Stephen

Ramóna

Hél

Oshiro Noa professzor

A humor tulajdonsága, hogy betonként leplezi a kátyút. Lepedőbe burkolózva elrejtettem valódi kilétem az emberek elől, mert így nem kellett a sötét szubsztanciát érinteniük - azt aki valójában voltam. Csupa depresszíven áramló, ólmos gondolat! Szikla nehézségű érzelmek. Vontatott szavak. Segítség! Fuldoklom. Néma habok közt kinyúló kéz vagyok. Elvont diák. Kirekesztett. Egyedül... vagyok... voltam is mindig magammal. Noa elhitette velem, hogy lappang bennem valami. Van potenciálom véghez vinni bármit, amit akarok. Nem láttam, milyen szinten kötjük a másikhoz a boldogságot, pedig én aztán feladtam és csak kilépőt akartam. Megint mosolygott. Jó időben lőttem el a poént. Én is mosolyogtam. Tudom, hogy amit tettem, legalább hetekig hatással lesz rá. Ezentúl  számolnom kellett tekintetével és a bűntudattal amit magunkba vetettem. Vakon megbíztam benne, mert valami összekötött bennünket. Nem láttam át mi ez egész pontosan. Komplex. Háló--. Sorsszerű? Felszálló cigaretta füstöt láttam. Mögötte fénypontokat. Réges-rég nem ott vannak a csillagok, ahol mi láttuk őket.  Olyan távolságra húzódnak tőlünk, hogy ez csak a lenyomatuk. Attól még szép. Megnyugtatott. Hagytam vérembe áramolni a nikotint, ami lassan jégként oldódni kezdett.  Nem éreztem fuldoklást, se halálvágyat. Le tudtam ülni, egy harmadik fél nézőpontjával elemezni gondolataimat. Mindazt, amit csináltam. Ebből kifolyólag éreztem, hogy Noának nem kell könyörögni. Ha nem látta szükségesnek, valószínű úgy se beszélt a tapasztalatairól. Őt aztán fogóval is vallathatták. Nekem muszáj volt jelezni mi történt a gyengélkedőn. Kivizsgáltatnom magam.
Legyen fizikailag minden rendben. Utána jön majd a level two, elevezünk majd mentális szintekre.
- Nem tudhatod - viccelődtem. Csak perifériából pillantottam rá. Visszavettem magamból. Fejemet csóváltam - Csak sima cigi.
Merengve előhúztam a dobozt, úgy téve, mint aki bizonytalan volt, hogy tényleg a jót vette -e. Visszacsúsztattam a különböző dohányzásellenes képeivel együtt, és becipzároztam. Tűnődve ittam szavait. Elmémbe raktároztam teljes jelenünkkel együtt. Meghittség. Megértés. Csend. Cigaretta. Csillagos égbolt. Mondja valaki, ha nincs meg részben, amire csak vágyni lehet!
- Tudom.
Szavak nélkül, tekintetemmel kommunikáltam. Felváltva pásztáztam bal és jobb szemét. Felvontam szemöldökömet, aztán komoran homlokomat ráncoltam. Ajkamba haraptam. Végül elfordultam letörölni feltörő könnyeimet. Amikor visszapillantottam, Noában sok mindent láttam, ami emberi nyelvezettel élve felkavaró. Csak magamat tudtam ismételni, majd mély meghajlással bocsánatkérést tanúsítani.  Éreztem valahol, még ha nem is vallaná be, hogy megkedvelt, én pedig önként majdnem kisétáltam az életéből. Sok fejfájást okoztam neki. Közel álltunk egymáshoz. Kölcsönös megértésre találtunk a másikban. Mély volt ez. Nem görcsös. Nem spirituális. Az én olvasatomban puszta szerencsénél több, hogy túléltem. Kérésére felálltam. Bármikor tanárként élve erélyesebben is szólhatott volna. Mégse tette.
- Köszönöm szépen - immáron letörölhetetlen vigyor terült szét arcomon - Jó lélek vagy. Ne hagyd, hogy bármi sarokba szorítson. A tudatunk mindennél erősebb. Előnyei közt van a taníthatósága.
Nem kellett beszélnie róla. Biztosan ő is sok mindennel küzdhetett. Arra próbáltam rávilágítani, ha minden ennyire fejbe dől el és feldolgozható, akkor az agyunk egy remek, programozható mikroprocesszor. Leráztam a végtagjaimat. Stabilan álltam, nem kellett segítség. Egymás mellett lépkedve tértünk vissza a kastélyba.
- Én akkor erre. Jó éjszakát - intettem, aztán poénból balommal egy békejelet formáltam, tenyérrel kifelé. Hozzá esetlenül vigyorogtam. Végül felmentem a gyengélkedőre. Meglepetésemre az egyik exem is dolgozott és lefagyott jelenlétemtől. Elmeséltem neki a történéseket. Mintha csapot nyitottak volna, ömlöttek belőlem a szavak. Egyiket másik követte, enyhe levegővétellel. Megeskettem, hogy tartsa a száját. Voltak fenntartásai, kihúzott szemeivel felkoncolt, miközben tetőtől-talpig újra és újra végigmért. Végül lassú bólintással egy ágyra ültetett. Összesen négy napot voltam bent. Az igazoláson, amit a tanároknak mutogattam, hányás-hasmenés vírusa állt. Nem a legkreatívabb, de elnevezésében lapult ereje. Ámbár asztronómia tanárom szavaira szűkösen reagáltam így a végére, visszhangjuk annál élesebb maradt. Sokszor ismételtem őket magamban. Így megindultam az úton egy kellemesebb jövőkép felé.

   Zalán

Ramóna

 

Regina

Szóval. Ha most megrendeli azt a könyvcsomagot, amit a katalógus jó áron mutogat, akkor lehet, hogy már nem tudja eladni karácsony előtt, és akkor könnyen a nyakán marad. De a polcokon tulajdonképpen bármennyi helyet tud kreálni. Ellenben van értelme megvenni valamit, amit rajta kívül valószínűleg a megveszekedett fene sem olvasna el? Hmm... A válasz igen.
Sebby beikszelte végül a rendelőlapon a meglepően drágának tűnő könyvsorozatot, ami szokatlan átkok megtörésével foglalkozott, aztán kibattyogott az ajtó elé, hogy odaadja a már várakozó postabagolynak. Mikor megcsapta kint a hideg, akkor azért benne is felmerült, hogy vajon miért is nem lehet ezt máshogy intézni, teszem azt a mugliknak elég jól megy, de végül egy sóhajjal feladta és gyorsan bezárta maga mögött az ajtót. Amúgy is jobb, ha a meleg mellett Sherlock sem próbál kiszökni.
Arvid nemrég jár nála, úgyhogy vásárlók híján leült a kassza mögött és elővette a beadott ételdobozt, amiben nokedli volt csirkepörkölttel, mert az unokatestvére mostanában a fejébe vette, hogy egy-egy echte magyar fogást is felrak az étlapra, és éppen kísérleti nyúlnak használta hozzá. Mivel a korábban említett szőrmók is roppant mód érdeklődött, így lenyújtott neki a villájával egy darabka galuskát, mert a pörköltet túl hagymásnak ítélte, viszont várható módon Sherlock erre az árulásra csak egy tüntető hátat fordítással reagált.
Talán egy óra volt még zárásig, és Sebbynek az volt a tapasztalata, hogy ilyenkor bármikor beeshetnek érdeklődők, szóval meggyőzte magát arról, hogy ne menjen fel a lakásba, inkább evés közben fellapozta az egyik könyvet és abban merült el.

Regina

Jól tippelt, nagyjából a harmadik falat után nyílt az ajtó, ő pedig magában áldotta az eszét, hogy nem kutyagolt fel a csigalépcsőn, csak hogy azonnal jöhessen is lefelé. Felpillantva nem tudta azonnal azonosítani a betérőt, amiről legalább részben a téli ruházat tehet, viszont miután megszólalt, sikeresen ismerte fel benne Reginát, Viktor húgát.
Különös, épp nemrég került szóba, mikor Seth-tel és Averyvel beszélgettek a mozi előterében. Mondjuk így legalább Sebby agyáig is eljutott, hogy a lány már tanár és nem diák, amivel pár kínos perctől és kérdéstől kímélheti meg magukat.
- Szia, köszi - köszönt vissza, aztán inkább lerakta a villát és visszatette a doboz tetejét, mert nem akarta összezsírozni a könyveket.
Mikor a másik elmondta, hogy miért érkezett, képtelen volt elrejteni az arcán átsuhanó érzelmeket, mintha szellemet látott volna, ahogy hirtelen, a semmiből felmerült Viktor neve. Talán nem ő volt a legjobb barátja, és a férfi Seth-tel volt igazán jóban, de attól még Sebby is ismerte és őt is megviselte a tanár halála. Eddig fel sem fogta, hogy ennyi év távlatából is érzékenyen érinti a téma.
Hamar összeszedte magát, mert nyilvánvaló, hogy ez a szituáció Reginának lehet nehéz úgy igazán, és bólintott.
- Persze, át tudom venni őket. Rakd le ide a pultra, megnézném - válaszolta, kerülve a másik tekintetét, részben a már említettek miatt, részben, mert kevéssé ismerte őt, és így tűnt könnyebbnek.
Ha a másik letette a köteteket, akkor Sebby megbontotta a csomót és gyorsan, gondos mozdulatokkal felmérte az állapotukat. Furcsa volt Viktor könyveit tartani a kezében.
- Mivel lennél komfortosabb, ha eladnám őket, vagy ha adományba kerülne rászoruló diákoknak?

Regina

Viszonylag gyorsan végzett azzal, hogy felmérje a könyveket, és nem kellett csalódnia, mindegyik abszolút használható, vagy egyenesen kiváló állapotban volt. Viszont így is rossz érzést keltett benne, hogy csak úgy eltegye őket, és valahogy alkudozni sem akaródzott felette, hogy mennyiért veszi át a lánytól. Aki egyébként nem sokkal később angyalnak titulálta, ami akaratlan is kiváltott Sebbyből egy döbbent pillantást. Huh. Na ennek aztán tényleg nem szokták őt nevezni.
- Nem tudom hogy működik - ráncolta aztán kissé a homlokát. - Ebben a percben találtam ki ezt az opciót - mondta őszintén. - Nagyon nem érzem helyesnek, hogy profitom legyen Viktor könyveiből, szóval... megkérdezem majd Sethet. De valószínűleg adok az iskolának egy listát, és majd eljuttatják őket a megfelelő emberhez - tippelt, egy pillanatra ismét elfelejtve, hogy a vele szemben álló is tanár, még ha nem is olyan régen. Valószínűleg azért a bátyjának tényleg több infója lesz erről, ha már Regiben egyáltalán megfogalmazódott a kérdés ennek a menetével kapcsolatban.
Sebastianon látszódott a bizonytalanság, ahogy összecsukta az utolsó könyvet is, aztán némi rágódás után kibökte, hogy mi a probléma.
- Fogalmam sincs, hogy mennyit fizessek neked ezekért. Van egy olyan érzésem, hogy nem igazán kifejezhető pénzben az értékük - nézett fel a lányra. - Hogy szeretnéd? - bízta rá ismét a döntést, mert ez olyan ingoványos terep volt, amivel aligha volt képes bármit kezdeni. Tudta, hogy itt most empatikusan kellene viselkedni, de ez egyáltalán nem segített abban, hogy képes is legyen a helyes irányba terelni a szituációt, mert ha át nem is tudta érezni, hogy mi játszódhat le a másikban, azért elképzelni még el tudta, hogy ő maga mit érezne, ha ne adj Merlin, Seth könyveit kéne leadnia hasonló helyzetben, ráadásul Viktor halála rajta is nyomot hagyott.

Regina

Nem nagyon tudta, hogyan lehetne még kínosabb ez a szituáció, de a lánynak sikerült rátapintania, miután Ricsit is szóba hozta. A gondolat egyébként, ami Reginát mozgatta, valószínűleg nem volt rossz, Sebby simán el tudta volna képzelni, hogy mostohatestvére örülne valami ilyesmi emléknek, de ki tudja? Lehet az is, hogy épp az ellenkezője történne.
- Nem tudom... - felelte némileg halkabban, testtartásán pedig látszott, hogy legszívesebben inkább elsüllyedne, semmint hogy itt álljon. - Az a helyzet, hogy évek óta nem beszélgettünk érdemben.
Már ha eltekintünk attól, hogy a minisztériumban üvöltöztek egymással, vagy az utána tett próbálkozásoktól, hogy legalább annyira rendezzék kettejük között a helyzetet, hogy ne tegyék rendszeresen feszültté az egész család karácsonyát. Ez viszont minden, csak nem baráti csevej.
Aztán az ár kérdésére tértek át, Sebby pedig ezen a ponton már szorongásba hajlóan szeretett volna túl lenni az egészen, de szerencsére Sherlock ezt a pillanatot választotta ki, hogy felugorjon a pultra és üdvözölje Reginát. Az ifjabb Selwyn hálásan nézett a macskája hátára, miközben rábólintott, hogy akkor adományként számolja el a könyveket, majd nekilátott őket elpakolni. Később majd lajstromba veszi, hogy mi érkezett, és Seth-nél is rákérdez a továbbadás mikéntjére.
Szerencsére Regina ezután egy elég semleges témát vett elő, így Sebby némileg megnyugodva nézett vissza rá.
- Igazából van - töprengett el egy pillanatra, majd két gyors lépéssel az egyik közeli polcnál termett, és egy vaskos kötettel tért vissza, ami a Forró nyomon - avagy a mágiahasználat szellemképei címet viselte. - Ez pár hónapja jött csak ki, nekem tetszett - fűzte hozzá, miközben a lány elé tolta a könyvet.

Regina

Hát igen, egyáltalán nem hibáztathatja, hogy a lány nem tudta, hogy nem beszél Ricsivel igazán, mert ez egyrészt nem volt logikus, másrészt meg igyekezett nem nagy dobra verni. Egyébként is, ő sem tudta volna megmondani, hogy mit csinál Regina, még ha ez nem is volt egy szívderítő rádöbbenés.
Sherlock remekül fogadta a simit mindenesetre, Sebby örült is neki, hogy bundás kis barátja most is megmentette őt a kínos szituációból, mint már olyan sokszor. Az említett négylábú külön dörgölőzött is a lány kezéhez, és bár személyesen inkább elkerülte az idegen macskákat, szagmintát venni a kabátról nagyon is jó mókának tűnt.
Aztán a Návay lány is más témát talált, amivel Sebby is sokkal komfortosabb volt, így hamar talált is valami kedvére valót.
- Hát... mugli dolgok is érdekelnek? - kérdezett vissza kicsit bizonytalanul. - Abból is akad nálam pár, és szerintem hasznos, ha nem csak varázsló szemszögből vizsgáljuk meg ezt a kérdést - vetette fel, bár tudta, hogy a szemben álló félig varázstalan számrazású, szóval előfordulhat, hogy egyébként is vannak efféle könyvei. Főleg, hogy egy katona lánya.
Közben Regina rákérdezett a korábban ajánlott könyv árára is, Sebbynek pedig bele kellett néznie a katalógusba, de hamar megtalálta a választ.
- Kereken négy galleon - felelte. - Ha esetleg soknak érzed, akkor tudok rendelni használt példányt, bár mivel eléggé új a kötet, valószínűleg várni kellene rá - tette még hozzá, mert kevesen tudtak erről az opcióról, pedig Sebastian nagyon jó volt abban, hogy előkerítse azokat a könyveket, amiket máshol nem nagyon lehet megtalálni.

Regina

Örült, hogy a másik nyitottan állt a témához, mert Sebastian, aranyvérű neveltetés ide vagy oda, meg volt róla győződve, hogy a mugli könyvek is hasznosak és a varázslóknak igazán oda kellene figyelniük rájuk, nem pedig mindent egy fából készült pálcára bízni. Aztán meg nézhetnek nagyot, ha például eltörik az erdőben, a semmi közepén.
Azt viszont már őszinte döbbenettel az arcán nézte végig, ahogy a lány kipakolta a zsebeit, miközben a galleonokat kereste. Már épp mondta volna, hogy hagyja csak, majd behozza később, de annyira elbambult a lány kezében hirtelenjében keletkezett kis halmon, hogy egyszerűen elfelejtett megszólalni. Mire észbe kapott volna, addigra viszont már Regina is rendezte a sorait és kiszámolta a pénzt.
- Köszönöm - vette el a könyv ellenértékét a lányra bízva a kötet további sorsát. - Hm... várj egy kicsit - kérte aztán, majd elővette a rendelési listát, amibe szépen, rendezetten vezették, hogy ki milyen könyvet kér tőlük. Volt rajta pár olyan tétel, ami sajnos már hetek óta ott virított, de Sebastian remélte, hogy ami Reginának kell, az nem ebbe a kategóriába fog tartozni.
Gyorsan feljegyezte hát a megrendelő nevét, majd visszafordult a lányhoz.
- Mondd kérlek még egyszer a címet - kérte, és ha a Regina hajlandó volt elismételni, akkor szépen fel is írta, hogy mire lesz szüksége.
- Küldök neked egy üzenetet, ha megvan - ígérte, majd bezárta a vaskos könyvet. - Illetve elgondolkodok, hogy mi lehet még hasznos neked - tette hozzá.

Farkas

Méretes sokk volt számára, mikor a szinte kizárólag könyvesbolti leveleket tartalmazó kupacból előkerült egy vékony, ijesztően ismerős kézírással címzett boríték. Először nem is volt benne biztos, hogy ki szeretné nyitni, mert valljuk meg, így tíz év távlatából elképzelni sem tudta, hogy mi lehet benne. Esetleg a másik most jutott el addig, hogy idegmérget küldjön neki, vagy ki tudja; mostanában kicsit több mugli filmet nézett a kelleténél, szóval elszaladt a fantáziája.
Végül azonban erőt vett magán és átfutotta a rövid sorokat. Nem haragszik. Úgy tűnt, hogy tíz év kellett, hogy ne haragudjon, ez pedig kicsit sem volt megnyugtató, bár Sebastian annak igazán örült, hogy Farkasnak sikerült rendeznie az életét, és amennyire egy nyúlfarknyi válaszból meg lehetett állapítani, boldog a családjával.
Mert neki van családja.
Sebby végül eltette a levelet, azok mellé, amiket még régen írt neki a férfi, akkor, amikor a kastélyban volt felügyelő. Nem állt szándékában válaszolni rá, sem újra felvenni a kapcsolatot vele, főleg, hogy úgy tűnt, ez most tényleg pontot tett a történet végére.
...Gondolta ezt egészen addig, amíg néhány nappal később éppen lent állt az üzletben, azon tűnődve, hogy jobb dologgal is el tudná ütni a délutánját, mikor megmozdult az ajtó feletti csengő, és legnagyobb riadalmára Farkas lépett be rajta.
Az első ötlete az volt, hogy ő most inkább felmegy a csigalépcsőn, úgy csinál, mintha zárva lenne a bolt, aztán a másik előbb-utóbb csak megunja, és elmegy. Ezt viszont nagyon nem lett volna szép meglépni, főleg mert most már ő maga is felnőtt férfi volt, vagy mi a szösz, bár ebben a pillanatban ezt meglepően nehéz volt tudatosítania. Végül, mivel se előre, se hátra nem tudott feltűnésmentesen kilépni a szituációból, lefagyva maradt egy helyben, a pult mögött, és meg sem próbálta elrejteni az arckifejezést, ami enyhe kétségbeesésről árulkodott.
Lehet, hogy kellene szereznie egy tulajdonosi névtáblát az ajtóra..? Bár ezen a ponton már édes mindegy, több ex aligha fog besétálni hozzá.

Álmos

Farkas

Őszintén szólva azt várta, hogy amint Farkas észreveszi őt, egyszerűen sarkon fordul majd és távozik, mert biztosan nem volt szándékos, hogy pont ide tévedt be. Azonban a férfi arckifejezése és mozgása másról árulkodott, úgy tűnt, mintha céltudatosan épp ide szeretett volna jönni, ami több volt, mint furcsa. Sebastian nem köszönt vissza, csak nyelt egyet, és mikor a másik szavai megerősítették azt a gyanúját, hogy készakarva tért be ide, nyelt egy nagyot. Valahogy kételkedett abban, hogy ez egy olyan szituáció lesz, amivel csont nélkül meg tud küzdeni.
Ahogy Farkas beljebb lépett a boltba, Sebastian úgy tett egy lépést hátra, el is érve maga mögött a polcsort. Nem tapadt fel rá, de örült, hogy köztük van a pult, mint jótékony távolság, mert erre a helyzetre nem készítették fel sem az évek, sem a terápia.
A csend megülni látszott köztük, aztán mikor a férfi újra belekezdett, eléggé úgy tűnt, hogy neki sem könnyű összeszedni a mondanivalóját. Ez némileg megnyugtatta Sebbyt is, mert ezek szerint nem valamiféle számonkérés következett, a félig-meddig kérdést hallva pedig meglepetten pislogott párat. Komolyan az lenne a gondja a másiknak, hogy vásárolhat-e itt könyvet..? Egyébként Sebastian számára az is újdonságszámba ment, hogy a másik a faluban lakik. Látszik, hogy mennyit jár ki itt emberek közé, ha ez sem tűnt fel neki...
- Ha... - kezdte, de meg kellett köszörülnie a torkát, mert alig jött ki elsőre hang. - Ha könyvet szeretnél venni, gyere be nyugodtan - kezdte újra, most már sokkal magabiztosabb hangon. Azt azért inkább nem tette hozzá, hogy az idő nagy részében úgysem ő tartózkodik az üzletben, mert legalább valamennyire szerette volna megtartani annak a látszatát, hogy képes kezelni a szituációt.

Laci