Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Rebekával nevetek a bizonytalan bocsánatkérésre. Szórakozottan rázom meg fejemet, mindketten tudjuk, hogy itt a bocsi vagy semmit nem ér, mivel nem az ő hibája, nyilvánvalóan, vagy csak egyszerűen nem állja meg a helyét, mint olyan. Nevetésem csillapodásával esik tekintetem kutyámra, aki tényleg eléggé bekurvult a nőnek. Elnézést kérek a szóhasználatért, de nem tudok jobbat mondani rá, amikor valóban felvillant bennem a remény, hogy nem fog kellemetlen helyzetekbe hozni többet. Főleg nem ilyenbe.
Ismét kitör belőlem a nevetés, ahogy Rebeka drámaian kérdez vissza. Nevetgélve emelem meg mindkét kezemet védekezően, amíg Hádész varázsolja el újra és újra a nő szívét. Nem mondom, én is a mosolya miatt szerettem meg az állatot, de azért remélem nem fogja ismét elfelejteni, hogy ki is a gazdája. Vigyorogva figyelem, ahogy a majom kerül a nő lába elé, aki ugyanolyan örömmel fogadja a nyálas és igencsak lerúgott plüsst, mint magát a kutyát, még bókolni is van ideje. Nagyon pozitív és egyáltalán nem ad okot aggodalomra az, hogy a kutyám előbb szed össze egy nőt, mint én.
Könnyed léptekkel indulok el mellettük, kezeimet mélyesztem zsebeimbe. - Anglia? Ott születtem, majd tanultam évekig - csillannak fel szemeim. - Én is ott lakom. Húha, rendben van, kicsi ez a város, még hozzá kell szoknom - túrok zavart mosollyal ajkaimon hajamba. A hatalmas városok után, ahol megbeszélt időpont nélkül majdnem esélytelen volt találkozni bármilyen ismerősöddel, bezzeg itt nem így működik. Egy utcában, és még egy házban is lakunk, amit olyan hihetetlenül fogadok, mintha azt mondta volna minimum, hogy három gyermekes családanya. Bár meg kell hagyni, nem is nagyon volt eddig időm körbekopogni a szomszédok között, hogy én vagyok én. - Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mit csináltál Angliában? - sandítok oldalvást rá kedves mosollyal ajkaimon, ahogy elnyújtott és hosszabb lépteimet igyekszem Rebekáéhoz igazítani, hogy ne hagyjam le a nőt, még véletlenül se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elvetemült húsz évesként az ember nem gondolkodik azon, hogy benne van a pakliban, esetlegesen, hogyha felnő, akkor bizony találkozhat azokkal az emberekkel, akik akkor a mindennapjai részei voltak. Maradjunk annyiban, hogy velem is ugyanezt történt. A férfi felhívott, időpontot egyeztettünk, majd a neve tudása nélkül - biztos elhangzott, de hogy nem emlékeztem rá, az is biztos - tettük le a telefont. Ennek okán történhetett meg, hogy ahogy Vera bevezette az irodába a férfit, szemöldököm került az égbe, a döbbenet ült ki arcomra, azonban hamar váltotta fel a hitetlen nevetés, ahogy felálltam székemből. A felismerés villámcsapásként ért, mert ugye húsz évesként nem gondolkodsz a régen történteken, azóta pedig annyi idő eltelt, hogy el is felejted, erre itt áll az irodádban puccba vágva. Hamar lerendeztük azt, amiért jött, jöhettek a nosztalgikus - valahol igencsak zavarba ejtő (már akinek) - pillanatok átbeszélése, ami odáig vezetett, hogy újabb találkozót beszéltünk meg a régi szép idők emlékére.
Lábaimat az asztal alatt kinyújtva terpesztem szét, fejemet kissé hátra biccentve lögybölöm whiskymet a pohárban, amíg Ruben visszaér. Homályos emlékeim vannak arról, amik akkor történtek, fiatalok voltunk és rohadtul elvetemültek, mintha nem lenne holnap, és valószínűleg el is hittük, hogy nincs, mert a következményekkel nem számolva mentünk bele minden baromságba, amit lehet már kétszer átgondolnánk. Talán ezért volt meglepő, ahogy Ruben belibbent az irodába egy teljesen új ember képében, mint ahogy én megismertem és ahogy útjaink is elváltak egymástól. A sors fintora, hogy egy ilyen kisvárosban találkozunk ismét, de ha a lehetőség már itt van, akkor nem fogom elszalasztani. Még Reina is büszke volt rám, amiért nem kellett rugdosnia, hanem elindultam magamtól.
- Ch - esnek barnáim Rubenre. - Ez akkor sem volt akadály, ahogy most sem az - viszonzom a vigyort, csak én egy visszafogott kacsintást is megengedek mellé, ahogy poharamat koccintom övének. Az biztos, hogy semmit nem változott az eddigiek alapján, bár, ki tudja? Lehet csak engem tisztel meg az emlékekre azzal az oldalával, amit megismertem. - Kösz a meghívást, rám fér egy jó ivászat - vigyoromból lesz mosoly, mielőtt folytatnám. - És ja, rohadt váratlan volt. Elárulhatnád mit keresel itt, valahogy nem illesz az ország összképébe - ahogy emelem poharamat emelem el arról mutatóujjamat, hogy végig mutassak rajta, majd aprót kortyoljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Talán tényleg én vagyok túl optimista és nem fogom fel ennyire kínosnak és kényszernek ezt a napot, ezt az alkalmat. De mások vagyunk, már ez látszott a teremben is, nem tudhatom, benne mik zajlanak, csak sejtem, hogy talán nem épp a legjobb a kedve, de teszek róla, hogy ne érezze kínosnak az egészet, igyekszem nem túl sok lenni és mégis, elég ahhoz, hogy jót érezzen. Vagy legalább, jót egyen, mert az is van olyan fontos, mint bármi más.
Hamar megkapjuk az asztalunkat, időben vagyunk és ki sem adták másnak, mert ugye, ha valami népszerű, akkor pár perc is necces lehet, van egy türelmi idő, amit tartva még oké, aztán lekerül a tábla és az épp betévedő, erre váró emberek kerülnének a helyünkre. De nem, hamar lekerül a kabát, pillantásom a másikra esik és szelíd mosollyal rázom meg a fejem.
- Megint ez – mintha meg akarnám fedni, de korántsem. – Félreértesz, nem felszedni akarlak, csak megismerni. Mintha barátok lennénk – persze, ezt inkább szánom viccnek, mint komolynak. Hagyom akkor, hogy tegye, amit kell, visszaveszem angolos úriasságom és magamnak húzok csak ki a széket, majd leülök és elhelyezkedve dőlök hátra. Megigazgatom derekamon a pulóvert, amelyet kicsit feltúrt a kabát, miközben figyelmesen hallgatom.
- Nem azért csinálom, hogy ne legyen egyenlőség. Angol vagyok, van bennünk egy eleve udvarias vonal, nekünk ez természetes, mint köszönni, ha találkozunk valakivel. A small talk-ról leszoktam, mert itt senki se vevő rá, de akkor majd figyelek – nem azért csinálom, hogy ettől omoljanak a karjaimba. Nem veszem észre, de értem, hogy mit akar ezzel mondani, nagyon is. – Sose várnám el. Az is idejét múlt, ha már itt tartunk, hogy a férfi keres, az asszony otthon. Karrierista világ, ahol a nőknek is van helye, a szennyest én is ki tudom mosni, ahogy felsöpörni is, szóval nem, nem tartok semmi ilyet. Mások a szokásaink, ezt kell csak érteni. Neked ez ennek tűnik, vagy fogalmam sincs minek, de nem elnyomni akarok senkit – próbálom megértetni vele, hogy fel se vegye, nem azt mondom, hagyja is, csak nem akarom, hogy végképp minden jelet rosszul vegyen.
- Azt hiszem, az nincs az étlapon – amelyet a pincérek egyike épp hoz és nyújt felénk, elveszek egyet és nem adom át neki, akkor hagyom, hogy ő vegye el. Kinyitva lapozgatom és átfutom a sorokat. – De egészben sült csirke igen. Van olyan jó, mint a griff – apró vigyorral pillantok felé, majd a sorokat böngészve próbálom kitalálni, mire vágyom.
- És, hogy állsz a vizsgák gondolatával? – mert lassan az is itt van, a nyakunkon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szól, nem ad ki hangot, mégis, szinte üvölt felőle a csend és a sötétség. Mintha sok ezernyi kéz, szempár és ahhoz tartozó foszlány kínozná, vagy csak egy, de a sötétben, azért is szeretem, sok minden bújik meg. Az ember képzelete pedig élénk, amely csak egy apró kavics, tűnhet bárminek, vagy épp egy megbúvó alak, amely mintha megnyúlna, pokolbéli démonhoz hasonló formát öltene. Vagy csak egy bútor, egy szögre akasztott kabát, amelytől azt hiszed, valaki figyel és figyeli álmod, létezésed. A vízbe lógó láb tulaja is ezernyi új, ismeretlen alakot ölt. Kicsit hunyorogva, kicsit fejem balra tartva hagyom, hogy az alakok táncoljanak a szemem előtt, mielőtt magam is lehunyom pár pillanatra azokat, legfőképp, hogy eltűnjenek, hiszen nincs rájuk szükség. Nem kellenek árnyak, démonok, csak az, aki és ott létezik, egyes egyedül, talán abban a hitben, hogy senki sem fogja megzavarni. Szemem kinyitva szoktatva a fényviszonyokhoz, immáron csak őt látom, ahogy szinte, az előbbi tartásából veszítve, összeomlik, mint egy rozoga ház. Persze, költői túlzással, de egy pillanatra azt hiszem, hogy belealszik a víz ringatózó hangjába, altatódalt dúdol neki a mólónak csapódó hullámok lágy hada. Talán hagyni kellene, talán időt kéne engedni neki, mert talán fáradt, talán gyászol, talán csak a kastély, a világ túl hangos és nem vágyik másra, csak, hogy egyedül legyen. De ahogy billen, úgy látom magam előtt, ahogy örökre eltűnik az apró hullámok között. utána nyúlnék, nem vitás, mert ha nincs is megmentési kényszerem, lelkiismeretem igen. Végül, talán ez szólal fel, nem is én.
Úgy mondom, mintha szüksége lenne szavaimra, amikor mozdul, legalább reagál. Nem a legjobb, hiszen aki csendet remél, annak ez teli torokból üvöltés, pedig hangom halk, lágy, szinte a vízhez igazítva hullámzik felé. Az ég színei gyönyörűek, ahogy mozdulok, közelebb, úgy fest hol engem, hol a vizet, hol a másikat más-más árnyalatba, szerelmes vagyok a lemenő napba, mert olyankor, az utolsó pillanatokban a legszebb, hogy búcsúzik, ha csak pár órára is. A legszebb elmúlás, a legrövidebb, mert mindig tudjuk, holnap újra felkel.
- Teó? – értetlenül ráncolom homlokomat. Kinek lát vajon, kinek hisz? Elé lépve, óvatosan, lassan ereszkedem le hozzá, térdem koccan, törzsem süllyesztem, hogy csak alig kelljen felemelnie tekintetét, hogy lásson, engem lásson. Talán nem véletlen, amit körülötte láttam táncolni. – Teó nincs itt, csak én és a naplemente. Nincs ki kínozzon. Nézz rám, láss engem, add ki – nyúlok felé, de nem érintem meg, csak lássa ujjaim, hogy ha kell, felsegítem, fel, hogy ne zuhanjon a mélybe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

-...na hát szóval így lettem szőke - fejezte be vidáman a néhány órával ezelőtt történt események taglalását. Egyértelmű volt, hogy Zsombor lesz az első, akinek eldicsekedik az átváltoztatástan óra csúfos kudarcával, elvégre hát mégiscsak az ő véleménye számított akkor a leginkább. Így tehát írt neki egy levelet, hogy vacsora után számít a társaságára, és földöntúli boldogság öntötte el, mikor a göndör tényleg megjelent. Számolt azzal, hogy lehet, hogy el lesz hajtva majd, hogy neki most tanulnia kell, mert hát mindjárt vizsgaidőszak, meg hát mestertanoncnak lenni már nem olyan egyszerű, mint az alapképzésen, ugyanakkor tudta azt is, hogy Zsombor ilyen indokokkal nem mondana le a társaságáról.
Kudarcként kellett volna megélnie, hogy ilyen csúfos véget ért a nem pont így tervezett transzformációja, ő azonban igyekezett a lehető legjobbat látni bele. Volt akiknek azt füllentette, hogy direkt festette ilyenre, bár ő is tudta, hogy évfolyamtársai nem lesznek olyan kegyesek hozzá, hogy ne kezdjék el terjeszteni a valódi történetet. Már látta is, hogy végül úgy fog visszajutni hozzá, hogy a termet is felrobbantotta, és az egész csoportot úgy kellett kimenteni. Vagy éppen hogy magával együtt egy másik leányzót is sikerült átváltoztatnia, csak ő nem úszta meg ilyen szerencsésen. Mindegy is volt, a lényeg valójában mindösszesen annyi volt, hogy a lehető legrosszabb színben tüntessék fel a lehető legnagyobb tragédiának beállítva. De Sára eldöntötte, hogy akkor sem hagyja magát.
- Itt leülünk? - biccentett az egyik széles ablakbeugró felé. Nem akarta az egész estét andalgással tölteni, bár máskor az is kifejezetten csábító ajánlat lett volna. Fogalma sem volt, hogy épp merre járnak. A sztorizás és a göndör társasága elvette az eszét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A második számú személy akivel feltétlenül meg akarta osztani csodálatos átalakulásának történetét az természetesen Polli volt, mindösszesen azért, mert mire visszaért az Eridonba már túl késő volt ahhoz, hogy Lilihez rohanjon. Persze lehetett volna annyi esze, hogy valahogy beügyeskedi magát a Levitába, ha már úgyis ott dekkoltak előtte, de a szerelem, az a fránya szerelem persze mindig elvette az eszét. A rózsaszín köd meg miegymás ugye, amiről megfogadta, hogy őt nem fogja sosem elérni, vagy ha mégis akkor normális marad mellette. Jó vicc volt.
Szóval kölcsönkérte szobatársa baglyát, hogy írhasson ezen a kissé kései órán. Nem sokat írt, mindösszesen annyit, hogy mikor és hol találkozzanak. Épp csak becsukta az ablakszárnyat, amin az előbb saját madarát kieresztette, mikor egy másik eszeveszett vad kopogásba kezdett. Csak az iskolai madarak lehettek ilyen agresszívak persze. Gyorsan megszabadította a kis tollast küldeményétől, és hangos kacagásban tört ki, amint elolvasta tartalmát. Egyre jár az agyuk.

Rendesen elfáradt az óra alatt. Nem volt valami pihentető az éjszakai alvás, szóval a mágia nagyon sokat kivett belőle. De végig ott volt mellette Flynn, hogy támogassa a nehezebb pillanatokban. Mosolyogva köszönt el tanárnőjétől, hogy aztán leszökdécselhessen a lépcsőn, tudva, hogy odalent már várnak rá. A sárkányróka, mintha csak tudta volna, hogy ki vár rájuk odalent fénysebességgel előzte meg és lökte fel majdnem gazdáját, hogy odalent azonnal Lili ölébe ugorhasson. Mi tagadás, az állat legalább annyira szerette a szőkét, mint a saját gazdáját.
- Ne haragudj, kicsit túlpörgött - nevette el magát, mielőtt ő maga is lehuppant volna a páros mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Egy nehezebb nap után jár a jutalom, legyen az bármi; egy könyv olvasása, vásárlása, bármi vásárlás, séta, akármi, csak annak fogjam fel, hogy ezzel magamnak adok pluszt, amiért ezt is bírtam. Megígértem Ákosnak, hogy nem fogom magam túlhajszolni, nem leszek olyan „stréber”, mint az iskolában, amikor még ott volt ő is és az istennek se tudott kicsalni a könyveim mellől még ő sem, csak nagyon ritkán, de akkor is mormoltam magamban a sorokat. Nehéz ez, mert megszoktam, talán az, hogy előrébb jutok, ennek az eredménye, mert míg azok, akik nehezen vagy sehol nem haladnak, a hátam mögött mondanak mindent, hogy miket csinálok, kinek akarok épp benyalni. De ez a pörgés, ha nevezhetem így, a saját magam üteme. Ma mégis, az lesz a jutalmam, hogy leül és írok pár sort, oldalt, teljesen újat, folytatva az előző történetszálat. Nem, még nem kaptam visszajelzést arról, amit leadtam, csak, hogy feldolgozás alatt áll, de nem is lehetek türelmetlen, nagyjából sejtem, mennyi civil lehet, aki egy-egy jó vagy épp rossz történetét próbálja kiadatni. Ez nem olyan egyszerű folyamat és nekem türelmesnek kell lennem, hiába hiszem azt minden bagolyra, hogy azért jön – bár kiemelten kértem, hogy a munkahelyemre biztos ne szállítsák, így otthon fog várni, valamikor. De nem ma, talán holnap.
A jutalom előtt, azonban kezdjük valami kisebbel. Betérve ide, egy kávét kértem ki, és egy képviselőfánkot, mert imádom, hogy a kicsit sósabb tészta keveredik a töltelékkel, egyszerre. Én szeretem a sültkrumplit a fagyiba mártani, a csokival bevont ropikat – nem tudom hirtelen, milyen név van rá hivatalosan -, az édes-savanyú mártást, a gyümölccsel megspékelt, kezelt sajtokat. Másoknak ez néha inkább kiakasztó, de az jobban, hogy a húst nem veszem magamhoz, így hamar elillannak afölött, hogy a krumplimat a ketchup helyett hova mártogatom. Megszokták. Épp a kávémat keverem közben, a kulináris gondolataim között és tekintetem egy kisebb papírhalmon pihen. A legújabb kiadványok, átiratok, rendeleteket tartalmazza, amiket jó ha tudunk, még ha nem is a mi köreinkbe tartozik és rendszeresen tolja félre mindenki, én legalább egyszer átolvasom, veszteni semmit nem vesztek vele. Egy új sort kezdenék, de csak az elejéig jutok, ahogy felcsendül egy kellemes hang, amely azonnal ismerőssé is válik. Elsőre értetlen pillantásom hamar mosolyba megy át, amint a bájos arcot pillantom meg, azét, akinek eltévedt hógolyóm csattant a közelmúltban.
- És valóban – egyenesedem ki, ujjaim közül kiengedve a kanalat. – De örülök is, hogy látlak. Sikerült azóta megnyerned egy hógolyó-csatát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Áhh, hogy a véletlen, mint most is, mert ezt nem lehet irányítani. Ha egy mogorva öregasszonyt találok el, már otthon lennék, ha egy gyereket, lehet még mindig, de őt sikerült és nem vagyok otthon és nincs is kényszerem futni, mert felesleges. Egyszerűen tettük, amit és bár kaptunk pillantásokat, csak nevetni lehetett rajta. Pedig engem ennek zavarnia kellene, mert nem vagyok átlagos civil, van, amit képviselnem kell, ahogy annak idején a tanulásba fektettem mindent, most, pár percre annyira átlagosnak éreztem magam, mint bárki más.
- Rendben van – egyezek bele végül én is, hogy legyen így, nem akarok ráerőltetni egy dátumot, amikor lehet, valami, valamelyikünknek közbe is jön és már nem lesz megfelelő. Nem tudom igazán milyen ez, mert én leginkább mindig is terveztem, számoltam az időmmel, nem árt azonban, ha megismerek másfajta szemléletet is. Vagyis, nagyon úgy remélem, hogy ezzel sincs gond.
- Ó! Hogy úgy. Igen, annak nevezik. Szép szakma mind a kettő – mosolyodom el, bár nekem sosem volt akkora energiám egy ilyen szakmához, de máshogy szolgálom a közt, ha lehet így nevezni. Őrzöm a rendet, hogy a hozzá hasonlók és a szülők bőven biztonságban tudják gyerekeiket mind a faluban, mind a világban talán. Nem szokásom hencegni vele és köpenyt kérni érte, csak tényként szoktam közölni, amiből látni, hogy mi energia van benne. Olyasmi ez, amit lehet nem értenének meg, hogy ki miatt áldoztam fel – nevezzük így, igen – az álmomat, azt, hogy mást csinálnék talán, ha nem is regényeket írnék főállásban, de valami írás. Lehet újságírnék, nyomoznék másképp, lehet, csak komolyabb lapokba értekezéseket, vagy lektorálnék. Fogalmam sincs, mert, miután semmi sem lett belőle, képzelegni sem képzelgek tovább. Annyi van, amennyit titokban a fiókban rejtegetek és dédelgetek.
- Szabad bizony, minden kincs, ami annak van tartva – legyen az egy kisállat, egy teáskészlet, vagy csak gondolat, személy. Minden azon múlik, ki gondol így rá. A kis hangra aprót nevetek, mert ez az a tipikus hang, ami mindenkiből ezt váltja ki, akaratlanul, ahogy a sok mosolygás között jön a görbe könnyen, vagy más ásítása után következik a sajátunk. Elcsendesedve hallgatom őt, aprókat bólogatva ismerem meg egy kicsit a történetét. Érdekes, a menekülés is, meg a hazatalálás is, ahogy minden, ami elhangzik. Mások élete, egy más történet, amelyet a sors ír és valami hatalmasabb erő, ki miben hisz. Én az emberekben, mindenki a saját maga írója.
- Azok sokkal szebbek, mint a zsúfolt belváros – bólintok, ahogy Pest vagy épp más város peremkerületein kényelmesebb mozogni, mint a fojtogató közepében. – Nagyon kedves tőled, hogy betartottad az utolsó kérését. Elhoztad őt magaddal, így most már biztosan nyugodtan pihen. Nem a legnagyobb, legjobb ország, ez tény, de szeretem – mert nem vagyok én vérmes hazafi ugyan, de szeretek kirándulni, akár a határokon belül is, még ha sokszor nem is teszem. Családdal esett meg, vagy épp Ákossal, újabban inkább egymagam, ha úgy adódik.
- Értelek, értelek, akkor az annyira mégsem jó az. Nem vagyok tökéletesen ismeretes erre, diákéveim alatt láttam annyit, amikor néha lejöttem. Otthon ülős típus voltam – vagy inkább magam zártam be. Elindulunk végül, hát legyen most ő az útitársam és talán ő is talál valamit. Véletlen, mint ahogy most engem. Jobban fogok rá a dobozomra, majd bólintok.
- Remélem, megtalálod amit keresel. Addig meg sétálunk egy jót – és bár ugyan nem tervezzük a világ megváltását, de szeretek beszélni és hallgatni, így, kölcsönösen, mikor miről folyik a szó, de hiába a kis kerülő, amit teszünk, így is ez volt a legrövidebb utam hazafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Határozottan nem tetszik neki az a mosoly, de ennek akkor sem adna hangot, ha amúgy olyan beszédes lenne. Nem kell neki, hogy belerángassák a rosszba, a rossz mindig megtalálja egyedül is, segítség nélkül. Lásd, ezt a szituációt. Bár igaz, hogy ebbe valójában Kende keverte bele. Francba, oda a csodás elmélete.
Neki is határozottan jó a kedve, főleg miután minden felgyülemlett negatív energiát le tudja így vezetni. Az, hogy nem vigyorog harminckét foggal meg nem vevő a hülye poénokra nem jelenti azt, hogy rossz kedve lenne. Sőt, amikor látja hogy a szőke sem ma kezdte ezt a sport dolgot a hangulatgörbéje még inkább felfelé ível. Egyelőre nem igazán találta meg itt azt az embert, akivel osztozhatna ezen a szenvedélyen. A szobatársa aranyos lány, de ha elvinné futni ötszáz méter után vihetné a gyengélkedőre. Neki vagy kemény edzőpartner kell, vagy semmilyen, így eddig inkább ez utóbbit választotta, hogy senki ne legyen a terhére. Amúgy sem hozta össze a sors olyanokkal, akikkel nagyon jól kijött volna - Belián kivételével.
Majdnem ismét megforgatja a szemét a foggal levett kesztyű láttán. A nagymenő. A kérdésre viszont már vigyorogva, duplapacsival felel. Hivatalosan kick-boxolni járt, de volt az óra keretén belül egy másik edzővel rendes boksz is, szóval így mindkettő egyszerre. Jól járt vele amúgy, mert sokkal több mindent tudott így elsajátítani, mint aki csak az egyik, vagy csak a másik technikát tanulta.
Egyelőre nem nevez be egy második körre, ugyanott ül, ahol eddig. Érzelemmentes tekintettel figyeli, ahogy Kende megszabadul a pulcsijától, nem különösebben izgatja a póló alól kivillanó bőr látványa. Neki is vannak kockái, minek nézegesse másokét? Határozott bólintással jelez igent, hogy szívesen fogadja ha kiszolgálják. Neki csak jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

#Scaredthehelloutof
#soseláttam
#űrutazás
#Ádám

Természetesen nem tudott egyszerre enni, háziállatozni és még gépelni is a barna, így míg előbbit szimplán a szájába biggyesztve tartotta, addig kisállatára nem is figyelve gépelt a régi telefonján. Olyannyira el volt saját kis világában, hogy a folyosóról érkező hangokra se figyelt fel, pedig alapjáraton nincs baj a hallásával, pláne, hogy kis szalamandrája is éberebb lett egy pillanat alatt.
Szóval még egyszer. Süti a szájban, telefon a kézben, a gyík meg a vállon, erre a semmiből a lány elé ugrott ez a figura. El lehet képzelni, hogy Marina mennyi mindent őrzött meg kincseiből. Felsikkantva ugrott egyet hátrébb, közben nem hogy csak a süti esett ki a szájából, de az elektronikus eszköz is a kezéből. Hangosan csattogott végig két három lépcsőfokot is lefelé, de a barna túlságosan el volt foglalva azzal, hogy az előtte álló... feketeséget nézze ahhoz, hogy olyan apróságokkal foglalkozzon, minthogy túlélte-e a telefonja az esést.
- For søren! Mi a fészkes fene... vagy te? - kérdezte teljesen kiborulva dán akcentusán, és megtartva a kettejük között kialakult egy méteres távolságot mutogatott az előtte lévő alakra. A kis szalamandra perzselni kezdett a hátán, ahogy érezte gazdája félelmét, de az igazi tűzijátékkal még kivárt.
Amint a másik alak mozogni kezdett, a lány úgy kezdett el lassan hátrálni, és jobb keze azonnal kiszabadította tartójából mélyzöld pálcáját.
- Figyelmeztetlek, hogy rengeteg átkot tudok rád szórni egyetlen rossz mozdulatért - fenyegetőzött azonnal, meg sem várva, hogy a fölé emelkedő alak valamit szólhasson. Valamiért még a hátán is felállt a szőr az alakot látva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

#kitudjamileszebből
#Lokiéknál
#aszökés
#Loki

Alig hogy elfekszik a barna is az ágyon, máris valami könnyedséget érez meg magában. Először furcsálni kezdte, hiszen nem lehet, hogy ilyen gyorsan hasson a szer, csak aztán rájött, hogy a szökési terve miatt a vacsorát is kihagyta, tehát nincs minek felszívnia az anyagot, és az akár azonnal is képes hatni. Így már megvan miért érzett hirtelen hihetetlen késztetést arra, hogy elkezdjen az ágyon ugrálni.
Loki magyarázatára azonnal elkezdett maga is rötyögni, ilyen lassú hullámokban, mintha maga se tudná eldönteni, hogy most tényleg nevetni akart, vagy nem. Fejét barátja felé fordította, és úgy nézte a másik íriszeit, közben pedig hagyta, hogy ellazuljanak a tagjai. Viszont a kérdésre egy pillanatra mintha visszanyerte volna a gondolatait. De tényleg csak egy kis időre, mert mikor már a plafon fele nézett ő is, addigra már el is szállt a bú.
- Nem tudom. Semmit nem tudok - magyarázta. - Olyanok a napjaim, mint abban a mugli játékban, tudod, ahol az a kis figura a bajusszal ugrál, és meg kell mentenie a hercegnőt. De sose tudhatod mi vár a következő részben - magyarázta a lány, és igen kedves olvasó. Marina Darik a Mario Kart játékhoz hasonlította az életét.
- De ha már bál, van egy dolgom, ami hosszú hónapok óta lenyomja a lelkem - mondta a hosszú bevezetőt Mae, és kezét is a mellkasára helyezte. - Emlékszel a színpadra? Aszt hiszem akartam azt a csókot - vallotta be. - Tessék, kimondtam! - tárta szét a karjait, és maga se tudta miért tesz ilyen meggondolatlan dolgokat. Ja várj, mégis.
- De aztán tudod, jöttek azok a dolgok Boróval, és hát melegen nem vágyhatsz egy fiú csókjára - nevetett magán a lány, mintha csak olyan eszeveszett dolgokat mondana. Bár igazából ő maga sem tudta, hogy pontosan miért falaz már megint. Mert azért egy hangyányit még mindig tudta, hogy nem volt normális, amit a belsője tett vele, amikor olyan közel voltak egymáshoz. De közben meg sokkal durvább volt, amit a rellonos lány váltott ki belőle. Most meg csak beszél össze vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Mostanában megint sokat fáj? - érdeklődöm tartva a választól, mert volt egy időszaka, ami már engem is kiborított. Jössz enni? Nem fáj, a fejem. Jössz a kertbe? Nem, fáj a fejem. Szóval nem volt olyan vicces az egész. Főleg, miután elcsapta a gurkó, eléggé aggódtam miatta. Most meg már megint kéne, csak lassan megfordul a dolog, és miattam kell, hogy éppen milyen baromságot művelek.
- Ó, hát persze ez így szokott menni. Lóránt Emmát nem bántják a prefik, mert már végzős - rázom meg a fejem, hát ilyenkor szeretnek igazán szivatni, hogy ha véletlenül elkapnak egy ötödévest, hiszen ha adnak még egy kis büntetőmunkát az agyfasz mellé, amit a VAV ad, az különösen idegesítő tud lenni. Ezért jobb is, hogy én nem vagyok prefektus, mert ilyenkor biztos kiélném a gonoszkodós hajlamaimat. De azért megölelem őt, mert hiányzott végül is, meg milyen tesó lennék, ha nem tenném. Jó néha látni, hogy él és virul, meg egyben van és nem tévedt el, meg úgy nagyjából semmi baj vele.
- A Lórántok eddig nem buktak meg, szedd össze magad kisanyám - kuncogok, és élvezem, ahogy kikéri magának az orrpöcit. Aztán lecsüccsentetem magam mellé,de egy szusszanásnyi időt sem hagy. Sajnos most nem megy a faarc, egyből lesápadok kicsit és elkapom a teikntetem. Hát baszki, miért kell neked egyből a közepébe vágnod? Hmm?
- Először is, énis érdekeljelek, de ne jobban, mint a vizsga. Én itt leszek később is, szóval majd ha levizsgáztál, lehetek megint én az első, ha nincs pasid, vagy csajod - pro levita díjas magatartás, igaz? Először tanuljon, aztán jöhet a tesója. - Na, már megint mit hallani? Hogy megcsaltam Babettet? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Remélem erre gondolt, mert ha nem, elég ciki lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Csak próbálom kidörzsölni az álmot a szememből, ahogy haladok a folyosón. Halála csend van, még cipőm sem csak nagy zajt a kövön. Ezért nem is számítok rá, hogy találkozom bárkivel is. A konyhához befordulva így még jobban meglep, sőt megijeszt kicsit a navinés. Ahogy kis híján beleütközöm, arcomban találom göndör hajkoronáját, míg a sajátom kócosan szálldos a fejem felett. Kócos hajamba túrok bele esetlen köszönésem közepette, amit valószínűleg nem hallott a másik, mivel ő is abban a pillanatban szólalt meg. Én is csak lihegek, akárcsak ő, és zavartan birizgálom egyik kócos hajtincsemet.
- Aha - sikerül végre felnéznem rá, így most már a barna szempárt fürkészem. - Én... öhm... lemaradtam a vacsoráról - nem is tudom, miért érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell, azt meg pláne nem, miért érzem úgy, van szégyellni valóm - Sietnünk kell - pillantok az órámra, ezzel elintézve, hogy ne kelljen a lányra néznem. - Mindjárt takarodó - teszem hozzá, bizonyítékképpen pedig felé fordítom a csuklómat, hogy lássa az időt.
Végül én indulok meg, és nyitom ki a konyha ajtaját. Odabentről kiszűrődik a sürgölődő manók zaja. Tányércsörömpölés és a vékony hangocskák egyvelege egy szinte már idegesítő szimfóniának hangzik. Az ajtót kitárva megvárom, hogy a navinés belépje rajta, majd én is követem. A manók egyszerre fordulnak felénk. Van, amelyik morcosabban néz, és inkább a helyiség másik felébe húzódik, mások viszont már fogják is a nagy tálakat, bennük a vacsora maradékával. Jobbomon feltűnik egy idősebb manó, és akár akarom, akár nem, kezembe nyom egy tányért, hogy az előttem álló másik már tegye is rá a frissen melegített csirkét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem akartam belemenni a témába, de azóta bennem van a kérdés, mióta fülembe suttogta félelmét. Mivel tudom, hogy nem az országba való visszameneteltől fél leginkább, hanem attól, hogy maga mögött kell hagynia, csak még rosszabb érzést kelt bennem. Hogy hagyhatna itt, amikor az igencsak burkolt mondat mögött is megértettem azt, amit akkor és ott valójában mondani akart nekem? Ki lehetne még egy olyan az életemben, mint Rin, aki ki sem mondja, mégis tudom mire gondol? Hősiesen bevallanám, hogy szívemet szorongatja az érzés a tudatra, hogy itt hagy, de úgy vagyok vele, ha mennie kell, mert neki úgy lenne jó, nem tartanám vissza. Menjen, valahogy el tudnám fogadni, az már más kérdés, hogy nehezen, de végül is… nincs hozzám kötve.
Akaratlan nevetek fel a hasonlaton, amit használ, bólogatva közlöm, hogy figyelek és értem, amit mondd, csak éppen a beszéd nem megy a röhögéstől. - Tudom-tudom, és oké, csak… szólj, ha menned kell - vonok aprót vállaimon, mintha nem lenne olyan nagy dolog, pedig igenis az, de még mindig nem én döntök ebben, ahogy nem is ő, és még csak beleszólásunk sem lenne, hiszen ki hallgatna két tizenévesre? Jó, nyilván el tudnám érni, hogy meghallgassanak, de benne van a pakliban, hogy csak rontanék a helyzeten vele, amit Rin sínylene meg. Nem tehetem.
Bólintok, jelezvén ismét, hogy figyelek, ám amit mondd, nem nevetést vált ki belőlem. Kékjeim kikerekednek, ahogy a plafont bámulom, lassan, szinte már kínzóan lassan fordulok Rin felé, aki folytatja a halandzsázást, miután kimondta a lényeget. Mert ez a lényeg. Azt akarta, hogy megcsókoljam? Mégis miért? Kékjeimet függesztem arcára, ahogy nevetgél magán, de nekem még csak ajkaim sem remegnek meg, hogy legalább az inger meglenne. Mert nincs. Nagyon nincs. Tudom, mit érez, mert valahogy bennem is hasonló érzések kavarogtak, mindössze nem voltam képes egy ilyennel elrontani azt, ami köztünk van, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy szívem nem dobogott kicsit hevesebben akkor, ahogy most is. Annak ellenére, hogy végtagjaimat szinte alig érzem, és fejem is kissé ködös, hirtelen támaszkodom fel és tapasztom ajkaimat Rinére. Egyik kezemmel támaszkodom meg feje mellett, ahogy fölé tornyosulva hajolok lejjebb, míg másikkal könyökölök az ágyon továbbra is. Nem nyújtom el a csókot, nyelvem épphogy beférést kért Rin ajkai között, amikor megszakítom és eltávolodom tőle. Csillogó kékekkel pillogok le rá, és valószínűnek tartom, hogy ugyanolyan meglepettség ül ki saját arcomra is, mint Rinére fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Különösen kellemetlen érzés, amikor nem is a családod miatt érzed magad szarul - az elvárásaik ellenére sem -, hanem mindenki más miatt. Szeretek hazajárni, nem véletlen Finnország volt az úticél, miután szó nélkül hagytam mindenkit magam mögött, akik fontosak nekem. Ha kaptam is a burkolt célzásokat a jövőmre nézve, anyám mégis kedves mosollyal ajkain mesélte el, hogy ő is sokszor érezte így magát, amikor annyi idős volt mint én, és tudja milyen érzés. Mindezek után hazudjam azt, hogy mekkora nyomás nehezedik a vállamra, ha hazatérek? Lényegében igaz, csak nem a közvetlen közelemből kapom. Mint most. Vállamat érintő nyomásra szeppenek meg, oldalra fordítom fejemet, és a srác kedves mosolyát meglátva nevetek fel halkan, mégis érezhetően hitetlenül. Tincseim közé fúrom ujjaimat, amíg igyekszem úrrá lenni a nevetésen, ahogy követem a másikat. - Micsoda bölcseletek, Reiner - vigyorodom el szélesen. - De igazad van - bólintok egy aprót, ahogy egy nagyobb lépéssel kerülök mellé ismét a kanyar után.
Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, ahogy fejemet kicsit előre hajtva sandítok rá oldalra. Versenyen? Amíg szünetet hagy magának, hogy összeszedje a gondolatait, én gyorsan mérem végig tetőtől talpig a fiút, aki korához képest igencsak… széles. Nem jut más szó eszembe, végül magam elé nézve ismét, elkapom Kende felkarját, hogy óvatosan a folyosóra vezessem, amin szánt szándékomban áll tovább haladni, nehogy véletlen elváljanak útjaink. Közben hegyezem fülem minden szavára, de nem vágok közbe, megvárom, amíg befejezi. Halkan nevetek, mégis ki gondolta volna, hogy nem a sötét miatt? Pedig én tényleg kezdtem azt hinni, majd kékjeim kissé kikerekednek, ahogy kiejti a kaja nevét, és még ő is meglepődik. Ennyi év távlatából mégis hogy emlékszik ilyenre az ember? - Különös, hogy te mennyire tudod ezt értékelni, ahogy fel-felvillannak az emlékek, míg én, aki ott élek, ezeket észre sem veszi már, nem? - mosolyodom el, mielőtt folytatnám. - Tudom, a fekete cucc - ingatom fejemet kicsit töretlen mosollyal. - Szeretem az ízét - akaratlan nyammogok kicsit, mielőtt szusszanva fordítanám fejemet Kende felé.
- Kitalálom mit sportolsz, mert nem akarom szarrá unni magam, amíg végzünk, így legalább telik az idő, és a portrét sem kell nézned - mégis megállok a folyosó közepén, kezeim zsebeim mélyére süllyesztve fordulok teljesen Kende felé, ahogy ismét végig mérem, lassan, féloldalas mosollyal ajkaimon cselekszem meg, kissé megrebbenő jobb szemöldökkel állok irányba, hogy tovább induljak. Halkan hümmentek egyet. - Széles vállak és hát, erősebb fogás az átlagnál… - összegzem inkább magamnak mintsem neki, az eddig tapasztaltakat, azonban szándékosan nem folytatom hangosan, csak magam elé meredve játszom tökéletesen azt, aki elmerül a gondolataiban, hogy tényleg kitalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

#kitudjamileszebből
#Lokiéknál
#aszökés
#Loki

Igazából a téma komoly volt, és talán Mae is jobban kifejtette volna barátjának, hogy nem a saját döntése miatt menne el, sokkal inkább a kényszer szülné a helyzetet. Félt tőle, hogy egyik nap az apja közli, hogy haza kell mennie. Hogy nem jöhet többé Magyarországra, mert csak rossz hatással van rá. Sőt, egyenesen rettegett tőle, hogy bezárják abba az otromba nagy lakásba, és sokáig még az utcára se mehet majd. Levágják a szárnyait, hogy kedvükre tanítsák meg fütyülni.
- Ha megyek, te lehel az első, aki tudni fog róla - zárta le inkább a témát. Nem akart szomorú lenni. Bolondságot akart, amíg csak lehet. Talán ezért is ismerte el azokat az érzelmeket, amelyek időről időre felülkerekednek rajta. Hogy zavarban volt-e közben? Kicsit. De a szer miatt csak szimplán mókaként fogta fel ezt is. Nevetgélt, és csak lassan fogta fel a csöndet, ami Loki körül gyűlt. Már épp fordult volna mosolyogva, hogy megjegyezze, hogy ilyen se sokszor van, hogy a szöszke szavak nélkül marad, amikor megérezte az ajkakat sajátján. A hirtelen rátörő zavart gyorsabban legyűrte, mint alap helyzetben tette volna, és egy pillanat múlva reagált szája a fiúéra. Szétnyíltak ajkai, de a csók megbomlott. Kitátotta szemeit, amire nem is emlékezett mikor hunyta le, és úgy nézte a másikat, mintha csak akkor fogta volna fel, hogy az Loki. A legjobb barátja. És a nyelve majdnem az ő szájában volt.
- Wow - szakadt fel a lány mellkasából, és elmosolyodott. - Hát erre megérte hónapokat várni - kuncogott, bár őszintén nem tudta megmondani, hogy pontosan min. Mert hogy a szőke tényleg jobban csókolt, mint ahogy elvárásaiban. - De jobb lesz, ha befejezed azt a csókot, mielőtt a testvéredet kérem meg, hogy tegye meg helyetted - cukkolta egy kicsit, és huncut vigyorra húzódtak a barna ajkai. A szituációhoz képest túlon túl jókedve volt, de a tündérpor annyira elködösítette az agyát, hogy még csak azt sem fogta fel teljesen, hogy miket mond. Mintha csak egy végtelenül groteszk álom lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

muszáj beszélnünk

---

Kinek mi a sok. Lehet neki az éves kettő is, lehet csak a napi szint. Nem tudom, mert elvileg fel kellene jegyeznem, hogy mikor és mennyire fáj, mert akkor tudják megmondani, kell e erősebb bájital, bármi egyéb, csak én nem szeretném vagy elfelejtem, mert átalszom a napot vagy tényleg elfelejtem. Ezt azonban neki nem mondom, mert bár jóslástanból nem vagyok jó, de most minden galleonom feltenném arra, hogy kiakadna. Vagy egyből a gyengélkedőre rángatna el. Na azt nem.
- Többet. De sokat olvasok, magolok, csak túl van terhelve – legyintek, hogy ne is aggódja túl, tovább, felesleges. Ha majd nem bírom, szólok, addig meg simán bírható az egész.
- Nem mondtam, hogy nem bánthatnak. Csak a fél iskola kint lóg éjjel, belefér, meg veled vagyok, kész. Ennyi elég legyen nekik – nem mintha amúgy annyit kint lennék éjjel, szeretek aludni is, kell is, szóval nem leszek a top 10-ben kihágásügyben. De igen, nem lenne mégsem kellemes, mert hát, ilyenkor pont nem hiányzik a plusz munka akármivel, nemhogy még valami hosszú és szívással téli feladattal. Nem adom meg ezt az örömöt. Nem tudom mennyire büszke rám azért, mert nem rontom a bajt, amúgy sem vagyok olyan alkat, akit mintha felhúztak volna és sose merülne ki az elem. Elég bolond van erre amúgy is. Inkább hagyom, hogy kiélje a szeretetrohamot ölelés formájában, de szavaira csak a szemeim forgatom meg.
- Mindig kell egy rebellis. Legalább ebben az első leszek – őszintén, nincs hajlamom a bukott diák szerepére természetesen, mert nem tervem nekem ilyet tenni, csak éppen nem tudok ellene, ha mégis sikerül. Nem vagyok a vizsgán, nem látom most a kérdéseket, az, hogy nehéz, tág fogalom, bármit rejthet. Inkább terelek és milyen jól teszem! Nem lehet nem észrevenni, hogy az előbb még vigyorgott, mint a tök, most már egy az egyben eltűnt ez, nincs ott más, mint talán, egy kis félsz? Mitől rettegsz, kedves bátyám? Hiszen a testvéred vagyok, nem a bírád, velem mindent megoszthatna, de nem teszi. Direkt, már azért is vesébe látó tekintettel vizsgálom őt, mintha már ebből is mindent tudnék.
- Mmmmh – húzom az időt, míg meglelem fejemben az információmorzsát. Addig is izgulhat, de pár pillanat múlva folytatom. – Nem, vagyis nem éppen. Valami buliról meg csajról, aki nem Babett. Illetve Karola neve is felbukkant. Szóval, akkor megkérdezem és akkor te mondhatod el; van valami, amiről beszélni akarsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ahogy a csók megszakad, kissé hitetlenül pillogok le Rinre. Komolyan megtettem. Így utólag már nem tudom hova, de szívem hevesen kezd el dobogni. Keresem magamban az okokat, de nincsenek, mindössze elég volt annyi, hogy azt mondta, akarta akkor és ott, hogy megcsókoljam, csak én nem tettem meg. Ugyanúgy bennem van a kérdés, hogy mégis miért akarta, amikor ott van az Ombozi, akiért elvileg szíve repes a lánynak, most mégis…
Szinte megfagyott a levegő köztünk, amit végül Rin megszólalása tör meg. Megkönnyebbülten mosolygok vissza rá, legalább az biztos, hogy annyira nem volt szörnyű, mondjuk ebben van tapasztalatom, és egyelőre valóban nem panaszkodott senki. Mosolyomból lesz szemtelen vigyor, ahogy folytatja, nevetve túrok szőke tincseim közé. - Ezt örömmel hallom - bennem akad a szó, pedig folytatnám, de Rin megelőz, és olyat mond, ami egyáltalán nem tetszik. Nyammogva forgatom meg szemeimet látványosan, széles vigyor terül el ajkaimon végül, bár legszívesebben durcásan a világból kifutnék szavaira, hiszen ismét testvérem van porondon, de ehelyett visszahanyatlok az ágyra, miközben Rin karját megfogva rántom magamra és csókolom meg azonnal ismét. Kérésének eleget téve most nem finomkodok, azonnal elmélyítem, nyelvem hívja az övét táncra, bármennyire is idegen és félelmetes, hogy éppen a legjobb barátomat csókolom. Jobb kezem csúszik arcára óvatosan, füle mutató- és hüvelykujjam között helyezkedik el, másik kezemmel simítok hátára. Idegen, mégsem érzem azt, hogy helytelent tennék éppen, pedig mindennel ellentétes, amit eddig átéltünk együtt. A por jótékony hatása lenne, hogy a ködös gondolataim között nem jön át a sziréna, ami jelzi, hogy valami nem oké? Felszabadultan csókolom őt, hátára csúsztatott kezem cirógat végig gerince mentén közben, mintha mi sem lenne természetesebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Tudja, mennyire feszült helyzetet teremt egy mondatával, pillantásával, de a tény, hogy tudja, mit tesz, még nem elég ahhoz, hogy mondjuk esetleg ne tegye meg. Pedig mindketten csak rosszul érzik magukat utána. De nem lehet egy hegesedő sebet nem piszkálni, túlságosan viszket ahhoz.
Tobias számára nem elvi kérdés, mégcsak nem is döntés joga, hogy valami grandiózus nagy összképet keressen, hogy túllépjen a hétköznapi feladatai elvégzésénél. Ő mindent lát. Egyedüli megoldás erre az volna, ha itt se lenne, ha nem jönne el, ha más munka után nézne, ha megmaradna az otthona kényelmében, kutyáival, Ruval. De már megtanulta, hogy úgyis megtalálják a rémek, jelenében s múltjában egyaránt kísértik. Egy olyan embernek, aki nem felejt el soha semmit, nincs megnyugvás.
Elharapott, rövid kérdésére Tobias Martinra pillant szeme sarkából, majd lecsüggeszti állát, a földet nézi, nem felel. Mit mondjon? Már megint, igen. Megtalálták egymást, keresés nélkül. Legalábbis Tobias részéről nem volt szándékosság a dologban. A másikról nem nyilatkozhat. Ez itt - ez a munka, ez az eset, ez a nyomozás - róla is szól. Ellene dolgozik. Miatta van itt - miatta is. Érte. És igen, jó volna nem egyedül harcolnia, újabb pillantással felel csak - szemöldökét felvonva üzeni, azt hittem, nem vagyok egyedül, de aztán csak elfordul, nem akarja ő most kérdőre vonni, nem kér ő semmit tőle, soha nem tette.
- Én az összképből rekonstruálom a részleteket - forgatja vissza a szavait, mert azért azt nem lehet, hogy még mindig itt tartanak. Persze, innen nehéz tovább lépni, ez egy olyan megemészthetetlen velejárója Tobiasnak, ami örökké vissza fog csapódni, amit annyira kevesen értenek meg, hogy talán csak három emberről merné kijelenteni, hogy érti s soha nem vádolná kifogáskereséssel. Az élet iróniája, hogy a háromból az egyik pont az, aki miatt ma itt vannak.
Nem is akarja ezt tovább boncolgatni, végezzék el inkább azt, amiért jöttek. Ahogy beérnek az épületbe, Tobias lassítás nélkül vonul végig az előteren, karjával mutatva csak, merre mi történt. Hol tartották fogva a gyerekeket. Hol folytak a kísérletek. Ez utóbbinál már megáll, itt több olyan eszköz is van, amihez nem mert senki nyúlni. A helyszínen dolgozók kitérnek az útjukból, kiürül a terem, mikor belépnek. Évekbe telt, mire Tobias eljutott ide, hogy a kollégái tudják, mire van szüksége, mit vár el, s ezért cserébe mit tud nyújtani. Még vannak azért bökkenők, de nagyjából egy-két pillantás, szó elég, hogy visszazökkenjen minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Annak ellenére, hogy a szerelmi életeinkről nem szoktunk beszélni, nem lepett meg anno sem az új kapcsolat híre, sem az, hogy most felkeresett - bár maga a helyzet, amibe került, az meglepett nyilván, merthát mit tudtam én, mi folyik egy idegen ember fejében; de az, hogy itt van, az annyira nem, örülök, hogy megkeresett. Ami pedig a párválasztását illeti - soha nincsenek előre berögződött elgondolásaim. Nálam a heteroszexualitás nem a default. Nincs default. Mindenki tabula rasa, aztán amit tesznek, éreznek, mondanak, azzal töltik meg önmagukat.
Vállamat próbálom mozdulatlan tartani, kinyúlok az egyik karommal s megragadom a tekercs törlőpapírt, amit a gyerekek szoktak használni, hogy takarítsanak fel maguk után. Odateszem Belián keze ügyébe, aztán visszatérek a párnaságomhoz. Mivel nem tudok bólogatni ilyen formámban, csak hümmögök néha egyet, hogy értem, hallgatom, hallom. Szóval nincs összetörve; ez reményt kelt bennem, aminek nem adok hangot, megtartom magamnak. Elég ha kettőnk közül csak az egyik olyan buggyant, hogy mindenben reményt lát, s mindig azt a fránya silver liningot keresi. Ég a ház, de én boldog vagyok, mert lepisili egy kutya a kerítést.
- Ne, nem is jó ötlet folyton zaklatni. Nem felejt el az ember ilyenkor írni. Ha nem ír, az csak szándékos lehet. - Valószínűleg ezt pont nem akarja hallani, de ez a helyzet.
- Lehet, hogy nem egészséges, de szerintem csak így éri meg. - A selejtes jelzőre szeretném kicsit leborítani a székéről, ám mégsem teszem, kedvesaranyos vagyok s csak bordán pöckölöm a könyökömmel. A kiürült bögréjét - meg a sajátomat is - újratöltöm, aztán visszahelyezkedek kispárnának.

Valami szépet? Szusszanósan nevetek egy aprót; merthát a szépről nekem mindig egy ember jut eszembe, róla meg nem lenne tisztességes pont most mesélnem, mikor a másik szíve töredezik, ha nincs is még összetörve teljesen.
- Tegnap apának szólítottak az ikrek - mondom aztán hirtelen, s nagyon szélesen kezdek mosolyogni. Már hallhatta sokszor, ahogy a gyerekek Dimidimidimidiminek neveznek, mindig, soha máshogy, hisz örökké az életükben voltam, csak nem ilyen kapacitásban, mint az elmúlt másfél évben. Nem is erőltettem soha, hogy változtassanak ezen, nagyon boldog vagyok csak annyival is, hogy elfogadnak a családjuk részeként, Ármin párjaként, s nem kell titokban tartsuk előttük a kapcsolatunkat. De az ikrek még kicsik, totyogók, számukra minden nap új, könnyen elfogadják a változást, s úgy látszik, mára már természetes, hogy nem csak egy apukájuk van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

#kitudjamileszebből
#Lokiéknál
#aszökés
#Loki

Engedett a fiú húzásának, mintha csak természetes lenne az, amit jelenleg művelnek. Pedig minden volt, csak nem szokásos. Ahogy bal keze a fiú mellkasát simította, rögtön bevillant a lánynak, mikor Lokival együtt alszanak. Akkor a megnyugvást szokta keresni ott, most viszont valami egészen más bizsereg a testében. Érezte, ahogy a mellkasa egyre intenzívebben kezdett el fel-le mozogni, ahogy a csókjuk is egyre hosszabbra nyúlt és a bőre alatt pezsgett a vére. Loki ujjai nyomán libabőrös lett, és hirtelen már azt a hajszálnyi ellenszegülést sem érezte, amit addig.
Egy pillanatra elvált a szőkétől, hogy levegőhöz jusson, közben bal lábát átvetette a másik derekán. Rádőlt mellkasára, és Loki arcára simítva kezét újabb csókokért hajolt. Haja függönyként borult jobb oldalra, mintha csak még meghittebbé akarná tenni számukra a pillanatot. Balja a fiú mellkasán szánkázott le, és a fiú pulcsijának szegélyénél játszadozott, közben ujjai be-beszánkáztak a nadrág dereka alá, de a hangsúlyt még mindig nyelveik tánca vitte. Mígnem Mae bele nem mosolygott a csókba, és feljebb nem emelkedett.
- Okay, here me out - kezdte a lány, és felült. - Tudod mitől lehetne ez még jobb? - kérdezte felvillanyozva, és közben alig bírt nem nevetni a lány. - Egy kis édességgel. És most tejszínhabra gondolok - jelentette ki azonnal, és csillogós szemeivel a fiúét kutatta. Aztán gyorsan felállt, maga után húzva Lokit is, ami miatt szinte azonnal elvesztette az egyensúlyát, és az asztalnak esett. Nevetve állt újra két lábára, és kuncogva indult meg a lépcső felé. Lábai alatt a talaj egy kicsit imbolygott, de nem úgy, mint amikor részeg az ember, mégis ahhoz lehetett a legjobban hasonlítani. Közben folyamatosan kuncogott és mosolygott. Egész nagy kihívást jelentett ilyen állapotban felkutatni a hűtőt a házban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Talán azért nem szól olyan veszélyesen hangosan az a sziréna, mert van valami, amit eddig nem vettünk észre? Se ő, se én? Valami olyan, ami végig az orrunk előtt volt, csak eddig annyira elvoltunk a megszokott világunkban, hogy figyelmen kívül hagytuk? Aha. És akkor az mi? Hah, nyilvánvalóan nem most fogok ezen nekiállni gondolkodni, amikor érzem, hogy Rin bőre libabőrös lesz érintéseim után, így csak bátorságot kapva simítom végig újra és újra bőrét, a végére már ott, ahol csak érem. Rin helyezkedése nem sokban zavarja meg, hogy nyelveink folytassák a táncot, ám amikor megérzem ujjainak érintését nadrágom pereme alatt, szívem hol kihagy egy dobbanást, hol olyan hevesen kezd el verni, hogy kitöri a bordáimat. Remek lenne, akkor gyógyítót is hívhatnánk a buliba, ami csak akkor lenne jó, ha valaki cuki doktornő segítene rajtam, amíg drámázok.
Utolsó csókot lehelek ajkaira, amikor érzem, hogy eltávolodik tőlem. Kipirosodott arccal, csillogó kékekkel fürkészem arcát kérdő tekintettel. Megrázom a fejemet, mert most rndsn, Rin? Éppen smárolunk az ágyamon, miközben te rajtam ülsz és ez lehetne még ennél is jobb? Hogy tejszí- ó. - Hohohóóóó, mekkora ötlet! -  szélesen vigyorodom el, ahogy Rin felpattan és azonnal követem, nevetve nyúlok karjáért, ahogy neki esik az asztalnak. Vigyorogva csóválom meg fejemet, utána indulok, hogy megcélozzuk a konyhát, de ez sokkal nehezebb, mint gondoltam. Mintha a talajtól pár centire sétálnék, az ajtókeret is, mintha szűkösebb lenne, nyilvánvalóan ezért megyek neki, miközben követem Rint. Fel sem tűnik, hogy állandóan vigyorogva követem barátnőmet, ahogy az sem tűnik fel, hogy leérünk az emeletről. Fejemet kicsit megrázva fókuszálok a konyhára, majd fordul a kocka és én húzom magam után Rint. A hűtő ajtót szinte feltépem, azonnal kutakodni kezdek benne, és reményeim szerint Rin a hűtő ajtó mögött áll, ahol hagytam. Nem véletlenül. - Te Rin… - hagyok egy kis szünetet, miközben pakolok. - Mi van, ha azt mondom, hogy nincs? - választ sem várva csapom be az ajtót, szabad kezemmel rántom magamhoz közelebb a lányt, hogy amennyire sikerül a hevességben, na meg azzal, hogy nem annyira tudok fókuszálni úgy semmire, orrára nyomjam a habot hangosan nevetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

#kitudjamileszebből
#Lokiéknál
#aszökés
#Loki

Az emberek sokszor mondják a kis párosra, hogy "mint zsák a foltját". Ami igazság szerint sokáig fejtörést okozott Marinának, mert nem teljesen értette meg, hogy miért hasonlítják őket koszos táskákhoz, de miután órákig kutatott a könyvtárban magyar közmondásos könyvek után - és kikérte a könyvtáros segítségét is -, már határozottan mondhatta, hogy tényleg olyanok. Pláne ilyenkor tűnt fel neki, mint amilyen ez a pillanat is volt. Mind a ketten teljesen benne voltak a pillanat adta lehetőségekben, és úgy tapadtak egymás szájára, mintha az elmúlt majdnem két évben szomjaztak volna rá. És aztán egyetlen pillanat alatt indultak meg keresőútra.
Nevetgélve dülöngélt le a barna a lépcsőn, aminek a végén megkapaszkodott a korlátba, csak hogy egy kicsit levegőhöz jusson. Tűz sok volt ez a tüdejének, először a csókok miatt nem jutott oxigénhez, most meg a nevetéstől. Vett két mély levegőt, és már mentek is tovább. A kis mágneseket és üzeneteket nézte a hűtő külsején, és mosolyogva olvasta a "vacsora a kék dobozban"-t. Ez a ház tele volt a szeretet apró jeleivel, éppen ezért is imádott annyira itt lenni.
- Neee... - tátotta el a száját megsemmisülten a lány. Lábai pár ingatag lépést tettek, és karjai ösztönösen kaptak a fiú derekára. Hatalmasat nevetett, ahogy megérezte orrán, és arcán egyaránt a hűvös habot. - Csalóóó - nyújtotta el a szót nevetés közben, és mutatóujjával egy csíkban lehúzta az ételt, és lenyalta. - De legalább finom - jegyezte meg, aztán még egy kicsit leszedve arcáról nyújtotta Loki fele. - Te is kérsz? - nevetett, de ha a fiú mozdult, akkor azt az arcára kente, és kuncogni kezdett. Több hab jutott az arcukra, mint a szájukba. Legalábbis eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem gondolta volna, hogy egy egyszerű esti levegőzésből ez lesz. Bár kétségtelenül mindig képes volt örülni Zsombor társaságának, most eléggé aggasztotta ez a furcsa atmoszféra, ami körbelengte. Nehezen jött rá, már csak akkor, mikor leült mellé, hogy valójában a sírás zavarta így össze. Nem passzol bele a képbe, hogy kedvesét sírástól vörös szemekkel, könnyfoltos arccal, remegve találja meg. Kettejük közül egyértelműen ő volt az, aki hajlamosabb volt az érzelmeit ilyen formában kifejezni, ezért határozottan megdöbbentette az elé táruló kép és nem is igazán volt terve, hogy mit fog kezdeni. Pedig általában mindig ha meg kellett vigasztalni valakit volt egy terve, de most agya egyszerűen csődöt mondott.
- Mi a baj? - kérdezte, miután puszit nyomott a göndör tincsek közé. Nem akart semmi olyasmivel jönni, "hogy nem lesz semmi baj, meg hamar elmúlik" míg egyrészről azt sem tudta, hogy mi a probléma. Másrészről elégszer megkapta már ezeket az üres közhelyeket ahhoz hogy tudja, mennyire nem jelentenek semmit sem. Legelőször inkább csak előhalászott egy zsebkendőt kabátja zsebéből, majd jobb karjával befurakodott a fal és Zsombor háta közé, hogy átölelhesse a fiú derekát.  - Azt ne merd mondani, hogy semmi, mert széjjelváglak. Tudod, hogy rám bármikor és bármiben számíthatsz. - Megkísérelte elkapni Zsombor pillantását, csak hogy tekintetével is azt üzenhesse, hogy ő ott van mellette, és nem kell félnie. Együtt mindent megoldanak. Bár eddig általában neki volt szüksége segítségre, de azt akarta, hogy ahogy ő képes volt megnyílni előtte, úgy Zsombor is képes legyen ugyanerre. Persze, ez az esetükben egy kicsivel problémásabb volt, mint az amúgy is zűrös kamaszos érzelmek körében egyébként, de eddig a legtöbb akadályt sikerrel vették. Együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Tudom, pont annyi ideig kerestelek – válaszol flegmán a heves fogadtatásra. Teljes nyugalomban van, ne osztogassa már ki, hahó! Mert Kende pont gondolta, hogy Marina tanul. Ez a mondat mindenkit is összezavar, ha ismerik az alanyokat. Tehát: mert Kende pont gondolta, hogy Mae állítólagosan tanul… Nincs itt megbújó szarkazmus, valami a te szerkezetedben nem jó, öreg. Mint a szőke felső kategóriás telefonjával, amit miután az asztalra tesz, Mae arcára kiül, amit Kende is érzett, csak hogy az ő arcán sosem játszanak így az érzelmek. Attól még erősen lejátszódott benne.
- Na, pedig nem bírja – közli, az égre meredve a telekommunikációs eszköz szóra. – Amennyibe került, beállhatna magától – nevet fel. – De állítólag ez már vízálló – böki meg a telefont az asztalon, ami a papírt sziszegtetve csusszan arrébb.
Sose tépi feleslegesen a száját. Minek mondja el, ha egyszer nem tud benne neki segíteni? De Mae csak kedvességből mondja, ezt Kende is tudja – Pittyeg a zenémbe, folyamatosan kiír dolgokat, amik nem is üzenetek, meg tele van mugli hírekkel - Semmi értelme. Minap is Móricnak akart visszaírna, az meg küldött valami piros szőrös lángos izét, ami mozgott. Kende pont ennyire érti mire jó ez a vacak, azon túl, hogy az úszás kapcsán segít kapcsolatot tartani.
– Amúgy, ki a srác? – ennyit kérdez, nem többet és néhány pillanatra rá a szösztalicska mögé toppanó alakra néz. Amikor oda lép hozzájuk persze egyből gondolhatná, már csak a tartásából is, hogy jó nyitány várható keletről, de nem szokott előre gondolkodni, tehát csak simán felnevet. - Hallom ismeritek egymást – vigyorog jókedvűen, ahogy felnéz a srácra, majd maga mellé Mae-re. Felkel a székből, úgy nyújtja kezét a srác felé. – Reiner Kende - mutatkozik be, másik kezét hoodieja zsebébe vágva. Ha Brigitta - as sznob anyu - ezt látná, sikoltozna. - Asszem, van közös óránk, de sűrűn tévedek, ha nevekről és arcokról van szó - teszi hozzá barátságosan.