Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.

Macskabagoly utcza
A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.

Holdfény utca
A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.

Tündérmanó utca
A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.

Mennydörgő utca
A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez.

Holdfény utca

Hosszú napja volt ma a minisztériumban. Nem nevezné fárasztónak, mert kifejezetten élvezte a kísérletezést, még ha esetleg maga a még nagyon is kezdeti fázisban lévő projekt nem is jut semmire sem. Egyszerűen csak hosszúra nyúlt a nap, órákban és percekben mérve, főként azért, mert holnap majd inkább az iskolai óráit szeretné előnyben részesíteni, így előre dolgozott kicsit. Talán azon is illene lassan elgondolkodnia, mihez kezd majd, ha véget ér ez a tanév, a gemmológiát ugyanis szívesen folytatná például, illetve akad pár tantárgy, amely még felkeltette az érdeklődését, ám annyira talán mégsem, hogy esetleg az egyetembe is belevágjon. Talán inkább csak a tanárokkal konzultálna a továbbiakban is, ha hajlandóak rá, hogy válaszoljanak a kérdéseire akkor is, ha esetleg nem az iskola diákja. Megegyezni egyelőre azonban csupán Hellával sikerült arról, hogy a gemmológiát majdhogynem úgy tanulja tanoncként, mint ahogy Dimitri mellett a mágikus ékszerkészítés művészetét kitanulta a Vajákoson töltött közel hat év alatt. Végtére is a kövek szakértője még mágia nélkül is lehet, de itt el is akad a gondolata, ugyanis mintha ismerős arcot fedezne fel a Holdfény utcában sétálva, ha már ma a hosszú nap zárásául végül a vonatozást választotta, hogy addig is nyugodtan tudja rendezni a gondolatait. A Durmstrangban töltött évek ötlenek eszébe az arc láttán, de mivel a nő éppen elfordul, úgy véli, csupán képzelődik. Mit is keresne éppen itt egy Dragomirov? Kizárt, állapítja meg magában, szemét hosszan lehunyva hessegeti el a gondolatot, és ugyanolyan ráérősen sétálva, mint eddig tette, továbbindul a Holdfény utca 8 alatt található kék ház felé, amelyen továbbra sem volt hajlandó egyikük sem helyreállítani a fekvő nyolcast.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=869572#post869572][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.11.20. 20:17[/b][/url]

Holdfény utca

Hosszú napja volt ma a minisztériumban. Nem nevezné fárasztónak, mert kifejezetten élvezte a kísérletezést, még ha esetleg maga a még nagyon is kezdeti fázisban lévő projekt nem is jut semmire sem. Egyszerűen csak hosszúra nyúlt a nap, órákban és percekben mérve, főként azért, mert holnap majd inkább az iskolai óráit szeretné előnyben részesíteni, így előre dolgozott kicsit. Talán azon is illene lassan elgondolkodnia, mihez kezd majd, ha véget ér ez a tanév, a gemmológiát ugyanis szívesen folytatná például, illetve akad pár tantárgy, amely még felkeltette az érdeklődését, ám annyira talán mégsem, hogy esetleg az egyetembe is belevágjon. Talán inkább csak a tanárokkal konzultálna a továbbiakban is, ha hajlandóak rá, hogy válaszoljanak a kérdéseire akkor is, ha esetleg nem az iskola diákja. Megegyezni egyelőre azonban csupán Hellával sikerült arról, hogy a gemmológiát majdhogynem úgy tanulja tanoncként, mint ahogy Dimitri mellett a mágikus ékszerkészítés művészetét kitanulta a Vajákoson töltött közel hat év alatt. Végtére is a kövek szakértője még mágia nélkül is lehet, de itt el is akad a gondolata, ugyanis mintha ismerős arcot fedezne fel a Holdfény utcában sétálva, ha már ma a hosszú nap zárásául végül a vonatozást választotta, hogy addig is nyugodtan tudja rendezni a gondolatait. A Durmstrangban töltött évek ötlenek eszébe az arc láttán, de mivel a nő éppen elfordul, úgy véli, csupán képzelődik. Mit is keresne éppen itt egy Dragomirov? Kizárt, állapítja meg magában, szemét hosszan lehunyva hessegeti el a gondolatot, és ugyanolyan ráérősen sétálva, mint eddig tette, továbbindul a Holdfény utca 8 alatt található kék ház felé, amelyen továbbra sem volt hajlandó egyikük sem helyreállítani a fekvő nyolcast.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870839#post870839][b]Zoya I. Dragomirova - 2023.12.29. 21:03[/b][/url]

Életem legszebb napjait élem éppen. Ja. Nem ide. Háznéző, ruhanéző... olyan anyós, aki bár határozott, ki nem hagyna egyetlen pillanatot sem, hogy jobb színben tüntesse fel a fiát. Nem is tudom, hányadszorra biztosítom mosolyogva, hogy semmi gond nem lesz köztünk, az idő majd mindent elrendez. Épp csak magamban teszem hozzá, azért olyan házat keressünk, ahol elég nagy a ház udvara, vagy kertje, ha az állításom idő közben mégis megdőlne.
Azt látom, hogy nekik ez fontos. Azt is látom, hogy viszonylag hamar özvegy leszek, vagy épp Albert, de legalább mindenhogyan víg özvegyek leszünk. Az anyját azért mégsem akarom ezekkel a csodálatos jövőképekkel traktálni, olyan csodálatos menye vagyok, amit még álmaiban sem kívánhatna. Egyébként nincs is vele semmi bajom, azt azért beismerem, én is járhattam volna rosszabbul. Mondjuk Ákos feleségével, akinek egy vacsora során, véletlenül beleszúródott a villám a kézfejébe. De ha csak arra gondolok, hogy az a öreg ribanc, szájára veszi a családom, bánom, hogy nem filéztem ki, és tálaltattam fel őt. Na, mindegy, jobb a nyugalom. Én már nem tudom, melyik utca ez, csak azt tudom, hogy oldalra kapva a fejem, magasba ível a szemöldököm.
A ház tulaja most vagy nagyon béna, vagy szentimentális, és ha engem kérdeznek, egyik sem jobb a másiknál. Hogy lehet elcseszni egy nyolcast? Annyira bántja a szemem, hogy már szinte indulok meg, hogy helyre igazítsam, míg anyós pajti az ingatlanossal fecseg.
- Egy tízes skálán mennyire flúgos az, aki itt lakik? Nem akarok dilis szomszédokat - én szentül meg vagyok győződve arról, hogy az ingatlanos jött ide mellém, vagy az anyósom, így köntörfalazás nélkül teszem fel a kérdést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870918#post870918][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.12.30. 19:13[/b][/url]

Olyan érzése támad, mint amikor túlságosan sokáig nem aludt és gyakorlatilag játszottak vele az érzékei. A bökkenő csak az, hogy ez már rég nem történt meg, ezért is igyekszik elhessegetni a gondolatot is, és eldönti, hogy mivel Adelina még mindig nem tért vissza, megy és alszik egyet erre a hosszú napra. Bizonyára csak hasonlít a nő arra a régi ismerősre, akit egyébként sem látott már majdnem másfél évtizede. Mire kinyitja a szemét - pedig tényleg csak pár másodpercre hunyta le saját megítélése szerint -, csak még közelebb sétált a nő, a hangja pedig az arcánál is ismerősebb, ahogy kérdést intéz hozzá. Ha nem csapják be az emlékei, akkor ez szinte semmit sem változott. Az arca mintha megőrzött valamit a egykori kislányos bájából, de mégiscsak felnőtt ő is és mondhatni komolyabb, szinte már marconább vonásokkal bír ahhoz a tizenötéves lányhoz képest, akitől el se köszönt tulajdonképpen, miután összepakolt és elutazott. Kis fáziskéséssel válaszol éppen amiatt a kérdésre.
- Mivel ez Ohridszki-Füst tulajdon, azt mondanám, hogy legalább tizenegy - válaszolja végül majdhogynem önelégült mosollyal. Ha nem téved és derül ki mindjárt, hogy a nő csak Zoya egy rá kísértetiesen hasonlító rokona, akkor csak érteni fogja. Most viszont vár, a nő arcát fürkészve addig is. Néhány levelet még ugyan kapott tőle sok évvel ezelőtt, előbb a Herzbergben, aztán itt, de amilyen dühös volt akkoriban, semmire se válaszolt. Abban nem biztos, hogy a nővére nem tette meg helyette, de most elképzelhető, hogy menten felpofozzák. Tulajdonképpen meg is érdemelné, még ő is úgy véli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872087#post872087][b]Zoya I. Dragomirova - 2024.01.16. 19:08[/b][/url]

Idegesít ez a nő. Miért akar mindenbe belevonni, mikor már lelki szemei előtt ott van minden? Ennél jobban nem tudom mutatni, mennyire érdekel engem a saját jövőm, hát csináljanak amit akarnak. Attól, hogy aranyba borítják, az még ugyanúgy kalitka marad. Persze mosolygok, de úgy, hogy valószínűleg már úgy is marad az arcom, meg bólogatok is, sőt.... kacagok. Komolyan.
Egy ponton viszont sikerül lemaradnom, mert ez az apróság is felcsesz. Nem nehéz, ez is tény, főleg hogy kellően megalapozták a hangulatom.
Nyitom a szám, kérdezek, de választ egyiktől sem kapok, hanem egy teljesen más irányból, viszont túl ismerős hangon. Oldalra fordulva hirtelen azt se tudom, mi tévő legyek. Ha most a nyakába ugrok anyós pajti előtt, megnézhetem magam, ha meg kitekerem a nyakát... az meg túl gyors és kegyes lenne. Mert elsőre a harag fog el. Engem nem érdekel, hogy szakítottunk, de már ott sem volt... Nem, nem volt rá szükségem, nekem sosincs másra szükségem, de akkor is kapja be.
- Oké. Hívják az aurorokat. Zárassák be. Ez elmebeteg - szinte kiabálok, és Álmosra mutogatok, csak hogy érezze a törődést, de mikor értetlen pillantásokat kapok, csak megrázom a fejem, és megvárom, míg anyós újra az ingatlanossal kezd diskurálni.
- Te mi a francot keresel itt? Ótvarabb helyet nem találtál?  Hol a hajad? Remélem, valaki kitépte... szálanként... és fájt - egy pillanat alatt elfelejtem, hogy nem a Durmstrang udvarán állok, és hiába szórok szikrázó szemeket, már senki nem jön megkérdezni, seggbe kell-e rúgni. Itt egyedül vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872098#post872098][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.16. 20:51[/b][/url]

Legalább tíz éve nem beszéltek, sőt, még annál is több, de azért még emlékszik. Zoyára egyébként is nehéz nem emlékezni szerinte, mégiscsak figyelemre méltó jelenség, és ha valaki nem is figyelne rá, kiköveteli magának. Meglehetősen kicsinek tűnik arra az esély, hogy éppen itt találkozzanak ugyan, de mégis itt vannak, s részéről tulajdonképpen olyan ez a beszélgetés, mintha soha ki se maradt volna annyi év. Elneveti magát, amikor a lány kiabálni kezd, és megvonva a vállát tesz inkább egy lépést a ház irányába, amely előtt a már említett nyolcast továbbra sem igazították helyre a házszámnál. Ez itt a Holdfény utca, végtelen. Zoya aztán pont olyan hirtelen hagyja abba a jelenetet, mint ahogy elkezdte, így a következő lépés helyett inkább felé fordul újra, most már annyival távolabb, és megrántja a vállát.
- Emlékszel a nővéremre? Budanekeresdre költözött, amikor anya meghalt, aztán onnan ide tavaly, szóval most itt lakunk - válaszolja ignorálva teljes mértékben a haját illető kommentet egyelőre. A temetés után nem olyan sokkal nyírta le először, aztán valahogy azóta is kényelmes így, kivéve, ha valami oknál fogva több hétig lusta ezzel foglalkozni. Ugyanezt a kommentet akkor is megkapta, sok évvel ezelőtt,
- A Durmstrangban hagytam, kihullt a bátyádtól - közli végül, bal kezét végig húzva rövid haján, majd zsebre dugja a kezét. - És te hogy kerülsz ide, a világnak pont nem a közepére, kismadár?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872101#post872101][b]Zoya I. Dragomirova - 2024.01.16. 21:13[/b][/url]

- El lehet őt felejteni? - teszem fel a költői kérdést, mert mély nyomot hagyott bennem az a nő. Sose találkoztam még fura szerzettel előtte, de rá határozottan ráaggattam az "ez nem komplett" kifejezést. Nem értettem, mi a baja, miért viselkedik úgy, mint aki mindjárt elkatapultál mindenhonnan, meg úgy az egész nőt se nagyon, de persze ezt a lehető legkedvesebben adtam az előttem álló tudtára, lévén tudtam, mennyire fontos neki.
- Hát ez csodálatos... és sajnálom az anyukádat... meg az egészet.. jó, tizenöt év után könnyebb - épp csak annyira mesterkéltnek hangzik. Pedig esküszöm, nagyon szívesen úszkálnék itt a nosztalgiában, ha pár centire mögöttem, nem az anyós tervezgetné a közös jövőm az ő csepp angyalkájával. Csak törne el a szárnya.. vagy valami. Zuhanna le a mennyből, tudom is én.
- És annyira elkoptál, hogy egy rohadt házszámot nem tudsz helyre pofozni? Régen még a pelyheid is mágiával nyírtad - a megjegyzésem igenis jogos, és az a számonkérés is. Kevés Álmosnál okosabb embert ismerek még most is, szóval ha eltékozolta, a saját kertjében fogom elásni...
- Gyenge voltál - talán most először én is elvigyorodom. Amúgy nem, nem tartottam sose gyengének, Frednek megvolt a maga bája, amivel ki tudta idegelni az embert.
- Egy hétig fel sem bírt kelni..... utána - halkan jegyzem meg, és hirtelen rohadt érdekesnek találom a járdát, de azon is csak a repedéseket látom. A hülye  becézésére emelem csak rá a tekintetem, amivel szeretném megfojtani. Semmi személyes, régen hallottam és elszoktam tőle, más meg nem is mer a rendes nevemen kívül máshogy hívni.
- Férjhez megyek - ki is húzom magam, csak az arcomra van írva, mennyire várom már a jeles napot.
- Ne, el ne kezdj szánakozni, mindketten tudtuk, hogy egyszer nekem reszelnek. Ha lesz egy kis szerencsém, laza fél év alatt kicsinálom azt a páva Bánffyt - sziszegem a lehető leghalkabban, hogy anyóspajti meg ne hallja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=872110#post872110][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.16. 22:50[/b][/url]

- Biztosan, ha nagyon akarja az ember - mondja már majdhogynem bölcsen, de a tekintete olyan pimaszságról árulkodik, amit Zoya mostanra egészen kevesek egyikeként még régről ismerhet. Nem olyan már, mint tizenöt éve, de még foszlányokban csak visszatér belőle itt-ott egy kevés.
- Nem az - közli kissé talán élesen a saját meglátását, hogy azóta sem lett könnyebb az anyja hiánya, főleg nem úgy, hogy közben végképp széthullott a családja, Zenkő halottnak tekinti az apját is, aki alkoholba és munkába fojtja még mindig a bánatát. Nem lett könnyebb. Mindezt azonban inkább nem osztja meg már a lánnyal, mert minek is panaszkodna? Felvonja aztán a szemöldökét a házszám kapcsán, majd megrántja a vállát.
- Nem akartam. Ez itt a végtelen - feleli. Ha akarná, rég helyreállíthatta volna, de tényleg soha nem akart ehhez hozzányúlni sem ő, sem a nővére. Jónak látták úgy hagyni, ahogy eldőlt, örökre. Akit meg zavar, az ne nézze. Ezt már azért Zoya is tudhatná.
- És ezért rúgatott ki apád a Durmstrangból? Azt hittem, még mindig folyik a nyála azóta is meg ilyenek, legalább - jegyzi meg elvigyorodva. Utólag mondjuk cseppet sem bánja, hogy végül a Bagolykőben kötött ki, noha akkoriban, amikor előbb a Herzbergbe került, majd ide, roppant mód utálta. Aztán mégis valahogy más irányt vett az élete, és már jól van ez így. Talán most sem találkoztak volna, ha nem így alakul. Ki tudja azt.
- Igazán? És ki a szerencsés? Vagy inkább szerencsétlen? Bánffy? - kérdezi érdeklődve, bár neki mindez nem sokat mond, mert nem különösebben érdeklik sem a nevek, sem az ilyesféle szerződések. Azt már akkor is tudta, amikor még volt valami gyermeki fellángolás köztük sok évvel ezelőtt, hogy bármit is érezne, Zoya apja soha nem adná az áldását semmire, mert nem aranyvérű. Ez viszont akkoriban kevéssé hatotta meg, most pedig már nem érinti. - És Bogolyfalvára költöztök? Valamikor talán sörözhetnénk egyet akár. Már ha nem lépsz be a jólnevelt pávák sorába, vagy hogy megy ez.