Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Emily

Egy újabb épületet nézek meg. Ez három szintes, ha minden igaz és közel van minden fontos csomóponthoz a faluban. Legalábbis ezt mondták róla. Remélem tényleg így van. Frekventált hely kell de csendes. Könnyen megközelíthető de eldugott. Furcsa igények ezek, de jó okom van rájuk. Épp a megbűvölt térképen nézem magam ahogy miniatűr énem motorja mellett álldogál. Mint a valóságban. Annyi a különbség, hogy felülről látok minden környező utcácskát azok nevével. Betájolom magam, összegöngyölöm vezérfonalam és felszállok a gépre, mely halk doromboló hanggal kísérve visz célom felé. Hirtelen a semmiből azonban elém száguld egy gördeszkás. Satuféket húzok vasparipámnak és felkiáltok? - Egek! Vigyázz az útból!

Emily

Lefékez-kitér-fut-kérdez. Ezt így mind, nagyjából egy perc alatt. Nagyot fújok, előre hajtom a fejem, a pulzusom az egyekben, a vérem a dobhártyámon dübörög és szerintem még eltérő színű szemeim is szikrákat szórnak. - Én megvagyok, de a francba már, miért nem nézed meg jön-e valaki az úton, ha már ilyen eszelős tempóban robogsz azzal a deszkával?! Szerencséd, hogy sikerült odahúznom neki egy satut, különben most vakarhatnálak a nem létező szélvédőmről...Egek!- ingerkedem, spanyol vagyok részben és ha megijedek, akkor kiütközik rajtam a heves természetem. Nem akartam letorkolni, ezért igyekszem gyorsan lecsillapodni. Leszállok motoromról, ami egykor Blasé majd Temié volt, és odalépek elé. - Te rendben vagy? - kérdem kicsit aggódva

Emily

 Oké, én már csak ilyen vagyok, heves. Látom a deszkás lánynak nincs baja, ezt meg is erősíti és hangjából na meg hanyag mozdulatából arra következtetek nem hatotta meg a dolog. - Ahha, szóval erre felé nem járnak motorral...Pompás. -morgom szinte magam elé - Ezt valahogy Temi mindig elfelejtette mondani...fut át a nem épp kedves gondolat az agyamon, de inkább fújok egyet és csak utána szólalok meg. - Amúgy a nevem Evena, a tiéd? -nyújtom kezem a leányzó felé, picit békejobb gyanánt is.

Emily

 Emily, mert most már a nevét is tudom, elmagyarázza nekem, hogy itt a bringázás dívik. Ám legyen, de én maradok a motornál, csak innentől kezdve lassabban, amúgy öregesen csordogálok majd az utakon. Erről eszembe jut szegény Thobias papa, aki teljesen kiakadt, amikor egy Rubyáéknál töltött nyaralás után nagy elánnal meséltem neki, hogy Blas megtanított engem motorozni. Alig múltam el tizenhat éves. - Igen ide fogok és nyitok itt egy patikával egybekötött rendelőt, tudod gyógyító vagyok. -mondom és rájövök, hogy a fekete pólómban, a világoskék farmeremben, a bőr kabátomban és a majdnem térdig érő csizmámban inkább nézek ki valamiféle metálpipinek, de vigye kánya ilyennek is kell lenni.  

Emily
Motorom

 Kapok némi információt a falu történetéről, de annak jobban örülök, hogy tetszik neki az ötlet, hogy végre legyen egy mugli kifejezéssel élve háziorvosuk. Persze jóval több szeretnék én azért lenni, és nem csak a képzettségeim okán. - Igen, épp most megyek megnézni a potenciális jelöltet. Ha van kedved velem jöhetsz, csak kapd a hónod alá a deszkát és pattanj fel. Elviszlek. Ajánlom fel és mutatok fejemmel a régiségszámba menő két személy számára is kényelmes vasparipám felé.

Dr. Mácsai Zója

 Kezemben egy agyonolvasott, cafatokká gyűrt és könnyekkel jócskán megáztatott papírral baktatok az esőben egy ház felé, ahol a levélben megemlített doktornő lakik. Nagyon remélem, hogy otthon találom, bár mint gyógyító tisztában vagyok vele, hogy a pihenő nap fogalma, mint olyan, számunkra nem létezik. Mi nulla huszonnégyben a hivatásunknak élünk. De hátha. Elérek a bejáratig. Bekopogok, nem túl halkan, de nem is túl erélyesen és várom a hatást.  

Dr. Mácsai Zója

 Két pöttöm nyit ajtót. Tehát vannak gyermekei. Szerencsés. Aranyos kis mazsolák, köszönésük nagyon illedelmes. - Sziasztok! Anyukátokat keresem. Itthon van? -mondanám de már a kisfiúcska meg is előz és szólítja a nevezettet. A nő pedig már jön is és üdvözöl. Biztosan feltűnt neki a hasonlóságom szegény unokanővéremmel, csodálkoznék rajta, ha nem, mivel a levél szerint nagyon jóban voltak. - Jó estét! Bocsásson meg, hogy itthon zavarom, a nevem Evena Noxen és Artemisia Rubya ügyében jöttem. - kezdem udvariasan.

Dr. Mácsai Zója

 A hölgy beinvitál, a gyerkőcöket pedig nagyon taktikusan a tévézés varázsszóval távozásra bírja, hogy így kettesben maradhassunk. A halál még nem ilyen ártatlan füleknek való téma. - Semmi gond én is épp Bogolyfalvára költözőben vagyok, csak nekem még laborfelszereléseim is vannak. -legyintek mosolyogva. - Köszönöm egy ujjnyi kávét sok tejjel elfogadok. - remélem nem okozok gondot a tej dologgal, de én így iszom a kávét. Leülök az asztal mellé és míg a nő ügyködik én szóval tartom. - Úgy tudom, önök jóban voltak és, hogy az unokanővérem személyes holmiját önnek adták oda. Azokért jöttem és, hogy picit többet megtudjak a halála előtti állapotáról, bár ez ellen a szülei tiltakoznának...

Dr. Mácsai Zója

 Megérkezik a kávéval együtt és sok fajta tejjel, ami meglep. Nekem a sima, jóféle zsíros házi a kedvencem, így azzal öntöm fel a finom illatárral körbelengedezett bögrét. - Köszönöm. - Szavait hallva félreteszem a hozzátartozó megtörtségét és egy másik mentalitást veszek magamra, a hozzáértő, a Szent Mungóból dicsérettel és nehéz szívvel elengedett gyógyítóét. - Mint kollégától kérek öntől posztumusz konzíliumot, higgye el teljes mértékben elszeparáltam a családtag énemet. Kérem mondja el a kórismét? -nézek rá eltérő színű szemeimmel, melyekben hideg érzelemmentesség fénye gyúl.

Dr. Mácsai Zója

Szótlanul figyelemmel hallgatok. Igen a depresszióját ismertem, a bipoláris részt is és bizony a társfüggőségbe ragadtatásból összehozott kapcsolatszerűségeit is, hiszen megírta, de folyton csalódott. "Egyikük sem ő" írta mindig. Egy gyermek elveszítése a legnagyobb tragédia, még annál is nagyobb ha ideje korán elárvul az ember, én már csak tudom. - A kezelések ezek szerint nem hatottak. Próbálták mugli kedélyjavítókkal is gondolok itt a lítiumos szerekre? - a pszichiátrián sokszor láttam ilyet, a test már a gyógyszerekre sem reagál, Teminek pedig még egy igen komoly alapbetegsége is volt, és a kartoték szerint végül a szíve döntött úgy hogy nincs tovább. - Ön úgy véli valamilyen szinten suicidummal állunk szemben? -kérdezem de valahol tudat alatt a választ magam is megadhatnám, de nem teszem.

Dr. Mácsai Zója

 Kicsit meglepnek a mondatok, amiket hallok. Nagyot kortyolok kávémba mielőtt megszólalnék. A szám kiszáradt kissé, de ez a megjegyzem nagyon finom aromájú ital nagyon sokat segített most. - Talán furcsán hangozhat, de én hiszek abban, hogy ha a lélek már nem érzi, hogy maradása volna a világon, a test is követi. Tudja az egyik nagyszülőm révén inuit vagyok, ebben nőttem fel, félre teszem hát néha a tanultakat, mert igenis van úgy, hogy már nincs, ami itt tartsa az inuát, és akkor az visszatér azokhoz, akik odaát a Nagy Szellemmel és az istenekkel együtt várják. -mesélem és remélem nem csinálok magamból bolondot, mert megosztottam hitemet, vagy veszítem el gyógyítói hitelemet kolleginám előtt.

Dr. Mácsai Zója

 Jól esik a megértése, hallott már a vélák különleges vallási és éltmódjáról, no meg persze szépségük hatalmáról és néha, főleg vézna és sebhelyekkel "díszített" kamaszként arról álmodott, hogy milyen jó lehet vélának lenni. Szépnek, igézőnek és mindenki által csodáltnak. Azután persze rájött, hogy neki is van valamije, több valamije is, ami igézővé teszi. - Sajnos ahogy múlnak az éveink egyre több ilyen veszteséggel kell majd szembenéznünk. De ez a világ rendje és hiszem, hogy Temi már egy jobb helyen van. Jut eszembe, a búcsúztatója itt a bogolyfalvi temetőben holnapután lesz. Szerette volna ha ön is ott van. -sóhajtok egy mélyet és felhajtom a kávé maradékát.- Milyen holmik maradtak önnél? Miket adott ki a klinika? -kérdezem, mert valójában főleg emiatt jöttem el.

Dr. Mácsai Zója

 Ahogy a nő eltűnik elgondolkozom, vajon miért engem kért meg abban az átkozott levélben ezekre a dolgokra. Ekkor visszatér Mácsai doktornő és leemeli a doboz fedelét. Azonnal összeszorul a szívem. Belém mar a szomorúság és a fájdalom. Kiemelem unokanővérem pálcáját és megforgatom ujjaim közt. - Fekete ében, tehsztrálszőr maggal, 13 hüvelyk, vagyis 33 cm, jóságos és kifinomult, nem túl rugalmas. - idézem Thobias papa szavait -...Testvérek voltak...- húzom elő sajátomat és teszem le mellé. - Oh Temi... - sírom el magam, mert ahogy itt van most előttem az a pár dolog, ami végig vele volt ideidézte elém őt. - Bocsásson meg, köszönöm, hogy megőrizte ezeket. El fogom juttatni a szüleinek. - nézem még pár pillanatig a holmikat, majd visszapakolom a dobozba az összeset és lezárom egy bűbájjal, hogy csak Eva néni tudja majd kibontani újra. - Ne haragudjon hogy eddig raboltam az idejét. - törlöm meg szemem és felállok az asztaltól.

Dr. Mácsai Zója

 Miután szomorúságom kitörő hulláma elvonult, jobb kedvem lett. Kedves gesztus volt a nőtől, hogy megsimogatta a hátam és nyugtatni próbált. Ezt felírtam magamnak, mint ittlétem első nagyon pozitív élményét, apropója ellenére is. - Köszönöm, de nem szeretnék zavarni, és a szálláshelyem sincs messze, úgyhogy indulok is. -mosolygok és ellépek az asztaltól megindulva a kijárat felé. Most valahogy nehéz volna egy boldog családi asztalnál ülni, de nagyon jól esett maga a meghívás ténye is.- Még egyszer köszönök mindent és ha lesz ideje szívesen látom vendégül új otthonomban én is, ha már berendezkedtem. -Kezem a kilincsen, lenyomom, kinyitom az ajtót és kisétálok. - További szép estét! Viszlát! - köszönök el, majd utam a csepergő esős estében ideiglenes lakóhelyem felé veszem. A csendes és puritán szobában lefekvés előtt még bemutatok egy szertartást és a magam módján búcsúzom el kedves szerettemtől. Az életem általa vesz most már új irányt.

Sárközi Norbert Dorián

 A patikában most többen vannak, mint máskor, de segítségem még mindig nincs. Ezért mint egy lepke repked virágról virágra, úgy sürgölődöm az helységben. Ma is fehér köpenyemben vagyok, a fekete indamintás fehér klumpámban, de alatta fekete "Nightwish" feliratú -Nemo albumborító igazából- pólót és világoskék farmert viselek. Hajam hosszú fonatban van összefogva. Épp egy adag békanyál kivonatos fiatalító szérumot adok át az egyik érdeklődőnek, amikor belép egy magas férfi, bottal a kezében. - Jó napot! -köszönök neki, de egyelőre mást nem teszek, hanem visszafordulok a hölgyhöz.

Sárközi Norbert Dorián

 A hölgy úgy dönt elviszi a kencét. Nos szerintem rajta már ez sem segít, mert az idő mindenkit ráncba szed, és aki harcol ellene, azt még meg is gyűrögeti, csak úgy puszta szeretetből, na de ez nem az én gondom. Fizet és távozik, a többiek is elhagyják a patikát, így már csak a magas férfi marad, aki csendben várt mindeddig. Feltételezem, rám. - Köszönöm a türelmét! Dr. Evena Noxen vagyok, miben segíthetek önnek? - kérdezem miközben kezet nyújtok a férfinak és felnézek rá a magam 161 cm-es mélységéből. Ilyenkor jól jönne egy pár centi plusz, de a jóból ugyebár kicsit adnak. Ezt még Thobias papa mondta nekem és én ehhez tartom magam.

Sárközi Norbert Dorián

 A férfi nem kertel sokat, egy igen sokrétű listát sorol el, amit figyelmesen végighallgatok. Elmémben már körvonalazódnak is a megoldási verziók, hiszen egyik probléma megszüntetése orvosolja majd a többit. - Nos, önnek ma szerencsés napja van. -mosolygok bátorítón felfelé. - Másodszakom a magipszichiátria így azt hiszem tudok segíteni. Elsőként az emlékezetét kell visszaszereznünk, a gyógyszerek közül egyelőre csak a fájdalmát enyhítőt fogok adni, mert a kedves neje már attól nyugodtabb lesz, ha önnek jobb a közérzete.  - mosolygok ismét, és odasétálok ez egyik bűbájos zárral védett szekrényhez. Kotorászok picit benne és előveszek egy kis öblös aljú palackot, miután bezártam a szekrényt, visszamegyek a férfihoz. - Kérem jöjjön utánam a rendelőmbe. Erre a mondatra az ajtóban lévő tábla "Zárva" kiírásra változik.

Sárközi Norbert Dorián

 Megjegyzését, melyet magáról mond egy mosollyal veszek tudomásul, nem tisztem megítélni bunkó-e vagy sem, az esküm arra kötelez, hogy éppúgy ellássam a taplót mint a tündéri természetű embereket. Viszont arra, amit ez után mond, picit megtorpanok. - Nos, ha megígéri, hogy nem árulja el senkinek, hogy milyen kupleráj van, akkor most az egyszer kivételesen - itt megemelem  mutatóujjam figyelmeztetés gyanánt - feljöhet a lakrészem nappalijába. De előre szólok, az még feljebb van. - mosolygok és zsebemben a gyógyszeres flaskával elindulok felfelé. - Beteg tűrj és bízva bízzál...Ha valaki ennyit morgolódik megérdemli, hogy lépcső másszon...magával babrált ki nem velem.- fut át agyamon a gondolat, s egy félmosolyt eresztek meg szám szegletében, amit ő nem láthat.

Sárközi Norbert Dorián

 Nincs ellenvetése és lépésben velem együtt felmegyünk a harmadik szintre, a privát szektoromba, ahol minden sokkal Evenásabb, nyoma sincs a lenti két rész puritán rendezettségének és távolságtartó miliőjének. - Nemrég. - felelem kérdésére szűkszavúan, s meg is érkezünk ekkorra. Itt fenn minden csupa fa és kő és otthonosság. A falakon családi képek, saját készítésű velencei stílusú álarcok. A konyhából árad az agyagedényben készülő csülkös káposzta illata. A nappali és a konyha a galériázott rész alatt kapott helyet, míg odafenn a hálószobám, a laborom és a fürdőszobám van. Elveszem a kandalló melletti kényelmes fotelből puha fekete köntösöm és hellyel kínálom a férfit. - Megkérdezhetem miféle balesetet szenvedett és, hogy milyen terápiát alkalmaz önön az orvosa? Milyen szereket vagy kezeléseket kapott eddig? -leülök a másik fotelbe és szembe fordulok a férfival.    

Sárközi Norbert Dorián

 A szó hallatán, hogy motorbaleset egy pillanatra felrémlik bennem a kép amikor pár nappal ezelőtt, akaratom ellenére majdnem elütöttem azt a deszkás lányt. - Mint vasparipás át tudom érezni milyen lehetett. - jegyzem meg szomorkásan, miközben kiveszem a zsebemből a kis badellát, melyben lila színű folyadék van, ami mintha folyton kavarogna. Ezalatt megtudom, hogy a kollégám valószínűleg főzetekkel rehabilitálja a férfit, ami elég sikeresnek tűnik. Eltekintve attól, hogy pár emberre még nem emlékszik és bottal kénytelen járni. - A lábát a baleset óta nem képes rendesen mozgatni? - kérdem és a botra pillantok.

Sárközi Norbert Dorián
 
 A hasonlóságok egy emberben bizalmat ébresztenek és könnyebben megnyílnak. Ez ebben az esetben is helytálló tézisnek bizonyul. - Igen, a motort örököltem, ahogy a szenvedélyt is. -mondom mosolyogva. - A szavaiból ítélve ön auror igaz? -teszem fel az igen kézenfekvő kérdést. Minden bizonnyal az, hiszen terep és vad szavakat használ és a megölés is csak náluk ilyen kerül egyértelmű kifejezésre a munkával kapcsolatos szakzsargonban. - Hogy áll a hipnózishoz?- Egy újabb kérdés, mely talán elindíthatja a kezelést, de gátját is szabhatja, ha esetleg úgy adódik.

Sárközi Norbert Dorián

 Látom rajta mennyire nem örül annak, hogy "csak" tanácsadó és nem aktív állományú auror. Nincs rosszabb, mint a kispadról figyelni a többiek játékát és csak bekiabálni a biztató szavakat. Nagy elánnal utasítja el a hipnózist, ezek szerint vagy rossz tapasztalata van vagy tart tőle valami miatt. Inkább az utóbbira tippelek abból, hogy azért mégis csak érdeklődik. - Nos, a fájdalmát nem csak gyógyszeresen próbálhatnánk meg kezelni. Hipnózis alatt kísérletet tehetnénk arra, hogy egy védőgátat emeljünk a lábában lévő érzőidegek és az agya érzésközpontja közt. Ezzel megszűnne a kínzó érzés, míg magát a szervi bajt a kollégám rendbe nem hozza önnél. - magyarázom. Nem tudok csodákat tenni, de ez egy olyasfajta szuggesztív programozás, melyre vannak precedensek a klinikumban.

Sárközi Norbert Dorián

 Valahogy éreztem én, hogy egy véovábbbn róka, aki még a saját anyjában sem bízik, és ilyenkor örülök, hogy vágyálmot módosítottam és nem lettem auror, mint ahogy még első pár évemben szerettem volna. - Erre a lehetőségre is felkészültem. - tolom elé a köztünk álló dohányzóasztal fáján a kis üveget - Ez itt nagy hatásfokú fájdalomcsillapító kivonat, ami teljesen természetes összetevőkből áll. Így a függőség kialakulása kizárt. Egy csepp is ugyanannyira hatásos mint száz, ebből tegyen a benne lévő kis pipetta segítségével egy cseppet naponta egy szem kockacukorra és egye meg. A kezelése további haladásáról engem, míg erről a szerről a kollégámat tájékoztassa kérem. - mondom el intelmeimet a férfinak és remélem könnyebben viseli majd a gyógyulással járó nehézségeket.

Sárközi Norbert Dorián

 Nem hinném, hogy ne tenne meg mindent azért, hogy újra a régi legyen, így kérdését is inkább csak a megbizonyosodás jelének tekintem. - Azt megérzi majd, abban biztos lehet. - Nem lesznek pokoli kínjai sem elvonási tünetei, hiszen hozzá sem szokik, illetve, ha úgy vesszük mégis, csak jelen esetben a csökkent fájdalomhoz fog hozzászokni, nem annak okozójához. Én már csak tudom, tizenkilenc évből kilencet ennek a szernek a szedésével töltöttem. Magam fejlesztettem ki, miután az a sok vacak, amiket szedettek velem alig használt és nem sokat tompított a fájdalmaimon, melyeket azon az éjszakán átéltem. - Ha szükségét érezzük biztosan fogunk konzultálni egymással. - nyugtatom meg a férfit, mivel úgy érzem kezdi megbánni, hogy eljött hozzám ma.

Sárközi Norbert Dorián

 Elmosolyodom, a röhögés most nem játszik, elvégre mégis csak egy betegemmel beszélek. Van egy határ, amit nem szerencsés még abban az esetben sem átlépni, hogy ha maga a páciens a kezdeményező fél. Így szépen elodázom ezt a pőre poént, meghagyva az enyészetnek, pedig volna rá pár ütős kontrázásom, de na. A férfi lassan indulni készül. A bezárt boltra való hivatkozás, nos jogos, de mit tehetnék, én vagyok a patikáriusnő, a gyógyító és jelen esetben a pszichiáter is egyazon személyben. Mindketten elindulunk lefelé. Leérve jut el tudatomig az amit még fenn mondott: "Hárman várnak odalenn."...Na basszus egy legilimentor...Fut át agyamon. Rápillantok és magamban mondom ki, amire gondolok. - Azért szólhatott volna... -biztos vagyok benne, hogy kiolvasta belőlem. - Akkor minden jót és jó egészséget! Ha bármi panasza van, az ajtóm nyitva áll ön előtt! Viszlát! - búcsúzom el a magas férfitól és figyelmem az újra "Nyitva" feliratú ajtón beérkező emberekre összpontosítom.

Későesti óra a patikához vezető úton, de még az állomás környékén

 A levelek, mint az esőcseppek, hullanak le körös-körülöttem, ahogy az ősz közepi szél elválasztja őket a fákról, melyeket eddig vörös aranyukkal díszítettek. Sötét van, csak az utcai lámpák világítanak. Nem félek az éjszakától, a csend, a lombok susogása, a szél éneke nyugalommal tölti el ében tollú testemet. Holló alakomban tartok épp hazafelé, a motort is össze kell majd még szednem és hazavinnem az állomásról, ahol hagytam. Azzal jöttem a vasútig, onnan vonattal utaztam intézni pár ügyet, de haza már szállva éreztem gyorsabbnak a jövetelt.

A férfi, akinek majdnem a vesztét okoztam.

 Nem szállok magasan, ezért észreveszem az alattam lévő épület ajtaján kilépő férfit. Innen madár szemszögből másnak tűnik, mint amikor ott állt előttem, talpig nemesen, vagy ahogy ott feküdt a hordágyon félmeztelenül és ájultan. Nem akarom rá hozni a frászt, ezért jó pár méterrel előtte ereszkedem le a földre.

Bergh úr

 Nagyon komótosan közeledik felém, de én nem mozdulok, csak amikor már úgy egy méterre van. Felröppenek előtte és deanimálok ereszkedés közben. - Jó estét! Hogy van? - kérdem tőle olyan természetességgel, amennyire csak a tudom.

Bergh úr

 A megkönnyebbült nevetése biztosít afelől, hogy nem ijesztettem meg. Jó hallanom. Az egyik lámpa alá érkeztem, így én fénykörben állok, fehér ingem fölött szürke gyapjúruhát viselek, lábamon szürke térd alá érő csizma, hajam teljesen kiengedve örvénylik körülöttem, hála a szélnek. Ez nem az a fehér köpenyes doktornő, akit először látott. - Ennek örülök. Azóta nem volt újabb foltja vagy rosszul léte ezek szerint, igaz? - érdeklődöm kicsit fesztelenebb hangnemben, mint legutóbb.

Bergh úr

 Ahogy a manókat említi kicsit összehúzom szemeimet, és csak remélni merem nem bántotta őket. Elpillantok arra ahonnan jött. - Ma is igen fess és gondolom már nem éhes. Hazafelé tart ön is? - érdeklődöm és eltérő íriszű szemeim pillantását az ő szemeire vetem.