36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Második emelet - összes hozzászólása (2573 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 85 86 » Le
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 24. 11:26 Ugrás a poszthoz

Emy  Cheesy

-Szóval, te nem rég jöttél és már is vizsgázol? -kérdeztem. -Én is a vizsga előtt jöttem egy picivel, de én inkább újrajártam a kilencediket! Persze, akkor lett egy barátnőm, aki szintén kilencedikes volt, amikor én is, így együtt vizsgáztunk.- mesélem. Amandával azóta ismerjük egymást, mióta ő megjött az iskolába. Na jó, végül is csak két éve, de nekem már az is egészen sok. Igazából örülök, hogy összebarátkoztam Amandával, mert együtt tanulunk, együtt készülünk a vizsgára, egy szobában lakunk, és sok mindent csinálunk még együtt. Úgy látszik Emmának még nincs egy ilyen barátnője, de akkor hátha engem megkedvel és én is tudok neki bármiben segíteni! Mondjuk én olyan vagyok, hogy ha valakivel egy picit beszélgetek és már is megszeretem az illetőt. Emmát már is barátomnak éreztem, pedig még csak pár perce beszélgettünk. Éppen válaszolni akartam Emma feltett kérdésére, mikor egy csupa fekete cica szökkent fel Emma combjára.
~Hm... Ő vajon ki lehet?~
-Áfonya? De aranyos neve van! Meg ő maga is nagyon rendes kiscicának tűnik!- nevettem fel. -Értem. Egyébként nem tűnsz visszahúzódó lánynak! Aranyos vagy!- jelentem ki. Emma nagyon rendes lánynak tűnik. Mivel még új, és nincs sok barátja, talán ezért azt hiszi, hogy vele van a baj, és ezért gondolja magát nem túl barátkozósnak. Pedig szerintem nem így van. Biztatásképpen hirtelen felindultságból megöleltem Emmát és ezzel a mozdulattal majdnem össze is nyomtam az ölében csücsülő Áfonyát. Nem tudtam Emma mit szól ehhez a hirtelen mozdulathoz, ezért egy kicsit zavarba jövök és elkezdek Áfonyához beszélni.
-Bocsi, hogy majdnem agyonnyomtalak!-kezdtem.-Hogy vagy? Jaj, fáj a lábad? Jaj, kis Áfonya! Nem akartalak bántani...-suttogtam a fekete cicához hajolva.
~Remélem nem néznek hülyének az emberek!~
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bajai Emma
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 256
Írta: 2013. augusztus 24. 11:36 Ugrás a poszthoz

Blanka

- Nyugi...majd kiheveri! Úgyis olyan lusta cica! - mosolyogtam. Kicsit furcsa volt, hogy Blanka megölelt, mert még csak nem rég ismerkedtünk meg. De azért jól esett, hogy van már barátnőm. Úgy tűnik benne megbízhatok, és akár még a családi hátteremet is elmesélhetem. Ő nem fogja tovább adni. Úgy éreztem megbízhatok benne. Lenéztem Áfonyára, és meglátta, hogy a pulcsim teljesen felgyűrődött, így megigazítottam, de közben a macska kiugrott az ölemből. - Tudod, úgy érzem, hogy simán megbízhatok benned! Ugye jól gondolom? - kérdeztem, mire a lány egy furcsa pillantást vetett rám.
~Valami rosszat mondtam?~ aggodalmaskodtam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 24. 11:51 Ugrás a poszthoz

Emmuci Angel

A lány az ölelést nem úgy fogadta, ahogy gondoltam. Szerencsére kellemesen csalódtam benne. Persze nem gondoltam bunkónak vagy ilyesmi, csak azért mégis mit várjak el egy lánytól, akivel pár perce beszélgetek és már is a nyakába borulok?! Amikor kijelentette, hogy megbízik bennem, egy kicsit azért furcsán néztem rá.. Persze nem azért, mert én meg úgy gondolom, ne bízzon meg bennem, hanem mert olyan gyorsan történik minden. Nem azért, szeretem a pörgést, de egy kicsit furcsa, hogy már is megbízik bennem. Igazából, nagyon örülök ennem a ténynek, mert én is úgy érzem, hogy megbízhatok benne. Ha viszont ő elmond nekem egy bensőséges dolgot, abban csak az a baj, hogy én nem tudom "viszonozni" , mert nekem nem nagyon van ilyen gondom, vagy ilyesmi, amit megtudnék osztani vele.
-Jól gondolod!- válaszolok boldogan a kérdésére. -Nyugodtan elmondhatsz nekem bármit, tudod nem vagyok az a fajta, aki hall valamit és már is elkezd pletykálkodni!-mondom. Itt a bagolykőn nem sokan vannak akik megbíznak bennem, de nem azért, mert azt hiszik pletykás vagyok, hanem inkább azért, mert én nem vagyok itt valami népszerű diák, sőt...
~Na mindegy, most ezen nem kezdek el keseregni!~
Elültem már a lábamat ezért inkább letettem a földre és úgy ültem hátradőlve a kanapén. Így hallgattam, mit mond Emma.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bajai Emma
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 256
Írta: 2013. augusztus 24. 21:25 Ugrás a poszthoz

Blankácska Cheesy

- Tudod...én mugli családból szárazom. - magamban azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg jó ötlet e elmondani, hogy honnan jövök, és hogy mit éltem át.
~Még csak pár perce találkoztam a lánnyal!~mondta az egyik hang a fejemben.
~De olyan kedves, és megértő! Biztos nem adja tovább!
~Nem mondhatod el neki! Azt tervezted, hogy senkinek nem mondod el!
~De ha barátokat akarok szerezni muszáj.~ gondoltam végig mindent, és folytattam.
- Nagyon szép családban éltünk egy darabig, de...aztán egyre sűrűbbé váltak a veszekedések. A szüleim aztán elváltak, és én apumhoz kerültem, míg Eszter a kishúgom anyuhoz. Apa ezek után gyakran ivott, mivel nem ment neki a munka, és kesergett anyu miatt. Aztán...egyik nap teljesen részeg volt amikor hazajött. Általában megvárta míg kijózanodik, és csak utána jön haza. Meg akart ütni, de én nem hagytam. Elmenekültem otthonról, és anyához menekültem. Ott várt rám a levél az iskolától. Mintha előre tudták volna, hogy oda megyek. Az egy menekülési lehetőség volt. Szegény kis Eszter...könyörgött nekem, hogy ne menjek, mert anyu sem volt a legjobb állapotban. De én azért is csak eljöttem. Már bánom, hogy mégis otthagyta. Mit tud csinálni? Egyedül cipeli a felnőttek gondját. Szörnyű nővér vagyok! - jelentettem ki, és arcomat tenyerembe borítva sírtam el magam. A nyakláncom a nyakamban lógott, és megnyugtatóan csapódott a tenyerembe. Hajam az arcomra zúdult. Jó érzés volt kimondani, de egyben rossz is, mivel rájöttem, hogy milyen rossz testvér is vagyok. Nem jó arra gondolni, hogy vajon hogy érzi magát Eszter. Hirtelen támadt egy ötletem. Levelet fogok írni a húgicámnak. Biztos örülni fog neki, és 10 éves fejjel már el is tudja olvasni. Felkaptam a fejemet. Szemem körül piros folt éktelenkedett, és arcomra rászáradt a könny.
- Van lehetőség rá, hogy levelet küldhessünk? - kérdeztem a megszeppent lánytól. ~Biztos el lehet juttatni a levelet hozzá!
Utoljára módosította:Bajai Emma, 2013. augusztus 24. 21:27
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 25. 16:26 Ugrás a poszthoz

Emmuci  Kiss

Emma egy nagy dolgot mond el magáról. A családi hátterét. Igaz, nem régóta ismerjük egymást, sőt, alig egy szűk félórája, de mégis olyan jó hallgatni őt, és olyan jó azt érezni, hogy megbízik bennem! Büszke vagyok magamra, hogy ezt tudtam kihozni egy lányból. Hogy magával vetekedjen, hogy mit mondjon el nekem és mit nem. Noha nem az volt a fő célom, hogy mindent kiszedjek belőle, de jó, hogy őszinték vagyunk egymással. Aztán mégis megbántam a dolgot, mikor Emma elkezdett sírni. Őszintén megsajnáltam!
-Nyugi!-csitítgattam. Először nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet megsimogatni a fejét, de végül próba-szerencse alapon csak megtettem. Reménykedtem, hogy ne üvöltsön le és küldjön el melegebb éghajlatra. -Ha érdekel, szerintem nem vagy rossz nővér!-mondom őszintén.-Én is elmentem volna, hiszen menekülni akartál és jött a lehetőség. Még jó, hogy kihasználtad!Honnan tudod, lehet, hogy ha nem jössz el, akkor még az nap kórházba kerülsz mondjuk és Eszter akkor is egyedül marad! Bármi megtörténhet!-próbálom megnyugtatni. Nagy a valószínűsége, hogy én is otthagytam volna, bármennyire is megbántam  volna utána.
~Ilyen az élet!~
-Ez remek ötlet! Küldjön neki levelet! Én tudom hol a posta. Ha gondolod, itt gyors megírhatod, aztán elmehetünk együtt feladni a levelet!-ajánlom fel. Persze, ha egyedül szeretné megoldani azt sem bánom, de azért szeretnék ott lenni vele!
-Tudod, hogy hol tartózkodik jelenleg?-kérdezem a biztonság kedvéért. AZ a legfontosabb, hogy hol lakik nem? Különben, hogy küldenénk el a levelet?
Utoljára módosította:Blanka Carson, 2013. augusztus 25. 16:27
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bajai Emma
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 256
Írta: 2013. augusztus 25. 23:10 Ugrás a poszthoz

Blanka

- Igen! Persze, hogy tudom! Anyunál lakik. Remélem ég mindig ugyan ott! - mondtam.
~ A remény hal meg utoljára! ~ A gondolataimba merültem, majd a lány felé fordultam.
- Egy pillanat és jövök! Hozok egy lapot és egy tollat! - mondtam, és már fel is pattantam a helyemről, felkaptam a könyveim, mert gondoltam, hogy tanulni már úgy sem fogok, és felrohantam az ideiglenes helyemre ahol a cuccaim is voltak. Gondoltam, hogy szükségem lesz majd borítékra, így volt nálam egy pár. Bár én azt hittem, hogy amikor nagyon honvágya lesz, akkor fogom elővenni őket. Megragadtam egy íróeszközt, és már mentem is vissza a társalgóba. Szerencsére a lányt még ott találtam. Odasétáltam hozzá, és leültem az előző helyemre.
- És most hogyan kezdjek bele? - kérdeztem, mert fogalma sem volt róla. Nem akartam csalódást szerezni Eszternek, de úgy éreztem, ha most nem írom meg a levelet, akkor soha sem fogom. Hajamat a fülem mögé tűrte, és a tollat a kezembe véve hajoltam a lap fölé. Így kezdődött az egész: "Kedves Eszter!" Aztán csak úgy tódultak a szavak a lapra. Mindent leírtam olyan "Ami a szívemen az a számon" alapon. Egész végig csöndben írogattam, majd mikor befejeztem a körmölést, kihúztam magam, és a lapra meredtem, majd becsomagoltam a borítékba.
- Kész! - jelentettem ki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 26. 14:05 Ugrás a poszthoz

Kati és a távozó Felagund prof

Ami megtört, az megtörtént, Yarista nem tudott ellenállni a melodimágiának. Más kérdés az, hogy sikeresen meggyógyította magát, amennyire csak tudta. Ha most jobban lelkiismeretes lenne, biztos azon gondolkodna, hogy a legjobb barátja miért akarta tulajdonképpen megölni. De úgy van vele, hogy biztos meglesz rá a megfelelő magyarázat. Az első szavak mégsem a lánytól jönnek, hanem a professzortól.
- Animágián tanultam professzor úr, tudja, elég sokszor megsérülök gyakorlás közben. Bár ez kissé keményebb volt, mint az én sérüléseim általában, de túlélem – nyugtatja meg a professzorát, ha ideges lenne, bár egyáltalán nem tűnik annak, inkább csak kimerültnek. Ez érthető, mert egy nem egyszerű varázslatot hajtott végre, és ez által kiküszöbölte az ő hibáját.
- Nem kételkedtem a szakértelmében professzor – teszi még hozzá, miközben visszaadja a tanerő pálcáját, amit a varázslat után veszített el. Yarista örömmel nyugtázza, hogy kati rendben van, legalábbis kezd visszatérni az alapszíne. Láthatóan a lány is megnyugszik, mert már nem hisztériázik – Yarnak nagyon úgy tűnt, hogy ez történt -, nem értette, hogy mitől volt halálos veszélyben Kati, ha a professzor simán megmentette. Illetve ha nem is simán, tökéletes magabiztossággal, ami azt jelenti, hogy a barátja nem volt veszélyben. Nos, ami ezután jön, meghökkenti Yaristát, még a szája is „o” betűt formáz egy pillanatig a döbbenettől. Kiderül, hogy Ákos elhagyta Katit, méghozzá nagyon sietősen. A fele szöveget fel sem fogja Yarista, mert úgy tudta, hogy Kati és Ákos szuperül megvannak, a lányt még soha sem látta ennyire boldognak, és ennyire elkeseredettnek sem, mint most. Hirtelen nem is tudja, hogy hogyan reagáljon, mert úgy szeretne, hogy az a barátjának jó legyen. Szidja Ákost, vagy próbálja vigasztalni, esetleg mindkettő? Nem volt még ilyen helyzetben Katival kapcsolatban, így nagyjából a saját tapasztalataira tud építkezni, de tudja, hogy egészen más jellemek ők ketten, így elég nehéz lesz megtalálni a jó utat. Már éppen szólna, mikor a professzorra pillantva nem jön ki hang a torkán. Mély undor ül az öreg arcán, és ezt a pillanatot választja az elmenetelre. Távozása előtt még megosztja, hogy mi lesz a büntetőmunka mindkettőjüknek – ez ugye nem érte meglepetésként a fiút -, de a munka hallatán kicsit beleborzong a dologba. ~ Már megint az a francos erdő. Mindenképpen ki akarnak nyírni, úgy tűnik. ~ Bosszankodik egy sort magában, majd Felagundnak bólintva elfogadja a kirótt feladatot, nem mintha lett volna más választása. Talán jobb is lenne akkor kommunikálni Ákosról és a szakításról, de ahogy Katira néz, aki éppen meg akar halni lelki fájdalmában, inkább úgy dönt, hogy itt marad, legalább, amíg Uff bácsi rendbe rakja őt is, elbeszélgethetnek. Amíg a prof be nem vágja maga mögött az ajtót, addig nem szólal meg, csak egy jó minőségű zsebkendőt ad a lánynak, hogy azzal törölje meg a könnyeit, előtte úgysem kell szégyenkeznie emiatt.
- Egy gonddal kevesebb – elmosolyodik, miközben megkapja a kérdést és a bocsánatkérést is. Az ágy szélére ül és próbál mosolyogni kedvesen, amennyire csak lehet.
- Nyugi, túlélem. Bár azért sokszor nem kéne alkalmaznod ellenem – vigyorog egy picit, majd sóhajt egy nagyot.
- Szóval elhagyott, szó nélkül és nem ad magyarázatot. Vagy valami ilyesmit vettem le. Nem gondoltam volna róla, amennyire én ismertem egy szerény gyerek és inkább rólad képzeltem el, hogy ha egyszer szakítotok, te fogod megtenni ezt a lépést. Sajnálom, hogy így alakult veletek, mert tudom, hogy szeretted – fejezi be ennyivel, mert nem akarja, hogy túlságosan is feltépje a még be sem hegedt sebeket.
- És mi volt a proffal? Valahogy nem illik a képbe Ákos és a Fela együtt. Mit törtem össze és mitől akadtál ki? Nem hiszem, hogy Ákos volt az oka…  – most már kimondja a az öreg becenevét, amit a diákok használnak. Remélhetőleg nem jön vissza valamiért, nem kellene meghosszabbítani a büntetését. Nagyon kíváncsi, hogy mi ez az egész és miért is kapott Kati büntetőmunkát.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 26. 14:31 Ugrás a poszthoz

Emmus  Cheesy

-Én is nagyon remélem, hogy még ott van a húgod, mert ha nem akkor sajnos nem tudjuk eljuttatni hozzá a levelet! -gondolom végig a dolgokat hangosan. Amíg Emma elment papírért és tollért, addig én végig gondoltam a ma délutánomat. Az elején még nem gondoltam volna, hogy ma postára is fogok menni, vagy, hogy egy lány sír és nagyjából sikerül megvigasztalnom.
~Olyan jó érzés!~
Megmarkoltam a kis tündérkét a láncomon és az suttogtam, hogy: "Köszönöm!" Biztos voltam benne, hogy ez a bátyám műve volt! Na igen, én egy kicsit nem vagyok normális, szóval támadnak érdekes gondolataim... Emma hamar visszaért és úgy láttam örül, hogy megvártam őt, de ez csak természetes, miután eddig itt voltam vele.
-Csak írd le, amit mondtál nekem az előbb! Őszintén! -tanácsolom. Mindegy, hogy mit ír, a lényeg, hogy őszinte legyen! Amíg írt, én végig mértem őt. Gyönyörű barna haja volt. Az egyik mugli barátnőmnek is hasonló a haja, Sarah-nak. Ő mindig azzal jött, hogy neki milyen gyönyörű haja van, és, hogy mindenki őt dicséri.Most jöttem rá, hogy mennyire igaza van! Tényleg gyönyörű az ilyen haj! Na, majd, ha hazamegyek Atlantába, akkor elmondom neki, hogy igaza van! Emma, miután végzett a levélírással szépen becsomagolta a teleírt papírt a borítékba.
~Milyen precíz!~
Bezzeg én, amikor végzek a levélírással mindig csak hajtok egyet rajta és belegyűröm a hófehér borítékba.
-Remek!-mosolygok. -Akkor szerintem indulhatunk is!- mondom és feltápászkodok kényelmes helyemről.
-Jössz?-nézek le rá.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bajai Emma
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 256
Írta: 2013. augusztus 26. 16:04 Ugrás a poszthoz

Blanka

Amikor meglátta, hogy kész vagyok feltápászkodva szólt hozzám. Én is felálltam vele együtt, mert úgy éreztem így helyes. A kezemben még mindig ott csücsült a boríték, és benne a levelem. Megkérdezi mehetünk-e. Én egy másodpercig habozok, és a kezemben tartott irományra vetek néhány pillantást.
- Mehetünk! - mosolyogtam rá, majd együtt kisétáltunk az épületből. Közben a sok kép mind vizslató pillantásokat vetett ránk, hogy vajon most hova megyünk, és mit fogunk csinálni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 26. 23:11 Ugrás a poszthoz

Az életveszély elmúlik, ami azért nagyot dob a hangulatomon(befejezem az értelmetlen hisztériát), de összességében még mindig nem vagyok teljesen önmagam. Yar kérdése hallatán teljesen másra asszociálok, mint amit a helyzet sugallna, és sikerül is újra belelovalnom magam a szakítás témába. Yar nagyjából úgy reagál, ahogy elképzeltem, Felagund arcán viszont merő undor és megvetés tükröződik, ami meglepő módon nem hat meg. Igen, ebből is látszik mennyire kifordultam ma este magamból. Én, aki egyébként mindig hatalmas jelentőséget tulajdonítok neki, hogy vajon ki mit gondol rólam, a tetteimről, most egyszerűen nem foglalkozok Felgunddal. Általában kínosan ügyelek rá, hogy jó benyomást tegyek és az emberek ne nézzenek totál sötétnek, de épp elég elcseszett ez az estém, ahhoz, hogy ne érdekeljen az öreg véleménye. Sőt, igazából még nekem áll feljebb. A saját viselkedésemmel természetesen nem számolok, csak azt sérelmezem, hogy Fela milyen érzéketlen. Megfordul a fejemben, hogy ezt közlöm is vele, de nincs hozzá merszem, és a lelkem mélyén érzem, hogy nagyon megbánnám a dolgot, mert egész biztos, hogy holnap már nem így fogok gondolkodni.
A büntetésünk hallatán csak egy szemvillanással jelzem, hogy mennyire nincs igaza a professzornak abban, hogy nagy szabályszegők lennénk. Fura is belegondolni, hogy az itt töltött négy évem alatt eddig még soha nem is voltam büntetőmunkán. Maga az ötlet, hogy az egyik éjszakánkat(mert nyilván akkor kell gyűjteni a növényt, ha egyszer sikerült találkoznom Felával) az erőben bóklászva kell töltenünk, nincs a kedvemre. Mondjuk, pont ez a büntetőmunka lényege... Attól függetlenül - vagy pont azért - , hogy ha nem muszáj, inkább nem megyek az erdőbe, egyáltalán nem félek a helytől. A tusát is túléltem, akkor egy hétköznapi éjszaka sétagalopp lesz - az elképzeléseim szerint.
Fela végül elhúzza a csíkot, aminek rettentően örülök, és így kettesben maradok Yarral. De valójában a fiú társaságához sem sok kedvem van. Nem is értem, minek kellett ide jönnie, több kedvem van a saját nyomoromban dagonyázni, mint vele - vagy bárki mással - beszélgetni a mai estéről. Ugyanakkor tudom, hogy ez elég bunkó és önző gondolat, ezt magamban némiképp kompenzálva bocsánatot kérek a melodimágia miatt. Tényleg sajnálom, mert egyébként soha nem lennék képes ártani Yaristának. A vigyora biztosít afelől, hogy tényleg nem haragszik rám.
- Soha, de soha többet nem fog ilyen előfordulni - ezt még muszáj hozzátennem a témához. Komolyan is gondolom a szavaimat, egyszerűen nem szabad hagynom, hogy még egyszer így elveszítsem a fejem, mint most. Eddig is tudtam, hogy nem szabad, de mivel sosem történt meg korábban, bele sem gondoltam, mit tehetek a másikkal. Igazából még most sem akarok belegondolni, mit tehettem volna, ha Yar kevésbé jártas az öngyógyításban.
Yar visszatér az Ákos-témához, ami jelenleg elég zavaros terület számomra. De még erről is szívesen beszélek, csak hogy elodázzam azt, hogy el kelljen mesélnem, hogyan kerültem a gyengélkedőre.
- Nem teljesen szó nélkül, mert írt egy levelet. Annyi a magyarázat, hogy el kell költözniük és nem mondhatja meg hová, de egyébként még mindig szeret. Most komolyan ezzel mit kezdjek? - fakadok ki.
- De lehet hogy igazad van... ha nem megy el, lehet hogy előbb-utóbb én szakítottam volna vele... nem tudom, de mindegy is, mert itt hagyott - teszem hozzá rövid hallgatás után.
Bármennyire is próbálom húzni-halasztani Yar mégiscsak előhozakodik a nem kívánt témával. Elsötétül az arcom, minden porcikám azt sugallja, legszívesebben küldenék egy kábító átkot Yarra, csak hogy elhallgattassam, vagy ami még jobb és hosszú távon is kifizetődőbb lenne egy Exmemoriam-ot. Néhány percig küzdök magammal, hogy egyszerűen csak válasz nélkül hagyjam-e a kérdést, vagy még le is teremtsem Yart, amiért megszólalt... Végül azonban egy nagy, mélyről jövő sóhajtás kíséretében kegyesen úgy döntök, megmagyarázom a történteket. Már csak azért is, mert ebben a kastélyban a falak minden négyzetcentiméterének legalább három füle van, tehát jobb lesz, ha tőlem hallja a sztorit, nem valamelyik lepcses szájú festménytől.
- Szóval... - veszek egy nagy levegőt - alapvetően ki voltam akadva Ákos miatt, és aztán este eszembe jutott, hogy mi egyszer virágokat ültettünk az üvegházban,  és úgy döntöttem kimegyek oda... Érezted már úgy, hogy annyira tehetetlen és elkeseredett vagy, hogy egyszerűen muszáj törnöd-zúznod? Hááát, én fogtam magam és szétrobbantottam egy cserepet. Fela valószínűleg akkor jött a virágszedésből és meghallotta a zajt. Bejött és...őőő.. én közben beleestem a velőbogyóba - megforgatom a szemeimet és kifigurázom Fela stílusát - , aminek a termése éretlen állapotban elég erősen mérgező, nekem meg ugye lett pár nyílt sebem... szóval a méreg kezdeti stádiumban bénulás okoz, aztán fulladásos halált. A fiolában, amit eltörtél, az utolsó adag ellenszer volt... És oké, hogy Fela érti a dolgát, de azért rendesen megijedtem.  - ezzel be is fejezem a sztori felvázolását. Tudom, hogy elég hiányos a mesém, de képtelennek érzem magam rá, hogy elmondjam, ami az üvegházban történt. Ahhoz túlságosan is szégyellem.
- Figyu, iszonyat fáradt vagyok...Nagyon sok időnk lesz még ezt megbeszélni az erdőben, de most inkább aludnék - próbálom finoman közölni Yarral, hogy nem akarok többet mondani az estéről és hagyjon békén.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 28. 12:59 Ugrás a poszthoz

Kati

Nem gondolta volna, hogy valaha Katitól kap egy ekkora „átkot”, ami fizikai sérülést is okoz, de gyorsan túlteszi magát rajta. Nagyon szereti őt, mint barátot, túlságosan sokat jelent ahhoz a lány, hogy most durcáskodjon, vagy éppen felhúzza magát a történteken. A lényeg, hogy mindenki életben maradt, a mogorva professzor pedig inkább eltávozott, hallva, hogy milyen „jelentős problémák” léptek fel Katánk életében. Ismerve –és látva – Felagundot, mélyen meghatotta és a szívére vette, hogy ilyen dolog történt a navinés prefektussal. Még fel is nevetne ezen a gondolaton, ah éppen nem a halál torkából hozták vissza volna a barátját, bármennyire is elbagatellizálta azt a bájitalprof.
- Ennek szívből örülök, úgy gondolom elég volt egyszer – mosolyog tovább, hátha ezzel kissé megnyugtatja barátját, még mellé is telepedik. Mivel Kati nem rugdossa le egyelőre, így kényelembe is helyezi magát jobban, és ellazul. Közben a fejét vakargatja, amíg a navinés előadja az „Ákos-ügyet”. Utána kifejti ő is a véleményét, hátha akad benne valami olyan okosság/okoskodás, ami érdekli a lányt.
- Nem tudom, hogy mi lett volna, csak… mondani akartam valamit – húzza el a száját a fiú. Viszont nem hagyja nyugodni Felagund beszállása a témába, nagyon kíváncsi, hogy hogyan is találkoztak és miért mérgeződött meg a lány, amiért büntetőmunkát kaptak. Persze az üvegházba nem lehet bemenni engedély nélkül, de Kati prefektus, szóval ki lehetett volna magyarázni valahogy. Kiderül, hogy nagyon téves következtetéseket vont le az ügyből, sőt még hálás is kell legyen Felagundnak, amiért jókor volt jó helyen. Majd megköszöni még egyszer. Sok minden gondolat kering a fejében, néhol helyesel, néhol megdöbben, de nem vág Kati szavába, amíg a lány be nem fejezi a sztorit.
- Velőbogyó? Te jó ég  - elhúzza a száját, jó szokásához híven.
- Amúgy hogyne lenne olyan, hogy törnöm és zúznom kéne? Meg is csinálom általában – vonja meg a vállait. Nem egyszer fordult már elő, még a levita gólyalakját is felfordította, amikor egy elsős ráöntött a takarójára valami ismeretlen szagú zöld löttyöt poénból. Ezért aztán megbüntette az elsőst a lakhelye szétszanálásával, és az övét is rendbe kellett tennie a fiúcskának.
- Értem már a kiakadásod is, meg, hogy miért akartál hirtelen megölni. Szóval féltél egyedül a szellemvilágban és velem nem unatkoztál volna – fel is nevet a végén, bármennyire morbid is a poén, majd homlokon csókolja a lányt, mintha a kishúga lenne.
- Örülök, hogy mindenki megúszta – sóhajt egy nagyot, de ekkor Kati arra kéri, hogy hagyja magára, bármennyire is körmönfont a fogalmazási módja.  Yar most nem szórakozik a navinéssel, pedig egy pillanatra el akarta játszani a sértődöttet, de aztán meggondolta magát.
- Oké, pihenj csak. Ha kellek, csak szólj, vagy üzenj – kacsint a lányra, majd elindul kifelé. Az ajtóban még ránéz Katira kicsit elgondolkodva, majd egy mosolyt küldve a lány felé otthagyja a gyengélkedőt úgy, hogy UFF bácsi még nem is látta. ~ Majd megkeres később. ~

-= Köszönöm a játékot^^ =-
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 1. 20:47 Ugrás a poszthoz

Axel

Ma, vagyis épp csak most támadt egy furcsa ötletem. Mondjuk számomra nem is annyira furcsa, de másnak lehet, az furcsa lenne. Valószínű csak én vagyok ilyen elmeroggyant, hogy ilyen az eszembe jusson. De mindegy is, a lényeg az, hogy az jutott az eszembe, természetesen így a vizsgaidőszak kellős közepén, hogy rajzolom a kastély egyes helyszíneit. Vagyis csak a kedvenceimet, és azokat, ahol sokszor megfordulok órákon kívül persze. Tudom, hogy már este van, és hamarosan takarodó is, de nekem most jut eszembe, hogy elmenjek a társalgóba. Ilyenkor már úgy sincsenek ott sokan, így nyugodtan tudok rajzolni. Elindulok hát a társalgó felé egy halványrózsaszín mackónadrágban, és pink melegítőfelsőben. Mindemellett a lábamon egy rózsaszín, Helokitty-s papucs díszeleg. Mondhatom elég szép látványt nyújthatok én a kastély folyosóin, még a festmények is súgdolóznak, de én ezzel.nem izgatom magam, csak megyek a célirány felé. Hamar el is érek a társalgóba, ahol rajtam kívül csak két lány van, akik nagy valószínűséggel rellonosok, mert eléggé röhögnek, mikor belépek. De legalább van bennük annyi tisztelet, hogy próbálják elfolytani örömüket. De én ezzel nem foglalkozom, hanem odamegyek az ablakpárkányhoz, lerakom a rajzfüzetet, és a ceruzát, majd felugrok - mert én csak úgy tudok felmászni oda - és kinézek az ablakon. Csodaszép innen a kilátás, nem mellesleg a társalgó is jól látszik innen, pont tökéletes szögben van. Kinyitom hát a füzetet, és elkezdek rajzolni.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. szeptember 1. 20:50
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 21:07 Ugrás a poszthoz

Keiko

- Izééé... Izééé... hová bújtál el, te szőrcsomó? Tudom, mennyire szereted a cellulózt, kapsz tőlem papírt, ha előbújsz és ellehetsz a zsebemben. Naaa... Izééé... kérlek szépen, gyere már elő. *nem látni kinek beszél, csak mondja a magáét, benézve minden sarokba, minden bútor alá és elérhető zugba. A tenyerében magokat rázogat, kukoricát, búzát meg hasonló finomságokat, ebből talán sejthető, hogy valamiféle kedvencet keres éppen, történetesen egy Mus musculust, vagyis egy cincogó közönséges házi egeret szürke bundával. Még otthon fogták vagy fél éve, és nem hagyta a macskának levadászni, inkább összebarátkoztak. A szőrcsomó a keresztségben az Izé nevet kapta az Addams family folyton kéznél lévő önálló életet élő kézfeje után, bár most első hallásra talán úgy tűnhet, mintha elfelejtett volna valamit és keresné a megfelelő szót. Az új környezettől megijedt szegényke, hát most őt keresi étellel és mindenféle szerinte Izé számára nagyon is kecsegtető ígéretekkel győzködve, hogy bújjon már elő. A folyosón elég messzire jutott az egér nyomában, és az imént egy rózsaszín pacát látott valahol a horizont perifériáján, miközben a folyosó zugait pásztázta. Cincogást nem hall, így nem kizárt, hogy a pöttöm egér beszabadult azon az éppen kinyitott ajtón, így benyit oda is. Mellékesen fekete farmerben és sötétkék kapucnis felsőben nem is különösebben volt feltűnő a folyosón, most is a biztonság kedvéért megköszörüli a torkát. *
- Hello... khm, khm... nem láttatok véletlen egy egeret? Izééé... itt a vacsorád. Bújj már elő, kérlek. Tanulnom kellene, nincs most időm bújócskázni veled. *sóhajt egyet, miközben máris az egérhez beszél, és megint nekilát minden zugba benézni, ahová csak esélyesen elbújhat egy ilyen kis szőrcsomó, nem különösebben törődve azzal, ha netán riadalmat okozott a bejelentésével, meglepve nem lenne tőle, hiszen néha még a húga is visít, ha meglátja Izét szabadon.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 1. 21:29 Ugrás a poszthoz

Axel

Teljesen belefeledkezem a rajzolásba, nem is törődöm a külvilággal, csak arra a néhány másodpercnyi időre, míg felpillantok a készülő rajzomból, és az tényleg csak néhány másodperc. Az a két lány is foglalkozik tovább azzal, amivel érkezésem előtt, vagyis valakit jól kibeszélnek. Nem tudom, hogy kit, mert a neve egyáltalán nem ismerős, de nem tetszik, ahogy beszélnek róla, így próbálok nem is foglalkozni velük. Emlékeztetnek a régi sulimba járó jónéhány lányra, ájuk ugyanígy kibeszéltek mindenkit, aki csak az eszükbe jutott. Bár legtöbb alkalommal.én voltam a téma tárgya, de mindig próbáltam nem figyelni rájuk, és ez általában sikerül is. És most is ezt teszem, egészen addig, amíg be nem lép egy srác, egy igen fura kérdéssel, mire a lányok kimennek. Biztos nem szeretik az egereket, sőt talán még félnek is tőlük. Jó, mondjuk én sem csípem annyira azokat a kós rágcsálókat, de addig jó, és addig marad ép a körülöttem lévő emberek dobhártyája, míg nincs a közelemben az egér. Addig viszont teljesen nyugodt, és higgadt vagyok. Rajzolok tovább ügyet se vetve a srácra,aki tovább keresi a kis "háziállatát" egészen addig, míg valamit meg nem érzek a lábam mellett. Aztán halk cincogást is hallok, mire enyhén felemelem a lábam és meglátom az egeret, aki épp rám néz. Ettől aztán annyira megijedek, hogy egy hatalmasat sikítok, s ijedtemben még az ablakpárkányról is leesek. Kicsit beverem a fejem, és a füzetem is a fejemen landol, d én még egy pár percig nem mozdulok, csak próbálom feldolgozni,hogy mi is történt az imént. Az a kis szőrgombolyag eléggé megijesztett, nem is gondoltam volna, hogy pont engem talál meg, de hát ilyen az én formám. Aztán kicsit összeszedem magam, és felülök, szememmel azt a srácot keresem, akié az a kisegér, mitől az imént sokkot kaptam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 21:51 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Izé ma estére megszökött. Annyira új neki még minden itt, hogy egyszerűen nem találja a helyét, vagy legalábbis ő a gazdájaként erre gyanakszik. Nincs itt Knut, nem lehet beszabadulni Harriet szobájába sem, és a ketrecért nem igazán rajong, de mások meg azért nem rajonganak, ha a ketrecen kívül szabadon mászkál. Találniuk kell majd valamiféle kompromisszumot, vagy nem lesz a dolognak jó vége, először azonban meg kell találnia Izét, még azelőtt, hogy valakire a frászt hozná rá és elszabadulna a pokol. A társalgóig követi a nyomát, ahonnan a kérdését követően két lány azonnal távozik is, csak az imént látott rózsaszín ruhás lány marad az ablakpárkányon ülve. Ha jól látja rajzol éppen. Ő alaposan igyekszik mindenhová benézni, ahová elbújhat a szőrmók, ám még feléig sem ér a lehetőségek átvizsgálásának, amikor a lány felsikít és leesik az ablakpárkányról néhány pillanat leforgása alatt. A zűr forrása nem más, mint Izé, aki mindezek hatására összekuporodott az ablakpárkány közepén és vacog, mintha mindjárt megfagyna.*
- Végre megvagy, te kis rosszcsont. Nincs semmi baj... itt a vacsorád, és ne csinálj többet ilyet. *felemeli a párkányról a szöszmöszt, beleteszi bal tenyerébe, amelyben ott van a finom rágcsálnivalója, és jobbját felemelve pontosabban mutatóujja hegyével megsimogatja Izé hátát, hogy ne vacogjon tovább, csak ezután fordul a lány felé, nyújtva a kezét, hogy felsegítse ha kell, és segít felszedni a lehullott dolgait. *
- Ne haragudj. Nem akart bántani, csak nagyon új neki még a hely. Ismerkedni akart csak veled. A húgom hálószobája óta nem látott ennyi rózsaszínt és nagyon szereti. Izének hívják egyébként, én meg Axel vagyok. Remélem, nem ijesztett meg nagyon. *mondja a lánynak bűnbánó arckifejezéssel, aztán visszafordul Izéhez kicsit, és ismét megsimogatja, mert a kedvence még mindig vacog éppen. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 2. 08:27
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 1. 22:15 Ugrás a poszthoz

Axel

Már egész jól haladok a rajzzal, majdnem be is fejezem, legalábbis az alapját, a fontosabb részeket, mikor egy srác lép be a társalgóba, és az egér szó hallatán a két lány, aki rajtam kívül itt volt, rögtön el is húzzák a csíkot. Így még talán jobb is, ért legalább nem kell figyelmen kívül hagynom semmit, és senkit ahhoz, hogy csak a társalgót rajzoljam meg, semmi ne zavarjon bele. Én viszont maradok, nem igazán zavar srác jelenléte, még az egéré sem, egészen addig, míg a lábam közelébe nem megy, akkor aztán egy igen hangos sikítás kíséretében a földre esem, a rajzfüzetem még a fejemre. A kezdeti sokk, és ijedtség nem múlik el egyhamar, még akkoriban remegek kicsit, mikor az a fiú mellém lép, és felsegít, de a cuccaimat már magam szedem fel a földről, és rakom vissza az ablakpárkányra. Végül sikerül valahogy leállítanom a remegésemet, és így kicsit le is nyugodok.
- Nincs semmi baj. - mondom egy halvány mosollyal az arcomon, de azért hangom még mindig remeg egy kicsit, de egy nagy nyelés után már az is elmúlik,és így folytatom. - Csak kicsit váratlanul ért, és igazából ezért ijedtem meg. - próbálok mentegetőzni, és remélem ék is hiszi. Így már van alkalmam kicsit közelebbről is szemügyre venni a kis állatkát, és így már nem is tűnik olyan ijesztőnek, sokkal inkább aranyos. Szegényké talán jobban megijedt mint én, hisz ő még mindig úgy remeg, nekem még már semmi bajom. - Amúgy nagyon aranyos. És miért épp Izé a neve? - érdeklődőm,közben kicsit közelebb hajolok az egérhez, s kicsit bátortalanul, remegő kézzel megpróbálom megsimogatni, majd egy mosoly kíséretében felnézek a srácra, kinek mint utóbb kiderült, Axel a neve.
- Az én nevem meg Keiko. - Mutatkozom be, majd visszaugrom a párkányra, és onnan nézem Axelt, és a kis Izét.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 11:36 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Izé emlegetésére két lány azonnal eltűnik, csak az ablakpárkányon ülő lány nem menekül annak hallatán, hogy egy egér lehet a teremben, hamarosan viszont sikítva esik le a párkányról. Legalább Izé megkerült, így másra már aligha hozza rá a frászt a mai nap folyamán. Először is az egeret szedi össze, aki annyira ijedt, hogy cincogni is elfelejt, sőt a vacsorája sem érdekli, még mindig vacog szegényke, hiába simogatja meg. A következő mozdulata viszont már az, hogy felsegíti a lányt, és segítene a lehullott dolgait is felszedni, de ha nem hagyják, hát nem erőlteti. Inkább nekitámaszkodik az ablakpárkánynak, amiről az imént leesett a lány és igyekszik megnyugtatni reszkető kis kedvencét, meg bocsánatot kérni az okozott riadalomért. *
- Elhiszem én. Meglepett. *bólogat vigyorogva. Egész meggyőző a lány mondata, bár tudja azt is, hogy Izé az a fajta állat, aki ha hirtelen bukkan fel valahol, ráhozza a frászt akárkire, attól függetlenül, hogy fél-e az illető az egerektől vagy sem. A kérdésre megvonja a vállát és elvigyorodik, ismét megsimogatva a szürke szőrcsomó hátát.*
- Mert mindig kéznél van... na meg néha láb alatt. Pont olyan, mint a kedvenc filmemben, A galád családban... Addam family. Szóval ott van Izé... aki amúgy egy önálló életet élő kézfej és már családtag. Izé meg pont olyan. Igaz, hogy a húgom nem mindig rajong érte, a macskája meg folyton levadászná szegényt, de azért már családtag. *válaszolja, ha már kérdezték, majd amint a lány közelebb hajol, neki úgy tűnik, hogy megsimogatná, így közelebb tartja ő is a szőrcsomót a tenyerén. *
- Simogasd meg nyugodtan, ha szeretnéd. Nem harap, amennyiben az ember nem fogja meg a farkát. Egyedül arra allergiás, de nagyon, mert támadásnak veszi.*közli a szükséges információkat. Izé is rácincog erre az egészre, mintha igazat adna neki, és engedi megsimogatni magát. Lassan kezd megnyugodni, már nem vacog annyira és nekiáll egy kukoricaszemet megrágcsálni.*
- Örvendek, Keiko. Megkérdezhetem honnan érkeztél? *kérdezi, ha már illedelmesen letudták a bemutatkozást. Ő még csak épp, hogy megjött az iskolába, és eddig egyetlen embert van szerencséje ismerni, őt is régebbről, hát nem árt barátságosnak lenni másokkal és beszerezni néhány új ismerőst, miért ne kezdené el itt és most, ha már van rá lehetőség. *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 2. 15:48 Ugrás a poszthoz

Axel

Épp nagyban rajzolok, mikor valami hozzá ér a lábamhoz. Aztán mikor megnézem mi az, egy kis egeret látok, mitől igencsak megijedek, és a földön kötök ki. Még a fejem is beverem, így az is fáj, de ezzel nem igazán foglalkozom. Szegény kis egér talán jobban meg is ijedt,mint én, ezt remegéséből tudom levenni, ami csak nem akar szűnni. Én alapjában véve nem félek az egerektől, de ez most kicsit váratlanul ért.Bár így utólag belegondolva számíthattam volna rá, hisz bárhol felbukkanhat, és végül az a bárhol, az én lábam lett.
- Én azt a filmet nem ismerem. Sok mugli filmet, meg mesét láttam már, de ez kimaradt. Viszont ha majd hazalátogatok, akkor majd megnézem. Lehet, ha lesz időm rá. - Felelem, és elvigyorodom. - Van húgod? De jó neked. És mennyi idő alatt szokott hozzá, hogy egy ilyen kis szőrgombóc is a "család tagja"? - Kérdem, mosolyogva, közben az egérre mutatok. Aztán még szeretném simogatni Izét,de nincs elég bátorságom, hogy remegés nélkül megközelítsem, remeg egy kicsit a kezem, de aztán mikor Axel mondja, hogy nyugodtan megsimogathatom, felbátorodom és a mutatóujjammal enyhén megsimogatom a fejét. Lassan kezd megnyugoni, és ez jó jel. Szerintem. Bár nem nagyon értek az ilyen kis rágcsálókhoz.
- Üdv. Japánból jöttem, még az tanév kezdetekor. És te honnan jöttél? Ugye még csak most érkeztél? És melyik házba tartozol, ha szabad kérdeznem? - Csak úgy zúdítom a srácra a sok kérdést, talán alig győz rá válaszolni, így többet nem is kérdezek, csak figyelmesen hallgatom a válaszát, közben visszaülök a párkányra, ölembe veszem a rajzfüzetem, s a ceruzát a kezembe veszem. D nem kezdek el rajzolni, csak úgy tartom. kezemben, és játszom vele, miközben hallgatom Axel válaszait.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 20:30 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Hosszúnak mondható bújócska után végre megkerül Izé, és bár ennek a jelenetnek sikítástól és eséstől mentes, kevésbé látványos forgatókönyvet is el tudott volna képzelni, így is tud örülni annak, hogy a pöttöm kis kedvence már a tenyerében van. Legalább biztonságban van, mert az a gond, hogy mivel közönséges házi egér és első ránézésre semmi különleges nincs benne, gondolkodás nélkül lecsaphatná bárki, gondolván, hogy betévedt, gazdátlan rágcsáló, netán megehette volna már egy macska, vagy kígyó, vagy valami más kedvenc. Inkább bele sem gondol, milyen veszélyek fenyegethetik itt is Izét, talán tényleg jobb lesz, ha az egere megszokja a ketrecét, vagy ha azt nem, hát legalább a zsebét és nem kószál el életveszélyes kalandokba bonyolódva. Szerencsére most semmi ilyesmi nem történt, megkerült épségben. Ha már a nevére vonatkozóan kérdeztek, akkor elmondja, hogy az Addams család tagja a szőrmók druszája, és megvonja a vállát arra a talánra. Nem fogja erőltetni, hogy márpedig meg kell nézni, mert annyira jó, attól, hogy ő szereti, más még élhet nélküle. Ha már a húgáról kérdeznek, arra nem csak bólint, de válaszol is, közben Izét simogatva éppen.*
- Van, Harriet, meg egy kisöcsém is, Knut, csak ő még mostanában kezdte felfogni, hogy Izét nem kell megnyúzni, sem befalni. Egy hónapja múlt egy éves végül is, szóval tőle próbálom távol tartani, amennyire lehet. A többiek egészen hamar megszokták, elég volt hozzá két hónap, ha jól számolom, hogy Harriet ne visítson tőle és meg merje simogatni, és még Simon, a macskája is megszokta mostanra, hogy nem Izé a vacsora. *válaszolja. Miközben beszél, ahogy Knutról esik szó, látszik az arcán, hogy imádja a kisöccsét. Az Izével való megbarátkozás kapcsán elgondolkodik nagyon, miközben az időt próbálja körülbelül felszámolni, majd engedi megsimogatni a szőrmókot, közelebb is tartva a lányhoz és hozzáfűzve néhány létfontosságú információt ahhoz, hogy semmiféle baj ne származzon ebből. Izé közben elkezdett megnyugodni és nekilát a vacsorájának is, a simogatásra csak a bajszát mozgatja meg. Olyasféle dolog ez nála, mint kutyánál a farokcsóválás.*
- Értem. Én... hát én ma délben jöttem, az az igazság, szóval nagyon új vagyok. Rellonos vagyok és Svédországból jöttem, Stockholmból. Te melyik házban vagy? Ühm, amúgy ha...  te viszonylag rég itt vagy. Nem ismersz véletlenül egy Runa Blackwood nevű lányt?*kérdezi végül, ha már válaszolt, megvakarva közben a tarkóját. Próba szerencse, elvégre úgy tudja, hogy az egykori szomszédja is itt tanul éppen, legalábbis a legutóbbi levelében olyasmit mondott, hogy itt akar tanulni, minél messzebb az apjától. *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 2. 21:04 Ugrás a poszthoz

Axel

A sikítással egybekötött esésem után, amit az a kis szőrmók okozott, csak a jelenlétével, egy jó pár percbe beletelik, míg lenyugszom, véglegesen. Persze nem okolhatom semmivel azt az ártatlan kis egeret, hisz ő nem tehet semmiről, egyszerűen csak váratlanul ért a jelenléte. Szegény jobban megijedhetett mint én, és sokkal tovább tart neki lenyugodnia, megnyugodnia, mint nekem. Persze mások, vagyis szerintem itt sokan, ebben a kastélyban csak a háziállatuk eledeleként tekintenének Izére, de én nem. És nem csak azért,mert nekem nincs semmilyen háziállatom. Na jó, egyrészt ezért is, de a másik oka az az, hogy ő is egy elő lény, és én nem tudnék bántani, vagy bármi rosszat tenni egy érző, elő lénnyel. Mégha az az imént a frászt is hozta rám.
Aztán szó esik a családjáról, pontosabban a tesóiról. Hangján érződik, és az arcán is látszik, hogy szereti őket. Remélem majd én is igen tiszta szeretettel tudok majd az én kistesómrá is gondolni, vagy beszélni róla.
- De jó, nekem nincs tesóm. Vagyis még egyenlőre nincs, de pár hónapon belül már lesz. - mondom, s közben mosolyra húzódik a szám. Ismét csak arra gondolok, hogy vajon milyen lesz a kistesóm, de most az a kérdés is megfogan a fejemben, most először, hogy vajon mennyire fogom szeretni őt. Aztán mikor még szeretném simogatni az egereket, először félénken nyúlok felé, de végül felbátorodom, e egy nagy mosollyal az arcomon érek hozzá Izéhez.
- Rellon? - kérdezek vissza kicsit lepődötten. Ha tippelnem kellett volna bármelyik másik.házat mondtam volna, csak a rellont nem. Nem tudom, első ránézésre nem tűnik rellonosnak, de ki tudja, lehet hogy ez csak egy álca, amivel elrejti valódi énjét. - Én levitás vagyok, de még csak ugye elsős, bár remélem nem sokáig. - Felelem egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra, de közben még mindig azon gondolkodom, hogy hogyan lehet ő rellonos. De a következő kérdése rögtön kiverte a fejemből azt, amin gondolkodom, és átveszi a helyet. - Hogy Runát? I-igen, ismerem. Háztársak, és évfolyamtársak is vágunk egyben. És nem mellesleg még barátok is vagyunk. - Felelem kicsit megszeppenve a kérdéstől, mert igazából még nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy ő esetleg, nem is, biztosan ismeri Runát. - Honnan ismered? - kérdem végül, kíváncsi tekintetemmel hol Axel arcát figyelve, hol az egeret nézve a srác tenyerében.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 21:48 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Izének több időbe telik felfogni, hogy nem fenyegeti semmiféle veszély már, noha meg kell hagyni, egérnek rendkívül okos egyed. Keiko hamarabb megnyugodott, úgy tűnik, tényleg csak az váltotta ki belőle ezt a reakciót, hogy váratlanul érte Izé megjelenése, és erről Exel végképp meggyőződhet akkor, amikor a lány még meg is simogatja a tenyerében ücsörgő egeret. Izé mindezt már elégedetten rágcsálva nyugtázza bajszát mozgatva meg. A szó közben a családjára terelődik, hát elmondja, hogy két testvére is van, és bizony nagyon szereti őket, bár Harriettel ez kissé bonyolultabb, most kezdtek lecsengeni a nagy vitáik olyan abszurd kérdések köré építve, mint a ki a jobb, vagy kit szeretnek a szüleik jobban, noha tudják, hogy ez egyszerűen butaság, már csak azért is, mert teljesen másak. Eszébe jutottak hirtelen mindketten, és az is, hogy a héten jó lesz majd írni egy levelet haza, de azért figyel a lányra és elmosolyodik azon, amit hall.*
- Gratulálok. Egy ilyen kis testvérrel érdekes az élet. Nálunk Knut érkezése teljesen felfordított mindent, de hiányozna, ha nem lenne. *vigyorog a végére. Az öccse kis örökmozgó és ha nem lenne, ki kellene találni, mert biztos unatkoznának nélküle. Engedi közben, hogy Keiko simogassa Izét és ha már kérdezték, akkor nincs amiért ne mondja el, hogy melyik házba került, ez a reakció viszont őt is meglepi most. Kissé meg is rázza a fejét értetlenkedve, mielőtt megszólalna.*
- Valami baj van vele? Igazából fogalmam sincs, mi alapján osztanak hová, csak mondták, hogy oda jutottam be. *vonja meg a vállát végül. Igazából neki mindegy, melyik házba osztották, a lényeg, hogy itt van és tanulhat tovább, a többi aztán kialakul. Bólogat hümmögve a Levitára, majd ismét csak meglepődik. A lány mintha megszeppent volna tőle, hogy Runa után érdeklődik. Fura, ezek szerint egy szóval sem említette Runa őt, bár az is igaz, hogy pár hónapja nem igazán írt levelet a lánynak, sem ő neki, de nem ezen fog most gondolkodni, majd megkérdezi. Jelenleg inkább válaszol elvigyorodva végre. *
- Az jó. Amúgy még otthonról. Amikor még élt az édesanyja, egy utcában laktunk, bár a zenesuliban barátkoztunk össze... mármint... hegedülök, ő meg... biztos tudod, hogy zongorázik és csellózik. Fényképlány igazi zseni, főleg, hogy képes megjegyezni a kottákat első látásra... hozzá képest nekem kínszenvedés ez a része. Te amúgy játszol valamin? Vagy hogy állsz a zenével egyáltalán?*kérdezi. Talán azért annyi rellonos van benne, hogy megvannak a maga hátsó szándékai, érdektelen kapcsolatokat nem igazán tart fenn, de még fogalma sincs, Keikoval mi a helyzet, nem dőlt el semmi még. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 2. 21:49
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 3. 16:29 Ugrás a poszthoz

Axel

A kis szőrmók, ki az Izé névre hallgat, ami amúgy nekem kicsit furcsa, de mindegy, eléggé megrémít, mire én a földön kötök ki. Mindketten megijedtünk szerintem, legalábbis a kis egér remegéséből csak ezt tudom leszűrni. Végül aztán egy kis idő elteltével valamelyest sikerül lenyuhodnunk, és az egérnek még az étvágya is megjön. Aztán beszél ő is a családjáról, majd én is elmondom néki az tesóm érkezését. Nem is értem, hogy miért mondtam ezt el neki, mert ilyenekről nem igazán szoktam idegenekkel beszélni,akiket még csak most ismertem meg egy pár perce. De úgy látszik változom, ez ellen nm tehetek semmit,de nem is akarok. Mióta bekerültem a suliba, és itt lakom a kastélyban, egyre jobban megnyílok mások előtt, már nem is szorongok az idegenek előtt. Itt nagyszerű emberekkel találkozom nap mint nap, akik képesek voltak valamelyest megváltoztatni engem, és ennek örülök. De még mennyire hogy örülök.
- Köszi. Csak az idegenek baj, hogy amíg ide járok, addig nagyon ritkán tudom majd csak látni a kistesóm, pedig én legszívesebben minden nap vele lennék majd. De ezt a sulit meg nem szeretném itt hagyni. - válaszolok, s arcomra egy halvány, kicsit szomorkás mosoly ül ki. Aztán mikor megsimogatom először félénken Izét, egy nagyobb mosoly, ami már szinte vigyor látszódik az arcomon.
- Mi? Nincs semmi baj azzal, hogy te rellonos vagy, csak egy kicsit meglepett, mert én nem hittem volna rólad első benyomás alapján,meg amúgy én szinte mindig meg tudom állapítani az új ismerőseim melyik házba tartoznak, de ezt most valahogy nem tudtam eldönteni. De rellonosnak nem mondtalak volna. - Felelem és elmosolyodom. Tényleg nem hittem volna, hogy rellonos, és igazából nem nagyon értem hogy miért épp abba a házba osztották be, de mindegy, nem minden rellonos olyan rossz, ezt már megtapasztaltam. Amikor Runáról kérdez kicsit meglepődök, de aztán ad egy érthető választ, hogy honnan is ismeri, és így már minden világossá válik.
- Értem. Fényképlány? Ja, gondolom amiatt hívod így, mert képes megjegyezni a kottákat. Szerintem.Ide így van? - kérdezek rá, mert nm biztos, hog úgy van, és csak tévesen vontam le a következtetést, és egy oltári na hülyeséget mondtam. Na az kicsit ciki lenne. - Igen, játszom gitáron, zongorán, és ég kicsit furulyázni is tudok. A Bagolykő előtt zenesuliba jártam én is. - adok választ kérdésére, egy mosoly kíséretében. Aztán szemem a kis egérre téved, aki.még mindig nagyban falatozik Axel tenyeréből, majd leteszem a ceruzát, ami egész végig a kezemben volt, és kíváncsi tekintetem a srácra helyezem.
- Megfoghatom Izét? Úgy értem, hogy a kezemben tarthatom egy kicsit? - nézek Axel szemébe,a lehető legbájosabb mosolyomat villantva ki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 3. 21:17 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Az első nagy riadalom után végül beszélgetni kezd a lánnyal, mert nem árt, ha vannak ismerősei, előre sosem lehet tudni, hogy végül ki lesz hasznára egy kicsit is a céljai elérésében. Keiko elég közvetlennek tűnik számára úgy egyébként, nem mintha ez zavarná, csak észrevételez és válaszol, hozzáfűz, lehetőleg úgy, hogy azért ne vágja el a beszélgetés fonalát egyelőre.*
- Majd csak megtalálod a legjobb megoldást. *válaszolja pár pillanatnyi hallgatás és fontolgatás után, mert erre most egyebet nem tud mit mondani úgy igazán. Knut neki is hiányzik, meg Harriet is, de azért vannak saját célja és fontossági sorrendje, máskülönben nem lenne itt. A Rellonhoz kapcsolódó reakció a következő pillanatban meglepi, így rákérdez, hogy tudja, mégis mi a helyzet. A kapott válaszra végül színpadiasan húzza végig kézfejét a homlokán, képzeletbeli izzadtságcseppeket törölve le és megkönnyebbült vigyort varázsol az arcára.*
- Huh, na akkor megnyugodtam. Már azt hittem, a Rellonnal legalább lepra jár ajándékba vagy valami hasonló.*jegyzi meg még mindig vigyorogva, az ilyen megjegyzéseiért legfeljebb behúz majd egyszer valaki egyet, de kétli, hogy Keiko e téren úttörőnek számítana ebben a pillanatban, főleg, hogy nem is a Levitára tett megjegyzést. Szerencsére egyébként is hamar Runára terelődik a szó, és ha már a becenévre kérdeznek rá, bólogat beleegyezően.*
- Igen, Fényképlány... mondjuk harapni szokott érte, de így vagyunk kvittek. Hosszú történet ez a része. Különben meg hát igen, a kották miatt is... de főleg azért, mert fotografikus memóriája van és mindent megjegyez, amire egyszer ránéz. *igazítja ki a választ, a kották miatt azért hamarabb adott volna más nevet Runának, ezt azzal érdemelte ki, hogy olyan nagyon különleges kis emlékezőtehetség, az agya gyakorlatilag lefényképez mindent, amit csak lát és a legelképesztőbb, legapróbb részletekre is emlékszik, de erről nem igazán akar hosszasan beszélni, még mielőtt belemennének abba a hosszú történetbe, szerencsére a beszélgetés fonala hamar a zene irányába terelődik, és elismerően hümmög az elhangzó listára.*
- Ennyi hangszeren játszani igazán szép dolog. Én csak hegedülök.*válaszolja, ha már hangszerekről van szó. Öt éves kora óta játszik, imádja a hegedűket, különösen a sajátját, ugyanis tavalyelőtt kapott egy azóta Hieronymusnak keresztelt Amati-t ajándékba, ezt azonban soha nem hangoztatja. Abba is marad hirtelen ez a szál, ismét Izé kerül a középpontba, hát a kérésre bólint és óvatosan benyúlva az egér alá átrakja a lány tenyerébe.*
- Kicsit csiklandozhat, ha megmozdul, de ne ijedj meg, nem karmolászik. Ügyes vagy, Izé... nem kell félni. Ügyes kisegér vagy. *beszél a végén az egérhez is és ujja hegyével ismét megsimogatja, amit cincogva fogad a kis szőrmók. Nem fél különösebben másoktól, amíg nem akarják odacsapni. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 4. 17:11
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 4. 20:58 Ugrás a poszthoz



Azok után, hogy az egere csaknem a szívbajt hozta rám, szóba elegyedek ezzel a sráccal, ki az Axel névre hallgat. Mondjuk lehet hallgatna másra is, csaj azt nem tudom, hogy mire. Mert csak úgy nem kerdezhetem el becézgetni, mert az nem biztos, hogy jól sülne el, és csak az én káromra válna. Meg amúgy is csak most találkoztam vele először, így annyira nem is ismerem, hogy ki tudjak neki találni valami jobbik találó becenevet. És az ilyenekben mégcsak nem is vagyok jó, sőt, egyszerűen szörnyű lenne, ha én elkezdenék beceneveket gyártani az embereknek. Na de mindegy, ezen inkább majd máskor töröm a fejem, most először is össze kéne barátkoznom vele.
- Hát, igen, de addig még van egy kis időm. - Felelem, majd egy halvány mosoly ül ki az arcomra. Igaz, hogy még meg sem született a húgom, vagy épp az öcsém - ezt még nem lehet tudni - de nekem már azon kattog az agyam, hogy vajon milyen lesz majd vele az élet. Hát az biztos, hogy anyu keveset fog majd aludni, mert elvileg a csecsemők állandóan sírnak, és felkelnek az éjszaka közepén. Vagy abból is kiindulhatok, hogy én elvileg, anyám szerint milyen voltam, és mivel rokonok leszünk, talán benne is meglesz ez a hajlam, hogy öt percenként felkelti az ősöket. Hát ki tudja, ez majd akkor kiderül.
- Mit? Nem lepra nem, legalábbis én nem tudok róla. De ki tudja... - válaszolok, és az utolsó Mondatomnál rákacsintok a srácra, majd elnevetem magam. Lepra. Áá,nincs ott ilyen, mert ha mégis lenne, akkor talán fele ennyire rellonos deme lenne. Bár ki tudja, talán annyira ellenállók,hogy még a lepra sem veszélyes rájuk nézve.
Aztán mikor Runára, essz ő becenevére terelődik a szó figyelemmel hallgatom végig amit mond. Valami rémlik, hogy Ruu mondott valami ilyesmit, hogy neki fotografikus a memóriája, de már nem igazán emlékszem, hogy pontosan hogyan is mondta. Nekem a hosszútávú memóriám szinte egyenlő a nullával, csak.nagyon kevés dologra emlékszem tisztán, és világosan, de azok is olyanok, hogy azok mély nyomot hagytak a szívemben. És mikor Axel a magyarázat végére ér, egy halk "hm"-vel adom tudtára, hogy eljutott az agyamig amit mond, és meg is értettem, de erről többet nem tudnék mit beszélni.
- Hát igen, már egész kiskorom óta közeli kapcsolatban állok a zenével nagyapám révén, aki zenész volt. De valahogy nem tudnám elképzelni az életem a zene nélkül. - Felelem, majd elmosolyodom, és magam elé bambulva emlékszem vissza azokra a napokra, mikor első alkalmakkor a kezemben tartottam azt a furulyát, ami talán fele akkora volt mint én.
Aztán a téma a kis egérre terelődik át, pontosabban én kérem meg Axelt, hogy hadd fogják meg a kezemben Izét. Ő természetesen oda is adja, és ahogy mondta, valóban csiklandozza egy kicsit a tenyerem, de egész elviselhető, és még mosolyra is derít, vagyis a szám majdnem szó szerint a fülemig ér. Kicsit közelebb viszem a kezem az arcomhoz, hogy jobban szemügyre vegyem a kis állatot, majd gyengéden megsimogatom.
- Szija. Hát de aranyos vagy! Igen te. - mondom a Izének, egy nagy mosollyal az arcomon, és ha most bejönne valaki, akkor lehet, hogy hülyének nézne emiatt, de ez izgat most a legkevésbé.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 4. 21:43 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Hümmög az idő említésére, nem tudja, mikor fog megszületni Keiko testvére, sőt nem igazán tud semmit sem róla, csak a saját tapasztalatai vannak az öccsével,azonban biztosra veszi, hogy az soha nem fog azonos lenni a lány majdani tapasztalataival, kár is őket feszegetni. Inkább Izét simogatja, hogy megnyugodjon végre szegény kis egere, közben meg már rá is térnek a Rellonra. Furcsa neki ez a nagy megdöbbenés, de amilyen szókimondó, rákérdez, hogy mi is az oka.*
- Hát csak úgy tűnt, mintha olyan ijesztő lenne már maga a név is. *jegyzi meg végül a válasz hallatán, valahogy az a gyanúja, hogy talán kötődhet valamiféle sztereotípia, ha más nem is a Rellon nevéhez, ami alapján gyorsan beskatulyázzák az oda járó diákokat egy nem éppen előnyös kategóriába. Hirtelen nagyon határozott arckifejezést vág, eldöntötte, hogy ki fogja deríteni, mi is vannak ennek az egésznek a hátterében, de nem itt és most. Pillanatokon belül visszaölti iménti barátságos arckifejezését és ismét Keikora figyel, és ha már kérdezték, elmondja, honnan is származik Runa általa használt beceneve. A zene már sokkal jobb témának bizonyul, látszani kezd rajta, hogy mennyire megszállottja, csak úgy süt az arcáról, amint szóba kerül a téma, és különösen a hegedű.*
- Azt meg tudom érteni. Mármint... én négy voltam, amikor először elkezdtem érdeklődni a hegedűk iránt, hat éves koromra kiharcoltam, hogy tanulhassak hegedülni, és azóta gyakorlatilag le se teszem. Na jó... most muszáj volt, mert Izé elkóborolt, de amúgy imádok hegedülni. *mondja fülig érő vigyorral, amiből az látszik, hogy tényleg oda meg vissza van a hangszeréért, vagyis pontosabban a hangszereiért, mert mostanra már két hegedűje is van, egy akusztikus meg egy igazi Amati. Csak az állítja meg hirtelen, hogy ne folytassa és véletlenül se térjen rá arra, hogy Kennedy micsoda zseni és ő a példaképe, hogy Keiko Izé iránt kezd érdeklődni újra. Átteszi a lány tenyerébe az egeret, majd vigyorogva nézi, ahogy mond neki, Izé meg cincog, és közben azért megjegyzi magának, hogy Keikot jó lesz számon tartani, ha már zenész és annyi hangszeren játszik.*
- Van egy darab fölösleges papírod? Azt nagyon szereti... *jegyzi meg hirtelen elnézve az egeret Keiko tenyerén. Látszik, hogy azért nem olyan magabiztos, mint amikor az ő tenyerében van, de jól érzi magát ott is. A felsője zsebébe csúsztatja a tenyeréből a magokat, majd kérdőn néz a lányra, hátha akad egy kis fölösleges papír Izének. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 4. 21:44
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 12. 18:10 Ugrás a poszthoz

Axel - zárás

Ha végre megszületik majd a kistesóm az maga lesz a csoda. Minden mozdulata, nevetése már csak az, hogy élni fog örömmel tölt el. Bár igazság szerint nem igazán tudom, hogy egy kistesóval miként kéne bánni, mit lehetne vele játszani meg egyéb dolgok. Bár tudom, hogy az első néhány évében nem lehetek sokat majd vele, mindent meg fogok tenni annak az érdekében, hogy rendes gyerekkora legyen, és amiben csak tudok,segítek majd anyuéknak, bár így távolról nem hiszem, hogy nagyon sokat tudok majd tenni. Ezt a témát lezárva szó kerül a Rellonról, és persze a döbbentségem is szóba kerül.
- Nem, nem ijesztő. Vagyis elvileg vannak olyan rellonosok akik tényleg nem éppenséggel nevezhetők kedvesnek meg barátságosnak, de szerencsére én még olyannal nem igazán találkoztam. És őszintén szólva nem is szeretnék. - Mondom ki végezetül, ég mosoly kíséretében, és én erről többet nem is szándékozom beszélni, kivéve, ha kérdez. A szó hamar Runára terelődik, és meg is tudom, hogy Axel miként szokta szólítani. Ebből már le tudom szűrni, hogy már tényleg nagyon rég ismerik egymást, és ettől az arcom mosolyra húzódik, mert legalább ő nem úgy jött ide, hogy egy tök ismeretlen közegbe dobták be, hanem van valaki, akit már ismer, aki tudna neki segíteni eligazodni itt az elején. Nekem,és gondolom még sok más diáknak nm volt senkije itt akihez fordulhatott volna, de végül is itt hamar, könnyen lehet barátokat szerezni, így ha jobban belegondolunk senki sem egy elveszett bárány talán csak az első pár napon. A zene már sokkal jobban érdekel, jobb témának tűnik, hisz az szinte az életem, bár talán ez kicsit túlzás. Axel mondókájából csak azt lehet leszűrni, hogy teljesen odavan a hegedűért, efelől kétségem nincs. Ha hasonlítunk valamennyire akkor talán még nevet is adott a hegedűjének. Legalábbis em adtam a sajátomnak. Mármint a gitáromnak, mert nekem hegedűm nincs, és nem is tudok rajta játszani. Az én Pikku-m az egyetlen hangszerem, és úgy vigyázok rá mint a szemem fényére, igen közel áll a szívemhez. Tudom, ez most így elsőre egész hülyén hangzik, de ez van, szerintem nem én vagyok az egyedüli aki így érez. Után egy hirtelen ötlettől vezérelve megkértem hogy hadd fogjam meg egy kicsit Izét. Elég fura érzés, hogy itt van a kezemben, de hozzá lehet szokni. Kicsit megszeppenek, mikor azt kérdezi Axel, hogy van-e fölösleges papírom, majd a szemem a ki egérre, aztán a rajzfüzetemre téved. Nem szívesen csonkítom meg a füzeteimet, de talán most az egyszer kivételt tudok tenni, így óvatosan visszahelyezem Axel tenyerébe Izét,majd a füzet felé nyúlok.
- Papír? Igen van. - mondom, és egy kis habozás után, egy mély lélegzetvétel kíséretében kitépek egy nagyobbacska darabot majd a srácnak nyújtom. Megsimogom Izé buksiját, majd kinézek az ablakon, és látom, hogy a Nap már jócskán eltűnt, magyarán szólva teljesen sötét van kinn. Az időt nem tudom, de tuti eltelt már annyi, hogy a takarodó már elkezdődjön, így leugrom a párkányról, majd cuccaimat összeszedve Axel felé fordulok.
- Asszem én most megyek, mert szerintem már takarodó idő van. És ha rám hallgatsz jobban teszed, ha te is elmész a hálókörletedbe, ha nem akarsz már az első.napodon büntetést kapni, mert tilosban jársz, és elkap egy prefi. - mondom, és egy bájos mosoly ül ki az arcomra. - Akkor minden jót a továbbiakban, szia. - köszönök el, és az apró, de viszonylag gyors léptékkel megyek ki a társalgóból, és meg sem állok,egészen a Levita házig.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 18:58 Ugrás a poszthoz

Keiko

*Úgy érzi, muszáj rákérdeznie, mi ez a nagy megdöbbenés annak hallatán, hogy rellonos. Első pillanatra tényleg úgy tűnik, mintha minimum azt közölte volna, hogy valamilyen halálos kórt terjeszt éppen. A kapott válasz különösebben nem elégíti ki hirtelen született kíváncsiságát, de inkább nem firtatja tovább. Eddigi tapasztalatai alapján mindig vannak minden közösségben olyan emberek, akik nem túl barátságosak meg kedvesek, esetleg kifejezetten agresszíven viselkednek. A zeneakadémiának is megvoltak a maga mumusai, de fura az a gondolat, hogy ez házhoz kötődne bármilyen szinten is. Hamar Runára terelődik a szó, majd a zenéről és a hegedűig is eljutnak. Elég ránézni, amikor arról a hangszerről beszél, nem lehet nem látni, mennyire rajong érte. Közben szép lassan Izé is megnyugszik a tenyerében, már nem reszket, mint valami nyírfalevél, sőt még akkor is meglehetősen nyugodtan cincog és barátságosan mozgatja a bajszát, amikor átteszi a lány tenyerébe. Így elnézve a kis szőrmókot, gondolta megmutatja Keikonak, mire képes a papírért. Meg is kérdezi, nincs-e egy fölösleges darabka éppen kézügyben, de ama mély lélegzetvétel hallatán inkább lemondana róla máris.*
- Hagyd inkább, ha nincs kézügyben... csak gondoltam megmutatom, mire képes Izé egy darabért. Van egyébként a szobámban neki sajátja félretéve. Egyszer már megrágcsálta a húgom rajzlapjait, így azóta van neki külön erre a célra egy adag... mert nem esszük meg azt, ami a másé, ugye, te rosszcsont? *a végére megint az egérhez fordul és ujja hegyét nekiérinti az egér orrának, mire Izé még élénkebben kezdi mozgatni a bajszát. Újra átveszi egérkéjét és ha már Keiko papírt keres neki, most látni lehet, hogy még annak hallatán is, hogy valahol kinyílt egy füzet, hörcsög módjára megemelkedik és körbeszaglászik. Reménykedik, hogy kap egy kis cellulózt. A nagyobbacska darab paprra ő is néz egy nagyot, majd leteszi a párkányra és rátenyerelve sarkát mutató- és hüvelykujja közé fogva letépi, a többit meg éppen használatban nem léőv ujjaival szorítva a tenyeréhez visszanyújtja a lánynak.*
- Köszönöm, ennyi elég is lesz. Szereti, de nem ehet sokat. Az állatdoki szerint nagy mennyiségben nem tesz jót neki, mert nehezen emészti. Na... mit kaptál Keikotól, Izé? Ide nézz... *az egér orra elé tartja a papírfecnit, és tessék nézni, a szőrmók képes két lábra állni és a lehető legjobban kinyújtózni, hogy elérje a papírt. Nem kínozza azért sokáig, mindjárt odaadja, és Izé meg elégedetten rágja be az egészet egy pillanat alatt.*
- Jah, hogy van ilyen? Jó tudni. Ez esetben tényleg jó lesz, ha megyek. Örülök, hogy találkoztunk. Szia. *köszön el a takarodó említését követően, Nem különösebben szeretne büntetésekkel kezdeni, ha nem muszáj, így Izével a tenyerében elindul ő is vissza a Rellon berkeibe. *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. október 5. 13:22 Ugrás a poszthoz

Ashley

A kislány gondolkodása teljesen más, mint az enyém, vagy bárki másé ebben az iskolában, amihez feltételezem, hogy hozzájárul az is, hogy a társainál is fiatalabb néhány évvel, nemhogy nálam. Tudtam, hogy vannak dolgok, amiket nem ért meg, de abszolút nem is bántam. Akkor lenne csak igazán nagy baj, ha megértené a dolgokat, amikhez még túl fiatal volt. Annyira nem érdekel az egész szerelmi téma - amit ő hatalmas nagy dolognak gondol, holott majd meglátja, lesz ennél sokkal, de sokkal rosszabb is -, hogy tovább firtassam. Tudtam, hogy bár Kornél is igyekszik kedves és türelmes lenni vele, a dolognak nincs jövője; túl nagy volt kettőjük között a korkülönbség. Jelenleg. Persze, néhány év múlva már az egész észrevehetetlenné alakul majd, de most még sok volt, és bárhonnan is néztem, Ashley kislánynak számított.
A kislány visszaszólására a banyának elnevetem magamat, hihetetlen mennyiségű gúnyosság van a hangjában, és olyan érvet hoz, amelybe nem lehet belekötni. Mégis valahogy számomra nevetségesnek tűnik az egész, látszólag a banya viszont meghökken rajta, ami nekünk csak jó. Ashley kérdésére nem válaszolok azonnal, megvárom, hogy kissé távolabb kerüljünk.
Ahogy közeledünk a folyosó végéhez, majd a lépcsőn felmászva a "Fecsegő Dámák" képének folyosójára érünk, kissé talán fellélegzek. Már nem sok választott el az Eridon klubhelyiségétől minket, sőt, ha jól gondoltam, már csak ez az egyetlen egy hosszú folyosó volt hátra. Ahhoz képes, hogy még mindig kislánynak tartottam Ashleyt, meglepően normálisan tudtam vele beszélgetni, bár közel sem komoly dolgokról, de ez egyáltalán nem volt probléma.
- Mert önmagában a gondolat is nevetséges - válaszolom kissé gúnyosan neki. Bár sok mindent el tudtam képzelni a kastélylakóktól, ezt pont nem; mindenki tudta, hogy milyen lányokkal volt eddig kalandom, és a tizenhárom évesek nem ebbe a kategóriába tartoztak.
Sietősebbre veszem a lépteimet, hogy minél előbb a folyosó végére érjünk, és mehessek dolgomra.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. október 8. 12:16 Ugrás a poszthoz

[Olivér]

Olivér hangosan nevetni kezd, ami a kastélyfalakról visszapattanva olyan, mintha szikrázna valami. Furcsa érzés ezt hallgatni, de határozottan tetszik a lánynak, miközben sétál vele tovább, és azt fontolgatja: ezt a nevetést ő váltotta ki. Kihúzza magát, elvégre ez nagy dolog, egy ilyen nagy fiút megnevettetni, ráadásul szándékosan sikerült neki, szóval nagyon büszke magára.
A fecsegő dámák most is fecsegnek, ami kicsit zavarja, mert közben a lábait is gyorsan kell kapkodnia, és így nehezebb beszélgetni: loholva, ekkora hangszennyezésben. Azért figyel Olivérre, és próbálja összeadni-kivonni magában, hogy akkor most végül is kedveli-e a rellonos nagyfiút, vagy sem. Undok is, meg kedves is, és ez összezavaró ám, sokkal könnyebb lenne egy fekete-fehér világban élni, bár minden bizonnyal sokkal unalmasabb is. Felfelé nézve rá hallgatja a magyarázatot arra, hogy miért nem zavarja Olivért, hogy összeboronálják vele. Nagyot sóhajt értőn a végén -megsértődhetne, de minek? Nem tetszik neki a fiú, nem akar tőle semmit sem, és különben is... nem igazán az a fajta. Kipillant az egyik nagy ablakon a csillagos égboltra, miközben megfogalmazódik benne az az érzés, amiért már jó ideje próbálja elérni, hogy nagynak tekintsék (a Kornélos dolgok mellett, persze):
-Milyen jó érzés lehet, ha nem gúnyolnak ki lépten-nyomon! Úgy bemenni egy tanterembe, hogy nem dobálnak meg galacsinokkal, és úgy sétálni valakivel, hogy nem röhögnek ki.-
Először nem tűnik fel neki, hogy mindezt hangosan kiejtette a száján, aztán meg már nem bánja. Nem szokott ő nyavalyogni az élete miatt, nagyon szereti ugyanis, a családja tökéletes, szereti önmagát is, lehetne sokkal rosszabb helyzetben, na. Mégis azt gondolja, hogy a folytonos rémálmoknak nem lehet örülni, hogy a vizsgadrukk alatt leadott kilókkal szerzett vékonyság már-már beteges, és lehetne jobb. Mindig lehetne jobb, de annak is örül, ami van, jelen esetben a mellette lépdelő rellonosnak.
Megtorpan a rövid kis emelkedő folyosónál, ami a portrébejárathoz vezet, és szembe fordul Olivérrel.
-Köszönöm szépen, hogy elkísértél!-
Bátran előrelép, és lábujjhegyre pipiskedve, a vállát fogva egy puszit nyom a fiú arcára hálája jeléül, már ha el nem húzódik, amit azért titkon remél, hiszen nem akar ő rosszat, és az nagyon megalázó lenne.
-Jó éjszakát!-
Köszön még el, aztán megfordul, és felszalad a lépcsőkön, hogy a végén a jelszót elsuttogva beléphessen a főnixtorony védelmébe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 21:45 Ugrás a poszthoz

Lénácska


Az utóbbi időben egy kicsit megváltozott a közérzetem. Na jó, igazán az egész világ megfordult velem. Derűsebbek voltak a mindennapjaim, ismét rajzolni kezdtem, többet látogattam meg a hárfát a kalickában de a legtöbb időt mégiscsak egy bizonyos illetőnek a szobájában a töltöttem, akinek már a gondolatára is elmosolyodtam. Most is onnan jövök, szinte az egész napot ott töltöttem és nem is szándékozok máshol lenni az este további részében, de megbeszéltem Zorával egy találkozót. A húgom mindennél fontosabb volt számomra, és mivel az utóbbi időben nem sokat jártam a sárgák háza táján, így őt is elkerültem. Amikor pedig arra voltam, vagy őt keresem kitérő válaszokat kaptam. Elgondolkodtatott a tény, hogy a saját boldogságomon túl nem láttam, hogy mások is vannak a földön, főleg Zora. De az ilyen gondolatokat elűztem, helyette inkább nadrágot húztam, belebújtam egy kényelmes csizmába, felvettem egy pulcsit és már rohantam is, mert szokás szerint késésben voltam, de valamiért sehogy nem akaródzott kimozdulni a kellemes szobából a hideg folyosóra. Szerencsére nem kellett messzire mennem, így hamarabb ott voltam, mint terveztem. Oké a társalgó talán egy kicsit klisésre sikeredett, de nem csak társalogni akartam az ikertestvéremmel, hanem csak látni, puszta tekintettel beszélni meg az érzéseinket és nem kimondani. Hiányzott. Az utóbbi időben egyre kevesebb időnk maradt egymásra, és mardosta a lelkemet a egy sajgó felismerés. Hiszen anyánk pont erről beszélt, amikor kiskorunkban nem akartuk elengedni egymás kezét és mindenáron egy ágyban akartunk aludni. Egyszer, valamikor már nem fogjuk látni egymást minden nap, sőt, nem is lesz rá igényünk, mert lesznek más fontosabb dolgok is. A szavak visszhangzottak a fejemben, miközben letelepedtem a kandalló  előtti szőnyegre és gyorsan megigazítottam a kócos hajamat, majd a tűz felé nyújtottam a kezeimet melegedés céljából. Az ajtót tíz másodpercenként ellenőriztem, mert a tudatalattim megakarta cáfolni azt, amit anyukámtól hallottam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Második emelet - összes hozzászólása (2573 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 85 86 » Fel