Szofi Wilkinson
INAKTÍV
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
|
Min Woo Nem igazán láttam a fiút, de a gyors mozdulataiból kivéve nem igazán üthette be semmijét. Végül is, mondhatjuk, hogy puhára esett, bár a lábam nem a legpuhább dolgok közé sorolható. Amikor a lábamhoz ült, nem tudtam mire vélni. Nem tudtam eldönteni, hogy most nevessek rajta vagy dühöngjek egyet. Aztán végül is úgy gondoltam, ha már az én hibámból estünk le, akkor legalább válaszolok. - Gyorsnak? – Húztam fel a szemöldökömet, egy ártatlan mosollyal, úgy téve mintha nem érteném a kérdését. Erősen nézem a fiút, és meglepődötten nézek rá, amikor a tál ropit, ami miatt itt heverünk, a hasamra teszi, és enni kezdi. Kérdése után belenyúlok a tálba és a ropik sokaságát a számba tuszkolom. Anyukám mindig azt mondta fekve nem szabad enni, mert megfulladunk, de most megszegem ezt a szabályt. - Egyébként, ha már így megismerkedünk, mi a neved? – Teszem fel a kérdést, a ropit leküszködve a torkomon. Gonosz módon, felkapom a ropit, és a fölöttem lévő asztalra rakom. Megpróbálok felülni, nehogy elérje. Ha a fiú próbálkozna azzal, hogy mégis elveszi a ropit, majd egy szép határozott mozdulattal hátra löki. A lehetőségekhez mérten persze nem úgy, hogy megüsse magát, csak épp annyira hogy ne érje el a ropit. Hátranyúlok, egyenesen a ropis tálba, és mivel én megtehetem egy szép, hosszú ropit kihalászok, majd a számba rakom. Gúnyos vigyorral visszafordulok a fiúhoz, majd hosszan bámulni kezdem. Csak nézem, és nézem hosszú perceken át. Nem tudom, mit nézek rajta annyira. Különleges arca van, nem épp szokványos. Japán, vagy kínai felmenői lehetnek. - Ja, egyébként, bocsánat hogy ilyen szépen mutatkoztam be. Remélem nem ütötted meg magadat. –Mondtam, mély megbánással, hogy ilyen béna vagyok. De igazából ez nem jellemző rám. Mindig a társaság központja vagyok, de nem így szoktam a középpontba kerülni. Na de mindegy, ami történt, megtörtént. Nem nagy gond végül is. Főleg hogy egyikünknek sem esett nagyobb baja. A fiú arcához közel hajolok, majd egy aranyos mosolygással visszafekszek a földre. Nem túl kényelmes ott, de a fiú még mindig fogva tart. Biztosan várja, hogy teljes részletességgel elmeséljem mi is történt. De hát nem figyelt rám, úgyhogy így járt. Nem kellene ennyire belemerülni a könyvbe, hogy ne halljon senkit, és csak a könyvre figyeljen. Máskor majd nyitott füllel olvas. - Elengednél? Szomjas vagyok, inni szeretnék. Vagy ha neked ez így kényelmes, nekem az is elég ha csak hozol nekem inni. – Dobom oda neki a végén egy mosollyal a kérelmeimet.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Szofi *Fogalmam sincsen, hogyan lehetett ekkora ereje a lánynak, hogy ilyen egyszerűen le tudott lökni az ágyról, de az hogy Ő is éppen borult egy szépet, biztosan valami igazán szerencsétlen szituáció lehetett. Ahogyan felülök a térdére, reménykedek, hogy elkezd nagy erővel bocsánatot kérni, és elmondani, mit csinált, mivel felettébb kíváncsi lettem volna rá. Zavar egy kicsit, hogy nem vettem észre és így nem tudom mi történt az elmúlt…negyed órában. El nem hagyható kérdésemre ügyesen felel, amire egy mosollyal válaszolok. Mikor felfedezem a ropit, azonnal lecsapok rá és egy marékkal a számba tömök. Meglepődve néz rám, vagyis tökéletesen beletrafáltam, hogy azt a rágcsálnivalót Ő rakta a fotelbe. Akkor ott kellett valamit csinálnia. Lassan majd csak összerakom a kirakós darabjait. A hasára tett tálból a lány is kivesz egy maréknyi rágcsát, és mint egy igazi királykisasszony, a szájába nyomja. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, de ha éhes, akkor nyugodtan fulladjon meg, egy nem éppen nőies tett közben. Aztán beszélni kezd, de ropik néhánya még a szájában tanyázik. Úgyhogy fókuszálnom kell nagyon, hogy le tudjam olvasni, mit is akart mondani. Mikor befejezi, egy gyors mozdulattal befogom a száját, hogy ne tudjon mást mondani, mert nem szeretnék végig ennyire koncentrálni, hogy megértsem.* - Ne beszélj teli szájjal! Min, Minwoo, Páncsi, Péterke…mindig más, hívj ahogyan akarsz. Na és, aki miatt kellemes esésben volt részem, ki vagy?* Elveszem a szája elöl a kezemet és már nyúlok a ropi felé, mikor felkapja a tálat és fölötte levő asztalra rakja, ami hozzám képest túl messze van és nem érem el. Rosszallóan nézek a lányra. Nem elég, hogy lelök még a rágcsálnivalót is elveszi. Áhh, furcsa ez a női logika. Ráadásul nem én vagyok szorult helyzetben szó szerint. El tudom magamat szórakoztatni egy egész napig, úgy, hogy nem engedem el. Lehet, ez lesz a jó megoldás. Végre valami bocsánatféle bukik ki a szájából, ami megfelelő is lett volna, ha ezelőtt nem foszt meg a ropitól, de így egy csöppnyit sem elég. Nem fogok leszállni róla ilyen hamar, meg kell tanulnia előbb gondolkoznia és csak utána cselekednie. Igazából ez nekem sem megy, emiatt kerülök bajba legtöbbször, de elvileg a lányok többet gondolkodnak, úgyhogy neki mennie kellene. Egy dolgot legalább harmincszor átgondolnak és utána mást is megkérdeznek, hogy biztosan úgy van-e. Furcsa, felettébb furcsa. A „remélem nem ütötted meg magad” résznél a könyökömhöz kapom a kezemet, ami már igazából nem is fáj, csak ha hozzáérek. Szomorúan mutatom felé, hogy Ő is megnézhesse rajta, aprócska piros foltot.* - Szerintem eltörött. * Sziszegve fogdosom a könyökömet, mintha tényleg annyira fájna. Közben pedig sóvárogva nézek a ropi felé, hátha észreveszi és visszarakja elérhető helyzetbe. Hirtelen közel hajol hozzám, amitől én egy kicsit eltávolodok. Még mindig bennem van a távolság ösztön, amit éppen az a helyzet nem tesz nyilvánvalóvá, de ezt a lány „érdekében” meg kell tennem. Mikor újra megszólal, tátott szájjal figyelem a mondatokat. Teljesen lesokkol, hogy az alattam lévő lány, aki mozogni is alig képes éppen parancsokat osztogat, annak, akit az előbb szépen lerepített az ágyról, elvette a ropiját és a könyökét is eltörte. Nagyot sóhajtok és végül belátom, hogy ez a lány reménytelen. Semmi tisztelet, jó modor, vagy sajnálat, biztosan Rellonos. Ekkor jut eszembe valami, ami miatt elmosolyodok. Előhúzom a pálcámat és a feje fölött állítom meg* - Rendben, mutatok valamit. Figyelj rendesen. Most ide fogok varázsolni neked üdítőt. Akkor kezdem is. Egy, kettő…Aquamenti!* Ennek a varázsigének az a következménye, hogy a pálca végéből víz kezd el folyni. Ha minden igaz, az szépen a lány arcára zuhan, elég kellemetlenül. Pár percig folyatom a vizet, majd abbahagyom és egy mosollyal most én hajolok felé, és kedvesen a szemébe nézek.* - Egészségedre!
|
|
|
|
|
Szofi Wilkinson
INAKTÍV
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
|
Min WooLátom, hogy a fiú nem igazán érti, hogy is kerültünk igazából ebbe a helyzetbe. Vagy lehet nem is érdekli, és valami máson gondolkozik. De hát ez van. Kár, hogy nem látok bele a gondolataiba. ~ De jó lenne. Na, majd egyszer, megtanulok valami gondolatolvasós izékét. A fiú elég furcsán néz rám, amikor megmutatom neki, eme nőies oldalamat. Na, nem baj, legalább megtudja, milyen vagyok igazából. Olyankor, amikor fölöslegesen próbálkoznék tartani magam, nem bírnám. Mert az eszem, vagy a belsőm, vagy nem is tudom, fölöslegesnek tartja. Igazán meglepődök, amikor beszédem közepette a fiú, akit valami négy különböző névvel is elláttak, de szólíthatom akár egy ötödik, új néven is, befogja a szám. Ilyenkor, ha jóban lennénk, vagy akár ismernénk egymást, megnyalnám a kezét, csak hogy megtanulja, ne fogja be egy ember száját, mert az illetlenség. Főleg, hogyha azaz illető éppen beszél. De mivel elmondhatom, hogy jó neveltetést kaptam, megpróbálok még ezek után is normálisan válaszolni. - Akkor, egyelőre Páncsi leszel, mint Pán Péter. – Nyújtom ki rá a nyelvem, egy mosollyal egybekötve. – Amúgy, Szofi vagyok, vagy, ahogy tetszik. Nincs külön becenevem, úgyhogy… - Itt belezavarodok a beszédembe, és inkább be is fejezem. Látszódik a fiún, azaz Páncsin, hogy nem tetszett neki a mutatványom, amikor elraboltam előle a ropim. De kell neki lefognia engem. Most ez lesz a büntetése. Mondjuk, inkább nekem kellene büntetést kapnom, amiért itt pimaszkodom vele, még az után is, hogy lerántottam őt, miközben igazából, csak annyit tett, hogy nem vett észre. Na, jó, azért ez tényleg nagy bűn volt tőle. - Hogy nem vettél észre? Vagy csak nem akartál hozzám szólni? Miért?- Szegezem hozzá a kérdéseket. Amikor a könyökéhez nyúl, az öcsém jut eszembe. Amikor elesik, ő is pontosan így szokott ránézni a bibis kis karjára, lábára, mikor mit üt meg. – Megint mosolyra fordul a szám, és kibukik belőlem egy kis beszólás. - Az öcsém is így szokott csinálni. Nyolc éves. – Hosszú nevetés tör ki belőlem, amit csak nagy küszködéssel sikerült visszafojtanom. – Na, jó mostantól nem piszkállak. Főleg, ha nem adsz rá esélyt. Látom rajta, ahogy a szemével akarja közelebb húzni a ropis tálat. Remélem erre nem képes, maximum akkor lehet képes, ha reptetni is tudja, különben egyenesen a fejemre fog esni. De ezt inkább nem kockáztatom, úgyhogy visszarakom a ropit a hasamra, hagy egye. Meglepődök, amikor pálcája hirtelen a szemem elé szegeződik. Hisz épp most adtam vissza a ropiját. ~ Remélem, nem akar butaságot csinálni, mert nagyon meg fogja bánni. – Gondolom magamban, és csúnyán nézek rá, remélem ok nélkül. Már épp elhittem, hogy valami jót fog cselekedni, amikor hirtelen hatalmas víz adagot kapok a fejemre. Hah. Szívom be hirtelen a levegőt, haraggal a szememben. Végül is igaza van, innivalót kértem. Próbálom viccnek felfogni az egészet, nem adva meg az örömöt neki, hogy úgy érezze, ezzel felhúzhat. Egy gyors, erős mozdulattal, kihúzom a lábaim a fiú fogságából, és hátradőltöm őt, úgy, hogy a kezeit lefogom, de csak épp annyira hogy a pálcája még érje az arcát és ő is kapjon egy kis vizet belőle. A két lába közé térdelek, és így már teljes mértékben én uralkodok rajta. Na, most próbáljon valamivel trükközni. Csak próbálja meg. - Így jobban érzed magad? Így megnyugszol? –Mosolygok rá pimaszul. Úgy érzem, hogy nagy barátság nem fog köztünk kialakulni ezek után. De kitudja. Lehet, emiatt leszünk puszipajtások. Amit igazából erősen kétlek.
|
|
|
|
|
Alexis Lyall
INAKTÍV
tökfej
RPG hsz: 22
Összes hsz: 389
|
Zsebvemp- Megyünk lopni-hajnali négy óra- Ha meg akarsz róla győződni, hogy a testőröd (vagy inkább a fegyőröd) ébren van-e, vagy csak színlel, hajnali háromkor elkezded gyúrni, böködni, ölelgetni, rányálazol, és ha erre sem ébred fel, mehetsz a dolgodra. Ave nem mozdult, ebből már világos volt, hogy ha atomot robbantanék mellette, akkor is csak a másik oldalára fordulna- már ha méltóztat ennyire emberszámba venni. Ez pedig azt jelentette, hogy zöld utat kapok, míg fel nem ébred. Helyes! Úgyis gyakorlatilag korlátoz a kis mocsok, hogy ne menjek a kastélyba, ne lopkodjak, ne aludjak a bokorban. Panaszt kellene tennem az emberjogi bíróságon.
Azt el kell ismernem, hogy a kastély okozott némi fejtörést: az első öt percben sikerült eltarolni két házimanót, végignyalni egy festményt (komolyan csokinak nézett ki a festett parókája, de a nyomorult nem szólt volna, hogy az csak festék) és beleszaladni egy pattanásos szellemlányba, aki fel akart olvasni Nietzsche-től. Avery azt mondta, ha túl okos és lexikális tudással rendelkező madárijesztőkkel találkozok, azok a levitások. Avery-nek meg fogom mondani, hogy hülye, de előtte elgáncsolom, biztos ami biztos. Nagyot üt, ha felhúzzák.
A folyosók mind halmozódnak mögöttem, mostanra azt se tudnám megmondani, merre van észak. Azt viszont kapásból érzem, ha valami bűzlik, Amy odaégette a rántottát, anya tavaszi tekercset csinál, meg a jód is erősen átható szagú. Na most, ha nem tavaszi tekercset érzek és nem is égett rántottát, akkor marad a harmadik a felsoroltak közül: jód. Sőt, orvosi tisztaságszag. Ha pedig orvosi szagot érzek, jó helyen járok. Pár másodperc múlva fütyörészve rúgom ki a gyengélkedő ajtaját. Az egyetlen szerencse, hogy erre a zajra senki nem reagál- tehát üres a terep. Perfect.
Ja hogy nem mondtam, miért kerestem a gyengélkedőt? Igazából a faluban is beszerezhettem volna az etil alkoholt, de azért fizetni kell. Nekem meg nincs pénzem. Avery a buksza. Na most, ha nincs pénzed és nem tudod, mi tévő légy, rendszerint kölcsönzöl. Tiszta sor, ugye? Nekem alkohol kell (neem inni, nyugi), szóval kölcsönveszek. Ha meg észreveszik, rákenem arra a szemét festményre, hogy ő lopta el a parókája tisztításához. Ánem, kevés az esélye, hogy egyáltalán rájöjjenek, én jártam erre; nem is ismernek, Ave úgy őriz engem hét lakat alatt, mintha Mona Lisa lennék. Villantanom kellene talán? Az a csaj is eléggé odarakhatta magát, másképp miért érne annyit a képe amennyit? Sok beszédnek sok az alja, hol az a szesz mégis? Miért kell mindent ennyire elzárni? Upsz, azt az üveget neem akartam eltörni, dehogy, csak ide ne toljátok a képeteket, kíváncsik. Várjatok, míg megvan a cucc, amiért jöttem, kell a kísérletemhez.
|
|
|
|
|
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Alexis - Menjünk *-* Az Eridonosnál heti rendszerességgel fordul elő, hogy félájult embereket cipel a gyengélkedőre, pusztán felebaráti szolidaritásból, na meg azért, mert a szívén viseli a sorsukat, én nem szeretné, hogy ilyen kiszolgáltatottan, egy rellonos áldozatává avanzsálnának át. Ezek mind nagyon szép szavak, igaz? És már tapasztalatból sejthetitek, hogy a szép szavak nem mindig valósak, most meg főleg nem. A helyzet az, hogy Oliv bár akkor megígérte Kornélnak, hogy foghatja a kezét, miközben az éhségét csillapítja, ma is elszaladt vele a ló, aminek a vége ez lett. Még szerencse, hogy a tanár léptei megzavarták, mert nem biztos, hogy megálljt tudott volna parancsolni magával, így viszont az éhsége se csillapodott túlzottan. Este mindenképp elhagyja a környéket, mint azt annyiszor teszi, a kérdés csak az, hogy egyedül-e? Az idő, mint tény abszolút nem foglalkoztatja, részben, mert neki sok van belőle, részben, mert ha akarna se tudna aludni, és főként, mert télen már nem süt annyira és olyan erővel a nap, hogy aggódnia kelljen, nem hiába ez a kedvenc évszaka, legalább most nem érzi börtönének a négy falat, de ott lebeg a szeme előtt, hogy ez a kellemes állapot se tart már sokáig. Már azelőtt megérzi, hogy nem magányában áll a gyengélkedő, mielőtt befordulna a sarkon. Az a szívdobogás nagyon szapora, nem nehéz rájönnie, valaki rosszban sántikál. Ettől viszont nem vág hátraarcot, hisz kuriózum azok száma, akik képesek lennének ártani neki. Az már nem olyan egyszerű folyamat. Könyökével nyitja ki az ajtót, és belépve, az egyik ágyra teszi a jelenleg ölében pihenő lányt. Volt annyi lélekjelenléte, hogy a táplálkozás után, kölcsönadja a lánynak a sálát, ezzel is eltakarva harapásának nyomát. Csak aztán fordul a sráchoz? Határozottan pasinak nyilvánította, de most, hogy már látja is, már nem annyira biztos benne. - A frontnak hála, csak úgy hullanak- mosolyog rá, utalva az ájult lányra, és tök elégedett magával, maiért egy tök hihető dumával sikerült előállnia. - Segítsek kinyitni?- mosolya vigyorrá torzul, persze gondosan ügyel arra, ne villanjanak elő a fogai, hisz az emberek előtt illendő türtőztetnie magát. Azt már meg se kérdezi, mit keres itt a másik, látva a szekrény előtt, kezei állásából, már magától is rájött.
|
|
|
|
|
Avery Lyall
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Javasbá'Március 9. - este 9 körülAzt hitte, hogy soha nem fognak felérni az emeletre. Egyáltalán kinek jutott eszébe ilyen magasra tenni a gyengélkedőt egy olyan helyen, ahol a lift ismeretlen fogalom? Mindenesetre valahogy sikerült elérni, hogy a hosszú, vörös hajú srác ne engedje semminek sem nekiütődni Gilbertet, még ha ehhez az is kellett, hogy néha Avery fogta a remegő kezet. Naná, remeghetett is, mert ő volt az, aki nem is olyan enyhén megsütötte az imént a fiút, akinek a ruhája alatt minden bizonnyal össze volt égve a bőre is. A karja még mindig füstölt és érezni lehetett az égett hús szagát. Avery akkor is rosszul lett volna tőle, ha történetesen nincs hányingere már eleve az agyrázkódástól, és most csak hálát tudott adni azért, hogy az orra még mindig vérzik, mert így kevesebb lehetősége volt ott levegőt venni. Dühös volt, leginkább a vörös srácra, akinek még a nevét se tudta, mert ő volt az, aki egy nem iskolába való mágiaággal támadt a másikra. Aki, ráadásul, ahogy a szavaikból a bokrok alatt rejtőzve leszűrte, a barátja. Akkor vajon milyen az ellenségeivel? Viszont nem halasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy újra és újra bokán rúgja, ha megpróbált egy pillanatra is megállni. Sokkos. Nyilván, mert ő is csak most fogta fel, hogy mi történt, hogy mit tett Gilberttel, ráadásul neki is véres az arca, az orrát valószínűleg eltörte a másik. Nem baj, megérdemli. Avery közben feszülten figyelte Gilbertet, hogy egyáltalán lélegzik-e még, mert gyanús volt neki, hogy ilyen sérülésbe bele is lehet halni, főleg, ha a forró levegő roncsolja a tüdőt, azonban szerencsére bár igen csekély mértékben, de emelkedett-süllyedt a mellkasa. - Tartsd meg! - parancsolt Avery a vörösre, a csuklójára szorítva az ujjait egy pillanatra, hogy fel is fogja, mit akar tőle, Nathaniel pedig állt, mint a cövek, és képtelen volt levenni a tekintetét az eszméletlen fiúról. Közben Avery két ököllel kezdett dörömbölni az ajtón, közben hangosan kifejtve, néhol igencsak vulgárisan, hogy mennyire életbevágóan fontos, hogy azonnal előjöjjön a gyógyító.
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Avery, Gilbert, NathanielÜres a kórterem, épp ma engedtem ki az utolsó kislányt, akit kikészített a vizsgadrukk, s sok tanulás meg a kialvatlanság. Így most minden ágyra friss ágyneműt húztak a manók, minden tiszta, rendezett, és én épp ilyenkor érzem magam teljesen idegennek a helyiségben.
A gyengélkedő puha, megnyugtató csendjét a masszív fán indulatosan kopogtató ököl és a hozzá társuló türelmetlen kiabálás töri meg. Már szinte az első hangra azonnal ugrok, gyors, ruganyos léptekkel vágtatok át a helyiségen és szélesre tárom az ajtót és azonnal megüti az orromat a jellegzetes, enyhén édeskés szag. Egy gyors pillantással mérem végig a triót, elsőként azt megállapítva, hogy ez megint csak egy olyan eset lehet, ahol jobb, ha nem kérdezek túl sokat. Sőt még csak a vágott szemű fiatalember válogatott szavai kapcsán sem teszek megjegyzést, nem értek egyet ugyan az efféle kitörésekkel, de azzal is tisztában vagyok, hogy így utólag, csak az eredménnyel találkozva könnyebb higgadtnak maradni, mint az egész esemény átélése után.
- Még tartsd egy kicsit a levegőben! - karjelzésekkel is nyomatékosítom a kérésem a pálcát tartó fiú felé, aki a sokktól réveteg tekintetével és törött orrával az ezüst érmet nyerte hármójuk közül. Először ugyanis meg akarok róla győződni, például a hátán nincsenek-e súlyos sebek, amiknek nem tenne jót egy találkozás a lepedővel.
Egy pálcaintéssel idehívom a helyiség végében álló gurulós kis szekrényt, amiben a legszükségesebbek megtalálhatók. Köztük némi nyugtató főzet, ami majd rövid időn belül némi erőt is ad a pálcát tartó fiúnak és lassan ki fogja tisztítani a fejét, legalábbis annyira, hogy adott esetben ne jelenthessen további bonyodalmakat, tisztában legyen vele hol van, mi történt, de mintha mindezt csak egy jótékony üvegfalon keresztül szemlélné. Ahhoz jóval több idő kell, meg persze a saját bátorsága is, hogy szembenézzen a történtekkel meg a saját érzelmeivel. Az ázsiai származású fiú felé fordulok:
- Van benne egy kancsó tea is, itasd meg vele - jelzem egy fejmozdulattal, kire is gondolok, ha nem lenne egyértelmű - Ha kell, találsz benne vödröt is - teszem még hozzá egy pillanatig elidőzve a srác viharvert ábrázatán. De épp csak ez a két pillanat volt, amit egyelőre a két eszméleténél lévő fiúra szántam.
Egy gyors pálcaintéssel eltüntetem az ájultról az elszenesedett és sok helyen a sebbe égett ruhadarabokat. Most válik csak láthatóvá, hogy mekkora területet is érintett a tűz és mennyire súlyosan. Noha az égett emberi hús szaga már kezdetektől fogva nem sok jót ígért. De nem a látható sérülések vizsgálatával kezdem, hanem óvatosan a kinyitom a fiú száját, megnézem a nyelvét, belekukkantok az orrába is, hallgatom egy kicsit a lélegzését, és végül megállapítom, hogy légúti égéssel legalább nem kell számolnom.
Főleg a fiú jobb karja a kézfejétől egészen a vállágig néz ki cudarul, de a másik karja és a felsőteste is csak egy árnyalattal van jobb színben. De itt inkább a hólyagok vannak többségben, amíg a karját mély sebek, szenes, pergamenszerű felületek, helyenként előbukkanó nyers hús tarkítja. Röviden nem túl szép látvány. De ezen túl van benne valami furcsa, egyelőre nem tudnám megmondani mi, de valahogy nyugtalanít a dolog. A helyzetfelmérés viszont legalább egyharmad részben megvan, jöhet az, hogy csinálok is valamit.
Mivel a hátát szerencsére szinte épp csak megnyaldosták a lángnyelvek, ide azonnal kenek egy adag hideg, ragacsos, de gyorsan felszívódó bőrnyugtató krémet, ami pillanatok alatt bőrpírrá redukálja a korábbi pirosságot.
- Most már lefektethetjük - jelentem be a vörös hajú srác felé fordulva.
- Te pedig közben meséld el, honnan jöttök, hol sérültél meg, mi fáj, és szólj, ha szükséged van valamire - immár a vágott szemű fiúhoz intézem a szavaimat, eddig ő tűnt a legjobb állapotban lévőnek, de nem szeretném, hogy elhagyja magát, remélem a beszéd segít abban, hogy koncentráljon, és nekem is egyszerűbb, ha el tudja mondani, mi a baja. Hiába, háromfelé figyelni azért nem egyszerű.
Ha már az eszméletlen fiú a párnák között fekszik, a szekrényből elkezdek előpakolászni különféle krémeket, pakolásokat, amikkel majd a sérülések ellátásának állhatok neki.
|
|
|
|
|
Avery Lyall
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Javas bá' és a többiekEgy évezrednek tűnt, mire az indián előkerült, de végül nyílt az ajtó, Avery pedig kifújta a levegőt, amit eddig bent tartott aggodalmában, mert megfordult a fejében, hogy a gyógyító talán nincs is itt, elvégre nem lehet a szobájában naphosszat, hogy vajon mikor hoznak hozzá be egy életveszélyes sérültet, de szerencsére most nem volt jobb dolga éjszakára. A fiú egyébként meglehetősen jól fel tudta mérni, hogy mekkora a baj, és éppen ezért esett úgy, hogy az amúgy hideg fejjel cselekvő Avery végül kissé kikelt magából. Miután bementek a gyengélkedőre ő inkább hátul maradt, és innen már jobban szeretett volna láthatatlan lenni, elvégre neki ehhez az egészhez semmi köze, viszont sejtette, hogy nem fogja tudni ilyen egyszerűen megúszni. A férfi közben már el is kezdett Gilberttel foglalkozni, bár előbb még a vörös kapott főzetet, Avery pedig, fintorogva ugyan, de eleget tett a kérésnek, és a teával odalépett a nálánál jóval magasabb fiú mellé, és szépen öntögeti kezdte a poharába az innivalót. Ő maga ugyan néha megszédült, de nem annyira, hogy jelen esetben nagyon érdekelje, inkább csak lelépni szeretett volna már tényleg, agyrázkódás ide vagy oda. Belehalni nem fog, meg a hátának a sajgásába se. Fél szemmel közben azt nézte, hogy mit csinál az indián, és kissé elhúzta a száját, mikor meglátta Gilbert összeégett bőrét, mert igazán fájdalmas sebnek látszott, és egészen biztos volt benne, hogy nyoma marad. Közben csak arra figyelt fel, hogy a vörös mellette a látványtól újfent teljes erőbedobással reszketni kezdett, úgyhogy miután már le lehetett engedni Gilt az ágyra, inkább odébb lökdöste egy ablakhoz, hogy kifelé nézzen, ő maga viszont visszatért a gyógyítóhoz, ha már szólították. Ebben már úgyis nyakig benne van. - Röviden, tömören: ezek ketten összevesztek, összeverekedtek, aztán valahogy elszabadult annak a mágiája - intett a fejével Nathaniel felé, de nem tért ki a saját véleményének az elemzésére, miszerint az direkt csinálta az egészet, mert nem az ő dolga volt ezt kiteregetni. - Én a fák közül néztem végig, miután Gilbert - mutatott az égett fiúra -, lelökött egy fa ágáról varázslattal és betörte az orrom. Ugye vissza lehet állítani az eredeti formájára? Nem lenne szerencsés, ha elgörbülne - kérdezte, már előre belegondolva, hogy ez mennyiben hatna rosszul az üzletre. Minden esetre az is biztos, hogy nem fogja hagyni a gyógyítónak, hogy az arcán kívül bármely részét is megnézze, mert csúfos lebukás lenne a vége. - Rendbe fog jönni? - hajolt aztán közelebb egy kicsit Gilhez, megszemlélve a sebeket, miközben Uff bá' a gyógyszereket hozta.
|
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
INAKTÍV
Vajszívű cicamami =^-^=
RPG hsz: 194
Összes hsz: 2533
|
Dwayne
A folyosók ilyen késői órában már teljesen üresek, talán jobb is, nem nagyon szeretne most bárkivel is találkozni. Nem tudja, mit keres ott, mármint magában a kastélyban, talán hideg volt, már nem nagyon emlékszik rá, hogyan is került oda. Az elméje üres, csak azt az egyet tudja, hogy az lehető legmesszebb akar lenni a háztól, melyet az otthonának nevez, és azt is tudja, hogy a faluban kóborlás egy idő után feltűnik az embereknek, és ha feltűnik, akkor bizony elkezdenek pletykálni, erre pedig egyáltalán nincs most felkészülve. Nem is tudja, hogy mindezek után, mire lehet egyáltalán felkészülve.
A zsebeiből nem veszi ki a kezét, így löki be a nagy tölgyfaajtót, majd a lábával löki vissza, amire néhány portré felszisszen, de a félhomályban nem tudják kivenni, hogy ki lehet az, így csak pár általános szitokszót kap tőlük, amit szinte meg sem hal.
A folyosókon sétálva ösztönösen kerüli annak a lehetőségét, hogy az ablaküvegek valamelyikében meglássa magát. Komolyabb külsérelmi nyom nem látható rajta, az arcát helyrehozta, a többivel meg nem foglalkozott, csak felöltözött, és elindult. A nyakát úgyis takarja a haja, amit kibontva hagyott, a többit pedig a ruha, kézfejét pedig ösztönösen nem mutatja. Akkor voltak utoljára ilyen fájdalmai, amikor Magnus kíméletlenül gyakoroltatta vele az illúziómágiát azért, hogy a legjobb lehessen. És valóban azzá is vált, mindenféle egoizmus nélkül. Hiszen megszenvedett mindazért, amit elért, és sokszor érezte, hogy feladja, elfogyott az energiája, aztán a sok büntetés és kényszerítés, megkeményítette, erőssé tette. Azonban a fizikai fájdalom legyőzhető ennyi év után, amit az illúziókkal töltött, de a lelki problémákra sosem keresett konkrét megoldást, és azok egyre csak halmozódtak. Nem nézi, hogy merre jár, csak halad, össze-vissza mint valami késői kísértet, aki nem találja a helyét. Mondhatná, hogy diákokra vadászik, de talán pont előlük menekül. Mindenki elől, aki észrevehet rajta bármit. Ruha
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Alexandra FlaviuFelpillant kissé, amikor a felhők árnyékából kiúszó holdfény megvilágítja a szobát, ekkor eszmél fel rá, biztosan nagyon késő lehet. Nyűgösen megdörzsöli a szemét, a papírok, amiket eddig olvasott kicsúsznak a kezéből és szétszóródnak a földön. Lomha mozdulatokkal kel fel a kanapéról, hogy kinyújtóztassa a tagjait és kerítsem magának egy pohár vizet.
Az inszomnia az aurori munka sajátos velejárója. Maga sem tudja már, mikor aludta végig utoljára az éjszakát. Egy bizonyos idő után, amit az ember a stressz némaságában tölt felkészülve arra, hogy bármikor megölhetik, kimúlik belőle az egészséges álmosság, az efféle napi rutin. Talán hajnali kettő is elmúlt már... vagy több, nem is nézi az órát inkább. Legalább ilyenkor csend van.
Mély, kellemes csend.
Odasétál az asztalához, egy pohár vizet tölt magának a kancsóból. ÁLmosan, elgondolkodva kúszik tekintete ekkor az asztallapon heverő, elvarázsolt tükörre - mely kémlelőnyílásként mutatja a folyosót éjjel-nappal - és pillantja meg az alakot. Eltöprengve figyeli, ahogy sétál, szőke haja megcsillan a holdfényben.
Összeráncolja a szemöldökét, a poharat út közben teszi le a polcra, amíg az ajtóhoz sétál.
Távolról is felismeri a jeleket. A nő le sem tagadhatná.
Neki pedig nem is kell.
Épp akkor nyitja ki az ajtót, amikor Alexa odaér. Semennyit sem tétovázik.
- Gyere be.
|
|
|
|
|
Alexis Lyall
INAKTÍV
tökfej
RPG hsz: 22
Összes hsz: 389
|
Zsebvemp - Enyves kéz ZRT
Na még egy kicsit, úúúgy. Na nem így nyílsz? Tyhíh, több bajom van veled, mint a fennkölten alvó testvéremmel. Dúdoljak neked is Tankcsapdát ébresztőnek? Csiklandozzalak meg? Törzsfőnökül nem tudok, de ha kell, begyújtok egy-két matracot és füstölök neked. Az segítene, szekrény pajtás?
A csudába, tök forgalmas lett hirtelen a gyengélkedő. Óóó, hullanak az emberek? Szegény, biztos nem evett pirítóst reggelire! Úúú, a szőke tisztára emlékeztet Maria Cortezre Pöttöm sorozatából! Vajon ő az? Kérjek aláírást? „Helószia! Adnál egy autogramot a húgomnak? Asszem, téged csíp nagyon valami szappanoperából..” ... Neeem.
- Ne is mondd, a tesóm mellett Tankcsapdát énekeltem, arra sem kelt fel. Ez az időjárás kész komédia. – Hát képzelje el ő is, borzalmas! Ha ismerné Avery-t, tudná, hogy az énekhangomtól rövid időn belül a plafont kaparja a bátyám, mint Tom cica a mesében. Ótényleg, délelőtt tizenegykor adják a Cartoonon. Szerintem itt azt sem tudják, mi az a TV. És még a varázstalanok a civilizálatlan népség, hát nézzetek már tükörbe, könyörgöm... He? Óóó, te szőke jófej kisangyal, nézz már rá a tányér szemeimre! Látod ezt? Látod? Ilyen pofát vágok valahányszor egy hozzád hasonló irgalmas szamaritánusba ütközöm, aki megcsinálja helyettem a melót.
- Ki tudod? Imádnálak. Lo.... Kölcsönözzek érte forrócsokit? Vagy segíthetnél a kísérletemben akár. – De bele leszel rángatva valami ocsmány húzásba, szegény te. Vigasztaljon a tudat, hogy alapjáraton nekem ez normális, senki nem fog hülyének nézni, hogy belekeveredtél valami ökörségbe.
- Ja, amúgy Alexis vagyok. Te mondd már, mivel kened az arcod? Tök szép! – Nee húzódj el, csak megtapizlak. Óóóó, hideg a bőröd, ejnye, rossz a vérkeringésed. Ni, meghúzogatom az arcod, ííígy, szép a mosolyod, szuper. Most sem melegszel? Biztos beteg vagy! Pedig nem tűnsz annak... Na nem baj, mész te magadtól is orvoshoz, ha akarsz. Most csak szedd ki nekem az alkoholt és lássunk neki módszeresen felforgatni hajnali fél négykor a kastélyt.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Warren prof Gyors, határozott lépések koppannak a folyosón. Sietek, mielőtt még meggondolom magam, ugyanis teljesen spontán, egyfajta bizonyítási vágyból saját magamnak, döntöttem úgy, hogy fel fogom keresni Warrent. Ha már addig eljutok, az mégiscsak azt feltételezi, hogy eltökélt vagyok, nem? Vagy pont az ellentétét? Hisz akkor nem lenne szükségem megerősítésre, ha eltökélt lennék.
Leginkább a záróvizsgákra kellene koncentrálnom, na meg hamarosan következő VAV-ra, de a mérhetetlen tananyagtengeren túl egy sokkal fontosabb és (számomra) égetőbb probléma várja, hogy végre foglalkozzam vele. Ez pedig a továbbtanulás. A napokban már muszáj leszek leadni a szükséges nyomtatványokat és eldönteni végre, mi is lesz velem a következő tanévtől. Pedig egyszer már döntöttem. Igen, már eldöntöttem, hogy auror szeretnék lenni, az utóbbi fél évben ehhez mérten is tanultam, de egyelőre mégsem mertem odafirkantani a papírra. Pedig igazán nem nagy dolog, csak hát végleges. Mi van, ha egyáltalán nem is nekem való ez a munka? Ezt a kérdést akarom már végre lezárni magamban, kell valaki, akivel megbeszéljem, és ki más is jöhetne szóba, mint az, akivel nem is tudom, heti hány órát kell majd eltöltenem, ha tényleg ezt a szakot választom. Nem nagyon tudom, mire számíthatok a férfitől, hiszen még soha nem volt vele dolgom.
A nyugati szárny második emeleti folyosóján aztán lassítom a lépteimet, nehogy véletlenül még túlmenjek az ajtaján. Még mindig vannak kételyeim, hogy jó ötlet volt-e idejönni, de igyekszem nem foglalkozni velük. Egy gyors pillantás a nem túl felnőttes, kockás ing-farmar-tornacipő szettemre, ez van. Aztán határozottan kopogok kettőt a keresett ajtón és várom, hogy beengedjenek, és várakozás közben még kényszeredetten beletúrok a hajamba.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Turnman KatalinHosszú idő után tér vissza és rendezkedik be a kastélyba ismét. Igaz, nincs sok ingósága, amit magánál hord, asszony sincs a háznál, hogy a lakhelyét csinosítsa, így a lakberendezéssel igencsak hamar végez.
A termetes fa ládája, melyet általában bűbájokkal lelakatolva tárol az asztala mögött, most a szoba közepére vonszolva hever, akörül tüsténkedik. A tartalmának oly sok törődésre van szüksége, mintha egy számára kedves háziállat lenne. Vagy a legkedvesebb gyermeke. Nem mintha sok porontya lenne ebben a világban.
Kényes műgonddal húzza végig kedvenc vadásztőre pengéjén a szarvasbőr kendőt, közben hamisan egy régi country dalt dúdolgat magában. Milyen szép is a magányos élet, nemde bár?
Apropó, vadászni is ideje lenne már elmenni, mint a régi szép és gondtalan időkben. Aztán horgászni a bátyjaival. Áh, de jó is lenne az!
Neki azonban itt van ez. A nyűglődés, a diákok és a kastély. Mégis ki az az idióta, aki kastélyba telepít ennyi gyereket? Hát nem tudják itt Európában, mennyire nonszensz ez?
- Gyere be.
Dünnyögi szórakozottan, ezzel, mintegy parancsnak engedelmeskedve kattan is a zár az ajtóban. Kit is várt mára: Franc se tudja, majd kiderül.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Warren Gyorsan befejezem a tollászkodást, ahogy bentről meghallom a férfi hangját, amit követően kattan is a zár. - Jó napot... tanár úr - magabiztos lépek be a helyiségbe, a hangom is élettel teli, csak éppen a megszólításban bizonytalanodom el a egy pillanatra. A hatalma láda mellett álló, kissé csapzott hajú férfi tőrrel a kezében, valahogy nem illik az itteni tanári kar tablójára. Egyébként is úgy tudom, hogy nem is teljes állásban van az iskolában. Ettől függetlenül azért még udvariasan odabiggyesztem a címet. A tekintetem megáll a kezében lévő pengén, majd akaratlanul is a láda felé pillantok, feltételezve, hogy oda való a fegyver. Egészen megbabonáz a tőr látványa, mert az iskolában nem találkoztam még "igai" fegyverekkel, az utóbbi években nagyon is hozzászoktam, hogy egyetlen fadarabbal meg pár szóval mindent meg lehet tenni, amit a mugli fegyverekkel is, sőt még többet is. Valamiért mégis a férfi kezében lévő pengét találom hirtelen veszélyesebbnek. Szinte kényszerítenem kell magamat, hogy végre felemeljem a pillantásom, mielőtt még a bunkóság határát feszegetné a bámulás. - Öhm...elnézést... Turnman Katalin vagyok, ötödikes diák, és az auror szakmáról szeretnék Önnel beszélni. Mert szeretném ezt a szakot választani, de kicsit bizonytalan vagyok, mert annyira nem tudom, hogy mire kell számítanom a képzésben. Vagy hogy milyen tulajdonságoknak kellene megfelelnem. - kicsit zavartam fogok bele a mondandómba, de ahogy odakerül sor, hogy miért is jöttem, már sokkal összeszedettebben és magabiztosabban cseng a hangom. Közben kis lépésekben beljebb araszolok a szoba közepe felé, legalább csak annyira, hogy jobban megnézhessem magamnak a ládát.
|
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
INAKTÍV
Vajszívű cicamami =^-^=
RPG hsz: 194
Összes hsz: 2533
|
Dwayne- Elég ijesztő vagy, ugye tudod?
Ő maga is majdnem kirepült az ablakon ijedtében, de egy kis megtorpanáson és falhoz lapuláson kívül nem történik semmi más. Egy pillanatra elgondolkozik, majd vesz egy nagy levegőt, és elindul a férfi ajtaja felé, nyugalmat erőltetve az arcára.
- Ugye tudod, hogy ezzel az invitálással, nem fogsz nőket levenni a lábukról?
Pillant fel rá őszinte érdeklődéssel, majd a pillanatnyi megállása után besétál, körülnézve a szobában. Azt a bizonyos dolgot keresi, ami elárulta, hogy éppen erre jár, és hamar rá is lel a titokra, ami nem más, mint egy tükör. A kezeit gondosan a zsebében tartva, sétálgat, majd áll meg előtte, figyelve a most már üres folyosót.
- Bármennyire is kihalt ez a folyosószakasz, enyelgő és egymásba gabalyodó diákok nem fordulnak meg itt, mert te egyből lépsz. Legalább itt nem fogannak kisbabák.
Most már legalább másfél kastélyfolyosóról el tudja mondani ezt, és mégis, negyed-ötödéves korukra olyan sokan esnek teherbe, hogy az már szinte kínos. Főleg, amikor tanár is a képbe kerül, és neki természetesen mind a két jó barátja, aki tanárrá lett, beleszeretett egy-egy diáklányába. Mind a két ügynek megvolt a maga kellemetlen és kellemes része is, és szerencsére a jobb megoldással kerültek ki, mind a ketten, azóta pedig jó rájuk nézni, ahogy a gyermekeikkel játszanak, vagy kicsit meggörnyedve, kéz a kézben sétálnak a kicsikkel.
- Büszke lehetsz, Mina igen okos kislány.
Van persze egy olyan érzése, hogy nem emiatt hívta be, és nem is azért, hogy csak úgy cseverésszenek, ahhoz már igen késő van, ilyenkor az emberek inkább pihenni szeretnének. Mindenesetre a férfi felé fordul, finoman az asztalnak dőlve, őszinte érdeklődéssel pillant rá.
- Szóval, itt vagyok, bejöttem, figyelek. Történt valami talán valamelyik diákommal?
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Turnman KatalinKicsit oldalra kell fordulnia, hogy láthassa, ki lép be hozzá. A tekintete gyorsan és nem túl alaposan végigfut rajta, a köszönésre bólint egyet- kettőt, valami köszönésfélét el is mormol, miközben visszafordul a korábbi tevékenysége felé.
Előbb-utóbb úgyis kibökik, mit akarnak tőle, ő pedig türelmes ember. Másfelől pedig nem hagyhatja félbe, amit hamarabb elkezdett. Fene akarja vakargatni a rozsdát, nem igaz? Ebben a dohos kastélyban pedig megvan rá az esélye.
A magyarázatra sóhajt egy aprót, az ég felé pillant, majd vissza a lányra. A ládát egy könnyed rúgással visszacsukja, bár hagy pár pillanatot arra, hogy Katalin kielégíthesse kíváncsiságát. A számszeríjára különösen büszke, milyen kár, hogy nem használhatja kedve szerint a kastélyban. Habár, rejtegetnie sem kell szerencsére.
- Még egy virágszál, aki korán szeretne halni.
Állapítja meg a lány arcát fürkészve. A tőr hegyét a tenyeréhez érinti pár pillanatra majd könnyedén megforgatja a kezében.
... hogy a lány felé dobva, hogy pár centire a bal füle mellett elsuhanva erőteljes koppanással álljon meg az ajtó (láthatóan viharvert) fájában.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Alexandra FlaviuNem mutatja, hogy foglalkozna azzal, hogy megijesztette a nőt, bár a lelke mélyén, a legmélyén szánalmat érez szerencsétlen teremtés iránt. Nem a mostani helyzet miatt, általában. Ahonnan jött, eleget látott családon belüli, elfajult viszályt, tökéletesen tudja, miről van szó.
Ahogy azzal is teljesen tisztában van, hogy ez egyáltalán, legkevésbé sem tartozik rá. Nincs köze semmilyen család veszekedéséhez, ő nem ítélkezik, nem szól bele semmilyen belső rendszerbe... egészen addig, amíg az egyik, erősebbik fél át nem lépi a határt. Onnantól ez már nem tartozik a magánügyek közé.
Becsukja a nő mögött az ajtót, követi az asztalhoz. Mintha meg sem hallaná a mondatait, komor eltökéltséggel figyeli egy ideig, majd nagyon, tényleg nagyon óvatosan megfogja a kezét, hogy a hold fénye felé tartsa.
Hosszú másodpercekig nem szól semmit, mintha magában értékelné a látványt. A szeme összeszűkül, tekintete továbbsiklik a nő arcára és megállapodik a nyakán. Az avatott szem mindent lát.
- Hányszor történt meg ez eddig?
Kérdi végül tőle teljesen idegen, halk óvatossággal. Közben elengedi a kezét, nem szeretné, hogy fenyegetve érezze magát. Van elég baja szegény párának anélkül is.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Warren Nem tudom mire vélni a férfi reakcióját. Úgy reagál, mintha valami teljesen abszurd gondolatom támadt volna, amivel neki nagy fáradtság foglalkozni. Pedig egyáltalán nem elrugaszkodott az elképzelésem. De nem veszem magamra a dolgot, főleg, mert be kell látnom, hogy kívülről talán korántsem tűnök olyan rátermettnek, mint amilyennek hinni szeretném magam. A láda tartalmára épp csak néhány pillantást vetni van lehetőségem, de így laikus szemmel nézve, akkor sem mondanának többet a fegyverek, ha egész álló nap gyönyörködhetnék bennük. Mert attól függetlenül, hogy mire valók, furcsamód mégis van bennük valami szép. Kérdő, enyhén talán számon kérő is a tekintetem, miközben kényszeredett, meglepődést kifejező, és enyhén szégyenlős mosolyra húzódik a szám. Igen, ez így mind nagyjából egyszerre van jelen az arckifejezésemben. ~Most miért mond ilyet?~ Ez a megjegyzése lehetett volna tényleg poénos, de az ő szájából egyáltalán nem úgy hangzott. Valahogy azt érzem, nem fogok tőle egyenes válaszokat kapni a kérdéseimre, az legalábbis nyilvánvaló, hogy ez a beszélgetés nem olyan mederben fog folyni, ahogy én azt előre, képzeletben már egyszer lejátszottam idefelé jövet. Nem tudom erre mit mondhatnék, de nem is kell megszólalnom, mert a férfi fogja és felém hajítja a tőrét. Felém hajítja a tőrt. Még rendesen megijedni sincs időm. Egy furcsa pillanat erejéig egyszerre még fel sem fogom mi történik, de ugyanakkor mégis tisztában vagyok vele, hogy a felém repülő tárgy veszélyes. Reflexből húzódok jobbra, de nagy mozgásra a távolság miatt nincs időm, a tőr máris elsuhan a fülem mellett. Meglepetten pislogok a férfire, majd hátra az ajtóra, ahol a tőr megállt. Nem értem mire volt ez jó, mit akart ezzel bizonyítani. De viszonylag könnyen túlteszem magam a dolgon, elvégre nem történt semmi, és összességében nem teljesen ismeretlen számomra egy ilyen szituáció. Ha nem szól rám, hogy inkább ne piszkáljam, az ajtóhoz lépve egy határozott mozdulattal kirántom a fából a pengét. Végigfuttatom rajta a pillantásom így testközelből, megállapítom, hogy sosem lennék képes így elhajítani, majd a nyelével előre nyújtva visszaadom a férfinek. - Miért kellenek a fegyverek? - bár nem fejtem ki, azért remélem érti, hogy nem teljesen együgyű vagyok, csak őszintén érdekel, mi többet ad egy kés a pálcánál. Ennyi erővel átkot is lőhetett volna rám. Az talán még kevésbé lepett volna meg.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Turnman KatalinHogy mit akart vele elérni? Az egy adta világon semmit sem. Kényelmetlen előítélet, hogy az aurorok tetteinek mindig nyomós indoka kell, hogy legyen, mintha egy misztikus, érthetetlen állatfaj lennének. Valahol, mélyen talán azok is - de ezt nem szívesen vallja be egyikük sem.
Oldalra billenti a fejét, végül elismerően bólint egy aprót. Talán dicséret is lehetne, bár ilyet a száján sosem ejtene ki. A szarvasbőrt a láda tetejére dobja, megkerüli az asztalát és helyet foglal mögötte. Nem tart sok tárgyat ezen a bútordarabon, a tárgya alapvetően sem olyan, hogy dolgozatok hegyeit kelljen javítania. Emellett pedig viszonylag kevés diák az, aki személyesen megkeresné tanácsot vagy segítséget kérni.
- Vadászathoz. Sportszerűségből. Majd ha a szarvasok is pálcát kapnak, akkor én is használni fogom az erdőben.
A publikus magyarázat mindössze ennyi, a többivel pedig nem szívesen terhelné ezeket a szép füleket. Majd ha komolyan gondolja a pályaválasztást, Dwayne szívesen beavatja, milyen testrészekben fordult már meg az a kés, amit olyan magabiztosan forgat a kezében.
Közben persze visszakapja az említett tárgyat, így lefektetheti maga elé az asztalra.
- Rendben, mit szeretnél hallani tőlem? Ne fecséreljük egymás idejét, ez nem nőnek való. Kár lenne a fiatalságodért. Majd halkan csukd be az ajtót kifelé menet.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Warren Valami ülőalkalmatosság után kutatva pillantok körbe a szobában, remélve, hogy már egyszer Warren leül az asztalához, akkor meg is fog hallgatni, meg egyébként sem akarok itt kukán álldogálni, mert üldögélni sokkal jobb. De a kanapé messze van, úgyhogy jobb híján leülök a ládájára. - De nem humánusabb a pálca...? És az mitől sportszerűbb, ha lelövi őket? - kérdezem óvatosan, kissé tétován ejtve a szavakat, mert egyáltalán nem akarok vitatkozni a férfivel, főleg nem egy olyan kérdésben, amihez igazából semmi közöm nincs. De azért nem tudom magamba fojtani a kérdéseimet a téma kapcsán. Rezzenéstelen arccal veszem tudomásul, hogy gyakorlatilag ennyivel el akar küldeni. Egyáltalán nem újdonság, amit hallok, ugyanezek az aggodalmak megfordultak már az én fejemben is. De a másiktól hallani vissza a saját gondolataimat, felébreszt bennem valamit. Önérzet, dac, bizonyítási vágy? Nem is tudom, mi a rosszabb. - Ennyi? Nem nőnek való, és kész? Azért jöttem ide, mert valami pozitív megerősítést vártam. De inkább azt szeretném hallani, hogy honnan tudnám eldönteni magamról, hogy alkalmas vagyok-e erre egyáltalán. Mert tudom, hogy egy csomóan jelentkeznek, aztán el sem végzik a képzést, és nem akarok csak azért belevágni ebbe, mert olyan jól hangzik, meg olyan szép elképzelés... Azt szeretném tudni, hogy mennyi mindent kell vállalnom ezért, és akkor el tudom dönteni, hogy akarom-e... - túl a kissé zavaros mondataimon nagyjából az a lényeg, hogy az elhatározásom megvan, csak mellette rendelkezem egy nagy adag önbizalomhiánnyal is, ami nagyjából az eddigi összes tervemtől eltántorított és ideje lenne már legyőznöm. És hogy ezzel miért nem pszichológushoz megyek? Gondolkozni önállóan is tudok, felismerem a problémáimat és azt is tudom, hogy attól nem szűnnek meg, ha csak beszélek róla.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Turnman Katalin - Az átokkal oda minden élvezet, ami a vadászatot érdekessé teszi. Válaszol az asztalon fekvő elvarázsolt tükörben fürkészve a folyosó mágikus képét. Unalmasabb pillanataiban szórakoztatja, ahogy az elhaladók megtorpannak, ahogy a hátborzongató érzés végigfut rajtuk, tudván, hogy valaki figyeli őket. Sajnos, ilyenkor senki sem sétál errefelé. Mindeközben megállapítja, hogy a lányt bizony nem rázza le ilyen hamar. Töprengve figyeli a vonásait, végül lemondóan megrántja a vállát. Kihúzza a jobb kezére eső fiókot és egy mappát vesz elő belőle. - Ez a hivatalos tájékoztató. Benne van minden, tantárgyak, gyakorlati helyek, elhelyezkedési lehetőség. Az alkalmassági vizsgára én tartom a felkészítést, a vizsga a fővárosban van, egy hét. Mindent megtalálsz benne, ami a Minisztérium szerint fontos lehet. Kissé megemelkedve átnyújtja neki a papírokat. A köz számára viszonylag kevés irodalom elérhető az aurorképzésről, mintha csak a dolog misztikumát próbálnák erősíteni ezzel. Az igazság azonban az, hogy ha közkézen forogna minden, amit a képzésről tudni kell, senki sem lenne már a szakmában. - De gondolom téged nem a reklám érdekel - folytatja miután időt hagyott rá, hogy a lány felületesen átolvassa a paksamétát - Ha szeretnéd elmesélem neked, hogy néz ki ez a valóságban.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Warren Innentől nincs már több kérdésem ezzel a témával kapcsolatban, a férfi nyilván tudja miről beszél, én pedig nem is bánom nagyon, hogy nem tudom, mit ért a vadászat élvezetén. Nem hagyom magam ennyivel elküldeni, és a kissé összeszedetlen magyarázkodásom eredményeképp végül kapok egy mappát. Érdeklődve lapozok bele, közben nem kerüli el a figyelmemet, hogy ez csak a hivatalos tájékoztató. Bár így is jóval több minden van benne, mint amit abban a katalógusban olvastam, amit az iskola mestertanonci szakjairól kaptam. Az azonban közös bennük, hogy nem hiányolják az üres, semmitmondó propaganda szöveget, amitől lassan már mindenféle tájékoztató láttán rosszul vagyok. Komolyan, néha már-már úgy állítják be ezt a szakmát(meg egy csomó másikat is mellesleg), mintha csak egy élvezetekkel teli nagy kaland lenne. De legalább azért leírják a gyakorlatok típusát, hogy mi mindent kell elsajátítani az embernek.Rövidke lapozgatás, néhány sor elolvasása után ismét felnézek Warren-re. - Igen...Kíváncsian hallgatom - beharapom az ajkam és érdeklődve tekintek a férfire. Fészkelődök egy kicsit, remélem nem akar szándékosan elrettenteni, bár gyanítom a valóság is van elég kemény.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Turnman Katalin - Rendben van. Von vállat ismét. Egyáltalán nem a szavak embere, belőle elég nehéz hosszasabb monológot kihúzni, legyen szó bármiről. Jelenleg azonban a lány valószínűleg nem távozik néhány kurta, odadobott válasszal. A kezével babrál az asztalon, amíg végiggondolja, mi az, amit ő ennyi idős fejjel jobb lett volna, ha megtud. A tekintete végül hosszú hallgatás után állapodik meg a lány arcán. - Van egy lányom - kezdi végül lassan, bár nem biztos, hogy Katalin erre a megállapításra számított - Nem éltem együtt az anyjával, de szerettem volna részt venni a gyerekem életében. Amikor megszületett, Oroszországban voltam. Koboldfelkelés, vérben úszott a fenyőerdő... a bátyám postázta a hírt. Aznap elvesztettem négy ujjam, a legjobb barátom pedig a fejét. Nehéz összeszedni a gondolatokat, hiszen mind olyan régen volt rá, ő pedig a lehető legmélyebbre temette az emlékeket. Megtanítják nekik, szinte kiképzik őket arra, hogyan ne gondoljanak arra, ami a múltban fáj. Ez azonban nem jelenti, hogy túlteszik maguk rajta, mindössze sötét árnyakkal az elméjükben élnek tovább. - Egy aurornak jobb, ha nincs családja. Én is tudtam, hogy nem fogok sokáig élni, most is tudom. Tíz éves volt a lányom, amikor először találkoztunk. Nem akartam, hogy megismerjen én pedig meghaljak. A hangja mellőz minden szentimentális élt, tényszerűen közli a dolgokat. Elvégre, ez a teljes igazság. - Egy nőnek ez nehezebb. Bekerülhetsz olyan helyzetbe... betehetnek olyan osztagba, mint engem. Akkor sosem lehet gyereked, nem vállalhatsz családot. Nem lenne fair velük szemben.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Warren Eléggé meglepődök, amikor a férfi azzal kezdi, hogy van egy lánya, de nem is csak azért, mert nem pont erre számítottam, ha már maga a tény is meglepő számomra. Valamiért ugyanis nem tudom elképzelni a férfit egy kisbabával a karján, vagy más egyéb idillikus pózban. Valahol, nagyon nagyon mélyen már érzem, hogy hová fog ezzel kilyukadni, de nem foglalkozom az agyam eldugott szegletében motozó gondolattal. Az sokkal kézzelfoghatóbb számomra, hogy igen, meg lehet sérülni, meg lehet halni, és a férfi minderről ugyanolyan tárgyilagosan beszél, ahogy a gyermekét is megemlítette. A szememben valami tompa fény csillan, ahogy felismerem mit jelent, amit a férfi elmond. Még sosem közelítettem meg ilyen szempontból a témát. Miért is gondolnék tizenhét évesen a családalapításra? Igaz, errefelé nem ritkaság a terhes tini, de én azért inkább kimaradok ebből a táborból. De később, hát persze, hogy szeretnék gyerekeket! Nem tudom, mit mondhatnék erre. Gondolatban azonnal kibúvót, valami kompromisszumot keresek, elvégre egyáltalán nem biztos, hogy ilyen beosztást kapnék. Dolgozhatnék akár Bogolyfalván, vagy más istenhátamögötti helyen. Akkor teljesen megoldható lenne, sőt, meg tudnám védeni a családom, ha kell... De közben tisztában vagyok vele, hogy a férfinek igaza van, és nincs értelme félmegoldásokon törni a fejem. A család bizonyos helyzetekben pedig csak hátrány lenne, gyengeség, ezt nem nehéz belátnom. - Köszönöm, hogy ezt elmondta - töröm meg végül az egész hosszúra nyúlt csendet. Nagy levegőt veszek, már a nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem, nem lehet-e másképp, muszáj-e így lennie, de végül csak sóhajtok egyet és felállok. Most még több mindenen rágódhatok. - És köszönöm, hogy időt szánt rám, és...hát át kell még ezt gondolnom. - az ajtó felé sasszézok, elköszönök a férfitól, és kilépek a folyosóra. Még néhány másodpercig álldogálok a folyosón az ajtó előtt, csak most tűnik fel, hogy egyáltalán a kezemben maradt a mappa, kavarognak a fejemben a gondolatok, talán mégis rá kellett volna kérdeznem még néhány dologra. Aprót sóhajtok, aztán elindulok vissza a hálókörletbe.
Köszönöm a játékot(:
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Turnman KatalinElérte amit szeretett volna: a lány el fog gondolkodni a dolgon. Tudja, hiszen látja a szemében, hogy sikerült elültetnie azt a bizonyos bogarat a fülében. Márpedig, amit elmondott neki töredéke sem annak, amin keresztül kell majd mennie, ha erre a pályára lép: barátok, családtagok, akik nyomtalanul eltűnnek az életéből, mert nincs ideje rájuk, éjszakázás, két-, három-, ezerlaki élet. Láthatóan azonban ennyi is elég ahhoz, hogy tűnődjön az elhangzottakon. Elvégre nem kicsi a döntés, amit meg kell hoznia. - Aztán ha döntöttél - szól még utána, mielőtt a lány elhagyná a szobát - és mégis tetszik a dolog... csak szólj. Bár ő nem óvóbácsi és nem is mentor, de valahol szimpatikus neki a lány meglepően felnőttes hozzáállása. A legtöbben erejüket és képzelt tudásukat fitogtatva jönnek hozzá, aztán potyognak mint a legyek. Saját véleménye szerint észérvek hatására feladni valamit még mindig sokkal jobb, mint fél úton, megtépázva és meggyötörve abbahagyni. Köszönésképp csak bólint, ahogy a lány távozik, majd ismét felkel, hogy folytassa a láda tartalmának tisztogatását. A napi jó cselekedet is megvolt.
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Avery, Gilbert, NathanielGilbert ágyba kerül, a vörös jó helyen van az ablaknál, az ázsiai fiúval meg beszélgetést kezdeményezek. Teljes az idill.
Miközben hallgatom a történetet nekilátok az égési sérülések ellátásának. Elég hosszas folyamat lesz, mire teljesen begyógyulnak. Épp csak a szemöldököm rándul meg, ahogy szóba kerül, hogy a vörös hajú mágiája elszabadult. Ennél több magyarázat nem is kell, nem vagyok nagy szakértője az elemei mágiának, de találkoztam már vele, és Gilbert járhatott volna sokkal rosszabbul is. Viszont a mágikus tüzek okozta sérüléseket nem tudom maradéktalanul eltüntetni, így ha máshol nem is, a fiú karján minden bizonnyal maradt egy szép méretes heg. A kenőcsök és főzetek azonban a többi területen várhatóan tökéletesen megújítják a bőrét. Először fertőtlenítem a sebeket, majd nekilátok hogy jó vastag rétegben rápakoljam a krémeket.
- Vissza lehet, ne aggódj - válaszolok a srácnak anélkül, hogy felpillantanék a munkából. Egy törött orr, legyen akármilyen ferde is megoldható kihívás.
- Időbe telik, de rendben lesz - nyugtatom meg a fiút, és már nem nagyon tudom eldönteni, hogy mégis " ki kivel van" hármójuk közül, mert a szavaiból sem sok derült ki, de arra elég volt, hogy elképzeljem a jelenetet. Az égési sérüléseket először egy vékony réteg türkiz színű krémmel látom el, amely hűti a sebet és csökkenti a fájdalmat, majd egy mocsárszínű, kissé büdös krémmel fedem be, amely felülete néhány pillanat alatt megszilárdul és felreped. Ennek is van szerepe a hűtésben meg magában a bőr regenerálódásában is, a felszín alatt puha, laza szerkezetű marad, így a levegőtől sem zárja el teljesen a sebet. Összességében kissé groteszk képet produkálva, hiszen a srác felsőtestének elég nagy hányadát ilyen foltok tarkítják mire végzek. Ezután már csak jó adag pihenésre lesz szüksége.
Az ablaknál álldogáló vöröst veszem sorra, aki láthatóan sokkos állapotban van, meg ő is büszkélkedhet egy törött orral. Őt is egy ágyra irányítom, aztán hozok két poharat meg a keserű csontforrasztó löttyöt, ami majd Avery orrát is egyenesbe hozza, amit érezni is fog rendesen. A törések méretéhez arányosan mind a ketten kapnak egy kis adagot a folyadékból.
- Tessék, az orrotokra - nyújtom át nekik a poharakat. Nath-nek készítek még egy pohárka teát, arra az esetre, ha az előző kevés lett volna, bár úgy tűnik valamennyit azért javult a helyzete, megbizonyosodom róla, hogy pulzusa is nagyjából normális, neki is majd pihenésre lesz igazából szüksége. Avery marad a sor végére, megvizsgálom őt is, hogy az orrtörésen kívül nem esett-e valami kevésbé észrevehető baja. Néhány másodpercig a két kezem közé veszem a fejét, csöndesen hallgatom, mit üzen a teste.
- Van egy kis enyhe agyrázkódásod, ma estére te is mindenképpen itt maradsz és pihensz - jelentem ki tárgyilagos, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Igazából azt hiszem kész is vagyunk. Van még kérés, óhaj-sóhaj? Szeretném, ha ti is aludnátok - előveszek egy üveg altatót, amit kiporciózok pohárba, majd egyszerűen csak az éjjeliszekrényen hagyok. Nem erőltetem rájuk az alvást, felőlem akár egymás csépelését is folytathatják, de addig innen egyikük sem megy el, míg arra engedélyt nem adok. Egyelőre hagyok nekik egy kis magányt.
|
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
INAKTÍV
Vajszívű cicamami =^-^=
RPG hsz: 194
Összes hsz: 2533
|
Dwayne
Egy pillanatra meglepődik, amikor a férfi mögé kerül, ám nem zavartatja magát. Nem húzódik el, és nem néz rá riadtan, holott most pont azt szeretné a legjobban, ha messze lenne tőle, és nem lenne meg az esélye, hogy észreveszi a nyakán lévő sebeket. Úgy tűnik azonban, ettől kár tartania, hiszen a férfi már régen tudja, mi a helyzet. Engedi, hogy kihúzza a kezét a zsebéből, és már-már érdeklődve nézi, hogy vajon miért olyan különleges és vizsgálni való rajta minden seb, mely védekezésből származik, és a kabát alatt folytatódik, beszőve az egész testét.
- Pfff… nem tudom, amióta házasok vagyunk. Az elején szóvá tettem a nőügyeit, aztán ugye ott volt az is, hogy el akarok válni, valahogy mindig van rá ok. Mostanában túl zajosak a gyerekek, akiket magunkhoz vettünk… magamhoz vettem, miután a testvérem meghalt. Megesik az ilyesmi, ugyebár.
Zavartalanul felül az asztalra, bár nem épp a legjobb ötlet volt a kezeire támaszkodni, érzi, ahogy a nyilaló fájdalom gyorsan végigcikázik rajtuk a súlya miatt. Igen, ez határozottan nagy hülyeség volt. A kezeit nézve hallgat egy kicsit, majd az ajkával csettintve egyet, kezeit finoman a térdére helyezve fordul a férfi felé.
- Megkínozhatnám. Úgy, hogy csaknem belehal a fájdalomba, úgy, hogy többet ne történjen meg ez, de nem akarok lesüllyedni az ő szintjére, nem akarom, hogy azt érezze, amit én érzek, amikor hevesebben indul el felém. Meg is ölhetném akár, úgy, hogy sose derüljön ki, hogy én tettem. Megtehetném, vagy félszáz módszerrel. Talán még bűntudatom se lenne, egészen addig, amíg a gyerekeimnek nem kell elszámolnom vele, hogy mi lett az apjukkal. Nekik sajnos nem tudnék hazudni.
Az ablak felé fordítja a fejét, elnéz a fények irányába, nem is olyan messze az a néhány világító pont Bogolyfalvát mutatja, az egyik talán az otthona, de az is lehet, hogy azóta már mindenki alszik, a ház ura is, mint aki jól végezte a dolgát. Az első alkalmak óta, most már némán, szinte könnyek nélkül tűri az erőszakot, nem fogja megadni azt örömet Petrének, hogy kiélvezze a tetteit, inkább ellehetetleníti, ameddig csak bírja.
- Elég szomorú, hogy a szerelemből nem marad más, csak kényszeredett együttélés, mert a másik nem érti meg, vagy nem akarja megérteni, amit mondanak neki. Soha életembe nem voltam haragtartó, de őt szívből gyűlölöm és megvetem, és még ezért is bűntudatom van, mindezek után.
Gúnyos ciccegéssel emeli fel a kezét, majd engedi vissza, végül egy kicsit megrázza a fejét. Mindegy most már, ezen nem nagyon tud változtatni.
- Segíthetek még valamit?
Kérdezi csendesen, a férfi felé fordítva tekintetét, mert ha nem, akkor igazán nem szeretné ezzel zavarni, ez már szót sem érdemel. Beletörődött.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Alexandra FlaviuA teljes történetet egyáltalán nem szeretné hallani. Persze, mint minden emberben, benne is él megfelelő kíváncsiság, azonban a nevelése sem engedi, hogy más családok ügyeibe ártsa meg magát. Különösképp, hogy a történet cseppet sem árnyalt az erőszak tényén. Mindenesetre figyelmesen hallgat. - Nem egy hölgy dolga a büntetés. Felel végül félvállról. A kőfal mellett terpeszkedő, jókora üveges szekrényhez lépdel, melyt kinyitva láthatóvá válik a benne eluralkodó káosz. Gyűrött könyvek, pergamenek, különböző szíjak és elsőre felismerhetetlen tárgyak hevernek kaotikus halmazban, mindössze a szerencse tartja őket egyben, hogy ne hulljanak a földre. Egy pár pillanatig töpreng, majd keresgélni kezd. - Hivatalból feljelentést kellene tennem. Holnap reggel már a fogdában ébredne, pár évig pedig még biztosan nem mehetne haza. Sorra húzogatja ki a kopottan nyikorgó fiókokat, mire megtalálja azt, amit keresett. Egy kisebb, sötétzöld, kissé poros tégellyel tér vissza a nőhöz, ami ragacsos, sárgásfehér anyagot tartalmaz. Ezt helyezi a tenyerébe. - De nem fogom megtenni. Most. Ezzel kend be a sebeket. Jobb lesz, mint valaha.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Warren úr
Ha nem erről volna szó, akkor még csak erre a folyosórészre sem tenné be lábát, nemhogy megálljon az auror ajtaja előtt, és jobbját kopogásra emelje. Lassú léptekkel közelít célja felé, mialatt többször is elmereng azon, hogy biztos-e dolgában, hogy tényleg akarja-e, és hogy ez a megfelelő módja-e terve megvalósításának. Tényleg akarja. Lélekben már régóta készül az év végi nagy akcióra, az év legnagyobb durranására, ami által ha elbukik mindent elveszíthet, de ha sikerrel jár, akkor nemcsak birtokába kerül egy valós értékkel bíró kincsnek, de saját erejében, s magabiztosságában is megerősödik. Lelki csatákat vív hetek óta, félti az irháját, és tart a bukástól, mert ugyan még magának sem vallja be, de megkedvelte az iskolát, a Rellon pedig egész valója lett. A szíve, és éltető ereje lett háza, annak védelméért pedig gondolkodás nélkül adná életét.
Kowaival nem egyeztetett a ma reggellel kapcsolatban, de tudja, hogy helyén van a lány esze, és mint sok mást, ezt is megérti majd. Találkoznia kell Warren úrral ahhoz, hogy tervük ne vesszen oda. Ez az ő ügyük, de még nem készültek fel. Hiányzik valami fontos, ami nélkül esélyük sincs. Hogy a gyakorlat úgy menjen, mint elképzelték, kell valaki, aki felkészíti őt az elméletre is. Tudnia kell láthatatlannak és nyomtalannak lennie, néma magabiztossággal, és észrevehetetlen síri csenddel közlekednie, hogy az úr, akit áldozatául választott még csak fel se ébredjen jelenlétére. Élet, vagy halál - nem kevesebbet jelent ez az akció számára, és pontosan tudja, hogy Kowai is így gondolja.
Fekete gönc rejtekében lép a kastély hideg kövein, sem festményekkel, sem szobrokkal nem törődik. Haja takarja zöld szemeit, amik csak a reggeli fényben fürdő folyosót pásztázzák. Hosszú ujjaival hűvös izzadtságtól nedves tenyereit simítják, s közben torkát köszörüli, köhög is párat míg az ajtóig ér.
Kopp-kopp.
Félelmetesnek találja, hogy bár tudja kihez jött látogatóba, mégis társának érzi már most az aurort. Nem egy körhöz tartoznak, semmi közös nincs útjaikban, de bennük mégis akad egy: létezésük alapfeltétele a másik. A bűnben járónak szüksége van kopóra, míg annak üldöznie kell a rosszban sántikálót. Ilyen egyszerű.
Noel hátrapillant a folyosón ahol jött, mert biztos akar lenni abban, hogy senki nem követte, és senki nem fogja hallani ittlétének okát. Kowai meg fog bocsátani. Meg kell bocsátania.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Ombozi Noel Hetek óta először végre kialudhatta magát, ennek örömére pedig úgy érezte, megérdemli azt a csöppnyi luxust, hogy ne kelljen senkivel sem találkoznia. Azok a semmirekellő mestertanoncok is biztosan örülnek a szabad időnek. Még pár jó cselekedet és Dwayne Warren maga lesz a Mikulás. Szórakozottan lapozgat az ölébe dobált papírhalmaz között. A kanapén rendezte be a főhadiszállását mára. A tanítványai teljesítményét kell értékelnie ma, ami egy részt feltűnően unalmas és száraz munka, más részről pedig teljesen szubjektív. Mégis ki a francot érdekel ez az egész? Részéről mindet átengedné, a saját bőrükön úgyis megtapasztalják, hogy alkalmasak-e a munkára vagy nem. Bár, elvitathatatlan, így némileg több vér tapadna a kezéhez később. Hallja a kopogást, összevont szemöldökkel és kissé csalódottan pillant az ajtó felé. Ki a fene. Még egy utolsót kortyol az italából, mielőtt nyűgösen feltápászkodna. A papírok az öléből a földre csúsznak, de ez nem igazán számít, van ott elég. A bőr kanapé karfájáról felveszi a pálcáját, hogy intéssel feloldja az ajtót óvó, mágikus zárat. - Nyitva van. Szól ki egy sóhajtással kísérve. Elmacskásodott lábai miatt kissé lomha léptekkel ballag az asztalához, hogy ledobja magát a székébe. Tessék, Warren bácsi máris rendel. Nagyobb forgalom van ebben az irodában mostanság, mint egy pályaudvaron.
|
|
|
|
|
