Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.

Macskabagoly utcza
A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.

Holdfény utca
A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.

Tündérmanó utca
A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.

Mennydörgő utca
A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez.

Azért megint csak kihúzom magam kicsit, hisz ezek szerint ezt a kört is megnyertem. Vagy csak lehet, nem akar már belemélyedni, hisz teljesen felesleges opciókat keresni, hogyan is történhetett volna, hisz már megtörtént.
Valahol biztos érződik, hogy vékony jégen táncolok, hisz nekem nem kellene idegeneket beavatnom a tökéletes családunk színfalai mögé, de hiába beszélnék erről a tökéletes családommal... mind a szőnyeg alá söpri, és nem vesz róla tudomást. Az, ahogy a vállamra kerül a keze, szintén váratlanul ér, kicsit össze is rezzenek, pedig... soha senki nem ütött még meg, de az ölelések is elmaradtak, vagy pár jó szó, ez pedig irtó nehézzé teszi, hogy momentumokat normálisan lereagáljak. Nem megy.
- Csak... nem akarom untatni - pillantok fel hálásan a tanerőre, mert még ha szeretnék is beszélni, nem tehetem meg, nem mocskolhatom a családom, hiába érdemelné meg ezt egy-két tagja.
- Valahol érthető, grófi család, őket sem babusgatták, csak... - igen, még az anyámat is képes vagyok védeni, már amennyire az tőlem telik, holott abszolút nem érdemli meg. Na mindegy. Befejezni se tudom tulajdonképp, nem találom a megfelelő szavakat, és be is feszülök, így még hálás is vagyok, amiért megindulok.
A tekintetek már rég nem érdekelnek, hozzászoktam már, hogy megnéznek, vagy sugdolóznak. Teljesen mindegy, hogy a bátyám, Berci, vagy épp egy tanár mellett sétálok. Egyszerűen lepereg.
- Sokan nem néznek ki belőle túl sokat, mert ő aztán nem rejti véka alá, hogy milyen, de ő a kedvencem, pedig nem lehet kedvenc családtagom - a mosolyom kiszélesedik, nagyon szeretek Berciről beszélni, megmutatni másoknak, hogy a páva tollak mögött, sokkal több érték van benne, mint az itt tanulók nagy hányadában.
- Akkor igazán szerencsés. Az ön szülei bizonyára... normálisabbak - hisz azt tudom, hogy aranyvérű, csak... jó hallani, hogy nem mindenki vallja ugyanazt a nézetet, mint a családom.
- Mondjuk... nap végére kicsit mi is összevesztünk. A húga nagyon okos - ebbe bele se gondoltam, hogy egyedül vigyem ezt véghez. Én csak jó napokat szeretnék Bercinek, ha már a  dédi ennyire bekeményített.
- Nálunk anyu az erkélyen állva parancsolgat... és minden nagy, nagyobb mint kellene lenni, és túlzó és giccses, de szeretetet aligha lehet találni - pedig én nagyon szeretnék olyan karácsonyt, ami a mesekönyveimben volt. Amikor van egy csúnya fa, de mindenki letolja, mert el van foglalva azzal, hogy játszik. És senkit nem érdekel, ha megreped a bejgli.
- De nem azért adtam, mert viszonzást várnék - kerekedik el a szemem, én ezt gyorsan le akarom szögezni, mert így kellemetlen.
- Ettől függetlenül nagyon szívesen, ha nem zavarunk... szerintem Berci is örülne egy kis változatosságnak. Itt balra, ugye? - hisz kereszteződéshez értünk közben, én pedig meg is torpanok, mert a megszokott útvonalamon kívül, nem igazán mászkálok. Apu kifejezetten megkért, hogy ne császkáljak egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870412#post870412][b]Bánffy Zsolna Alexandra - 2023.12.26. 14:24[/b][/url]

Azért megint csak kihúzom magam kicsit, hisz ezek szerint ezt a kört is megnyertem. Vagy csak lehet, nem akar már belemélyedni, hisz teljesen felesleges opciókat keresni, hogyan is történhetett volna, hisz már megtörtént.
Valahol biztos érződik, hogy vékony jégen táncolok, hisz nekem nem kellene idegeneket beavatnom a tökéletes családunk színfalai mögé, de hiába beszélnék erről a tökéletes családommal... mind a szőnyeg alá söpri, és nem vesz róla tudomást. Az, ahogy a vállamra kerül a keze, szintén váratlanul ér, kicsit össze is rezzenek, pedig... soha senki nem ütött még meg, de az ölelések is elmaradtak, vagy pár jó szó, ez pedig irtó nehézzé teszi, hogy momentumokat normálisan lereagáljak. Nem megy.
- Csak... nem akarom untatni - pillantok fel hálásan a tanerőre, mert még ha szeretnék is beszélni, nem tehetem meg, nem mocskolhatom a családom, hiába érdemelné meg ezt egy-két tagja.
- Valahol érthető, grófi család, őket sem babusgatták, csak... - igen, még az anyámat is képes vagyok védeni, már amennyire az tőlem telik, holott abszolút nem érdemli meg. Na mindegy. Befejezni se tudom tulajdonképp, nem találom a megfelelő szavakat, és be is feszülök, így még hálás is vagyok, amiért megindulok.
A tekintetek már rég nem érdekelnek, hozzászoktam már, hogy megnéznek, vagy sugdolóznak. Teljesen mindegy, hogy a bátyám, Berci, vagy épp egy tanár mellett sétálok. Egyszerűen lepereg.
- Sokan nem néznek ki belőle túl sokat, mert ő aztán nem rejti véka alá, hogy milyen, de ő a kedvencem, pedig nem lehet kedvenc családtagom - a mosolyom kiszélesedik, nagyon szeretek Berciről beszélni, megmutatni másoknak, hogy a páva tollak mögött, sokkal több érték van benne, mint az itt tanulók nagy hányadában.
- Akkor igazán szerencsés. Az ön szülei bizonyára... normálisabbak - hisz azt tudom, hogy aranyvérű, csak... jó hallani, hogy nem mindenki vallja ugyanazt a nézetet, mint a családom.
- Mondjuk... nap végére kicsit mi is összevesztünk. A húga nagyon okos - ebbe bele se gondoltam, hogy egyedül vigyem ezt véghez. Én csak jó napokat szeretnék Bercinek, ha már a  dédi ennyire bekeményített.
- Nálunk anyu az erkélyen állva parancsolgat... és minden nagy, nagyobb mint kellene lenni, és túlzó és giccses, de szeretetet aligha lehet találni - pedig én nagyon szeretnék olyan karácsonyt, ami a mesekönyveimben volt. Amikor van egy csúnya fa, de mindenki letolja, mert el van foglalva azzal, hogy játszik. És senkit nem érdekel, ha megreped a bejgli.
- De nem azért adtam, mert viszonzást várnék - kerekedik el a szemem, én ezt gyorsan le akarom szögezni, mert így kellemetlen.
- Ettől függetlenül nagyon szívesen, ha nem zavarunk... szerintem Berci is örülne egy kis változatosságnak. Itt balra, ugye? - hisz kereszteződéshez értünk közben, én pedig meg is torpanok, mert a megszokott útvonalamon kívül, nem igazán mászkálok. Apu kifejezetten megkért, hogy ne császkáljak egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870415#post870415][b]dr. Reece Laines - 2023.12.26. 15:10[/b][/url]

- Nem untatnál - felelem halkan. Tanárként az is a feladatom, hogy biztonságot nyújtsak a diákjaimnak, nemde? Hogy ott legyek nekik, ha szükségük van rám, hogy tudják, vannak olyan felnőttek, akikhez fordulhatnak.
Elmosolyodom ugyan szavain, de nem reflektálok rá. Mint mondtam nemrég, nagyon nehéz egy több száz éves hagyományt kiirtani tövestől, nem beszélve arról, hogy az emberek nézeteit erről megváltoztatni esetleg - olyan emberekét, akiket ebbe neveltek, így éltek és házasodtak.
- Mindenkinek van kedvenc családtagja, titkon vagy nyíltan - forgatom meg szemeimet játékos mosollyal. Őszintén, engem nem zavar, hogy Zsolnának van kedvenc rokona, még ha nem is lehetne neki - örülök neki. Legalább egy valaki van a a családjában, akire számíthat és ott van neki. Több, mint a semmi - ezért örülök annak, hogy én ott lehettem Reinának annak idején, és most is. Bár mostanában egyre kevésbé van szüksége rám, hiszen felnőtt nő, mégis... örökre a kishúgom marad.
- Az én szüleim, nos... - hagyok pillanatnyi szünetet, hogy átgondolhassam. - Egyik sincs köztünk már, de édesanyám egy nagyon kedves nő volt. Szerette a karácsonyt, a lelkét kitette ilyenkor is - régen beszéltem a szüleinkről, így a keserű utóíz meglep, amit maga után hagy. - Reina az eszét is tőle örökölte - mosolyodom el szélesen. Le sem tagadhatnák egymást.
- Alberttől megkapod azt a szeretetet, nemde? Kapaszkodj abba - én is ezt teszem évek óta. A Reinától kapott szeretetbe kapaszkodom, hiszen mástól aligha kaptam.
- Tudom, mindössze csak szeretném megtenni. Legalább minimálisan - hiszen ez valóban semmiség. - Inkább én kísérnélek téged haza. Talán így illőbb, és biztonságosabb - bár nem tudom, hogy hogy lehetne bármelyik is illendő: a diák kíséri haza a tanárát, vagy a tanár a diákot? Azonban ezt figyelmen kívül hagyva, mégis én vagyok a férfi, aki mellett egy nő sétál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870418#post870418][b]Bánffy Zsolna Alexandra - 2023.12.26. 15:41[/b][/url]

- Azonban, ha nem csalnak a megérzéseim, sok újat se tudnék mondani - óvatosan pillantok rá, mert újabb vékony jégnek tartom ezt a terepet, és noha Laines professzor egy szóval se mondott ilyet, azért árulkodó jelek akadnak. Olyasmik, amiket bárkin észreveszek, aki hasonló kicsit is hozzám.
- Én néha pocsékul érzem magam miatta, hisz három testvérem is van. Magnus Axelt lehet tanítja is, nem tudom, felvette-e a tárgyát. Vele is elvagyok, de... nem olyan - összefonom a kezeim a mellkasom előtt, mert árulónak érzem magam, amiért ilyesmikről beszélek. Senkinek, még Dominak se beszéltem arról, hogyan is viszonyulok a családomhoz, mert tudom, hogy nem illik, mégis jól esik kicsit hangot adni a gondolataimnak.
- Ó, sajnálom... részvétem. Gyanítom a szépségét is tőle örökölte - mert vitathatatlan, hogy Reina is gyönyörű, és biztos voltak nehéz napjai a professzornak miatta.
- És az apja? - tudom, tudom... ahogy felteszem a kérdést, már meg is bánom, de csak kicsúszik, és egyből a professzor arcát vizslatom, mert nagyon nem szeretnék belenyúlni valamibe.
- Albert hagyja, hogy szeressem... nekem erre van szükségem - vonok vállat, apró mosollyal az arcomon. Valahogy kiütközött nálam, nem hiába látom el folyton a bátyám, ha szétverik, vagy cipelem haza a másikat, ha nehéz napjai vannak. Vagy viszek apunak enni, ha tudom, hogy sokáig dolgozik. Engem ezek tesznek boldoggá.
- Biztonságosabb mindenképp... ez esetben - indulok meg akkor jobbra, hisz mi arra lakunk. Az illendőséget vitatnám, alapból fellógatnának azért, ha ezt látnák, van egy olyan sanda gyanúm, csak... nem érdekel.
- Mostanában sok a túlkapás a Prambergeren, apu mindig mesél, hogy elvegye a kedvem a felfedezéstől - nevetem el magam én is halkan, mert tudom, hogy csak jót akar, és legalább nem jár a nyakamra, vagy állít valakit a nyakamra. Ő bízik bennem.
Nem kell sokat menni, hamar megérkezünk, a nem kicsi, de nem is akkora ház elé, amekkora mögötte van.
- Szóval itt lakunk - mutatok a piros masnival díszített ajtóra, aztán hallani az ikrek visítását is.
- Mögöttünk meg Farkasék, három csodaporonttyal - épp csak alig láthatóan forgatom meg a szemem, mert szeretem őket, de nem tudnám azt csinálni, amit Franci. Képtelen vagyok rá.
- Köszönöm, hogy hazakísért, és tényleg kellemes ünnepeket - egy pillanatra megint elfog a zavar, mert egyszerűen fogalmam sincs, hogy köszönjek el. Még az ajkam is beharapom, aztán olyat csinálok, ami végképp nem jellemző rám. Megölelem, noha tudom, hogy ezért már akár máglyára is vetnének, és már süvítek is be, mielőtt még meglátná, ahogy kipirul az arcom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870426#post870426][b]dr. Reece Laines - 2023.12.26. 16:24[/b][/url]

- Nem valószínű - értek vele egyet. Rengeteg olyan, vagy hasonló ügyem volt már, mint amiben Zsolna is van. Kötve hiszem, hogy meg tudna lepni - ami lássuk be, sajnálatos.
- Azért, mert nem olyan a kapcsolatod a testvéreiddel, mint Alberttel, még nem vagy rossz ember - igyekszem megnyugtatni, bár félő, nem én vagyok erre a jó ember. A szüleink rég meghaltak, egyedül Reina van nekem, az egyetlen testvérem. Szegről-végről vannak ugyan rokonok, akik megtaláltak minket a temetés után, de ők apámhoz hasonlatosan, csak magukkal és a nevükkel törődtek. Nem véletlen vagyok én Reina gyámja, és nem valami eltitkolt másodunokatestvér.
- Valahogy úgy - lágy, féloldalas mosoly lesz ajkaimon, ahogy felvillan előttem anyám képe és mellette az aprócska Reina, aki a rajzát mutogatja felém. Az apámra irányuló kérdés nem ért váratlanul, mégsem akaródzik rá válaszolnom. Halkan hümmentek, az ég felé nézek egy pillanatra.
- Maximilian erőskezű volt - köhintek egy aprót és ennyiben hagyom. Ez legalább igaz, és tulajdonképpen mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné. Nekem ez így pedig tökéletesen megfelel. Hiszen már az említésére is húzódnak a hátamon a már rég behegesedett nyomok, mintha csak tegnap szereztem volna őket.
- Becsüld meg - immár végre őszintén hangoznak el szavaim. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valóban van egy olyan ember az életében, akire támaszkodhat a nehezebb időkben is.
- Pedig a felfedezések nem mindig rosszak - felelem. - Mármint bizonyos kereteken belül - teszem hozzá gyorsan, nehogy véletlen felhatalmazásnak érezze, hogy jó ötlet a téren mászkálni sötétedés után egyedül.
- Kedves - pillantok a masnira, majd a ház többi szegletére. Barnáim esnek diákomra, aprót biccentek.
- Kellemes ünnepeket, Zsolna - viszonzom a jó kívánságot, de még nem indulok el. Türelmesen várom meg a szürkületben, hogy a lány mögött becsukódjon az ajtó, majd mély levegőt véve indulok el haza, hogy Reina tárt karokkal fogadjon.

//Köszönöm