Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.

Macskabagoly utcza
A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.

Holdfény utca
A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.

Tündérmanó utca
A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.

Mennydörgő utca
A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=853964#post853964][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.07. 18:30[/b][/url]

- Beirakoztam az ereklyekutató-átoktörő mesterszakra - mondja ki csak úgy. A kijelentés szinte a semmiből jön, nem előzte meg kérdés, nem került szóba az iskola sem - bár a közvilágításnak hála nem túlságosan sötét éjszakában távolról látni az intézménynek otthont adó kastély kivilágított ablakait, ha az ember a jó irányba néz -, sőt, nem is igazán beszélgettek éppen. Még csak nem is azért mondta, mert mindenáron meg akarta volna törni a közéjük, vagy még inkább köréjük telepedő viszonylagos csendet. Az igazat megvallva ez - még mielőtt megtörte volna - sokkal inkább beszédes volt, bársonyos és ki nem mondott titkokkal telített. Ő csak úgy érezte, tökéletesen alkalmas arra hát, hogy megosszon egyet ezek közül a titkok közül. Hetek óta barátkozik a gondolattal, hogy újra diák lesz, még ha csak magántanuló is, ami azt jelenti, hogy pár kötelező gyakorlati órát leszámítva pusztán a vizsgákon kell tiszteletét tennie. Nem annyira hirtelen felindulásból tette egyébként, mint bárki is gondolná. A döntés már érlelődött egy ideje. Hozzájárultak a minisztériumi mindennapjai éppen úgy a maguk sajátos módján, mint a nő, akihez a lépteit éppen igazítja a Macskabagoly utca kockakövein haladva előre, lába elé nézve. Néha azért szeme sarkából a nőre pillant szája szegletében megbújó halvány mosollyal.
- Mondjuk csak magántanulóként, úgy nem kell felforgatnom a napjaimat - teszi hozzá aztán. Az fontos szempont, mert végülis szereti ezt a szépen kialakított rendszert a munkával meg az éjszakai beszélgetésekkel és sétákkal. Olyan, mintha mindig is ismerte volna a nőt, és ezt csak tovább mélyítette az, hogy elvitte a Bánságnak abba az isten háta mögötti csücskébe, ahol ha következmények nélkül tehetné, boldogan élne remeteéletet is akár. Az viszont már egy másik titok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854019#post854019][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 19:07[/b][/url]

Talán a másik titokkal kellett volna kezdenie, de fogalma sincs, hogyan mondja, így hát az egyszerűbbel kezdi. Talán sokkal könnyebb lenne, ha a nő olvasna a gondolataiban. Tudja, hogy képes rá, de azt is, hogy bár úgy tűnne sokszor bárki kívülállónak, hogy semmibe veszi a határait, valójában éppen hogy tiszteli annyira, hogy nem mászik bele az elméjébe és nem erőltet olyan válaszokat, amelyeket ő még esetleg nem akar megosztani. Ezt ugyan most szeretné, de még meg kell találnia a módját. Talán az is elvezet oda, ha a másikkal kezdi, végtére is valahol nagyon is összefüggenek.
- Nem teljesen. Sok mindenről nem mondanék le az iskola kedvéért - válaszolja, és bár igyekszik úgy közölni, mintha csak félvállról tett kijelentés lenne, érzi, ahogy talán a másik is, hogy pontosan ezekre az estékre gondol. Most már egészen jól megtalálta a napok ritmusát ahhoz, hogy az alvás is beleférjen - és már több mint száz napja nem ébredt sérüléssel mellékesen -, ezt nem adná fel. Szeme sarkából ismét felpillant a nőre, amikor ujjai közé kulcsolja az ujjait, de nem bánja, miért is bánná. Ez már a kezdetektől fogva egészen természetesnek hatott.  
- Azt gondoltam... ez áll a legközelebb a varázstárgykészítéshez, és talán sikerül találnom valamit, ami segít kordában tartani az álmaimat. Tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik, de azért... szóval igyekszem vigyázni magamra, és talán ez lesz a jó módja - válaszolja némi töprengést követően. Aztán sóhajt egy nagyot. Nem ez a teljes igazság. - Emlékszel, amikor legutóbb megkérdezted, nem félek-e, hogy a vacsorád leszek? - kérdezi.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854026#post854026][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 21:01[/b][/url]

- Mhm - dünnyögi, miközben kicsit elkalandozik ő is gondolatban. Nem akarja feladni azt, ami most működik. Azóta érlelődik benne, hogy megosztotta a nővel az álmait, a legnagyobb titkot, amit valaha is őrzött. Aztán abból gyűrűzött tovább minden valahogyan, és most itt kínlódik a szavakkal. Leginkább nem találja őket. Végtére is tudja ő, hogy sosem volt a szavak embere, az is kész csoda, hogy józanul, önszántából beszél, amikor a nővel tölti az idejét, és többet, mint másokkal hetek, esetleg hónapok alatt. Fogalma sincs, mire gondol a nő, miközben ő kivételesen nem tudja, hogyan mondhatná el, hogy az ő gondolatai viszont körülötte forognak. Szabad kezével szinte már zavartan simít végig növésben lévő hajtincsein, tenyere megáll aztán a nyakszirtjén, és azt sikerül szavakba öntenie nehézkesen, hogy az álmaihoz mi köze a tanulásnak. Azt kevésbé, hogy ez nem csak erről szól. Ilyennek se sűrűn látni, legrosszabb esetben ugyanis fogja magát és elsétál, ezúttal azonban az nem oldana meg semmit. Ezért ott ácsorog az utca közepén, még mindig nyakszirtjére szorított tenyerével, mert feltett egy olyan kérdést, amiről tudja, hogy nem könnyű téma valójában egyiküknek sem, hiába próbálja úgy tálalni, mintha csupán egy könnyed kérdés lenne a sok közül. Elenegedi a kezét, és az elmúlt fél óra alatt most először néz a szemébe.
- A francba... - Ha még nem kezdett el aggódni a nő, hogy pontosan mit is szeretne mondani, most biztosan sikerül elérni, vagy ha már ott tart, hát tetézni, amíg ki tudja milyen sokáig - neki egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat - bámulja, kezét az arcáig emelve, úgy ér hozzá, mint aki attól tart, eltöri, végül pedig közelebb lépve megcsókolja. Ha eddig nem látta volna még teljes, sebezhető valójában, akkor hát most, ahogy reménykedve pillant rá a lápmafényben szinte már halvány szürkének tűnő szemekkel aztán, hogy azzal, amit érez, nincs egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854054#post854054][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 22:16[/b][/url]

Pedig nincs miért aggódni, még ha ezt nem is mondja ki. Esze ágában sincs véget vetni mindennek, habár való igaz, tovább lépne valamerre, de nem úgy, ahogy azt a nő - számára nem egészen nyilvánvaló módon - várná. Lefoglalják kissé a gondolatai, meg valljuk be, emberismerőnek sem éppen zseniális, ahhoz túlságosan is kevés időt és energiát pazarol embertársaira. Adelinával azonban valahogy egy olyan hullámhosszot sikerült megtalálni, amiért talán még az álmairól, sőt az emberi létről is hajlandó lenne lemondani egyszer, ha biztosan tudja, hogy ezt a nő is szeretné. Nem most, mert még úgy érzi, nem áll rá készen, de pár éven belül talán, és addig is kutathatja az ereklyéket, talán olyan is akad, ami segíthetne jobban áthidalni különbözőségeiket. A szavak azonban nem jönnek, így hát rászánja magát a tettre - azokkal egyébként is jobban boldogul többnyire -, és megcsókolja Adelinát. Régen félt már ennyire választól, bár ezt bevallani nem igazán lenne hajlandó, szemében a reménykedés helyére gyorsan kiül a félelem. Elrontotta volna? Tény és való, hogy Lilla volt az egyetlen, akit valaha is ilyen közel engedett, és már ő sem így része az életének közel öt esztendeje. Kinyújtja a kezét felé, de aztán le is engedi, nem ér hozzá, pedig szeretne. Szeretné megölelni és megérteni, mi a gond, de talán mennie kellene, az lenne a jobb. Nem tudja eldönteni, úgyhogy most már ujjait összekulcsolva emeli karjait a feje fölé, majd helyezi tanácstalanul a tarkójára a kezeit. Kétszer is nekiindul, hogy mondjon valamit, de csak tátog, mint a partra vetett hal.
- Sajnálom - mondja ki végül nagy nehezen, tekintetével azt követve, ahogy odébb rúg egy kavicsot, az pedig pattan párat a kockaköveken a lámpa fényében. - Hazamegyek inkább, ha akarod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854061#post854061][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 23:43[/b][/url]

Ez a csend, amely most ott sűrűsödik közöttük, hirtelen már fojtogatónak hat és megijeszti. Tényleg elrontotta volna? Ezt már nem tudja meg nem történtté tenni, pedig már egy ideje úgy érezte, hogy lappang köztük valami több is, valami olyan, amely táptalajt nyújtott annak a döntésnek, amely idáig vezetett. Most pedig itt áll, mint akit leforráztak, és nem tudja, mi tévő is legyen. Szeretne mondani valamit, de még annál is nehezebben jönnek a szavak, mint előtte. Végül bármennyire is nehezére esik, és bármennyire is nem erre vágyik, felajánlja, hogy hazamegy, ha a másik ezt szeretné. Választ azonban erre sem kap, helyette a nő ismét hihetetlen gyorsasággal mozdul, nem is érti, hogyan tud olyan váratlanul előtte teremni, és tudja, érzi, hogy hajszálnyira van attól, hogy megharapja. Milyen egyszerű is lenne. Ő évekig pusztította önmagát, most meg elég lenne egy pillanat, és vége. Vagy éppen örökké tartana. Lehunyja a szemét, és most nyugszik meg, számára is meglepő módon, amikor tudatosul benne, hogy az ő élete is egy hajszálon függ éppen. Megtehetné, nem ellenkezne, de mégsem teszi, helyette a vállának nyomja a homlokát, ő pedig ösztönösen öleli át.
- Rendben. Nem kellett volna úgy hozzád érnem - dünnyögi, és bár nem kér bocsánatot szóban, hangján érezni a megbánást. Nem akarta elrontani, de mégis sikerült. Csókot nyom a nő hajába, ha még nem menekült el az öleléséből, érezhetően búcsúnak szánja, bár reméli, hogy csak ma estére szól, és nem örökre, majd elengedi. Talán elmondhatná, hogy neki ez nem létfontosságú, nem baj az, ha nem csókolhatja meg csak úgy bármikor, ám nem teszi. Elköszönt már az imént, és ha Adelina nem akarja másként, akkor állja a szavát és lába elé nézve lassú, kimért léptekkel indul haza. Nem rágódik azon, hogyan tehette volna másként, hiszen az nem old meg semmit. A nő úgyis megtalálja, ha szeretné, majd várni fog rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=869572#post869572][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.11.20. 20:17[/b][/url]

Holdfény utca

Hosszú napja volt ma a minisztériumban. Nem nevezné fárasztónak, mert kifejezetten élvezte a kísérletezést, még ha esetleg maga a még nagyon is kezdeti fázisban lévő projekt nem is jut semmire sem. Egyszerűen csak hosszúra nyúlt a nap, órákban és percekben mérve, főként azért, mert holnap majd inkább az iskolai óráit szeretné előnyben részesíteni, így előre dolgozott kicsit. Talán azon is illene lassan elgondolkodnia, mihez kezd majd, ha véget ér ez a tanév, a gemmológiát ugyanis szívesen folytatná például, illetve akad pár tantárgy, amely még felkeltette az érdeklődését, ám annyira talán mégsem, hogy esetleg az egyetembe is belevágjon. Talán inkább csak a tanárokkal konzultálna a továbbiakban is, ha hajlandóak rá, hogy válaszoljanak a kérdéseire akkor is, ha esetleg nem az iskola diákja. Megegyezni egyelőre azonban csupán Hellával sikerült arról, hogy a gemmológiát majdhogynem úgy tanulja tanoncként, mint ahogy Dimitri mellett a mágikus ékszerkészítés művészetét kitanulta a Vajákoson töltött közel hat év alatt. Végtére is a kövek szakértője még mágia nélkül is lehet, de itt el is akad a gondolata, ugyanis mintha ismerős arcot fedezne fel a Holdfény utcában sétálva, ha már ma a hosszú nap zárásául végül a vonatozást választotta, hogy addig is nyugodtan tudja rendezni a gondolatait. A Durmstrangban töltött évek ötlenek eszébe az arc láttán, de mivel a nő éppen elfordul, úgy véli, csupán képzelődik. Mit is keresne éppen itt egy Dragomirov? Kizárt, állapítja meg magában, szemét hosszan lehunyva hessegeti el a gondolatot, és ugyanolyan ráérősen sétálva, mint eddig tette, továbbindul a Holdfény utca 8 alatt található kék ház felé, amelyen továbbra sem volt hajlandó egyikük sem helyreállítani a fekvő nyolcast.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870918#post870918][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.12.30. 19:13[/b][/url]

Olyan érzése támad, mint amikor túlságosan sokáig nem aludt és gyakorlatilag játszottak vele az érzékei. A bökkenő csak az, hogy ez már rég nem történt meg, ezért is igyekszik elhessegetni a gondolatot is, és eldönti, hogy mivel Adelina még mindig nem tért vissza, megy és alszik egyet erre a hosszú napra. Bizonyára csak hasonlít a nő arra a régi ismerősre, akit egyébként sem látott már majdnem másfél évtizede. Mire kinyitja a szemét - pedig tényleg csak pár másodpercre hunyta le saját megítélése szerint -, csak még közelebb sétált a nő, a hangja pedig az arcánál is ismerősebb, ahogy kérdést intéz hozzá. Ha nem csapják be az emlékei, akkor ez szinte semmit sem változott. Az arca mintha megőrzött valamit a egykori kislányos bájából, de mégiscsak felnőtt ő is és mondhatni komolyabb, szinte már marconább vonásokkal bír ahhoz a tizenötéves lányhoz képest, akitől el se köszönt tulajdonképpen, miután összepakolt és elutazott. Kis fáziskéséssel válaszol éppen amiatt a kérdésre.
- Mivel ez Ohridszki-Füst tulajdon, azt mondanám, hogy legalább tizenegy - válaszolja végül majdhogynem önelégült mosollyal. Ha nem téved és derül ki mindjárt, hogy a nő csak Zoya egy rá kísértetiesen hasonlító rokona, akkor csak érteni fogja. Most viszont vár, a nő arcát fürkészve addig is. Néhány levelet még ugyan kapott tőle sok évvel ezelőtt, előbb a Herzbergben, aztán itt, de amilyen dühös volt akkoriban, semmire se válaszolt. Abban nem biztos, hogy a nővére nem tette meg helyette, de most elképzelhető, hogy menten felpofozzák. Tulajdonképpen meg is érdemelné, még ő is úgy véli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872098#post872098][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.16. 20:51[/b][/url]

Legalább tíz éve nem beszéltek, sőt, még annál is több, de azért még emlékszik. Zoyára egyébként is nehéz nem emlékezni szerinte, mégiscsak figyelemre méltó jelenség, és ha valaki nem is figyelne rá, kiköveteli magának. Meglehetősen kicsinek tűnik arra az esély, hogy éppen itt találkozzanak ugyan, de mégis itt vannak, s részéről tulajdonképpen olyan ez a beszélgetés, mintha soha ki se maradt volna annyi év. Elneveti magát, amikor a lány kiabálni kezd, és megvonva a vállát tesz inkább egy lépést a ház irányába, amely előtt a már említett nyolcast továbbra sem igazították helyre a házszámnál. Ez itt a Holdfény utca, végtelen. Zoya aztán pont olyan hirtelen hagyja abba a jelenetet, mint ahogy elkezdte, így a következő lépés helyett inkább felé fordul újra, most már annyival távolabb, és megrántja a vállát.
- Emlékszel a nővéremre? Budanekeresdre költözött, amikor anya meghalt, aztán onnan ide tavaly, szóval most itt lakunk - válaszolja ignorálva teljes mértékben a haját illető kommentet egyelőre. A temetés után nem olyan sokkal nyírta le először, aztán valahogy azóta is kényelmes így, kivéve, ha valami oknál fogva több hétig lusta ezzel foglalkozni. Ugyanezt a kommentet akkor is megkapta, sok évvel ezelőtt,
- A Durmstrangban hagytam, kihullt a bátyádtól - közli végül, bal kezét végig húzva rövid haján, majd zsebre dugja a kezét. - És te hogy kerülsz ide, a világnak pont nem a közepére, kismadár?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872110#post872110][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.16. 22:50[/b][/url]

- Biztosan, ha nagyon akarja az ember - mondja már majdhogynem bölcsen, de a tekintete olyan pimaszságról árulkodik, amit Zoya mostanra egészen kevesek egyikeként még régről ismerhet. Nem olyan már, mint tizenöt éve, de még foszlányokban csak visszatér belőle itt-ott egy kevés.
- Nem az - közli kissé talán élesen a saját meglátását, hogy azóta sem lett könnyebb az anyja hiánya, főleg nem úgy, hogy közben végképp széthullott a családja, Zenkő halottnak tekinti az apját is, aki alkoholba és munkába fojtja még mindig a bánatát. Nem lett könnyebb. Mindezt azonban inkább nem osztja meg már a lánnyal, mert minek is panaszkodna? Felvonja aztán a szemöldökét a házszám kapcsán, majd megrántja a vállát.
- Nem akartam. Ez itt a végtelen - feleli. Ha akarná, rég helyreállíthatta volna, de tényleg soha nem akart ehhez hozzányúlni sem ő, sem a nővére. Jónak látták úgy hagyni, ahogy eldőlt, örökre. Akit meg zavar, az ne nézze. Ezt már azért Zoya is tudhatná.
- És ezért rúgatott ki apád a Durmstrangból? Azt hittem, még mindig folyik a nyála azóta is meg ilyenek, legalább - jegyzi meg elvigyorodva. Utólag mondjuk cseppet sem bánja, hogy végül a Bagolykőben kötött ki, noha akkoriban, amikor előbb a Herzbergbe került, majd ide, roppant mód utálta. Aztán mégis valahogy más irányt vett az élete, és már jól van ez így. Talán most sem találkoztak volna, ha nem így alakul. Ki tudja azt.
- Igazán? És ki a szerencsés? Vagy inkább szerencsétlen? Bánffy? - kérdezi érdeklődve, bár neki mindez nem sokat mond, mert nem különösebben érdeklik sem a nevek, sem az ilyesféle szerződések. Azt már akkor is tudta, amikor még volt valami gyermeki fellángolás köztük sok évvel ezelőtt, hogy bármit is érezne, Zoya apja soha nem adná az áldását semmire, mert nem aranyvérű. Ez viszont akkoriban kevéssé hatotta meg, most pedig már nem érinti. - És Bogolyfalvára költöztök? Valamikor talán sörözhetnénk egyet akár. Már ha nem lépsz be a jólnevelt pávák sorába, vagy hogy megy ez.