A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=281842#post281842][b]Kwan Michelle - 2014.04.24. 17:04[/b][/url]

Kiderül, hogy Gwen nem szokott sportolni, legalábbis nem rendszeresen, de azért a testét sem hanyagolja el, mert sok mindent csinál. A futás igenhasznos, bár én személy szerint nem szeretem, engem nagyon lefáraszt, még úgyis, hogy tulajdonképpen sportoló volnék. A kérdés természetesen visszajön, mire elbizonytalanodom. Persze, büszke vagyok az eredményeimre, de félek, hogy kérkedésnek fogja venni.
- Én… - kezdek bele, majd sóhajtok egy nagyot. Jobb az igazság, mint belebonyolódni egy hazugságba. - Ismered a műkorcsolyát? Ez egy mugli sport, bár ha jól tudom, akkor van valami varázslós változata is. Szóval; három éves korom óta korcsolyázom és hat éves korom óta versenyzem. Az eddigi legjobb eredményeim, a junior világbajnokságon elért első helyem és a nemzeti bajnoki címem, immáron szeniorként - mondom neki. Egy pillanatig csendben maradok és várom, hogy közölje, milyen nagyképű vagyok, meg hasonlók, de nem történik ilyen, aminek őszintén örülök.
Végül elindulunk a „körútra”, melynek keretében Gwen bemutatja nekem az iskolát. Igazából nem sok mindent jegyzek meg, de ez nem az ő hibája, hanem inkább az enyém. Egyszerűen nem megy az agyamba, hogy mi micsoda, mi merre van és minek mi a neve. Most nagyon úgy tűnik, hogy az életben nem fogok eligazodni az iskolában. A túra végén Gwen egy szobába vezet, amiről elmondja, hogy itt szokott tanulni, mert ez az egész épület legnyugodtabb helye. Hiszek neki, azonban, mikor megváltozik a fal színe, megrettenek egy pillanatra. Ahonnan én jövök, ez nem mindennapos, ott a fal olyan marad, mint amilyenre festették. Mindenesetre a lány után megyek, mert bunkóság lenne kint maradni.
Ő az ablakhoz sétál, hogy felhúzza a redőnyt, miközben én letelepszem az egyik fotelba. Megint sok kérdéssel halmoz el, meg egy kis magyarázattal szolgál arra, hogy miért is változott meg hirtelen a fal.
- Semmi gond - mosolyodom el kedvesen, mert igazából kezdem megszokni, hogy sokat beszél. - Hát, szeretek olvasni, zenét hallgatni, de mégis a balett a legnagyobb kedvencem. Eleinte szükség volt rá a korcsolya miatt, de most már azért járok, mert nagyon megszerettem. Nem is tudom, hogy mi lenne velem a korcsolya és a tánc nélkül - sóhajtok egyet. - Kviddics? Az a durva sport, amikor az emberek felé vaslabdákat ütögetnek? A kérdésedre a válasz; nem, nem szeretem, valahogy nekem túl durva. De ha egyszer kipróbálom, az nem árthat meg, így persze, szívesen játszom veled - bólintok rá az ajánlatára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=282531#post282531][b]Kwan Michelle - 2014.04.26. 00:41[/b][/url]

Mosolyogva bólintok, mikor közli, hogy neki a hódeszka jobban bejön. Van ez így, nem vagyunk ugyanolyanok, unalmas lenne az a világ, ha minden egyformák lennénk, valamint túl sok lenne a konkurens versenyző a versenyeken.
- Hidd el, csak gyakorlás kérdése az egész - mosolygok rá. - Amikor én léptem először a jégre, akkor nem csináltam mást, csak estem és keltem. Ha láttál volna, meg nem mondod, hogy tizenkét évvel később junior világbajnok leszek. Egyébként a hódeszka is egy jó sport, bár én a sít jobban szeretem. Tudod volt Koreában egy Téli Fesztivál nevezetű esemény, amin meg lehetett nézni mindenféle sportot, akkor próbáltam ki ezt a kettőt is.
Immáron a Lélek szobában teszi fel a kérdést, mely a kedvenc könyvemre vonatkozik. Ezen elgondolkozom egy pillanatra. Valahogy erre még nem gondoltam. Tudom, ez bután hangzik, mert mindenki gondol ilyenekre, de én komolyan nem. Valahogy a versenyek és az edzések mellett sosem tűnt fontosnak, hogy ilyeneken törjem a fejem, lényegesebb volt a gyakorlás és a felkészülés.
- Igazából nincs kedvencem - gondolkodom el hangosan is. - Tudod szeretek olvasni, leginkább romantikus-fantasztikus témában, de kedvencem nincs, mert… mert nem tudom. Szerintem nincs olyan, hogy egy iromány jobb vagy rosszabb a másiknál - vonom meg a vállam, bár így kimondva iszonyatosan hülyén hangzott, de ezt gondolom, nem fogom titokban tartani, vagy szégyellni, mert nincs rá okom. - És neked mik a kedvenceid? - küldöm vissza a feladónak.
- Ó, akkor sok sikert, biztosan legyőzitek őket, majd megyek szurkolni, ha lehet, és te is nagyon ügyes leszel, én tudom. Ha megengedsz egy tanácsot; a legfontosabb az, hogy nyugodt maradj, bármi történjék is. Ez olyan, mint mikor elesel egy ugrás után, nem szabad szétesned, fel kell állnod és folytatnod. Egyébként milyen a csapat? Jó a hangulat? Jól kijössz a csapat többi tagjával? Szerinted ki a legjobb játékos, mármint az Eridonban? - zúdítok rá én is egy kisebb kérdésáradatot, mire kellemes mosoly kúszik az arcomra. Lehet, mégis van alapja annak, hogy mi egyházba kerültünk, úgy néz ki, hogy van bennünk valami hasonló.
Mikor a családomról kérdez, hirtelen kiegyenesedem. Sejtettem, hogy felmerül az a kérdés, de nem hittem, hogy ilyen hamar, már az első beszélgetések során. Persze, a diákok kíváncsiak egymás családjára, de akkor is.
- Hát, mostanában költözünk Magyarországra, eddig Szöulban laktunk, de egy… - nem, nem vagyok képes elmondani, még nem -… egy sajnálatos incidens miatt el kellett hagynunk az országot. Semmi komoly, nem öltünk embert vagy hasonló, csak anyának szüksége volt a hazájára és a szüleire, ennyi. A te családod milyen? - kérdezek vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=283625#post283625][b]Kwan Michelle - 2014.04.27. 21:31[/b][/url]

Gwen a könyvekkel kapcsolatos kérdésemre mutatja a leglelkesebb reakciót, így mosolyogva hallgatom végig, ahogy a kedvenc olvasmányairól beszél. Mondjuk nem meglepő, neki ez az a téma, amiről mindig, mindenhol tud beszélni, úgy, mint nekem a korcsolya.
- Nem - rázom meg a fejem, miközben átkarolom a lábam. - Nem szoktam írni, maximum fogalmazásokat irodalomra. Tudod, még sosem próbálkoztam vele, mármint az írással, az edzések mellett nem nagyon van időm ilyesmire - mondom, és reményeim szerint megérti, hogy miért van ez így. Egy élsportoló élete nem csak abból áll, hogy eljár a versenyekre, meg alkalomadtán egy-egy edzésre, nem, a mi életünk ennél komolyabb, tele van felelősséggel. Gwen minden bizonnyal nem tudja, hogy milyen teherrel jár az, ha az ember kiáll a pályára egy adott ország színeiben. Lelkileg nagyon nehéz, mert egy ország szurkol azért, hogy jól teljesíts, ha rontasz, akkor több millió ember csalódik benned.
- Zenék? Hát, igazából klasszikusokat szoktam hallgatni. Szakmai ártalom - vonom meg a vállam. - Filmek tekintetében sem vagyok valami informált, hogy őszinte legyek. Inkább koreai sorozatokat szoktam nézni, mivel a mostanában készült filmek nagy része olyan sablonos. Szinte mindegyik ugyanarról szól, csak más köntösben - mondom ki őszintén a véleményemet.
A kviddicses kérdésemre is lelkesen válaszol, sőt, bemutatja nekem az egész csapatot, ami akár jól is jönne, ha a nevekhez arcokat is tudnék párosítani, azonban ez nem nagyon sikerült, így csak mosolyogva bólogatok.
- Szerintem nem kár, tudom magamról, hogy biztosan nem lennék jó játékos. Én nem vagyok az a harcos, én inkább művészlélek vagyok. Értem, akkor szerinted két erős csapat van. És a többiek, róluk mit gondolsz? - nézek rá érdeklődve, mert mindig érdekel, hogy az emberek miként vélekednek az ellenfeleikről. Valahogy ez a vélemény árulja el nekem, hogy az illető mennyire sportember.
Amikor a családjáról kérdezek, a kutyái megint megugatnak, mire összeráncolom a szemem. Ez most komoly? Ha valaki valami rosszat kérdez, vagy csak közelebb megy hozzá (és ismeretlen a lány számára), akkor az állatai egyből rátámadnak a „zaklatóra”. Na jó, rá nem támadnak, de akkor is, ha valaki fél a kutyáktól, akkor biztos, hogy ezer méterre elkerüli a lányt, pedig nem rossz társaság. Ha olyan viszonyban lennénk, akkor biztosan tanácsolnám neki, hogy hagyja a szobájában őket, de nem teszem, mert nem vagyunk olyan viszonyban, így csak hallgatom, ahogy a családjáról beszél.
- Sajnálom a szüleidet - mondom, mert tudom, hogy mit érezhet, de ezt ő nem is sejtheti, mert az előbb nem árultam el neki semmit apáról és a szívrohamról. - Ezt nem értem. Miért rontana a viszonyotokon, hogy te boszorkány vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=286266#post286266][b]Kwan Michelle - 2014.05.02. 17:10[/b][/url]

A kérdésemre elújságolja, hogy ő a „hazai” zenét szeretni. Erre csak illedelmesen bólintok, majd megvárom a következő szóáradat végét, mely a kedvenc könyveiről és filmjeiről szól. Olyan műveket mond, melyekről én maximum csak a plakátokról hallottam, de lehet, hogy még arról sem. Mondom, nem nagyon éltem eddig a jégpályán és a tánctermen kívül.
- Hát a koreai zenét elhallgatom, mert otthon más se folyik a rádióból - jegyzem meg viccesen, utalva arra, hogy mégiscsak Koreából jövök. - Azért annyira nem vészes ez az imádat, vagy mi. Egyébként nem ismerem ezt a filmet, hallani már hallottam róla, de még sosem éreztem különösebb késztetést, hogy megnézzem, esetleg elolvassam a könyv verzióját. Mangák? Nem - rázom meg a fejem. - Tudok ugyan egy picit japánul, de még sosem gondoltam rá, hogy képregényeket olvasgassak, legalábbis olyat, ami nem hazai. Tudod; a koreai manga a manhva, én ezek közül olvastam párat, de nem váltam rajongóvá - vonom meg a vállam.
Ezt követően elkezdi ecsetelni a művészetekkel ápolt kapcsolatát, mire mosolyogva bólintok. Nem lehet mindenki művészlélek, unalmas lenne az a világ, ha mind ugyanolyanok lennénk. Igazából el sem tudom képzelni, hogy mindenki pontosan ugyanazt szeresse, mint a másik.
- Biztos, hogy nagyon szép hangod van - mosolygok rá. - De… elmondod nekem, hogy mi az a Megasztár? - kérdezem félve; igazából olyan butának érzem magam, mert nem tudok ilyeneket. Persze, ötleteim vannak, de inkább nem tippelek, mert a végén még megsértem, amit igazán nem szeretnék. Bár, ha a gyanúm igaz, akkor ez a Megasztár egy énekesműsor lehet, pontosan úgy, mint az angoloknál az X-faktor.
- Nem haragszom, csak kicsit furcsa, de mindegy - legyintek, mert tényleg nem haragszom az állatokra, csak furcsának tartom a viselkedésüket, de ez igazából nem az én dolgom, hanem Gwené, ha neki így jó, akkor ki vagyok én, hogy beleszóljak. - Szerintem nem normális az unokatestvéred viselkedése. Miért haragszik rád olyasmiért, amiről nem is te tehetsz? Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor Anna és László azt se tudják, hogy létezik a mágia. Nekik azt mondtuk, hogy egy sima bentlakásos iskolába megyek - mondom, majd észbe kapok, hogy a lánynak fogalma sincs róla, kiket emlegettem az imént, így gyorsan adok egy kis magyarázatot. - Anna és Laci az unokatestvéreim. Tudod, nekik magyar apukájuk van, így nekik magyar a nevük is. Egyébként nagyon aranyosak, most 6 évesek. Ha szeretnéd, akkor egyszer mutatok róluk képet.