36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. március 31. 20:21 | Link

Omboczi Sára

Kell egy nyugodt hely, ahol megírhatok úgy egy tucat levelet. Egyet anyának, egyet apának. egyet Virágnak, egyet Boginak. És ez még csak a családom. De megígértem a koreai barátaimnak is, hogy adok magamról életjelet, amint "beilleszkedtem". Nos, hogy mennyire illeszkedtem be, azt még nem tudom. De találkoztam pár emberrel, és még élek, ráadásul, nem is érzem magam rosszul. Nem is tudom, miért tartottam én ettől a sulitól. Talán mert új, ismeretlen, és nem olyan, mint amihez szokva vagyok. Persze, még most sem szoktam meg, de úgy érzem, ezzel egyáltalán nem lesz gond.
Csak azzal, hogy kiigazodjak a szárnyakon, folyosókon emeleteken. Vajon meg lehet ezt szokni? Elkezdtem amúgy rajzolni egy térképet, amin bejelölöm mi hol van, hogy aztán szabad perceimben memorizáljam, és könnyedén eltaláljak bárhova, de még közel sem jártam mindenhol. Most pedig kéne egy helyiség, ami üres, kényelmes, fényes, és szép a kilátás... szóval torony. Ez egyértelmű volt, a kezdetektől, most pedig, hogy megmásztam nem tudom hány száz lépcsőt, már csak az érdekel, hogy leülhessek. De nem... A bagolyház, a sok huhogó miatt nem az igazi, aztán meg mindenhol termek, meg tanári szobák... Vajon ők hogy tudnak mindennap ide feljönni? Biztos van egy rövidebb út. Jó persze, nem olyan vészes, meg lehet szokni, csak... Huh. Végre egy üres szoba. Szép világos kék falak, csend és nyugalom. Kanapé. Megjöttem!
Nem is gondolkodom tovább, egyszerűen bevetem magam, a kanapéhoz sétálok, lerúgom a cipőimet, és elfekszem. Papírt, és golyóstollat veszek elő, előbb a családnak tudom le a leveleket, aztán jöhetnek majd a varázsló-boszorkány barátok. Rögtön neki is állok, és az első levéllel Virágnak néhány perc alatt végzek. Az utána következővel azonban megakadok a köszönés után és a számhoz kezdem ütögetni a tollat, miközben agyalok, mit is írhatnék anyámnak.
- Tök mindegy, mit írok neked! Így is, úgy is, aggódni fogsz! De könyörgöm Anya, már 18 vagyok!!! - bár a papír nem ért, de nekem kifejezetten jól esik, most vele veszekedni. Furcsa mód, hogy halk zene kezd szólni, én pedig lehunyom a szemem, és fészkelődök kicsit, hogy még kényelmesebben elhelyezkedjem. A levél rá ér... előbb kicsit pihenek...
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. március 31. 20:25
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 21:06 | Link

Rentai Bálint

Sára a szokásos nyugodt járkálását csinálta a kastélyban. Szeretett volna egy kedves kis helyet, ahova mindig eljöhet pihenni. A vázlatfüzete és a ceruzái helyett azonban most a fényképezőgépét vitte magával. Szeretett volna pár szép fotót csinálni, ha már rajzoláshoz nem talált megfelelő helyet. Éppen az arcához emelte a gépet, úgy nézte a folyosót. Így menetelve egészen más volt a világ, varázslatos. A lába elé ugyan nem nézett, de elesni nem esett el, nem volt béna. A kontyából kilógó, hullámos tincsek csak úgy szálltak körülötte, amikor oldalra is fordította a fejét. Mintha egészen máshol járt volna.
Azonban ebben az álmodozásban nem sokáig tudott elmerülni. Nézte az objektíven keresztül, ahogy szépen egymás után rakja a lábacskáit, amikor hirtelen kiabálás szűrődött ki az egyik szobából. Egy ideig állt, az ajtóra emelte tekintetét, majd felé és fordult. Csendben hallgatott, de semmi újabb kiabálás. Az előzőnek csak a lényegét vette ki, mintha valami családi dráma lenne. De nem, végül nem válaszol senki. Valaki magában beszél? Sára érdeklődően felvonja a szemöldökét.
Óvatosan nyit be a szobába, ahonnan halk zene szól, majd csendesen csukja be maga mögött az ajtót. Csak egy fiú van bent, aki éppen elfeküdt a kanapén. Körbetekintett a szobában, felcsillantak zöld szemei. Nagyon szép szoba, kellemes, nyugodt. Ezt még meg fogja látogatni, hátha itt tud majd nyugodtan alkotni. Már éppen ideje lenne, a támogatói és megrendelői kezdenek lázadozni, Sárát akarják, a művészetét. De egyelőre fényképész-módban van.
Közelebb sétál Bálinthoz, csendben leguggol mellé. Az arcához emeli a fényképezőt, állít az objektíven, hogy szép, éles közeli képet tudjon csinálni róla. Az arca, nagyon békés volt és nyugodt, a szempillái, a bőre színe. Tetszett Sárának ez a részlet, így katt-katt, képeket csinált róla sutyiban, olyanokat, amilyeneket ő szeretne. Ámulva nézte, milyen jól fog majd ez kinézni fotópapíron, közben kicsit még közelebb hajolt és a fényképező fölött nézte zöldjeivel Bálintot.
Egy kukkolónak érezte magát, de lekapni a pillanatot... abszolút megérte.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 19:55 | Link

Ombozi Sára - Boczi lány *-*

A zene egészen megnyugtat. Az jut eszembe, hogy a nagyiéknak tetszene ez a szoba, főleg, ha máskor is játszik ilyen zenét. Bár lehet inkább azon kéne aggódnom, hogy miért is kezd egy szoba, csak úgy, zenét játszani, de jól érzem magam, és nem tartok attól, hogy bármi veszély leselkedne rám. Pont emiatt, nyugodtan dőlök hátra, és hunyom le a szemem.
A gondolataimba merülök, és száz meg száz levelet fogalmazok meg magamban, tudva, hogy egyik sem az igazi, és hogy valószínűleg anyának csak néhány sort fogok írni, nem oldalakat, mint Virágnak. Elhatározom, hogy Boginak a hangul abc-t írom le, hadd örüljön, hogy "rajzolhat". Bár amilyen kis okos, úgyis tudni fogja, hogy azok nem vonalak... Mindegy is.
Visszatérnék gondolatban megint anya leveléhez, de ekkor valami megzavar a gondolkodásban. Egy fényképezőgép. Kattan, s bár szerencsére kikapcsolta a vakut az illető, azért még nem szép tőle, hogy engedély nélkül fotóz. Igaz, csukott szemmel nem látom, hogy valóban én vagyok-e az "áldozat", de ugyan ki más lenne? Igaz a termet is fényképezhetné... csak abban nem sok érdekes van. Nekem legalábbis, leszámítva, hogy hangulatosan van berendezve és olyan nyugodt. Volt.
Kinyitom az egyik szemem, hogy óvatosan szemügyre vegyem azt, aki megzavar. De először csak a fényképező gépet látom, amit a szeme elé tart. Aztán jövök rá, hogy melyik oldalról fotóz, és muszáj megszólalnom.
- A másik profilom előnyösebb - De közben már fel is ülök. Tudom, hogy az apró "pötty" a szemem alatt, nem tesz előnytelenné, de nekem akkor sem tetszik, mondhat bárki bármit, soha nem fogom szeretni. Főleg mert Virág Pötyinek csúfol miatt, bár ő meg van győződve róla, hogy ez egy kedves név... Még szerencse, hogy itt senki nem tud róla, hogy van egy húgom, aki beceneveket ad nekem. - Milyen géped van?
Az enyém még a bőröndömben pihen, de ha már felfedeztem minden zugot én is neki állok majd újra fotózgatni. Amúgy meg, lehet nem ártott volna bemutatkozni... De az is igaz, hogy ő sem azzal kezdte, hogy lefotózhat-e. Akkor meg... kvittek vagyunk, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 20:09 | Link

Rentai Bálint

Sára nyugodtan fényképezget, egészen addig, amíg a fiú fel nem pillant rá. Akkor a fényképező fölött átpillant. Zöld tekintetével nézi őt, egész közelről. Sóhajtott egyet, hiszen amint visszanézett, elveszett a pillanat varázsa. Hiszen Bálint már tudta, hogy fotózzák, így pedig nem ártatlan, nyugodt, természetes. Felveszi a jelleme azt a görcsös kis finomságot, ami szinte minden képen ott van. Sára nagyon nehezen bírja elviselni a beállított képeket, amikor az embereken látszik, hogy akaratlagosan állítják meg a pillanatot. Amikor pózolnak, az pedig a halála. Akármilyen népszerű is a fényképezésnek ezen ága, egész távol áll tőle. Minden képe természetes, elkapott pillanat, valós, érzelmekkel teli. Az élet, maga. Amiben élünk, semmi beállítás, semmi restauráció, semmi cicoma. Fintorog egyet, amikor Bálint a rossz profiljáról beszél.
- Ugyan már... amúgy is elmúlt a varázs. Nagyon békésen pihentél, látszott, hogy elgondolkodsz. Majd kapsz egyet a kedvencemből.
Rámosolygott, miközben a már leengedett fényképezőt megemelte és kicsit megforgatta, hogy értse, mire gondol. Ha már nem akart többet fényképezni, kimászott Bálint személyes teréből, kicsit távolabb guggolt tőle. Körbenézett a teremben és ismét mosoly szaladt az arcára. Igen, ezt a hangulatot kereste, ez volt az a hely, amire annyira várt. Nagyon sok helyet tűvé tett a kastélyban, hátha talál valami igazán nyugodt sarkot. Ha valami, hát ez az volt! Magában örömködött is, miközben a gépét nézte, ahogy a fiú a kérdését feltette.
- Igazából több van. Ez CanonEOS 600D, meg van egy csomó lencsém is. De ez az egyik kedvencem. - Mosolyodott el féloldalasan, majd újra Bálintra emelte tekintetét. - Te is szoktál fényképezni? Szereted?
Ez után a kérdés után lelkesen pislogott a fiúra. Nem gondolta, hogy ebben a suliban túl sok művészlélek van, hiszen nem konkrétan erre szakosodott. De ha valami, hát a művészet, a fényképezés, a festés igazán izgalomba tudták hozni. Kihoztak belőle egy különös, kissé gyermeki ént, aki rajong mindezekért. És ha mástól nem is, ettől igazi szómenést tudott kapni. Bálint jobban teszi, ha okosan válaszol erre a kérdésre.
- Ja, amúgy Sára vagyok, Ombozi Sára, örülök, hogy összefutottunk. - Biccentett aprót a fejével, majd felállt és egy másik ülőalkalmatosságon foglalt helyet, hogy végleg kimásszon a levitás fiú arcából.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 4. 23:14 | Link

Boczi lány *-*

Van olyan ember, aki szereti ha fotózzák? Nyilván a modellek. De rajtuk kívül? Szerintem nincs. Vagy ha igen, az nagyon ritka. Én pedig nem tartozom közéjük. Átlagos vagyok, és bár tudom, hogy milyen jó lehet egy elkapott pillanat, mégis zavar, hogy a tudtom az engedélyem nélkül lencsevégre kaptak. Talán ezért is reagálok úgy ahogy, bár próbálom viccesre venni... A hangsúlyozásom nem lehet túl jó, mert nem viccnek veszi. Mondjuk, az is lehet, hogy egyszerűen nem érti a tréfát, mert annyira fontos neki a fotózás.
- Ha ezen múlik visszafekszem, adj 10 percet és aludni fogok mint a tej! - legalábbis megpróbálom. Szerintem nem okozna gondot az alvás. Az egyik kedvenc elfoglaltságom, ha éppen nincs jobb dolgom, és nem, nem zavar ha néznek közbe. A fél életem úgy telt, hogy éjjel-nappal szemmel voltam tartva, szóval meg sem kottyan.
- De mindegyikből kérek. Ha már én vagyok rajtuk, ez a minimum.
Jelentem ki határozottan és remélem belemegy. Különben kénytelen leszek elkobozni a gépét, és szépen kitörölni a képeket. De egyelőre nem teszem, várok mi lesz a válasz, és tovább kíváncsiskodom. Figyelek és bólintok, nagyon nem tudok hozzászólni. Nem csilingelnek a harangok a név hallatán, de ez sem jelent semmit. Ha akkoriban jelent meg, mikor Koreában éltünk, akkor simán összefuthattam vele, csak éppenséggel más néven.
- Néha... próbálkozom vele... amolyan hobbi szinten - megvonom a vállam. Bár többek szerint van hozzá érzékem, én nem érzem különösebben érdekesnek, vagy kiemelkedőnek, amit eddig fényképeztem. Inkább csak azért csinálom, mert nekem jelent valamit az adott pillanat. - de én a régebbi gépeket kedvelem... Fekete-fehér filmmel...
Mosolyra húzom én is a számat. Nekem a fekete-fehér képek néha többet mutatnak mint a színesek. Sokan nem értenek meg, de nem is érdekel a véleményük. Elvégre én ezt csak a magam szórakoztatására csinálom. Na meg, hogy dokumentáljak eseményeket az otthoniaknak.
- Bálint. Rentai Bálint - biccentek én is, és felhúzom a lábam a kanapéra, ahogy felé fordulok. - Futásnak éppen nem nevezném, de részemről a szerencse.
Kötekedek már megint. Rossz szokás. De nem tudok róla leszokni. Majd ha egyszer megátkoznak érte, talán abbahagyom. Előbb viszont biztos nem.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 23:41 | Link

Bálint

- Nem, ne fáradj, ezek jók lettek, hidd el. - Mosolygott tovább a fiúra, amúgy sem akarta, hogy itt húzza a lóbőrt. Túl pörgős lány volt ahhoz, hogy egész nap itt gubbasszon Bálint mellett és próbálja tökéletesen megörökíteni az alvását. Ahogy emlékezett a fotón gyönyörű fényviszonyok voltak, a porszemek a háttérben homályosan szálldostak a beszűrődő fényben. Senki nem fogja konkrétan Bálintot nézni.
- Öhm... nem. - Szögezte le, amikor a fiú az összes képből kért és kissé furán nézett rá. - Majd a legjobból kapsz, a többit nem mutogatom senkinek, neked se.
Mondata közben elvigyorodott és egy apró bólintással nyomatékosította szavait. Hiába, az olyan képek, amelyek nem tetszettek neki egy aprócska, mégis tértágító bűbájjal ellátott dobozkában pihentek, halmokban. A mutogatni valók, a jó képek pedig egytől egyig albumokba rendezve, dátumozva pihentek. Bár nem tudott ezeregy dolgot csinálni egyszerre, így nem jutott ideje minden héten fotózni, azért az idő során egész sok kép gyűlt össze.
Aztán felcsillannak zöld szemei, amikor Bálint a fotózásról mesél, ő pedig lelkesen pillant fel rá. Figyel, amíg mesél, bár kicsit sután teszi. Fura neki a fiú összeszedetlensége, más emberekhez van szokva.
- Én is nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, egészen megváltoztatják a hangulatot, a jelentést, a mélységet. Mégis, amikor a valóságot szeretném visszaadni, pont emiatt nem szeretem használni. Bocsánat, a képekben természetesség-valóság-realitás mániás vagyok, az agyam mindig ekörül forog.
Nevetgél kicsit magán, egyik ujját megemelve köröket rajzol a halántékánál. Bálint nem gondolta át alaposan a válaszát, hiszen Sára nem szokott rengeteget beszélni egyszerre, igazából lelkes sem szokott igazán lenni. Ennek ellenére, ha a művészetről volt szó, fotózásról vagy festésről, mindig elragadta a hév. Most még vissza is fogta magát, nem volt gyerekes, nem ugrándozott ülés közben.
- Fejezd be az akadékoskodást, nem szeretem.
Sáránál így működtek a dolgok. Ha valami nem tetszett neki, megmondta az illetőnek, hogy hagyja abba. Általában hallgattak is rá, hiszen ez a mondat egy burkolt figyelmeztetés is volt, hogy ha nem hagyja abba, azzal viszont felbosszantja. A bosszantás pedig komoly szankciókkal jár együtt, ezt pedig a legtöbben nem szeretik megtapasztalni.
Most, hogy leült és kicsit visszatért a fényképezésből a valódi világban, körbenézett a szobában és érzékei életre keltek. Kellemes zene szólt, puha párnák és furcsán ismerős, kellemes illatok. Vett egy mély levegőt. Mintha amikor bejött volna, más lett volna az atmoszféra. Most sokkal inkább az ő szája íze szerint alakult, sőt... még a falak színe is más volt. Ámulva néz körbe, zöld szemei csillognak.
- Hé, Bálint, te tudod mi ez a hely? Én már most imádom. - Állapította meg, miközben elmosolyodva nézte az egyik vicces alakú párnát, puhának tűnt, szóval felvette és megigazgatta.
- Jézusom, ez hihetetlenül puha! - Tipikusan abból az anyagból volt, ami egyszerűen bizsergeti, csiklandozza az ember bőrét és lehetetlen megállni, hogy hozzá ne érjünk. Sára kezecskéit a finom szőrmére csúsztatta, majd arcához emelte, hogy ott is érezhesse a puhaságát. - Nézd meg te is. - Jutott eszébe a következő pillanatban egy jó ötlet, amikor is lerakta a fényképezőjét és egy gyors mozdulattal Bálint arcához vágta a párnát. Persze kizárólag azért, hogy érezze a puhaságát. Naná. Minden esetre Sára vigyorogva várta, a másik mit szól hozzá.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 4. 23:44
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 5. 10:59 | Link

Boczi

- Egy percig sem kételkedtem, csak úgy tűnt többet szeretnél... - belőlem, de ezt csak magamban fűzöm hozzá. Nem tudom mi van velem, biztos a tavasz hozza ki a "rosszabbik" felemet. Vagy csak a szimpla tény, hogy Koreában fiú iskolába jártam, és hirtelen sok a lány körülöttem. De hazudnék, ha azt mondanám nem élvezem. Viszont attól tartok, hogy az egomnak ez árt. Jobb is, hogy beszélgetni kezdünk, különben nagyon elbíznám magam.
- Ez esetben fel kell jelentselek a személyiségi jogaim megsértése miatt - mert ugye az engedélyem nélkül készített rólam fotót, és ugyan miért kéne elhinnem, hogy nem mutatja meg senkinek sem? Bár nem vagyok híres, attól még... Na jó, tudom, hogy semmilyen következménye nincsen, de ki tudja hány képet készített, és csak egyet kapok? Ez nem üzlet. De legalább van közös témánk. Igaz, érdemben nem tudok hozzászólni. Egyszerűen nem találom rá a megfelelő szavakat... Lehetséges, hogy az ember néhány év alatt elfelejtsen magyarul? Remélem azért visszajönnek majd a dolgok. Ő viszont, pontosan tudja és sorolja is, amit én képtelen lettem volna megfogalmazni. Bólogatok is, mert igen, pontosan erre gondoltam, más hangulat, más jelentés, más mélység. Nekem ezekre van szükségem, meg arra hogy a fantáziám szabadon szárnyalhasson.
- Nem vagyunk egyformák... - állapítom meg egyszerűen. Igaz nekem a reaálitás fogalma valamikor akkor szűnt meg létezni, amikor megtudtam, hogy varázsló vagyok. Egészen addig az ilyesmi csak tündérmesének tűnt, erre jön egy levél, majd egy tanár az iskolából, és elmagyarázza, miről is van szó. Azóta a legvadabb dolgokról is képes vagyok elhinni, hogy létezik. Mint például Virág csillámpónijai... Sosem lehet tudni.
- Ne kérj olyat, amit nem tudok teljesíteni - válaszolom könnyedén, mert lássuk be, ha 18 év alatt nem tudtak erről elszoktatni, akkor nem ő fogja a világot megváltani. De persze szabad próbálkoznia. Én meg talán, megpróbálok a kedvében járni, de megígérni biztos nem fogom, hogy nem csinálom többet. Ez nekem csak úgy jön, magától, nem is gondolkodom rajta. Ilyen a természetem, vagy megszokja, vagy... vagy elmegy. Mert én voltam itt előbb.
- Valami mágikus szoba - állapítom meg, és ismét körbenézek, egész biztos, hogy nem ilyen volt, amikor bejöttem, bár még mindig tetszik, és most még valami kellemes illat is száll a levegőbe - olyan nyugis...
És így, hogy belemerülök ezekbe a gondolatokba, egészen váratlanul ér, hogy visítani kezd, s mire észbe kapok egy párna az arcomban landol, majd az ölembe esik. Reflexszerűen hunytam be a szemeimet, s csak az egyiket nyitom ki, a szemöldököm is felhúzom mellé, úgy kérdezem meg.
- Nem volt elég lapos az orrom? - mondom kissé megdörzsölve a nózimat. Nem mintha a párna veszélyt jelentetett volna, de ez egy vicc akar lenni. Amivel nem biztos, hogy kéne próbálkoznom. Inkább megfogom a párnát, és igazat kell adnom Sárának, ez valóban puha, bár engem ez annyira nem hoz lázba. Sokkal inkább a lehetőség, amit tartogat.
- Igen, valóban nagggggyyoooon puha - mondom miközben az arcomhoz emelem, majd lassan felállok, és közelebb is lépek hozzá - Biztos szeretnéd visszakapni...
De persze nem adom. Legalábbis nem a párnát. Azt kapja, amit én is kaptam tőle, egy párnát az arcába... A párna sarkát fogom, és amikor elég közel vagyok, "megütöm" vele, persze csak játékosan és csak is akkor ha hagyja. Jó lenne most egy kis párnacsata.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 5. 18:16 | Link

Bálint

- Nem kell, elég lesz. - Bólintott Sára, majd amikor Bálint azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti, először csak felemelte egyik szemöldökét, majd elnevette magát. Komolyan nevetségesnek találta ezt a fenyegetőzést. Majd pont ő ijed meg egy ilyentől? Látszik, hogy Bálint nem ismeri őt.
 - Csak tessék. Bizonyíték nélkül még ott is kinevetnek. - Vigyorgott szélesen a fiúra, fesztelenül. Nem érezte valósnak a fenyegetést, meg amúgy is, a ilyenről van szó, simán eltünteti a képeket, seperc alatt.
Amikor Bálint azt mondta, nem vagyunk egyformák, rámosolygott és megvonta a vállát. Igazat adott neki, a legbölcsebb dolog volt, amit most mondhatott. Valóban, ízlések és pofonok. Ő a realitással, színekkel szeretett dolgozni, Bálint pedig a fekete-fehér képekkel szerette kifejezni önmagát. Szerinte ezzel semmi gond nem volt, abszolút megértette.
Arra pedig, hogy nem tudja teljesíteni az akadékoskodási embargót, összevonta a szemöldökeit. Már miért is nem? Mindegy, nem akart folyamatosan kötekedni. Úgy döntött egyszerűen jó példát mutat a fiúnak ezzel és képes elengedni neki egy szót.
- Ó... nem mondod? - Kérdezte elvigyorodva, amikor Bálint mágikus szobát emlegetett. Égnek is emelte tekintetét. Ki sem találta volna, hogy mágia áll a háttérben. Amikor Bálint megkapja arcába a párnát és Sára meglátja az arckifejezését, jóízűen neveti el magát.
- Ne aggódj, tökéletes leszel, mire befejezem a szobrászkodást az arcodon. - Vigyorgott rá, de amikor a levitás felállt, hátradőlt a foteljában, hogy védekezhessen. Először azt hitte, a fiú nem akarja majd visszaadni neki a párnát. Ám hamar kiderül, hogy Bálint nem ilyen büntetésre gondolt a szemtelenség miatt.
Sára kicsit meglepődött, amikor a párnát az arcába kapta. Megilletődött, két kenyerével az arcához kapott, mintha fájna neki. Egy kis ideig várt, majd egy hirtelen mozdulattal állt fel és adott egy nagy taslit Bálintnak egy másik párnával. Nevetve indult meg a rohamra, folyamatosan ütögette őt, addig, amíg össze nem akadtak a lábai. Akkor pedig elvesztette az egyensúlyát, direkt nem a fotelba, hanem Bálintra zuhant. Sára kiütéssel győzött.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 7. 07:22 | Link

Boczi

Elég lesz. Most rossz, ha emiatt kicsit szomorúnak érzem magam? Nem mutatom persze, de ettől még így van. Nem mintha szeretném, ha fotóznak, de ettől olyan érzésem van, mintha belőlem is elég lenne. Persze ez nem így van, és a fenyegetőzésem, ha másra nem is, arra elég, hogy valami mosolyfélét csaljon Sára arcára. Még ha ez inkább vigyor is, az biztos, hogy a jó irányban haladunk.
- Legalább lesz egy jó napjuk - vonom meg a vállam, mert úgy érzem felesleges ebbe jobban belemenni. Máshogy is rávehetném, hogy megmutassa majd a képeket, és mostantól inkább erre fókuszálok. A közös témánk, annyira nem is közös, mert hamar kiderül, hogy nem egyezik az elképzelésünk a fotózást illetően. Nem erőltetjük ezt sem. Helyette a szobát hozza fel, ami valamelyest megváltozott, mióta beléptem ide, de egyáltalán nem zavaró ez a változás, nekem kifejezetten tetszik.
- De. Tök komolyan mondtam - válaszolom először nagyon komolyan, aztán nevetni kezdek. Jobban belegondolva, tényleg elég röhejes megállapítás volt. Pont ezért hozzáfűzöm, mint egy mentségként: - Az elmúlt két hónapban muglit játszottam, néha még elfelejtem, hogy már szükségtelen.
Ez tényleg így van. Kisebb feladatokhoz egyáltalán nem használok pálcát, amit csak lehet, azt mugli módon oldom meg. Megszokás. Na meg, lustának is érezném magam, ha teszem azt mindig mindent begyűjtenék ahelyett, hogy elmennék érte.
Egy párna landol az arcomban, én meg az orromat féltem. A válaszára felhúzom a szemöldököm.
- Mi bajod az arcommal, hogy át akarod formázni? - lehet ez egy nehéz kérdés, vagy éppen a válasz nem fog tetszeni, de fontosnak tartom az őszinteséget, szóval inkább tisztázzuk most, hogyha valami nem tetszik neki, minthogy később - esetlegesen - emiatt... hmm... koppanjak, vagy éppen puffanjak, ahogy az előbb a párna az arcomba. Persze nem kell félteni, felállok, és abszolút minden hátsó szándék nélkül lépek hozzá közelebb, hogy aztán szépen én is eltaláljam a párnával.
Szerencsém van, belemegy a játékba, bár először nem értem, miért kapja kezeit az arcához, amikor felpattan, már tudom, hogy ez is csak színjáték volt. Eltalál, én pedig visszavágok, de közben hátrálni is kezdek. Menekülök. Persze védekezem, püfölöm én is, még ha szaladva ez nem is éppen egyszerű. Mégsem én botlok meg előbb hanem ő. Rám esik, én meg vele együtt a kanapéra. Ha valaki most benyitna nyilván félreértené a jelenetet. De ha Sára azt hiszi győzött, téved. A párnával még így fekve is rácsapok a hátára, aztán a párna felett átölelem.
- Megvagy.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 7. 20:12 | Link

Bálint

Bálint azt mondja, komolyan mondta amit a szobáról szólt. Sára csak megértően bólogat rá, ahogy eddig is tette. Viszont amikor a mugliságról volt szó, megakadt a tekintete, elgondolkodott kicsit, de nem volt ideje a szája jártatására. A párna repült, jött, ütött és süvített a levegőben.
- Semmi baj, de jobban nézne ki utána, hidd el. - Bizonygatta Sára vigyorogva, végül is, még nem próbálkozott a szobrászattal, de mindent el kell kezdeni egyszer, nem? A kézügyessége megvolt, a finom művészujjakkal talán még agyagot is tudna formázni, szobrokat farigcsálhatna. Azonnal elálmodozik erről a lehetőségről, hiszen imádja a művészetet. Nem, nem elég neki a festés, rajzolás, fotózás, mindig azon jár az esze, hol próbálhatná ki magát. Aztán, ahogy megszületett az ötlet, azon gondolkozik, hol szerezhetné be az alapanyagokat.
Persze a nagy gondolatok a harc közepette születnek, ahogy kitartóan próbálja eltalálni Bálintot, de nem akar benne kárt lenni... annyira. Hamar kiadja csapkodásával a rég felgyülemlett feszültséget. Aztán a nagy gondolatok meg a fizikai harc bonyolult kombinációnak tűnnek, ugyanis hamar összeakadnak a lábai, ahelyett, hogy hátrahanyatlana előre dől és puff, máris Bálinton pihen, aki még ad egy párnaütést a hátára, hogy nyugodt legyen a lelke. Sárának ebben a helyzetben már nem sok esélye van küzdeni.
- Megvagyok. - Ismeri be mosolyogva, egy apró bólintás kíséretében. - De én vettelek le a lábadról.
Immár vigyorogva közölte a fiúval, aki kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a hátán lévő párnát. Ő sem zavartatta magát, sosem volt az a fajta. Inkább buksiját finoman Bálint vállára hajtotta, hogy ne kelljen tartania tovább és ne fájduljon meg a nyaka az irreális helyzettől. A csodálatos párnacsata után nagyon jól esett neki pihenni kicsit, észre sem vette, de a harcias hangulatra megváltozott a szoba, most pedig változott vissza békésre, nyugalmasra. Annyira jól érezte magát akkor és ott, hogy ha egy hosszabb pillanatra lehunyta a szemeit, úgy érezte, el is tudna aludni. De az nem lett volna valami kedves Bálintra nézve, szóval gyorsan kinyitotta a szemeit.
- Bálint... elmeséled, miért játszottál muglit annyi ideig? - Kérte tőle halkan, hátha a fiú majd szóval tartja. Ha pedig szép kis mesét kap, akkor nem kell majd attól félnie, hogy elalszik, mert figyelni fog. Egyértelmű és totálisan jó taktika. Bálint amúgy sem olyan fiúnak tűnt, aki mellett nyugodtan el lehet aludni... kivéve, ha ő is azt teszi.
- Bárcsak le tudnám fotózni... - Sóhajtotta még halkabban, csak magának, lelki szemei előtt látta magukat és biztos volt benne, hogy tetszett volna neki ez a helyzet, a párna kavarta porfelhő, az álmos tekintet, minden annyira jól összejátszott, hogy maga sem hitte el. De sajnos a "modell" nem fotóz, most lemaradt erről a pillanatról. Na nem baj, majd lesz sok másik, amit kihasználhat. Magában mosolyogva gondolt erre.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 18:10 | Link

Boczi

- Ennél jobban? Kizárt! - Nevetek. Nem vagyok amúgy beképzelt vagy ilyesmi. Inkább úgy mondanám teljesen elégedett vagyok a külsőmmel. Én még az apámtól örökölt vonásaimat is látom, ha tükörbe nézek, bár lehet azokat én képzelem oda. Mindenesetre, nem szeretném, ha átalakítanák az arcomat.
Látom rajta, hogy a mugli témán elgondolkozik, de egyelőre nem tulajdonítok neki jelentőséget. Fontosabb dolgom van, nevezetesen, hogy megpüföljem a párnával, amit hozzám vágott. Ez kifejezetten jobb szórakozás, mint esetlegesen a családom firtatása. Én speciel büszke vagyok a származásomra, a családomra, de tisztában vagyok vele, hogy a varázsló világban, nem mindenki gondolkodik hasonlóan. Épp ezért, gyakran kerülöm a témát. Kisebbeknek gond nélkül mondom el. Mondjuk úgy, nincs mitől tartani. Az esetleges "utálat" vagy "lenézés" nem zavar valaki olyantól, aki fele annyit sem tud mint én. Sára viszont más. Ő velem egy idős lehet, a korombeliekkel pedig szeretnék jó kapcsolatot ápolni. Szóval püfölöm, és mivel visszavág, nem is igazán aggódom a téma miatt. Még az is lehet, hogy félreértettem azt a pillantást. Nem kéne rögtön mélyreható következtetéseket levonni.
Esik, és engem is kibillent az egyensúlyomból. Szerencsére a kanapén landolunk, és  tulajdonképpen ez egészen kellemes. Kap még egy utolsó ütést a párnámtól - mert akkor is én győztem - aztán hirtelen ötlettől vezérelve átölelem.
- Löktél... - de aztán kapcsolok - Oh, bocsi, tudom. Nem kötekedek. Szóval... Igen, szó szerint levettél a lábamról.
Válaszolom én is vigyorogva, és még egy kicsit helyezkedem, ügyelve rá, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Az sem zavar, hogy ilyen közel van, vagy hogy ez a helyzet félreérthető. Igaz átfut a fejemen, hogyha egy bizonyos lány járna erre, akkor lehet mégis csak lelökném magamról, de egy ekkora kastélyban ennek igazán kicsi az esélye, és egyébként is...
- A fekete-fehér képes vagy a színes változatot szeretnéd hallani? - kérdezek vissza bizonytalanul, kissé elfordítva a fejem, hogy a szemeibe nézhessek. Furcsa helyzet ez is. Máskor a fekete-fehér jelentené a komor valóságot, a színezett történet lenne a mesés. Most én mégis fordítva látom magam előtt az egészet, hiszen a fotózás kapcsán erre jutottunk. Ez a kontraszt pedig mosolyt csal az arcomra. Aztán ha választott én is válaszolok neki.
- Itt fotózd le - simítok félre egy hajtincset, és a halántékához érintem az ujjam. Mondjuk, nem tudom pontosan, mit szeretne lefotózni, de ha már a gépét lusta megszerezni, talán az emlékei közt elraktározhatja azt a képet, ami épp megragadta a figyelmét. Én egész biztos megjegyzem a mosolyát.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 9. 22:31 | Link

Bálint

Már éppen emelte volna fel egyik szemöldökét, amikor Bálint megint a szavakon akart lovagolni. Egyszerűen nem bírta ezt az akadékoskodást, felesleges volt. Azt abszolút értékelni tudta volna, ha valaki rendesen képes odaszólni valamit. Talán még meg is tapsolta volna, hiszen a zsigerből jövő gúnyolódás, fájdalom okozás különleges tulajdonság volt. Ő megtanulta a sajátját elnyomni és kezelni, de volta lelkének egy igazán sötét szeletkéje, amit nagyon ritkán mutatott meg. Viszont ilyen nemes eszméknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy szavakon lovagoljunk, de mielőtt még Sára mérges lehetett volna miatta, Bálint javított. A szemöldökét visszaeresztette, mosoly húzódott az arcára.
- Köszi. - Illendőnek tartotta azért megköszönni, hogy a fiú visszafogta magát. Naná, nekikezdett, de gyorsan korrigált, ez pedig máris bocsánatos bűn volt. Főleg, mert valószínűleg Sára kedvéért csinálta. Ennek ellenére egy aprócska győzelmet könyvelt el magának, kicsi szívébe elégedettség költözött az ügyet illetően. Nem bízta el magát, nem akarta végleg leszoktatni a fiút, de már most megérte határozottnak lenni.
Érdeklődve pillant fel Bálint arcára, zöld szemei őt fixírozzák. Meglepte ez a válasz a mugliléttel kapcsolatban. Azt hitte, valami jelentéktelen vagy vicces sztori lesz, nem gondolta, hogy komoly dologba talált bele. Nem is állt szándékában, de ha már így alakult, felkeltette az érdeklődését.
- Az igazságot, ha kérhetném. - Mosolyodott el a képes hasonlaton, de azért apró bólintással nyomatékosította mondanivalóját. Utána fájni kezdett a nyaka, szóval inkább visszadöntötte a fejecskéjét.
Aztán Bálint megigazította egyik hajtincsét, nem értette mit csinál. De aztán amint beszédre nyílt a szája, megértett mindent. Szélesen, szívből elmosolyodott, kuncogott is egy kicsit. Akármennyire nehéz volt beismerni, volt abban valami, amit Bálint összehordott.
- Igazad van. Ez még jobb, mint a fénykép, hiszen az idő alapvetően megszépíti. A fotókon nehezen lehet az idő távlatából változtatni. - Mosolygott szélesen tovább. Elgondolkodott és valóban igaza volt, a legszebb emlékeket nem fotókon, hanem a fejében őrizte.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 9. 22:32
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 23:31 | Link

Boczi

Tudom, hogy rossz dolog, hogy mindenbe belekötök. Virág mellett azonban ezek az apróságok is viccesek voltak mindig. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok velősebb lenni. Ami azt illeti tudok. Csak kell valaki, aki kihozza belőlem azt a fajta "humort". Ráfogom ezt is a két hónap mugliságra. Meg az én kedvenc húgom jótékony hatására. Igazából mindegy. Igyekszem javítani, és örülök, hogy Sára is értékeli. Annak már kevésbé, hogy az igazságot akarja hallani. Pedig jobban belegondolva, ez olyan, mintha szégyellném a származásom, de ez nem igaz. Én csak... "egy olyan elvárásnak akarok megfelelni, aminek sosem fogok tudni" - jut eszembe amit a volt barátnőm mondott, és sóhajtok egyet, mielőtt belekezdek.
- A családomban mindenki mugli. Szöulban jártam varázsló iskolába. Ott fejeztem be a negyediket. Aztán hazaköltözünk. Nem akartam jönni. Próbáltam a szüleimet meggyőzni... De nem igazán érdekelte őket. Hiába mondtak el nekik is mindent, amit tudniuk kell a varázsvilágról. Ettől még nehezen fogadják el. Ha otthon vagyok, akkor a pálcám, és minden más, ami ideköt egy dobozban pihen a ruhásszekrényem mélyén. Nem beszélhetünk róla senkinek. Ezért a szünetekben csak egy mugli vagyok.
Kicsit suta, de mivel az igazságot kérte, nem szépítek rajta semmit sem. Ennél jobban pedig felesleges lenne belemenni. Talán már ez is sok volt. Fogalmam sincs mi járhat a fejében. Persze próbálok leolvasni valamit az arcáról, de nem olyan könnyű az ilyesmi, főleg nem fekve. Már ha még fekszünk. Kicsit nyugtalan vagyok, és ez a szobán is meglátszik, valamivel sötétebbek lesznek a színek, a zene is, gyorsabb kapkodóbb ütemet vesz fel. Mintha ítéletre várnék...
Nem tudom mit szeretne lefotózni, de tudom, hogy nem csak géppel tudja megtenni. Erre teszek neki apró célzást, és kissé meg is lep, mennyire jól érti.
- Sőt! A fényképek megfakulnak, és sokszor pont a lényeg az, ami eltűnik róluk - válaszolom én is mosolyogva, s bár tetszett az előbb, hogy a haját érintettem, elveszem a párnát  a hátáról, elhajítom valamerre - ezáltal fegyvertelenné válok - és a tarkóm alatt fűzöm össze az ujjaimat, figyelve rá, hogyha Sára még feküdni szeretne őt ne nagyon zavarjam a mozgolódásommal.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 13. 19:51 | Link

Bálint

Amikor Bálint végre hajlandó elmesélni a történetét, ő figyelmesen hallgatja. Feljebb emeli a fejét, hogy továbbra is nézhesse a fiú arcának rezdüléseit, hátha le tud olvasni róla valamit. Egy ideig csendben hallgat, miután elmondta a magáét, összeszedi a gondolatait. Javarészt azt próbálja eldönteni, mennyire komoly fájdalom ez Bálint számára, mennyire kezelheti lazán a helyzetet. Úgy dönt, ez nem olyan komolytalan semmiség, amin nevethetne egyet és valami hülyeséget benyöghetne rá, hogy oldja a hangulatot. Kissé összevonja szemöldökeit, mielőtt válaszolna.
- Ez nem valami kedves tőlük, de amúgy is az a hiedelem, hogy a távol-keleti népeknél nem túl menő a liberalizmus. - Aprócskát hümmögött és némi szünetet tartott. - De ha engem kérdezel, nem kell teljesen feladnod magad, a szüleid elnyomásának ellenére sem. Csak szükséged van valamire, valakire, aki mindig emlékeztet az igazi valódra. Nekem mindig a festményeim segítenek, ha kicsit el is felejtem, milyen vagyok valójában.
Miután ezt elmondta, megköszörülte a torkát. Igazából nem szokott szónokolni, de most fontosnak érezte közölni ezeket. Amikor Bálint a fényképekről beszélt, elmosolyodott. Érezte a fészkelődését, ahogy elengedte. Vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd a kanapén támaszkodva felült, a szélére ült, Bálint mellé.
- Értelmesebb társaság vagy, mint elsőnek gondoltam. - Vigyorodott el, amikor hátrapillantott a fiúra. Kicsit oldalra döntötte a fejét. Nem gondolta, hogy ilyen hamar olyan emberekbe akad itt, akikkel megéri jóban lenni. Bár Bálintnak nem öntené ki a szívét, annyira nem bízik benne, de beszélgethet vele egy jót legközelebb. Ha pedig ismét akadékoskodik, újra elpüfölheti párnákkal, vagy éppen ledönti a lábáról.
- Tetszik ez a hely. - Mondta, miközben mosolyogva pillantott körbe a szobában. Újra némi nyugalom költözött belé. - Azt hiszem, ide fogok jönni alkotni. - Jó szokása szerint bólintott egyet a mondata után. - Egyszer megmutatom neked a képeimet, ha érdekel. Mármint nem a fotóimat, hanem amiket a két kicsi kezemmel alkottam. - Mondta a fiúnak ismét elvigyorodva.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 14. 13:33 | Link

Boczi

A komor és cudar valóság, nem olyasmi amit szívesen hangoztatok. Viszont az igazságot kérte én pedig őszinte embernek vallom magam. A szavaimra pedig nem szalad el, nem tesz csúnya megjegyzéseket, és ez pont elég, hogy ne érezzem magam nagyon feszélyezve a dolog miatt.
- Ez csak egy hiedelem - mondom teljes meggyőződéssel, mert bár van, amiben tényleg nem azok, ha a saját családom veszem alapul, még mindig a koreai anyám az aki elfogadóbb, és nem az édesapám, aki viszont magyar.
Amit ezek után mond, arra csak bólintok. Fogalmam sincs mi lehet az a valaki vagy valami. Ha nem számítom azt a tényt, hogy számolom a napokat mindig, amikor visszatérek a varázslók közé. Jó otthon lenni, de valahogy az évek alatt a pálcám is hozzám nőtt, és hiába nem lakunk veszélyes környéken egyszerűen nem érzem magam biztonságban ha nincs látótávolságban.
Kicsit helyezkedem, mire Sára felül. Nem tudom, hogy alapból is így tervezte, vagy a mozgolódás késztette erre, de hirtelen kicsit hűvösebbnek érzem a levegőt. Fel sem tűnt, hogy eddig "melegített". Viszont ha már így alakult, fészkelődöm egy újabb sort, és felkönyöklök, hogy ne keljen egyikünknek se nyakat törni egy értelmes beszélgetéshez.
- Ezt bóknak veszem - válaszolok vidáman, de csak nem bírok magammal, kíváncsian megkérdezem - Elsőre mit gondoltál?
Én próbálok nem ítélkezni, de nem mindig sikerül. Mostanában egész jól megy. Legalábbis szeretem ezt hinni.
Körülnézek újra, ahogy a szobát említi. Nekem is tetszik, bár már egyáltalán nem olyan, mint amikor bejöttem. Mégis olyan nyugodt légkör uralkodik benne. Kifejezetten kellemes.
- Olyan, mintha igazodna a bent levők hangulatához... - állapítom meg, ahogy végiggondolom a korábbi változásokat. Bár nem fogalmazom meg teljesen jól. De egész biztos, ilyesmiről van szó. Persze arra kíváncsi vagyok Sára mit gondol erről.
- Érdekel - vágom rá, lehet kicsit túl gyorsan, de nem bánom. Szimpatikus lány, a művészetek pedig mindig is foglalkoztattak. Én mondjuk nem vagyok olyan jó benne. Rajzolásban is Virág a ügyesebb, de a művelődés az sosem árt - mesélsz a festményeidről?
Kérdezem, s közben felülök én is, még a cipőimet is felveszem. Lassan mennem kell majd, és a leveleket is be kell fejeznem. Nem úgy haladok, ahogy szerettem volna. Nem mintha bánnám...
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 14. 23:47 | Link

Bálint

Amikor azt mondja a fiú, hogy ez az egész a keleti népekről csak hiedelem, először összevonja szemöldökeit, majd sóhajt egyet. Előre dől, könyökeit térdeire támasztja, tenyereiben pedig fejét pihenteti.
- Tényleg...? Akkor jól bedőltem neki.
Nem szokott ilyen lenni, nem könnyű megvezetni, de most el kell könyvelnie ezt a vereséget. Na mindegy, ő elég erős ahhoz, hogy ezt is emelt fővel tegye, kiegyenesedik. Elmosolyodik a balgaságán, Bálintra pillant, hiszen vele beszélget, vagy mi a fene.
Hamar kiderül, hogy a levitás határozottan bóknak veszi Sára kijelentését, ő pedig hevesen bólogat erre. Végül is, tényleg annak szánta, sajátos bók, az ő stílusában, de mégis az volt. Bálint most ünnepelhet magában, hogy elért valamit. Bár talán ilyesmiket csak Sárikám szokott csinálni. Amikor azonban a fiú azt kérdi, mit gondolt elsőre, elvigyorodott és lassan elkezdte rázni a fejét.
- Neeem... nem akarod tudni. Bántaná a hablelked.
Vigyorogva tette meg két megállapítását és őszintén meg volt győződve mindkettő igazságáról. A következőkben a szobáról volt szó, Sára újra felvette az előző pozíciót, de most mutatóujjával kicsit dobolt az arcélén. Mellé ütemesen hümmögött párat. Annak ellenére, hogy Bálint megfogalmazása nem volt tökéletes, neki is hasonló érzései voltak ezzel kapcsolatban.
- Értem, mit mondasz. - Biztosította erről elsőre. - És egyetértek.
Közben a levitás fiúra mosolygott szélesen. Amikor az hirtelen rávágja, hogy érdeklik a festményei, kicsit hátrahőköl, megszeppenve pillog párat, aztán halkan elneveti magát. Imádta, amikor lelkesedés veszi körül a műveivel kapcsolatban. Igazából mindenhogy élvezte, ha imádják, jót tett az egójának. Ám amikor Bálint arra kérte, hogy meséljen róluk, elnevette magát, a szoba pedig valami vidámabb színbe váltott át.
Ez után felállt, felvette a fényképezőjét, az ajtóhoz sétált lassan. Mesélhetett volna róla, de sajnos még rengeteg érdekes fotót kellett csinálnia. Ha már a mai napot erre szánta... így is elég sok időt elvesztegetett itt. Habár Bálintnak köszönhet pár remek képet, nem ücsöröghet vele egész nap. Ez a téma pedig túl hosszú pár mondatban. Az ajtóban megállt, oldalra fordult, nekitámaszkodott az ajtófélfának, egyik lábát megemelte a hatás kedvéért.
- Majd mesélnek ők magukról. - Kacsintott a fiúra vigyorogva, majd el is tűnt, pillanatok alatt. Igazi Sára stílusban, vagyis se puszi, se pá. Biztos találkoznak még majd.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 18. 13:16 | Link

Boczi

- Jó, vannak dolgok, amiben valóban nem azok... de azért már nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek sokszor lefestik - pontosítok végül,mert így helyes. Az előbb  túlságosan erre az egy helyzetre és a saját családomra korlátoztam a dolgot. Jobban azért nem kívánok belemenni. Valószínűleg Sárát sem érdekeli annyira a téma. Egyébként is másról csevegünk tovább. Most éppen rólam. Ami kicsit furcsa, főleg mert nem tudom, miért lehetett olyan az első benyomása, amit nem akarok tudni.
- Óh, hát aggódsz a lelki békém miatt? Ez nagyon kedves! De azért nem kell félteni, elég sok mindent túl éltem már! - Nem kell engem félteni, bár ha nem akarja, úgysem mondja el. De egyszer talán megtudom. Azért nem ártana tudni, milyen benyomást keltek. Eddig azt tapasztaltam, hogy jót, de lehet régen voltam magyar körökben, és nem úgy viselkedem, ahogy azt itt illő lenne. Vagy éppenséggel csak a varázslók közt mások a szokások, amiket én még nem ismerek.
A szobával kapcsolatban is próbálom megfogalmazni, ami történik körülöttünk, bár nem megy pontosan. De nem is vagyok teljesen biztos, hogyan működik. Az viszont biztos, hogy igazodik a hangulatomhoz, a hangulatunkhoz. Mégis kellemes marad a légkör. Vajon milyen lenne, ha egy szomorú és egy nagyon vidám ember tartózkodna itt?
Sárának bólintok. Ha egyetért, akkor ő is valami hasonló megállapításra juthatott mint én. Ha nem is tökéletes, legalább van egy fajta elképzelésünk, az pedig, hogy ez egyezik, arra enged következtetni, hogy jó nyomon járunk a titok megfejtésében. Most azonban nem ezzel fogunk foglalkozni, mert Sára a képeit említi, s bár én örülnék, ha maradna és mesélne, ő felpattan és az ajtó felé veszi az irányt.Onnan még visszafordul, és válaszol. Én pedig mosolyogva nézem, ahogy az ajtófélfának dől, vigyorog és kacsint. Mire válaszolnék, már nincs sehol, így csak az ajtó hallja, ahogy elköszönök:
- 안녕! - még intek is, de aztán visszarántom a kezem, és megcsóválom a fejem, mégis miért csináltam ezt? A szoba közben megint olyan lesz, mint mikor bejöttem, én pedig neki fogok, hogy megírjam azokat a leveleket otthonra.

//Köszönöm szépen ^^//
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony