30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 90 91 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. február 23. 17:55 | Link

Szellemes játék

Szép kis csoport gyűlt Hanka és Iso köré. Egyelőre csak őket ismertem igazán  a népes csapatból. A többi arcon is végig futtattam a szemem és őket is szimpatikusnak találtam. Tényleg nem fogom báni, hogy eljöttem. Az épület kapujában állva próbáltam a környéket is szemre vételezni, "hisz a képeken meseszép volt" de a köd miatt csak az orrunk hegyéig láttunk így letettem a kísérletről. Figyelmemet ismét a társaim felé fordítottam.
Hanka úgy tűnt nincs valami jól. Említette ugyan, hogy fél egy kicsit a szellemektől, de most úgy tűnt a kicsinél egy picit jobban. ~ Az is lehet, hogy van valami a hátérben amiről nem tudok ~
Úgy tűnt Iso-t sem tölti el rettegéssel az a tény, hogy szellemek repkednek majd körülöttünk.
Egy két arcon még fellehetett fedezni hasonló, félelemmel vegyes izgalmat.
Én személy szerint nem félek a szellemektől inkább tiszteletben tartom őket. Bár gondolom nem is lenne okos dolog felbosszantani egyet. Ahol születtem ott erős a szellemvilágban való hit,vannak akik úgy vélekednek mint én, de többen vannak azok akik félnek. A házaik mellé úgynevezett szellem-házat építenek ami ki van díszítve és minden nap visznek ételt és italt mert úgy vélik a "ház szelleme" lakik benne és ezzel kerülik el azt, hogy gondot okozzon a szellem.
Közben beléptünk a kapun és egy tágas előcsarnokban találtuk magunkat, érdeklődve néztem körbe. Kényelmesnek tűnő kanapék, antik, de jó állapotú bútorok, elmaradhatatlan vörös szőnyeg szemben a lépcsőn, a lépcső tetején egy szépen kidolgozott  színes ablak, portré képek és voltak vadász trófeák is. Ez utóbbiak nem nyerték el tetszésemet, elfogadtam a vadászatot abban az esetben, ha megélhetés céljából folyt, viszont nem csíptem a sport vadászokat.
Kísérőink elmentek megkeresni a házigazdát. Én épp Hanka mellett álltam meg aki hirtelen elkapta a kezemet és megszorította, az okát is fölfedeztem gyorsan a lépcsőn két alak jelent meg. Egy kislány és egy idősebb férfi szelleme.
- Igen és igen. Azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy jól vannak. - Igyekeztem megnyugtatni a lánykát. A szellemlány nevetésétől azért nekem is égnek állt a szőr a hátamon.
A lány azt a feladatott adta nekünk, hogy találjuk meg az unokabátyja festményét és csoportokba osztott minket. Iso-val és egy másik szőke lánnyal (Lyra) kerültem egy csoportba.
Bizonyos szempontból nem zavart ez a játék mivel én is szívesen lófráltam volna a kastélyban, viszont egy kicsit zavart, hogy mi szórakoztatott talál abban, ha mi ott ténfergünk. Említette ugyan, hogy lesznek olyanok ki segítenek és olyanok is akik hátráltatnak, de vajon milyen mértékben.
Iso bemutatkozása rántott vissza a merengésből. Én is a másik szőke lányhoz fordultam és követem Iso példáját. - Szia,Plata Luna vagyok.- Mosolyogtam a lányra, majd ismét Iso-ra figyeltem.
-Véleményem szerint kezdjük el a játékot, de kéne valami üzenetet hagyni Dol és Rubya prof.-nak, hogy kik merre mentek. -        
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Elliot A. J. Wayne
KARANTÉN


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2014. február 28. 19:56 | Link

~ Axel ~
Helyszín: Islington – Knight család egykori otthona


Izgulok, mert soha nem töltöttem még ennyi időt Axellal. Három nap, azért három nap, nagyon ügyelnem kell arra, hogy ne tegyek semmilyen elhamarkodott lépést. Elhatároztam valamit, ami nem más, mint az, hogy az elkövetkezendő napokban be fogom vallani az iránta táplált érzéseimet. Nagy felelősség, nagy elhatározás… és nagy kockázat. Még mindig nem tudom, hogy Axel miként is viszonyul az ilyesmihez, és ha úgy nézzük, akkor a barátságunk a tét. Ha el is utasít, akkor is úgy érzem, hogy nem tudnék a közelében maradni, mert az érzéseim felrobbantanának. Azonban már azt sem tudom kibírni, hogy magamban kell tartanom ezt az egészet. Patt helyzet, egy lépés van: vagy magamnak adok mattot, és elvesztem őt, vagy neki adok mattot, és sikerül összejönnöm vele. Ebben a három napban lesz időm kideríteni, és ki is fogom.
Már reggel izgatott voltam, miközben összepakoltam az elegendő holmimat. A nyakláncot, aminek a párja Axel nyakában lóg, gondosan a pólóm alá rejtettem, ugyanis nem szeretném, ha idő előtt megtudná a dolgokat. Így is nagy meglepetés lesz, mikor összeillesztjük őket, és csak utána jön a feketeleves. Írtam egy baglyot Axelnak, hogy mikor, és hol találkozzunk az indulás előtt, utána átmentem Jamiehez reggelizni. Az utazást említve a lelkemre kötötte, hogy ne darabokban érkezzünk meg, és épségben jöjjünk haza. Örülök annak, hogy ennyire félt, mert az ő helyében én is ezt tenném.
A reggeli után visszamentem a cuccomért, és indulás előtt még elköszöntem a többiektől. Egyenesen a Minisztériumba indultam, ugyanis az ottani kandallón keresztül jutunk el az islingtoni házamba. Nagyon rég voltam ott, talán már a házimanó se fog megismerni. Be se ugrik a neve, oly’ annyira nem foglalkoztam azzal a hellyel. A fontos cuccaim el lettek hozva, a többi meg ott maradt. Jó is így, nem kell annyi kacat a szobámba. Csak az útban lenne, és mindig felborulnék tőlük. A visszaemlékezés közepette észre sem veszem, hogy már meg is érkeztem a Minisztériumhoz. Kicsit hideg van, így belépek az épületbe, és ameddig Axel meg nem érkezik, addig elintézek mindent. Amint megérkezik az utazótársam, a megfelelő kandallóhoz vezetem, és mosolyogva nézek rá, miután köszöntem neki.
– Nos, remélem élvezni fogod ezt a három napot. Gyere, és ne engedd el a karom, különben elhagylak. –vigyorogva néztem rá, s miután lekicsinyítettem a csomagomat és zsebre vágtam, megfogtam Axel karját, és behúztam a kandallóba. Határozottan mondtam ki az úti célunk, és hamarosan el is tűntük a lángokban. A pörgés után Islingtonba értünk, azon belül is a régi otthonom nappalijában. Egy éve már, hogy nem jártam itt, de semmit nem változott. Tiszta minden, látszik, hogy a házimanó jó munkát végez. Vajon merre lehet? Nem is érdekes, most az a legfontosabb, hogy Axellal vagyok.
– Ez lenne az. Nem túl nagy durranás, de imádtam ezt a helyet. Érezd magad otthon, addig megkeresem a házimanót… mennyivel könnyebb lenne, ha emlékeznék a nevére. –zavartan vigyorgok Axelre, aztán gyorsan elviharzok a konyha felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 28. 20:17 | Link

Elliot

Három nap Elliottal – nem éppen erre gondolt, amikor arról beszéltek annak idején, hogy majd valahogy meg kellene ünnepelni egy esetleges sikeres vizsgaidőszakot. Igazából nem is nagyon tudta utóbb, mire számítson, a vízesésnél tett séta következményei megkavartak mindent rendesen, így alaposan meglepte a javaslat. Át is gondolta volna, de mint utóbb rájött, túlságosan is szeret a tűz közelében lenne, akkor is, ha megégetheti magát, és nem is akarna nemet mondani. Csak utólag töprengett el azon, mire is lesz jó három nap, de mostanra már elhatározta, hogy legalább kíváncsi ismerős tekintetek hiányában éghet le a bőr az arcáról, mert végre ha törik, ha szakad, színt vall. Nincs amiért tovább kínozni az egészet, Runa szerint a vak is látja, hogy szerelmes, ő meg már nem akarja tagadni, lesz, ami lesz. Talán a barátságuk van elég erős ahhoz, hogy még némi távolságtartást is megbírjon, ha úgy alakul, ha meg nem, hát túléli azt is valahogy, de legalább nem kell tovább játszania a jóbarát szerepét, amikor egyértelműen többet szeretne. Ennek örömére napok óta megfogalmazni próbálja a gondolatait, érzéseit, lassan minden szabad percét azzal tölti, hogy mondatokat rakosgat össze, és igyekszik nem elfelejteni őket. A csomagja is készen áll már jó ideje, sőt ő is korábban kelt a szokottnál minden nehézség nélkül, azt latolgatva, vajon mi lesz ennek a vége. Ha valamiben benne van, akkor képtelen racionálisan kiszámolni a lehetőségeket, itt és most túlságosan is bevonódott érzelmileg ahhoz, hogy ez sikerüljön, hát számít mindenre, ami felmerülhet. A reggelin már túl van, mikor megérkezik a bagoly a legfrissebb legpontosabb indulási adatokkal, és egy nagy sóhajjal veszi vállára a hátizsákját és útnak indul. Feltesz mindent egy lapra, vagy nyer, vagy veszít és fogalma sincs, melyikre van több esélye. Besétál a faluba, a minisztériumig meg sem áll, ahol Elliot már rá vár, és mehetnek a kandallóhoz, amit használni fognak. Vigyorogva köszön jó reggelt. Talán ebben a percben kellene elmondania a kész kis monológot, amit összeszerkesztett végre, de körbenéz és végül mégsem teszi, csak belekarol a fiúba és mehetnek. Nem tudja, hol laktak korábban Ellioték, hiszen nem Londonban találkoztak, így teljes mértékben rábízza magát. Ez a közlekedési mód sem a szíve csücske, felszusszan, ha végre megérkeztek és elengedve a fiú karját, leporolja a ruháit, csak utána néz szét. Nagy háznak tűnik, és első ránézésre amennyit belőle lát, az szép. Megrázza a fejét a megjegyzésre, majd meg is szólal.
—Szerintem nagyon szép, az mindenképp, amit eddig látok belőle. – megvakarja a tarkóját, mintha attól kicsit is egyszerűbb lenne bármi is, vagy jótanácsot remélne a mozdulattól, már ő sem tudja, csak mire eljut addig, hogy nyitná a száját, a fiú már el is tűnt megkeresni a manót. Sóhajt egyet, aztán megszabadul a kabátjától és leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, és vár. Nem most kellene elrontani ezt a három napot, de az sem lenne fair, ha eljátszaná, hogy minden rendben, és a végén térne ki mindenre, ami számára most éppen elég nagy problémának tűnik. Ha Elliot visszatért, ismét feláll és az eddigi viselkedéséhez képest láthatóan elhatalmazosik rajta a zavar, ujjait tördelve pislog hol maga elé, hol a fiúra, és nem akarnak jönni azok a fránya szavak.
—Mielőtt... már egy ideje... áh, pedig... nem tudom, hogy mondjam. – kínlódik, ahogy ritkán szokott, és kissé segélykérően néz Elliotra, bár fogalma sincs, mit is várhatna. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, majd maga elé pislogva ismét megszólal.
—Nem akarnék elrontani semmit, esküszöm... de már olyan nehéz hallgatni. Mióta... hogy... történt az az egész tanév elején... én... én azóta... én már nem akarok a barátod  lenni... jaj, nem így értem... azaz hogy... nem akarok csak a barátod lenni... én... nekem sokkal többet jelentesz annál... nem baj ha... nem... ha te nem... csak nem akarok tovább hazudni... neked... magamnak... szerelmes vagyok beléd. – megszenved alaposan, míg eljut az utolsó mondatig is, csak reméli, hogy érthetően sikerült azért beszélni, valamennyire, és csak suttogja azt a bizonyos három szót, hogy még épp hallani, mintha attól félne, hogy ha hangosan kimondja, összedől tőle az egész világ. Befejezve a mondandóját most éppen elásná magát, azt se tudja, merre nézzen, így végül a még mindig rajta lévő cipője orrát bámulja, és közben mantraként ismételgeti magának hangtalanul, hogy túl fogja élni, akármi lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot A. J. Wayne
KARANTÉN


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2014. február 28. 20:40 | Link

~ Axel ~


Örültem annak, hogy Axel elfogadta az ajánlatomat, mikor arról beszéltünk, hogy miként is ünnepeljük meg a sikeres vizsgaidőszakot. Még nem volt nálam, pontosítok: az islingtoni házamban nem volt még. Ám ami késik, az nem múlik, ráadásul három napot töltök vele. Egyedül az szomorít el, hogy édesanya már nincs közöttünk, így nem tudom elmondani neki a dolgokat. Belegondolva az egészbe… azt sem tudta rólam, hogy engem nem csak a lányok érdekelnek, hanem a fiúk is. Rettenetesen hiányzik, de már túl vagyok a gyászoláson. Sikerült segítséggel túltennem magam a gondolaton, hogy Ő már elhunyt, és nincs közöttünk. Azóta sok minden történt: Jamievel nagyon jóba vagyok, Apa a nevére vett, így már én is Wayne vagyok, illetve újra találkoztam Axellal, aki a legjobb barátom. Még barát, de ki tudja, hogy a kiruccanásunk után nem e a párom lesz. Ez majd még ki fog derülni, most a jelenre kell koncentrálnom.
Az érkezésünk zökkenőmentes volt, Axel felé fordulva el is regéltem, hogy érezze magát otthon, nem kell visszafognia magát. Aztán elsiettem a konyha felé, abban reménykedve, hogy itt megtalálom a manót. Kiérve a helyiségbe, egy székre ülök le, ahelyett, hogy keresgélném. Ennek az egyik oka az, hogy majd be fog ugrani a neve, a másik oka, hogy gondolom védi a házat, ezért felfigyel a hangokra, a harmadik ok az, hogy összeszedjem a gondolataimat. Ki kell találnom a vallomásom szövegét, és valami olyasmi kell, ami nem túl nagy égést jelent, ha nemleges választ kapok. Vettem egy mély levegőt, és mosolyogva sétáltam vissza a nappaliba. Út közben kivettem a cuccom a zsebemből, és levettem róla a zsugorító bűbájt. Axel elég furán festett, mikor ránéztem, hangja pedig semmi bíztatót nem sugallt.
– Talán üljünk le, és akkor elmondhatod, amit szeretnél. –javasoltam egy mosoly kíséretében, majd leültem a kanapéra és lehúztam magam mellé. Ekkor egy pukkanás hallatszódott mellettünk, ami a manótól származott. Hatalmas szemeiben észrevettem a csillogást, és már mozdult is felénk, de két lépésnél többet nem tett. Látszódott rajta a meglepettség, és az öröm egyvelege, valószínűleg meg is ölelne, ha tehetné, azonban tudja, hogy parancs nélkül nem cselekedhet.
– Jacob Úrfi! Dwyn teljes szívéből örül, hogy újra láthatja gazdáját. Dwyn vigyázott Jacob Úrfi otthonára, rendben tartott mindent. Miben lehetek a szolgálatára? –izgatottság csengett sipákoló hangjában. Elmosolyodva néztem rá, hiszen én is örültem, hogy újra látom.
– Szia Dwyn! Én is nagyon örülök, hogy láthatlak. Hagy mutassam be neked Axel barátomat, akivel itt leszünk három napig. Arra kérlek, hogyha szüksége van valamire, és megkér téged, akkor teljesítsd a kívánságát. Most pedig menj, takarítsd ki a szobámat, mert ott fogunk aludni. Ha azzal végeztél, akkor dobj össze valami harapnivalót. Nyomás Dwyn, és köszönöm, hogy megteszed ezeket. –szerettem a manót, így természetes volt, hogy kedves hangnemben kértem tőle mindezt. Ő csak boldogan sipákolva mutatkozott be Axelnak, és a kérések után, egy rendben szó elhangzása mellett, dehoppanált.
Amint ez megtörtént, figyelmem ismét a legjobb barátomra terelődött. A dadogása kicsit megnehezítette, hogy megértsem a mondandóját, de minden szót tisztán hallottam… az utolsó három pedig visszhangzott a fejemben. Szerelmes belém, és én ezt eddig nem vettem észre. Mennyivel könnyebb lett volna, ha látom a jeleket, de nem. Az elmém elködösült, ha csak megpillantottam a folyosón, és azzal voltam elfoglalva, hogy én is szerelmes vagyok belé. Azzal kevésbé foglalkoztam, hogy észrevegyem az Ő érzelmeit. Az, hogy most színt vallott, az én dolgomat is megkönnyebbíti, de nekem egyelőre nem jönnek az ilyen szavak, ezért nem tudom, hogy én mikor fogom megmondani neki, hogy én is szerelmes vagyok belé, nem csak fordítva van ez. Ismét vettem egy mély levegőt, ez segít a gondolkodásban.
– Fogalmam sincs, hogy mit mondjak… Ami év elején történt, az… az nem tudom, hogy miért volt, de… de nem bántam meg. Napokig gondolkodtam rajta, hogy mi is van, viszont nem akartam szóbahozni a barátságunk miatt… Értékelem, hogy elmondtad az érzéseidet, amit irántam érzel. Nem tudom, hogy mit mondjak… –sóhajtottam egyet, és akaratlanul is végignéztem rajta. A nyakában lévő medálon állt meg a tekintetem. Jó látni, hogy hordja, és talán egy kis időt nyerhetek, mielőtt én is bevallom, hogy belezúgtam.
– Szép medál, és ahogy látom beleillik valahova. Akitől kaptad, biztosan szerelmes beléd. Nem gondolod, hogyha megtudja a vallomásod, akkor szomorú lesz miatta? –én tudom, hogy kitől kapta, és tudom, hogy kicsattan az örömtől, de Axel nem tudja, hogy tőlem van a medál. Akkor már mondta volna, ez azonban még nem történt meg. Nagyon kíváncsi vagyok a válaszára, talán azzal is segíteni fog, hogy én miként valljam be az érzelmeim.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 28. 20:49 | Link

Elliot

Elhatározta, hogy nem próbálja tovább tagadni azt, ami Runa szerint egyébként is határozottan látszik. Napok óta fogalmazza, hogy mit is mond majd, de az egészet sikerül elfelejteni, amikor Elliot visszatér, hiába tudta még az imént pontosan. Enged a húzásnak és leül a kanapéra a fiú mellé, hiába érzi úgy, hogy jobb lenne, ha állva maradna. Vesz egy nagy levegőt és már próbálná is mondani, ha nem tűnne fel a semmiből egy házimanó. Kissé meglepődve pislog rá, fogalma sem volt róla, hogy netalán más keresztnevét is használja a fiú az Ellioton kívül, sőt mostanig arról sem, hogy a nevében a J. Jacobot jelent. Épp olyan ez, mint az ő nevében az S. – nem sokan tudják, hogy a középső neve Sebastian, és még kevesebb embernek engedi, hogy így szólítsa, netán még becézze is. Még el is mosolyodik a végére ezen a hivatalos megszólításon.
—Jacob úrfi? – ismétli meg fülig érő szájjal a megszólítást, némi kérdő hangsúllyal fűszerezve, a mellette ülő fiúra nézve, majd mégiscsak feltápászkodik, amint eszébe jut, hogy mire is készült, aztán belevág a közepébe egyenesen. A hosszas vallomást sikerült elfelejteni, helyette folyamatosan szavakat keresve nyökögi el, amit éppen elmondani szeretett volna, és egy nagy sóhaj kíséretében lezuttyan az ülőalkalmatosságra, iménti helyére. Nem mer a fiúra nézni, fogalma sincs, mit várjon válaszul. Csend, mély levegővétel... már nem is mer arra gondolni, hogy az érzései viszonzásra lelnének, legfeljebb csak mégsem veszíti el barátként Elliotot. Talán. Számít arra a válaszra, amit kap pillanatokon belül, mégis egy kissé furcsán érinti. Nem tudja mit mondjon... sóhajt egyet, majd térdére könyökölve tenyerén támasztja meg a homlokát, és igyekszik bármit is kezdeni a kapott válasszal. Legalább nem akadt ki ezen, az is jó dolog, de ennek ellenére ő még mindig értékelni tudná, ha most elnyelné a föld csak úgy varázsütésre. A medál említésére pillant csak fel. A saját gondolataiba kezd lassan belezavarodni, jobbja a medálra csúszik, közben meg Elliotra néz kérdőn, végül újabbat sóhajtva beletúr a hajába és hátradől a kanapén.
—Valahogy hinni akartam benne, hogy talán tőled van... de ha jól értem, akkor... áh, hagyjuk. Fogalmam sincs, kitől van, és miért kaptam. Talán nem is kellene hordanom, de azért még szép és tetszik is... befoghattam volna a szám. Ez így annyira égő... vagy nem is tudom... az... az jó, ha nem zavar, ami akkor történt, meg nem bánod... különben... teljesen megértem, ha most mégse akarnád velem eltölteni az időd... majd megpróbálom félretenni az egészet, valahogy elfelejteni, kitalálom. Tényleg. – talán jó lenne, ha hallaná is, mit mond éppen, vagy mondjuk kicsit tovább látna az orránál, de túlságosan leköti az, amit az imént Elliot mondott, és nem tud elszakadni az egésztől. Talán egyszerűbb is lenne egy amolyan idézőjelesen normális kapcsolatot kezdeni egy lánnyal, biztos a nyakláncot is valaki olyantól kapta, akire még csak nem is gondolna soha, csak hát ha egyszer szerelmes, és nem egy lányba, hanem történetesen a mellette ülő fiúba... különösnek ígérkezik az elkövetkező időszak ebben a megvilágításban. A plafont kezdi bámulni közben, mintha bármi érdekes lenne rajta, és ujjai még mindig a hajába fúródnak. Fogalma sincs, mit is mondhatna ezek után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot A. J. Wayne
KARANTÉN


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2014. február 28. 20:57 | Link

~ Axel ~


Hogy nem jutott eszembe a manó neve? Pedig nem olyan, amit el lehetne felejteni, hiszen nagyon jól cseng, és én elfelejtettem. Még jó, hogy Dwyn harmadik személyben beszél magáról, és megkímélt attól a kínos dologtól, hogy bevallom neki azt, hogy nem emlékszek a nevére. Mindig is bírtam őt, bármit kértem tőle, ő megtette. Persze, nem zsákmányoltam ki, nem ugráltattam minden pitiáner dologért, de azért jó, hogy itt van. Miután dehoppanált, Axel fülig érő szája láttán, kicsit zavarba jöttem. Ajkaimba is haraptam, majd elvigyorodtam, miközben teljes testemmel felé fordultam.
– Igen, Jacob Úrfi. Ragaszkodott az úrfizáshoz, így meg legalább használom mind a három nevem. Vagyis már csak kettőt, mert Édesanya volt az egyetlen, aki Asa-nak hívott… De mostanában AJ-nek is hívnak a csárdában, meg egy-két személy a suliban. Egészen megtetszett, te is hívhatsz így, ha gondolod. –bár nekem teljesen mindegy volt, hogy melyik nevemen szólít, Axelnak meg van engedve minden… csak tudom, hogy Ő nem tudja.
Ezután jött a vendégem vallomása, aminek igazán örültem, de ugyanakkor nagyon váratlanul is ért. Gondolkodtam, hogy mi is legyen, de a szavak most nem jöttek. Most az lenne a legcélszerűbb, ha megcsókolnám, ezzel megkímélve magam a hosszas vallomástól. Az, hogy szerelmes belém, olyan szikrát lobbantott be, amelytől az egész testem lángban ég. A végigmérés hűtött egy kicsit rajtam, és mert megakadt a szemem a medálon, fel is tettem neki egy kérdést. Egy kérdést, amire alapból tudtam a választ, de tőle akartam hallani… hallani azt, amit gondol róla. Közben közelebb húzódtam hozzá, fejemet megtámasztottam a kezemmel, amit a kanapé háttámláján pihentettem. Kíváncsian hallgattam a válaszát, és elmosolyodtam azon a részen, hogy titkon remélte, hogy tőlem kapta. Nincs is messze a valóságtól, csak ezt még nem tudja. Amint befejezte a monológját, nemes egyszerűséggel odahajoltam hozzá, és ajkaimat az övéhez érintettem. Pár másodperc után, egyik kezemmel végigsimítottam az arcán, és mosolyogva néztem rá.
– Túl sokat beszélsz. –suttogtam az ajkaiba, és most hosszabban csókoltam meg. Rég volt már év eleje, nem is tudom, hogy miként bírtam ki csókja nélkül. Feltételezem, hogy nem fog ellökni, így addig nyújtom, ameddig csak akarom. A hosszú csók közben lerúgtam a cipőimet, és miután ajkaink elváltak, elfeküdtem a kanapén. Fejemet Axel ölébe hajtottam, onnan néztem fel rá íriszei szépségébe, s közben kivettem a medálomat a pólóm alól. A fiú nyakában lévőéért nyúltam, és összeillesztettem őket. Külön-külön is szépek, de együtt még szebben csillognak.
– Ha nem esett volna még le, akkor tőlem van a medál, és viszonzom az érzéseidet, én is szerelmes vagyok beléd. Mikor újra találkoztunk ott a tónál, akkor még nem éreztem semmit sem, csak azt, hogy boldog vagyok, amiért a sors összehozott egy régi ismerőssel. Az ölelésed indított be valamit, valamit ami miatt többet kezdtem el érezni irántad. Olyan jó volt, hogy valaki törődik velem, és nem családtag. A vízeséses esetnél már tudtam, hogy többet akarok tőled, de nem mertem lépni. Az a hirtelen dolog, ami miatt elengedhetetlen vonzalmat éreztem irántad, csak tetézte a dolgot. Nem volt bátorságom elmondani neked, így küldtem a medált Karácsonyra, és úgy döntöttem, hogy ezen a kiruccanáson elmondok mindent. Álmomban hittem csak azt, hogy valaha is viszonzod az érzéseimet, vagyis na… hogy te is szerelmes vagy belém. Minden perc, minden pillanat, amikor téged láttalak, egyre jobban és jobban táplálta a lángot, de lépni nem mertem. Látszik, hogy te bátrabb vagy. –hosszas monológ után vettem csak mély levegőt, és tekintetem mindvégig Axel arcát fürkészte. – Szeretlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 28. 21:37 | Link

Elliot

Új neki a Jakob, meg is jegyzi, a következő pillanatban pedig már az is kiderül, mit takar az A. betű Elliot nevében. Megvakarja a tarkóját a javaslatra, mintha az segítene eldönteni, eztán hogy is hívja a fiút, már megszokta, hogy Elliotnak nevezi, viszont legalább már tudja, mi is a másik két keresztneve.
—Igazából eddig fogalmam sincs, mit takar a nevedben az AJ, és nekem igazán mindegy. Hogy szeretnéd, hogy szólítsalak? Különben ha már neveknél tartunk... elég kevés ember tudja, hogy a második nevem Sebastian. – közli egy nagy levegővételt követően. A tanárokon kívül Runa tud róla, és még Kinsey, meg talán az a pár ember, aki hozzáfér bizonyos okok miatt az adataihoz, mint a prefektustársai, például, de használni senki nem használja. Mondaná, hogy nyugodtan lehet, de inkább mégse mondja ki végül. Majd ha úgy alakul az elkövetkező pár pillanat, akkor talán, csak ahhoz egyszer nagy levegő, majd sikerül elmondani, még ha nehezen is, amit szeretne. A válasz meglepi, hiába számított rá, így már a medállal kapcsolatban is felerősödnek a kételyei, hiszen, miért kérdezne rá, kitől van, ha ő küldte. Szeretné visszaszívni az egészet, elsüllyedni, nem itt lenni, mert az egésznek csak azt a kimenetelét látja hirtelen, ami nem kecsegtet sok jóval. Amikor Elliot az arcához ér és megcsókolja, elkerekednek a szemei, és csak pislog a fiúra, nem tud mit mondani, végül szavak helyett ösztönösen viszonozza a csókot. A szíve még az eddiginél is hevesebben kalapál összevissza, és ha elengedte a fiút, kérdőn bámul rá. Össze van zavarodva hirtelen, nagyon is, hiszen a csók nem igazán áll összhangban a kapott válasszal, de akkor mégis hányadán állnak. Figyeli, ahogy az ölébe hajtja a fejét, hihetetlennek tűnik az egész, majd előkerül a medál.
—Te most... tényleg... hogy gondoltad, meddig lesz vicces, hogy legszívesebben elásnám magam... – szólal meg, és talán még háborogna is egy sort, de minden ilyesféle érzése elpárolog, amint láthatja, hogy az ő medálja pontosan beleillik abba, amit Elliot hord a nyakában. Így már csak megbökdösi Elliot mellkasát jelentőségteljesen, és komolyan bámul rá.
—Még egyszer ne csináld meg ezt velem, hallod? Ez volt életem legszörnyűbb öt perce... vagy talán tíz, a lényeg, hogy egy örökkévalóságnak tűnt. Azt meg nem tudom, hogy ez bátorság kérdése-e. Én csak úgy éltem meg, hogy a vízesésnél történtek óta folyamatosan hazudok... márpedig nem akarok hazudni neked. Össze voltam zavarodva sokáig... amikor azt mondtad, hogy tetszik valaki... akkor jöttem rá, hogy mit érzek, és végig azt hittem, valaki másról beszélsz. Remélni sem mertem, hogy talán... hogy én... ez lehetett olyan vicces Runának. Azt mondta, annyira látszik, hogy mit érzek, ahogy az is, hogy te mit, de nem volt hajlandó többet mondani. Nem is lényeg... ez most... ez egész hihetetlennek tűnik. – beletúr közben Elliot barna fürtjeibe, majd ha már a hihetetlennél tart, akkor meggyőződik róla, hogy mégis valóság, és előre hajolva megcsókolja a fiút, úgy, mintha most be akarná pótolni az elvesztegetett időt. Fülig érő szájjal dől hátra ismét a kanapén a csókot követően, és kell pár pillanat, mire megtalálja a szavait.
—Még mindig nehéz elhinni... ugye tudod, hogy ha ezt a húgom megtudja, valamelyikünket ki fogja nyírni, ha nem mindkettőnket? – kérdezi, ez jut eszébe most, közben pedig megkeresi a fiú kezét és meg is fogja. A kezdethez képest most valahol a fellegekben érzi magát, ennél jobb már nem is lehetne ez az egész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot A. J. Wayne
KARANTÉN


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2014. március 1. 07:34 | Link

~ Axel ~


Jó lenne azt válaszolni a kérdésére, hogy: „hívj Szerelmednek”, de ezt még nem mondhatom neki. Várat magára a dolog, de hamarosan változni fog… ebben a három napban biztosan. Ezután meglepetten nézek rá, mert engem is meglepetésként ért a második keresztneve.
– Ami késik, az nem múlik. Nekem mindegy, ha te mondod, akkor bármelyik nevemre hallgatok, de ne úrfizz le. Sebastian… tetszik, de maradok a Bastian-nél. Az szimpatikusabb. –ha előbb tudom meg a második keresztnevét, akkor már régebb óta hívnám úgy. A gond csak ott volt, hogyha találkoztunk is, akkor sem éppen arról folyt a téma, hogy kinek mi a többi keresztneve, feltéve ha van. Minden alkalommal azon voltam, hogy elmondom az érzéseim, de csak halogattam, és halogattam, és halogattam. Most Axel megtette, amit elsőnek nem tudtam hova tenni, de azután megcsókoltam. Éreztem a meglepődését, de ugyanakkor viszonozta is a közeledésemet, aminek nagyon is örültem. Mindezek után az ölébe hajtottam a fejemet, és végül megmutattam a medált is. Elsőnek nem is reagáltam a szavaira, majd mikor a mellkasomat bökdöste, csak bocsánatkérően mosolyogtam rá. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, mielőtt ismét megszólaltam volna.
– Nem hagytam volna, hogy elásd magad. Többet nem is csinálom, mert nem akarlak elengedni. Senkinek nem adlak, ha most összejövünk. Te voltál az te lökött, aki már akkor is tetszett nekem… Azt hittem, hogy le fog esni, de mégsem történt meg. Most már mindegy is, a lényeg az, hogy tudjuk egymásról az igazságot… Ami Runának előbb leesett, mint nekünk, és ez eléggé vicces. Hihetetlen… de igaz. –elmosolyodom, mikor megérzem az ujjait a hajamban. Jó érzés fogott el, sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Azonban a láng nem fog kialudni, és mikor látom, hogy Bastian közelebb hajol, kicsit feljebb emelkedek, hogy könnyebben viszonozhassam a csókját. Fejemet visszahajtom az ölébe, ha tehetném, akkor soha nem venném el onnan. Öröm számomra azt látni, hogy Axel boldog, mert így én is az vagyok. Szavai hallatán, viszont kénytelen vagyok felnevetni.
– Mintha érdekelne. Már akkor is látható volt, hogy nem viszonzom a rajongását, most meg aztán pláne nem fogom. Meg nem adom én olyan könnyen az életemet. –vigyorogva fogtam a kezét, és figyeltem rá. A húga lerendezése egy hosszú, és nehéz feladat lesz, de az még odébb van. Alig pár perces ez a kapcsolat, nem szeretném elrontani a lehetséges gondokkal… amikből elég sok lehet, most hogy így belegondolok. Gyorsan ki is verem a fejemből, még a végén elrontja a szép pillanatokat.
– Nem vagy éhes? Dwyn biztosan elkészítette már az ételt, és ha ettünk, utána körbevezetlek. –igazából meg sem vártam a válaszát, mert már fel is keltem, és húzni kezdtem magammal a konyha felé. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Dwyn mit dobott nekünk össze, na meg arra is, hogy Bastian mit fog majd hozzászólni. A konyhába érve megpillanthattuk a terített asztalt. Volt ott pirítós, rántotta, mindenféle zöldség és fűszer, kávé, tej, no meg vajsör is. Ránéztem a szerelmemre, de közben már az asztal fele húztam, hogy leüljünk. Én egy kis rántottát szedtem a tányéromra, elvettem két szelet pirítóst, és felbontottam egy vajsört is. Megvártam, ameddig Bastian szed magának, és mosolyogva kívántam neki jó étvágyat, hogy utána neki is lássak az evésnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 1. 19:35 | Link

Elliot <3

Valamiért eddig meg sem fordult a fejében, hogy kutakodjon azután, mit is jelent Elliot nevében a két kezdőbetű, pedig ha nagyon akar, hozzáfér egy-két irathoz, és talál módszert, de igazán megtudhatja a fiútól is, és meg is tudja éppen most. Ha már nevekről van szó, ő is elmondja, hogy mi a második neve, amiről végképp nem sokan tudnak. A szinte azonnal kapott becenévre kissé felvonja a szemöldökét, némileg meglepődve pislogva a fiúra, ám egy fél perc sem kell, hogy elmosolyodjon. Elliot azon kevés emberek egyike, akitől még értékelni is tudná, különben is kiváltság tudni is a középső nevét, nemhogy használni, sőt becézni, úgyhogy miért is ne, ha arról a fiúról van szó, akibe éppen fülig szerelmes.
—Egyedül a nagyszüleim hívnak így, de végül is... rendben, lehetek neked Bastian, ha... ha cserébe maradhatok az Asa-nál, és akkor nem leszel úrfi ráadásnak. Hm? – javasolja rögvest, ha már úgyis tudja hirtelen az összes keresztnevet, amiből választani lehet. A neheze viszont a mai napnak csak most jön, ugyanis komoly döntésre szánta el magát még indulás előtt és ha rajta múlik, véghez is viszi, méghozzá itt és most. Akármi is lesz a következménye, ma szépen be fogja vallani, hogy mit is érez. Kissé különösnek ígérkezik ugyan a folytatás, már majdnem elkeseredik, de szerencsére hamar olyan irányba változik mégis minden, ami meglehetősen pozitív színezetű. Ha már a fiú az ölébe hajtja a fejét, bizony felemlegeti, hogy az iménti kis kitérő felért egy szerényebb kínzással, de aztán beletúr a hajába, és elvigyorodik a kapott válaszra, meg akad néhány megjegyzése, még mielőtt megcsókolná.
—Nem is vagyok lökött, annyira, és legközelebb meg utalgass kicsit kevésbé félreérthetően, mondjuk. – ölt nyelvet, aztán azelőtt csókolja meg, még mielőtt bármiféle replika születhetne ezen kijelentésére. Határozottan boldog ebben a pillanatban, és még azt sem képes beárnyékolni ezt, hogy eszébe jut a húga, sőt meg is említi. Inkább vicces ebben a pillanatban, hogy Harriet mennyit szaladgált a fiú után, és végül mégis ő van most itt vele, pedig aztán esze ágában sem volt a húga orra elől lenyúlni, sőt, akkoriban nem is gondolta volna, hogy valaha ez lesz. Vállat von most, ennél tovább nem is érdekli az, hogy vajon hogy reagál majd a húga, csak megoldódik valahogy. Inkább bólint a kérdésre válaszul, és már megy is a konyha felé, azaz engedi, hogy húzza szerelme tárgya, és szórakozottan lépked utána. Kiérve helyet foglal, kávét tölt, majd elvesz egy pirítóst és rágcsálni kezdi.
—Jó étvágyat. – jegyzi meg az első harapást követően némi fáziskéséssel, majd elgondolkodva pislog maga elé, belekortyol a kávéba, aztán fél percnyi hallgatás után ismét felpillant a fiúra kérdő tekintettel.
—Azért a húgomról az jutott eszembe... hogy ehhez vajon mit fognak szólni a családjaink? Nem is tudom, anyuéknak annyira nincs bajuk ezzel, legalábbis az unokabátyám esetében jól fogadták a dolgokat, de... majd elkezdem lassan adagolni az egészet. A te családod mennyire fog kibukni, ha megtudják, hogy mi... együtt vagyunk? – érdeklődik, kérdő a hangsúly, és annak is tudható, hogy akkor azért most rákérdezett, hogy mit gondol majd a család, de egyben annak is szól a kérdés, hogy együtt vannak-e hivatalosan is, ez valami eldöntendő, megerősítendő. Ha a mondat végére ért, ismét beleharap a pirítósba, addig is rágcsálja azt a falatot, amíg kap bármiféle választ.  
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. március 1. 19:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 1. 23:11 | Link

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

A Sjölander rezidencián gyakorlatilag egyetlen változást lehet észrevenni, ez pedig nem más, mint Knut jelenléte. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy bababiztos minden, saját széke van a pöttömnek a konyhában, tele van játékkal a padló mindenfele, a kutya kiszorult az udvarra, és egyéb hasonló apróságok, de igazából semmi sem hatalmas és semmi sem kifejezetten tartós, kivéve a létszámbeli gyarapodást a szőke kis lurkóval, aki nem csak Runa szerint imádni való. A lány felbukkanása örömére egyébként a szülei minden ilyenkor elképzelhető kérdést feltesznek, esélyt sem adva, hogy a lehető leghamarabb kisajátíthassa Runát úgy igazából. Legalább tíz perc, vagy megvan még negyed óra is, sőt kész kis örökkévalóságnak tűnik, mire kifullad az érdeklődés áradata, és azért nem mondhatni, hogy nem örül még ő is annak - miközben lelkes gügyögés közben az öccse a térdén egyensúlyozva próbálja közelebbi ismeretségre kényszeríteni legújabb mackójával, egy szürke színű Zizi névre hallgató plüss kutyával, aki nem kizárt, hogy Sissi, a házőrző malamut után kapta a nevét - hogy Runát családtagként üdvözlik a szülei is. Végül Knut átkerül az édesanyja karjaiba, ő meg betessékeli Runát a szobájába végre, ahol szintén nem sok minden változott, mióta utoljára betette ide barátnéja a lábát. Meglepetésekre nem igazán lehet itt számítani, mármint azt leszámítva, hogy mi újat tud mondani Runa, amitől neki leesik az álla, vagy éppen köpni-nyelni nem tud. Ilyen utóbbi kategóriás Bennett említése is, naná, hogy rákérdez, és a magyarázat sem túl kielégítő, főleg nem szívderítő. Nem örül ennek az egésznek, valamiért görcsbe rándult a gyomra a gondolattól is, hogy Runa, az ő majdnem-húga, ez a törékeny lány, aki képes a saját lábán is átesni, és még magától is meg kell védeni, alkalomadtán Bennett kezei között tanul önvédelmet, vagy mit. Meglepődne, ha nem fordulna elő abban mondjuk néhány MMA fogás is példának okáért. Eleve rossz érzései vannak azzal a fiúval kapcsolatban, hiába, hogy a csapatkapitánya, vagy talán éppen azért, mert az. Nem tudná megmagyarázni hirtelen, pedig elég rég próbál rájönni dolgokra vele kapcsolatban is.
- Legalább megkérdezhettél volna előtte, vagy valami. Nem mintha az engedélyem kellene, de rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban is. Próbálok rájönni, mitől, de mintha... folyton kicsúszik. Túl sok titok lengi körül, és azért nem akarom, hogy bajod essen. Legalább ne maradj vele kettesben, oké? Még azt se tudom, kitől féltelek pontosan, csak azt, hogy féltelek tőle. - magához öleli a lányt, majd hamarosan a feszültség oldására inkább csikizni kezdi, legalább ő is elfelejti ettől azt az aggodalmat, ami az imént meglepte, ahogy talán Runa is, hogy csak egy kicsit fakadt ki hirtelen úgy, ahogy ritkán szokott. Amint kicsikarta a várt választ a lányból, ismét csak magához öleli, eldőlve vele az ágyon, és egy pillanatra minden olyannak tűnik, mint régen, amikor minden rendben volt és csak a szomszédos házig kellett elsétálnia, és bekopognia, hogy találkozhassanak. A végtelen nyugalom érzését csak akkor kezdi némi szorongás fűszerezni, amikor nagy levegőt véve felül mégis, eldöntve, hogy márpedig ebben a szent pillanatban megfogalmazza, ami egy ideje a lelkét nyomja. Valakinek ki kell mondania, és ki másnak mondaná, mint Runának, annak az embernek, akivel tényleg mindent tudnak egymásról, vagy na, eddig legalábbis úgy volt.
- Oximicsodát? - pislog kérdőn a válasz hallatán, majd megvonja a vállát, jelezve, hogy végülis mindegy.
- Fogalmam sincs, mi az, Runa. Nekem nincs fotografikus memóriám, és nem is érdekel különösebben, hogy mit termel a szervezetem, vagy mit nem, csak azt tudom, hogy soha nem éreztem még ilyet senki iránt. És inkább ne gratulálj. Mármint értem én, azt hiszem, hogy miért mondod, de ez egy kicsit bonyolultabb. Az egyik legjobb barátom lett az utóbbi időben, és... na jó, a legeslegjobb te vagy... - nyom egy puszit a lány arcára, majd elhasal az ágyon, felkönyökölve tenyerébe támasztja az állát és kissé megdöntve a fejét pislog Runára, sóhajtva egyet.
- Igazából... azt se tudom, hogy ha őszinte leszek vele, nem fog-e hülyének nézni és messzire elkerülni. Nem akarnék mindent felrúgni. Viszont csináltam egy oltári nagy marhaságot. Az utóbbi időben folyton keresem a társaságát, a bál napján meg összefutottunk a csárdában és meghívtam szilveszterezni ide. Harriet le fogja szedni a fejem, én meg... oké, nem mondott biztos választ, de ha eljön... na jó, nem is biztos, hogy jön, addig nem téma. Mesélj inkább arról, hogy találtál már szőke herceget magadnak? Már nem kell félteni tőlem őket. - biztatóan vigyorodik el a megjegyzés mellé, az ő görög félistenével - mert Elliot bizony egy hérosszal ér fel számára - úgysem versenyezhet senki más, szóval nem fenyegeti az a veszélyt Runát, hogy megpróbálná a lovagját lecsapni a kezéről.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. március 1. 23:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. március 7. 23:14 | Link

Kirándulás

Hanka, Luna, Ree - /Mivel a többiek nem jelentkeztek, új csoportot alkottam/ Rolleyes

A lányok elkezdik megbeszélni a további lehetséges tennivalókat. Van, aki inkább a tanárokat keresné meg, és akad, aki szívesen részt venne a szellemlány játékában. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem a választásukon múlik, mert alighogy megszólal az első három lány, megmozdul alattuk a szőnyeg. Csak alattuk működik a varázslat, de az tökéletesen: olyan gyorsan viszi ki őket a teremből az egyik mellékajtón át, hogy esélyük sincs ellene bármit is tenni.
Az ajtó becsapódik mögöttük, és még azt is hallani, ahogy a kulcs fordul a zárban, a többi lány így nem tudja követni őket. Úgy érzem, hogy jelenlétemre ott nagyobb szükség lehet, mint itt, ezért sietve utánuk suhanok. Amint átérek egy a falon logó díszkard éles tükröződésébe, körülnézek és megállapítom, hogy egy kisebb négyszögletű helyiségben vagyunk, amit berendezéséből ítélve talán társalkodásra használnak.
Réginek tűnő, kicsit kopottas bútorok állnak méltóságteljesen helyükön, mely esetleg már több száz éve a padlónak ugyanarra a pontjára esik. Alul vastag, süppedős szőnyeg, felül és körben zöld színű selyemtapéta keretezi a látványt. Középen egy alacsony, sötét színű, fa kávézóasztal áll, melyet két hatalmas halványzöld fotel és egy hasonló színű kanapé vesz körül. A szemben lévő falon a kandalló felett egy fiatal lány képe lóg, aki láthatóan aggódva figyeli a terembe érkezett lányokat.
Rajta kívül még egy szempár várja, hogy észrevegyék: egy viszonylag fiatal, csinos nő szelleme lebeg a szobából kivezető másik ajtó előtt. Hosszú, sötét haját feltűzve viseli, benne hófehér virágkoszorúval, mely színben tökéletesen illik fodrokkal díszített ruhájához. Arcán nem látszódnak érzelmek, mikor megszólal hangja semleges, de messzire hangzó.
- Úgy látom, hogy sikeresen belesétáltatok Johanna csapdájába. Sajnálatos módon bizonyos okokból követnem kell az utasításait, így hát csak akkor engedlek tovább benneteket, ha megoldjátok a feladványomat. Ha nem sikerül, itt maradtok addig, míg a játéknak vége nem lesz, de, ha nem igyekeztek eléggé, Johanna igencsak megkeserítheti nektek azt az időt, amíg várnotok kell a társaitokra.
Pár lépéssel közelebb száll hozzánk, kezeit maga előtt összefonja, úgy néz ki, mintha várna valamire. Én azonban tudom, hogy csupán megadja a módját a dolgoknak. Szavai még mindig melengetik szívemet, hisz annyira ismerősek, ráadásul egykor úrnőmnek is hasonlóan kellemes hangszíne volt, mely csupa lágyság és kellem.
Amíg én lemerülök emlékeim közé, a szellemhölgy bemutatkozik, mint Bella, a Ravenheart család egyik tagja, bár eredetileg Montfort néven látta meg a napvilágot. Ez csupán pár szó az életéről, nem merül bele a részletek ismertetésébe, ami érthető is, hiszen hiába szellem, úrinő, mi pedig idegenek vagyunk, semmi közünk a magánéletéhez.
- Íme, a feladvány - szól, és egy kecses mozdulattal a kijárat melletti falra mutat. Intésére a selyemtapéta elszíneződik, és egy piramis képe rajzolódik ki a falon. - A feladatotok, hogy minden sorát kitöltsétek betűkkel és szavakkal. Fontos, hogy minden sorba az előző sor betűi kerüljenek, de minden újabb sorba egy betűvel több. A betűk sorrendje soronként változhat. A meghatározások a sorokhoz a következők - újabb mozdulatára egy rövidebb szöveg jelenik meg az ábra mellett, várva, hogy a lányok megfejtsék, és ezzel megtalálják a feladat megoldását. Az utolsó sorhoz nem tartozik meghatározás, valószínűleg oda nekik kell kitalálniuk egy értelmes szót, melynek legtöbb betűje akkor már ismert lesz. Izgalmasnak tűnik a feladat, így hát közelebb sietek - az egyik lány fülbevalója pont megfelel a célnak - és megpróbálom megfejteni a feladványt.


Ábra
Meghatározások
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 8. 10:20 | Link

ki rándulás

Minden hiába, ahogy kimondom a tervet, hogy induljunk tanáraink keresésére, elindult a lábunk alatt a talaj, vagyis a szőnyeg és siklottunk el rajta mi hárman: Luna, Issi és én. Meg kellett kapaszkodnom a lányokba, nehogy leessek és elveszítsem magamat.
- Kapaszkodjatok, nem akarok egyedül elveszni. - kiáltottam a lányoknak. Szemmel sem tudtam követni, hogy merre járhatunk, aggódtam, hogy találunk vissza, hogy találjuk meg a többieket, és vajon mi lesz velünk? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, amikor lefékezett a szőnyeg velünk egy társalgó félében, az ajtó mögöttünk pedig kulcsra zárult. Elegáns, de ódonnak mondható berendezés, apám nyálcsorgatva irigykedne, mert a régi korok őt is, mint a fiúkat is vonzották, bár nemzőm inkább a flanc miatt, mint sem a szépsége vagy értéke miatt szeretné ezeket. Számomra túl nehézkesek voltak és porszagúak. Nem tudtam hosszabb ideig elviselni ezt a kötött, nyomasztó enteriőrt. Ráadásul a bezárt ajtó, belém idézte a szobafogságok komor emlékét, és megzavarodtam kicsit. Nevezzétek paranoiának vagy bárminek, de pánikba estem és csak még szorosabban fogtam szegény Luna kezét. ~ Ezzel az erővel maradhattam volna otthon is, a szobazárda itt is megvan. ~ sóhajtottam magamban egy hatalmasat, mikor megjelent egy újabb szellem. Szeretem a szellemes dolgokat, mert azok általában nem unalmasak, de ez már kicsit sokk volt. Mi vagyunk itt az egyetlen élők? Sőt, még az is lehet, hogy nem jutunk ki innen élve mi sem. Lehet azért vannak ennyien, mert úgy jártak, mint mi fogunk. Idejöttek kirándulni, aztán itt ragadtak bezárva, meghaltak, és azóta ők is kísértenek.
- Hátborzongató ez a hely lányok. Én mennék innen hamar. Ráadásul be vagyunk zárva. Teljes ellátásról is szó volt, én meg már kezdek éhes lenni.  - Na, itt már a pánik jelei mutatkoztak rajtam. Nem érdekelt a feladvány sem, pisilni is kellett, mint a lányoknak általában cikis helyzeteben. meg is szólítottam a szellemet, gondolván ennél rosszabb már nem lehet.
- Bocsánat, nekem azonnal ki kell mennem pisilni, mert összepisilem magam.Gondolom, te ezt nem érted, nincsenek ilyen szükségleteid, de mi órák óta utazunk, eddig nem volt alkalom erre. Nem akarok kárt okozni a drága szőnyegekben. - kérleltem a szellemlányt, hátha megért, én pedig tanácstalanul, de ijedten pislogtam körbe. Szorult helyzetemen, a légtérben uralkodó hideg sem segített,sőt...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 11. 17:50 | Link

Anglia, Liverpool
Manda
valamikor a szünet elején
ruha


Van két oka annak, hogy Mandát összeszedtem és kijelentettem, hogy felülünk egy gépre, aztán megyünk Liverpoolba. Az első inkább a saját érdekem, de ahhoz jöhettem volna egyedül is. Eltökélt szándékom a páromat meglátogatni. Csak pár napja, de tudatosult bennem, hogy látnom kell, pedig eddig, ahogy annak rendje, szépen el is fogadtam, hogy nem láthatom. És most, ki akadályoz? Senki.
Az pedig, hogy hoztam az egyetlen embert, akit barátomnak mondhatok, az az, hogy ez a személy történetesen nem igazán mozdul ki. Szerintem pedig ez nem jó. Én is voltam ilyen, de csak rossz vége lesz, úgyhogy a levegőváltozás jó hatással lesz rá. Szerencsémre pedig nem is ellenkezett.. nagyon legalábbis.
Konkrét tervem nem volt, csak annyi, hogy 4 napra elkérem magam Kristóftól. Ehhez lényegében mindent előre megcsináltam, elrakható, tartós kajákat főztem, és rendben hagytam mindent, csak reménykedve, hogy nem fogok szívrohamot kapni a ház állapotától, mire visszamegyek.
Találtam egy szállodát, ez volt az egyetlen dolog, amit elintéztem, meg felhívtam apát is, hogy kellene pénz, és ennyi konkrétum volt összesem az utazásban. Valószínűleg bulizással, vásárlással és welnessel fog elmenni ez a pár nap, de egyáltalán nem bánom. Aztán majd valamikor rászánom magam, hogy meglátogassam Leandrot az építkezésen. Amikor szöget ütött bennem a gondolat, a főnökét kerestem meg, mert biztos akartam benne lenni, hogy Angliában van, meg hol. Ezért a hely.
Ja, és Mandának ezt el is kéne mondani. A taxiban még nem akartam traktálni, de a szállodába érve amint a recepcióról elkértem a kulcsainkat már a lápcsőn felfelé frusztráltnak érzem magam, a mikor kérdése miatt.
- Mit szeretnél csinálni először?
Tudom, hogy várhatnék legalább amíg felérünk, de biztos, hogy nem! Elfogadom, ha megjegyzi, de ő ismer a legjobban, azt tudja, hogy a türelmem az.. van türelmem?  Nyugodt tudok lenni, de türelmes.. azt hagyjuk.
- Öhm.. szeretném megkeresni Leandrot vala..hm..melyik nap..
Most kivételesen nem keresem a szemkontaktust, és azt sem kérdem velem jön-e, mert ezt ő tudja csak. Addig, és egyébként is azt csinál, amit szeretne, csak szobában ücsörgés nem lesz, mert azt otthon is lehet.
Ha már szoba. A liftet azért megtaláltuk, lépcsőzni eszem ágában nincs, és így az ötödikre hamar felérünk, ahol a folyosón nem mondom, hogy nagy a választási lehetőség. Összesen három nagy ajtó, mert hát lakosztályokról van szó, milyen jó nekünk. Azt valljuk be, hogy a kulcsok sosem voltak az erősségeim, de ez a kártyás megoldás, ez nagyon tetszik. Így is szerencsétlenkedek, amíg végighúzom a helyén.. abban a dobozban... Nekem az ilyenek úgy tetszenek.
- Áh.. végre..
Valahogy nagyon büszke, elégedett és megkönnyebbült vagyok, ahogy az ajtó nyílik, és végre be tudom rakni a cuccaimat. Ledobni, jobban mondva. 1 nagy bőröndöm van, meg egy táskám, és nekem ez bőven elé, szóval a fal mellett lerakom, és a hozzám legközelebb eső fotelba lehuppanok. Az asztalon whiskey. Mintha csak tudták volna mit akarok..  
- Nem modern, mint vártam, de nagy, és szerintem van minden. Kérsz?
Poharak is vannak megint nagy szerencsémre, mert ha a konyháig el kellett volna sétálnom.. annak annyira nem örültem volna, de aztán ez kárpótolt volna. Skót, szóval.. JÓ'ETTE!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2014. március 13. 20:49 | Link

Bajok a kastélyban

Még mindig a kastély belsejét tanulmányoztam, amikor úgy döntöttem, hogy kicsit beljebb is megnézem a kastélyt. Persze nem akartam messze menni, csak egy ici-picit. Tettem egy lépést előre, ám ekkor megmozdult a szőnyeg, amin épp álltam. Egy nagy, piros szőnyeg volt, különféle fekete és barna mintákkal hímezve. A hirtelen indulástól elvesztettem az egyensúlyomat és az utaztatóra estem. Mellettem Hanka és Luna imbolygott, de mégsem estek a szőnyegre. Suhanás közben feltápászkodtam és Hanka karjába kapaszkodtam. Nem tudtam követni, hogy merre megyünk, de nem is ez volt a legnagyobb gond. Hová megyünk? Miért? Tettünk valamit? Dol és Rubya hol vannak? Meg fognak találni minket? Egyáltalán keresni fognak minket? – a gondolatok sebesen cikáztak a fejemben, mint a cikeszt kergető fogók a pályán.
Berepültünk egy szobába, majd a szőnyeg a padlóra vágta magát, én pedig ismét imbolyogni kezdtem. Ó, miért is jöttem én el ide! – sóhajtottam, amikor a zár kattanását lehetett hallani. Villámgyorsan engedtem el a lány karját és fordultam meg. Az ajtó zárva volt. Odarohantam és próbáltam kinyitni, de semmi. Bent ragadtunk. Sápadtan visszanéztem a lányokra és lassan odasomfordáltam hozzájuk. Hanka még mindig Luna kezét szorongatta, én pedig, hogy erőt öntsek belé, megfogtam a másik karját és biztatóan megszorítottam. Követtem a lányok pillantását az újabb szellemre. Kicsit már elegem volt belőlük az utazás után. A gyomron is rosszalkodott, de nem szerettem volna idehányni. Fogalmam sem volt róla, hogy mi, illetve ki ez a sok szellem.
Hanka arcáról azt olvastam le, hogy bizony ő sem tudja, mi a rák van. A szellem magyarázott valami ábráról, meg feladványról, de nem igen figyeltem. El voltam foglalva azzal, hogy egy halott épp hozzám beszél! Öregem, azt hiszem sokkot kaptam. Igen, ha visszaérünk…állj! Mi van, ha nem térünk vissza a kastélyba? Mi van, ha soha többé nm látom a családom, a kutyám, Aquát? Mi van, ha ezek az utolsó perceim, mielőtt a szellem átszáll rajtunk és kinyír, vagy benyit egy baltás gyilkos? Mi van ha...? – teljesen kétségbeestem, ám meghallottam Hanka szavait. A hanglejtésében a pánik bujdosott, amitől még jobban beparáztam.
Bejelentette, hogy éhes és kicsit kezd félni. Tudtam, hogy az egyetlen kiút az ajtó, de az zárva van. Ekkor újra megcsendült Hanka hangja. Még mindig reszkető hangon, de kijelentette, hogy ha most rögtön nem megy kis pisilni, akkor bizony bajok lesznek. Félénken a szellemhez fordultam.
- Bocsánat, de nem figyeltem – kezdtem óvatosan, hátha bedühödik. Bár nem látszott dühösnek. – Lenne szíves és elmagyarázná nekünk még egyszer azt a feladványt? – kérdeztem halkan. Nem tudom miért magáztam, hiszen fiatal volt, de erre most nem figyeltem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2014. március 13. 22:14 | Link

Izébizé... másik felem, meg a többi nyálas hülyeség.... Rolleyes
Amszterdam, valamikor vizsgaidőszakban, konkrétan vizsgázás helyett



Az egész egy jól szituált családi drámával kezdődött, mikor is én idő előtt állítottam haza, számolva a következményekkel, és bejelentettem, semmi hajlandóságot nem érzek aziránt, hogy aktákat tologassak, csak mert baromi jól mutat a nevem mellett, hogy minisztériumi tudom is én, micsoda.
Persze ezzel olyan hatást értem el, mintha minimum azt mondtam volna, kedvem támadt feltámasztani a Sötét Nagyurat... pedig erről szó sincs, csak az ősök most kaptak egy maflást... előfordul.
Próbáltam én elmagyarázni, hogy - szerintük- nem is létező tárgyakat hajkurászni sokkal izgalmasabb, és tegyük fel... még érdekel is, mert érdekel, de hát abból nem lehet megélni... a francokat nem, de ezeknek beszélni... akár a falnak. Aztán betelt a pohár, és elhatározva, hogy akkor levizsgázni se fogok, becsaptam magam mögött az ajtót, és a kihasználva a repülő jegyet, ruccantam át Amszterdamba. Még szülinapunkra kaptam, úgyis felhasználtam volna, most íme itt az alkalom.
Mondjuk sejtem, nem ártott volna megosztani ezt húgommal is, de ha ő is haza téved, csak megtudja, sőt, biztos vagyok benne, hogy hosszasan részletezik neki, mekkora pofátlan vagyok már, és nem értik, miért tartottak el eddig. Mondjuk azt én se értem. Sose szorultam rá, még csak a házaspárral se volt olyan viszonyom, mintha a szüleim lennének, elviseltem őket, mert Manda miatt muszáj volt, jó voltam, mert nem akartam, hogy külön válasszanak minket, de ennyi, semmi kötődés nem alakult ki, bármennyire is szerették volna ezt hinni.

Na, de azt se tudom, hányadik klubban fordulunk meg Irinával. Még a német suliban akadtam össze a csajjal, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, okkal, mivel az egyik legéletképesebb ember, akit ismerek. Tényleg kevés azok száma, akik elmondhatják magukról, jóban vannak velem, legtöbbjüket ép csak elviselem.
Az agyam már rég ködös, csoda, hogy lépni tudok, vagyis nagyon remélem, nem botladozok, az még ilyen állapotban se vall rám.
- Bloody Maryt- üvöltöm a pultosnak, hogy meghallja a dobhártyát szaggató zenétől, miközben kezemmel mutatom, hogy kettőt kérek. Rina már rég a felhozatalt stíröli, mert hát az a fő, hogy jól érezzük magunkat nem? Aztán kecsesen vágódik le egy asztalhoz, ahová követem, kezemben az italokkal. Nem törődök  a mustráló tekintetekkel, már annyira megszoktam, hogy hiányozna, ha nem lenne.
Ahogy fogy az ital, úgy engednek fel a gátlások, és legközelebb már csak arra eszmélek, hogy barátnőmmel karöltve, az asztalon táncolok, és valahogy gyanítom, minket többen bámulnak, mint a DJ-t. Hát... van ez így.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2014. március 14. 01:29 | Link

Ali
2014. március, Liverpool, Anglia
-Ruha-


Kifejezetten rossz közérzettel, mogorván, és teljesen antiszociális módon közelítette meg a dolgokat a vizsgaidőszak beköszöntétől kezdve. Teljesen lehangolta, az pedig, hogy a jövője is ezen múlik, még inkább. Totálisan döntésképtelen volt, ráadásul egészen más ötletei voltak erre a pár hétre, mint ami elő lett volna írva. Rögvest társai is akadtak ehhez. A nagyon kötelező vizsgákat, a legminimálisabb szinten abszolválta a legelején, hogy a március beköszöntével kicsit feltöltődjön, szórakozzon. A végzős vizsgára felkészülés alatt sikerült összegabalyodnia a változatosság kedvéért ismét egy kedves ismerősével, háztársával. A fiúval indult neki Németországnak is, ami nem telt eseménytelenül. A dolog gondolatától akaratlanul is mosolyra húzódik a szája. Jól szórakozott, fel is töltődött, csetepaté is volt dögivel, ámbár ettől azért nem vált sokkal szociálisabbá az emberek felé, továbbra se nagyon bújt ki a kastélyban létekor a klubhelyiségből, de egyébként meg a faluban lévő házukból. Töprengett, egészen sokat. Nagyon aggasztották a dolgok, amiket Linával egymáshoz vágtak mostanság, vagy éppen a ki nem mondott dolgok. Elég kacifántos mindaz, ami éppen körülveszi. Mielőtt beállított hozzá Ali az ötlettel, nemrég ért vissza a faluba, az egynapos villám hazalátogatás után. Egész „családi” ebéd alatt hallgathatta, hogy Lina otthon volt vizsgák közben, és mennyire aggódnak, hogy miért vajon, meg micsoda illetlenség, hogy el is tűnt. A maga részéről ő volt az alkalmazkodóbb az új családhoz, ám azért még mindig nővére a legfontosabb neki, hiába van Ő kibékülve a nevelőszüleikkel is. A családon, na meg azon a baráton kívül, akivel kimozdult, bár azt a kimozdulást leginkább kettesben vezényelték le, nem mozdul ki, ami már a lakótársai szemét is bökte, nemhogy barátnőjéét.
Ezeken gondolkodva vetődik a kanapéba, hogy a plafont bámulva semmittevésre készüljön a mai nap folyamán. Ekkor érkezik meg hozzá barátnője, hogy márpedig ha tetszik, ha nem, ők holnap elutaznak. Felvont szemöldökkel próbált kihátrálni, de két okból nem sikerült, egyrészt, az unszolás nem hagyott alább, másfelől ennyivel tartozik a barátjának, így rászánta magát, hogy szociális életet éljen a magánszféráján kívül is. A célállomásnak egészen örült, hozzá van szokva, hogy Alival az angolt használják sokszor, azon jobban megy a lánynak még a kifejezés, de segít neki a magyarban.
Hogy is menjünk neki a vakvilágnak? Sokat tanakodott, mire egy kisebb csomagot összedobott, egy nem túl nagy táskába, aztán útra készen várta az utazást, amit egyébként a várthoz képest, kevesebb fáradtsággal tudta le, bár a tőle szokatlan módon érezte magát egészen kellemetlenül a Taxizáskor. Nem igen utazik mugli járgányokban, betudta ennek. Közben igyekezett Alira figyelni, akin érezte, hogy ez nem csak egy csajos kiruccanás csupán, de főleg idegen előtt, értve ezt taxisra, vagy bárkire, nem fog rákérdezni, a recepciót követően azonban már ott a nyelve hegyén a kérdésáradat ezzel kapcsolatban, de még nem zúdítja rá.
- Rendbe hozni magam, mert borzalmasan nézek ki. – mondja, miközben egy egész alakos tükörrel szembesül a liftben, amiben magára tekintve fintorog egyet majd magára kacsintás után barátnőjéhez fordul. – Mi lenne, ha beülnénk wellneselni egy kicsit, az helyben, a szállodában is van, alkalmas lenne egy kis beszélgetéshez…
Hangsúlyozza ki a végét, egészen érthetően, hogy lenne miről. Amikor kiböki végül is Leandrot, egy fél mosollyal az arcán rázza meg a fejét. Egyáltalán nincs meglepve. Ezt mindig a barátaira bízza, nem szeret felettük ítélkezni, vagy döntést hozni helyettük, de ha valamit ő is lát, akkor az az, hogy erre most szüksége van a lánynak. Egyébként ezzel a programmal nem akar kibújni a kiskapun át a szociális életből, egyszerűen csak finoman kell visszarázódnia. Régebben, azokban az időkben, mikor Amirával New Yorkban is járt egészen más ember volt, azóta eltelt bizonyos idő, és történtek az életében változások, amit még nem tud kezelni rendesen.
- Jöhet, koccintsunk egyet erre a kis kiruccanásra, hátha még nekem is sikerül valamerre elindulnom. Tényleg… Van már elképzelésed mi lesz most, hogy végzel?
Érdeklődik, mert tisztában van a lány hátterével, azt is tudja milyen, az se lepi meg, ha már konkrétan tudja, hogy ő itt fejezi be, de mégis jobb tőle hallani. Mellesleg meg amilyen tanácstalan, jó lenne valakitől hallani a dolgot. Lina egyből tudta mit akar, ez az a tulajdonsága a nővérének, amit nagyon irigyel, bár ő is céltudatos, de a cél kijelölése, az már necces benne. Közben, még az italok kitöltődnek és ha beleegyezett a lány a programba, elkezd intézkedni, addig Manda megkeresi a fürdőszobát, hogy az arcát leöblítse, kezet mosson, és megigazítsa a haját, hogy frissebben, és jobban kinézve, ha még lehet fokozni, lépjen ki a fürdőszobából. Odasétálva elveszi a neki szánt poharat, majd a szemébe nézve összekoccintja azt.
- A jövőre, a kiruccanásra, Leandrora... - kacsint rá a lányra, majd, ha az nem tesz hozzá semmit, akkor az elfogyasztásába kezd, némi grimasszal, remek egy ital ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 14. 22:16 | Link

Anglia, Liverpool
Manda
valamikor a szünet elején


Rögtön szeretném tudni, hogy ő mit szeretne csinálni, mert így nagyjából összeáll bennem hamar, hogy mi lesz a mai napunk képe. Még rengeteg időnk van, de rögtön ezzel jön. Falra tudnék mászni ettől, de igazán, ahogy érzi.
- Dehogyis! A welness meg tetszik.
Mennyire igaza van. Nem is azért, mert egetverően sok témánk van, de ha van is három, azt amíg áttárgyaljuk órák is eltelhetnek. Főleg mert sokszor teljesen el is térünk az eredeti tárgytól, de attól még fontosnak tarjuk tényleg végigbeszélni. Ez egy olyan helyzet, ahol még belőlem is kijön az a kis maradék empátia, mert ha valaki problémája tényleg érdekel, akkor az csak az övé, és Leandróé.
A lakosztályba beérve a gyors felszabadulás után az ital az első, és nem is gondoltam, hogy visszautasítja majd. Úgyhogy neki is vetem magam az üvegnek, hogy egy gyors és - mivel muszáj, így - határozott mozdulattal kinyissam. Manda addig kérdez, meg el is tűnik megkeresni valószínűsíthetem, a fürdőszobát.
- Csak élni fogok. Bulizni szabadon. Nekem nem kell hosszútávra tervezni.
Néha meglep milyen szépen is tudok beszélni, de ez nem is akkor jön, ha akarom, hanem ha tényleg csak ösztönből mondom, amit érzek. És valljuk be őszintén, nekem tényleg nincs értelme előre elterveznem, mikor mit szeretnék majd csinálni, családot alapítani, ilyen-olyan befektetéseket kötni, vagy csak munkát vállalni, és azért tanulni még..
- Te most merre szeretnél menni?
Vetettük már fel a témát, de egyáltalán nem merültünk bele, pár szóban kimerült, és ha kell, be is vallom, hogy egyáltalán nem emlékszem rá. Ilyen vagyok, a memóriámmal is biztos van valami, de szerintem csak általánosan szelektív. Hogy mit szelektál, arról meg fogalmam sincs.
Persze mire a fürdőből a barátnőm visszatér, addigra mindkét pohár félig van ezzel a drága Chivas Regallal. Nem aprózom el, de hát imádom, és onnantól meg nem is érdekel.
- És a barátságunkra!
Igen, ez nagyon fontos. Lényegében, amit most elmondtunk, nekem ennyiből áll az élet. Minden pillanat után ott a jövőm, ami után már az is lehet nem lesz több pillanat, így kihasználom. Kiruccantunk, ez is ezt jelképezi, hogy szabadok vagyunk, és szórakozunk. Leandro, ami miatt részben itt vagyok, mert rendezni akarok vele mindent, és vagy visszaszerezni, vagy elengedni örökre. Na meg a barátságunk.. Ezért nem hullottam még szét.
Aztán persze ha már koccintás, igyunk is utána. Elképzelésem szerint két-három adagban leküldöm, és amilyen barátságban vagyok a rövidekkel, ez nem is lesz probléma. Arcizmaim csak reflexből húzódnak össze, de igazából imádom ezt az érzést. Ez tette tönkre a gyomromat, már mindegy.
Kezemben még a pohárral felállok, és a táskámhoz sétálok, amiben elvileg minden tagsági kártyám, törzsvásárló kártyám meg kuponom van, és persze a pénzem, de arra nincs most szükség, ezt a szolgáltatást az ár magába foglalja, mint minden valamire való helyen. Szóval csak egy kis fekete.. majdnem pénztárcát halászok elő, ez mindig nálam van, a maradék whiskyt pedig le is gurítom rögtön.
- Na.. indulunk?
Fő a határozottság. Én borzasztó magabiztosan tudom mondani, hogy 'nem tudom', és sokszor érzem, hogy eggyel többen vagyok, mint kellene, de végül is mindig arra jutok, hogy az összes elmebetegnek megvan a saját bajom... Lehet nem kéne inni. Áh, miket beszélek?! De most wellness, addig legalább gondolatokba és gondokba mélyedhetünk, valami kellemes időtöltéssel karöltve. Én várom, és ha Manda is kész, akkor indulhatunk le.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 14. 22:31 | Link

A - Nr.1
Amsterdam, késő este


Szünet van. Vagy mi a szösz. Nem, mintha eddig olyan sokat leledzett volna megszokott helyén. Ez már csak ilyen annak, aki bármikor képes hátat fordítani mindennek. No de most csak pár hétig nézett rá, korábban megismert, ámbár cseppet sem jó hírnevű barátaira. Mivel senki nem kereste, küldtek utána bagolyhadat, így ráérősen csempészte vissza magát, szerencsétlenségére, a vizsgaidőszak kellős közepére. Végül is, nem halt bele. Összefirkálta a lapokat, vélhetően a helyes válaszokkal, és már intett is, hogy induljon tovább.
Úti célja nemigen akadt, elsőre, így csak összepakolva, menetre készen állt, a térkép fölött, várva az isteni sugallatot, szikrát, vagy bármi egyebet, ami előrébb vihetné. Homokos tengerpart, hűs szelek, vagy valami más. Akármi. Végül, vakon bökve a térképre, találta meg a szünet állomását, nem is olyan távol, de nem is a szomszédban. Menetfelszerelésével együtt lépte meg a kötelező lépéseket, utazott a messzi földre, hogy kulturálódjon a helyi szokásokból, lábat lógasson és végighenyélje a nappalokat. Igen, ezt otthon is tehetné, de sokkal barátságosabb a légkör, ha nincs körülötte családtag, rokon, akárki. A társaság hiánya miatt nem aggódott, sem az miatt, hogy nem hívott senkit sem magával. Tudja, hogy ha akar, úgy is összeakad alkalmi haverokkal, egyebekkel, és nagyszerűen elszórakozgat. Ismerkedni bárhol és bármikor tud, egyszerű a képlet.
Amszterdam utcáit járva gondol vissza kicsit, mint akinek szokása  a nosztalgiázás, de hamar elillannak a képek, és az előtte álló estével foglalkozik. Teletömött hassal, zsebbel, és fülig élő jókedvvel lépdel az időponthoz kicsit szokatlanul népes utcán. Nem zavarja, körülötte vele egy korabeli emberek, vagy fiatalabbak, akik ugyanúgy arra készülnek, amire ők, vagy hasonlók. Szokványos menetfelszerelése egy bőrkabátból, kissé megszaggatott farmerből, és az elmaradhatatlan, porlepte bakancsából áll. Tincsei kuszán meredeznek, mit sem törődik azokkal jelenleg. Jobbnál jobb helyek előtt haladt el, egy-kettőbe be is tért, hogy kicsit jobban körülnézzen, de igazán még egy hely sem ragadta meg, marasztalta egy helyben. Fiatal volt még számára az este, tele lehetőségekkel. Az egyik pubból kilépve, még épphogy megúszta az ottani balhét, amit két, nagyon nem szomjas alak robbantott ki, de az, hogy miért történt, talán még azoknak is rejtély. Füstfelhőbe burkolózva kezdett pöfékelni immáron a szabad levegőn, és indult az este következő állomása felé. Nem tartott sok időbe, mintha itt egymást érnék a helyek, olyannyira közel tűnik neki egyik hely a másikhoz. Cigarettája maradékát a földre dobja taposta el, és lépett be az ajtón. Látszólag nagyobb, sötétebb, más hangulatú hely volt ez, mint az előzőek. Beljebb merészkedve furakodott a bárpulthoz, szomjoltót kérve, majd miután pohara ujjai közt pihent már, a tömeg felé fordult. Íriszeit lassan járatta végig, mintha áldozatot kereső vadorzó lenne, aki lakomára készül. De még milyen jól tette, hogy nem csak futva tekintett körbe, így sikerült is kiszúrna az elsőre csak látványilag szimpatikus, majd egyre ismerősebb vonásokat. Elindulva az asztal felé, amelyet nem csak ő figyelt, egyhamar húzta ki a széket, ült le, szótlanul, mint aki csak a látványt élvezné egy ital mellett. Csupán csak arra várt, hogy a tökéletes pillanatban szúrja ki a másik, feltéve, ha még képes felismerni az arcát, addig pedig, ő maga, az italba kortyolva pihenteti magát, és szemeit a táncolókon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| exRellonos | az örök
metamorfmágus istencsapása
Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2014. március 15. 19:19 | Link

B.


Köztudott, hogy én vagyok  a problémásabb gyerek – nem, mintha Manda szent lenne-, így talán meg se lepő, hogy abszolút nem adok semmit a házaspár véleményére. Nekem az egyedül töltött idő, amit húgommal az árvaházban húztunk le, mérvadóbb, mint az, mikor örökbefogadtak. Azokra az emberekre sose tekintettem úgy, mint a szüleimre.
Nem is okozott problémát lelépni, és nem is okoz kerülni a kúriát ezek után. Irinával mindig jó bulik kerekednek ki, így nem is várok mást ettől sem. Egyszerűen felpezsdít a tudat, hogy itt csupa ismeretlen vesz körül, egy tanár se vizslat árgus szemekkel, és tényleg azt tehetek, amit akarok.
Felengedni se nehéz, főleg mert tettünk is érte rendesen. Észbe se kapok, már barátnőmmel az asztalon lejtek, ami számomra nem is olyan rendhagyó történés. Csak a dübörgő ritmusra koncentrálok, minden mást kizárok, hisz ez az éjszaka erről kell, hogy szóljon. Nem törődök a füttyögéssel, sem azzal, hogy a pasik szeme majd kiugrik, ezek mind annyira felületes dolgok, amik persze egyből elmúlnak, pár velem folytatott beszélgetés után. Tudom, hogy elsőre mindenki az ideális feleséget látja bennem, vagy a barátnőt, vagy azt a valakit, akivel szívesen villogna. aztán megismer… és rájön, nem érek én annyit, és ez így is van jól. A kapcsolatot nem nekem találták ki.
Kifulladva ülök le, és kortyolok az italomból, csak eztán veszem észre, ki ül velem szemben. Több se kell, fogom magam, és felpattanva, egyből belevetem magam az ölébe, és átkarolva a nyakát, hajolok a füléhez.
- Te meg mit keresel itt?- kérdem tőle kicsit hangosan, mert a zene miatt képtelenség itt rendesen kommunikálni. A hangom persze vidám, részben mert alapból jó kedvem van, részben, mert Benjinek bármikor képes vagyok örülni. Irina közben eltűnik, de nem törődök vele sokat, tudom, hogy barátnőm meg tudja védeni magát.
- Képzeld…. nem fogok levizsgázni… konkrétan tojok mindenre, és tehet nekem egy szívességet mindenki- kecmergek ki az öléből, és huppanok le mellé, hogy aztán újabbat kortyolhassak a folyadékból. A hangomon érződik, hogy már így is elég jól érzem magam, de most ez sem érdekel.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 15. 21:21 | Link

A - Nr.1
Amsterdam, késő este


Annak ellenére, hogy már egy jó ideje egy helyben ücsörgött, eltűrve, hogy néha-néha valakinek útban volt a széke, igencsak jól szórakozott. Egy-két, kissé keményebb szavacskát morgott oda a vele értetlenkedőnek, és a nemtetszésüket kifejezőknek, de magához képes, nagyon is csendesen viselkedett. Még. Nem sokáig képes viszont visszafogni magát, de a látvány, és a finom itala megbékítette. De még mindig csak egyelőre.
A figyelt személy nemigen szúrta ki, de nem aggódott ez miatt, mindennek eljön majd a maga ideje, ő ráér, az idő meg még gyerekcipőben járt. Kényelmesebb pózba vágta magát a széken, és el sem mozdult, csak addig, míg új kört töltetett poharába, majd visszatelepedve várt, mint egy türelmes vadász a vadra, hagyva, hogy az üldözött odataláljon hozzá. A külvilággal már nemigen foglalkozott, valahogy őket sem érdekelte az ücsörgő alakja, és a várakozás lassan beérett, mintha csak ő maga tervezte el az ütemet. Ahogy a lány leült, úgy fordult szembe vele, hajol előrébb, és arcára széles vigyor terült. Még mindig nem volt teljesen biztos benne, hogy felismeri, vagy legalább is elsőre sikerül neki, de tévedett, amikor a lány felé iramodott. Poharát kitartva fogadta a másikat, hagyva, hogy belehuppanjon az ölébe, átkarolja őt. Maga sem cselekedett másképp, szabad kezét átfonva dereka körül, üdvözölte a másikat, és amint a füléhez hajolt, megpróbálta a hangos zene mellett megérteni, hogy mit is akar mondani. Nem lepte meg a kérdés, szinte érezte, hogy ez el az első, és ez lesz az, ami legjobban érdekli a másikat. Maga sem tudja igazán, mit keres, de majd csak talál valamit. Így, most ő hajolt a másik füléhez, hogy a választ ne kelljen teljes tüdőből ordítania.
- Jöttem pihenni. Csak ennyi. - hangzott az egyszerű, de lényegre törő válasza, amely után sokat nem is kell magyarázkodni, kiegészíteni azt. Te tényleg ez az, amiért jött, most kivételesen. Elcsendesedve hallgatta ismét a másikat, aki immáron saját ittlétének okát ecsetelte, megelőzve a viszonzott kérdését, amelyet fel akart tenni, így megvilágosult tekintettel bólintott párat, hogy vette és hallotta az adást.
- Jól teszed. Nem is kell aggódni ez miatt, szabad vagy. - hajolt immáron közelebb hozzá, amint az ölén kívül foglalt helyet, így hangosabban kellett közölnie mondanivalóját. Az asztal így megürült ugyan, de máris ráhelyezte a megüresedett poharat, amelyet nemrég ürített ki, majd figyelmét ismét a másik felé szentelte, bár ez nem az a hely, ahol beszélgetni tudnának bármiről is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| exRellonos | az örök
metamorfmágus istencsapása
Zámonyi Ágota
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 16. 15:39 | Link

Angliai Kirándulás

- Szerintem én elindulok festményt keresni, ti menjetek a tanárok után. Ha több felé válunk, többet tudunk tenni - javasoltam, és megvártam, míg a lányok válasza megérkezik.
Igazán nem voltam biztos abban, hogy ez olyan hú, de jó ötlet, de már csak azért is megmutatom nekik, mármint a festményeknek, meg szellemeknek, hogy nem félek tőlük. De nem ám! Hanka fehér lepedős kísértős megjegyzésén elmosolyodtam, ugyanis szerintem örülni fogunk, ha estére ágyba kerülünk, és durmolhatunk jó mélyen ennyi riadalom és szellemesség után.

Valahogy úgy éreztem, ez egyáltalán nem egy sétagalopp-kirándulás, főleg, hogy az a kis csaj, Johanna nem sok támpontot adott nekünk, ami a festményt, azt a Pierce-akárkit illeti. Szépen lemaradtam később a többiektől, egy egészen másféle folyosóra keveredtem.
- Hanka! Merre vagytok?! - kiabáltam idegesen. Ez az egyedül elcsatangolós ötlet nem volt olyan jó, mint amilyennek elsőre hangzott, ki tudja, az a kis szellemcsajszi mivel óhajtja megkeseríteni az ittlétem.
Ha azt hiszi, hogy ez vicces, hát közölném vele, hogy piszkosul nem az...
Már kezdtem éhes lenni, és amúgy is miről társalogjak a festményekkel?
- Öhm, izé, helló. Tudnátok segíteni nekem? Melyik irányba menjek Pierce-hez? - lengettem meg a kezem az egyik festmény előtt, hátha hajlandó velem szóba elegyedni. Imádkoztam Merlinhez, hogy ne hajtson el melegebb éghajlatra...


//Elnézést a késett posztért, elhappolt a suli Cheesy //
Hozzászólásai ebben a témában
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 16. 16:33 | Link

Kirándulás


Ahogy kimondtam, hogy üzenetet kéne hagyni a prof.-oknak, már el is indult a talaj alattunk, pontosabban a szőnyeg, amin álltunk. Esély se volt rá, hogy leugorjunk róla, vagy akár csak megnézzük, hogy merre megyünk. Mikor Hanka elkapott és szólt, hogy kapaszkodjunk kis híján felnevettem, maximum a hajamba tudtam volna. Miközben suhantunk a szőnyeggel, azon járt a fejem vajon a többiek látták, hogy merre tűnünk el? Van esély rá, hogy megtaláljanak?   Vagy teljesen magunkra vagyunk utalva?
Míg ezek a kérdések sorjáztak a fejemben megérkeztünk egy ódon kinézetű szobába és lehuppantunk a közepére. Majd következet az elmaradhatatlan zárkattanása.   Issie már oda is röppent az ajtóhoz és meddő kísérletet tett annak kinyitására. Hanka még szorosabban fogta a kezem, és ahogy rá néztem láttam, hogy nagyon megijedt.  A másik kezemet rá helyeztem arra a kezére mellyel szorongatót és bátorítólag rá mosolyogtam. Körbe néztem a szobában. Az antikvitással foglalkozó emberek itt a Mekkában éreznék magukat.
Szemben a falon egy kép logót, mely elégé sajnálkozva nézet ránk és előttünk megjelent egy újabb szellem. Egyetértettem Hanka-val tényleg hátborzongató ez a hely. –Nyugi Hanka, valahogy biztos kijutunk.- viszont a szellem hölgy, ki Bella-ként mutatkozott be, érdekesnek tűnt a kimértségével és valahol úgy éreztem, hogy nem a legfőbb célja ártani nekünk.
Mikor a mellékhelység probléma felmerült, rájöttem, hogy nekem is lassan bajok lesznek ezzel. Így reménykedve néztem a szellem hölgyre, hátha megoldja a bajunkat. Majd Issie megkérte a szellemet, hogy ismételje el a feladatott, mert nem figyelt. Amennyit láttam belőle, nem tűnt bonyolultnak, de ahhoz, hogy közelebb menjek el kellett volna engednem a lány kezét, vagy magammal vonszolni. Hát maradtam ahol voltam és úgy vártam a fejleményeket.
Utoljára módosította:Plata Luna, 2014. március 16. 16:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 684
Összes hsz: 1133
Írta: 2014. március 16. 20:33 | Link

Szlovákia, Pozsony


A férfi hevesen kapkodja a levegőt, ahogy a lábait egyre gyorsabb tempóra próbálja ösztönözni. Kopp-kopp, kopp-kopp, kopp-kopp, már megérkezett ide, most már csak meg kell találnia, amit keres. Körbejárja a templomot, aminek a pontos mása bomlott elméjében szunnyad, majd végre, a harmadik kör után megleli, ami valójában mindvégig a szeme előtt volt. Megrángatja szakadt, kötött libazöld pulóverét, és ideges, hiénára emlékeztető vihogást hallat. Ezt gyakran teszi, mert élvezi a zajongást, és mert valahol a rég megkergült elméje mélyén tudja, hogy ezzel a frászt hozza a körülötte lődörgőkre. Igaz, most nincs itt senki, csak ő, és a kincs. Meg talán Isten, elvégre ez egy templom, de ennek kicsi a valószínűsége, lévén, hogy ateista. Ha hinne Istenben, biztos, hogy már nem élne...
Idegesen próbálja felemelni a koporsó fedelét, de nem sikerül, így végül egy robbantóátokkal zúzza darabokra, hogy hozzáférhessen a tartalomhoz...


Három nap telt el. Három nap, amióta itt kushad ebben a tetves templomban, és még mindig nem sikerült megfejtenie a rejtélyt. Idegesíti a zaj, hogy hallja a pusmogást, ahogy a rabul ejtett apácák imádkoznak. Kár volt idejönniük!
-Kár volt idejönnötök!- reccsen rájuk, majd ismét hallatja azt a jellegzetes, hiénára emlékeztető nevetést. Idegesíti, ha megzavarják a tervében, idegesítik a hívők, és idegesítik a muglik. Ezek a szerencsétlenek mindezeket elkövették, szóval örülhetnének, hogy még élnek. Igaz, nem sokáig...
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2014. március 22. 18:12 | Link

Mallorca - Dol
-zárás-

 Kényelmetlen pozíciómból már nem is segíthetett volna ki más. Megoldásnak kellett születnie és így is lett. A kezdetben furcsa lány mostanra bebizonyította, hogy az aprónak aligha nevezhető bakit teljes higgadtsággal képes helyrehozni. Igazi nagy erejű boszorkány lehet. Nem volt alkalmunk még rendesen megismerkedni. Talán majd egyszer... Egy másik életben. Nem hiszem hogy egy helyre sodorna majd minket a sors, elvégre ő kísérletezik és nagy erejű boszorkány én pedig még mindig csak tanulok. Tanulhatnék akár tőle. Ott hagynám a Bagolykőt és itt maradnék. Itt úgyis minden olyan ideális. Nem mintha ez egy könnyű döntés volna. Sőt, nem mintha ez egy reális döntés volna. Mugli ismereten tanultuk, hogy a muglikat könnyen nyomon követheti a hatóság. A varázslókkal ugyanez a helyzet. Csakhogy itt a hatóság főként tévedhetetlen.
 Az este további részében még váltunk néhány szót. Én nem beszélek az iskolámról mert szeretem, ha az emberek nem tudnak mindent rólam. Csak amennyit szükséges. Nem mintha volna rajta bármi szégyellni való, csak szeretek tisztalappal indítani. Ha mindent elárulok elsőre az olyan, mintha olyanokkal beszélnék akiket már ismerek. Ennek így jobb a hangulata. Őróla kiderül, hogy utazó és járja a nagyvilágot mindenféle varázslatokat kutatva. - Itt magamnak megjegyzem, hogy kísérleti nyulakat keresve.
 Mindketten fáradtak vagyunk, de azért jót beszélgetünk. Nevetgélünk és elütjük az időt. Nem nehéz, ha ilyen nyári-idő van ránk, mint itt Spanyolországban. Igazi álomsziget ez a Mallorca. Rajtunk néhányunkon kívül ma este is mindenki jól szórakozhatott itt. Sok külföldi jár erre elverni a pénzét, vagy éppen megkeresni az egész évre valót. Sok furcsaság történhet itt az év minden szakában, különösen nyáron, de olyan egész biztosan nem, mint amennyit mi ma átéltünk. Dol a beszélgetés végén megjegyzi, hogy ő másnap tovább száll. Örülnöm kéne, hogy végre nyugodtan pihenhetek, de épp ellenkezőleg. Úgy érzem, hogy ilyen izgalmak után megfog ölni az unalom. Persze nem marasztalom. Nem is tudnám mivel, meg ha tényleg olyan nagy kalandor, akkor mindig máshol kell kalandokat keresnie. Elmegyünk lefeküdni, de még előtte elbúcsúzunk.
 A nyaram további részét a szigeten pihenve töltöm. Az első hetem nagyon unalmas, de utána hozzászokok a pihenéshez. Spanyol tudásomat egészen felfejlesztem, ami jó, mert az angol már teljesen elenyésző, a csehről nem is beszélve. Itt a szigeten megtaláltam a nyugalmat, de augusztus végén azért örülök, hogy visszatérhetek iskolámba. Jobban kötődök hozzá, mint gondoltam. Még akkor is, ha a boszorkánynak nem említettem meg. Lehet sosem találkozunk többet.
 Aztán megpróbálom kiverni a fejemből mindazt ami a nyáron történt velem. Azon gondolkodom inkább, mi várhat rám a harmadik évfolyamon. Kíváncsi vagyok milyen vezetőt kap majd a Levita ház.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2014. március 22. 18:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2014. március 22. 19:11 | Link

B.


Tudom, hogy szitokszavakat kéne motyognom, amiért még most is ismerősbe botlok, de ez kivételesen az az eset, amikor örülök neki. Félre ne tessék érteni, nekem semmi bajom, ha idegenek vizslatnak, és már-már rájuk van írva, mire gondolnak, de ennél sokkal jobb, ha ezt egy ismerős teszi. Bár lehet, csak az alkohol mennyiségének tudhatom be azt, amit Benji arcán láttam egy pillanatig.
De kit érdekel, ahogy felfogom, ki is ül velem szembe, úgy vetem bele magam az ölébe. Persze az elégedetlen morgások eljutnak ám hozzám, és értem is én, csak nem érdekel. Persze sejtem én, mások mit gondolnak, hogy nem úgy látszik, mintha kizárólag baráti kapcsolatunk lenne, némileg pedig az… némileg. De most se foglalkoztat túlzottan az, hogy mások mit gondolnak, ahhoz túlzottan öntörvényű lettem.
- Pihenni? És mégis miben fáradtál el, drága?- nevetek fel, miután kellőképp kikiabáltam magam annak érdekében, hogy hozzá is eljussanak a szavaim. Na, igen, nem ez a legjobb hely a beszélgetésre, és a zene is kezd egyre zavaróbb lenni, de inkább iszok még egy kortyot a löttyből, mert, hogy az finom.  
- Pontosan, ennek ellenére otthon mégis a világ legsz*rabb alakjának tartanak, de nem izgatnak- hevesen gesztikulálok is mellé, hogy nyomatékosítsam, mennyire nem izgat az egész. Persze, ha tényleg így lenne, biztos nem itt lennék, és nem ilyen állapotban, de nekem muszáj volt fitogtatnom a közömbösségem irántuk, és megmutatni, mennyire nagy vagyok, és mennyire hidegen hagy, mit akartak, minek képzeltek el, és mit terveztek az én életemmel. Könyörgöm, az az enyém.
- Tényleg sz*r alak vagyok?- némi hezitálás után kérdezek rá, ahogy oldalra döntve a fejem, vizslatom az egyetlen illetőt, aki képes volt arra, hogy elérje, emberszámba vegyem. Rajta és a húgomon kívül ez még senkinek nem sikerült. Lehet túl magasra raktam a mércét?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 22. 22:42 | Link

A - Nr.1
Amsterdam, késő este


A szívélyes üdvözlés, és ezekhez kapcsolható foglalatosságok után, helyezkedve a széken, féloldalason fordult a másik felé. Kissé beljebb csúsztatta a székét, mert már a harmadik emberre morgott rá, aki elbotlani, vagy épp esni készült, a szerintük útban lévő ülőalkalmatosságon. De több időt nemigen szánt ezekre, közelebb helyezkedve figyelt a másikra, már csak azért is, hogy közelebb hajolhasson, ha szóra kerül a sor, hiszen a hangerő még mindig a maximumon dübörgött. Elsőre nemigen hangzott el semmi, csupán az arra botorkáló kiszolgáló fele intett, hogy hozhat még nem egy kört, hisz a pohara túlságosan üres, és nem lenne helyes, ha úgy is maradna. Már csak azért sem, mert egyhamar megszomjazhat. Miután megkapta, mit kért, elégedetten fordult vissza a másik felé, majd közelebb hozzá, hisz látta, hogy most felszólalni készül. A szavak hallatán vigyorodott el, hisz való igaz, miben kellett volna elfáradnia, de hát, hivatalosan azért utazott ilyen messzire az iskolától, mindentől, hogy azt tegye. Igen, neki jelenleg ez a pihenés, nem pedig az, hogy csendes helyen ücsörög.
- Tudod, a vizsgák meg ilyenek. Szegény agyamnak sok volt belőle. – remélte, hogy a lényeg odaér hozzá a szavaiból, ha mind nem is, és megérti, miért is épp itt ücsörög. Igazándiból ez csak a véletlen műve, a jókor jó helyen levés művészete. Már máshol lenne, ha nem szúrja ki őt a tömegben. Követve a lány példáját, ő is megdönti poharát, kortyol párat a hűs italból, annak kellemesen kesernyés ízét megérezve. De a pohár egyhamar kerül vissza az eddigi helyére, ő pedig fülel tovább, hallgatva azt, hogy a másik miért is ezen a helyen leledzik éppen, egy barátságosabb helyett. A kijelentésre felvonta a szemöldökét, de valahogy ismerősnek is véli a történetet, így, csak felhorkant elsőre, szemeit megforgatva a kijelentésre. Aki nem eminens azt általában annak veszik, ez sokszor, sok helyen így van.
- Az kedves dolog.. – csóválta meg a fejét, a mondat második fele számára viszont egyértelmű volt, hiszen akkor nem itt lenne, ha izgatná őt, hogy miként vélekednek róla az otthoniak. Ő sem szokott ilyesmikkel törődni, felesleges. Annál jobban mondják csak. Újabb korty, újabb füstköd, mely a gyújtás után árad körülötte, és amelyen át a lányt figyeli. A kérdésére felfigyelve, azt meghallva kezdte el rázni a fejét, miközben odahajolva nyitotta ajkait szavakra.
- Dehogy vagy az. Csak olyan, aki úgy él, ahogy ő akar, nem pedig úgy, ahogy azt megmondják neki. Ezzel van a bajuk. – igyekezte tömörre zárni a mondandóját, hogy eljusson felé, majd visszadőlve várta, hogy feleméssze a másik mondandóját, no meg, remélte, hogy fel is fogta. Eléggé vidám hangulatban van már, ahogy látja, de nem zavarja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| exRellonos | az örök
metamorfmágus istencsapása
Elliot A. J. Wayne
KARANTÉN


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2014. március 23. 15:05 | Link

~ Axel <3 ~


– Csak nem lesz ellenvetésük a nagyszüleidnek, ha én is Bastiannek hívlak. Hívhatsz Asanak, csak ne úrfizz. –nem vagyok én annyira nemes, hogy mindenki úrfizzon. Dwyn is csak azért teszi, mert szerinte így illendő, és nem akarom megbántani azzal, hogy ráparancsolom, hogy márpedig ne úrfizzon. Ritkán vagyok itt, az idő alatt meg ki lehet bírni a dolgot. Bastian pedig úgy hív, ahogyan szeretne.
A névmegbeszélés után jött a színvallás, majd elcsattant egy csók is, ami végre nem Cupidonak köszönhető. Az is egy emlékezetes nap volt, de most sokkal jobb Axel ajkait érezni az enyéimen. Kijelentésére csak vigyorgok, mert tényleg elég burkolt utalás volt. Utána ismét ajkait érezhettem, és tudom, hogy sokkal boldogabb vagyok ettől, mintha Cupido hatása alatt lennénk. Lényegében hálásak lehetnénk neki, amiért összeboronált minket? Furán hangzik, de azért a kis szárnyasnak is van némi köze a mi kapcsolatunkhoz, meg annak az ölelésnek is ott a tavacskánál. Nem bánom már, hogy Magyarországra költöztem.
A húga is felvetődik, mint beszédtéma, de nem tudott felzaklatni. Régen se érdekelt a közeledése, ezt közöltem is Axellal. Harriet lecsúszott rólam, mint ahogyan sokan mások is, de nem fogok azért szakítani Bastiannel, hogy másnak jó legyen. Őt szeretem, a szívem csak érte dobog, akinek nem tetszik, az ne szóljon hozzám. Közben kiértünk a konyhába is, és nekiláttunk az ételnek. Láttam, hogy keveset szedett magának, de ha neki elég, én nem tömöm bele az ételt. Nem én vagyok a nagyija, aki megtegye. A sajátom felét már belapátoltam, mikor Bastian ismét megszólal. Figyelmesen hallgatom, amit mond, és teljesen jogosnak érzem. Lenyelem az utolsó falatokat, és mielőtt válaszolnék, iszok egy kortyot. Gondolkodtatóak a szavai, és azt hiszem meg is van a megfelelő válasz rá.
– Anyu már nem fogja megtudni, Jamie elfogadta, hogy ilyen vagyok… Apa meg passzolom. Vele ritkán beszélek, mostanában a nővéremmel se nagyon tartjuk a kapcsolatot. Ritkán jön haza, pedig lenne mit mesélnem neki. Szerintem elfogadják, hogy mi szeretjük egymást, és együtt vagyunk. Ha meg nem, hát… nem tudom, de ezért csak nem fognak megutálni minket. –legalábbis nagyon reménykedek benne, hogy így lesz. Apának még nem beszéltem erről, és Bogi se tudja. Ez nem olyan dolog, amit bagolyban meg lehet beszélni, és még nem volt időm arra, hogy személyesen megbeszéljük a dolgokat. Vagy én, vagy ők voltak túl elfoglaltak, de mivel Axellal együtt vagyunk, muszáj lesz időt szakítani rá.
– Azt tudd, hogy leginkább te számítasz nekem. Szóval, ha Apámék nem fogadják el, attól én még szeretni foglak, és nem fogok veled szakítani. –főleg nem most, amikor összejöttünk. Ha Bastian is befejezte az evést, felkeltem az asztaltól, és kezét megfogva invitáltam az emeletre. Ideje megmutatni neki a házat. Elsőként a vendégszobát, majd anyu szobáját, majd a fürdőt, és a már nem romos dolgozószobát is megmutattam. Az utolsó az én szobám, ami szerencsére már ki is van takarítva. Nem sok minden van benne, hiszen a legtöbb cuccom Jamienél van már, de azért az ágy, a régi szekrény, asztal és kották rajta mind ott van. Az ablakhoz lépve kinyitom azt, és vigyorogva nézek ki az udvarra. Az összes emlék felelevenítődik, aminek nagyon örülök. Felülök a párkányra, és onnan nézek Bastianre.
– Örülök, hogy veled lehetek itt. Feledteted a rossz emlékeket, amik idefűznek. hálás voltam, hogy elfogadta a meghívást, és most, hogy itt vagyunk, a boldogságnak kell jelen lennie, és nem a régi felkavaró emlékeknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. március 29. 22:02 | Link

Kirándulás

A lányok láthatóan idegesek, és talán félnek is egy kicsit, valamint a hosszú út is megviselhette őket. El is mondják problémáikat a szellemhölgynek, amit én nem tartok túl jó ötletnek, de hát nem szeretném felfedni előttük magam, így hát csendben maradok, a lányok úgyis rá fognak jönni, hogy az ilyesmit nem célszerű felhozni témának úri társaságban.
- Mégis kinek hiszitek magatokat? - kérdezi emelt hangon, szálegyenes tartásban, enyhén lenézve a diákokra. - Én Bella Ravenhart vagyok, Harvey Clement Ravenhart felesége. Semmi közöm a ti gondjaitokhoz. - Szép arca egészen eltorzul a fintortól, amit vág, majd sóhajt egyet, és bár homlokráncolva, de megpróbálja megoldani a lányok jelentette problémát.
- Ha végeztek a feladat megoldásával, kinyílik az ajtó, amin továbbmehettek, akkor majd útbaigazítalak benneteket a mosdó felé, addig azonban én sem tehetek semmit. Ebben a kastélyban az ajtókat mind egy varázslatrendszer irányítja, ami sajnos most Johanna kezében van, még, ha nem is szó szerint. Mivel minden ajtót mágikusan zárt be, ezért ezeket nem tudjátok kinyitni, én pedig akkor sem tudnám, ha nem ez lenne a helyzet. - Felmutatja áttetsző kezeit, melyek valószínűleg már életében is hasonlóan tünékenynek és törékenynek tűnhettek, hiszen nagyon vékonyak és kecsesek az ujjai. Bőre olyan halvány lehetett, hogy erősen látszódhattak az erei. Most már az egész teste olyan halvány, hogy mögötte halványan sejlenek a bútorok és a továbbjutást jelentő ajtó.
- Ami pedig a feladat megismétlését illeti... - kezd bele, majd tart egy rövid szünetet, minek során alaposan és némileg szigorúan végignéz a lányokon. - Azt hittem, hogy ide csak eszes gyerekek lettek meghívva, akiknek nem kell sokat magyarázni, anélkül is gyorsan felfogják a helyzetet. Azonban, ha kívánjátok, elmondhatom azt, amit már korábban is, kicsit leegyszerűsítve - mosolyog gúnyosan a lányokra.
- A feladvány lényege, hogy a piramis minden sorába helyezzetek egy szót, ami a meghatározásnak megfelel. Fontos, hogy minden sorban ugyanazokat a betűket használhatjátok fel, plusz még egy tetszőlegest, viszont a sorrendjüket bárhogy megváltoztathatjátok, amíg értelmes, és megfelel a feladványnak. Minden sorhoz tartozik egy meghatározás, ezekre ügyeljetek! A megoldás a hetedik sor szava lesz. Amint ezt kimondjátok, mehettek is tovább.
Ezután nem szól többet, finoman lebegve áll a diákokkal szemben, és várja a megfejtést. Láthatóan nem szeretne több energiát belefektetni ebbe az egészbe, és amúgy sem hiszem, hogy tetszene neki a feladat, amit kapott. Vagy talán az a gond, hogy egyáltalán kell csinálnia valamit. Az ilyen finom úrhölgyek, mint amilyen ő is lehetett életében, nincsenek ahhoz szokva, hogy feladatokat kapjanak, amiket el kell végezniük.
Én kíváncsian szemlélem az ábrát, és a meghatározásokat, amik közül néhányat sikerül is kitalálnom, de van közte olyan, amihez valószínűleg nem elég a tudásom. Nem mintha nehéz lenne, egyszerűen le vagyok maradva pár évszázaddal, ami itt úgy tűnik nagyobb hátrány lesz, mint gondoltam volna. De nem gond, bízom a lányokban, hogy kitöltik tudásom fehér foltjait, akárcsak a piramis feladvány négyzeteit.
Utoljára módosította:Lugosvölgyi Albert, 2014. március 29. 22:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. március 29. 23:18 | Link

Katkó
Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása

Szép ez az új lakás. Bár még nem rendezkedett be igazán, attól még szép. Stockholm szívében, a szőke fejek erdejében, tökéletes kilátással. A vezetőség nem sajnálta a pénzét, hogy minden igényt kielégítő legyen a játékosainak a lakása, a pihenésre szánt otthona. Még Legra sem lakik messze tőle, szóval minden passzolna a jó hangulatához. De most éppen dühös, túlságosan is, meg némi vér is van az öklein, meg az orrából is szivárog valamelyest, ami még nem száradt rá. Haja csapzott, a ruhája néhol szakadt, de az arca sem éppen a legkedvesebb. Miután beléptek a lakásba – vagyis Kati bependerítette, és becsukta az ajtót maguk mögött – máris vádlón a lányra mutat. Most nem érzi úgy, hogy jókor volt a lány, jó helyen és meg kellett volna mentenie őt.
- Mégis mit képzelsz magadról Hobbista? Miért nem hagytad, hogy azt tegyek, amit csak akarok? Nem vagy az anyám, és nagyfiú vagyok már – kell ki magából és a pálcájáért nyúl. Azt már korábban elvette tőle Katkó – nem is emlékszik, hogy mikor -, így nem találja meg, csak eszébe jut, hogy a másiknál van. A dobozok között kezd járkálni, és idegesen kezd el pakolni, még gyűjti az indokokat a lány tettei ellen. Mert azt elhiheti, hogy lesznek! Elővesz egy közös fotót róla és Vikoról, majd elhajítja. A lány megint eltűnt és megint nem hagyott semmi nyomot maga után. Tudja jól, hogy ez most mit jelent, emlékezett a legutóbbi beszélgetésükre, és azt hitte, hogy meggyőzte az eperlányt, hogy minden rendben lesz. De ma már nem találta otthon és ez összezúzta a lelkét. Ezért bement a Pubba és kért egy italt, ami ugye nála nem túl jó ötlet. Ahogy lenni kell, pár korty után bele is kötött valakibe és az eredmény a testén és az arcán is meglátszik. Szerencsétlenségére – legalábbis ő így érzi – Kati kirángatta a verekedésből, kvázi megmentette az irháját, mert már majdnem kiütötték, nem sok hiányzott a jól eső eszméletvesztéhez. Nemrégiben már bemutatta neki a lakását, szóval Kati haza tudta hozni, elhoppanáltak Stockholmba, majd hazacipelte, miközben végigkiabálták az utcákat. Legalábbis Yarista biztosan kiabált a lánnyal, mert az ital hatása még mindig tartott, és most is tart.
- Akár el is mehetsz, már nem lesz baj. A pálcámat pedig vissza is adhatod. Amúgy is, jobb, ha távol maradsz tőlem, úgy tűnik az okosabbja már elmenekült – vigyorog rá bambán és kezdi úgy érezni, hogy nem Viko, hanem ő van elátkozva. Elindul kissé dülöngélve és mindenfélébe kapaszkodva Kati irányába, hogy a lány átadhassa neki a pálcáját.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2014. március 29. 23:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 30. 00:20 | Link

Yaricsbogyó<3

- Bocs, nem tudtam, hogy az a cél, hogy félholtra veresd magad - kissé ingerülten fújom ki a levegőt. De ahogy kiejtem a szavakat, szinte azonnal meg is bánom őket. Nem akarom Yart még jobban hergelni, bár félek, sikerült. Igazából nem tudom megítélni, hogy ki nyerte volna a verekedést, mert még azelőtt elrángattam a szőkét, hogy nagyon komolyra fordult volna a helyzet. Tudom, hogy nyugodtnak kellene maradnom, és egyszerűen nem foglalkozni Yar szavaival, de nem megy. Hiába tudom, hogy nem gondolja, nem gondolhatja komolyan, amiket mond, azért mégis fáj minden egyes szava, és hiába próbálom tartani magam, lassan sikerülni fog felhúznia. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, sosem láttam még ilyennek, így egy kicsit meg is rémít a dolog.
A lakásban körbepillantva megállapítom, hogy nem nem túl sok változás történt, mióta a múltkor megmutatta nekem a helyet. A cuccai nagy része még mindig dobozokban van. Leveszem a dzsekim és csak lehajítom az egyik kartondobozra, a hajamat pedig lazán felkötöm - úgy érzem, neki kell gyürkőzni a következő perceknek. Közben egy pillanatra sem veszem le a szemem Yarról, ahogy kissé imbolygó léptekkel kezd el járkálni a lakásban. Nem tudom kivenni, hogy konkrétan mi is van azon a képen, amit olyan indulatosan ránt elő majd hajít el, de sejtéseim azért vannak. Ezeket azonban egyelőre megtartom magamnak, majd Yar magyarázatot ad a viselkedésére ha akar, ha meg nem, nos... igaza van, nem vagyok az anyja, hogy számon kérjem.
- Jól van, ne aggódj, el fogok menni és a pálcádat is visszakapod, de előbb indíts a fürdőszobába - igen, most kicsit talán tényleg anyáskodó hangot ütök meg. A hangomból egyértelműen árad, hogy nem, nem fogom itt hagyni, és nem nem fogja visszakapni a pálcáját, amit egyébként időközben a táskám mélyére süllyesztettem, az kéne még, hogy varázsoljon is itt nekem.
- Na, gyere - gyengéden karon fogom - már ha hagyja - és a fürdőszoba irányába terelgetem. Már az is egy külön kaland, míg eljutunk addig. A fürdő is olyan, mint a lakás többi része, hatalmas, modern. Úgy tűnik, ide legalább már rendesen bepakolta a dolgait.
- Ne gyere ki, amíg meg nem fürödtél - ezzel én már igyekszem is kifelé a helyiségből, és csak remélem, hogy hallgatni fog rám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 90 91 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek