Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.

Macskabagoly utcza
A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.

Holdfény utca
A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.

Tündérmanó utca
A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.

Mennydörgő utca
A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=869572#post869572][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.11.20. 20:17[/b][/url]

Holdfény utca

Hosszú napja volt ma a minisztériumban. Nem nevezné fárasztónak, mert kifejezetten élvezte a kísérletezést, még ha esetleg maga a még nagyon is kezdeti fázisban lévő projekt nem is jut semmire sem. Egyszerűen csak hosszúra nyúlt a nap, órákban és percekben mérve, főként azért, mert holnap majd inkább az iskolai óráit szeretné előnyben részesíteni, így előre dolgozott kicsit. Talán azon is illene lassan elgondolkodnia, mihez kezd majd, ha véget ér ez a tanév, a gemmológiát ugyanis szívesen folytatná például, illetve akad pár tantárgy, amely még felkeltette az érdeklődését, ám annyira talán mégsem, hogy esetleg az egyetembe is belevágjon. Talán inkább csak a tanárokkal konzultálna a továbbiakban is, ha hajlandóak rá, hogy válaszoljanak a kérdéseire akkor is, ha esetleg nem az iskola diákja. Megegyezni egyelőre azonban csupán Hellával sikerült arról, hogy a gemmológiát majdhogynem úgy tanulja tanoncként, mint ahogy Dimitri mellett a mágikus ékszerkészítés művészetét kitanulta a Vajákoson töltött közel hat év alatt. Végtére is a kövek szakértője még mágia nélkül is lehet, de itt el is akad a gondolata, ugyanis mintha ismerős arcot fedezne fel a Holdfény utcában sétálva, ha már ma a hosszú nap zárásául végül a vonatozást választotta, hogy addig is nyugodtan tudja rendezni a gondolatait. A Durmstrangban töltött évek ötlenek eszébe az arc láttán, de mivel a nő éppen elfordul, úgy véli, csupán képzelődik. Mit is keresne éppen itt egy Dragomirov? Kizárt, állapítja meg magában, szemét hosszan lehunyva hessegeti el a gondolatot, és ugyanolyan ráérősen sétálva, mint eddig tette, továbbindul a Holdfény utca 8 alatt található kék ház felé, amelyen továbbra sem volt hajlandó egyikük sem helyreállítani a fekvő nyolcast.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870304#post870304][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.25. 20:35[/b][/url]

Ki így, ki úgy ünnepli a karácsonyt. Nix például nagyon szereti, sokat készül rá, hogy a szeretteinek tökéletes ajándékokat készítsen és senki ne maradjon ki. Hisz benne, hogy ez nem a pénzről szól, hanem arról, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz.
Szenteste otthon, a szülői házban vacsoráztak a nővérével együtt, ma pedig az egyik legkedvesebb barátját várja, hogy teletömje a saját készítésű süteményeivel és átadja az ajándékát. Az anyja természetesen idén is elég kellemetlenné tette számára az ünnepet az állandó elégedetlenségével és azzal, hogy Csinszkához hasonlítgatta. Pedig figyelt, hogy egy szelet kalácsnál többet ne egyen és mégis leköverezte és jelezte, hogy talán elég volt a szénhidrátbevitel mára.
Ebből adódik az is, hogy Phoenix már megint a tükör előtt áll és kritizálja magát, mert valóban, mintha lenne egy kis felesleg a combján és a szoknya fölött is kibuggyan a hasa, ha leül...
A csengő hangja zökkenti ki a gondolkodásból. Leszalad a bejárathoz, hogy ajtót nyisson Trisztánnak. Talán egyszer még egy buliban találkoztak először, azóta pedig rengeteg közös programot szerveznek, ez pedig kapóra jött a karácsonyi ajándékának elkészítéséhez is.
- Azt hittem, már ide sem érsz - mosolyogva nyit ajtót a férfinak és beljebb invitálja, mielőtt alaposan megölelgetné.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870315#post870315][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.25. 21:37[/b][/url]

A faliórára pillantott, ahogyan a kidugta a vizes fejét a fürdőből. Tíz perce indulnia kellett volna már, de még a festmény sem száradt meg. Még messziről is látszódnak a fényes foltok, ahol a festék még maszatolódhat és elmosódhat. Bár abból meg impresszionista benyomást keltene. Mi van, ha azt mondja, ez az új művészeti forma?
Megrázta a fejét, mire göndör tincseiből vízcseppek hulltak mindenfelé, és ahogyan keresztülrohant a nappalin, nyomában úgy szórta el a nedvességet, mint Jancsi és Juliska a morzsáit. A székről felkapta a zakót, az asztalról a pálcát és már rohant is a festményhez, ami... Nos, még mindig vizes volt. Elmondott egy gyors száradóbűbájt, és már rontott is ki az ajtón, hogy amennyire lehetett, még józan késési időben érjen oda Nixhez.
- Nagy volt a forgalom - vigyorgott Nixre, ahogyan kinyitotta neki az ajtót. Tett még egy gyors pillantást a mögötte elnyúló, üres utcára, majd belépett Nix mellé a lakásba. Nyomott egy puszit az arcára, miközben óvatosan maga mögé dugta az egyébként is méretes, csomagolásmentes képet.
- Remélem nem késtem sokat. Merre van a fád? Van valami, amit beraknék alá - lökte le egyik lábfejével a cipőjét a másikról, mielőtt beljebb merészkedett volna a lakásba. Mindenképpen Nix előtt szeretett volna beérni, még éltette a remény, hogy talán még mindig meglepetés lesz az ajándék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870341#post870341][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.25. 22:21[/b][/url]

Merész lenne azt állítani, hogy meglepődött. Cseppet sem, mert már megszokta és az esetek nagy százalékában nem is neheztel emiatt a férfire.
- Ó igen, látom mennyire - épp csak kidugja a fejét, odakint látóviszonyon belül sehol senki, pedig a téren laknak, a bolt fölött, akár még járkálhatnának is. De mégis ki akarná a faluban tölteni a karácsonyt a családja helyett?
Nem vak, egyből kiszúrja a vásznat, de nem kezdi el nézegetni abban a reményben, hogy máris leleplezi. Az emeletre indul, hogy a lakás melegében megmutassa a nappaliban feldíszített kis fenyőt.
- Ott - mutat egyenesen az ablak felé. - Menj csak nyugodtan - még direkt le is marad és hagy egy fél percet Trisznek arra, hogy kifújja magát. - Épp időben, most vettem ki a sütit a sütőből. Remélem éhes vagy, anyuék feltankoltak minket töltött káposztával - felnevet, mert a tál, amit kaptak, nevetségesen hatalmas. Már megy is a konyhába, hogy felvágja és tálra szedje a sütit. Ezzel együtt hétféle édesség és három sós van a pulton, szépen katonásan felsorakoztatva.
- Azt hittem, magadat fogod begurítani a fám alá - ajkába harapva pillant fel Triszre. Egy teljes napig a mennyből jött angyalt kellett alakítania, legalább ma már nincs erre semmi szükség. Ezért is szereti annyira, mert nem kell nyolcszor átgondolnia, mit hogyan mondhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870355#post870355][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.25. 22:56[/b][/url]

Sietve indult meg a szépen és igényesen feldíszített fa felé, majd gondosan befordítva támasztotta az ablak alá. Nix majd maximum úgy csinál, mintha meglepődne, hát a csomagolással pont nem volt ideje bajlódni. Egyedül abban reménykedett, hogy legalább a szárító bűbáj működött, különben tényleg impresszionistává válik majd a kép.
- Éhen veszek! Elfelejtettem ma még enni - nagy tempóval indult a konyha felé, alig kellett neki pár lépés, hogy átszelje a nappalit és elérjen a konyháig,  majd hasonló lendülettel ragadta meg Nix derekát és forgatta maga felé, hogy aztán a nyakába pusziljon.
- Honnan tudod, hogy nem aktot készítettem neked ajándékba? - súgta a fülébe egészen közelről. A parfüm illata egészen elbódította, talán egy pár másodperccel tovább is maradt ott, mint szerette volna. Aztán erőt vett magán, és egy játékos vigyorral az arcán hátralépett a pulton sorakozó süteményekhez.
Felkapott egy aranybarna pogácsát onnan, de az olyan forró volt, hogy reflexből dobta a magasba az ételt, majd kezdte egyik kezéből a másikba dobálni.
- Uh, azt nem mondtad, hogy ez életveszélyes kaland lesz - nevetett fel, majd mikor úgy érezte, már nem annyira perzselően meleg már, az újabb dobásnál rögtön a száját tátotta, hogy beleessen pogácsa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870412#post870412][b]Bánffy Zsolna Alexandra - 2023.12.26. 14:24[/b][/url]

Azért megint csak kihúzom magam kicsit, hisz ezek szerint ezt a kört is megnyertem. Vagy csak lehet, nem akar már belemélyedni, hisz teljesen felesleges opciókat keresni, hogyan is történhetett volna, hisz már megtörtént.
Valahol biztos érződik, hogy vékony jégen táncolok, hisz nekem nem kellene idegeneket beavatnom a tökéletes családunk színfalai mögé, de hiába beszélnék erről a tökéletes családommal... mind a szőnyeg alá söpri, és nem vesz róla tudomást. Az, ahogy a vállamra kerül a keze, szintén váratlanul ér, kicsit össze is rezzenek, pedig... soha senki nem ütött még meg, de az ölelések is elmaradtak, vagy pár jó szó, ez pedig irtó nehézzé teszi, hogy momentumokat normálisan lereagáljak. Nem megy.
- Csak... nem akarom untatni - pillantok fel hálásan a tanerőre, mert még ha szeretnék is beszélni, nem tehetem meg, nem mocskolhatom a családom, hiába érdemelné meg ezt egy-két tagja.
- Valahol érthető, grófi család, őket sem babusgatták, csak... - igen, még az anyámat is képes vagyok védeni, már amennyire az tőlem telik, holott abszolút nem érdemli meg. Na mindegy. Befejezni se tudom tulajdonképp, nem találom a megfelelő szavakat, és be is feszülök, így még hálás is vagyok, amiért megindulok.
A tekintetek már rég nem érdekelnek, hozzászoktam már, hogy megnéznek, vagy sugdolóznak. Teljesen mindegy, hogy a bátyám, Berci, vagy épp egy tanár mellett sétálok. Egyszerűen lepereg.
- Sokan nem néznek ki belőle túl sokat, mert ő aztán nem rejti véka alá, hogy milyen, de ő a kedvencem, pedig nem lehet kedvenc családtagom - a mosolyom kiszélesedik, nagyon szeretek Berciről beszélni, megmutatni másoknak, hogy a páva tollak mögött, sokkal több érték van benne, mint az itt tanulók nagy hányadában.
- Akkor igazán szerencsés. Az ön szülei bizonyára... normálisabbak - hisz azt tudom, hogy aranyvérű, csak... jó hallani, hogy nem mindenki vallja ugyanazt a nézetet, mint a családom.
- Mondjuk... nap végére kicsit mi is összevesztünk. A húga nagyon okos - ebbe bele se gondoltam, hogy egyedül vigyem ezt véghez. Én csak jó napokat szeretnék Bercinek, ha már a  dédi ennyire bekeményített.
- Nálunk anyu az erkélyen állva parancsolgat... és minden nagy, nagyobb mint kellene lenni, és túlzó és giccses, de szeretetet aligha lehet találni - pedig én nagyon szeretnék olyan karácsonyt, ami a mesekönyveimben volt. Amikor van egy csúnya fa, de mindenki letolja, mert el van foglalva azzal, hogy játszik. És senkit nem érdekel, ha megreped a bejgli.
- De nem azért adtam, mert viszonzást várnék - kerekedik el a szemem, én ezt gyorsan le akarom szögezni, mert így kellemetlen.
- Ettől függetlenül nagyon szívesen, ha nem zavarunk... szerintem Berci is örülne egy kis változatosságnak. Itt balra, ugye? - hisz kereszteződéshez értünk közben, én pedig meg is torpanok, mert a megszokott útvonalamon kívül, nem igazán mászkálok. Apu kifejezetten megkért, hogy ne császkáljak egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870415#post870415][b]dr. Reece Laines - 2023.12.26. 15:10[/b][/url]

- Nem untatnál - felelem halkan. Tanárként az is a feladatom, hogy biztonságot nyújtsak a diákjaimnak, nemde? Hogy ott legyek nekik, ha szükségük van rám, hogy tudják, vannak olyan felnőttek, akikhez fordulhatnak.
Elmosolyodom ugyan szavain, de nem reflektálok rá. Mint mondtam nemrég, nagyon nehéz egy több száz éves hagyományt kiirtani tövestől, nem beszélve arról, hogy az emberek nézeteit erről megváltoztatni esetleg - olyan emberekét, akiket ebbe neveltek, így éltek és házasodtak.
- Mindenkinek van kedvenc családtagja, titkon vagy nyíltan - forgatom meg szemeimet játékos mosollyal. Őszintén, engem nem zavar, hogy Zsolnának van kedvenc rokona, még ha nem is lehetne neki - örülök neki. Legalább egy valaki van a a családjában, akire számíthat és ott van neki. Több, mint a semmi - ezért örülök annak, hogy én ott lehettem Reinának annak idején, és most is. Bár mostanában egyre kevésbé van szüksége rám, hiszen felnőtt nő, mégis... örökre a kishúgom marad.
- Az én szüleim, nos... - hagyok pillanatnyi szünetet, hogy átgondolhassam. - Egyik sincs köztünk már, de édesanyám egy nagyon kedves nő volt. Szerette a karácsonyt, a lelkét kitette ilyenkor is - régen beszéltem a szüleinkről, így a keserű utóíz meglep, amit maga után hagy. - Reina az eszét is tőle örökölte - mosolyodom el szélesen. Le sem tagadhatnák egymást.
- Alberttől megkapod azt a szeretetet, nemde? Kapaszkodj abba - én is ezt teszem évek óta. A Reinától kapott szeretetbe kapaszkodom, hiszen mástól aligha kaptam.
- Tudom, mindössze csak szeretném megtenni. Legalább minimálisan - hiszen ez valóban semmiség. - Inkább én kísérnélek téged haza. Talán így illőbb, és biztonságosabb - bár nem tudom, hogy hogy lehetne bármelyik is illendő: a diák kíséri haza a tanárát, vagy a tanár a diákot? Azonban ezt figyelmen kívül hagyva, mégis én vagyok a férfi, aki mellett egy nő sétál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870418#post870418][b]Bánffy Zsolna Alexandra - 2023.12.26. 15:41[/b][/url]

- Azonban, ha nem csalnak a megérzéseim, sok újat se tudnék mondani - óvatosan pillantok rá, mert újabb vékony jégnek tartom ezt a terepet, és noha Laines professzor egy szóval se mondott ilyet, azért árulkodó jelek akadnak. Olyasmik, amiket bárkin észreveszek, aki hasonló kicsit is hozzám.
- Én néha pocsékul érzem magam miatta, hisz három testvérem is van. Magnus Axelt lehet tanítja is, nem tudom, felvette-e a tárgyát. Vele is elvagyok, de... nem olyan - összefonom a kezeim a mellkasom előtt, mert árulónak érzem magam, amiért ilyesmikről beszélek. Senkinek, még Dominak se beszéltem arról, hogyan is viszonyulok a családomhoz, mert tudom, hogy nem illik, mégis jól esik kicsit hangot adni a gondolataimnak.
- Ó, sajnálom... részvétem. Gyanítom a szépségét is tőle örökölte - mert vitathatatlan, hogy Reina is gyönyörű, és biztos voltak nehéz napjai a professzornak miatta.
- És az apja? - tudom, tudom... ahogy felteszem a kérdést, már meg is bánom, de csak kicsúszik, és egyből a professzor arcát vizslatom, mert nagyon nem szeretnék belenyúlni valamibe.
- Albert hagyja, hogy szeressem... nekem erre van szükségem - vonok vállat, apró mosollyal az arcomon. Valahogy kiütközött nálam, nem hiába látom el folyton a bátyám, ha szétverik, vagy cipelem haza a másikat, ha nehéz napjai vannak. Vagy viszek apunak enni, ha tudom, hogy sokáig dolgozik. Engem ezek tesznek boldoggá.
- Biztonságosabb mindenképp... ez esetben - indulok meg akkor jobbra, hisz mi arra lakunk. Az illendőséget vitatnám, alapból fellógatnának azért, ha ezt látnák, van egy olyan sanda gyanúm, csak... nem érdekel.
- Mostanában sok a túlkapás a Prambergeren, apu mindig mesél, hogy elvegye a kedvem a felfedezéstől - nevetem el magam én is halkan, mert tudom, hogy csak jót akar, és legalább nem jár a nyakamra, vagy állít valakit a nyakamra. Ő bízik bennem.
Nem kell sokat menni, hamar megérkezünk, a nem kicsi, de nem is akkora ház elé, amekkora mögötte van.
- Szóval itt lakunk - mutatok a piros masnival díszített ajtóra, aztán hallani az ikrek visítását is.
- Mögöttünk meg Farkasék, három csodaporonttyal - épp csak alig láthatóan forgatom meg a szemem, mert szeretem őket, de nem tudnám azt csinálni, amit Franci. Képtelen vagyok rá.
- Köszönöm, hogy hazakísért, és tényleg kellemes ünnepeket - egy pillanatra megint elfog a zavar, mert egyszerűen fogalmam sincs, hogy köszönjek el. Még az ajkam is beharapom, aztán olyat csinálok, ami végképp nem jellemző rám. Megölelem, noha tudom, hogy ezért már akár máglyára is vetnének, és már süvítek is be, mielőtt még meglátná, ahogy kipirul az arcom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870426#post870426][b]dr. Reece Laines - 2023.12.26. 16:24[/b][/url]

- Nem valószínű - értek vele egyet. Rengeteg olyan, vagy hasonló ügyem volt már, mint amiben Zsolna is van. Kötve hiszem, hogy meg tudna lepni - ami lássuk be, sajnálatos.
- Azért, mert nem olyan a kapcsolatod a testvéreiddel, mint Alberttel, még nem vagy rossz ember - igyekszem megnyugtatni, bár félő, nem én vagyok erre a jó ember. A szüleink rég meghaltak, egyedül Reina van nekem, az egyetlen testvérem. Szegről-végről vannak ugyan rokonok, akik megtaláltak minket a temetés után, de ők apámhoz hasonlatosan, csak magukkal és a nevükkel törődtek. Nem véletlen vagyok én Reina gyámja, és nem valami eltitkolt másodunokatestvér.
- Valahogy úgy - lágy, féloldalas mosoly lesz ajkaimon, ahogy felvillan előttem anyám képe és mellette az aprócska Reina, aki a rajzát mutogatja felém. Az apámra irányuló kérdés nem ért váratlanul, mégsem akaródzik rá válaszolnom. Halkan hümmentek, az ég felé nézek egy pillanatra.
- Maximilian erőskezű volt - köhintek egy aprót és ennyiben hagyom. Ez legalább igaz, és tulajdonképpen mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné. Nekem ez így pedig tökéletesen megfelel. Hiszen már az említésére is húzódnak a hátamon a már rég behegesedett nyomok, mintha csak tegnap szereztem volna őket.
- Becsüld meg - immár végre őszintén hangoznak el szavaim. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valóban van egy olyan ember az életében, akire támaszkodhat a nehezebb időkben is.
- Pedig a felfedezések nem mindig rosszak - felelem. - Mármint bizonyos kereteken belül - teszem hozzá gyorsan, nehogy véletlen felhatalmazásnak érezze, hogy jó ötlet a téren mászkálni sötétedés után egyedül.
- Kedves - pillantok a masnira, majd a ház többi szegletére. Barnáim esnek diákomra, aprót biccentek.
- Kellemes ünnepeket, Zsolna - viszonzom a jó kívánságot, de még nem indulok el. Türelmesen várom meg a szürkületben, hogy a lány mögött becsukódjon az ajtó, majd mély levegőt véve indulok el haza, hogy Reina tárt karokkal fogadjon.

//Köszönöm

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870452#post870452][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.26. 19:52[/b][/url]

- Triiisz - megforgatja a szemét, mert Nix nagy valószínűséggel jobban odafigyel barátja szokásaira, mint ő maga. Azt pedig nem szereti, amikor ennyire szétszórt, pedig aztán az esetek nagy részében az. De hát ezért szereti annyira.
Épp hogy leteszi a kést, mikor a férfi megragadja és magához húzza. A lány száján halk sikkantás és nevetés szökik ki, átöleli a másik nyakát és megengedi magának, hogy elvesszen a pillanatban egy kicsikét. Ujjai a hullámos tincsekbe fúródnak, megbirizgálja, majd a tarkójára simít.
- Úgysem mernéd - ajkai vigyorra húzódnak, s csípőjével a pultnak támaszkodik. - Ne... - nyúl a másik keze után, már figyelmeztetné, hogy most vette ki a sütőből, de végül csak egy szusszanásra jut ideje. Néhány másodpercig hitetlenkedve, már-már csalódottan nézi, ahogy szenved, aztán felnevet.
- Kiborítasz, olyan hülye vagy néha - még mindig nevetve tölt egy pohár limonádét és nyomja a kezébe. - Előbb oda akartam adni az ajándékodat, de majd vacsora után. Csüccs - int az asztal felé, ezt pedig a pálcájának lendítése kíséri. A hangulatos teríték mellett a vacsora is már tálalva van. Ahogy leül vele szemben, pár másodpercig figyeli Trisz arcát és oldalra billenti a fejét.
- Mitől van ilyen jókedved? Nem mintha nem tetszene - kíváncsiskodik szokásához híven.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870497#post870497][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.26. 21:41[/b][/url]

Élvezte, ahogyan a nő kezei beletúrnak a hajába, végigfutott a hátán az elektromosság, miközben szépen lassan lecsúsztak a vékony ujjak a tarkójára. Egészen nehezen lépett hátra, de azért azoknak a pogácsáknak is nagyon csábító illatuk volt.
El is vigyorodott a kijelentésre. Még hogy ő nem merné? Talán Nix nem ismeri még eléggé ahhoz, hogy tudja, milyen ajándékokat merne adni neki? A vigyort is mondjuk csak arra szánta, hogy elbizonytalanítsa kellően ahhoz, hogy körülírni sem tudja fejben, milyen ajándékot fog kapni.
Kissé még forró pogácsát próbálta meg égési sebek nélkül megrágni, miközben elindult a megterített asztal felé és a parancsra le is csüccsent a megadott helyre.
- Biztosan meg akarsz etetni az ajándék előtt? - ajkai most csak félmosolyra húzódtak, ahogyan barna, meleg tekintetét éhesen a nőre emelte. Ebben a pillanatban meg is szólalt a gyomra, hangos tiltakozásul a vacsora elnapolására, így nem is erőltette inkább a témát.
Beleszimatolt a levegőbe, a töltött káposzta savanyú, de mégis mindennél finomabb illata lengte be a teret. Egészen úgy érezte magát, mint a nagyszüleinél, mikor végre asztalhoz ültek és előkerültek a nagymama receptje által készült ételek.
- Istenem, de jó illata van!
Szeme tejfölt keresett az megterített asztalon, mert hát tejföl nélkül nem az igazi a káposzta, majd vállat vont a kérdésre, azzal a levakarhatatlan mosollyal az arcán.
- Karácsony van, elkészült az ajándékod időben, együtt vagyok az egyik kedvenc emberemmel és végre ehetünk. Kell ennél több? - Fogalma sem volt, mi volt ebben a levegőben a káposztaillaton kívül, de Trisztán pezsgett a jókedvtől. - Milyen volt a tegnap? Sikerült valahogy túlélned?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870515#post870515][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.26. 22:42[/b][/url]

Vannak barátai és jó ismerősei, de nem sokan állnak hozzá annyira közel, mint ez a bolondos fickó. Elég jól ismerik egymást, épp ezért a szemét forgatja válaszul Triszi vigyorára. Persze, hogy merné.
- Ne nézz így rám... - egy pillanatra jön csak zavarba. Erőt vesz magán, mert ezek a kiskutya szemek egyébként ellenállhatatlanok és csak egy kicsi választja el attól, hogy a töltöttkáposztát később melegítse újra. A férfi gyomra egyébként is hangosan tüntet, Nix pedig felnevet rajta. Elé tolja a tejfölt, a kenyereskosarat és tölt egy-egy pohár fehérbort maguknak.
- A nagyi ősi receptje. Kár, hogy én soha nem fogom tudni így elkészíteni - ez szívfájdalma, mert a süteményei egyszerre szépek és finomak, de a főzés egyszerűen nem az ő terepe.
- Néha annyira irigylem a hozzáállásod, Triszi. Totál igazad van. Boldog karácsonyt - Nix arcáról sem lehetne levakarni a mosolyt most. Összeérinti poharaikat és kortyol egyet az italból. Ma este nem kell senki kedvéért három falatot ennie, ezért már neki is lát a vacsorának. - Idén csak a fél család lovagolt azon, hogy miben jobb Csinszka, mint én és anyu is megvárta a desszertet vele, hogy lekövérezzen - az égnek emeli tekintetét. Akaratlanul is kihúzza magát ebben a pillanatban, hogy ne buggyanjon ki a hasa a szoknyából.
- Hát neked hogy telt? Apukáddal kettesben? Vagy buli volt, ami miatt nem aludtad ki magad rendesen, és majdnem elkéstél? - gyanakvóan szűkíti össze szemeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870528#post870528][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.27. 14:11[/b][/url]

- Soha ne mondd, hogy soha. Követed a receptet, és jó lesz. Ha kell, leszek szívesen a főkóstolód - vigyorodott el jókedvűen, ahogyan felemelte a borospoharat és összeérintette őket.  - Boldog karácsonyt, Nix! - Az üveg finoman koccant a mozdulatra, a fehérbor pedig löttyent egyet, mikor visszahúzta magához és bele nem kortyolt és le nem tette a talpast az asztalra.
Úgy lapátolta be a káposztát, mintha életében nem látott volna ételt. Hiába, a nagyi receptek sosem okoznak csalódást. Meg az egész napos koplalás sem.
Szemét forgatta, mikor Nix elkezdte mondani, milyen volt a karácsonya. Néha úgy érezte, szerencséje van, hogy ők csak ketten az apjával vannak. Persze gyerekként hiányzott neki, hogy őérte is az iskolába az édesanyja jöjjön, akkor még kérdezgette is az apját róla. De folyton falakba ütközött, így egy idő fel is adta. De hallgatva Nixet, úgy érezte, nem is akkora baj, hogy ez a feledés homályába veszett.
- Nem értem, miért panaszkodsz, most már csak a fél család volt, nem is az egész - próbálta elviccelni a dolgot. Ez egy stratégia volt, meg egyébként is kár lett volna sokat gondolkodni azon, amin nem tudtak változtatni. A család meg az idősek tipikusan az a dolog volt, akiknek a mentalitása már menthetetlen volt.
- Aha, tegnap apuval voltam Szentesen. Rendeltük a kaját valami étteremből, aztán ma reggel jöttem vissza Bogolyfalvára. Apu azt mondta, Mari néni áthívta magukhoz, hogy ne maradjon egyedül, szóval azért sem kell aggódnom, hogy magányos lesz vagy ilyesmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870706#post870706][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.28. 19:49[/b][/url]

- Inkább főzzünk együtt, ketten kevésbé ronthatjuk el - somolyog a pohárral a kezében. Ez van, nem igazán tud főzni, de ez nem igazán okoz problémát, mert képes lenne minden nap zacskós levest enni gond nélkül.
Sosem titkolta Trisztán előtt, milyen is a viszonya a családjával. Nagyon nagy a család, legalábbis az apja részéről, de legalább a nagybácsik jófejek. A szemforgatás jogos, meg az is, hogy viccesen fogja fel. Teljesen felesleges lenne drámázni és sajnálgatni Nixet.
- A Mari néni - mosolyogva ingatja a fejét. - Örült a fürdőbombáknak, amiket küldtem neki? A narancsosat már én is kipróbáltam... Órákig el tudnék benne fetrengeni. De az almáspitéssel megvártalak, gondoltam piszkos lesz a fantáziád és rád fér majd egy habfürdő - félmosolyra húzódnak ajkai, mert nem csak Trisz fantáziája lehet bepiszkolva.
- Egyél még - kezd rá a tukmálásra finoman, miközben a saját tányérját elviszi és a helyébe a desszertekkel megpakolt tálat viszi magával. - Annyit, hogy még ezt is meg kell ennünk - lerí róla egyébként a boldogság. Trisz mellett mindig boldog, mert neki egyszerűen nem kell megfelelni, úgy szeretik egymást, ahogy van a másik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870839#post870839][b]Zoya I. Dragomirova - 2023.12.29. 21:03[/b][/url]

Életem legszebb napjait élem éppen. Ja. Nem ide. Háznéző, ruhanéző... olyan anyós, aki bár határozott, ki nem hagyna egyetlen pillanatot sem, hogy jobb színben tüntesse fel a fiát. Nem is tudom, hányadszorra biztosítom mosolyogva, hogy semmi gond nem lesz köztünk, az idő majd mindent elrendez. Épp csak magamban teszem hozzá, azért olyan házat keressünk, ahol elég nagy a ház udvara, vagy kertje, ha az állításom idő közben mégis megdőlne.
Azt látom, hogy nekik ez fontos. Azt is látom, hogy viszonylag hamar özvegy leszek, vagy épp Albert, de legalább mindenhogyan víg özvegyek leszünk. Az anyját azért mégsem akarom ezekkel a csodálatos jövőképekkel traktálni, olyan csodálatos menye vagyok, amit még álmaiban sem kívánhatna. Egyébként nincs is vele semmi bajom, azt azért beismerem, én is járhattam volna rosszabbul. Mondjuk Ákos feleségével, akinek egy vacsora során, véletlenül beleszúródott a villám a kézfejébe. De ha csak arra gondolok, hogy az a öreg ribanc, szájára veszi a családom, bánom, hogy nem filéztem ki, és tálaltattam fel őt. Na, mindegy, jobb a nyugalom. Én már nem tudom, melyik utca ez, csak azt tudom, hogy oldalra kapva a fejem, magasba ível a szemöldököm.
A ház tulaja most vagy nagyon béna, vagy szentimentális, és ha engem kérdeznek, egyik sem jobb a másiknál. Hogy lehet elcseszni egy nyolcast? Annyira bántja a szemem, hogy már szinte indulok meg, hogy helyre igazítsam, míg anyós pajti az ingatlanossal fecseg.
- Egy tízes skálán mennyire flúgos az, aki itt lakik? Nem akarok dilis szomszédokat - én szentül meg vagyok győződve arról, hogy az ingatlanos jött ide mellém, vagy az anyósom, így köntörfalazás nélkül teszem fel a kérdést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870918#post870918][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.12.30. 19:13[/b][/url]

Olyan érzése támad, mint amikor túlságosan sokáig nem aludt és gyakorlatilag játszottak vele az érzékei. A bökkenő csak az, hogy ez már rég nem történt meg, ezért is igyekszik elhessegetni a gondolatot is, és eldönti, hogy mivel Adelina még mindig nem tért vissza, megy és alszik egyet erre a hosszú napra. Bizonyára csak hasonlít a nő arra a régi ismerősre, akit egyébként sem látott már majdnem másfél évtizede. Mire kinyitja a szemét - pedig tényleg csak pár másodpercre hunyta le saját megítélése szerint -, csak még közelebb sétált a nő, a hangja pedig az arcánál is ismerősebb, ahogy kérdést intéz hozzá. Ha nem csapják be az emlékei, akkor ez szinte semmit sem változott. Az arca mintha megőrzött valamit a egykori kislányos bájából, de mégiscsak felnőtt ő is és mondhatni komolyabb, szinte már marconább vonásokkal bír ahhoz a tizenötéves lányhoz képest, akitől el se köszönt tulajdonképpen, miután összepakolt és elutazott. Kis fáziskéséssel válaszol éppen amiatt a kérdésre.
- Mivel ez Ohridszki-Füst tulajdon, azt mondanám, hogy legalább tizenegy - válaszolja végül majdhogynem önelégült mosollyal. Ha nem téved és derül ki mindjárt, hogy a nő csak Zoya egy rá kísértetiesen hasonlító rokona, akkor csak érteni fogja. Most viszont vár, a nő arcát fürkészve addig is. Néhány levelet még ugyan kapott tőle sok évvel ezelőtt, előbb a Herzbergben, aztán itt, de amilyen dühös volt akkoriban, semmire se válaszolt. Abban nem biztos, hogy a nővére nem tette meg helyette, de most elképzelhető, hogy menten felpofozzák. Tulajdonképpen meg is érdemelné, még ő is úgy véli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872087#post872087][b]Zoya I. Dragomirova - 2024.01.16. 19:08[/b][/url]

Idegesít ez a nő. Miért akar mindenbe belevonni, mikor már lelki szemei előtt ott van minden? Ennél jobban nem tudom mutatni, mennyire érdekel engem a saját jövőm, hát csináljanak amit akarnak. Attól, hogy aranyba borítják, az még ugyanúgy kalitka marad. Persze mosolygok, de úgy, hogy valószínűleg már úgy is marad az arcom, meg bólogatok is, sőt.... kacagok. Komolyan.
Egy ponton viszont sikerül lemaradnom, mert ez az apróság is felcsesz. Nem nehéz, ez is tény, főleg hogy kellően megalapozták a hangulatom.
Nyitom a szám, kérdezek, de választ egyiktől sem kapok, hanem egy teljesen más irányból, viszont túl ismerős hangon. Oldalra fordulva hirtelen azt se tudom, mi tévő legyek. Ha most a nyakába ugrok anyós pajti előtt, megnézhetem magam, ha meg kitekerem a nyakát... az meg túl gyors és kegyes lenne. Mert elsőre a harag fog el. Engem nem érdekel, hogy szakítottunk, de már ott sem volt... Nem, nem volt rá szükségem, nekem sosincs másra szükségem, de akkor is kapja be.
- Oké. Hívják az aurorokat. Zárassák be. Ez elmebeteg - szinte kiabálok, és Álmosra mutogatok, csak hogy érezze a törődést, de mikor értetlen pillantásokat kapok, csak megrázom a fejem, és megvárom, míg anyós újra az ingatlanossal kezd diskurálni.
- Te mi a francot keresel itt? Ótvarabb helyet nem találtál?  Hol a hajad? Remélem, valaki kitépte... szálanként... és fájt - egy pillanat alatt elfelejtem, hogy nem a Durmstrang udvarán állok, és hiába szórok szikrázó szemeket, már senki nem jön megkérdezni, seggbe kell-e rúgni. Itt egyedül vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872098#post872098][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.16. 20:51[/b][/url]

Legalább tíz éve nem beszéltek, sőt, még annál is több, de azért még emlékszik. Zoyára egyébként is nehéz nem emlékezni szerinte, mégiscsak figyelemre méltó jelenség, és ha valaki nem is figyelne rá, kiköveteli magának. Meglehetősen kicsinek tűnik arra az esély, hogy éppen itt találkozzanak ugyan, de mégis itt vannak, s részéről tulajdonképpen olyan ez a beszélgetés, mintha soha ki se maradt volna annyi év. Elneveti magát, amikor a lány kiabálni kezd, és megvonva a vállát tesz inkább egy lépést a ház irányába, amely előtt a már említett nyolcast továbbra sem igazították helyre a házszámnál. Ez itt a Holdfény utca, végtelen. Zoya aztán pont olyan hirtelen hagyja abba a jelenetet, mint ahogy elkezdte, így a következő lépés helyett inkább felé fordul újra, most már annyival távolabb, és megrántja a vállát.
- Emlékszel a nővéremre? Budanekeresdre költözött, amikor anya meghalt, aztán onnan ide tavaly, szóval most itt lakunk - válaszolja ignorálva teljes mértékben a haját illető kommentet egyelőre. A temetés után nem olyan sokkal nyírta le először, aztán valahogy azóta is kényelmes így, kivéve, ha valami oknál fogva több hétig lusta ezzel foglalkozni. Ugyanezt a kommentet akkor is megkapta, sok évvel ezelőtt,
- A Durmstrangban hagytam, kihullt a bátyádtól - közli végül, bal kezét végig húzva rövid haján, majd zsebre dugja a kezét. - És te hogy kerülsz ide, a világnak pont nem a közepére, kismadár?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872101#post872101][b]Zoya I. Dragomirova - 2024.01.16. 21:13[/b][/url]

- El lehet őt felejteni? - teszem fel a költői kérdést, mert mély nyomot hagyott bennem az a nő. Sose találkoztam még fura szerzettel előtte, de rá határozottan ráaggattam az "ez nem komplett" kifejezést. Nem értettem, mi a baja, miért viselkedik úgy, mint aki mindjárt elkatapultál mindenhonnan, meg úgy az egész nőt se nagyon, de persze ezt a lehető legkedvesebben adtam az előttem álló tudtára, lévén tudtam, mennyire fontos neki.
- Hát ez csodálatos... és sajnálom az anyukádat... meg az egészet.. jó, tizenöt év után könnyebb - épp csak annyira mesterkéltnek hangzik. Pedig esküszöm, nagyon szívesen úszkálnék itt a nosztalgiában, ha pár centire mögöttem, nem az anyós tervezgetné a közös jövőm az ő csepp angyalkájával. Csak törne el a szárnya.. vagy valami. Zuhanna le a mennyből, tudom is én.
- És annyira elkoptál, hogy egy rohadt házszámot nem tudsz helyre pofozni? Régen még a pelyheid is mágiával nyírtad - a megjegyzésem igenis jogos, és az a számonkérés is. Kevés Álmosnál okosabb embert ismerek még most is, szóval ha eltékozolta, a saját kertjében fogom elásni...
- Gyenge voltál - talán most először én is elvigyorodom. Amúgy nem, nem tartottam sose gyengének, Frednek megvolt a maga bája, amivel ki tudta idegelni az embert.
- Egy hétig fel sem bírt kelni..... utána - halkan jegyzem meg, és hirtelen rohadt érdekesnek találom a járdát, de azon is csak a repedéseket látom. A hülye  becézésére emelem csak rá a tekintetem, amivel szeretném megfojtani. Semmi személyes, régen hallottam és elszoktam tőle, más meg nem is mer a rendes nevemen kívül máshogy hívni.
- Férjhez megyek - ki is húzom magam, csak az arcomra van írva, mennyire várom már a jeles napot.
- Ne, el ne kezdj szánakozni, mindketten tudtuk, hogy egyszer nekem reszelnek. Ha lesz egy kis szerencsém, laza fél év alatt kicsinálom azt a páva Bánffyt - sziszegem a lehető leghalkabban, hogy anyóspajti meg ne hallja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872110#post872110][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.16. 22:50[/b][/url]

- Biztosan, ha nagyon akarja az ember - mondja már majdhogynem bölcsen, de a tekintete olyan pimaszságról árulkodik, amit Zoya mostanra egészen kevesek egyikeként még régről ismerhet. Nem olyan már, mint tizenöt éve, de még foszlányokban csak visszatér belőle itt-ott egy kevés.
- Nem az - közli kissé talán élesen a saját meglátását, hogy azóta sem lett könnyebb az anyja hiánya, főleg nem úgy, hogy közben végképp széthullott a családja, Zenkő halottnak tekinti az apját is, aki alkoholba és munkába fojtja még mindig a bánatát. Nem lett könnyebb. Mindezt azonban inkább nem osztja meg már a lánnyal, mert minek is panaszkodna? Felvonja aztán a szemöldökét a házszám kapcsán, majd megrántja a vállát.
- Nem akartam. Ez itt a végtelen - feleli. Ha akarná, rég helyreállíthatta volna, de tényleg soha nem akart ehhez hozzányúlni sem ő, sem a nővére. Jónak látták úgy hagyni, ahogy eldőlt, örökre. Akit meg zavar, az ne nézze. Ezt már azért Zoya is tudhatná.
- És ezért rúgatott ki apád a Durmstrangból? Azt hittem, még mindig folyik a nyála azóta is meg ilyenek, legalább - jegyzi meg elvigyorodva. Utólag mondjuk cseppet sem bánja, hogy végül a Bagolykőben kötött ki, noha akkoriban, amikor előbb a Herzbergbe került, majd ide, roppant mód utálta. Aztán mégis valahogy más irányt vett az élete, és már jól van ez így. Talán most sem találkoztak volna, ha nem így alakul. Ki tudja azt.
- Igazán? És ki a szerencsés? Vagy inkább szerencsétlen? Bánffy? - kérdezi érdeklődve, bár neki mindez nem sokat mond, mert nem különösebben érdeklik sem a nevek, sem az ilyesféle szerződések. Azt már akkor is tudta, amikor még volt valami gyermeki fellángolás köztük sok évvel ezelőtt, hogy bármit is érezne, Zoya apja soha nem adná az áldását semmire, mert nem aranyvérű. Ez viszont akkoriban kevéssé hatotta meg, most pedig már nem érinti. - És Bogolyfalvára költöztök? Valamikor talán sörözhetnénk egyet akár. Már ha nem lépsz be a jólnevelt pávák sorába, vagy hogy megy ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=876365#post876365][b]Lónyay R. Hargita - 2024.04.06. 20:14[/b][/url]

- Hát csak... azért még illetlen... teljesen kiment a fejemből - válaszolom neki zavartan, kicsit behúzva a nyakam a vállaim közé és már megint a hajamat igazgatom. Ma már ki tudja hányadik alkalommal érzem, ahogy felforrósodik az arcom és gyanítom, hogy ismét szépen elpirultam. Nem mintha le akarnám tagadni, de le se tudnám, hogy milyen hatással van rám. A szám sarka amúgy is mosolyra görbül, hiszen neki is kattan, hogy milyen remek ürügy az a doboz, habár azt gondolom, hogy ürügy sem kell, hogy találkozzunk. Mégis most leginkább arra koncentrálok, hogy ő is kedvel, és valahogy emellett minden más részlet eltörpül egyelőre. Fülem mögé igazítok egy hajtincset, és mosolyogva bólintok válaszul a kijelentésére, hogy bizony, bizony, nagyon jól látja ő ezt. Felém nyújtja közben a kezét, és nem is gondolkodom azon, hogy megfogjam. Ha nem lenne fizikailag lehetetlen, most biztos a föld felett járnék pár centivel ettől.
- Csak egyben kapja be Piroskát, mint a mesében? - kérdezem elnevetve magam. Felmerül bennem, hogy akár egy puszit is nyomhatnék az arcára, hiszen olyan közel van, de végül elszalasztom a pillanatot. Sebaj, majd ha már eljutottunk a házunkig nem hagyom ki, döntöm el magamban. - Amúgy... csak teoretikusan, ha nem maradtál volna, most hova utaztál volna tovább? Volt már terved? - töröm meg aztán a csendet kicsit később, már az utcán sétálva. Igaz, nem zavart, valahogy úgy érzem, az is kellemes vele, egyszerűen csak kíváncsi vagyok a válaszra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=876896#post876896][b]Fülöp Máté - 2024.04.14. 07:00[/b][/url]

Elnevetem magam a kérdésére, és kicsit megingatom a fejem, mielőtt válaszolnék neki. Kell azért egy pár másodperc mindig. Imádom a humorát, az együtt töltött hétfők során számos olyan pillanatunk volt, amikor azt hittem, hogy a nevetés fog elvinni. Mit neked vérfarkaskór, ha kinyírhatnak humorral is? Mindenképpen ki kell derítenem azt, hogyan lehet elhúzni ezt a betegséget, és megcélozni a legidősebb vérfarkas megélt életkorát még öttel, lélekben meg tízzel. Sosem tudhatom, hova fejlődik az orvostudomány még. - Sosem értettem a farkast. Nem valami kulturált fogyasztó, az biztos. Egyszer az egyik munkaadómnak két kutyája volt. Mind a kettőnek ugyanannyit adott. Testvérek voltak, testvériesen elosztozkodtak. Az egyik szó szerint mindent egyben lenyelt, aztán nézett a másikra, aki szépen, megfontoltan fogyasztott, és fel volt háborodva, hogy neki még van. Én a másik kutyával értettem egyet, kiélvezni az ízeket, ez a mottóm. És ez abban a tekintetben morbid, hogy Piroskáról beszélünk, de hát én tuti kiélveztem volna a kis köpenyest. - minden normális farkas is, jó hosszan rágódtak volna a lánykán. De hát ilyenek ezek a mesék, Arielt bírtam, egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy öngyilkos lett a csávó miatt, aki fel sem ismerte.
- Nem, ilyenkor elindulok a reptér felé, és az első géppel megyek, amire kapok még jegyet, és persze nem többszázezer. Hagyom, hogy irányítsák a sorsom, és tudod, hiszek ebben. Amikor ide kellett jönnöm, a nagyszüleim, hogy megmutassák, milyen jófejek, elvittek magukkal színházba. Gondolom, hogy ne a temetésen szembesüljön mindenki a jelenlétemmel. Volt ott egy lány, aki nagyon megfogott, soha úgy még senki. Küldtem neki egy csokor virágot, aztán betévedtem a kedvenc helyemre itt, kerestem a múltam, de már nem volt ott, csak a lány, aki imádja, ha virág nyílik a teáján. - még meg akartam őrizni a titkot magamnak, de úgy, hogy mellettem sétál, kéz a kézben, nem szerettem volna, ha bűntudata lesz, amiért kap egy újabb csokrot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877061#post877061][b]Lónyay R. Hargita - 2024.04.16. 21:24[/b][/url]

Zavartan nevetek a válasza hallatán. Nem igazán tudom eldönteni, hogy ezt hogyan kellene értelmeznem végeredményben, de a pillanatot sem szeretném elrontani azzal, hogy értetlenkedem. Így inkább csak elengedem a dolgot, és ma már sokadjára igazítom inkább a fülem mögé a hajam. Érdeklődve hallgatom aztán, hogyan is tervezi, vagy éppen nem tervezi tulajdonképpen az utazást, mint kiderül. Hol rápillantok, hol meg magam előtt az útra, mert orra esni mégsem szeretnék. Majd szépen témát vált, olyan trükkösen, hogy elsőre fel sem tűnik, holott már a színházat emlegeti, aztán virágcsokorról beszél, én pedig meglepetten pislogok. Mire a végére ér, összeáll, miről beszél, és ösztönösen tátom el kissé a szám, nem igazán tudva, mit is mondjak.
- Az te voltál? - kérdezem meg végül kissé halkan, meg is állva közben. Tudta, hogy ki vagyok, amikor bejött a teázóba? Vajon miért titkolta ezt eddig, bár tény, hogy nekem is leeshetett volna a monogramból, hogy ez akár ő is lehet. Meg is fordult egy pillanatban a fejemben, aztán úgy véltem, annyira gyakori lehet, mint a Kis Béla KB monogramja és nem nyomoztam tovább, csak élveztem, hogy valaki virágot küld néha a fellépéseim után. - Miért nem mondtad eddig?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877103#post877103][b]Hollósi Szófia - 2024.04.17. 16:11[/b][/url]

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Előzmények - archívum nézet!
Az érzelmek játéka mostanra teljesen nyilvánvaló módon formálja Szofi gondolkodásmódját. Nincs benne mesterkéltség, visszafogás, nem játszmázik és próbál rejtegetni dolgokat. Ugyanazzal a hirtelenséggel, ahogy kisbabák nevetnek fel a kukucs-játék közben, lágyulnak el, zavarodnak össze, keményednek meg, majd lágyulnak el ismét arcvonásai. Tiltakozna, hogy "ne kérj bocsánatot", de nem állítja meg Kornél határozottságát, és végül, jól is esik neki, bár ezt szinte rögtön követi a felhőnyi bűntudat, amiért annak idején nem válaszolta meg azt a levelet. Mégis hogy tette voln- nem, a belső hang automatikus védekezését sokkalta fontosabb dolgok fogják vissza, ahogy meghallja a vallomást, amit... Hatszázhuszonkilencszer képzelt el, kétszer rajzolt meg (majd radírozta ki vérvörös fejjel), tizennyolcszor beszélt át szobatársakkal "mi lenne ha" módon, sikítozások közepette, és... és... Hát, Ödön is tudna mesélni azokról a szorongatásokról. Őszinte, ragyogó mosoly virágzik ki az arcán a szavak hallatán, a mellettük lévő utcalámpa sárgás fénye árnyakat és kétségeket űz el tekintetéből, amik meleg lágysággá simulnak a szája sarkában megbúvó gödröcskék felé. Bólintana, szinte ujja hegyén érzi, hogy végre minden helyére kattant, a világ újból jó irányba foroghat...
De Kornél még nem végzett a mondandójával.
Ha egy filmet nézne, most vágná a popcornos tálat a falhoz, ha könyvet olvasna, most ordítana a lapok közé. Így azonban, hogy saját főszerepében veszi a narrálást, a szín lassan eltűnik arcáról, tekintete döbbenetében megkopik, a fülében dobogó csenden kívül alig hall mást Kornél szavai végeztével. Megrázná, de hogy melyiküket, azt nem tudja.
- Ezek szerint a pletykák - torkát köszörüli - a pletykák mégsem voltak annyira légből kapottak arról, hogy nyáron elveszed Bonnie-t?
Oké, lehet, hogy ezt nem pont így hallotta, de házasságról szólt pletyka, a nyári szünetről szólt pletyka, a kettő között Szofi befogta a fülét, amikor rájött, hogy Kornélról van szó, és egyébként meg... Ma is együtt táncoltak. A zöld szemű nem alszik.
- Miért úgy vallassz nekem szerelmet, hogy közben korábbi döntéseidet kell visszavonnod? Nem egy történelmi drámában élünk - Szofi nem egy sírós nőszemély, ahogy az a felpaprikázódó hangsúlyából is érzékelhető kezd lenni -, vagy- vagy- nem is tudom mit mondhatnék, tök régóta szeretlek Kornél, és ez BORZASZTÓ, mert ezt nem így kellett volna elmondanom, megfogalmaznom, de most CSAK ÍGY TUDOM, mert- mert- Merlin szentséges szalmabélelt házi szamarára, hiányzol, de - hátralép, megpróbálva megszakítani kettejük között a fizikai kontaktot - miattam aztán senkivel nem kell felbontanod semmit.
Ó igen, a sértettség. Alsó ajka megremeg, így csak még dacosabban tolja felfelé, karakteresebbé téve megsebzett arckifejezését, és hirtelen megkérdőjelezi magában, hogy ugyan miért ne sírhatn- Nem fog. Újra fellobban benne a frusztráció.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877129#post877129][b]Athanaczkovics Kornél - 2024.04.17. 21:48[/b][/url]

Mázsás súly esik le vállamról, ahogy a szavak gördülnek le ajkaimról. Évek óta várok erre a pillanatra - annak idején azt hittem, csak egy tizenéves fiú fellángolása az, amit Szofiban látok és iránta érzek, de minduntalan ki kellett derüljön, sokkal több annál. Most, hogy van lehetőségem mindent elmondani neki úgy, ahogy van, megkönnyebbülök.
A hatalmas könnyebbülés közepette érezhetem úgy, hogy nem hagyhatom abba a mérvadó, fontos és romantikus monológnál, nem. Nekem mindenképpen folytatnom kell, hogy egyértelmű legyen, mekkora utolsó balfék vagyok - mert minden Szofi arcára van írva. És a következő kérdéssel csak annyi történik, hogy hátrébb lépek egyet.
- Mi? - képes lennék azonnal vitába szállni vele erről. Soha nem jutott eszembe, még a szüleimnek sem, hogy Bonnie-t kellene elvennem, akiről azt sem tudják - hála Merlinnek -, hogy létezik. Az eddig boldogságtól repeső szívem kattan egyet és immár a dühtől kezd el hevesen dobogni. Olyanokat vág a fejemhez, amiket nem érzek jogosnak, amik... amik nem jogosak!
Mikor ő is lép egyet hátra, nem fogok rá a kezére, hagyom, hogy a hideg ujjak kicsússzanak az enyémek közül. Másodpercekig csak hallgatok, hitetlen nézek rá, hátha most közli, hogy csak viccel. Az egész egy vicc volt, mert kimondta: szeret. És hiányzom neki. Mióta? Miért most mondja el? Miért nem tudok neki örülni?
De a mérgem erősebb szavai hatására, mintsem a boldogságom.
- Az én döntéseim? Az ÉN döntéseim?! Szerinted nekem olyan rohadt jó érzés, hogy házasodnom KELL? - tárom szét karjaimat hitetlen. - Végre elhatároztam magam, hogy színt vallok. Hogy nagyjából mióta először megláttalak, szeretlek, hogy veled akarok lenni, és érted képes lennék küzdeni a családom ellen, erre közlöd velem, hogy... hogy... hogy basszam meg? - hihetetlen, hogy ez a szó az én számat hagyta el, de nem tudok ellene tenni. Most nincsenek szofisztikált szavak és megfogalmazások a fejemben, csak a dühöm, amiért ilyen helyzetbe sodortam magam. Sértett vagyok. - Tudod mit? Nem is értem, miért mentem bele ebbe egyáltalán. Sokkal egyszerűbb, ha fejet hajtok és elfogadom a sorsom! - fújtatva túrok tincseim közé. Legszívesebben hátat fordítanék és elsétálnék a fenébe innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877181#post877181][b]Hollósi Szófia - 2024.04.18. 22:27[/b][/url]

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Ahogy egyszer belelendül, már nincs megállás. Az elfojtott, kimondatlan szavak kontroll nélkül kezdenek felbugyogni belsőjéből, ahogy Kornél válasza egyre csak szítja a tüzet a lányban.
- Merlin csapkodja meg csavart törölközővel, hát miért kéne? Én is aranyvérű vagyok Kornél, engem mégsem kényszerítenének oda egy paksamétából, ó, 23-as, bingósorsolt férfihoz!
Nem tudja, mennyit hall meg ebből a másik, mert biztosan akad olyan része, ami szinkronban csendül zajjá az utca nyugalmában. Nagyot nyel az ismételt vallomásra, és tudja, tudja, hogy ne tudná, hosszú hosszú ideig kínozza majd ezzel a konok, levitás memóriája. - Persze, fogadd csak el! - kiált elkeseredetten, miközben szinte hallja, ahogy saját dühe töri össze szilánkosra az álmait. - Mert a fejet hajtasz és elfogadod olyan jól ment eddig is, hogy most nem kerültünk ide. - Azt még ebben a vörös ködös állapotban is érzi, hogy nem lenne szabad most az elemi mágiájára utalnia, vagy olyan hidat bonthat le kettejük között, amit aztán troll nincs, aki ebben az életben visszaépít. Mély lélegzetvétellel igyekszik megnyugodni, ujjai szorosabbra húzódnak a kölcsönzakó hajtókáján. Miért fájnak még azok a szavak is, amik engem hivatottak igazolni?
- Kornél... - megakad a mondatban - Én- Te- A Nagyteremben - látszik, ahogy elhatározásra jut - azért hívtalak randira, mert kedveltelek. Nem azért, mert mágus vagy, nem azért, mert terromágus vagy és nem a szüleid miatt. De most azért vagyok mérges, mert ha csak most jut eszedbe, hogy Te mit szeretnél, akkor ezek szerint egészen eddig a szüleiddel beszélgettem, és nem veled. Nem... Veled.
Dühösen töröl le egy oda nem illő, jeges könnycseppet a szeme sarkából, majd megremegő kezét vissza is ejti a barna anyag védelmébe, amelybe bástyaként kapaszkodik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877307#post877307][b]Fülöp Máté - 2024.04.21. 13:37[/b][/url]

- Valójában most sem akartam elmondani. - veszem elő a napszemüvegemet és felbiggyesztem az orromra, mielőtt még megvakulok, őrült egy időjárás van, annyi szent. A kezem az üres zsebembe dugom, és félmosollyal az arcomon pillantok le rá. - Csak nem akartam, hogy rosszul érezd magad a virágok miatt. Hogy bűntudatod legyen, mert kaptál egy szép csokrot. - látva a reakcióit, egy kicsit aggódtam, hogy ez lesz, és mivel tudom, hogy mellettem nem lesz mindig boldog az élete, szerettem volna, ha tudja, hogy ezek miatt a virágok miatt nem kell rosszul éreznie magát, mert én voltam.
- Szeretek barkácsolni. Egy tény, amit lehet, hogy már mondtam korábban. Szóval, ha bármit meg kell nálatok szerelni, rám bízhatod. Szeretek hasznos lenni. - szeretném, ha többet tudna meg, mindent megosztanék vele, nem csak az utazásokat, de nem szeretném, ha szóáradattal találná szembe magát, így inkább csak leszakítok egy amúgy is letört virágot egy mellettünk lévő bokorról, és felé nyújtom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877412#post877412][b]Athanaczkovics Kornél - 2024.04.22. 13:05[/b][/url]

- Örülök, hogy neked nem olyan szüleid vannak, akik követik ezeket a hülye hagyományokat! - tehetetlen tárom szét karjaimat. Mit mondjak erre? Én nem születtem ilyen szerencsés családba, és akkor sem tudok előle menekülni, még ha a sorban nem is nekem kéne ennek az egésznek az elszenvedőjének lennem. Nem akarom, hogy Maxim kerüljön erre a sorsra, de valahogy ahhoz sem fűlik a fogam, hogy én. Mintha minden baj most szakadna a nyakamba egyszerre.
Megszeppenve nézek Szofira. Hogy ne fogadtam volna el egészen eddig mikor hónapokon keresztül került a lány, akibe évek óta szerelmes vagyok? Az egyszerű crush ki tudja mikor fordult át, de megtette, nekem pedig olyan természetes érzés volt, hogy fel sem tűnt. Könnyű volt és jó.
Nem tudja elkerülni a figyelmem a múlt idő. Szomorúan mosolyodom el, fejemet ingatom meg.
- Évek óta veled szeretnék lenni. Évek óta téged szeretlek, szerinted miért húztam eddig az elkerülhetetlent? - mert ez a beszélgetés előrehaladtával úgy érzem, tényleg elkerülhetetlen, hogy egy idegen lánnyal álljak oltár elé. - Vártam a legkisebb jelre, amihez végre talán lett volna bátorságom, hogy meg is ragadjam, de megelőztél. Elhívtál a Nagyteremben, majd... eltűntél. Hibáztathatsz, hogy szerinted engedtem a szüleimnek az elmúlt években, de nem tettem - hihetetlen veszekedések árán sikerült kiharcolnom, hogy legalább a Mesterképzésem végéig várjanak.
- Megértelek - szólalok meg végül. - Sajnálom Szofi, hogy ezeket kellett érezned. Igazad van - lesütött szemekkel mosolyodom el. - Visszakísérlek a bálba - választ sem várva fordulok vissza és indulok el a művelődési ház felé, kezeimet immár zsebre vágom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877433#post877433][b]Lónyay R. Hargita - 2024.04.22. 20:52[/b][/url]

- Ühm... köszönöm - válaszolom neki, egyszerre értve arra is, hogy elmondta ezt, de a virágokra is. Még mindig zavartan igazgatom a hajam, ugyanazt az egy tincset. Igyekszem kicsit visszafogni a mosolyom, beharapva a szám szélét, mielőtt fülig szaladna. Valahogy nem igazán érzem helyénvalónak, vagy nem is tudom, hogy lehetne ezt mondani. A végén még azt gondolná, nem vagyok normális. Pedig ennek most nagyon örülök, hogy azt a csokrot is tőle kaptam. Legszívesebben most megcsókolnám, de emlékeztetnem kell magam, hogy ez nem egy romantikus regény, hanem a valóság. Megrázom a fejem kicsit, amikor bűntudatot emleget, és kicsit nézegetem még a cipőm orrát, amíg sikerül mindezt helyre tenni magamban, amennyire a rendelkezésemre álló idő engedi. Felpillantok azért futólag, de már nem látom a szemét a napszemüveg mögött. Fejemet oldalra döntve nézek fel aztán ismét, miközben a sarkamról lábujjhegyre ereszkedem, aztán vissza a sarkamra újra. Még mindig az ajkamba harapva pislogok rá. Ez most kicsit úgy hangzik a fülemnek, mintha ő is csak az alkalmat keresné, sőt, nem is azt, hanem még inkább az indokot hozzá, hogy milyen oknál fogva tölthetünk még több időt együtt. Nem mondom, az én agyam is elkalandozott már párszor ebbe az irányba.
- Annak biztos örülne még a tulaj is, én meg annak is, ha csak úgy, minden ok nélkül találkozunk - válaszolom neki, a szám meg magától görbül mosolyra. Elveszem a virágot, aztán ismét lábujjhegyre érkezve most nem huppanok vissza a sarkamra, inkább szabad kezemet a vállára téve, hogy mégiscsak legyen kapaszkodóm, nyújtózom kicsit és rövid, puha csókot nyomok a szájára. Mennyi mesélnivalóm lesz ma Beccának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=877444#post877444][b]Hollósi Szófia - 2024.04.22. 22:51[/b][/url]

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Való igaz, hogy Szofi mindennapjai, és családról alkotott elképzelései messze távolmaradnak Kornél valóságától. Nem érzékeli, mik azok a mondatok, amiket nem kellene kiejteni a száján, nem tudja, mi az, amit nem lenne szabad érvként felhozni, és úgy gondolja, ha engedi, hogy minden érzés szabadon átfolyjon rajta, olyan nagyot nem hibázhat. Téved. Ijedten ülepszik le benne a fiú szavai mögött sejlő lemondás, csalódás, a veszteség, mígnem Szofiban csak és csak visszhangzik, hogy ennek nem így kellene történnie.
- Kornél - szól a hátához, de a megszólítás nem készteti megtorpanásra a fiút. - Kornél, várj már, kérlek! - és ezúttal ő az, aki a másik keze után nyúl.
- Nem értelek - tör fel belőle a következő őszinteségi roham. - Nem értelek, de szeretnélek megérteni. Nem szeretnélek bántani. Kérlek ne haragudj. Össze vagyok zavarodva, és hülyeséget mondok hülyeség után, de - kényszeredetten próbálja mosolyra húzni száját, de hamisnak tetszik - de én is Hollósi vagyok vagy mi, és az tudjuk, hogy ebből a szempontból komoly hátrány. - Tekintete esdeklően keresi a fiúét, akit, ha nem áll meg, hát pár futólépéssel megelőz. - Kérlek, kérlek! Tudom, hogy - lesüti a szemét - megbántottalak, hogy nem értek mindent, ami a szavaid mögött van, ennek ellenére úgy teszek, mintha mindent tudnék, és feltételezek, és túlgondolom a dolgokat, de nem szeretném hogy így legyen.
Kinyitja, majd bezárja száját, végetvetve ezzel a hadarásnak. Úgy érzi, mintha maratont futna egy krumpliszsákban, ahol senki sem árulta el, merre van a célegyenes.
- Tudnál adni magunkna- nekem még egy esélyt, hogy megbeszéljük ezt rendesen? Nyugodt körülmények között. Higgadtan. Felnőttesen? - az utolsó szót már csak motyogva teszi hozzá, míg feje előrebiccen, tincsei némán suhannak arca elé. Belehasít a félelem arra a gondolatra, hogy fogalma sincs, mit fog tenni, ha erre a fiú nemet mond... és gyomra méginkább összeszűkül, ahogy egy hang odabent azt súgja, hogy ha így történne, nem is biztos, hogy tudná őt hibáztatni.