A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=263468#post263468][b]Ombozi Sára - 2014.03.31. 21:06[/b][/url]

Sára a szokásos nyugodt járkálását csinálta a kastélyban. Szeretett volna egy kedves kis helyet, ahova mindig eljöhet pihenni. A vázlatfüzete és a ceruzái helyett azonban most a fényképezőgépét vitte magával. Szeretett volna pár szép fotót csinálni, ha már rajzoláshoz nem talált megfelelő helyet. Éppen az arcához emelte a gépet, úgy nézte a folyosót. Így menetelve egészen más volt a világ, varázslatos. A lába elé ugyan nem nézett, de elesni nem esett el, nem volt béna. A kontyából kilógó, hullámos tincsek csak úgy szálltak körülötte, amikor oldalra is fordította a fejét. Mintha egészen máshol járt volna.
Azonban ebben az álmodozásban nem sokáig tudott elmerülni. Nézte az objektíven keresztül, ahogy szépen egymás után rakja a lábacskáit, amikor hirtelen kiabálás szűrődött ki az egyik szobából. Egy ideig állt, az ajtóra emelte tekintetét, majd felé és fordult. Csendben hallgatott, de semmi újabb kiabálás. Az előzőnek csak a lényegét vette ki, mintha valami családi dráma lenne. De nem, végül nem válaszol senki. Valaki magában beszél? Sára érdeklődően felvonja a szemöldökét.
Óvatosan nyit be a szobába, ahonnan halk zene szól, majd csendesen csukja be maga mögött az ajtót. Csak egy fiú van bent, aki éppen elfeküdt a kanapén. Körbetekintett a szobában, felcsillantak zöld szemei. Nagyon szép szoba, kellemes, nyugodt. Ezt még meg fogja látogatni, hátha itt tud majd nyugodtan alkotni. Már éppen ideje lenne, a támogatói és megrendelői kezdenek lázadozni, Sárát akarják, a művészetét. De egyelőre fényképész-módban van.
Közelebb sétál Bálinthoz, csendben leguggol mellé. Az arcához emeli a fényképezőt, állít az objektíven, hogy szép, éles közeli képet tudjon csinálni róla. Az arca, nagyon békés volt és nyugodt, a szempillái, a bőre színe. Tetszett Sárának ez a részlet, így katt-katt, képeket csinált róla sutyiban, olyanokat, amilyeneket ő szeretne. Ámulva nézte, milyen jól fog majd ez kinézni fotópapíron, közben kicsit még közelebb hajolt és a fényképező fölött nézte zöldjeivel Bálintot.
Egy kukkolónak érezte magát, de lekapni a pillanatot... abszolút megérte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=265000#post265000][b]Ombozi Sára - 2014.04.02. 20:09[/b][/url]

Sára nyugodtan fényképezget, egészen addig, amíg a fiú fel nem pillant rá. Akkor a fényképező fölött átpillant. Zöld tekintetével nézi őt, egész közelről. Sóhajtott egyet, hiszen amint visszanézett, elveszett a pillanat varázsa. Hiszen Bálint már tudta, hogy fotózzák, így pedig nem ártatlan, nyugodt, természetes. Felveszi a jelleme azt a görcsös kis finomságot, ami szinte minden képen ott van. Sára nagyon nehezen bírja elviselni a beállított képeket, amikor az embereken látszik, hogy akaratlagosan állítják meg a pillanatot. Amikor pózolnak, az pedig a halála. Akármilyen népszerű is a fényképezésnek ezen ága, egész távol áll tőle. Minden képe természetes, elkapott pillanat, valós, érzelmekkel teli. Az élet, maga. Amiben élünk, semmi beállítás, semmi restauráció, semmi cicoma. Fintorog egyet, amikor Bálint a rossz profiljáról beszél.
- Ugyan már... amúgy is elmúlt a varázs. Nagyon békésen pihentél, látszott, hogy elgondolkodsz. Majd kapsz egyet a kedvencemből.
Rámosolygott, miközben a már leengedett fényképezőt megemelte és kicsit megforgatta, hogy értse, mire gondol. Ha már nem akart többet fényképezni, kimászott Bálint személyes teréből, kicsit távolabb guggolt tőle. Körbenézett a teremben és ismét mosoly szaladt az arcára. Igen, ezt a hangulatot kereste, ez volt az a hely, amire annyira várt. Nagyon sok helyet tűvé tett a kastélyban, hátha talál valami igazán nyugodt sarkot. Ha valami, hát ez az volt! Magában örömködött is, miközben a gépét nézte, ahogy a fiú a kérdését feltette.
- Igazából több van. Ez CanonEOS 600D, meg van egy csomó lencsém is. De ez az egyik kedvencem. - Mosolyodott el féloldalasan, majd újra Bálintra emelte tekintetét. - Te is szoktál fényképezni? Szereted?
Ez után a kérdés után lelkesen pislogott a fiúra. Nem gondolta, hogy ebben a suliban túl sok művészlélek van, hiszen nem konkrétan erre szakosodott. De ha valami, hát a művészet, a fényképezés, a festés igazán izgalomba tudták hozni. Kihoztak belőle egy különös, kissé gyermeki ént, aki rajong mindezekért. És ha mástól nem is, ettől igazi szómenést tudott kapni. Bálint jobban teszi, ha okosan válaszol erre a kérdésre.
- Ja, amúgy Sára vagyok, Ombozi Sára, örülök, hogy összefutottunk. - Biccentett aprót a fejével, majd felállt és egy másik ülőalkalmatosságon foglalt helyet, hogy végleg kimásszon a levitás fiú arcából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=266353#post266353][b]Ombozi Sára - 2014.04.04. 23:41[/b][/url]

- Nem, ne fáradj, ezek jók lettek, hidd el. - Mosolygott tovább a fiúra, amúgy sem akarta, hogy itt húzza a lóbőrt. Túl pörgős lány volt ahhoz, hogy egész nap itt gubbasszon Bálint mellett és próbálja tökéletesen megörökíteni az alvását. Ahogy emlékezett a fotón gyönyörű fényviszonyok voltak, a porszemek a háttérben homályosan szálldostak a beszűrődő fényben. Senki nem fogja konkrétan Bálintot nézni.
- Öhm... nem. - Szögezte le, amikor a fiú az összes képből kért és kissé furán nézett rá. - Majd a legjobból kapsz, a többit nem mutogatom senkinek, neked se.
Mondata közben elvigyorodott és egy apró bólintással nyomatékosította szavait. Hiába, az olyan képek, amelyek nem tetszettek neki egy aprócska, mégis tértágító bűbájjal ellátott dobozkában pihentek, halmokban. A mutogatni valók, a jó képek pedig egytől egyig albumokba rendezve, dátumozva pihentek. Bár nem tudott ezeregy dolgot csinálni egyszerre, így nem jutott ideje minden héten fotózni, azért az idő során egész sok kép gyűlt össze.
Aztán felcsillannak zöld szemei, amikor Bálint a fotózásról mesél, ő pedig lelkesen pillant fel rá. Figyel, amíg mesél, bár kicsit sután teszi. Fura neki a fiú összeszedetlensége, más emberekhez van szokva.
- Én is nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, egészen megváltoztatják a hangulatot, a jelentést, a mélységet. Mégis, amikor a valóságot szeretném visszaadni, pont emiatt nem szeretem használni. Bocsánat, a képekben természetesség-valóság-realitás mániás vagyok, az agyam mindig ekörül forog.
Nevetgél kicsit magán, egyik ujját megemelve köröket rajzol a halántékánál. Bálint nem gondolta át alaposan a válaszát, hiszen Sára nem szokott rengeteget beszélni egyszerre, igazából lelkes sem szokott igazán lenni. Ennek ellenére, ha a művészetről volt szó, fotózásról vagy festésről, mindig elragadta a hév. Most még vissza is fogta magát, nem volt gyerekes, nem ugrándozott ülés közben.
- Fejezd be az akadékoskodást, nem szeretem.
Sáránál így működtek a dolgok. Ha valami nem tetszett neki, megmondta az illetőnek, hogy hagyja abba. Általában hallgattak is rá, hiszen ez a mondat egy burkolt figyelmeztetés is volt, hogy ha nem hagyja abba, azzal viszont felbosszantja. A bosszantás pedig komoly szankciókkal jár együtt, ezt pedig a legtöbben nem szeretik megtapasztalni.
Most, hogy leült és kicsit visszatért a fényképezésből a valódi világban, körbenézett a szobában és érzékei életre keltek. Kellemes zene szólt, puha párnák és furcsán ismerős, kellemes illatok. Vett egy mély levegőt. Mintha amikor bejött volna, más lett volna az atmoszféra. Most sokkal inkább az ő szája íze szerint alakult, sőt... még a falak színe is más volt. Ámulva néz körbe, zöld szemei csillognak.
- Hé, Bálint, te tudod mi ez a hely? Én már most imádom. - Állapította meg, miközben elmosolyodva nézte az egyik vicces alakú párnát, puhának tűnt, szóval felvette és megigazgatta.
- Jézusom, ez hihetetlenül puha! - Tipikusan abból az anyagból volt, ami egyszerűen bizsergeti, csiklandozza az ember bőrét és lehetetlen megállni, hogy hozzá ne érjünk. Sára kezecskéit a finom szőrmére csúsztatta, majd arcához emelte, hogy ott is érezhesse a puhaságát. - Nézd meg te is. - Jutott eszébe a következő pillanatban egy jó ötlet, amikor is lerakta a fényképezőjét és egy gyors mozdulattal Bálint arcához vágta a párnát. Persze kizárólag azért, hogy érezze a puhaságát. Naná. Minden esetre Sára vigyorogva várta, a másik mit szól hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=266881#post266881][b]Ombozi Sára - 2014.04.05. 18:16[/b][/url]

- Nem kell, elég lesz. - Bólintott Sára, majd amikor Bálint azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti, először csak felemelte egyik szemöldökét, majd elnevette magát. Komolyan nevetségesnek találta ezt a fenyegetőzést. Majd pont ő ijed meg egy ilyentől? Látszik, hogy Bálint nem ismeri őt.
 - Csak tessék. Bizonyíték nélkül még ott is kinevetnek. - Vigyorgott szélesen a fiúra, fesztelenül. Nem érezte valósnak a fenyegetést, meg amúgy is, a ilyenről van szó, simán eltünteti a képeket, seperc alatt.
Amikor Bálint azt mondta, nem vagyunk egyformák, rámosolygott és megvonta a vállát. Igazat adott neki, a legbölcsebb dolog volt, amit most mondhatott. Valóban, ízlések és pofonok. Ő a realitással, színekkel szeretett dolgozni, Bálint pedig a fekete-fehér képekkel szerette kifejezni önmagát. Szerinte ezzel semmi gond nem volt, abszolút megértette.
Arra pedig, hogy nem tudja teljesíteni az akadékoskodási embargót, összevonta a szemöldökeit. Már miért is nem? Mindegy, nem akart folyamatosan kötekedni. Úgy döntött egyszerűen jó példát mutat a fiúnak ezzel és képes elengedni neki egy szót.
- Ó... nem mondod? - Kérdezte elvigyorodva, amikor Bálint mágikus szobát emlegetett. Égnek is emelte tekintetét. Ki sem találta volna, hogy mágia áll a háttérben. Amikor Bálint megkapja arcába a párnát és Sára meglátja az arckifejezését, jóízűen neveti el magát.
- Ne aggódj, tökéletes leszel, mire befejezem a szobrászkodást az arcodon. - Vigyorgott rá, de amikor a levitás felállt, hátradőlt a foteljában, hogy védekezhessen. Először azt hitte, a fiú nem akarja majd visszaadni neki a párnát. Ám hamar kiderül, hogy Bálint nem ilyen büntetésre gondolt a szemtelenség miatt.
Sára kicsit meglepődött, amikor a párnát az arcába kapta. Megilletődött, két kenyerével az arcához kapott, mintha fájna neki. Egy kis ideig várt, majd egy hirtelen mozdulattal állt fel és adott egy nagy taslit Bálintnak egy másik párnával. Nevetve indult meg a rohamra, folyamatosan ütögette őt, addig, amíg össze nem akadtak a lábai. Akkor pedig elvesztette az egyensúlyát, direkt nem a fotelba, hanem Bálintra zuhant. Sára kiütéssel győzött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=269160#post269160][b]Ombozi Sára - 2014.04.07. 20:12[/b][/url]

Bálint azt mondja, komolyan mondta amit a szobáról szólt. Sára csak megértően bólogat rá, ahogy eddig is tette. Viszont amikor a mugliságról volt szó, megakadt a tekintete, elgondolkodott kicsit, de nem volt ideje a szája jártatására. A párna repült, jött, ütött és süvített a levegőben.
- Semmi baj, de jobban nézne ki utána, hidd el. - Bizonygatta Sára vigyorogva, végül is, még nem próbálkozott a szobrászattal, de mindent el kell kezdeni egyszer, nem? A kézügyessége megvolt, a finom művészujjakkal talán még agyagot is tudna formázni, szobrokat farigcsálhatna. Azonnal elálmodozik erről a lehetőségről, hiszen imádja a művészetet. Nem, nem elég neki a festés, rajzolás, fotózás, mindig azon jár az esze, hol próbálhatná ki magát. Aztán, ahogy megszületett az ötlet, azon gondolkozik, hol szerezhetné be az alapanyagokat.
Persze a nagy gondolatok a harc közepette születnek, ahogy kitartóan próbálja eltalálni Bálintot, de nem akar benne kárt lenni... annyira. Hamar kiadja csapkodásával a rég felgyülemlett feszültséget. Aztán a nagy gondolatok meg a fizikai harc bonyolult kombinációnak tűnnek, ugyanis hamar összeakadnak a lábai, ahelyett, hogy hátrahanyatlana előre dől és puff, máris Bálinton pihen, aki még ad egy párnaütést a hátára, hogy nyugodt legyen a lelke. Sárának ebben a helyzetben már nem sok esélye van küzdeni.
- Megvagyok. - Ismeri be mosolyogva, egy apró bólintás kíséretében. - De én vettelek le a lábadról.
Immár vigyorogva közölte a fiúval, aki kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a hátán lévő párnát. Ő sem zavartatta magát, sosem volt az a fajta. Inkább buksiját finoman Bálint vállára hajtotta, hogy ne kelljen tartania tovább és ne fájduljon meg a nyaka az irreális helyzettől. A csodálatos párnacsata után nagyon jól esett neki pihenni kicsit, észre sem vette, de a harcias hangulatra megváltozott a szoba, most pedig változott vissza békésre, nyugalmasra. Annyira jól érezte magát akkor és ott, hogy ha egy hosszabb pillanatra lehunyta a szemeit, úgy érezte, el is tudna aludni. De az nem lett volna valami kedves Bálintra nézve, szóval gyorsan kinyitotta a szemeit.
- Bálint... elmeséled, miért játszottál muglit annyi ideig? - Kérte tőle halkan, hátha a fiú majd szóval tartja. Ha pedig szép kis mesét kap, akkor nem kell majd attól félnie, hogy elalszik, mert figyelni fog. Egyértelmű és totálisan jó taktika. Bálint amúgy sem olyan fiúnak tűnt, aki mellett nyugodtan el lehet aludni... kivéve, ha ő is azt teszi.
- Bárcsak le tudnám fotózni... - Sóhajtotta még halkabban, csak magának, lelki szemei előtt látta magukat és biztos volt benne, hogy tetszett volna neki ez a helyzet, a párna kavarta porfelhő, az álmos tekintet, minden annyira jól összejátszott, hogy maga sem hitte el. De sajnos a "modell" nem fotóz, most lemaradt erről a pillanatról. Na nem baj, majd lesz sok másik, amit kihasználhat. Magában mosolyogva gondolt erre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=270837#post270837][b]Ombozi Sára - 2014.04.09. 22:31[/b][/url]

Már éppen emelte volna fel egyik szemöldökét, amikor Bálint megint a szavakon akart lovagolni. Egyszerűen nem bírta ezt az akadékoskodást, felesleges volt. Azt abszolút értékelni tudta volna, ha valaki rendesen képes odaszólni valamit. Talán még meg is tapsolta volna, hiszen a zsigerből jövő gúnyolódás, fájdalom okozás különleges tulajdonság volt. Ő megtanulta a sajátját elnyomni és kezelni, de volta lelkének egy igazán sötét szeletkéje, amit nagyon ritkán mutatott meg. Viszont ilyen nemes eszméknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy szavakon lovagoljunk, de mielőtt még Sára mérges lehetett volna miatta, Bálint javított. A szemöldökét visszaeresztette, mosoly húzódott az arcára.
- Köszi. - Illendőnek tartotta azért megköszönni, hogy a fiú visszafogta magát. Naná, nekikezdett, de gyorsan korrigált, ez pedig máris bocsánatos bűn volt. Főleg, mert valószínűleg Sára kedvéért csinálta. Ennek ellenére egy aprócska győzelmet könyvelt el magának, kicsi szívébe elégedettség költözött az ügyet illetően. Nem bízta el magát, nem akarta végleg leszoktatni a fiút, de már most megérte határozottnak lenni.
Érdeklődve pillant fel Bálint arcára, zöld szemei őt fixírozzák. Meglepte ez a válasz a mugliléttel kapcsolatban. Azt hitte, valami jelentéktelen vagy vicces sztori lesz, nem gondolta, hogy komoly dologba talált bele. Nem is állt szándékában, de ha már így alakult, felkeltette az érdeklődését.
- Az igazságot, ha kérhetném. - Mosolyodott el a képes hasonlaton, de azért apró bólintással nyomatékosította mondanivalóját. Utána fájni kezdett a nyaka, szóval inkább visszadöntötte a fejecskéjét.
Aztán Bálint megigazította egyik hajtincsét, nem értette mit csinál. De aztán amint beszédre nyílt a szája, megértett mindent. Szélesen, szívből elmosolyodott, kuncogott is egy kicsit. Akármennyire nehéz volt beismerni, volt abban valami, amit Bálint összehordott.
- Igazad van. Ez még jobb, mint a fénykép, hiszen az idő alapvetően megszépíti. A fotókon nehezen lehet az idő távlatából változtatni. - Mosolygott szélesen tovább. Elgondolkodott és valóban igaza volt, a legszebb emlékeket nem fotókon, hanem a fejében őrizte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=274090#post274090][b]Ombozi Sára - 2014.04.13. 19:51[/b][/url]

Amikor Bálint végre hajlandó elmesélni a történetét, ő figyelmesen hallgatja. Feljebb emeli a fejét, hogy továbbra is nézhesse a fiú arcának rezdüléseit, hátha le tud olvasni róla valamit. Egy ideig csendben hallgat, miután elmondta a magáét, összeszedi a gondolatait. Javarészt azt próbálja eldönteni, mennyire komoly fájdalom ez Bálint számára, mennyire kezelheti lazán a helyzetet. Úgy dönt, ez nem olyan komolytalan semmiség, amin nevethetne egyet és valami hülyeséget benyöghetne rá, hogy oldja a hangulatot. Kissé összevonja szemöldökeit, mielőtt válaszolna.
- Ez nem valami kedves tőlük, de amúgy is az a hiedelem, hogy a távol-keleti népeknél nem túl menő a liberalizmus. - Aprócskát hümmögött és némi szünetet tartott. - De ha engem kérdezel, nem kell teljesen feladnod magad, a szüleid elnyomásának ellenére sem. Csak szükséged van valamire, valakire, aki mindig emlékeztet az igazi valódra. Nekem mindig a festményeim segítenek, ha kicsit el is felejtem, milyen vagyok valójában.
Miután ezt elmondta, megköszörülte a torkát. Igazából nem szokott szónokolni, de most fontosnak érezte közölni ezeket. Amikor Bálint a fényképekről beszélt, elmosolyodott. Érezte a fészkelődését, ahogy elengedte. Vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd a kanapén támaszkodva felült, a szélére ült, Bálint mellé.
- Értelmesebb társaság vagy, mint elsőnek gondoltam. - Vigyorodott el, amikor hátrapillantott a fiúra. Kicsit oldalra döntötte a fejét. Nem gondolta, hogy ilyen hamar olyan emberekbe akad itt, akikkel megéri jóban lenni. Bár Bálintnak nem öntené ki a szívét, annyira nem bízik benne, de beszélgethet vele egy jót legközelebb. Ha pedig ismét akadékoskodik, újra elpüfölheti párnákkal, vagy éppen ledönti a lábáról.
- Tetszik ez a hely. - Mondta, miközben mosolyogva pillantott körbe a szobában. Újra némi nyugalom költözött belé. - Azt hiszem, ide fogok jönni alkotni. - Jó szokása szerint bólintott egyet a mondata után. - Egyszer megmutatom neked a képeimet, ha érdekel. Mármint nem a fotóimat, hanem amiket a két kicsi kezemmel alkottam. - Mondta a fiúnak ismét elvigyorodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=275315#post275315][b]Ombozi Sára - 2014.04.14. 23:47[/b][/url]

Amikor azt mondja a fiú, hogy ez az egész a keleti népekről csak hiedelem, először összevonja szemöldökeit, majd sóhajt egyet. Előre dől, könyökeit térdeire támasztja, tenyereiben pedig fejét pihenteti.
- Tényleg...? Akkor jól bedőltem neki.
Nem szokott ilyen lenni, nem könnyű megvezetni, de most el kell könyvelnie ezt a vereséget. Na mindegy, ő elég erős ahhoz, hogy ezt is emelt fővel tegye, kiegyenesedik. Elmosolyodik a balgaságán, Bálintra pillant, hiszen vele beszélget, vagy mi a fene.
Hamar kiderül, hogy a levitás határozottan bóknak veszi Sára kijelentését, ő pedig hevesen bólogat erre. Végül is, tényleg annak szánta, sajátos bók, az ő stílusában, de mégis az volt. Bálint most ünnepelhet magában, hogy elért valamit. Bár talán ilyesmiket csak Sárikám szokott csinálni. Amikor azonban a fiú azt kérdi, mit gondolt elsőre, elvigyorodott és lassan elkezdte rázni a fejét.
- Neeem... nem akarod tudni. Bántaná a hablelked.
Vigyorogva tette meg két megállapítását és őszintén meg volt győződve mindkettő igazságáról. A következőkben a szobáról volt szó, Sára újra felvette az előző pozíciót, de most mutatóujjával kicsit dobolt az arcélén. Mellé ütemesen hümmögött párat. Annak ellenére, hogy Bálint megfogalmazása nem volt tökéletes, neki is hasonló érzései voltak ezzel kapcsolatban.
- Értem, mit mondasz. - Biztosította erről elsőre. - És egyetértek.
Közben a levitás fiúra mosolygott szélesen. Amikor az hirtelen rávágja, hogy érdeklik a festményei, kicsit hátrahőköl, megszeppenve pillog párat, aztán halkan elneveti magát. Imádta, amikor lelkesedés veszi körül a műveivel kapcsolatban. Igazából mindenhogy élvezte, ha imádják, jót tett az egójának. Ám amikor Bálint arra kérte, hogy meséljen róluk, elnevette magát, a szoba pedig valami vidámabb színbe váltott át.
Ez után felállt, felvette a fényképezőjét, az ajtóhoz sétált lassan. Mesélhetett volna róla, de sajnos még rengeteg érdekes fotót kellett csinálnia. Ha már a mai napot erre szánta... így is elég sok időt elvesztegetett itt. Habár Bálintnak köszönhet pár remek képet, nem ücsöröghet vele egész nap. Ez a téma pedig túl hosszú pár mondatban. Az ajtóban megállt, oldalra fordult, nekitámaszkodott az ajtófélfának, egyik lábát megemelte a hatás kedvéért.
- Majd mesélnek ők magukról. - Kacsintott a fiúra vigyorogva, majd el is tűnt, pillanatok alatt. Igazi Sára stílusban, vagyis se puszi, se pá. Biztos találkoznak még majd.