Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem elég, hogy nem értem mindig, amit nekem beszélnek, de azt sem tudom hol vagyok néha. Mint nemrég kiderült számomra, én, mint Mestertanonc, és mint felnőtt - vóá - simán elhagyhatom a kastély területét. Mivel az a szag egyre elviselhetetlenebb a szobában, így ha nem muszáj ott tartózkodnom, akkor nem teszem. Bejártam az egész kastélyt, és nem önszántamból, nehogy félreértsetek, mert egyszerűen eltévedtem, de végül csak sikerült kikeverednem valahogy. És mindennek örömére döntöttem úgy, hogy na én most vagy így vagy úgy, nyelvi nehézségek ide vagy oda, de bizony enni fogok egy vörösáfonyás csodát, és leszarom, hogy meddig kell szenvednem a pincérrel azért, hogy megértse.
Ilyen elhatározások mellett robbantam be a cukrászdába, aminek ajtó fölötti csengője jelezte érkeztemet, nem mintha alapvetően ne fordult volna felém minden tekintet így is, pedig most emlékszem, hogy betettem a kontaktlencsét is, így világító kék szemem helyett mindenkire egy kedves, mélybarna szempár figyel vissza, ami fura külsőt kölcsönözhet nekem, majdnem fehér hajam mellé, de engedjük el a részleteket, nem szívesen akadnék fenn ezen, amikor a sütemény gondolatára összefolyik a nyál a számban. Pavlov-kutyája vagyok, főleg, ha származásom országának különlegességeit nézzük. Örömömre szolgál, hogy van egy kétszemélyes szabad asztal az ablak mellett, ha jól látom az utolsó, így gondolkodás nélkül rontok rá, nehogy valaki elhappolja előlem és véletlen én maradjak hoppon. Na, nem. Ennek most nincs itt a helye, teljes mértékben kizárt, hogy én itt ma ne az ablak melletti asztalnál egyem meg a süteményemet.
Formás fenekem huppan a széken, majd pillanatok alatt terem mellettem a pincér, pedig még az választékot sem tudtam átböngészni. Baszki, még az étlap sincs a kezemben, hát miért kell ezt csinálni? Szemének csillogása és érdeklődő tekintete nyilvánvalóan válasz a fel nem tett kérdésre, de akkor is. Be fogok durcázni... A gondolatot hamar elhessegetem, és az étlappal továbbra sem törődve emelem tekintetem a mellettem toporgóra.
- Helló - kezdek bele, amíg magamban összerakom a mondatot. - Én szeretnék vörösáfonyás sütemény és fekete kávé - legnagyobb megdöbbenésemre nem kérdez vissza, nincs értetlenség a tekintetében, csak lefirkantja, bólint egyet, meredten néz rám pár másodpercig, majd sarkon fordul és elmegy. Így kell ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Tombol az ősz. Amit én személy szerint imádok, és mindig ezt az évszakot várom a legjobban, de az emberek arcát fürkészve, ahogy elhaladok mellettük, hogy megtaláljam a helyszínt, nem éppen ezt sugallja. Mindenki be van savanyodva, szomorkás és mélabús arccal mászkálnak fel s alá, pedig az idő egyáltalán nem őszies, inkább mondanám kora nyáriasnak. Rettenetes. Na igen, és a helyszín. Amikor a bagoly elkezdte verni az ablakomat, hogy márpedig ő igenis levele hozott és nyissam ki, egyszerűen figyelmen kívül akartam hagyni, valahogy jobban lekötött a könyv, ami éppen kezem ügyébe került. De kitartó volt, szinte esélyem sem volt ellene, így egy húsz perces ablak kopogtatás után kitártam azt, elvettem tőle a levelet, majd elrepülhetett isten hírével. Gondoltam én. Egyszerű volt a képlet; az én nevem állt rajta, így nyilván nekem címezték, de valamiért mégsem akaródzott kinyitnom. Szemeztem vele  majd' öt percig, amíg végül felbontottam, hogy azzal a lendülettel verdessék szemöldökeim az eget. A csónakházban Danával. Nem fogok hazudni, el kellett gondolkodnom ki a lány, aki cukin aláfirkantotta a levelet, de hamar eszembe ötlött. Aki bár próbált segíteni megtalálni a házvezetőmet, nem sok sikerrel, de végül megtaláltam én, úgyhogy jól sült el a dolog.
Egy egyszerű ott leszek került a levélre, amit visszaküldtem, a még mindig az ablakomban gubbasztó bagollyal, majd olvastam tovább. Pár perc után kaptam fel a fejemet, és olvastam újra a levelet, hogy végül felrángassak magamra egy nadrágot, egy egyszerű fehér pólót és elinduljak. Igen, soha nem a pontosságomról voltam híres, most sem hazudtolom meg magam, de nem baj. Majd hozzászokik, mert kénytelen lesz, ha a közelemben akarja tudni magát, ami meglepő, mert ez a levél inkább tűnt randi kérésnek - amin soha nem voltam még -, mint egy baráti összeröffenésnek.
A csónakház felbukkan a fák közül, komótos léptekkel, zsebre dugott kézzel baktatok a lány felé, aki igen meglepően kirittyentette magát. Ujjaim tincseim közé szaladnak, hogy hátrafésüljem azokat, majd megállok Dana előtt, hogy szemtelen mérjem végig.
- Csinos - biccentek egy aprót felé, halovány mosolyom, csak bajszom - nem mintha lenne - alatt látszik. - Mehet? - nyújtom felé jobb kezemet, tekintetem kérdőn emelem rá azzal a lankadhatatlan mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Dana zavarát még a vak is láthatja, én pedig nem vagyok rest ezen egy jót derülni, de nyilván csak magamban. Arcomról semmit nem lehet leolvasni, azonban nyilvánvaló, hogy élvezem a helyzetet. Hiszen elég egy szavam, egy érintésem és a lány legszívesebben felszívódna, esetleg elfutna a helyszínről, mert mennyire zavarban van. Az okát nem értem, mert semmi olyan dolog nem történt köztünk, ami ezt indokolná, de mindegy, egyszerűen, ha úgy tetszik, kiélvezem a helyzetet. Nem kis bátorság kellett ezen levél megírásához, mert, akár akarom, akár nem, nekem ez tényleg tűnt inkább randi felkérésnek, mintsem egy baráti összeröffenésnek, hiszen arra ott van egy kocsma, esetleg nyaljunk el egy fagyit. De a lemenő nap fényében csónakázni? Mi ez, ha nem randi? És ha ez nem elég, a lány hívott el engem, ami még meglepőbb.
Megemelkedett szemöldökkel várom, hogy végre kinyögje a mondatot, ami igen nagy küzdést igényel ezek szerint, és amikor sikerül neki, mosolyogva biccentek egyet felé, majd kezét megfogva vezetem le a lépcsőről, és indulok el a csónak felé vele együtt. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, és a mosolyom még szélesebb lesz, ahogy felismerem az illetőt. Bocsánatkérően tekintek Danára, majd ellépte tőle, zsebre dugott kézzel állok meg Machay előtt. Lekezelünk, megilletődött tekintetére csak röhögök egyet, majd a hátam mögé bökve hüvelykujjammal magyarázom meg másodpercek alatt a helyzetet. Rögtön gonosz vigyor terül el arcán, és most rajtam a sor, hogy meglepődve nézzek rá, majd legyintve egyet felé közlöm, hogy majd találkozunk, és ezt úgy sem ússza meg, végül komótos léptekkel térek vissza Danához, aki már a csónakban ül. Beverekedem magam mellé, majd automatikusan megfogom az evezőket.
- Kaptam - biccentek felé egy aprót, ahogy elkezdek kimanőverezni a stégtől a tó közepe felé. Megéri a kondi, legalább most nem sülök fel, de akkor sem tudom mire vélni Ábel kárörvendő mosolyát. Ha ezt most elmondja Polonak, és téma leszek, akkor el sem megyek a gyűlésekre, hiába jár túl sok következménnyel. - Megfelel. Majd eljönni megnézni? - mosolyodom el a lány felé, tűkön ülve várva, hogy ismét meglássam azt az enyhe pírt az arcán, ami mindig feltűnik, amikor ilyet vagy ehhez hasonlót kérdezek. - Régi rellonosé volt, nekem nem lenni vele sok dolog - vonom meg vállamat, ahogy irányba állítom a csónakot, belőve egy messzebbi pontot, majd lassan kezdek el arrafelé evezni. A nap lemenőben van, a narancssárga napsugarak gyönyörűen vetülnek a tó vizére. Nos, akármennyire szarul is hangzik, férfiként is tudom értékelni a természet adta szépségeket, és meg is teszem. Mert miért ne? Csak Ábel baszódott bele, ebbe az igen szép és idilli képbe, aki vigyorogva bámulja még mindig, ahogy evezek a lánnyal, de középső ujjam felmutatásával és egy nagyon bájos mosollyal elérem azt, hogy végre a könyvébe bújva ismét - nyilván folyamatosan vigyorogva - végre elinduljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Az rendben van, hogy alapvető vonzalmat váltok ki emberekből, akár szeretném, akár nem, de amit Danával művelek akaratlan, az még nekem is furcsa. Ábel csak röhöghet a markában, amikor elmesélem neki, hogy valószínűleg meg volt életem első randija úgy, hogy azt sem tudom mi az igazából. De ha azt mondja nekem, leülünk és megtanít rá, akkor pofán röhögöm és elsétálok. Nem véletlen jut eszembe ilyen alternatíva, mert simán kinézem belőle, és amekkora barom, még rá is venne, hogy benne legyek. Bah, még bele gondolni is rossz. Mi lenne a terv? Beöltözik nőnek és elviszem vacsorázni? Mert ha ezt akarja, akkor futok vele az étteremig, csak lássam nőnek öltözve. Ember, mennyire király lenne! Na, oké, moderálom magam, mert az akaratlan mosolygás a semmiért lehet kicsit megrémítené Danát.
- Vendég? - emelkedik meg szemöldököm értetlen. Vendéget fogadni az iskolában? Mégis miért? Hiszen remek alvós lehetőség vannak a faluban is, mégis miért akarna valaki egy iskolai szobában aludni? - Nem érteni, de rendben. Te döntés - vonom meg vállamat értetlen, mert nemigen jutok dűlőre a dologgal, ámbár nem is nekem kell. Nem nézném ki Danából, hogy férfi vendégeket fogad, már csak abból kiindulva, hogy a csóktól mennyire elpirult, mennyire nem tudta hova tenni, és mennyire zavarba jött az egésztől. Nehezen hinném el, hogy olyan vendégre gondolt, ami nekem rögtön eszembe jutna, mint ivarérett hímnek. De kinek a pap, kinek a... Engedjük el, hiszen olyan ártatlan arca van, és olyan kis kedves, ahogy csacsog mindenről, csak hogy leplezze a zavarát. Meg kell zabálni.
- Örülni - mosolyodom el őszintén, nincs benne mágia, mert Danánál nincs rá szükségem. Valahogy neki elég a közelségem ahhoz, hogy össze-vissza beszéljen, hogy ne tudjon arról mégis hol van, pedig megesküszöm Merlinre, hogy nem használtam nála mágiát. Minimálisat sem, elég volt az alapvető vonzalom ahhoz, hogy ott kössünk ki, hogy minden mozdulatomat csodálattal bámulja, hogy minden szavamat issza, hogy minden pillantásomtól zavarba jön. Most sincs ez másképp, és már éppen megkérdezném, hogy talán rosszul van-e, vagy mi a probléma, mert meglepően sokáig nézi a csónak alját, amikor felpillant rám, és magyarázattal szolgál. Megkönnyebbült mosolyt villantok meg felé, mert annak csak örülni lehet, ha nem éppen lehányni készülnek a cipődet. Felüdülő érzés.
- Igen, elég klassz lenni - eltűnődve ízlelgetem a szót, mert bár olyan pozitív csengése van, mégsem tudom elképzelni mit jelenthez. Dana ajkait is vidáman hagyja el, közben mosolyog, így biztos pozitívat jelent, majd megkérdezem Ábelt, mert mostanában ahelyett, hogy a magyar tanáromat zargatnám, egyszerűen elkapom háztársamat és fárasztom, ameddig csak nem szégyellem. Ami nem szokott eljönni, de nem baj.
- Igen, sikerülni - vonom meg vállaimat, ahogy egy erősebbet húzok az evezőkkel, így már csak sodródunk, amíg el nem érünk a tó közepe tájékára. - Néhányan idegesíteni mondjuk, de nem lenni olyan rossz - teszem bele az evezőket a tartóba, közben pillantásomat le sem veszem Danáról. Szögezzük le, hogy ez egy csónak, így nem valami nagy, szóval ahogy közelebbről is megszemlélem Dana arcát, nyilvánvalóan szemet szúr, hogy egy leheletnyi smink is van rajta. Eléggé készült erre a találkozóra ezek szerint. - Valóban szép - bólintok egyet, de eszem ágában sincs levenni a szemem Danáról, akinek szemei is felcsillannak, ahogy a naplementét nézi, majd hajtincsein csillan meg a gyér napfény. Tekintetem végül elfordítom róla, ahogy kezemet a csónak széleinek támasztom, majd az égre emelem tekintetem, miközben lábaimat kinyújtom, különösen figyelve arra, hogy nehogy megrúgjam a lányt.
- Ez randi? - nem nézek a lányra, nincs szükségem rá, hogy lássam mennyire zavarba fog jönni, amint felfogja a kérdést. Elég nekem annyi, hogy hallhatom majd hangjának rezignáltságában. Bőven elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mosolyogva figyelem, ahogy Dana neki áll elmagyarázni a vendéget, és az igen csúnya gondolataim megcáfoltnak látszanak. Nagyon helyes, hiszen elképzelni sem tudtam volna róla azt, hogy esetleg úgy fogadna vendégeket, mint én anno. Nyilvánvalóan most nem, ez mégis egy iskola, na meg ennyire még én sem vagyok elvetemült, hogy tárva várjam a vendégeket, akik éppen meglátogatnak. Ez most elég szarul hangzik, tudom én, de komolyan csak két emberről beszélünk, úgyhogy... mindegy, most nem rólam van szó.
Szóval Dana teljes beleéléssel magyaráz, én pedig teljesen megértem. Tényleg jól jöhet az embernek egy kis magánszféra, amikor csak el akar tűnni a világ elől, az meg nem segít ebben sokat, ha rajtad kívül még öten vannak as szobában. Lehetnék velük bármennyire jóban valószínűleg előbb vagy utóbb egyszerűen kiküldeném őket, bezárnám az ajtót és élvezném az egyedüllétet, amíg meg nem unom azt, ami ugye már csak azért is necces, mert napokról is szó lehet. Szeretek egyedül lenni. Megnyugtat.
- Gránátalma - biccentek egyet határozottan felé, bármennyire is emelkedett meg szemöldököm a kérdésen. Váratlanul ért, és mondjuk egyáltalán nem témába illő, de ha már feltette csak válaszolok. - Ital? Öm... - zavartan vakargatom meg tarkómat. Pár másodpercig gondolkodom csak a kérdésén, mert nem kötötte ki, hogy alkoholosról beszélünk-e avagy sem. - Whisky. Csak az ír - sem a gránátalma, sem a whisky nem vicc. Valaki gyors éttermi kaját eszik, valaki fagyit, valaki faszom tudja mit, amikor szarul van, én meg gránátalmát. Amúgy sem engedhetem meg magamnak a gyors éttermi kajákat, hiszen folyamatosan a kifutón kell villognom, amit nem bánok, teljesen megbabonázom az embereket alapból is, de ha még ráteszek egy lapáttal, akkor esélyük sincs ellenem. És itt most nem a vélamágiára gondolok. Egyszerűen tetszik nekik, hogy nem beszélek, nincsenek felesleges kérdések, csevejek, alapból sem voltam soha ez a szószátyár típus, Dana meg imád beszélni, így nekem nem kell. Kell ennél több mára?
A helyzetkezeléssel soha nem volt gondom, csak bólintok egyet felé, értem én mire szeretne kilyukadni, de ha nagyon felbasszák az agyad, akkor sajnos nehéz normálisan kezelni egy helyzetet. Igen, mindegy. A kérdésem amúgy is telibe talál, nem szükséges Danára pillantanom ahhoz, hogy lássam mennyire zavarban van, hiszen még válaszolni sem tud. Fejemet lassan, óvatosan biccentem előre, amikor még pár perc elteltével is csak egy huh-t kaptam, de választ a kérdésre nem. Megemelkedett szemöldökkel fogadom a választ. Ja, ez egy randi. Remek kérem, remek. Mit kell csinálni egy randin? Óvatosan sandítok vállam felett a part felé, hogy hátha Ábel még ott van és röhög a markába, de nincs szerencsém. Oké, szóval randi. Elkapom Dana tekintetét, végül haloványan elmosolyodom, mert tudom miért randi. Mindenki tudja, talán csak ő nem.
- Szerinted miért hívni el engem randi? - ha már én tudom, tudni akarom, hogy ő legalább sejti-e az okát annak, amiért a közelemben akar lenni. Mert én tudom, valószínűleg az a faszfej Machay is tudja. De ő tudja-e? Mert, ha nem, akkor mit kellene tennem? Elmondani vagy csak annyiban hagyni, hogy elhiggye ezek tiszta érzelmek? Engem soha nem szerethet senki. Apám megmondta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bár nem tudom miért volt olyan fontos feltenni ezt a kérdést, de ha már feltette, nem vagyok rest válaszolni, ő meg mosolyogva jegyzi meg. Nos, ha neki ez ilyen fontos információ volt, akkor jegyezze, de én valahogy jobban szeretem fontos és hasznos dolgokkal megtölteni az agyamat, nem olyanokkal, mint kinek mi a kedvenc piája vagy kajája. Ezek ilyen fontosak lennének a magyaroknál? Mert nálunk ez otthon sem divat, nem hogy az országban. Anyám rögeszméje, hogyha megyünk valahova... vagyis most már; ha mennek valahova, akkor mindig kell vinni egy apróságot. Anyám süteményt szokott, de ez, mint tudnivaló, kinek mi a kedvence miből, olyan fontos lenne?
Ismét zavarba jön, én pedig az eget bámulom, de amikor ráemelem pillantásom, egy ismételt kérdés szakad fel belőlem, amitől szintén zavarba jön. Tudok olyat kérdezni vajon, amitől nem jönne zavarba? A válaszra egy szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, lábaimat visszahúzom mellőle, kissé előredőlve könyökölök rá térdeimre, és behunyt szemekkel várom, hogy befejezze. Egy cipőben járunk, mert elképzelésem sincs arról milyen egy randi, hogy s miként kellene csinálni, törődni a másikkal esetleg, vagy csak meghallgatni? Kérdezni, beszélgetni, elvétve egy-egy érintés? Azt randi nélkül is meg tudom tenni, nem?
Jól érzi magát a társaságomban, szeretne a közelemben lenni. A szomorkás mosoly szélesebb lesz, fejemet előre biccentem, miközben jobb kezem csúszik tarkómra. Apám szavai visszhangzanak a fejemben folyton folyvást. Engem nem lehet szeretni, mert mindenki szeret alapvetően. Nincs választásom, nem vágyhatok az igaz szerelemre, mert egy csettintésre megkaphatom. Mindenki szeret, mégsem szeret senki. Amikor először mondta, nem értettem, dühös voltam rá, amiért ilyeneket mondd, mert engem miért ne lehetne szeretni? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. De ahogy teltek az évek, ahogy megtapasztaltam, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, a folyamatos csesztetések által, majd a mágia által, ami bennem lakozik... rájöttem, hogy igaza van. Minden szava igaz volt, és a mai napig is az. Engem nem lehet szeretni, hiszen mindenki megteszi, ha csak egy felületes szinten is. Kiben bízhatnék, amikor azt mondja jól érzi magát velem, nem vagyok közömbös a számára, amikor senkinek nem vagyok közömbös? Az emberek túl nagy százaléka elégszik meg a felületes érzelmekkel, honnan tudhatom, hogy Dana nem ezek közé tartozik? Nem számít, hogy a mágiámat mindennap figyelik, nem számít, hogy nem használom, nem számít, hogy nem élek vele vissza, mert egy alapszintű vonzalom mindenkitől van irányomba. Ez miért lenne más?
Elveszem tarkómról a kezemet, majd lehunyt szemeimet emelem a lányra, pár másodperc elteltével nyitom csak ki pilláimat. Nem tudom meddig fürkészhetem Danát, de a mosoly, amely ott bujkál szám szegletében nem lankad, és szemeimből sem olvasható ki semmi. Túlságosan bezárkóztam, és elhatárolódtam a szeretet érzésétől, hogy értelmezni tudjam az elhangzott szavakat, így csak mélyet sóhajtva fúrom tekintetem a lányéba.
- Véla lenni, Dana - sütöm le tekintetem egy pillanat erejéig. - Ezért szeretni közelemben lenni, ezért nem lenni... hogy is mondani? Közömbös? - összeráncolt szemöldökkel mondom ki a szót, majd vállat vonva folytatom. - Ezért nem lenni neked közömbös. Kedvelni engem, mert nincs más választás - és még csak vélamágiát sem használtam bassza meg! Ha itt nem is csesztetnek a másságom miatt, törhetek össze olyan kialakuló kapcsolatokat, amik még épphogy elkezdtek gyökeret verni, mert itt még bimbózásról sem beszélhetünk.
- Nem erőltetni magad rám - mosolyodom el felé szélesen. - Önszántamból jönni, nem? Jó szó? Önszántamból? - ismét ráncolom a szemöldökömet, mert a szavak jelentése és mondatba való beillesztése nem megy mindig, de talán nem is most van itt a helye a nyelvtan idejének. - Mindegy. Örülni, hogy elhívtál, de nem hinni, hogy te engem kedvelni igazából - az utolsó szót próbálom megnyomni annyira, hogy érzékelje, mire szeretnék kilyukadni, hogy nem lebeszélni akarom az érzésekről, amiket táplál, egyszerűen felszeretném nyitni a szemét, hogy lehet úgy érzi nem vagyok neki átlag, de ebben nem lehet biztos, mert nekem itt van a mindig átkom; vélaság. Óvatosan állok fel a csónakban, és amikor a nap felé fordítja arcát ülök le a másik oldalára, kissé előre dőlve nézem én is az erőtlen napsugarakat.
- Remélem nem haragudni rám - nem veszem el a tekintetem a napról, mert a színek, a fények, ahogy játszanak a vízen, egyszerűen megbabonázzák az embert, és amúgy sem szeretnék Danára nézni. Még ha nem is az előbb leírtak járnak a gondolataim között. Túl kellemetlen. Még szerencse, hogy nem egy hőlégballonon vagyunk, az még kellemetlenebb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szeretem kimondani azt, hogy véla vagyok. Nem, hogy kimondani, de most úgy érzem, mintha bevallottam volna, mint valami mocskos titkot. Nos, sok embernek egyértelmű lehet mi vagyok, de a legtöbb még nem találkozott vélával, így tudok meglepetést okozni, mégis úgy érzem, azt, hogy véla vagyok bevallottam Danának, nem pedig elmondtam vagy egyszerűen kimondtam. Túl korrekt és őszinte ez az egész ahhoz, hogy egy ilyenen bukjon el. De ha el is bukik, akkor sincs semmi veszve, mert elég egy cukkancs mosoly, és onnan folytatjuk Danával, ahonnan én akarom.
Utálok ígérgetni, most sem fogom megtenni. Egyszerűen nincs értelme, már csak azért sem, mert amíg nem bizonyosodik be számomra, hogy Danának tényleges érzelmei vannak irányomba, addig nem áltatom magam olyanokkal, minthogy engem lehet szeretni. Igazán szeretni, olyan teljes szívből, mert ezt kötve hiszem, de tudom, hogy a lány addig fogja az ebet a karóhoz kötni, amíg be nem adom a derekamat, így ezt megelőzvén..., mert ugye, időm tényleg van, na meg nagyon vesztenivalóm sincs, hiszen nemrég ismertük meg egymást. Azon kívül, hogy szőke a haja, és kék a szeme, imád beszélni, nem sok derült ki Danáról, rólam meg még kevesebb és értelmesebb információ, és ameddig lehetséges ezt így is fog maradni. Legalábbis, ha rajtam múlik, mindenképpen.
- Nem, nem érteni - rázom meg a fejem mosolyogva, miközben tekintetem rá siklik. - Bunkó lenni Dana. Nagyon. És gonosz - mondanám neki, hogy kérdezze meg Machay-t, de ő sem mondhat többet, mint én. Na meg ki akar azzal villogni, hogy elégette a legnagyobb magyar címletet egy hajléktalan orra előtt, aztán röhögve, bűntudat nélkül ment el sörözni az akkor megismert másik szerencsétlennel? Mert tényleg bűntudat nélkül mentem el a kocsmába és ittam meg jókedvűen Ábellel párat, csak azért, hogy bekerüljek egy olyan klubba, amiről egy ideig még azt sem tudtam, hogy létezik. De valamiért felfigyeltek rám, én meg nem vagyok barom, hogy ezt ne használjam ki. Csak a feladat... az a kurva feladat.
- Nekem csak rossz oldalam lenni valószínűleg - nevetek fel halkan, miközben lehunyom szemeimet, és fejemet előre biccentem. Pár másodperc múlva nyitom csak ki pilláimat ismét, hogy felvegyem az előző pózt; Dana mögött és a csónak szélén támaszkodom meg, tekintetem az égnek emelem ismét. Túl furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nincs a dologban minimális vélamágia sem, ráadásul olyan dolgokról, amik alapvetően engem elkerültek egész életemben. Vigasztal a tudat, hogy valahogyan és valamiért anyám és apám is egymásra találtak. Valahogyan.
- Észre sem vennéd, ha használni - vonom meg vállamat, amikor megérzem közelségét, majd puha ajkait fülcimpámon, végül távolodó leheletét. Megforgatom szemeimet, miközben oldalra sandítok rá, majd felnézek az égre. Kezdenek előjönni a csillagok. - Ne húzni ki gyufát, Dana - nem szakítom el tekintetem az égről, valószínűleg így is érzi a szavak élét, amelyet arra engednek következtetni, hogy bizony nem rajtam múlik az, hogy egy gyenge pillanatban ne rántsam az ölembe és tegyem magamévá, vélamágiával vagy anélkül, nem számít. Mert ahogy elnézem ő is akarná, de mindketten tudjuk, hogy erre egyelőre csak én vagyok felkészülve, mind testileg, mind lelkileg. Még hogy várjunk ki, amikor a fülemet harapdálja! Hogy lehet így kivárni bármit is?
- Óhohohóóóó - nézek rá vigyorogva. - Vélamágiával ismerni meg egy embert csak igazán - akkor semmi nem titok. Minden kérdésre készségesen válaszolnak, mindent megtesznek, minden lépésedet követik, figyelik, csókolgatják a lábnyomodat, bármerre is mész. - De ne aggódni, én nem használni senkinél sem... már - az utolsó szó szinte suttogva hagyja el ajkaimat. Az emlékek megrohamoznak, pár másodpercig csak meredten bámulok magam elé. Sajnos túl sok emlék van ezzel kapcsolatban. Hosszú film lesz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A rendelés leadva, én pedig igyekszem kizárni a hátamba fúródó tekintetek érzetét, de nemigen akar sikerülni. Régen voltam ennyire bámulva, és régen jutottak el a hangosabban suttogott mondatok a fülemig; "de szép", "odamersz menni?", "én biztos nem merek", és a többi, és a többi. Nem is venném most szívesen, ha bárki is idejönne, elég ha bámulnak. Túl régen voltam egy ilyen kis helyen, ennyi ember között. Az iskola elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen ezt elviselnem, mert ott eloszlanak az emberek, de egy zártabb és szűkösebb cukrászdában ez egy fokkal neccesebb, nem?
Gondolataimat szakítja meg a hang, amely mellőlem szólal fel, és reagálni sincs időm, mert már le is huppan a másik székre, nekem meg még a mutatóujjam is a levegőben maradt. Csak közölni akartam, hogy nem vágyom társaságra, és tényleg nem szeretnék bunkó lenni, de... de már leült. Szemöldökömet ráncolva eresztem le a kezem és emelem tekintetem a lányra, aki szépen elhelyezkedik, mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálná most. Itt divat leülni más asztalához amúgy? Mármint nálunk ez sosem volt opció. Ha a hely tele volt, akkor megfordultál és elmentél egy másik cukrászdába vagy kávézóba. Nem pedig leültél idegenekhez, akik akár vissza is élhetnek a naivságoddal és cukiságoddal, mert - tételezzük fel - éppen vélák. Na ugye?
- Ahogy látni, már mindegy lenni - vonom meg vállamat és türelmetlenül tekintgetek a pult felé, hogy mégis mi tart eddig, amikor egy nagyon mosolygós és tetőtől talpig vörösben úszó pincérlány indul el felém a süteményemmel és a kávémmal. Mosolyogva teszi le elém, mosolyogva néz rám, mosolyogva közlöm vele, hogy elmehet, mert itt már nincs dolga. Szemforgatva fogom kezembe a villát, hogy az első falatot rögtön le is küldjem. Bár nem olyan jó, mint az otthoni, mégsem ehetetlen, így...; home, sweet home.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ki lett mondva minden, amit csak tudnia kell elöljáróban Danának rólam. Elmondtam, ő mégis itt ül, és vállat vonogat arra, hogy véla vagyok, nem érdekli különösebben, aminek nem örülök. Mármint ez így nem teljesen igaz, mert örülök neki - a szívem mélyén gondolom -, de frusztráltsággal is megtölt, amiért ilyen lazán kezeli. Vajon mikor jön el egy olyan pillanat, amikor valóban elhiszi, hogy én vagyok a legrosszabb rémálma, ami csak történhet vele az élete során? Ha egyszer annyira megbántom, hogy azt kívánja majd bárcsak soha ne ismert volna meg, akkor majd elhiszi? Vagy ez sem lesz elég, mert az érzései igaziak, ahogy azt nekem mondja, és valóban nincs köze a vélamágiámhoz? Nem tudhatom, de egy biztos; ha meg sem próbálom, akkor nem derül ki, márpedig én nem vagyok az a fajta, aki nem próbál ki új dolgokat, és gyáva módon az elején feladja mondván, úgysem sikerülne.
- Nem ismerni, de biztos igaz lenni - vonom meg vállaimat. Nem elég, hogy nem ismerem, de nyilatkozni sem tudok erről. Eddig soha nem voltak barátaim, mert a srác, aki először kezdett el emberként kezelni még az RJ-ben, nem volt az. Egyszerűen emberséges volt és kedves, de ugyanúgy megmaradtak a barátai, ahogy előttem is. Csak néha köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót és ennyi volt a hatalmas barizásom bárkivel is. Soha nem vágytam rájuk, mert mindenki ugyanazt akarta tőlem; egyszerűen a közelségemet, nekem pedig erre nem volt szükségem. Vélákkal nemigen találkoztam eddig, pedig aztán vagyunk egy páran, mégis a szüleim kívül nemigen voltak jelen az életemben. Egészen addig, amíg ez a fasz Ábel fel nem tűnt az Elite kapcsán, és a próbámon megpróbálta használni rajtam a mágiáját. Merlinre, a legszebb napom volt az, amikor a sejtésem beigazolódott, és kiderült a végére, hogy ő is véla. Bár ettől még ugyanolyan fasz marad, de attól még belopta magát a szívembe na!
Dana játszadozik, még élvezi is, én pedig csak mosolyogva hagyom, hogy kiélvezze a pillanatot, mert utána közlöm vele, hogy nem, amin érthető okokból megemelkedik a szemöldöke és vissza is kérdez, de olyan aranyos, hogy csak pár másodpercig mosolyogva nézem. Még akkor sem válaszolok neki, amikor lefekszem, és végül ő is a karomban köt ki, csak miután elhelyezkedett és befejezte a csillagképekről való áradozást. Azt is mosolyogva hallgatom és minden mutogatásnál készségesen követem ujja irányát, hogy figyeljem merre mutat, hiába tudom a csillagképeket. Olyan nagy hévvel beszél róla, hogy talán belefér, ha pár perccel később kap választ mindenre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi végül a csillagokat fürkészve szólalok meg halkan, szinte már búgó hangon.
- Majd megtudni úgyis - mosolyodom el még szélesebben, miközben oldalra sandítok Danára. - Ha egyszer kimondani rendben van, de ha nem, akkor nem kapni semmit - lágyan simítom meg arcát kezemmel, amin éppen fekszik, majd ugyanúgy mosolyogva fordítom tekintetem ismét a csillagokra, hogy csak élvezzem a látványt, amikor beugrik valami, és fejemet felemelve tekintek Danára.
- Szerinted miért lenni szükséges kimondani? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Kíváncsi vagyok, hogy nőként milyen elvetemült gondolatok születtek meg a fejében, és van egy olyan érzésem, hogy nagyon élvezni fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mondanám neki, hogy tudom milyen érzés tapasztalni valamit barátokkal kapcsolatban, de nem tudom. Mint mondtam soha nem voltak, én voltam mindenhol a fekete bárány, a barátságok engem olyan nagy ívben kerültek ki, mintha ebolás lennék minimum, de nem baj. Hozzászoktam a magányhoz, és már odáig is eljutottam, hogy inkább az egyedüllétet választom, csak ne kelljen nagy tömegbe mennem, ami mondjuk vicces, ha csak azt nézzük, hogy amikor lejövök
a kifutóról mennyi ember vesz körbe rögtön. Gratulálnak, meg akarnak kapni, a nyakamban lógnak, követnek, képeket készítenek. Én pedig készségesen adok meg nekik mindent, amit csak szemük-szájuk kívánhat. Kurva aranyos vagyok!
Dana neki kezd az opciók felsorolásának, csak türelmesen hallgatom, ahogy az egyik követi a másikat, még végül a végére ér, és nem is rest feltenni a kérdést, hogy akkor mégis mire szolgál? Faarccal hallgatom végig, és bár egyik sem fedi az teljes valójában az igazságot, de talán a második áll hozzá a legközelebb. A harmadik és negyedik opción felnevetek, mert azért ez elég abszurd lenne, még tőlem is, pedig ebben az iskolában talán nekem vannak a legelvetemültebb dolgaim, de azért... nem annyira, hogy erre gerjednek. Nem mondom, elég szexi alapvetően is, ha egy nő kimondja ezt egy férfinek, de azért csak nem állok haptákba egy szótól, nemde? Az eget bámulva szólalok meg.
- Nos egyik sem találni, de talán a második lenni legközelebb hozzá - mosolyodom el, de tekintetem direkt nem fordítom a lányra. - Ha kimondani, hogy akarni, az azt jelenteni, hogy enyém lenni, ameddig azt én akarom - vonom meg vállamat, amennyire testhelyzetem engedi. Őszinteséget vár el tőlem, ahogy én is tőle, így megkapta. Az ötödik opciót teljesen figyelmen kívül hagyom, mert aligha beszélhetünk egyelőre bármilyen kapcsolatról, még akkor is, ha elhangzott benne, hogy akarja. Sajnos ez nem így működik, én pedig tartom magam az elveimhez. Ha valóban kapcsolatunk kibontakozásának kezdete lenne az egész, akkor meglehet, hogy Dana a karjaimba feküdne ugyanúgy, de meztelenül, sóhajtozva, kipirulva. Van különbség a kettő között. Ez a kapcsolat még nem indult el sehova, egyelőre stagnál, az én nézetemben legalábbis mindenképpen, és hogy az egész hogy fog alakulni, az csak tőlem függ. És ez biztos.
- Bár negyedik opció lenni nagyon édes - mosolyodom el őszintén. - De sajnos nem jönni be - tekintetem nem szakítom el az égről. Túlságosan jól érzem magam az éj leple alatt ahhoz, hogy egy percnél tovább elszedjem tekintetemet a csillagokról. - Megbántani? - ha igen, akkor rendben, ha nem, akkor is rendben. Őszinte voltam, és ez nem szól másról, mint arról, hogy mindenki tudja; ha összejön az, amit Dana szeretne, akkor az enyém lesz, és senki másé. Ez csak arról szól, hogy Dana addig lesz az enyém, amíg azt én akarom, és neki ebbe nincs beleszólása. Egyáltalán. Nem azért, mert nő, nem azért, mert én vagyok Mihail Sztravinszkij, hanem azért, mert ezek az én elveim, amiket követek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem tudhatom, hogy egy találkozás után mi váltotta ki a lányból ezeket az érzéseket, mert az alapvető vonzalom, amit mindenki érez irántam, nem indokolja. Márpedig a mágiámat nem használtam, és ez biztos, mert azt csak észrevenném. Régen automatikusan működött a dolog, nem kellett gondolkodnom, hogy használom-e, egyszerűen jött magától, de ma már ennek a veszélye nem áll fenn. Elgondolkodtat, hogy valóban érez-e irántam valamit, azonban ennél mélyebben nem akarok és nem is fogok belemenni, mert felesleges. Megkeserítem a saját életemet vele, és sajnos ehhez, túl önző vagyok.
- Nem - rázom meg a fejemet értetlen. - Ez nem jól esniről szól, hanem arról, hogy az enyém lenni. Ennyi - vonom meg vállaimat amennyire testhelyzetünk engedi. Csendben hallgatom végig az okfejtését, amire egyetértően bólogatok. Ha nem mozdít meg bennem semmit, és egyelőre ez áll fenn, akkor baszhatjuk az egészet, és mint mondtam; nem fogom megkeseríteni a saját életemet. Egy bizonyos szintig hízelgő ez a vágytól fűtött tekintet, és az, amit kiváltok a lányból, de azért mindennek van ám határa. Soha nem éreztek irántam semmi mélyebbre menőt, mint amit a vélamágiám megengedett, így a helyzet is elég életidegen számomra. Azonban nyilvánvalóan nem siklok el a tény felett, hogy Dana mennyire hangoztatja a 50-50% esélyt a lehetőségeinkre, amik fennállnak. Vagy összejön, vagy nem, és ez valamilyen szinten dicséretreméltó. Nem ringatja magát tévhitekben, egyszerűen csak örülne, ha összejönne, de ha nem történik meg, nem vág eret. És bennem meg mi van? Nos... a testiségeken kívül nem sok minden, de valljuk be, eddig remekül tartom magam, már csak azért is, mert nem dobtam fel például az ablakpárkányra, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor most az enyém lesz. Pedig eljátszottam a gondolattal. Nem is egyszer, de nem tettem meg. És mérhetetlenül büszke vagyok ez miatt magamra.
- Akkor rendben - bólintok egyet, tekintetemet el nem szakítva az égről. Nincs értelme ránéznem Danára, mert el tudom képzelni, hogy mi ülhet ki az arcára, mik lehetnek a gondolataiban. Csak ugye, azzal nem tudok sok mindent kezdeni, így egyszerűen meg kell várnom, amíg megszólal, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell sokáig várnom, mert szeret beszélni. Ó, de még mennyire, hogy szeret, és ember, mindenről! Ami mondjuk az én szempontomból azért jó, mert így nem kell nekem dumálnom olyan témákról, amik nem érdekelnek.
- Helyes - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, és eskü nincs benne mágia, amikor Dana felé fordulok. Nincs megbántódva, mondjuk tény, hogy oka sem lenne rá, mert eddig is tisztalapokkal játszottunk, szerintem ezután is tartani fogjuk ezt. Kikerekednek szemeim, ahogy meghallom a szót, lassan fordítom fejemet Dana felé. Egyik szemöldököm tökéletes ívvel emelkedik meg, ahogy óvatosan felülök, mindenképpen figyelve arra, hogy Dana feje, ne koppanjon a kemény fában. Fejemet kissé hátrafordítva nézek rá, majd megrázom a fejemet és halkan felnevetek.
- Hihetetlen lenni - mosolygok rá szemtelenül. Egy hirtelen rántással húzom fel a lányt magamhoz, aki végül az ölemben köt ki, és valamiért úgy érzem, nem sok ellenállással. Haját válla fölött hátrasimítva kezdem el csókolgatni nyakának ívét, nyakszirtjét, ruháit kissé arrébb tolva vállának azon részeit is, amit könnyedén elérek. Szóval az enyém. Innentől az enyém, ameddig én akarom. De vajon meddig akarom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Helyes - mosolyodom el elégedetten. Volt már szó a monogámiáról? Nemigen emlékszem, de ha megbeszéljük még egyszer, talán nem ártunk vele. Szóval a monogámia egy nagyon szép dolog, de nem mindenkinek tartható. Ezért is van az, hogy, ami az enyém, az az enyém, és ha valaki ezt nem fogadja el, akkor be lesz verve a képe, vagy egyszerűen elérem, hogy ő is az enyém akarjon lenni. Így megy ez. Viszont ugye, kettőn áll a vásár, ott van a másik vége is a helyzetnek; én. Amióta az eszemet tudom és megértem szexuálisan - viszonylag hamar, de ebbe ne menjünk bele - soha nem voltam kapcsolatban, mindig is többen voltak az életemben. Igen, férfiak és nők egyaránt, de azt jobbnak látom leszögezni, hogy intimebb viszonyt csak nőkkel folytattam, mielőtt még elterjedne itt a pletyka, hogy a fattyú igazából meleg és bizonyosan azért van ilyen jóban Machay-val. Nos... nem. Tehát mindig is többen voltak az életemben, és túlságosan élveztem ahhoz, hogy erről lemondjak. Most már leszanálódtak, nyilvánvalóan, mert sem otthon nem vagyok, sem az RJ-ben, vagy annak környékén, így szerintem ez érthető. A kastélyban pedig nem vagyok elég régóta ahhoz, hogy ez kialakuljon. Igen, tudom, egyetlen egy mosoly és mindenki a lábam előtt heverne, de abban nincs semmi szórakoztató, ahogy a többi helyen sem így értem el azt, amit akartam. Legalábbis egy idő után nem, de ehhez évek kellettek. Mielőtt nagyon elkanyarodnánk visszatérek inkább, mert ügyes vagyok; nem tudom mennyire leszek képes megfelelni Dana azon vágyálmának, amit elképzelt magában. Azért, mert ő így érez, én még tartom a semlegességemet, azt, hogy ne bízzon ebben annyira, mert megütheti a bokáját. Neki fáj, én pedig vállat vonva tovább megyek, mert ér már nagyobb szarság is, mint egy "összetört szív".
Mégis úgy alakulnak az események, hogy az ölembe húzom a lányt, kinek a vállát, nyakát, nyakszirtjét, és minden szabad bőrfelületét lágy csókokkal hintek. Borzasztóan nagy a kísértés, hogy bevessem magam. Vagyis, nem, nem magam, hanem a vélamagam, akinek mindenki megtesz mindent. Pár másodpercig meg is állok a tetteimben, kicsit helyre kell ráznom az agyamat, mert azért csak nem kellene visszaélnem a helyzettel, hiába nem szexeltem még csónakban, nemrég volt szó a tisztalapról meg az őszinteségről, ember! Gondolkozz már! A cirógatásra akaratlan tekintek fel, és kis híján ugyan, de sikerül visszatartanom azt a kitörő mosolyt, ami mindent megváltoztatna köztünk. Mosolyogva fogadom a csókot, bátortalan, de engem ez bizony semmiben nem akadályoz meg, így hirtelen vándorolnak ujjaim Dana tincsei közé, hogy ne engedjem, amikor távolodni szeretne. Egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal húzom vissza magamhoz, és mélyítem el a csókot. Nem követelőzően, nem erőszakosan, ahogy Danának kell, mert olyan ártatlan, az isten szerelmére! Hát csak nem én rontom meg. Talán. Egy utolsó csókot lehelek ajkaira, mielőtt elválnék tőle, így az ő puszija sem vész kárba. Aztán neki áll beszélni. Mint mindig, így türelmesen hallgatom végig, de szemöldökömet ráncolom, mire a végére ér, és egyszerűen nem értem. Mosolyogva rázom meg a fejem.
- Ne akarni én csillagom lenni - emelem fel fejemet az ég felé, ahol rögtön megtalálom az Esthajnalcsillagot. - Túl bonyolult lenni, ne is gondolni jövőre, egyszerűen élvezni pillanat. Élvezni jelen, Dana, annál semmi nem lenni fontosabb - ez így van. Ennél nagyobb igazság nincs a világon. A következő percek is múlandóak, pedig nem is igazán gondolunk bele. Soha nem elmélkedtem a jövőmön, mindig hagytam, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Eddig bejött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elhagyja a száját az a mondat, ami a legfontosabb ebben a témában. Csak aprót biccentek mellé, mert ezt várom el tőle, mást egyelőre nemigen, de ez változni fog. És mélyen remélem, hogy ezt ő is tudja, hiszen beszéltünk arról már, hogy azért, mert ő nem lehet másé, én még ugyanúgy élni fogom az életemet. A bizonyosság, hogy talán én is olyan érzelmeket fogok táplálni Dana iránt, mint amiket ő irántam, egyelőre nincs meg. És félek attól, hogy nem is lesz meg, de azért csak-csak igazat kell adnom a lánynak. Ha meg sem próbáljuk, akkor ki tudja mi lesz belőle?
- Klassz lenni ezt hallani - mosolyodom el szélesebben. Bár nem egészen tiszta, hogy mégis mi imponál neki, de nem baj, az a lényeg, hogy valami nagyon. Nekem jelenleg az imponál a legjobban, hogy értem a szó jelentését és nem kell visszakérdeznem, mert valljuk be, eléggé odavágná a pillanat szépségét, ha értetlen visszakérdezgetnék. Eszembe jutott ám, hogy ez az a pontja az életemnek, ami áttörést jelenthet abban, hogy ne legyek mostantól magányos. Ábellel kezdődött a sor, akinek soha nem mondanám ki, de elég sokat segít már csak azzal is, hogy leül mellém, és betépve ontja magából a faszságait. Mert nekem mondja, egyáltalán a tény, hogy hajlandó leülni mellém, és nem úgy néz rám, mint egy véres rongyra, akit minél előbb el kell hajítani. Majd jött Dante, végül az egész Elite dolog, hogy eszükbe jutottam, sikeresen bekerültem és még mindig állom a sarat. Mert valahova tartozni a legjobb érzés ezen a kibaszott földön. Ha Danát beengedem ebbe az igen szűkös és talán kissé törékeny körbe, akkor megbánom vajon? Ő más. A srácokkal együtt tartozunk valahova, ahova Dana nem fér bele, de más körről még csak elképzelésem sincs. Lehetséges lenne, hogy az ember több helyre is tartozzon egyszerre és ne csak egyhez? Soha nem gondoltam volna, hogy valaha tartozhatok több helyre is, ahonnan nem néznek ki, mert vágyják a társaságom.
- Ennek igazán örülni - csúszik tarkójára kezem, hogy közelebb húzhassam magamhoz, majd homlokára nyomjak egy lágy csókot. - Csak nehogy megbánni - mosolyodom el sejtelmesen, még vállaimat is van erőm megvonni kicsit, miközben aprót rázok fejemen. Mindenki tudja mi lesz ennek a vége, de amíg Dana ilyen pozitívan és magabiztosan áll hozzá a dolgokhoz, addig nekem sincs okom átbillenni a ló túloldalára. Megmaradok magamnak, ebben a semleges "lesz, ami lesz" állapotban. Tekintetem ráemelem, ahogy egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám, de nem lököm el - hogyne, nem vagyok hülye -, nem húzom közelebb, nem csinálok semmit addig, amíg ajkaink között nem csak pár milliméter van. Hirtelen húzom magamhoz közelebb tarkójára csúsztatott kezemmel, de csók helyett, csak fülében susmogó, mély és rekedtes hangomat hallhatja.
- Menni vissza - szinte érzem, ahogy leheletem csiklandozza a fülét. - Kezdeni hűvös lenni, nehogy megfázni - azzal a lendülettel teszem combjai alá a kezemet, hogy egy könnyed emeléssel visszaültessem a csónakba, majd vele szemben helyet foglalva kezdjek el evezni kifelé. Eseménydús este. Ráadásul ez a fasz Machay biztos körbehíresztelte már a dolgot, akinek csak lehetett. Nem baj, legalább amíg az én véremet szívják békén hagyják egymást Dantéval, ami már nem rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Legnagyobb megdöbbenésemre aratott a licit osztatlan sikert. Kicsik, felnőttek, az iskolában oktatót is licitáltak éppen egy-egy diákra, esetleg a felnőttek közül valakire. Miután az első licit elhangzott volt egy húsz perces szünet, senki nem szólt egy szót sem, majd felbátorodtak az emberek, és a 10 sarlós maximumot tökéletesen túlléptük. Galleonok repkedtek ide-oda, de olyan mértékben, hogy először csak az egyik, majd a másik szemöldököm is az egekbe szökött, amikor egy nőt 50 galleonért, majd a következőt 42 galleonért vittek el. Nem akartam elhinni, az állam is majdnem leesett, de ugye hála annak, hogy tökéletesen uralom az érzelmeimet - hah - semmi nem látszott a megdöbbenésemből kifelé. Az egyik DÖK tag szólt, hogy hatalmas összegekkel dobálózik pár felnőtt, amit én is hallottam, és szerinte le kéne állítani az egészet, mert ez így nem lesz jó. Én pedig, mert türelmes vagyok és halálian édes, elmagyaráztam neki, hogy miért nem fog ez megtörténni. Először is, a legtöbb nagyobb összeget felnőttek ordítozták be, egyetlen egy iskola társunk mondott galleonos összegeket, én meg úgy voltam vele, hogy van annyira értelmes, tisztában van a határaival, így nem állítottam le, egyetlen egy diák miatt. Nem hibbantam meg. Az összegek csak úgy csattogtak. Másodszor pedig, teljesen eldöntheti mindenki, hogy az adott illetőért mennyit ad. Az, hogy néhány elszaladt egy bizonyos összegig, nem az én problémám, amíg az illető jön és leteszi az asztalra a pénzt. Onnantól engem nem érdekel.
Ilyen gondolataim kellős közepébe szökött bele az a mondat a csajtól, hogy mennyire meg van lepődve, amiért Karola is jelentkezett. Tökéletesen ívelt szemöldököm az egekbe szökött, majd a listára néztem, és valóban ott virított a neve, én meg, mint akinek elment az esze dobtam be az összeget, amire Márk nagy kegyesen ordította be a sajátját, de a sort sajnos én zártam. Zsebből tettem le az összeget az asztalra azonnal, majd a kártyát is megszereztem. Karola szerencsére vagy nem hallotta, vagy itt sincs, esetleg messzebb van, így nem esett nekem, hogy elválasztom szíve választottjától, szóval győzelemittas mosollyal - se - indultam el a licit lejárta után a pizzázóba, ahova Márkék is betértek, éppen meghallom az ominózus mondatot, nevetgélve lépkedek az asztalukhoz.
- Nem hiszem, hogy érne, de Karola nem randizik mással - állok meg mellettük, egyáltalán nem zavartatva magam húzok oda egy másik asztaltól egy széket, majd megfordítva azt ülök le rá. A szék támlájára csúsztatom kezeimet, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - Sziasztok - nem mondom, hogy véletlen, mert akkor hazudnék, de egy kevéske vélamágia szállingózik ki belőlem, ahogy elkapom Márk pillantását. Élvezettel nézném végig, ahogy megőrül értem, de ma jófiú vagyok. Komolyan, így csak ízelítőt kap.
- Bocs, hogy zavarok - billentem oldalra fejemet, miközben elpillantok Márkról és testvérének is címzem a bocsánatkérést. - Csak érdekel, hogy lehiggadtál-e a múltkori óta? - és igen. Továbbra is zavartalanul ülök a testvérek asztalánál, egy hamisítatlan mosollyal ajkaimon. Talán nekem ér egy kicsit csalni, ugye? Csak egy picikét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A terv az volt, hogy a DÖK-ösök közül is bedobja magát pár ember, hátha nem lennének jelentkezők a licitre, így lehetett az, hogy engem is felírtak, ámbár elég indokolatlan a dolog, tekintettel arra, hogy elég kevesen ismernek még, ami nekem nem baj, de a licitet aligha mozgatta volna előre. És akkor jött a meglepetés, mert minden DÖK tagra érkezett licit - az nem számít, hogy az egyiket én nyertem meg, hiszen meg van rá az okom -, szóval rám is érkezett. Az összeg kedves, a lány, aki tette pedig fiatal. Borzasztóan fiatal, és csak párszor láttam a körletben. Na igen, mert Rellonos, szóval illene tudnom, hogy ki ő, de ha tehetem nemigen állok le beszélgetni alsóbb évesekkel, mondjuk felsőbb évesekkel sem, nem fontos. Szóval a lány komolyan hiperédes, és a kezdeti megszeppenés után, amit láttam rajta a klubhelyiségben, végig beszélte a pizzázóhoz vezető utat. Komolyan végig dumálta, de mindenről, ami eszébe jutott, nekem meg már a helyszínre érkezéskor lezsibbadt az agyam, és mérhetetlen fáradtságot éreztem, pedig még el sem kezdtük az érdemi részt.
A helyszínre érkezvén egy kis felüdülés ütött mellkason, mert bizony, ha tele a szája, talán nem beszél ennyit. És pizzával. Kizárólag pizzával van tele a szája, nem mással. A széket kihúzom neki, majd amikor helyet foglal könnyedén tolom azt be az asztalhoz a pihe súlya alatt. Mosolyogva foglalok helyet vele szemben, igyekezvén a ránk szegeződő pillantásokat figyelmen kívül hagyni, mert sajnos nem annak szól, hogy egy ilyen fiatal lánnyal jöttem - pedig bárcsak -, hanem nekem. Inkább tituláljanak pedofilnak, mintsem bámuljanak, mert egy idő után frusztráló ám a lelkemnek a dolog, de egyelőre könnyedén viselem.
- Bármelyik pizzát megeszem, csak ne legyen rajta ananász - esik pillantásom Médire. - És kapsz kólát is - bólintok egy aprót, majd a hozzánk lépő pincérnek adom a kártyát, ami az itt fogyasztásunk fedezését igazolja, majd a lányra pillantok. Haja két fonatban omlik vállára, ami az amúgy is kislányos külsőt csak még jobban azzá teszi. Halvány mosollyal ajkaimon dörzsölöm meg arcomat, majd kékjeim megállapodnak a bársonyos arcon.
- Bármit rendelhetsz, amit szeretnél - őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. - Ha túlmegyünk a kereten, akkor is - mert ha már eljöttünk, akkor adjuk meg a módját és az első randinak mindig emlékezetesnek kell lennie, nem? Még akkor is, ha én egyáltalán nem készültem rá, csak felhúztam egy fekete nadrágot egy kék pólóval. Kinek mi a rákészülés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Halkan felnevetek az ananászos reakción. Legalább már egy közös pontunk van, amiben egyet tudunk érteni, és nem vita tárgya, ami igencsak megkönnyíti, elvonatkoztatva attól, hogy mennyire borzalmasan fiatal. Komolyan, legalább valami hasonló korú lány nyert volna meg és a végén még ki is élvezhettem volna, de nem. Kaptam egy nagyon maximum tizenöt éves kislányt, akinek be nem áll a szája, és pontosan most áll neki nézni is. Remek, kellemes a hasznossal, mert addig sem beszél, így zsibbadozó agyam talán egy kis felüdülést nyer.
- Oh, szóval a te kezedben van minden - motyogom ujja alatt, ahogy neki nyomja azt ajkaimnak. - Értem én - mosolyom szélesebb lesz apró ujja nyomásának ellenére. Ezen ne múljon, felőlem hordhatja ő a nadrágot erre a maximum két órára, amit hajlandó vagyok itt tölteni, hiszen, ha ez a vágya, akkor én megadom neki. Bár a mozdulat, ahogy elkussoltat kissé meglep, de a bátorsága és közvetlensége miatt a képzeletbeli piros pont azért beírásra került. Nem is tudom mikor értek hozzám utoljára úgy, hogy nem kellett rá engedélyt adnom. Meglepő és furcsa fordulatok az életben, amit éppen egy kislánnyal tapasztalok meg, és meg kell mondjam, igencsak különös érzés.
- Engem lepjetek meg - intek a pincér felé, hogy akkor a rendelés leadva, mehet is elfele, mielőtt elcsöppen, vagy kifolyik a nyála az asztalra, amit eléggé nehezményeznék. Gusztustalan. Kékjeim visszaesnek Médire, és még valahogy még mindig nehezen akaródzik elhinnem, hogy vele ülök itt. Mármint itt ugye nem azzal van a baj, hogy vele, hanem a korával leginkább, mert... Merlinre! Hát mennyire fiatal már?
- Igen, az vagyok - bólintok egy aprót feleletem közben. - Nehogy a végén te is odáig legyél értem - forgatom meg szemeimet, miközben megnyomom a két szócskát, amit ő is használt. Ha odáig vannak értem, akkor nincs mese, odáig vannak, nem mintha bármit is tudnék kezdeni ezzel az információval jelenleg. Vagy bármikor máskor. - Üzenem a barátnőidnek, hogy nagyon kedvesek és köszönöm a bókot - halvány mosoly kerül fel ajkaimra, miközben Médi kislányosan csillogó tekintetébe fúrom pillantásom. Nem-nem, nincs mágia, most nincs. Csak egy egyszerű mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elismerően hümmögök egyet. Nos, ha egy nő azt mondja, hogy a randi is az ő kezében van, meg én is, akkor rendben, csak ugye a baj itt leginkább az, hogy ő nem nő. Hanem egy kislány. Egy hitetlen kacaj csúszik ki ajkaimon, pedig igyekszem komoly arcot vágni az egészhez, de valljuk be, szerintem nem csak nekem megy nehezen a dolog, amikor két fonatba szedett hajjal ül előttem egy kislány. Egy konkrét kislány. Ja, ezen aligha fogok tudni valaha túllépni, nem úgy, mint a pincér, aki végre valahára összeszedi magát, a szavainkat is felfogja, vagy leírja, teljesen mindegy, majd távozik az asztaltól. Jobb kezemet csúsztatom az asztalra, miközben hátradőlök, lábaimat az asztal alatt nyújtom ki.
- Mondod ezt most - engedek meg egy szemtelen mosolyt felé, fejemet is oldalra biccentem kissé. Eszembe sem jutna használni rajta a mágiámat, mégis minek néztek ti engem? Nem vagyok holmi unatkozó gyermek, aki csak azért használja a fajtáját, hogy legyen elfoglaltsága. Régen ez működőképes lett volna, de itt, ahol nagyjából egy lehetek a többiek között, nemigen engedhetem meg magamnak. - De előbb vagy utóbb te is szerelmes leszel valakibe. Ez sajnos nem döntés kérdése - bölcs Sztravinszkij in dö háusz kérem! Tapsot, konfettit, reflektort az arcomba, meg is hajolok hamarosan, csak előbb várjuk meg, amíg degeszre tömöm magam. Mert megtehetem, hiszen az előttem ülő fizet, szinte már-már kiharcolta, én meg nem fogok könyörögni az ellenkezőjéről. Így legyen.
- A kastélyban Varázspszichológiát, az egyetemen Varázspszichiátriát - biccentem hátra fejemet, behunyt szemekkel nagyjából két másodperc erejéig. - Auror? Az szép. Milyen területen? Vagy azt még nem tudod? - meglepő, hogy ennyi idősen már tudja mit szeretne az élettől, mert nekem ennyi idősen a legnagyobb elfoglaltságom az volt, hogy az RJ-ben túléljek, nem az, hogy tudjam mi leszek nyolc év múlva. Vagy én voltam elbaszva, vagy a világ volt és van is, vagy a kislány tényleg tudja mit akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Halk kacaj hagyja el ajkaimat, amikor elmondja az idézetet. Túl kislány még valószínűleg ahhoz, hogy tudja, a szerelem amilyen borzalmas dolog lehet, pontosan olyan felemelő is. Bár én még nem tapasztaltam, de ahogy rám néznek néhányan, el tudom képzelni mit élhetnek át, mi lehet a fejükben. Mert egy ember tekintete is nagyon sok mindent elárul arról, ahogy egy másik emberre néz, mégis mit gondolhat róla. A tekintetedben és a testbeszédedben is sok minden benne van, amire nem is gondolnál.
- Nem feltétlen szeretem - mosolyodom el halványan. - Érdekes, ahogy egy ugyanolyan, vagy hasonló problémát minden ember másként él meg. Ki belerokkan, ki vállat vonva továbbsétál - dörzsölöm meg arcomat kicsit feszélyezetten. Soha nem beszéltem még arról, hogy miért ezt az irányt választottam, erre éppen egy kislánnyal kerül rá sor. Valahol el kell kezdeni, értem én, és ez rendben is van, de mondjuk nem lehetne, hogy egy nagyjából velem egyidőssel jön szóba? Vagy egy olyannal, aki szintén ezt tanulja? - Az emberek reakciói, és az adott élethelyzethez való hozzáállásuk érdekel engem inkább - nem tudom, hogy ez így vajon érthető-e számára, vagy felfogja a lényeget, mert azért a pszichológiában és a pszichiátriában is több van, minthogy leülök egy ember mellé a noteszkámmal és jegyzetelek róla, majd kielemzem, mondok pár snassz dolgot és tovább lépek, ahogy a páciens is. Nem, én ennél sokkal többet akarok elérni ezekkel a dolgokkal. Segíteni is akarok embereknek, nyilvánvalóan, mert csak a kíváncsiságom miatt, aligha tanulnám ezt, de a reakciók a legfontosabbak.
- Vicces vagy - mosolyodom el szélesen. - Nem elemzem a beszélgetőpartnereimet. Nem meghatározott sémák szerint szeretném őket megismerni, hanem amennyit a szájuk - pillantok jelentőségteljesen a lány ajkaira. - Vagy a testbeszédük elárul róluk - mert a testbeszédet akaratlan veszed észre néha, én pedig erre különösen figyelek, de nem elemzek. Nem keresek okokat és indokokat, hogy mit miért tesz a másik, egyszerűen elraktározom magamban az információt és hagyom, hogy leülepedjen. Elemezni nem vicces, így nem tudnak meglepni.
- Ez nem valami konkrét elképzelés - rázom meg a fejemet somolyogva, de rosszallás nincs bennem. Majd rájön, hogy mit szeretne csinálni pontosan, mert egyelőre ez így elég tág dolog. - A gonosz mágusok elkapása miatt szeretnél auror lenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, Márk tekintete mögém villan, hogy hátha meglátja Karolát. Olyannyira élvezem a helyzetet, hogy az eredeti tervtől kicsit eltérek akkor, de csak azért, hogy tovább élvezhessék a társaságomat és még több kérdőjel kerüljön Márk feje köré. Vicces srác, pedig olyan aranyos akartam lenni! Gondoltam csak bejövök, elmondom egy kedves mosoly mellett, hogy bár megnyertem a lányt, de csak azért licitáltam rá, hogy mint DÖK elnök ne kerüljek kellemetlen helyzetbe, hiszen na, fontos a látszat, vagy így vagy úgy, de Márk tekintete sokkalta szórakoztatóbbnak bizonyult annál, minthogy ilyen hamar lelépjek innen és hagyjam a testvéreket kibontakozni nagy vidámságban egy meghitt vacsora mellett. És bár a mosoly meg van, de talán nem úgy kedves, ahogy mindenki másé a kastély falai között, és meg kell valljam, cseppet sem bánom. Régen volt már az, hogy visszaéljek a mágiámmal, azonban ilyen vicces helyzetekben csak megengedett egy kis lazítás nekem is, nemde? Na ugye, hogy igen!
- A miértekre nem tudok választ, kérdezd meg majd tőle, ha találkoztok - vonom meg vállaimat, mintha mit sem tudnék, pedig a lelaminált kártya szinte már égeti nadrágom zsebét, rezonál is, mintha röhögne. Pedig ez lehetetlen, mégis olyan ironikus a helyzet. Szar érzés lehet, amikor rébuszokban beszélnek neked, nemde? Nem mintha tudnám, vagy egyáltalán érdekelnének engem ezek a dolgok. Kékjeim a lányra esnek, amikor rávágja, hogy nem zavarok.
- Aranyos vagy - nevetek fel halkan, és a minimális vélamágia szintet megtartva fordítom vissza fejemet Márkra, aki nagyon bájosan válaszol a kérdésre. Ez a gyerek mindig be van feszülve? Mindegy is, mert az első és legfontosabb, hogy fejemet kissé megrázva forduljak vissza Masa felé, és én tényleg egy elbűvölő mosollyal ajkaimon válaszoljak. - Igazán nincs mit. Soha nem árt egy tesós este, még akkor sem - halkítom le hangomat, ahogy közelebb hajolok kicsit a lányhoz, számat kezemmel eltakarva. - Ha ennyire be van merevedve az a testvér - kacsintok rá szemtelenül a lányra, majd mintha csak szívességet tennék fordulok ismét Márk felé, akinek nagyon fúrja az oldalát a kérdés, hogy mit keresek itt. Nos... ez amúgy igen egyszerű.
- Mert ez egy pizzázó - közlöm a tényt, kis értetlenség is tükröződik tekintetemben, ahogy válaszolok. Hát eddig ez nem volt egyértelmű? Mondjuk ezek szerint nem, de jobb később, mint soha. - Valamint megláttam a kedvenc DÖK-ösömet, csak idejövök köszönni, nemde? Még akkor is, ha az illető a háta közepére sem kíván - jaj, hát ellenállhatatlan mosolyt villantok meg felé, ami a mágiával keveredve lehet aljas, de ez most engem egy cseppet sem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Szörnyen kislány még. Annyira, hogy talán szavak sincsenek rá, mégsem kelek fel és megyek el, aminek igen egyszerű oka van. Szórakoztat. A naivitása, a hiszékenysége, hogy azt hiszi, amit most eldöntött gyermekded fejjel, az később is teljesen működőképes lehet, mert senki és semmi nem tántorítja el tőle. A probléma az, hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb és kegyetlenebb, de amíg a naivitása fent tartja, és elhiteti vele, hogy minden rendben van, addig nem lehet gond. Majd rájön, mert én azt vallom, mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia mindent.
- Mondhatjuk így is, igen - bólintok egy aprót, ajkaimon halvány mosollyal. Szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a korombeliek legtöbbje, akiknek elképelésük sincs arról, hogy mit akarnak kezdeni magukkal, de így, hogy az előttem ülő - jelenleg randipartnerem -, ennyire határozottan látja a jövőjét aurorként, még akkor is, ha én ebben kételkedem, ad némi reményt, hogy nincs semmi veszve. Nem csak a fiatalabbaknál, de az időseknél sincs.
- Én arra szerettem volna célozni, hogy sokat elárul egy emberről az, ahogy beszél, amiket mondd egy adott témáról - mosolyom szélesebb lesz, ahogy az arcára felkerülő pír szembetűnik. Tény és való, hogy rengeteget beszél, de talán nem is bánom, mert így legalább nem ülünk egymással szemben, mint két kuka, akik egy szót sem szólnak egymáshoz. - Nem zavar, ne kérj bocsánatot - bátorító mosolyt küldök felé, mert valóban így gondolom. Felesleges bocsánatot kérnie, hiszen olyan témákat érintettünk eddig, amik ezek szerint igencsak mélybe menően érdeklik, így ha ő erről szeretne beszélni, akkor tegye. Szólásra nyitnám a számat, hogy feleljek, ám a pincér az asztalhoz lép és leteszi elénk a rendelésünket, amit halkan, direkt nem emelvén pillantásom a pincérre köszönök meg. Ne kísértsük a sorsot, hátha véletlen itt akarna maradni. Szélesen elmosolyodom, még egy kacsintást is megengedek magamnak a lánynak, majd érdemben is reagálok még az előző témára. Illik.
- Szóval órákat szeretnél velem eltölteni egy szűk szobában, és még bilincsbe is vernél - mintha elgondolkodnék, aprókat biccentek mellé. - Nem mondom, elég hízelgő gondolat - csak ne lennél ilyen fiatal. De ezt már nyilvánvalóan nem mondom ki hangosan, mert el kell vonatkoztatni tőle. Muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igazából tényleg csak oda kellene adnom a kártyát és eltakarodni a francba, de milyen haver lennék, ha csak úgy lelépnék egy helyről, amikor megláttam egy ismerőst? Nem úgy diktálja az illem, hogyha meglátsz valakit, akit ismersz, akkor köszönsz neki? Még akkor is, ha lerí róla, hogy egyáltalán nem akar látni, vagy ha te is elférsz, inkább azt szeretné, hogy leüljön az asztalhoz, akinek velem kellene lennie, de nincs. Karolának ehhez nincs köze, nem kell tudnia róla, hogy a tökéletes randi, amit nyújtani tudtam volna neki, miért nem lett megtartva. Mert a jóravalóságom és kedvességem itt ütközik ám ki; hát hogyan lenne szívem elmenni egy olyan lánnyal randevúra, akinek szíve választottja itt ül mellettem, és aki viszonozza is, csak egyelőre még megy a huzavona, mert fiatalok, de hát, nem sietünk sehova, van idejük rájönni, nemde? Olyan aranyosak ezek a kamasz szerelmek. Szinte majdnem tenyerembe támasztom az államat, miközben Márkot figyelem, pilláimat megrebegtetve állnék neki sóhajtozni, mint egy szerelmes tinifiú, de ugye, nem teszem. Nem vagyok fogyatékos, és Márk húga jelenleg jobban leköti a figyelmem, mivel testvérével ellentétben ő sokkalta cukibb. Meg kell zabálni mindjárt, ahogy nevetgél, és pillantgat felénk, leginkább felém, de mint egy jó kislány marad csendben végül. És a beszélgetésbe tökéletesen beleillik a hódítós mosolyom, amely mellett könnyedén közlöm a titkot Márkkal, miszerint ő a kedvenc DÖK-ösöm. Hazudhatna egy vezető a keze alá dolgozóknak? Kötve hiszem, már csak azért sem, mert inkább vagyok jelen egyszerű tagként a DÖK-ben, mintsem elnökként, csak ezt elég elmagyarázni egy olyannak, vagy megértetni egy olyannal, aki zsigerből utál valamiért. Jaj, mindjárt kettétörik a szívem.
- Megfogtad a lényeget - csettintek nyelvemmel, miközben ujjaimat összekulcsolva támasztom azokat a szék támlájára, hogy végül rátámasszam államat, így pillantva Márkra, elkapva és nem is eresztve pillantását. - Számít ez valamit? Mert ha igen, természetesen válaszolok szívesen - mosolyom szélesebb lesz, a vélamágia erősebben jön ki belőlem a mosollyal, amit megengedek magamnak. Óvatosan fordulok a húga felé, aki vagy elbambult, vagy agyilag teljesen máshol jár, vagy ennyire belemerült a beszélgetésbe.
- De engem jobban leköt, hogy Mosolyka - bökök fejemmel a lány felé nem túl diszkréten. - hogyan lehet a testvéred? Olyan zabálnivaló - kicsit talán túlzás, de pár gyorsabbat pislogva pillantok ugyanakkora vélamágiával, mint legutoljára Márk felé, a lány irányába is, és ha eddig megérezte a kislány, akkor mostantól vége lesz. Merlin, gyere le, mekkora bunkó vagyok, tudom, de ígérem, hogy nem húzom már sokáig ezt az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az első dolog, amivel szembesültem, amikor idekerültem, hogy a Rellon nem örvend éppen jó hírnek az iskola berkein belül. Az oka számomra ismeretlen, és amikor megkérdezték, melyik házat szeretném erősíteni, közöltem, hogy nekem teljesen mindegy, pakoljanak be valahova, nem azért jövök ide, hogy bárkit is erősítsek, csak saját magamat. És amikor az arcomba került, hogy csak azért, mert rellonos talár van rajtam, az emberek nagy része furán néz rám, minden világos lett. A Rellon a Bagolykő rossz arcait rántja össze. És így a megvilágosodás fényében már az is sokkal világosabb, hogy végül miért ide kerültem. Bár nem tudom mi ez a sztereotipikus hozzáállás, én bírom a rellonosokat, még akkor is, ha némelyiknek én verném be a képét, pedig az erőszak soha nem volt kenyerem. Mindegy, a Rellonba kerültem, sokakat megleptem, hogy amúgy nem vagyok ám egy tajparaszt azért, mert rellonos vagyok, és mennyire imádom ezeket a meglepett arcokat. Minden pénzt megérnek.
- Igen, neked is figyelned kellene, csak ne hagyd, hogy eltereljék azt - a pincér viszonylag hamar pakolja le elénk a kikért kaját és innivalókat, majd el is lépked, amiért komolyan őszinte hálát érzek. Halkan ugyan, de az én fülemet is megüti, ahogy Médi hasa megkordul. Halkan nevetek fel erre, majd poharamat ajkaimhoz emelve kortyolok egy aprót, ami majdnem megakad a torkomon, és szerintem nem is meglepő, ha figyelünk arra, amit mondd. Párat krehácsolok, mielőtt engedném, hogy a nevetés kitörjön belőlem. Hogyne, mindjárt ostor, kár, hogy a mögöttes tartalom neki annyira nem jön át, de engem nagyon is szórakoztat. Ha ezt így folytatjuk, tuti megfulladok a végére.
- Értem - köszörülöm meg torkomat diszkréten, miközben próbálom összeszedni magam és nem a mögöttes jelentésre koncentrálni. Aprót kortyolok ismét, majd nagyot szusszanva emelem kékjeim vissza a lányra. - Ez nagyon komoly fenyegetésnek hangzik, remélem nem találkozunk, ha auror leszel - és akkor itt könyvelhetjük el véglegesen, hogy valóban kurva fiatal. Aki az ilyen egyértelmű dolgokba nem látja bele azt, ami mögötte rejtőzik, az még olyan ártatlan és naiv, hogy szinte nem is létezhet. De Médi létezik, és itt ül velem szemben, nekem pedig moderálnom kell magam.
- Neked is - mosolyodom el halványan felé, ahogy neki áll enni. Én türelmesen, kissé talán szkeptikusan pillantok le az elém letett pizzára, mert annyira nem rajongok érte, de a legtöbb diák meg él hal a pizzáért, így az, hogy a tulajdonossal lemeccseltük a dolgot, szinte evidensnek tűnt. Mindenki szereti a pizzát. Kivéve, akinek a keze alatt mentek a dolgok. Érdekes. Lustán emelem kékjeim a lányra, majd a felém tartott pizzára, miközben szemöldököm tökéletes ívben emelkedik meg, végül fejemet kissé megrázva csúsztatom kezemet a lányéra, majd harapok bele a pizzába, amit felém tart.
- Igen, valóban nagyon finom - nyelem le a falatot, majd visszahelyezkedem. - Örülök, hogy ízlik, már megérte eljönni - mintha az én érdemem lenne bármi is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem fér bele - rázom meg a fejem halálosan komolyan. - Bűnöző tervezek lenni, így sajnos nélkülöznöd kell a szolgáltatásaimat - vonom meg vállaimat még mindig tartva a komoly ábrázatot. Azért az már nem semmi, hogy egy kislány ajánlja fel nekem, hogyha auror lesz, akkor besegíthetek neki. Mik vannak itt, de tényleg! Ha nagyon kétségbeesek a jövőmet illetően, akkor lehet elgondolkodom rajta, de egyelőre szerencsére ez a veszély nem fenyeget, így egyszerűen továbblépek a dolgon, és csak megrázom a fejemet. Végül elmosolyodom, hogy nehogy komolyan vegye az előbbi szavaimat. Eszem ágában sincs olyat megcselekedni, amely magam után vonzaná az aurorokat, nekem sem ment még el az eszem, hiába jut néha eszembe egy-egy alkalommal, hogy mennyire megfojtanám az akkor éppen előttem állót. Hát na! Engem is idegesíthetnek emberek, és én sem vagyok annyira szent, mint amilyennek tűnök. Pedig hiperaranyosnak tűnök amúgy, nem mehetünk el ez mellett sem azért.
Szemöldököm rándul, ahogy felém nyújtja a pizzaszeletet. Tényleg olyan, mint egy randin, bár az egymást etetés nem volt benne a tervben, de ha már ennyire kis édes, akkor elfogadom. A tészta már-már elolvad a számban, rágok rajta párat, majd elégedettet hümmögve fejtem ki a véleményemet. Nem kerüli el a figyelmem Médi felcsillanó tekintete, ahogy elfogadom a felém nyújtott ételt, kezemet el is húzom az övéről, amint észbe kapok, hogy még mindig rá van csúsztatva. Kissé oldalra biccentett fejjel figyelem, ahogy körbepillant az étteremben, mintha keresne valakit, de végül tekintete visszatér hozzám. Egy kedves mosolyt villantok rá.
- Egyáltalán nem - a mosoly lankadatlan, és talán most már el is fogja hinni nekem. - Viszont az érdekelne, hogy miért rám tettél licitet - amilyen szkeptikusan álltam az egészhez, annyira jól alakul. Bár a tényen aligha változtat, hogy még mindig csak tizenöt éves, de legalább nem olyan, mint az ennyi idős lányok legtöbbje. Nem visítozik, vagy nevet hangosan és feltűnően, nem teszi magát. Ez már piros pont.
- Fogalmam sincs - fogom poharamat a kezembe, hogy aprót kortyoljak. - Be lett dobva, mint ötlet, én meg áldásomat adtam rá, de kissé tartottam tőle, szóval kértem a DÖK tagokat is, hogy írják fel magukat a listára, hátha nem lesz jelentkező. Na, ahhoz képest sokan is voltak, és szép összeg is jött össze - ugyanolyan értetlenül állok a helyzet előtt, ahogy Médi. Fene sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz ennek az egésznek, ráadásul olyan összegekkel dobálóztak néhányan, hogy leesett az állam. Szóval ja, érthetetlen számomra is az egész, de én csak örülhetek neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alsó ajkamat beszívom, ahogy körbepillantok. Na, ez meglepett, de valószínűleg ez arcomra is kiül, szóval azon az egyetlen kérdésen kívül nemigen adok hangot neki, mert felesleges. Így is elég egyértelmű a helyzet. És ugye megmondtam, hogy sokkal könnyebb, mint amire számítottam? Francos franc.
- Tuti már pörög az agyad rajta - vigyorodom el szélesen, majd ismét körbepillantva látok meg még egy Vénuszt. Amíg Zétény intézi a bűbájokat lépkedek oda, és egy apró mosollyal ajkaimon forgatom meg kezeimben azt is, míg végül visszalépkedek hozzá. Még hogy nem meleg, mi? Magamhoz ölelem a két növényt, majd röhögve fogom meg a kezét. És nem basztuk el a hopponálást, szóval elég jók vagyunk eddig. Szegény másik... izé. Az istenért sem jut eszembe a neve, de nem baj, még ezzel is tudunk valamit kezdeni talán, ha már az eredeti tervet el kellett vetni.
- Hogy én mennyire gyűlölöm ezt - borzongok meg látványosan, majd elengedem Zétényt, kissé arrébb lépkedve pillantok a kastély felé egy önelégült vigyorral.
- Nagyon remélem, hogy arra gondolsz, amire én - sandítok háztársamra, és valamiért biztos vagyok abban, hogy igen, ugyanarra gondol. Tényleg tök aranyosak vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Lehetséges, hogy sokkal jobban élvezem a helyzetet, mint az megengedett lenne, vagy illendő. Mindegy melyik szót használjuk, nem leszek tőle kevésbé bűnös vagy faszfej, szóval nemigen számít a végén úgysem. Mármint azért, mert azt mondod a bíróságon, hogy nem akartad, de mégis megölted a szeretődet, attól még megölted, szóval, elég erőteljesen talán, de körbeértünk. Márkra sandítok a húgáról, kissé megingatom fejemet, mielőtt válaszolnék. Mintha gondolkodnék egyáltalán a megfelelő válaszon, még nyelvemet is rágom kissé, mert ez egy igencsak mélybemenő kérdés kör, jól át kell gondolni mit is mondd az ember. És mér rám mondják, hogy nem vagyok megfontolt. Aljas rágalom, ugye?!
- Dehogynem ez volt – bólintok végül felé egyet. Arcomat nyomom kézfejemnek, így pillantok rá, természetesen a mosoly, amely meghatároz, még mindig ékesíti a fejemet, mintha csak muszáj lenne neki, vagy éppen fegyvert tartanának a fejemhez, hogy csináljam. – Ne hangoztasd a többieknek, még a végén féltékenyek lesznek – kacsintok rá totálisan édesen. Nemleges válaszát követően vonok aprót vállaimon, rajtam ne múljon aztán, ha nem szeretné, akkor nem kap választ, ez ilyen egyszerű. Vagyok olyan kedves, hogy figyelembe vegyem, és így legalább visszatérhetek Mosolykához, akinek zavar csak nő és nő, és nem úgy tűnik, mint ami hamar elmúlna majd. Haláli.
- Hogy mondhatsz ilyet? – hüledezek – majdnem – teljesen őszintén, miközben oldalra sandítok Márkra. Mégiscsak a testvéréről van szó, erre meg ilyen csúnyaságokat mondd rá, pedig… ójaj. Fejemet lassan fordítom felé, és éppen ezzel egy időben hangzik el, hogy Mosolyka foglalt. Ejnye, hát akkor most mégis kire nézzek itt a hatalmas információ áradatban? Mert ugye elég egyértelmű már, hogy ezt a vélamágia mennyiséget már Márk is megérzi, és ahogy kékjeibe fúrom sajátomat, már bizonyosságot is nyert a hipotézis, szóval somolyogva fordulok vissza Mosolyka felé.
- Valóban foglalt vagy, kedvesem? – hogy érdekel-e? Nemigen, de talán valami szórakozás félét még kihozhatok belőle, ha már eddig eltoltam azt a bizonyos határt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hideg van.
Fogalmazódik meg bennem az első gondolat, amint lehetőségem van felszállni a vonatra, ami végre Bogolyfalvára visz. Így, hogy hamarosan vége a télnek, végre kezd olyan idő lenni, amihez hozzá vagyok szokva gyerekkorom óta. Nekem a nulla fok nem hideg, még a mínusz ötöt sem mondanám annak, de már valami alakul. Kesztyű nélküli ujjaimat mégis meg kell mozgatnom, hogy az elgémberedettséget szedjem ki belőlük a már fűtött kabinban. Kabátomat veszem le, gondosan hajtogatom magam mellé, míg könyvemet veszem elő a táskából és teszem fülembe az air podsot. Egy idő után a könyvet már csak a kezemben tartom, és a kellemes basszussal fülemben nézelődöm kifelé az ablakon. Idilli. Addig, amíg háromszor meg nem zavarnak vihoncáló lányok, így kérésüknek eleget téve mosolygok a kamerába. Édesek.
Lehunyt szemekkel sóhajtok aprót, lassan kászálódom fel. A zene ugyanúgy üvölt a fülembe, míg magamra veszem a kabátomat, megfogom a táskát és leszállok a vonatról. Mély levegőt véve indulok el elnyújtott léptekkel a társasház felé, egészen addig, amíg szemem sarkából meg nem látom a mozgást. Megemelkedett szemöldökkel nézek oldalra, Reiner szája meg csak mozog és mozog. Szusszanva veszem ki a hozzá közelebb eső fülemből a fülest.
- Hogyne - bólintok aprót, azt sem tudom miről beszél, mivel teljesen lemaradtam az elejéről. Zsebembe nyúlva állítom meg a zenét, másik fülemből is kiveszem a fülest és rakom is el őket. Ámbár a mozdulat megakad kicsit, mikor meghallom a kérdést. Érdeklődik. - Leadtam két beadandót, megírtam egy zh-t és kiváltottam egy vizsgámat - lépek ki Reiner előtt teljes természetességgel, vissza sem fordulva felé. - A szokásos - fejezem be végül mondandómat.
- Igen, valóban hatalmas mázlistának érzem magam - mosolyodom el féloldalasan. - Bár ez rólad jobban elmondható. Nem mindenki alhat el a hangomra, Reiner - rebben meg szemöldököm, ajkaimon szemtelen mosoly villan fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A pár perces út a társasházig mindig elég idő arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. A szanaszét lévő gondolataimat, az egész napos egyetem után, ezen a pár méteren szoktam helyre tenni, hogy pár órával később már készen fogadhassam Reinert, és teljes mellbedobással tudjak neki segíteni. Most is ez lenne a megszokott, ha nem sétálna mellettem, be nem álló szájjal. Ajkaimra mégis felkerül a mosoly.
- Igen. Valóban érdekel - aminek én nagyon örülök, a mellettem sétáló szerintem nem mindig. Főleg akkor nem, mikor sokkal jobban megdolgozom, mint arra felkészült volna előtte. És bár ezekért elnézést soha nem fogok kérni, még csak azt sem tudom mondani, hogy sajnálom. Ha nem dolgozom meg, ha nem szakítom fel a sebeket, akkor nem tudok neki érdemben segíteni. Márpedig úgy tűnik, hogy igenis hatásos az, amit csinálunk péntek délutánonként. A többi délután nem számít.
- Örülök, hogy jót aludtál - csóválom meg fejemet óvatosan. Nagyon örülnék, ha ezt én is elmondhatnám magamról, de másodikán már a kifutón kellett állnom teljes pompámban, így elseje éjjelén én már utaztam. Lehet be kellene pótolni ezt az elmaradozott alvást. Fáradtan sóhajtok halkat, fejemet kapom fel, ahogy Reiner beszambázik elém állok meg. Csípőmet tolom ki, a kérdésre emelkedik meg fél szemöldököm.
- Szemtelen vagy, Reiner - mielőtt mozdulhatna kerülöm ki és lépek el mellette. De még mennyire szemtelen. Kevesen engedik meg ezt maguknak velem szemben, sőt... kicsit jobban elmerengve a dolgon, senki nem engedi meg ezt magának velem szemben. - Figyelemmel arra, hogy a kastély a másik irányban van, te meg szépen elsétáltál velem eddig - mutatok a társasházra. - Gondolom nemigen kellene nemet mondanom - sandítok rá oldalasan, majd vissza előre azonnal.
Szemtelen vagy.