Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.
Macskabagoly utcza A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.
Holdfény utca A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.
Tündérmanó utca A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.
Mennydörgő utca A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez. Daróczy Elizabet munkája
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 06:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858177#post858177][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 06:56[/b][/url] Sára- Ez nem vicces. Jegyzem meg, de nem, Zorkának aztán mondhatom, ő úgyis lelkesedni szokott az ilyen dolgokért. Én is mondjuk, főleg, ha Barnit szivatjuk, de hát most nincs humorom. Nyilván, mivel én vagyok a célkeresztben. A lepereg pedig nem igaz, rengetegszer javítottam már ki, de hát csak csinálja, és de, bosszant. Némán nézem, ahogy Zorka távozik, és csak amikor megszólal, akkor fordulok Sára felé. - Reméljük Zádor nevét nem felejted el, mert amilyen agresszív, még bajod esik, ha viccből Zoltánnak hívod. Félrelökött, nem válaszolt, nem szólít a nevemen, most meg teljesen természtesnek gondolja, hogy beszélgetni fogunk. Hát nem. Így lépek is egyet hátra, hogy inkább a ház irányába menjek. Rendben, többet ittam, mint kellett volna, és tudom, hogy ezért nem kellene a közelében maradnom.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 06:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858178#post858178][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 06:57[/b][/url] Bánki __________________________ - Most, mi bajod van? - nézek meglepetten rá. Nagyon nem tetszik ez nekem. Én nem kértem, hogy vigyázzon rám, hozzá se szóltam volna, ha nincs itt Zorka. De egy köcsög se vagyok vele, szóval.. - Jól van Bánki, értem én. Boldog Új Évet neked is - kell a rossebbnek éjfél után pár perccel az, hogy veszekedjen. Hátrálása pedig elég egyértelmű lenne még egy vaknak is. Nagylány vagyok, megoldom egyedül is.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 06:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858179#post858179][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 06:58[/b][/url] SáraEl kellene engednem, de valahogy nem tudom elengedni, csak mennie kéne meg nekem is, de nem, ő nem képes rá, hát minek szól még hozzám? Megtorpanva nézek rá, és széttárom a kezem. - Rám mosolyogsz, úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne, ölelgeted a nővéremet, akinek most tisztára olyan illata lesz, mint neked, közben meg nem írsz, pedig megígérted, és lelkesen fotózkodsz azzal, hogy kaptál egy Z-t? Mi a fasznak kaptál Z-t? Fogalmam sincs amúgy, hogy mi az a Z, de minden Z idegesít, mert az összesbe Zádort látom, ahogy rámászott, ő meg lelkesen Z-zik. - A Z egy buzi betű, ezért van az abc végén. Összegzem a problémáimat keresztbe font kézzel, hát éppen csak ennyi bajom van. Istenem, nem kellett volna innom.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 06:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858180#post858180][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 06:59[/b][/url] Botond __________________________ - De. De én, én csak örültem, hogy látom, mert nagyon jók voltak az órái és ott sose éreztem azt, hogy csak Miksa húga vagyok, Zorka nagyon jó arc és remélem, hogy egyszer majd én is lehetek olyan, mint ő. Bocsánat. Én nem, nem mosolygok rád többet. Bocsánat - majdnem sírok, miért sírok majdnem? Hát ez botrányos, miket váltasz ki belőlem Bánki? - Az csak egy hülye gombócos újévi hagyomány, mindegy.. Az jött fel elsőnek és lefényképeztem, mert rohadt nagy csoda, hogy olyan jött fel elsőnek, amiben betű volt, hát 14ből 11ben nem volt - ha másik két betű közül az egyik lett volna, akkor is készítek képet. De most ezt tényleg magyaráznom kell? - Botond, ne haragudj rám, nem tudom mit csináltam ellened, tényleg nem, de sajnálom, nagyon sajnálom - húzom el a számat és inkább megyek, nem tudom hova, de megyek.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858181#post858181][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:01[/b][/url] SáraEzzel nem tudok vitatkozni, nem is akarok. Zorka a család színfoltja, és tényleg olyan ember, aki minden emberben meglátja a jót. Sokáig voltam távol, de vele egyetlen pillanat alatt olyan lett, mintha egész életünkben együtt lettünk volna, mintha nem töltöttem volna éveket távol. A nővérem csodás ember. - Olyan leszel, olyan vagy. Tényleg olyan, hiszen, amikor kedves velem, akkor tényleg törődő, szeretettel teli, figyelmes, és nem is tudom, ahogy így mondja, hogy olyan szeretne lenni, mintha tényleg érezném is, hogy hasonlít rá. Kicsit, azt hiszem, ez is hozzátett ehhez az egészhez. - Kértem, hogy írj, ha felértél, hogy rendben vagy-e, de nem tetted. Napok teltek el, majd félrelöksz, és megint nem vagy képes a nevemen hívni. És én nem tudom, hogy most akkor mi van. Most akkor mi van, Sára?
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858182#post858182][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:02[/b][/url] Bánki __________________________ - Hogy mi? - nézek rá meglepetten. Én olyan, mint Zorka? Most szórakozik velem? Hihetetlen ez a srác, egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mit akar. Ezért is akadok ki annyira, amennyire és csak jönnek és jönnek a szavak. - Bocsánat, felértem és elaludtam. Most megörültem Zorkának, a neved meg az előbb magyaráztam. A kérdésed pedig nem is értem - nézek rá kissé butácskán. Tényleg nem tudom mire vonatkozik a mi van kérdés.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858183#post858183][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:03[/b][/url] Sára- Napokig? Mert, hogy napok teltek el, napok óta nem válaszolt. Napok. Nekem ne mondja, hogy napokat aludt át, és most is csak azért van ébren, mert "Z" felcsóklta. - Csókolóztunk. Emlékeztetem a tényre, ami szintén akkor történt meg, amikor írnia kellett volna, hátha azt is elfelejtette. - Aztán semmi. Szeretnéd még csinálni? Velem? Nem? Érted. Én itt malmozok, és most nem tudom, hogy mi van. Kerülöm a bátyádat is, bár látva a mai produkcióját, ma legalább kinyírt volna, és nem kéne rajtad agyalnom. Túl sokat ittam ma, Sára.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858184#post858184][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:05[/b][/url] Bánki __________________________ - Nem, nyilván nem, de azt gondoltam, hogy akkor már nem kell, hát nem ugyanaz a nap. Kellett volna? - én ehhez nem értek. Miért kéne írnom csütörtökön, ha hétfőn ígértem meg? Ez tényleg így megy? - Igen, tudom - persze, hogy tudom. Hát közölte, hogy béna vagyok, mondjuk igaza van. Nincs gyakorlatom. - Mit szeretnék - e csinálni? - hát nem csinálunk semmit. Nem jó ez így, totál nem értem mit akar. - Nem szeretném, ha kerülnéd, de ezt már mondtam, nem? - pont ezt mondtam Laurának is. Nem akarom, hogy a barátait miattam kerülné. - Egészségedre! - vagy most erre mit mondjak? Istenem Bánki, totál összezavarsz, hát beszélj már egyenesen.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858185#post858185][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:06[/b][/url] Sára- Kellett volna. Szusszanok egyet, mert így tényleg levegőnek voltam nézve. Én sem tudom, hogy ez hogyan működik, és nem is tudom, hogy kitől kérjek segítséget. Most őszintén, Miksától? Az lenne csak a szép beszélgetés. Mondd csak Miksa, hogyan kell kapcsolatban lenni, és mi lenne, ha a húgoddal csinálnám? Ő meg teljesen nyugodtan felnyomna idegből a falra, és közölné, hogy úgy fogok járni, ahogy a telefonja járt. Vagy a bátyámtól? Hát az sem éppen egy követendő példa, hogy a semmiből házasságba megyek rögtön. Miksa akkor is megölne. - De nem tudom, hogy hogyan kerülhetnék a bátyád szeme elé. Hát csókolóztunk! A második mondatomra egy vidám csoport halad el mellettünk, amire az egyik srác hujjogva felemeli a mutatujját felénk, a másik meg egy lánynak jegyzi meg, hogy Saci mennyivel tökösebb, mint ő. Nagyszerű.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858186#post858186][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:12[/b][/url] Bánki __________________________ - De a barátaid - fújom ki halkan a levegőt. - Nem akarom, hogy elveszítsd a barátaid. Most jöttél vissza és tök jók vagytok együtt - de tényleg. Én is örülnék neki, ha lenne olyan barátom, aki tíz év múlva is meglesz. Ezer éve ismerik egymást, oké, hogy nem mindig voltak ugyanott, de gyerekkori barátok. Senkinek se lenne szabad elveszíteni a gyerekkori barátait valaki új miatt. - De hát, nem kell tudnia róla - az elsőről sem kellett volna, csak hát szerencsétlen módon kiderült.- Azt már tudja, hogy csókolóztunk, nem? Senki se mondta neki, hogy hányszor. Na.. Ne legyél bolond, ők a legjobb barátaid - finoman vállon ütöm, egyáltalán nem bántásból.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858187#post858187][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:14[/b][/url] Sára- Nem találom a helyem. Vallom be neki halkan, de ez nem ismeretlen információ, hiszen már Miksának is mondtam. Nem érzem magam ide tartozónak, főleg úgy nem, hogy a húga miatt ennyire megkergültem. Nem volt velem ilyen sosem, és egyszerűen, nem tudom, nem jó, semmi sem jó most. Pedig tudom, hogy a biztos pontjaim lennének, és én taszítom el magam mellől őket. - És…akkor ennyi volt? Teszem fel a kérdést zavartan, nehezen pillantva rá, de tudnom kell. Ott van az a Z, nem is értem, hogy miért írta fel a papírok közé a Z-t, amikor úgy bánt vele. Egyetlen Z-nek sem kellett volna ott lennie. És vajon B-t írt? Vagy, talán van más, akire gondolt még, és felírta a kezdőbetőjét? A biztos volt.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858188#post858188][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:19[/b][/url] Bánki __________________________ - Miattam? - nézek rá egy kissé félve és zavartan. Nem jutott volna nekem eszembe ez a kérdés, de Laura pont ezt tette fel nekem. Én nem értek ehhez, nem értem miért ne találná a helyet, hát nem vagyok a sarkában, nem zavarom, nem bántom. Nagyon szar ez így, mert én nem akarok rosszat. - Már, hogy mi volt ennyi? - igazi szőke nő vagyok, ugye? - Gondolom te még mész tovább bulizni, szóval neked nem ennyi volt. Én a kastélyba indultam, nekem ennyi volt mára - csak és kizárólag erről lehet szó, hát mi másra gondolhatna?
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858189#post858189][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:23[/b][/url] Sára- Részben. Nem tudom, furcsa az egész. Itt voltak barátaim, aztán elmentem, évente másik helyre, nem alakítottam ki olyan szoros barátságokat, mint amilyen Miksáékkal volt. Vannak haverjaim, szoktunk néha beszélni, de ez, itt sokkal másabb. Elfelejtettem belekalkulálni azt, hogy nem csak én nőttem fel, hanem mások is. Albert tanár, Miksának barátnője van, te kislány voltál, most már nagylány vagy. A végén zavartan mondom ki, mert igazából nem csak, hogy nagy lány, de nő, ahogy nézni tud, végem van tőle. Totálisan. És én ezt nem tudom kezelni, mert egyszerűen nem csak megmenteni akartam, hanem megölni Zádort, sőt, Albertet is, amikor csak ránézett. - Köztünk, Saci. Köztünk volt ennyi? Négy csók, és vége?
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858190#post858190][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:25[/b][/url] Bánki __________________________ - Hát majd.. majd megszokod újra. Belerázódsz. Látod, hogy mennyire örült neked mindenki, nem? Én biztos, hogy nem hagynám veszni a helyedben a dolgot - nézek rá bátorítóan, szinte kérlelő tekintettel. - Adj egy kis időt magadnak, hogy megszokd - elhiszem egyébként, hogy fura neki. Számomra már az is furcsa szokott lenni, ha fél évig nem látok egy rokont és annak más a hajszíne, hát akkor milyen lehet az, amikor évek telnek el a viszontlátásig? - Hogy, hogy ennyi? - nézek rá totál döbbenten. - Köztünk? Miért mi van köztünk? - mert én tényleg nem tudom. Ő random csókolgat, én totál kiakadok ezen, van erre megfelelő szó, kifejezés?
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858191#post858191][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:27[/b][/url] Sára Nem tudom, hogy mit mondjak rá, mert tényleg örültek nekem, csak hát, furcsa, valószínűleg, ha nem lenne Sára a fejemben másabb lenne. De most például van, hogy azon kapom magam, hogy látom Miksát és Laurát, akik totálisan nem nyálasak, csak egymás mellett sétálnak és beszélgetnek, de mégis tudom, hogy együtt vannak, és arra gondolok, hogy én is ezt akarom Sárával. Közben meg úgy néz ki, hogy egyre távolabb sodródunk ettől. - Nem tudom, nem beszéltük meg. Azt hittem, hogy beszélni fogunk, hogy felérsz, írsz, beszélgetni kezdünk, és megbeszéljük, hogy akkor ez most mi, de nem beszéltünk, és nem tudom, hogy akkor ez most olyan-e, hogy szeretnél randizni, vagy egyáltalán nem gondolkozol ilyenben.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858192#post858192][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:31[/b][/url] Bánki __________________________Kicsit közelebb hajolok hozzá, mert látni akarom a szemeit. - Te tényleg sokat ittál, igaz? - teszem fel a kérdést totál lazán. - Biztos, hogy igen, mert hülyeségeket beszélsz - sóhajtok egyet, majd szépen kimászok az arcából, nehogy túlságosan zavarjam. - Miért beszélsz randiról? - nézek rá érdeklődve. - Te csajokat hajtasz, én meg a reménytelenül álmodozó, szerelmet kergető vagyok. Nem értem, hogy miért kellett volna ilyenről beszélnünk - tényleg nem.Se barna, se tapasztalt, se jó nő nem vagyok, akkor ő mégis mi a fenét akar?
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858193#post858193][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:33[/b][/url] SáraMegvonom a vállaimat, mert nem tudok mit mondani erre, sokat. Valahogy el kellett viselnem az ikerbátyám barátnőjét, meg a hülyeségeit. Rendesen incselkedett velem, és olyanokat mondott, hogy annyira hasonlítunk, félő, hogy összekever minket, pedig nem is, teljesen jól meg tud minket mindenki különböztetni. Én vagyok a szebb. Szóval ittam. - De én… én nem is hajtom a csajokat! Nem volt még csak barátnőm sem! Hát mondjuk ezzel nem terveztem dicsekedni, de ha már így kicsúszott, nem tagadom. A lányokkal se nagyon tudok dűlőre jutni. - Miért feltételezed ezt?
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858194#post858194][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:34[/b][/url] Bánki __________________________ - Hááát, ez az - kuncogok halkan. - Nem volt barátnőd, mert hajtod a csajokat.. - még mindig kuncogok, pedig nem is ittam. - Tudod barna, fekete, vörös.. de a szőke a világért sem, mert hát azok ostobák.. - forgatom meg a szemeimet. Azt inkább nem mondom, hogy Zorka is szőke, szóval ezzel őt is jól leírja, mert akkor aztán biztos olyan vitát váltok ki, amire most nincs itt szükség. - Lássuk csak, a vásárban egy csaj alapján azonosítottad volna be a bátyámékat, a síelésre is egy csaj miatt jöttél.. és a bátyámék barátja vagy, kell még magyaráznom? - mert szerintem nem, de szívesen meghallgatom őt is.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858195#post858195][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:34[/b][/url] Sára- Félreértesz. Mármint, persze, ez volt a célom, de nem ez az igazság, csak azt szerettem volna, hogy ne vedd észre, hogy vonzódom hozzád. Érzem, ahogy elpirulok, és utálom ezt, a kezeimet a zsebembe csúsztatva, inkább a cipőmet kezdem el nézni. Az egy dolog, hogy én ittam eleget ahhoz, hogy ezt akár el is felejtsem, de biztos vagyok benne, hogy Sára nem, és erre emlékezni fog. Valójában akkora szégyent érzek a szavaim és a korábbi tetteim miatt, hogy én is emlékezni fogok. - A csaj alapján a bátyád azonosította be a helyet. Nekem a lányt mondta, honnan tudtam volna, hogy a nője? Vagyis, nem is a nője volt, csak valami csaj, akivel gondolom régen kavart, legalábbis olyan izés volt a légkör, tudod, udvarlós. Na mindegy. A síelésre meg azért nem akartam menni, mert megcsókoltalak, csak aztán meg úgy voltam vele, hogy szarul jönne ki, ha nem mennék, szóval elmentem, de az a lány nem volt igazi, akit mondtam, csak lazának akartam tűnni, mint aki nem a húgát akarja. A bátyádnak barátnője van. Albertnek meg éppen nincs, de volt már, szóval, akár én is lehetek normális.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858196#post858196][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:34[/b][/url] Bánki __________________________ - Jézusom, te tényleg sokat ittál, mert továbbra is össze vissza beszélsz - pislogok rá zavarban. Olyan információkat mond, amiket nem igazán tudom, hogy kellene feldolgozni. Én nem, nem néztem ő rá, olyan szemmel. Folyamatosan csak mérges voltam rá, mert nem szerettem volna egy lenni a ki tudja mennyből. De Bánki most a szavaival totál megingatja azt, amit eddig gondoltam. Összezavar és ez rém kellemetlen jelenleg. - Most, most nem tudom, hogy mit vársz. Mit mondjak vagy mit csináljak? - tudom, hogy ezt nem kellene feltenni, mert egy nő tudja már, hogy mit akar. De én totál tanácstalan vagyok. Hogy és mit? Nekem ez túlságosan zavaros egyelőre.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858197#post858197][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:35[/b][/url] Sára- Semmit. Igazából, vagy ezt akarod te is, és azt mondod, hogy örülsz, vagy nem tudod, hogy mit mondj, mert te nem ezt érzed. Előbb meg kellett volna kérdeznem, hogy mit gondolsz és csak utána csókolózni veled. Vagyis, nem csókolózni, hiszen egyértelműen arra utal, hogy ez totálisan egyirányú. A jobb kezemet kiveszem a zsebemből, és zavartan megvakarom a tarkómat, ahogy felpillantok rá. - Nincs semmi baj, Sára, van olyan, hogy nincs egyezés ezen a téren, majd mind a ketten megtaláljuk azt, aki nekünk való. Csak ne Zádor legyen az, könyörgöm, mert az egy kretén. De ezt neki mégsem mondhatom, hát olyan boldog volt a Z-vel. - Szerinted gondot fog ez nekünk okozni? Elmúlik, azt mondják, idővel, de elmúlik.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858198#post858198][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:35[/b][/url] Bánki __________________________ - Bánki, ez így nem fer - csattanok fel kissé hirtelen. - Te, szó szerint, mindent tudsz rólam azzal, hogy elolvastad a naplómat. Mindent. Én pedig semmit. Nem is ismerlek. Ha nem ismerlek, honnan tudjam, hogy érdekelsz - e? - gyakorlatilag azt is tudhatja, hogy mikor vannak női gondjaim, ezzel szemben nekem mim van? A neve meg, hogy van egy ikertesója, hát köszönöm.. - Nem lesz gond, ne aggódj - és ezt nagyon biztosan ki tudom jelenteni. Nem szeretnék neki gondot, így már van egy jó kis tervem, ami biztos működni fog. Csak ne tipródjunk ennyit.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858199#post858199][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:36[/b][/url] Sára- Jó, de nekem nincs naplóm, odaadnám pedig. Tényleg megtenném, meg is tettem volna rögtön az igazságosság jegyében, de nem vezettem szerintem az utazásaim költségein kívül még semmit. - De kérdezhetsz bármit, megválaszolom. Tudom, hogy ez egy veszélyes kijelentés, de egy személyes napló elolvasása hihetetlen mértékű bunkóság, és én mégis megtettem. Jogos tehát, hogy nem bízik bennem, és én vagyok az ostoba, aki ennek ellenére hitte, hogy lesz valami kettőn között. - Hát jó, akkor próbáljuk meg azt, amit te gondolsz. Mi is az pontosan?
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858200#post858200][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:36[/b][/url] Bánki __________________________Nem akarom kérdezgetni, mert az olyan vallatás szerű lenne, én pedig nem vagyok ennek a híve. Szóval erre csak szelíden mosolygok rá. - Csak ne mondd le ahova hívnak és ne kerüld őket, jó? A többit bízd rám - ez alatt nem kell nagy csodát várni, csupán csak arról van szó, hogy én majd véletlenül soha nem érek oda. Kis fejfájás, gyomorrontás, sok tanulnivaló, csak semmi feltűnő. A lényeg az, hogy ő végre visszataláljon a barátaihoz. - Én azt hiszem, hogy most….jaj bazdmeg, ne, ne. Mit keresnek ezek itt!? - elbúcsúznék, de akkor a háta mögött két majmot - haha - pillantok meg, akiknek rohadtul nem itt kéne lenni. Megfogom Bánkit, és szépen berántom a hozzánk legközelebb eső bokorba, mert ennél tényleg nincs most jobb ötletem.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858201#post858201][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:37[/b][/url] Sára- Rendben. Ennél többet nem tehetek, nem is mondhatok. Csak nem lesz könnyű, mert az a baj, hogy ha meglátom, fizikailag is meg akarom érinteni. Próbálkoztam én más lányokkal beszélgetni, de mivel nem igazán csináltam ezt eddig sem, így nem nagyon tudom, hogy most hogyan kellene. De majd belejövök, mert legalább már azt tudom, hogy hogyan nem kellene. - Mi a…? Mire észbe kapok, már egy bokor mögött ülök, mert persze, hogy seggre huppanva érkeztem meg mögé, és kérdőn pillantok a lányra. Ha valakit bokorba viszel, akkor… de mi meg éppen most beszéltük meg, hogy akkor sem, szóval, most mi is? - Most mi van?
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858202#post858202][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:37[/b][/url] Bánki __________________________Én meg mellé huppanok és a kezem a szájára teszem. - Csssss - a lehető leghalkabban intem csendre. - Miksa - tátogom nagyra nyílt szájjal. Hát ne nézzen már rám úgy, mint egy most született bárány. - Nem akartam, hogy betört arccal kezdd az évet. Kár lenne érte - szólalok meg végül, miután már láttam a bokron keresztül, hogy a két jó ember már elment, mondjuk a hangjuk is elég nagy. - Na gyere! - állok fel lassan és a kezemet felényújtom, hogy segítsek neki.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858203#post858203][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:38[/b][/url] SáraMár én is hallom őket, és azon gondolkozom, hogy vajon szóljak-e Sacinak, hogy Miksa tudja, hogy mi van bennem, és megért, mivel őt is eléggé elkapta Laura, de végül nem teszem, csak kiélvezem a közelségét, és próbálok elég “drogot” magamba szívni, hogy egy jó időre elég legyen. Ez beteges, tudom, de azt mondják, valahogy csak sikerül majd kijózanodnom. Egyszer csak elmúlik ez. - Kösz. Elég jó a kedvük, kár lenne tönkretenni. Nekem meg aztán eszembe se jutna. Elfogadom a kezét, felemelkedve pedig csak akkor húzom vissza a sajátomat, amikor ő is az övét. - Örülök, hogy meg tudjuk oldani ezt. Azt hiszem, jobb, ha mész. Most szerencsénk volt, de legközelebb nem biztos, hogy az lesz.
|
|
|
|
Bontovich Sára Független boszorkány, Végzett Diák
Mazsola offline RPG hsz: 637 Összes hsz: 667
|
Írta: 2023. január 5. 07:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858204#post858204][b]Bontovich Sára - 2023.01.05. 07:38[/b][/url] Bánki __________________________ - Egyébként, ez nevetséges - mikor már kint vagyunk a bokorból akkor kezdek el nevetni ezen. - Mintha bármi rosszat is csinálnánk, úgy félünk tőle - igen, tudom, hogy én húztam be a bokorba, de hirtelenjében ez volt a legjobb ötlet. - Vigyázz magadra Berti - nem figyelmeztetem, csak jó erősen megölelem őt, mert nekem ez tényleg nem kellemetlen. Én nekem nincs problémám vele, s csak bízom benne, hogy neki sincs. - Ne felejtsd el, hogy holnap ebéd a két jó madárnál - biztos vagyok benne, hogy neki is szóltak. Én meg majd jól..elalszom, igen az első kifogásom az alvás lesz. Tökéletes.
|
|
|
|
Bánki Botond Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
VicciBánki | Sárásodott :3 offline RPG hsz: 526 Összes hsz: 527
|
Írta: 2023. január 5. 07:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858205#post858205][b]Bánki Botond - 2023.01.05. 07:40[/b][/url] Sára- Csak látniuk kell minket együtt, hogy…hogy rendben vagyunk. Idővel pedig rendben leszünk, még akkor is, ha most még olyan, mintha egészen összeomlanék az ölelése miatt. A bensőmben nagyon erős melegség fut át, amit hideg követ, amikor eltávolodik tőlem. - Rendben, akkor holnap találkozunk. Megkockáztatok egy ezer wattos vigyort, mintha tényleg minden rendben lenne, csak ez most valahogy fakóbbra sikerül. Nem mozdulok, amíg el nem indul, csak utána sétálok vissza én is.
Lélekállapot, de azért
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 424 Összes hsz: 425
|
Írta: 2023. január 28. 12:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=858878#post858878][b]Rónaky Erik - 2023.01.28. 12:30[/b][/url] RózaInnen jöttünk- Naaa! Háborodok fel, mert én nem így gondoltam a hidratálást, viszont engedelmes gyerek lévén nézem, hogy mit akar mutatni, és amikor meglátom, azt nem mondom, hogy kijózanodok, de elsápadni elsápadok. - Juj. Ez gáz, ez tényleg nagy baj, én pedig próbálok minél gyorsabb utána menni, hogy megmagyarázzam a nőt a számban. - Az nem úgy volt, mondtam neki, hogy vagy, és, amikor megkérdezte, hogy hol vagy, megmondtam, hogy nem szereted az ilyen eseményeket, és csak így ledugta a torkomon a nyelvét, nagyon megijedtem. Csak a kameraszög ezt a rémületet, ami amúgy tényleg megvolt, valahogy nem rögzítette. Pedig jó lett volna.
|
|
|
|