36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. december 25. 02:22 | Link

Csak úgy magányában, főleg Uff bácsira várva

*Az egész kviddicsmeccs abból állt, hogy a Navine csapatát megalázzák, péppé verjék, és csúfos vereséget mérjenek rájuk. Senki, de senki nem állította meg a zöldeket, vagy szólt rájuk, hogy „hé, szabálytalanok vagytok”. Az egész csalódás volt a számára, pláne, hogy 3 rádobásból mindössze egyetlen egyszer sikerült betalálnia a kvaffot. Nem kellett volna… nem szabadott volna ennyire túlhajtania és felhúznia magát, de egyszerűen bizonyítani akart. Az egész gyerekkora arról szólt, hogy ő sokkal kevesebbre képes, mint bárki más, neki nem szabad azokat csinálnia, mint a kortársainak. Talán ezért is kezdett el inkább fejre gyúrni, mint testre, mert nem mozoghatott úgy, ahogy szeretett volna.  Aztán amikor már lehetett volna sem vágyott rá, egészen a kviddicsig, ami miatt majdnem csúnyán megsérült a mai napon. Nem került volna ilyen helyzetbe, hogy a nagy izgalomban nem ránt egyet a karján és meg tudja inni a teljes fiolát abból a borzalomból, mert talán akkor hatott volna annyira, hogy nem lesz magatehetetlen. Hiába próbálta lekormányozni a seprűjét a talajra, sajnos már nem volt annyi ereje, hogy véghezvigye.  Már nem járt annyira messzire a biztonságot jelentő földtől, amikor azt érezte, hogy mindene elnehezedik, a szíve kiszakad a helyéről és körbe-körbe forog vele a világ. Behunyta a szemét és várta a fájdalmas ütközetet - csak remélni tudta, hogy előbb veszíti el az eszméletét, minthogy landoljon. Ám nem így történt, hiszen egy ismerős hangot hallott, majd pedig valami furcsa bizsergést érzett a testében: Robi megmentette attól, hogy teljesen összetörje magát, s épségben érkezett a földre. Szerencse, mert a keze már így is eléggé megzúzódott Bennettnek hála, aki egy jól irányzott mozdulattal pár percre hatástalanította a szőke lányt.
Az útra már nem nemigen emlékszik, minden olyan ködös. A gyengélkedőn néhány másodpercnyi hangfoszlányt néha elkap, de nem igazán tudja, hogy mi történik vele, vagy, hogy merre van.*
Utoljára módosította:Újvári Adria, 2013. december 25. 15:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. január 5. 19:28 | Link

Đomi - kicsit megkésve, ezernyi sorry. ><

    Elég aggasztóan néztek ki a gyengélkedőre behozottak. Többen nem is voltak eszméletüknél, mint ahogy Đomi sem. Mondjuk ezután a meccs után nem is csoda, hogy ki lettek ütve, totális leamortizálás lett a vége. Egyik csapat sem lett kímélve, volt itt zöld és sárga egyaránt. Az a csoda, hogy ezek után egy helyiségbe eresztették őket, a látogatók valószínűleg nem lesznek ilyen nyugodtak. Én mindenesetre Đomi ágyán foglaltam helyet, kezét pedig enyéimbe fontam. Folyton olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy mi a szöszt keresek én itt, de mielőtt meggondolhattam volna magam az ágyon fekvő Rellonos megmozdult. Egy pillanatra megállt a szívem, de szerencsére annyi lélekjelenlétem mindig volt, hogy ne lássák rajtam, mi zajlik bennem. Már épp azon agyaltam, mit mondhatnék, mikor Đomi megelőzött. Hála az égnek.
- Persze – megfogtam a vizet és odanyújtottam neki. Átvillant egy emlék az agyamon, de mielőtt komolyabban elmélyedtem volna, megérkezett a doktor urunk. A diagnózist hallgatva nehéz volt nem vágni egy fintort. Az egyszer halál biztos, hogy amit kviddicsen csináltak, az profi munka volt. A kezembe nyomott poharakat megfogtam és némán bólintottam. Felesleges volna bármit is kérdezni, vagy mondani, amit tudnunk kellett, azt most megtudtuk.
- Te egy hatalmas hülye vagy – suttogtam neki halvány mosollyal az arcomon. Hősiesség ide vagy oda, most aztán lesheti, mikor kelhet fel még egyszer. Viszont a dolog másik fele, hogy ha ő nincs, Kristófnak reszeltek. Lemondó sóhajjal pillantottam a kezemben lévő orvosságokra. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy ápolónő és mivel ilyet ritkán csináltam – utoljára akkor, mikor versenyszerűen balettoztam -, így kicsit nehezemre esett a dolog. Fel kellett idéznem az elveszett rutint.
- Ezeket most megiszod és csendben maradsz. Problémákat… - kezdtem, de rájöttem, hogy kézfeltartással nem tudja jelezni, ha pedig most ezzel fejezem be a mondatomat, az elég morbid vicc lesz. – Na mindegy, majd inkább figyelek – csóváltam meg a fejem, majd ha Đomi engedte, lassan megitattam vele a löttyöket. Nem hinném, hogy jó ízük volt, de ha segítenek, egy literrel is kap tőlem mindegyik itt heverő. Mikor mindkét pohár üres lett, letettem őket a mellettünk lévő szekrényre. És beállt a csend. Remek, szeretem, mikor ilyen kellemetlenül fesztelen a hangulat, amolyan „az egyik nem tud beszélni, a másik meg nem tudja mit mondjon”. Mivel nem mondhatnám, hogy a szavak embere vagyok, így csak újra megfogtam Đomi kezét. Wáoh, ha így haladunk, szerintem legközelebb már mehetek oviba. Mondjuk addig nincs gáz, míg nem húzogatjuk egymás haját…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alexis Lyall
INAKTÍV


tökfej
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 389
Írta: 2014. február 16. 06:22 | Link

Zsebvemp- Megyünk lopni
-hajnali négy óra-



Ha meg akarsz róla győződni, hogy a testőröd (vagy inkább a fegyőröd) ébren van-e, vagy csak színlel, hajnali háromkor elkezded gyúrni, böködni, ölelgetni, rányálazol, és ha erre sem ébred fel, mehetsz a dolgodra. Ave nem mozdult, ebből már világos volt, hogy ha atomot robbantanék mellette, akkor is csak a másik oldalára fordulna- már ha méltóztat ennyire emberszámba venni. Ez pedig azt jelentette, hogy zöld utat kapok, míg fel nem ébred. Helyes! Úgyis gyakorlatilag korlátoz a kis mocsok, hogy ne menjek a kastélyba, ne lopkodjak, ne aludjak a bokorban. Panaszt kellene tennem az emberjogi bíróságon.
Azt el kell ismernem, hogy a kastély okozott némi fejtörést: az első öt percben sikerült eltarolni két házimanót, végignyalni egy festményt (komolyan csokinak nézett ki a festett parókája, de a nyomorult nem szólt volna, hogy az csak festék) és beleszaladni egy pattanásos szellemlányba, aki fel akart olvasni Nietzsche-től. Avery azt mondta, ha túl okos és lexikális tudással rendelkező madárijesztőkkel találkozok, azok a levitások. Avery-nek meg fogom mondani, hogy hülye, de előtte elgáncsolom, biztos ami biztos. Nagyot üt, ha felhúzzák.
A folyosók mind halmozódnak mögöttem, mostanra azt se tudnám megmondani, merre van észak. Azt viszont kapásból érzem, ha valami bűzlik, Amy odaégette a rántottát, anya tavaszi tekercset csinál, meg a jód is erősen átható szagú. Na most, ha nem tavaszi tekercset érzek és nem is égett rántottát, akkor marad a harmadik a felsoroltak közül: jód. Sőt, orvosi tisztaságszag. Ha pedig orvosi szagot érzek, jó helyen járok. Pár másodperc múlva fütyörészve rúgom ki a gyengélkedő ajtaját. Az egyetlen szerencse, hogy erre a zajra senki nem reagál- tehát üres a terep. Perfect.
Ja hogy nem mondtam, miért kerestem a gyengélkedőt? Igazából a faluban is beszerezhettem volna az etil alkoholt, de azért fizetni kell. Nekem meg nincs pénzem. Avery a buksza. Na most, ha nincs pénzed és nem tudod, mi tévő légy, rendszerint kölcsönzöl. Tiszta sor, ugye? Nekem alkohol kell (neem inni, nyugi), szóval kölcsönveszek. Ha meg észreveszik, rákenem arra a szemét festményre, hogy ő lopta el a parókája tisztításához. Ánem, kevés az esélye, hogy egyáltalán rájöjjenek, én jártam erre; nem is ismernek, Ave úgy őriz engem hét lakat alatt, mintha Mona Lisa lennék. Villantanom kellene talán? Az a csaj is eléggé odarakhatta magát, másképp miért érne annyit a képe amennyit? Sok beszédnek sok az alja, hol az a szesz mégis? Miért kell mindent ennyire elzárni? Upsz, azt az üveget neem akartam eltörni, dehogy, csak ide ne toljátok a képeteket, kíváncsik. Várjatok, míg megvan a cucc, amiért jöttem, kell a kísérletemhez.
Utoljára módosította:Alexis Lyall, 2014. február 16. 12:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 14:43 | Link

Alexis - Menjünk *-*

Az Eridonosnál heti rendszerességgel fordul elő, hogy félájult embereket cipel a gyengélkedőre, pusztán felebaráti szolidaritásból, na meg azért, mert a szívén viseli a sorsukat, én nem szeretné, hogy ilyen kiszolgáltatottan, egy rellonos áldozatává avanzsálnának át.
Ezek mind nagyon szép szavak, igaz? És már tapasztalatból sejthetitek, hogy a szép szavak nem mindig valósak, most meg főleg nem. A helyzet az, hogy Oliv bár akkor megígérte Kornélnak, hogy foghatja a kezét, miközben az éhségét csillapítja, ma is elszaladt vele a ló, aminek a vége ez lett.
Még szerencse, hogy a tanár léptei megzavarták, mert nem biztos, hogy megálljt tudott volna parancsolni magával, így viszont az éhsége se csillapodott túlzottan. Este mindenképp elhagyja a környéket, mint azt annyiszor teszi, a kérdés csak az, hogy egyedül-e?
Az idő, mint tény abszolút nem foglalkoztatja, részben, mert neki sok van belőle, részben, mert ha akarna se tudna aludni, és főként, mert télen már nem süt annyira és olyan erővel a nap, hogy aggódnia kelljen, nem hiába ez a kedvenc évszaka, legalább most nem érzi börtönének a négy falat, de ott lebeg a szeme előtt, hogy ez a kellemes állapot se tart már sokáig.
Már azelőtt megérzi, hogy nem magányában áll a gyengélkedő, mielőtt befordulna a sarkon. Az a szívdobogás nagyon szapora, nem nehéz rájönnie, valaki rosszban sántikál. Ettől viszont nem vág hátraarcot, hisz kuriózum azok száma, akik képesek lennének ártani neki. Az már nem olyan egyszerű folyamat.
Könyökével nyitja ki az ajtót, és belépve, az egyik ágyra teszi a jelenleg ölében pihenő lányt.
Volt annyi lélekjelenléte, hogy a táplálkozás után, kölcsönadja a lánynak a sálát, ezzel is eltakarva harapásának nyomát.
Csak aztán fordul a sráchoz? Határozottan pasinak nyilvánította, de most, hogy már látja is, már nem annyira biztos benne.
- A frontnak hála, csak úgy hullanak- mosolyog rá, utalva az ájult lányra, és tök elégedett magával, maiért egy tök hihető dumával sikerült előállnia.
- Segítsek kinyitni?- mosolya vigyorrá torzul, persze gondosan ügyel arra, ne villanjanak elő a fogai, hisz az emberek előtt illendő türtőztetnie magát. Azt már meg se kérdezi, mit keres itt a másik, látva a szekrény előtt, kezei állásából, már magától is rájött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 21. 12:25 | Link

Javasbá'
Március 9. - este 9 körül

Azt hitte, hogy soha nem fognak felérni az emeletre. Egyáltalán kinek jutott eszébe ilyen magasra tenni a gyengélkedőt egy olyan helyen, ahol a lift ismeretlen fogalom? Mindenesetre valahogy sikerült elérni, hogy a hosszú, vörös hajú srác ne engedje semminek sem nekiütődni Gilbertet, még ha ehhez az is kellett, hogy néha Avery fogta a remegő kezet. Naná, remeghetett is, mert ő volt az, aki nem is olyan enyhén megsütötte az imént a fiút, akinek a ruhája alatt minden bizonnyal össze volt égve a bőre is. A karja még mindig füstölt és érezni lehetett az égett hús szagát. Avery akkor is rosszul lett volna tőle, ha történetesen nincs hányingere már eleve az agyrázkódástól, és most csak hálát tudott adni azért, hogy az orra még mindig vérzik, mert így kevesebb lehetősége volt ott levegőt venni.
Dühös volt, leginkább a vörös srácra, akinek még a nevét se tudta, mert ő volt az, aki egy nem iskolába való mágiaággal támadt a másikra. Aki, ráadásul, ahogy a szavaikból a bokrok alatt rejtőzve leszűrte, a barátja. Akkor vajon milyen az ellenségeivel? Viszont nem halasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy újra és újra bokán rúgja, ha megpróbált egy pillanatra is megállni. Sokkos. Nyilván, mert ő is csak most fogta fel, hogy mi történt, hogy mit tett Gilberttel, ráadásul neki is véres az arca, az orrát valószínűleg eltörte a másik. Nem baj, megérdemli.
Avery közben feszülten figyelte Gilbertet, hogy egyáltalán lélegzik-e még, mert gyanús volt neki, hogy ilyen sérülésbe bele is lehet halni, főleg, ha a forró levegő roncsolja a tüdőt, azonban szerencsére bár igen csekély mértékben, de emelkedett-süllyedt a mellkasa.
- Tartsd meg! - parancsolt Avery a vörösre, a csuklójára szorítva az ujjait egy pillanatra, hogy fel is fogja, mit akar tőle, Nathaniel pedig állt, mint a cövek, és képtelen volt levenni a tekintetét az eszméletlen fiúról.
Közben Avery két ököllel kezdett dörömbölni az ajtón, közben hangosan kifejtve, néhol igencsak vulgárisan, hogy mennyire életbevágóan fontos, hogy azonnal előjöjjön a gyógyító.
Utoljára módosította:Avery Lyall, 2014. február 21. 12:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2014. február 21. 23:53 | Link

Avery, Gilbert, Nathaniel

Üres a kórterem, épp ma engedtem ki az utolsó kislányt, akit kikészített a vizsgadrukk, s sok tanulás meg a kialvatlanság. Így most minden ágyra friss ágyneműt húztak a manók, minden tiszta, rendezett, és én épp ilyenkor érzem magam teljesen idegennek a helyiségben.
A gyengélkedő puha, megnyugtató csendjét a masszív fán indulatosan kopogtató ököl és a hozzá társuló türelmetlen kiabálás töri meg. Már szinte az első hangra azonnal ugrok, gyors, ruganyos léptekkel vágtatok át a helyiségen és szélesre tárom az ajtót és azonnal megüti az orromat a jellegzetes, enyhén édeskés szag. Egy gyors pillantással mérem végig a triót, elsőként azt megállapítva, hogy ez megint csak egy olyan eset lehet, ahol jobb, ha nem kérdezek túl sokat. Sőt még csak a vágott szemű fiatalember válogatott szavai kapcsán sem teszek megjegyzést, nem értek egyet ugyan az efféle kitörésekkel, de azzal is tisztában vagyok, hogy így utólag, csak az eredménnyel találkozva könnyebb higgadtnak maradni, mint az egész esemény átélése után.
- Még tartsd egy kicsit a levegőben! - karjelzésekkel is nyomatékosítom a kérésem a pálcát tartó fiú felé, aki a sokktól réveteg tekintetével és törött orrával az ezüst érmet nyerte hármójuk közül. Először ugyanis meg akarok róla győződni, például a hátán nincsenek-e súlyos sebek, amiknek nem tenne jót egy találkozás a lepedővel.
Egy pálcaintéssel idehívom a helyiség végében álló gurulós kis szekrényt, amiben a legszükségesebbek megtalálhatók. Köztük némi nyugtató főzet, ami majd rövid időn belül némi erőt is ad a pálcát tartó fiúnak és lassan ki fogja tisztítani a fejét, legalábbis annyira, hogy adott esetben ne jelenthessen további bonyodalmakat, tisztában legyen vele hol van, mi történt, de mintha mindezt csak egy jótékony üvegfalon keresztül szemlélné. Ahhoz jóval több idő kell, meg persze a saját bátorsága is, hogy szembenézzen a történtekkel meg a saját érzelmeivel. Az ázsiai származású fiú felé fordulok:
- Van benne egy kancsó tea is, itasd meg vele - jelzem egy fejmozdulattal, kire is gondolok, ha nem lenne egyértelmű - Ha kell, találsz benne vödröt is - teszem még hozzá egy pillanatig elidőzve a srác viharvert ábrázatán. De épp csak ez a két pillanat volt, amit egyelőre a két eszméleténél lévő fiúra szántam.
Egy gyors pálcaintéssel eltüntetem az ájultról az elszenesedett és sok helyen a sebbe égett ruhadarabokat. Most válik csak láthatóvá, hogy mekkora területet is érintett a tűz és mennyire súlyosan. Noha az égett emberi hús szaga már kezdetektől fogva nem sok jót ígért. De nem a látható sérülések vizsgálatával kezdem, hanem óvatosan a kinyitom a fiú száját, megnézem a nyelvét, belekukkantok az orrába is, hallgatom egy kicsit a lélegzését, és végül megállapítom, hogy légúti égéssel legalább nem kell számolnom.
Főleg a fiú jobb karja a kézfejétől egészen a vállágig néz ki cudarul, de a másik karja és a felsőteste is csak egy árnyalattal van jobb színben. De itt inkább a hólyagok vannak többségben, amíg a karját mély sebek, szenes, pergamenszerű felületek, helyenként előbukkanó nyers hús tarkítja. Röviden nem túl szép látvány. De ezen túl van benne valami furcsa, egyelőre nem tudnám megmondani mi, de valahogy nyugtalanít a dolog. A helyzetfelmérés viszont legalább egyharmad részben megvan, jöhet az, hogy csinálok is valamit.
Mivel a hátát szerencsére szinte épp csak megnyaldosták a lángnyelvek, ide azonnal kenek egy adag hideg, ragacsos, de gyorsan felszívódó bőrnyugtató krémet, ami pillanatok alatt bőrpírrá redukálja a korábbi pirosságot.
- Most már lefektethetjük - jelentem be a vörös hajú srác felé fordulva.
- Te pedig közben meséld el, honnan jöttök, hol sérültél meg, mi fáj, és szólj, ha szükséged van valamire - immár a vágott szemű fiúhoz intézem a szavaimat, eddig ő tűnt a legjobb állapotban lévőnek, de nem szeretném, hogy elhagyja magát, remélem a beszéd segít abban, hogy koncentráljon, és nekem is egyszerűbb, ha el tudja mondani, mi a baja. Hiába, háromfelé figyelni azért nem egyszerű.
Ha már az eszméletlen fiú a párnák között fekszik, a szekrényből elkezdek előpakolászni különféle krémeket, pakolásokat, amikkel majd a sérülések ellátásának állhatok neki.
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2014. február 22. 19:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 22. 20:52 | Link

Javas bá' és a többiek

Egy évezrednek tűnt, mire az indián előkerült, de végül nyílt az ajtó, Avery pedig kifújta a levegőt, amit eddig bent tartott aggodalmában, mert megfordult a fejében, hogy a gyógyító talán nincs is itt, elvégre nem lehet a szobájában naphosszat, hogy vajon mikor hoznak hozzá be egy életveszélyes sérültet, de szerencsére most nem volt jobb dolga éjszakára. A fiú egyébként meglehetősen jól fel tudta mérni, hogy mekkora a baj, és éppen ezért esett úgy, hogy az amúgy hideg fejjel cselekvő Avery végül kissé kikelt magából.
Miután bementek a gyengélkedőre ő inkább hátul maradt, és innen már jobban szeretett volna láthatatlan lenni, elvégre neki ehhez az egészhez semmi köze, viszont sejtette, hogy nem fogja tudni ilyen egyszerűen megúszni. A férfi közben már el is kezdett Gilberttel foglalkozni, bár előbb még a vörös kapott főzetet, Avery pedig, fintorogva ugyan, de eleget tett a kérésnek, és a teával odalépett a nálánál jóval magasabb fiú mellé, és szépen öntögeti kezdte a poharába az innivalót. Ő maga ugyan néha megszédült, de nem annyira, hogy jelen esetben nagyon érdekelje, inkább csak lelépni szeretett volna már tényleg, agyrázkódás ide vagy oda. Belehalni nem fog, meg a hátának a sajgásába se.
Fél szemmel közben azt nézte, hogy mit csinál az indián, és kissé elhúzta a száját, mikor meglátta Gilbert összeégett bőrét, mert igazán fájdalmas sebnek látszott, és egészen biztos volt benne, hogy nyoma marad. Közben csak arra figyelt fel, hogy a vörös mellette a látványtól újfent teljes erőbedobással reszketni kezdett, úgyhogy miután már le lehetett engedni Gilt az ágyra, inkább odébb lökdöste egy ablakhoz, hogy kifelé nézzen, ő maga viszont visszatért a gyógyítóhoz, ha már szólították. Ebben már úgyis nyakig benne van.
- Röviden, tömören: ezek ketten összevesztek, összeverekedtek, aztán valahogy elszabadult annak a mágiája - intett a fejével Nathaniel felé, de nem tért ki a saját véleményének az elemzésére, miszerint az direkt csinálta az egészet, mert nem az ő dolga volt ezt kiteregetni. - Én a fák közül néztem végig, miután Gilbert - mutatott az égett fiúra -, lelökött egy fa ágáról varázslattal és betörte az orrom. Ugye vissza lehet állítani az eredeti formájára? Nem lenne szerencsés, ha elgörbülne - kérdezte, már előre belegondolva, hogy ez mennyiben hatna rosszul az üzletre. Minden esetre az is biztos, hogy nem fogja hagyni a gyógyítónak, hogy az arcán kívül bármely részét is megnézze, mert csúfos lebukás lenne a vége.
- Rendbe fog jönni? - hajolt aztán közelebb egy kicsit Gilhez, megszemlélve a sebeket, miközben Uff bá' a gyógyszereket hozta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexis Lyall
INAKTÍV


tökfej
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 389
Írta: 2014. február 25. 05:20 | Link

Zsebvemp - Enyves kéz ZRT

Na még egy kicsit, úúúgy. Na nem így nyílsz? Tyhíh, több bajom van veled, mint a fennkölten alvó testvéremmel. Dúdoljak neked is Tankcsapdát ébresztőnek? Csiklandozzalak meg? Törzsfőnökül nem tudok, de ha kell, begyújtok egy-két matracot és füstölök neked. Az segítene, szekrény pajtás?
A csudába, tök forgalmas lett hirtelen a gyengélkedő. Óóó, hullanak az emberek? Szegény, biztos nem evett pirítóst reggelire! Úúú, a szőke tisztára emlékeztet Maria Cortezre Pöttöm sorozatából! Vajon ő az? Kérjek aláírást? „Helószia! Adnál egy autogramot a húgomnak? Asszem, téged csíp nagyon valami szappanoperából..” ... Neeem.
- Ne is mondd, a tesóm mellett Tankcsapdát énekeltem, arra sem kelt fel. Ez az időjárás kész komédia. – Hát képzelje el ő is, borzalmas! Ha ismerné Avery-t, tudná, hogy az énekhangomtól rövid időn belül a plafont kaparja a bátyám, mint Tom cica a mesében. Ótényleg, délelőtt tizenegykor adják a Cartoonon. Szerintem itt azt sem tudják, mi az a TV. És még a varázstalanok a civilizálatlan népség, hát nézzetek már tükörbe, könyörgöm... He? Óóó, te szőke jófej kisangyal, nézz már rá a tányér szemeimre! Látod ezt? Látod? Ilyen pofát vágok valahányszor egy hozzád hasonló irgalmas szamaritánusba ütközöm, aki megcsinálja helyettem a melót.
- Ki tudod? Imádnálak. Lo.... Kölcsönözzek érte forrócsokit? Vagy segíthetnél a kísérletemben akár. – De bele leszel rángatva valami ocsmány húzásba, szegény te. Vigasztaljon a tudat, hogy alapjáraton nekem ez normális, senki nem fog hülyének nézni, hogy belekeveredtél valami ökörségbe.
- Ja, amúgy Alexis vagyok. Te mondd már, mivel kened az arcod? Tök szép! – Nee húzódj el, csak megtapizlak. Óóóó, hideg a bőröd, ejnye, rossz a vérkeringésed. Ni, meghúzogatom az arcod, ííígy, szép a mosolyod, szuper. Most sem melegszel? Biztos beteg vagy! Pedig nem tűnsz annak... Na nem baj, mész te magadtól is orvoshoz, ha akarsz. Most csak szedd ki nekem az alkoholt és lássunk neki módszeresen felforgatni hajnali fél négykor a kastélyt.
Utoljára módosította:Alexis Lyall, 2014. február 25. 12:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2014. február 26. 21:06 | Link

Avery, Gilbert, Nathaniel

Gilbert ágyba kerül, a vörös jó helyen van az ablaknál, az ázsiai fiúval meg beszélgetést kezdeményezek. Teljes az idill.
Miközben hallgatom a történetet nekilátok az égési sérülések ellátásának. Elég hosszas folyamat lesz, mire teljesen begyógyulnak. Épp csak a szemöldököm rándul meg, ahogy szóba kerül, hogy a vörös hajú mágiája elszabadult. Ennél több magyarázat nem is kell, nem vagyok nagy szakértője az elemei mágiának, de találkoztam már vele, és Gilbert járhatott volna sokkal rosszabbul is. Viszont a mágikus tüzek okozta sérüléseket nem tudom maradéktalanul eltüntetni, így ha máshol nem is, a fiú karján minden bizonnyal maradt egy szép méretes heg. A kenőcsök és főzetek azonban a többi területen várhatóan tökéletesen megújítják a bőrét. Először fertőtlenítem a sebeket, majd nekilátok hogy jó vastag rétegben rápakoljam a krémeket.
- Vissza lehet, ne aggódj - válaszolok a srácnak anélkül, hogy felpillantanék a munkából. Egy törött orr, legyen akármilyen ferde is megoldható kihívás.
- Időbe telik, de rendben lesz - nyugtatom meg a fiút, és már nem nagyon tudom eldönteni, hogy mégis " ki kivel van" hármójuk közül, mert a szavaiból sem sok derült ki, de arra elég volt, hogy elképzeljem a jelenetet. Az égési sérüléseket először egy vékony réteg türkiz színű krémmel látom el, amely hűti a sebet és csökkenti a fájdalmat, majd egy mocsárszínű, kissé büdös krémmel fedem be, amely felülete néhány pillanat alatt megszilárdul és felreped. Ennek is van szerepe a hűtésben meg magában a bőr regenerálódásában is, a felszín alatt puha, laza szerkezetű marad, így a levegőtől sem zárja el teljesen a sebet. Összességében kissé groteszk képet produkálva, hiszen a srác felsőtestének elég nagy hányadát ilyen foltok tarkítják mire végzek. Ezután már csak jó adag pihenésre lesz szüksége.
Az ablaknál álldogáló vöröst veszem sorra, aki láthatóan sokkos állapotban van, meg ő is büszkélkedhet egy törött orral. Őt is egy ágyra irányítom, aztán hozok két poharat meg a keserű csontforrasztó löttyöt, ami majd Avery orrát is egyenesbe hozza, amit érezni is fog rendesen. A törések méretéhez arányosan mind a ketten kapnak egy kis adagot a folyadékból.
- Tessék, az orrotokra - nyújtom át nekik a poharakat. Nath-nek készítek még egy pohárka teát, arra az esetre, ha az előző kevés lett volna, bár úgy tűnik valamennyit azért javult a helyzete, megbizonyosodom róla, hogy pulzusa is nagyjából normális, neki is majd pihenésre lesz igazából szüksége. Avery marad a sor végére, megvizsgálom őt is, hogy az orrtörésen kívül nem esett-e valami kevésbé észrevehető baja. Néhány másodpercig a két kezem közé veszem a fejét, csöndesen hallgatom, mit üzen a teste.
- Van egy kis enyhe agyrázkódásod, ma estére te is mindenképpen itt maradsz és pihensz - jelentem ki tárgyilagos, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Igazából azt hiszem kész is vagyunk. Van még kérés, óhaj-sóhaj? Szeretném, ha ti is aludnátok - előveszek egy üveg altatót, amit kiporciózok pohárba, majd egyszerűen csak az éjjeliszekrényen hagyok. Nem erőltetem rájuk az alvást, felőlem akár egymás csépelését is folytathatják, de addig innen egyikük sem megy el, míg arra engedélyt nem adok. Egyelőre hagyok nekik egy kis magányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 28. 20:33 | Link

Többiek

Nem is igazán emlékezett, hogy hogyan jutottak el a gyengélkedőig, pedig biztos volt benne, hogy ő varázsolt, mert ő fogta még most is a pálcát a kezében. Égett szag terjengett a szobában, miközben neki a kezébe nyomtak egy bögrében valamit, és az a kis törpe közölte, hogy igya meg, majd lényegében az ablak felé fordították, a vörös meg persze engedelmesen bámulta a sötét birtokot. Valahol a távolban fény villant - nincs kizárva, hogy az éjszaka folyamán még újabb beteggel gyarapodik a gyengélkedő társulata, de ki tudja. Nem mindenki olyan idióta, mint ő.
Belül egyre gyűlt a feszültség, amit az okozott, hogy képtelen volt kezelni a helyzetet. Nem akart itt maradni, pláne nem akarta nézni, ahogy égett barátját rendbe teszik, de tudni szerette volna, hogy mi lesz vele, úgyhogy mégis maradt. Pedig könnyű lett volna lelépni, megfutamodva slisszolni ki az ajtón, amit senki se zárt be, amíg a gyógyító és a kölyök Gillel foglalkozik. Mégis, csak állt tovább, és nézte az ablak üvegén visszatükröződő mozdulatokat, a lába pedig nem akart neki engedelmeskedni.
Mikor őt is kezelésbe vették, megitta, amit a kezébe nyomtak, mert teljesen mindegy volt az egész, aztán felszisszent, ahogy a csont helyre ugrott, de nem szentelt több reakciót az egésznek. Az indián azt mondta, hogy aludjanak. Jó, akkor alszik, majd, de nem most.
Végignézte, ahogy a másik felhajtja a bögre tartalmát, és leveti magát a Gilbert túloldalán lévő ágyra, látszólag cseppet sem foglalkozva tovább az üggyel, Nath viszont csak addig jutott, hogy leült az egyik fekhelyre, és bambult. Nem tudta pontosan, hogy az előző teában mi volt, de lett volna pár tippje, mert a riadalom és önvád egyre csillapodott a szer nyomán. Nyilván reggel újra fel fog ébredni ez az érzés is, hiszen most is érzi a tompa szúrását, de most... Most nézte a fiút, akit majdnem megölt, de gondolatban is csak kerülgette a tényt, hogy ezt ő tette vele. Valószínűleg az lett volna az elvárás, hogy most belül marja magát, hogy hogyan is tehetett ilyet, vagy legalább fojtogatnia illett volna a megbánás könnyeinek, de nem. Nem érzett szinte semmit, pedig mikor feljöttek, akkor még benne volt az érzés, hogy mennyire gyűlöli önmagát azért, amit tett, még ha másról már akkor sem tudott igazán, de most csak nézett. A fiú mellkasa lassan emelkedett-süllyedt. Még él. Rendbe fog jönni? Azt mondták, igen, de vajon nem hazudtak? És ha ennek nyoma marad? Miért is ne maradna. Akkor pedig ő tehet róla... Nem, még mindig nem sajgott eléggé, és ma már nem is fog.
Ránézett a bögrére, amiben a gyógyító az altatót hagyta, de nem látta értelmét annak sem, hogy azt megigya. Miért aludjon? És amúgy is, hogy merte csak úgy itt hagyni Gilt a férfi? Mi lesz, ha baja lesz, amíg ők mind alszanak? Így aztán csak ült tovább, mereven bámulva jó ideig, hogy vajon lélegzik-e a másik. Nem vette észre, hogy mikor dőlt ő maga is oldalra és aludt bele az éjszakába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 2. 14:29 | Link

Alexa
Máricus 11. estéje

Maiával karomban sétálok fel-alá a gyengélkedő előtti folyosórészen, ingadozó hangulattal - hol belefeledkezem lányomba, hol az ajtóra esik pillantásom és elkomorulok, hogy a folyosó vége felé tekintgessek, várakozva. Mostanában egyre kevésbé szokatlan a látvány, ha valahol többedmagammal jelenek meg, minden eleganciát mellőzve és minden zsebem valamilyen más, túléléshez szükséges játékot vagy egyéb apróságot rejt. Lyra vizsgázik, felügyelet nélkül pedig nem akarom hagyni még, főleg nem most - egyébként is ébren van és a trikóm egy megkínzott csücskét nyomorgatja, miután sokadszorra is meggyőződött róla, hogy se nem finom, se nem ehető. Mostanában mindent visz, amit elér és egyre inkább el tudja kapni, úgyhogy a hajam is egérfarknyi copfba kötöttem, mielőtt azt kezdi csócsálni, helyette pedig felajánlottam egy zörgő-csörgő, de puha labdát. Arra ügyelek, hogy az egész ne hallatsszon be, kezdetleges játékunk hangjai nem illenek most ide, de meg kell tanulnom együttélni ezzel a kettősséggel, mégsem akaszthatom a gyermeket - sem képletes, sem konkrét módon - a szögre, amíg megoldódnak a dolgok.
Amikor végre felhangzanak valahonnan a lépcsőház felől a léptek, fellélegzem, messziről intve Alexának, bár egyébként sem hiszem, hogy csak úgy elsiklott volna felettem. Én hívtam ide és nem sok magyarázatot adtam, mert úgy éreztem, jobb lesz személyesen megbeszélni az ügyet, mivel tőle kellene a legnagyobb szívességet kérnem és ezen kívül is szót akartam már váltani vele, de az én részem még várhat.*
- Szia! Ne haragudj, hogy csak így ugrasztottalak, de több okból is szükség van rád. Az egyik tanoncodról van szó, Gilbertről.-*Intettem fejemmel a gyengélkedő felé, kaparó torokkal.*- Nem tudom, kiszivárgott-e már az eset híre, de sokáig biztosan nem lehet takargatni, írnom kell a szülőknek is.-*Megerősítést vagy kérdést várok, mert bár a gyógyító nagyon diszkrét volt, három diák is sérült és így közel sem kettőnk titoktartásán múltak a dolgok, ráadásul a kastélyban az utolsó téglának is füle van. Csak annyit tehettünk, hogy nem engedtünk kíváncsiskodókat alkalmatlankodni.*
- Jó lenne, ha beszélnél vele, amíg ébren van, mert nincs senki más, aki igazán értene a lelki sebek felméréséhez. És nem tudom, mit és hogyan tovább... -*Érdekelt a lélektan, de a gyógyítás helyett végül a tanítást választottam, így limitált tudás állt csak rendelkezésemre, arra semmiképp sem elegendő, hogy botor módon megpróbáljak belekontárkodni bármibe. Jelenleg iskolapszichológus sincs, akivel konzultálhatnék, vadidegent pedig aligha fogadna el a fiú.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
INAKTÍV


Vajszívű cicamami =^-^=
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 2533
Írta: 2014. március 2. 16:23 | Link

Kahlil
Március 11. este


Nem értette az üzenetet, nem volt benne sok információ, de tudta, hogy mennie kell, mert komolynak tűnik ez a gyors üzenet. Még, jó, hogy Lotti pont itt van, más segítség híján, most csak rá tudja bízni a gyerekeket, ő pedig a szokásos séta helyett, most a kandallót használva érkezik meg pillanatok alatt a faluból a fenti szobájába. Ott kilépve a kandallóból, gyors pálcamozdulatokkal megtisztítja magát és ruháját a korom és piszokfoltoktól. Nem a legjobb ötlet állapotosan az ilyen utazás, de jelenleg senkit se szeretne megvárakoztatni. Érzi, hogy komoly dolog történt, és minden perc számít.
A folyosókon egyből a gyengélkedő felé megy, próbálja úgy intézni, hogy most bárki is szeretné megállítani, az ne sikerüljön. Kahlilhoz kell mennie. Közben persze minden, ami csak lehet végigfut az agyán. Noelnek talán bájital robbant az arcába, és a másik fele is elcsúfult? Lotti szíve összetörne, ha az eddig elért közelség semmibe veszne ilyen miatt. Talán valakit megvágtak? Leátkoztak? Ophelia van talán bajba?  Vagy Eris művel valamit? Szinte az összes fiókája neve felröppen az agyában, mert mindenkiről feltételezni tudja, hogy valami baj van.
Aztán a folyosón befordulva, szembe találja magát Kahlillal és a kicsivel, ami csak egy valamit jelenthet, Lyra szenvedett komoly sérüléseket. A léptei felgyorsulnak, és magában fohászkodik, hogy ne legyen olyan súlyos, hogy a lány épüljön fel, és minden legyen tökéletes. Náluk annak kell lennie. Nem veszíthetik el egymást… Mostanában elég szentimentális lett, ami valószínűleg az ő sikertelen házasságának róható fel. Odaérve megsimogatja a kicsi arcát, aki épp egy labdával hadakozik, majd aggódva a férfire pillant.
- Gilbert?
Ő nem hallott semmit, de lehet, hogy csak azért nem, mert nem tartózkodott a kastélyban. Meglepettségében még köszönni is elfelejt, csak utólag, szemlesütve rebeg el egy sziát. Össze van zavarodva, de így érthetőbb, hogy a férfi is itt van, hiszen ő a házvezetője, Lyrának meg biztos csak valami dolga van. Ha a szülőket is be kell vonni a dologba, akkor viszont nem lehet csak valami ártatlan diákcsíny.
- Várj egy kicsit azzal a levéllel, kérlek. Előbb had beszéljek vele.
Nem tudja, pontosan miért, de hirtelen nem érzi olyan jó ötletnek a levelet. Csak egy belső hang, egy fura, talán anyainak mondható ösztön súgja azt, hogy annak a levélnek komoly ára lehet. Maga sem érti, és nem is biztos, hogy el tudná magyarázni, miért kéri ezt tőle.
- Mi történt? Nagyon szűkszavú voltál a levélben.


Ruha
Utoljára módosította:Alexandra Rachel Hanna Flaviu, 2014. március 2. 16:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 2. 18:00 | Link

Alexa
Máricus 11. estéje

Maia érdeklődve nézegette az ismeretlen arcot és kicsit ficergett a simogatásra, de nem ijedt meg - tekintve, én hogy festek, nehéz is lenne valószínűleg. A beszédre valamit motyorog vissza, egérmaki módon próbálva beszállni a társalgásba, de a labda mégis szórakoztatóbb, így nem kerül sok erőfeszítésbe arra terelni figyelmét.*
- Szóval te sem tudtál semmit.-*Vonom le a következtetést, mert ezek szerint nem csak engem ért derült égből villámcsapásként az egész. A srác mindig csöndes volt, talán túlságosan is egy átlagos Eridonoshoz mérten, bár furcsaságokban nem szenvedett hiányt, de nem okozott problémákat, sőt, segített, ha tudott, tanult és dolgozott is. Épp ezért álltam nagyrészt értetlenül az egész előtt. A kérésre csak sóhajtottam, nem fenyegetett, hogy kezem-lábam törve rohanjak pergamenért és tintáért.*
- Még messze nem tartok ott, hogy megírjam. Tegnap nagyrészt itt ültem, ahogy ma is. Merkovszkyval is beszélnem kell, aztán az igazgatóval, a teaház tulajával...-*Az időzítés nagyon rossz volt, vizsgaidőszakban egyébként is nehéz koordinálni a dolgokat, de megtettem minden tőlem telhetőt, a fontossági sorrendet tartva szem előtt. Legalább Noahban bízhattam, hogy addig felügyeli helyettem az Eridont, ami most nagy segítségnek számított. Lefejtettem a kicsi mancsát a ruhámról, hogy a másik karomra fektethessem, bólintva Alexa kérdésére.*
- Nem akartam, hogy híre menjen. Dióhéjban: összevesztek és -verekedtek Nathaniel Blackwooddal, akinek elszabadult az elementárja. Ezt is csak attól a diákodtól tudom, aki valahogy belekeveredett az egészbe, Nathból egy szó nem sok, annyit se tudtam kihúzni és azt hiszem, elvesztette a pyromágiáját is.-*Hogy átmenetileg vagy végleg, képtelen lettem volna megmondani, nem sokszor volt dolgom elementármágusokkal, de bizonyos pontig hasonlóan működött az erejük, mint a melodimágia. Talán érzéketlennek tűnt ez az összefoglalás, de jelenleg nehéz lett volna máshogy beszélni, kontroll alatt kellett tartanom az indulataimat és kiutat keresni, amit csak úgy lehet, ha tárgyilagos és józan maradok. Ráadásul, alig pár perce léptem ki az ajtón és még élénken él mindent bent töltött pillanat.*
- Az egész tegnapelőtt este történt, de Gilbert csak ma tért magához és még most is több benne a fájdalomcsillapító, mint az egészséges. Az égései...-*nem tudtam rá igazán megfelelő jelzőt, így inkább átformáltam a mondatot.*- Ha lassan is, helyre fog jönni, de biztosan maradnak hegei. Viszont valami másnak is kell a háttérben lennie, mert kimerült és még az alkatához mérten is le van fogyva. Nathaniel a tanársegédem és elég sokat beszélgettünk, Gilberttel szobatársak és barátok, amennyire tudtam...-*Egy tanácstalan vállmozdulattal jeleztem, mennyire nem értem, mi történt és mennyire felkavart az egész. Csak két ötletem volt, vagy családi ügy, vagy az illúziómágia és egyik sem csengett túl biztatóan - azt tudtam, hogy a szülei elváltak, de ez önmagában még nem jelentett semmit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
INAKTÍV


Vajszívű cicamami =^-^=
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 2533
Írta: 2014. március 16. 08:01 | Link

Kahlil
Máricus 11. este


- Nem, mostanában elég sok mindenről csak utólag szerzek tudomást.
Nem könnyű mindkét helyen megállni a helyét, hiszen otthon is áll a bál és ki tudja mi lesz, ez pedig egy kicsit elvitte energiái jó részét, és valahogy mostanában az itteni információk később jutnak el hozzá. Hatalmas áldást jelent számára jelenleg Dwayne segítsége, aki kicsit betölti Seren hiányát. Lassan lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy elgondolkodjon azon, ha továbbra is ő viszi a házat, akkor fogadjon maga mellé egy helyettest hivatalosan is, hiszen bármennyire küzdött a gondolattal, nem bírj egyedül.
- Segítsek valamiben? Zoey-t én is megkereshetem, régről ismerjük egymást, talán könnyebben elmondja nekem, mi történt egész pontosan.
Különben is, amíg ezzel foglalkozik, nem kell mással foglalkoznia, kicsit jót is tenne a változatosság, illetve az, ha visszacsöppenne ebbe a világba, hiszen itt is vannak problémák, nem is egy, így itt is jelen kéne lennie, és teljes erőbedobással a rá bízott gyerekekre összpontosítani, nem akarja ő sem, hogy azért mert összeveszett a férjével, ez kihasson az itteni dolgokra is. A magánélet, az magánélet.  
- Pont Gilbert? Ezt olyan nehéz elhinni.
Az a fiú olyan más volt, emlékszik még az első találkozásukra, rendesen ledöbbentette. Azt hitte Levitás, csendességéből fakadóan, hiszen a legtöbb Eridonos, például Leonie vagy Valerie, igen hangos példányos, és ahogy hallja Zsófi sem épp az a visszafogott gyerek. Döbbenten hallgatja a férfi beszámolóját az eseményekről, nem érti, hogy ez hogyan történhetett meg, hiszen ez a fiú nem olyan volt, akiről felmerült, hogy valaha is az igazgatóhoz küldik rendbontásért, most meg itt fekszik a gyengélkedőn, mert egymásnak ugrottak a barátjával. Felfoghatatlan az egész.
- Csak felületes ismereteim vannak az elemi mágiáról, de ez nem hangzik túl jól.
Lesznek itt még problémák, és van egy olyan érzése, hogy ez korántsem a befejező kör, amit futni kell az ügyben. Csak remélni meri, hogy egy nap minden megoldódik és helyre áll a béke, persze azt tudja, hogy akármennyire is jönnek ki jól a dologból száz százalékos már nem lesz a helyzet.
- Ennyire sok kellett?
Nem szereti, ha a gyerekeket mindenféle gyógyszerrel tömik. Annakidején, amikor itt volt gyakornok, még a javasasszonyi tanulmányai alatt, látta, hogy az akkori javasasszony fél panaszból is már gyógyszert keresett. Akkor azt hitte, ennyire jó a szakmájában, de ma már az is felmerül benne, hogy így akart megszabadulni a betegektől minél előbb. Persze ez nem szép feltételezés, de van benne valami, hiszen, aki bekerült ide, az elég gyorsan ki is jött.
- Mi a fene folyik ebben a kastélyban, hogy barát barát ellen támad?
Nem érti ő maga sem a helyzetet, talán a tinik ép elméje mostanra adja fel végleg a szolgálatot vagy mi van? Mindenesetre azt tudja, hogy be kell mennie. Vesz egy mély levegőt és lassan kifújja. Sok mindent látott már életében, a Rellonosok azért rásegítettek arra, hogy erős gyomra legyen és sok mindent kibírjon, azonban régen volt már, hogy egyszerre terhes és borzalmat kell látnia, hiszen legkisebb gyermeke is óvodába jár már.
- Gilbert mellett kell lennem. Talán nekem mond valamit, ami hasznos lehet.
Még egyszer megsimogatja a kislány fejét, majd a mosoly lassan leolvad az arcáról, ahogy benyit az ajtón.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 21. 00:17 | Link

Alexa
Máricus 11. estéje

- Attól tartok, itt az előzményekről senki sem tudott.-*Intek nemet, mert ez nem a felhalmozódó feladatok kérdése - akármennyire is szeretnénk, nem lehetünk mindig mindenhol ott és nem ismerhetjük valamennyi diákunkat annyira, amennyire kellene. Abban sem vagyok biztos, hogy maguk az érintettek tudták, hogy erre tartanak, ahhoz túl hirtelen és érthetetlen ez a csapás. Ha ez előre látható lett volna, akkor szerintem megpróbálták volna elkerülni, segítséget kérni; itt legalább részben az Eridonos forrófejűség dolgozott - valahonnan jött egy szikra és ennyi elég volt a robbanáshoz.
- Rutherford kisasszonyt arról kellene értesíteni, hogy Gilbert egy darabig nem tud dolgozni. Az igazgatóval Nathaniel további sorsáról kell beszélnem, bár nem tudom, mennyit tehetek érte. Ha innen repül, nem sok lehetősége marad. De ez már az én gondom...-*Intettem, mielőtt újra belelovalltam volna magam azokba a gondolatkörökbe, amiket már második napja róttam, mint a ketrecbe zárt tigris. Reméltem, hogy meg tudom oldani, hogy meggyőzhetem arról, hogy ami történt, nem fog ismétlődni és nem kell megbélyegezni miatta a fiút, nem jobban annál, amennyire saját tettével már sikerült. Mert ezt semmi sem mossa le róla, lénye mélyéig megrázta, máskülönben nem vesztette volna el az elementárját.
- Igen, általában nagyon visszafogott, de nem hiszem, hogy ez természetes lenne.-*Ezért is gondoltam azt, hogy a Blackwood testvérek jó hatással lesznek rá, mintha nyitott is volna egy kicsit a világra, elvégre az álarcát is elhagyta az éven...De mi van, ha én értettem teljesen félre és valami egészen másnak a jele volt mindez?
Alexa döbbenete tisztán érezhető - nagyon hasonlóan reagáltam, amikor Chaske közölte velem a történteket reggel, hogy még azelőtt beszélhessek a fiúkkal, mielőtt elengedi őket a gyengélkedőről. Kétharmad részt az én felelősségem volt, Avery pedig nem igazán követett el semmit, ami miatt a házvezetője elé kellett volna idézni. Ám két nap elteltével sem jártam közelebb az egész megfejtéséhez, mint abban a pillanatban.*
- Semmilyen mágia esetében sem jó jel.-*Ráztam a fejem, bár a klasszikus varázserő volt a legkevésbé érzékeny a lelki folyamatokra, így annak a megmaradása biztató. Amikor beszéltem - vagy legalábbis, próbát tettem rá - vele, tudatában volt a tettének, az egész súlyának, de nagyon elveszettnek és kuszának tűnt, sok időre lesz szüksége, hogy megtalálja a kiutat, hogy újraépítse azokat a hidakat, amiket - szó szerint - felégetett. Nem tudtam mást adni, mint egy ölelést és felajánlani, hogy bármikor felkereshet, ha úgy érzi, beszélni szeretne valakivel.*
- Amikor magához tért, megpróbálta lemarni a sérült bőrt, úgyhogy emelni kellett a dózist, hogy ne tegyen kárt magában.-*Nagy a felület, még ha nem is mindenhol olyan súlyos, fájdalmas. Érzem a neheztelő gyanakvást Alexa hangjában, de nem hiszem, hogy Tsosie valaha akár egy pillanatig is kísérleti nyúlként kezelt volna diákot, a szükség diktálta ezt. Ha fel is tudom gyorsítani valamennyire a gyógyulást, hosszú folyamat lesz, és ez csak a testi része az egésznek.
A következő kérdésre válasz helyett csak a fejemet rázom, nem tudom és találgatni sem merek. Nath nem tágított Gil ágya mellől, amíg el nem kezdett ébredezni, csak utána tűnt el és talán jobb is, túl korai lett volna a szembesítés, képtelenség megjósolni a következményét. Pár pillanatnyi csönd ékelődött közbe, mielőtt Hanna összeszedte volna magát, hogy elinduljon.*
- Ebben reménykedem. Ha végeztél, gyere fel hozzám, kérlek.-*Sok megbeszélnivalónk van ugyanis érzéseim szerint, de nem itt és nem most, a folyosó közepén, ahol csak a hangokat elvonva remélhetem, hogy a portrék nem kezdenek pletykákat terjeszteni. Szótlan búcsút követően nézem, amint Alexa mögött becsukódik az ajtó, majd elindulok a keleti szárny felé, Maiának dünnyögve útközben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 1. 22:23 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


A fene se gondolta volna, hogy egy meccs után megint idekerülök. Jó, annak idején nem volt nagy bajom, de valahogy akkor sem vágytam ide vissza. Az élet viszont nem kívánságműsor.
A meccs egy ideig - ha nem is sokáig - de ment, száguldott, ellenben bele sem lendültünk igazán. Mindig is voltak veszélyei, tudtam én, nem is vagyok akkora nyuszi, hogy ez miatt meghátráljak, ha amúgy meg szeretek a levegőben hasítva játszani. Csakhogy ez most eléggé nagyon rosszul jött ki, a tűréshatárom végleteit merítettem ki az utolsó percekben. Kész voltam arra, hogy ha kell, fogaimat összeszorítva, mukkanás nélkül legyek fent a pályán addig, amíg kell, ameddig le nem zavarnak onnan, de nem így alakult. Sőt. Alighogy a saját manőverem véghezvittem, egy szempillantás alatt hullott több ember is a mélybe. Többen utánuk indultak, magam is megtettem volna, ha épp nem a fájdalomtól eltompulva érzékeltem volna a világot. Nem szokásom nyavalyogni ilyen miatt, de most rettentően fájt. Csak álltam, és néztem. Az, hogy a gólom bement-e már nem érdekelt, és mire feleszméltem, sípszót hallottam. Vége. Ennyi volt. De valahol meg is értettem. Robiék is kaptak abból a gurkóból, amelyből én is, de a két fekvő egyén a földön jelezte, hogy itt most nincs mese, végezni kell a meccsel.
Leszálltam magam is, de a földre huppantam, és az ordítást visszafogva pihentettem kissé a lábam. Ahogy a többieket is, úgy engem is egyenesen a gyengélkedő felé kísértek, ellenkezni pedig, se kedvem, se erőm nem volt. Fél lábbal, esetlenül próbáltam idekeveredni, több-kevesebb segítséggel, melyet csapattársaktól kértem. Ahhoz képest, hogy máskor mennyire rövid az út, most órák hosszának tűnt minden egyes emelet, lépcső, méter. Mennyire meg tudnak változni ilyet helyzetben a körülmények, és maga az idő is. Ahogy viszont puha ágyra huppantam, és vártam, hogy a lábammal valamit kezdjenek, már minden sokkal kényelmesebb, és jobb volt. Nem törtem magam, felszerelésemben, kényelmesen, lüktető végtaggal bámultam magam elé, vagy épp azt lestem, hogy a többi "áldozat" épp hogy van. Unalmas program, de többre nem futotta jelenleg, se akar, se erő terén. Ez így alakult.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 2. 02:06 | Link

Leo, meg a többiek
Levita-Rellon meccs után

Ez a meccs valamin fenomenálisan rövid volt. Mit csináltak, mit nem, az emberek az előző meccsen kivitelezett kaszabolás mellőzésével is hullottak, mint a legyek. Bele sem mer gondolni, mit lett volna, ha tovább tart a meccs és netán bevadulnak. Azért tőlük is csúnyán landolt Mihael, miután eltalálta az a gurkó, Leo megúszta egy lábsérüléssel, bár jobban járt volna, ha ezt sem sikerül összeszedni. Az út a gyengélkedőre már ismerős volt szerencsére, vagy nem, a lényeg, hogy segített elbicegni idáig a csapattársának, ha már kivételesen megúszta a vasgolyóval való találkozás nélkül azt a rövidke időt. Először felhúzta magát azon, hogy feléig se jutottak az egésznek, de séta közben idáig aztán mégis megnyugodott. Elveszítette a jelentőségét az egész, majd legfeljebb újrajátsszák, vagy ki tudja. Ha nem, akkor ott lesz a következő meghirdetett mérkőzés a navine ellene, aztán meg az eridon következik, a köztes idő megspékelve jóféle edzésekkel, ahogy azt csak David tudja levezetni, úgyhogy nem fognak unatkozni egy cseppet sem, még ha most bosszantó is, hogy ennek ilyen gyorsan vége lett. A betegszoba sem a kedvenc helye egyébként, rossz emlékeket idéz, de azért most nem fogja azt mondani Leonak, hogy na a sarokról már tessék beugrálni fél lábon, mert neki meg semmi kedve betenni oda újra a lábát, ha nem muszáj. Segít addig eljutni, majd egyelőre letelepedik a legközelebbi üres ágyra felmérni a terepet legalább, átlátni, ki sérült meg. Nem is volt akkora pusztítás, mint múltkor. Most mégis egyszerűbb a sérülteket összeszámolni, mint azt, hogy ki maradt talpon egyáltalán. Az az ágy például üres, ahová akkor őt tették. Hirtelen eszébe jut, hogy Luca nekiment, Runa meg ott hüppögött minden második délután, bánatában meg haragjában egyszerre, hogy milyen hülye is volt, ő meg hiába mondogatta, hogy nem fordul többet elő - ha nem szentesíti éppen a cél - és rendbe fog jönni. Rendbe is jött, ami azt illeti, és fogalma sincs, mit csinált pontosan a gyógyító, de már se a csuklója, se a térde nem fáj azóta, még időváltozásra sem. Nagyszerű. Na de megnézegeti még, kivel mi van, mindezt úgy három perc leforgása alatt, aztán visszafordul csapattársa felé.
- Ahhoz képest, hogy mi voltunk pályán, meglehetősen kevés a sérült. Nem volt semmi azért, hogy fent maradtál sérülten is. Nagyon fáj? - érdeklődik barátságosan, végtére is csapaton belül a legkevésbé sem eszik egymást, talán ennek, na meg a szobatársi viszonynak köszönhetően már Mihaellel is viszonylag jól megvannak egymás mellett, az újabb kollegiális kapcsolat csomó téren már csak ráadás, de jó, hogy egyikük se akarja eltenni a másikat az útból semmilyen módon. A lábsérülésekre visszatérve meg úgy egyébként annyi tapasztalata van, hogy amikor a térdét az a gurkó széttörte, biztosabbnak látta levinni a terelőt, mint fent maradni, mert a fájdalomtól még a seprűn maradni is nehezére esett.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 2. 09:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 2. 22:16 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


Nagy szusszanás, majd újabb. Kissé kényelmetlen volt hosszabb távon az, ahogy feküdtem, de nem moccantam, vagy legalább is, csak a felsőtestemmel mocorogtam, mint valami kukac. Persze, nem úsztam meg azt sem, hogy a lábam moccanjon, amelyet hangos szisszenéssel reagáltam le, de ahhoz képest, még mindig istenesebb volt a fájdalom, mint a levegőben. Szép lassan kezdtem el fekvőhelyzetből félig-meddig felülni, mert kényelmesebbnek is láttam, no meg jobban tudtam megfigyelni, illetve figyelni csapattársamra. Axelnek azt hiszem jövök egy baromi nagy hálával, amiért segített az eljutásban, és még le is parkolt velem. Tekintetem a nézelődés után az ő alakjára siklott, mert még itt is maradt, nem menekült ki a klórszagú teremből, ahogy azt épeszű ember tenné. Ő szerencsés volt, nem kapott be vasat, nem kell feküdnie úgy mint nekem, és a többieknek. Gondolom ő is örül annak, hogy megúszta, Ármin is, hogy nem hullott annyi ember, mire lefújta volna a meccset. Azért ez még mindig keserű szájíz, de jobb, mintha a csapat 80%-a itt feküdne, és jajongana.
Ahogy meghallottam hangját, úgy húztam magam vissza a jelenbe a pályáról, hiszen arra jártak a gondolataim, és bólintottam elsőre szavaira. Igen, ahhoz képest tényleg az, mint ami lehetett volna.
- Mert még nem melegedtünk bele a meccsbe. Nem sok idő telt el, alkotni nem volt időnk. - húztam el a számat, hiszen tényleg elmaradtak azok, amelyeket gyakoroltunk az edzésen, és bevethettünk volna. Pedig milyen királyul nézett volna ki..
- Ahh, ne hidd, hogy ezzel nagy ember lennék. Lehet utána lejöttem volna, mert nem lehet ezt sokáig bírni. Csak vagyok olyan vadállat, hogy amit elkezdek, szeretem végigvinni. - itt már egy félvigyort ejtettem a makacsságomat emlegetve, de ami így van, az így van. Persze, hősködni nem szeretnék, távol álljon tőlem, de azt hiszem, ennyi belefért. A kérdésre viszont lepillantottam az emlegetett végtagra, amely mozdulatlanul pihent, lüktetve adva a tudomásomra, hogy még megvan, csak ramatyul.
- Most annyira nem. Megnézni nincs erőm, hogy néz ki a nadrág alatt, de a fájdalom elég képet ad. De ha nem mozgatom, elviselhető. - szusszantam, miközben visszapillantottam a másikra, arcomon pedig ténylegesen nem tükröződött a fájdalom, amely a pályán túlságosan is odaköltözött. Talán kissé sápadt lehetek, de semmi több.
- Na de te, megvagy? Mert azt láttam, hogy üldözött az egyik gurkó, de nem fogtam fel nagyon, mi volt a történet vége. - érdeklődtem, hogy ne csak az én jelenlegi nyomorom legyen a téma, na meg valóban, az utolsó percek túlságosan életlenek, és összemosódottak voltak, így utólag visszagondolva rájuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2014. május 6. 22:19 | Link

A meccs közelebb hoz - Leo és Axel

Már jócskán benne járunk a tavaszban, sőt szép lassan nyárba fordul majd az idő, de Cupidot ez cseppet sem zavarja. Sőt, buzog a tettvágytól, hogy minél több szerető szívet tudjon teremteni és mindent körbelengjen a csodás és mindent elsöprő szerelem. Ma is ilyen céllal indult el felfedezőútra. Mostanság egy kicsit kezdte úgy érezni, hogy a kastélylakókból mintha kezdene kissé kiveszni az egymás iránt érzett szeretet, mindenki csak magával van elfoglalva és a saját sorsát igazgatja, de közben nem figyelnek oda egymásra, a kapcsolatok kiüresednek. Ez mélységes szomorúsággal tölti el a kis szárnyas pufókot, így elhatározta, hogy ma annyi embert fog meglőni, amennyit csak lehetséges. Már reggel felkerekedett, hogy megkezdje a maga kis hittérítő körútját, de nem talált még csak lézengő diákokat sem a folyosókon. Csalódottan repkedett ide-oda, hogy most biztosan oda lesz az egész terve.
Nagy zsibongásra lett figyelmes, ezért elindult a hang irányába, hogy megnézze, mi folyik arrafelé. Ó, kviddicsmeccs van! Ennél jobb dolgot nehezen hozhatott volna útjába a sors! Összecsapta kövér kis mancsait, majd megindult az aréna felé. Eleinte csak a nézőtéren lőtt meg pár embert, de az egyik nyila véletlen mellé ment és egy gurkót talált el, aki ezáltal menthetetlenül szerelembe esett a talajjal és azonnal zuhanni is kezdett felé. A homlokára csapott a kezével, hogy hogy pazarolhatott el egy nyilat ilyesmire, így is kevés van már nála. Indult volna tovább, mikor is a játékvezető lefújta a meccset és mindenki szélnek eredt. Csalódottá vált és kicsit dühös lett Árminra is, hogy így elszúrta a kis szerelem-hadjáratát, de végül nem pazarolta tovább a drága idejét, tovareppent, vissza a kastélyba. Néhány percig tanácstalanul lebegett a plafon közelében, hogy hová is menjen, a diákok már mind szétszéledtek, mikor is eszébe jutott a gyengélkedő. Hát persze, ott ilyenkor mindig sokan vannak! Mivel ő maga nem tud ajtót nyitni, így meg kellett várnia, míg pár diák be nem akart menni, a fejük felett szárnyalt be a helyiségbe. Nem voltak annyian, mint amennyi emberre számított, de végül is arra jutott, hogy ez is több a semminél. Az egyik ágyon egy fekvő fiatalt pillantott meg, a mellette lévőn pedig egy másik fiú ült, beszélgettek. Huncut mosoly szaladt végig a száján, amint elővette a tegezéből az utolsó nyilát és az ülőre, Axelre irányította. Aztán elengedte a nyilat, az pedig huss, már bele is állt a fiú tarkójába. Nem az eddigi legjobb lövése, de biztos benne, hogy megteszi a hatását majd. Kacagott még egy aprót, majd kivárva a megfelelő pillanatot, kisurrant az ajtón.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 9. 01:01 | Link

Leo meg a többiek
bár a periférikus látás kezd megszűnni


Segít ő, hogyne segítene, ha már arra van szükség, aztán beérve a gyengélkedőbe nem menekül azonnal. Kivételesen még csak tömegnyomor sincs, bár ez szokatlannak tűnik egy Rellonnal folytatott meccs után, így meg is jegyzi hangosan. Végeredményben, ha már kivívott a csapat magának egy kis hírnevet, tarthatnák hozzá magukat, a Falmouth Falcons sincs kitiltva még sehonnan, elvégre a felhozatalt színesítik, éppen, mint itt a zöldek. Még a végén mindenki megunná, ha csupa szépen lejátszott meccset látna csak, na meg így garantáltan megtanulják értékelni a tiszta játékot is. Mindenben van valami kis jó, az tagadhatatlan tény. Bólogat is beleegyező hümmögést hallatva Leo megjegyzésére, bár kétsége sincs afelől, hogy esetleges visszavágó során nem mulasztják el pótolni ezt a kihagyást, vagy ha ott nem, hát a következő meccsen alakítanak majd nagyot. Elvigyorodik azért a folytatásra, és kissé hitetlenkedve pislog a fiúra, még a szemöldökét is megemeli kérdőn, miközben végignéz rajta.
- Egyezzünk meg, nem tűnsz vadállatnak, de ez a hozzáállás tetszik. Nagyon is. - jelenti ki határozottan, elismerően vigyorogva, mert tényleg értékeli a kitartást, aztán arra is rákérdez, mi a helyzet azzal a sérüléssel. Puszta figyelmesség csapattársi mivoltából adódóan, mert kinek nem esik jól, ha afelől érdeklődnek, hogy egyben van-e még.
- Ühümm. Hát... még jó, hogy van egy gyógyítónk, aki valószínűleg seperc alatt helyreteszi egy kis mágia segítségével, aztán holnap, de legkésőbb holnapután már ott szaladsz te is velünk körbe a pályán edzésen. - válaszolja biztató vigyor kíséretében, majd kénytelen megsúrolni a tarkóját, mert icipicit mintha belenyilallt volna. Lehet, hogy csak rosszat mozdult volna, ahogy éppen Leo felé fordult még egy fél centivel odébb mozdulva? Megeshet. Mindjárt el is múlik, miközben ő meg már elgondolkodva vakargatja haja tövét, gondolkodást elősegítendő, mert máris azóta töpreng, hogy milyen érdekes ember ez a Leo, a szó pozitív értelmében, magyarán az a fajta, akit egyre inkább érdemesnek talál egy közelebbi ismeretség kialakítására. Megrázza kissé a fejét, mint aki most tér vissza egy másik dimenzióból, és való igaz, kicsit hosszan rajta felejtette a tekintetét csapattársán, aztán eljut az agyáig a kérdés is. Kissé elveszve bámul maga elé egy fél pillanatig azért, amíg az értelmét is felfogja, majd elvigyorodik újra és megvonja a vállát.
- Ja... hát én rendben vagyok. Nem kell félteni, bevittem volna a lelátóba azt a gurkót épp, ha sikerül, csak valami furcsaság volt az egészben, mert felszívódott egyik pillanatról a másikra. Ilyet se láttam még, de legfeljebb rákérdezek Davidnél. Vagy nem tudom... mindegy is. - közli lazán, és nem is nagyon érdekli most a téma, az a gondolat viszont sokkal jobban mozgatja az agysejtjeit, hogy hogyan is érhetné el, hogy kevésbé népes környezetben, kevesebb hallgatózó fül és figyelő szem kereszttüzében is tudjon esetleg beszélgetni a fiúval. Nem tűnik nagyon rossz ötletnek perpillanat, sőt.
- Viszont... te, Leo, azt hallottam, bestiakutató leszel. Mennyire érdekelnek a sárkányok? Van egy mini sróforrúm... ha esetleg érdekel közelebbről... meg igazából kíváncsi is lennék valaki véleményére, aki többet ért hozzájuk nálam... - ja persze, Axel, el is hiszi majd Leo, hogy csak a véleménye érdekel, miután még rá is kacsintasz itt. Arra sem ártana gondolni, hogy még legalább egy csapatra való ember itt tolong közben, de hol van már a józan ész éppen. Természetesen a tudás hatalom, képben van vele, hogy nem abszolút esélytelen, hogy Leo ne kapjon frászt ettől és meneküljön fejvesztve még sérült lábbal is, bár ez is benne van a pakliban, de csak kiderül hamarosan, mi erről az ötletről, meg persze a mögöttes tartalomról - már ha sikerült ugye azt is átadni - a fiúnak, addig is ő elvan a szomszédos ágyon ücsörögve, lassan már majdnem feltűnően nézi a fiút.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 12. 00:29 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


Ahogy egyre telik az idő, úgy kezdi el marni az orrom a klórszerű szag, az a tipikus illat, ami belengi az ilyen helyeket. Meg is dörzsölöm az emelgetett testrészt, de a fintort nem húztam elő, nem akartam, hogy a másik netán rosszul értelmezze, abba a hitbe ássa magát, hogy neki szól a fintor.
A kezem leeresztve pillantottam ujjaimra futólag, amelyek kissé piszkosak voltak, hiszen, ha jól emlékszem, kínomban már a talajba is markoltam. Nem zavart, laza mozdulattal töröltem ép lábam nadrágszárába, és pillantottam vissza Axel felé. Jót vigyorogtam a megjegyzésén, és igaznak is tartottam, de a makacsság az makacsság.
- Köszi, jó, hogy nem tűnök annak. Nem az a kategória vagyok, aki mindenki torkának esik. – persze, az nem kizárt, hogy ha nagyon sikerül megpiszkálnia valakinek, akkor viszont megteszem. De ki nem. Mindenkiben van egy kicsi, de én a békés őrültek talaját taposom. További szavaira bólintottam párat, ismét a sajgó tagot bámulva, morogva magamban, hogy múlna el magától, de olyan isteni csoda nincs, ki kell húznom vele egy darabig.
- Abban nem is kételkedtem, de szívesen kihagytam volna ezt a kis malőrt. De a gurkó nem válogat. – húztam el a szám, amelyből gyors vigyort is faragtam.
- Hah, majd lehet, hogy ha épp lusta leszek, sántikálok még egy kicsit, hogy a futást kihagyjam. – szórakoztam a gondolattal, mintha amúgy kihagytam volna valaha is. Sőt, szinte tudom előre, hogy amint rendbe jön, ugrálni fogok örömömben, és dupla annyit futok, mint kellene. Vagy mégse, de szép gondolat. A mozdulatot, melyet művelt, nemigen vettem fel, megszokottnak, rutinnak véltem, amit magam is szoktam alkalmazni, tény, legtöbbször olyankor, ha zavarba éreztem magam. Ezen átlépve vártam inkább a választ, hogy hogy is van ő most, mi lett a dolgokkal. Picit ismét helyezkedve, de csendesen ücsörögtem, mintha semmi dolgom nem lenne, és mintha semmi sem történne jelenleg. Nem siettettem a másikat sem, nem köhintgettem, hogy nyögje már ki, mit akar, mi erre a válasza, hisz nem vagyok türelmetlen. Egyedül talán a gyógyítás részt tudnám siettetni, de a gyógyító után se kajabálok, vagy épp fújtatok, mert nincs mellettem. Ráérősre vettem a figurát, és ahogy észleltem, Axel sem sietett a vonatára, vagy bárhová. Ahogy viszont meghallottam a hangját, úgy söpörtem félre minden felesleges gondolatot, amelyeket agyalva csak bambultam volna én is, és felét se értettem volna a körülöttem zajló dolgoknak. Jó, hogy neki nem kell ezzel szenvednie, vagy más sérüléssel, mint mondjuk Mihael esetében, akinek nem lennék a helyében.
- Akkor jó, szerencsés voltál most. Hah, bevinni? Milyen cseles, biztos mókás lett volna. – vigyorogtam ismét, egy kissé gonoszabb ábrázattal, mert persze nem nekem kell tartanom olyankor a nézőtéren, csak moziztam volna egy jót.
- Háááát.. akár fura volt, akár nem, az ereje nem volt az. Az sajnos megegyezett az eredetijével. De akkor lehet, hogy buherált valami volt? Kinek állna szándékában az, hogy mű-gurkót alkot, hogy laposra verjen vele mindenkit? – elmélkedtem homlokráncolva hangosan, hisz tényleg semmi ötlete nem volt erre. Komolyan. Ki lehetett az, akinek ez jó? Most kissé sikerült elbambulnom, ahogy ezen törtem az agyam, így, mikor megszólított, kénytelen voltam kissé megrázni a fejem, hogy képben legyen, majd rápillantva hallgattam a kissé meglepő témát. No nem mintha zavart volna a dolog.
- Jól hallottad, igen. Ha nem fal fel addig valami, az leszek. – vicceltem el kissé a dolgot, majd folytattam. – A Sárkányok jók, kár, hogy nem vettem fel másodszaknak. Persze, addig jó, ameddig nem akar felfalni de részletkérdés. De na.. mini sróforrú? Óóó. A volt szobatársamnak is volt egy minisárkánya, vele is igyekeztem kijönni. – bólogattam visszaemlékezve Rolira, meg arra, hogy néha meg akarta pörköli a nem létező bajszom, de azért nem volt vészes. Az viszont már kicsit tényleg jobban meglepett, mikor kacsintott. Már épp akartam volna folytatni, de kizökkentem. Értetlenül pislogtam csak párat, hogy ezzel most mire utalt, de nemigen esett le. Mintha máshova akarna elcsalni, ezzel a címszóval. Na.. képzelődjek már ilyet, komolyan. Nem egy copfos kislány vagyok, akit elakarnak csalni a sötétbe egy kis lopott csókra. Hol élek..
- Ühm.. – szólaltam meg gyors, hogy ne tűnjek kukának, de a kis zavar most előbújt, a szép, okos szavak meg eltűntek. – Úgy érted.. nézzem meg? Felőlem nincs amúgy akadálya. – maradtam annál inkább, amit kimondott, nem mentem bele, hogy na mit is akar komolyabban, nem zavartam fel semmit. Lehet, csak én láttam bele mást, mint amit kellett volna. Hjaj, mint a tinilányok.. Leo, nőj már fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 13. 20:15 | Link

főleg Leo Rolleyes

Őt annyira nem zavarja a gyengélkedőhöz társuló megszokott szag, kezdettől fogva érzi, aztán egy idő után úgyis hozzászokik az ember, és már nem figyel rá, de különben is ebben a percben sokkal inkább leköti a figyelmét az, hogy Leo-val társalog.
- Csak kiválasztottak érdemlik ki azt, hogy nekik ugorj? - vigyorog a kapott válaszon, Leo tényleg nem tűnik annak az embernek, aki csak arra vár, hogy oka legyen valakit a földbe döngölni, pedig már több, mint egy éve csapattársak, szóval ha így lenne, eddig csak feltűnt volna. Száját kissé elhúzva bólint rá viszont arra a megállapításra, hogy a gurkó nem válogat, tapasztalta sajnos ő is, hogy milyen ádáz természetűek ezek a nyomoronc vasgolyók, a sántikálós ötletre meg vigyorog egy sort elismerően, nem is annyira rossz ötlet, neki meg se fordult legutóbb a fejében, hogy a térdére hivatkozva kihagyjon pár kört, bár akkoriban lehet, jól jött volna, megelőzendő a tüdővészesekével felérő köhögési és fulladási rohamokat; mostanra meg már szerencsére többé-kevésbé sikerült beleverni a helyes légzéstechnikát. Közben csak még szélesebb lesz a vigyora arra, hogy cseles ötlet volt a lelátó becélzása.
- Kár, hogy nem jött össze, pedig direkt a szurkolótáborukat vettem célba, hogy na majd egy kis ajándék a lelkes rajongóknak - jegyzi meg, mert ha kviddics, akkor az még nála is véresen komoly, meg is csinálta volna a manővert, ha nem szívódik fel a gurkó, aztán meg a meccset is hamar lefújták, pedig igazán élvezte volna azt a jelenetet végignézni. Na de majd legközelebb, most valahogy Leo különben is érdekesebb.
- Fogalmam sincs... arra vannak ötleteim, kinek érdeke laposra verni minket, de na, ujjal mutogatni nem érdemes, úgyis tudjuk, hogy a pályán gyakorlatilag senki se szeret - von vállat, lassan már végképp jelentéktelennek tűnik az egész gurkó-ügy, főleg, hogy nem kapta el őt, akárki is nyúlt hozzá. Leo-n viszont végignéz ismételten, eddig valahogy sose figyelt fel rá különösebben, fene tudja, most mi történt, elvégre még Elliot is ott van neki, bár most, hogy éppen odavan melodimágiára, vagy ki tudja merre, mert számon sose kéri, mit csinál... na most így inkább az köti le a figyelmét, aki az orra előtt van, az pedig nem más, mint Leo. Már jó ideje nem titok előtte, hogy a csapattársával majdhogynem ugyanazt a tábort erősítik, meg újabban még róla is kering egy-két ilyen felében igaz pletykaféleség, úgyhogy annyira talán nem ad meglepetésre okot a folytatás sem senkinek. Vagy igen? Na persze, a többiek véleménye nem is érdekli, az viszont annál inkább, hogy Leo veszi-e a lapot.
- Mi enne meg? Azt hiszem, te is vagy azért elég zöld ahhoz, hogy te eszed meg előbb azt a bestiát, ami vacsorának néz - vigyorog már megint, majd rábólogat arra, hogy bizony miniatűr sróforrúja van vagy két hete, de lehet az három is, fene számolja, mennyi ideje volt húsvét.
- Az bizony, Loki. Tök cuki, még mindig akkora, hogy elfér a tenyeremben, és nem tudom, lesz-e sokkal nagyobb - meséli rövidre fogva, mert annyira nem is a sárkány a lényeg, csak ennyi ember előtt talán mégse úgy kellene fogalmazni, hogy aztán az Ediktumba is bekerüljön mindenféle találgatás. Hiányzik is a fejének, nem tűnik úgy a tények ismeretében, hogy abból túl jól keveredne ki, már ami Elliotot illeti, pedig ezt aligha tudná normálisan elmagyarázni. Ja, hogy Leo tök szimpatikus, és bocsi, szívem, de úgy gondoltam, jó lenne nem leragadni az első embernél, még akkor is, ha szeretlek, mert az olyan beszűkült dolog, és ne érezd már megcsalásnak, hogy úgy néztem rá, hogy azt még a suliújság is lehozta... ehemm, majd pont így előadva be is válik. Áh, kár ezen gondolkodni, bár mintha Leo se nagyon lenne képben, vagy csak nem meri elhinni? Megeshet az utóbbi is, úgyhogy biztos, ami biztos, tovább megy egy kicsit.
- Aha, megnézhetnéd. Igaz, hogy még Runánál van, de szerintem ma estére már hazakerül, hm? - még a szemöldökét is megemeli a kérdés nyomatékosítása érdekében, hogy azt már nem lehet figyelmen kívül hagyni, na meg aztán közelebb hajol, teljesen Leo fele fordulva, és még szuggerálja is gondolatban, hogy itt és most azért ne kelljen kimondani, hogy khm, bejön neki a fiatalember.
- Loki nem bánt, és én se eszek embert, annál jobb ötleteim vannak, már ha... izé, majd akkor részletezem inkább - de azért ismételten rákacsint a fiúra, hátha végre nem ragad le az elsődleges értelménél a szavaknak, mert bizony sokkal több van mögöttük, aztán Mihael ágya felé pislogva már azt kezdi gondolatban számolgatni, hány szobatársra kellene esetleg számítani. Ez egyre jobb.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 13. 20:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 17. 12:39 | Link

Olivér


Laposakat pislogva térek magamhoz. Felülök és körbenézek, de nem tudom, hogy hol vagyok. Ismeretlen a környezet, és ez tuti nem a Szanatórium, de nem is valaki másnak a szobája. Olyan, mintha valami kórházba lennék. De mégis mit keresek én egy kórházba?! Semmire sem emlékszem, és pláne arra nem, hogy miért kötöttem én itt ki. Lerúgom magamról a takarót, és szörnyülködve veszem tudomásul, hogy egy fehér hálóing van rajtam. Hát az is biztos, hogy ezt nem én húztam fel magamtól. Rám ilyet csak erőszakkal adhat valaki. Ekkor tudatosul bennem, hogy valaki átöltöztetett. De ki és miért? Megpróbálkozom felállni, de azzal a lendülettel valami szörnyű fejfájás kerít hatalmába. Visszarogyok az ágyra, és becsukom a szemeimet. Fejemre húzom a takarót, és várok, hogy végre elmúljon a fejfájás. Megpróbálom elterelni a figyelmemet, és inkább azon kezdek el gondolkodni, hogy hogyan kerültem ide. Lassan de biztosan előbukkannak képek. Nina. Veszekedés. Ütés. Rosszullét. Bejárati csarnok. Ájulás. Lassan, nagyon lassan összeteszem a tegnap történteket, és még jobban elbújok a takaró alá. Most úgy érzem magam, mint amikor 8 éves voltam. Akkor is mindig így próbáltam elbújni a gondok elől. A tegnapi nap pedig egy nagy gond volt.
- Jaj ne! - olyan hirtelen ülök fel, hogy újra belesajdul a fejem, és meg is szédülök. Lábaimat felhúzom, és egyik kezemmel megtámaszkodom rajta, majd homlokomat a kitámasztott kezem tenyerébe fektetem. Hirtelen félelem uralkodik el rajtam. Méretes gombóc keletkezik a gyomromba, és másik kezemet is a homlokom kitámasztására használom fel. Összegörnyedve, felhúzott lábakkal, a homlokomat fogdosva ülök és csak az jár a fejemben, hogy "Ugye nem szólak apáéknak?! Ugye nem?! Nem szabad megtudniuk!". Akaratom ellenére kigördül egy könnycsepp a szememből. Egyrészt mert félek attól, ami rám vár, ha a szüleim megtudják, hogy mit műveltem. Másrészt attól, hogy lehet, hogy majdnem meghaltam. Vagyis ha valaki nem rángat be ide, akkor tuti alulról szagolnám már az ibolyát. Bárki is volt az elkövető, hálával és minimum egy köszönöm-mel tartozom neki.
Csendben, becsukott szemmel ülök a sötét gyengélkedőn. Sehol senki. Miért nincs itt ilyenkor valaki? De lehet, hogy jobb is így. Mindenki hagyjon békén. Senkit nem akarok most, ilyen állapotba látni.  
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 17. 12:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 17. 16:03 | Link

Sofia


Az elmúlt napokban uralkodó viszonylagos nyugalmamnak már nyoma sincs. Persze, eddig sem volt teljes mértékben egyszerű az eset, hiszen ott voltak a háttérben a nagy dolgok, mint például Dávid és a bandája. A kisebbekkel igyekeztem nem is nagyon foglalkozni, egészen addig, amíg a Sofia kontra Nina balhé híre el nem jutott hozzám. Nem érdekelt, hogyha veszekednek rajtam - sőt, inkább csak jót tett -, az sem, hogyha verekedésig durvul a dolog, de az, hogy az egyikük a gyengélkedőn köt ki, már kezd sok lenni. Főleg, hogy Sofiáról van szó, és ezzel csak még inkább sebezhetőbbé teszi magát Dávidéknak. Normál esetben - vagyis, hogyha nem figyelnék minden lépésünket ölési szándékkal -, valószínűleg élvezném az egészet, és nem érdekelne, hogy mennyire teszi tönkre magát miattam. Most azonban nem tűnt elviselhetőnek az egész, legfőképpen mivel tisztában voltam vele, hogy mi is sodorta ide Sofiát.
Talán másnak magától értetődő lenne, hogy a balhé, a verekedés, vagy az érzelmi stressz volt rá ilyen hatással, akár még arra is ráfognák a rosszullétét, hogy kialvatlan, esetleg túlontúl feszült az iskola miatt. Annak azonban, aki jártas az ehhez hasonló dolgokban, azonnal feltűnik, hogy valami nem stimmel. Eléggé jól ismerem Sofit ahhoz, hogy tudjam: nem az a könnyedén ájulós fajta. Így az előbb felsoroltakat kihúzhatjuk a lehetséges gondok közül, és számításba véve, hogy Dávidék még mindig lent garázdálkodnak a faluban, már nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mi a baja valóban.
Mintha nem lenne így is éppen elég problémám, neki is most kell eldönteni, hogy bele akar keveredni az egészbe, ráadásul a rossz oldalról. Abból kiindulva, amit a bandáról tudok, könnyedén el tudom képzelni, hogy szándékos volt. Ha nem róluk lenne szó, ráhagynám Sofiára, azonban Dávidékat én hoztam a nyakára, nekem is kell elintéznem, hogy békén hagyják őt. Na meg, hogy ő is békén hagyja őket, ami így belegondolva sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint fordítva.
Fekete farmert, fehér V nyakú pólót és egy fekete bőrdzsekit viselve viharzok keresztül a nyugati szárnyon. A körülményekhez képest nyugodtnak és megfontoltnak mondanám magamat. A gyengélkedő ajtaján belépve azt bevágom magam mögött, nem törődve vele, hogy megzavarhatok bárkit vele. Tsosie nincs itt, ebben biztos vagyok, különben érezném a jelenlétét. Nem mintha a gyógyító sok vizet zavarna. A lépteim visszhangot vernek a terem némaságában, ahogy Sofia ágya felé tartok. Nem kezdek el rögtön beszélni, inkább az ágya végéhez sétálok, és karjaimmal megtámasztva magamat a kis mozdítható asztalon, ráemelem a pillantásomat. Hosszú, néma percek után nyitom csak szólásra a számat.
- Hogy lehetsz ennyire idióta? - Hangom halk, de a maga nyugodtságában kissé talán fenyegető. Napok óta nem aludtam normálisan, ez a szemeimen is meglátszik. Pont erre nincs energiám. Nem tervezem kioktatni őt, egyrészt nincs jogom hozzá saját magamból kiindulva, másrészt az ő élete, azt csinál vele, amit csak akar. Egészen addig, amíg bele nem avatkozik az én dolgaimba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 17. 16:24 | Link

Olivér


A behunyt szemmel történő csendben ücsörgés meghozza gyümölcsét. A fejfájásom lassan alább hagy. Azt nem szeretném tudni, hogy az indián vagy fene se tudja milyen származású hapsi, mit művelt velem. Gondolom kaptam egy jó kis gyomormosó valamit. Nem ismerem az ő módszereit, így inkább nem is szeretnék tovább tippelgetni. Szörnyen szomjasnak érzem magam, és minimum 3 liter vizet be tudnék most nyakalni, de még csak a közelben sem látok valami ihatót. Gyógyszerek és felismerhetetlen színű löttyök mindenfelé. A mellettem lévő kis asztalon is áll egy pohár, benne valami zöld színű trutyival. Nem tudom mi az, de nem visz rá a lélek, hogy megigyam. Még a szaga sem jó. Itt érzem az ágyban ülve.
A nyugodtságom nem tart sokáig, ugyanis egyszer csak kicsapódik az ajtó, majd beront rajta valaki. Megrázkódom kissé, amikor az ajtó hatalmas csattanással be is csukódik, majd Olivér hangos trappolással tart felém.
- Na már csak ez hiányzott... - suttogom magam elé, miközben törökülésbe helyezkedem. Kissé megigazítom az irtó szexi fehér hálóinget, majd egy hangos sóhaj tör fel belőlem. Meg sem fordult a fejembe, hogy esetleg Olivér meg fog látogatni, így attól se féltem, hogy tőle is kapok fejmosást. Na de miért is kapnék? Nyilván a doktorbá' nem regélte el az iskola diákjainak, hogy Sofia Denaro mit művelt. Az várható, hogy az igazgató, Markovits és Lyra meg fogják tudni, de rajtuk kívül csak a szüleimnek mondhatják el. Na de Olivért nem kell félteni. Nem most jött le a falvédőről, valamint bármennyire is szeretném tagadni én is és ő is... túl jól ismerjük egymást.
Olivér megáll velem szemben az ágyam végében és csak szúrós szemmel méreget. Állom a tekintetét, és le sem veszem róla a szemem. Kérdése hallatán csak unottan megvonom a vállam.
- Hát látod...pontosan így. - válaszolom, majd ölembe fogom a kispárnát, és az kezdem el babrálni, de még mindig Oli szemeibe nézve.
- Nem értem mit vagy úgy oda. Ne most kezd el játszani az aggódó havert, vagy akármi is vagy nekem. - rosszallóan megcsóválom a fejem. A monológ folytatása szinte szorongatja a torkomat, de nem akarok megint műsort rendezni, mint múltkor. De tudom, hogy olasz temperamentumomból kiindulva, nem fogom tudni befogni a számat. Nem értem mit keres itt Olivér. Napok, sőt hetek óta nem hallottam róla semmit. Nem keresett, én pedig még mindig vagyok annyira csökönyös, hogy nem megyek utána. Nyilván oka van annak, hogy most itt áll velem szemben, és attól tartok nagyon jól tudom, mi az ok: Dávidék. Sajnálom ők voltak kéznél, így őket kellett használnom. Ingerülten kapom fel jobb kezembe a kispárnát és egy határozott mozdulattal küldöm meg Olivér felé. Minden mérgemet beleadtam, de sejtem, hogy félre fog hajolni becsapódás előtt.
- Fogalmad sincs, hogy miért csináltam mindezt, ugye?! De még mielőtt félreértenéd... nem miattad... - Nem állt szándékomban öngyilkos lenni. Ezt mindenképpen tisztáznom kellett vele, még mielőtt félre éri a dolgokat. Senki, még Olivér se ér annyit, hogy ilyesmit műveljek magammal. Mindez csak az én feledékenységem miatt történt, és azért, mert nem tudtam mit művelek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 19. 15:41 | Link

Sofia


Nem vagyok dühös, csupán enyhén feszült. Az arcom teljes mértékben érzelemmentes, az elmúlt évek alatt sikerült tökéletesítenem ezt a kifejezést - vagyis inkább kifejezésmentességet. Amíg pillantásaink némán összefonódnak, szinte tapintható a feszültség közöttünk, mintha a néptelen gyengélkedőn is a néhány percen belül egymás fejéhez vágott szavak visszhangoznának. Kicsit olyan, mintha várnánk a kitörni készülő viharra, de talán közöttünk mindig is így volt. Sofiát nem olyannak ismertem meg, amilyennek mostanában mutatja magát. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor következett be a változás, de megtörtént. Higgadt és megfontolt rellonosból átment egy hisztis, felelőtlen libába, olyanná vált szinte, mint a többi. Határozottan nem díjaztam a dolgot, eddig is azért ő volt az egyetlen, akinek a társaságában huzamosabb ideig meg tudtam maradni, mert képes volt nem túl idegtépően viselkedni. Úgy tűnik, hogy ennek a képességének nyoma veszett, talán ő maga sem tudná pontosan megmondani, hogy miért. Az biztos, hogy nekem fogalmam sem volt, és jelenleg kisebb problémám is nagyobbnak tűnt, minthogy vele és ezzel a marhasággal foglalkozzak.
Az első percekben egy szót sem szólok hozzá, arcom mindvégig megmarad a maga kifejezéstelen valójában. El nem tudom képzelni, hogy hogyan keverte magát ide. Azaz, nem igaz, pontosan tudom, hogy hogyan és miért került ide, egyszerűen csak azt esik nehezemre elhinni, hogy miért kellett neki úgy viselkednie, ahogy bárki más tenné. Olyannak tűnt, mint egy dacos gyerek, ahogy nem voltam hajlandó elmesélni neki a történetet, tett valamit, amivel úgy gondolta, hogy rávehet erre. A határozottságommal azonban semmi sem történt, eldöntöttem, hogy nem fogom neki elmondani, mibe is keveredtünk pontosan, és tartom is magamat ehhez. Azzal neki sem tennék jót, és magamra is csak bajt hoznék. Hallgathatnám megint a szentbeszédet, prédikációt, és őszintén semmi kedvem sem volt hozzá. Túlságosan is sokszor hallottam az elmúlt időszakban, túl sok ember szájából.
- Elhiheted, hogy nem miattad aggódok. - Hangom gúnyos, ahogy megszólalok, ajkaim köré egy beképzelt félmosoly kúszik. Hogyha szép szavakkal nem tudtam őt leállítani, majd így talán sikerül. Viszonylag régen beszéltem így vele, ő is azok közé az emberek közé tartozott, akik közelében igyekeztem moderálni magamat. Cserébe természetesen kaptam is valamit. A könyörgés nem az én stílusom, és, hogyha neki ez kell, hát legyen.
- Nem érdekel, hogy miért csináltad, Sofia. A lényeg, hogy csináltad. - Vállat vonok, a pillantásomat még mindig nem fordítva el róla. Szavaim hűvös éllel visszhangoznak a néptelen terem falai között. Tudom, hogy tudja, nem kellett volna, mégis megtette, és ezzel nem csak saját magát ölette meg majdnem. A nőknek van ez a "csakazértis" elvük, amit én sosem fogok megérteni. Hogyha valaki nemet mond nekik valamire, ők a végsőkig elmennek, csakhogy bizonyítsák az igazukat. Mit nekik egy-két átok a hátukba?
- Ha idő előtt meg akarod öletni magadat, csak rajta. De én nem fogok hozzá asszisztálni. - Én ettől a pillanattól mosom kezeimet. Így is éppen elég nehéz magamat és Vandát életben tartani, hogy Ophelia eltűnéséről ne is beszéljünk, nincs szükségem rá, hogy még Sofi is buta liba módjára folytonos életveszélybe sodorja magát, és rám ruházza a felelősséget. Én is végeztem. Egy utolsó pillantás után fordítok neki hátat, és elindulok a gyengélkedő ajtaja felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 19. 20:58 | Link

Olivér


Olivér olyan szinten közömbös, hogy az már szinte fáj. Lehet nem is a közömbös a legjobb kifejezés rá, hanem inkább a bunkó. Igen, ez a legjobb. Kissé rosszul érint, hogy ennyire hidegen hagyja, ami történt. De akkor mégis miért van itt? Nálam ez a kettő nem fér össze. Azt mondja, hogy nem érdeklem, nem foglalkoztatja, hogy mit művelek, mikor művelem, és kivel művelem. De ennek ellenére itt áll az ágyam végébe, és lekezelő, bunkó módon viselkedik. Hát ezért nem kellett volna idetolnia a pici popsiját. Mindenre szükségem van most, csak erre nem.
- Ha ennyire lesz**od, hogy mi van velem, akkor mégis mit keresel itt? - teszem fel a nagy kérdést, amire kíváncsi vagyok milyen választ vagy éppen kifogást fog kitalálni.  Újabb kérdés merül fel bennem, amikor azt állítja, hogy nem érdekli, hogy miért csináltam. Remélem a kis Drága nem gondolja azt, hogy direkt akartam alulról szagolni az ibolyát. Tiszta vizet kellene öntenem a pohárba minél hamarabb, még mielőtt híre megy ennek az egésznek, és én leszek az iskola öngyilkosjelöltje. Na az végképp nem hiányozna.
- Olivér. Azért tisztázzuk, hogy nem direkt műveltem ezt. Elnéztem az adagot és ennyi. - próbálom menteni a menthetőt, de látom már esélytelen. Hallgatom, amit Olivér mondd, de már fel se fogom. Azon gondolkodom, hogy mit is kellene most kezdenem ezzel az egész kialakult helyzettel. De ekkor Olivér hátat fordít, és távozóra fogja. Na ezt nem hagyhatom. Lerúgom a takarót magamról, és mezítláb sietek utána. A fehér undorító hálóing lebeg utánam, és legszívesebben letépném, mert úgy idegesít. Miért nem egy sima fehér pólót adtak?! Azzal ki is lennék békülve. Amúgy is olyanba alszok a saját szobámba.
- Most azonnal állj meg! Ki ne merj menni azon az ajtón! - parancsolok rá Olira. Vannak szituációk, amikor bírja ezt, de lehetséges, hogy most nem olyanok a körülmények. De nem érdekel!
Amint utolérem megragadom a karjánál fogva, és a tőlem telhető legnagyobb erővel próbálom megállítani. Újra rám tör a szédülés és a fejem is sajogni kezd. De nem érek rá ezzel foglalkozni. Most sokkal komolyabb dolgom van, mégpedig megállítani Olivért. Ha sikerült megállítanom, akkor elkezdem húzni a karjánál fogva, hogy felém forduljon. Ha ez is sikerül, akkor jobb kezemet a nyaka köré fonom, lábujjhegyre állok és ha tetszik neki, ha nem, megcsókolom. Viszont most mindenféle szenvedély mellőzök, inkább a gyengédség és érzékiség uralja a terepet. Nem akarom elveszíteni, még úgy sem, hogy tudom, nem az enyém. De valahogy üres lenne az életem nélküle. Nem lenne ki miatt idegeskednem, hisztiznem. Bár sokkal nyugisabb volt, amikor még nem éreztem iránta semmit. Vagy, hogy elnyomtam az érzelmeimet. Mostanában is ez a cél, és ezért folyamodtam ahhoz, ami ide sodort.
Másik karomat a mellkasára teszem és finoman tolni kezdem hátrafelé, hogy minél messzebbre kerüljön az ajtótól. Nagyon remélem, hogy hátrálni is fog, ha nem, akkor valami mást kell kitalálnom.  
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 21. 23:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 22. 12:32 | Link

Sofia


Nem túlzottan érdekel, hogy a rideg szavaim milyen hatást keltenek Sofia érzékeny lelkében. Sosem voltam az az ember, akit érdekeltek mások érzelmei, vagy, aki egyáltalán belegondolt, hogy milyen hatással volt az emberekre. Természetesen ez alól kivételt képeznek azok a bizonyos esetek, amikor nagyon is tudtam, milyen a hatásom. Akkor általában ki is használtam a befolyásomat a lányokon. Azonban azt a szituációt nem lehetett ehhez hasonlítani. Sofia ostoba libaként viselkedett, és ezzel az egyetlen megmozdulásával is romba dönthette volna az egészet, amit mi Vandával hosszú hónapok alatt kiviteleztünk. Hónapok. Furcsa volt belegondolni, hogy már milyen régóta folyt ez a macska-egér hajsza. Hogyha Pécset is beleszámítjuk, akkor évek óta. És mégis, nem haltunk meg, sőt. Most persze bonyolódott a helyzet, egyedül voltam Dávidékkal szemben, de nem bántam. Így legalább nem kellett másra odafigyelnem, tehettem amit csak akartam. Mármint akkor tehettem volna, hogyha Sofia nem áll az utamba. Ezt viszont újra és újra megtette, ment a saját feje után bele sem gondolva a következményekbe.
- Eljöttem elmondani, hogy még egy ilyen, és jó eséllyel nyíratod ki magadat. Meg engem is - morgom a választ, még mindig nem fordítva el közömbös pillantásomat róla. Az ő életével azt csinál, amit csak akar, azonban az enyémet így is éppen elég tényező veszélyezteti. Egy felelőtlen, szinte már gyerekesen viselkedő libára semmi szükségem. Nem is értem, hogy mit vár, mit fogok válaszolni. Sosem volt közöttünk semmi egymás kölcsönösen való kihasználásán kívül. Legalábbis az én részemről nem, az ő része meg nem érdekelt. Szíve joga volt azt érezni, amit csak akar.
- Nem az érdekel, hogy hogy kerültél ide. Az a lényeg, hogy kitől vetted. - A faluban és közelében Dávidékon kívül nem volt más, aki ilyenekhez juttathatta Sofiát. Ismertem a környék összes sötét és zűrös területét, egyiken sem volt megtalálható semmi ilyesmi. Szóval a forrás csakis a pécsi banda lehetett, és éppen ez volt a baj. Megtettem mindent a bálon, hogy kijuttassam onnan őt, erre önszántából sétált vissza a karjaikba. És ezzel nem csak saját magát veszélyeztette.
- Mert akkor mi lesz? - Hangom gúnyos, mint általában, semmit sem tehetne ellenem, amivel megállít. Ezzel a parancsolgatásával pedig tudhatná már, hogy nem ér el semmit. Mint minden rendes lázadó rellonos, én sem hagytam magamat irányítani senkinek. Nem ő lesz az első, aki ezt a bevált rutint megváltoztatja. Amúgy sincs hozzá semmi joga, ahogyan senki másnak sem.
Kelletlenül fordulok felé, arcomon egy kérdő grimasszal. Ahogy közelebb lép, és megcsókol, nem reagálok, néhány pillanat után pedig türelmetlenül fejtem le a nyakamból a karjait. Nem voltam olyan hangulatban, hogy csak ezzel meg tudjon puhítani. Eszemben sincs visszacsókolni, inkább eltolom magamtól, és gúnyosan nézek rá.
- Komolyan? - Felvonom a szemöldökömet. Általában én vagyok az, aki így akarja elkerülni a beszélgetéseket, ő most arra használja a testiséget, hogy megállítson. Nem túl nagy sikerrel. - Nincs kedvem ehhez a sz**sághoz. - Kisebb problémám is nagyobb volt, mint a hirtelen hangulatingadozásaival foglalkozni. Fáradt voltam, leterhelt, és szükségem volt egy kiadós alvásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 22. 13:33 | Link

Olivér


Hamar kiderül, hogy mi is a látogatásának az oka. Egy szemforgatással jelzem, hogy leesett végre a tantusz. A kezemet a homlokomra csapom, és kicsit ott hagyom.
- Már értem! - rosszallóan megcsóválom a fejem, és a takarómat kémlelem. Megköszörülöm a torkom, karomat összefonom a mellkasom előtt.
- Annyira, de annyira egy szemétláda vagy! Most is csak MAGADRA gondolsz! Ugorj már le az edógról az IQ-dra! Nagy öngyilkosság lenne! -
Annyira felhúzott, hogy azt elmondani nem tudom. Hogy lehettem ekkora naiv, buta lány? Hogy hihettem azt, hogy miattam van itt? Természetesen ismét csak magát félti, csak magam miatt van itt. Mindig csak ő, ő, és a változatosság kedvéért csak Ő!
- Semmi közöd hozzá, hogy én kivel és mit művelek! Attól vásárolok akitől csak akarok! Nőj már fel, és zárd le a saját dolgodat! Ami pedig az enyémet illeti, ahhoz neked ku***ra nincs közöd! -
Dühöngök, és a tőlem telhető leggúnyosabb stílusommal beszélek vele. Elegem van belőle! Elegem van ebből az egészből, ami köztünk folyik. Tisztába vagyok vele, hogy csak kihasznál. Én pedig voltam akkora idióta, hogy ezt hagytam is neki.
- Ha ennyire a terhedre vagyok, akkor inkább örülnöd kéne neki, hogy itt kötöttem ki. Sőőőt! Lehet neked az lett volna a legjobb, ha...! - Lehet ez már kicsit átlépett egy bizonyos határt, de annyira kikívánkozott. Tudom, hogy Olivért ez mind hidegen fogja hagyni, de a fejéhez kellett vágnom. Muszáj volt kimondanom amit érzek és gondolok. Hangom eközben elérte a legnagyobb decibelt. Kiabálok. Nem úgy nőiesen, hanem úgy olaszosan. Néha még egy-egy káromkodást is elmormolok, miközben szép nagy mozdulatokkal "mutogatok".
Felpattanok az ágyból és utána viharzok, miközben ráparancsolok, hogy álljon meg. Erre ő ismét csak lekezelő, pökhendi módon reagál rá. Szemeim szikrákat szórnak, miközben megragadom a karját és felém fordítom. Még most se akarom elveszíteni, és megpróbálom visszatartani, miközben az eszem ordít velem, hogy ne műveljem ezt. Viszont ha másra nem is volt jó ez a csók, de legalább egy "szép" búcsúnak. Olivér leszedi magáról a kezemet, én pedig hátrálok két lépést.
- Sz**ságra? - kérdem, de immár nem kiabálva. Szomorúnak érzem magam, mert ennyire nem érdeklem. Ennyire nem foglalkozik velem és az érzéseimmel, pedig szerintem teljes mértékben tisztába van velük. Nem mutatom ki, hogy mennyire fáj ez az egész műsorszám, amit mi most itt produkálunk.
- Hát akkor takarodj innen Séllei Olivér! - hangom nyugodt, kissé talán halk, de közben határozott - Ez a sz*r... már nem kíváncsi rád! -
Arcom közömbös és még a szememből se tud egy érzelmet se kiolvasni. Olivér mostantól megszűnt létezni számomra. Elindulok az ágyam, felé de hirtelen megtorpanok és még visszafordulok pár pillanatra.
- Egy nevet lehúzhatsz a listádról. - mondom teljesen komoly, rezzenéstelen arccal, majd egy nem éppen baráti pillantást vetek még rá. Egy fintorral az arcomon végigmérem, majd visszasétálok az ágyhoz. Ő pedig csinál amit akar.
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 22. 13:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 24. 12:39 | Link

Sofia


- Most azt hiszed, hogy nagyon szellemes vagy, ugye? - Felvonom a szemöldökömet, de nem is igazán izgat. Felőlem hisztizhet, kiakadtat azon, hogy olyan vagyok, amilyen. Én sosem ámítottam mással, mindig is beismertem, hogy egoista vagyok. Úgy gondolom, hogy a ház nagy hányada úgy van ezzel, mint én. Sosem hazudtam azt senkinek, hogy rendes, törődő vagyok, éppen ezért gondolom azt, hogy Sofinak nincs joga a kiakadásra. Nem mintha kellene neki jog hozzá, anélkül is képes volt megtenni szinte mindent. Nem érdekel, hogy dühös, ahogy az sem, hogy nyilvánvalóan meg van sértődve. Nem azért jöttem ide, hogy ezt hallgassam, vagy, hogy egyáltalán érdekeljen.
- Akkor van hozzá közöm, mikor belefolysz az én dolgaimba. - Nem is érdekelt volna egyébként az egész helyzet. Ha nem rajtam keresztül találkozott volna Dávidékkal, és, hogyha nem őket használta volna, mint forrást. Így viszont túlságosan is nagy volt a kockázat. Túl sok minden forgott kockán, és egyre nehezebb volt titokban tartani az egészet. A titkok kiderülése pedig súlyos következményekkel járt. Talán volt a szavaiban igazság, le kellett volna zárnom már hónapokkal, évekkel ezelőtt. De az egész sokkal bonyolultabb és összetettebb volt annál, minthogy néhány szép szóval túl lehessen esni rajta. Plusz, hogyha le akartam volna zárni, az egyet jelentett volna a találkozással. Amiből esélyes volt, hogy nem keveredtem volna ki élve.
Képtelen vagyok visszafogni a nevetésemet a következő szavainak hallatán. Ez az egész kezdett átmenni túlontúl drámaiba, az én ízléshatáromat már régen túlléptük. Hiszti, hiszti, hiszti. Úgy tűnt, hogy ez alól a tulajdonság alól a nők körében nincs kivétel, hiába is gondoltam, hogy van. A nevetés kicsúszik az ajkaim közül, szárazon, annak ellenére, hogy tudom, hogy ezzel csak még több kioktatásnak lehetek részese.
- Nem kell túldramatizálni mindent. - Még mindig ott ül az arcomon az arrogáns kifejezés és egy apró, gúnyos mosoly a szám sarkában. Nem tehetek róla, egyszerűen képtelen vagyok továbbtolerálni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy rátesz egy lapáttal még a fáradtság is, ami hetek óta kíséri az életemet, de még a szokásosnál is türelmetlenebbnek érzem magamat.
- Már itt sem vagyok. -Emelem fel megadóan a kezeimet. Jobb dolgom is akad annál, minthogy itt töltsem feleslegesen az időmet. Sofia mostanában nyilvánvalóan nélkülözi az értelmes gondolkodást mint tevékenységet, én pedig nem fogok ennél többet tenni annak érdekében, hogy ne történjen semmi baja. Magamhoz képest így is elég erősen próbáltam leállítani. De, ha nem, hát nem. Az ő dolga, hogy mit kezd az életével, nekem abszolút semmi közöm sincs hozzá. Szerencsére.
- Jó, már úgyis untam. - Hanyagul vonok vállat, és fordítok hátat neki, majd sétálok ki a gyengélkedő ajtaján. Nem éppen azt értem el a látogatásommal, amit akartam, de legalább a drámamennyiség egy hányada eltűnt az életemből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet