Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Pár hete költöztünk be Minouch-sal a faluba, nem volt olyan sok időnk beszokni és átállni az itteni életre. Még éppen tanévkezdés előtt érkeztünk, így nem szerettem volna, ha egyből lemaradással kezd. Biztosan lesznek nehézségei a fordító karkötője ellenére, de bízom benne, hogy együtt leküzdjük azokat.
Nekem tovább tartott a saját ‚nyári szünetem‘, amíg az előkészítőben vigyáztak rá, addig nekem nagyon sok dolgom volt: berendezni az otthonunkat, elintézni az átjelentkezést, alkalmassági vizsgálatok sora és még annál is több papírmunka. Az első pár tanítási napon egyébként is elérhető akartam lenni, hogy ha bármiért be kell rohannom az iskolába, akkor ne kelljen munkahelyről elkérni magam. Nagyon erős gyerek az én Minouch-om, de ez a helyzet, amibe kerültünk egyáltalán nem hétköznapi. Igyekszem egyáltalán nem pánikot kelteni benne, noha én is tartok ettől a szituációtól és nagyon nyomaszt a jövőnk. A jövőnk, ami határozatlan ideig ehhez a kis eldugott faluhoz fog kötődni. Egészen más világba csöppentünk bele, a kislányom egyelőre kalandnak fogja fel, de félek, hogy az első nehézség honvágyat fog nála kiváltani.
Ha őszinte akarok lenni magammal, nekem már az van. Ennek ellenére összekapom magam, hogy a legelső falusi munkanapom reggelén ne késsek el.
A gyermek iskolai leadását és búcsú ölelését követően utam egyenesen hivatalba vezet. Itt már jártam, azonban az auror kirendeltségre még nem tértem be.
Az azonosításomat követően a lépcsőztem a felső szintre. Annak ellenére, hogy a reggeli órákban jártunk már többeknél sercegő pennát látok, mások pedig még csak most isszák a reggeli kávéjukat.
- Elnézés! - Szólítok meg a fordító eszközöm nélkül egy tetszőleges mágust. Erős akcentusom van magyarul, gyengén vagyok képes beszélni. Nyilván nem teljesen véletlen, hogy ebbe az országba kerültem, valószínűleg a nagymamám miatt választották nekem Magyarországot. - A nevem Vasile-Lucien Millard. Kelemen Farkas keresem. - A ragozás sem az erősségem, de nem is erőltetem magam ilyen téren. A kolléga a bemutatkozását követően rámutat az asztalra, aminél a kedves mentorom foglal helyet, így utam oda vezet. Nincsen túl messzire, talán hallhatta is, hogy emlegetik.
- Jó reggel kívánok! - Üdvözlöm a férfit barátságos mosollyal az arcomon. - Farkas? - Kérdezek rá illemből, mert mégsem bámulok az asztalon lévő névtáblára. Bizonyosan nem hallotta még ilyen peckes r-rel a nevét korábban.
- Vasile-Lucien Millard. - Jobbomat egy határozott kézfogásra nyújtom.
Milyen lepukkant ez az iroda, félek, hogy mi vár rám a laborban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Természetesen nem számítottam nagy luxusra, ami a szállásunkat, a települést a munkahelyet és az iskolát illeti, elvégre mégis keletebbre költöztünk. Magyaroroszágon egyszer voltunk még tizenéves koromban nyaralni, megnéztünk Budapestet és Budanekeresd városát. Sokkal többet jártam Kisbaconon és általában Romániában a nagyszüleimnél, ahol bőven tudtam szembesülni a keleti régióval, annak előnyével és hátrányával együtt. Kisbaconnak van egy sajátos hangulata, ami miatt magával ragadja az embert, valahol ezt érzem ebben a faluban is. Meglátjuk, hogy hogyan fogjuk szeretni, de egy ideig mindenképpen ez lesz az otthonunk, bárhogyan is érzünk, így jobb pozitívan állni a helyzethez.
Még nem hoztam magammal sok mindent az első napon, meg hát én eleve nem voltam az a típusú ember, aki kirakta a családja fényképét a laborban meg a csészére. Főleg most nem szeretném, hogy így vagyunk, ahogy. Remélem, hogy Gagnier lapít valamerre, nem pedig az én nyomomban van. A jelentésekről láthatta a nevem, de közvetlen nem volt közöm a testvére elítéléséhez.
Ezeket mind magam mögött kell hagynom, pedig sokszor a gondolatára is összeszorul a gyomrom. Most a jelenre muszáj figyelnem.
Arcomra meglepettség és büszkeség ül ki, amint meghallom Farkas franciáját. Sokkal jobb, mint az én gyengécske magyarom, amivel próbáltam bevágódni.
- Ah, vous avez des compétences exceptionnelles! - Dicsérem meg a férfi francia kiejtését és beszédét. Ezek szerint nem véletlen, hogy ő lett a mentorom, sokat fog könnyíteni a helyzeten. Egy angolos kollégával is nagyon jól elboldogultam volna, de ez még jobb. - Enchanté de vous rencontrer aussi! - Helyeslek egy őszinte mosollyal az arcomon. Az első benyomás pozitív, meglátjuk, hogy mi lesz ebből később. A legtöbb irodának megvan a maga kis dinamikája, amibe bele kell folyni, hogy ha az ember be szeretne illeszkedni a közösségbe.
- Oui, un café serait bien! Merci! - Felelem Farkast követve a kávégép irányába. - Tu tutoyer? - Kérdem meg még az indulásunk előtt. Elvégre kollégák leszünk, talán könnyebb tegeződve folytatni a csevegést már az úton is. - Comment as-tu si bien appris le français? - Folytatom a beszélgetést már tegeződve, amennyiben a mentorom elfogadja azt. Én is megtanulhattam volna több nyelven, de valahogy sosem volt a fókuszomban. Románul is csak azért tudok, mert a nagyszüleim ott élnek és nagyon könnyű megtanulni a francia után. Talán az olaszt kezdeném el, de arra valószínűleg nyugdíjasként lesz legközelebb időm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Ha majd egy kicsit több lehetőségem lesz arra, hogy megfigyeljem a többieket egymással társalogni, meg hogy hogyan dolgoznak, akkor több következtetést fogok levonni erről a helyről. Sokat elárul az, hogy mennyire tepernek a kollégák, milyen testbeszédet használnak egymással, vagy csak egyáltalán, hogy ki kivel van jóban. Sosem szerettem az ilyen játszmákat, de azt mondják, hogy jónak kell benne lenned, ha be akarsz kerülni egy közösségbe.
Egyelőre Farkast kell kiismernem, aki eddig rendes tagnak tűnik, de majd meglátjuk. Valamivel idősebb nálam, talán kicsit bele is van már fáradva a feladatokba. De az is lehet, hogy csak nem itta meg azt a bizonyos első kávét.
Biztató mosollyal adom tudtára, hogy egyáltalán nem rossz a franciája. A kiejtését értem, igaz figyelnem kell, a nyelvtant meg mi sem vesszük mindig annyira komolyan. Még mindig jobb, mint az, amit az én esetemben magyartudásként csúfolunk.
- Egy francia szellem? Magyarországon? Ez különös. - Felelem őszinte döbbenettel az arcomon. Egyre több váratlan dolgot tartogat ez az ország. Mondják, hogy a varázsvilág tele van különös és kiszámíthatatlan dolgokkal - ezt tapasztaltam is -, de mindig tudnak valami újat mutatni. - Hogy került ide? - Kérdezem kíváncsisággal a hangomban. Valahogy mindenbe szeretek kapaszkodni, ami az országomat juttatja eszembe. De szerintem ezzel más is így van, a hazánknak különleges helye van a szívünkben.
- Nekem csak egy magyar nagymamám van Romániában. Úgyhogy azért futotta csak ennyire. - Folytatom nevetve szabadkozva a magyarom miatt. - De van ilyenem! - Előkapom a talárom zsebéből a fordító karkötőt, amit a Francia Mágiaügyi Minisztériumtól kaptam. Drága darab, de az biztos, hogy nagyon jól tudok vele fordítani mind szóban mind írásban. - Fordít. - Teszem hozzá kicsit kínosan, elvégre kívülről nem látszik többnek, mint egy platina karkötőnek. Nem szeretem sokáig viselni, mert meg akarom tanulni a nyelvet, ráadásul fáj tőle a fejem, ha egész nap rajtam van.
A kávéfőző karcos zúgása mellett elhalkul a konyhai csevegés hangja. Nem titok, hogy miért érkeztem ide, de talán nem kiabálnám világgá, így hangom halkabbá válik, ahogy felhúzom a karkötőt.
- Tanúvédelmi program. - Felelem egyszerűen. Ilyen kifejezéseket nem hiszem, hogy ismer, nem egy hétköznapi dolog, így jó szolgálatot tesz az ékszer. - Nem tudom, hogy hallottad-e, hogy mi volt Franciaországban az elmúlt hónapokban. - Picit elgondolkozom, hogy mennyit osszak meg, de amit a sajtó lehozott az egyáltalán nem bizalmas információ. - Több kviblit kivégeztek egy csoport tagjai, akik a varázsvilág pusztulását láttak bennük. - Hangomon érezhető a harag, ahogy az ügyről beszélek, de azt hiszem a körülményeket tekintve érthető. - A vezérük testvére üldözi az aurorságot... az ügyészt megölte. Az összes érintetett és családjukat külföldre költöztették. Így a kislányom és én most itt leszünk egy darabig. Szerencsére nem tekintenek elsődleges célpontnak bennünket. - Fejezem be némileg rosszabb passzban, mint ahogy elkezdtük ezt a beszélgetést. Nem szeretnék hangulatromboló lenni, így egy pillanatnyi habozás után számmal csettintve váltok témát.
- Na és te? Jól értem, hogy nagyvárosból költöztél ide? Esetleg család miatt? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Egy időben elkezdett foglalkoztatni az emberi lélek. Talán tizenhat lehettem, vagy még annyi sem, amikor ellenállhatatlan vágyam volt arra, hogy az emberi elmét megértsem. Persze nem komolyan, csak a magam suta tini módján, amikor érdekes volt egy bűntény és a valós eseteket krimi regényekként akartam olvasni, mert úgy hittem, hogy egy napon majd én leszek az, aki a bűnözőkről profilt állít fel és majd a tudásomat a jó szolgálatába állíthatom.
Csupa magasztos álom egy fiataltól, talán csak a saját önnön egóm vezetett. Aztán egészen máshogyan alakultak a dolgok, hiszen önmagamat kellett először jobban megismernem mielőtt mások élete és halála felett akartam királykodni.
Az emberi sors törékeny, egyszer még Párizsban élsz, aztán meg majdnem felrobban melletted egy magyar faluban a kávéfőző az örsön. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap.
- Különös történet, de tetszik. Ez egy meglehetősen egyéni módja a nyelvtanulásnak. Viszont működik. - Tárom szét nevetve a karom. Testbeszédem általában nyitott, új helyzetekben pedig különösen igyekszem, hogy kifogástalan legyen az, ahogy prezentálom magam. Azonban most őszintén jót derülök ezen a történeten. - Szellemesen sajátítottad el a francia szellemiséget. - Lehet, hogy most fognak kivágni az ablakon, mert néha túlzásba esek a hülye poénjaimmal.
- Az egy szép település, jártam arra többször ügyeket intézni az elmúlt hetekben. - Arcomra sajnálat ül ki a lány története kapcsán. Persze ez már a múlt, de az ilyen tragédiák mindig rányomják az emberek életére a bélyegét, akár több generáción át kísérthetnek a sebek, amiket az akkor élők szereztek.
Meglepve tapasztalom, hogy nem csak nekem van rúnázott ékszerem. Farkasé sokkal díszesebb összehasonlítva az én rúnázott ezüst karperecemmel.
- Szép darab. Elemi mágia, huh? Melyik elem? - Nekem sajnos nem jutott más spéci képesség, csak jól tudok számolni meg jól értek a bájitalokhoz. Gondolkodtam pár képesség elsajátításán, azonban az élet túl gyorsan zajlott mellettem, egyszer még pályakezdő voltam, aztán meg már egyedülálló apuka. Minouch mellett pedig nincs megállás.
A kávéfőző jó szolgálatott tett, különösen, hogy a fordító segítségével már más is érthette, amit mondok. Nem titok ami életünk, de nem akarom, hogy erről csámcsogjanak. Lesütött szemmel bólintok, hogy valóban rémes.
- A szüleim és a testvéreim Kanadában vannak. Nem tudom, hogy meddig tart még ez az egész. - Rázom meg merengőn a fejem. Még csak most kezdődött Vasile, hiába várod a végét.
- Nem szívesen reklámozzák, hogy hibát követtek el. Vagyis... hiba? Nem volt bizonyíték. - Nyilván mindig lehet alaposabb munkát végezni, de egész biztos vagyok benne, hogy a kollégáim high prio esetként kezelték az ügyet és mindent megtettek.
- Egész nap kérvények? Oh, Dieu... - Kínomban röhögve, szemeim összeszorítva próbálok jó pofát vágni ehhez az esethez. De nem vagyok gyakorlott auror, nem mehetek terepre, maradnak a papírok.
- Az én kislányom is idejár. Nyolc éves, Liliane a neve. Hány éves a kislányod? - Kérdezem érdeklődve. Jó lenne a kiscicámnak is egy barátnő az iskolán kívül is. Amolyan összejárós, mint nekünk is volt kissrác koromban a faluban.
Megköszönöm a kávéfőzést és én magam is töltök egy keveset. Egy löttyintésnyi tejjel iszom, sajnos nem vagyok olyan vagány, hogy töményen legyűrjem a feketét.
- Az nagyon kevés. Akkor ez egy békés hely, mhm? - Álmos kisváros, rémisztő háttérsztorival. Már csak a visszajáró démonok hiányoznak, mint a horror regényekben. - Vagy most éledezik a bűn errefelé? Hogy-hogy ennyien vagyunk? - Érdeklődöm tovább a székek irányába mutatva, hogy ott kényelmesebben folytathassuk a beszélgetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Azért megnyugtat, hogy a kolléga úr jól fogadja a hülye poénjaimat. Általában az emberek nem szokták szeretni a szóvicceket, sem pedig azokat, amiket nem értenek. Persze én sem szeretem magam kihagyva érezni egy-egy humoros megszólalás alatt, amikor a poén elszáll a fejem fölött, vagy pedig nincs meg a megfelelő információm ahhoz, hogy értelmezni tudjam a viccet, de általában éretten kezelem a dolgot. Valaki kellemetlennek érzi, hogy magyarázzák el neki a poént, azonban én szívesen tanulok mindenből. Nincs ezzel gond. Csak szerényen.
- Gyerekkoromban ehhez hasonló faluban éltem, úgyhogy ez sem lesz idegen. De Párizs után furcsa. - Épiyonne annak ellenére, hogy falu volt kifejezetten pezsgő élettel rendelkezett a közelben elterülő edzőtábor miatt. Meg persze rengeteg meccs is volt, nagyon pörgött a turizmus is. Igaz, amikor a mérkőzések voltak, a szüleink nem engedtek ki minket az utcára, mert olyankor tudtak balhék is zajlani. Én nem nevelném ilyen helyen Minoucht, bár Párizst sem mondanám ideálisnak erre. Meglátjuk, hogy itt mi fog kialakulni és meddig maradunk.
- Ah, szép, szép. - Felem őszinte elismeréssel, ahogy az ingem lehúzom a karkötőre. Általában jobban bánok a szavakkal, kicsit kínos volt ez az előbbi dolog. A kislányom szokta mutogatni a kis díszeit meg rajzait így.
- A kihallgatás az egy nagyon érdekes terület. Először én is ilyesmiben gondolkoztam, profilozás vagy kihallgatás, de hamar rájöttem, hogy nem az az én utam. - Később a terepre akartam menni, de egyetem alatt kiderült, hogy abban sem sikerülne megtalálni önmagam, így visszatértem azoknak a dolgokhoz, amit mindig is szerettem. Szerencsés vagyok, hogy volt erre lehetőségem.
- És mikor vizsgázol le? Utána visszamehetsz a kihallgatószobába? - Kérdezem érdeklődve. Budanekeresden inkább el tudok képzelni nagy kihallgatásokat, de ezen a részen nem sok minden történik. Legalábbis álmos helynek tűnik.
- Valóban az. A provance-i időjárás után lehet nem lesz annyira kellemes, de... szép. - Felelem bólintva. Még nincsenek olyan nagy hidegek, de meg kell majd szokniuk ezt is. Remélhetőleg nem tart sokáig ez az egész rémálom. Majd időnként meglátogatjuk őket a gyerekkel, talán akkor mindannyian jobban fogjuk viselni.
- Ez nagyon... izgalmasnak hangzik. - Válaszolom tettetett lelkesedéssel hangomban. Kihallgatóként valószínűleg egyből levágja, hogy a hátam közepére sem kívánok ilyen melót, de... ez egy ilyen kör volt. Legközelebb jobb lapokat kapok.
- Milyen ez a Pramberger tér? A tipikus külvárosi no-go zóna? - Érdeklődőm fejemet oldalra biccentve. Tényleg egy átlagos kisvárosnak tűnik, talán ez a hely tartogathat némi kihívást nekem.
- Na és a labor? Merre van? - Kérdezem mellékesen, eszembe juttatta ez a téma ezt a kérdést is. Azt ígérték, hogy nyugodtan használhatom az itteni eszközöket a minták elemzésére. Reményeim szerint talán komolyabb ügyekbe is be fognak vonni előbb vagy utóbb. Igaz, lehet, hogy ahhoz már hoppanálnom kell a fővárosba, de ezzen nincs gondom.
- Azt hiszem lesz időm megtanulni magyarul. - Nagymama le lesz nyűgözve, hogy a kisunokája mennyit fejlődött. De szerintem a kislányom magyarja lesz számára a legnagyobb öröm, hiszen a dédi és közte mindig fordítani kellett. Sosem esett jól neki, hogy ennyire elfranciásodtunk.
- Áh, hét? Minouch 8. Van neki is fordító... karkötője, esetleg valamikor elmehetnénk a játszótérre. - Már megint a karkötőkről beszélsz, Vasile! Kapd már össze magad. Azt sem vettem észre, hogy a becenevén hívtam a gyereket.
- Tejet, köszönöm. - Felelem összeszedve a szükséges dolgokat ahhoz, hogy egy kicsit hűltebben tudjam inni a kávémat. Nevezzetek puhánynak, nem iszom semmit forrón.
A kávém tartom fel tósztra, igaz koccintani nem akarok vele.
- A nyugodt közös munkára! - Mondom barátian bólintva, majd lassacskán elkezdem szürcsölni a keserű nedűt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egészen kellemes ez a falu, ahogy egyre inkább felveszi az őszi ruháját. Kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra készülnek- valamilyen különleges díszkivilágítással. Kifejezetten hangulatos lenne, főleg azon a környéken, ahol a sarokház áll a belvárosban.
Minouch nagyon szeret a szabadban játszani, igaz most még félős kicsit, hiszen sokakat nem ismer a faluból, meg az is nagyon zavarja, hogy csak a karkötője segítségével tud beszélni a gyerekekkel. Tiszta apja lánya, az én fejem is megfájdul tőle, ha sokat hordom. Nem irigylem, hogy csak ezzel tud iskolába járni, egy igazi hős. Amikor délután a leckét írjuk, akkor én veszem fel és úgy fordítom neki a szöveget, a matek meg persze magától értetődő. Eleve az volt a kedvenc tantárgya, így meg pláne, hogy ebben van a legnagyobb önállósága.
- Papa, papa! Menjünk hintázni. Lökj magasra! - Kiáltja a nyolcévesem franciául, ahol betérünk a játszótérre. Jóval előttem szalad, rendesen szednem kell a lábam, hogy utol tudjam érni. A hintáknál már egy csöppnyi kislány egyedül játszott, nem túl messzire tőle egy hölgy ült, bizonyosan az édesanyja. A gyermekem már büszkén ül a hintában készen arra, hogy minél magasabbra repüljön. Kis korában azt hitte, hogy vattacukorból vannak a felhők és odáig akart szállni.
- Készen vagy? - Kérdem játékos hangon, ahogy jól hátrahúzom a hintát. Az igenlés után jó nagyot lendítek rajta, ő pedig boldogan száll. Amikor lassulni látszik, újból gyorsítok rajta.A nem közvetlen mellettünk lévő hintán játszik a kislány, de szemmel láthatóan kevésbé vadóc, mint az én Minouchom. Vajon ő is ilyen lenne, ha mellette lett volna az anyukája?
 - Papa! - Kiált fel újból, amikor hirtelen ellöki magát és a kavicsok közé vetődik. Majdnem elesik, de sikerül megállni a lábán.
- Vigyázz! - Szólok rá a fejemet csóválva. Liliane is kiszúrta az egyedül játszó kislányt, úgy dönt, hogy megpróbál barátokat szerezni. Felveszi a fordító karkötőjét, hogy érthesse a kicsi lány amit mond. Kedvesen köszön neki és a mellette lévő hintára ül, hogy versenyezzenek ki tud magasabbra repülni.
Úgy döntök, hogy hagyom barátkozni őket és leülök a szemközti padra az édesanya mellé.
- Jó napot kívánok! Szabad ez hely? - Kérdezem a magam törött magyarjával. Rajtam nincs a karperec és nem szeretnék egyből angolozni, mert sosem tanulom meg a nyelvet.
- A kislányom játszik a kislányhoz. - Magyarázom esetlenül mutogatva a hinták irányába. Ez így nem hangzik helyesnek. De valami témaindítónak jó lesz, ha nem sülök fel még jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szerencsére nem csak ketten vagyunk egymásnak Minouch-sal, hiszen a szüleim és a testvéreim is segítettek, főleg azokban az időkben, amikor friss volt az új élethelyzetünk. Különleges kapcsolat van közöttünk, sokszor vélem felfedezni a fiatalkori önmagam benne, de ha a szemeibe nézek, akkor az anyját látom. A hullámos fürtjei mindenfelé szállnak a szellőben, megint elég kócos lett a haja. Most már esküszöm felírom, hogy vegyek erre valamit neki, mégsem járhat szénaboglyjával a fején.
Örülök, hogy szépen barátkozik, megmondom őszintén, nagyon féltem attól, hogy magába fog zárkózni a költözés miatt. Egy kicsit hátrébb lépek, hadd bontakozzon ki egyedül. Nem megyek messzire, bőven a látóterében maradok, ami remélhetőleg ad némi önbizalmat neki. Nem szívesem engedném el egyedül még ebben a faluban sem, hiszen az ördög soha sem alszik, de azt sem akarom,  hogy rettegésben éljen. Nem magyaráztam még részletesen el neki, hogy miért kellett eljönnünk ide - olyan kicsi még ehhez, nem akarom, hogy magára vegye a felnőttek problémáját.
A hölgy is hasonlóan biztonságos távolságból monitorozza a kislányt, aki szemmel láthatóan otthonosan mozog már a terepen.
Hiába próbálkozom a magyarral, vajmi keveset értek meg abból, amit a sötét hajú anyuka mond nekem. A köszönés még megvan, azonban utána sajnos már csak szavakat tudok kivenni a mondandójából.
- Elnézést én... - Kicsit zavartan mutogatok valamit a fejem-fülem magasságában, mi szerint nem értem, bár ez alapján hallássérült is lehetnék. Némileg megszégyenülten húzom fel a fordító karperecem és kérem meg, hogy ismételje meg, amit mondott. Ha megteszi, folytatom a beszélgetést az eszközöm segítségével.
- Nagyon. - Sóhajtok fejemet megcsóválva. Szerencsére csak eleven, de nem rosszalkodik sokat, ha valamivel lekötöm a figyelmét, hogy ne unatkozzon. - Nehéz elég szórakoztatónak lennem. De igyekszem. - Folytatom barnáimmal a csipogó kislányomat figyelve. Amikor kisebb volt még babáztam is vele, de sosem voltam elég jó neki benne, utána nyitottunk olyan területekre, amiben apa is ügyes.
- Én is úgy látom, hogy mind a ketten profi hintások. - Dőlök hátra elégedetten. Persze aggódom érte, hogy össze ne törje magát, de nem szólongathatom egyfolytában, hogy mit csináljon és mit ne, nem akarok az a szülő lenni, aki a gyereke minden mozdulatát irányítani akarja.
- Egyébként Vasile vagyok. - Mutatkozom be a hölgy irányába fordulva. - Nem olyan régen érkeztünk ide Franciaországból. Kicsit tudom magyar. - Teszem hozzá egy pillanatra lehúzva a karperecem, majd visszacsúsztatom. Én nagyon próbálkozom, komolyan.
Remélhetőleg a Liliane gyorsabban fogja magára szedni a magyart, mint én. Azt mondják, hogy a kicsiknek könnyebb. Meglátjuk. Talán, ha lesz néhány magyar kis barátja, mint ez a kicsi lány meg Farkas kollégám Annája.
- Szia! Liliane, de mindenki Minouch-nak hív. - A fordító eszköz nem érzékeli, hogy ez egy becenév, így direktben lefordítja, mint kiscica. Végül is, ezt jelenti. - Nyolc éves vagyok, és Te? - Kérdezősködik, majd lehuppan a mellette lévő hintára és magasan felnéz az ég felé. - Én egyszer majdnem átfordultam, olyan magasra hajtottam! - Meséli izgalommal a hangjában, majd elkezd jó hátra tolatni, hogy minél magasabbról tudjon indítani. Kékjeivel rám pillant, hogy biztosan látom-e mennyire ügyes lesz most. Mosolyogva bólintok, hogy hajrá.
- A kislány is itt tanul? - Kérdezem az édesanyját jobbommal mutogatva körbe. Hirtelen innen nem is tudom belőni, hogy merre van az előkészítő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem akarok a nyugatról jött mindent fitymál, ami tőle keletebbre található, de tényleg nem tudom hová tenni a városi koncepciót ezen a településen. Nem rossz, nem rossz, de egyáltalán nem mondanám városnak. Párizs sem az a hatalmas világváros, mint sokan hiszik, hiszen sokkal tagoltabb az a környék közigazgatásilag, mint azt sokan tudják.
- Város. - Ismétlem cinizmussal a hangomban, szemöldököm kissé felvonva. Végül is, kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk. - Lassan, de biztosan épül az infrastruktúra is. - Igaz, én nem vagyok még itt olyan túl régen, úgyhogy ha valakinek, akkor nekem nem sok véleményem kéne, hogy legyen. De éltem már pár helyen, köztük a szülőfalumban, melyben több minden volt megtalálható, mint itt, hála a kviddicsnek. Meg aztán Normandia vidéke, ahol az egyik kisvárosban volt elrejtve az Akadémia, aztán pedig Párizs. Mind egészen más képet festettek, mint itt a magyar települések.
Egy pillanatra  arcomra fagy a mosoly Farkas bölcsességére, talán még a karkötőm is megrekedt a fordításnál. Barnáim kicsit érthetetlenül gúvasztom a kollégám irányába, de muszáj visszakérdeznem.
- Tessék? Mikor? - Valószínűleg a karperecnek lett fordítási zavara, azért egészen biztosan megesik az ilyen, elvégre nem ismerhet mindenféle szlenget meg stilisztikai fordulatot. A válasz kifejtését viszont hamar megkapom.
- Itt minden esetben ilyen szigorúak a szabályok? - Már valamennyire áttanulmányoztam a szabálykönyvet, a rám eső részeket lényegében már tudom, nem sokkal másabbak a szabályok, mint a francia minisztériumnál, kicsit talán szigorúbbak meg bürökratikusabbak, de megszoktuk. Keleten örülünk, ha nem lopják ki alólunk a széket, amin dolgozunk. Azonban még a könyv többi része hátra van, ilyen az olyan mágiák használata a munkánk során, melyek hatással lehetnek a munkavégzésünkre. Szerencsére én csak egy egyszerű varázsló vagyok, nem tudok semmi extrát, így ezekkel a mellékletekkel nem is volt szükséges bajlódnom.
- Keresztrejtvény és olvasás.... - Szisszenek fel lassan megrázva a fejem. Ez a bújkálás fájdalmasan hangzik, de biztosan találok majd valamit, ami nem tűnik láblógatásnak. Aztán lehet, hogy ez csak a kezdeti lelkesedés és utána már nekem sem lesz kedvem önfejleszteni.
- Tényleg megtanulok magyarul... vagy valamilyen új bájitalokat. Egész jó ez a bájital a szaküzlet a faluban, volt friss mirrhafüvük. - Általában az emberek nem szoktak az ilyenek iránt lelkesedni, pedig ez tényleg nagy mák volt, ritkán fogok ki ilyet. Remélem, hogy máskor is ilyen jó készletük lesz és nem csak ilyen újonc szerencse volt, vagy hogyan mondják.
- Pálcával? - Kérdem döbbenten az arcomon. Különös hely lehet, hogy ennyire félnek itt az emberek. Nem csoda, hogy nincs pénz fejleszteni az infrastruktúrát, ha ilyen városrésszel kell bajlódni. - Miket csinálnak azok az emberek? - Furcsállom, hogy ennyire félnek tőlük és nincsen durvább szankció bevezetve ellenük, vagy esetleg teljesen szegregálva a falutól.
Azért az unalmas munka ellenére örömmel tölt el a kávé meg az, hogy nem sokára megnézhetem a labort. Kíváncsi vagyok, hogy az alapvető bájitalokon túl mikkel van felszerelve. Nagyon nagy reményeim vannak a bájitalos üzlet után.
- Liliane is odavan érte, kicsit vadóc, de édes kiscsaj. - Lehet finomabb kishölgy lenne, ha lett volna kitől ellesnie az ilyen dolgokat, de sajnos én ilyenekkel nem tudtam szolgálni, bármennyire is próbáltam. De cserébe vagány, életrevaló és nagyon okos. Azt mondják, hogy a szülők elfogultak, de tényleg csodás ember a csajos.
Követem a tejeskávém szorongatva Farkast, hogy végre megtekintsem a tényleges munkaterületem.
- Mind a kettő vonzó a maga módján, az a baj. - Válaszolom halkan nevetve. Senki nem akarja, hogy a bűnözés erőre kapjon, elvégre tudjuk, hogy borzalmas dolgokra képesek, de a szakmai kihívás egy olyan éltető erő, amit nehezen engedek el. Ahogy befordulunk a ‚laborhoz‘ arcomra döbbenet ül ki az előző vigyor után. Kétségbeesetten pillantok Farkasra, hogy erősítse meg, hogy nem a karperec vacakol, vagy én értek valamit félre. Pedig ott a mérleg, a csövek. Ez egyáltalán nem tűnik tévedésnek.
- Ez... mind? - Kérdem bizonytalanul pislogva a mérlegre, ami üresen sem áll egyenesen. Még kalibrálva sincsen? Kezem rátámasztom az aktákra, ahogy visszafordulok Farkas irányába.
- Azt hiszem meglesz az első pár heti munkám. - Szólalok meg halkan a sokktól. Szemeimmel körbenézek a vegyszeresszekrényt keresve.
- A bájitalokat hol tároljátok? - Légy optimista Vasile, lehet, hogy azokból nagyon szép gyűjteményük van. Gondolj a bájitalos szaküzletre, pozitív energia, macaron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Igaz, hogy a magyarral nem találkoztam annyit, mint a románnal, ám de nagyon nehéz számomra ez a nyelv. Nem tudom mikorra tudom elfogadható szintre megtanulni, addig itt van ez a fejfájdító eszköz, ami sokat segít a hétköznapi életben.
Arcom mosolyra húzódik a nő kedvessége hallatán. Persze nem ismer, így ezek csak kedves szavak, azonban tényleg nagyon igyekeztem jó apja lenni a csöppnek, még akkor is, ha nem is mindig sikerült úgy, ahogy elterveztem.
Megdöbbent, hogy mennyire nyugodt a nő kislánya, bár ez egyértelműen látszik Minouch mellett is, hogy teljesen más vérmérsékletű a két lány.
- Ha önként választotta, akkor lehet, hogy nem magányos. Csak kell neki saját tér, valaki szociálisan lemerül, ha sokat van emberek között. - Felelem biztatóan. Úgy fest, hogy ők ketten most jól megvannak és szívesen nyit a kislányom barátságára, noha fordító eszközzel képesek csak kommunikálni. Biztos vagyok benne, hogy nálam ügyesebben fogja felszedni a magyar nyelvet, főleg, ha lesznek kis barátai.
Egy pillantra azt hiszem, hogy  magányt örökölte a kislány, azonban gyorsan kapcsolok, mielőtt megint butaságot mondok. Franciául nem csinálnék ilyen kínos bakikat.
- Áh, akkor ön festő? - Kérdezem érdeklődve. A varázsvilágban nagyon szép művészeti alkotások vannak, mindig is csodáltam azokat, akik ilyeneket képesek alkotni, azonban ez rám sajnos nem igaz.
- A legfontosabb, hogy boldogok legyenek és azt csinálják, amit szeretnek. Minouchom nagyon érdeklődik bájitalok iránt, imádja a kísérleteket. - Minél jobban gőzölög színes, bugyborékol, ő annál jobban odavan ezekért a dolgokért. Ha robban, az külön bónusz. - Meg aztán mindig futkosok utána... vele... Mikor hogy. - Az apát fitten tartom projekt nagyon jól halad, bár én sosem voltam az év sportolója.
Elfogadom Elektra kézrázását, bár azért nem olyan erővel rázok kezet, mintha férfi lenne. Biccentek is, hogy jelezzem, örülök a találkozásnak. Szemmel láthatóan a két apróság is hasonlóan érez.
- Momó... ez tetszik. Ez mit jelent? - Csipogja Liliane, bár a kiejtésén még van mit csiszolni, ami a nevet illeti.  Ő maga is koccig húzza a hintát, hogy aztán széles mosollyal az arcán kinyújtott lábbal szálljon tova.
- Közelebb? - Kérdi szemöldökét ráncolva, majd jól szemügyre veszi kékjeivel az eget, amiben eddig csak a vattacukrot látta. - Ott laknak fent? - Kérdezősködik tovább, azonban látszik rajta, hogy tudja a választ.
- Áh, ott a kastélyban? - Mutogatok igazából csak valahová, mert fogalmam nincs, hogy mi hol van ebben a faluban. Nagy kastély, jól beazonosítható. Hallottam hírét, hogy van itt valamilyen középiskola, azonban nem tervezek ilyen hosszútávra itt, hogy bármilyen okból is utána nézzek.
- Még tavaly, azóta néhányszor már újra jelentkezett. Nem tette könnyebbé az életünket. - Nevetek zavartan a robbanó bájitalokra gondolva. Lehetséges, hogy egy átlagos háztartásban nem okozna ekkora kalamajkát, azonban, ahol rendszeresen forr valami és tűz pislákol a bájitalos szekrény közelében, ott különösen figyelni kell.
- Imolának még nem? - Kérdezek vissza érdeklődve. Nem mutatok aggodalmat, valakinek később jön, bár megnyugtató, ha megjelenik. - Általában ahhoz szükséges valamilyen hirtelen indulat? Ha ilyen nyugodt kislány, lehet a szikra kell neki. - Aztán berobban, mint a bájitalunk. Perferkt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Hümmögve hallgatom újdonsült ismerősöm, nem igazán tudok mit mondani. Én magam sem vagyok egy nagyon gyakorlott szülő, egyszerűen csak a sors hozta így, hogy apává váltam, aztán a volt párom pedig úgy, hogy egyedülálló apává. Nem könnyű, én is folyamatosan tanulok, de azt hiszem ez minden első gyereknél így van, hogy mellette válik az ember szülővé.
- Az iskolában minden rendben? Meséli, hogy mi volt bent? - Találgatok, de azt tudom, hogy ha a gyerek nagyon befelé fordul, sőt egyre jobban, annak az oka sokszor az iskolában keresendő. Nekünk szerencsénk volt, az én lányomat nem különösebben érte az iskolában semmi, az a néhány kis odaszólás pedig nagyszerű tanulólecke volt, hogy megerősítsem az önbizalmát.
Elektra arcának komorodására nem igazán tudom, hogy hogyan reagáljak. Bizonyosan van valami mögötte, amiről nem szeretne beszélni, de bántja. Barnáim a két kislányra emelem, figyelve, hogy egyre jobb kapcsolat alakul ki közöttük.
Elmosolyodom a festős válaszon, nos igen, nem vagyok a legjobb elemző, ha ilyen szociális dolgokról van szó. Általában a beszélgetésnek megfelelően módosítom a tónusom és a kiállásom, ennyire vagyok jó emberismerő.
- Rádiós műsorvezető? Oh, van itt rádió? Vagy Büdánasekera‘? - A fejemben mindig jobban hangzik az a településnév, de sajnos képtelen vagyok megjegyezni, annyi e-betű van benne, amiket ösztönösen mindig a-nak ejtenék. - Bü-dá-náker-es‘? - Annyira, de annyira komplikált településnevek vannak errefelé - mondjuk mi sem panaszkodhatunk Franciaországban. Szótagolva úgy érzem, hogy nagyjából sikerült megbirkóznom a fővárossal.
A hölgy életének nehézségei fokozatosan bontakoznak ki előttem, noha csak a fordító eszközöm segítségével értem, amit mesél, a múltidő egyből megüti a fülem. Számat elhúzva sóhajtok egyet.
- Sajnálom. - Motyogom meredten magam elé nézve, majd tekintetem felemelem az arcába. Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert szemmel láthatóan így is nagyon sok mindenen ment át, biztosan el fogja mondani, ha készen áll rá. Ismét a kislányomra pillantok, és a szívem szakad meg, ha csak arra gondolok, hogy elveszítem.
Liliane bólogatva jegyzi meg, hogy a Momó csak egy becenév.
- Meghaltak? De miért? - Kérdi szomorúan megállva a hintával. Ő nem olyan, mint a felnőttek, egyenes és mindent tudni szeretne, ami érdekli.
- Annyira nem vagyok benne ügyes. Inkább kísérletezünk meg labdázunk Papával. És Te? - Kérdezi, majd gyorsan reagál a becenévre is. - A Lili olyan, mint a Momó. - Állapítja meg mosolyogva. Nem igazán tudja szavakba önteni, hogy ismétlődik a szótag, de így is tetszik neki. A suliban többen így hívták már a héten. - Ez lesz a magyar becenevem. Olyan leszek, mint egy kém, aki több országban több néven ismert. - Magyarázza kezeit összecsapva. Igen, az nagyon menő lesz. - Most titkos küldetésen vagyunk Magyarországon. Apának is kell egy kémnév. - Magyarázza kékjeit az apjára emelve. - Vava? Lulu? - Kérdi Momót száját elhúzva. Egyik sem az igazi. - PAPA! MILYEN KÉMNEVET KÉRSZ? - Üvölti diszkréten, biztosítva, hogy mindenki meghallja 50 méteren belül.
Éppen a mágiáról beszélgetünk, ahogy hallom a lányom zengő hangját. Bozontos szemöldököm felvonva tanácstalanul pislogok rá párat.
- Találj ki valami nagyon vagányat! - Felelek jóval halkabban, majd visszafordulok Elektrához. - Elnézést, mindig kitalál valami új dolgot. - Kémek még nem voltunk, gondolom a számüzetésünk miatt találta ki ezt az egészet. Egy pillanatig habozok, hogy újra felvegyem a beszélgetés fonalát.
- Még nagyon fiatal, lehet, hogy ott pislákol benne a mágia. Ha túl sok volt a szikra, akkor lehet emiatt nem tudott megcsillanni az övé. Persze értem, megnyugtató, amikor már biztosra tudja az ember. - Helyeslek egyet sóhajtva. Nem tudom, hogy mi megnyugtatót mondhatnék, remélem, hogy rendben lesz a kislány.
- Itt is vannak kvibliellenes csoportok? - Kérdem alsó ajkamba harapva, tekintetem lesütve. Még mindig feszültté tesz ez az egész téma, ami felforgatta az életünket. Úgy tudtam, hogy ők csak valamiféle helyi csoportosulás részei.
- A volt párom már nem volt jelen az életünkben, mire megjelent az ereje. - Sabine-t a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi lesz a lányából, vagy hogy hová kerül az életben. Mindent el fogok követni, hogy csak külsőre hasonlítson rá, de teljesen más emberré váljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az ember a kedves szóra mindig kedvesen reagál, legalábbis én igyekszem így. Lehet, hogy én sem vagyok mindig toppon, olyankor nem sikerül úgy, ahogy, de a gyerek miatt most erősnek kell maradni. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy nincs sok okunk félni és ez igaz is. Nem vagyunk fő célpont, egy álmos kisvárosban vagyunk a semmi földjén, ahol remélhetőleg nem fognak bennünket keresni. Féltem ettől a helytől, részben talán be is igazolódott, amitől tartottam, azonban az, hogy jó emberi kapcsolatokat vagyunk képesek építeni külföldiként igazán pozitív meglepetés ettől a közösségtől.
- Igazán nem traktál. Sajnálom, hogy nem tudok okosat mondani, nemigen értek az ilyen dolgokhoz. De nagyon remélem, hogy minden helyrejön egyszer. - Felelem kedvesen bólintva megerősítve, amit mondtam. Nagyon sok nehéz emberi sorssal találkoztam közvetetten a munkám miatt, ami valahol megterhelő lelkileg, de szinte a napi rutin része lesz a tragédia. Ami kívülről belegondolva egészen szomorú, azonban valakinek muszáj segíteni ezeken az embereken, és ehhez át kell lépni az egyénnek a saját érzésein.
 Mosolyogva pillantok a szlogen kapcsán Elektrára, egy pillanatra lefagyok, majd ujjaimmal csettintve egy rövid gondolkodás után megszólalok:
- Ezt már hallotam az irodában. - Szoktuk zenét meg rádiót hallgatni halkan bent az örsön, hogy jobban menjen az adminisztrációs munka, meg a labormunkánál is jó társa az embernek a muzsika. Annak ellenére, hogy elég jól alkalmazkodom a beszélőpartneremhez, alapvetően introvertált vagyok, így fekszik nekem a labormunka, azonban elég monoton tud lenni egy egész életen át.
Egy másodpercnyi időre megdermedek, amikor a hivatásom kerül szóba, hiszen annyira nem szoktam erről nyíltan beszélni, mégis rejtőzködünk erre. Éppen szólásra nyitnám a számat, amikor a drága gyermekem megelőz. Arcom a tenyerembe temetve nevetek rajta. Üres lenne az életem enélkül a gyerek nélkül, az már biztos. Ő egy olyan dolog az életemben, amiért nagyon hálás vagyok Sabine-nak, még ha okozott is köztünk bonyodalmat ez az egész helyzet, akkor is. Továbbléptem és a kislányom is.
- Megtisztel vele. - Felelem, majd gyorsan megfelelem a kérdést. - Egyébként auror vagyok itt a faluban, néha a fővárosban is intézek ezt-azt. - A település nevét ezúttal kikerülöm, mert ha ütnék a fejem, akkor sem lennék képes kimondani ezeket a bonyolult helyeket.
A lányaink kevésbé vidám témáról társalognak, látom is, ahogy Liliane egy pillanatra elszörnyed azon, amit a kislány mond neki. Nem hallgatózom, majd elmeséli, ha szeretné.
- Ohh, ez... - Mondja Minouch, tőle nem megszokott módon elcsendesül. Kékjeit lesüti a térdére, majd visszanéz Momóra. - Nagyon sajnálom. - Feleli, majd a hintából felpattanva ösztönösen megöleli a kislányt. Őt mindig boldogabbá tette, ha kapott egy szoros ölelést, ezt ő is szeret másokat átkarolni, ha valamiért szomorúak. Miután elengedi habozik pár másodpercet, majd ő is visszaül hallgatni, amit mesél a másik.
- Azta, ez nagyon izgalmas. És szokott mesélni neked? Lehet apukámmal együtt dolgozik és igazából ismerik egymást. - Suttogja sejtelmesen felénk pislogva. Érzem magamon a tekintetét, ezért szemöldököm felvonva szótlanul kérdem meg tőle, hogy mi az, mire huncutul vigyorogva visszafordul a kislányhoz.
- Az apukám bájitalkeverő az auroroknál, tud mérget is keverni. - Kicsit világol, mert az apukája nem szokott mérgeket keverni, bár kétségtelenül tudna, ha akarna.
- Anyu egy bácsival van... azt mondja apa, hogy valamilyen gazdag ember, a pénzét szereti. - Sóhajt fel a fejét csóválva. Nem tudja, hogy hogyan lehet valaki szerelmes a pénzbe és nem egy emberbe, de azt mondták neki, hogy majd megérti. Ő nem akarja a pénzt szeretni, akkor már inkább valamilyen játékot.
- Ennek örülök... Vannak helyek, ahol borzalmas dolgokat követnek el. - Válaszolom csendesen, majd ösztönösen szétnézek, ahogy azokra az emberekre gondolok. Nagyon feszültté tesz ez a helyzet. Én nem értem, hogy hogyan lehetnek a mai napig szabadlábon, remélem nincsenek belsős embereik a Francia Mágiaügyi Minisztériumban.