Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A sötétség, engem minden nyomasztó és kellemetlen érzése ellenére, vonzz. Apámmal sokszor álltunk az erkélyen, figyeltük a csillagokat, már amennyi látszott belőlük Pest szélén, de minket ez sosem tántorított el. A balatoni nyaralások alkalmával is esti programnak volt feljegyezve mindig; vacsora után kifekszünk a pokrócra és fürkésszük az eget. Tippeltünk a csillagképekre, majd rákerestünk az interneten, hogy melyikünknek van vajon igaza, hullócsillagokat kerestünk és vártuk őket. Hajnalig képesek lettünk volna elszórakoztatni egymást a nagyobbnál nagyobb hibáinkkal, mert a egyikünk csillagászati tudása sem mondható még elégségesnek sem, de anya mindig szólt éjfél körül, hogy ideje bemenni. Vidáman pakoltunk össze, mert tudtuk, hogy következő nap ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, amikor pedig hazaérünk, az erkély ugyanott vár.
Arcomat nem fordítom el a fel-felbukkanó csillagokról, halvány mosoly játszik ajkaimon az emlékre. Szerettem az ilyesmit, és még most is szeretem, de már egyedül kell űznöm. Talán nem is tudnám már mással. Elindítom a mozdulatot, hogy szememet ne kelljen elszakítanom az égről fejem nem mozdul, hátra szeretnék dőlni és elképzelni, hogy a Balatonon vagyok, de hátam mögött reccsen meg egy deszka. Megmerevedek.
Kezemet emelem fel sután, alig emelem el térdemről azokat, hogy intsek neki. Félve sandítok oldalra, a srác cipőjét bámulom, amikor elhangzik a kérdés. Bátortalanul bólintok egyet, pár másodperc múlva tudatosul bennem, hogy valószínűleg nem látja, így egy halk igen is elhagyja ajkaimat. Nem szabad nemet mondanom. Ez a helyes út, és biztos vagyok abban, hogy apám büszke lenne, amiért most nem húzódok vissza a csigaházamba. Pedig az lenne a legjobb, főleg...
Felkapom fejemet, ujjaim erősebben szorítanak rá a cigarettára. A füves lány. Szinte már rémült tekintettel fordítom felé fejemet, hogy láthassam az arcát, ha már hangja alapján nemigen ment a beazonosítás. A felismerés a semmiből jön. Alsó ajkamra harapok, elkapom róla tekintetemet, az alattunk elterülő vizet figyelem, aprót bólintok ismét, mielőtt megszólalnék.
- Mar... Margaréta - hangom ismét halk, és nem merek ránézni. Zavarban vagyok a tudattól, hogy egy olyan srác ül mellettem, akivel már találkoztam, és aki emlékszik rám. Akire én is emlékszem. - Lucas, igaz? - magamtól kérdezem leginkább, a szavakat magam elé motyogom. Tudom, hogyha nappal lenne, egyértelműen látszódna zavarom, és az apró pír is arcomon. Pótcselekvésként nyomom el egy deszka oldalán a csikket, amit egy repedésbe teszek, nehogy elfújja a szél. De ez csak időhúzás, ami mégis túl rövidre sikerül.
- Én... - oldalra sandítok. A kedves arcot fürkészem, amin nem látszik rosszallás, egyszerűen a meglepettség maximum, amiért itt és most találkozunk újra. - Bocsánat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Teljesen jogos lehetne a kérdés, hogy miért nem néz inkább a lába elé, mintsem idegen férfiakat lök fel vagy inkább pattan le róluk. Merthogy hiába tántorodik meg Ruben, azért még mindig nagyobb az ellenállása, tehát amikor ő a biztonság kedvéért hátrál egy lépést, a lány egyenesen megküzd azért a fránya egyensúlyáért.
- Nem kell gorombának lenned, egyszerűen mással voltam elfoglalva, ahogy láthatóan te is - teljesen ártatlanul válaszol, még vállát is megvonja, hangjából semmiféle felháborodás vagy leszidás nem hallik ki. Ez nem csak azért van, mert egyébként ő okozta a karamboljukat, hanem azért is, mert végtelenül türelmes és naiv, nem valószínű, hogy valaha is ráripakodna bárkire csak úgy. Nem kizárt, de előbb válik flegmatikussá, mintsem bunkóvá, a férfival ellentétben. - Különben is bocsánatot kértem, ennél többet nem tehetek - és milyen igaza van! Kár, hogy ez senkit sem vigasztal jelen helyzetben. Utólag kár azon sírni, mi lett volna, ha...
Meg hát mire odajutnának, hogy ezen vekengjenek, Niadra már rég a telefonnal van elfoglalva, amit ezidáig - gáz vagy sem - sohasem látott. Egyelőre az itteni varázsló szokásokkal próbál azonosulni, képtelen még a muglikkal is felzárkózni, ráadásul Odett sohasem mesélte neki, hogy ilyen különös szerkezeteket is használnak. - Hát biztos, hogy nagyobb dobozban, mint ez a tefelon vagy mi. Mondd csak, hol lehet ilyet szerezni és mit tud? - annak ellenére, hogy Ruben kimondottan ellenséges vele, nem veszi magára a dolgot, ugyanolyan érdeklődő és kíváncsian pislog a colosra. - Miért használnak varázslók mugli dolgokat? És miért működik? Hogyan? - ha még elöl lenne és nem rejtette volna el a férfi, bizonyára mutogatna és alaposan szemügyre venné. Hogyisne, életében nem hallott még a térerőről és a wifiről, a mobilnetről már nem is beszélve, neki ez még annál is érthetetlenebb, mint Zina esetében a hot dog volt. Azt legalább meg tudta tippelni, hogy micsoda - még ha rosszul is -, de ez a világító akármi teljesen kifog rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mivel engedélyt kaptam, nem is ácsorogtam tovább, pár mozdulattal lehuppantam a lány mellé törökülésbe, majd sikerült őt beazonosítanom. S ugyan a nevében nem voltam egészen biztos, arra azért homályosan emlékeztem, hogy ő volt az, aki megkínált a parkban egy szál füves mámorral, s mivel elég vacak kedvem volt, elfogadtam. Közösen szívtunk, viszonylag elég sokat dumáltunk, vagy épp bámultuk a csillagokat, s valahogy akkor ott rám tört az érzés, hogy milyen jó lenne őt megcsókolni. Meg is próbáltam, de arra már nem emlékszem, hogy sikerült-e, csak arra, hogy felpattant és elhúzta a csíkot mellőlem, mondhatnám azt is, hogy magamra hagyott, vagy pofára ejtett. Vagy nem is tudom, nem nagyon emlékszem rá, hogy pontosan mi történt, csak azt tudtam, hogy kicsit ciki a dolog. Most viszont, hogy rájöttem, ő ücsörög a stégen, már nem viszakozhattam, nem mintha menekülni akartam volna, csak tényleg fura volt a helyzet. Ennek ellenére azért csak szóval tartottam, bár ő meglehetősen határozatlannak tűnt, mintha egy kicsit zavarban lett volna.
- Margaréta, hát persze. Bocs, csak elég ramaty a névmemóriám, az egyik tanáromat meg Maggienek hívták, szóval általában az ő neve ugrik be elsőre - ezt a többletinfót fogalmam sincs, hogy miért osztottam meg vele, de lehet csak azért, mert magam is zavarban voltam kissé a közös füstölős kis múltunk miatt. Ki tudja, miket gondolhatott rólam, lehet, hogy ezért volt most is olyan visszafogott.
- Aha, Lucas, látod, a te memóriád jó - mondtam nevetve, ezzel próbáltam oldani a feszültséget. Feltűnt közben, hogy elnyomta a cigit, amit nem igazán értettem, hisz engem nem igazán zavart az, hogy füstöl, akár még adhatott is volna belőle, mint a régi szép időkben. Aztán feltűnt, hogy készül valamire, mintha mondani akarna valamit, én meg nem akartam megzavarna, így csak kíváncsian pillantottam felé, hogy a felhők mögül előbukkanó Hold fényében azért láthassak valamit az arcából.
- Miért? Jah, hogy azért, emlékszem már. Nem kell bocsánatot kérned, inkább én kérek elnézést, ha nyomulósnak tűntem, pedig nem vagyok. Meg azt se tudom, mi ütött belém, lehet a fű volt az oka, nem szoktam szívni - vallottam be, hisz anyámék miatt nagyon is ellene voltam mindenféle bódító szernek. Ott a parkban valamiért mégis ráfanyalodtam. Most meg, miközben magam is magyarázkodni kezdtem Margarétának, rájöttem, hogy ha túl sokat dumálok, akkor talán félreérti, vagy megsértődik. Pedig nem akartam megsérteni, meg nem mintha ne lett volna szép lány, de ott és abban a pillanatban nem hiszem, hogy ez vezérelt. Lehet, hogy csak ki akart kapcsolni az agyam, hogy elfelejtsem a sok baromságot, vagy talán szeretetre vágytam, igen, lehet. De így utólag átgondolva, lehet hogy ráhoztam a parát , vagy talán tényleg túl nyomulósnak tűnhettem.
- Szóval jah, igazából nem tudom, hogy viselkedtem, mert nem igen rémlik, csak az, hogy felpattantál és elrohantál. Ugye nem tettem semmi gáz dolgot? - néztem rá kérdően, úgy éreztem, hogy ha most véletlen összefutottunk, akkor jó lenne ezt tisztázni. - Amúgy meg, te hogyhogy itt? Mármint, azt hittem, mugli vagy - tettem még hozzá, közben a tenyereimet hátrébb csúsztattam, s azokon megtámaszkodva kémleltem az arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bólogatok minden szavára, amik elhangzanak. Nem tudom mi mást tehetnék. Helyeseljek, esetleg kezdjek neki serényen magyarázni arról, hogy nem probléma, amiért nem emlékszik a nevemre? Engem nem zavar. Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem emlékezne rám. Nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Most nem menekülhetek a helyzetből, mint ahogy legutóbb tettem, hiszen apa mindig azt mondta, hogy a problémákat meg kell beszélni. Mind a két fél részéről meg kell hallgatni a történetet, próbálni megérteni a másik felet, és utána döntést hozni. Én ezt nem tettem meg legutóbb. Az egyszerűbb és gyávább megoldást választottam arra, hogy kikerüljek a kellemetlen helyzetből; felálltam és otthagytam, gondolván, hogy úgysem látom többet, de szomorú tény, hogy a város és az ország is, mintha egyre kisebb lenne.
Apró mosolyt engedek meg magamnak, amely lehajtott fejem, az előre bukott tincseim és a sötét miatt, nemigen látszhat. De ott a mosoly. Az őszinte nevetése váltja ki belőlem ezt, akaratlan emberi reakció. Ösztön, hogyha valaki jóízűen nevet melletted, akkor automatikusan benned is felszabadul valami és vele kívánsz nevetni. Bár nevetni képtelen vagyok még, de a mosoly megmásíthatatlanul ott van vékony ajkaim szegletében.
- Kedves voltál, egyszerűen én... - elharapom a mondatot, fejemet a másik irányba fordítom hirtelen, nehogy véletlen, mint emberi ösztön miatt, akarjak ránézni arra, akinek a szavaimat intézem. - Velem még nem történt ilyen hirtelen semmi - nem ilyen kontextusban. Nem egy majdnem velem egy idős fiúval. Mert minden ember életében történnek hirtelen dolgok, csak valahogy ők normálisan tudják kezelni, míg én mindig a legegyszerűbb megoldást választom ezekre. Elsétálok. Szó nélkül ráadásul, ami valóban nagy bunkóságra utalhat a mellettem ülőnek, de én tényleg nem akartam megbántani, csak én... én nem tudom. Lassan fordítom vissza fejemet, de immár van annyi bátorságom, hogy mikor ismét beszélni kezd, ránézzek. Meglep, ahogy arcomat fürkészi, reflexszerűen sütöm le pillantásomat, ahogy szemben találom magam pillantásával.
- Ne... Nem kell emiatt aggódnod - egy óvatos, féloldalas mosoly villan fel arcomon, a meglepettség emiatt kiül rá. Mosolygok rá. - A szüleim azok, én boszorkány vagyok. Ezek szerint te is mágus vagy - halk hangom suttogásnak hallatszódik, de igyekszem, hiszen a víztükörből pillant vissza rám, és ő is mosolyog. Neki szól a mosolyom inkább talán, mégis Lucasnak címzem azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csongor

Nem tudom mit kellene éreznem, mi alapján kéne tudnom, hogy jó irányba gondolkozunk-e. Igyekszem tartani a magam részét, hogy Csongi tényleg csak a levegőre koncentrálhasson, elvégre én lennék a tapasztaltabb... Vagy valami olyasmi. Mindig is higgadt voltam, nem szokásom kétségbe esni, bizonytalankodni menet közben, így ha nincs is rá garancia, hogy amit csinálunk az így jó, mivel már elkezdtük, szemrebbenés nélkül tervezek addig próbálkozni, amíg össze nem jön, vagy nyilvánvalóan el nem bukunk. Abban hiszek, hogy ha nem adunk bele mindent biztosan nem sikerül, míg így még lehet esélyünk. Minden kételyt száműzök a fejemből, és a cseppeket figyelem, hallgatom, kizárva minden mást.
Remegnek, érzem, ahogy bomlanak meg, már nem én vagyok az, aki szétválasztja az apró pettyeket, hanem a gömböcök maguktól akarnak szétszakadni, egyre apróbb és apróbb részekre bomlani. Engedem, ujjam vége ellazul, mintha begörbíteni próbálnám utolsó ujjpercemet, lassan engedem, hogy a víz kitörjön irányításom alól. Ha akarnám se tudnám ennyire diszperzen tartani őket, így arra hagyatkozok, hogy amit csinálunk sikeres - és lám, így is lesz. Fokozatosan enyhítem a befolyásomat a cseppek fölött, nem melegítem, nem tartom meg őket tovább, csak pattanásig feszült idegekkel várok, vajon leesnek-e a földre, vagy tovább szóródnak, és lebegnek.
És lebegnek. Elkerekedett szemmel csodálkozom, de még nem merem feladni a figyelmet, a wanna be felhőben ugyanis visszafordul a cseppek szóródása, ahogy túl korán lelkendezni kezdünk. Nem tudom mit csináljak, de nem esem kétségbe a tanácstalanságban, ösztönösen lehunyt szemmel próbálom egyfelé húzni a cseppeket ismét. Most csak azt képzelem el, hogy mint apró báránykákat egy karámba zárom a vizet, egy gömböcbe, mintegy létrehozva egy láthatatlan falat, amit ha egy csepp elér, visszafordítom. Nehéz, komplex, sosem csináltam még ilyet, így ismeretlen is, mégis, remélem jó úton járok. A gömbforma elképzelés miatt lassan tényleg az alakul ki, egyre sűrűsödik, átláthatatlanabbá válik köztünk a levegő, míg lassan elvesztem szem elől Csongi felsőtestét. - Vajon mi történik, ha most mindent abbahagyunk? - csupán suttogok, lassan, finoman, de egyelőre tartom a "ketrecet", amíg más véleményre nem jutunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha felismerek valakit, intek neki, de mindenki társasággal érkezett már eleve, vagy szundít a félárnyékban, így nem pofátlankodok oda hozzájuk, hívatlanul. Kicsitt messzebbről labda pattogását vélem hallani, egy heverésző társaság mellett egy frizbi hever árván - minek hozzátok ki, ha utána nem is játszotok vele? Páran a vízben is le-lebuknak, de ehhez már nem érzek magamban annyi kedvet, ha nekik tetszik csinálják, ugyanis be kell vallanom - de ez maradjon négyszemközt - nem viseltetek túl nagy bizalommal az olyan vizek iránt, amiknek nem látni az alját. Nem, nem azt mondom, hogy nem megyek be, mert mondjuk beledugom a lábujjam, meg a Balatont is egészen megszoktam már, de ha választanom kéne jobban érezném magam egy medencében. Mondjuk egy olyanban amiben vannak azok a masszírozós vízsugaras dolgok, és semmiképp sem túl hideg - nem, még mindig nem vagyok oda a hűvös dolgokért. Kivéve a hűtőt és a fagyasztót, mert az egy zseniális találmány.
Mosolyogva húzom fel a szemöldököm a verekedés hallatán, és játékosan billentem meg mutatóujjam a szárnyasnépség felé. - Hát ejnye, szabad ilyet? - mintha a saját nagymamám lennék, de komolyan. Még ciccegve rázom is a fejem, csak hogy teljes legyen a kép. Követem a mutatott irányt, és kiszúrom (elvileg) a jó kacsákot, aki mintha csak Pöttöm Panna szavait akarná igazolni, hangosan felvisít - gágog, bocsánat kiskacsa és az önérzeted. Én sem tudom megállni, hogy ne nevessek fel az elképzelt képre, bár titkon remélem, hogy nem sokáig marad csupán elképzelt, de hamarosan végignézetem én is ahogy szerencsétlenkedik a habok között.
- Na, jól van akkor - biccentek elégedetten, hogy nem a saját adagját szórja szét, hanem eszik is rendesen. Füttyentek - te aztán jól feltankoltál! - Ellököm magam karjaimmal a stégtől, na nem kell megijedni, nem a víz felé, csak függőlegesbe állítom magam, egy pillanatnyi habozás után bólintva az ajánlatra. - Köszi - nyúlok is ki mosolyogva, majd ha kapok egyet, gyorsan meg is szimatolom a csövet. - Majd visszafelé meghívlak egy fagyira cserébe - kacsintok, és beleharapok az édes utóebédbe. Hm hm hm, határozottan finom.
- Piócák? - hogy jut ez most így eszébe, talán látott egyet és azért kérdi? Hamiskásan lepillantok a lába felé, de szerencsére nem látok rajta egyet sem. - Szerintem nincsenek - igyekszem megnyugtatónak tűnni, mert bár ugyan biztosat nem tudok, én még nem hallottam róla, hogy bárki látott volna itt. Plusz, ha ő fél tőlük, akkor lehet megijedne, ha azt mondom vannak, így meg békésen csemegézhet tovább. A tanultakat inkább nem idézem fel, egészen pontosan azt, hogy szeretik az édesvizű tavakat... Nem ijesztjük meg a kicsi lányt. Nem mondhatni, hogy odalennék az ilyen kis csúszómászókét meg férgekért, de szó mi szó ez a lehetőség nem hozza meg a kedvem az úszkáláshoz. Ujjammal letörök pár szem kukoricát, és előredőlve a vízbe szórom őket, nem állva meg egy vigyort, mikor egymáson átbukdácsolva rohamozzák meg a süllyedni kezdő, agy éppen lebegő falatokat.
- Hát de jó dolgotok van nektek, mit ennétek, ha - egy pillanatra megtorpanok - nem kapnátok ilyen finomat, mi? Bocsi, hogy szereted ha szólítanak? Én Domca vagyok.
Lassan jövök rá, hogy a bemutatkozással picit elmaradtunk, elvégre tudom, hogy láttam már, de a nevére - szégyen nem szégyen - nem emlékszem. Na de majd most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egy kicsit féltem attól, hogy talán apámra ütöttem, s mondjuk bódult állapotomban hülyeséget csináltam, emiatt is kértem elnézést a lánytól, mert hát biztos volt valami oka, ha csak úgy felpattant és elrohant mellőlem. Viszont mivel az arcán ott játszott egy kis mosoly, egy kicsit megkönnyebbültem, s végül szavai is biztosítékként szolgáltak, hogy azért akkora nagy baromságot még sem műveltem.
-  Ó, jaaa, szóval ezért...már értem. Látod, mindenre gondoltam, csak pont erre nem - mondtam megkönnyebbülve, s meg is csóváltam a fejem, hogy ez akkor így nem jutott az eszembe. Ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy a vele egy idős lányok Bostonban egész máshogy viselkedtek. Sokkal felnőttesebbek voltak, könnyebben adták magukat, és az egész olyan természetesnek tűnt, hogy már azt gondoltam, ez a normális, és nagyjából minden csaj olyan, mint ott azok Boston utcáin. Most meg kiderült, hogy nem. Ez persze nem baj, csak inkább meglepő.
- Oké, örülök, hogy nem neheztelsz. Mondjuk tényleg nem gondoltam, hogy újra összefutunk, ráadásul hasonló helyzetben - utaltam ezzel az elnyomott csikkre, bár akkor nem nyomta el, leginkább hosszan pöfékelt, s még engem is megkínált. Nem tudom, hogy ez most miért maradt el, de talán nem számított arra, hogy majd bárki is megzavarja őt ebben a hűvös éjszakában.  - Na de akkor örvendek itt is Margaréta - kezemet nyújtottam felé egy kézrázásra, mintha ezzel akarnék tiszta lapot nyitni, s eltüntetni vele az előző találkozásunk kellemetlen emlékeit. - Szóval te is sárvérű vagy. Tök jó! Úgy értem, hogy örülök annak, hogy végre van valaki, aki tudja azt, milyen itt lenni így. Már egy kicsit kezdtem kiakadni attól, hogy majdnem mindenki puccos famíliából érkezett, a háta mögött nagy múltú varázslókkal. Ráadásul úgy tudom, hogy nem is mindenkivel lehet mugli dolgokról beszélni, nem mindenki vevő a témára, szóval huh, nagy megkönnyebbülés, hogy az én fajtámból vagy - mondtam széles vigyorral, még talán meg is öleltem volna, de aztán visszafogtam magam, nehogy megint az legyen, mint legutóbb.
- Na és mi a helyzet, hogy bírod az itt létet? Vagy éppen azért szívod ezt a vackot, hogy valahogy elviseld? - tényleg érdekelt az, hogy egy másik sárvérűnek vajon mennyire nehéz itt a beilleszkedés, vagy mennyire érzi jól magát. Nekem például rettentően hiányzott a mugli közeg, a boltok, a videójáték, vagy szimplán az, hogy bicajozzak a haverokkal valamelyik parkban. Hiányzott Boston, még a történtek ellenére is, amit igyekeztem teljesen kizárni az elmémből, s a legtöbbször sikerült is, most viszont csak eszembe jutott, ahogy a tó sötét vizét fürkésztem. - Nekem akkor a legrosszabb, ha nincs társaság...- kezdtem bele, de aztán elhallgattam. Jobb lett volna, ha inkább ő beszél, hogy megismerjem, hogy érezzem, annyira azért nem elcseszett ez az élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ígérem neked, ha valaha, de tényleg, Amber Heard közelébe kerülök, bedobom neki az ötletet, hogy fusson össze veled, aztán do it!
Még egy széles vigyort is megengedek hozzá meg egy kacsintást, hogy lássa, komolyan gondolom. Kicsi az esélye annak, hogy én pont Amber Heard-del medencézek a jövőhéten, de, ahogy Karinthy felvetette és Milgram igazolta az állítás valódiságát, csupán csak hat kézfogásra vagyok bárkitől a világon. Csak éppen azt nem tudom, hogy kinél kezdődik az a lánc, aminek eredményeként a szőkét a velem szembe ülő férfi karjaiba lököm. De mindent ugyebár a szent cél érdekében.
- És képzeld el, hogy azt tervezem mindezek után, hogy az út végén kiszállok a csónakból és hazasétálok, méghozzá egyedül.
Amúgy teljesen komolyan ez a tervem, mert szimplán nincs kedvem hozzá. Ilyenkor szoktam beszélni róla, szóban amúgy is sokkal gördülékenyebb vagyok, mint tettekben, általában arra hajtok, hogy legyőzzem a másikat, hogy vágyjon rám, aztán, ha úgy van, és még valamennyire érdekel és van hozzá kedvem, akkor akár lehet is valami. De nem vagyok olyan, mint a nyulak, ellenkező esetben már réges-rég megfektettem volna például Annelie-t is, mégsem történt több közöttünk egyetlen szájrapuszinál, bizony, még csak rendes csók sem volt. Van olyan, hogy az ember valakivel bárhol és bármikor, a valaki hiányában pedig olykor, de semmiképpen sem úgy, mint vele. Tanulom ezt a felnőtt létet, mert valljuk be, elég sok lemaradásban vagyok még.
- Bizony. Tudod, az emberek felmutatnak értékeket az életükben. Van, akinek gyereke van, más felnőttfilmekkel gyűjt be díjakat, megint más felfedezi a bájitalt, aminek segítségével nem émelyegsz a hopp poros utazás után. Néha azon gondolkozom, hogyha most hirtelen meghalnék, akkor mit hagynék a világban, és igazából arra jutottam, hogy én a felejthető kategóriában vagyok, ami nyilvánvalóan bosszant, és nem akarom, hogy így legyen, de most még a kínosan semmilyenek közé tartozom.
Félreértés ne essék, nem vagyok bánatos vagy nem most zuhanok mélydepresszióba, kedélyes marad az állapotom ugyanúgy, mint előtte, nem akarom teljesen elvenni a kedvét tőlem, így is bűntudatom van, hogy nem fest tovább, viszont a pózból kijőve, kicsit lazábbra veszem a testtartásom, ügyelve arra, hogy a felsőm a helyén maradjon, és a kijelentésére elnevetem magam, jóízűen kacarászok a gondolaton, hogy egy idős asszony iránt lobbant először szerelemre.  
- És ő tett férfivá vagy az unokája?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem mintha Lili az a fajta lány lett volna, aki naphosszat ábrándozik arról, hogy majd milyen romantikus lesz az első csókja, vagy hogy milyen tökéletes lesz az első alkalom.. bármiből is, ami egy párkapcsolatot, vagy annak kezdetét övezné, de azért erre egyáltalán nem számított. Nem tervezte el, nem voltak idilli elképzelései sem, de valahogy nem gondolta volna, hogy bőrig ázva, egy csónakház padlóján kuporogva fog először csókolózni valakivel. Az sem érte kevésbé váratlanul, hogy egy lánnyal. Pedig ő kezdeményezte az egészet!
De amennyire ideje maradt felfogni, mit is csinál, úgy érezte, ezt kell tennie. A szíve súgta, és ő gondolkodás nélkül, egy pillanatnyi kétség, vagy ellenérzés nélkül megtette. Ajkaik összeértek, és hiába először próbálta, kicsit esetlenül ugyan, de ösztönösen csókolta meg Sárit, aki.. visszacsókolt!
Nem húzódott el tőle, ajkaik néhány másodpercen át ismerkedtek egymással, és Lili lelke mintha szárnyra kapva triplaszaltót vetett volna. Azt kívánta, bár még nagyon sokáig tartana ez a pillanat, és mikor végetért, szinte olyan érzése támadt, mintha a levegőtől fosztották volna meg. Kinyitotta szemét, és kicsit, mint aki azt se tudja hol van, értetlenül nézett Sárira vissza. Nem értette meg azonnal, miért lát szomorúságot a lány arcán.
- De.. de hát miért? Szerintem nagyon is jól megy - felelte kissé reszelős hangon. Kiszáradt a szája.
- Te biztos nem először csináltad. Én igen. - Szokatlanul szégyenlősen lesütve szemét mosolyogta meg a padlót, és mikor meglátta Sári kezét kereső ujjait, ő is nyúlt felé, összekulcsolva mancsaikat. Felpillantott a lányra, és valami rettenetes érzés kezdett el benne szép lassan felszínre bugyogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Különös érzés csak ülni a csillagok alatt és beszélgetni. Mármint eddig leginkább Lucas tette ezt meg, de amíg ő beszél, addig nekem nem kell, így kicsit elveszhetek a helyzet normálisságában. Régen volt ilyen. Mindent felemésztett a gyász körülöttem, majd a tény, hogy anyámat is elvesztettem huzamosabb időre, de most valahogy úgy érzem, hogy én is visszatérhetek, a számomra normális élethez. Oldalvást pillantok Lucasra, halványan mosolyodom el. Erre nem gondolt. Persze, hogy nem, amikor a velem egy idős lányok már mindent megtapasztaltak, amit az élet tolt eléjük, én pedig a helyzetek magaslatán valószínűleg soha nem voltam és nem is leszek, főleg nem az ahhoz hasonlóakban.
- Én sem számítottam rá - kellemes mosolyt küldök felé. Légzésem lesz szaporább, ahogy megfogan bennem a gondolat. Bátorság kell. Bátrabbnak kell lennem, hogy a körülöttem lévők számíthassanak rám. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, mély lélegzetet veszek, amit halkan engedek ki, végül felhúzom lábaimat, Lucas felé fordulok és törökülésbe helyezkedem. Apa büszke lenne rám. Megnyíltam. Megpróbáltam, és sikerült! De talán a bátorságom tartott eddig. Felém nyújtott kezére siklik tekintetem, majd vissza arcára, végül megint kezére. Jobbom aprót ráng meg akaratlan, végül meg is mozdítom. Ahogy kezem mozdul, azzal egyszerre sütöm le tekintetemet és rázom meg a felém nyújtott kezet. Félve pillantok fel rá, zavarban vagyok, szinte azonnal el is engedem kezét. Alsó ajkamba harapok, miközben ölembe ejtem kezemet, mellé teszem a másikat, majd morzsolgatni kezdem ujjaimat, miközben hallgatom Lucast. Akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra ismét, a zavar mellett jól látszik az is, de most egyáltalán nem zavar.
- En... engem is megnyugtat a tudat - szólalok meg halkan, pár másodperc hallgatás után. - Legalább már tudom, hogy te tudod mi az a porszívó, meg a mosogatógép - oldalra biccentett fejjel mosolyodom el szélesen felé. Találkoztam már itt mugli származású boszorkányokkal és varázslókkal, de Lucasnak igaza van, a neves mágussarjak sokkalta gyakrabban előfordulnak itt, mintsem a mi fajtánk. Ajkaim formálnak ó-t a kérdésre, amit feltesz, lesütöm tekintetem.
- Segít nekem kicsit kiszakadni a valóságos gondolataimból, másért nem kell - felelem akaratlan a kérdésre. Helyes út vagy sem, nincs más oka. - Szeretek a kastélyban lenni, de a környékén még jobban. Megnyugtató hatással bír valamiért. Amikor itt ülök el is felejtem alkalomadtán, hogy vannak problémák az életben... - ismét alsó ajkamba harapok, hogy csendben maradjak végre, megint zavartan sütöm le pillantásomat, és állok neki morzsolgatni ujjaimat. Talán túl sokat beszélek, nem is biztos, hogy érdekli, még zavarom ellenére is fel kell emelnem a fejemet, amikor meghallom a félmondatot, amit elereszt. Oldalra biccentett fejjel fürkészem az arcát, mert a kezdeti jókedv, valahogy lankadni látszik. Mondanom kell valamit, valamit, ami segíthet, ami... bármit.
- Szerintem neked mindig van társaságod - az első gondolat, ami megfogant, el is hagyja vékony ajkaimat. Amikor a szavak értelmet nyernek, kerekednek ki a szemeim, áll el a lélegzetem és kapom el Lucasról a pillantásom. Zavarba ejtő, mert én nem úgy gondoltam, ahogy elsőre hangzott. Én esküszöm, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Hiába az évek meg a rutin kiütközött. Valóban nem először csinált ilyet és minden bizonnyal nem is utoljára, egyelőre azonban bőven elég volt a következő egy évre. Mármint abból, hogy összetöri ártatlan lányok szívét, nem a csókolózásból. Eddig is azon a véleményen volt, hogy ez a világ egyik legjobb dolga, de csak akkor, ha valaki olyannal történik, akivel megvan az a bensőséges kapcsolat, vagy ritkább esetben ha első látásra működik a kémia. A felszínes, csak úgy elcsattanó csókok semmiféle nyomot nem hagytak az eridonosban, pedig abból is akadt nem egy, nem kettő.
- Nem úgy, te buta, ügyes voltál meg minden. Csak tudod... - elgondolkodott, hogy hogyan kéne megfogalmaznia, hogy az ne hangzzon szimpla lepattintásnak, ne ecsetelgesse sokkal hosszasabban mint kellene és ne hangozzon úgy, hogy ebben a helyzetben is ő a áldozat. - Szóval tudod nekem ott van Zsombor. Hiába vagyunk most ilyen fura kapcsolatban, képtelen lennék elfelejteni - sütötte le tekintetét szégyellősen. Sosem kellett még eddig valakit ilyen okból visszautasítania, ráadásul nem gyakran beszélt a fiúról másoknak. Úgy gondolta, hogy a bonyolult kapcsolatukat bőven elég, ha megtartja maguknak, így azon sem csodálkozott volna, a szőkeség megkérdezi, mégis ki a fene az a Zsombor.
- Ne haragudj, de ez így nem... - fog menni, mondhatta volna még egyszer, de addig nem jutott a mondatban. Ahogy visszatért a rideg valóságba a hideg ismét átvette az uralmat gondolatai felett. Az eső odakint csillapodni látszott, így reménykedett benne, hogy hamarosan a Nap is kisüt majd és megszárítja, míg visszafelé megy. Mit meg nem adott volna egy kis napsütésért!
Közben szorgosan szorongatta a lány kezét, hogy biztosítsa a támogatásáról. Ha már máshogyan nem tudott, legalább így megpróbált segíteni. Bár sejtette, hogy ez annyit ér, mint halottnak a csók, de azért próbálkozott legalább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Margaréta meglehetősen félénknek tűnt, s azt hiszem erre csak most jöttem rá, hogy nem bódította el az elmémet semmilyen fű. Akkor mintha beszédesebb lett volna, de az is lehet, hogy csak nekem tűnt annak, most viszont egész más volt, azt hiszem. Nem tűnt bőbeszédűnek sem, viszont nem zavart el, és mivel volt pillanat amikor felém fordult, sőt még rám is mosolygott, abból valahogy úgy vettem le, hogy talán még haverkodna is velem. Legutóbb is egész jól ment, s ki tudja, talán a sors akarta azt, hogy itt is egymásra találjunk.
-  Jó erős kézfogásod van amúgy - jegyeztem meg mosolyogva, s tényleg örültem annak, hogy hasonló körökből származunk. Végre azt éreztem, hogy nem kell igazán viselkednem, nem kell kihúznom magam, és nem kell arra figyelnem, hogy ne dumáljak túl sok mugli dologról.
- Hogy tudom-e? Még használni is tudom, porszívózó világbajnokságot nyertem kétszer is! - mutattam ujjaimmal a kettest, s újra felnevettem, próbáltam széthülyéskedni a témát, csak mert láthatóan a csaj még mindig eléggé zavarban volt. Furcsa, pedig külsőre elég vagánynak tűnt, mégis, mintha titkolt volna valamit.
- Oh...ismerős - válasza nem lepett meg, sajnos túl sokat tudtam ezekről a holmikról, s valahogy nem tudtam rá mosolyogva bólogatni, mert akaratlanul is a szüleim ugrottak be, s az életünk, ami állandóan csak erről szólt.
- Néha lehet, hogy jobb, de ha elfogadsz egy tanácsot, keményebbet nem próbálsz - nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, nem akartam neki okoskodni, sem atyáskodni felette, csak...kár lett volna érte, nem akartam elképzelni úgy, mint anyát.
- Áh, ismerős az érzés, a természetet én is emiatt bírom, főleg ez a vidék, elég jó. Boston környékén is volt ilyen erdős terület, néha kimentünk a haverokkal, de sajnos csak ritkán. Nagyon beszippantott minket a város - mondtam, ahogy halovány emlékképek ugrottak be elém azokról a kirándulásokról. Közben pillantásom Margaréta felé emeltem, mert mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Az élet valós problémái. Vajon ő milyen problémákkal küzdhetett?
- És ezt a következtetést miből vontad le? - egy kicsit meglepett, hogy ő ennyire bízik a képességeimben, mert magam már kevésbé voltam ezzel így. Nem ismert, mégis úgy gondolta, hogy menő arc lehetek, pedig azt hiszem, ez nem volt igaz.
- Most kerültem ide, és eddig nem sok embert sikerült megismernem, akiket meg igen, azokkal sem a legjobb a viszonyom. Előtte meg fél évig nagyjából csak a falat láttam, vagy a parkot. Voltak barátaim, de őket ott kellett hagynom Bostonban, itt senki nincs, és szerintem elég nehéz barátkozni. Jó, veled mondjuk nem, mert te érted, hogy miről beszélek. De aki ebben a világban élt kölyökkora óta, azzal elég nehéz mit kezdenem... - próbáltam egy kicsit felvázolni előtte, hogy mi a problémám, közben egy kicsit felé fordultam, s ujjaimmal a cipőm orrát kezdtem babrálni, mert úgy tűnt, egy helyen eléggé megkopott.
- Na de veled mi a helyzet, említettél valami valós problémát. Te mi elől menekülsz? - kíváncsian pillantottam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fél szemmel oda-odasandít a levitás lány ismerősei irányába. Némelyiküket látta már korábban valaha, de lényegében mindenki ismeretlen volt a számára, hiszen mind nagyobbak voltak, mint ő. Minden szempontból nagyobbak… ő meg nem olyan nagyon szocializálódott nála feltűnően nagyobb emberekkel, mellettük nem volt túl sok önbizalma. Esetleg, ha egy kicsit már kifigyelte a viselkedésüket a klubhelyiségben, akkor mert hozzájuk szólni pár szót, de alapvetően ő inkább a kisebb, fiatalabb diákokkal volt kezdeményező, ha a barátkozásról volt szó.
- Nem szabad. – Rázza a fejét mosolyogva. – Az a dolgotok, hogy cukik legyetek. – Magyarázza Domcáéhoz hasonló, kioktató hangon. Vakítja ugyan a nap, de nagy szemekkel, hangosan nevetve figyeli, ahogy a levitás előadást tart a csöppségeknek. Néhány jószág, akik Karenkendni jöttek, hiszen a szolgáltatás nem volt megfelelő, ettől úgy megijedt, hogy a vízben nagyokat pocsolva eliszkol a közvetlen közelükből. – Óóóó…- Nyugtázza csalódottan pislogva a kacsák után. Teljes mértékben megérti a kis lelküket, ő sem szereti azt, ha valaki a semmiből hangzavart kelt a közelben, de azért akkor is szomorú, hogy messzebb mentek. – Etessük őket együtt, hogy visszajöjjenek! – Oldja meg a problémát. Ujjacskái gépként szedik le a szemeket a csőről, hogy aztán a vízbe hajíthassa a finom eledelt az éhes kacsoknak. Reméli, hogy bemutatott áldozata kiengeszteli a haragos madarakat. – Fagyii… köszii. Itt ettem a múltkor olyat, amit fel lehetett fújni a nyelvedről, mint egy rágót. Azt próbáltad már? – Darálja csillogó szemekkel. Számára ez egy hatalmas élmény volt, mert evett már különleges ízű fagylaltokat, jégkrémeket, sőt még tölcsért is, meg nyelvfestőset is próbált már több színben. Ez két, számára különösen kedves dolgot ötvözött össze, bár felfújni eléggé ritkán szokta a rágót, ha mégis, akkor viszonylag kicsire és a száján belül harapja szét a buborékot, mert úgy halkabb.
- Akkor jó. – Mosolyog a lányra finoman rugdosódva a hűs tóban. Szétnyitja lábujjait, mint a sült szalonna és úgy élvezi, ahogy a kellemes víz átfolyik az ujjai között, ezáltal még jobban lehűtve ebben a melegben. – Legszívesebben belemennék a kacsákhoz, de akkor is észre vennének, ha csak a fejem lógna ki. – Vajon fura lenne egy nádat a szájába venni és a víz alatt lopakodva úszni. Egy mozgó nádtól csak nem félnének. És ha ki tudná nyitni a szemét olyan mélyen, akkor láthatna alulról kacsát. – De ha a víz alatt lopakodom és lemegy alá, mint ő most, az lebuktat a náddal is, nem? – Annyira belemerül már a nézelődésbe meg az automatizált etetésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy Domca meg sem kapta a gondolatmenete felét. Hátha így is megérti. Vagy legalábbis nem fogja túl furának tartani – már ha eddig nem tette. – A múltkor zsömikét hoztam ki, amit a vacsoráról loptam ki. – Mondja kihúzva magát. Jól tartja itt a vadvilágot, hogy ennyit jár ki közéjük. – Polli vagyok. – Pollika meg a bemutatkozás az két külön dolog, de azért előbb-utóbb mindenki megtudja a nevét -ha megkérdi. – Ez az igazi neved? Nagyon tetszik. – Nekik ilyen becenév jellegű keresztnév jutott a húgával, így minden becenévről azt feltételezi, hogy anyakönyvezett név. Rendesen megdöbbent, hogy Panna lehetne Anna, ő meg Mária – ami végképp furcsa, mert abban nincs is P. Ha eléggé megvariálják, akkor a Polli az Molli az meg Mária.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Otthon is nagyon szeretett a kis merevfalú medencéjükben lubickolni, sőt már akkor élvezte ezt a dolgot, amikor a felfújható medencében még egykeként, szétterülve tudott fetrengeni. Élvezte a langyos vizet, a gumi kacsa családot, a kislabdát, de még az üres samponos flakont is, amiből szökőkútként spriccolta szerteszét a vizet, amikor kicsi volt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, bár neki és a szüleinek is meg kellett tanulnia együtt élni a lány túlérzékenységével, és a túl sok behatás okozta kiborulásokkal.
Hiába telt el annyi év, lett közben nagytestvér, került el egy teljesen másik végébe az országnak, a víz iránti szeretete megmaradt. Annyira nem bátor, hogy csak úgy úszkáljon egy tóban, mert nem a legjobb úszó, de a partjára és a stégre bármikor szívesen kilátogat. Van, hogy sétálni indul egyet a birtokon, de valamiért a faluban lévő tó partján lyukad ki.
Amióta a Bagolykő padjait koptatja megváltozott a viszonya a vízzel. Most is idegesítően sok ideig foglalja be a fürdőszobát a tornyukban, ha hagyják neki, ám elég hamar felértékelődött a vízpart, a természetes vizek megfigyelése. Régebben maga az érzés nyugtatta meg, a látványt bár szerette, sosem vizsgálta meg olyan alapossággal, mint most. Meg persze a kacsák megetetése is rutinná -elvárássá- nőtte ki magát az utóbbi hetekben.
Ma délelőtt elmaradt egy dupla órája, helyettesítő tanár helyett meghagyták nekik bagolyban, hogy a következő órájukig maradjanak az iskola területén.
Most pedig újból itt van. Varázslat? Önuralom hiánya? Mindenesetre ilyenkor a szokásosnál is kevesebb emberrel találkozik, hiszen az iskolatársainak órája van, a falusiak többsége pedig dolgosan tölti a délelőttöt. A nagy izgalomban el is felejtett a kacsáknak eleget pakolni, csalódottan veszi tudomásul, hogy csak néhány széttört kekszdarabka minden, ami a táskájában van. Így a szegény kacsáknak szegényes reggeli jut, amit hangos hápogással reklamálnak meg, többen a stégnek azon a végén tüntetnek, ahol Pollika ücsörög. Nagyon közel jöttek a stéghez, most nem meri belelógatni a lábát, mert még első felindulásból svédasztalnak nézik, ami elég kellemetlenül érintené.
- Nincs több, tényleg ne haragudjatok. – Magyarázza szánom-bánom hangon. – Hé, ne beszélj így velem! – Morgolódik az egyik hangos vevői panaszra. Azért a pincér is ember, meg kell ám becsülni. Kicsit zavarja, hogy most úgy tűnik megsértette őket, két kezén az ujjakat összezárja, s ökleit összefordítva gyorsan dörzsölgeti őket egymáshoz, ahogy az első távolodó kacsák irányába pillant. Donald Kacsával könnyebben meg lehetne beszélni a dolgot, mint velük, pedig őt sem értette soha igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mindenkire máshogy hatnak a tudatmódosító szerek. Ez személyiségfüggő, akár szeretnénk, akár nem. Valaki zárkózottabb lesz tőle, valaki végig beszéli az órákat, amíg tart a hatása, és le sem lehet lőni. Én valahogy a kettő között vagyok. Kicsit jobban megnyílok, de soha nem adom ki magam még így sem, egyszerűen képtelen vagyok rá. Beszédesebb leszek talán egy fokkal, de a hirtelenség még így is ki tud kergetni a világból, ahogy az Lucas esetében is történt. Szégyellem magam, hogy mindezek után, még ilyen kedvesem ül le mellém beszélgetni, miközben én olyan csúnya módon hagytam ott. De jól esik, és ha már kaptam egy második lehetőséget, akkor élni szeretnék vele. Apa mondta mindig, hogyha megkapod a második esélyt, akkor vasmarokkal tartsd és használd ki. Így teszek most.
Lesütött tekintettel húzom vissza a kezemet a kézfogás után, már csak a mondat miatt is. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e, vagy csak egyszerűen tényt közöl, de ahogy felsandítok látom, hogy mosolyog, így inkább az első felé hajlok. Szégyellős mosolyt engedek meg magamnak, többre nem telik, nem tudom mit is kellene reagálnom. De amikor a világbajnokságról beszél, felkapom fejemet, ezüstös tincseim hullanak hátra. Kikerekedett szemekkel, teljesen megilletődött arccal figyelem a srácot, majd a felém mutatott két ujjat, végül arcát, és... és kitör belőlem a nevetés. Jóízű kacajomat veri vissza a sötét víz, és jelenleg tényleg képes vagyok elhinni, hogy nincs semmi bajom a világon, egészen addig, amíg észre nem veszem magam. Visszafogom a nevetést, alsó ajkamba harapok, majd ismételten a zavartól szegem le fejemet és kezdem el bámulni a stég igencsak korhadó deszkáit. Tudom, hogy a fülem végéig elöntött a pír, de talán van akkora szerencsém, hogy ilyen gyér fényben Lucas nem láthatja. Kényelmetlenül ficergek a helyemen, amikor megszólal, és akaratlan pillantok fel rá csillogó kékjeimmel. Ajkaim formálnak ó betűt a szavaira.
- Nem... nem mernék keményebbet - elnyílt ajkakkal figyelem arcát. Szomorú, amit látok, mert egyáltalán nem vidám a témától. És nem is azt várom, hogy vigyorogva beszélgessünk a heroinról, de... de olyan más lett a kisugárzása. Aprót bólintok végül szavaim mellé, és ujjaimat kezdem el morzsolgatni, miközben csüngök a szavain. Kékjeim csillannak fel akaratlan, amiért ő is egyetért velem, erőteljeseket bólintok majdnem minden szavára, amit érthetek és átérzek.
- Bostonból jöttél? - lepődök meg egy pillanatra. - Ez nagyon jól hangzik, de biztos nehéz volt ilyen messze eljönni a szülővárosodból - megértően mosolygok rá. Nem szeretnék olyan témát érinteni, ami esetleg kellemetlen lehet, mert csak még jobban zavarba jönnék tőle, és úgy érzem, hogy már ennyi idő alatt is rengeteget fejlődtem, pedig maximum háromnegyed órája ül mellettem. Szeretném tovább vinni a beszélgetést, hogyha már történt köztünk egy kellemetlenebb helyzet, akkor megismerhessem. Úgy igazán meg szeretném ismerni, mert mellette nincs esélye arra a sötétségnek, hogy beszippantson.
- Ó, én... - kerekednek ki szemeim azonnal. - Én csak... nem is tudom, olyan... olyan közvetlen vagy, a kisugárzásod is pozitív. Gondoltam, hogy akkor... akkor sokan vannak körülötted - alsó ajkamba harapok, fejemet elfordítom Lucasról, a vizet kezdem el figyelni inkább, mert a kiejtett szavaimból egyértelmű, hogy mennyire zavarba jöttem, hogy mégis mennyire nem tudok normális emberként beszélgetni. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - oldalvást sandítok rá, de azzal a lendülettel fordítom vissza kékjeimet inkább a víz felé. Amikor ismét beszélni kezd, néha-néha pillantok csak felé. Egyik térdemet felhúzom, államat támasztom rá, és csendes tavon tartom tekintetemet.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz neked. Nem... nem hazudhatom azt, hogy átérzem, de megpróbálom megérteni az érzéseidet, és... és tudom, hogy nem ismerjük egymást, de szívesen meghallgatlak, még ha segíteni nem is tudok - apa büszke rám. Miközben beszélek fordítom felé fejemet. - De segíteni is igyekezni fogok, mert én sem tudok mit kezdeni az aranyvérűekkel - nem tudom, jó-e ez így. Helyesen reagáltam? Mit kellett volna mondanom másképpen, hogy át tudjam adni az üzenetet? Beszélgetni szeretnék vele holnap is, holnap után is, meghallgatok mindent, amit mondd, hogy apa büszke lehessen rám, amiért emberi kapcsolatokat alakítok ki, és egy olyan ember lehessen mellettem, mint Lucas. Aki képes elűzni a sötétséget.
- Ó, én... - meglep a kérdése, kiül arcomra is valószínűleg, hangom remeg meg. - Én a szomorúbb gondolataim elől menekülök leginkább. Amikor kijövök ide, átengedem nekik magamat, hogy túl lehessek rajtuk. Az emlékek... az emlékek... - elharapom a mondatot, hangom szelídül suttogássá, ahogy ismét a víz felé fordulok vissza, sokkal bátrabban, mint eddig, mert tudom, hogy most nem fog elnyelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Sok mindent imádott csinálni Lili, és azonnal tudta, hogy a csókolózás is egy lesz a kedvenc társas elfoglaltságai közt, amit boldogan űz, de valahogy nyomban érezte Sári szavain, hogy most ennek nem lesz folytatása. Pedig az első szavai megdobogtatták kis szívét. Azt mondta, ügyes volt.
De nem maradt túl sok ideje ebben az átmeneti, bizonytalan de mégis boldog, értetlen, de egy bizonyos dolgot mégis biztosan tudva levőként kezelt helyzetben. Az eridonos következő szavai ugyanis szabályosan gyomorszájon rúgták, és úgy érezte, ismét elázott, csak ezúttal a szégyen és a szomorúság esőjében.
Egy név, ami gyakorlatilag tudata falába préselődött, annak ellenére, hogy fogalma sem volt róla, kihez tartozik, és a tény, hogy Sári már őt választotta. Ennyi, semmi több nem kellett, hogy Lili arca megremegjen, és mintha csak egy csapot nyitottak volna meg, szeme könnybe lábadt, és sós patakok csordultak végig arca mindkét felén.
Néhány pillanattal korábban még madarat lehetett volna fogatni vele, ha épp nem zuhogott volna odakint, most pedig megsemmisülten ült Sári kezét szorongatva, és Lilinek fogalma sem volt róla, mit kellene mondania. Tudta jól, hogy nem ő a családban a legokosabb, sőt, még mindig jó eséllyel indult a legkevésbé okos Süveges díjáért, de ilyen hihetetlenül ostobának még sohasem érezte magát.
- B-bocsi - mondta végül remegő hangon. - Olyan hülye vagyok! Hát persze, hogy van valakid.. nem tudom, mit gondoltam! Sose.. én nem is..
Kirántotta kezét a másik lányéból, és úgy pattant fel, hogy meg is szédült egy pillanatra.
Az ajtó felé lépkedett, majd kinyitotta azt. Még mindig esett, bár már nem annyira, mint mikor berontottak ide. Nem érdekelte, hogy újra el fog ázni, muszáj volt elrohannia, mert néhány pillanat választotta el attól, hogy bőgni kezdjen, és nem szerette volna azt Sári szeme láttára csinálni.
Vissza szeretett volna nézni, de nem tette. Mielőtt az eridonos mondhatott, vagy tehetett volna bármit, Lili kiszaladt a zivatarba, mely jótékonyan elmosta záporozó könnyeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem tudná megmondani, ma miért ő került előtérbe, talán csak a többiek nagyon elfáradtak vagy tudják, hogy rég járt kint. Szeretne Bogolyfalván barátokra lelni, márpedig nem sok lehetősége volt azóta, hogy ideköltöztek. Domenico óvó kezei alatt persze csodaszép az élet, de hogyan is válhatna igazi nagylánnyá, ha egyszer nem szerez tapasztalatokat és nem kerül kapcsolatba másokkal? Nem mintha a többiek rossz példának számítanának, bár abban mind egyetértenek, hogy talán nem Annát kellene követnie. Pánikra viszont semmi ok, ez meg sem fordult a fejében, igyekszik tökéletesen jó kislány lenni, akit mindenki szeret és elfogad.
Nagy bóklászásba kezd, elmegy a cukrászdába, vesz magának egy isteni finom puncsos fagyit, majd vidáman szökdécselve indul meg a falu széle felé. A naptárukból látta, hogy ma Vivinek órája van, de az ő kis hatéves fejével nem biztos, hogy okkultizmus órán kellene ülnie, talán be se engednék, hisz ki hinne neki, ha azt mondja, valójában egy húsz éves lány? Senki.
Már távolról kiszúrja a tavat, ami a napfényben csillogva szélesen terül el a falu határán, s nem is teketóriázik sokat, boldogan kezdi körbejárni. Még a hőség sem borzasztja el, nem zavarja, hogy hosszú, csokoládébarna haja alatt is egyre melegebb van. Nagyon szereti a haját és büszke rá, mert mindig olyan csodaszép és selymes. Aranyos, rózsaszín nyuszifüleit is beletűzte, mert ha a tükörbe pillant, ettől egy csapásra jobb kedvre derül. Miközben a víz partján jár körbe, megpillantja a stéget és azt a sok kacsát, egy kedvesnek tűnő, talán korabeli, vagy nem sokkal idősebb lányka társaságában.
- Halihóóóóó! - kislányosan kezd el integetni karjaival, láthatóan felvillanyozza egy új ismeretség lehetősége és kedves gesztusként értékelendő érkezte is. Gyorsít apró gyermekléptein, hogy mihamarabb leküzdhesse a köztük lévő távolságot. Amint ez bekövetkezik, szoknyácskáját meglibbentve illő módon igazítja meg, hogy letelepedhessen az eridonos mellé. - Szia! Kacsákat etetsz? Nagyon szeretem a kacsákat! - lelkesen mosolyog, s ha Polli jobban szemügyre veszi ezt az ezer wattos, teli szájas görbét, akkor észreveheti, hogy a lányka egyik rágófoga hiányzik. Ott bizony már jön majd a végleges! Ebből valamelyest következtethet is majd életkorára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stégen törökülésben húzza össze magát bűnbánóan, hogy nem készült elemózsiával a kis barátainak. A kacsák annyira belejöttek a jóba, hogy elvárás lett az etetés annyiszor, ahányszor erre jár. Ez elég furcsa Pollinak, mert ő a legtöbb állatot mindig is messziről szerette csodálni, több közülük pedig félelemmel tölti el, általában a mérete, a hangja vagy a vészesen vicsorgó fogai miatt. Tisztában van vele, hogy ezek a kis lapos csőrök is tudnak ám csípni, főleg a nem túl távolban úszó hattyúké, akik nagyon agresszíven tudják védeni a fiókáikat. Persze nekik is szívesen ad enni, ha van mit, de tőlük már csak a méretük miatt is tart egy kicsit.
Valószínűleg nem esne jól neki, amit hápognak a közelében reklamáló madarak, ha értene kacsául. – De nyár van, nincs itt elég kaja? – Teszi szét értetlenül a kezét, majd mutat körbe a festői tájon. Nem is tudja, hogy a természetben miket esznek a kacsák, mert nekik nincsenek pékeik, hogy megsüssék nekik a teljes kiőrlésű zsömikét meg kukoricát főzzenek. Télen még csak-csak megértené, hogy arra vetemednek, hogy kolduljanak, de az évnek ezen szakában szerinte illene találniuk valamit – még ha nem is tudja pontosan, hogy mit, mert ahhoz túlzottan városi kislány.
Ha már kislány, először észre sem vette a halk léptek közeledtét, olyan halk neszt keltett a stégen az apró test közeledte, Polka pedig éppen el volt foglalva azzal, hogy a kacsákat oktassa a megfelelő táplálkozás fontosságáról. – Óóó, szia! – Köszön vigyorogva kihúzva magát. Ügyelve arra, hogy ne nézzen a csöppnyi jövevény szemébe finoman megvizsgálja őt. Nagyon szereti a gyerekeket, ha nem kezdenek el sikítani meg bőgni ok nélkül. Általában mindig nagyon könnyen megtalálja velük a közös hangot, Pannával sincs köztük soha semmilyen kommunikációs nehézség, pedig 5 év van Polli javára. – Sajnos csak a morzsikat szórtam ki a táskámból nekik. – Sóhajtja fejet csóválva. Már nagyon sajnálja, hogy nincs nála mindig egy heti hideg élelem. – Én iiis, a múltkor az egyik kijött a partra, amikor meglátott. Ott! – Hadarja ujjait hullámoztatva, amit csak addig hagy abba, hogy az említett helyre mutasson. Az Eridonban nem mindenki értékeli a kacsás beszámolóit, de neki nagyon jól szokott esni, hogy a klubhelyiségben esténként beszámoljon arról, hogy milyen élmények érték a faluban. – Amúgy nem régen jöttem rá, hogy szeretem őket. – Csacsogja, ahogy a közelben lebegő madarak felé pillant. – Tudtad, hogy a barna a lány a zöld meg a fiú? – Ezt ő nem olyan régen tudta meg, egészen megdöbbent azon, hogy nem két külön fajta madárról van szó. Hallott róla, hogy nem mindig egyforma a fiú meg a lány állat, de ekkora különbségre nem számított. Maga sem gondolt bele, hogy hogyan képzelte el, nem úgy, mint azokat a sellő babákat, hogy ha vízbe tesszük az uszonyukat, akkor kékre vagy rózsaszínre színeződik, viszont kétségtelenül egyszerűbb lenne azoknál a madaraknál, ahol nagyon egyforma a fiú meg a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Utálom, amikor azt hiszi, hogy még mindig megmondhatja nekem, hogy mit csináljak. Utálom, mikor kislánynak néz és ezzel együtt az esetek többségében butuskának is. Pedig már igazán elfogadhatná, hogy felnőttem, hiszen 23 éves vagyok, tudok önállóan dönteni és az életemet úgy alakítani, ahogy az nekem jó. Már gyerekkorom óta tudom, hogy mi szeretnék lenni, mivel szeretnék foglalkozni, s a célomért mindent el is követek. Lehet kicsit túl sokat is megteszek érte, de az már más kérdés. De azért az kemény, hogy míg más lányokat óva intenek attól, hogy eljárkáljanak otthonról, addig apa engem azért cseszeget, hogy szombaton este ne már otthon üljek és tanuljak, hanem éljek. Részben igaza is van, mivel a vírus miatt az idei nyaram igen silányra sikerült, de azért csak eldönthetem, hogy mikor mihez van kedvem. Tévedtem! Este nyolckor hálóingben ücsörgök az ágyamon, miközben egy igen érdekes könyvet olvasgatok. Más apuka ennek örülne, de az én apukám más… ő inkább kiszedi a könyvet a kezemből és elküld készülődni. Egy negyed órás vita után végül én kapok fel magamra valamit és húzok el otthonról, mivel nincs kedvem tovább szítani a feszültséget. Hunor hatalmas boci szemekkel néz rám, hogy vigyem magammal, de most nem, ő most marad. Az ajtó hangos csattanással csukódik be mögöttem, ezzel jelezve apának, hogy elmentem. Kissé feszülten lépkedek arra amerre a lábam visz. Mikor feleszmélek ott állok a tó előtt, ahova az esetek többségében jövök, mikor valami bajom van. Minden csendes és kihalt, egyedül a szembe lévő partszakaszon látok némi fényt és egy kisebb társaságot, akik a tűz körül ülnek és iszogatnak, beszélgetnek. A stég végéhez lépkedek, leülök, majd a szandálom levétele után lábaimat a vízbe lógatom. Kezeimmel megtámaszkodom hátam mögött, hajam szinte a stég deszkáit súrolja. Jó ez a kis nyugalom most…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már-már az elpilledés állapotában vagyok, ébren talán az tart, hogy időről időre ki akar hullani a számból a meg nem gyújtott szál. Mivel Katinka nem dohányzik és nem is szereti, viszont én szeretem azt, amit nyújtani tud, így megtisztelem azzal, hogy csupán csak az ajkaim között tartom a bűnös élvezetet. Az ölébe fektetett fejem kellőképp kényeztetve vannak, ahogy hosszú ujjai rakoncátlan tincseimbe hatolnak. Már-már az előjáték édes szakasza ez, és egészen jó.
A gondolataim elkalandoznak, valahol aközött, hogy dohányoznék és, hogy vajon vállalná-e, hogy meztelenül mártózzon meg a tóban. Ekkor robban be a képbe a lány, aki elsuhanva mellettünk halad tova, de a tábortűz fénye egy pillanatra dacos arcot világít meg. Ajkaim mosolyra húzódnak, a vigyortól arcomon két hosszanti ránc is előbukkan.
- Ne csináld.
Figyelmeztet kényeztetőm, de addigra én már ülő helyzetbe tornázom magam, és vigyorom csak szélesebbé válik, hogy a szálat ujjaim közé csippantva tarkójára fogok, és közelebb húzva magamhoz, határozottan megcsókolom. De ennyi, ma lehet nem is lesz több, sosem tudhatja az ember, hogy mit hoz az este. Az biztos, hogy én most szépen felkelek, és:
- Elmentem szívni.
Ellentmondást nem tűrő hangon lépek ki a tömegből, miközben Lali rákezd egy régi történetre, amin jó lenne ott maradni, de a durcás hercegnő sokkal vonzóbb jelen pillanatban. Az öngyújtóm kattan a sötétségben, és ahogy felé haladok, felizzik a szál vége, tüdőm pedig megtelik boldogsággal ettől. Igen, tudom, csúnyán meg fogom ezt szívni majd a jövőben.
- Helló, látom egyedül vagy, nincs kedved csatlakozni?
Mondjuk én elvagyok vele kettesben is, de ha jönni akar, akkor jöjjön, opciók kérem szépen, opciók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Arcom az esetek többségében egy nyitott könyv, így nehezen tudnám letagadni az érzelmi állapotaimat. Most is enyhe kis durcás csücsörítés, összeráncolt homlok és feszültségtől csillogó szempár mutatja, dühös vagyok. A társaság mellett elhaladva egy fél pillantást vetek rájuk, de nincs kedvem megállni és az esetleges ismerősökkel eszmecserét folytatni. Az egyik csaj pillantását elkapom, akivel látásból ismerjük egymást, neki azért odabiccentek, de eztán meg sem állok a túlsó partig. Helyet foglalok, majd a röpke szusszanás után már nyúlok is a táskám után, hogy kivegyem belőle a cigit és hozzá a készüléket. Az aprócska cigarettát behelyezem a helyére, majd hamarosan bele is szívok. Jóleső érzés jár át, és tisztában vagyok vele, hogy a ciginek ehhez nem sok köze van, de az agyam összekapcsolja vele a lenyugvást, így alakul a dolog. Mintha valaki vagy valami közelítene felém, így arra fordítom fejem, ahonnan a neszeket hallani véltem. Egy pirosan izzó cigarettavég látszódik a sötétben. Ahogy közelít felém egyre jobban ki lehet venni, hogy a kis izzáshoz egy srác is társul. Hát ennyit arról, hogy egyedül leszek. Fiatal, jó képű, de nem ismerős, pedig ez a város annyira nem nagy. A kérdés hallatán elmosolyodom, majd jobban felé fordítom felsőtestem.
- Kérdésedben ott a válasz.   – egy Norinás mosolyt küldök felé, majd  kissé megvonom vállam - Ha gondolod… -  fejemmel a mellettem lévő üres placc felé biccentek, ezzel jelezve, ha akar, akkor nyugodtan üljön le. Ő dönt…  Visszafordulok és a vízen játszadozó fényeket figyelem, miközben lábammal a vízzel szórakozok. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem azért hagyta ott a barátait, sétált át a tó másik felére, hogy azonnal vissza is menjen hozzájuk.
- Esetleg muníciót hoztál magaddal? Tudnék most inni valamit… – valamit, ami alkohol. A kis csapatnál pedig láttam, hogy akad némi ilyen jellegű folyadék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem mozdulok arra, hogy leülésre biztat, mivel nem szeretek csak ülni, bennem sokkal több a mozgásigény, sokkal többet hajtom magam, mint egy átlag ember. Valószínűleg az ilyenek miatt nem fogok hosszan élni. Az ilyenek miatt lesz az, hogy egyszer csak beüt a ciki, és feldobom a pacskert. Mert nem tudok nyugton lenni. Most is, ahogy állva, vigyázva arra, hogy ne zavarjam a füsttel, szívom a cigarettámat, érzem, hogy közben azért bizsereg a testem, de nem, nem fogok itt nekiállni random szaltókat vetni. Csak érzem, hogy szükségem lesz valakire, talán rá, talán másra, akivel az este hátralevő részét tölthetem. Semmiképpen sem Emmára, mert vele viszonylag nyugisak a találkozásaink, inkább olyanra, aki kellően lobbanékony. A fejemben van pár név, de nem döntök el előre semmit, hiszen ki tudja, talán a kisasszonynak is kellene egy kis kielégülés.
- Nem iszom alkoholt.
Sajnos ezzel hoppon maradt, mert bár a többiek fogyasztanak, én soha. Elsőre rossz élményem volt vele, és nem is a rosszullét volt az, ami zavart, hanem a tény, hogy mennyire tompa a fejem, hogy mennyire nem találom magam. És az, hogy az én tudásom sérüljön, az nem opció. Mondja a fiú, aki tizenhat éves kora óta szétvereti magát seprűderby-n. A testemen a zúzódások nem zavarnak, de a fejemre mindig nagyon vigyázok. Azóta az élmény óta pedig kétszer olyan nagyon is.
- Gyógyítónak tanulok.
Persze most még csak a mesterit csinálom, hogy elmehessek az egyetem mellett dolgozni és ne csak gyakorlatozzak, hanem pénzt is keressek, illetve, hogy legyen egy alap tudásom, de talán ha elérem élve a harmincat, akkor lehet belőlem Dr. Somogyi is. Izgalmas lenne.
- Na és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Nem kell gorombának lennie. Ha ezzel és hasonló mondatokkal le lehetne kapcsolni, akkor mindenkinek, főleg a világnak egyszerű lenne, olyannyira, hogy kezesbáránynak is lehetne nevezni.
- Ez általában így szokott lenni – jegyzi meg egyszerűen, mégis, van vonásaiban olyan flegmatikus vonal, akinek az irónia a mindene, csendben azonban legalább bólint rá, hogy ja, így volt, mehetnek is tovább. De a nő nem úgy néz ki, mintha máris libbenne tovább, sőt mi több, ahelyett, hogy mondjuk a „szokásos” lesüti a szemét és már odébb is sétál eset áll fenn, annál könnyedebben marad és folytatja is, mintha most szent kötelessége lenne, hogy meggyőzze arról, hogy a bunkó fele miért és mennyire nem volt indokolt. Fel is nevet, röviden, de megteszi, mert valóban szórakoztató, ha már az előbb fújt egyet, most mulat.
- Igen, a bocsánatkérés mindent is megold – vigyorog egy sort, hogy micsoda bölccsel hozta össze az élet és persze mindig lehetne többet tenni, de elég indokolatlan lenne, ha csak ezt nézi. Ellenben, ahogy rákattan a telefon témára, arról már lehetne mesélni.
Igazából, ő állt rosszul a dologhoz, amit akkor se vall be, ha itt és most nyúzzák le a hátát, mert a vaskalapos mágusok nemigen látnak mobilt, se más mugli cuccot, ha rajtuk múlik. Úgy kerülik, mintha kolerát terjesztenének, mert amiben nincs mágia, az nekik nem létezik. Pedig de, csak nekik nem. Lehet ő is egy, aki felnőtt annak a burkában és most kiszabadulva meresztgeti a szemét.
- Komolyan én foglak erről felvilágosítani? – és komolyan. Nem apadnak el kérdései, csak jön és jön, ő meg szépen rágyújt és már vési fel a fejébe, hogy máskor jön és megy, nem hagy alkalmat ilyeneknek mert nem szamaritánus. A füstöt félrefújva pillant ismét rá, a kíváncsi tekintetre, amely szinte kéri, követeli a válaszokat. Sokba fog kerülni.
- Hát ezt egy mugli városban vettem, ott elég sok helyen kapni – hát most hogyan cirádázza tovább? Nem szokása magyarázni azokat a dolgokat, amik általánosak. Képes rá? Jó kérdés. Legalább kinéz valahogy az, akinek magyaráz. Plusz pont. – Telefon. Távolsági hívás, üzenet, fotókat készíteni és a csodás internet, sok más vacak – na, ha ezt nem vágja, akkor az internettel most robbantja fel. Hű, bele sem gondolt, hogy mit indít el ezzel. Szisszen egyet, némán káromkodva.
- Miért ne? Nem rosszak ezek, csak mert nem varázslók csinálták. Sokan vannak, sokat vagyok ott, kellett – von vállat, hogy ő neki ez teljesen megszokott már réges-rég óta. Még a kinyitható széria is megfordult ujjai között. – Várj, várj, várj, egyszerre egy, ha már itt maradtam – szusszan egyet, kezét feltartva. Hova siet. Mint valami gyerek, ennek gondolatára rázza ki a hideg. – Nem kéne működnie, de a rúnázással már igen – veszi elő megint és tartja elé, hogy nézze, addig is van ideje elszívni azt a nyamvadt bagót, kis szünet kell. Nem, ő nem jó „tanár”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Törekszem arra, hogy minél többet megtudjak a településről, és arra, hogy a város jövendőbeli első asszonyaként feltárjam azokat az apró hiányosságokat, amiken én is tudok segíteni. Mert tudom, hogy a férjem elsősorban a nagy dolgokra kell, hogy koncentráljon, azokkal zargatják meg azok az idős hölgyek, akikkel én is összetalálkoztam. Tudom, hogy polgármesterként nagy a nyomás rajta, hogy nem pont egy kerítés lefestése vagy egy idős asszony ebédjének kiszállítása szerepel a listája élén. Ezek olyan dolgok, amiket én is el tudok látni, amivel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy megszilárdítsam a pozíciójában. Szeretnék hasznos lenni, és szeretném, ha Konrád, mikor rám tekint, azt érezze, hogy jól döntött, amikor igent mondott rám, hogy büszke arra a nőre, aki a társa, akit a nyilvánosságnak prezentál, aki mellett álomra hajtja a fejét és akit alkalmasnak tart arra, hogy egy nap majd gyermeket szül neki.
- Hogy megfelelően el tudja látni a közfeladatokat, legyen az ügyintézés, kultúra, oktatás. Könnyen és jól megközelíthető legyen többféle módon is. Megfelelően legyen kialakítva a mindennapi élethez, a boltok által az élet minden területe biztosítva legyen.
Ez mondjuk kicsit száraz így talán, ezért egy szelíd mosoly keretében kicsit pontosítok azon, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy település, még ha nem is olyan nagy lélekszámú, várossá váljon.
- Kell egy alapfokú és egy középfokú oktatási intézmény ezek a Shanes és a Bagolykő, aztán kell közbiztonság, a mugliknál rendőrök, tűzoltók, nálunk ugye az aurorok és a minisztérium egyes ágai. Aztán az egészségügyi ellátás, ami itt egy nagyon szép rendelő, ami ha jól tudom fele arányban magánkézben van.
Olvastam, hogy Willam Payne az örökségéből építette a rendelőt, és mint az intézmény vezetője félig a tulajdonosa is, míg félig az önkormányzat tartja fent az intézményt. De lehet, hogy másabb arányok vannak, ezt majd feltétlenül meg kell kérdeznem. Az biztos, hogy fontos volt, hogy közfinanszírozott egészségügyi szakellátás legyen és itta a gyerekorvostól a szülészen át az idősgondozóig minden van.
- Ezenkívül kell ugye még a tanuszoda vagy többcélú sportcsarnok. Utóbbi van a művelődési házban, de én úgy hallottam, hogy terveznek uszodát is építeni.
Viszont előbb – gondolom én legalábbis – a már meglévő projektek lezására kellett, hogy megtörténjen, mert valljuk be, ha mindenhol kalapálnak, akkor eléggé felháborodik a nép, így is tudom, hogy az új utca se tetszett mindenkinek, de ha minden utcában van ötven ház és mindegyikben csak egy ember lakik, az is ötven fő, de ha már ketten az ötszáz és van olyan, ahol heten is, mert sok gyerek van vagy több generáció él együtt. Jobb akkor szellősebben lenni, nem?
- Tényleg? Hát ez fantasztikus!
Csillogó szemekkel pillantok le rá, a hangomból is kiérzékelődik, hogy mennyire felélénkültem a ténytől, hogy egy eridonossal találkoztam. Nagyon szerettem a házam, a házvezetőimet, az életet az Eridonban.
- Én sem vagyok olyan túlzottan főnix kifelé, de szerintem a jellememben sok van a pirosakból. Szeretek kiállni másokért, nagyon hamar lelkessé válok, szeretek aktívan részt venni, szerepet vállalni, szeretek menetelni előre és megoldani a felmerülő problémákat. Viszont emellett eléggé csendes vagyok, szeretek egyedül lenni, élvezni a csendet. Nem az a fajta vagyok, aki a másik arcába nyomja magát, hanem az, aki teret enged. Azt hiszem, ha nem az Eridonba kerültem volna, akkor a Levitába.
Meglepő, hogy egy bizonyítottan magas intelligenciával megáldott ember, aki ráadásul ennek köszönhetően nagyon rossz a tényleges kapcsolatteremtésben, éppen a főnixek házába kerül elszállásolásra, de én egy kicsit se bántam, mert sokat segített abban, hogy rájöjjek, a hátrányaim mindig hátrányok lesznek, de képes vagyok arra, hogy leküzdve őket előnyömmé váljanak, ha csak rövid ideig is. Így esett meg az, hogy a lány, aki szereti a csendet és a magányt egy olyan ember felesége lesz, akit árgus szemekkel figyelnek. Ez aztán az igazi kihívás.
- Nincs azzal baj, ha nem vagy odavaló, a bot nem csak azért oszt be egy házba, mert oda illesz, hanem azért is, hogy felfedezd magadban, miért is vagy ott, hogy fejlődjön a jellemed. Amúgy is, nem kötelező a saját házadból barátkozni csak, nekem is volt például rellonos és navinés barátnőm is, sőt, levitás is.
Mondjuk én nem sok vizet zavartam, kicsit ott voltam mindenhol, de akkor sem sértődött meg senki, ha nem hallottak rólam pár napig. Én szerettem minden pillanatát annak, amit az iskolában töltöttem. A kocsmában megegyezhetünk, még ha nagy kocsmás lennék, akkor se vinnék egy kislányt oda. Tudom, hogy vannak szülők, akik nem gondolják, hogy ez rossz, pedig az. Nem szabad ilyet csinálni egy gyerekkel.
- Lehet, hogy ők is kísértetekké válnak és elmennek máshova kísérteni.
Ez így aranyosan is hangozna, ha az ember nem gondolna bele, hogy ahhoz előbb meg kell halniuk. Amúgy nem szeretnék lélekromboló lenni, de a legtöbb mese ilyen, csak gyerekként az ember nem érti még, hogy mi történik. A Disney pedig sokat javít rajtuk, bár én szeretem az eredeti történeteket is.
- Nem, ez egy biztonságos hely, és szerintem egyre biztonságosabb lesz.
Mosolygok rá biztatóan, miközben a táskámhoz nyúlok és kenyeret veszek elő belőle, nem sok, pár szelet csak, de a zacskót a lány felé nyújtom, hogy akár etethetünk szárnyasokat is.
- Vannak barátaid az iskolában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szeretem az itteni időjárást, mostanság nappal nemigen mutatkoztam, csak a meccsre mentem ki, azóta is kenegetem magam, hogy ne égjek fel többé. Így, a sötét szobában alkottam újra és újra, vagy voltam Vivivel elég időt, bármely más felével, de nem is bántam, a hűsre bűvölt lakásnál jobb sosem adódott volna. A legtöbb alkotás persze csak valami mímelése az egésznek, most nem jött a löket, nem éreztem, hogy vinne előre, talán szünetre van szükségem, vagy megint meglátogatni Cole-t a pub-ban, utána jött egy olyan hullám, egy olyan vonal, amely elsöpört és szinte nem is gondolkodtam, csak hagytam azt, hogy a kezem járjon a vászon felett.
Jobbom még mindig festékfoltos, pedig csak pakoltam, jobbára. Nemigen aludtam jól a napokban, megint előjött, hosszas szünet után az a fura rohan, amelytől mindenfélét sikerült álmodnom és nem sikerült megfejtenem. Mióta vannak tankönyveim, valamivel okosabb vagyok és meg is rémiszt a gondolat, hogy onnan bármi rám illik. Igaza volt, amikor kiválasztotta nekem a szakirányt, találni fogok válaszokat, de azt sem ő, sem más és én sem mondtam, hogy nem feltétlenül fognak tetszeni. Elvégre, művész vagyok, annak készülök és abból szeretnék megélni, hogy valaki, valakik egyszer megveszik a képeimet, felkérnek újakra, vagy csak csodálják. Ennek áttörése még nem jött el az életemben, gyűlnek azon darabok, amelyeket már akár oda is tennék, csak még a löket, a kellő erő nem tört fel bennem. Egyelőre magamnak csinálom és azzal nem fogom sokra vinni. Az… Hát, majd kiderül.
Hosszú kört tettem a faluba, hogy kényelmesen kiszellőzzek, kicsit összekaptam a hangot Rachel-el, pedig, végtére is, igaza volt, én voltam a goromba öregember most. Nem haragszom rá, de inkább hagyok neki teret és időt, vagy inkább magamnak, hogy a fel-feltörő kérdéseim, vagy még gomolygó fellegeim ne rontsák el azt, amit vele felépítettem. Ő más mind én és bárki más, de tetszik a vagánysága, tetszik az, ahogy viseli. Nem átlagos, sosem lesz, ahogy én sem, de akire szükségem lenne, egyelőre távol van. Itt állok a csónakházban, vagyis álltam, ameddig az egyik, kihorgonyzott darabba be nem mertem szállni és csendben ringatózva döntöttem fejem hátra, hogy az égen átkúszó fátyolfelhők mozgását kövessem. Jobb kezem ügyében egy cider pihen, félig ittam csak meg, az ízéért azt is, a víz halk csapódásra a mólónak most jobban esik, mint az alkohol. Tudomásom szerint nincs itt senki, de simán vagyok süket a világra, vállalom.