Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Scar

Adrian

  A fiú mosolya egy kis önbizalommal látta el a máris rettegő lányt. Visszamosolygott, de közben azon kezdett el agyalni, hogy vajon mi lesz, ha a fiúnak baja esik, miközben ő próbálgatja az erejét. Ráadásul Cole-tól is megkapja a magáét, ha bántja a srácot.
  - Szia - mosolygott vissza, mintha nem gyötörnék a gondolatai. - Szép lakás - lépett be az ajtón. Levette a csizmáját, és a télikabátját is. Aztán elhelyezkedett Adrian mellett a kanapén. Egyik lábát maga alá húzta, máris kényelembe helyezte magát.
  - Szóval, akkor pontosan mit is akarsz gyakorolni? - tért a lényegre. Nem szeretett köntörfalazni.

Scar

Adrian

  Kissé felvonta a szemöldökét arra, ahogy a srác a pálcájáért nyúlt. Mármint lehet, hogy csak azért, mert Scar ezt soha nem tette a saját képességével. De aztán csak megrázta a fejét, és rendbe szedte a vonásait. A kis zökkenőt pedig valószínűleg Adrian sem vette észre olyan rövid ideig tartott.
  - Akkor most konkrétan gondolnom kell valamire, vagy csak ülnöm, és hagynom, hogy megtörténjen a varázslat? - ebben a kis szóviccben az volt a legjobb, hogy amikor még ő is mugli volt, gyakran használta. Persze akkor szarkasztikusan. Most meg...

Scar

Adrian

  - Akkor gondolok valamire... lássuk csak - kezdett el gondolkodni a lány, aztán a következő mondatra felkapta a fejét. - Túl sok? Mármint fájni fog? Vagy...milyen érzés lesz? - kérdezte meg, bár közben kitalálta a megfelelő szót, amit eldughat az agyában, hogy a fiúnak megkeljen találnia. "Gumikacsa"

Scar

Adrian

  - Rendben - dolgozza fel a hallottakat, majd felfelé kezd nézni, elképzeli a tárgyat amit az előbb kigondolt.
  - Oké, mehet - jelentette ki. De aztán hirtelen elkezdett arra gondolni, hogy mi van, ha a gumikacsát nem tudja beazonosítani a fiú, mert nem ismeri a mugli tárgyakat. Akkor valami egyszerűbbre kéne gondolnia, de hirtelen csak  apánik jutott eszébe, majd újra a kacsa képe. Még egy ilyen egyszerű feladat is komoly koncentrációt igényelt a lánytól. Végül csak a kacsára kezdett el gondolni folyamatban, és közben mondogatta is magában a szót, hogy biztos ne tévessze el.

Scar

Adrian

  - Oh, oké - nézett akkor már a szemeibe. Aztán egy nem várt reakciót kapott, mire a lány majdnem elröhögte magát. Csak ez olyan komoly dolog volt, szóval nem akarta elrontani.
  - Mit láttál? - érdeklődött, mert még mindig kicsit tartott attól, hogy a fiú nem ismeri majd fel a tárgyat, amit kigondolt. - Lehet túl muglik a gondolataim - húzta el a száját beismerve.

Scar

Adrian

  Ő is elnevette magát végül. Hiszen az még oké, hogy ha csak ő vigyorog mint a tejbetök, akkor visszafogja magát. De ha már a másik is...
  - Sose lehet tudni, mennyire ismered a gumikacsát. Elég haszontalan dolog hozzá, hogy ne jusson el ez a roppant tudás hozzád - vonta meg a vállát.
  - Úúúú várj, akkor mindjárt elképzelek valami mást - gondolkodott el. Aztán megjelent egy kaktusz képe a lelki szemei előtt. Tekintetét a fiúéba fúrta, ezzel sugallva neki, hogy mehet.

Niko

Annna

A napokban másra sem tudott gondolni, csak a dühére, meg a nőre. Néha azt gondolta, helyesen cselekedett amikor beköltözött a csárdába, néha pedig azt, hogy a felesége és ki kellett volna tartania mellette. Továbbra is azt gondolja, amit a fejéhez vágott, de hiányzik neki a nő. Ha másért nem is, azért akar hazaindulni, hogy lássa. Hogy tudja, nem ment világgá.
Felöltözik rendesen, kabát, sál, még kesztyűt is vesz. Szereti a telet, de csak bizonyos mennyiségű ruha alatt. Egy rövidet azért legurít mielőtt kilépne a hidegre, és a bejárat előtt még megáll, hogy rágyújtson. Ekkor látja meg a közeledő alakot, a feleségét.

Niko

Annna

Meggyújtja a szálat és mélyen beszívja a füstöt. Nem sejti, hogy Anna hozzá igyekszik, így nem mozdul, de elindulna utána, ha elmenne mellette. És erre gondol. Hogy így lesz.
Szemöldökét fel is vonja amikor neje odasétál hozzá. Végignéz rajta és elmosolyodik. Mintha valami életet látna rajta.
- Épp hozzád indultam. Hogy vagy? - kérdezi, és gondolkodás nélkül húzza fél karjával magához.

Niko

Annna

Nagyot sóhajt Anna szavaira és mosolyogva nyom egy puszit a hajába. Nem ereszti még el egy ideig, kiélvezi, hogy karjai közt tarthatja hosszú idő után. Aztán szavaira felsóhajt, egy kicsit hátrahúzódik.
- Én is sajnálom, nem kellett volna akkor seggfejnek lennem - elhúzza a száját, s beleszív a dohányba. - De remélem neked is olyan szar volt nélkülem aludni, mint nekem nélküled.

Niko

Annna

Próbál úgy hozzáállni, ahogy az orvos mondta. Arra gondol, hogy legalább tudják; lehet családjuk, lehet gyerekük ha szeretnék. Őt nem akarták eleinte, hát elment. Ugyanúgy fáj ez neki, mint a nőnek, de tartja magát továbbra is. Elfogadta, hogy ez történt, de nem veszített reményt.
- Csak ha megígéred, hogy nem élünk így tovább. Áll az alku? - sóhajtva engedi el Annát és a cigijét átveszi a másik kezébe, hogy jobbját felé nyújthassa.

Niko

Annna

Megszorítja Anna kezét, hogy alkujuk végleges legyen, majd bólint. Ezt várta. Még az utolsó slukkot elszívja, és aztán megfogja a nő állát, hogy magára irányítsa tekintetét. A szemébe néz sok idő után először úgy igazán és gyengéden, de határozottan csókolja meg őt.

Niko

Vásárjárás
küllemem

Karácsony, a család ünnepe, a béke ideje, amikor az emberek egymásra figyelnek, legalább az évben egyszer, pedig nem csak ilyenkor kellene. Nekem sosem lesz már ugyanaz ez a néhány nap, mint régen, amikor ott ültünk hárman a fa mellett és énekeltünk, nevettünk, szerettünk. Mióta a szüleimet elveszítettem átértékelődött bennem minden. A fájdalmat, amit hiányuk miatt ilyenkor még intenzívebben érzek, tudatosan inkább arra fordítom, hogy még, ha csak egy kis ideig is, de boldogabbá tegyek olyanokat, akiknek még nálam is magányosabb vagy fájdalmasabb az ünnepe. A szenet estét mindig egymagamban töltöm, napközben vagyok csak családom megmaradt tagjaival, ezt már ők is megszokták. Amióta elköltöztem a nagyszüleimtől és a saját lábamra álltam így teszek, mert a csend és magány nyugalommal tölt el, könnyebb így elviselnem ezt az időszakot. A Karácsony további két napján kórházakba járok és beteg gyermekeknek viszek ajándékot, vagy csak leülök az ágyuk szélére és mesélek. De ahhoz, hogy idén is tudjak vinni majd valamit úgy döntöttem kijövök Bogolyfalva karácsonyi vásárába. Itt szerzem most be azokat az apróságokat, amikért nem várok mást csak egy-egy apró mosolyt, amitől az én szívemben is melegség árad szét. Sétálgatok a portékék között, kezemben a pohár vörös, édes és fűszeres forralt bor, fülembe karácsonyi hangulatú kelta jellegű muzsika szól a fülhallgatóból. A hideg csípi arcomat, melyen rózsák pírja nyílt, leheletem látszik a légben. Csendesen szemlélődöm, miközben gondolataim a régmúlt időkbe réved, a fenyőillat, a sütemények íze a számban, emlékek, emlékek, édesbús emlékek.

Egy furcsán néző

 A kürtőskalács illatát sosem tudom megunni, a bódé előtt álldogálva kezemben egy jókora cekkerrel várom a finomságot, amikor megérzem, hogy néznek. Felemelem a fejem és eltérő színű szemeimmel elkezdem keresni azt, hogy ki figyelhet. Pillantásom össze is találkozik egy korombeli férfiéval, aki nyitott szájjal bámul rám. Nos, ez felettébb furcsa, de próbálom helyén kezelni, így bólintok neki és rámosolygok.

Konstantin ♥

Konstantin ♥