38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 7. 07:22 | Link

Boczi

Elég lesz. Most rossz, ha emiatt kicsit szomorúnak érzem magam? Nem mutatom persze, de ettől még így van. Nem mintha szeretném, ha fotóznak, de ettől olyan érzésem van, mintha belőlem is elég lenne. Persze ez nem így van, és a fenyegetőzésem, ha másra nem is, arra elég, hogy valami mosolyfélét csaljon Sára arcára. Még ha ez inkább vigyor is, az biztos, hogy a jó irányban haladunk.
- Legalább lesz egy jó napjuk - vonom meg a vállam, mert úgy érzem felesleges ebbe jobban belemenni. Máshogy is rávehetném, hogy megmutassa majd a képeket, és mostantól inkább erre fókuszálok. A közös témánk, annyira nem is közös, mert hamar kiderül, hogy nem egyezik az elképzelésünk a fotózást illetően. Nem erőltetjük ezt sem. Helyette a szobát hozza fel, ami valamelyest megváltozott, mióta beléptem ide, de egyáltalán nem zavaró ez a változás, nekem kifejezetten tetszik.
- De. Tök komolyan mondtam - válaszolom először nagyon komolyan, aztán nevetni kezdek. Jobban belegondolva, tényleg elég röhejes megállapítás volt. Pont ezért hozzáfűzöm, mint egy mentségként: - Az elmúlt két hónapban muglit játszottam, néha még elfelejtem, hogy már szükségtelen.
Ez tényleg így van. Kisebb feladatokhoz egyáltalán nem használok pálcát, amit csak lehet, azt mugli módon oldom meg. Megszokás. Na meg, lustának is érezném magam, ha teszem azt mindig mindent begyűjtenék ahelyett, hogy elmennék érte.
Egy párna landol az arcomban, én meg az orromat féltem. A válaszára felhúzom a szemöldököm.
- Mi bajod az arcommal, hogy át akarod formázni? - lehet ez egy nehéz kérdés, vagy éppen a válasz nem fog tetszeni, de fontosnak tartom az őszinteséget, szóval inkább tisztázzuk most, hogyha valami nem tetszik neki, minthogy később - esetlegesen - emiatt... hmm... koppanjak, vagy éppen puffanjak, ahogy az előbb a párna az arcomba. Persze nem kell félteni, felállok, és abszolút minden hátsó szándék nélkül lépek hozzá közelebb, hogy aztán szépen én is eltaláljam a párnával.
Szerencsém van, belemegy a játékba, bár először nem értem, miért kapja kezeit az arcához, amikor felpattan, már tudom, hogy ez is csak színjáték volt. Eltalál, én pedig visszavágok, de közben hátrálni is kezdek. Menekülök. Persze védekezem, püfölöm én is, még ha szaladva ez nem is éppen egyszerű. Mégsem én botlok meg előbb hanem ő. Rám esik, én meg vele együtt a kanapéra. Ha valaki most benyitna nyilván félreértené a jelenetet. De ha Sára azt hiszi győzött, téved. A párnával még így fekve is rácsapok a hátára, aztán a párna felett átölelem.
- Megvagy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 7. 20:12 | Link

Bálint

Bálint azt mondja, komolyan mondta amit a szobáról szólt. Sára csak megértően bólogat rá, ahogy eddig is tette. Viszont amikor a mugliságról volt szó, megakadt a tekintete, elgondolkodott kicsit, de nem volt ideje a szája jártatására. A párna repült, jött, ütött és süvített a levegőben.
- Semmi baj, de jobban nézne ki utána, hidd el. - Bizonygatta Sára vigyorogva, végül is, még nem próbálkozott a szobrászattal, de mindent el kell kezdeni egyszer, nem? A kézügyessége megvolt, a finom művészujjakkal talán még agyagot is tudna formázni, szobrokat farigcsálhatna. Azonnal elálmodozik erről a lehetőségről, hiszen imádja a művészetet. Nem, nem elég neki a festés, rajzolás, fotózás, mindig azon jár az esze, hol próbálhatná ki magát. Aztán, ahogy megszületett az ötlet, azon gondolkozik, hol szerezhetné be az alapanyagokat.
Persze a nagy gondolatok a harc közepette születnek, ahogy kitartóan próbálja eltalálni Bálintot, de nem akar benne kárt lenni... annyira. Hamar kiadja csapkodásával a rég felgyülemlett feszültséget. Aztán a nagy gondolatok meg a fizikai harc bonyolult kombinációnak tűnnek, ugyanis hamar összeakadnak a lábai, ahelyett, hogy hátrahanyatlana előre dől és puff, máris Bálinton pihen, aki még ad egy párnaütést a hátára, hogy nyugodt legyen a lelke. Sárának ebben a helyzetben már nem sok esélye van küzdeni.
- Megvagyok. - Ismeri be mosolyogva, egy apró bólintás kíséretében. - De én vettelek le a lábadról.
Immár vigyorogva közölte a fiúval, aki kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a hátán lévő párnát. Ő sem zavartatta magát, sosem volt az a fajta. Inkább buksiját finoman Bálint vállára hajtotta, hogy ne kelljen tartania tovább és ne fájduljon meg a nyaka az irreális helyzettől. A csodálatos párnacsata után nagyon jól esett neki pihenni kicsit, észre sem vette, de a harcias hangulatra megváltozott a szoba, most pedig változott vissza békésre, nyugalmasra. Annyira jól érezte magát akkor és ott, hogy ha egy hosszabb pillanatra lehunyta a szemeit, úgy érezte, el is tudna aludni. De az nem lett volna valami kedves Bálintra nézve, szóval gyorsan kinyitotta a szemeit.
- Bálint... elmeséled, miért játszottál muglit annyi ideig? - Kérte tőle halkan, hátha a fiú majd szóval tartja. Ha pedig szép kis mesét kap, akkor nem kell majd attól félnie, hogy elalszik, mert figyelni fog. Egyértelmű és totálisan jó taktika. Bálint amúgy sem olyan fiúnak tűnt, aki mellett nyugodtan el lehet aludni... kivéve, ha ő is azt teszi.
- Bárcsak le tudnám fotózni... - Sóhajtotta még halkabban, csak magának, lelki szemei előtt látta magukat és biztos volt benne, hogy tetszett volna neki ez a helyzet, a párna kavarta porfelhő, az álmos tekintet, minden annyira jól összejátszott, hogy maga sem hitte el. De sajnos a "modell" nem fotóz, most lemaradt erről a pillanatról. Na nem baj, majd lesz sok másik, amit kihasználhat. Magában mosolyogva gondolt erre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 18:10 | Link

Boczi

- Ennél jobban? Kizárt! - Nevetek. Nem vagyok amúgy beképzelt vagy ilyesmi. Inkább úgy mondanám teljesen elégedett vagyok a külsőmmel. Én még az apámtól örökölt vonásaimat is látom, ha tükörbe nézek, bár lehet azokat én képzelem oda. Mindenesetre, nem szeretném, ha átalakítanák az arcomat.
Látom rajta, hogy a mugli témán elgondolkozik, de egyelőre nem tulajdonítok neki jelentőséget. Fontosabb dolgom van, nevezetesen, hogy megpüföljem a párnával, amit hozzám vágott. Ez kifejezetten jobb szórakozás, mint esetlegesen a családom firtatása. Én speciel büszke vagyok a származásomra, a családomra, de tisztában vagyok vele, hogy a varázsló világban, nem mindenki gondolkodik hasonlóan. Épp ezért, gyakran kerülöm a témát. Kisebbeknek gond nélkül mondom el. Mondjuk úgy, nincs mitől tartani. Az esetleges "utálat" vagy "lenézés" nem zavar valaki olyantól, aki fele annyit sem tud mint én. Sára viszont más. Ő velem egy idős lehet, a korombeliekkel pedig szeretnék jó kapcsolatot ápolni. Szóval püfölöm, és mivel visszavág, nem is igazán aggódom a téma miatt. Még az is lehet, hogy félreértettem azt a pillantást. Nem kéne rögtön mélyreható következtetéseket levonni.
Esik, és engem is kibillent az egyensúlyomból. Szerencsére a kanapén landolunk, és  tulajdonképpen ez egészen kellemes. Kap még egy utolsó ütést a párnámtól - mert akkor is én győztem - aztán hirtelen ötlettől vezérelve átölelem.
- Löktél... - de aztán kapcsolok - Oh, bocsi, tudom. Nem kötekedek. Szóval... Igen, szó szerint levettél a lábamról.
Válaszolom én is vigyorogva, és még egy kicsit helyezkedem, ügyelve rá, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Az sem zavar, hogy ilyen közel van, vagy hogy ez a helyzet félreérthető. Igaz átfut a fejemen, hogyha egy bizonyos lány járna erre, akkor lehet mégis csak lelökném magamról, de egy ekkora kastélyban ennek igazán kicsi az esélye, és egyébként is...
- A fekete-fehér képes vagy a színes változatot szeretnéd hallani? - kérdezek vissza bizonytalanul, kissé elfordítva a fejem, hogy a szemeibe nézhessek. Furcsa helyzet ez is. Máskor a fekete-fehér jelentené a komor valóságot, a színezett történet lenne a mesés. Most én mégis fordítva látom magam előtt az egészet, hiszen a fotózás kapcsán erre jutottunk. Ez a kontraszt pedig mosolyt csal az arcomra. Aztán ha választott én is válaszolok neki.
- Itt fotózd le - simítok félre egy hajtincset, és a halántékához érintem az ujjam. Mondjuk, nem tudom pontosan, mit szeretne lefotózni, de ha már a gépét lusta megszerezni, talán az emlékei közt elraktározhatja azt a képet, ami épp megragadta a figyelmét. Én egész biztos megjegyzem a mosolyát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 9. 22:31 | Link

Bálint

Már éppen emelte volna fel egyik szemöldökét, amikor Bálint megint a szavakon akart lovagolni. Egyszerűen nem bírta ezt az akadékoskodást, felesleges volt. Azt abszolút értékelni tudta volna, ha valaki rendesen képes odaszólni valamit. Talán még meg is tapsolta volna, hiszen a zsigerből jövő gúnyolódás, fájdalom okozás különleges tulajdonság volt. Ő megtanulta a sajátját elnyomni és kezelni, de volta lelkének egy igazán sötét szeletkéje, amit nagyon ritkán mutatott meg. Viszont ilyen nemes eszméknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy szavakon lovagoljunk, de mielőtt még Sára mérges lehetett volna miatta, Bálint javított. A szemöldökét visszaeresztette, mosoly húzódott az arcára.
- Köszi. - Illendőnek tartotta azért megköszönni, hogy a fiú visszafogta magát. Naná, nekikezdett, de gyorsan korrigált, ez pedig máris bocsánatos bűn volt. Főleg, mert valószínűleg Sára kedvéért csinálta. Ennek ellenére egy aprócska győzelmet könyvelt el magának, kicsi szívébe elégedettség költözött az ügyet illetően. Nem bízta el magát, nem akarta végleg leszoktatni a fiút, de már most megérte határozottnak lenni.
Érdeklődve pillant fel Bálint arcára, zöld szemei őt fixírozzák. Meglepte ez a válasz a mugliléttel kapcsolatban. Azt hitte, valami jelentéktelen vagy vicces sztori lesz, nem gondolta, hogy komoly dologba talált bele. Nem is állt szándékában, de ha már így alakult, felkeltette az érdeklődését.
- Az igazságot, ha kérhetném. - Mosolyodott el a képes hasonlaton, de azért apró bólintással nyomatékosította mondanivalóját. Utána fájni kezdett a nyaka, szóval inkább visszadöntötte a fejecskéjét.
Aztán Bálint megigazította egyik hajtincsét, nem értette mit csinál. De aztán amint beszédre nyílt a szája, megértett mindent. Szélesen, szívből elmosolyodott, kuncogott is egy kicsit. Akármennyire nehéz volt beismerni, volt abban valami, amit Bálint összehordott.
- Igazad van. Ez még jobb, mint a fénykép, hiszen az idő alapvetően megszépíti. A fotókon nehezen lehet az idő távlatából változtatni. - Mosolygott szélesen tovább. Elgondolkodott és valóban igaza volt, a legszebb emlékeket nem fotókon, hanem a fejében őrizte.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 9. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 23:31 | Link

Boczi

Tudom, hogy rossz dolog, hogy mindenbe belekötök. Virág mellett azonban ezek az apróságok is viccesek voltak mindig. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok velősebb lenni. Ami azt illeti tudok. Csak kell valaki, aki kihozza belőlem azt a fajta "humort". Ráfogom ezt is a két hónap mugliságra. Meg az én kedvenc húgom jótékony hatására. Igazából mindegy. Igyekszem javítani, és örülök, hogy Sára is értékeli. Annak már kevésbé, hogy az igazságot akarja hallani. Pedig jobban belegondolva, ez olyan, mintha szégyellném a származásom, de ez nem igaz. Én csak... "egy olyan elvárásnak akarok megfelelni, aminek sosem fogok tudni" - jut eszembe amit a volt barátnőm mondott, és sóhajtok egyet, mielőtt belekezdek.
- A családomban mindenki mugli. Szöulban jártam varázsló iskolába. Ott fejeztem be a negyediket. Aztán hazaköltözünk. Nem akartam jönni. Próbáltam a szüleimet meggyőzni... De nem igazán érdekelte őket. Hiába mondtak el nekik is mindent, amit tudniuk kell a varázsvilágról. Ettől még nehezen fogadják el. Ha otthon vagyok, akkor a pálcám, és minden más, ami ideköt egy dobozban pihen a ruhásszekrényem mélyén. Nem beszélhetünk róla senkinek. Ezért a szünetekben csak egy mugli vagyok.
Kicsit suta, de mivel az igazságot kérte, nem szépítek rajta semmit sem. Ennél jobban pedig felesleges lenne belemenni. Talán már ez is sok volt. Fogalmam sincs mi járhat a fejében. Persze próbálok leolvasni valamit az arcáról, de nem olyan könnyű az ilyesmi, főleg nem fekve. Már ha még fekszünk. Kicsit nyugtalan vagyok, és ez a szobán is meglátszik, valamivel sötétebbek lesznek a színek, a zene is, gyorsabb kapkodóbb ütemet vesz fel. Mintha ítéletre várnék...
Nem tudom mit szeretne lefotózni, de tudom, hogy nem csak géppel tudja megtenni. Erre teszek neki apró célzást, és kissé meg is lep, mennyire jól érti.
- Sőt! A fényképek megfakulnak, és sokszor pont a lényeg az, ami eltűnik róluk - válaszolom én is mosolyogva, s bár tetszett az előbb, hogy a haját érintettem, elveszem a párnát  a hátáról, elhajítom valamerre - ezáltal fegyvertelenné válok - és a tarkóm alatt fűzöm össze az ujjaimat, figyelve rá, hogyha Sára még feküdni szeretne őt ne nagyon zavarjam a mozgolódásommal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 13. 19:51 | Link

Bálint

Amikor Bálint végre hajlandó elmesélni a történetét, ő figyelmesen hallgatja. Feljebb emeli a fejét, hogy továbbra is nézhesse a fiú arcának rezdüléseit, hátha le tud olvasni róla valamit. Egy ideig csendben hallgat, miután elmondta a magáét, összeszedi a gondolatait. Javarészt azt próbálja eldönteni, mennyire komoly fájdalom ez Bálint számára, mennyire kezelheti lazán a helyzetet. Úgy dönt, ez nem olyan komolytalan semmiség, amin nevethetne egyet és valami hülyeséget benyöghetne rá, hogy oldja a hangulatot. Kissé összevonja szemöldökeit, mielőtt válaszolna.
- Ez nem valami kedves tőlük, de amúgy is az a hiedelem, hogy a távol-keleti népeknél nem túl menő a liberalizmus. - Aprócskát hümmögött és némi szünetet tartott. - De ha engem kérdezel, nem kell teljesen feladnod magad, a szüleid elnyomásának ellenére sem. Csak szükséged van valamire, valakire, aki mindig emlékeztet az igazi valódra. Nekem mindig a festményeim segítenek, ha kicsit el is felejtem, milyen vagyok valójában.
Miután ezt elmondta, megköszörülte a torkát. Igazából nem szokott szónokolni, de most fontosnak érezte közölni ezeket. Amikor Bálint a fényképekről beszélt, elmosolyodott. Érezte a fészkelődését, ahogy elengedte. Vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd a kanapén támaszkodva felült, a szélére ült, Bálint mellé.
- Értelmesebb társaság vagy, mint elsőnek gondoltam. - Vigyorodott el, amikor hátrapillantott a fiúra. Kicsit oldalra döntötte a fejét. Nem gondolta, hogy ilyen hamar olyan emberekbe akad itt, akikkel megéri jóban lenni. Bár Bálintnak nem öntené ki a szívét, annyira nem bízik benne, de beszélgethet vele egy jót legközelebb. Ha pedig ismét akadékoskodik, újra elpüfölheti párnákkal, vagy éppen ledönti a lábáról.
- Tetszik ez a hely. - Mondta, miközben mosolyogva pillantott körbe a szobában. Újra némi nyugalom költözött belé. - Azt hiszem, ide fogok jönni alkotni. - Jó szokása szerint bólintott egyet a mondata után. - Egyszer megmutatom neked a képeimet, ha érdekel. Mármint nem a fotóimat, hanem amiket a két kicsi kezemmel alkottam. - Mondta a fiúnak ismét elvigyorodva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 14. 13:33 | Link

Boczi

A komor és cudar valóság, nem olyasmi amit szívesen hangoztatok. Viszont az igazságot kérte én pedig őszinte embernek vallom magam. A szavaimra pedig nem szalad el, nem tesz csúnya megjegyzéseket, és ez pont elég, hogy ne érezzem magam nagyon feszélyezve a dolog miatt.
- Ez csak egy hiedelem - mondom teljes meggyőződéssel, mert bár van, amiben tényleg nem azok, ha a saját családom veszem alapul, még mindig a koreai anyám az aki elfogadóbb, és nem az édesapám, aki viszont magyar.
Amit ezek után mond, arra csak bólintok. Fogalmam sincs mi lehet az a valaki vagy valami. Ha nem számítom azt a tényt, hogy számolom a napokat mindig, amikor visszatérek a varázslók közé. Jó otthon lenni, de valahogy az évek alatt a pálcám is hozzám nőtt, és hiába nem lakunk veszélyes környéken egyszerűen nem érzem magam biztonságban ha nincs látótávolságban.
Kicsit helyezkedem, mire Sára felül. Nem tudom, hogy alapból is így tervezte, vagy a mozgolódás késztette erre, de hirtelen kicsit hűvösebbnek érzem a levegőt. Fel sem tűnt, hogy eddig "melegített". Viszont ha már így alakult, fészkelődöm egy újabb sort, és felkönyöklök, hogy ne keljen egyikünknek se nyakat törni egy értelmes beszélgetéshez.
- Ezt bóknak veszem - válaszolok vidáman, de csak nem bírok magammal, kíváncsian megkérdezem - Elsőre mit gondoltál?
Én próbálok nem ítélkezni, de nem mindig sikerül. Mostanában egész jól megy. Legalábbis szeretem ezt hinni.
Körülnézek újra, ahogy a szobát említi. Nekem is tetszik, bár már egyáltalán nem olyan, mint amikor bejöttem. Mégis olyan nyugodt légkör uralkodik benne. Kifejezetten kellemes.
- Olyan, mintha igazodna a bent levők hangulatához... - állapítom meg, ahogy végiggondolom a korábbi változásokat. Bár nem fogalmazom meg teljesen jól. De egész biztos, ilyesmiről van szó. Persze arra kíváncsi vagyok Sára mit gondol erről.
- Érdekel - vágom rá, lehet kicsit túl gyorsan, de nem bánom. Szimpatikus lány, a művészetek pedig mindig is foglalkoztattak. Én mondjuk nem vagyok olyan jó benne. Rajzolásban is Virág a ügyesebb, de a művelődés az sosem árt - mesélsz a festményeidről?
Kérdezem, s közben felülök én is, még a cipőimet is felveszem. Lassan mennem kell majd, és a leveleket is be kell fejeznem. Nem úgy haladok, ahogy szerettem volna. Nem mintha bánnám...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 14. 23:47 | Link

Bálint

Amikor azt mondja a fiú, hogy ez az egész a keleti népekről csak hiedelem, először összevonja szemöldökeit, majd sóhajt egyet. Előre dől, könyökeit térdeire támasztja, tenyereiben pedig fejét pihenteti.
- Tényleg...? Akkor jól bedőltem neki.
Nem szokott ilyen lenni, nem könnyű megvezetni, de most el kell könyvelnie ezt a vereséget. Na mindegy, ő elég erős ahhoz, hogy ezt is emelt fővel tegye, kiegyenesedik. Elmosolyodik a balgaságán, Bálintra pillant, hiszen vele beszélget, vagy mi a fene.
Hamar kiderül, hogy a levitás határozottan bóknak veszi Sára kijelentését, ő pedig hevesen bólogat erre. Végül is, tényleg annak szánta, sajátos bók, az ő stílusában, de mégis az volt. Bálint most ünnepelhet magában, hogy elért valamit. Bár talán ilyesmiket csak Sárikám szokott csinálni. Amikor azonban a fiú azt kérdi, mit gondolt elsőre, elvigyorodott és lassan elkezdte rázni a fejét.
- Neeem... nem akarod tudni. Bántaná a hablelked.
Vigyorogva tette meg két megállapítását és őszintén meg volt győződve mindkettő igazságáról. A következőkben a szobáról volt szó, Sára újra felvette az előző pozíciót, de most mutatóujjával kicsit dobolt az arcélén. Mellé ütemesen hümmögött párat. Annak ellenére, hogy Bálint megfogalmazása nem volt tökéletes, neki is hasonló érzései voltak ezzel kapcsolatban.
- Értem, mit mondasz. - Biztosította erről elsőre. - És egyetértek.
Közben a levitás fiúra mosolygott szélesen. Amikor az hirtelen rávágja, hogy érdeklik a festményei, kicsit hátrahőköl, megszeppenve pillog párat, aztán halkan elneveti magát. Imádta, amikor lelkesedés veszi körül a műveivel kapcsolatban. Igazából mindenhogy élvezte, ha imádják, jót tett az egójának. Ám amikor Bálint arra kérte, hogy meséljen róluk, elnevette magát, a szoba pedig valami vidámabb színbe váltott át.
Ez után felállt, felvette a fényképezőjét, az ajtóhoz sétált lassan. Mesélhetett volna róla, de sajnos még rengeteg érdekes fotót kellett csinálnia. Ha már a mai napot erre szánta... így is elég sok időt elvesztegetett itt. Habár Bálintnak köszönhet pár remek képet, nem ücsöröghet vele egész nap. Ez a téma pedig túl hosszú pár mondatban. Az ajtóban megállt, oldalra fordult, nekitámaszkodott az ajtófélfának, egyik lábát megemelte a hatás kedvéért.
- Majd mesélnek ők magukról. - Kacsintott a fiúra vigyorogva, majd el is tűnt, pillanatok alatt. Igazi Sára stílusban, vagyis se puszi, se pá. Biztos találkoznak még majd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 18. 13:16 | Link

Boczi

- Jó, vannak dolgok, amiben valóban nem azok... de azért már nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek sokszor lefestik - pontosítok végül,mert így helyes. Az előbb  túlságosan erre az egy helyzetre és a saját családomra korlátoztam a dolgot. Jobban azért nem kívánok belemenni. Valószínűleg Sárát sem érdekeli annyira a téma. Egyébként is másról csevegünk tovább. Most éppen rólam. Ami kicsit furcsa, főleg mert nem tudom, miért lehetett olyan az első benyomása, amit nem akarok tudni.
- Óh, hát aggódsz a lelki békém miatt? Ez nagyon kedves! De azért nem kell félteni, elég sok mindent túl éltem már! - Nem kell engem félteni, bár ha nem akarja, úgysem mondja el. De egyszer talán megtudom. Azért nem ártana tudni, milyen benyomást keltek. Eddig azt tapasztaltam, hogy jót, de lehet régen voltam magyar körökben, és nem úgy viselkedem, ahogy azt itt illő lenne. Vagy éppenséggel csak a varázslók közt mások a szokások, amiket én még nem ismerek.
A szobával kapcsolatban is próbálom megfogalmazni, ami történik körülöttünk, bár nem megy pontosan. De nem is vagyok teljesen biztos, hogyan működik. Az viszont biztos, hogy igazodik a hangulatomhoz, a hangulatunkhoz. Mégis kellemes marad a légkör. Vajon milyen lenne, ha egy szomorú és egy nagyon vidám ember tartózkodna itt?
Sárának bólintok. Ha egyetért, akkor ő is valami hasonló megállapításra juthatott mint én. Ha nem is tökéletes, legalább van egy fajta elképzelésünk, az pedig, hogy ez egyezik, arra enged következtetni, hogy jó nyomon járunk a titok megfejtésében. Most azonban nem ezzel fogunk foglalkozni, mert Sára a képeit említi, s bár én örülnék, ha maradna és mesélne, ő felpattan és az ajtó felé veszi az irányt.Onnan még visszafordul, és válaszol. Én pedig mosolyogva nézem, ahogy az ajtófélfának dől, vigyorog és kacsint. Mire válaszolnék, már nincs sehol, így csak az ajtó hallja, ahogy elköszönök:
- 안녕! - még intek is, de aztán visszarántom a kezem, és megcsóválom a fejem, mégis miért csináltam ezt? A szoba közben megint olyan lesz, mint mikor bejöttem, én pedig neki fogok, hogy megírjam azokat a leveleket otthonra.

//Köszönöm szépen ^^//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 24. 00:15 | Link

Michelle
A Bagolyház folytatása.

Kicsit megkönnyebbülök, mikor azt, mondja, hogy Ő zavarban van. Mugli szülők nevelték. Nekem csak a nénikém és az unokanővérem mugli.
- Hát a kviddics csapatban vagyok cserefogó, de ezen kívül nemrég kezdtem el futni. De ha a bunyózás sportnak számít, akkor azt is szoktam - válaszolok a sporttal kapcsolatos kérdésére - És te tevékenykedsz valamiben? - kérdezem, miközben Ő a kutyuskáimat szeretné megsimogatni, akik ezt hagyják. Pár perccel később mind a négyen elindulunk a Lélek szobába, mivel az van a legközelebb. Közben az utunkba kerülő ajtókat 'bemutatom'. Mikor elérünk, a szobához kitárom az ajtót, és előreengedem őket. Az érkezésünkre a szoba új színt ölt. Az eddig kék helyiség lilává változik. Ehhez a szobához eddig még csak egy emlékem fűződik, mégpedig az, hogy Lídiával itt tervezgettünk a kiszökésünket a temetőbe. A fotelhez tessékelem az újdonsült barátnőmet, de mielőtt én leülnék, az ablakhoz ugrom, felhúzom a redőnyt és kinyitom. A meleg napsugarak cirógatják az arcomat, miközben egy kis szellő pedig megfújja a hajamat. Gyorsan odaülök Mich mellé és megmutatom, neki mik vannak a fiókokba.
- Én általában itt szoktam tanulni, mivel ez a legnyugisabb hely a kastélyban. Tankönyvön kívül semmit, sem kell hoznod, mert minden van itt - mondom, majd bizonyításképp kihúzom az egyik fiókot - Ha belépsz ide a szoba a kedvednek megfelelően változik. Mintpéldául most kékből lett lila. És még mit szoktál csinálni? Van hobbid? Esetleg szereted a Kviddicset? Majd játszunk egyet? Sajnálom, megint sokat locsogok. – kérek tőle elnézést és a pdlót kezdem bámulni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Kwan Michelle
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 79
Írta: 2014. április 24. 17:04 | Link

Gwen
A bagolyház után


Kiderül, hogy Gwen nem szokott sportolni, legalábbis nem rendszeresen, de azért a testét sem hanyagolja el, mert sok mindent csinál. A futás igenhasznos, bár én személy szerint nem szeretem, engem nagyon lefáraszt, még úgyis, hogy tulajdonképpen sportoló volnék. A kérdés természetesen visszajön, mire elbizonytalanodom. Persze, büszke vagyok az eredményeimre, de félek, hogy kérkedésnek fogja venni.
- Én… - kezdek bele, majd sóhajtok egy nagyot. Jobb az igazság, mint belebonyolódni egy hazugságba. - Ismered a műkorcsolyát? Ez egy mugli sport, bár ha jól tudom, akkor van valami varázslós változata is. Szóval; három éves korom óta korcsolyázom és hat éves korom óta versenyzem. Az eddigi legjobb eredményeim, a junior világbajnokságon elért első helyem és a nemzeti bajnoki címem, immáron szeniorként - mondom neki. Egy pillanatig csendben maradok és várom, hogy közölje, milyen nagyképű vagyok, meg hasonlók, de nem történik ilyen, aminek őszintén örülök.
Végül elindulunk a „körútra”, melynek keretében Gwen bemutatja nekem az iskolát. Igazából nem sok mindent jegyzek meg, de ez nem az ő hibája, hanem inkább az enyém. Egyszerűen nem megy az agyamba, hogy mi micsoda, mi merre van és minek mi a neve. Most nagyon úgy tűnik, hogy az életben nem fogok eligazodni az iskolában. A túra végén Gwen egy szobába vezet, amiről elmondja, hogy itt szokott tanulni, mert ez az egész épület legnyugodtabb helye. Hiszek neki, azonban, mikor megváltozik a fal színe, megrettenek egy pillanatra. Ahonnan én jövök, ez nem mindennapos, ott a fal olyan marad, mint amilyenre festették. Mindenesetre a lány után megyek, mert bunkóság lenne kint maradni.
Ő az ablakhoz sétál, hogy felhúzza a redőnyt, miközben én letelepszem az egyik fotelba. Megint sok kérdéssel halmoz el, meg egy kis magyarázattal szolgál arra, hogy miért is változott meg hirtelen a fal.
- Semmi gond - mosolyodom el kedvesen, mert igazából kezdem megszokni, hogy sokat beszél. - Hát, szeretek olvasni, zenét hallgatni, de mégis a balett a legnagyobb kedvencem. Eleinte szükség volt rá a korcsolya miatt, de most már azért járok, mert nagyon megszerettem. Nem is tudom, hogy mi lenne velem a korcsolya és a tánc nélkül - sóhajtok egyet. - Kviddics? Az a durva sport, amikor az emberek felé vaslabdákat ütögetnek? A kérdésedre a válasz; nem, nem szeretem, valahogy nekem túl durva. De ha egyszer kipróbálom, az nem árthat meg, így persze, szívesen játszom veled - bólintok rá az ajánlatára.
Utoljára módosította:Kwan Michelle, 2014. április 24. 17:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 24. 20:34 | Link

Nini.



 Napok. Már inkább hetek és én még mindig ott dekkolok Nina házában küszködve a talpra állással is. Az egyetlen hely, ahova a visszatérés.. inkább az ébredés óta benéztem, az is a Rellon körlet volt a tojásvadászatkor, de hát mire visszaértünk a házba, addigra már 38 fokos lázam volt. Megint. Hála az égnek, hogy a helyi gyógyszerek milliószor gyorsabban hatnak és segítenek, mint az átlagos, sima mugli megfelelőik, így állapotom is viszonylag gyorsacskán javult. A szepszis azért még mindig rendesen befolyásol, de a többi sebem, törésem, bántalmam szépen gyógyulgatott. Mai nap reggel felébredve az első alkalom volt, hogy nem kellett rögtön lehajolnom a lavórhoz kiadni a bevett tabletták, a vacsora gyanánt belém tuszkolt ételt és a gyomrom keverékét, bár a feeling ott volt. Sőt, egy másik sebem sem szakadt fel az éjszaka folyamán. Olyannyira megörültem mindennek, hogy a kötések kicserélése után már - 30 perc alatt - felöltöztem és lebaktattam a lépcsőn. Az mondjuk kisebb procedúra volt, de én se leszek már fiatalabb és egészségesebb. Döbbenet fogadott: a ház úrnőjét sehol sem leltem. Kiválóbb alkalom sem kellett, hogy személyem kisurranjon az ajtón a pirulák bevétele után a mankómmal a hónom alatt és irányba vettem a kastélyt. Minden olyan gondolatomat háttérbe szorítottam, amelyek levettek volna a lábamról, így az egész oroszországosdira próbáltam nem visszaemlékezni. Amikor meg mégis beugrott valami részlet, olyankor Ninára tereltem a gondolataimat vagy Kristófra, Leora, esetleg Mihaelre, akit fel kéne mindenképp majd keresnem. Lehet ő is már van olyan állapotban, hogy lábra álljon, bár magamból kiindulva azért ő sem fogja még néhány hétig röptében lelőni a varjúkat.
 Baromi okosan kitaláltam, hogy akkor én most a Rellon felé fogok szépen felmászni, pedig mire a kastély bejáratán beestem muszáj volt egyszer megállnom, mert alig kaptam levegőt. Nagyon reméltem, hogy most nem lesz megint seblázam, mert az igencsak kellemetlen és fájdalmas lenne, és nekem sincs kedvem hirtelen elájulni valahol. Biztos nagyot koppanna a fejem, ami így is minden áldott nap úgy lüktetett, mintha valaki folyamatosan egy kalapáccsal akarná darabokra zúzni. Nyögvenyelősen ugyan, de valahogy feltornáztam magam a toronyba. A mankókkal együtt, mégis teljesen egyedül. Út közben összeakadtam néhány elveszett lélekkel, a Rellon házszellemével még egy olyan 10 perc erejéig diskuráltunk is, de jelentősen senki nem jött velem szembe. A folyosón haladtam végig, a lábam segédei szorgalmasan és ütemesen csapódtak neki a padlónak kisebb visszhangot csapva ezzel. Nem is nagyon tudtam, merre megyek, csak mentem a saját orrom után mindenre gondolva - kivéve az életemre. Úgy zártam ki a fejemből, mintha egy ajtó 8 zárral választana el minket egymástól. Türelmesen haladtam előre, ám mint minden ember, egy idő után én is elfáradtam. Jó, ez az én számból nagyon ostobán hangzana mivel nem vagyok az a fáradós típus, de az én helyzetemben szerintem bárki más leragadt volna a bejárati csarnoknál. Találomra belekapaszkodtam egy kilincsbe, nyílt az ajtó és bent is találtam magam. Furcsa érzés öntött el - mintha otthon lennék. De hamar pontosan olyan dolgokba botlottam bele, amiket a mai nap folyamán el akartam kerülni. A szoba falai eleinte zöldes-kékes árnyalatot öltöttek, ám nagyon hamar a fekete-vörös kompozíció kezdett el uralkodni rajtuk. Vér és sötétség. Egészen olyanná vált az összhatás, mint Oroszországban. A dallam, amely felcsendült, szintúgy ismerős volt és ehhez a színhez, amely birtokba vette a falakat, nagyon is illett. Mankóim kiestek a kezeim közül én pedig hamarosan az kanapégarnitúra bal oldali fala mentén csúsztam le a földre. Szemeim egész elfeketedtek, az alattuk lévő hatalmas lila karikák rendkívül ijesztő benyomást sugároztak. Nem akartam tudomást venni róla, de mióta a szülőhazámból visszajöttünk sikerült veszítenem 5 kilót, lassan már inkább a hatodikat is. Nagyon hamar elöntöttek az érzelmek, az emlékek, Ginny, Ginger, Nina, Mihael, az oroszok, helyek és időpontok, félelmek, érzelmek, fájdalmak, kínok. Pillanatok, amiket nem kellett volna látnom. Vetettem egy futó pillantást a világomat tükröző falakra, melyen a vörös szín mintha tényleg vér lenne, szinte csurgott lefelé. Magam elé bámultam - be sem kellett hunynom a szemem, hogy újraéljek minden egyes pillanatot. Anélkül is sikerült.


Everybody wants to go the heaven, but nobody wants to die.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 24. 22:17 | Link

Déjv <3


    Na tessék. Épp csak elugrik otthonról az ember lánya – mert miért ne tehetné – és mire hazaér, a sebesült szíve választottjának már csak hűlt helyét találja. Na pont ugyanebben a cipőben cammogtam én is, miután egy kis séta után hazaértem és gondoltam, ugyan már, meglepem Davidet valamivel. Aha. MEGLEPNÉM, ha otthon LENNE. Megnéztem minden lehetséges helyen, amíg rá nem bukkantam a régi kötésekre. Természetesen a pumpa pillanatok alatt felment bennem, lévén a múltkori kiruccanásunk alakalmával egy jól szituált seblázzal értünk haza. De persze Davidnek ez mindegy, ő egy rohadt hős, aki mindent túlél és marhára biztos a dolgában. HÁT HOGYNE. Én meg abban vagyok biztos, ha feldobja a pacskert, akkor megölöm. Igen, hullagyalázás, jól hallottad.
    Sík ideg módjára kaptam magamra a kabátomat, meg a cipőmet és ahogy bokám engedte, siettem a kastély felé. Tulajdonképpen ötletem sem volt, hogy hol keressem, így némileg idegbetegen kaptam el egy-egy ember grabancát a folyosókon, hogy „most megmondod, hol van David, vagy a te májadat fogják rántani a következő vacsorához”. Talán ezt nem így kellett volna, de mindenesetre bejött, mert nagy nehezen eljutottam a Lélek szobáig, ahol már jártam párszor. Nagy levegőt kellett vennem, hogy ne berúgjam az ajtót, hanem finoman nyomjam le a kilincset. Belépve elég durva látvány fogadott, amit a hangulatom valamelyest megváltoztatott. A falak ismét zöldre váltottak, ezzel is jelezve, rellonos énem enyhén felkúszott az agyamig. A földre pillantottam és egy csapásra eltűnt szememből a szigorúság, ráadásul valamilyen különös oknál fogva a helyét melegség vette át. Oda sétáltam Davidhez és letérdeltem mellé, miközben reccsent egyet a bokám. Felszisszentem, de ennél tovább nem tartott, az utóbbi időben állandóan fájt, úgyhogy lassan az lett volna a különös, ha nyugalomban van. Így utólag be kell látnunk, hogy ez az oroszországi kiruccanás hülye ötlet volt, főleg ekkora túlerővel szemben. Kezemmel finoman végigsimítottam David arcán. Ramatyul nézett ki. Látszott rajta, hogy fogyott pár kilót, szemei pedig tartós kialvatlanságról árulkodtak. Összeszorult a szívem, ahogy láttam, mennyire össze van törve. Megviselte a múlt, ahogy az akciónk sem lendített sokat a helyzetén, ám az haladás volt, hogy többet nem fogják keresni.
- Bolond – csak ennyit mondtam, majd ha hagyta, akkor felsegítettem az ülőgarnitúrára, hogy fejét az ölembe fektethessem. A szoba színe szép lassan világosra váltott és mintha valami halk zene is megszólalt volna közben. Ha sikerült elhelyezkednünk, bárhogy legyen is, simogatni kezdtem David fejét. Éjszaka rémálmai vannak, azt hiszi, hogy nem hallom, de én is ébren vagyok. Érzem a belőle áradó feszültséget, ahogy látom is, a végkimerülésig hajszolja magát. Talán nem kellett volna utána jönnöm, de úgy éreztem, szüksége lehet rám. Bár együtt lakunk, ez nem jelenti azt, hogy éjjel-nappal együtt töltjük az időt. Ő a ház egyik felében, én a másikban. Beszélünk, ahogy a kaját és innivalót is én viszem fel neki, hogy ne kelljen lépcsőznie, de mintha lenne valami, ami mindkettőnket nyomaszt és nem mondanánk ki. Így mindig a fejünk felett lebeg, de mi csak némán várjuk a talán soha el nem érkező alkalmat, hogy beszéljünk róla. Haját finoman kisöpörtem szeméből és tovább simogattam, hátha megnyugszik és tud pihenni egy kicsit.
- Éreztem, hogy nem vagy jól, de hogy ennyire rosszul légy… Ne haragudj rám – nem is értem, miért kértem hirtelen bocsánatot, azt meg pláne nem, hogy miért jelent meg az a bűnbánó félmosoly az arcomon. Mielőtt elindultunk volna a pokolba, előtte ittunk a csárdában. Most már hivatalos, hogy részegen még a szokottnál is őszintébb vagyok, ugyanis nincs kontrollom megválogatni a szavaimat. Hibásnak éreztem magam abban, ami akkor történt és talán az is helytelen volt, hogy rábeszéltem Oroszországra. Annyi mindenért kértem most egyetlen mondatban bocsánatot, amit nem fogok tudni soha megfogalmazni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 24. 23:26 | Link

Ninim.



 A szobába belépve eleinte kellemes érzés kerített hatalmába, ám a szoba kisugárzása hamarosan a legutóbbi látogatója után átvette az enyémet, ami ugyebár végtelenül híres a jóról és a kedvesről. Az eddigi fehér és enyhén rózsaszínes árnyalatot követte az én álcázott sötétzöld-tengerkék keverékem és nagyon hamar csapott át a valódi színeimbe, amiket igyekeztem a leghátrább tolni az agyamba. Egy olyan részbe, ahol nem látható, ahol többé nem törhet elő, ahol el tudom pusztítani. Maga alá gyűrt az áradat, és hiába próbáltam kiutat találni, menekülési lehetőséget vagy egérutat nyerni, minden le volt zárva. Király. Nem sokáig voltam összezárva a gondolataimmal - hála az égnek - ugyanis nyílt az ajtó és bár nem pillantottam fel, a szoba falai megváltoztak, az eddigi zene is eleinte lassult majd elhalkult és egy másik csendült fel. A nyomasztó, fájdalommal teli képek halványulni kezdtek, a vér ízét a számban felváltotta a lány csókjának az érzete, az orrom megtelt a parfümjével és a természetes illatával. Imádtam. Sosem árultam még el neki, hogy mennyire szeretem a bőre illatát ahogy elkeveredik a azzal, amit reggelente magára fúj. Tökéletes kombó, hatásos, kábító és.. varázslatos. Ködös tekintetem a barna hajzuhatag viselőjének arcára emeltem, ám szemeim még mindig valahol a messzibe láttak, íriszeimnek alig volt köze a jelenhez. Egyik kezem a nyaka köré csavarta, míg másikkal az egyre jobban látszó csípőcsontomnál karolt át és segített fel a kanapéra. Igen, kicsit kényelmesebb, valóban. Ha kérte volna se tudtam volna megtartani magam ülő pozícióban, de nem hangzott el a szájából ez a kérelem. Hátam az ülőrészre döntöttem, egyik lábam fent a garnitúrán, a másik csak térdig volt - a többi lógott lefelé. Fejem az ölébe, kezeim valahol magam mellett és olyan szerencsétlenül éreztem magam. Én, a nagy David Bennett, a bunyós állat, az üldözött hős most úgy fekszik itt megtörve egy véla lány combjain, mintha háromszoros tusathasadáson ment volna keresztül 2 óra leforgása alatt.
 Reggelente imádkoztam általában, hogy Nina ne legye részese azon estéimnek, amikor bár szemeim csukva vannak, mégis fáradtabb leszek utána, mintha 24 órát skipelnék az ágyból.
- Nina. Ne kérj elnézést. Nincs miért. A démonjaim már csak idebent kísértenek. És Te segítettél elkergetni.. megölni őket. Hálás vagyok érte. Arról nem is beszélve, amit értem teszel. Én..
 A kellő résznél egyik kezemmel a fejemre mutattam, majd visszahanyatlott a berendezésre. A lány érintése egyre jobban megnyugtatott, a fal színei most sötétkékre változtak és világos barnára. Passz, hogy ez mit jelent, de kellemes összhatást kelt - főleg ezzel a zongora darabbal, amit épp hallunk.. Itt az idő. Nem tudom még, hogy bele fogok-e halni a sebeimbe, elájulok-e akkor, amikor Õ nem lesz velem, esetleg a szepszis visz el.. De tudnia kell valamit.
 A szoba megérezte a hangualtváltozást, most egész kellemes bordóra váltott át majd világosodott ez a szín, majd halkan indult be a dal is. Hátamra fordultam, így alulról tudtam Nina szemeibe nézni. Teljesen idiótának fog titulálni, de minimum őrültnek nevez és a seblázamra fogja az egészet. Homlokomra emeltem a tenyerem, de nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Egy pillanatra oldalra döntöttem a fejem megforgatva a szemeim felkészülve valamire. Az életben nem mondtam én el valakinek, hogy.. szeretem. De idő közben lassan beleitta magát az életembe a haja tapintása, a tökéletes mosolya, a harciassága és a makacssága, a szemei, kezei érintése, bőre bársonyos tapintása, az értelmessége.. az egész lénye. Vettem egy mély levegőt és akkor hajrá Bennett, tiéd a szó.
- .. Én.. nem az vagyok, akit szerethetnél. Többek közt hatalmas orrom van, szeretem a hosszúra nőtt hajam, úgy nézek ki, mint egy holdkóros tele sebekkel, most épp szepszissel küszködve, seblázzal, rémálmokkal.. Selejtes vagyok, de már akkor az voltam, amikor megszülettem. Bajba kevertelek Téged is és Mihaelt is, mindannyiónkat, verekedős típus vagyok és egy senki. Senki. De ez a senki.. Valahol út közben beléd szeretett.
 Beszédem alatt szívem egyre gyorsabb ütemre diktálta a vénáimba az éltető folyadékot, mellkasom is szaporábban emelkedett-süllyedt. Eleinte Nina szemeibe néztem egyenesen, ám mikor magam kezdtem jellemezni,akkor elfordítottam róla. Az utolsó 5 szó előtt pedig felültem, hajamba túrtam, sóhajtottam és újfent azokba az íriszekbe nézve tettem pontot a mondatomra, amelyekbe rendszerint eltévedek. Mintha egy színtiszta óceánba úsznék egyre mélyebbre és mélyebbre távol a valóságtól és a múlttól, ami minden nap felkúszik a hátamon, felállítja az összest szőrt a testemen és megkocogtatja a vállam.

Chet Faker - I'm into you (hashtag)
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. április 24. 23:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 24. 23:42 | Link

Michelle

Kicsit elgondolkodok ezen a sport dolgon. Ő már versenyeket is nyert én meg, csak cserejátékosként játszok és futni járok. Ekkor eszembe jut, hogy nem válaszoltam a kérdésére.
- Igen ismerem a műkorit, néha szoktam is menni, de nagyon béna vagyok. Inkább a snowboard felé hajlok – mosolygok rá kedvesen, és már indulunk is a körutunkra.
Megmutattam neki a kastélyt, majd a Lélek szobában fáradtan ülök le az egyik fotelbe. Eddig nem tűnt ilyen nagynak a suli, de talán a fáradság abból fakad, hogy Mich-nek fél órába telt mire kirángatott a könyvtárból, ahol sokáig köröztem a polcok között. Említettem már, hogy imádom a könyveket? És az olvasást. Mikor mindketten kényelmesen elhelyezkedünk, elkezdek kérdezősködni a hobbijairól.
- Mi a kedvenc könyved? – kérdezem. Engem minden könyvvel kapcsolatos dolog érdekel. Ki mit olvas, szere, ajánl. Mindent szeretnék tudni a könyvekről és nem, csak azért mert a nénikém író. A legjobb könyveket mégis Ő írja. Nagyon szeretem a stílusát. Ahogy keveri az izgalmat, a romantikával és a fordulatokkal. Egyszóval imádom. Én vagyok a legnagyobb rajongója, mivel a lánya olvasás helyett a fiúkat és a bulizást választja. Utána válaszol a kviddicses kérdésemre is. Nem annyira szereti, mint én, de azért szívesen játszik velem – Rendben akkor majd egyszer. Legalább segítesz felkészülni a Rellon elleni meccsünkre. Most először fogok játszani. Megbeszéltem a rendes fogóval, hogy beszállhatok helyette. Ki szeretném próbálni, hogy egy igazi mérkőzésen milyen vagyok. Tudod eddig még nem nagyon volt alkalmam játszani, csak a bácsikámmal és a keresztapámmal – kedzek el megint beszélni - Remélem nem baj, ha megkérdezem, hogy milyen a családod? Úgy értem milyenek a szüleid vannak-e testvéreid? Meg ilyenek – Remélem nem hajóztam veszélyes vizekre. Lehet, hogy Ő sem szeret beszélni a családjáról. Talán nem sértődik meg.
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. április 24. 23:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 25. 22:21 | Link

Déjv <3

    Nagy nehezen felsegítettem Davidet a kanapéra, de éreztem, hogy fáj neki minden mozdulat. Nem is haboztam sokáig, szinte rögtön simogatni kezdtem a fejét, ráadásul a Napot megszégyenítő melegséggel a szememben. Másik kezem óvatosan karján nyugtattam, ezzel is vigyázva rá. Talán kívülállóként ez anyai gesztusnak tűnhetett, ahogyan az egész jelenet is, de a legkevésbé sem volt az. Ezek a gyengéd érintések többet értek ezer szónál is, hiszen érzékiek is voltak a finomságuk mellett. Aztán ki is bukott belőlem egy bocsánatkérés, amit személy szerint jogosnak éreztem. Így látni Davidet elég nehéznek bizonyult, főleg azért, mert valahol mélyen tudtam, hogy én sodortam ebbe a helyzetbe. Én és az ultimátumom. Utána voltunk, igaz, de engem mardosott a bűntudat, hogy tulajdonképpen én amortizáltam le a makacsságom következményeképp. A válasza rángatott vissza a jelenbe, ahol is épp… Hálás volt nekem? Felemeltem fejem és a szemközti falra néztem, majd utána vissza rá. Nem éreztem igaznak és nem azért, mert nem így gondolta, hanem azért, mert én nem így gondoltam. Az utolsó megkezdett mondat igazából elkerülte a figyelmemet, annyira meglepett a reakciója.
- Szeretném, ha eltűnnének… - suttogtam neki és nagyon nehezemre esett, hogy ne nyomjak egy puszit a homlokára. Annyi férfi járt már az életemben… Mindegyik akart tőlem valamit, én viszont semmit sem, így kidobtam őket úgy, ahogy megérkeztek. Esélyük sem volt bizonyítani, hogy komolyan gondolják-e, amit mondanak nekem, vagy éppenséggel olyan szintre lépni, amit csak minden nőtől akartak. Aztán voltak jelentős állomások. A halálos beteg Lucas, akinek már csak pár napja lehetett hátra és akivel két évig voltam együtt. Ott van a végtelenségig idegesítő és idegtépő Olivér, akit bármennyire is belefojtanék egy kanál vízbe, nem teszem, mert (lehet) negatív értelemben, de fontos lett. Đomi is ott volt, de vele egyszerűen nem ment. Persze a korkülönbség is elég nagy volt, de azt hittem, áthidalhatjuk, ahogyan ő is. Aztán nem lett belőle semmit. Az egyik legmeghatározóbb mégis Mihael közülük, akivel érthetetlen módon annyira egy hullámhosszon voltunk és vagyunk még most, hogy ezt megírni sem lehetne jobban. Félszavakból értjük egymást és minden működhetne, ha éppenséggel nem csak barátok lennénk. Nem is vágyunk többre, sosem tettük. De aztán egyszer csak berobbant az életembe David minden baromságával és elviselhetetlen szokásával együtt, a makacsságával, a lendületével, a sármjával, az eszével és az összes érzésével. Vele is kiegészítjük egymást, de ez egészen más, mint eddig korábban. Itt valami egészen különös kapocs van, amit nem mertem soha feszegetni, mert féltem, talán ő máshogy érez, ahhoz pedig a büszkeségem túl nagy, hogy elmondjam az érzéseimet.
    Egyszer csak elkerekedtek szemeim, kissé szétnyíltak ajkaim és döbbenten hallgattam a szavakat. Annyira sokkoltak a hallottak, hogy hagytam felülni Davidet és csak igen lassan követtem a tekintetemmel. Minden információmorzsa, a magáról kialakult vélemény, mintha képtelen lenne feldolgozni az agyam. Zavarodottan fürkésztem a fiú tekintetét, még akkor is, mikor kimondta az utolsó mondatot. A szívem olyan gyorsan kezdett kalapálni, hogy attól tartottam, kiugrik a helyéből és rohanni kezd, ki a világból. Köpni-nyelni nem tudtam, tekintve, hogy nekem sosem vallottak még így szerelmet, főleg azzal az apró ténnyel megtoldva, hogy én azt viszonoztam is. Mint valami sült hal úgy bámultam rá, valamiféle értelmi fogyatékos szintjén kattogtatva az agyam, mégis mit mondjak. Annyi mindent akartam. Hogy amit mondott, az hülyeség, mert ő a legtökéletesebb, főleg nekem, hogy mennyire szeretem és mióta, arról nem is beszélve, ami a szívemet nyomja. Mert volt egy titkom, de hallgattam róla, mint a sír. Mikor már végképp éreztem, hogy kezd kínos lenni a csend, szavak híján kezemet az övébe kulcsoltam, puszta időnyerés céljából. Nehéz dolgok ezek.
- Tudod… Van egy lány, akit mindenki tökéletesnek hisz. Képzeld, nem az… - mondtam gúnyosan, de közben sütött belőle, hogy így is gondolom. - Ami pedig a legkülönösebb, beleszeretett egy Senkibe – azzal közelebb húzódtam hozzá és ajkaimat övéire tapasztottam. Nem voltam követelőző, vagy sürgető, sokkal inkább lassú, mint aki ki akarja élvezni minden pillanatát, mielőtt felébredne. Egyetlen ember sem volt eddig, akinek ezt az oldalamat megmutattam volna, így nyilvánvalóan kicsit idegennek hathatott, főleg az egyes szám harmadik személyben történő beszéd. Ha David engedte, akkor óvatosan, de kezeim nyaka köré csúsztattam, lábaimat pedig pofátlanul átvetettem övéin. Nem ültem rájuk, mert tudtam, hogy fáj neki, de a feeling így is megvolt, hogy az ölében tart. Fejemet nyakába fúrtam és nem engedtem volna el a világért sem.
- Egyébként tudsz róla, hogy iszonyat szexi így a hajad? Le ne merd vágatni… - játékos fenyegetés volt ez, de ő nyilván érthette. Nem véletlenül mondtam ezt és így. Végre valahára az enyém lehetett az illata, az érintése és ami eddig sosem számított, most pedig mégis olyan fontos lett: a szíve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kwan Michelle
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 79
Írta: 2014. április 26. 00:41 | Link

Gwen

Mosolyogva bólintok, mikor közli, hogy neki a hódeszka jobban bejön. Van ez így, nem vagyunk ugyanolyanok, unalmas lenne az a világ, ha minden egyformák lennénk, valamint túl sok lenne a konkurens versenyző a versenyeken.
- Hidd el, csak gyakorlás kérdése az egész - mosolygok rá. - Amikor én léptem először a jégre, akkor nem csináltam mást, csak estem és keltem. Ha láttál volna, meg nem mondod, hogy tizenkét évvel később junior világbajnok leszek. Egyébként a hódeszka is egy jó sport, bár én a sít jobban szeretem. Tudod volt Koreában egy Téli Fesztivál nevezetű esemény, amin meg lehetett nézni mindenféle sportot, akkor próbáltam ki ezt a kettőt is.
Immáron a Lélek szobában teszi fel a kérdést, mely a kedvenc könyvemre vonatkozik. Ezen elgondolkozom egy pillanatra. Valahogy erre még nem gondoltam. Tudom, ez bután hangzik, mert mindenki gondol ilyenekre, de én komolyan nem. Valahogy a versenyek és az edzések mellett sosem tűnt fontosnak, hogy ilyeneken törjem a fejem, lényegesebb volt a gyakorlás és a felkészülés.
- Igazából nincs kedvencem - gondolkodom el hangosan is. - Tudod szeretek olvasni, leginkább romantikus-fantasztikus témában, de kedvencem nincs, mert… mert nem tudom. Szerintem nincs olyan, hogy egy iromány jobb vagy rosszabb a másiknál - vonom meg a vállam, bár így kimondva iszonyatosan hülyén hangzott, de ezt gondolom, nem fogom titokban tartani, vagy szégyellni, mert nincs rá okom. - És neked mik a kedvenceid? - küldöm vissza a feladónak.
- Ó, akkor sok sikert, biztosan legyőzitek őket, majd megyek szurkolni, ha lehet, és te is nagyon ügyes leszel, én tudom. Ha megengedsz egy tanácsot; a legfontosabb az, hogy nyugodt maradj, bármi történjék is. Ez olyan, mint mikor elesel egy ugrás után, nem szabad szétesned, fel kell állnod és folytatnod. Egyébként milyen a csapat? Jó a hangulat? Jól kijössz a csapat többi tagjával? Szerinted ki a legjobb játékos, mármint az Eridonban? - zúdítok rá én is egy kisebb kérdésáradatot, mire kellemes mosoly kúszik az arcomra. Lehet, mégis van alapja annak, hogy mi egyházba kerültünk, úgy néz ki, hogy van bennünk valami hasonló.
Mikor a családomról kérdez, hirtelen kiegyenesedem. Sejtettem, hogy felmerül az a kérdés, de nem hittem, hogy ilyen hamar, már az első beszélgetések során. Persze, a diákok kíváncsiak egymás családjára, de akkor is.
- Hát, mostanában költözünk Magyarországra, eddig Szöulban laktunk, de egy… - nem, nem vagyok képes elmondani, még nem -… egy sajnálatos incidens miatt el kellett hagynunk az országot. Semmi komoly, nem öltünk embert vagy hasonló, csak anyának szüksége volt a hazájára és a szüleire, ennyi. A te családod milyen? - kérdezek vissza.

 
Utoljára módosította:Kwan Michelle, 2014. április 26. 01:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 27. 13:33 | Link

Michelle

Elmondja, hogy Ő milyen volt az első edzésen. Ezen egy picit elmosolyodom, de nem azért mert ki akarom nevetni, csak egy kicsit magamra emlékeztet. A síléceket jobban szereti, mint a hódeszkát. Ezt meg tudom érteni, mert a deszka az egy kicsit nehezebb. Könyvekkel kapcsolatos kérdésemre is szívesen válaszol, majd érdeklődik az én kedvenceim felől.
- Hú, ha én most elkezdeném neked sorolni őket, akkor holnap estig is itt lennénk, de a három legkedveltebb az a Harry Potter, a Bábel, és a Tündérkrónikák. Amúgy én is a misztikus-romantikus könyvek kedvelői vagyok, meg amiket a nagynéném ír.  És te nem szoktál írni? Én néha-néha, de inkább dalokat – válaszolom fellelkesülve. Imádok a könyvekről beszélni. Vagy elmítettem ezt már? Na, mindegy – A zenékkel, hogy állsz, és a filmekkel? – kérdezgetem élénken.
Sok sikert kíván az első mérkőzésemhez, amit egy hatalmas mosollyal hálálok meg. Már csak két-három hónap van vissza, és én eddig nem izgultam még soha.
- A csapat nagyon jó – kezdek neki egy hosszú monológnak – Ginnie szuper CSK és nagyon jó edző. A barátnőm Elena király őrző. A terelők, Anabell és Caius nagyon erősek. A hajtóknak nagyon jó a csapatmunkájuk, és Ashley az egyik legjobb fogó. Kár, hogy te nem játszol. De a Rellon csapata is nagyon erős.
A családjával kapcsolatban csak annyit mond, hogy Szöulból jöttek, és egy incidens miatt költöztek ide. Egy, számomra kényes témáról kérdez, de mit vártam?. Ha én szeretnék tudni a családjáról, természetes, hogy Ő is. Szemi és Sziszi hangos ugatásba kezdenek, amit megértek. Nekik sírtam el kiskoromban a bánatomat, és Ők segítettek nekem felállni. Ha, nem támogattak volna, akkor biztos még az a kis nyuszi lennék aki voltam. Tudom, Ők csak kutyák, de nekem az első barátaim.
- Nyugodjatok meg – szólok nekik, és engedelmeskednek, majd felugranak a kanapéra és lefekszenek. Sóhajtok egyet, majd belefogok a mesélésbe.
- Én igazából a bácsikámnál és a nénikémnél lakom, mert anyáék már rég meghaltak. Az unokatesómmal nem jövök ki valami jól, ami az én hibám. Ha nem lennék boszorkány, akkor még mindig szeretnénk egymást – ezeket mesélve eszembe jut, hogy mindig én védtem meg  a barátnőivel együtt és Ők csak kihasználtak. Ha, valami balhéba keveredtek, én felvállaltam helyettük.
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. április 27. 13:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Kwan Michelle
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 79
Írta: 2014. április 27. 21:31 | Link

Gwen

Gwen a könyvekkel kapcsolatos kérdésemre mutatja a leglelkesebb reakciót, így mosolyogva hallgatom végig, ahogy a kedvenc olvasmányairól beszél. Mondjuk nem meglepő, neki ez az a téma, amiről mindig, mindenhol tud beszélni, úgy, mint nekem a korcsolya.
- Nem - rázom meg a fejem, miközben átkarolom a lábam. - Nem szoktam írni, maximum fogalmazásokat irodalomra. Tudod, még sosem próbálkoztam vele, mármint az írással, az edzések mellett nem nagyon van időm ilyesmire - mondom, és reményeim szerint megérti, hogy miért van ez így. Egy élsportoló élete nem csak abból áll, hogy eljár a versenyekre, meg alkalomadtán egy-egy edzésre, nem, a mi életünk ennél komolyabb, tele van felelősséggel. Gwen minden bizonnyal nem tudja, hogy milyen teherrel jár az, ha az ember kiáll a pályára egy adott ország színeiben. Lelkileg nagyon nehéz, mert egy ország szurkol azért, hogy jól teljesíts, ha rontasz, akkor több millió ember csalódik benned.
- Zenék? Hát, igazából klasszikusokat szoktam hallgatni. Szakmai ártalom - vonom meg a vállam. - Filmek tekintetében sem vagyok valami informált, hogy őszinte legyek. Inkább koreai sorozatokat szoktam nézni, mivel a mostanában készült filmek nagy része olyan sablonos. Szinte mindegyik ugyanarról szól, csak más köntösben - mondom ki őszintén a véleményemet.
A kviddicses kérdésemre is lelkesen válaszol, sőt, bemutatja nekem az egész csapatot, ami akár jól is jönne, ha a nevekhez arcokat is tudnék párosítani, azonban ez nem nagyon sikerült, így csak mosolyogva bólogatok.
- Szerintem nem kár, tudom magamról, hogy biztosan nem lennék jó játékos. Én nem vagyok az a harcos, én inkább művészlélek vagyok. Értem, akkor szerinted két erős csapat van. És a többiek, róluk mit gondolsz? - nézek rá érdeklődve, mert mindig érdekel, hogy az emberek miként vélekednek az ellenfeleikről. Valahogy ez a vélemény árulja el nekem, hogy az illető mennyire sportember.
Amikor a családjáról kérdezek, a kutyái megint megugatnak, mire összeráncolom a szemem. Ez most komoly? Ha valaki valami rosszat kérdez, vagy csak közelebb megy hozzá (és ismeretlen a lány számára), akkor az állatai egyből rátámadnak a „zaklatóra”. Na jó, rá nem támadnak, de akkor is, ha valaki fél a kutyáktól, akkor biztos, hogy ezer méterre elkerüli a lányt, pedig nem rossz társaság. Ha olyan viszonyban lennénk, akkor biztosan tanácsolnám neki, hogy hagyja a szobájában őket, de nem teszem, mert nem vagyunk olyan viszonyban, így csak hallgatom, ahogy a családjáról beszél.
- Sajnálom a szüleidet - mondom, mert tudom, hogy mit érezhet, de ezt ő nem is sejtheti, mert az előbb nem árultam el neki semmit apáról és a szívrohamról. - Ezt nem értem. Miért rontana a viszonyotokon, hogy te boszorkány vagy?

Utoljára módosította:Kwan Michelle, 2014. április 27. 21:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 30. 15:55 | Link

Ninim.




 Nem tudom mit akartam bizonyítani mindezzel az eljövetellel. Annyi minden zsongott a fejemben, annyi sok dologtól szerettem volna megszabadulni a lehető leggyorsabban. De főleg a fájdalomtól. Attól, amelyik olyan lassan öli meg az embert, mint az éveken át tartó mérgezés, amelyet egy hátsó szándéktól vezérelt közeli barátunk tesz bele folyton abba a kávénkba, amit minden reggel felvisz hozzánk. Évek óta ilyen lassan ölő méreg keseríti meg a napjaimat, csepegtet az óráimba olyan pillanatokat, amiket egy ember hirtelen sokktól nem tudna elviselni. Minden áldott nap, hajnali négytől kezdve a következő éjfélig küszködök azon, hogy ne roppanjak össze, hogy bírjam még szusszal és erővel. Hogy ne adjam meg magam. Lassan pedig az a szoba, ahol hetek óta Nina is segít ebben a harcban olyan kegyetlenül hatott. A lány sem volt otthon, hogy elkergesse a démonokat az ágyam mellől, amelyek ott várnak rám tenyerüket dörzsölve, kéjenc vigyorral a pofájukon csak arra várva, hogy végre azt mondjam: elég volt. Közel voltam hozzá. Sosem hajlottam még ennyire a dologra, hogy beadjam a kulcsot és véget vessek ennek az életen át tartó rémálomnak. Aztán megjelent Nina az életembe a makacsságával, a kitartásával, az andalító mosolyával és azzal, hogy bízott bennem. Tudta jól, hogy nincs esélyem, láttam rajtam azt is, hogy nagyon az utam végézhez értem. Mégis beengedett a házába azon az éjjelen, mégis győzködött a véleményem ellenkezőjéről. Lehetett bennem valami, ami nagyon a kedvére tett de sosem fogja megtudni, hogy nekem az életet jelenti most már. Mindezen dolgával együtt, a szertelenségével és a reggeli szexin kócos hajával tartotta bennem a lelket. Nem engedte, hogy beadjam végleg a törölközőt és addig elment, hogy a szülőhazámba követett. Próbáltam nem a tudtára adni, de eleinte a támaszom volt, később a szövetségesemmé vált. Mostanra pedig egy olyan fénnyé az életemben, amit képtelen lennék elengedni. Az én fekete, sötét és sivár világomba csak néha lehet látni egy-egy pislákoló póznát, ám mihelyst alá érek már el is alszik - és aztán csak a sötétség. Ez a lány viszont maga volt a napfény. Elvakított, fel kellett emelnem a kezem ahhoz, hogy lássak tőle, mert a szemembe sütött. Más világot kezdett jelenteni, mint anno Elizabeth, bár az ő világossága volt eddig a leghosszabb ideig tartó. Nináé más érzéseket ébresztett bennem. Sikerült elhitetnie a lényemmel, hogy velem marad, hogy nem csak pillanatnyi és időleges, hogy a halálba is követne.. Megtette. És lassan megszokta a szemem a fényt, már nem félt kibújni a rejtekhelyéről az énem. Beszélgettem vele, meghallgatott, magához ölelt és nem engedett el, nem hagyott magamra. Amitől már majdnem két éve tartok, az most szép lassan beleitta magát a reggeleimbe. Volt valaki mellettem, aki azokat fogukat vicsorgató démonokat elkergette minden áldott nap, aki óvott a sérelmektől, a negatív és önmarcangoló pillanatoktól. Aki velem volt. Nem éreztem magam többé magányosnak. Az üresség, amit Beth hagyott bennem kitöltetett. És pontosan ez volt az, amitől nagyon rettegtem, jobban, mint a saját életemért. Nem akartam ezt.
 Felsegített a padlóról, én meg mint valami darab rongy, hagytam, hadd csináljon velem, amit akar. A kanapé volt a következő állomás, ahova a testem elért majd éreztem azokat a kezeket a hajamat simogatni, amelyek az utóbbi időben boldogsággal áldottak meg. Hangulatom az eddigi gyér és véresről váltott át egyre nyugodtabbra, ahogy meghallottam a hangját.
- Már megtették.
 Hálás voltam, hogy a megkezdett utolsó mondatom figyelmen kívül hagyva válaszolt - akár direkt tette, akár nem. És akkor beütött. Tudtam, hogy most kellene neki megvallanom mindazt, ami már napok óta a fejemben kering kiszorítva a véres és kínnal együtt járó dolgokat.
 De mégis ki vagyok én és hogy jövök ahhoz, hogy belepiszkítsak az életébe? Hisz szép karrier áll előtte, kivételes egyéniség és varázslatos szépség párosul a karakterében és én mit tudok felmutatni, mit tudnék én nyújtani neki teszem azt Olivérrel, de még akár Mihaellel szemben is? Nem jövök gazdag családból, nem volt pénzes bácsikám, aki a halálakor rám hagyott egy kisebb vagyont de még csak családom sincsen. Kviddicsben jó vagyok, varázspszichológia szakon tanulok és már magam sem tudom hányadjára buktam meg ismét a vizsgákon. De ellenben vegyük csak szépen sorjában, akkor ha ez nem, mi lennék? Két szóval le lehet jellemezni: menekülő gyilkos. Nem több. Egy senki. Egy idő után ajkaim szétnyíltak és áradtak belőlem az értelmetlen szavak, melyek olyannira ostobán hangzottak és nem mondtam velük semmit. Végül felültem az öléből, amit engedett, szemeim az övét keresték, mint egyetlen kapaszkodási pontot. Csak bámultam azokat a világosbarna íriszeit, tekintetem egyikről a másikra cikázott, mint valami mérgezett egér. Nem tudtam kivenni belőlük, hogy mit érez, mire gondol, mit vár. Átfutott az agyamon a legilimencia, de nagyon gyorsan le is szidtam magam gondolatban, amiért egyáltalán felmerült bennem ez a dolog. Sóhajtottam egy nagyot, nyújtottam a pillanatot majd pillantáson megállapodott és elmondtam neki a mai nap 5 legértelmesebb szavát. Most láttam rajta a döbbenetet, íriszei kitágultak, jó, hogy a száját nem tátotta el hozzá - csak egy kicsit. Tekintetem lesütöttem, mint egy kisfiú, aki éppen most húzta ki a gyufát a szüleinél vagy szembesítették a saját, kicsinyes hazugságával. Arcom égett, mintha a kandalló fölé lenne tartva, szívem gyorsult és össze-vissza kalimpált amíg vártam a válaszára. De minek is várok rá, hisz tudom. Én magam sem választanám magam az ő helyében, főleg azzal megtoldva, hogy bajba és veszélybe sodortam az életét. Azóta pedig személy szerint én egyre jobban csak amortizálódok lefelé. Súlyomból veszítettem már vagy 8 kilót, minden régi ruhám esetlenül, ostobán és egyre jobban csak lóg a testemen; szemeim beesettek, a magas láztól pedig folyton csillogóak, alattuk pedig hatalmas olimpiai karikák árulkodnak az álmatlan éjszakáimról; és ne hagyjuk ki, hogy mankóval járok.
 Megfogta a kezem. Az eddig csukott pilláim nehézkesen tárták fel előttem a hely kinézetét ismét, ám nem emeltem fel őket Ninára. Ujjaim az övéibe kulcsoltam, egy hangyányit pedig megszorítottam a mindig finom és kellemes tapintású kezét. A felelete még egy kis ideig váratott magára, ám nem sokkal ezután az is elhangzott. Tekintetem és fejem még mindig kitartóan a szőnyeget fixírozta, és ahhoz a csókhoz muszáj volt kissé rásegítenie az állam alatt maga felé fordítani. Aortapumpám egyre gyorsabb ütemben diktálta vénáimba a piros folyadékot az alatt a csók alatt. Nem volt akaratos, sem követelőző, ellenben az egyik legérzékibb és legjobb volt. Ajkaink megtalálták nagyon hamar a közös tempót, gondolataim pedig csak és kizárólag Nina körül tudtak forogni. Végül mint minden jó, ez is abbamaradt, kezeivel átkulcsolta a nyakam de mégsem ült rám. Kétlem, hogy nagy súly birtokosa lenne a Rellonos, de a jobb combom bizonyára megérezte volna. Praclijaim a hátára csúsztak és úgy szorítottam magamhoz, amennyire csak tőlem tellett. Közben kellemetlenül konstatáltam, hogy a kissrác a gatyámban is határozottan megérezte a lány jelenlétét. Kissé volt csak kínos a dolog, de mit csináljak vele.
- Jah. Kompenzálja a hatalmas orrom, hm?
 Mosolyogtam bele az ölelésbe, ha meg már azóta kibontakozott belőle, akkor pedig a szemeibe. Olyan rég nem éreztem magam biztonságban, mint most, és volt határozottan egy katartikus élményem is = nem bírtam abbahagyni az idétlen vigyorgásomat. Utálok pedig felfelé görbülő vonalt rajzolni magamra, rendkívül torz megjelenést kölcsönöz az egyébként sem egy világszép arcberendezésemnek.
- Miért tetted? Miért ragaszkodtál annyira ahhoz, hogy elgyere? És honnan tudtad, hogy most itt vagyok? És..
 Annyi kérdés özönlötte el az agyamat, de meggondolni se volt időm, csak úgy találomra kiböktem párat. Végül számat elhúzva tekintetemmel a derekam felé böktem, nyilván érteni fogja a célzást bár neki is van szeme meg agya, nyilván már észrevette.
 Nem sokat vesztegettük és loptuk a napot ebben a helységben, arra jutottunk, hogy kényelmesebb visszaballagni - valahogy - a házába. Kezeimbe adta a mankót, ám nem tettem őket a hónom alá. Inkább átvetettem a jobb praclim a lány nyakán, és bár így muszáj volt valamelyest ránehezednem, ott volt a feeling, hogy közvetlen mellem van. Az ő karja átölelte a derekam ezzel is támogatva és az utunk nagyobbik részét csendben tettük meg. Mindkettőnknek volt min gondolkodnia, és nem hoztuk elő _a témát.
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. május 1. 11:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. május 1. 21:24 | Link

Michelle

- Az én kedvenceim a j-pop és a k-pop, de szeretem az amerikai, a magyar, a spanyol és egy kicsit a román zenét is - csacsogok tovább. Remélem, nem zavarja, hogy sokat beszélek - A filmekkel kapcsolatban pedig általában csak a Harry Pottert nézem. Annyira imádom, hogy kívülről tudom a színészek szövegét. Az egészet. Meg a könyvből is. Tudom ez már nagy megszállottság, de nagyon szeretem. Megfogott a karakterek jelleme. És te láttad? Esetleg szereted? És ha igen ki a kedvenced? Az animékkel és a mangákkal jóba vagy? Úgy értem szereted? - egészítem ki, hogy érthető legyek. Azt állítja, Ő nem lenne jó kviddicsben és inkább művészlélek.
- A művészettel kapcsolatban én csak énekelni és rajzolni tudok, de csak mangát. Mondjuk, az elsőbe nem vagyok biztos. Egyszer majdnem indultam a Megasztárba, de nem sikerült. - csak beszélek, és beszélek. A többi csapatról is kérdezősködik, amikre megint szívesen válaszolok - Szerintem a Rellon és az Eridon a legerősebb csapat, de szerintem mindegyik csapat magát tartja a legjobbnak.
A családommal kapcsolatos kérdésnél a kutyáim csaholni kezdenek. Mindig ezt csinálják, de mondtam már nekik, hogy ne tegyék. Mich furán néz rájuk, amit meg tudok érteni.
- Kérlek, ne haragudj rájuk, csak nagyon féltenek. Régen mindig nekik panaszkodtam és Ők nagyon sokat segítettek - felelek - Hát Kathleen úgy véli, hogy a mágia rossz és mindenkire csak a bajt hozza, de igazából azért haragszik rám, amiért én boszorkány vagyok, Ő pedig nem. Mondjuk a természete alapján Ő is lehetne boszi. Pedig miután megmentettem egy jó nagy veréstől nagyon jó lett a kapcsoltunk - nosztalgiázok szomorúan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Kwan Michelle
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 79
Írta: 2014. május 2. 17:10 | Link

Gwen

A kérdésemre elújságolja, hogy ő a „hazai” zenét szeretni. Erre csak illedelmesen bólintok, majd megvárom a következő szóáradat végét, mely a kedvenc könyveiről és filmjeiről szól. Olyan műveket mond, melyekről én maximum csak a plakátokról hallottam, de lehet, hogy még arról sem. Mondom, nem nagyon éltem eddig a jégpályán és a tánctermen kívül.
- Hát a koreai zenét elhallgatom, mert otthon más se folyik a rádióból - jegyzem meg viccesen, utalva arra, hogy mégiscsak Koreából jövök. - Azért annyira nem vészes ez az imádat, vagy mi. Egyébként nem ismerem ezt a filmet, hallani már hallottam róla, de még sosem éreztem különösebb késztetést, hogy megnézzem, esetleg elolvassam a könyv verzióját. Mangák? Nem - rázom meg a fejem. - Tudok ugyan egy picit japánul, de még sosem gondoltam rá, hogy képregényeket olvasgassak, legalábbis olyat, ami nem hazai. Tudod; a koreai manga a manhva, én ezek közül olvastam párat, de nem váltam rajongóvá - vonom meg a vállam.
Ezt követően elkezdi ecsetelni a művészetekkel ápolt kapcsolatát, mire mosolyogva bólintok. Nem lehet mindenki művészlélek, unalmas lenne az a világ, ha mind ugyanolyanok lennénk. Igazából el sem tudom képzelni, hogy mindenki pontosan ugyanazt szeresse, mint a másik.
- Biztos, hogy nagyon szép hangod van - mosolygok rá. - De… elmondod nekem, hogy mi az a Megasztár? - kérdezem félve; igazából olyan butának érzem magam, mert nem tudok ilyeneket. Persze, ötleteim vannak, de inkább nem tippelek, mert a végén még megsértem, amit igazán nem szeretnék. Bár, ha a gyanúm igaz, akkor ez a Megasztár egy énekesműsor lehet, pontosan úgy, mint az angoloknál az X-faktor.
- Nem haragszom, csak kicsit furcsa, de mindegy - legyintek, mert tényleg nem haragszom az állatokra, csak furcsának tartom a viselkedésüket, de ez igazából nem az én dolgom, hanem Gwené, ha neki így jó, akkor ki vagyok én, hogy beleszóljak. - Szerintem nem normális az unokatestvéred viselkedése. Miért haragszik rád olyasmiért, amiről nem is te tehetsz? Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor Anna és László azt se tudják, hogy létezik a mágia. Nekik azt mondtuk, hogy egy sima bentlakásos iskolába megyek - mondom, majd észbe kapok, hogy a lánynak fogalma sincs róla, kiket emlegettem az imént, így gyorsan adok egy kis magyarázatot. - Anna és Laci az unokatestvéreim. Tudod, nekik magyar apukájuk van, így nekik magyar a nevük is. Egyébként nagyon aranyosak, most 6 évesek. Ha szeretnéd, akkor egyszer mutatok róluk képet.
Utoljára módosította:Kwan Michelle, 2014. május 2. 17:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 18. 15:41 | Link

Évi


Reggel mikor felébredtem, tudtam, hogy sokat kell készülnöm. Mivel ma nincs tanítás, ezért úgy döntöttem - jó levitásként -, hogy minimum a délelőttöt áttanulom. Lementem a konyhába és ettem, majd felszerelkeztem csokival, sütivel. Visszamentem a szobámba, megfogtam a könyveimet, pergament, majd elindultam egy jó helyet keresni. Bebarangoltam a kastélyt. Az Északi-toronyba érve, kissé elfáradtam, de megláttam egy üres szobát. Beléptem. A többiek leírásából rájöttem, hogy ez a Lélek szobája, ahová, már régen elszerettem volna jönni. Mosolyogva beléptem. Ekkor a fehér falak napsárgává változtak, és kellemes dal töltötte be a termet, vagyis inkább a szobát. Lehuppantam egy kanapéra, arrébb raktam két párnát, és neki akartam látni a feladataimnak, amikor észrevettem, hogy nincs nálam penna. Bosszúsan körbenéztem, a szoba kezdett vöröses-feketés árnyalatot venni, de ekkor egy polcon megláttam a halomszámra lévő pennákat, ennek megörültem , így a szoba újra sárgán virított. Rögtön felkaptam kettőt, visszaültem, és nekiláttam. Bájitaltan könyvet lapozgattam, keresgettem a házi feladatra a megoldást.
- Végre megvan! - szólaltam meg, gyorsan felfigyeltem, remélve, hogy nem látott meg senki sem. Szerencsére nem. A nap már besütött az ablakon, amikor felnéztem a feladataimból. Hmm, ez egy elsős tananyag, azt hiszem. Nem emlékszem erre már. Ezen agyaltam, mikor egy ismerős - újabb szerencsémre, elsős - diákot pillantottam meg. Évit.
- Szia Évi! Te, miért jöttél ide? Tudnál ebben a kérdésben segíteni? Jól vagy? - halmoztam el a kérdéseimmel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 18. 16:20 | Link

Ma reggel, mikor felkeltem nem tudom miért, de olyan furcsa, morcos kedvem volt.  Nem tudtam mi van velem.  Mérges és közben aggódó is voltam. Este elég furcsa dolgokat álmodtam a családomról. Úgy döntöttem írok is nekik.  Gyorsan felöltöztem, lementem a konyhába valami harapnivalóért. Felmentem a bagolyházba és megírtam a levelet, aztán egy szép gyöngybagollyal elküldtem. Visszamentem a szobába, de még nyugtalanabb lettem. Megfogtam egy könyvet és elindultam a kastélyba.
-    Biztos találok egy helyet, ahol nyugodtan lehetek. - mondtam magamban.   Észre sem vettem, hogy átmentem az északi szárnyba. Lassan felmentem a toronyba.
 – Ha már itt vagyok, hátha van valami csendes hely. – mondogattam magamnak.  Ahogy felértem ott volt egy ajtó. Nem halottam, hogy valaki lenne ott. Benyitottam.  Meglepetésemre a szobába volt David.  Mielőtt köszönni tudtam volna egy csomó kérdést tett fel.
– Öö. Szia.  Hát. Én csak egy nyugodt helyet kerestem, ahol csend van .  Milyen kérdésben? Igen, persze segítek.  O. Igen jól vagyok. – mondtam.
 –  És te mit keresel itt? – kérdeztem vissza. Láttam, hogy az előbb sárga fal, most egy árnyalattal sötétebb lett.
-  Ez a Lélekszobája, ugye? – kérdeztem Davidtól és leültem.
 – Nos, akkor mi a kérdés?- kérdeztem. Próbáltam a figyelmemet lefoglalni  a kérdéssel és nem azon rágódni, hogy vajon van – e valami gond otthon vagy, hogy nehogy itt adjam ki a mérgemet.
Ami nem tudom miért van bennem.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 20. 06:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 18. 17:00 | Link

Évi


- Én csak tanulni szeretnék, azért jöttem ide. Ez a kérdés - toltam elé a könyvet - Köszi a segítséget.
Felnéztem a könyvből, mert a szoba elkezdett sötétedni. Összehúztam a szemöldököm.
- Mi a baj, Évi? Történt valami? - kérdeztem, majd felé fordultam, és elkezdtem figyelni. Ahogy jobban megnéztem, az arca riadt és szomorú volt. Én inkább meglepődtem, mert őt ilyennek azelőtt, még sosem láttam. Miután elbeszélgettünk, elővettem egy csokit, és nekiadtam.
- Tessék, vedd csak el. És...és ne gondolj rosszra! Írtál nekik baglyot? - nyugtattam, és érdeklődtem. Elgondolkoztam azon, hogy nekem is volt, már jó párszor, hogy a családomról álmodtam rosszakat. Kissé megborzongtam a legborzalmasabb miatt.
- Nekem is volt ilyenben részem, de inkább nem traktállak ezzel. Nem lehet, hogy csak feszült vagy? - kérdeztem, majd átléptem a pszichológus szerepébe, és próbáltam tanácsokat adni:
- Addig ne gondolj rosszra, ameddig nem jön meg a levél! Ha bármi rossz történt, akkor az igazgató úgyis elenged, hogy hazamehess, és a családoddal legyél! Bár, ha rossz történt, nem hiszem, hogy az utóbbi megnyugtat...
Rögtön elkezdtem magamban szidni magamat, hogy miért mondtam ezt ki. Remélem, hogy nem lett rosszabb a kedve. Próbáltam jó tanácsokat adni.
A jó sok beszélgetés közben vettem észre, hogy a feladataim nem készültek.
- Figyelj! Hozzuk ide a te könyveidet is, tanulhatunk együtt! Addig sem kell ezen aggódnod - mondtam az ötletemet. Gyorsan megfordultunk, bár Évinek is jó sok könyve volt.
- Rengeteg könyved van, tudod? - leraktam, vagy inkább ledobtam a könyveit. Nekiláttunk mindketten, kis csend telepedett le, a 'háttérből' halk zene szólt. Különös dallamok, amik kissé félősen, kissé vidáman csengtek. Újfent kirázott a hideg. Olyan melankolikus stílusa volt, mintha a vidámság csak egy álca lenne. A szoba színe szürkéssé vált. Hiába tűnt vidámabbnak, valójában nagyon rossz érzések dúlhattak benne, mert az én érzéseimet, nem is tükrözte szinte a szoba.
- Ne szomorkodj itt nekem! - megböktem, majd nevetni kezdtem. Elkezdtem vicceket mesélni, így a szoba színe barátságosabb lett. Ekkor a kezem ügyébe került a napló, amit még a faluban találtunk.
- Hé, gondolkoztál már azon, hogy ki lehetett a napló? Kié lehetett a láda? - kérdeztem, majd kinyitottam a naplót, amibe beleraktam a képet - Jó, tudom, hogy arra jutottunk, hogy egy sötét mágusé, de mi van, ha nem? És ki az a férfi a Czukrászdából?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 19. 09:59 | Link

Miután leültem, David megmutatta a kérdést. Szerencsére azt az anyagrészt szerettem, így a kérdésre rögtön tudtam a választ.  Lehet, hogy az arcomra volt írva, vagy nem tudom, de észrevette, hogy valami nincs rendben és rá is kérdezett.  Muszáj volt valakinek elmondanom. Nem tarthattam egész évben magamban.
-    Igazából.. – kezdtem bele – elégé rossz érzésem van. Álmomban haza mentem, és minden teljesen más volt, mint mikor legutoljára otthon voltam. Úgy érzem, valami baj van. Nem tudom, mit tegyek és elég mérges hangulatban vagyok. Pedig nem szokásom.  Nagyjából tudod, milyen vagyok. Mármint amennyire megismertél. A konyhában is nyugodt voltam és a kísértetházban is.   De, ez most valami más. – mondtam el a gondomat.  David meghallgatott és adott csokit.
-    Nem hiszem, hogy csak az lenne a gond, hogy feszült vagyok. Igen írtam nekik baglyot. Remélem tényleg, nincs semmi baj. - mondtam aztán leültem. David mondta, hogy inkább tanuljunk, hátha az megnyugtat.  Nem nagyon nyugodtam meg.  Egész végig csak azon járt az agyam, hogy mi lehet otthon. A legrosszabbra gondoltam, ettől nagyon elszomorodtam. David megbökte a vállamat, hogy ne szomorkodjak. Aztán elkezdett vicceket mesélni. Egy kicsit jobb hangulatom lett . Aztán előkerült a napló, amit a kísértetházban találtunk  és szóba került az a férfi aki figyelt minket.
-    Hát, valami sötét mágusé nem?!  Nem tudom ki az a férfi.   De szerintem vissza kéne mennünk a faluba. Ha az a férfi megint feltűnik, jobban megfigyelhetjük. Vagy nem tudom. Kábító átkot használhatunk, Mert, ha igen, akkor ha követ becsaljuk valahova elkábítjuk és lekötözzük és kikérdezzük, hogy miért követett.  – mondtam. Más ötletem nem is volt.  Egy kis időre így el is felejtettem az otthoni aggodalmakat.
-     Ha már be megyünk a faluba nem tudsz véletlenül egy bagolyboltot? Vennék egyet és akkor nem az iskolai baglyokat kellene használnom.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 20. 06:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 19. 10:36 | Link

Évi


Úgy érzem, hogy valamit nem mond el. Mi lehet az a nagyon rossz. MI lehet az a furcsa? Rákérdeztem:
- Milyen furcsaságról beszélsz? Mondj el mindent, akkor talán tudok segíteni - mondtam. A házimmal szöszmötöltem, gondolkoztam, hogy mivel tudnám lekötni a figyelmét. Kapóra jött, hogy Asztronómiából nem vagyok jó.
- Tudnál ebben segíteni? Ez is elsős anyag, csak, hát én nem vagyok belőle olyan jó! - mutattam felé az Asztrológia könyvemet - Szóval, ez a kérdés: Mi a két természetes holdja a Marsnak.
Ezután én is segítettem neki, mert én meg Átváltoztatástanból és Mágiatörténetből vagyok jobb az átlagnál.
- Lehet, hogy csak rosszra gondoltál álmodban - ugrott be ez az ötlet is, miközben, már a naplót lapozgattam - Igen... valami sötét mágusé... nekem is egyre jobban kezd ismerőssé válni, de nem tudom, hogy miért, és honnan ismerős.  A Czukrászdában történtek engem, személy szerint jobban megrémisztettek, mert az egy élő férfi volt, ezek meg, már szerintem nem is biztos, hogy élnek!
Évi terve a minket figyelő férfivel kapcsolatosan kissé túlságosan elragadott volt.
- Egy kicsit gondold át! Az sem biztos, hogy még ott van. Én nem akarok semmilyen balhét! Te még csak két átkot tudsz, hiszen még elsős vagy. De, ha gondolod én lemegyek veled a faluba, én már több átkot is ismerek, bár nem hiszem, hogy mi letudnánk győzni - szóltam előrelátóan. Megírtam a leckéimet, már csak egy levelet akartam írni otthonra. A lány újabb kérdést tett fel, amire válaszoltam:
- Bagolybolt? Hmm, ezen egy kicsit gondolkoznom kell - mondtam - Háát, azt hiszem a Boglyas téren van egy... Nekem nincs baglyom, szerintem jó az iskolai is, de te tudod, hogy szeretnél-e! Nekem nincs állatom, de egy macskának örülnék!
Ekkor eszembe jutott egy jó ötlet, ha, már úgy is harcos kedvében van, gyakorolhatnánk egy-két bűbájt.
- Ha végeztél te is a feladataiddal, gyakorolhatnánk néhány bűbájt.. na jó, amire gondolok egy átok, de nem kell miatta megijedni! Nem veszélyes! Nem lehet miatta megsérülni! Elég vicces, amit kipróbálhatnánk. Ismered már, a Petrificus Totalus-t? - nevettem fel, mert eleve tudtam, hogy ez egy vicces átok.  
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 19. 14:50 | Link

David megpróbált lebeszélni a "fogjuk meg a férfit" akcióról, de én nem hagytam magam.
- Jó. Ha te nem jössz elkapni majd elkapom egyedül. – mondtam mérgesen és felkeltem. Láttam, hogy a szoba színe, ahol én álltam, elsötétült. Tudtam miért van, de nem érdekelt. Már elindultam kifelé, amikor David mondta, hogy gyakorolhatnánk az átkokat. Belementem. Felajánlotta, hogy lejön velem a faluba. Ismert ott egy bagolyboltot.
- Szuper. Szerintem kezdhetünk is gyakorolni. El akarom kapni azt a férfit. - lelkesültem fel.  
– Ez a szoba úgyis átváltozik, amire szükségünk van. Akkor simán tud egy olyan szoba lenni, amiben tudunk gyakorolni. A  Petrificus Totalus az a sóbálvány átok. Ismerem. Egyik órán megpróbáltam. Megijedtem mikor vigyázzállásba eldőlt az egyik csoport társam. A tanár azt mondta jó volt. - meséltem. Kicsit lenyugodtam, a helyiség újra sárga színű lett. Aztán kivettem a pálcámat a táskámból.
- Itt a pálcád? Kezdhetjük?  - kérdeztem. Láttam, ahogy a helyiség kezd átalakulni. Már nem a tanulós szobában voltunk, hanem egy gyakorlóteremben. A figyelmemet a gyakorlásra szenteltem, kiürítettem az agyamból a gondokat.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 22. 09:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 20. 10:37 | Link

Évi


- Szerintem nem kell elkapnunk, csak beszélnünk kéne vele - nyugtattam a lányt. Felálltam, elővettem a pálcám. Szép, hosszú és egyenes volt. Nem olyan görbe, mint néhány társamnak.
- Itt van - válaszoltam.
- Igen. Az a jó, ha vigyázz állásban áll! - nevettem fel - Ürítsd ki a gondolataidat! Úgy könnyebb lehet.
Arrébb raktam a párnákat, felálltam, majd szórakozottan pörgettem a kezemben a pálcám:
- Jól van! Kezdhetjük! - mondtam - Te megpróbálsz engem eltalálni, míg én védekezem a Protego pajzsbűbájjal, majd fordítva. Ha 15 percig nem tudsz legyőzni én jövök. Utána pedig mindketten védekezünk, és támadunk is. Rendben?
Elkezdtük. Éppen, csak felemeltem a pálcám, már röppent is az első átok. Nem volt időm várakozni. Nagyon ügyes! Gyors reakcióval talán megúszhatom. Elugrottam, és a földre vetődtem. Kúszva elbújtam egy polc mögé. Kilestem, hogy hol lehet, de nem láttam. Valószínűleg elbújt ő is. Riadtan a hátam mögé néztem, mert nem akartam, hogy meglepetés érjen. Nem akarok sokáig egy helyen maradni! Úgy könnyű préda vagyok. Térden csúszva, átlopakodtam egy másik szekrény mellé. Innen megláttam, hogy ő az egyik kanapé mellett volt. Remélhetőleg, még nem vett észre. Egyre jobban élveztem a 'párbajt'. Beiratkozhatnánk párbajszakkörre, mert nem itt kéne párbajoznunk! Az biztos nagyon izgalmas! Véletlenül meglöktem a szekrényt, így az egyik könyv leesett. Magamban szitkozódtam, az ügyetlenkedésem miatt. Visszalopakodtam a másik szekrényhez, és figyeltem, hogy mi történik.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 21. 10:38 | Link

David elővette a pálcáját. Mondta, hogy a gondolataimat ürítsem ki a fejemből.  Megtettem, amit kért. Mindent kiürítettem a fejemből, az otthoni dolgokat legelőször.
- Először én támadok. –mondtam. Odaálltunk a terem két végébe. Elkiáltottam magam.
- Petrificus Totalus. –már repült is az átok. David éppen, hogy félre tudott ugrani. Közben én is elugrottam egy kanapé mögé. Kinéztem, Nem észleltem Davidot sehol. Láttam, hogy az átkom nem találta el, ezért nem is léptem ki a szekrény mögül, gondolkoztam, vajon mit kellene tennem most. Nem tudom hova bújt. Egyszer csak, mintha az egyik könyves szekrény mögött mozgott volna valami vagy valaki.
- Megvagy! –kiállottam diadalmasan.
- Locomotor Mortis –mondtam a lábbilincselő átkot ki. Kárvolt hangosan örülnöm, mert David éppen elugrott, de úgy láttam mintha eltalálta volna. Nem maradhattam a rejtekhelyemen. Tudta, hogy hol vagyok. Gyorsan egy szobor mögé bújtam be. Szerencsére elég széles szobor volt elfértem úgy, hogy takarjon. Ezután csak vártam.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 23. 12:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony