Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik.
 Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Láttatlanban megítélni a másikat, csupán harmadik fél elmondása alapján, vagy épp saját elképzeléseiket tényként elkönyvelni - nos ebben mindketten hibásak voltak, de Lilla nem is igazán tett sikeres lépéseket annak érdekében, hogy jobb színben tűnjön fel Zsombor előtt. A srác legalább megpróbált kedves lenni, amit egyébként talán még értékelt is volna a levitás, csak nem ebben a helyzetben. Nem akkor, ha Sáriról van szó.
Úgy tűnt azonban, hogy önmagában a távolságtartó viselkedése még nem hozza zavarba a másikat, viszont szavai láthatóan célt értek, és hamar kihozták a sodrából a navinést. Egy-két szempár körülöttük egyből megtalálta őket, elvégre még ha fojtott hangon is zajlott volna a társalgás, a könyvtárban az is hangos lett volna, és Zsombor nem is annyira ügyelt rá, hogy csak Lilla hallja szavait. Őszintén felháborodottnak tűnt, de Lillát ez nem hatotta meg. Az viszont kicsit meglepte, hogy Zsombor is tud arról, hogy min ment Sári keresztül. Nem sokaknak mondta el, éppenséggel neki sem.
- Persze, tudom, te soha - forgatta meg a szemét, és ezúttal ő nevetett örömtelenül fel. - Nem, tényleg nem könnyű, és nem is kéne bíznia benned, csak mert te soha. És a másik te? Vele mi a helyzet?
Nem utalgatott igazából semmi konkrétra, nem tudott Zsomborról még annyi mindent. Szavai mögött az a gondolat húzódott meg, hogy valamennyi embernek van sötét oldala, rossz napja, vagy akár olyan tulajdonságai, melyet igyekezett elnyomni. És nem is feltétlenül arra célzott, hogy a srác azt tenné Sárival. Másként is lehet bántani valakit.
- Egyébként pedig ha valakit félrerántasz egy rázuhanó zongora elől, az is beleszólás az életébe. Talán nem kéne? - tette fel a költői kérdést, miközben kicsit előrébb lépett a könyvtáros felé, ahogy haladni kezdett a sor.
Nyilván abszurd példa volt, ő is tudta, de talán nem is annyira. Sári elemi mágus volt, ha történne vele valami, ami felszínre hozza a korábbi traumát és az érzéseket, amik akkor dúltak benne, ki tudja, mit tenne magával vagy a környezetével? Talán semmit, de nem biztos, hogy próbára kell tenni a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Eléggé nehezére esik felfogni, hogy miért is írna bárki ilyet róla. Vagyis róluk. Mindenki tudhatná, hogy sem Hunor sem pedig ő nem olyan ügyes bájitaltanból, hogy olyan főzetet legyenek képesek főzni, amit bárki szívesen meginna. Különösen Polli, aki inkább fullad meg éjjelente a saját taknyában, mintsem egy kortyot is igyon a megfázás elleni bájitalból is, mert egyszerűen undorító. Egészen biztosan egy kicsit sem ismerte a lányt.  – De ez gonosz dolog. – Húzza el a száját, szemét ismét lesüti az újságra, hogy lássa tényleg jól olvasta-e. Második átfutásra is ugyanaz van odaírva, mint először, sajnos nem tévedett. Kezében a zöldalma egyre inkább kezd áldozatául esni a frusztráltságának, ujjaival apránként morzsolja szét a gyümölcsöt. Nem látszik különösebben idegesnek, nem dühöng, észre sem nagyon veszi, hogy mit csinál, mert egyszerre próbálja harmadjára is elolvasni a cikket, hogy megtalálja benne ’az amúgy vicceltünk’ részt és Hunorral is kommunikál – bár a levitás fiú nem túlzottan beszédes. Biztos őt is zavarja a helyzet. Nem gondolja, hogy ő az a lány, akivel bárki össze akarna hozva lenni, még csak pletyka szinten is. De egyébként sem jó, ha hírbe hozzák az embert, szóval Polli megérti. – Nem tudom. Én nem vagyok az a szerelmes típus. – Csóválja a fejét lehangoltan. Tudna mesélni egyet s mást, hogy miket hall a többi lánytól, hogy ők mennyire kergetik a fiúkat meg miket mondanak róluk. Talán pont ezért nézték őt ki?
- Ööööhm. – Nyögi Hunor után az összetrancsírozott almájára pillantva. Hát ezzel már biztosan nem lesz jó étvágya. Az asztalról lehalászik egy szalvétát, hogy eltemesse áldozatát. Igyekszik diszkrét lenni, nem hiányzik, hogy valamelyik levitás azt mondja neki, hogy ne jöjjön ide, ha nem tud viselkedni az asztaluknál. Mire épp sikerül megtisztítania a kezét, pont befut Lili is, akinek szinte kiüti az arcát a nála maradt újsággal, annyira szerette volna tudni a véleményét. A lapot az első közös órájukon visszaadta Hunornak, nem szerette volna megőrizni ezt az emléket és csak remélni tudta, hogy a suli is hamar elfelejti az olvasottakat, mert ez kínos volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Várakozva nézek az idei tantárgyaim elébe. Sok új van közöttük, ami megmozgatja a fantáziámat, így épp azzal a hangulattal bólogatok Liza kérdésére. Tavaly nem sok közös óránk akadt, de az idei válogatásommal szinte elkerülhetetlen volt az egybeesés.  Az orrom hegye aprót mozdul a teásbögrémben maradt illat hatására. Igyak még egy adagot? Nem-nem, mára már elég lesz. Viszont holnap reggel magammal hozom a üvegemet is, és ha azt feltöltöm, egész napra lesz a jóból.
- Ez meg? – kérdezem kíváncsi tekintetemmel a bagoly mozgását követve. A levél szép ívben landol Liza előtt, aki úgy néz rám mintha én tudnám a választ arra mit, és miért kapott. Előrébb dőlök, és felvont szemöldökökkel figyelek.  – Azt hamarosan megtudjuk, de biztosan. – görbül szám sarka kissé felfelé. Liza akkora levegőt vesz, hogy szinte várakozó énemet is magával rántja. Ahhoz pedig kellett is a levegő, ami ezután következett. Sosem szenvedett még senkim autóbalesetet, de annyi szörnyű hírt lehet hallani a temérdek esetről. Hátrahőköltem, majd nagyra nyílt szemekkel vizslatni kezdtem Liza arcát. – Részleteket nem ír? – kérdezem, hátha mond bővebb információt, de egy ideig csendben marad. Látszik az arcán a viaskodó gondolatok hada, ami meggátol abban, hogy rárontsak további kérdéseimmel. Mégis csak a húgáról van szó! Említi is, amint újra szóra nyitja száját. – Az ispotályban biztos helyen van, megfigyelik. – próbálom nyugtatni. – Ha bármilyen helyzet áll fent, megoldják. – reméltem, hogy meghallja szavaimat a rossz hír okozta sokk-hatás ellenére. – Ha elütötték őt, nem hiszem, hogy a szüleid vezettek. – gondolkoztam hangosan. – Mármint, szerintem így legalább ők jól vannak. – A másik kérdés az, hogy cserbenhagyásos volt e, vagy aki okozta ott maradt Zsókával. Akárhogy is, nem cseverészhettünk tovább - Menj, beszéj a házvezetőddel, vagy az igazgatóval. Ki kell, hogy engedjenek a húgodhoz! - Ilyen esetben biztos van valami protokoll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Nem kívánok változtatni a jelenlegi állapotomon, nem kell itt egyből sokkot kapni - a mosolyom szelídebb lesz, mert Isten ments, hogy bármit is gondoljon a szavak mögé. Már pedig az arcából ítélve, egyből olyasmire gondolt, ami nekem meg sem fordult a fejemben. Túlságosan élvezem ezt. A szabadságot, és azt, hogy mondhatok, tehetek igazából bármit, nincs mögöttem senki, aki ezen kiakadhatna.
- Ott akarok lenni, mikor egyeztetsz erről vele - nevetem el magam, mert azt a kört azért megnézném, na meg Rudolf arcát.
- Ez nem rossz... felírom - biccentek, mert egy pillanatra elgondolkodok a lehetőségen, és akár lenne is benne lehetőség, ha akadna rá igény. Na, ebben azért már kevésbé hiszek.
- Egyelőre egy jótékonysági est a toplistás... életem kihívása lenne - sóhajtok fel, mert azt egyelőre erősen kétlem, hogy bárki is rám töri az ajtót, és megbíz vele. Az annyira összetett, annyi ott a részlet, és annyi mindent el lehet bukni egy fél pillanat alatt, hogy talán most még be se vállalnám.
- Mert az emberek hülyék - vonok vállat lazán - tudnék mutatni durvább dolgokat is egy becsípett alpakkánál, de nem hiszem, hogy ezt így evés közben kellene - mit ne mondjak, a tecsőn én nagyon otthonosan mozgok, és szinte tényleg mindent IS láttam már ott.
- Most röhögni fogsz, de kis koromban apuval makett istállót készítettünk, hogy majd ha nagy leszek, megépítjük nagyba is. Minden csupa rózsaszín, még a kajája is szivárványos... - húzom el a szám, de utána egyből elmosolyodok, mert az az emlék kellemes nekem. Nekem sok ilyenem van gyerekkoromból, nem voltunk mi mindig ilyen jóban. Pontosan akkor nem volt mellettem, mikor szükségem lett volna rá.
- Viszont furkászom volt itt. Még mikor VZR diák volt, tőle is elcsórt valamit, azt hiszem akkor éreztem igazán félelmet, mikor szembe találkoztam vele... aztán utána jobbnak is láttam átruházni valakinek, aki értett is hozzájuk - most is megborzongok, hisz képes lett volna bántani.. ott volt a pálca a kezében, és rászegezte Ronra. A legijesztőbb emberek számomra azok, akik képesek lennének ártani egy állatnak, aki még csak meg se tudja védeni magát.
A beszélgetés viszont teljesen más irányt vesz, és már tényleg kezd érdekelni, mit rejtegethet Ákos ennyire... Mosolygok, még akkor is, mikor színt vall, csak a mosolyom lesz szélesebb.
Nézem egy pár percig, néma csendben, a szám húzogatva, olykor beharapva az ajkam.
- A te bűnöd nagyobb - összegzem egy biccentés kísértetében, aztán megvonom a vállam, és kortyolok az italomból, csak hogy utána újra megmutassam neki a "nyeregben vagyok" vigyoromat.
- Rudolf már az első percekben rendezte köztünk a viszonyokat, pedig őt is simán háztársamnak néztem, itt már sok mestertanonc megfordult, tudod? Konkrétan tudok olyanról aki harmincasan jött ide... vagy legalább is közel volt hozzá - döntöm oldalra a fejem, remélve, legalább egy kis lelkiismeretfurdalást okozok neki ezzel.
- Hmmmm hmmmm vajon ez etikus? - döntögetem a poharam, persze ügyelve arra, hogy ne löttyenjen ki a benne lévő folyadék. Persze csak tetézem vele a helyzetet... nem érzem kellemetlenül magam, nem érzem azt sem, hogy le kéne szegnem a fejem, elvégre ő volt, aki kihasználta a tudatlanságom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kicsengettek, én pedig boldog vigyorral az arcomon szedem lábaimat a Nagyterem irányába. Mosolyom közben ajkamba harapok, hogy ne nézzen mindenki totál idiótának, és megpróbálom elrejteni azt, de ez egyszerűen lehetetlen. A könyvek hangtompítóként veszik el mellkasomban dobogó szívem ritmusát, azonban minden érzésem kiolvasható szemeimből; végre boldog vagyok. Nincsen kétely, nincsen rossz érzés és – ami a legfontosabb – nincsen több titok. Nem füllentek dacból, nem idegeskedek más lányokon. Csak elveszek a folyosó forgatagában, és a sok gondterhelt diákarc között szinte világítok, akár egy szentjánosbogár az éjszakában.
Egyszerű farmernadrágot viselek egy fekete bakanccsal és egy szintén fekete hosszúujjú pólóval. Övvel próbálom csípőmön tartani a már egy számmal nagyobb méretű farmeranyagot, de még nem néz ki bután rajtam. Úgyis divat, ha az alsórész nem kifejezetten tapad a testedre. Ezzel ellentétben a fekete, testhez simuló felső igenis megmutatja egyre nőiesebb vonalaimat, ezért egy feltűnés nélküli mozdulattal leengedem karjaimat, s jobb kezem csontos ujjaival kigombolom taláromat, elvégre ebédszünet van. Az eddig hajamat jókislányosan fogva tartó hajgumit is kihúzom sörényemből, hogy most már az is vállaimra hullhasson.
A barnaszín tincsek megcsillannak a Nagyterem fényében, ahogyan az asztalok között elhaladva, szélesen mosolyogva célzom meg a Levita ház asztalát. Már nem keresem a lányt. Nem tartok attól, hogy itt lesz, és esetlegesen meglát bennünket. A legtávolabbi szabad asztalrészt targetálom végül, így könyveimet az asztalra pakolom, taláromat pedig gondosan összehajtogatva teszem a padra, magam mellé. Elvégre én is végre ledobom magam, megigazítom felsőrészemet, beletúrok már szabadon pihenő tincseim közé, hogy ne tapadjon annyira a buksimra, majd zsebembe nyúlok felrúnázott telefonomért, hogy lábaimat keresztezve, vállaimat kislányosan felhúzva görgessek kicsit az interneten, amíg megérkezik a… az én Bencém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Érezte a hátába és oldalába fúródó szempárokat, még akkor is, ha úgy tűnt a legtöbben próbálják ezt valahogy leplezni – könyvek, egymás és polcok mögé bújva. Azonban ez volt most a legkisebb baja. Egyszerre amúgy is csak egy fenyegető jelenséggel tudott foglalkozni, és bármennyire nem így akarta első pillanatban, végül az idősebbig Vizsnyicky nyerte el ezt a címet.
Már éppen valami frappánson törte az agyát, hogy visszavágjon, mikor Lilla a velejébe talált. Pontosan tudta milyen tud lenni, mikor a düh elönti az agyát, és nem lát tőle két méterig sem. Sokszor tett már kárt másban, és még többször magában. De az Mártonhoz tartozott. Folyton azt mondogatta, hogy az egy másik ember, valaki, aki teljesen külön áll tőle. De az igazság az, hogy Márton emlékei az ő emlékei, és az ő bajai Zsomboré is.
– Kezelem. Nem olyan egyszerű, mint képzeled – sziszegte halkan, visszafojtva a göndör, mert most benne is felmerült újra a kétség. Hogy talán mégsem érdemli meg Rarát. Hogy talán nem való neki ez az egész párkapcsolat. Hogy veszélyes. Mindenkire.
– Nézd, én megpróbáltam távol maradni tőle. Én tényleg igyekeztem nem érezni semmit – magyarázkodott. Magyarázkodott? De miért? – De olyankor se én, se Rara nem voltunk boldogok. Tudom, hogy félted. Én is. De szeretem őt – vallotta be Lillának is. Eddig még csak Rarának mondta ki, és nem is hitte, hogy mással is megosztja majd. Az érzelmeit igyekezett mindig kordában tartani. De érezte, hogy ennek a Vizsnyiczkynek bizonyíték kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igyekszem józan eszem megtartani, vagy visszanyerni, nem is tudom pontosan. Leteszem a levelet, és veszek 3 nagy levegőt.
- Tudod. ez azért fura, mert nekünk nincs is autónk. Igazán írhatott volna még részleteket. Csak meredek magam elé, és bólintok Rózi javaslataira. Ahogy nyugtatni próbál, valamennyire sikerül is neki. Nem akarok a bolhából elefántot csinálni, és itt hagyni csapot-papot, csak mert a kishúgom karja eltört. Tudom, hogy ez nem olyan nagy ügy, másnak is tört el a keze, és anyáék vele vannak, nem történt katasztrófa. De mégis..Mit csináljak?
- Hát..lehet hogy most feleslegesen rohannék oda. Azt hiszem írok anyának, hogy amint hazakerülnek, írjon, és megpróbálok hazamenni. Tudom, butaság, csak egy törött kar de...de...mégis szeretném látni.
Lehet, jobb lenne, ha Zsóka idekerülne, hozzám közel az előkészítőbe. Nem is értem, anya eddig miért nem hozta fel. Most már elég nagy ahhoz, hogy ne csak a szomszédban legyen, és otthon tanuljon. Ráadásul, ha ide kerülne, akkor többet láthatnám, és talán a kapcsolatunk újból visszarázódna a régi kerékvágásba. Igen, ez jó tervnek tűnik.
- Te figyelj csak Rózi..eszembe jutott valami. Megpróbálom anyát rávenni, hogy Zsóka a következő tanévet itt folytassa, az előkészítőben. Akkor én is megnyugodnék, hiszen itt lenne a faluban. Mire Rózának is kifejtem a fejemben megrajzolt tervem, le is nyugszom, szívverésem újból a régi, bár nyilván még mindig bánatos bambi fejet vágok. Ez az, hiszen nem pánikolni kell rögtön, hanem a megoldást keresni, hiszen a legtöbb helyzetben igenis van megoldás.
-Akkor hát...most felmegyek a bagolyházba, és írok egy levelet anyának. Aztán szólok, ha van valami fejlemény. Felállok, székem betolom, és céltudatosan a bagolyház felé veszem az irányt. Elköszönök Rózától, és sietős léptekkel viharzok el, közben pedig fejemben elkezdem megfogalmazni a levelet. Legyen lecseszős, vagy inkább maradjak az aggódós érdeklődő stílusnál? De hát dühös vagyok! Jó igaz, nem tudok semmi infot. Végül arra jutok, nem idegeskedem, megkérdezem mi történt pontosan. Utána többet tudok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Helyeselve hümmög a szőkeség azon állítására, hogy nem kíván változtatni a jelenlegi állapotán. Nem mintha nem lenne szemre való a számára, egyszerűen csak nem. Nem, mert tanár – igaz, ez még várat magára -, nem, mert nem illenek össze. Meg hát úgy van ő? Akkor sem ment ez a kapcsolat dolog, amikor még formában volt.
- Az egy érdekes beszélgetés lenne. – Mosolyodik a fejét finoman megrázva. Elég jól elvan Rudolffal, bizonyítéka ennek a csilingelő táskája, de nem hiszi, hogy a férfi belemenne egy ilyen játékba. Azért hivatalból nem kéne nekik ilyenekkel szórakozniuk, főleg, hogy ő még a házvezetője is. Nem dicsérné meg. – Ott sok a puccos ember. – Húzza el a száját. Bizonyára nehéz megfeleli a formai követelményeinek, de az ilyen embereknek is meg kell, hogy annyira jól érezzék magukat, hogy legalább olyan szépen csilingeljen a pénztárcájuk, mint Ákos táskája. Mert ugye ez az est lényege, hogy a gazdag, magukat rendesnek beállítani akaró embereket elszórakoztassuk, hogy kinyíljon a tárca. – Az emberek hülyék. – Helyesel újból, talán túlzottan gyorsan is rávágva. Nem szereti az embereket. Furcsa, mert tiniként szomjazta, hogy szeressék. Sokan szeressék, figyeljenek rá. Mennyiségben mérte az emberek szeretetét, nem minőségben. – El is mondhatod. – Feleli érdeklődve egy újabb falat lenyelése után. Tudja mik ezek a videó dolgok, de annyira nem ért hozzájuk, neki nincs rúnázott telefonja meg laptopja.
– Ó, és még áll? – Emeli fel a fejét érdeklődve, miközben újból tölt magának egy kis vizet. Elképzeli, hogy az apjával ilyesmiket tudtak volna csinálni. Voltak ők együtt, meg érezték is jól magukat, de azokat az időket mindig körüllengte valami, ami miatt rideg volt az egész. Tényleg az erdei közös sátrazások voltak az egyetlen alkalmak, amik egy kicsit felengedett az apjuk. – Biztos… szép. – A maga módján. Egy lánynak biztosan tetszene, vagy egy gyereknek. Talán egy kicsi fiú még nem mondana rá nemet, de egy nagyobb már fújjogna, hogy lányos. – VZR diákként sem volt kevésbé… kemény. – Aranyvérűként viszonylag ismeri a családot, de sosemvoltak közelebbi viszonyban. Ő nem tartja annyira nagyra ezt az aranyvérű dolgot, persze, ha olyan nőt talált volna, akkor nem mondott volna nemet, de hogy őt kényszerből házasítsák? Azt biztosan nem. Akkor az az aranyvér 114 év után kihal náluk, ha rajta múlik. Vagyis… most már ki fog, valószínű, mert most már a házasság a legkisebb baja.
Kicsit foghatja a fejét a játéka miatt is. Azért reméli, hogy nem lesz belőle botrány, elvégre nem kezdett ki a lánnyal, se semmi. – Kisasszony, én végig szenvedtem az egészet a pódiumról. – Bők a fejével a tanári asztal felé. Edmuddaal így is megtalálták a módját annak, hogy ne csak kábuljanak, hanem kicsit beszéljenek is, de a saját bejelentéséről is lemaradt. – Idelent mókásabb volt mindig is. – Mondja fáradtan hátadőlve. Kezével még néha keresi a hosszú haját, amivel ilyenkor játszani szokott, azonban csak a helyét találja. Fejét kicsit sajnálkozva félredöntve hallgatja az eridonost. – De olyan vicces volt, ahogy előadta, naa. – Csóválja meg a fejét halványan elmosolyodva. Most már kénytelen átváltani hivatalos hangnembe, eddig tartott a játék. Lehet nem kellett volna belerohannia fejjel, ész nélkül. Csak hát azok a belső eridonos indulatok. Vagy mi. – Nem vagyok haarminc. Épp csak 28. – Nem részletezi, hogy csak az átok miatt néz ki olyan nyúzottan. Valószínűleg ki fog derülni és terjedni fognak a pletykák. Talán jobb lenne, ha tőle tudnák meg a diákok az első órán. De ő erre nem áll készen.
A lány következő kérdésére felszalad a szemöldöke. Már morális filozofálásba bocsátkoznak? – Hmm… nem használtam ki semmire, szerintem határon belül vagyunk. – Bólint egyet nyomatékosítva elméletét. Elvégre nem csábította el, nem gyakorolt rajta fekete mágiát. Végül is csak annyit mondott, hogy visszatérő. Mindenesetre elismerendő, hogy nem jött zavarba a szőkeség, szép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kedves mosollyal nyugtázom, hogy el tudja ismételni szavaimat. Nagyon ügyes lány, biztos nem mondták még neki elégszer, azért szükséges megismételnie. Nem baj, majd mondom neki, amikor éppen nem rakja belém az ideget elég rendesen. Mintha az óvodában lennénk, ráadásul az első megmozdulásával úgy kiűzte a bugit a lábamból, mintha kötelező lett volna neki, különben a drága Házvezetője megbünteti. Brühühü. Elég volt ebből!
Gonoszkás vigyor terül el arcomon, ahogy fürkészem, miközben a rengeteg ostobaság elhagyja ajkait. Türelmesen hallgatom végig, nem szólok közbe, még annyira is megtisztelem, hogy néhány szavánál aprót bólintok, pár hümmögés is belefér, csak hogy biztosan tudja, mennyire iszom szavait. Vagyis innám, mert egyébként kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy a lány mondanivalója köt le ennyire, de fejemben inkább már azzal foglalkozom, hogyha visszaérek a szobánkba, akkor hol tudnám elrejteni úgy a nemrég megkaparintott zacskó chipset, hogy Móric ne találja meg. Mert ez egy nagyon nehéz feladat, ami nagyon sok tervezést igényel, de nem tudok benne elmélyülni, mert a csaj, ahelyett, hogy válaszolna, az amúgy nagyon egyszerű kérdésre, inkább ismét megszólal, miközben tekintetébe fúrom sajátomat. Akaratlan kell szélesen elmosolyodnom, mert ez a beszólás azért nem volt semmi, bevallom, hogy még nekem is tetszett. Elismerően bólintok egyet, majd pillantásomat emelem vissza rá.
Ellenállhatatlan mosollyal, amolyan szemtelen kisfiússal hajolok közelebb és közelebb a réshez, miközben el nem engedem pillantását. Tekintetem szűkül össze kissé, ahogy fejemet biccentem oldalra, totálisan elmerülve a lány arcának vonalain, komoly tekintettel, mégis mosolygós arccal fürkészem az előttem állót. Vagyis úgy néz ki kívülről. Na, ez kicsit összetettebb, mert figyuka: valóban fürkészem az arcát, valóban közelebb hajolok a réshez folyamatosan, de nem azért, mert közelebbről kukkolnám meg a levitás arcát. Nem-nem. Ez taktikai hajlongás kérem, méghozzá azért, hogy az utolsó pillanatban villantsak egy szemtelen vigyort, dugjam ki nyelvemet és nemes egyszerűséggel nyaljam meg kezét. A terv egyszerű, mert ettől tuti elengedi a könyvet, de ha nem, akkor a meglepettségtől egy erőteljesebb mozdulattal rántom ki ujjai közül. Komolyan mondom, ha ez sem jön be, akkor valahogy valóban át kell magam préselnem ezen a résen, de helyette inkább csak még inkább közelebb hajolok.
- Valami van a kezeden amúgy, nem tudom feltűnt-e - hatalmas vigyor kerül ajkaimra, ahogy még egyszer felhívom figyelmét az előbb történtekre. - De gondoltam szólok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hol van az a zokni? Már felforgattam a ládámat, a többiek ládáját is - bocsi Márk - és mégsem találom, pedig tudom, hogy az még tiszta. Nem baj, hétvégén mosás, ma meg péntek van. Muszáj leszek jobban lehajolni, mint gondolnám,é s benézni az ágy alá. Yeee, megvan. Ahelyett, hogy kihalásznám, egy invito hagyja el a mostanában sokat használt ajkaimat. Mondjuk ezt hamarabb is kitalálhattam volna... Mindegy, ebéd lesz a délelőtti zokni pedig már a tűrésküszöbömet túlbűzte, holott amúgy valószínűleg csak annyit akarok, hogy Babettnek tökéletes legyek. Ha már járunk, akkor nézzünk is ki valahogy, nem? Még nem jelentettük be "hivatalosan", hogy együtt vagyunk, bár a szemfüles érdeklődők már kiszúrhatták akár már a bálon is. Azóta meg eltelt a szünet is, szóval... de úgy valamiért titkoltuk, szerintem meg csak kettesbe akartunk lenni. Ki ki válogassa ki magának a neki tetszőt, a lényeg, hogy jól érzem magam vele, és semmit sem bántam meg. Mivel ha meglátom, elpirulok és hevesen dobogni kezd a szívem, biztosra mondható, hogy a választásom megfelelő volt... de ez így olyan béna. Nem választottam én, csak a szívem megmutatta a helyes irányt. Szóval igen, Babett és én együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást és alig várom, hogy ma is találkozzak vele. Felhúzom hát a zoknimat, nadrágot, kényelmes inget és pulóvert veszek, majd beugrok még a tükör elé. Jól van Bence, elfogadható vagy, szóval felkapom még a cipőmet és mosolyogva leszánkázok az nagyterembe ebédelni. Tök jó, hogy egy házba járunk, így nem kell majd sóvárogva nézegeni a másik asztalt. Néhány embernek köszönök, mielőtt beérnék a helyiségbe, majd keresni kezdem az én levitásomat az asztalnál. Kicsit késtem ugyan, de a pár perc nem lehet olyan sok, sajnos nincs szerencsém, ő előttem érkezett. Nagyon laza. De hát tök mindegy nekem miben van, így is, úgy is tetszik... és máris érzem, hogy gombóc szorul a torkomban és égni kezd az arcom kissé. Valamit birizgál a telóján, szóval finoman mögé lopakodok és a fülébe súgom az első dolgot, ami az eszembe jut.
- Mi a helyzet a mágusneten, édes? - a nyakától a derkáig cirógatva hagyom ott a kezem, amíg leülök, majd a szemeibe nézek. - Szia! - nem várva sokat, óvatosan megcsókolom és figyelve arra, hogy itt mások esznek, nem nyújtom sokáig. Azért, ha eddig csak kicsit égett az orcám, most már nagyon, és vigyorogva szakadok el az imádott ajkaitól. Hú... fogunk mi enni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Feketére festett kis körmeim csak úgy kopognak a készülék kijelzőjén, én pedig beharapott ajkakkal vigyorogva írom éppen serényen Ivettnek, hogy „mindjárt randi time Bencével, annyira izgulok, omg”, amikor meghallom a számomra kedves hangot. Már ettől végig szaladna testemen a kellemes bizsergés és forróság, azonban a fiú nagyon jól tudja, hogyan játsszon megdobogósodott kis szívem húrjain; nyakamat érinti, majd ahogyan lefelé halad, lehunyom szemeimet, és arcom átvált a felhőtlen vigyorból egy sokkal elvarázsoltabb kifejezésbe. Zöldjeim vibrálóan csillogva fúródnak a fiú kékjeibe, és érzem, ahogyan a testemet ostromló meleg hullámtól kipirosodik mindkét fülem hegye. Az első kérdésre még várat magára a válasz, mert Bence máris mellettem terem, és ajkait az enyémre tapasztja, ami valójában egyenlő az agyamba épített „off” feliratú gomb megnyomásával. Szemeimet lehunyom, ajkaimat pedig ellazítom, hogy a legszerelmesebb finomsággal viszonozhassam a csókot.
– Szia – köszönök halkan, miután elválunk egymástól. Legszívesebben abba sem hagynám – mint ahogyan az elmúlt hetekben tettük is. Ám akkor nem volt közönségünk, és addig csünghettünk egymáson, ameddig csak szerettük volna. Noha nem sok minden tartana vissza jelenleg sem attól, hogy ez másképpen legyen, inkább megpróbálok tekintettel lenni másokra. – Öhm – kezdem, miközben lezárom egy gombnyomással a telefon képernyőjét. Éppen mondanám, hogy „semmi extra, csak kismacskákat nézegettem”, amikor fejemet csóválva hagyom el a gondolatot.
Elvégre; nincsen több füllentés.
– Éppen Ivettnek írtam, hogy téged várlak – mondom karakteres hangomon, majd az asztalra teszem a telefont, és kicsit közelebb húzódok Bencéhez.
– Tegnap elhagytam a sálam – suttogom egy sunyi mosollyal. – Nem maradt véletlenül nálad? – a sál nélkül is eléggé melegem volt, így nem volt rá szükség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyáltalán nem szeretett konfrontálódni, sőt, igazából az emberek többségével szóba állni sem, de Zsombor látszatra pont nem olyannak tűnt, mint akit Lilla eleve leírna. Nem volt unszimpatikus az ábrázata, nem sugárzott magából olyan felsőbbrendűséget, vagy tahóságot, amitől Lillának alapból viszketni kezdene a tenyere. Szóval alapesetben valószínűleg tökéletesen normálisan elbeszélgettek volna valami tagyanyagról, vagy a varázsvilág működését illető problémakörről. Ezt azonban felülírták a körülmények, különösképp az, hogy ez a srác intim közelségbe kerülhetett a húgával.
Egy dolog nem szeretni valamit, és egy másik elkerülni, és utóbbiban, ha konfliktusról volt szó, nem jeleskedett különösebben a levitás lány. Kiváltképp, ha Sáriról volt szó. Úgyhogy durván nekiment Zsombornak, kertelés nélkül a szemébe mondta, hogy mit gondol, a legkevésbé se bánva, hogy amúgy jobb szerett nem lenni a figyelem középpontjában, ahová most nagyon is be sikerült magukat rántania. Heves reakciókra számított, szitkozódásra, még átkozódásra is, arra, hogy a navinés bizony ki fogja kérni magának, és egy pontig be is vált a jóslata, de aztán kiderült, hogy nem ok nélkül nem jeleskedett a jövendőmondás tudományában.
Meghökkent, szemöldökei kissé összehúzódtak, és feje is kicsit megbillent, Zsombor arcát fürkészve. Arra számított, hogy ez lesz az a pont, amikor el lesz küldve a picsába, ehelyett a másik lényegében elismerte, hogy Lilla nem alaptalanul aggódik.
- Kezeled..? - kérdezte szinte suttogva a szavakat. Majdnem hozzátette, hogy "de micsodát?" de gyorsan kapcsolt, hogy most nem ártana úgy tennie, mint aki tudja, miről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy valamibe sikerült beletenyerelnie legutóbbi szavaival, és visszakérdezése így, ebben a formában még nem fedte fel, hogy nem tudja, mibe. Csak hogy kételkedik a hatékonyságában.
Viszont Zsombor hirtelen hangszínváltozása és az a bizonytalanság, ami az arcára kiült, és hangjába keveredett, cseppet sem nyugtatta meg Lillát. Épp ellenkezőleg. Arca még szigorúbb, még fenyegetőbb lett, ahogy tekintetével pásztázta a srác ábrázatát.
Végül megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének.
- Bizonyára rettentően megszerethetted ezalatt a pár hónap alatt... és biztos vagyok abban is, hogy szentül hiszed, hogy titeket egymásnak teremtettek, és sose lennétek boldogok egymás nélkül, de képzeld csak, ez egy tündérmese. Az emberek találkoznak, együtt vannak, aztán már nem, és ezt ismételgetik.
Méghogy szereti! Fogalma sincs róla, milyen valakit annyira szeretni, hogy hajlandó legyen az ember a végletekig maga ellen fordítani akár, ha cserébe biztonságban tudhatja. És ha kell, ő bizony Sári és Zsombor közé fog állni, ha úgy látja, hogy ez a srác nem jó a húgának. Ha a legkisebb jelét mutatja, hogy bármi módon bántaná őt. Márpedig az, ami az imént a felháborodását képes volt elnyomni, olyasminek tűnt, ami bajt jelent.
A könyvtáros a háta mögött megköszörülte a torkát. Sorra került, de Lilla egyelőre nem mozdult, Zsomborra függesztette tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Te is úgy gondolod? Szerintem először az ér dagadna, aztán úgy végignézne rajtunk, hogy mi ezt tényleg komolyan gondoljuk-e. Ááá tuti elcseszném, már az első pillantásánál elfogna a röhögés - ahogy most is, pedig csak a szemem előtt zajlik le az a jelenet.
- Az benne a lényeg, sok puccos ember, puccos és vastag pénztárcával. És ha őket megnyered, már nem kell amiatt aggódnod, hogy munkanélkül maradsz - legalább is a tapasztalataim ezt mutatják, de hát tudom én, hogy egy ilyen lehetőségre nem mostanában számíthatok. Én ahhoz még zöldfülű vagyok.
- Ebben az állításban, tudod mi a legszebb? Az a pár kivétel, aki mégse - pedig azt hittem, majd jól helyre tesz, hogy ilyen kicsúszik a számon, vagy valami. Egyetértésre semmiképp nem számítok tőle, ezért talán ki is ül egy picit a meglepettség az arcomra.
- Aaaaz egy következő beszélgetés lesz, hidd el... akkor esetleg meg is mutatom, csak sajnos a kastély annyira nem modernizálódott, hogy itt legyen net, be kell érnem a mentett videóimmal - mert hogy akármit lementeni nem szoktam, csak olyanokat, amik nagyon tetszenek, vagy megihletnek.
- Persze, itt van velem, vagyis a faluban, ott lakok igazából. Nagynéném lánya odaadta az egyik régi játéklovát, hogy legyen lakója... tök exkluzív ám - már amennyire egy pár éves lány, be tudja azt rendezni. Ahhoz képest tényleg jól néz ki.
- Nekem mindig vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban. Ha úgy a közelben volt, elhittem, hogy fontos az aranyvér, és én is felvettem egy stílust, hogy tartsam a lépést, de egyébként csak egy arrogáns seggfejnek hittem, aki nem tudja, merre van arccal - megvonom a vállam, egy kamasz véleménye már igazán nem mérvadó, lehet VZR is visszább vett már az évek folyamán. Nem.. az fura lenne, főleg, hogy a biznisz megy nekik.
- Nagyon sajnálom, biztos egy érvágás volt... mondjuk, főleg ha diák voltál... nézhetted azt, mekkora buli van lent - az tényleg nagyon rossz lehetett. Sose állnék tanárnak, nekem az ilyen nem megy. Boldival is engedékenyebb vagyok a kelleténél, pedig most van abban a korszakban, hogy szorosabbra kel fogni azt a gyeplőt.
- Na figyu - döntök úgy, hogy teljesen felé fordulok jelezve, hogy ez most egy komoly dolog lesz.
- Én nem hozom fel többet, és nem rohanok az edictumhoz, se az igazgatóiba... ha a tanár úr se fogja azt gondolni, fel akartam szedni. Nem szeretném úgy indítani az évem, hogy elterjed a pletyka, fűztem a tanárom azért, hogy jobb jegyet kapjak, és biztos tudja, milyen ez a suli... meg a diákok - nyújtom ünnepélyesen a kezem, mert ha elfogadja, akkor ez így lesz. Én ezt lezárom mindenféle sérelem nélkül, hisz nem szenvedtem semmit, pár pillanaton kívül, ami miatt most igazán zavarba kéne lennem, de hát mégse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mosolyog, vigyorog, nem szól, hümmög, figyel és így tovább, mint akit folyamatos lejátszásra állítottak. Elismerő bólintására elönt az önbizalom és a kezem már szinte mozdulna a kötettel, hogy kihúzzam ujjai közül a könyvet, de…de… megint mosoly kerül az ajkaira és hajolni kezd. A rés felé. Felém hajol. A kezem leblokkol. Miért ne lehetne az az eshetőség, hogy most felajánlom neki: vigye, szórakozzon, és mielőtt kimegy, hagyja nálam az asztalon. De lehet e vele kompromisszumot kötni? Miért érzem úgy, hogy ez egy igen naiv gondolat? A szám kezd kiszáradni és csak bámulok vissza zafír pillantásommal. A fél szemöldököm magasabbra ugrik, és higgadtan elmosolyodok, amikor még mindig csak közeledik. Most farkasszemet néz velem? Nem fogok pislogni. Azt hiszi ha közelebb hajol, és úgy tesz, mint aki lefejel, megijedek, mint valami riadozó kislány? Akkor lenne alkalma persze elvinni kezeimből… na nem! Most meg döntögeti a fejét. Nekem csak ne döntögesse! – Mit csinálsz? – kérdezem, de alig hallom a hangomat. Nála nem tudhatom, mi fogja legközelebb elhagynia a száját. De most is elhagyja csak azok nem szavak voltak, hanem a nyelve. Méghozzá a kezemet nyalja, nem sajnálva a nyálát.
Fintorogva rázom a fejem, és erősen összeszorítom hirtelen lehunyt szemeimet. Mint egy gyerek, aki elé spenótfőzeléket tettek. – Gusztustalan. – közlöm kimérten. Nem nyitom ki a szemem, de a srác emlékeztet rá, hogy a nyála, apró buborékokkal, éppen a kezemen tocsog. – Csak volt. Kézkrém. Azzal reklámozzák, hogy ellenállhatatlan, én hülye meg szkeptikus voltam. – a vaníliás sütőtökös illatra gondolok, erről rögtön az ételre asszociálok, majd… Merlinre! Mármint, nem Merlinre asszociálok, hanem: Merlinre, ki tudja mi volt előtte a szájában!
Na erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hiszen közben a könyv eltűnt a mancsomból. Hiába kaptam utána, csak a levegőt markoltam. Eközben a homlokom éppen, de a polcnak koppant. Nem tudom ki Ő és honnan bukkant elő pont ma, a legkedvencebb, legnyugisabb helyemen, de a fejem fájdul belé. Fizikailag. Téved, ha azt hiszi, csak úgy hagyom meglépni. Fürgén, kimegyek a sor végére. – Van egy óvatos vonal a bátorság és az idiótaság között. Elmostad. – Furcsa képzelőereje lehet. Ez nem rossz dolog, sose volt az, viszont valamiért zabossá tett. Lehet azért, mert legyőzött vele - ezt neki nem fogom beismerni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minden nap egy kicsit bizakodva kelt fel, hogy esetleg aznap más lesz. Képes lesz elhagyni a múltat. Hogy már nem lesz több utána szólongatás, megjegyzések vagy szimpla félelem az emberek szemében, ha kicsit közelebb sétál. De úgy tűnt ezt az álmát minden nap sikerül valakinek visszasöpörnie az agya egyik hátsó szegletébe. A reménygyilkosok a legrosszabbak Zsombor számára. Hiszen egy-egy kis mondattal képesek elérni, hogy újra kételkedjen magában. Aztán mi marad az embernek, ha már magában sem bízhat?
Lilla flegma kérdése csak még inkább felhúzta. Olyan sokat küzdött ahhoz, hogy jól legyen. Más el se tudja képzelni ez milyen. - Kezelem. Nem fog megtörténni újra - jelentette ki, és habár sok mindenről beszélhetett volna, ő most arra gondolt, hogy elveszíteni önmagát. Hogy meghasadjon, mint előtte. Hogy képtelen legyen uralkodni a saját elméje fölött, hiszen ez a legnagyobb rémálma, mely éjszakánként és nappal is kísérti. Mintha minden körülötte lévő dolog azt próbálná neki üzenni, hogy adja föl, ő mégsem teszi. Olyankor Thomasra, Rarára és Big Jimre gondol. Az emberekre, akik miatt még talpon van és küzd.
- Nézd, nem tudom hát párkapcsolatod volt, amiből ezt leszűrted, de valószínűleg összesen egy, ami rosszul sült el. Nem minden fiú egyforma. Ahogy nem minden lány az. Hiszed vagy sem, nekem is törték már össze a szívem apró darabkákra, szóval nem kell az álszent duma, hogy a férfiak milyen otrombák. A nők is ugyanarra képesek. És ha adnál egyetlen egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam más vagyok, rájönnél, hogy ez így van. De ameddig erre képtelen vagy, addig legalább haladhatnál a sorral - mutatott előrefelé, hogy a lány is észrevegye, ő jön. A kis monológ a szívéből szólt, és ha tehetné se vonná vissza, mert minden szava igaz volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Éjt nappallá téve el tudnám nézni azt az arcot, amivel megjutalmaz, amikor tudatosul benne, hogy mégis mi történt. Mert nyilvánvalóan utólag esik le neki, vagy csak annyira sikerült elcsábítanom ellenállhatatlan mosolyommal és pillantásommal, hogy teljesen megzavarodott, ami lássuk be, teljesen érthető lenne. Szélesen vigyorodom el a megállapítására, miszerint gusztustalan, de én annak a híve vagyok, hogy kinek mi, mert a kezének valami tök - hihi, érted, tök - különleges íze van. Nyammogok kicsit, nyelvemet cuppantom le hangosan szájpadlásomról, ahogy már a könyvvel a kezemben egyenesedek fel, majd hallom meg az apró koccanást, ami Kiscsibe homloka a polcon. Nos, teljesen egyszerűen hagyom figyelmen kívül és nyammogok tovább a számban lévő ízen, amikor csettintek egyet ujjaimmal és a rés felé fordulok, ahol nincs a lány. Megszeppenve hajolok közelebb a réshez, mert a csaj konkrétan felszívódott, a szerzett könyv gerincét támasztom összeszűkült szemekkel vállamnak, majd visszaegyenesedem és unott arccal húzom el ajkaimat. Akkor ez ennyi volt. Már éppen vállat is vonnék, miközben fordulok a sor vége felé, amikor megjelenik Kiscsibe. Egy mérges kiscsibe.
- De jó, hogy itt vagy! Azt hittem elhagytál! - dramatikusan helyezem homlokomra kézfejemet, de nem tartom magam sokáig így, szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok ki kezem alól a lányra. - Remek reklám lehet, sütőtök íze van amúgy, nem tudom kóstoltad-e már - hogy zavar-e, hogy éppen lenyaltam kezéről az egyetlen jó dolgot, ami a lányon és a lányban megtalálható? Aligha. Ámbár most, hogy előttem áll, van esélyem jobban végig mérni. Elveszem kezemet homlokomról, laza testtartásom nem változik, ahogy vállamon pihen továbbra is a könyv, miközben szemtelen módon mérem végig. Óvatos léptekkel közeledek felé, ha sikerül elkapnom tekintetét el sem engedem azt, amíg elé nem érek.
- Mit mondhatnék? - szólalok meg immár sokkalta emberibb hangtónusban, mint eddig bármikor. - Szeretek veszélyesen élni, erre a testvérem és a legjobb barátom a tanúim. Ajánlom figyelmedbe, hogy kicsit elengedd magad néha. Gondoltál már rá? - biccentem oldalra fejemet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, arcát fürkészve mosolygok lefelé rá kedvesen - komolyan kedvesen -, mert nyertem. Ha belátja, ha nem. Én tudom, és ennyi bőven elég, még akkor is, ha ettől őt szétba- szétcseszi az ideg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyáltalán nem tetszett neki, amit hallott. Mindenre számított, de beismerő vallomásra nem. Mert Zsombor bizonytalansága alapot szolgáltatott egyébként azt nélkülöző félelmeinek, okot adott neki arra, hogy valóban féltse húgát ettől a sráctól, valamivel többet, mint a puszta tényt, hogy férfiből van. És ez nagyon, de nagyon megijesztette.
Nem fog megtörténni újra - visszhangzottak a szavak Lilla fejében, és szemei kerekre tágultak. De még mennyire, hogy nem! De ha mégis, gondoskodni fog róla, hogy Sári ne legyen még csak látótávolságon belül se!
Összeszorította ajkait, fogalma sem volt róla, miként öltse szavakba felgyülemlő érzéseit és gondolatait, főleg anélkül, hogy hangja megremegne. Fogalma sem volt hirtelen, hogy mitévő legyen, mert nem állhatott oda húgához, hogy márpedig többé nem találkozhat ezzel a veszedelemmel. Nem volt rá hatással, még annyit se ért el nála fenyegetéssel vagy utasítgatással, mintha a szüleik próbáltak volna beszélni vele.
És úgy tűnt, Zsombor sem adja meg magát. Mindent bevetni látszott, még a személyeskedéstől sem riadt vissza, ami viszont már támadásnak minősült Lilla szemében.
- Az égvilágon semmi közöd nincs az én magánéletemhez, és a messzemenő következtetéseidet is bátran megtarhatod magadnak. - Hátrapillantott, és feltartott ujjával jelezte a könyvtárosnak, hogy várjon egy pillanatot. - Nem érdekel sem a te szíved, sem az, hogy hány megátalkodott nő van a világon. Engem egyedül Sári érdekel ebben a történetben, és nem tudom, mi a te bajod, de ha megtudom, hogy veszélyt jelentesz a húgomra... - Pillanatnyi szünetet tartott, míg visszanyelte a halálos fenyegetést. - Figyelni foglak.
Azzal hátat fordított neki, és lecsapta a könyveket a pultra. Nem nézett többet vissza, és mikor végzett, elnézést kért a könyvtárostól az incidens miatt, majd távozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

  Lecövekelek, megvetem a lábaimat és csípőre tett kézzel úgy állok ott, mint, aki készen áll egy újabb meccsre. Azonban ahogy kihúzza magát és meglátom tetőtől talpig, már tudom, ha akar felemel, és arrébb tesz. Nos, én nem is örülök neki, hogy itt van. A tragikumikus előadását pedig figyelmen kívül hagyom. Mert habár a színházat szeretem, őt most nem kifejezetten. Telik az időm, pedig amennyi tárgyat magamra vállaltam nem pocsékolhatom el. Egészen jól behoztam magam korábbi varázstalan mindennapjaim ellenére. Ha most elrontom, amit eddig elkezdtem... Nem. Megint csak túlgondolom. Mindezt magamban tartva kifejezéstelen arccal állok előtte. Ami egészen egy pillanatig tart, hiszen az orrom hegye reflex-szerűen mozdulni kezd a testápoló evés gondolatára. Hogyne! – Valamiért ez eddig fel sem merült bennem… - a mázolt hangomat rövid szünet követi. – Miattad tesznek a szappanra is használati útmutatót. – mondom a fejemet ingatva.
 Valami kellemetlen érzés fog el. Feszengek talán, zavarban vagyok?... ahogy a pillantását nem sajnálva megnézi az egész lényemet. Csípőre tett kezem ekkor összefonom magam előtt, és mire kék szemei abbahagyják a bóklászást a lehető legközömbösebb tekintettel találkozhat. Az idegen hangja megváltozik, ahogy újra megszólal, ami némileg kizökkent, és észreveszem a kezében lévő könyvet. Nem marakodásunk tárgyát, hanem az asztalomról eltűnt összest. Ugye most csak szórakozik velem? Véletlen egybeesés lenne? Nem bírom ki, hitetlenül kuncogok párat, de abbahagyom, amint újra beszélni kezd. Egy pillanatra félre fordítom a fejem. Nincs egy órája, hogy tart csodálatos ismeretségünk és inkább maradtam volna még a testápolónál is, mintsem engem kezdjünk el elemezgetni. Ő pedig hirtelen bájologni kezd. Nem csak nézem, látom, mit csinál. Normál esetben megemlíteném az olvasást, a kviddicset, ami ugyan két teljesen különböző módon, de hagynak lazítani. Vagy ha igazi szabdságról beszélünk, akkor eszembe jut a zongora billenytűinek érzése az ujjam alatt, na meg a repülés! Elkalandozok. De az eszemre hallgatok, ami úgy gondolja, ő erre nem is kíváncsi. – Szokásom – lépek egyet felé. - de most muszáj visszafogni magam, mert általában annyira jófej vagyok, hogy a végén megkedvelnél.
Jobb kezemmel a könyv felé kezdek nyúlni. Remélem, hogy kissé megtekert mondatom is segít rajtam. Ha beválik a trükk, a másik kezemmel elcsenhetem az összest amaz oldaláról és legalább az meglesz, hogy befejezzem az asztronómia feladatomat. Legalábbis így képzeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mondhatnám, hogy tökéletes színészi képességekkel áldott meg a sors, de az kettőnk közül inkább testvérem erényei közé tartozik. Oké, ha ilyen helyzetbe kerülök akkor engem sem kell félteni, de maradjunk annyiban, hogy Móricnak sokkalta jobban mennek ezek, ám amíg elhiszem, hogy én is lehetek egy Brad Pitt, addig nincs mitől félnem. Széles vigyor kerül fel arcomra, amint befejezi mondandóját. Halk kacajt engedek meg magamnak, bár szívesen kiengedném, de mégis egy könyvtárban vagyunk, valamint engem nem érdekel, ha kiraknak, de Kiscsibe arcát elnézve, neki depresszióra adhatna okot, és valahogy úgy érzem, már így is eléggé megkeserítettem a napját. Ha nem a hetét. Mindegy, ennél már csak rosszabb lehet, ha ismét összefúj minket a szél.
- Jó, de azt meg ki olvassa el? Mindenki tudja, hogy kell szappant használni - forgatom meg szemeimet teljesen ártatlan hangszínt megütve, mint aki nem tudja miről beszél a másik, és hogy ezen mondat után teljesen megalázva kellene éreznem magam. Na, igen. Kellene. Sajnos több kell ahhoz, hogy bárminemű érzelem meginduljon bennem, ami elronthatja a kedvemet, főleg egy ilyen tökéletes performansz után, amihez még szórakoztatási eszközt is kaptam a lány személyében. Természetesen nem is kell mondania, hogy neki annyira nem volt szórakoztató, szinte már az arcára van írva, ahogy kékjeim visszatalálnak ahhoz, mert ugye így, hogy előttem áll, máris sokkalta egyszerűbb megnéznem magamnak.
Komoly arccal bólogatok, immár előtte állva, minden szavát iszom, mint sivatagban szomjazó, minden rezdülésére figyelek, mintha csak fegyvert tartanának a fejemhez. Mosolyom nem lankad, ahogy megérkezik a válasz, mert a szokása számomra annyira nem kielégítő, de éppen elég ahhoz, hogy leesen: nem fogja velem megosztani, mivel szokása. Így is lehet. Kékjeim villannak kezére, ahogy elkezd mozogni, gonoszkás vigyort villantok, majd rántom mindkét kezemet hátam mögé, hogy hirtelen hajolhassak füléhez. - Kicsit több kreativitást vártam volna tőled, de esküszöm már elég lenne annyi, hogy elkéred őket, mivel... - hajolok még közelebb füléhez, hogy az eddigieknél sokkal kedvesebb, mégis mélyebb hangon folytathassam. - Én nyertem - ugyanolyan vigyorral távolodok el tőle, majd egyenesedem fel ismét, de nem távolodom el tőle. Nincs az az isten, hogy megtegyem! Félrebiccentett fejjel fürkészem pár másodpercig arcát, hátam mögött teszem a nemrég megszerzett kötetet a másikhoz, hogy szabad kezemmel előre nyúlva emelhessem fel Kiscsibe kezét, majd helyezzem bele a könyveket. - Szívesen máskor is - bólintok egy komolyat lehunyt szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elbíztam magam ezzel a Gurkóval szemben. A tervem dugába dől, és akkor még finoman gyakorlom az önkritikát. Megtorpanok, ahogy mindkét kezem a semmibe kap bele. Lecsukom szemeimet, pillanatnyi megbánást adok magamnak, amiért két lábbal ugrottam a hülyeségbe. Ez alatt a fiú kényelmetlenül közel hajol. Érzem, ahogy a fülembe beszél, és hátrahőkölök tőle, mert azért mégiscsak zavar. Meg sem kérdezem tőle, hogyan vélekedik a személyes térről, mert azt korábban már saját bőrömön megtapasztaltam. Éppen ezért nem gondolom, hogy odanyújtotta volna csak úgy a könyveket, és most sem hiszem. Fülemben visszhangzik, ahogy kimondja: nyert. Nem hajtom le a fejem, továbbra is magam elé nézek, így csak szemem sarkából látom azt az idegesítő vigyort, mintha filmvászonra lenne vetítve olyan széles. Kifejezetten idegesítőnek találom, azonban bölcsen, veszteségemet beismerve, bólintok. – Ma igen – szemeim összeszűkülnek. Tartom a szemkontaktust, még akkor is, ha egyik porcikám sem kívánja. Ahogy a fiú kihúzza magát, felém tornyosul, és onnan néz le rám. Ő is sokat állhatott az esőben.  Csak azzal zökkent ki, hogy kezemért nyúl és nemes egyszerűséggel belehelyezi a könyveket. Mi a fene? Tekintetem közte és a könyvek között jár, majd azokat a felsőtestemhez húzom, mint aki biztonságban akarja tudni őket. Mosolyogva nézek újra a fiúra – Na végre. – szabad kezem megpaskolja az arcát, azzal fordultamban elő is kapom a pálcámat és Tőle távolodva néhány mozdulatot írok le vele a levegőben. A könyvek megemelkednek, és a helyükre csusszannak. Talán ez a bűbáj megy már a legjobban, és mindjárt jobb a közérzetem is, ahogy a sorok között haladva újra célpontul veszem az asztalomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hogyan érzem magam? Leírhatatlan. Mintha minden egyes pillanatban felrobbanna a mellkasom, és mindenféle szikrákat hagynék kibontakozni az engem körülvevő aurában. Szemeim folyamatosan csillognak, és hegyes kis szemfogaimat is szüntelen mutogatom mindenkinek. Szégyellős mosolyra húzom ajkaimat, ahogyan a Bencéből áradó melegség megcsapja belsőmet, és finoman közelebb is húzódok, akár egy kismacska a kunyhó kályhájához. Barátnőm említésére újabb kedves érzés száguld végig rajtam, hiszen annak ellenére, hogy Ivett sosem rejtett véka alá, hogy mennyire kedvére való lenne Bencém, már nem izgulok rajta. Megbízom benne. Mindkettőjükben. Évekig csak a bátyámról és nővéremről tudtam ezt elmondani, s most, hogy két ilyen ember került mellém, végre úgy érzem, hogy élek. Nem csak könyveket bújok a Levitában, hanem mozgolódok, velük vagyok, új embereket ismerek meg. Csodálatos érzés tinédzsernek lenni. S ebből az érzetből még többet szeretnék magamba szívni, ezért is találtunk ki barátnőmmel egy kis mókát ma estére.
– Személyesen is átadhatod neki – gondolok az üdvözlésre, és csintalan fény csillan zöldjeimben. Körbe tekintek, hogy megbizonyosodjak; senki nem hallja a következőket, majd Bence fülébe suttogom forró leheletemmel érve azt. – Este megyünk csillagokat nézni. Velünk jöhetnél – harapom be kislányosan ajkaimat, miközben mély, szerelmes sóhaj távozik tüdőmből. Ezután terelődik a szó sálamra, amire hanyagul vállat vonok, majd ennek szöges ellentéte képpen, lelkesen bólogatni kezdek.
– Szuper ötlet! – tapsikolok boldogan a felvetésre. – Mehetnénk oda is csillaglesre – teszem hozzá, hiszen a mai program már csak azért is kedves számomra, mert egy ilyen alkalmával csattant el közöttünk az első csók. A stég gondolatára hűvös forróság terjed szét mellkasomban, amit az sem segít kihűteni, hogy Bence átkarol, és úgy nézelődik tovább az asztalon. Lágyan bújok bele az érintésbe, majd nagyot szusszanok. – Hát… – húzom el ajkaimat. – Felvettem a ragálytant, de ma sem remekeltem belőle La Rosánál – nagyon kedvelem a tanárnőt, és eddig ő sem mutatta ellentétét, de ami nem megy, az nem megy. Legfőképpen azért, mert nincsen hozzá agyam, és mostanság – az igazat megvallva – nem a tanulás állt a prioritás listám tetején.
– Tanulhatnánk együtt – veszem finom kis ujjaim közé a fiújét, és kezdek elvarázsoltan játszani velük. Egy ideig azokat figyelem, majd felemelem arcomat, hogy tekintetemet Bence tengerszín szemeibe fúrjam. – Éééés eljöhetnél hozzánk ebédre valamikor… – nem tudom, hogy mennyire „korai” a dolog, de nagyon szívesen elvinném a szüleimhez. Hihetetlenül sokat jelentene számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Személyesen? Az csajszi egy kaméleon, sosem találtam még meg, amikor kerestem és szükségem lett volna rá - tuti, hogy megint nem találnám sehol. De mondjuk most már nem is érdekel annyira, pedig igaz, ami igaz, ő is a spektrumon volt, ahogy szokták mondani. Csinos, vagány csaj. De szerencsére ő már nem volt benne a választási kampányomban, amikor nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Pont elég volt Karola és Babu is és úgy hiszem, hogy a legjobbat választottam. Különben nem lennék itt, különben nem töltene el forrósággal a közelsége, különben nem akarnék hozzáérni és elveszni a türkiz varázserdőjében.
- Biztos jó ötlet? Mármint szivesen, de nem fog izélni, hogy nem akar gyertyatartónak jönni? - húzódik mosolyra a szám, és újra kedvem lenne megcsókolni, mi több összeragadni vele órákig. De hát ennyire nagy a fegyelmem, hogy ezt is kibírom. Még egy darabig biztos. Talán.
- Én már találtam egy csillagot - mosolyogok rá, és eddig bírtam ki csók nélkül, de nem sokáig tart, mert egy "hagyjátok már abba" érkezik szemből, én pedig gyorsan rájövök, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. - Jól van már na, nem olyan könnyű megállni - magyarázkodom, majd sóhajtva figyelek a mai napjhára, ha már az enyém unalmas lett. Én is elhúzom a számat, mert megértem őt.
- Amilyen csinos az a nő, annyira keményen követel - sóhajtok a barátnőmmel szinkronba. Én nem mertem ilyeneket felvenni tavaly, elég volt Ambrózy tanai is szenvedni. "Bájdövéj", Ambrózy...
- Tanulni? Megszállt téged Márk szelleme? - kuncogok, mert az a jóember azóta is ki sem merészkedik a könyvei közül. A mosolyom zavartságma fullad, amikor meghív hozzájuk. Hohó, holnapután már össze is házasodjunk?
- Oké, valamikor majd elmegyek - ennyit tudok ígérni. - Amúgy rájöttem valamire - kezdek bele, de a hangom suttogásig halkul. Terelnem kell a közös ebdéről, főleg, hogy én még nem vinném el haza. Emmához? Meg vagy őrülve? Soha! Jó, nem soha, de még nem.
- Masa Ambrózy miatt dobott anno - suttogom a fülébe, ahogy félrehajtom a hajkoronáját és belecsicsergem a fülébe az informáiót. Eszembe jutott a professzor átható tekintete, meg a bemutató és az akkor látott képek a legilimencia által. Szóval meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem újkeletű a dolog, amit megírt az Edictum. Mondjuk ez egy kicsit megnyugtató is, mert ha választani kéne és csaj lennék, én is inkább a prof felé húznék. Gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hümmögve aházok arra, hogy személyesen is üdvözölhetné barátnőmet, elvégre olyan szép kép kerül szemem elé velük kapcsolatban. A legjobb barátnőm és a fiúm kedvelik egymást, és tudunk együtt lógni. Tudom, hogy Ivettnek van egy stílusa, de ha Bence is megismerné, tudná, hogy mennyire mély érzésű lány, akit ugyan hajtanak a hormonok – ahogyan minden más tinédzsert –, ám sokkal több van benne, mint mutatja. Intelligens, művelt csaj, aki kissé „dark”, de igazán mélyre szántó gondolatai és éles meglátásai vannak az élet dolgaival kapcsolatban. Megtanította őt a saját életútja arra, hogyan tud túlélni a világunkban, és szerintem – a helyzetéhez képest – nagyon is jól használja az adottságait. Még ha ez furcsán is hangozhat egy olyan szűz lány gondolatai között, mint az enyém. Játékos fény csillan a szemeimben, és kissé elkap egyfajta minimális féltékenység, de nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam, hiszen Bence engem választott. Attól függetlenül felvágott nyelvem nem bír magával. – És mégis milyen helyzetekben lett volna szükséged rá? – kacsintok, és finom játékossággal szorítom meg izmos felkarját, amit a mozdulatot követően lágyan meg is simítok. A következőkre, csak megrázom barna buksimat, miközben kicsit előre hajolok, és egy sós kiflit kapok gyengéd ujjaim közé, hogy beleharapjak, majd teli szájjal folytassam a fejcsóválást. Látványosan nyelem le a falatot, majd Bence szája elé tolom, hogy ő is egyen belőle egy kicsit. Annyira imádom az iskola friss péksüteményeit. – Egyáltalán nem lenne baj. Szerintem kifejezetten örülne neked – vonom meg vállamat majd, ha a fiú is harapott egyet a sós csodából, újfent majszolgatni kezdem.
A bókra kislányosan harapok ajkaimba, s érzem, hogy ebből bizony ismét egy forró, tizenéves csók lesz, ezért szememet lehunyva, kissé morzsás szájjal viszonzom azt, miközben a péksüteményt az asztal szélére helyezem. Azon kezemmel nyúlok Bence tarkójához, hogy közelebb húzhassam, majd a szemben ülő morgása szakítja félbe a romantikus pillanatot. Csak szemet összehúzott pillantást vetek rá, hiszen nem szeretem, hogy elrontják a mókámat. Azonban visszaránt a napról kérdezés a jelenbe, s miután megosztom a fiúval, hogy mégis hogyan állnak tanulmányaim, elgondolkodó fintorra húzom vöröslő ajkamat. – Igen… – sóhajtok álmodozón. – Igazi példakép az a nő – biggyesztem el elgondolkodó grimasszal ajkaimat, majd végül nevetve veszem ismét ujjaim közé a kiflit. – Fiúnak nézek ki neked? – kuncogok még egy sort, majd a következőkben muszáj vagyok észrevenni, hogy barátom ábrázata megilletődötté válik. Számoltam ezzel a lehetőséggel is, csak gondoltam, hogy megér egy kérdést. Korai. Elraktároztam hát, és az udvarias visszautasítást csak lágyan biccentve reagálok. Ami ezután következik, az pedig ismét mosolyt varázsol pirosló arcomra. Hiszen Bence közelebb hajol, én pedig úgy húzódok közelebb, hogy füleimet csiklandozva suttogja fülembe a titkot. Nyelek egyet. Szemeim kitágulna, és mint amikor friss pletykát hall az ember lánya kapok szájam elé. – Nem mondod? – kérdezek vissza hangosabban, majd hevesen elnézésért bólogatva hajolok vissza olya közel a fiúhoz, hogy már szinte orrunk is összeér. – Honnan tudod? Láttad őket? Merlinre, ez nagyon durva, Bence.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Éreztem én, hogy nem feltételenül kéne Ivettet szóba hozni. Az a csaj mindenkit megindít, vagy beindít. Olyan laza, hogy majd szét esik, és mindenkinek tetszik, még ha nem is az ízlése. Olyan igazi kis szépség, akinek bármit meg tudsz bocsájtani, vagy ilyesmi. Ja és mindenképpen ágyba akarod vinni. Nem mondom, hogy nekem nem fordult meg a fejemben, mert hazudnék, viszont ő nmem igazán az én stílusom. Túlságosan is félnék, hogy bármikor elvesztíhetem, bármit is csinálok, mert hajtja a vére. Nem, nem egy ribanc, de nem hiszem, hogy vele meg lehet nzni egy filmet együltő helyében. Babuval viszont igen, meg sok minden mást is, és szerintem a választásom tökéletes lett, igazán ő illik hozzám.
- Ó, olyan vagy - pirulok el egyből, ahogy rájövök, hogy mire utalgat. De, ha ő így ... - amikor egyedül voltam, néha igazán megvigasztalhatpott volna a maga módján - emelgetem fel a szemöldökömet. - Jól van csak vicc ám! - mielőtt valamiért túlgondolná a viccet Babett. Gondolom megkapom majd a minden viccnek van alapja kártyát, de ez nem érdekel. Persze, hogy van alapja, de nem elég erős, hogy ez bekövetkezhetett volna. Amúgy sem hiszem, hogy annyira bejönnék neki, szerintem vannak nálam sokkal jóképűbb és belevaló srácok itt. És akkor itt jön a közös csillagnézés témája is. Gőzöm sincs, hogy Ivettnek ez mennyire lenne kényelmetlen, de az még jobban érdekel, hogy nekem mennyire lenne az. Nem voltam még így sehol, Márk sem lógott rajtunk, sőt.
- Igen? És miért örülne kifejezetten nekem? - érdeklődve hajolok elé, hogy jobban lássam a türkiz lélektükröket. Még a csók is megtörénik, amit én kezdeményezek, csak kár, hogy nem mindenkinek tetszik. Pedig tényleg nem igazán szeretnék elszakadni tőle, mintha a testem és lelkem csakis szimbiózusban lehetne vele. És akkor még nem beszéltem arról, milyen jó lenne ágyba vinni. De nem sietek - talán jobban fogok azért, mint Masánál vártam -, fogalmam sincs, hogy mit akar, és még nem kutakodtam a fejében. Az elrontaná a meglepetéseket velem kapcsolatban. De hát ez is elsimul, pedig még beszólnék neki, hogy Miskával vigyáznék a helyében, mert tudom, hogy szeretne vele dugványozni. És ennyit szeretne csak, a csaj meg ahogy nézem, többet. De ennyi, kimásztam a fejéből.
- Hát, ha fiú lennél, meleg lennék érted, az tuti - kuncogok fel, ezzel remélem megválaszoltam a kérdését. - vagy biszex... azért a lányokat nem kéne kizárni az egyenletből - vakarom meg az államat. Csak hülyülök, remélem ezt ő is tudja. Szerencsére nem fiú és nem is szeretném, ha az lenne, bármennyire is vannak bizonyos dolgok mostanában. De, hogy ne rajtam csámcsongjuk elterelem a témát megint Ambrózy és Masa cikkére az Edictumban. Nem mondom, hogy első olvasásra nem esett szarul, főleg, amikor rájöttem a dolgokra, de azért nem vetettem le magam a toronyból.
- Már felnőtt Masa, nem ütközik szabályzatba. De hát ez van. Onnan tudom, hogy... - hopp itt megállnék egy kicsit, mert nem biztos, hogy el kellene mondanom minden részletet. Még a végén... hajj. - ...amikor Masa szakított velem megmutatta, hogy kire gondol, miközben megcsókolt. De csak egyszempár volt és most már tudom, hogy kié - ennél egy kicsit több volt, és csak elferdítettem a teljes igazságot, viszont nem hazudtam. De vannak olyan dolgok, amire nem szívesen emlékszik vissza az ember, és ez gondolom ki is ül az arcomra egy rövid időre. - Na, de mindegy is, szerencsére én sokkal jobban választok, mint Ambrózy. Amúgy az Edi is megírta  - és ezzel "úgymond" le is leplezem magam, hogy az előzőt csak kitaláltam. Legalábbis jó lenne, ha ezt hinné Babu. Nem akarom átverni, de ez egy rossz elképzelés, hogy én mindenkinek belenézek az elméjébe. Nem így van, de én is gyanakodnék valószínűleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Minden mozdulatom játékos és jókedélyt sugárzó. Arról már nem is beszélve, hogy türkizszín szemeim annyira csillognak, hogy örüljünk, nincsen a közelben egy szarkaságra hajlamos orrontó furkász, hiszen egyértelműen el akarná lopni drágakőként villódzó szempáromat. Nem mondom, hogy nem volt bennem félsz, amikor megbeszéltük a mai randiebédet, elvégre ez az első alkalom, hogy hivatalosan megjelenünk a nagyközönség előtt. De most, hogy itt vagyunk, minden ilyen jellegű gondolatom elszállt. Élvezem a lopott csókokat, a minket szuggeráló tekinteteket és azt is, amikor a bőrünk egyszer-egyszer egymáshoz ér. Másnak apró pillanatok lehetnek ezek, nekem viszont a világot jelentik most. Szívem folyamatosan zakatol. Hol kissé takaréklángon, hol pedig úgy, hogy attól félek főnix módjára fogok hamuvá égni mindenki szeme láttára. „Ó, olyan vagy”, hallom Bencét, amire csak kislányosan kuncogok egyet, majd pajkos rosszallással sújtom tekintetemmel őt, hiszen már megint húzogatja a kis Drinóczi cicabajuszát. Egy rejteni kívánt mosollyal tátom el szájamat, hogy „mélységes felháborodásomnak” adjak hangot, és vállába bokszolok.
– Hékás! – emelem fel tőlem szokatlan magasságba hangszínemet, miközben tovább is visszük a témát. Mint elmondtam; megbízom benne. Nincsen okom arra, hogy féltékenységi rohamot kapjak, hiszen jól ismerem már Bencét. Szeret viccelődni, és sokszor nem kell mögöttes tartalmakért kutatni, habár minden viccnek megvan az alapja, bizony. Mégsem veszem magamra. Inkább csak megdöntöm a fejem, és most már teljes felsőtestemmel barátom felé fordulok. – Mert te vagy a legjobb barátnőjének a fiúja – mondom csintalan éllel hangomban, miközben vastag alsóajkamba harapok, és karomat megemelve kezdek apró köröket rajzolgatni a fiú mellkasára. Ennyire egyszerű a válasz. És szerintem jól kijönnének egymással.
Hangosan, majdhogynem hisztérikusan nevetek fel a következő mondatokra. Szeretem a humorát. Szeretem, hogy kimondja, amit gondol. Még ha néha hülyén is hangzik, amit mond. Így tökéletes számomra. Mert az. Bugyuta tinédzsergondolatnak tűnhetnek, de a jelenben nem létezik más, csak ő és én. Na, meg az idegesítő kis szőke gyerek, aki a tál brokkolikrémlevese fölött sasol bennünket. Szemeimet kidüllesztve, amolyan „te mégis mit nézel” módon tekintek felé, így hamarosan visszafordul a tányér fölé.
– A lányokat kizárhatod, Bencus – nyomom meg a többesszámot, majd abbahagyom a mellkasára „firkálást”. – Engem ne felejts ki, ha lehet. Én vagyok az egyenletben az „x”, amit csak „b”, „a”, „b”, „e” – itt elhallgatok, mert sosem voltam jó betűzésből. – „t” és „t” betűkkel helyettesíthetsz – teszem hozzá mosolyogva, és kicsit közelebb bújok, hogy puha ajkaimmal most, kivételesen arcára leheljem szeretetteljes csókomat. Vissza is dőlök az asztalhoz, hogy az ahhoz közelebbi könyökömmel támaszkodjak meg rajta, és tovább hallgassam Masa és Ambrózy esetét. Szinte leesik az állam. De nem is a tényen, hogy ők immár egy párt alkotnak, hanem… – Mi? – szökik ki a kicsit sem nőies, de annál meglepődöttebb kérdőszó ajkaimon. – Megmutatta? – húzom össze szemöldökeimet. Aztán leesik a dolog, ami eddig valahogy még sosem került szóba köztünk. – Te… legilimentor vagy? – dülled ki a szemem, és színpadiasan fogok fejemre, hogy az bizony tiltott terültem, my love.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Odakint egyre hidegebb az idő, úgyhogy lassan egész napra be vagyok kényszerülve a kastélyba, kivéve természetesen akkor, amikor a szabadban van órám. Délutánjaimat a könyvtárban töltöm mostanában, hol tankönyveket, ajánlott olvasmányokat bújva, hol pedig a kastély, és az azt körülvevő terület történetét kutatva.
 A mai nap nem tudom eldönteni, hogy a sárkánytan beli ismereteimet mélyítsem el, vagy az iskola alapítójának életrajzán rágjam át magam harmadjára, úgyhogy leveszem mind a két könyvet, és már vinném is őket, hogy leülve egy székbe elolvashassam mindkettőt, amikor meglátok egy könyvet, ami felkelteti a kíváncsiságomat: “Az erdők mágiája” hirdeti a cím. Óvatosan leemelem az egész újnak tűnő könyvet, és a másik kettőt megpróbálva nem leejteni, megfordítom. A hátulján ott van a szokásos rövid összefoglalás, miszerint  Alexandra Wysocki, egy lengyel kutató elindult, és a Föld nagyobb erdejeinek történetét összegyűjtötte egy könyvbe, továbbá feljegyezte a mágikus jelenségeket is, amelyek némelyikben jelen vannak.
 A szívem nagyot dobban, és a jó vastag könyvet ráteszem a másik kettőre. Most, bár kissé lassan, de elindulok az asztalok felé. Nem hiszem, hogy Alexandra eljött volna Magyarországra, és megnézte volna ezt az erdőt, de azért szívesen olvasok más helyekről is. Nem vagyok annyira megszállott. Azt hiszem.
 Egyre kevésbé bírom a könyveket, úgyhogy amikor elérem az első asztalt, ráteszem a könyveket, igyekezve nem dobni őket, és lerogyok az egyik székbe. Nem veszem észre, hogy nem egyedül ülök az asztalnál.
 Kinyitom az új szerzeményt, és pár mondat után már érzem is, hogy ma sem alszok, legalábbis nem az ágyamban, hanem vagy ebben a székben, vagy, ha kiküldenek, a klubhelyiségünk egyik fotelében, de mindenképpen az “Az erdők mágiája” társaságában.
 Éppen lapoznék, amikor valamiért felpillantok. Talán megérzés, talán csak egy légy, nem tudom, a lényeg annyi, hogy meglátok velem szemben ülni egy eridonos lányt. Meglepetten, és kissé ijedten nézek rá egy pillanatig, utána veszek egy mély levegőt, és magamban feljegyzem, hogy legközelebb jobban körül kell néznem.
 Így, hogy megnyugodtam, felismerem Nonót, akivel a vadőrlaknál találkoztam nem rég. Elmosolyodok, és megszólítom.
 - Szia! Sajnálom, hogy nem vettelek észre hamarabb, kicsit belefeledkeztem a könyvembe. - Kissé kuncogok, majd egy könyvjelzőt téve a lapok közé, becsukom a könyvet, és felkészülök a beszélgetésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Angelika

Kicsit meglepődtem, hogy itt látom Angelicát.
– Szia! Nem baj. Én épp csak eljöttem a könyvtárba. És te?
Kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol.
– Én is épp a könyvemet bújtam, csak akkor jöttem rá hogy te vagy amikor fel néztem a könyvemből. Igen, tényleg elég hideg van! Te mit olvasol? Én csak egy állatos könyvet kerestem, amúgy mihez kell ez a könyv? Nekem nem kell semmihez, csak akartam valamit olvasni. Elmegyünk valahova a kastélyon belül? Mert most nem igazán van jó idő ahhoz, hogy kimenjünk. Vagyis jó idő van, csak nagyon hideg van, te nem fázol?
Lehet, hogy megkérdezem hogy merre menjünk. És ha beleegyezik a sétába, akkor elindulok. – Vagy maradjunk itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Meg sem lepődök azon, hogy az eridonos lány úgy ontja magából a szavakat, mint a terek közepén álló szökőkút közepén álló alakok. Egy futó mosoly suhan át az arcomon, és igyekszem a lány minden kérdésére válaszolni.
 - Én már nagyjából fél órája itt vagyok, és keresem a megfelelő könyvet. Végül emellett döntöttem. - Egy kicsit megemelem az előttem heverő írást, már amennyire annak súlya engedi, és folytatom is válaszomat. - Röviden arról szól, hogy a világ erdejeiben milyen mágikus jelenségek vannak.
 Egy aprót sóhajtok, majd folytatom a válaszadást. Nonó bizony próbárateszi a beszélőképességemet! No, nem mintha baj lenne, egyáltalán nem, pusztán még nem vagyok jártas annyira benne.
 - Nem kell semmire, csak megtetszett a címe. Viszont találtam egy könyvet, ami sárkánytanra hasznos lehet, - itt a legalsó könyvre mutatok - és egy olyat is, ami az iskolának az alapítójának írja le az életét. - fejezem be, megemelve a legfelsőt.
 Egy pillanatig elgondolkozok azon, hogy nem viszem-e túlzásba a könyvtárba járást, végül egész gyorsan elvetem ezt a nevetséges ötletet.
 Utolsó kérdésére egy pillanatra felcsillan a szemem, utána viszont tekintetem a csinos kis kupacra siklik. Egy szomorú sóhajtás után aztán beleegyezek a lány ötletébe.
 Bólintok egyet, és egy egész gyorsnak mondható mozdulattal összeszedem gyűjteményem darabjait, és az iméntinél sokkal lassabban fel is emelem őket.
 - Kiveszem ezeket, és mehetünk. - Megindulok, közben azon töprengek, merre kéne menni. Nagyon nem szeretnék elkódorogni olyan helyekre, ahova mondjuk egyedül, vagy egy idősebb ismerősömmel mennék, ez pedig azért leszűkíti a lehetőségek körét. Már a könyvtárosnál vagyunk, amikor eszembejut egy ötlet.
- Mit szólnál, hogyha elmennénk a konyhába? Ismerek néhány manót, bizonyára szívesen afnak egy kis süteményt. Aztán még eldöntjük mi lesz. Mit gondolsz? - Az immár kivett könyveket a táskámba téve állok, és várom a lány válaszát. Lily-vel szívesen találkoznék, rég beszéltem vele.