobban kihasználni szeretem az ilyen alkalmakat. Egy kis szórakozás nekem is kijár a szürke hétköznapokban.
Leengedett kezemet emelem fel, miután elengedtem az övét és igazgatom meg a tényleg csak minimálisan szanaszét álló tincseit, miközben egyszerűen hagyom figyelmen kívül, hogy elbújik előlem. Vállamat vonom meg a sajnálatára és arra is, hogy ez mennyire kínos. Neki valószínűleg, de mint mondtam, én már hozzá vagyok az ilyesmihez szokva, úgyhogy nem érint mélyen - és tényleg aranyosnak tudnám mondani. Ujjaim állnak meg a levegőben, ahogy ömleni kezdenek belőle a szavak, kicsit meglepetten, kikerekedett kékekkel fürkészem az arcát - kezem ereszkedik magam mellé, majd pár másodperc múlva őszinte nevetésem hangzik fel a téren. Szemeim elé húzott kezem alól sandítok ki rá, de nem bírom, és ismét feltör belőlem a nevetés.
- Régen kaptam ennyire hatalmas és őszinte vallomást, megmondom az őszintét - szólalok meg nevetős hangon, kezemet csúsztatom nadrágom zsebébe. - Köszönöm, amiért szépnek tartasz, de gondolom nem mondok újat azzal, ha kijelentem: kölcsönös. Gyönyörű vagy - halvány mosollyal jelentem ki a tényt. Tartva mosolyomat várom a folytatást, ami végre meg is érkezik, és mindenki legnagyobb meglepettségére, választ kapok a kérdésemre. Legalább erre. És igen kielégítőt. Az ég felé fordulva nyammogok kicsit. Végül is, miért ne?
Aprót lépek közelebb hozzá, szabad kezem nyúl fel, behajlított mutatóujjamat teszem álla alá és emelem meg fejét kicsit.
- Igen. Ha szeretnél sem tudnál elmenekülni előlem - szavaim közben lépek még egy aprót közelebb, kettőnk közé búgom szavaimat, így téve sokkal intimebbé a helyzetet, mint az indokolt lenne. Kékjeim villannak pár hosszabb másodpercre ajkaira, majd vissza szemeire - míg az én kékjeimet néhány előreesett tincs teszi még sejtelmesebbé. - Remélem holnap este ráérsz. Délelőtt elküldöm a részleteket üzenetben. Megadom az esélyt, hogy megmutasd a nőt, amit rejtegetsz magadban - hangom minden szóval egyre jobban mélyül, ahogy a kettőnk közti távolság is csökken. Ajkaitól pár centire állok meg, a szatyrot teszem lába mellé, végül lassan egyenesedem fel. Elnyújtott másodpercekig fürkészem így arcát, míg végül elveszem álla alól ujjamat, fordulok sarkon és hagyom a tér közepén, hogy haza induljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Könnyebbnek érzi ezzel a szinte idegennel megbeszélni lánya varázserejének, vagyis inkább nemlétének kérdését, mint a gyermek tanáraival vagy épp saját szüleivel. Mégis miután felelt a kérdésre, miszerint igen, szerencsére elmesél mindent, ami történik vele, még hozzáteszi: - Igazán nem akarom ezzel traktálni - hangjában ott a ki nem mondott bocsánatkérés. Tényleg furcsának tűnhet a férfi számára, hogy alig negyed óra után erről beszélnek. Ezért témát is váltanak és a mágus főváros nevének kiejtés próbái mosolyt csalnak hősnőnk aggodalomtól és fáradtságtól gyűrött, amúgy fanyar szépségű arcára. - Helyi rádiónk van - magyarázza lelkesen és csak odapillant az aprónépre - Bogoly FM 77.7, a város hangja - ejti ki felkonf szerűen mélyített, jellegzetes hangján a szignáljukat. Pont így hallhatja őt beszélgető partnere, ha odateker a megfelelő sávra este tíz után. A sajnálkozásra csak fejét rázza pár pillanatig. Ez is a csomag része, amivel együtt utazik az életnek nevezett rögös úton. Sóhaja azonban keserédes és lemondóan szakad fel szép ívű ajkáról, hogy azután figyelmét ismét a férfi megismerésére fordítsa. - Ön mivel foglalkozik? - tudakolja puszta kíváncsiságból, ám a válasz hamarabb és mástól érkezik, mint arra Elektra számít. - Minden világos. Tehát ön kém, Mr. Bond! Szólíthatom Jamesnek? - mókázik egy kicsit, ha már a kicsik ilyen helyzetet teremtettek számukra. Perig ők sem csak tréfálkoztak eddig. - Tűz volt nálunk és Apa meg a Bátyus nem tudtak kijönni a házból - lóbálja lábát Imola és kicsit el is vész a beszédben. Furcsán érzi magát ha erről beszél. Olyan elevennek tűnik minden, mintha átélte volna, pedig ahogy a felnőttektől egyszer hallotta, "erotikus gondolat sem volt még akkor", jelentsen ez bármit. - Az én anyukám is kém. Néha elmegy helyekre és nem mondja meg ott, hogy ő kicsoda. Aztán megtud egy csomó dolgot és azt leírja - súgja Lilinek, mert azt már tudja, hogy ami titok azt általábam halkan szokták mondani. Így beszéltek akkor is a közelében, amikor az anyukája kórházban volt, meg amikor Marci felment az apukájához és a testvéréhez látogatóba. Mert aztán visszajött és most megint itt él, de már nem jár hozzájuk. Mark bácsit sem látta jó ideje. Viszont anyukája talán kicsit nyugodtabb azóta, hogy megint csak ők ketten vannak. - Az anyukád is itt van veletek a küldetésen? - kérdezi és barnái rászegeződnek játszó pajtására. Örökölte anyja lélekbe látó pillantását, de szelíd kedvessége és csendes bölcsessége sokat finomít az összképen. Gyermeki arcán lágy vonások jelzik a várakozást és és az őszinte érdeklődést. A kislány szíve nyílt az új barátság felé, ami maga a mágia. - Tudtommal nincsenek. Bevallom igyekszem is a magam eszközeivel harcolni azért, hogy ne is legyenek - feleli Elektra eltökélten. Közben persze megfeleő diplomatikussággal fogalmaz ebben az igen kényes kérdéskörben. Mindig is mugli párti volt, így számára fontos, hogy ne érje hátrány sem őket, sem a kvibbliket. Mivel véleménye szerint, mondhatni ők is varázstalannak tekinthetők. Viszont tisztában van vele, hogy sokan ellenérzéssel viseltetnek mindkét, de főleg az utóbbi csoport iránt. A tényt, hogy a vele szemben ülő egyedülálló apuka, megjegyzi magának, de nem mutat különösebb reakciót. Talán sötét lélektükrei csillannak meg ösztönös, együttérző fénnyel. Tudja milyen ebben a cipőben járni.