Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Ha nem erről volna szó, akkor még csak erre a folyosórészre sem tenné be lábát, nemhogy megálljon az auror ajtaja előtt, és jobbját kopogásra emelje. Lassú léptekkel közelít célja felé, mialatt többször is elmereng azon, hogy biztos-e dolgában, hogy tényleg akarja-e, és hogy ez a megfelelő módja-e terve megvalósításának. Tényleg akarja. Lélekben már régóta készül az év végi nagy akcióra, az év legnagyobb durranására, ami által ha elbukik mindent elveszíthet, de ha sikerrel jár, akkor nemcsak birtokába kerül egy valós értékkel bíró kincsnek, de saját erejében, s magabiztosságában is megerősödik. Lelki csatákat vív hetek óta, félti az irháját, és tart a bukástól, mert ugyan még magának sem vallja be, de megkedvelte az iskolát, a Rellon pedig egész valója lett. A szíve, és éltető ereje lett háza, annak védelméért pedig gondolkodás nélkül adná életét.
Kowaival nem egyeztetett a ma reggellel kapcsolatban, de tudja, hogy helyén van a lány esze, és mint sok mást, ezt is megérti majd. Találkoznia kell Warren úrral ahhoz, hogy tervük ne vesszen oda. Ez az ő ügyük, de még nem készültek fel. Hiányzik valami fontos, ami nélkül esélyük sincs. Hogy a gyakorlat úgy menjen, mint elképzelték, kell valaki, aki felkészíti őt az elméletre is. Tudnia kell láthatatlannak és nyomtalannak lennie, néma magabiztossággal, és észrevehetetlen síri csenddel közlekednie, hogy az úr, akit áldozatául választott még csak fel se ébredjen jelenlétére. Élet, vagy halál - nem kevesebbet jelent ez az akció számára, és pontosan tudja, hogy Kowai is így gondolja.
Fekete gönc rejtekében lép a kastély hideg kövein, sem festményekkel, sem szobrokkal nem törődik. Haja takarja zöld szemeit, amik csak a reggeli fényben fürdő folyosót pásztázzák. Hosszú ujjaival hűvös izzadtságtól nedves tenyereit simítják, s közben torkát köszörüli, köhög is párat míg az ajtóig ér.
Kopp-kopp.
Félelmetesnek találja, hogy bár tudja kihez jött látogatóba, mégis társának érzi már most az aurort. Nem egy körhöz tartoznak, semmi közös nincs útjaikban, de bennük mégis akad egy: létezésük alapfeltétele a másik. A bűnben járónak szüksége van kopóra, míg annak üldöznie kell a rosszban sántikálót. Ilyen egyszerű.
Noel hátrapillant a folyosón ahol jött, mert biztos akar lenni abban, hogy senki nem követte, és senki nem fogja hallani ittlétének okát. Kowai meg fog bocsátani. Meg kell bocsátania.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Az ajtó mögött töltött pár perc kezd az idegeire menni, hiszen ő általában nem kopogtat, hanem besurran, nem várja meg az engedélyt, csak dönt szándékáról, és már teszi is amit éppen akar. Most viszont kulturáltnak kell mutatnia magát, jó fiúnak, szorgalmasnak és pedánsnak. Megigazítja magán a kissé csálén álló fekete ingnyakat, és a bársonykabát zsebeit is begombolja, haját pedig úgy rendezi, hogy egy idegen első benyomása a lehető legpozitívabb legyen róla. Példaértékű diáknak akar tűnni, aki érdeklődik ugyan egy-két izgalmas témáról, de megtenni álmában sem merné. Tanulmányt ír, vagy csak olvasott a kérdéskörről, és ki mástól kérdezhetne rá a legjobb részletekre, mint Warren úrtól.
A szobáan felhangzik a férfi hangja, mire Noel habozás nélkül nyomja le a kilincset. Széles mosollyal lép be, önmagát a lehető legjobban fedve el arcmimikájával. Mosolyogni őt még egy tanára sem láthatta, és most minden reményét, s bizalmát abba veti, hogy az asztalánál helyet foglaló auror az égvilágon semmit nem hallott még róla.
A kanapé mellett papírtömeg, a levegőt is áporodottnak érzi, így azonnal arra gondol, hogy nem szívesen látott vendég. No, nem baj, innen derék dolog csatát nyerni.
- Tiszteletem - biccent fejével a férfi felé, és mivel még soha nem látogatta meg egyetlen feljebbvalóját sem, így gőze sincs arról miképpen kell ezt csinálni. Az idevezető úton valahogy nem jutott eszébe a probléma, hogyha bejutott a szobába, akkor mihez kezdjen, és most maga előtt összekulcsolt kezeivel mozdulatlanul áll az ajtó előtt. Hol a férfit, hol a szoba berendezését nézi, és igyekszik tökéletesen szorgalmas elsőévesnek látszani. Talán csak hosszú másodpercek, talán tényleges percek vesznek a semmibe, míg a mozdulatlanságával próbálja bizonyítani, hogy nincs vaj a füle mögött, de mint mindent, ezt is hamar megunja, és az asztalhoz sétál, hogy a szék támláját megfogva az úrra pillantson.
- Szabad? - kérdezi óvatosan, s közben már le is ül. Meredten bámulja az időtlen arcot. Sok mindent megélt ember arcát nézheti, akinek bizonyára egyetlen porcikája sem vágyik a fiú társaságára. Csak hogy ez jelen esetben nem érdekli a rellonost. Kell a férfi segítsége, és így vagy úgy, de megfogja azt kapni.
Leengedi vállán kabátját, majd a szék támlájára hajtja, hogy aztán ismét a férfira nézhessen. Egyenes háttal, mintadiákként ül szemben az aurorral, és már alig várja, hogy szóra nyithassa száját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Gondolhatta volna, hogy betörni könnyebb egy-egy oktató szobájába, mint beszélgetést kezdeményezi némelyikkel. Végignézi, ahogy a férfi az asztalán lévő káosszal foglalatoskodik, s alig várja, hogy az megszólaljon, vagy legalább adjon valamilyen jelet épelméjűségéről. Vannak elképzelései az auror munkakör nehézségeiről, és hogy a legtöbben mire elérik az úgynevezett szép kort, addigra úgy ahogy azt kell meg is bolondulnak, és csak remélni tudja, hogy ez Warrennél nem így történt. Legszívesebben már most hangot adna kiborultságának, hiszen idegesíti a felvett mintadiák szerepe, meg a férfi iratrendezgetése is. Kit érdekel hogy állnak azok a papírok? A kanapé mellett is rengeteg van szanaszét a földön, oly mindegy. Nem azért jött, hogy végignézze egy kéz mozdulatait, miként kupacba rendezi az irományokat. Csendesen várakozik, kezei mozdulatlanul pihennek lábain, míg végre Warren úr befejezi a toronyépítést, és képessé válik szájával szavakat formálni. Már éppen felelne a nem túl udvarias hangvételű kérdésre, mikor a férfi ismét megszólal. Cöh. Óvoda, mi? Úgy tűnik több esélye lenne szóhoz jutni önmagaként, viszont nincs az az Isten, amiért levetkőzné előzőleg felöltött maszkját.
- Létezik tökéletes bűntény? Tudni akarom, hogy egy előkelő emberhez hogyan lehet betörni úgy, hogy az nyomtalan és tökéletesen észrevétlen maradjon.
Hangja erős, és árnyalatnyit tiszteletlenebb, mint előző felszólalásai voltak, de testtartása, és tekintete nem árulkodik arról, hogy ez a téma a gyakorlatban is foglalkoztatja. Ha nem kelti fel a férfi figyelmét, akkor még egy utolsó próbálkozása van, utána el kell fogadnia, hogy sajnos nem ért célt, és Warren úrnak igaza van: nem a jó ajtón kopogtatott. Talán házvezetőnője segíthet még neki, bár jól tudja, hogy a nő elfoglalt, és túlontúl elővigyázatos. Nem hozhat rá szégyent, jól kell csinálnia, ha egyszer már belefogott.
- Arra vagyok kíváncsi, hogy volt-e olyan bűnöző, akit nem sikerült elkapnia? É ha igen, miért nem? Mit tett ő, hogy nyoma veszett? Mit tudott ő, hogy szabadon van, és a magasan képzett aurorok bottal üthetik nyomát?
Személyes kérdés vagy nem, nem érdekli. Biztos benne, hogy ő sem tiszta pénzen fogja majd megvásárolni családjának az asztalra valót, és ez a gondolat nemhogy elkeserítené, de még inkább perzseli a tüzet zöldjeiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Végre megnyílik az a kiszáradt csap, és lassan, de annál biztosabban éledni látszik a szoba tulajdonosa. Mintha fordult volna a kocka, vagy az érme másik oldalára is fény derülne. Noel felkészülve a titokra ül előredőlve székén, ajkai eltávolodnak egymástól, úgy figyeli az aurort. Szomjasan vágyja a tudást, amit az adhat neki, izgatott, mintha valami eget rengetően nagy felfedezésről kapna a következő percekben hírt. De csalódnia kell. Száját összezárja, szemeit lesüti, és eltitkolni sem akarja mennyire elkeserítette a kapott válasz. Nem érdekli többé a jófiús jelmez, arcára szegezett mosolyát szélnek ereszti, és megszokott, általánosságban viselt komor vonásait hagyja előtérbe kerülni. Lábait szétveti, akárcsak otthon, testtartása lazává válik, mintha meghalt volna benne a remény, hogy oldalán Kowaival elkövetheti az évszázad betörését.
- Lennie kell. Nem létezik, hogy minden rossz fiút elkapnak. Csak a mesékben győzedelmeskedik folyton az unalmas jóság. Pfff. Nagy francokat!
Hagyja magából kitörni a feszült és csalódott gondolatokat, mert nem látja értelmét a további színjátéknak. Ajkai lefele görbülnek, szemeiből süt a rosszkedv, és a harag, amit szavai után a férfi iránt érez.
- Ha valakinek esze van, és kellő ügyessége, na meg ért a pálcájához, akkor meglépheti a nagy balhét, minden kockázatával együtt vállalhatja azt - mondja elhivatottan, mutatóujjával saját fejéhez közelítve. Képtelen elfogadni ezt az egyetlen mondatot, úgy érzi ha megtenné elárulná házát, hitét, megfosztaná magát az élet lehetőségeitől. Ezt meg kell értenie az asztal túlsó végén ülő férfinak, át kell látnia. Ez egyszerűen képtelenség.
Leszegi fejét, és úgy hallgatja Warren úr további mondandóját. Szóval van esély a kijátszásukra. Ha egy szikrányi esély is van rá, hát ő kifogja használni azt.
- Tanítson meg rá! Nem kell a pálcámat feltétlen belevonni, elég ha akkor használom, amikor tényleg szükségem van rá.
Indulatai miatt egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés, hogy átgondolja mit is kért az előbb, és hogy amit kért, azt kitől kérte. Jobban szólva ráparancsolt az aurorra mindenféle kedves jelző nélkül, bár úgy sejti felesleges is lett volna a "kérem" szócska, úgysem hat Warrenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Warren úr

Az akar lenni. A legtöbb ember előtt titokban tartja, de van egy kivétel, akivel ha nem is beszéltek eddig nyíltan róla, de pontosan tudják a másikról, hogy céljuk van életükkel, szívüket legforróbban pedig a bűntények égetik. Olyat csinálni, amit csak kevesen, és azok közül is kiemelkedő technikával elérni vágyálmaikat. Nagy lépés a falu legelőkelőbb családját megfosztani valami fontostól, amiről úgy tűnik le kell mondania. Butaság volna a napokban megejteni a betörést, főleg azok után, hogy eljött az aurorhoz, és felmérte esélyeiket. Várnia kell, tanulnia, fejlődnie. Türelmetlen énje ezekben a percekben őrjöngve ütlegeli bensőjét, hogy ne hagyja magát megvezetni, ezek a szavak csak a gyengéket hűtenék le, és neki nem szabad megadnia magát. Esze mégis mást diktál. Tapasztalt embert keresett, és azonkívül, hogy megtalálta őt, mást is kapott. Észérveket, és a beszélgetésben kialakuló egyenrangúság érzetét. Ritka, hogy tanerő megfelelő módon találja meg a hangsúlyt diákjával, és bár nem tudja, hogy Warren úr mi módon tanult, s képzett ember, hamar ráhangolódott a fiúra.
De Merlinre!, mily nehéz belátni, ha egy felnőtt varázslónak igaza van, s az elüt a sajátunktól. Nehéz fiatalnak, sok szempontból éretlennek bizonyulni, nehéz alulmaradni. Már-már fájdalmat okoz a rellonosnak a tény elviselése, hogy oly sokat kell még tanulnia, s képeznie magát, ha vágyait sikerre akarja vinni. Koronát, és nem börtönbüntetést akar viselni, nagy emberré szeretne válni, és úgy érzi az ahhoz vezető út első lépése az, ha most elfogadja a nála okosabb szavait, és megelégszik a felajánlott segítségnyújtással, illetőleg a könyvtárban fellelhető sötétmágiával foglalkozó könyvek estéről-estére való nyálazásával. Elszomorító, és dühítő fiatalnak, gyengének és az ő szeméből lenézettnek lenni, olyannak, akinek mindenki megakarja mondani, hogy dolgait miképp intézze, mit és hogyan tegyen, és leginkább hogy mibe ne vágja bele jelenleg még törékeny fejszéjét.
Rápillant Warren úrra, és mindent értek tekintettel bólint egy komorat. Csöndesen feláll, kabátjáért nyúl, és azt szertelenül karjára terítve néz le a férfira.
- Mindenképp ott szeretnék lenni a külön órákon. És köszönöm - mondja lehangoltan, vesztett csataként felfogva az elmúlt fél órát. Még nem képes másként látni, csalódott érzései kavarognak fejében, melyekre a gyógyírt nem máshol, mint legnagyobb szövetségesénél találja majd. Törni, s zúzni akar, ellátogatni a temetőbe, hogy egy újabb sírt tegyen tönkre, vagy csak egy elesett megkínzásában találni pompától fénylő örömöt. Ismét győzedelmeskedni akar valaki felett, és egyáltalán nem érdekli hogyan éri el azt. Indulatai egyelőre irányítják elméjét, de évek múltán egy napon ő is lenyugszik, s akkor majd valódi veszélyt jelenthet a pandúrokra.
A folyosókon, mint ahogy jött, most is leszegett fejjel halad, apró különbség csupán, hogy pálcája már jobbját erősíti, és a Rellon körletéig való útja során néhány festmény jajjogva mondja ki a könyörgöm szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Cyanne North és Dwayne Warren
Előzmény

Az auror idézte vaddisznó ügyesen csillapította Noel ismételt gyújtogatásának eredményét. A rellonos hátra sem nézett a megkárosított, porladó faépítményre, csak hallgatta a természet csendjét és saját tüzének elhalkuló, ropogó zaját. Maga elé bámult a pálcamozdulat alatt, s bár a füst csípte a szemét, amennyire erejéből tellett, nyitva tartotta azokat. Sem Cyanne-ra, sem Warren-re nem pillantott fel, engedte, hogy göndörödő tincsei arcába lógjanak, általuk is takarást nyerve magának. De apám büszke lesz! Ködös gondolataiból csak apja tünedező arcát tudta kivenni, és szája szegletébe mosoly költözött. Hónapokkal ezelőtt nem hirdettek rellon bajnokot, akkori gyújtogatása így haszontalan maradt. Egész gyerekkora megfelelési kényszerben telt, apja után koslatott, tanult tőle és felnézett rá, mégsem lett olyan fiú, akiről a kocsmában büszkén mesél az öreg. Nem volt elég tökös, nem volt elég tehetséges, nem volt elég jó semmiben. Hát majd most! Ha elvitetik egy intézetbe, megszidják, megverik, vagy bármit is tesznek vele, azáltal ő győz. Eléri célját, és talán, ha apja olvassa róla az értesítőt, azt gondolja majd, hogy nincs minden veszve.
A fiatal, még erőtlen sárkány haloványan bólint, s reszkető lábaival útnak indul, oldalán háztársnőjével, aki ki tudja mit gondol most róla és a helyzetről, amibe belesodorta őt a fiú. A kastély hűvöse jól esik zsibbadt, kimelegedett testének, de hogy úti céljuk pontosan mi, azt annak ellenére sem tudja felfogni, hogy a rájuk találó férfi előzőleg parancsba adta nekik. Noel valószínűleg nincs teljesen magánál, még akkor sem tér egészen észhez, amikor Warren szobájában ül, és meredten bámulja a szőrös arcot. Kiszáradt száját aztán összezárja, égő szemeivel pislant párat, majd vállait megrántva elszánja magát.
- Megkértem North-ot, hogy küldjön belém pár villámot - mondja komolyan. Most ha kötelező lenne se tudna komédiázni. - Neki jó gyakorlás volt, én meg... én meg ismét éreztem, hogy élek.
Az, hogy a fiú agyára ködfátyol szállt, nem az ő hibája. Legnagyobb példaképének világéletében képtelen volt megfelelni, a szeretetet nem tudja befogadni, és csak azt hajlandó érezni, ami fájdalommal jár. Ez élteti, és hajtja előre. Beszéd közben végig a férfi tekintetét keresi, mintegy segélykiáltás gyanánt törnek elő belőle az őszinte szavak.
- Nekem el kell innen mennem - mondja erőszakos élt költöztetve hangjába. - Így, vagy úgy, de... érti?
Milyen más dolgokról beszéltek akkor, mikor először járt az aurornál. Elsős volt, tele versenyszellemmel, céllal, munkába fektethető energiával. Már akkor sem a helyes út érdekelte, de amit akart, legalább tisztán akarta. Most minden zavaros, kétségbeesett, tehetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Egyszer az a baj, ha hazudik, máskor meg, hogy túlontúl őszinte. Fakó arccal bámul fel a magában fortyogó férfira, majd a szobába szoruló csend alatt Cyanne felé fordítja arcát. Egész valója mozdulatlan marad, kizárólag zöldjei beszélnek, valamiféle megbánást, köszönetet, titkot üzenve a villámszóró bűntársnak. Aztán Warren újból megszólal, hangjával kergetve szét az idill nyugalmát. Noel visszanéz rá, hallgatja a velük, majd az iskolai oktatással való elégedetlenségét, azonban egyáltalán nem ért vele egyet.
- Elnézést. Mi ezzel a képességgel születtünk - szólal meg határozott, ám a történtek miatt mégis reszkető hangján, amint elnémul az auror. - Nem itt tanították, mindezt magunkban hordozzuk, ...uram. Akkor is, ha magát ez cseppet sem érdekli.
Bár elképzelhetőnek tartja, hogy felszólalására válaszul csak egy marha nagy atyai pofont kap, de a Cyanne-nel töltött délután után már a fején átcikázó gondolat sem rémiszti meg. Talán meg is érdemelne egy kiadós verést, meg aztán rá is férne, hogy valaki visszategye a régen szem elől tévesztett helyes útra.
- Ez a munkája. Maga jött diákok közé. A varázslókölykökkel meg tudja néha előfordulnak gubancok.
Vállat ránt. Pontosan ugyanakkora érdeklődést mutat a panaszkodó tanár felé, mint amennyit viszonzásul tőle kap. Egyáltalán nem foglalkoztatja - főleg a jelenlegi körülményekben -, hogy mennyi bajjal jár a férfi munkaköre, és hogy hányszor veszik elő őt diákok fegyelmezetlensége miatt.
Warren látszólag megkíméli őket, hiszen hosszú gondolkodása ellenére sem szab nekik undorító, aranyvérűekre nézve igencsak lealacsonyító büntetőmunkákat, mint az elhagyatott mosdó pálca nélküli fényesre pucolása vagy a manók helyett való mosogatás. Noel lassan megnyugszik, teste is abbahagyja a rázkódást, amikor a férfi mondandója közepén elhallgat, és az ablak felé fordul. A párkányon egy macskabagoly ül, pontosan olyan, ami anno, a nagyteremben látogatta meg őt reggelizés közben. Minisztérium. Szíve félreüt, tenyereiben hideg verejték indul útnak, ahogy azon nyomban felpattan helyéről.
- Ez asszem nekem jött... befognak hívni - önti szavakba gondolatait az előtte álló tanárnak, ám azt már nem tudja biztosan, hogy hangja felér-e a felszínre, vagy csak erőtlen tátogást képes prezentálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Egy előtte lágyan ringó csípőt mustrál, miközben a második emeletre vezető kőlépcsőkön halad egyre feljebb és feljebb. Noha a lassúcska lányt könnyedén megelőzhetné, a gondolat, hogy így tegyen, még csak meg sem születik elkókadt agyában. Hervatag, lógó tekintettel követi a szemei előtt kerekedő hátsót, és a lépcsőfordulóban, amint a fenék kanyarodik, úgy feje is oldalra bukik. Nyelvével végigszántott ajkai enyhén elnyílnak, miközben fejtartását egyenesbe hozza. Arcára valamiféle gusztusos kívánalom ül ki, vonásai hol túlzottan kemények, hol egészen lágyak.
A fenék tulajdonosa aztán hátrapillant, és súlyos tankönyveivel undorodva vállon csapja az őt bámuló negyedévest. Noel a Kviddics évszázadainak dohszagú ütésére rögvest magához tér, és testét felrázva gyorsan megelőzi a barátnőjének bosszankodó lányt. Nemhogy örülne, hogy valaki veszi a fáradtságot, és megnézi a seggét...
Visszavágott, már csak álla alá érő hajába túr, s halántékát vakargatva fordul be az úgy utált folyosóra. Szúrós pillantással siet a szépen megmunkált festmények között. Csücsörítő ajkaira koncentrál, de érzi az ereit mindig feszítő haragot, mikor erre téved. A hangoskodó festménylakók még négy év után is pontosan ugyanúgy idegesítik, mint az első napon tették. Ujjai görcsösen fonódnak pálcájára, de ahelyett, hogy elhallgattatná vele őket, egyszerűen csak nadrágja mélyébe csúsztatja. Jobb a békesség, ezt mostanra már jól megtanulta.
A bájitaltan tanterem előtt aztán megáll, hallgatózik, végül az üres falnak veti hátát, és kibámul a szemben rothadó ablakon. Az idő kezd lehűlni, a felhők egyre csak gyarapodnak az égen. Eső és hideg közeleg, a kastély ezzel együtt a szokásosnál is komorabb hangulatot kelt diákjaiban. Noel megborzong kék pulóvere alatt, s feje is hátra, a hideg falnak bukik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Várakozás közben az elmúlt napokra gondol; a tenyerében már biztosan lobbanó tűzre, az Annelie-vel kettesben töltött homályos pillanatokra, a két vizsga között lopott finom csókokra, és az egyetlen dologra, amire még várnia kell, és ami az idő teltével egyre többször jut eszébe. Eddig senki nem kérette magát, senkire sem kellett heteket, sőt mi több, hónapokat várjon, éppen ezért eddig egyszer sem érezte a mellkasában bugyborékoló izgatottságot. Akár egy játék után sóvárgó kisgyermek vágyódik háztársnője után, akinek érintései csak fokozzák az ereiben dolgozó lázat.
- Hé - oldalra, az ajtó irányába fordított fejjel köszön a vizsgát elsőként teljesítő barnának. Hangjában öröm és az a folyton jelenlevő pezsgő huncutság cseng, amit csak a Merkovszky lány hallhat. Szája széle vigyorra húzódik, s ellökve magát a faltól lép egyet loboncka felé. Karjait felé nyújtva francia kézfogásra kulcsolja ujjait az övéivel. - Mi az, hogy hát te? Nem örülsz, hogy személyesen jöttem el megnézni, szégyellnem kell-e a talán bukott csajomat jövőre?
Tettetett komolysággal beszél, úgy is néz le az imádott kék szemekbe. Karjait közben a lányéhoz nyomja, és előre-hátra hintáztatja őket. Képtelen egy helyben lenni, ha éppen úgy is vannak, neki akkor is mozognia kell. Retteg attól, hogy ha nem így tesz, az örökösen mozgó világ lehagyja. Versenyeznie kell mindennel, s mindenkivel. Kortársakkal, háztársakkal, láthatatlan erőkkel, magával az élettel.
- Jó, tudtam, hogy sima ügy lesz - vallja be, és elengedve a barnaság ujjait, csípőn ragadja őt, s könnyű testét megemelve a közeli ablak koszos párkányához cipeli. Ráültetve aztán jobbja az egyenszoknya szegélyénél érinti feszes combját, vágyódástól megkínzott tekintete tengerkék fényeiben kutakodik. - Akarlak...
Kijelentése bár halk, tökéletesen egyértelmű. Közelebb hajol kedveséhez, orrhegyével orcáin simít végig. Illata már régen beleivódott légútjaiba, de úgy veszi a levegőt, hogy minél több és több jusson abból tüdejébe. Keze leheletnyit feljebb araszol a markolt combon. Lehelete a lány nyakát forrósítja fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Való igaz, az előtte álló lányt akkor sem szégyellné, ha az így vagy úgy, de végül megbukna. Vonásai észrevétlenül lágyulnak meg, széles vigyora meleg mosollyá szelídül. Úgy pillant le Annelie-re, mint legféltettebb kincsére.
Régen a hideg rázta volna, ha valakivel a folyosó közepén lett volna kénytelen összefonódni, most meg az iskola legutálatosabb pontján, a rikácsoló festmények között kezdeményezi a romantikusnak ígérkező pillanatokat. Hogy mikor és hogyan, arról fogalma sincs, de azt minden porcikájában érzi, hogy az élete fenekestül fordult fel.
- Hmmm - a lány nyakába suttog, míg ajkaival apró, alig érezhető csókokat hint végigkarmolt bőrére. Szíve nagyot ugrik az egyszerű, de számára mérhetetlen jelentőséggel bíró szavakra. Én is. Tenyere erőszakosan markol a harisnya takarta combba, szabad kezével olyan helyeken, úttalan utakon jár, ahol eddig még soha. Csukott szemein át is látja Annelie őt figyelő szemeit, kutakodó mozdulatait, ahogyan nyaka köré kulcsolja vékony kezeit, és göndörödő hajába túr.
Aztán kinyitja zöldjeit, és kiegyenesedve végigsimít a kedves arccsontján. Hüvelykujja a lány állán állapodik meg, s lassan feljebb araszolva, azt alsó ajkára tapasztja, és egyetlen mozdulattal lehúzza, elnyílásra kényszerítve így az úgy kívánt szájat. Tekintetét a negyedéves egy pillanatra sem tudja elválasztani a megvillanó fogak, és rózsaszínen mozduló ajkak látványától, mire sajátjai is elválnak egymástól.
- Fela kijönne, szerinted mit kapnánk érte? Az öreg a múlt században látott utoljára bugyit... - hangosan nevet fel, majd közelebb hajol a Merkovszky lányhoz, és lehúzott ajkát elengedve, vigyorogva csókolja meg őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Teste foltos a villámok okozta égési sérülésektől, de abból senki semmit nem láthat, hiszen csont és bőr alkatát vastag pulóver fedi. A kéretlen szemek csak beesett, fakó arcát fürkészhetik, mely az elmúlt évben itt-ott, főként az állánál megszőrösödött.
Sántán jár, jobb lábszára hosszában mély vágás húzódik, aminek viszont semmi köze North-hoz. Azt egyedül csak magának köszönheti, kizárólag saját ügyetlenségének lehet érte hálás.
Kopp. Kopp. Kopp.
Megszokta már enne az ajtónak a látványát, sajnos nem először jár itt és keresi ugyanazt a férfit. Aki elkapta, letartóztatta és elcipelte a Balaton mélyén felépített verembe. Aztán meg bejárt hozzá, csokit, sós mogyorót és néhány hasznos tanácsot vitt neki. Egy ideig. Ő még ott, a kihallgatóban is sok lehetett neki; egy értetlen, elnémult, megfakult kölyök. Szürke semmirekellő. Talán. Karperece miatt a tűz majdnem kihunyt belőle, és csak az elmúlt néhány hét során volt képes újra meglobogtatni vöröses lángjait.
Bele sem mer gondolni abba, hogy elveszíthette volna őket, az egyetlen dolgot, ami valójában érdekli. Mit érnek lányok, átbulizott éjszakák, ha lényének értelme közben csendben kialszik ereiből? Hova a harag, ha nem perzselhet vele oda?
Hát az elmúlt éjjelek egyikén odaperzselt. Cyanne-t belepte koromfekete, mérgező füstje, aztán hűvös tűzgyűrű tartotta fogva. Köröttük lángolt a föld. A lány kedve szerint szórta a villámokat. Üvöltöttek, akár az életben maradásért küzdő állatok. Cyanne sakál volt, hörgött, morgott, felkiáltva küldte ellenfelébe az újabb és újabb villámot. Játszottak az esőben, s úgy tűnik, egyikük sem tanult semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Keze hangtalanul csúszik a kilincsre, és ahogy betolja a fát, szíve nagyot dobban. Még mindig nem tudja eldönteni, kedveli vagy éppenséggel ki nem állhatja az asztal mögött gubbasztó férfit. Hol így, hol úgy érez vele kapcsolatosan. Néha megmosolyogtatja, groteszk apaszerepet ölt gondolataiban, máskor meg órákon át dühöng miatta. Abban viszont biztos, hogy ez mind érdektelen az auror számára. Behajtja maga mögött az ajtót, majd száját összepréselve lépdel az asztalhoz - lassan, megfontoltságot színlelve sétál, úgy, hogy a másiknak a legkevésbé se tűnjön fel béna járása. Persze, tudja ő, hogy kit akar megtéveszteni, ám ha szerencséje van, az érteni fogja némán is beszélő mozdulatait és nem kérdez rá miértekre.
- Jó napot, uram - szólal meg aztán az asztal előtt megállva, testsúlyát egészséges bal oldalára helyezve át. - Minden oké. Az iskola áll, a festményeknek egy szavuk sem lehet rám. Nem gyújtottam fel senkit és semmit. És nem is tervezem.
Ennyit tart megjegyzésre érdemesnek, aztán elhallgat. Beszéd közben végig kerüli a férfi pillantását, csak egyszer-egyszer emeli rá zöldes árnyalatú szemeit. Könnyebb az iratokat és pennákat bámulni, mintsem abba a mindig bordáiba hatoló szempárba nézni. Sokkal, de sokkal könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A férfi hangjára először nem mozdul, szemei mereven az asztal lapjára szegeződnek. Warren elérte nála, hogy tartson tőle, és a gyomrában apró görcs kezdjen növekedni, ha irodájába, a közelébe kell jönnie. A hozzá szóló hangot először mindennemű jelentés nélkül hallja, a szavak csak később, hosszú másodpercek múlva nyernek értelmet.
Nincs gáz.
Azonnal felpillant a rábámuló szőrös arcra, és a szájában gyűlő nyálat kapkodva nyeli le. Azontúl azonban továbbra is mozdulatlan marad. Bal lábára támaszkodik, jobb talpára csak néha-néha, észrevétlenül ereszkedik rá, mikor természetellenes testtartása már kezd kényelmetlenné válni.
Régebben az auror szavába vágott volna, és minden esetben ordítva védte volna magát, most viszont úgy tesz, ahogy arra az asztala mögött ülő férfi kéri. Figyel.
Az újabb szavakra aztán ismét lehajtja fejét, tekintetét visszavezeti az iratokra. Az állán lévő apró bőrredők rángnak, nyaka önkéntelenül is ide-oda zizzen. Hazudni ennek az embernek nem fog, de az igazság sem akar feltörni kiszáradt torkán. Úgyis tudja, minek elmondani? Végül bólint, és beszélni kezd. Szavait az asztalhoz intézi, és bár látja Warren kezét és mellkasát, egyszer sem néz rá.
- Kint villámlott. Akkor éjjel a faházban húztam meg magam, és egyik pillanatról a másikra megjelent Cyanne. Látszott rajta, hogy kiakarja ereszteni a fáradt gőzt, és rám is rám fért már egy kis...  
...gyakorolnom kell, közeleg a vizsgám. De, ha tud még hinni nekem, higgye el, nem tennék kárt senkiben! Vigyáztam Cyanne-re.
Őszintén beszél, pontosan azt mondja el, amit gondol és érez. Most még biztos benne, hogy elemét képes uralni, és önmagát akár az utolsó pillanatban is lefékezni. Hogy nyugodtan feszegetheti a határait, mert ha egyszer elfogy az út, ő majd egyszerűen csak visszafordul.  
Félszegen, alulról pillant fel Warrenre. Úgy néz ki, mint egy ázott veréb, akiről talán senki sem hinné el, hogy rossz dolgokra képes. Hiszen tisztában van a következményekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Pillantása a férfi szájára esik, csendben figyeli szavakat formáló ajkait. Sajátjai azonnal beszédre nyílnak, de végül meleg levegőn kívül más nem hagyja el őket. Válasz helyett csak megrázza fejét, és mikor az auror hellyel kínálja őt, nyegle sóhaj kíséretében rogyik le a székre.
Tenyerét fájós lábára nyomja, de tekintete végig az asztalra dobott tasak és a szemben ülő férfi arca között jár.
- Cyanne megtudja védeni magát - mondja csak úgy, mintha gondolatát nem is Warrennel, hanem egy jó barátjával osztaná meg. - Csak a szívemet kellett volna eltalálnia és vége.
Vállait alig láthatón vonja meg; az az éjszaka már fikarcnyit sem számít. Mindketten épségben megúszták, és bár a tisztás néhány napig még magán viselte heves kamaszküzdelmük nyomait, ők mint ahogy annak előtte, úgy azóta sem beszélnek. Annak előtte és most sincs miről. Őket nem köti össze más, egyedül csak velük született képességük.
- De jól tudom. Következőnek már nem biztos, hogy javítóintézetbe kerülnék.
Most, hogy már nem érzi magát sem feszélyezve, sem fenyegetve, a szemkontaktust könnyebben veszi fel a férfival. Noha nem végig fürkészi a rászegeződő szempárt, ahhoz túlságosan is szégyelli magát - mindenért, amit a valóságban tett és amit csak elképzelni mert -, de zöldjei vissza-visszatalálnak hozzá. Azokban növekvő kíváncsiság sejlik fel. Soha nem fogja kiismerni Warrent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Szóval... ja. A dohánypapírral ügyködő aurornak nem kell tovább boncolgatnia egyébként is egyértelmű szavait ahhoz, hogy a mozdulatait csendben figyelő rellonos értse, amit mondani akar. A fiú fürkésző tekintetét Warren arcára vezeti, és noha vele csak a legritkább esetben meri ezt megtenni, most mégis hosszan tartja a szemkontaktust - már, ha a férfi hagyja.
- Nem kísértem többet a sorsom Cyanne-nel - feleli óvatosan, titkon valamiféle köztük meghúzódó határmezsgyék után kutatva. Bár fogalma sincs arról, hogy a szemben ülő, magának való alaknak mit jelent az éjszaka villámaival játszadozó szőke vad, a gyanú - hogy ha Cyanne-nek miatta bántódása esne, ő azt nagyon megemlegetné - felsejlik az agya egy hátsó szegletében, valahol a túlélés érdekében lüktetve zakatoló félelemközpontban.
- Nem akarok odakerülni. Elég volt a javító. Félreért - hangja elhalkul, ahogy ellentmond a férfinak. Szemeit lesüti, a hol elülő, hol felélénkülő feszültség visszatér mellkasába. - Nem lesz következő.
Úgy ígér, mintha ígérni tudna. Úgy beszél, mintha hitelt tudna adni saját szavainak, mintha legbelül nem éppen arra vágyna mindennél jobban, hogy véget vessen az egész átkozott világnak.
Aztán megvonja vállait és felpillant. Van valami, amit már régóta tudni szeretne, de vagy alkalma, vagy mersze nem volt megkérdezni Warrentől. Most viszont épp mindkettővel rendelkezik, így szemeiben szokatlan, kíváncsi fénnyel várja meg, hogy a férfi ránézzen, majd egy apró levegővétel után kérdését hagyja szabadon kitörni rekedtes torkán.
- Kit ölt meg először?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A vigyor beleégett a bőrébe. A siker, az öröm és adrenalin ott motoszkál az ereiben, a vágy pedig, hogy mindezt, amin ma keresztülment, amit látott és érzett, elmondja Warrennek, megfékezhetetlen.
Még csak haza sem üzent, úgy siet a hűvös szélben fel a kastélyba, egészen a második emeleti irodáig, ahol bár többet fél, mint érzi magát megkönnyebbültnek, vagy nyugodtnak, most mégis odahúzza a szíve. El kell mondania Warrennek! Meg kell mutatnia, neki is látnia kell... ha tehetné, megmutatna mindent; vizsgát, tüzet, érzést.
Érkeztét máskor három elegáns koppanás, kopp, kopp, kopp jelzi, ebben a pillanatban viszont félőrültként dörömböl a fán, öklével újra meg újra rávág, hogy jelenléte még véletlenül se maradjon titokban a férfi előtt. Muszáj beszélnie vele.
- Warren! - homlokát az ajtónak döntve kiált be, nyirkos tenyerei a teste mellett tapadnak rá a fafelületre. - Ombozi vagyok, engedjen be!
Izgatott, rekedt hangját visszaverik a régi falak. A folyosók csendesek, sötétek. A festmények alszanak. Egyedül Noel kiabál, hangjával felverve boldog-boldogtalant, élőt, s holtat.
- Engedjen már be... - türelmetlenségében lecsukódó szemekkel suttog maga elé. Szíve a torkában dobog, teste szinte reszket. A benne dolgozó adrenalintól alig kap levegőt. Elnyíló száján át, kapkodva szedi a levegőt. Hirtelen azt sem tudja, boldog-e vagy kétségbeesett. Most, hogy ennek vége, hogyan tovább? Mi lesz vele?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Odabentről valami hihetetlenül rossz minőségben szól valami hihetetlenül fura zene, amit így ajtón kívül biztosan nem fog felismerni. Valójában odabentről sem, hiszen még soha nem hallott mugli zenét, egyetlen együttesről sem tud, és ha már itt tartunk, rádiót sem látott. Warren hangját azonban felismeri; a jelenlétének határozottan és szívből örvendő hanglejtését és megszólítását, ó igen, jól ismeri.
Elvigyorodik, majd a zár élesen kattanó hangjára kiegyenesedik, és már löki is be az ajtót, hogy minél hamarabb kiordíthassa magából a jó hírt. Csakhogy bentről a recsegő mugli ketyere még rémesebben szól, mint küszöbön kívül, Warren pedig úgy döglik a kanapén, mintha csak otthon lenne.
Noel megtorpan, keze a kilincsen marad. A férfit körbelengő cigifüstön át, hunyorogva keresi vele a szemkontaktust.
- Az előbb még lángolt az egész hivatal - fájón ráncolt homlokkal dünnyögi, míg pillantása a magnóra vándorol. - Hát ez retek sz*r. Nem hallja, hogy mennyire recseg?
Összehúzott szemöldökökkel csóválja meg a fejét, majd becsukja maga mögött az ajtót, és közelebb lép a gumilabdáját szorongató aurorhoz. Az arcán terpeszkedő vigyor kiszélesedik.
- Átmentem a vizsgán! Bejegyeznek! - a kelleténél hangosabban beszél, hiszen még az ordító zenét is túl kell harsognia. - Az egész szoba lángolt, és gyönyörű volt, fantasztikus és olyan erővel éreztem, Borbála olyan erővel táplálta, amit én még soha nem éreztem... csodálatos volt.
A szemei ragyognak, Warren talán még soha nem látta őt ilyen izgatottnak. A hangja remeg, felemelt kezeivel beszéd közben végig teste mellett kalimpál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Hámori Vanda

Széles vigyorral az arcán lép ki sötét varázslatok kivédése óráról. Jobb válláról drága bőr hátizsák lóg, mely rosszul becipzározott kisebbik zsebéből kikandikál varjúpennájának szénfekete hegye. Nem törődik vele, zölden fénylő tekintetét egy pillanatra sem veszi le az előtte sétáló szőke lányról. Pillantása hosszasan időzik a hullámos, a háztársnő minden lépténél fodrozódó tincseken, majd lejjebb araszol; az íves, csinos vállakról át derekára, le csípőjére, hogy végül gömbölyű tomporán állapodjon meg. Fejét oldalra billenti, ahogy szemügyre veszi a jobbra-balra riszáló hátsót.
Az órák közti szünet kezdetét jelző, pletykáló-viháncoló diákoktól zsibongó folyosót most aligha hallja, a mellette sétáló évfolyamtársak beszélgetéséből teljesen kimarad. Vigyorra álló szája felett, az orcái kellős közepén aprócska mélyedések jelennek meg, amik csak a lehető legritkább esetben bújnak elő. Ők szavak nélkül árulják el a szemlélőnek, ha a fiatalembernek különösen jókedve van.
- Hé, Vanda! – kiált rá az előtte sétáló lányra, míg gyorsít léptein, hogy valamelyest behozza őt, s mellé érjen. Jobbjával belekapaszkodik hátizsákja pántjába, balját farmernadrágja zsebébe rejti. – Ember, honnan szalajtottak ennyi diákot?!
Halkan morran rá a szembejövő forgalomra, amitől csak nehezen tud a Hámori lány mellé kerülni. Összepréselt ajkakkal vesz lendületet, és vállával nekiütközve egy látásból ismert levitás mestertanoncnak, felveszi Vanda járásának ritmusát. Séta közben egyik kedvenc együttesének legújabb dalát dúdolja, és csak olykor-olykor pillant le a másikra. Aztán, még mielőtt elérnék a lépcsőházat, megköszörüli torkát és lassítva léptein, legtermészetesebb mosolyával fordul háztársnőjéhez.
- Tudod, ezer meg egy éve ismerjük már egymást, és mindig érdekelt, milyen vagy bizonyos helyzetekben – mondja, hangja és stílusa is pimasz. A mosoly arcának jobb felére húzódik, mely alól kivillan hosszúkás, hegyes szemfoga. – Adj már egy kis ízelítőt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csermey Natália Babett

A hetek óta tartó kínzó, olykor izgatott, máskor ideges várakozás néhány nappal ezelőtt ért véget. A vizsgaidőszakra a tőle telhető legnagyobb szorgalommal készült fel, annyi szorgalmit és gyakorlati projektmunkát vállalt és teljesített, mint az elmúlt öt évben soha. Eltökéltsége, hogy az alapképzést kitűnő eredményekkel zárja, legyen annak bármi is az ára, azóta sem csitult, sőt, még csak most csúcsosodik ki.
- Hali - dünnyögi az orra alatt, álomfejtés tankönyvéből éppen csak kipillantva, az ajtót sarkával csukva be. - Úgy látom ráfér még egy-két lecke.
Hangja dörmögős, rekedt, az állathoz le sem hajol, annak mancsai akkor csúsznak le farmerjáról, mikor ő továbbsétál és a társalgó sarkában árválkodó fotelbe dobja magát. Noha szereti az állatokat, most nincs kedve kutyázni, amit a fiatal lányka remélhetőleg nem vesz bunkóságnak, de ha mégis, nos, jelenleg azzal sem akar törődni.
Elhelyezkedik, lábait feldobja a puha karfára, s a kötetet a szamárfülnél kinyitva újfent elmélyül az érzékszervi ingereknél. Olykor hunyorog, máskor az orrát mozgatja, tekintete gyorsan szeli a sorokat. Az olvasottak alapján idén szokatlanul könnyű vizsgára számít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csermey Natália Babett

Csak éppen, hogy kezd belemerülni az egyébként nem túl izgalmas, tőle igencsak távol álló tudományba, mikor a kutya gazdája újra megszólal. Először fel sem pillant rá, úgy tesz, mintha rosszul, illetőleg egyáltalán nem hallaná, de hiába. A fiatalnak tűnő lányka nem hagyja abba, szavait továbbfűzve mesél a szerencsétlen, ezidáig magányosan kóborló jószágról.
Noel ide-oda billegő lábfeje megáll a mozdulatban, feje előtűnik a könyv mögül, majd kisvártatva kisandít a lapszél mögül, hogy megbizonyosodhasson arról, a lány valóban hozzá, és nem Maszathoz, az oly nagyon szeretett ebhez beszél.
- Aha - jegyzi meg, még az első gondolat után, az azt követő fecsegéssel kapcsolatos részt egyszerűen jobbnak látja figyelmen kívül hagyni. Helyette visszasüpped a kényelmes fotelba, bokái újra mozogni kezdenek. Úgy hiszi, legalábbis jó reményeket fűz hozzá, hogy most majd eljut a fejezet végéhez. Hát... majdnem sikerül.
A kutya ugyanis nem hagyja békén gazdáját, addig szenved, míg fel nem jut az ölébe, mire a lány hangos kiáltással kezdi letessékelni magáról. Noel egy hosszú pillanatra lehunyja zöld szemeit, és szamárfület hajtva az aktuális oldalra, összecsukja vaskos könyvét.
- Lehet nem ártana megkérned egy hozzáértőt, hogy segítsen neked a nevelésében - mondja lassacskán, kissé ugyan érdektelenül, de semmiképpen sem bunkón. - Vagy nemt'om.
Ő aztán hangyafingnyit sem ért ezekhez a dolgokhoz, náluk otthon a testvérei és az édesanyja tanították a kutyákat, így az ő reszortja az ellenőrzés maradt, miszerint ügyesen mennek-e már a parancsszavak, vagy még van min dolgozni. Általában volt min.
- Nem, ha jól tudom, ezt a tárgyat majd csak ötödévesként veheted fel - pillant le a könyvborítóra, majd vissza a lánykára. - Elsős vagy? Hogy megy a vizsgaidőszak? Sikeresen veszed az akadályokat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csermey Natália Babett

Ő aztán nyugodt. Valószínűleg nem azon fog elkezdeni aggódni, hogy az idegen elsőévesnek tűnő lánykának megengedték-e kutyát, vagy sem. Amíg nem az ő gondja, és az állat nem az ő pincebéli szobájában randalírozik, neki aztán édes mindegy. A magyarázkodásra fél szemöldöke árnyalatnyit feljebb húzódik, de nem szólal meg. Feleslegesnek tartja, hogy újabb semmitmondó aha és ja hangozzon el, helyettük csak bólint egyet, jelezvén: felfogta. Pillantása a kutyára esik, de nem sokáig figyeli, hiszen a lány csakhamar újra csacsogni kezd. Bebizonyosodik a végzős igaza, a másiknak az idei élete első vizsgaidőszaka. A várakozáson felüli eredményére halványan, biztatóan elmosolyodik.
- Gratulálok - mondja, mire eszébe jutnak saját, már sikeresen teljesített vizsgái. - Nem minden vizsgád lesz ilyen egyszerű. Vannak tanárok, akik kifejezetten élvezik, hogy látnak minket órákig szenvedni egy-egy nehezebb feladattal.
Szavai alatt önkéntelenül is legutóbbi bájitaltan vizsgájára gondol, ahol mind az elmélet, mind pedig a gyakorlat nehéznek bizonyult, és amit bár hibátlanul teljesített, hazudna, ha azt állítaná, hogy nem izzadt bele.
- A bűbájtantól ne félj, Szikszai tanár úr az egyik legsegítőkészebb oktató az egész iskolában - egészíti ki mondanivalóját, majd elutasítóan megcsóválja fejét. - Szívesen odaadom a könyvet, ha szeretnéd megnézni, de én nem fogok belőle felolvasni neked. Nem vagyok az a csoportban tanuló fajta.
Lábait ritmusosan mozgatja, s miután elhallgat, fejét is hátrahajtja. Jobbjával beletúr frissen vágott, még szokatlan hajába, élvezi annak könnyed, egészen más érintését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai K. Riviera

A gyengélkedő ajtaját életében először, most szúrja ki, éppen Warrenhez igyekezvén egy újabb kötelező találkozó miatt. Hogy eddig hogy kerülhette el figyelmét a kviddicsesek talán legfontosabb helyiségének egyszerű, környezetébe olvadó bejárata, maga sem tudja. Mint ahogy azt sem teljesen érti, hogy az itt töltött öt, olykor igencsak ínséges, küzdelmes éve alatt hogyan nem jutott még ide. Vajon Kowai sem járt itt soha? Ez egyáltalán nem menő... sőt, hi-he-tet-len gáz!
Gondolatára még el is kuncogja magát, s rövidre nyírt szakállán ujjaival végigszántva lenyomja a kilincset.
- Hali - szendvicse utolsó falatján csámcsogva lépi át a küszöböt, s csörtet végig az ágyak között egészen az ablakig. Az ajtót már csak sarkával löki meg, hogy becsukódik-e, az már nem rajta múlik. Ráérős sétája alatt halk, de annál kifinomultabb megjegyzéseket tesz.
- Minimum lepusztult trollodúra számítottam - bohókásan megingatja a fejét, majd megáll a párkánynál. Közel hajol hozzá, végighúzza rajta az ujját, hátha poros, természetesen, aztán, mikor elég tisztának ítéli meg ahhoz, hogy új ingével érintkezhessen, rákönyököl. - Hm, nem is rossz a kilátás.
Nem mondhatni, hogy nyugtalan az idegen hely, vagy az ott tartózkodó fekvőbetegek miatt, egyedül csak az zavarja, hogy nem sietett elé egyetlen manó sem, hogy hogyléte felől érdeklődjön. Pedig hát ez volna a minimum, mind tudjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai K. Riviera

Összehúzott szemekkel figyeli az ablakon túli világot - az iskola helyenként megvilágított udvarát -, várja a már említett, iránta érdeklődő házimanó felbukkanását, s közben azon mereng, hogy bár megevett jó néhány csirkehúsos szendvicset, kissé mintha mégis éhes maradt volna.
Aztán, csak úgy a semmiből megszólítja egy hang. Nem manóféle, sokkal inkább emberi eredetű, kedves természetű, vékony, dallamosan csilingelő női hang, mire lassan felemeli és feltételezett irányába fordítja fejét. Helló, cica.
- Hát csókolom - köszön kisvártatva, miután végignézett a nő kezében várakozó izén, s kellőképpen megszeppent annak túlzottan is intimnek tűnő látványától. Merlinre fogadok, hogy azokkal a dolgokkal embert lehet ölni!
Tekintete a tálcáról felkúszik az egyelőre ismeretlen kisasszony alakjára, megbiccentett fejjel végigjárja annak dombocskáit, majd mikor végül felér, s megállapodik az őt vizslató szempáron, köhint egy elegánsat.
- Még soha nem jártam itt, aztán gondoltam... hm, tudja, épp útban voltam a felügyelőmhöz... - közben gyorsan kipillant a hármas ágyon fekvő lányra - ...mert kötelező, rendszeres randevúzgatást ítélt meg nekünk a bíróság... - kacsint egyet a somolygó betegnek, majd fél karjával a párkányon könyökölve kezdi fürkészni az előtte álló gyógyítót.
- Ha letette ezt a... tálcát, akkor szívesen be is mutatkozom - mondja egy halvány mosoly kíséretében. - Csak, hogy az archoz tartozzon név is. A jövőben tudja, kit keressen.
Nem, nem flörtöl. Csak önmagát adja. Az pedig tudvalevő, hogy minden kapcsolat ennél a sarkalatos pontnál kezdődik. A bemutatkozás fontos és illendő, Noel meg egyébként is híres udvariasságáról. Már egy pillanatra sem választja el zöldes tekintetét a szemben álló nőről, nagy valószínűséggel azt el is felejtette, hogy rajtuk kívül más is tartózkodik a helyiségben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csermey Natália Babett

Kényelmesen hátradőlve, lábait kinyújtva hallgatja a kis vöröst, tekintetét le sem veszi folyton csacsogó szájáról. Hihetetlenek ezek a navinések! Iménti gondolata újra meg újra felsejlik agya egy hátsó szegletében, hiszen már-már biztos abban, hogy egy másik ház gólyája nem merne ennyit beszélni - egy hatalmasra nőtt, unott arcú rellonoshoz legalábbis.
A fotelban szétzuhant végzős bólint egyet, s közben azon mereng, hogy a lány fejében vajon megfordul-e a gondolat, hogy erre ő esetleg nem is kíváncsi? Bizonyára nem. Mint ahogy az sem, hogy olykor aranyat ér a csend, és férfikorba érő idegenekkel ne legyen ennyire nyílt. Idővel majd megtanulja.
Mélázásából egy újabb kérdés ébreszti fel. Lustán pislant egyet mielőtt zöldes szemeit a másikra emelné, majd egy észrevétlen, aprócska sóhajt követően válaszra nyitja ajkait.
- Én ebben az évben döntöttem el véglegesen, hogy a jövőben sárkányokkal szeretnék foglalkozni - mondja, és kissé feljebb tornázva magát a fotelban tovább is fűzi szavait. - De valaki már ötéves korában tudja, hogy gyógyító akar lenni. Időd addig van, míg ötödévesként - ha maradni szeretnél mestertanoncnak - kötelezően szakot nem kell választanod.
Vállait megrántva pillant vissza könyvére, de az ujját sem tudja megmozdítani, hiszen Natáliából úgy soroznak a kérdések, mint egy jól felépített kiképzőtábornokból. Noel felsandít rá, vesz egy mély levegőt, majd lehunyja szemeit, s jobbját arcához emelve ráérősen megdörzsöli orrnyergét.
- A bájitaltan és a sárkánytan - feleli készségesen, de az egyébként is rávalló türelmetlenséget egyre erőteljesebben érzi elhatalmasodni magán. Nem, nem, hiába, képtelen tovább maradni és ezzel a kislánnyal beszélgetni olyan témákról, amik bár kedvesek, édesek és a társaság láthatóan lelkes, neki most minél gyorsabban friss levegőre van szüksége, különben a Navine házvezetője Merlinre, hogy szénné égve kapja vissza a Csermey lányt.
- Ne haragudj, de... - emelkedik fel, s mondatát be sem fejezve, a másik felé csak könyvét mutogatva indul el az ajtó irányába. - Minden jót, hajrá, meg...
Szabad kezével int, és már kint is van a társalgóból, hogy sietős léptekkel visszavonuljon a kastély legszentebb helye felé, a pincébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai K. Riviera

Magabiztos mosolyába mintha árnyalatnyi szégyellőség költözne a jó tanács hallatán, egy fél pillanatra még szemeit is lesüti. Úgy tűnik, számára az, hogy mestertanoncként jár itt először sokkal inkább egy kellemetlen fiaskó, mint olyasvalami, amire méltán lehetne büszke. Hát hogy a fenébe tudta mindig megúszni?!
Gondolatai válaszokat várva ostromolják kusza, egyre sápadtabb emlékeit, szája széle meg-megrándul néma merengése alatt. Pedig nem egyszer megsérült, de... de valahányszor hozzáértő gyógyító segítségére szorult, ő akár egy makacs öszvér, inkább a feketepiacot jól ismerő Kowaihoz fordult. Egy alkalommal olyan mélyre süllyedt a gyógyszerszükség miatt, hogy könyörgésre vetemedett, majd pedig dühében - mivel a lány többször is elutasította - életében először teljes testét felgyújtotta.
A felismerésre tekintete ismét élénkké válik, ajkai kiszélesednek. Az arca felderül, vonásai újra markánsak lesznek.
- A bíróság... - ismétli meg az emlékeiben kutató nőt, s pillantását ráemelve kiegyenesedik. Látja az arcára kiülő értetlenséget és a felé irányuló vibráló feszültséget is érzékeli, így jobbnak látja megválaszolni a még fel sem tett kérdést. - Igen, én vagyok az a srác.
Noel csípőjét az ablakpárkánynak dönti, ujjait lábai előtt kulcsolja össze, s kissé megbillentett fejjel figyeli az egyébként egyre ismerősebbnek tűnő arcot. Az arc pedig továbbra is értetlen, a nő mozdulatai óvatosak, lassúak. A fiatalember megmerne esküdni arra, hogy valahol már találkozott a gyógyítókisasszonnyal. Ez biztos.
Aztán a barna tekintet rászegeződik, mire a rellonos mestertanoncban abban a szent minutumban megáll az ütő. Igen, ezekre a szúrós szemekre tökéletesen emlékszik. Méghozzá ragálytan óráról.
- Tanárnő! - a nővel egyszerre hördül fel, azonnal ellökve magát a párkánytól. Száját eltátja, szemöldökeit úgy ráncolja, mint aki még éppen nem rakta össze a képet, de aztán csak sikerül... Hú de ciki!
- Ombozi Noel vagyok, tudja, ... izé - bal mutatóujjával ráérősen megvakargatja pajeszát - éppen időt nyer magának-, majd előrébb lépve egy elegáns mozdulattal kinyújtja a kezét. Udvariasan, nem feltűnően mentve a menthetőt. - Csak - mutat a haja és szőrös arca felé - levágattam a hajam meg nem borotválkoztam meg. De... hú ha - elneveti magát kínjában, jobb tenyerével végigsimít egész arcán. - Gondolhattam volna, hogy itt találom Önt. El kell mondjam, tök jó ez a hely, a hangulat is kiváló, és amilyen pompásan kézben tartja itt a dolgokat, hát... Tanárnő, minden elismerésem.
Komolyan bólogatva pillant körbe a gyengélkedőn, beszéd közben kezeivel sűrűn gesztikulál, majd megkerülve Riviera kisasszonyt elindul az ágyak között, hogy a hármas számú betegnél megállva belekapaszkodjon az ágyvégi rácsba. Megmozgatja, stabil.
- A berendezés is... - fejét hátraveti, a mennyezetet kezdi bámulni, mintha onnan remélne segítséget - hát hm, olyan amilyen, de... - a tanárnőhöz fordul - oké, abbahagyom, csak ne haragudjon, hogy indokolatlanul benéztem. Légyszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Az ajtó kilincsét finoman engedi el, miután azt halkan behajtja maga után. A kinti fülledt idő után jól esik neki az iroda hűvöse. Mintha egy egészen más világba toppant volna - amelynek hangulatát csak fokozza a férfi jelenléte. Bár az utóbbi időben csak nagyon ritkán találkoztak, Noel szíve mindig nagyot dobban, ha meglátja őt.
Ez már ilyen, valószínűleg így is marad. A férfi - némi költői túlzással - ott volt a fiatalember életének minden fontosabb állomásán, legyen az jó vagy rossz. És hát... legtöbbször rossz volt.
A rellonos visszafogott mosollyal lép az íróasztalhoz, és ül le az időrágta, itt-ott már kikopott székre.
- Warren úr - tisztelettel szólítja meg a másikat, és a szék karfájára könyökölve, kissé előredől ültében. Nem tudja, hogy valaha engedélyt kapott-e arra, hogy tegezze a defenzort, de valójában teljesen mindegy is; úgy sem tudná. Számára a magázódás nem távolságot, hanem rangot jelent, egyfajta sajátos elismerést, amit nem lehet sem kérni, sem kikövetelni. Ezt csak ő adhatja, önszántából. - Rég láttuk egymást. Hogy van?
Igaz, kéréssel érkezett, de ha már itt van, és Warrennek van egy kevés ideje rá, szívesen beszélget is vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Ugyan nem kérdezett rá, mégis hallott olyan dolgokat Minától, amik több mint biztosan nem tartoznak rá. A defenzor esküvőjén csámcsogó pletykák az iskolai folyósokat is ellepték mostanra, de ami őt illeti, a sugdolózások az egyik fülén be, a másikon ki - rendeltetésszerűen. Számára Mina mindkét szülője tabu, csakúgy, mintha a sajátjairól lenne szó.
A férfi válaszára szemeit, mintegy tisztelete jeléül lesüti egy pillanatra, és csak akkor néz fel ismét, mikor Dwayne rákérdez a sárkányokra.
- Ezen a nyáron is alkalmaznak Romániában - mosolyodik el, majd szemöldökeit összevonva, ismét szóra nyitja hirtelen kiszáradó száját. Akkor azonban, mikor belenéz a szemben ülő szemeibe, a torkára fagy a kikívánkozó kérdés. Pedig nincs mitől tartania.
Mégis... Dwayne egyetlen lányáról van szó. Ez nehezebb, mint a rezervátumi munka. Arcához kap, gyorsan megvakargatja halántékát, majd hallhatóan nagy levegőt vesz és ujjait szorosan a karfára fonja.
- Szeretném magammal vinni Minát - mondja határozottan, végig tartva a szemkontaktust. Legszívesebben magyarázkodni kezdene, elmondaná, hogy a lány mennyire vágyik a kalandra, mennyit beszélgettek sárkányokról, és hogy megígérte neki, amint alkalma nyílik rá, elviszi magával. De nem teszi. Úgy érzi, a rövid, tömör és mindenekelőtt egyszerű kéréssel ez esetben többre megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

A rájuk telepedő csendben levegőt is alig mer venni. Nem azért, mert fél a férfitól, hanem mert van némi sejtése kérésének súlyáról. Konkrétan nem tudhatja persze, milyen érzés ez egy apának, az viszont biztos, most azért ül itt, hogy a férfi lássa: kész felelősséget vállalni Mináért. Elsősorban nem is a lányt jött elkérni. Warren úr engedélye azért kell, hogy megbizonyosdjon arról, a defenzor megbízik már annyira benne, tartja már annyira felnőttnek, érettnek, felelősségteljesnek, hogy a lányát elengedje vele.
- Oda - bólint, karfát szorongató ujjai elsárgulnak. - Sokat meséltem neki a rezervátumbeli élményeimről, és egyik alkalommal elárulta, hogy szívesen meglátogatna.
Elcsendesül, a karfát elengedi. Némi habozást követően kissé előrébb hajol, Dwayne szemeit keresi.
- Mina nagyon vágyik a világra - rekedt hangon szólal meg, a szíve a torkában dobog. Attól tart, ezzel elárulja a lányt, hogy egy olyan határvonalon gázol keresztül, amihez nincs joga. - És én meg tudom mutatni neki a világ sárkányokkal tűzdelt szegletét.
Máshoz sem ideje, sem lelki ereje nincs. A romániai rezervátumot viszont már úgy ismeri, mint a tenyerét, és ha arra nem is adná a fejét, hogy az száz százalékosan biztonságos, azt megígérheti, hogy olyan helyre nem viszi Minát, ami egy pillanatig is kockázatos lenne a számára.
- Az engedélye nélkül nem viszem el - jelenti ki egyszerűen. Ez így van, különben el sem jött volna.
Így tiszta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Annak ellenére, hogy a helyzetet valahol kellemetlennek, valahol meg rémisztőnek érzi, az ugyan csak félig-meddig, de kimondott engedély hallatán szélesen elmosolyodik.
- Természetesen - bólint, majd mint akit ebben a pillanatban szabadítottak fel a vállát nyomó teher alól, kényelmesen hátradől. Éppen csak abba nem gondol bele, hogy valójában most vállalta, hogy vigyáz egy másik életre.
Fejét az ablak felé fordítja, majd mikor eszébe jut valami, amit korábban senkivel - márhogy férfival - sem tudott megbeszélni, tűnődve fordul vissza Dwayne-hez. Szemöldökét ráncolva, hangjában őszinte értetlensséggel szólal meg.
- Maga szerint tényleg görénység valakivel tiszteletből együtt lenni? - kérdezi. -  Úgy értem... - kezeit lassan felemelve kezd gesztikulálni - Tegyük fel, nagyon szereti azt a lányt, és nagyon jó vele együtt, egyszerűen klappolnak a dolgok, csak aztán, egy nap találkozik egy másik lánnyal, akibe azonnal beleszeret, viszont... - szemeit lesüti egy pillanatra, keresi a megfelelő szavakat - ...a barátnőjét nem akarja érte elhagyni, mert annyira szereti. Nem szerelemmel, csak úgy. Mert az a lány olyan jó hozzá, mint addig senki.
Már nem csak szemöldökei, de homloka is ráncban áll, szája elnyílva marad. Hülyén érzi magát, mint aki hiába adja ki önmagát, ha az érzéseiről csak rébuszokban képes beszélni.
Igazából abban sem biztos, hogy Dwayne megértette. A halántékát vakarva, kérdőn pillant fel rá, szemeiben most először tűnik fel árnyalatnyi kétely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

A férfi kezében pihenő tollat kezdi figyelni. Egyszerűen fél belenézni a másik szemébe, hiszen úgy érzi, túlságosan is kitárulkozott előtte, holott abban is teljesen biztos, hogy nehézkes, kusza gondolataiból Dwayne csak vajmi keveset érthet. A személyekről fogalma sem lehet, a lényeg viszont... a lényeget tudja, és ez éppen elegendő. Hiába, az asztal túloldalán helyet foglaló férfi véleménye nagyon is számít neki.
- Egy rohadék vagyok - nyögve foglalja össze végül, miután letisztázta magában a defenzor rövid, de velős válaszát. A székben, mint aki alól egyik percről a másikra eltűnik a talaj csúszik lejjebb, fejét hátraveti. A nyakát megtöri a támla. - Dwayne?
Noel tekintete meredten figyeli a plafont. A beázott, ilyen-olyan foltos részletekben vesztegel, majd lassan felemeli a fejét, hogy azt megrázva nézzen a másikra.
- Egyszer valaki apja iszonyúan el fog átkozni - jelenti ki, még jobbját is felemeli, és amolyan bizisten' mozdulatot tesz. Aztán felegyenesedik, sóhajt egyet, majd combjára csap. - Na jó, nem tartalak fel tovább. Köszönöm a bizalmat meg... mindent.