Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

LAU
péntek délelőtt a BBT terem felé tartva | #sothethingisGIF



Dehogynem, ez mind kell nap, mint nap. Legalábbis rosszul érezném magam, ha nem lennének velem. Invitozni meg nem szeretek ilyen messziről, mert félek, hogy eltrafál valakit az, amit magamhoz hívok. De mivel ezeket nem tárgyaljuk meg, így csak arra bólogatok, hogy ja, biztos nem örült volna a prof. Mondjuk szerintem túl mérges sem lett volna. Nem szoktak rám a tanárok mérgesek lenni.
Kérdez tőlem valamit Lau, de az annyira nem illik hirtelen a képbe és látszólag annyira nem kapcsolódik a világon semmihez, hogy meg kell álljak a pakolászásban és felnézek rá, hogy tudjak figyelni. Szoktunk mi így random témákkal előállni, csak most nagyon elmerültem a rendezkedésben és ráébredtem, hogy alig fogtam fel, amiről érdeklődni kezdett. De mostmár figyelek. Mostmár csak rá figyelek, eleinte még kicsit kétségbeesett vonásokkal, hogy felvegyem a fonalat, aztán a kétségbeesést a tisztulás helyett valamilyen zavar váltja fel.
- Öhm... - ráncolom a homlokom.
- Pletykák? Hát... szóval... nem, hozzám nem nagyon jutnak el előtte. Én igazából csak a cikkekben olvasom őket átnézéskor vagy legfeljebb hallok róluk a többiektől, ha előtte egyeztetünk. Én viszont ilyesmit csak a Paparazziba szoktam írni - mosolyodom el erre gondolva. - De ott az van, hogy csinálunk egy jópofa fotót valakiről és én ahhoz szoktam valami klassz történetet költeni - térek kicsit el a tárgyról, dehát ugye én nem tudhatom, mi a tárgy. Egyelőre valami olyat sejtek, hogy az érdekli, hogyan is megy ez az újságírósdi. Azt nem tudhatom, miért merült fel most ez benne. Lehet, be akar lépni a szerkesztőségbe? Na jó, mindegy, nem találgatok. Várom, kielégítő volt-e a válaszom. Addig hagyom azt a két könyvet még azt az egy zacskó édességet a párkányon heverni. Egyik kezem a táskámat fogja, a másik csak lóg mellettem, miután abbahagytam a magyarázást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Jaj ne, nem hallott rendesen, vagy nem érti. Nagyon úgy tűnik az arckifejezéséből. A levitásokra ki se merek pillantani, hogy vajon ők hallották-e. Igyekeztem úgy mondani, hogy ők ne hallják a szavaimat. Túl halk lettem volna? Na de várjunk már, hiszen változik a barátom  arckifejezése. Méghozzá nem úgy, mintha egy szót nem hallana abból, amit mondok. Nem, mintha … zavarban lenne a témától? Ezek szerint hallott volna ő is valamit?
Bólintok egyet határozottan a visszakérdezésre, igen-igen, azokról van szó. De akkor ezek szerint még nem hallott róla, vagy hát nem is tudom. Meg nem jelent, tehát nem biztos, hogy  … hogy mi? Ő mit csinál?
- Te … te írod a … - kezdek el hebegni megdöbbenten. Miiiiii??? Ő találja ki a sztorikat abba a rovatba? Jaj, Lau gondolkodj már logikusan könyörgöm! Most itt tökre nem arról van szó, hogy megjelent valami az újságban, szóval nem is annyira lényeges az, hogy ő írja. Érdekes, persze, de most nem ez a legfontosabb. A lényeges az, hogy nem igazán jutnak el hozzá a dolgok mielőtt az újságba kerülnének. Oda még nem jutott el a pletyka vagy hír vagy miaszösz, úgy tűnik. Á, ennek így semmi értelme, ezzel a fajta kérdéssel, felvezetéssel nem megyek semmire. Rázni kezdem a fejemet, ahogy igyekszem újrarendezni a gondolatokat a fejemben, de egyre nagyobb a kuszaság. Nekem ez egyszerűen nem megy. Nem tudom óvatosan körültáncolni az egészet, pedig szeretném nagyon finoman a tudtára hozni, hogy mit hallottam. Hogy miért bámul minket úgy az a pár levitás, ahogy. És valahogy azt is, hogy én ezt pletykának fogom tartani, amíg ő mást nem mond.
- Öhm, az van … szóval hallottam valamit velünk kapcsolatban – kezdem el óvatosan, fürkészve nézve őt, majd sután folytatom – és, hát gondoltam mondom neked, hogy ha te még esetleg nem tudnád, akkor ne érjen váratlanul vagy nem tudom.
em mondok ennél többet, várom a reakcióját amiből kiderül számomra, hogy tudja-e miről van szó és akkor nem kell ennél többet mondanom, vagy sem. Abban tuti nem tévednek, hogy ismeri a lányt, meg hogy az a lány bele van zúgva. Talán még a cukrászdában is voltak tegnap. Rápillantok a zacskóra, de nem veszem bizonyítéknak. Akárhonnan szedhette, akármikor. Nem jelent semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Igyál csak Helvey, hadd használjam ki vigyázzak majd rád.

Kövezzetek meg, de én nem szeretem a bort XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Sok minden kavarog most bennem, amit legszívesebben megtartanék magamnak. Fellélegzem, amikor végül úgy dönt, hogy rám hagyja a dolgot, és nem vitatkozik velem tovább. Kár lenne, túl sok tapasztalat beszél belőlem. Tudom, hogy mit beszélek, nem durcás tizenéves vagyok, amilyennek először nézett. A korosztályomnál sajnos jóval több szerencsétlenségen mentem már keresztül, ahogy azt is kevesen mondhatják el magukról, hogy a világ túlsó felén kezdtek új életet, vagy hol. A mindennapok szempontjából ismeretlen terep, egy szintén ismeretlen hivatással ötvözve, nem annyira sokkal a tragikus halál után. És igen, hiába hangzik úgy, mintha éppen igazat adna nekem, valójában úgy érzem, hogy csak a veszekedést szeretné elkerülni annak érdekében, hogy mindkettőnk számára kellemes legyen az este további része.
Megbántottam, ahogy valamennyire ő is engem. Mint sértett kisgyerek ülök a földön, ő azonban ehelyett csendben szenved. Csak többet ne igyon, mert azt nem hagyhatom, hogy a végén még a hátamon kelljen a házáig cipelnem. Hozhatnám magamhoz is, de az már kellően félreérthetetlen lenne. Felébredve meg is gyanúsíthat, hogy közben mit tettem vele, amit nem akarok. Megrázom a fejem, mert egy ilyen forgatókönyvet még a legszörnyűbb rémálmomban sem látnék szívesen.
Jólesően elmosolyodom a köszönetére, amit a részvétnyilvánításomra mond. Mentem a menthetőt, hogy a bűntudat enyhüljön. Azt hiszem, mindkettőnk esetében igaz, hogy nem szabad egymásról meggondolatlanul feltételezésekbe bocsátkoznunk. Egyikünk sem átlagos. Úgy érzem, ezek után tiszteletben fogja tartani a gondolataimat, még ha segítő szándékkal is szólalt fel korábban.
- Egy kicsit talán tényleg provokatív voltál - ismerem be félénken, ahogy lepillantok a vállamra döntött fejére. Habár eléggé zavarba hoz vele, hisz egy pillanatra még libabőrössé is válok az érintésétől, mégis szeretném neki megadni azt, hogy támaszként tekinthessen rám. Biztosan elérzékenyült, és ha valakinek, akkor nekem kellett ebben a helyzetben erősnek maradnom, még ha ugyanúgy fájhatott is a szerettemre való emlékezés. Hagyom, hogy megnyugodjon az oldalamon, s bátorítólag átkarolom egy kicsit, amíg a naplementét nézem. Aztán már tényleg kényelmetlenné kezd válni a szituáció. Egy puszit nyom az arcomra, aminek a helyét rögtön meg is érintem. Láthatóan nem tudok vele mit kezdeni, ugyanis egyáltalán nem jellemző, hogy így köszöntsünk valakit, pláne egy idegent. Ezzel a családom magyar ága is többnyire tisztában volt, egészen kiskoromban se volt különösebben divat a puszilkodás.
- Várj, segítek - megyek utána, hogy leguggolva szintén nekiálljak összeszedni a szilánkokat. Megtehetném persze a mágia segítségével is, talán biztonságosabb lenne, de úgy érzem, hogy ez a fajta tevékenység most megnyugtat. Mikor megvagyok a részemmel, összegyűjtöm a maradékot a földre helyezett borosüveg mellé, s tisztes távolból húzódom vissza a fa alá, hogy ezúttal én foglaljam be a törzséhez közel eső részt. - Tereld el a gondolataim - kérem meg őt, mert sajnálnám, ha így válnánk el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Na jó, ezt én se gondoltam komolyan, hogy majd a szép szavakkal távol tudom magam tőle tartani, főleg az előzmények után. Jön, közelít, állandóan megtalál. Amúgy is kezdtem belefáradni a bujkálásba. Bárhol legyek a kastélyban, utolér, és ideje volt belátnom, hogy nem tudom őt évekig kerülgetni ezen a helyen, ahhoz nem elég nagy ez az iskola, pedig számos útvesztője nélkül se sikerült minden pontját kiismernem, hiába volt rá egy teljes tanévem. De ez az év más lesz. Nem csak a hibák halmozása szempontjából. Próbálok egy kicsit erőre kapni, minden értelemben. Kiállni magamért, amennyire lehet. Aztán még ki tudja, hogyan alakul, hiszen amennyire terveztem, annyira másképp alakult minden tavaly is. Szerintem el kéne engednem azt, amitől túlságosan izgulok. Átmenni leszarom stílusba, nem is tudom hirtelen, hogy melyik házra üt jobban ez a viselkedés. Szóval igen, Theontól függetlenül is van mit helyrerakni az életemben. De a problémáim elől, így őt is beleértve, sajnos nem tudok elfutni. Mély levegővétellel hagyom, hogy helyet foglaljon mellettem, de a biztonság kedvéért kiszorítom magam a pad szélére. Beletúrok a hajamba, amíg a kínos csend tart, ami alatt végül rágyújt. Büdös füstszag csapja meg az orrom, el is fintorodom rá. Csettintek a nyelvemmel, mert ez most nagyon nem hiányzott. Nem azért jöttem az udvar friss levegőjére, hogy ezt a barmot szaglásszam, de tudom, hogy csak provokálni akar, ezért meg kell őrizzem a hidegvérem. Idegesen dobolni kezdek a lábammal, és szinte alig várom, hogy lelépjen innen. Ekkor lesz egy olyan gyanúm, hogy valószínűleg nem teljesen józan. Ahhoz túlságosan ismerem, sajnos. Nem úgy viselkedik, mint általában, hiába kiszámíthatatlan, a hangja is furcsán cseng, na meg az orrom se csal.
- Csak bűbájtanra tanulok - mint mindig, majdnem ezt is hozzáteszem, de végül a hátam mögötti karjára nézek, ami épp felém közelítene, így kissé meg is rándulok ültemben. - Te ittál? - förmedek rá ingerülten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nem is nézel ki annak, de jobb elkerülni a félreértéseket. - Borzasztó rossz volt kormegtippelésben, ha fegyvert tartottak volna a fejéhez akkor sem tudta volna megmondani, hogy mégis hány éves lehet a vele szemben álló nő. huszonkettő és harmincöt között bármennyit kinézett volna belőle az arca, az öltözéke és a gyerek kora alapján. - De igen, épp arra mentek volna - bólintott egyetértése jeléül. Lehet, hogyha a fagyizóba vitte volna őket, akkor hamarabb megtalálják egymást a szülőkkel, de végül is így sem okozott túl nagy problémát. Ha nem szerette volna ennyire a gyerekeket akkor lehet picivel problémásabb  lett volna, de így mindenki jól járt. A gyerekek jól érezték magukat  a társaságában és olyan személy felügyelete alá kerültek, aki a legjobbat akarta nekik.
- Nem, nem, nem. Egyik sem szükséges. Tényleg.Legalább nem fenyeget az elhízás veszélye így, hogy ők ették meg - jegyezte meg viccesen. Az ő szájából egy kifejezetten komikusan hatott, hiszen ránézésre is maximum harminc kilónak tűnt vasággyal, nem igazán olyan személynek akinek aggódnia kell a vonalai miatt. Nem azért nem hagyta ott a két kisördögöt az utcán, hogy később bármilyen jutalomban részesüljön, egyszerűen csak képtelen lett volna minden szó nélkül elsétálni mellettük. Különben is, már annyi felesleges kacatja volt, hogyha most még egyet választott volna az antikvitásból valószínűleg a szülei kivágták volna otthonról. De elraktározta magának az információt, hogy nyilvánvalóan az antikvitás tulajdonosával áll most szemben. Túl sok ilyen felesleges információt tárolt el, de sosem tudhatta, mikor lesz rá szüksége.
- Lottiért eljönnek a szülei, vagy elkísérjük valahová? - Nem volt egyértelmű a telefonbeszélgetés alapján, hogy mi lesz a következő lépés, bár valószínűleg leginkább csak azért, mert elbambult egy-két percre, míg Laura a másik gyerek szüleivel beszélt. Néha megesett, hogy kihagyott egy-két pillanatra az agya, mikor elfelejtett koncentrálni és odafigyelni dolgokra. Főként olyankor, ha előző éjjel nem aludta ki magát, vagy ha valami olyan órán ült, ami egyáltalán nem érdekelte – vagyis általában az összesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem számoltam azzal, hogy itt fognak ülni azok, akik semmibe sem veszik a tanulást. Na meg azok, akik hozzám hasonlóan nem képeske befogni a szájukat. Kivételesen most nem büntetőmunkán vagyok, ebben az évben egész visszafogott voltam, mert még egyetlen egyszer sem büntettek meg. Furcsa is kívülről látni ezt a helyzetet. Nem messze ülök tőlük, de jól láthatóan nem hozzájuk tartozva és a francia könyvem lapozgatom. Még a nyáron vettem Pesten egy mugli könyvesboltban. Nagy fába vágtam a fejszémet, mikor két éve eldöntöttem, hogy egyedül fogok megtanulni franciául, de úgy gondoltam, hogy ez megfelelő kihívás lesz és hogy vagyok elég szorgalmas ahhoz, hogy tanár nélkül is sikerüljön. Azóta sok víz lefojt a Dunán én meg lassan de biztosan haladok egyről a kettőre. Nagyjából középszinten tartok, de idővel szeretném feljebb hozni. Ez viszont nem egyszerű, ha nem akarom elfelejteni az angolt meg a koreait és még az iskolában is oda akarom tenni magam. Már pedig oda akarom tenni magam, szóval a nyelvtanulásra csak kéthetente egyszer-kétszer jut időm.
Idegesítenek az engem körülvevő diákok. Unalmukban össze-vissza fészkelődnek, dobolnak az asztalon, oda-vissza lapozgatják a könyvet csak hogy úgy tűnjön, csinálnak valamit. Nem értem, hogy miért nem tudják ezt a pár órát hasznosan eltölteni. Az ő javukra válna, hogyha tanulással töltetnék az időt. Kapnak hozzá segítséget is és legalább nem buknak meg évvégén.
Egy egész óráig bírom csendben, aztán mikor tanár úr megszólal a kezem a levegőbe lendül. Na nem mintha segítségre lenne szükségem, szimplán nem akarok közbekiabálni.
- Tanár úr! Ha megírom helyettük a dolgozatokat elmehetnek? Mindenkit megkímélnénk a szenvedéstől - rebegtetem meg hosszú fekete szempilláimat. Nekem nem tartana sokáig megcsinálni a feladatot és utána ismét csend lenne és nyugalom a tanulószobában. Ők elmehetnének és meg tanulhatnék nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Szóval valahol hálásnak kéne lennem, meg reménykedőnek, hogy Lili felnőttekkel érkezett, mert így legalább halvány kilátásom van arra, hogy szerezzek egy szál cigit. Még akkor is, ha jelen esetben valószínűleg nem tenne túl jót.
- Elfogyott - elfintorodom és a hazugság ösztönösen csúszik ki a számon. Mert nyilván, aki rámnéz az rögtön látja, hogy korántsem vagyok olyan állapotban, hogy rágyújtsak. Még akkor sem, ha már egy ideje javul a dolog meg minden... egyszerűen valószínűleg nem tenne jót. Ám sajnos sosem zavart, hogy mennyire gyilkolom meg a tüdőmet, szóval az önpusztítás ezen formáját továbbra is támogatnám, ha végre kapnék egy kicseszett szálat... - Nem hiszem egyébként, hogy segítene, ha az ujjadba harapnál - teszem még hozzá szórakozottan elmosolyodva miközben megcsóválom a fejem. Na nem mintha engem fenyegetett volna a leszokás veszélye, de akkor sem tartom hatékony módszernek.
Tekintetemmel követem a szőkét amint előhalássza az említett nasit, és örülök, hogy jó gazdára talált, mert azt hiszem ha rajtam múlik még egy jó ideig porosodik abban a fiókban. Persze ismét pislogok párat meglepettségemben, mert őszintén... ez a lány a világ összes hülyeségét összehordja, és mikor azt hiszem, hogy nem tud meglepni, akkor mond még három képtelenséget.
- Hát ha rendszeresen elfelejted hogyan kéne rágni, akkor azt javaslom keress fel itt egy gyógyítót - közlöm egy gonosz vigyorral. Na nem mintha olyan butának tartanám Lilit, hogy elfelejt rágni, sokkal inkább a szórakozottsága lehet a fenyegető okok egyike.
- Ühüm - csak hümmögve nyugtáztam a mondandóját beleadva minden együttérzésemet, annak ellenére, hogy valójában teljesen hidegen hagyott, hogy vajon milyen nyavalyája lehet a nagybátyjának. Inkább az a gondolat ütött tanyát az én fejemben, hogy mi van, ha én is ilyen leszek... ilyen nyomorék, aki rendszeresen rászorul az ellátásra? Akit a (nem túl szívélyes) családtagok ilyenkor meg-meglátogatnak, hogy érezze a törődést. Akit sajnálnak... megráztam a fejem.
- Vajon belőlem is ez lesz? Egy visszajáró szellem az Ispotályban? - nem is tudom, hogy a kérdést inkább csak magamnak tettem fel, vagy Lilinek, de ösztönösen nyúltam a chips után, hogy egyet kivéve lassan kezdjem el rágcsálni, miközben csak a túl steril fehér takarómon felejtettem a pillantásomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lebegek. Nem tudom mi ez, csak elnyel. Elnyel a lebegés, a súlytalanság. És nem akarok kitörni belőle. Nem akarok megérkezni, mert tudom, hogy akkor a fájdalom is utolér, és belém marva tépi le rólam a bőrt, a húst... szakadnak a szövetek, összeroncsolt sejtek kiáltoznak egymásnak és már a csont is kilóg. Érzem, hogy kezd húzódni.
Ezernyi tűszúrás.
És a mámor most nem segít. Most csak a fekete füst van. A fájdalom. Engedjetek ki innen, mert szabadulni akarok, letépni magamról mindent, hogy csak a lelkem legyen. Mert az talán már nem fáj. Kiáltás, és a dermedt tudat. Mint mikor leesel valahonnan és zuhanás közben tudod, hogy fájni fog. Mégsem vagy képes mozdulni, nem tudsz tenni semmit. Pont ilyen volt akkor is. Az eltompult érzékek és egy rosszkor elejtett cigarettacsikk. De mindez olyan homályos és álomszerű. Tényleg megtörtént? Vagy csupán képzelet az egész?
Kezek ragadtak meg és kiáltások harsantak. És én nem tudtam. Nem tudtam kinyitni a számat és azt mondani, hogy mindenki takarodjon el a kurvaéletbeis. Vittek, húztak, elaludtam. Felkeltem, nem tudom mikor, de aztán rájöttem, hogy mégsem voltam ébren. Hogy csupán álom volt, amiben saját, megfeketedett csontjaimat tartottam az ujjaim között... és nem jött az ébredés csak a zuhanás. Vissza oda. Vissza a semmibe. Aztán lassan, nagyon lassan sikerült átcsúszni abba a bizonyosba. Amikor már nem éreztem semmit.

Nem vagyok ébren, de nem is alszom igazán. Éppen a határon egyensúlyozok. És a mérleg ezúttal már egyre inkább az ébrenlét felé billen. Majd talán pont az a csendes megjegyzés kell hozzá, hogy átbillenjen és a szempilláim megrebbenjenek, hogy aztán áramütésszerűen pattanjanak fel a szemeim. De még mindig olyan ködös és tompa minden.
Fehér, fehér fehér. Ez az első. Minden olyan túl fehér.
Az orromat összeráncolom, mert megcsap a fertőtlenítő meg minden egyéb gyógynövény (ragacsos cuccok meg bűzös gyógyszerek) szaga. Felnyögök, majd arcomat az előbb hallott hang (vajon tényleg itt van valaki, vagy csak képzeltem) irányába fordítsam.
- Mégis mi a franc történt? - a hangom rekedt, régóta nem beszéltem és ez is inkább suttogás, mint valós beszéd. Barna szemeimet lassan az éjjeliszekrényen álló cserépre emelem, majd felhúzom az orromat. Minden olyan zavaros és érzem, hogy a gondolataim csak lassú ütemben folydogálnak. Olyan tompa a fejem, pedig szeretném kitisztítani, szeretnék egy kicsit hamarabb reagálni, de csak pár percnyi meredt bámulás után hagyja el ajkaimat a következő kérdés.
- Te hoztad ide ezt a gazt?  - pillantásom ismét a srácra rebben, aki... hát Merlin a megmondhatója, hogy mi a neve, de gyanítom a suliból ismerős az arca. Mert ismerős, de még mindig olyan iszaposan ragadós az agyam, hogy nem tudom kihámozni a nyilvánvalókat. Lassan.. túl lassan térek magamhoz. De ahogy körbenézek ismét végül eljut a fejemig egy újabb nyilvánvaló tény.
- Ez nem a gyengélkedő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Meg hát. Pedig általában egész jól tudok olvasni az emberekben, de tényleg. Tudom, hogy nagyjából mire számítsak. Ritkák már az ilyen esetek, olyankor jönnek elő, amikor nagyon váratlanul ér, de ennyire erőteljesen már akkor sem. De ez most más, mert egyáltalán nem tudom, hogy mire számítsak a férfitól. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő lépése, vagy akár mondandója. És ez kavar be de nagyon. Az elemizgetés kicsit javít a dolgon, magabiztosabb leszek tőle, oldottabb meg minden. De elég hamar lerombolódik az a kis nyugis érzet, amit ezzel felépítettem. Hozzám ér. Éppen hogy, rövid időre, de hozzám ér. És kezdetét veszi a káosz.
Csupán halványan érzékelem azt, hogy nem változik semmi. Mármint, hogy ugyanott áll, ugyanúgy. Az jó. Bármilyen hülyén is hangzik, de jó. Ha megpróbálna segíteni és felém mozdulna akkor az katasztrófa lenne, ha hátrébb menne, akkor egyszerre lennék mérges és hálás. Hálás, mert teret hagy, és mérges, mert ezek szerint annyira vacakul festek, hogy ez tűnik a leglogikusabb lépésnek. Az igazgató úr ehelyett úgy fürkész engem, mint valami ketrecbe zárt kísérleti nyulat. A ketrec jelenleg a saját fejem, abba vannak azok a fránya rácsok. Hátrébb lépek, kezdek megnyugodni, annyira, hogy a pálcaintésre már nem rezdülök meg. Már sikerül felfognom, hogy nyilván nem engem akar megátkozni. Aztán érkezik a szék, arcomon pedig szégyen és ingerültség keveréke suhan át. Hát persze, hogy leolvassa rólam, hogy rám férne egy kis ücsörgés. Nyitott könyv vagyok.
Van értelme vajon ellenkezni? Elhárítani a szótlan felkérést, hogy foglaljak helyet és szedjem már össze magam? Erősen kétlem. Óvatosan teszem le a popsim, és attól, hogy már nem kell tartanom magam egy halk sóhaj hagyja el ajkaimat, amit nem sikerül megfékeznem. Átveszem a vizes poharat is, és bár nagy a kísértés, hogy valamit ügyködjek vele, inkább csak aprókat kortyolgatok miközben figyelem a tea filtert. Majd tekintetem kérdőn vándorol át az igazgató úrra. Mit nem szabad? Mármint mivel? A teafilterrel? Vagy miről van szó? Ó … ja hogy arról. Jaj.
- Ne … - kezdek bele hevesen, majd abba is hagyom. Mit akartam mondani? Hogy ne érjen hozzám? Hogy ne közelítsen? Vagy hogy ne foglalkozzon az egésszel? Hogy nem akarok beszélni róla? Azt várja, hogy adjak valami támpontot, hogy mi oké meg mi nem. De, milyen az már ha megkérem az igazgatómat, hogy legyen már egy kicsit könnyebben kielemezhető és ne zavarjon össze, hogy mikor mit fog tenni, meg mondani. Tehetetlenül rázom meg a fejemet és lesütöm a tekintetem. Nem akarom ezt, nem akarok felelni. És mégis halkan ugyan, de csak kicsúsznak a szavak. – Nem fontos. Általában jól kezelem, meg jól olvasom le a jeleket és nem ér váratlanul és gyorsabban kapcsolok, de … az én hibám volt.
Lassan emelem csak fel a fejemet és nézek egyenesen, szinte kérlelően a férfi arcába. Nem fogok kiselőadást tartani arról, hogy mi is van velem. Ha kérdez, kénytelen vagyok válaszolni, hiszen egyrészt ő az igazgató, másrészt meg valamelyest joga van tudni róla, ha már egyszer belecsöppent. De az kizárt dolog, hogy arra fogom kérni, hogy figyeljen oda, meg hogy kezeljen másképp engem, mint bárki mást. Ez az, amit az első perctől kezdve nem akartam. Hogy arra törekedjenek, hogy megtartsák tőlem a távolságot. Megteszem azt én, meg lecsökkentem én, amikor úgy érzem. Megoldom. Elég ha tudják, hogy előfordul az ilyen. Meg hogy nem az ő személyükkel van a bajom. Csak ... viselkedjenek úgy velem, ahogy másokkal. Hogy ne érezzem azt, hogy velem valami oltári nagy gáz van és óvni kell engem mindentől, vagy félni attól, hogy mit fogok reagálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

LAU
péntek délelőtt a BBT terem felé tartva | #rumorhasitGIF



Bólogatok, kicsit furcsállva. Igen, én írom a Paparazziba a sztorikat. Legalábbis, ahol az én aláírásom szerepel. Viszont valljuk be, azok a kis kitalált történetek mindennek számítanak, csak szaftosnak vagy durvának nem. Szerintem nem is tudnék olyat írni. Csak most akkor nem értem a lány döbbenetét. Valami rosszat mondtam volna valakiről? Vagy csak összekever egy másik cikkíróval, aki szintén szokott alkotni oda?
- Hát mármint egyáltalán nem mindig. Sőt, igazából csak néha - adom így a tudtára, hogy valószínűleg azok a szösszenetek, amik most a fejében keringenek, nem tőlem származnak. Dehát tényleg mindig ott a nevem, szóval nem értem. Tudja az írói nevemet, nem? Ó, vagy lehet, hogy azt gondolja, ál-nevet használok, hiszen a többiek is szoktak olyanok alatt írni. Áh, nem tudom. Minden esetre remélem, tiszta vizet öntöttem kicsit a pohárba azzal, hogy nem enyém az a rovat mindenestül.
Felszökik aztán szemöldököm, amikor kiderült, miért is hozta fel a pletykák témáját. Tökre nem az Edictum volt itt a lényeg. Szóval... beszélnek rólunk valamit? Vagy hogy érti, hogy hallott valamit? Érdeklődő arckifejezéssel várom a folytatást. Mert hát lesz, nem? Ahogy odapillant a cukorkás zacskóra a párkányon, fogom és elrakom gyorsan. Aztán azt a maradék két könyvet is, de utána pislogok rá megint. Meg közben is várom, hogy mondja csak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt| o
 

Nem csodálkozom azon, hogy nem érti a reakciómat, meg úgy egyáltalán, hogy totál érthetetlen nagyjából minden, amióta csak idejöttem hozzá. Kuszaság van a fejemben, és tényleg megpróbálom valahogy úgy megtudakolni a dolgot, hogy nem kérdezek rá nyíltan. Ha most úgy sikerülne értelmesen gondolkodnom, akkor valahogy tudnám vele közölni, hogy egyrészt totál nem erről van most szó, másrészt meg kizártnak tartom, hogy ő olyan dolgokat írna abba a rovatba, ami ne lenne kedves vagy aranyos. Nem tesz olyat, amivel árt másoknak. De, most tényleg nem ez itt a lényeg. Csak fogalmam sincs, hogyan puhatoljam ki a dolgot. Tudnám, hogy egyáltalán miért kerülgetem a forró kását, és miért nem kérdezek rá egyszerűen. Talán mert nem akarom, hogy számonkérésnek vegye, vagy hogy azt higgye hogy elhiszem vagy féltékeny vagyok vagy nem tudom. Azt tudom, hogy nem hiszem el, nem akarom elhinni, de remeg a gyomrom az idegességtől, hogy mit fog mondani.
Semmit.
Csak néz rám. És nem tudja, nem hallott semmit, fogalma sincs, hogy mire utalok. Már nyitnám a számat, hogy valahogy folytassam ám a mozdulata megakaszt. A könyvek totál hidegen hagynak, de a zacskó elrakása, így … na ez … kész. Nem tudom, hogy mire számítottam, de erre nem. Ez valahogy túl Thomastalan volt nekem. Ha megkínál vagy elcsacsogja, hogy honnan van, vagy hogy kinek lesz az jobban beleillene a képbe. De nem, ő gyorsan elrámolja. Jézusom, kezdek megőrülni és rémeket látni. Mi az, hogy Thomastalan? Mi a fene van velem? Mi a fene folyik itt?
Elfordítom a fejemet, inkább bámulok kifelé az ablakon a karkötőmet piszkálgatva. Tekintetem a semmibe réved miközben veszek egy nagy levegőt.
- Egy levitás keresett meg, hogy … szóval ő úgy tudja, hogy szétmentünk. Meg, hogy neked ... randid volt, tegnap – mondom végül kissé remegő, de csevegő hangon. Semmi rosszallás, semmi számonkérés. Csak elmesélem, az hogy mit élek át az egyelőre rejtve marad. – Egy levitás lánnyal, a cukrászdában – teszem még hozzá a teljesség kedvéért. Nem részletezem ennél jobban. Majd talán később.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Milan
Nem is vagyok én olyan kiszámíthatalan. Megyek előre, ritkán állapodok meg, ez így igaz, de nem tűnök el, mindig ott vagyok, ahol épp Milan nem hiszi, hogy lehetek. Bár meglep baglya, könnyedén írok vissza, hiszen mindig ráérek én, csak nem egy helyben kavargok, hanem elfoglalom magam. Így teszek most is, hiszen ideérve nem tudok nem engedni a kisebb terem csábításának. Lehunyt szemmel állok a szoba közepén, nem mozdulok, csak ahogy Olivér bácsi is mondta, megpróbálom érezni a körülöttem áramló tömeget. Van abban valami borzongató, ahogy az apró lyukak mögött érzem megbújni a vizet, s mégis tudni azt, hogy egy apró kívánságom elég lenne arra, hogy egy pillanat alatt talpamtól fejem búbjáig körülöleljen. Mintha csendben figyelne, vizsgálna ő is engem, miközben én teszem ugyanezt vele. Lassan fedezek fel egy ingatag nyugalmat magunkban, izmaim lassan engednek feszültségükből, arcomra bizonyára mosoly kúszna, ha szükség lenne rá, hogy átadjam vele az érzéseimet. Azonban “beszélgetőpartneremnek” nincs szüksége ilyesmire, érzi a hangulatomat anélkül, hogy bármit mutatnék neki. Nem hívom magamhoz, nem mozdítom meg, szabadon áramlik, s én is szabadon állok képletes ölelésében, barátkozva. Csak lassan, nyugodtan.
Szárazon, teljes mértékben nyugodtan lépek ki az ajtón, hogy tekintetem lassan körbepásztázza a helyet, ráakadva Milanra. - Szia, hogy vagy? - lépek közelebb ruganyos, élettel teli léptekkel, menet közben pedig Iridis is mellém szegődik, aki eddig a borstyánfal tövében hűsölve várta, hogy kijöjjek. Mellettem elsündörögve finoman végigsimít bokámon, amit megérezve apró mosoly szökik arcomra. Nem marad közvetlenül mellettünk, mégis a közelben figyel, szemem sarkából még látom, ahogy hanyatdobja magát egy árnyékos sarokban. Lassan kezdek rájönni, hogy nem egy kifejezetten bújós típus, lehet ebből is akadtak gondjaink az elején. - Talán tettem valami rosszat? - szökik egy csipetnyi aggodalom tekintetembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #whatGIF



Ha nem foglalna le ennyire az, hogy a gondolataimat kergessem arról, mégis mit hallhatott rólunk, amiről mi nem tudunk és amit most tudatni akar velem, akkor talán eszembe jutna megkínálni. Bár nem teljesen biztos, mert van, amikor szeretem még tartogatni az ilyen kis édességeimet és olyankor még nem úgy nézek rájuk, mint amiket akár én, akár bárki más megehet. Addig csak elspejzolt kincsek. Nade a lényeg, hogy egyszerűen csak azért raktam el a cukorkákat, mert ahogy rájuk nézett, ráeszméltem, hogy azok még ott vannak és hirtelen úgy döntöttem, inkább elrakom őket akár hanyagul, csak nehogy itt maradjanak. Különben nem a cukrászdából vannak.
Jaj ne! Lau olyan kis... szomorúnak tűnik, ahogy így réved kifele, vagy nem tudom. Dehát mi a baj? Folytatja végül a mesélést és... szemeim elkerekednek. Úgy tudják, szétmentünk? Szám is eltátom persze kissé, azonban rögvest becsukom, amint a randi kerül szóba. Nagyot nyelek és sűrűn pislogva nézek el valamerre a folyosón, el a szőkeségről. De nem veszem észre a levitás lányokat, akik pedig mostmár nyíltan figyelik reakcióimat és kezdik úgy gondolni, mégsem vagyunk már annyira jóban. Feszült leszek, ez igaz. Viszont legfőképp zavart. Ide-oda cikázik tekintetem, ahogy próbálom összerakni a dolgokat. Kicsit görcsösen markolom párkányon pihenő táskámat. Másik kezem nadrágom oldalán babrál.
- Mi? De... dehát h-honnan veszi ezt? - kérdezem akadozón, most éppen Lau válla környékét fixírozva, lopva tekintve csak arcára olykor. Hiába mondja csevegő hangon, azt még én is látom rajta, hogy hatással van rá. Nem olyan, mint szokott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Ha a hozzám eljutott hír csak annyiból állt volna, hogy mi szétmentünk, az is éppen elég lett volna, ahhoz hogy szomorkásan bámuljak kifele az ablakon. Mert oké, nem igaz, de … annyira rossz belegondolni. Aztán persze magamhoz térnék és jót nevetnénk az egészen, hogy micsoda nagy marhaság ez. Jó lenne, ha most is ez lenne majd.
Lopva odapislogok Thomas felé, hogy lássam az arckifejezését. Nem engem néz, hanem a folyosót pásztázza. Keresne valakit, vagy csak töpreng? Kicsit mintha feszengene ettől a témától.
- Egy barátnőjétől, akinek a barátnője … - felelem megvonva a vállamat, egy grimasz kíséretében. Olyan tipikus követhetetlen dolgok ezek. 'Az egyik ismerősöm mondta, hogy a testvérének a szobatársának a húgának az osztálytársának a' … fejtsd meg, rakd össze, derítsd ki. Én feladom. – Hallotta és kész – talán a lánytól magától jött az infó, talán mástól. A randi rész gondolom magától a harmadévestől. Az, hogy szétmentünk, hát a jó ég se tudja. De, számít ez most? Nekem marhára nem, de neki úgy tűnik igen. Ahelyett, hogy megcáfolná rögtön kérdez. Remek, tényleg, klassz. Az meg még pazarabb, hogy egyre kevésbé tűnök olyannak, mint aki tényleg csak pletykának gondolja az egészet. Zseniális. Hagyni kellett volna az egészet a fenébe.
Gyorsan a zsebembe nyúlok és előveszem az apró négyzetté hajtogatott pergament, majd lerakom Thomas elé a párkányra. Próbálok valamiféle halvány mosolyt összehozni.
- Tessék, ez az üzenet – adok magyarázatot a kis lapra, majd hátat fordítok az ablaknak, hátamat nekitámasztom a párkánynak és a levitásokat, a folyosót, az ajtót nézegetem. – Szóval … most már tudod, nem fog meglepetésként érni ha esetleg hallasz valami ilyesmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #ohnotthisGIF



Hallotta. Csak úgy hallotta. Elhúzom a számat. Még mindig próbálom átlátni a helyzetet. Figyelem, ahogy lerakja a papírt. Olyan fura ez a mozdulat. Hogy mi a fura bennem, az nem tudatosul. Csak rossz érzésem lesz. Nem jövök rá, de az a gondom, hogy nem értem, miért rakja le. Miért nem adja oda? Kicsit bizonytalanul nyúlok az üzenet után. Tényleg elolvashatom? Jó, nyilván azért kaptam. Hát legyen. Torkot köszörülök, mintha hangosan készülnék olvasni, pedig nyilván nem. Elkezdem átrágni magam a sorokon és egyre savanyúbb képet vágok. Fájni kezd a mellkasom, oda is nyúlok kicsit megmasszírozni. Aztán már megint elképedek...
- Belém esve? - lehelem ki ezt a részletet. - Én... mi... voltunk... mi voltunk tegnap a cukrászdában, igen... igen, de... - hebegek a levelet nézve, fejemet rázva. Olybá tűnhet, mintha magyarázkodnék, pedig csak hangosan gondolkozom. Ki akarom bogozni a szálakat. - Jaj ne... - nyögöm aztán a semmiből és homlokomra tapasztom tenyerem, ujjaim hajamba merülnek, lehunyom szemem. A táskámat már rég nem fogom, a levelet szorongatom helyette.
- De nem randi volt. Az nem randi volt. Hogy lett volna randi? - motyogom szinte csak, erősen tartva lehunyva szememet, markolva kicsit hajamat. - Viszont ő azt hitte, hogy az volt, igaz? - kérdezem magamtól, vékony, csöndes kis hangon, ahogy felidézem magamban a mozdulatait, a szavait, a ragyogó mosolyát. Ezt hívják flörtölésnek? Miért nem veszem én ezt észre? Nekem csak jól esett, hogy ennyire kedves. Jól éreztem magam a társaságában.
- De miért gondolta, hogy te és én... ? - nyitom ki szemem búsan és engedem le kezem, viszont hiába tekintek körbe, látni nem látok. Gondolataimat kergetem. - Én csak... csak nézegettem a bestiárium kirakatát és ő is odajött mellém nézegetni - ami tök természetes volt, hiszen ismerjük egymást, még ha ezelőtt keveset beszéltünk is - aztán kérdezte, hogy... - nem folytatom. Megakadok, arcom kifejezéstelenné lesz, kicsit talán kínlódóvá. Mert beugrik valami. Erősen beugrik és próbálom nem elveszíteni.
- Hogy te hol vagy. Azt kérdezte, hol vagy, de... nem így kérdezte - rázom a fejem. - Hanem, hogy együtt jöttem-e veled és én mondtam, hogy nem, de... lehet, hogy azt úgy fordította neki - utalok nyakláncomra - hogy nem most nem vagyunk együtt, hanem egyáltalán nem? Akkor azért kérdezett úgy vissza? Nagyon meglepődött. És... óh - hunyom le megint a szemem, ahogy már megint előjön egy részlet. Így, hogy már tudom ezeket hova tenni, könnyebben idézem fel - Azt mondta, hogy sajnálja, én meg azt mondtam, hogy nem kell... - szöknek ki a számból a szavak erőtlenül, lemondóan. Nem értettem, miért kéne sajnálni, hogy Lau éppen nincsen velem. Hiszen semmi baj ezzel. Vagyunk mi sokszor külön. Csak nem úgy, ahogy a lány hitte. De akkor ezért volt a sajnálkozása olyan túlzónak tűnő. Mert amit ő hitt, ahhoz nem volt túlzó. Azonban, amilyen lazán én erre feleltem, abból ő meg jogosan vehette úgy, hogy könnyedén állok a szétmenésünhöz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Azonnal fel sem tűnik, hogy kicsúszott a számon egy ilyen fontos információ, amit más körülmények között nem osztottam volna meg vele, valószínűleg csak a Nadiának tett ígéretem miatt, de végtére is ez tényleg már nem az én dolgom, nekik kell megoldaniuk, beszélni róla, elfogadni, megpróbálni vagy sem, bár mindenkinek könnyebb lenne, ha erről nem tudnék, így most nem lenne mit kikotyognom. Tulajdonképpen egyáltalán nem veszem észre, hogy nem csak saját magamra utaltam, mikor a gyerekről beszéltem, de ahogy folytatom gondolatmenetem, majd áttérek egy másik témára, teljesen ki is megy a fejemből a gyerek téma és mintha nem is lenne, elfelejtem. Ahogy magyarázok a kettőnk kapcsolatáról és minden rosszról és jóról, amin keresztülmentünk, nem nézek rá. A kanapé előtt sétálgatva mondom magamét, kezemben az üveggel, és csak néha pillantok rá, mikor valami nagyon fontosat akarok kiemelni. Egy idő után aztán abbahagyom végül, kifogyok a szavakból, a szám is kezd kiszáradni, az italom meg itt a kezemben, így logikusan abba kortyolok bele. Aztán félrenyelek. Gyereke van? Ezt mondtam volna? Amíg elfordulva tőle hangos köhögés közepette próbálok túlélni, az agyam az alkohol ellenére is működésbe lendül, és pillanatok alatt pörgetem végig az elmúlt fél-egy órában –mióta vagyok is itt?- elhangzottakat. Azonnal pánikba esek, egyrészt a megfulladástól, másrészt meg ahogy rájövök, hogy valóban elárultam a gyerekét, Nadia is beugrik, ezzel mindent sokkal rosszabbá téve. Elárultam. Megígértem neki, és elárultam.
- Mikor mondtam én ilyet? – Vörösödő arcom és a pánikom próbálom a köhögésemmel álcázni, szabad kezem a mellkasomra szorítva igyekszem csillapítani hevesen dobogó szívem. Ez most nem történhet meg. Az üvegtől megszabadulva túrok bele hajamba, majd krákogok még egy sort, hogy minden rendben legyen, közben már a következő hazugságon gondolkozom. - Már hogy lenne gyereked? Vagy tényleg van, csak nem akarod elmondani és így akarod leplezni előttem, hogy mégis van, de ha tetteted, hogy nincs, akkor úgy nem kell tudnom róla? – útközben belekavarodok ugyan a szavakba, de a gondolatmenetem azért még úgy-ahogy érthető talán. Muszáj elfeledtetnem vele ezt az aprócska tényt, hogy valahol, valamelyik házban, talán épp most mesél Nadia esti mesét az öt éves kislányának, aki ki tudja mit hisz az apja épp mit csinál és miért nem vele van. - Hé – kezdek bele hirtelen, hátha majd ettől a szótól mágikusan elfelejt mindent. - Ne haragudj, hogy így kezdtem az estét, mi lenne, ha ennénk? – Egyáltalán nem vagyok éhes. Konkrétan érzem, ahogy a gyomrom egyre jobban szűkül össze az idegtől, és ha most le kellene ülnöm elfogyasztani egy vacsorát, Merlinre a fürdőszobában kötök ki az este végén. Mellkasomon pihenő kezem lassan ejtem magam mellé, másikkal rögtön ráfogok a csuklómra és azt kezdem el szorongatni, és ahogy sok minden az este folyamán, most az sem tűnik fel, hogy fogaim ajkamba mélyednek, és talán ez az egyetlen jel, ami elárulhatja, hogy mennyire ideges vagyok. Előtte leszoktam erről. Legalábbis azt hittem, leszoktam. Nagyon hosszú ideig nem harapdáltam az ajkam, és egyre jobb lettem az érzéseim leplezésében, de ahogy visszatért az életembe, mintha az összes rossz szokásom visszatért volna vele, köztük ez is, amelyet talán ő ismer legjobban. Most pedig itt állok előtte, tudatlanul is elárulva magam és a titkot, amit őrizhettem pár napig. Nadia, én megpróbáltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Megeshet, hogy a - viszonylag - frissen beszerzett üst nem a legjobb módja a festékek és ecsetek hurcolásának, legalábbis Zina épp arra ébred rá - miközben sokadjára engedi le remegő karokkal a vasat -, hogy rettentően túlbecsülte erejét amikor telepakolta. A fogantyú tenyerébe vág, és tényleg, a megoldás nélkülöz mindenfajta praktikusságot, tekintve, hogy már maga az edény nehéz, anyagában, hát még púposra rakodva! De hát kellett neki kitalálni, hogy idefönt akar festeni, és felhurcolni döntésképtelenül szinte mindenét az alagsorból, ugye. Mert az olyan jó ötlet. Vászonszatyor, legközelebb, jegyzi meg fejben, majd újra nekidurálja magát, hogy két kezét a fülre fűzve siessen előre pár métert, amíg ereje futja- … Vagy legalábbis az eredeti terv ez lenne. Miközben egy kósza, copfjából kiszökött tincse orra elé hull, fejét felvetve fújtat egyet, megpróbálva a légáramlattal hátraküldeni, nem néz a lába elé, és bizony a következő dolog amit észrevesz az már csak egy taszajtás, egyensúlyvesztés, és a padló maga alatt. Azonnal felnyomja magát oldaláról térdelésbe, és tehetetlenül hallgatja, ahogy cókmókjának csörömpölése beleolvad a folyosó zavargásába, hiszen a festékek, ecsetek bizony azonnal a szélrózsa minden irányába gurulnak. Egy vörös folt cikázik át mellette, szeme sarkából veszi észre a kismacskát, de nem pislog utána, fel sem fogja igazán mi lehet az, inkább azt keresi miben botlott meg - a kérdés pedig villámgyorsan kiben-re módosul, ahogy megpillantja Linneát. - Óvatosan. Egyben vagy? - kérdezi, amint tudatosul benne, hogy ebben bizony ketten vannak, s közben önkéntelenül harisnyával borított térdére simul tenyere, leporolgatva a koszt. Egy mellette elszaladó épp ekkor tapos rá egy tubusra, amiből a türkiz festék robbanásszerűen nyomódik ki, foltot képezve a kövezeten, és a lányok esetlegesen hozzá közel eső testrészein, ruhadarabjain, így Zina kézfején is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Teljesen átszellemülten hallgatja az órát, és kezdi sajnálni, hogy neki ez a tanárnő nem tanított eddig semmit. Idén érkezett? Pont akkor amikor ő már nincsen ott, hát ez igazán szomorú. Egyre kevésbé leplezett érdeklődéssel figyeli a játékon ücsörgő Niadrát, történetei nyomán ő maga is lovagok között érzi magát. Szinte hallja a kardpengék csengését, a vértek zörrenését, és csak a gyerekek - egyébként meglepően ritkán szükséges - fegyelmezésekor rágcsál, nehogy lemaradjon fontos részletekről. Kicsit mesedélután hangulata van, ugyanakkor mégis, mintha csak órán lenne, issza a szavakat. Sóhajt, amikor a sáskaraj megrohamozza a piknikkosarat, szomorkodva a szünet miatt, azonban mikor a nő elindul felé, jól láthatóan megilletődik. Most el lesz küldve? Nem, úgy néz ki erre nem kerül sor, vagy legalábbis nem azonnal. - Nagyon élvezhetően tud tanítani - dönti félre a fejét kissé bátortalanul. - Baj, hogy figyeltem? Zavarok? Elmehetek… bár szívesen hallgatnám tovább. - Lesüti szemét, de azért ha már így megkörnyékezték, felteszi a kérdést, hátha bűntudat nélkül ücsöröghet majd ebédszünet után a padon. A többiek látszólag nyugodtan esznek, bár nem lenne kizárt, de kivételesen nem szívat meg senki senkit, mindenki a saját ebédjét tömi magába, nem lopkodnak ki darabkákat egymáséból, nem hisztiznek azért, hogy ha nem ízlik nekik valami. Még mindig a történetek hatása alatt lehetnek, csevegnek, nevetnek, élvezik a napsugarakat a bőrükön, arcukon, kezükön.
- Hát hotdogot - válaszol kicsit értetlenkedve a kérdésre, közelebb emelve azt a másikhoz. - Hot dog? - ismétli meg, várva a felismerést villanni a másik szemében. Pedig annyira nem is extra, nincs teleszórva sült hagymával, vagy csalamádéval, hogy ne legyen felismerhető, tényleg csak a standard virsli-mustár-ketchup kombó, egyszerű és nagyszerű. Meg hát, annak aki angolul tud, de az ételt nem ismeri, mint jól tudjuk, kissé… khm, félrevezető.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Fogalma sincs, mit kellene ezzel a helyzettel kezdenie, azon kívül, hogy szépen feldolgozva lép tovább. Azért mégsem olyan egyszerű az, valahol benne van az emberben a sokk, még kicsit később is, miután minden más távozik. Lehet, hogy neki is egy nagy alvás hiányzik már csak, mély, talán álomtalan, aztán utána minden mehet tovább, ahogy eddig. Nem fog, még ha ez nem lesz akkora trauma, mint a januári, vagy az évekkel ezelőtti események. Mindegy. Kezét leereszti, miután borostás arcát kellően átdörzsölte, ölébe ejti azt, a másik had lógjon, elvégre, még mindig érezni rajta a szagos kenőcsöt, vagy már az orrába itta bele magát és sosem szabadul. A tipikus orvosi szobák illata vegyül mellé, mintha most más nem is létezne. Furcsa egyveleg, az egész, amit érez és amely miatt lehunyja picit ő is a szemeit, hátha itt ülve is el tud aludni, legalább egy órácskára, mielőtt valaki megtalálva felrázza, hogy akkor mehet isten hírével. Vagy fogalma sincs már, mit akarnak, lehet, hogy el is felejtették, hogy itt van és majd kering, mint valami kísértet, bár ezt elveti, akkor majd megoldja magának, addig kutat valakit, ameddig okossá nem teszi és segíti vissza az iskolába, vagy haza. Oda vágyik most, be a takaró alá, de előbb egy nagy zuhany, olyan, ami végül már eláztatja odabent is és lemos mindent, ami ma kicsit csorbult, legfőképp az idegeit. Talán tényleg elaludt, vagy csak elindult afelé és az a furcsa, köztes állapot kerítette hatalmába, hogy még a feje is kissé előrebukott vagy ő maga kezdett el zuhanni, sosem lehet ilyenkor tudni. Lába rándul egy aprót, mintha görcs vagy más kínozná, a zuhanó álom vége, amikor kirángatja magát belőle. Fejét felkapva ébred meg, vagy csak tér vissza a valóságba, mert hangokat hall. Lehet, hogy bejött valaki, szemét megdörgölve viszont hamar leesik neki, hogy csak ők vannak itt és ő is ébren. Pislogva mered rá kicsit, hogy aztán második kérdésére ő is a cserép felé nézzen és halkan elnevesse magát. Oké, tényleg felébredt.
- Szép öhm... mondjuk azt, hogy reggelt – kezdi, mert az „üdv az élők sorában ismét” túl morbid és nem is releváns, szóval elhessegeti, mielőtt ki is mászik ajkain és szavak lesznek belőle. Kicsit ficereg a széken, feljebb tornázza magát, hiszen észre sem vette, hogy mennyire szétcsúszott, elfolyt, kicsit tényleg kidőlhetett. Nem csoda, bár nem érzi, hogy fáradt, az események sorozata és ténye szellemileg merítette ki jobban, mint várta.
- Igen, az én művem. Azt hittem, kicsit komfortosabb így, de ja... a tényen nem változtat, hogy milyen ez a szoba – húzza el kicsit a száját. Virág ide vagy oda, mikor annak idején áthozták ide, egy dzsungelnyi cserép sem javított volna a helyzeten. De mindenki más, visszapillant rá, még kicsit kába, kicsit lassú, de türelem kell és ő az. Aprót sóhajt, amint felismeri, hol nincsenek. Igen. Az ott kevés volt, röpke pillanat csupán, hogy ott voltak és már mentek is tovább, muszáj volt.
- Nem, nem az iskolában vagyunk – nem akarja sokkolni, óvatosan intézi hozzá a szavakat, mert nem tudja, mennyire emlékszik. Idő kell. - A Fővárosi Ispotályban, pontosabban. Biztosan jönni fog majd valaki, aki okosabb mint én, csak beültem ide, hogy lássam, hogy vagy. Hagylak pihenni, arra most szükség lesz – mosolyodik el, nem fogja faggatni, sem vallatni, azt majd... biztosan mások, akiknek kell. - Szükséged van valamire? Inni, vagy szólni valakinek? - teszi fel az egyszerű kérdéseket, amiben tényleg tud segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Néhány ilyen kisebb ártást egyszer meg kell tanítanod nekem is - vetette fel a lány. Sejtette, hogy ha valaki ebbe az ötletbe belemegy, az csakis Sári lehet - Mármint, érted, nem azért mert bárkinek is bármi rosszat szeretnék, csak lehet időnként hasznos lenne egy-egy egyszerűbb, nem gonosz rontás. Gyanította, hogy ezek a dolgok nem teljesen elfogadottak a diákok körén kívül is, mivel akkor tanítanák az órákon is, de hát ez a tudat, nem meglepő módon, nem túlzottan zavarta.
- Mondjuk ez így érthető - bólogatott Sári magyarázatára a képességéről, de volt egy olyan érzése, hogy sok minden még a barátnője számára sem tiszta. - Hát, ha bármikor szükséged van társaságra abban, hogy még többet meg tudj erről az egészről, csak szólj. Bár ha a könyvtárba megyünk, nem garantálom, hogy nem fogok kidekorálni néhány...dolgot, hogy érdekesebbé tegyem - letörölhetetlen vigyorral ugratta Sárit, remélve, hogy nem veszi komolyan, azért annyira vandál még a szőkeség se volt, hogy könyveket tegyen tönkre, még ha rajzzal is.
- Oké, akkor új ötlet - kihalászta  a zsebéből a barátnője által készített térképet és kihajtogatta. - Ez most nagyon muglimódszer lesz, de csukd be a szemed, és random mutass rá valahova. Ha tudsz ennek fancy varázspálcás fajtáját is, netán kivilágló térképrészekkel nyugodtan éld ki magad, de jó lesz simán is - és így legalább nem kell sokáig elmélkedniük azon, hogy mi lehet még, amit a mostani túrában útba ejtenek. Ha pedig véletlenül olyanra mutat rá, ahol már voltak, nos, akkor majd valami mást kitalálnak.