Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kornél & Zalán
hát jajj de jajj de!!
Egyébként sem vagyok az a lány, aki átalussza az érdekes történéseket, de hát tegnap este még magamhoz mérten is akadtak problémáim az elalvással - én ugyanis nem aludni akartam, hanem indulni. A kis kávébarna kofferem (olyan szép szó ez, koffer) már rég összepakoltam, igazából többször is, a sálamra már fújtam az ágyam alatt őrizgetett parfümből... Igazából többször is, mert Anya azt mondta, hogy ne reggel fújjak, mert akkor túl tömény lesz az illata, fújjam be inkább este, úgy csak halvány beütése lesz. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért lenne rossz, ha rendesen körbelengne a mandarinos-gyömbéres-jázminos illatfelhő, de ezt Anya is látta rajtam, és elkobozta a kis üvegcsét. Nem fair. Ha engem kérdeztek, ha-tá-ro-zot-tan nem fair.
És hát, most itt vagyok. A koffer fülét két kezembe fogva billegek előre csengetni, azonban (ajaj) hallom mögöttem Apa ajtaját csapódni. Pedig annyira siettem gyorsan kiszállni, nehogy neki eszébe juthasson!
- Jajj Apa, ne máár - hangzik fel a kérlelő nyafogás, ahogy bociszemekkel hátrafordulok a mögöttem toppanó léptek hangjára. - Egyedül is be tudok csengetni, és Zalán már itt van, bizt... - de hiába, kezét a vállamra ejtve terel tovább a bejárat felé, ellentmondást nem tűrve fojtva belém a szót. Alsóajkam lekonyul, szemem összébb húzódik - mán' megin' gyerekkén' vagy'k k'zelve. Nem igazság! Zalán biztos egyedül jöhetett el, őt biztosan nem kísérték az ajtóig! De innentől kezdve már nincs beleszólásom a dolgok menetébe, így csak hümmögve bólogatok Apa felém intézett intelmeire (ne piszkáljam a fiúkat - ki? én?), majd ahogy becsenget, pillanatokon belül háttérbeszorítódom, és csak hagyom, hogy lepottyantsanak mint elsőbbségi bagoly a piros masnis küldeményét.
Engem csak egy, azaz két dolog érdekel - hogy jól Zalán nyakába vethessem magam (azt hitted másodiknak hagylak mi? nem bízol bennem? ejnye!), és megnézhessem azt a híres-neves Kornél barátját. Egy ábrándos mosoly költözik az arcomra (amely, megjegyzem, megszólalásig hasonlít a jókislányos "figyelek"-hez), ahogy fejemet félrebiccentve kémlelek be Apa oldala mellett, és még azért sem morgok, hogy nyilvánosan puszit nyom a fejem búbjára. Jó, a szemhéjam lehet megrezzen, de ennyi, tényleg. Csak légyszi ne égess már tovább!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kornél & Zalán
hát jajj de jajj de!!
Kofferemet magam előtt fogva húzom ki magam, ahogy pedig nyílik az ajtó, Apa oldala mellett, felszegett állal, magamat picit megrázva pillantok ki. Félprofilból. Méghozzá a jobb félprofilomból, mert az az előnyösebb az alapján a rengeteg póz alapján amit a tükör előtt elpróbáltam, direkt azért, hogy jó benyomást tehessek Zalán barátjának szüleire. Is.
- Jó napot kívánok! - fut szinte azonnal vidám mosoly az arcomra, amint rám terelődnek a szempárok. Kíváncsian figyelem a bemutatkozást, tekintetem oda-vissza jár Zalán, Kornél, Apa és Kornél papája között, és bár nagyon mehetnékem támad, hogy kicsusszanjak a szoros felnőtt figyelem alól, visszafogom türelmetlenségemet, mert tudom, hogy így hamarabb szabadulok. Állítólag nekünk, lányoknak sokkal könnyebb dolgunk van, ha fel szeretnénk mérni másokat, mert a gyűjtögető életmód miatt jobb a perifériás látásunk, és ezért nem bámulunk olyan feltűnően. No, hát nem tudom, hogy mennyire bámészkodok észrevehetően vagy sem, de miközben a viszontlátástól feldobva Zalánra mosolygok, már Kornélt is megnézem annyira, hogy felismerjem, ha legközelebb más körülmények között találkoznánk. Kinek a fejszámolás jutott hasznos skillként, kinek a jó memória, és most tessék színpadias sóhajjal olvasni: nekem mindkettő.
Ahh!! Már eleve az, hogy nekem adta a magazinjában mozgó képeket, jó véleményt alakított ki bennem Kornélról, de egyelőre ez élőben sem látszik változni. Azért Ödön is ott lapul a kofferomban, hogy ha esetleg kiábrándulnék a teljes férfinemzetségből ez  alatt a rövid idő alatt, akkor legyen min levezetnem az indulataimat, de talán mégsem lesz rá szükségem? Hm, nem szőke. De vannak lovai! Nem herceg. De udvariasnak tűnik... Maga- várj, most negatívum jött volna megint... Kék a szeme, méghozzá szép kék. Jó, majd megtoldom a listát még negatívumokkal, ha több minden kiderül, lehet... Lehet, böfög az asztalnál. Szinte oda sem figyelve integetek Apának, ahogy kilábal az ajtón, ujjaimat egymásban morzsolgatva billenek előre a sarkamról, akaratlanul is kihúzva magam kicsit a két fiú mellett.
- Szia Kornél - pislogok fel rá visszafogott, ábrándos mosollyal, egy pillanat alatt váltva képzeletbeli listámról a valós beszélgetésünkre. - Köszönöm, hogy jöhettem, már nagyon vártam - Mufurcra kapom a tekintetem, ahogy szavaimat megszólalása akasztja meg.
- Csak a legszükségesebbeket! - (meg Ödönt), biggyed le a szám sarka egy leheletnyit, így lefelé mozduló állammal és előre döntött vállaimmal egy pillanatra megilletődve húzódva hátrébb a korholás elől. Egészen... Cukin. Elesetten. Lányosan. Plídingelve. Csapda, te is tudod, hogy csapda, de azért gyere ide, és ölelj meg, tárom szét karjaimat tétován, remélve, hogy kedvenc Mufurcom veszi a lapot, és megpörget egy picit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kornél & Zalán
hát jajj de jajj de!!
Elvarázsolt, bűbájos mosollyal figyelem a körülöttem sürgölődőket. Sosem voltam az a lány, aki különösképp megilletődött volna a rá irányuló figyelemtől, sőt, általában szívesen vállalom, hogy felolvasok vagy verset mondok, akár az egész osztály előtt. Az arcomra van írva, mennyire igyekszem magamra ölteni a tipikus jókislány attitűdöt, és szerencsére nem is hat mesterkélten - najó, talán csak Zalán számára, mert ő már túl jól ismer az ilyen formaságokhoz. De hát egy ölelés minden gyanút elfeledtetheeet! ...állítólag.
- Ó, nem-nem, egy percre sem szeretném elodázni a programot! - kapom magam elé a kezeimet előzékenyen, egy lágy mosoly kíséretében. Némiképp félrebiccentett fejjel, határozottan bólintok párat az indulás szorgalmazásakor, de ezekben a pillanatokban sem bújnak el a legfontosabb vonások: azok az igazi Szofis, kissé elkerekedett, izgatottságtól szarkalábas szemek. Ó bizony, senkit ne tévesszen meg, hogy most még tudok viselkedni, és nem cigánykerekezek végig a folyosón üvöltve! Ez taktika. Ha azt hinnék, megbolondultam, kisebb eséllyel engednének állatok közelébe, sőt, már szólnának is apának, hogy jöjjön vissza értem... NEM, csak semmi negativitás!
- Ez jó ötlet - pillant uncsitesójára a felvetés hallatán - nekem nem jutott volna eszembe. - De, igazából gondoltam rá, és ha valaki, hát akkor Zalán pontosan jól ismerheti az örökké tervező természetem, de... Talán azért mondom ezt mert... Kit akarok átverni? Fogalmam sincs miért mondom ezt, de füleim, amelyek pirosló árnyalatukkal lebuktathatnák, rejtve maradnak. Így, ha ebben végül sikerül megegyezni, megindulhatunk kifelé, az istállók irányába. Én csak kapkodom a fejem, és kérdezősködök - még mielőtt Zalán rámszólna, hogy vegyek vissza egy picit. Szeret.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Autumn
ootn -- tehát takarodó után járunk
Mindenképpen. Nem lehet olyan gyáva kukac, hogy több mint egy tanévig halogassa a nagy beszédet és találkozást, mentorálási kérelmet, csodálat-kinyilvánító-monológot, szóval mindenképpen meg kell ejtenie a találkozást még mielőtt hazautaznának a szönetre. Így hát egy hirtelen, majd gondosan megtervezett és elhalasztott... Szóval végső soron mégsem hirtelen ötlettől vezérelve, Szofi épp egy eridonhoz közli beugróban csücsül. Tudja, hogy Autumn ma őrjáratban van, azt pedig eldöntötte, hogy mivel már nem csak saját önnön boldogsága miatt szeretne beszélni a lánnyal, mindenképpen végre KELL hajtania a műveletet. Szóval vár hát, várja az alkalmat, hogy a járőröző prefektus közeledtére véletlen lelephezhesse magát, és alkalmuk nyíljon egy kis... Beszélgetésre. Furcsa megközelítés az tény, de legalább biztosan nem zavarja meg őket senki - hacsak nem szeretne más is kettesben töltött pillanatokat lopni Autumn-mal, persze. Amint mozgást érzékel hát, és be is bizonyosodik a közeledő kiléte, hangos koppanással a kövezetre ugrik, majd megdermed, mintha csak véletlen bukkant volna elő. (Kicsit simlis csak a lány, de ne bántsd, inkább a rosszaságban legyen rossz, mint bármi másban.)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Autumn
ootn -- tehát takarodó után járunk
Hiába dörrentek rá, nem tud nem elveszni az olyan apró részletek csodálásában, mint hogy Autumn milyen nyugodtan és ráérősen, magabiztosan sétál felé, és közben zavartalanul olvas tovább. Biztos ismer már egy csomó varázslatot, amivel meg tudná akadályozni, hogy a rosszcsontok elszökjenek, különben nem lehetne ennyire nyugodt! Ezt, ezt a légkört, és ezt a kiállást szeretné Szofi is, hogy ő róla is az jöjjön le elsőre, hogy milyen szuper diák és ember lehet! - Igenis - válaszol rögtön, de nem megszeppenten, épp ellenkezőleg, hangjában izgatottság bújkál, ahogy a sötétben szélesre húzódott pupillái várják, a prefektus végre felnézzen, és megteremtse köztük a szemkontaktust.
- Iiiigen - bólint a helyzet részletes bemutatását hallva, csak, hogy azután karjait maga mögött összekulcsolva, fél lábra billenve pislogjon fel. - Nooos - húzza az időt egy pillanatra, azon vacillálva, mennyire legyen egyenes - az igazat szeretnéd tudni, vagy egy egyszerűbb verziót?
Pro tipp, ha te nem tudsz dönteni, hagyd a prefektusodra!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Leviteaparty
Vannak azok, akik bal lábbal kelnek, és azok, akik azt tettetik, hogy az életükben minden a legnagyobb rendben megy. Közben lehet, hogy elalvás előtt Ödönöket puffogtatnak hangtompító bűbájjal ellátott szobában, az ordításra bűvölt párnákhoz, de reggel, ahogy csipás szemük az új napra sandít, csak magukban, mosolyogva mantrázzák a "gyűlölöm a hétfőt", nem hangosan. Ez természetesen sose lenne Szofi. Ez annyira nem lenne az ő stílusa...
Mintha az én kicsi pónim varázslatos csillámbarátság plakátjáról lépett volna be, felragasztott dudorászos vigyorral libeg be a nagyterembe. Szinte látszanak feje körül a pattanó virágszirmok, ahogy ragyogó tekintettel, ruganyos léptekkel rohamozza meg kedvenc asztaltársaságát, éles kontrasztot alkotva a többi szerencsementessel, akiknek a Disney már könyörögve fizetne, hogy zombiapokalipszis-túlélőket alakítsanak.
- Madárcsicsergős szép jó reggelt mindenkinek - trillázza, ahogy Stephen mellett megállva áthajol a fejek között egy gazdátlan zsömléért és nutellás késért. A zsemle aljára nemes egyszerűséggel lapátol fel egy kisebb Sziklás-hegységnyi mogyorókrémet, majd azt szájába tömve szívja magába a reggeli életképet. - Te egy varázsló vagy Zimzim - hörgi maga elé két morzsafulladás között a folteltávolító bűbájok láttán. - Óvatosan a kávéval, vagy máshol is lesznek foltjaid. - Azzal jóízűen harap egy következőt, még mindig társai mögött ácsorogva, nem érezve késztetést arra, hogy helyet foglaljon. Ide-oda mocorog, kicsit más mögé is beáll - Mizu Zsófi? -, hogy őt is frusztrálja a nyakba lihegéssel - Mizuka? - intézi szavait az éppen jobbhorgolt, felé dőlő egyénhez, és mindeközben fel-felveszi Mufurccal a szemkontaktust. Foglalkozz velem, kedves kuzin! Valaki ma igazán needy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Előzmények - archívum nézet!
Az érzelmek játéka mostanra teljesen nyilvánvaló módon formálja Szofi gondolkodásmódját. Nincs benne mesterkéltség, visszafogás, nem játszmázik és próbál rejtegetni dolgokat. Ugyanazzal a hirtelenséggel, ahogy kisbabák nevetnek fel a kukucs-játék közben, lágyulnak el, zavarodnak össze, keményednek meg, majd lágyulnak el ismét arcvonásai. Tiltakozna, hogy "ne kérj bocsánatot", de nem állítja meg Kornél határozottságát, és végül, jól is esik neki, bár ezt szinte rögtön követi a felhőnyi bűntudat, amiért annak idején nem válaszolta meg azt a levelet. Mégis hogy tette voln- nem, a belső hang automatikus védekezését sokkalta fontosabb dolgok fogják vissza, ahogy meghallja a vallomást, amit... Hatszázhuszonkilencszer képzelt el, kétszer rajzolt meg (majd radírozta ki vérvörös fejjel), tizennyolcszor beszélt át szobatársakkal "mi lenne ha" módon, sikítozások közepette, és... és... Hát, Ödön is tudna mesélni azokról a szorongatásokról. Őszinte, ragyogó mosoly virágzik ki az arcán a szavak hallatán, a mellettük lévő utcalámpa sárgás fénye árnyakat és kétségeket űz el tekintetéből, amik meleg lágysággá simulnak a szája sarkában megbúvó gödröcskék felé. Bólintana, szinte ujja hegyén érzi, hogy végre minden helyére kattant, a világ újból jó irányba foroghat...
De Kornél még nem végzett a mondandójával.
Ha egy filmet nézne, most vágná a popcornos tálat a falhoz, ha könyvet olvasna, most ordítana a lapok közé. Így azonban, hogy saját főszerepében veszi a narrálást, a szín lassan eltűnik arcáról, tekintete döbbenetében megkopik, a fülében dobogó csenden kívül alig hall mást Kornél szavai végeztével. Megrázná, de hogy melyiküket, azt nem tudja.
- Ezek szerint a pletykák - torkát köszörüli - a pletykák mégsem voltak annyira légből kapottak arról, hogy nyáron elveszed Bonnie-t?
Oké, lehet, hogy ezt nem pont így hallotta, de házasságról szólt pletyka, a nyári szünetről szólt pletyka, a kettő között Szofi befogta a fülét, amikor rájött, hogy Kornélról van szó, és egyébként meg... Ma is együtt táncoltak. A zöld szemű nem alszik.
- Miért úgy vallassz nekem szerelmet, hogy közben korábbi döntéseidet kell visszavonnod? Nem egy történelmi drámában élünk - Szofi nem egy sírós nőszemély, ahogy az a felpaprikázódó hangsúlyából is érzékelhető kezd lenni -, vagy- vagy- nem is tudom mit mondhatnék, tök régóta szeretlek Kornél, és ez BORZASZTÓ, mert ezt nem így kellett volna elmondanom, megfogalmaznom, de most CSAK ÍGY TUDOM, mert- mert- Merlin szentséges szalmabélelt házi szamarára, hiányzol, de - hátralép, megpróbálva megszakítani kettejük között a fizikai kontaktot - miattam aztán senkivel nem kell felbontanod semmit.
Ó igen, a sértettség. Alsó ajka megremeg, így csak még dacosabban tolja felfelé, karakteresebbé téve megsebzett arckifejezését, és hirtelen megkérdőjelezi magában, hogy ugyan miért ne sírhatn- Nem fog. Újra fellobban benne a frusztráció.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Ahogy egyszer belelendül, már nincs megállás. Az elfojtott, kimondatlan szavak kontroll nélkül kezdenek felbugyogni belsőjéből, ahogy Kornél válasza egyre csak szítja a tüzet a lányban.
- Merlin csapkodja meg csavart törölközővel, hát miért kéne? Én is aranyvérű vagyok Kornél, engem mégsem kényszerítenének oda egy paksamétából, ó, 23-as, bingósorsolt férfihoz!
Nem tudja, mennyit hall meg ebből a másik, mert biztosan akad olyan része, ami szinkronban csendül zajjá az utca nyugalmában. Nagyot nyel az ismételt vallomásra, és tudja, tudja, hogy ne tudná, hosszú hosszú ideig kínozza majd ezzel a konok, levitás memóriája. - Persze, fogadd csak el! - kiált elkeseredetten, miközben szinte hallja, ahogy saját dühe töri össze szilánkosra az álmait. - Mert a fejet hajtasz és elfogadod olyan jól ment eddig is, hogy most nem kerültünk ide. - Azt még ebben a vörös ködös állapotban is érzi, hogy nem lenne szabad most az elemi mágiájára utalnia, vagy olyan hidat bonthat le kettejük között, amit aztán troll nincs, aki ebben az életben visszaépít. Mély lélegzetvétellel igyekszik megnyugodni, ujjai szorosabbra húzódnak a kölcsönzakó hajtókáján. Miért fájnak még azok a szavak is, amik engem hivatottak igazolni?
- Kornél... - megakad a mondatban - Én- Te- A Nagyteremben - látszik, ahogy elhatározásra jut - azért hívtalak randira, mert kedveltelek. Nem azért, mert mágus vagy, nem azért, mert terromágus vagy és nem a szüleid miatt. De most azért vagyok mérges, mert ha csak most jut eszedbe, hogy Te mit szeretnél, akkor ezek szerint egészen eddig a szüleiddel beszélgettem, és nem veled. Nem... Veled.
Dühösen töröl le egy oda nem illő, jeges könnycseppet a szeme sarkából, majd megremegő kezét vissza is ejti a barna anyag védelmébe, amelybe bástyaként kapaszkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Való igaz, hogy Szofi mindennapjai, és családról alkotott elképzelései messze távolmaradnak Kornél valóságától. Nem érzékeli, mik azok a mondatok, amiket nem kellene kiejteni a száján, nem tudja, mi az, amit nem lenne szabad érvként felhozni, és úgy gondolja, ha engedi, hogy minden érzés szabadon átfolyjon rajta, olyan nagyot nem hibázhat. Téved. Ijedten ülepszik le benne a fiú szavai mögött sejlő lemondás, csalódás, a veszteség, mígnem Szofiban csak és csak visszhangzik, hogy ennek nem így kellene történnie.
- Kornél - szól a hátához, de a megszólítás nem készteti megtorpanásra a fiút. - Kornél, várj már, kérlek! - és ezúttal ő az, aki a másik keze után nyúl.
- Nem értelek - tör fel belőle a következő őszinteségi roham. - Nem értelek, de szeretnélek megérteni. Nem szeretnélek bántani. Kérlek ne haragudj. Össze vagyok zavarodva, és hülyeséget mondok hülyeség után, de - kényszeredetten próbálja mosolyra húzni száját, de hamisnak tetszik - de én is Hollósi vagyok vagy mi, és az tudjuk, hogy ebből a szempontból komoly hátrány. - Tekintete esdeklően keresi a fiúét, akit, ha nem áll meg, hát pár futólépéssel megelőz. - Kérlek, kérlek! Tudom, hogy - lesüti a szemét - megbántottalak, hogy nem értek mindent, ami a szavaid mögött van, ennek ellenére úgy teszek, mintha mindent tudnék, és feltételezek, és túlgondolom a dolgokat, de nem szeretném hogy így legyen.
Kinyitja, majd bezárja száját, végetvetve ezzel a hadarásnak. Úgy érzi, mintha maratont futna egy krumpliszsákban, ahol senki sem árulta el, merre van a célegyenes.
- Tudnál adni magunkna- nekem még egy esélyt, hogy megbeszéljük ezt rendesen? Nyugodt körülmények között. Higgadtan. Felnőttesen? - az utolsó szót már csak motyogva teszi hozzá, míg feje előrebiccen, tincsei némán suhannak arca elé. Belehasít a félelem arra a gondolatra, hogy fogalma sincs, mit fog tenni, ha erre a fiú nemet mond... és gyomra méginkább összeszűkül, ahogy egy hang odabent azt súgja, hogy ha így történne, nem is biztos, hogy tudná őt hibáztatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Patrónus(s)ok(k)
Szofi azt hitte, nem bír gyenge idegzettel, de Szofi tévedett. Pennája remegő foltot hagy a pergamenen, ahogy a tekercs sarkába mázolt bagolymotívum a hirtelen kivágódó ajtó hatására pacává transzformálódik. A lány ajka lebiggyen egy pillanatra, ahogy a mozgás irányába fordul, tincsei pedig kecsesen követik, de aztán rögtön meg is feledkezik firkálmányáról - úgyis csak az időt töltötte el vele, nem sajnálja. Ellöki magát az ablakpárkánytól, aminek támaszkodva eddig várt, az elmaszatolódott foltot óvatosan, fehér ingétől eltartva, magához veszi földről cókmókját, és besorjázik a terembe, hogy lehuppanhasson egy remélhetőleg napos padba. Ah, tavasz, tavasz de szép is, hogy végre itt vagy!
- Jó napot Tanárnő! - csatlakozik a köszöntésekhez, izgatottan fészkelődve helyén. Tekintete gondosan követi a pálcamozdulatot, és szinte érzi, ahogy pálcája fészkelődni kezd bőréhez szíjazva... De biztosan csak képzeli, ez nem lenne rá jellemző. - Egy inkarnálódott patrónust? - dobja be első gondolatát a közösbe, bízva abban, hogy még ha nem is ez a jó válasz, bátrabban mer majd megszólalni az, aki esetleg tudja, mit vár tőlük Kakasi néni. Elvégre a rossz válasz is válasz, azért van itt, hogy tanuljon, úgyhogy nem szégyelli esetleges tévedéseit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Kornél
Tulipántündér vagyok, less meg!
Ha bárki megkérdezné, nem tudná megmondani, mit reagált az elhangzó szavakra. Ő az aki mozdul, és mégsem ő bólint akadozva, ő lép ki oldalra, hogy ne állja Kornél útját többé, de mégsem az övéi azok a lábak, amik visszatámogatják a bál helyszínére. Nem sír, nem hisztizik, és már nem próbálja tovább piszkálni a helyzetet, kívül helyezi rajta saját magát. Az utca csípős hidegébe keveredő illatokat lassanként realizálja, a bálhoz közeledve a színek, hangok egyre élesebbé válnak.
Menetel előre, az emberek tömegében Zalánt keresve. Tekintete tétovázás nélkül siklik át a bulizó csoportokon, olyan, mintha hógömbbe zárva ráznák össze-vissza, az emberek hópiheként térnek ki útjából és zárulnak össze mögötte. Némán találja meg végül kuzinját, és megszólalnia sem kell, elég egy hosszú, üres pillantást vetnie a fiúra, és úgy néz ki, jól ráérez arra, Szofinak mire is lenne most szüksége. Haza. Csak menjünk haza.