[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=695427#post695427][b]Hollósi M. Karolina - 2017.08.09. 21:58[/b][/url]

Csendes. Olyan csendes a ház Flóra nélkül, a lány nélkül, aki még inkább bearanyozza Konstantin napjait. A kezében tartott limonádét kortyolgatja némán, de az ölében heverő könyv lapjai már percek óta mozdulatlanok. Néz, de nem lát. Pillái megrebbennek, amint a férfi hozzáér, egy pillanat alatt rántja őt vissza a valóság talajára. Halvány mosolyra húzódnak ajkai, hogy aztán a görbületet el is nyelje a gondterhelt tekintete. Engedi, hogy Konstantin arrébb helyezze a lábait, de arcával kicsit elhúzódik a másiktól.
- Csak gondolkodtam - Hirtelen igazán érdekesnek találja a holnap szót az előtte heverő könyvben, kékjei makacsul ragaszkodnak a lap alján megbújó betűkhöz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=695456#post695456][b]Hollósi M. Karolina - 2017.08.09. 22:18[/b][/url]

Érzi a másik feszültségét. Az elmúlt időszak alatt már ráhangolódott annyira, hogy megérezze a rezdüléseit, ahogy hirtelen megjelenik mozdulataiban a feszültség. Egy kisebbfajta törés, ahogy az óvó kezek elengedik, de a nő hálás, amiért nem szűnik meg közöttük teljesen minden kontaktus. Mert a lábfejét biztosan tartó ujjak biztatóan hatnak rá. Felpillant, csak bámul a hunyorgó szürkékbe. Bólint.
- Rólunk - feleli csendesen, és már kezdi saját magát is idegesíteni szűkszavúsága. Sohasem volt az a kifejezetten bőbeszédű lány, de Konstantin előtt eléggé meg tudott nyílni. Mos mégis feszeng, mert a gondolatai felbosszantották. Hát mégis, ezt hogyan kérdezi meg az ember? Kérhetett volna tanácsot valakitől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=695485#post695485][b]Hollósi M. Karolina - 2017.08.09. 22:37[/b][/url]

Nevet. Karolina nem tudja elképzelni mi lehet ezen annyira vicces, de épp csak egy picit biggyeszti le ajkait. Nem az a kislány már, aki megsértődne azon, hogy egy megszólalása derültséget kelt. Nem, most aztán már csak azért sem fogja elárulni mennyire jól esik neki ma is a nyugodt kis lábmasszázs. Mindeközben átható kékjeivel csakis a férfit figyeli. Megköszörüli a torkát. Fogalma sincsen, hogyan kezdjen bele.
- Én csak arra gondoltam, hogy... szóval Katherine.. - És tessék, még véletlenül sem sikerült értelmesen kinyögnie amit akart, de könyörgöm, hogyan lehet egy ilyet szépen megfogalmazni?! Nagy levegőt vesz és újra nekifog.
- Szándékodban áll egyáltalán elválni tőle? - szemeit lesüti, és vár. Vár a viharra. Hiszen túl nagy volt a csend.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=695509#post695509][b]Hollósi M. Karolina - 2017.08.09. 23:06[/b][/url]

Fájdalmas pengeként hasít bele, hogy Katherine nevének említése még mindig milyen erős hatással van a másikra. A nő lassan veszi tudomásul, hogy ezen már nem nagyon változtathat, az egyetlen, amit tehet, ha nem hozza szóba... de mint a mellékelt ábra mutatja, még erre sem képes. A mogorva hang a régi Konstantint idézi, azt aki az íróasztala mögött ülve mustrálta a gyakornokot.
- Igen, elment. Vége. Te talán nem akarod, hogy végleg vége legyen? Nem akarsz pontot tenni rá? - kérdezi, már-már vágyakozón. Mert ő szeretné. Önző módon azt akarja, hogy Konstantin ne tartozzon máshoz, hogy a nő ne csak egy legyen a sok közül, hanem valaki legyen. Aztán a felismeréstől csodálkozva bámul a férfi arcába.
- Te nem akarod, hogy vége legyen - a kijelentő mód vádja súlyos teherként hullik kettejük közé. A szőke összepréseli ajkait, és próbál úgy tenni, mintha ez a tény nem viselné meg annyira, mint amennyire megviseli.
- Tudom... de néha nem árt szembenézni a dolgokkal - motyogja halkan, maga elé bámulva, kezeit a férfiéra teszi, amik a lábán pihennek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=695545#post695545][b]Hollósi M. Karolina - 2017.08.09. 23:41[/b][/url]

Néha, egy egészen kicsit, még talán magának sem vallja be, de megijed attól, mikor Konstantin mérges. Megijeszti, hogy ennyire fel tudja kavarni a másikat egy-két kérdéssel.
Összerezzen, amint felmorran a mély hang, majd megdermed, szemeit lesüti. Rég vége. De milyen rég?
Még mindig szoborként ül a kanapén, éppen csak annyit mozdul, hogy arcát a kezeibe temeti, és a két ajtócsapódásra kétszer rezzen össze. Aztán semmi. Hogy ezt akarta? Nem, határozottan nem. De akkor mégis mit?
Óvakodva pillant fel, mikor megérzi a férfi jelentétét és a tinta illatát. Szemei elkerekednek a csodálkozástól, amint Konstantint hallgatja. Nyel egyet. A hangja lágy, szeretetteljes suttogás.
- Azt szeretném, ha te szeretnéd lezárni. Magad miatt. És egy kicsit miattunk is - mondja, kihangsúlyozva a szeretném szót. Az akarlak olyan erőszakos, olyan, amibe a másik félnek tényleg nincs sok beleszólása. A szeretnémben ott bújik a szeretet csillogó szikrája. Kékjeit le nem veszi a férfiról. Nem érdekli már a tinta, a papír, a betűk. Csak azt szeretné, hogy ketten legyenek. A férfi és a nő. Mint egykor az ajtófélfánál, vagy a hivatalbeli kávézásnál. Vagy annyi másik alkalommal. De neki ehhez igenis szükséges a tudat, hogy nem toppanhat be egy másik, a jogos jussát követelve. Mert úgy érzi, nem tudna versenyezni a másikkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=695574#post695574][b]Hollósi M. Karolina - 2017.08.10. 00:28[/b][/url]

Még mindig. A szíve még mindig kalitkából kitörni vágyó madárként repdes a férfi egyetlen érintésétől. Hát még a szavaitól. Kékjei nem engedik a szürkéket, vonásai ellágyulnak, amint a férfire néz.
- Én is szeretlek - suttogja, miközben lesüti a tekintetét. Számára a volt feleség mindig is zavaróbb tényezőt jelentett mint a korkülönbség. A családja nem izgatja, kakukktojásként jött a világra, nem engedheti, hogy az érzelmeibe is beleszóljanak, ha már az életének megannyi másik pontját szabályozni akarják. Karolina pedig mindig is inkább a komolykodó, hamar felnövő kislányok közé tartozott. Koravén, ahogy anyja mondta időnként.
- Csak melletted vagyok igazán boldog - szorítja meg az övére kulcsolódó kezeket. - Ne mond ilyet, mert olyan sokat kaptam tőled, mint mástól még soha - és igen, itt céloz arra a tapasztalatra is, amit gyakorlatvezetőként jelentett, erre a lassan kibontakozó mégis hirtelen előbújó forróságra, és mindenre. Konstantinra magára is.
A beszélgetésük már csendesebb mederben halad tovább, míg már csak egyenletes szuszogásuk hallatszik a kanapéról. Karolina mosollyal az arcán szendereg a férfi karjaiban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=710561#post710561][b]Hollósi M. Karolina - 2017.12.28. 22:01[/b][/url]

A Karácsony a szeretet, a család ünnepe. Persze, ezt mindenki tudja, ezek a klisék ilyenkor már hetek óta lebegnek az emberek fölött. Ám Karolina most először tölti a szentestét valahol máshol. Mondhatjuk, hogy az új családjánál. Nem állítom, hogy minden feszültség nélkül közölte ezt a szüleivel, de a határozottsága nem ismert egyéb választ, mint elfogadást.
Így tehát most piros, karácsonyi köténykében sürgölődik a konyhában, hogy vacsorát készítsen hármuknak. A hal tradíciójától nem tud megválni, így éppen a pisztrángokat fűszerezi, karácsonyi dalokat dúdolgatva, mikor felbukkan Konstantin. Az érintésére még mindig kihagy egy ütemet a szőke szíve, de ez az érzés észrevétlen lopta be magát a mindennapokba. Felnevet a férfi szavain, amint megjelenik előtte e kép, ahogy egy seprűt próbál becsomagolni. Nem is akármilyet, hanem az elsőt.
- Ugyan, ne add fel - biztatja, még egy pillanatra figyelmét a halaknak szentelve. - Ez éppen pisztráng lesz, de vannak halrudak is Flórának, abban nincs szálka, és különben is minden gyerek imádja - húzza el a száját, mert hát igen.. az speciel pont mirelit kaja, nem úgy mint minden más, ami a szőke keze munkáját dicséri, de hát mégsem lehet minden tökéletes. Megtöröli a kezét, ahogy végez. Tulajdonképpen lassan mehet is a sütőbe. A férfi karjainak ölelésében fordul felé, szemeiben derűs hunyorgással.
- Megpróbálkozzak én is azzal a trükkös csomagolással? Hátha nekem megadja magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=710570#post710570][b]Hollósi M. Karolina - 2017.12.28. 22:30[/b][/url]

Szemöldökét ráncolva pillant az iroda felé, ahol Flóra rendezgette az iratokat. Sosem gondolt igazán bele, milyen nehéz is lefoglalni az izgatott gyerekeket, mikor a felnőtteknek titkos dolguk van az ajándékokkal.
- Kíváncsi vagyok mikor unja meg - csóvája meg a fejét egészen halványan, ahogy visszafordul a tepsi felé, majd az utolsó simítások után végre szembe a férfival. Az ő ajkai tükörképként húzódnak szintén mosolyra, ha talán kevesebb huncutsággal is, de azért egy cseppnyi izgalom megvillan a tekintetében.
- Talán félnem kéne? - suttogja kérdőn a másik ajkaiba a kedves csók után még mindig szoros közelségben maradva. - Na, lássuk azt a gardróbnyi problémát! - húzódik el, hogy nesztelenül induljon meg a titkos ajándék felé. Mert hát nem is ő lenne, ha nem akarna segíteni.