Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Egy térképpel a kezemben császkálok az iskola folyosóin, miközben próbálom belőni, hogy tulajdonképpen hol is lehetek. Sajnos azt kell mondjam; fogalmam sincs. Mindenhol termek vannak - ami egy iskolánál nem meglepő, de akkor is -, melyek tökéletesen ugyanúgy néznek ki, vagyis majdnem. Az alapjuk ugyanaz, de a „díszek”, hogy így mondjam, mások. Van, ahol hangjegyek függesztettek a falakra  - tartanak itt énekórát? -, van, ahol a sárkányok anatómiai felépítéséről találhatók ábrák és van olyan terem, ahol olyasmi dolgok vannak kirakva, mint az iskolapszichológus irodájában, még anno Szöulban.  
Mindenesetre teljesen tanácstalanul kóborolok az ódon falak között, mikor nekimegyek valakinek. Pontosabban egy fiúnak. Halk káromkodás hagyja el a száját, majd unottan pillant rám, mire nyelek egy nagyot.
~ Gyerünk Michelle! Itt a nagy pillanat, kérdez meg tőle, hogy merre kell menni ~ biztatom magam, de semmi hangszerű dolog sem jön ki torkomon. Ez a "próbálkozóállapot" eltart még párpillanatig, majd megkérdezi, hogy segíthet-e valamiben. Meglep ezzel a gesztussal, de valahogy kinyögöm, hogy a Bagolyházat keresem. Erre felhúzza a szemöldökét, majd meglepően türelmesen - és unottan - elmagyarázza, merre is kell mennem.
Amint befejezi gyorsan megköszönöm, majd ott sem vagyok. Úgy szedem a lábaimat, ahogy csak tudom, elvégre nem szeretném megváratni a lányt, akit letámadtam a klubhelyiségben, hogy vezessen körbe. Szerencsére igent mondott, ám a helyet ő határozta meg, mire én lelkesen bólogattam, hogy megtalálom. Na igen, ez nem sikerült, legalábbis egyedül nem.
A fiú útbaigazításának köszönhetően egy gyűrött térképpel, kipirosodott arccal és zilált külsővel érkezem a találkozó helyszínére. Az ajtó előtt kifújom magam, kicsit elrendezem a hajam, majd benyitok az ajtón.
- Szia - kiáltok be - itt va…. Juj! - ugrom hátrébb egy kicsit, mert ahogy belépek, majdnem telibe kap egy bagoly. A pillanat törtrészéig dermedten bámulok, majd teljesen irreális módon elnevetem magam. Amint sikerül abbahagynom a hahotázást megint bemerészkedem a Bagolyházba, azonban sokkal óvatosabban, mint az előbb. Nézek minden felé, mert ha jól sejtem, akkor nem lenne túl kellemes, ha tényleg nekem jönne egy szárnyas.
A kiabálással már nem próbálkozom, mert kutyák csaholására leszek figyelmes. Próba, szerencse módra a hang irányába araszolok és nyerek, ha úgy vesszük, mert azt pillantom meg, akit keresek.
- Szia - köszönök rá. - Bocsánat a késésért, de majdnem elütött egy bagoly - mondom neki jókedvűen, miközben reménykedem, hogy tényleg nem haragszik rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Gwen - milyen szép és különleges neve van! - időközben bemutatkozik, majd biztosít róla, hogy nem haragszik rám. A kutyák miatti szabadkozást és a kérdésáradatot mosolyogva hallgatom végig, majd egy ideig csöndben maradok, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat.
- Az én nevem Kwan Michelle Yea, de a Michelle-t használom, amit úgy becézel, ahogy szeretnél - mutatkozom be én is, mert így illik. - Háromnegyed részben koreai, negyedben részben pedig magyar, amit az anyai nagyapámnak köszönhetek. Egészen idáig Szöulban éltünk, de úgy egy éve ide költöztünk - mondom, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ez lenne a következő kérdése. - Van egy kutyusom, aki Hojo-nak hívnak, ő egy Golden retriever, aki most három éves. A te állatkáidat hogy hívják? - intek a fejemmel az ő kutyusai felé. Egyébként aranyos kis állatoknak tűnnek, amikor nyugodtak és nem akarnak a torkomnak ugrani, mert megközelítem a gazdájukat.
- Ne aggódj - teszem a vállára a kezem, de ezt hamar meg is bánom, mert nem tudom, hogy hogyan viszonyul a közvetlen érintésekhez. Mindenesetre még nem esett a torkomnak, ami azért jó jel. - Én is zavarban vagyok egy kicsit, tudod eddig nem nagyon mozogtam varázslók között - próbálom nyugtatni -, bár mindig is tudtam az erőmről kicsit másfelé húzott a szívem, meg talán a sors is. Mondjuk a szüleim se neveltek a varázslat mindennapi használatára, ők sárvérűek, így jobb szeretik az „egyszerű" dolgokat - foglalom össze a helyzetet viszonylag röviden. Persze, egy-két részletet kihagyok. Nem mondom el, hogy azért jöttünk ide, mert apám meghalt, azt sem mondom el, hogy tulajdonképpen igazolt műkorcsolyázó vagyok, még akkor is, ha most éppen nem edzek, hanem itt állok a Bagolyházban.
Igazából Gwen első látásra szimpatikusnak tűnik, kicsit hiperaktív ugyan, de ezzel nincs semmi baj, találkoztam már hasonló emberekkel a versenyek folyamán. Velük is jól kijöttem, egészen addig a pillanatig, amíg le nem győztem őket. Hát igen, sajnos a gyerekek egy bizonyos kor alatt elég sértődékenyek tudnak lenni, még a legbutább dolog miatt is.
- Semmi baj - nevetek. - Ha ez megnyugtat, akkor még én se vezettem körbe senkit. Egyébként szép ez a hely, lehet, hogy felhozom ide apa baglyát, ha megérkezik - filozofálok hangosan, miközben egyszer megfordulok a tengelyem körül. - Jut eszembe, te sportolsz valamit? - teszek fel én is egy kérdés, majd türelmesen várom a választ, miközben megpróbálom megsimogatni az egyik kutyáját. Őszintén remélem, hogy nem harapja le a kezem, még szükségem van rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Kiderül, hogy Gwen nem szokott sportolni, legalábbis nem rendszeresen, de azért a testét sem hanyagolja el, mert sok mindent csinál. A futás igenhasznos, bár én személy szerint nem szeretem, engem nagyon lefáraszt, még úgyis, hogy tulajdonképpen sportoló volnék. A kérdés természetesen visszajön, mire elbizonytalanodom. Persze, büszke vagyok az eredményeimre, de félek, hogy kérkedésnek fogja venni.
- Én… - kezdek bele, majd sóhajtok egy nagyot. Jobb az igazság, mint belebonyolódni egy hazugságba. - Ismered a műkorcsolyát? Ez egy mugli sport, bár ha jól tudom, akkor van valami varázslós változata is. Szóval; három éves korom óta korcsolyázom és hat éves korom óta versenyzem. Az eddigi legjobb eredményeim, a junior világbajnokságon elért első helyem és a nemzeti bajnoki címem, immáron szeniorként - mondom neki. Egy pillanatig csendben maradok és várom, hogy közölje, milyen nagyképű vagyok, meg hasonlók, de nem történik ilyen, aminek őszintén örülök.
Végül elindulunk a „körútra”, melynek keretében Gwen bemutatja nekem az iskolát. Igazából nem sok mindent jegyzek meg, de ez nem az ő hibája, hanem inkább az enyém. Egyszerűen nem megy az agyamba, hogy mi micsoda, mi merre van és minek mi a neve. Most nagyon úgy tűnik, hogy az életben nem fogok eligazodni az iskolában. A túra végén Gwen egy szobába vezet, amiről elmondja, hogy itt szokott tanulni, mert ez az egész épület legnyugodtabb helye. Hiszek neki, azonban, mikor megváltozik a fal színe, megrettenek egy pillanatra. Ahonnan én jövök, ez nem mindennapos, ott a fal olyan marad, mint amilyenre festették. Mindenesetre a lány után megyek, mert bunkóság lenne kint maradni.
Ő az ablakhoz sétál, hogy felhúzza a redőnyt, miközben én letelepszem az egyik fotelba. Megint sok kérdéssel halmoz el, meg egy kis magyarázattal szolgál arra, hogy miért is változott meg hirtelen a fal.
- Semmi gond - mosolyodom el kedvesen, mert igazából kezdem megszokni, hogy sokat beszél. - Hát, szeretek olvasni, zenét hallgatni, de mégis a balett a legnagyobb kedvencem. Eleinte szükség volt rá a korcsolya miatt, de most már azért járok, mert nagyon megszerettem. Nem is tudom, hogy mi lenne velem a korcsolya és a tánc nélkül - sóhajtok egyet. - Kviddics? Az a durva sport, amikor az emberek felé vaslabdákat ütögetnek? A kérdésedre a válasz; nem, nem szeretem, valahogy nekem túl durva. De ha egyszer kipróbálom, az nem árthat meg, így persze, szívesen játszom veled - bólintok rá az ajánlatára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Mosolyogva bólintok, mikor közli, hogy neki a hódeszka jobban bejön. Van ez így, nem vagyunk ugyanolyanok, unalmas lenne az a világ, ha minden egyformák lennénk, valamint túl sok lenne a konkurens versenyző a versenyeken.
- Hidd el, csak gyakorlás kérdése az egész - mosolygok rá. - Amikor én léptem először a jégre, akkor nem csináltam mást, csak estem és keltem. Ha láttál volna, meg nem mondod, hogy tizenkét évvel később junior világbajnok leszek. Egyébként a hódeszka is egy jó sport, bár én a sít jobban szeretem. Tudod volt Koreában egy Téli Fesztivál nevezetű esemény, amin meg lehetett nézni mindenféle sportot, akkor próbáltam ki ezt a kettőt is.
Immáron a Lélek szobában teszi fel a kérdést, mely a kedvenc könyvemre vonatkozik. Ezen elgondolkozom egy pillanatra. Valahogy erre még nem gondoltam. Tudom, ez bután hangzik, mert mindenki gondol ilyenekre, de én komolyan nem. Valahogy a versenyek és az edzések mellett sosem tűnt fontosnak, hogy ilyeneken törjem a fejem, lényegesebb volt a gyakorlás és a felkészülés.
- Igazából nincs kedvencem - gondolkodom el hangosan is. - Tudod szeretek olvasni, leginkább romantikus-fantasztikus témában, de kedvencem nincs, mert… mert nem tudom. Szerintem nincs olyan, hogy egy iromány jobb vagy rosszabb a másiknál - vonom meg a vállam, bár így kimondva iszonyatosan hülyén hangzott, de ezt gondolom, nem fogom titokban tartani, vagy szégyellni, mert nincs rá okom. - És neked mik a kedvenceid? - küldöm vissza a feladónak.
- Ó, akkor sok sikert, biztosan legyőzitek őket, majd megyek szurkolni, ha lehet, és te is nagyon ügyes leszel, én tudom. Ha megengedsz egy tanácsot; a legfontosabb az, hogy nyugodt maradj, bármi történjék is. Ez olyan, mint mikor elesel egy ugrás után, nem szabad szétesned, fel kell állnod és folytatnod. Egyébként milyen a csapat? Jó a hangulat? Jól kijössz a csapat többi tagjával? Szerinted ki a legjobb játékos, mármint az Eridonban? - zúdítok rá én is egy kisebb kérdésáradatot, mire kellemes mosoly kúszik az arcomra. Lehet, mégis van alapja annak, hogy mi egyházba kerültünk, úgy néz ki, hogy van bennünk valami hasonló.
Mikor a családomról kérdez, hirtelen kiegyenesedem. Sejtettem, hogy felmerül az a kérdés, de nem hittem, hogy ilyen hamar, már az első beszélgetések során. Persze, a diákok kíváncsiak egymás családjára, de akkor is.
- Hát, mostanában költözünk Magyarországra, eddig Szöulban laktunk, de egy… - nem, nem vagyok képes elmondani, még nem -… egy sajnálatos incidens miatt el kellett hagynunk az országot. Semmi komoly, nem öltünk embert vagy hasonló, csak anyának szüksége volt a hazájára és a szüleire, ennyi. A te családod milyen? - kérdezek vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Gwen a könyvekkel kapcsolatos kérdésemre mutatja a leglelkesebb reakciót, így mosolyogva hallgatom végig, ahogy a kedvenc olvasmányairól beszél. Mondjuk nem meglepő, neki ez az a téma, amiről mindig, mindenhol tud beszélni, úgy, mint nekem a korcsolya.
- Nem - rázom meg a fejem, miközben átkarolom a lábam. - Nem szoktam írni, maximum fogalmazásokat irodalomra. Tudod, még sosem próbálkoztam vele, mármint az írással, az edzések mellett nem nagyon van időm ilyesmire - mondom, és reményeim szerint megérti, hogy miért van ez így. Egy élsportoló élete nem csak abból áll, hogy eljár a versenyekre, meg alkalomadtán egy-egy edzésre, nem, a mi életünk ennél komolyabb, tele van felelősséggel. Gwen minden bizonnyal nem tudja, hogy milyen teherrel jár az, ha az ember kiáll a pályára egy adott ország színeiben. Lelkileg nagyon nehéz, mert egy ország szurkol azért, hogy jól teljesíts, ha rontasz, akkor több millió ember csalódik benned.
- Zenék? Hát, igazából klasszikusokat szoktam hallgatni. Szakmai ártalom - vonom meg a vállam. - Filmek tekintetében sem vagyok valami informált, hogy őszinte legyek. Inkább koreai sorozatokat szoktam nézni, mivel a mostanában készült filmek nagy része olyan sablonos. Szinte mindegyik ugyanarról szól, csak más köntösben - mondom ki őszintén a véleményemet.
A kviddicses kérdésemre is lelkesen válaszol, sőt, bemutatja nekem az egész csapatot, ami akár jól is jönne, ha a nevekhez arcokat is tudnék párosítani, azonban ez nem nagyon sikerült, így csak mosolyogva bólogatok.
- Szerintem nem kár, tudom magamról, hogy biztosan nem lennék jó játékos. Én nem vagyok az a harcos, én inkább művészlélek vagyok. Értem, akkor szerinted két erős csapat van. És a többiek, róluk mit gondolsz? - nézek rá érdeklődve, mert mindig érdekel, hogy az emberek miként vélekednek az ellenfeleikről. Valahogy ez a vélemény árulja el nekem, hogy az illető mennyire sportember.
Amikor a családjáról kérdezek, a kutyái megint megugatnak, mire összeráncolom a szemem. Ez most komoly? Ha valaki valami rosszat kérdez, vagy csak közelebb megy hozzá (és ismeretlen a lány számára), akkor az állatai egyből rátámadnak a „zaklatóra”. Na jó, rá nem támadnak, de akkor is, ha valaki fél a kutyáktól, akkor biztos, hogy ezer méterre elkerüli a lányt, pedig nem rossz társaság. Ha olyan viszonyban lennénk, akkor biztosan tanácsolnám neki, hogy hagyja a szobájában őket, de nem teszem, mert nem vagyunk olyan viszonyban, így csak hallgatom, ahogy a családjáról beszél.
- Sajnálom a szüleidet - mondom, mert tudom, hogy mit érezhet, de ezt ő nem is sejtheti, mert az előbb nem árultam el neki semmit apáról és a szívrohamról. - Ezt nem értem. Miért rontana a viszonyotokon, hogy te boszorkány vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A kérdésemre elújságolja, hogy ő a „hazai” zenét szeretni. Erre csak illedelmesen bólintok, majd megvárom a következő szóáradat végét, mely a kedvenc könyveiről és filmjeiről szól. Olyan műveket mond, melyekről én maximum csak a plakátokról hallottam, de lehet, hogy még arról sem. Mondom, nem nagyon éltem eddig a jégpályán és a tánctermen kívül.
- Hát a koreai zenét elhallgatom, mert otthon más se folyik a rádióból - jegyzem meg viccesen, utalva arra, hogy mégiscsak Koreából jövök. - Azért annyira nem vészes ez az imádat, vagy mi. Egyébként nem ismerem ezt a filmet, hallani már hallottam róla, de még sosem éreztem különösebb késztetést, hogy megnézzem, esetleg elolvassam a könyv verzióját. Mangák? Nem - rázom meg a fejem. - Tudok ugyan egy picit japánul, de még sosem gondoltam rá, hogy képregényeket olvasgassak, legalábbis olyat, ami nem hazai. Tudod; a koreai manga a manhva, én ezek közül olvastam párat, de nem váltam rajongóvá - vonom meg a vállam.
Ezt követően elkezdi ecsetelni a művészetekkel ápolt kapcsolatát, mire mosolyogva bólintok. Nem lehet mindenki művészlélek, unalmas lenne az a világ, ha mind ugyanolyanok lennénk. Igazából el sem tudom képzelni, hogy mindenki pontosan ugyanazt szeresse, mint a másik.
- Biztos, hogy nagyon szép hangod van - mosolygok rá. - De… elmondod nekem, hogy mi az a Megasztár? - kérdezem félve; igazából olyan butának érzem magam, mert nem tudok ilyeneket. Persze, ötleteim vannak, de inkább nem tippelek, mert a végén még megsértem, amit igazán nem szeretnék. Bár, ha a gyanúm igaz, akkor ez a Megasztár egy énekesműsor lehet, pontosan úgy, mint az angoloknál az X-faktor.
- Nem haragszom, csak kicsit furcsa, de mindegy - legyintek, mert tényleg nem haragszom az állatokra, csak furcsának tartom a viselkedésüket, de ez igazából nem az én dolgom, hanem Gwené, ha neki így jó, akkor ki vagyok én, hogy beleszóljak. - Szerintem nem normális az unokatestvéred viselkedése. Miért haragszik rád olyasmiért, amiről nem is te tehetsz? Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor Anna és László azt se tudják, hogy létezik a mágia. Nekik azt mondtuk, hogy egy sima bentlakásos iskolába megyek - mondom, majd észbe kapok, hogy a lánynak fogalma sincs róla, kiket emlegettem az imént, így gyorsan adok egy kis magyarázatot. - Anna és Laci az unokatestvéreim. Tudod, nekik magyar apukájuk van, így nekik magyar a nevük is. Egyébként nagyon aranyosak, most 6 évesek. Ha szeretnéd, akkor egyszer mutatok róluk képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Két hónap. Kereken ennyi idő telt el az óta, hogy utoljára a kastélyban jártam. Ha egy filmben lennénk, akkor ezen idő alatt hatalmas, eget rengető változásoknak kellett volna beállni az életemben, igazából azonban nem történt semmi különös.
Megbuktam a vizsgákon, bár esetemben a bukás nem a legjobb kifejezés, mivel meg sem próbálkoztam azzal, hogy megírom őket. Ki tudja, lehet, hogy ha egy kicsit több erőt fektetek bele, akkor talán, hangsúlyozom; talán sikerülhetett volna, de megvallom őszintén: nem különösebben érdekelt, így hagytam a fenébe. Már csak azért sem foglalkoztam velem, mert az időm nagy részét a jégen töltöttem, egy új rövid program begyakorlásával és tökéletessé tételével, ami szerencsére sikerült is, így a munkámnak meglett a gyümölcse. Az Asian Open nevű versenyt megnyertem, míg a Nebelhorn Trophyn, második lettem, mivel kifordultam abból a fránya lutzból, így az orosz lány egy pontos előnyhöz jutott.
Ezek alapján még jó, hogy az edzés volt a fontosabb, nem?
Mindenesetre ismét kastélyban vagyok, távol Szöultól és mindentől, amit szeretek, de azt hiszem, hogy ezt az elmúlt egy évben megszokhattam, így a honvágy a lehető legkisebbre csökkent bennem. Jelen pillanatban az iskola mellett fekvő réten sétálgatok, mert a gólyalakban, a sok lelkes és fecsegő tizennégy éves között egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak, én a tizenhét éves másodikos. Rendben, ez úgy hangozhat hogy elmenekültem, pedig ez nem így van, én csak… csak… na jó, elmenekültem. Igazából ilyenkor fogalmazódik meg bennem az a gondolat, hogy keresnem kéne magamnak egy szobát, ahol „csak” négy emberrel lakom együtt, nem pedig sokkal.
Ahogy egyre beljebb sétálok - már ha egy réten lehet ilyet -, ismerős dallamok ütik meg a fülem. Nem tudom a művet, sőt, a darab címe sem jut eszembe, de egy pillanatra behunyom a szemem és élvezem a hangokat, melyek tökéletes sorrendben követik egymást, minden hiba nélkül. Sosem tanultam meg játszani egy hangszeren sem, illetve de, fél évig jártam zongorázni, mely alatt sikerült elsajátítanom azt, hogy mely billentyűt mikor, melyik hangnál ütöm le. Ez ám a tudás, igaz?
Visszatérve a jelen helyzetre; mikor kinyitom a szemem, a lábaim szinte maguktól indulnak a hegedűszó irányába. Szerencsére nem kell sokat mennem, hogy megtaláljam a delikvensünket. Nem zavarom meg a lányt, csak leülök a földre - mely kissé hideg, de mivel a fél életemet egy jégpályán töltöttem ilyenek miatt nem zavartatom magam -, felhúzom a lábam, a térdemre rakom az állam és úgy hallgatom tovább a lány játékát.