Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

I'm gonna die...
~ Valamikor akkor, amikor visszajöttem Romániából ~
[zárt]

  North hangja csak még rosszabbul érintette a lányt, és nehezebben kezdett neki. De aztán csak sikerült neki. A történet végére egészen kikészült, újraélte a történetet. Megint.
  - Tudom, tudom... és nagyon sokat gondoltam ezekre a dolgokra. De csak egyetlen megoldást találtam - jelentette ki, és a kezét Northéba süllyesztette. Meleget árasztott a bőre, és a kellemes, ismerős érzés egy kicsit megnyugtatta a szőkét. - Emlékszem, hogy meséltél a bátyádról. És arról, hogy elárultad, de mire az aurorok megérkeztek, ő már elment. - kezdte lassan magyarázni, félve, hogy a fiú mit fog szólni az ötletére. - Mi van, ha Máté a bátyád volt? Esküszöm, látnod kellett volna szemüveg nélkül, laza sötét ruhában. Kusza hajjal, mint a tiéd... nem lehet véletlen, hogy ekkora a hasonlóság - bizonygatta a fiúnak, és folyamatosan az arcát pásztázta.

- igen, emlékszem... - kicsit elhúzódtam tőle, nem tetszett, ahova a gondolatmenete vezetett. Nem mondhattam el, hogy igaza van. Nem szabadott tudnia, ha pedig majd egyszer megtudja, azt is csak azután, hogy testvéreimmel ezt megbeszéltem volna. Addig hiába a kedvesem, a család sötét oldalába nem avathattam be.
- South aznap éjjel belefulladt a folyóba Scarlett. Az emberek nem élednek csak úgy újra és jönnek vissza, kimászva a folyóból.

I'm gonna die...
~ Valamikor akkor, amikor visszajöttem Romániából ~
[zárt]

  Hitetlenkedve hallgatta végig a fiút. Annyira kitalálta, annyira összevágott minden. Hogy Máté miért nem akadt ki, amikor meglátta North tetoválását. És amikor elment a szőkére bízta a fiút. Mert a bátyja. Ez egyértelmű.
  - Megtalálta valaki a holttestét? - kérdezte a szöszi. A könyvekből és a filmekből megtanulta már, hogy amíg nincs bizonyíték nem hihet semminek. - Lehet, hogy az elveszett bátyád miattam halt meg - sápadt el egyszeriben a lány. Hiszen ha nem állította volna meg hogy beszélgessenek, akkor ez nem is történt volna meg.

-Scarlett - megfogtam állát és magam felé fordítottam erényesen, hangom nem volt különb mozdulatomtól - South jó helyen van ott, ahol van, oké? Az ex bolond tanár halála ezen nem fog változtatni. Ő nem volt South, ő Máté volt. Ismertem a bátyám, felismertem volna... nem ő volt az én bátyám. - mondtam lassan és tagolva.

I'm gonna die...
~ Valamikor akkor, amikor visszajöttem Romániából ~
[zárt]

  - Nem volt bolond, ne mondj ilyet - sütötte le a szemét, hiszen tanárhoz képest még mindig Mátéval szimpatizált a leginkább. És most halott. De North győzött. A szőke elfogadta, hogy akkor ez csak egy véletlen egybeesés volt. És bármennyire is rosszul hangzik, kicsit megkönnyebbült, hogy nem azt kell mondania, hogy a bátyja halt meg.
  - Borzasztó volt - bújt oda a fiúhoz inkább, hogy egy kis megnyugvást találjon. Hetek óta nem aludt rendesen a rémképek miatt. - Nem aludnál itt? Nem szívesen vagyok egyedül... - kérte.

- Jó, nem volt bolond csak félnótás... - de abban biztos voltam, hogy a napokban felkeresem Csint, hogy felkereshessem Southot és leteremtsem. Nem így kellett volna intéznie a dolgait.
- Persze, maradok, gyere, menjünk aludni - állítottam fel és vezettem be a szobába.

Az egekbe szöknek a szemöldökeim, hiszen ha órákig távol lesz a hölgyemény, bizony a mosdó használatára váró hölgyek társaságában fog koccintani. Vagy nem is koccint, mert akkor még jobban kéne neki pisilni, ki tudja. Nem akarok most ilyenen gondolkodni, mert annak semmi értelme sincsen.
- Ezek szerint maradsz egymagad a közelgő koccra?
Kezdek nyálas lenni, ezt utálom, mindig is utáltam, de év végi mókának, poénnak megfelel. Még vigyorgok is mellé, miközben legurítom a maradékot a korsómból, hogy aztán máris kérjem azt a buborékos, kétszer érlelt bort, amit egyébként pezsgőnek hívunk. És kettőt kérek belőle, elvégre nem vagyok egyedül.
- Hát akkor már csak néhány perc, és elmondhatom, hogy terveimmel ellentétben mégsem egyedül köszöntöttem az új évet.
Persze mindezt vigyorogva és nevetve...

Daniel

Egy pillanatra ledermedtem,még úgy is, hogy tudtam, csak viccel. Azért gyilkolni nem kell azért, hogy a sort eltöröljük magunk elől, de ezt meghagyom magamnak. Helyette inkább jöjjön a pezsgő. Édes, tele buborékkal, aranyló sárgán a pohárban.
- Egyik sem. Valahogy elkerül az ilyesmi. Nem nekem való. Most még biztos nem.
Túúúúlságosan gyerek vagyok én még hozzá, a mostani lányok meg már 16 évesen arról álmodoznak, hogy 18 évesen férjhez mennek. Bleeeeh. A legtöbbje persze éretlen kislány, de hát ez is az én véleményem, és nem fogok kompromittáló helyzetbe kerülni ilyen kis semmiségért, úgyhogy csak megvonom a vállam.

Daniel

- Ebben is van valami.
Kicsit elgondolkodom, ami annak is köszönhető, hogy azért jó átgondolni az évet, hogy mi is történt.
- Hogy kivételesen sérülésmentesen megúsztam minden egyes napot. Úgyhogy ha az elkövetkezendő még kb. 3 percben nem történik baleset, akkor balesetmentes évet zárok. Te?
Nem bírom ki, úgyhogy felhörpintem a pezsgőt, aminek szinte rögtön megérzem a hatását, talán azért, mert alig több, mint tíz perc alatt vajsört is, meg pezsgőt is ittam. Nem baj, kérem a következőt.

- Pedig ha te nem tudod, hogy oldd meg, akkor senki sem.
Ez egyszerre lehetett imponáló, és tapló, igazából csak reménykedem, hogy az előbbit szűri ki előle, ahogy én is.
- Én nagyon szeretem, bár a fellépő érdektelenség zavaró, mert hiába közös program, vagy programötlet, mintha magunknak találnánk ki őket Richárddal, nem jó.
Kicsit oda a felhőtlen kedvem, mert így hirtelen eszembe jut a problémák hada, amit nekem is meg kell oldani. Mindenkinek vannak gondjai, de az enyémeket most hegynek érzem, és muszáj lesz megoldanom záros határidőn belül.

Daniel

- Ohh, ne aggódj, már töröm a fejem rajta, hogy mit és hogy lehetne megcsinálni, és újra élőnek lenni. Csak hát a tervek nem így indultak év elején.
Legyintek egyet, és megüti a szemem az órám.
- Gyere, már csak fél percünk van az évben. Szóval visszaszámláláshoz készülj!
Nézem a mutatót, és a tíznél nekiállok számolni.
- Tíz... Kilenc...
Stb. Természetesen nem veszem le az órámról a szemem, majd csak kereken éjfélkor.

.

Számolunk együtt, bár én csak magamban, és amikor abbahagyja, csak vigyorgok.
- Tiéd a váltás.
Majd amikor eljön az ideje, emelem poharam, hogy ily "szerencsétlen" lett a sorsom így, szilveszterkor. Na nem mintha a mostani gáz lenne. Spontán, ami tök király.
Kocc, aztán már vedelem is a pezsgőt, mintha az lenne a földön az utolsó pohárnyi, hogy aztán talpastól kicsit erősebben tegyem le, kérjek egy újat, és beszéljek.
- Hát akkor boldogabbat, mint az óév volt.
És még megtoldom egy kacsintással is.

- Ezzel most azt akarod mondani, hogy...
Elkezdek mutogatni a tér felé, meg így magunk közé, meg minden. Szóval inkább másmerre kéne terelni a szót.
- Hogyhogy nem iszod meg. Nem sok az. Csak egy deci. Igen, feltűnt, hogy ott maradt, de így is csak óvatosan kérdezek rá, mert igazából nem biztos, hogy közöm van hozzá.

Daniel

- Mindegy, semmire.
Én tévedtem, nem pasi rémálma volt a cél. Megkönnyebbülés.
- Hát azért egy pohár ünnepkor nem árt meg.
Mondom ezt úgy, hogy sosem voltam ilyen helyzetben, és sosem ittam úgymond hobbiból. Mindig ismertem a mértéket, és ez ma sincs másképp.
- Azért megengeded, vagyis biztos örülne neki, ha nem lónyál meleg lenne.
Ami pedig csak egy pálcaintésbe kerül, és máris a hidegtől fehérlik a pohár külső széle. Enyhe jégréteg a poháron, és el se olvad, úgyhogy tuti nem lesz meleg, mire az említett személy ideér.
-Mész még valamerre ebben a pár napban? Úgy értem, alapból nem szokásos, hogy valaki itt töltse az ünnepeket, vagyis csak ha itt lakik, vagy megbeszélt dolog, de mindenkinek van családja, és tudom, hogy az enyém ki fog akadni, ha holnap legalább egy órára nem megyek haza. Vagyis ma. Csak később kicsivel.

Daniel

- Neeeeeem!!!
Mint egy kisgyerek, de tényleg. Hagyni akarom a témát, hasonlóképp, mint ő a pezsi kérdését, és inkább tovább faggatózom. Pf. Pechemre.
- Hát, hallod nem tudom.
Hol is lakok? Vagyis itt, de amúgy. Már olyan régen voltam otthon, hogy idejét se tudom. Vicc.
- Hát, ha minden úgy alakul, akkor hazaérek koccintásra.
És akkor még szépen fogalmaztam.

Daniel

- Én nem gonoszkodok, csak megnyugszok. És ez az utóbbi tőled volt most gonosz.
Célzok arra, hogy kinevetett.
- San Fransiscoba megyek haza. Hoppanálni fogok, úgyhogy nem fogok eltévedni. Bár, ha a fél felem itt marad, akkor majd lehetsz a pszichomókusom, hogy megemésszem a traumát.
Ha ennyire félt attól, hogy bajom lesz, mit szólhat a lánya kimaradásaira?

Daniel

Az első kis gondolatot lenyelem, lehet, hogy még van benne valami, na de én nem ilyen húzással éltem. A második, na aaazt már nem.
Kinyújtom a nyelvem rá, csak ahogy azt szépen illik, jól nevelten, társaságban... Vicceltem, olyat nem lehet.
- Már messziről érezni fogja a radarjuk, hogy hova érkezem, és egyébként is, hidd el, azt a házat nem fogom soha elfelejteni.
Nem is tudom, miért. Volt nekem ott sok jó emlékem, de sok rossz is. Pl. Christine. De erről meg pláne nem kell tudnia, a végén még azt is az orrom alá dörgöli.
- Hát részvétem a lányodnak. Én nem szerettem ott lakni. Sokkal jobb itt. Még az iskolai hangulat is.
A többiről nem nyitok vitát.

- Őőőő, hidd el, nem. Tiszta nagymama szeretet, szülői köntösbe is csomagolva. Éééén nem értem őket, komolyan.
A nyelvnyújtás meg...
- Hát emészd meg.
Mondom viccesre sikeredve, nem komolyan ám, és nem is veszem magamra, mert a következő pillanatban már el is felejtettem.
- Én tudod, hova mennék el szívesen?
Gondolkodom el egy pillanatra, megint kortyolok egy jó nagyot a poharamból, és tiszta elmerengőnek érzem magam,de már bőven tiszta fejjel. Vagyis így, hogy hagytam néhány sok percet az utolsó pohár után, így már semmi bajom.

Daniel