Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Nem is tudom, min izgulok. Nem is bírtam enni reggel, a gyomrom mintha teljesen összezsugorodott volna. Úgy éreztem, hogy egy falat sem férne el benne. Tizenegy órára van megbeszélve az időpont, és tudom, hogy nem azért van rá szükség, mert valami rosszat tettem volna, hanem mert szeretnék illúziómágiát tanulni. Ez csak része a felvételi folyamatnak. Csak egy pszichológussal fogok beszélgetni, meg még egy aurorral majd, hogy felmérjék, nem élnék-e vissza a tudásommal. Huh, ez a gondolat valahogy mégsem nyugtat meg, sőt, még tovább zsugorodik tőle a gyomrom, pedig nem gondoltam, hogy képes lenne ilyesmire. Hoztam magammal egy üveg vizet, abból diktálok magamba egy kortyot, majd még egyet, hátha az mégiscsak segít kicsit. Megpróbálok mélyeket lélegezni. Esküszöm, a színpadon nem izgultam még soha ennyire. Azt hiszem, ez csak azért ekkora falat, mert olyan régóta álmodom arról, hogy egyszer illúziómágus leszek, hogy már nem is emlékszem, mikor döntöttem el ezt, most pedig itt állok a küszöbön és azon áll vagy bukik a dolog, hogy két ember milyen véleményt alkot rólam. Megigazítom a talárom. Lassan már nem is tudom, hogy tényleges vagy csak képzeletbeli ráncokat simítok ki rajta éppen, de azért kisimítom. A navinés egyenruhát viselem, hozzá pedig az iskolai talárt, hiszen mégiscsak iskolai ügyben vagyok itt. Még a hajamon is végigsimítok, hogy biztosan egyben álljon a szorosra fogott kontyom, aztán kopogok is az aurorparancsnokság ajtaján. Elsőre egészen bátortalanul sikerül, megremeg a kezem, miközben egyik lábamról a másikra állok, de másodjára már határozottabban futok neki. Nem lenne jó elkésni, mert nem hallották, hogy kopogtam.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
A második kopogást követően kitárul az ajtó, és egy köszönést se sikerül kipréselni magamból. Félszegnek érzem a mosolyom, amivel a mellettem elhaladó férfinak a biccentésére válaszolok, aztán még tátogok párat, mint partra vetett hal, mielőtt sikerülne megtalálni a hangom. Pedig én nem is vagyok lámpalázas sem. Tragikomikusnak érzem a jelenetet, tekintve, hogy egyébként színművészeti és tanári tanulmányokat is folytatok. A balettet kár emlegetni, ott csak mosolyognom kell, beszélni nem. - I...igen. Gitta - válaszolok végre, és ha már a kezemben szorongatom a kis kulacsom, most jó ötletnek tűnik még egy korty víz, hátha segít. Le is csavarom a tetejét, közben letelepedve a kanapé szélére, amelyre mutat. - Mhm... mmm - próbálok kommunikálni és vizet inni egyszerre. Jaj, most milyen benyomása lehet rólam, te jóságos Merlin szakálla. Tiszta ütődöttnek tűnhetek zavaromban, és őszintén szólva ezen az se segít, hogy én ilyen szép férfit még nem láttam, pedig azért a művészetibe járok. Vajon véla lenne? Jaj, nem erre kellene figyelnem. Nyelek egy nagyot, aztán végre megrázom a fejem egy kis fáziskéséssel. Remélem, a gondolataimat nem hallja, mert ha igen, elsüllyedek szégyenemben és zavaromban. - Köszönöm, hoztam - mondom a kulacsomat mutatva felé, megemelve kicsit, mintha amúgy nem lenne elég látható a kezemben az ezüstös színű fém, mert nem üt el az amúgy fekete taláromtól. Szeretném homlokon csapni magam. Komolyan, mi ma a gond, hogy ilyen szerencsétlen vagyok? Mihail. Szóval nem magyar. Mondjuk a név... hát, a nevem ellenére én is csak félig vagyok az, és nem itt nőttem fel. Jobb, ha nem vonok le ebből semmilyen következtetést, inkább figyelmesen hallgatom, amit mond, meg bólogatok is arra, hogy tudom, miért vagyok itt. A gyomrom nem feltétlen ért egyet, mintha tényleg azt hinné, hogy valami rosszat csináltam, de próbálok erre nem figyelni. Levegő. Jaj, igen. De hát nem vagyok én hülye, aztán mégis mindjárt elfelejtem azt is. Megfogadom a tanácsát, mély levegőt veszek orron át, majd kifújom a számon át és még egyszer. És bámulom. Na még egyszer, ez ugye három volt. Három. Néééégy, kitartom gondolatban azt a magánhangzót, amíg ki nem engedem a levegőt, majd letudom az ötödik kört is, közben már inkább a szőnyeget bámulva, mielőtt még rákvörösre váltana esetleg az arcom. - Mi... izé... khm... én izgulok - nyögöm ki. Könyörgöm, valaki csapjon le, vagy legalább kólintson fejbe egy lapáttal, hátha a helyére kapcsol az a valami, amitől én most éppen nem teljesen vagyok funkcionális. Körbepillantok a helyiségben, valami biztos pontot keresve, hátha attól jobb lesz, mint amikor szerepben vagyok, de nekem most önmagamnak kellene lenni. Nem tanultam rá szerepet. - Esküszöm, nem vagyok ilyen szerencsétlen általában, én csak... olyan rég szeretnék illúziómágiát tanulni, és most ezen áll vagy bukik, és... szóval nagyon, de nagyon izgulok - szakad ki belőlem a magyarázat. Nehogy már azt higgyék, hogy alkalmatlan vagyok én bármire is. Máskor bezzeg mindent megoldok, mindenre van még Z tervem is, meg én figyelek másokra is. Vajon, ha most szembe locsolnám magammal a kulacs tartalmát, segítene? Bár lehet, hogy csak még hülyébbnek tűnnék. Jobb, ha a kulacs marad a helyén. Inkább veszek még egy mély levegőt. Csak nem eszik navinés lányokat ebédre. Nem olyannak tűnik.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Jó, hogy a számat nem tátom el, mert még berepülne egy légy a végén, ahogy apu mondani szokta. Helyette mosolygok, és csak gyanítom, hogy feltehetőleg valahogy a félszeg és a bárgyú határán létezik ez az ajakgörbület, ha le kellene írni egy jelzővel. Nagyot nyelek, majd megrázom a fejem. - Ü-ümmm - adok ki hangot, ami egybecseng azzal, hogy éppen tagadólag mozgatom a fejemet vízszintesben jobbra-balra, hirtelen egészen hevesen rázva meg. Nehogy már. Az egy dolog, hogy hihetetlenül izgulok, mint még soha életem eddig húsz évében, de hát annyira szép. Édes Merlin, most segíts. Szét fog esni a minimális kis koncentrációm is, de most már csak megoldom, akkor is. Akarom én ezt az illúziómágiát. Mindennél jobban. Még egy korty vizet iszok a kulacsból, és igyekszem megemberelni magam és legalább egy egészen kicsit ellazulni. Nem ő a csúnya gonosz farkas, nem fog megenni. Koncentrálj a kérdésekre, Gitta. Egyszerre csak egyet, és csak őszintén. Menni fog. Pep talk done. Impróban úgyis jó vagyok. Ez tényleg meg is nyugtat egy egészen icipicit, és már nem úgy kapaszkodom a kulacsba, mintha az lenne a végső mentsváram. - Öh... - és jól kezdem. Lendületből. Pont nem így kellene csinálni. De ezt tudom. Ezt nagyon nagyon jól tudom, úgyhogy újra neki is futok máris. - Nnem... nem kell. Menni fog. Aaaazért szeretnék illúziómágiát tanulni, mert... hát... a művészetibe járok, és a klasszikus baletthez mindig is tökéletes kiegészítőnek gondoltam, mert annyival szebbé lehetne tenni szépen kidolgozott illúziókkal az előadásokat. Meg... meg azért is szeretném, mert ha végzek, akkor tanítani szeretnék, és azt hiszem, hogy ott is hasznos lenne, amikor meg kell mutatni gyerekeknek dolgokat, de például nincs lehetőség rá élőben megnézni vagy nem lenne jó ötlet, mert meg kellene nézni egy főnixet, de nem legendás állatok gondozását tanítanék, hanem táncot - magyarázom kicsit talán gyorsan beszélve. Legalább meglett a hangom. Meglesz ez, biztatom magam, miközben próbálom nem nagyon bámulni, és talán nem is hadarok olyan nagyon, mint aki attól fél, hogy menten kifut az időből, vagy éppen kifogy a levegőből.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Meglesz ez, menni fog, csak ügyesen, mantrázom gondolatban a háttérben, miközben a kérdésre igyekszem koncentrálni, és nem arra, hogy mennyire szőke már a haja. A tekintetét inkább kerülöm is, mert még a végén tényleg rákvörös lesz a fejem, és megint nem fogok tudni értelmes mondatokat összerakni, pedig már egy egész, szép hosszú választ sikerül összeerőlködnöm. Sőt, már nem is kellett nagyon erőlködnöm, ment az magától is, amint megtaláltam a hangomat. - Mmm... mármint igen, azt szeretném. Balettoktató - fejtem ki a válaszomat, miután elsőre hümmögéssel reagálom le ösztönösen. Jó, legalább már haladok. Nem múlt el a zavarom teljesen, de kevésbé vagyok olyan, mint akit a fejére ejtettek, többször is. Hallgatom, amit megállapít, és bár igaza van, ez tényleg rám illik, mások is mondják, valamiért mégis azt érzem, hogy szép lassan lángolni kezd az arcom. Ajaj. Most leszek főtt rák. Olyan, mintha tényleg belelátna a fejembe, és jaj, ne már. Hát még mindig azt vizslatom, hogy pont olyan egyébként, mint a szőke herceg a könyvben, amit éppen olvasok két napja. Kicsit be is húzom a nyakam, és inkább arra bólogatok, hogy a gyerekekhez sok türelem kell. - Igen, ez igaz. Sokuknak még a mozgáskoordináció nem erőssége, és ha nem türelemmel kezeli őket az ember, akkor egy életre el lehet venni a kedvüket a tánctól, de én szeretnék velük foglalkozni, meg az illúziómágia arra is jó lenne, hogy... ööö... mondjuk kicsit elvonni a figyelmüket is, hogy ne ez ragadjon meg, hogy valami nem ment elsőre. Én nem szeretnék a mumus-oktató lenni - válaszolom, a saját figyelmemet is elterelve, miközben inkább most a körmeimet nézem. Megforgatom ujjamon a gyűrűt is, ami fordítóként működik, ha kellene. Mind csupa pótcselekvés, hogy ne rá bámuljak, mint akinek mindjárt elcsöppen a nyála. - Jó... nagyon jó. Mindig támogattak, számíthatok rájuk bármiben. Odafigyelnek, meghallgatnak, bármit elmondhatok, és most hiányoznak is, mert ők Angliában élnek - válaszolom. - Anyu személyi asszisztens, apu meg gondnok, és mindent megtesznek, hogy az öcsémnek meg nekem jó legyen. Már vagy három éve próbálok munkát találni, de mindig lebeszélnek, hogy figyeljek a tanulásra most, és ne aggódjak, mert az ráér, ha már nem tudnak támogatni. A Bagolykőbe azért kaptam ösztöndíjat, de akkor is a művészeti harmadik éve... nem tudok elég hálás lenni nekik.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
- Mhm - helyeslek halkan, miközben figyelem, ahogy ír, de aztán ismét az ujjaimat kezdem bámulni, mert ha tovább nézem, megint azon kezdek gondolkodni, hogy hogy lehet ennyire szép? Nagyon igyekszem elhessegetni a gondolatot, és a kérdésekre figyelni, amiket meg kell válaszolnom. Tényleg nem tudom, mi van velem, nem szoktam ilyen lenni. Jaj, most látom, hogy a körmömön, a jobb hüvelykujjamon lepattant egy darab a körömlakkból, amit tegnap rámázoltam. Még jó, hogy csak ilyen halvány rózsaszín, nem valami nagyon feltűnő szín. Kezeimet amúgy is a térdemen nyugtatom, úgyhogy most gondosan elrejtem a körmömet a bal kezemet fölé helyezve. Megkísért a gondolat, hogy keresztbe rakjam a lábaimat egymáson, de aztán csak jól nevelt úrilányhoz illően csak a bokáimat keresztezem, és egyenes háttal ülök továbbra is, csak már kicsit kevésbé feszülten. Szerencsére ez minden perccel egy egészen kicsit oldódni látszik, és könnyebben megy a beszéd is. Eddig úgy tűnik, hogy nemhogy embert nem eszik, de még kedves és türelmes is, nem mondta még, hogy menjek haza, mert olyan értelmesen lehet velem kommunikálni éppen ma, mint egy óvodással. - Hát... azt már mondták, hogy néha kicsit anyáskodó vagyok, mert mindig én vigyáztam az öcsémre is, meg a barátnőmre is, de a balettoktatás amúgy is intuitív is. Fontos a technika is, és azzal kell kezdeni, de az is ugyanolyan fontos, hogy megtanulja az ember a mozdulataival kifejezni az érzelmeket - válaszolom ezt most már majdnem határozottan. Azért ezen szerencsére már sokat gondolkodtam, és egészen sajátomnak érzem a témát. Így nem olyan nehéz megfogalmazni ép mondatokat. - Mindenben meg kell találni az egyensúlyt, ebben is, meg abban is, hogy mennyire biztatunk valakit vagy hagyjuk hibázni. A legfontosabb talán az, hogy ne kössenek rossz emléket a hibához... ne féljenek attól, hogy hibáznak - osztom meg vele a véleményemet a témáról. A türelmet rendkívül fontos erénynek tartom, a szüleimtől is ezt láttam. - Huh... ééén... nem. Nem igazán. Arra tanítottak, hogy mindig mérlegeljem a következményeket. Meg mindig van A meg B meg Z tervem is mindenre, hogy ha valami beütne, de alapól igyekszem józan döntéseket hozni - válaszolom kicsit megrázva a fejem. Jaj na, van még körmöm, amin úgy döntött a körömlakk, hogy megadja magát? - Azt mondják, ez amúgy is jellemző a navinés diákokra. Deee ha őszinte lehetek, a tanári pálya is egy józan döntés. Nem vagyok elég kiemelkedő tehetség ahhoz, hogy primadonna legyek. A balett meglepően közkedvelt, tanítani viszont már nem olyan sokan szeretik, és én meg szeretek gyerekekkel foglalkozni, adja magát - mesélem. Most meg épp be nem áll a szám. Szentséges szalamandra, mit sikerül ma még produkálnom?
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Huh, lehet ezt most nem kellett volna megosztanom? Milyen fényt fog vetni a szüleimre? Vagy lehet valami fura vonatkozása, ami engem illet? Hirtelen nem is tudom, van-e erre jó válasz, de aggasztó, hogy rákérdez. Kicsit utána kell számolnom fejben, hogy azért mikor is kerültünk mi a Krise birtokra, hány éves voltam. Olyan, mintha mindig is csak az lett volna, pedig nem. Az elején még csak játszani küldtek Estherrel, mert nagyjából egyidősek voltunk, aztán már Eamon is csatlakozott. - Úgy igazán olyan hat-hét éves koromban. Azon szoktam nevetni, hogy azért bandzsítok, mert fél szemmel azóta mindig Eamont figyelem, fél szemmel meg Esthert, a barátnőmet - kuncogok fel, mint valami lüke liba, aztán zavartan el is hallgatok. Ezt nem is tudom, miért mondtam el. Amúgy is csak akkor bandzsítok, ha nagyon fáradt vagyok, de most éppen eleget aludtam. Legszívesebben elbújnék, hatalmas nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne temessem az arcomat a kezembe. Ismét érzem, ahogy elönti a forróság lassan a nyakamat és terjed. Égetem itt magam. - Köszönöm - válaszolom halkan, egy félszeg mosollyal is megpróbálkozva. Jólesik, hogy azt mondja, lát bennem potenciált, pedig nem is ismer. Csak azt tudnám, hol van ma a máskor felhőtlen optimizmusom amúgy, amire már azt is mondták, hogy túlzottan sok van belőle. Remélem, persze, hogy remélem, hogy jól jön ki ez az egész a végére és nem azt állapítja meg Mihail, hogy teljes mértékben alkalmatlan vagyok az illúziómágiára, de mégse találom azt az igazi "ezt is megoldom, csak fogja meg valaki addig a teámat" mentalitásomat. Otthon lehet ezt felejteni? Meglepetten pislogok párat a tényre, hogy éppen tesztelt, de akkor ezt legalább sikerült megugranom. Ettől már egy egész őszinte mosoly jelenik meg az arcomon. Hurrá. Ez megnyugtató. Most realizálom, mennyire összeszorítottam az állkapcsom éppen, jó, hogy nem kaptam szájzárat, habááár... kezdek túl sokat beszélni. Többet a kelleténél. - Kaptam visszajelzést. A technika megy, de néha nehéz átélni az érzéseket, meg átadni, főleg, ha nagyon tragikusak. Én nem szeretek szomorú lenni, meg azt sem, ha körülöttem szomorúak az emberek, mármint... persze, ha oka van, hagyni kell, nem fogom ráerőltetni senkire se, hogy legyen vidám, de nem arra szeretném használni a művészetet, hogy a szomorúságot közvetítsem. A komédiát szeretem, az megy is, de ahhoz, hogy igazán jó legyek, a tragédiának is kellene, azt viszont én nem szeretném - válaszolom. Nincs bennem semmilyen rossz érzés ezzel kapcsolatban, pusztán csak tudom, mit szeretnék és mit nem.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Kinyitom a szám, hogy cáfoljam a kijelentést, de aztán gyorsan be is csukom és nem mondok semmit. Nekem olyan természetesnek tűnt, mindkettejükkel jól elvagyok, de azért abban igaza van, hogy hat éves voltam, vagy hét. Már nem is tudom. Esther meg még azelőtt került képbe egy-két évvel. Ki emlékszik ezekre. Velük nőttem fel, ez a lényeg. Figyelem, ahogy közben jegyzetel, bár fogalmam sincs, mit is ír pontosan. Kezd kicsit sokáig tartani ez a csend, addig is végignézek újra a körmeimen, meg is piszkálom az egyiket, de nem akar lejönni szerencsére a körömlakk róla. Csodás. Kifejtem aztán azt is, miért nem gondolom, hogy a színpad lenne az igazán nekem való, és azon már nem lepődök meg, hogy visszakérdez. Ezt nem ő kérdezi meg elsőként igazából. Megrázom a fejem, mielőtt megszólalnék. - Menne, ha akarnám, de én nem szeretném. Azért táncolok, mert élvezem. Ha belekényszerítenének abba a szerepbe, amit nem szeretek, akkor már nem sok értelme lenne. Gyerekekkel foglalkozni viszont szeretek, és azt élvezném is, jobban, mint olyan szerepet táncolni, amit nem rám szabtak - válaszolom kicsit védekező üzemmódba kapcsolva. Ezt már eldöntöttem, és tényleg nem szeretnék olyan szerepeket vállalni, amihez ki kellene fordulnom önmagamból. - Tudom - jelentem ki, bólintva is mellé. - Eső is kell ahhoz, hogy a fű nőni tudjon, nem csak napsütés, pontosan tudom. Nincs is ezzel semmi baj, csak én nem szeretnék hozzá esőtáncot járni - mondom még, ismét a körmömet piszkálva, hogy inkább azt nézzem, mert úgy érzem, megint túl hosszú ideig bámultam. Végig, amíg beszéltem, és most éppen alig tudom befogni a számat. Rémes vagyok ma. A következő kérdés viszont még az eddigieknél is jobb. Megáll a kezem a levegőben, aztán zavartan pillantok fel. Most mondjam, hogy a szőke hercegre várok? - Ne-em... ráérek még. Az iskola volt az első. Most még van egy húzós évem, végzek a művészetiben, de már elkezdtem a tanárit. Aranyvérű vagyok amúgy, de a szüleim szerelemből házasodtak, nem erőltetnek semmit. Nincs jegyesem, és azt se várják, hogy aranyvérűt találjak magamnak... és most még szeretnék a tanulásra koncentrálni. Majd csak kialakul - válaszolom. E tekintetben egészen bizakodó vagyok. Mégiscsak látom, hogy létezik szőke herceg, itt ül velem szemben, de amúgy is, nem akarok én erőltetni semmit, aminek nincs még ideje. Anyuék is egymásra találtak, én meg még annyi idős se vagyok még. Gyerekszerelemben volt azért részem, voltam én is tizenhat is, sétáltunk kézen fogva Roxmortsban és elhívott a bálra, aztán végeztünk és elsodródtunk. - Huszonegy éves leszek decemberben, szerintem nem késtem még le semmiről. Vagy igen?
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Kitartóan piszkálom a körmömet még a válaszát hallgatva, mert szükségem van valamire, amire koncentrálhatok, hogy ne bámuljam. Felpillantok azért, amíg jegyzetel, vizet inni már nem is merek, mert még félrenyelném a végén vagy ki tudja, és nem kellene tovább égetni magam. A következő kérdésre első pillanatban nem is tudom, mit válaszoljak pontosan, ezért is nyújtom el a nemet, hogy még egy kis időt nyerjek. Nem teljesen értem, miért fontos ez a képességtanuláshoz, de ha megkérdezték, illik válaszolni. Milyen lenne, ha itt ráznám a fejem, mint akinek elvitte a cica a nyelvét? A partra vetett halat már így is eljátszottam, éppen elég improvizált szerepet látott szerintem tőlem nem csak mára, hanem egy egész évre. Végül sikerül előadnom ép, kerek mondatokban, hogy mit is gondolok a témáról, nem változom guppivá. Úristen, lehet, ha ez a totemállatom... jó, hogy nem animágiára jelentkezem éppen. Figyelmesen hallgatom, amit mond, és lassan ismét elmosolyodom. Mégiscsak kedveseket mond. - Mhmm - bólogatok egy nem túl elegáns, de azért hallható hümmögéssel is hangot adva annak, hogy egyetértek. - Az... azzal egyetértek, kell is, ezért táncolok. Szeretem azért csinálni, amit csinálok, mert élvezem. Aztán közben minden kialakul úgyis - válaszolom. Majd a szőke herceg is megtalál. Mondjuk, tartom, hogy itt ül előttem, de lehet, hogy nem az én hercegem. Nem mintha ez megakadályozna abban, hogy csodáljam. Ugye? Ez is valami teljesen természetes dolog, vagy nem? Bizonytalan vagyok egy kicsit ebben, de ettől függetlenül hát tessék már ránézni, olyan szép, hogy az már nem is valószerű. Csípjen meg valaki, hogy nem álmodom. - Nincs más - erőltetem ki magamból a választ. Jaj, dehogynem, mikor és hol lehet még összefutni vele? Bár tudnék rajzolni, de ahhoz hihetetlenül béna vagyok, a pálcikaember szőke hajjal meg nem adja vissza a látványt. Szörnyű, de komolyan. Úúúúristen, ahogy hátratúrta a haját. Nem itt kellene elolvasnom, ugye? - Ó, pedig szerettem volna kíváncsiskodni, hogy ugye nem most csináltam magamból teljesen hülyét, de majd megvárom türelmesen a kiértesítést - válaszolom, igyekezve humorosan fogalmazni meg, hogy min is izgulok éppen, mert attól általában az én zavarom is oldódik, mások meg nem vesznek annyira komolyan, ami jó, közben meg összekaparom magam. Mindjárt kiskanállal. Hozhattam volna, ha így tudjam. Na tessék, erre mire feltápászkodom a kanapéról, még kezet is nyújt. - Één is köszönöm. Örültem - mondom őszintén, mert tényleg hülye aki ne örülne az én helyemben. Kezet fogok vele, és elköszönve kiténfergek, a csuklómat szorongatva a másik kezemmel. Hát ez... hazamegyek és tényleg elolvadok. Majd Esther összekanalazhat.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Fárasztó volt ez a nap. Sokat rohangáltam, és nem tudom hányszor adtam hálát magamban Merlinnek, hogy képes voltam megtanulni hoppanálni. El se tudom képzelni, mihez kezdenék, ha nem lenne ehhez elég varázserőm. Így se volt már energiám átöltözni az utolsó edzés után. Ezért nézek ki úgy, ahogy, kissé kócos konttyal a fejem tetején, kicsit bő, de tökéletesen meleg szürke felsőben meg fekete jóganadrágban, hozzá pedig kényelmes edzőcipőben. Nem mondhatni, hogy nem szeretem egyébként, de ma már a hátam közepére se kívántam az egészet. A vállamon féloldalason lóg a hátizsákom, még cipelem a könyveimet, és a kezemben meg papírtasakban minden, amit a boltban éppen a bevásárlólistáról be tudtam szerezni. Ha hazaértem, ebből még a vacsorának is el kellene készülnie. Fáradtan szusszanok végignézve a Boglyas téren, igyekezve fejben felmérni, mennyi idő is, mire még hazakeveredem. Eszembe se jut, hogy esetleg lebegtethetném a csomagjaimat, mint egy rendes és értelmes varázsló, és különben is, az edzés fontos, felfoghatom ezt is annak. Remélem, senki ismerősbe nem futok bele véletlen sem. Sietősen indulok neki éppen ezért, hogy mielőbb átvágjak a téren, mielőtt még tényleg valakibe belebotlanék.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Egyetlen dolgot szeretnék ma estére már csak, hazaérni anélkül, hogy bárki ismerősbe botlanék. Meg vacsorázni is, de az már mellékesebb. Igazából az nem is olyan fontos, mert úgy érzem, be tudnék dőlni az ágyba egy zuhanyzást követően vacsora nélkül is, és biztos vagyok benne, hogy reggelig aludnék gond nélkül. Ott is lebeg máris lelki szemeim előtt az ágyam a puha párnával meg a jó meleg takaróval, és így nem annyira figyelek a környezetemre. Ennek eredményeként nem túl meglepő módon sikerül is beleütköznöm valakibe pár méteren belül. Gyorsan hátra is lépek egyet, ami máris olyan szerencsétlenül sikerül, hogy mellékessé válik az az aprócska tény, hogy egyébként se lett volna elég az egyensúlyom megtartásához. Nemes egyszerűséggel fenékre ülök. Az ösztönös sikkantás pláne nem segít semmin, csak még kínosabbá teszi a jelenetet. Azt hiszem, azért nagyobb volt a meglepetés, ettől legfeljebb csak lila leszek itt-ott pár napig, ami amúgy is előfordul néha. Viszont a nevemet hallom, és ahogy felpillantok, azonnal el is önti az arcomat a forróság. Úristen. Merlin szentséges szakálla meg az összes szentséges szalamandra szerelmére, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy pont a szőke hercegbe sikerül belefutnom, szó szerint. Legszívesebben visítva szaladnék ki a világból ebben a pillanatban. Nem is. Elsüllyednék. Jaj, miért nem tudok? Ha már illúziómágus lennék, most el tudnám tüntetni magam legalább, de így leforrázva ülök a földön, és pislogok az elgurult alma után. - Bo... bocsánat - nyögöm ki végül a fejemet rázva. Most tényleg pont itt és így kellett nekem belebotlani? Még a hajam is egy madárfészekre hasonlít inkább, mert nem volt időm rendesen összekötni edzés előtt, viszont zavart, hogy folyton a nyakamba lógott. - Ühm... ü-ühm, nem - válaszolok a kérdésre végre, még mindig a fejemet rázva, aztán tenyeremre támaszkodva igyekszem feltápászkodni. A bevásárlótasakot inkább a földre teszem, mert fél kézzel azon vagyok, hogy az extra hajgumit kiügyeskedjem a hajamból, copfban legalább normálisan nézne ki. - Iiizé... én csak... a lábam elé néztem, nem fel. Nem akartam... neked menni.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Jaj, te jó ég. Hát tudtam, hogy Bogolyfalva nem olyan nagy, de azért ennyire nem lehet kicsi sem. Vagy mégis? A mellékelt ábra azt mutatja, hogy mégis, hiszen itt áll előttem. Sőt. Mikor fogta meg a kezemet? Megfeszítem a karomat, így azért tényleg egy kicsit könnyebb felkelni, bár egyedül is ment volna azért. Én nem az a lány vagyok, akit meg szoktak menteni, úgyhogy egészen ügyesen meg szoktam tudni menteni magam. Most meg erre tessék, a végén kiderül, hogy a romantikus regények szőke hercegei - akikről én azért azt hittem, hogy kihalt faj vagy esetleg soha nem is létezett, csak megálmodta egyszer egy erre vágyó szerző - mégiscsak vannak. Hihetetlenül zavarban vagyok, még mindig ég az arcom, és gyanítom, hogy olyan piros lehet, mint az eridon színe. A hajamat szerencsére már sikerült kibontani, úgyhogy a madárfészek már eltűnt, bár néhány kósza tincsem még igyekszik kitartóan őrizni az emlékét annak, hogy milyen szépen néztem ki pár perccel ezelőtt. Mentségemre szóljon, én tényleg nem akartam találkozni senkivel sem, főleg nem Mihaillal. - Köszönöm - mondom végül kis fáziskéséssel arra, hogy felsegített, és már nyúlnék is a csomagom után, de megelőz. Édes Merlin, hát még lovagias is. A fehér lovat vajon hol hagyta? Nem merem megkérdezni. Lehet, hogy unikornisa van amúgy is valahol a falu szélén, én már azon sem lennék meglepődve. A táskám fülébe kapaszkodom, és meglepetten pillantok rá. Megint kezdődik. Kinyitom a szám, majd becsukom, újra ki, és én vagyok a parton tátogó guppi, ami mindjárt itt fog megfulladni, mert a vízben lenne a helye. Most realizálom igazán csak, hogy legalább egy fejjel magasabb nálam, kicsit talán még annál is többel, és éppen kijelenti, hogy hazakísér. Ez nem kérdés volt. Izé, igen, hazafele indultam, de most hogy is, merre is... zavartan körbepillantok, rá kellene jönni, hogy a téren melyik is a jó irány pontosan. Hogy lehet, hogy ennyire nagyon összezavar, pedig tényleg nem ejtettek amúgy a fejemre. - Köszönöm - ismétlem magam, bár most éppen valami másra vonatkozik legalább, mint az előbb. - Az nagyon jó hír. Majd... várj... izé, én most tegezhetlek? Úgy értem... Jajistenem, nem tudom, hogy miért vagy hogy csinálod, de ez most már biztos nem véletlen, hogy tiszta hülyét csinálok magamból - motyogom a lábam elé nézve közben. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyit hall, sőt, félig abban se vagyok biztos, hogy ezt most hangosan gondolom-e, mert kierőltetni magamból igazság szerint csak annyit akartam, hogy jó hír, hogy alkalmas vagyok az illúziómágiára, hogy addig se hallgassak.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Most komolyan engem bámul? Végignézek magamon, és csak még rosszabb lesz a zavarom, azért ez így messze nem a standard kinézetem. Ennél rosszabb akkor lehetett volna csak, ha a temetőben talál könyékig földesen, mert besegítek a növények gondozásában. Hogy lehetek ennyire... nem is tudom, minek lehet ezt mondani. Szerencsétlen. Pedig az esetek nagy többségében én tényleg egészen normális tudok lenni, értelmes beszélgetéseket folytatok, most meg. El se kell mondani, elég csak rám nézni. Tágra nyílt szemekkel pislogok rá. Aranyos? Én? Ha nem ketten állnánk itt éppen, biztos körbenéznék, hogy ugye valaki másnak mondta ezt. Jobb lenne menni, mert még hihetetlenül messze van az a hülye Macskabagoly utca és ha nem hagyja abba, amit művel, úgy fogok becsordogálni a kapu alatt, ha eljutok addig. Tényleg úgy fog kelleni Esthernek összekanalazni, megállapítottam ezt én már múltkor is, pedig akkor nem is volt ennyire közvetlen. Csak szemem sarkából pillantok fel a kijelentését hallva. Sajnos ez nem nyugtat meg, hogy mások is így reagálnak rá, mert attól érezze magát más zavarban. Bár kiderül mindjárt itt, hogy egyébként is minden ujjára jut ki tudja, hány lány. Hányan lehetnek itt Bogolyfalván? Azt olvastam az egyik tankönyvben, hogy úgy átlag kétharmad világszinten a nők aránya, vagy legalábbis azt közelíti, és akkor ahhoz mérten, ha még a nyugdíjas nénikkel is számolok... hát na, az jó sok lány még úgy is. - Hány éves vagy? - kérdezem meg még magamat is meglepve, csak úgy kicsúszik a kérdés, pedig tudom, hogy ilyet nem szokás. Nőktől főleg, de amúgy sem szép. Viszont arra világosan emlékszem, hogy a parancsnokságon én elmondtam, hogy huszonegy leszek Karácsonykor. Szóval most kitört belőlem az elemi kíváncsiság, a tegezés meg így már el is dőlt. Legutóbb nagyon kerültem, hogy bármi olyat mondjak, ahol ez előkerülne, de ezt a kérdést hogy teszi fel az ember másképp? Így se kellene, de már nem tudom visszaszívni. Szörnyű vagyok. Ha lehet, akkor most biztos vörösebb lettem még annál is, mint eddig voltak, és inkább bólogatok. Indulhatunk, persze, ha tehetném, már sprintelnék, de az ő kezében van a vacsorához való. - De...de... ez miért? Na, most komolyan... én tényleg nem vagyok ilyen... - motyogok már megint. Össze kellene szednem magam, de mire sikerül, mindig megszólal vagy csak ránézek, és kész, csöpögök is. - Biztos sokan mondták, hogy olyan vagy, mint a szőke herceg a könyvekben - osztom meg végül, ezúttal makacsul az épületeket bámulva.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Huszonhét. Felpillantok rá egy röpke pillanatra. Valahová huszonöt és harminc közé saccoltam, amikor az aurorparancsnokságon szétizgultam magam, miközben ő eldönteni igyekezett, hogy alkalmas vagyok-e illúziómágiát tanulni. Azt hittem egyébként, hogy jelentős részben azért voltam egy rakás szerencsétlenség, mert hihetetlenül izgultam azon, hogy mennyi minden múlik azon az egy beszélgetésen, de kezdem úgy érezni, hogy ez így messze van az igazságtól. Most se vagyok sokkal jobb formában, pedig igazán el lehet nekem hinni, hogy életképes vagyok a színpadon is. A kérdés váratlanul ér, meglepetten pillantok fel. - Mi... miért? Mihez? Kellene? - kérdezek vissza. Hirtelen nem is tudom, mi a jó kérdés egyáltalán. Miért sokallanám? Még ha esetleg úgy is lenne, akkor se változna semmi. Különben meg nem is olyan idős, hogy értelme lenne magázni, elvégre csak pár év a köztünk lévő korkülönbség. Közben megpróbálom inkább újra összekötni normálisan a hajamat, mert úgy érzem, hogy összevissza áll, és ez meg hihetetlenül zavar, hogy mennyire lehet éppen rendezetlen. Na és természetesen nem bírom magamban tartani, amit gondolok, pedig kezdem úgy érezni, jó lenne befogni a számat, vagy legalábbis megtalálni az egyensúlyt abban, hogy ne is osszak meg vele mindent, ami eszembe jut, de ne is csak tátogjak itt. Kicsúszik ez a szőke herceges gondolat is, amire ő meg visszakérdez. - Senki? - fókuszálok a mondat első felére, mert a kérdést annyira nem szeretném megválaszolni. Már így is úgy érzem, hogy mindjárt lángra fog kapni az arcom. Meg se kellett volna szólalnom, de komolyan, hát hova tettem én az eszem? Megrázom azért a fejem, igyekezve összeszedni minden határozottságom. - Ezt nehezen hiszem el - mondom ki végül. Ugyan már, biztos nézett már tükörbe ő is. - Kihívás? - pillantok fel újra, amikor a korábbi kérdésemre válaszol. Azazhogy pont nem válaszol, mert azt mondja, találjam ki én, hogy miért. Az arcomra szorítom a kezeimet, aztán teljesen bele is temetem az arcomat a tenyereimbe egy hosszú pillanatra. Hogy is volt? Mély levegő orrán át be, aztán kifúj. Sóhaj lesz belőle, és csoda, hogy mindeközben orra nem esek, mert mára még az hiányzik csak a repertoárból. Kipillantok az ujjaim között, aztán végül le is engedem a kezem, hogy aztán a táskámba kapaszkodjak. - Te... te most... jaj, ne már. Áááh... tutira egy hülye hal a totemállatom. Úgy érzem magam, mint aki egy mesébe csöppent, fehér lovad véletlenül nincsen? - kérdezek vissza. Ezen a ponton már mindegy is. - Már megint hülyét csinálok magamból, és nem tudom, miért jövök ennyire zavarba tőled, mert azon már nem kell izgulnom, hogy tanulhatok-e illúziómágiát. Jó lenne mondjuk, ha már tanulnám, mert van elképzelésem, hogy nézek ki edzés után - szusszanok nagyot. Jó, hogy a legbénább oldalamat mutatom már megint.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Nem vagyok túl nagylelkű vele, ami a válaszadást illeti. Bármennyire is nem szép dolog, de csak még több kérdést teszek fel. Nagyon zavarba hoz, úgy tényleg, nagyon, nagyon. Nem tudom, hogy csinálja, vagy csinál-e bármit is, azon kívül, hogy létezik, de olyan érzésem van a közelében, mintha az agyam nem is hozzám tartozna, és anélkül kellene értelmes kommunikációt folytatnom. Az sem szokott érdekelni egyébként, ha madárfészekre jobban emlékeztet a hajam egy hosszú nap után, mint egy rendes kontyra, most mégis nagyon zavar. Sőt, nem is az zavar, hanem, hogy pont Mihail lát így. Komolyan, soha többet nem teszem ki így a lábam sehonnan, ha szemernyi esélye is van, hogy belebotlok. - Oh... - lepődök meg, amikor megfogja a kezem és közli, hogy leengedve jobb. Ez az, Gitta, csak így tovább. Úristen, mit gondolhat rólam. Abszolút értelmes és életrevaló felnőtt nő benyomását kelthetem. Zavartan tűröm a fülem mögé a hajam. Majd az első kirakatban meg merjem lesni vajon, hogy vetekszik-e egy oroszlán sörényével? Inkább nem merem. Már úgyis mindegy, ennél rosszabb már úgy sem lehet, nem? Ugye nem? - S-sajnálom - motyogom az ujjaim közül pillantva fel rá. Szeretném elásni magam itt helyben, vagy visszaugrani az időben és elölről kezdeni ezt az egészet. - Ez annyira kíííínos - válaszolok, úgy elnyújtva azt az í hangot benne, hogy már-már nyüszítésnek is beillene. Csapdába esett kisállat. Úgy is érzem kicsit magam, de ez végre nem kérdés legalább. Jó. Mély levegőt veszek, kifújom, aztán még egyszer. Megpróbálok lenyugodni és rávenni az agyamat a működésre. Megrázom a fejem válaszul arra, hogy rontana-e a helyzeten, ha azt mondja van fehér lova is. Ezt már nem is lehet fokozni szerintem. - Most már biztos hiába mondogatom, hogy nem vagyok ilyen, de te is biztos láttad már magad a tükörben. Hogy lehet valaki ennyire szép? De komolyan, és még csak nem is valami idióta vadbarom, szóval tudom, hogy már mondtam, de tényleg a szőke herceg, és ha nem lennél olyan kedves és segítőkész, hogy cipeled, amiből majd még vacsorát kellene főznöm, akkor már itt se lennék - mondom ki szinte egy szuszra, közben főként a cipőmet bámulva, csak lopva nézek fel rá, és a végén bizonytalanodom el, hogy azt is elmondjam-e, ha nem lenne esetleg evidens már neki, végtére is pszichológus. De már mindegy. Ennél jobban úgyse égethetem magam. - Neeem tévedsz - vallom be a végére ezt is, mielőtt még ismét megjegyezné, hogy nem válaszolok neki, miközben egyik lábamról a másikra helyezem át a súlyom. - Az órarendem még nem elég indok egy időnyerőre, mint kiderült, pedig most jó lenne visszaugrani úgy öt perccel korábbra. A... aaaa... hamupipőkés átváltozást most nem tudok mutatni, legfeljebb csak piruettet, de... te Bogolyfalván laksz? - kérdezem meg, végtére is múlt alkalommal se mertem megkérdezni. Most viszont már szeretném tudni, hogy mekkora az esélye annak, hogy belebotlok még.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Úgy érzem magam, mint aki már egy főtt rákkal vetekedhetne, hogy melyikünk vörösebb, miközben még a hajamat is megigazítja. Te jóságos Merlin, még hangosan is bevallom, hogy ez mennyire kínos így mindenestől. Legszívesebben én most elásnám magam. Bemásznék az ágy alá otthon. Nem is tudom. Nagy nehezen válaszolok azért a kérdéseire is, főként azért, mert már szóvá is tette, hogy ma csak kérdéseket vagyok képes kipréselni magamból. Már amikor nem egy partra vetett halat játszom, ami csak tátogni bír. Elkerekedik a szemem azért, amikor azt mondja rám, hogy gyönyörű vagyok. Végig is nézek magamon futólag, meg a szemem sarkából felmérem a környezetem, de tényleg hozzám beszél. Azt tudom, hogy nem vagyok csúnya, ez tény, de mindig is megvoltak a magam gyenge pontjai, vagy minek lehet nevezni ezeket. A tény, hogy csak unalmas barna a hajam meg a szemem, nem beszélve arról, hogy mennyire tudok bandzsítani fáradtan, még ha az csak időszakos is, most meg ráadásul különösen furán érzem magam, amiért nem voltam képes átöltözni edzés után. Úgy érzem, hogy cikibb már csak az lehetne, ha a pizsamának használt elnyűtt pólóban látna, amit lassan le kell cserélnem, mielőtt egyszer csak semmivé foszlik. - Köszönöm - mondom leheletnyit bizonytalanul végül, még mielőtt azt közölné, hogy úgyse tudnék elmenekülni. Visszaköltözhetnék Angliába, apa biztos örülne, ha lenne segítsége, de Esther valószínűleg nem annyira. Vagy Londonba, az öcsém is oda költözött épp, biztos akadna nála hely, de lehet egyszerűbb, ha csak figyelni kezdek arra is, hogy hogyan is nézek ki. Végül anyának igaza lesz, ő mindig mondta, hogy erre oda kellene figyelnem. Megszeppenten pislogok rá, mert nem elég egyébként, hogy már a hangjától is olyan érzésem támad, mintha kiszaladna az összes értelmes gondolat a fejemből, de még közelebb is hajol. Most meg kellene szólalnom? - Ühümm - motyogom, miközben lefagyva pislogok, a szemébe bámulva. Úristen, de kék. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor sarkon fordul, a lábamnál hagyva a szatyrot. Még egy fél percig legalább utána pislogok, próbálva feldolgozni, hogy most mi is történt, aztán fogom a szatyrot és hazabotladozom a Macskabagoly utcába.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Te jóságos Merlin meg az összes druida, akiknek a nevét már el is felejtettem, hiába kellett bemagolni mágiatörténetre. Ha nem lett volna elég, hogy tegnap este annyira nem tudtam, hogy hol áll a fejem, hogy alig találtam haza - a Macskabagoly utcza helyett sikerült a Holdfény utczába betévednem valahogyan -, ma ezt sikerült Mihailnak teljességgel felülmúlni. Pedig én igazán határozottan eldöntöttem, hogy ma úgy teszek, mintha a színpadon lennék, akkor talán nem tud annyira könnyedén zavarba hozni. Vagy háromszor öltöztem át, mire sikerült kiválasztani a halványszürke ruhát, amit most viselek, és amiben elég magabiztosnak éreztem magam, egészen addig, amíg azzal nem szembesültem, hogy minden mágiát mellőzve először Pesten találom magam, ráadásul a reptéren, majd egy repülőn - mintha ez már bárkit is meglepne ezen a ponton -, majd Varsóban. Soha életemben nem ültem még repülőn. Nem félek a magasban, tudok seprűn repülni, de ez mégis meglehetősen új élmény volt azért, ha megmondja, hova menjek, én igazán kiegyeztem volna a hopp-hálózattal is. Az kicsit gyorsabb megoldás is lett volna, bár az igazat megvallva most egészen tetszett, hogy egyszer kivételesen nem rohanok sehová sem, mert nem tudom, hogy hová is tartok. Amikor végre meg is érkezem, nagyon igyekeznem kell, hogy tartsam magam az elhatározásomhoz. - Jó estét - köszönök visszafogottan mosolyogva, jólnevelten, közben a táskámat viszont úgy szorongatva, mintha az valami pajzs lenne, ami megóv attól, hogy megint kínos helyzetbe hozzam magam és elkezdjek olvadozni. - Öhm... muszáj megkérdeznem, te tényleg valami nemesi családból is származol? Mármint a repülő... meg minden... - dünnyögöm a végét magyarázatként a kérdés mellé. Nem mintha az én családom nem ősi aranyvérű család lenne, még királyi vér is akad benne, de az idő felemésztette a vagyont, szóval név ide meg oda, ezt sosem tudnánk megengedni magunknak.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Illúziómágia-gyakorlat Imádom a Karácsonyt. Nem csak azért, mert akkor van a születésnapom is, hanem egyszerűen magát az ünnepet a hangulata miatt, meg mert ilyenkor a családdal lehetek. Még anyáék is szabadságot vesznek ki ilyenkor pár napra. A legjobb, amikor karácsonyi dalokat énekelve díszítjük fel a karácsonyfát együtt Jutka néniék nappalijában, mert mindig ott ünneplünk Londonban, amióta csak az eszemet tudom. Idén is ez a terv, azelőtt azonban még az iskolában is sort kell keríteni arra, hogy a helyükre kerüljenek a karácsonyi díszek az illúziómágia tanár vezényletével. A Déli szárnnyal már végeztünk is, most pedig a nagyterem van soron, amit nem láttam még ilyen kongó üresen soha. Az igazat megvallva nem is nagyon jártam itt talán az évnyitó óta, mivel a faluban lakom és folyton rohangálok a Bagolykő és a művészeti között, alig pár alkalommal jutott arra időm, hogy itt ebédeljek, és ne útközben rágcsáljak el egy otthon felpakolt és a táskám alján jó esetben nem kilapult szendvicset. Körbe is nézek a teremben, miközben Selwyn tanár úr vázolja a tervet. Tehát ki kellene találnom valami szép díszt a fára. Dúdolgatni is kezdek csak úgy magamnak közben, mintha csak otthon lennék már a londoni kis lakásban, ami ugyan a nagynéném családjának tulajdona, de gyakorlatilag nekem is az otthonom többé-kevésbé. - Köszönjük - mondom máris a frissítőkre. - A tejtől mondjuk én lufi lennék, de nagyon kedves a tanár úrtól - válaszolom hálás mosoly kíséretében. A sütin még elgondolkodom. Néha beleférhet egy-egy, úgyis önszántamból nem eszek édeset, nem azért, mert nem szabad. Majd később talán tényleg lecsapok egyre, ha még marad. - Énekelhetünk is, ha van másnak is kedve - vetem fel az ötletet, bár erőltetni nem fogom. Addig is, amíg erre bárki reagál bármit is, körbejárom a nagy fenyőfát azt igyekezve elképzelni, hogy vajon hogyan mutatnának rajta pici kis fehér angyalkák. Talán egy kis aranyszín is mehetne a kompozícióba. Meg is próbálkozom egyet elképzelni apró kis tollas szárnyakkal, göndör hajjal, fehér ruhája szegélye aranyszínű csak vékony vonalban. Vajon röpködni is tudna? Meg némi fény sem ártana ide, de egyszerre csak egy dologra kellene koncentrálnom.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Biztos vagyok benne, hogy elpirulok, amikor közelebb hajol és csókot lehel az arcomra. Esküszöm, hogy nincs üldözési mániám, de mégis kezdem úgy érezni, hogy élvezi, hogy zavarba hozhat. Mondanám, hogy magamat nem tudom csak játszani, mert azért a színpadon nem vagyok különösebben béna, de tulajdonképpen pont, hogy ilyen vagyok. Mély levegőt veszek, és nagyon igyekszem uralkodni magamon, bár ez az első olyan helyzet, ahol legalább kiskanál van a közelben, ha elolvadnék esetleg. Már egy jó pont ez kezdetnek. Udvariasan kihúzza nekem a széket, én pedig helyet foglalok. - Köszönöm - mondom egy picit halkan, de talán azért mégiscsak hallotta, remélem. Az ölembe teszem a táskám, és megigazítom a ruhám, kicsit eltűnődve rajta, hogy vajon nem túl rövid-e. Lehet, hogy mégiscsak a rózsaszínt kellett volna választanom? Az visszafogottabb. A hülye kérdés meg már kicsúszott a számon, de nem nevet ki, hanem válaszol. A válasza hallatán meg nem tátom el a szám, bár erre koncentrálnom kell kicsit, inkább ösztönösen behúzom a nyakam kicsit. - Le vagyok maradva - vallom be kicsit szégyenkezve. Lehet, hogy láthattam már plakáton esetleg valahol, de különösebben ilyesmikre nem figyelek, kivéve, ha nem egy regény borítóján szerepelt. Azt leszámítva pedig eléggé el tudok veszni a tanulmányaimban és a feladataimban, amiből bőven van, rohanok is folyton. Közben meg egy rakás mindenről lemaradok, egyebek mellett meg egyszerűen elmegyek. Közvetlen közelről mellette viszont elég nehéz csak úgy elmenni, ezt tagadni se lehet. - Ühm... tényleg nem repültem még. Mármint így nem, seprűvel azért tudok. De izgalmas volt. Meg... fura is kicsit, hogy végre nem rohantam sehova sem. Meg azt se tudtam, merre megyek, szóval nem könnyíted meg az ember dolgát - válaszolom és kicsit zavartan kuncogok halkan a végére, a hajamat közben a fülem mögé igazítva. Most legalább nem madárfészekre emlékeztet. Kész megkönnyebbülés a gondolat is, hogy se nem iskolai egyentalárban vagyok, és végképp nem edzés után, mint tegnap. - Meg lenyűgözni is sikerült, ha ez volt a cél - jegyzem meg még közben inkább az éppen elém tett itallapot fürkészve, mert ha felpillantok, megint vetekedhetek a végén egy főtt rákkal, hogy melyikünk vörösebb.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
- Ühm - hümmögök beleegyezősen, és nem túl illedelmesen válaszul, de igazán nem tudom, mit is mondhatnék. Túlságosan sok plakátra és hirdetésre nem figyelek, mert általában gondolataimba merülve rohangálok, mint valami mérgezett egér. Ha nem így lenne, tegnap azelőtt vettem volna észre, hogy szó szerint belerohantam. Erről viszont kár is beszélni. Már megígértem magamnak, hogy kicsit lassítok, amint sikerül elvégezni a művészetiben az utolsó évet, mert ezt a tempót hosszútávon egyáltalán nem bírnám. Azért kicsit elkerekedik a szemem arra, amikor azt mondja, hogy némelyik plakáton ő sem ismerné fel magát, de bölcsen úgy döntök, inkább nem kérdezek rá, inkább elmosolyodom. Mégiscsak szórakoztatónak hangzik. Talán csak egyszerű poénnak szánja, hogy ne érezzem túl hülyén magam, mert olyan vagyok épp, mint aki most jött egy másik bolygóról. - Kicsit jobban rákészültem, mint a tegnap esti találkozásra - válaszolom kicsit zavartan. Szerintem el is pirulok már csak attól is, hogy belegondolok, tegnap este milyen szedett-vedett állapotban sikerült összefutnom vele, de ezt most úgy hiszem, sikerült kellőképpen ellensúlyozni a megjelenésemmel. Azért megpróbálok elbújni az itallap mögött, de nem igazán hagyja. A fülem mögé igazítom a hajam zavaromban. Ez a Debodor főzet igazán csodát tett mellékesen, minden tincsem nyílegyenesen hullik a vállamra. - Má-máshogy? Nem volt ez még elég? - bukik ki belőlem a kérdés akaratlanul is, és leengedem az itallapot teljesen az asztalra, meglepetten pislogva rá. Szerintem már annyiszor mondtam el, hogy ő a megtestesült szőke herceg, hogy már unhatja, és hogy a nyálam nem csorog, az kész szerencse, mert úgy festenék, mint egy óvodás a cukorkabolt kirakatára tapadva. Belegondolni is ciki. Szükségem is van egy pillanatra, hogy összeszedjem magam, mielőtt egy pohár fehérbort kérnék. Nem merem bevállalni a vörösbort, mert ha azzal sikerül leönteni magam, az nagyon is látványos lenne.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Illúziómágia-gyakorlat - Ó, igazán nem akarok én plusz munkát okozni, de köszönöm. Majd kipróbálom a sütit - válaszolom kicsit szabadkozva, némileg zavart mosollyal, megrázva a fejemet is. Tényleg csak viccelődtem a tej láttán, amit egyébként még szeretnék is, ha a szervezetem tudna mit kezdeni a laktózzal. Tulajdonképpen még a teát is tejjel szeretem igazán, de így maradnak a mindenféle növényi eredetű helyettesítő italok, amit viszont ritkán szoktam beszerezni, csak ha valamiért úgy vélem, hogy most megérdemlem. Gondot meg a világért se okoznék senkinek, bár tényleg nagyon kedves, hogy felajánlja a teát. - Nekem nincs kifogásom - felelem széles mosollyal a komolyzenére. Nem fogom fel tragédiaként, hogy nem érez senki különösebb lelkesedést az éneklésre. A klasszikus zenét különösen kedvelem egyébként is, sokkal kevesebb modern előadót ismerek szégyenszemre. Az ismerős dallamra önkéntelenül is előtör belőlem a balerina, két éve pont a cukorkatündér szerepét osztották rám az egyik karácsonyi előadáson, mert hát a Diótörő igazi karácsonyi klasszikus. A mai alkalomra viselt csizmámban egyébként szinte lehetetlenség spiccbe állni, de azért felcsillan a szemem és néhány lépés erejéig megpróbálkozom vele. Nem teljes a siker, messze nem olyan szépek a mozdulataim, mint a művészeti nagy színpadán volt. Milyen csodaszép rózsaszín ruhám is volt, sokkal szebb, mint a most viselt iskolai egyenruha. Meg is száll az ihlet, és miután alkotok még egy angyalkát, apró, cukorgyöngyökre emlékeztető, csillogó kis gömböcskék fűzérét alkotom meg. - Az nagyon aranyos lenne - válaszolok az elcsípett félhangos merengésre, miközben pördülök egyet és úgy nyúlok egy süti után, hogy az a színpadon is megállná a helyét. Nagyon ritkán eszem édeset, többnyire inkább nem, mint igen, most azonban úgy döntök, mégiscsak belefér egy süti, ha már ilyen kedves a tanár úr és hozott nekünk. - Nagyon szép lesz szerintem ez a sok fehér és arany elemmel teli kompozíció. Olyan elegáns - állapítom meg, aztán beleharapok a sütibe és fejemet oldalra döntve méricskélem a fát, talán még egy gyöngyfűzér elférne rajta.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Jótékonykodjunk valahogy ígyA Karácsonyt annyira komolyan vesszük, hogy van saját mikulás sapkám, amit anyáéktól kaptam. Elő is kerestem mára, és most itt virít a fejemen. Eltéveszthetetlen piros paca lehetek ezzel, a piros-fekete kockás szövetkabátommal, és a szintén piros nadrágommal. A kabátom mondjuk egy kicsit bő, kötött, zöld karácsonyi pulcsit rejt, amelynek az elején magyalkoszorú van, és amitől szerintem beillenék egy kicsit béna divatérzékű manónak. Az alkalomra kényelmes csizmát húztam, a táskámban meg csak úgy mellékesen legalább két kilónyi narancs található amolyan mellékes kis ajándékként, meg a Jutka néni által horgolt harminc kis hópehely egy tasakban. Megpróbáltam én is horgolni vele a hétvégén, de csúfos bukásba torkollott a dolog, így végül takarítottam helyette, úgyis fájt a háta éppen. Majd ismét megpróbálom a horgolást legközelebb, ha kicsit több időm lesz tanulni tőle, ő ugyanis gyönyörű dolgokat készít. Ezek a hópihék is szépek, és még halványan világítanak is éjszaka, olyan fonalból készültek, szóval bármelyik gyerkőc félne is a sötétben egyedül, ez talán még kicsit hasznos is lehet icipicit. - Halihó - köszönök vidáman, ahogy kilépek a kandallóból, már gombolva is ki a kabátomat bal kézzel, jobbommal pedig a hátizsákom fülébe kapaszkodom. - Üdv. Lónyay Gitta - mutatkozom be az ismeretlen férfinak Arabella mellett. Gyanítom, hogy az apukája, majd ha már sorra kerülök, akkor Selwyn tanár úrhoz fordulok. - Ha nem baj, hoztam még egy kis narancsot meg a nagynéném horgolt pár hópelyhet, ami a sötétben világít, azokat is szétosztogathatjuk? - kérdezem. Nem akarok nagyon belezavarni a tervekbe, de ha már itt vagyok, és van, szívesen adom. Szegény gyerekek mégiscsak itt töltik a karácsonyt, szeretnék mindenkit felvidítani kicsit, ha sikerül.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
- Nem is mondtam, hogy te... - nem fejezem be a mondatot. Érzem, ahogy felkúszik a forróság a nyakamon, aztán átterjed az arcomra. Kezdem azt hinni, hogy élvezi, hogy mennyire valószerűtlenül könnyen zavarba tud hozni. Valamiért mégis kényszert érzek arra is, hogy elmosolyodjak azon hitetlenkedve, hogy ez ismét megtörténik, hiába határoztam el, hogy ma megpróbálok úrrá lenni a helyzeten. A kezemet a szám elé téve igyekszem az itallapra fókuszálni ahelyett, hogy őt bámulnám a szemtelen mosollyal az arcán. Mi tagadás, nagyon is vonzó jelenség, meglehetősen komoly kihívásnak bizonyul, hogy ne tévedjen vissza rá a tekintetem. Úgyis zavarba tud hozni azzal is néha, ha csak megszólal. Azt hiszem, nagyon is tudatában van a saját erősségeinek, míg én a saját tökéletlenségemmel vagyok tisztában. Most is azon aggódom, hogy mi lesz, ha leöntöm magam, vagy ha rúzsos a lett a fogam, vagy már nem is tudom. De miért is? - Tessék? - kérdezem felpillantva. Hirtelen nem igazán értem, hogy mire céloz, vagy éppen értem, de az is lehet, hogy talán csak én gondolok rosszra? Közben odajön a pincér, én meg a fehér bor mellett döntök. Az egész biztonságos választás, mielőtt még tényleg leönteném magam. Most már én sem értem, miért olyan fontos, hogy ne legyek béna vagy nevetséges, esetleg mindkettő. Mi van, ha nevetek inkább magamon, mint ahogy máskor is szoktam? Lehet, hogy tényleg úgy kellene most is. - Lehet, hogy legilimenciát kellett volna tanulnom, de most mire is gondolsz pontosan? - kérdezem olyan határozottan, amennyire csak telik tőlem. Hátha a bor is segít majd ezen? Persze már megint érzem, hogy vörösödöm. Nem hiszem el, hogy ezt nem tudom megugrani.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Jótékonykodjunk valahogy ígyLelkesen bólogatok a javaslatra, majd a táskámból elő is szedem az említett hópihéket, hadd bűvölje meg, szállingózzanak csak a kórteremben. Éjszaka pedig majd világítani is fognak halványan. Remélem, mindenki örül majd nekik. Megszerzem a szépen becsomagolt ajándékot is, amely még az Advent alatt készült Nellinek. Ha tehetném, megpróbálnám mindegyiküket jobb kedvre deríteni, nem csak az ünnep miatt. Talán meg is kérdezem majd a medimágust, aki eligazít minket itt, hogy esetleg van-e ilyesféle önkéntes programjuk, mert ha már befejezem úgyis a művészetiben a képzésemet év végén, talán akad ilyesmire is egy kis időm majd. Csak majd el ne felejtsem. Most azonban fontosabb dolgom van még. Megkeresem a kislány nevét az ágy lábánál, majd közelebb merészkedem. Nem túl messze egy másik ágynál a nem túl barátságos srác ismerkedik az ott fekvő Ildivel. Nem is értem, mi baja, máskor biztos megpróbálnám jobb kedvre deríteni is, de most a gyerkőcök elsőbbséget élveznek, hiszen miattuk vagyunk itt. - Szia, Nelli. Én Gitta vagyok. Leülhetek ide melléd? - kérdezem meg tőle, miután bemutatkozom, végtére is az ő döntése, hogy kíváncsi-e a társaságomra, vagy inkább egyedül olvasgatná a mesekönyvét. A bólogatás láttán rámosolygok barátságosan, majd helyet foglalok az ágy szélén és felé nyújtom a dobozt. - Nézd csak, mit hoztam neked, kisbogár. Bontsd csak ki nyugodtan - mondom neki továbbra is barátságosan meg bátorítóan mosolyogva. A dobozt csíkos papír borítja, piros-fehér, és még egy fenyőágat is szereztem rá. A szőke kislány vékony hangon köszöni meg, mielőtt óvatosan bontogatni kezdené, és lassan derül fel az arca, amint meglátja benne a belecsempészett drazsé alatt a képeskönyvet, na meg a számtalan színesceruzát, amelyekről még nem is tudja, hogy minél nagyobb lelkesedéssel rajzol velük valaki, annál élénkebbek és szebbek a színeik. - Elárulod nekem, melyik mese a kedvenced? Ha szeretnéd, elolvashatjuk együtt, szeretnéd? Én nem vagyok ügyes a rajzolásban, de majd azt is megmutathatod, te milyen szépen rajzolsz. Azt csiripelte egy kismadár, hogy nagyon jól megy.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Mihaillal eddig minden találkozásom olyan volt, mint egy hullámvasút. Az elején eldöntöm, hogy rendben leszek, össze fogom szedni magam és nem visítok, mint egy ijedt kisgyerek, aki csak az anyukája kezébe szeretne kapaszkodni, de elérünk az első kanyarig, és nem tudom ehhez tartani magam, a végén meg nem is értem, miért alakult ez így. A visítás ugyan túlzás lenne, de hogy mindig ennyire elképesztően zavarba tud hozni, az hihetetlen. Most elhatároztam, hogy összeszedem magam, mintha a színpadon lennék, erre már az is félig-meddig elég, hogy csak megjelenik, aztán mond egy ilyet, és komolyan mindjárt kelleni fog az a kiskanál, hogy valaki összekaparjon a földről. Sejteni vélem, mire céloz, de nem akarok hinni a fülemnek, viszont kár volt visszakérdezni. Most már biztos vagyok benne, hogy egyetlen pillanat alatt rákvörösre vált az arcom, ahogy elönti a bőrömet a forróság. Egy pillanatra elnyílik a szám, nem akarok hinni a fülemnek, aztán megpróbálok elrejtőzni a kezem mögé. Ahogy előre hajtom a fejem, még a hajam is részben az arcomba omlik. Jaj, de jó, hogy véletlen sem kötöttem kontyba mára. Mély levegő, Gitta, nagyon mély levegő, kifúj, egy, kettő, három, négy, beszív, szép lassan, ismét kifúj. Óvatosan pillantok ki az ujjam között, hogy felmérjem, most esetleg remekül szórakozik-e rajtam. Tudom ám, hogy a balett világában egyébként meglehetősen gyakori közelebbi kapcsolatba kerülni a táncpartnerrel például a még hatékonyabb közös munka érdekében, de én még soha senkivel, mert a szőke herceget vártam. Itt ül velem szemben, de hát ez nem egy romantikus regény, mint amiket olvasok. - Te most ugye csak szórakozol velem? - kérdezem meg végül halkan, még mindig nem bújva ki teljesen a kezeim rejtekéből. Körbe is pillantok, mindjárt előugrik valahonnan valaki azzal, hogy átverés, ugye? Vagy mégse? Lehet, hogy komolyan beszél?
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Illúziómágia-gyakorlat Igazán remekül érzem magam ezen az illúziómágiához kapcsolódó foglalkozáson, ami szórakozásnak is beillene. Nekem a Karácsony egy varázslatos ünnep, imádok rá készülni meg díszíteni, most pedig tulajdonképpen még egyszerűbb dolgom is van igazság szerint, mint amikor papírból meg szalmából és gyöngyökből készítek díszeket, a csúfos horgolási kísérleteimről nem is beszélve. Majd otthon is bemutatom újonnan szerzett tudományomat, előtte azonban itt élem ki a kreativitásom nagy lelkesedéssel. A zene is segít ezen, társaság is van hozzá. Úgy érzem, nem lesznek nagy problémáink, szavak nélkül is egészen jól ráhangolódunk, hogy ne szép, elegáns legyen a díszítés. A tanár úr pedig igazán kedves, hogy hiába szabadkozom, hogy miattam ugyan ne fáradjon, mégiscsak hoz teát. - Ó, a tanár úr nagyon kedves - jelentem ki mosolyogva, miután lenyelem az utolsó falat sütit, ám még mielőtt teát is szereznék, inkább a kutyához guggolok le kicsit, hogy megsimogassam. - Hát sziaaaa, szőrmók. Hát ki az okos, ügyes kutya? Meg a világ legszebb kutyája? Bizony ám, hogy te... - motyogok neki ujjaimat a bundájába fúrva. Annyira lelkes négylábú, csóválja a farkát és láthatóan élvezi a simogatást. Pár percig el is vagyok vele, majd átengedem másnak is, biztos vagyok benne ugyanis, hogy itt mindenki annyira örül a társaságának, mint én. Az egyik bögrét megkaparintva fehér teát teszek bele, feltöltöm vízzel, és a gőzölgő innivaló kellemes illatát beszívva visszaandalgok a fához. Nézem, ahogy a megidézett mókusok szaladgálnak, és nagyszerű ötletem támad. Apró kis világosbarna és aranyszínű erdeimogyorókat alkotok nekik a fára, ahogy a termés valójában is kettesével-hármasával csoportosul a kis levélburkában. Legyen mivel játszaniuk. Arabella közben felveti, hogy némi vörös is kellene, úgyhogy elgondolkodva méregetem kicsit a fát. Azt hiszem, felettébb jól ignorálom a számomra fölöslegesnek vagy értelmetlennek tűnő megállapításait, ebben azonban igaza van. Vörös jól mutatna. - Hmm, mi lenne, ha vörös bársony csokrok kerülnének rá? Mondjuk ilyenek? - kérdezem meg, meg is alkotva egy dús kis csokrot bársonyszalagbók, és vékony aranyszínű szál fogja össze. - Igazából minden háznak juthatna valami, nem? Vagy túl sok lenne?
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Jótékonykodjunk valahogy ígyIgazán aranyos kislány, sajnálom, hogy itt kell töltenie az ünnepet. Igazán jó érzéssel tölt el, hogy milyen lelkesen veszi sorra a kapott ajándékot, a drazsét azonnal meg is kóstolja. Mosolyogva rázom meg a fejem, amikor teleszájjal nyújtja felém a zacskót. - Nem kérek, köszönöm. Azt mind neked hoztam, edd csak meg nyugodtan - válaszolom neki széles, bátorító mosollyal. Nem is nagyon eszem semmi édeset egyébként sem, és akkor még a sokféle allergiámról és intoleranciámról szó sem volt, ezt azonban inkább nem kezdem magyarázni. Hasonlóan nagy lelkesedéssel esik neki rajzolni, mint ahogy az ajándékot bontogatta az imént, a lapon pedig sorban kelnek életre a színek a ceruzák nyomán. Alakul a szfinx, miközben magyarázza, mi is történik éppen, én meg bólogatok mosolyogva. - Képzeld, az iskolában, ahová járok, van egy egész torony, amit egy festett szfinx őriz. Csak akkor enged be, ha meg tudod válaszolni a kérdéseit. Neki nincs ilyen sok kincse egyébként, a te szfinxed sokkal, sokkal gazdagabb - mesélem neki, miután megkérdezi, láttam-e már ilyet. Olyan kis édes, nem is nagyon szólok közbe, ha nem kérdez éppen valamit, egyszerűen jó nézni, ahogy váltogatja a színeket és be nem áll a szája közben. - Lerajzolni sajnos tényleg nem tudom, én nagyon, de nagyon ügyetlen vagyok a ceruzával, sokat kellene tanítanod. Csak így tudom megmutatni - mondom neki, közben életre keltve az ágy végében számára a levita szfinxét macskányi méretben. - Legyen neki is kincse? Mit szólsz? Olyan lesz, amilyennek szeretnéd.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Még hogy nem... márpedig szinte biztos vagyok benne, hogy egyébként nagyon jól szórakozhat rajtam, különben nem kérdezne ilyeneket, amitől úgyis biztos, hogy zavarba jövök. Meg célozgat itt olyan dolgokra, amiket még anyuval se beszélnék meg vagy a legjobb barátnőmmel se, nemhogy vele. A tenyerembe rejtem az arcom, miközben próbálom összeszedni magam fejben és megnyugodni. Ez így olyan... olyan, nem is tudom. Most biztos ki is nevetne bárki, ha elmondanám, de én mindig is úgy képzeltem, hogy ez valami nagyon különleges lesz, mint a romantikus könyvekben, amiket olvasni szoktam, és ahol a szereplők többnyire már első látásra tudják, hogy a másikkal fogják leélni az életüket. Én meg még tizenévesen eldöntöttem, hogy majd megvárom az igazit, de honnan is tudja az ember, hogy ki az igazi? Jaj, Merlin meg a kerekasztal összes lovagjai. Azt hiszem, mégiscsak beszélnem kellene anyuval erről legalább. Rengeteg gondolat zúg át a fejemen, ott kavarognak, amíg hozzám nem szól megint. Nem lesz nagyobb hajlandóság úrrá rajtam, hogy előbújjak az előre omló hajam és a tenyereim rejtekéből, de mégiscsak kikukkantok az ujjaim között, aztán mély levegőt veszek és zavarom csak nő a felbukkanó pincér láttán. Nagyot nyelek, igyekezve kihúzni magam, mintha csak minimum egy hercegnő lennék. Tulajdonképpen lehetnék is, amilyen illusztris felmenőim vannak. Talán erre kellene gondolnom. Kifújom a levegőt és igyekszem úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mit is kérjek? - Cézár salátát kérek, köszönöm - mondom végül a legtökéletesebb brit angolságommal, amint kiszúrom az első szimpatikus tételt az étlapról. Megpróbálok arra koncentrálni, amiket anyutól tanultam az etikettről. Mégiscsak aranyvérű volnék végül is. Talán a bor is segíthet. Majdnem bele is kortyolok, de még épp időben jut eszembe, hogy felé emeljem, amint ő is elmondja, mit is kér. - Egészségedre - mondom, aztán belekortyolok a borba. - Mmm, meg egyébként köszönöm ezt a... hát, azért nem vagyok annyira oda, hogy folyton zavarba hozol, de szóval... érted - mondom, igyekezve úgy mutatni körbe, hogy a pohár is a kezemben van, és majdnem ki is löttyen a bor. Hajszálon múlik, hogy mégsem. Inkább még egyszer belekortyolok, majd leteszem. Biztos, ami biztos. - Miért lett éppen Varsó?
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Dani Hajszálon múlik, hogy nem kések el, miután egy fél órán ácsorogtam a ruhásszekrény előtt azon töprengve, hogy a piros ruha túl sok lesz-e vagy vegyem fel inkább a bézst. Végül egy harmadik mellett sikerült dönteni utolsó pillanatban. Sötétszürke és kicsivel a térdem fölött ér véget. Még a piros szövetkabátom is tökéletes választás mellé. A sálat el is felejtem, hiába készítettem ki az ágyra, de ez már csak félúton a Boglyas tér felé jut eszembe. Nincs időm visszamenni, úgyhogy inkább csak tudomásul veszem egy röpke kis grimasszal és szaladok is tovább. Már ott is van, épp a zakóját igazítja, amikor odaérek, igyekezve összeszedni magam gyorsan még kicsit, hogy ne úgy érjek oda, mint akinek mindjárt elfogy a levegője. Lelassítok kicsit, mély levegőt véve, aztán széles mosolyt villantok rá. A zsúfolt mindennapokban szeretem ezeket a kis sétáinkat, amikor főként művészetről beszélgetünk. Mindig érdeklődve hallgatom, hogy áll a disszertációjával, mi a helyzet az egyetemen vagy éppen az előkészítőben, ahogy én is mesélek neki az illúziómágiáról, az ispotályról vagy éppen csak a mindennapokról néha. - Dani, szia - köszönök vissza, és igazán meglepődöm aztán a szál rózsán. Pislantok is párat a virágra, aztán rá, majd ismét a világra és elmosolyodom ismét. Kicsit talán el is pirulok, legalábbis úgy sejtem abból, hogy forrónak érzem a bőrt az arcomon hirtelen. - Köszönöm szépen. Nagyon kedves - mondom őszintén, megszagolva a rózsát. Ugyan a magnólia a kedvenc virágom, ezt szerintem még sosem mondtam neki, és én a rózsának is éppen annyira örülök, mint ha magnóliát kaptam volna. Úgy döntök, belekarolok, szabad kezembe meg a virágot fogom. - Van terved, merre sétáljunk ma?
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Illúziómágia Nagyon élvezem ezt az egészet. Teljesen családias program, és még a kreativitásomat is nyugodtan kiélhetem. Ez olyasmi, ami igazán nekem való és igyekszem is alkotni, figyelve arra is, hogy azért a többiek alkotásával összhangban legyek. Megalkotom a kis csokrokat is, minden ház színében, szép dúsra, a szemnek is kellemes látványt alkotva, majd megtalálom a helyüket is. Arabella pedig a házak állatait alkotja meg. Jót mosolygok az összképen, főleg amikor először meghallom az unikornis cérnavékony nyerítését. - Csodálatos - állapítom meg teljesen őszintén, elégedetten ütve össze a tenyerem puhán magam előtt, elkerülve, hogy tapsikoljak, mint egy elégedett óvodás. A csúcsdísz kérdéséig is eljutunk meg a világításig, közben pedig hullni kezd a hó Selwyn tanár úrnak köszönhetően, én pedig pördülök egyet a tengelyem körül. Igazán karácsonyi lett a hangulat. Fülig is ér a szám is ennek örömére. - Nagyszerűen hangzik - helyeslek Arabella újabb ötletére. Nem mondom, hogy néha nem kihívás a társasága, de ma egészen jól tudunk együtt dolgozni szerény véleményem szerint. Talán ez is egy kis karácsonyi csoda, ki tudja. Megalkotja a fényfűzért, én meg apró kis szentjánosbogárra emlékeztető fényecskéket alkotok még mellé, amelyek meleg, aranyló fényt árasztanak magukból kicsit ellensúlyozva és egyben kiegészítve a csillagocskák fehéresebb fényét. Igazán elégedetten mérem fel az eredményt. Hayden pedig a csúcsdíszt alkotja meg, egy meseszép csillagot. Elgondolkodom, hogy vajon néhány csillagocska szabadon a fa körül milyen lenne, de ezt inkább elengedem, mielőtt még túlzás lenne, a fa viszont véleményem szerint gyönyörű és tökéletes. Amint minden a helyére kerül, még megsimogatom a kutyát és segítek elpakolni, ha szükség van a segítségemre, aztán szaladok is a dolgomra, mert sajnos még nagyon sok tanulnivaló vár ezután.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Dani - Köszönöm - válaszolom a kedves bókra elmosolyodva, kicsit talán még el is pirulok, bár az talán annak is betudható, hogy siettem. Nem akartam megvárakoztatni. Meg is igazítom kicsit a kabátom, lesöprök róla pár hajszálat meg tényleges és képzelt szöszt gyorsan. Azért el kell ismernem magamnak, hogy ezt most egészen jól kezelem, nem vagyok olyan szörnyen zavarban, mint amilyet tapasztaltam már néhányszor, hogy azt se tudom, hol áll a fejem. Ez persze nem jelenti a legkevésbé sem, hogy ne élvezném a társaságát. Sőt, tulajdonképpen olyasmi ez az együtt töltött idő, amiben mintha már-már otthonosan mozognék. Nem olyan intenzív, mint Mihail társaságában lenni, de talán éppen erre van szükségem, azért is olyan kellemes. Még virágot is kapok tőle. Meg is szagolom a rózsát, miután megköszönöm. Igazán kedves. Belekarolva felvetem azt is, hogy beszéljük meg, ma van-e már terve, merre szeretne sétálni. Az sem gond, ha nincs. Általában egészen hamar sikerül kitalálnunk valamit egyébként is, roppant hatékonyan tudunk közös nevezőre jutni. A tavacska viszont nekem is tetszik, mint elképzelés, így ma ez igazán gyorsan és egyszerűen megvan. - Remek ötlet - állapítom meg még mindig mosolyogva, aztán elgondolkodom a kérdése hallatán. Mi is történt a héten? Huh, nálam sosem áll az élet egyébként sem, szóval ezt tényleg számba kell venni, mielőtt bármi értelmeset tudnék mondani. - Leginkább tanultam és vizsgáztam két próba között, vagy inkább próbáltam a tanulás és a vizsga között. Nem tudom, hogy helyesebb a kijelentés. Viszont eddig egészen jól haladok. Muszáj megtartanom a tanulmányi ösztöndíjam, de most úgy érzem, menni fog. Te haladtál a disszertációddal? És mi a helyzet az előkészítőben? - érdeklődöm, hadd ne csak én beszéljek.
|
|
|
|