Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Mélyet sóhajtok, miközben a zsizsegés távozni kezd a koponyámból. Kinyitom szemeimet, de ugyanabban a pózban maradok kiterülve, mintha megpusztultam volna – mondjuk, nem állok tőle annyira távol. Nem tudom, hogy másoknál is van-e olyan, hogy valójában szinte semmi játszódik le a fejében, csak egyszerűen takarékra teszi magát, és bámul maga elé. Nálam mostanság egyre gyakrabban. Szeretem kikapcsolni az agyamat, hogy ne kattogjak felesleges marhaságokon. Le szeretném kötni magam, és talán elmegyek mégis ma este arra a végzős bál előtti buliba Ivettel. Mi baj lehet? Legurul majd egy-két sör, egy két cigit is elszívok talán, közben teljesen felesleges köröket flörtölök néhány felsőbb évessel, hogy legalább arra a kis időre visszanyerjem az önbecsülésemet. Természetesen másnap reggel ezzel szembe kell néznem, és a fejemet fogom verni a falba, hogy már megint idiótát csináltam magamból.
Előre játszom le magam előtt a jeleneteket – elvégre minden buli után ez van –, így egy kelletlen grimasszal le is teszek róla. Lehet baj. És erre van a legkevésbé szükségem. Hümmögve szedem össze magam, vagyis mozdítom meg végre karomat, hogy felüljek, amikor egy kedves, aggódó hang üti meg a fülemet. Erőltetett mosoly kerül gondterhelt vonásaim közé, majd odafordítom sápadt arcomat az érkező felé. Lassan nyitom fel egy mély pislogás után zöldjeimet, amik amint felnyílnak, abban a pillanatban jegesednek meg a másik szeme láttára. A zöld, lágy algaszín villámgyorsan változik át a hideg kékbe, majd a karfán felnyomom karjaimmal magam a fotelben.
– Minden szuper – mondom végül méllyé változott hangomon. Tekintetemmel el sem engedem Karolát, a méreg bennük azonban valami teljesen mássá változik. Szinte elhomályosult fátyol kerül rájuk, ahogyan feltűnik előttem a pizzériában történt jelenet. Szívem hevesebben kezd verni mellkasomban, szinte kiütve bordáimat a helyükről, de egy gunyoros mosollyal rendezem vonásaimat, oldalra döntöm a fejemet, és felállok. Így eléggé közel kerülve az eddig fölém magasodó Karolához. Arcomról nem távozik a mosoly, ám ajkam láthatóan meg-megrándul a természetellenes szájtartástól. – Boccccsánat – nyújtom el a szót, miközben ellépek előtte, hogy gitártokomhoz nyúlhassak. Nagyon rendes volt tőle, hogy aggódott, de aztán – úgy veszem észre – inkább szomorkás, hogy nem nyuvadtam ki a székben. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, pedig annyira minden dübörög az agyamban. Neki már hátat fordítva húzom ki a tok zipzárját, ajkam pedig lebiggyen. Eszem ágában sincsen pont előtte bőgni, de annyira megtámadtak az érzelmek, hogyha már nem lát engem, miért is ne engedhetnék meg magamnak egy ilyen jellegű grimaszt. Egy ideig ott kutakodok, majd susmogást hallok az ajtóból. Vállam fölött, gyanakodva tekintek hátra, ahol is három rellonos fiút pillantok meg. Vihorászva mutogatnak ránk, hiszen a pletyka csak úgy szárnyal a tinédzserek között. Főleg akkor, ha ilyen nevetségesen drámai sztorikról van szó. Az egyik, fekete hajú, markáns vonású srác előveszi a pálcáját, majd miután konstatálja, már csak Karola és én vagyunk a tanulószobában, odaszól. Valami olyasmit, hogy „Beszélgessetek csak csajok”, mire én értetlenül emelem kékjeimet a velem maradt lányra. Ekkor záródik be az ajtó, és hallom mögüle a srácok nevetését.
– Na, ne! Ezt ne… - csóválom meg a fejemet, majd az ajtóhoz sétálok. Megpróbálom lenyomni a kilincset, de nem nyílik. Farzsebemhez nyúlok, és előveszem én is cseresznyefa pálcámat. – Alohomora! – suttogom, ám a zár nyelve meg sem mozdul. Kétségbeesetten ismétlem meg még néhányszor, majd fintorogva fordulok meg, hogy szemben találjam magam Karolával. Nem szólok, csak lomhán lógatom magam mellett karjaimat, jobbomban a pálcát szorongatva. Megmagyarázhatatlan keveréke jelentkezik tekintetemben a szomorúságnak, a dühnek és a kétségbeesésnek. Rellonosok. Nem is tudom, miért gondoljátok, hogy mindenbe bele kell ütniük az orrukat. – És most mit csináljunk? – teszem fel a kérdést. Nem hiszem el, hogy pont vele ragadtam itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Türelmesen várom, hogy a lepedő színe megváltozzon, és közben figyelem Tamara reakcióit. Teljes mértékben magamra ismerek bennük. Pont olyan türelmetlen önmagával, mint én vagyok magammal. Persze a másikban könnyű felismerni a hibát, még tanácsot is adhatnék, de magamban nem tudom orvosolni a dolgot. Látom Tamin, hogy szörnyen izgul, és ráfeszül a dologra. Ettől viszont én is befeszülök kicsit. Hogyan segítsek neki? Mivel nyugtassam meg?
- Csak próbáld meg újra - mondom türelmesen. Nem vagyok türelmetlen ember, és nem is tudom, mennyi ideje próbálkozik már. Az a cél, hogy az a lepedő színes legyen, akkor addig próbálkozunk, míg el nem érjük. - Az átváltoztatás nehéz, csak bele kell jönni. Menni fog, hidd el! - biztatom. Majd kapva a válaszán megpróbálok a lehető leglelkesebben megszólalni: - Akkor legyen rózsaszín! Képzeld el milyen rózsaszínt szeretnél. Legyen a fejedben, mit akarsz csinálni. Minél tudatosabb vagy, annál nagyobb a siker - egészen kezdem magamat tanárnak érezni, ahogy az instrukciókat kiadom a lánynak.
Az én magabiztosságom megnőtt, mióta elkezdtük a gyakorlást, és reménykedem benne, hogy az övé is. Biztatóan intek, hogy próbálja meg újra, és izgatottan várom az eredményt. Ám mikor nem sikerül, akkor sem keseredem el, hanem új ötlettel állok elő.
- Igen! Te ezen a darabom gyakorolj, én pedig ezt fogom átváltoztatni - tolom vissza elé a lepedő egyik darabját. Elnevetem magam Tami megjegyzésére. - Szeretem a pinket - vonom meg a vállam nevetve, majd visszafordulok a epedőhöz. - Akkor háromra! - pillantok a lányra, pálcámat pedig az anyagdarabra szegezem. - Egy, kettő... - várok egy pillanatot, hogy Tami kifújja a levegőt, majd fojtatom Három! - rámutatok a lepedőre, és kimondom a varázsigét. - Coloris mutatio viridis! - az anyag lassan felveszi a piros színt, én pedig büszkén oldalra fordulok, vajon Taminak sikerült-e a bűbáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hogy a sárkány fortyogó barlangjában füstölögne…vagy valami ehhez hasonló volt az első gondolatom, amint lélektükreim előtt nem más tűnt fel, mint Babett. Hogy miért is kellett nekem felkelnem, és idejönnöm, miért kellett nekem mindig arra figyelnem, hogy mások hogy vannak? Hagytam volna, hogy pusztuljon meg a fotelben.
- Öh, remek. Csak onnan…khm, onnan úgy tűnt, mintha rosszul lennél, de így elnézve…nos, jó színben vagy - hát persze, hogy is ne lenne jó színben, mikor valószínűleg Bence repesve reppent karjaiba, legalábbis azt hiszem, hisz ki más lenne az, akibe szerelmes lenne? Legjobb tudomásom szerint Masa már régóta szóba sem jöhetett, más lányról pedig nem hallottam. Szóval igen, minden bizonnyal ő lehet az a lány, aki miatt dobott Bence.
Gondolataimból elém kerülő arca, s gunyoros mosolya rántott vissza, mert hát úgy döntött, felegyenesedik. S mi az, hogy felegyenesedik, talán fel is akar lökni. - Ja persze, az is kell neked…öhm, a gitár - talán nem kellett volna kommenteket fűznöm a mozdulataihoz, de mégis, irritált a jelenléte. Ha nézéssel perzselni lehetett volna, akkor már egész biztos, hogy lángok vették volna körbe. Pechemre ilyen varázslatot sem tudtam, meg sajnos nem voltam eléggé bosszúszomjas ahhoz, hogy felgyújtsam.
Ráadásul neki éppen a Tanulószobába kellett jönnie, s itt zörögni azzal a gitártokkal. Ha csak arra gondoltam, hogy Bencével összejöttek, s hogy talán még ki is beszéltek, úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék. Kezdett ez az egész helyzet olyan nyomasztóvá válni, úgy éreztem, hogy megfulladok. Vajon mi volt benne más, mint bennem?
Néhány másodpercig lopva fürkésztem, s próbáltam rájönni arra, hogy miért voltam kevés, ám valami furcsa nesz zavart meg, s szinte egyszerre kaptam pillantásom Babettel az ajtó irányába.
- Mi a…neee - némi késéssel, ám magam is ráeszméltem arra, hogy ez a két fiú mit talált ki, addigra azonban Babett már az ajtó kinyitásával próbálkozott. Kezeimet védekezően fűztem össze magam előtt, ahogy kissé idegesen odalépdeltem, hogy magam is szemügyre vegyem a helyzetet.
- Mert nem nyílik? Hogy nem jött be ez a varázslat? - elhiheti, hogy legkevésbé sem volt hangulatom vele egy helyiségben tartózkodni, el is kaptam róla a pillantásom, s magam kezdtem el a kilinccsel babrálni, hátha az majd magától kinyílik.
- Ez nem vicces, halljátok? Nyissátok ki!- ütögettem meg párszor a tenyeremmel, hogy jelezzek annak a két balféknek, ám mindhiába, már a hangjukat sem lehetett hallani.
- Úgy nézek ki, mint aki mindenre tudja a választ? - nem tudtam türtőztetni az indulataimat, ez nem volt szép tőlem, de nem tudtam ennél szebben reagálni. Végül sóhajtva fújtam ki a levegőt.
- Nem tudom, írj egy sms-t a barátodnak, és kérd meg, hogy engedjen ki minket…vagy téged, vagy tök mindegy - vontam vállat, végül is, Bence valószínűleg gyakran ült a telefonján, meg amúgy is, biztos ezer örömmel sietett volna, hogy kimentse a hercegnőt a fogságból.
- Ajh Merlinre…ez tényleg nem nyílik - azért csak még egyszer megpróbáltam, végül ismét a lány felé fordultam. - Tényleg nem megy. Nem megy. Nem…és pont ve..mindegy. Talán megpróbálhatnál valami komolyabb varázslatot, végül is, ötödéves vagy - szúrtam oda, ahogy pillantásom újra Babettre emeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Mosolyogva figyelem Tami örömét, habár még nem tökéletesen sikerült a bűbáj. Nem baj, legalább most történt valami.
- Szívesen segítek - válaszolok mosolyogva, bár kicsit belepirulok a nagy hálálkodásába. Már én is teljesen beleálltam a dologba, így az, hogy sikerült átszíneznie a lepedőt, nekem is örömet okoz. Egyáltalán nem érzem, hogy csak nyűg az, hogy most itt vagyok. Közben eszembe jut a saját lepedődarabom, ránézve pedig büszkeség tölt el, mert az anyagdarab szép, élénkpirosban pompázik. Sikerült a bűbáj, pedig félig a "tanítványomra" koncentráltam. Újra kimondva a bűbájt napsárgára változtatom a piros darabot. Majd mosolyogva visszafordulok Tamarához. A hirtelen kérdését viszont nem nagyon tudom mire vélni. Látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, de inkább nem firtatom, nem tudom, mennyire személyes.
- Amúgy jól - mosolygok. Azért válaszolok, ha már kérdezett, nem hagyom közénk ülni a csendet. - Nagyban tanulok én is a vizsgákra. De csak sikerülnek - húzom el kicsit a szám. Igen, önbizalom a toppon.
- Előbb próbáld meg TÉNYLEG rózsaszínre színezni azt a lepedőt - mutatok szabad kezemmel az anyagra. Jól megnyomom a tényleg szót, hogy értse, a barna még csak félsiker. A fél pedig kevés. - Ha már biztosan megy, sokkal kellemesebb lesz elmenni a vizsgára. Sokkal magabiztosabb leszel - kezdem magam ténylegesen tanárnak érezni. Ettől azonban pici el is bizonytalanodom. Nem tudom, mi az a határ, ahonnan már idegesítem Tamit. Ahol már úgy érzi, parancsolgatok neki. Azt a határt pedig nem szeretném átlépni. - Aztán megnézhetjük a Sonorus bűbájt is. Tudod, amelyiket az igazgató használt az évnyitón, hogy felhangosítsa magát. Majd megpróbáljuk nem nagyon zavarni a többieket - nézek körbe. Körülöttünk még mindig mindenki nyugalmasan tanul. Közben bejön egy levitás, akit látásból ismerek csak, de visszaintek neki köszönésére. Majd visszafordulok Tamihoz. - Na! Próbáld meg újra. Most menni fog! - bíztatom - Gondolj erősen a rózsaszínre. Jelenjen meg a fejedben, milyenre szeretnéd változtatni. És bízz magadban! - Tudom, mondani könnyű. Nekem sem megy ez az önbizalom dolog, de hátha rá jól hat, ha én magabiztosnak tűnök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Még most se hiszem el hogy sikerült...talán nem is teljesen de, azért büszke vagyok. magamra és Bettire is...mert elég nehéz lehet tanítani engem!Azt mondja szívesen segít, de tényleg remélem hogy nem vagyok a terhére...na jó! elég ebből! ha ő segít tuti nem bánja! nyugi tami, nyugiii...-figyu Betti...tudom valószínüleg már sokszor mondtam, vagy legalább is gondoltam...és csak azt akarom mondani hogy bármikor mondhatod azt hogy már nme szeretnél tanítani...-bár szerintem már ez idegesíti. Mármint az hogy folyton arról érdeklődöm hogy idegesítem-e. Jó felhagyok ezzel...-jó megpróbálom-mondtam majd a (mostmár barna) lepedőre szegesztem a pálcám.-jó...bízok magamban-na mostmár sikerülni fog...Mindjárt megvaaaan...Betti ekkor közbeszól-sonorus bűbáj...hmm...oké-tmondtam kicsit elbizonytalanodva.Betti valószínüleg észre vette hogy félbeszakított, ezért  folytatta.-Rendben koncentrálok!-Mondtam, és a következő másodpercben már csak Betti újjongását hallottam...-SIKEEEER-mondtam elképedve,majd Betti nyakába ugrottam

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nyilvánvaló, hogy egyikünknek sincsen ínyére az előállt helyzet. Általában próbálok semleges maradni, ezért is nem volt sokáig mellettem sem barát, sem barátnő. A saját kis világomban éltem, ami évekig biztonságot nyújtott, s most, hogy már szinte ősellenségem is akad… nem tudom, hogyan reagáljak. Hiszen az, hogy testemből milyen ösztönös reakciók törnek felszínre, egyszerre tesz idegessé és magabiztossá. Nem akarok bájcsevegni, nem akarom azt sem hallani, hogy „sajnálom”, habár az utóbbira igen kevés esélyt látok. Inkább a gitártokkal kezdek bíbelődni, addig is ebben a passzív-agresszív hullámban tartva érzelmeimet, majd hirtelen, szinte nyakamat meghúzva fordulok Karola felé. Szemeim szikrákat szórnak, és ajkam szeglete is fintort húz vörös lepelként az eddig sápadttá nyilvánított arcomra. Nagyon is jól tudom, hogy mit akart ezzel mondani, de nem vagyok benne biztos, hogy kommentálni szeretném. Még, hogy „az is kell”. Ó, igen! Hogyne kellene. Idegesen szívok egyet orromon, miközben próbálom állni a lány tekintetét. De végül a belőle áradó, negatív érzések arra késztetnek, hogy mégis rákérdezzek. – Ezzel mégis mit akarsz mondani? – színpadiasan fogok kerek csípőmre, és barna hajkoronámat is kissé oldalra döntöm. Nem én tehetek róla, hogy Bence hogyan hasonlította – vagy éppen hogyan nem – az ő kapcsolatukat az miénkkel, és ez mérhetetlen düh-be csap át koponyámban. Cicaharc? Csapjunk bele. Nem akartam így, nem akartam sehogy. Én a saját kis életemet akartam és akarom is még mindig élni, de hogyha a lány úgy érzi, hogy nincsen lezárva a dolog, akkor most tegyünk pontot a végére. Nem vagyok általában vakmerő. Noha az sem volna tejes mértékben igaz, ha azt mondanám, hogy mindig végig gondolom tetteimet és azokat a következményeit. Ezt a feszült csendet szakítja félbe a távozó fiúk vihogása, majd a kommentár és az ajtó csapódása. Zöldjeim ijedten tágulnak ki, és hasonló ijedelemmel szaladok oda, hogy veszettül rángatni és csapkodni kezdjem a bejáratot. Ezután ér hidegzuhanyként, hogy varázslattal sem tudom mozdulásra bírni a zár nyelvét. Dühös értetlenséggel ácsorgok Karola előtt, aki úgy néz ki, hogy még most sem hagy fel ezzel a renitens hozzáállással. Idegesen szusszanok egyet, majd szarkasztikus mosolyt varázsolok vonásaim közé, miközben hozzá hasonlóan, én is összefonom karjaimat, hogy mutathassam felé ellenállásomat. Az „Írj egyet SMS-t a barátodnak” kezdetű mondatra szinte mérges kiskutyaként mordulok fel, majd megcsóválom a fejemet, amolyan hitetlenkedő arckifejezéssel.
– Te pedig talán megpróbálhatnál kicsit érettebben viselkedni – hangomat ösztönösen mélyítem felháborodásomban. – Mi bajod van, Karola? – nyomom meg a lány nevét, miközben felborzolt kedélyű, tinédzserlányhoz méltó fintort húzok ajkaimra. – Bánt, hogy nem sikerült a családi szálakat még szorosabbra fűzni? – kérdezem szokatlanul bántó hangnemben az ugyan távoli, de mégis unokatestvéri szálra utalva. Nem hoztak még ki belőlem ennyire ellenséges érzéseket. Neki sikerült. Még ajkaimat is színpadiasan biggyesztem, miközben összefont karjaim megfeszülnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tényleg kiakadtam. S nem csak azért, mert alapvetően nem bírtam a bezártságot, de az is feszélyezett, hogy éppen azzal a lánnyal kerültem kelepcébe, akivel egyetlen másodpercig sem akartam egy levegőt szívni. Aki valamiért jobbnak bizonyult nálam, s akire ha rápillantottam, rossz érzés kerített hatalmába. Talán némi irigység, féltékenység, s düh járta át bensőmet. Harag, amiért létezett, s amiért elvette tőlem a szerelmet. Még ha ez nem is volt kimondva. Na persze, a gavallér uraság egy szóval sem mondta volna, hogy ki az a másik, akit szeret, de biztos voltam benne, hogy ez a fiatalabbik Drinóczi lány.
A gitár. Azonnal megakadt pillantásom a hangszeren, miközben ki is csúszott a számon olyan megjegyzés, minek talán nem kellett volna, de ki tudta volna leplezni az érzéseit egy ilyen feszült helyzetben. Jó, a gyakorlottabbak talán. Nekem viszont nem ment, mily kár. Pedig egy pillanat erejéig eszembe jutott a zene, az a sok próba Marcival, s az a néhány gitárlecke, amit akkor adott, ha már nagyon nem volt kedvem énekelni. Milyen remek hangja lehetett ennek a hangszernek, milyen jó lett volna végig pengetni a húrjain, valószínűleg az is megdobogtatta volna a szívem, de aztán jött ez a ...ez a boszorkány, aki lecsapott a nyakára, s annál fogva húzta magához, hisz az övé volt. - Ja, semmit. Szép gitár - tettem hozzá, s bár nem adtam neki magyarázatot, leplezni sem próbáltam a hozzáállásomat, felesleges erőfeszítés lett volna.
A fiúk vihogása, s az ajtóval vívott fölösleges küzdelem csak tetézte bennem a feszültséget, amik aztán szavak formájában törtek fel belőlem, s csattantak Babetten. Nem tudom, miért nem fékeztem meg magam, s miért fakadtam így ki, hisz alapvetően mindig kedves voltam másokkal. Most viszont képtelen voltam megfékezni a bennem tomboló indulatokat, melyek immár gúny formájában törtek utat maguknak.  Persze jött is rá a válasz, érettnek ható kioktatás kíséretében, amire jobb napokon egyetértően bólintottam volna, s valószínűleg elcsitulok, most viszont a szemöldökeim szökkentek feljebb, s haragosan villantak kékjeim a lányra. Kérdése egy pillanatra megzavart, azt hiszem némi szégyen kezdett munkálkodni bennem, s magamnak is feltehettem volna a kérdést, hogy mégis mi a fene ütött belém? Már-már bennem volt , hogy elnézést kérjek és tisztázzam vele a bennem kavargó érzéseket, ám meglátva arcán a fintort, s hallva bántó kérdését, sötét függöny borult az elmémre. Mint ahogy megindul a gőzmozdony, hangosan harsog, s hatalmas gőzfelleg tör belőle a magasba, olyan robajjal gyúlt lángra bennem a düh. Elveszítettem a józan eszem, Babett arcán mintha gúnyos vigyort láttam volna felcsillanni, pedig talán csak az elmém játszott velem. Szavai fájdalmasan hatoltak a lelkem mélyére, annyira rosszul esett a kérdése, hogy minden porcikámban megfeszültem a dühtől. - És téged nem bánt, hogy ilyen szemét vagy? Hogy merészelsz ilyet kérdezni?- nem bírtam tovább egy helyben maradni, sem frappánsan reagálni. Elpattant a húr, indulatosan léptem előrébb, s balommal elkapva a haját, rántottam rajta egyet. -Semmi közöd a kapcsolatunkhoz te aljas kígyó! Biztos tele tömted a fejét a rokonsággal, meg illegetted magad előtte! Ha nálam lenne a pálcám leátkoznám a fejed!- vicsorogtam arcába hangosan a szavakat, s jobbommal próbáltam lökni is rajta egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Állom Karola tekintetét. Még fejemet is felszegem, miközben pálcámat egyre erősebben kezdem szorítani összefont karjaim rejtekében. Ingerültségem mellé mégis valamilyen szégyenérzet párosul, hiszen éppen ez a fajta viselkedés az, amit a leginkább megvetek ezen a világon. Így az általam kreált, szkizofrén érzésekkel próbálom tartani magam ebben a nevetségesen domináns pozícióban, miközben látom, hogy szavaim oda hatoltak, ahová azt szántam; Karola szívének legmélyére, s ugyan látom a feje felett gyűlő, sötét fellegeket, egy pillanatra meglátom szemében a fájdalmat. Nagyot nyelek. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen módon tudok odaszúrni valamit, és már majdnem bennem is megfogalmazódik a bocsánatkérés, amikor a lány felszívja magát, és úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban a történetet. Rendezni próbálom modortalan ábrázatomat, de szájam széle meg-megremeg a rám telepedő félelemtől. A Bossányi lány szemei szikrákat szórnak, ami miatt legszívesebben kővé dermednék, majd millió meg egy darabra hullanék a végső robbanástól. Ajkam most már teljességében remeg az erőltetett offenzív mosolytól, majd amikor meghallom a szavait, dacosan tágulnak ki pupilláim. Eddig összefont karjaim harcias erővel eresztik egymást.
– Még hogy én, hogy merésze… – az idegességtől erőm sincsen befejezni a megkezdett mondatot, és színpadiasan fordítok egy pillanatra hátat a lánynak – bele sem gondolva abba, hogy ezzel támadófelületet adok neki –, hogy rendezzem össze-vissza cikázó gondolataimat. Szabad kezemmel dörzsölöm meg lehunyt szemeimet, így a szempillaspirál fekete csíkjait hagyva pillám fölött, szemhéjamon. Csak ezután fordulok vissza a lány felé. Ekkor látom, hogy Karola felém lép, és szinte lelassul az idő, ahogyan az ujjai tincseim közé kapnak. Nem is a fájdalomtól, inkább az ijedelemtől szakad fel egy hangos sikítás torkomból, hogy az engem markoló ujjakra fogjak, és csupán néhány milliméterre arcától forduljak felé, hogy megvető fintorral nyugtázzam tettét. Kétrét görnyedve, reszkető ajkakkal figyelem őt a megvetés mérhetetlen szikrájával, s közben én is rászorítok ujjaira, ami valljuk be nem éppen a legjobb döntés, mert így tincseim töve végképp fájdalmas sikollyal bírja tovább a jelenetet.
Az „aljas kígyó” megnevezésre hitetlenkedve horkanok fel, miközben még mindig ő dominál, én pedig egyre érzem, hogy ebben nem akarok részt venni. Így amikor egy kicsit is érzem, hogy enged szorításomon, lökök rajta egyet, hogy távolabb tudjam magamtól. – A ti kapcsolatotokhoz? – kérdezek vissza immár mérhetetlenül emelkedett hangon. – Ahhoz leginkább egy pszichiáternek lenne köze! – ordítom, miközben szememből egy kövér könnycsepp hullik arcomra a fájdalomtól. Sajgó fejbúbomhoz nyúlok, hogy kissé kimasszírozzam belőle a hasogató érzést, majd a folytatásra ismét felháborodottan csillannak meg türkizszín szemeim.
Teletömtem a fejét? Illegettem magam előtte? Hát, ennek teljesen elment az esze. Fogaim össze-összekoccannak állkapcsomban, majd könnyes szemekkel és remegő kezekkel szegezem rá a lányra varázspálcámat. Elvégre, én magamnál hordom.
– Ha még egyszer hozzám érsz – mondom remegő ajkakkal és karral, szememben egyre gyűlő könnyekkel, miközben alig két méter távolságban állunk. Rettegő, ám vehemens tekintettel meredek hol egyik, hol másik szemébe Karolának.
S közben meg sem fordul a fejemben, hogy a szoba festményei tovább vihetik a hírt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Nyugodj meg, szívesen segítek. Még élvezem is - mosolygok rá. És nem hazudok, tényleg élvezem a dolgot. Sosem gondoltam eddig a tanári pályára, de ezek után talán fontolóra veszem. Mindig bátortalan voltam, ám fejlődőm, talán egész jó tanár válna belőlem.
Hiába gondolkodom el, közben nem veszem le a szemem a barna lepedőről. A szemem sarkából látom azt is, hogy Tami mennyire koncentrál. Én is elképzelem magamban, hogy rózsaszínné válik a lepedő, ahogy várom, hogy ez megtörténjen. Pálcámat azonban az asztalra tettem, így szerencsére a padló nem lesz rózsaszín. Ellentétben azzal a lepedődarabbal, amire barátnőm szegezi a pálcáját. A következő pillanatban pedig már nem barna az a lepedő darab... Hanem rózsaszín! Még mielőtt reagálhatnék, Tami a nyakamba vetődik. Egy pillanatra merevedem csak le, aztán viszont én is átölelem őt.
- Sikerül! - mondom a nyakának. - Most már ráéreztél a módjára. Ha még egyszer-kétszer átszínezel valamit a vizsga előtt, simán fog menni - elengedem a barátnőmet, és rámosolygok.
- Tovább mehetünk? Van még erőd? - kérdezem. Elsőre a sonorust javasoltam neki, ám körül nézve rájövök, hogy a hely nem alkalmas hozzá. Nem szívesen zavarnám meg a többieket, a kiabálás viszont határozottan nem tetszene nekik. Ahogy az sem, ha besötétítenénk a szobában. Így gyorsan végig gondolva a dolgokat, két lehetőség jut eszembe: - Ha keresünk egy olyan helyet, ahol nem zavarunk senkit, gyakorolhatjuk a hangerősítő bűbájt. De átevezhetünk a bűbájtan tananyagra is. A szakító és ragasztó bűbájokat tudjuk a lepedő darabon is gyakorolni. - Tamra hagyom a választást, elvégre ő az, aki gyakorolni szeretne, ő tudja, mi az, ami nehezebben megy neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

  Könnyed léptekkel halad felfelé a lépcsőn, ahogy tekintete be se járja a teret, csak a kupolára ugrik. Állat! Látja a szürkés eget, ahogy a még szürkébb felhők igyekeznek az őket hajtó széllel haladni. Ez kell neki, így is van! Kibújik kardigánjából és a földre dobra, mielőtt még levetődne rá törökülésben. Sose csinált még ilyet, de ha azt mondják segíthet akkor megpróbálja. Pontosan fogalma sincs mit csinál ilyenkor az ember… ül a csendben, aztán csak van? Meditál... Vagy röhög magában, mint Kende amikor elképzeli az anyja fejét, amint meglátná, hogy méregdrága holmijával törli fel az elemi mágia teraszának padlóját. Ó, igen! Ez aztán békességet hoz a lelkének.
 Leállítja magát, elkomorodik. Ez most fontos, na! Minél hamarabb belevág, annál közelebb lesz a vízhez. Mert bakker, semmi nem állhat közéjük! Hát még ő maga! Nem pálya így. Tehát balra, majd jobbra dönti a fejét és ül ott a csendben… három, négy percet, vagy csak anyninak érzi, mire lépések ütik meg a fülét. Na de foglalkozik is azzal, hogy bárki is itt kószál, húzzon csak tovább a saját dolgával foglalkozni. Sóhajt egyet. Nem lehet így koncentrálni! Legközelebb máshova megy, az tutkó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

Hangosan visszhangzott a talpa, ahogy újra-újra a padlóhoz csapódott. Az egyik diákot jobbról, a másikat balról próbálta kikerülni, közben hátra-hátra lesve, hogy milyen közel van hozzá Loki. Hangos nevetése és hatalmas mosolya mindenki számára elárulta, hogy nincs komolyabb probléma, csak tipikus Marina Darik jelenségnek lehetnek tanúi. Mintha az emberek már várnák utána Lokinak is a felbukkanását, egyszerűen csak megdermedtek sorban, és várják, hogy épségben megússzák azt a katasztrófát, amivel ez a kettő jár.
Mae felvetette magát az egyik lépcsősorra. Lábai úgy jártak minimum, mint Rockynak, ahogy igyekezett minél gyorsabban maga mögött hagyni szőke barátját. Kezében ott volt az ellopott füzet, amelyet valamilyen különös indokból Loki nagyon nem akart, hogy elolvasson. Hát nem volt más választása, minthogy ellopja. Lokikus.
Egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy a lépcső egyre szűkülni kezdett, de a mögötte hallatszó lépések hangja újra menetre ösztönözték. Felérve pedig hatalmas mosollyal az ajkain vetette rá magát legújabb ismerősére, hogy a fiú mögé bemeneküljön.
- Kende ments meg, légy férfi - ösztökélte azonnal a barna, és Loki fele mutogatott két hatalmas sóhaj közepette. Alig kapott levegőt attól a sok emelettől és futástól, amit most hirtelen csináltak. Komolyan, mintha minimum a maratont hagyták volna most maguk mögött. - Foglald le - ült le törökülésbe, és újra nyitni kezdte a vastag füzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Csak elvoltam a magam kis világában, ahogy nagyjából mindig, az egyetlen fellelhető füzetem egy üres lapjára firkálgattam a skicceimet városokról, ahova eljutnék egyszer, gyakoroltam az írást, majd a következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy Rin szalad el vele. Jó, előtte közöltem, hogy nem kapja meg, mert éppen nagyon benne voltam abban, hogy leírjam a nevét a nemrég tanult új betűtípussal, de akkor is! Ez nem megol-... oké, félig az. Elismerem.
Na ebből kifolyólag történik az, hogy totálisan lenyűgözetlen arccal csattogok utána a folyosón. Az embereket vagy sikerül kikerülnöm, vagy nem, valakinek még integetni is van időm, de sajnos megállni, hogy élvezhessék a társaságom, arra nincs, pedig nem egy felől hallom a nevem, míg másokban megáll az ütő, ahogy meglátnak minket. Hihihihi, a hírünk megelőzött, és ez nagy boldogsággal tölti meg a szívemet. Ha eltűnünk a folyosóról, tutira káoszba fordulva fog menekülni mindenki, mert bizton tudják, hogy felgyújtjuk a szárnyat. Nem, amúgy nem mond-. Hm. Mindegy.
Hallom Rin szaggatott légzését, miközben én könnyedén kocogok utána felfelé a lépcsőn, hiszen testvéremmel ellentétben, én az aktív sportokat sokkal jobban kedvelem, mint a bénábbakat. Szóval teljesen egyértelmű, hogy holmi szaladgálás rajtam nem fog ki. Rugalmasan, zsebre vágott kezekkel, már sokkalta lassabban lépek a helyszínre, mert tudom: innen nincs menekvés. Nem lenne, ha nem valami srác mögül kukkantgatna kifelé.
- Hallod Rin! Ne má'! - miért is vagyok kiakadva? Firkákon és órai jegyzeteken kívül nincs is más abban a füzetben. Hm... nem baj. Már megtartom a szerepem. - Ne olvasd el a szerelme-... mármint csak simán ne olvasd el, ami benne van! - dobbantok is egyet lábammal durcásan, majd a srác felé fordulok. - Te megkukultál new boi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Felemelő. A megfelelő szó Reiner Kendére és elkövetkezendő találkozására. A kezdetleges motiváltságból a hangos léptek teszik egyre demotiváltabbá. Már nyílik szeme és szája, hogy elküldje a francba a tagot, amikor egy bazi nagy mosoly közeledik felé, tehát nagy baj nem lehet. Marina Darik megérkezik. A fiú szemöldöke a kupoláig szökik, ahogy a lány akcentusával hallja meg nevét. Bakker, dal a füleinek… mindeközben persze, mi a halál van? Frankón megzavarják az energiatakarékos módban. A mutatott irányba kapja fejét, miközben felkel a földről, hogy megmutassa mekkora férfi. Pillantása felméri a szöszke gyereket, aki játszi könnyedséggel lépdel a terembe. Kendének nem lenne nagy falat. A srác valamivel magasabb és szélesebb nála, de ahogy elnézi a hisztis toporzékolását… sima ügy. Meg, nem is úgy szól a lányhoz, mintha egy vérengző fenevad volna, inkább csak egy dombján kapirgáló kiskakas, aki onnan osztja a felesleges utasításokat a tyúkoknak. – Szevasz neked is – biccent felé Kende, majd válla felett hátra sandít a füzetre, amit a barna önfeledten kukkol – Nem terítem le a földre egy nyálas füzet miatt, te szösztalicska. – kerülnek elő gödröcskéi, ahogy kedvesen, de kiröhögi a lányt. – De bármikor máskor állok rendelkezésedre hercegnő, ha az egódnak és neked szükséged van rám. - teszi hozzá kielengesztelésként. Egy lépéssel közelebb kerül a sráchoz, bal kezét zsebébe süllyeszti. Kende emlékezete nem a legpacekabb, de a lényegi infó megragadt Marina korábbi beszámolójából. Kétségtelen illet a srácra a leírás – Te lehetsz Móric, és mivel Marinat hajkurászod, akkor a bestie boi. – jobbját előre nyújtja egy kézfogásra, és reméli a tippje helyes – Kende vagyok.
 Leguggol, a füzetre se néz, pont annyira érdekli, majd vállára dobja a meggyűrődött kardigánját. – Gondolom véletlenül se vágjátok hogy kell meditálni – hozza fel nevetve a nála aktuális témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

Hazugság lenne, hogy nem élvezte a hajkurászást. Ilyenkor mindig nagyon élénknek érzi magát - nem mintha amúgy nem lenne az. Éppen ezért van az arcán az a hatalmas mosoly, pláne Kendét megpillantva. Mintha a világkerekség is azt akarta volna, hogy jöjjön neki egy megmentő.
- Uuuu... - Mint valami kisgyerek, úgy örült a hírnek, hogy most elolvashatja Móric vezetéknév párosításait. Vagy a fiúk nem csinálnak ilyesmit? - Szösz...mi? - nézett értetlenül fel a füzetből, mert hát nagyon kereste a neveket, de a magyar nyelv teljes elsajátítása volt a fő motivációja arra, hogy Magyarországra jöjjön. Mondhatni a number one küldetés. - És az egóm ezt nagyon is támogatja - bólintott egy mosoly kíséretében, majd visszabújt az elkobzott füzetbe.
Hagyta, hogy a fiúk maguk elintézzék egymás között a bemutatkozás dolgot, mert hát már elég nagyok és érettek hozzá. Vagyis... maradjunk csak szimplán a nagynál. Amúgy is, ő csak maximum a becenevek letisztázásával tudna hozzájárulni a folyamathoz, az meg teljesen felesleges. Nézte inkább helyette az ezer meg egy rajzocskát, ami a füzetben van, egyen, kettőn az ujjait is átfuttatva, mintha nem is hinné el, hogy ott vannak, és nem csak valami illúzió, amit hirtelen a szöszke varázsolt oda neki. Ajkai kicsit elváltak egymástól, miközben csodálta őket. Látta már, ahogy Loki órákon a jegyzetei szélére firkál, de azt a füzetet még soha. Azonban nem tartott sokáig a varázs. Ajkai huncut mosolyra húzódtak a saját neve láttán, melyből még hiányzott egy kicsit.
- Csak nem én vagyok a szerelmed? - ugratta Marina barátját, és felemelte a füzetet, hogy a másik kettő is lássa, hogy miről beszél. Bár igazából belül simogatta az egóját, hogy a fiú az ő nevét írogatja le gyakorlásképen.
- Minek neked meditáció, lost boy. Mi nem vagyunk elég megnyugtatóak már csak a jelenlétünkkel? - pislogott ártatlanul a barna. - Hallod Loki? Feszült a gyerek. Vegyük kezelésbe - bólintott barátja felé Mae.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Totál egyértelmű fintorral hallgatom, amit leművelnek előttem. Hát ez különös volt, és mikor is beszélgettek ezek anélkül, hogy én láttam volna? Lehet ez az a nap volt, amikor nemigen volt kedvem bemenni órákra, szóval a gyengélkedőn feküdtem azzal az indokkal, hogy mennyire, de nagyon fáj a hasam? Simán benne van, és tök jó volt amúgy! Csomót olvastam, mert rittyentettem pár skiccet, gyakoroltam. Tiszta hasznos voltam aznap, sőt… Micsoda? Megszeppenve pillantok a srácra, mert először is, mi az, hogy nem terít le? Másodszor pedig, szösztalicska? Úgy robban ki belőlem a röhögés, mint annak a rendje, levegő után kell kapkodnom már az első másodpercekben, mert a semmiből jön a légszomj. Előregörnyedve támaszkodom térdeimre, de félő, hogy összeesek. Könnyáztatta tekintetem emelem vissza rájuk.
- Mi az, hogy szösztalicska?! - a kérdés totálisan költői, választ sem várok rá, de Merlinre, ez valami csodálatos! Huhogok párat, megdörzsölöm szemeimet, miközben felegyenesedek, és igyekszem összekapni magam. Továbbra is mosolyogva lépek oldalra, hogyha már a srác kitakarja Rint, akkor legalább így láthassam, ahogy éppen egy rajzon húzza végig ujjait. Na remek, akkor mostantól ezt fogom hallgatni? Mármint eddig sem titkoltam, hogy nem rajzolok rosszul, mindenki belenézhetett volna abba a füzetbe, amikor csak akar, de valahogy Rinnel még sosem jött ez szóba. Azért ez para. Miért nem jött szóba?
- Szevasz Kende, én vagyok a bestie boi - nyújtom felé jobb kezemet vigyorogva. - Móric bizony - megrázom jobbját, majd kilépek előle és Rin felé sétálok, hogy egy könnyed mozdulattal szedjem el tőle a füzetet. - Sosem tudjuk meg, mivel mint látod, nincs befejezve. Ez egy befejezetlen szerelem - bólogatok határozottan, teljesen komolyan kiejtve szavaimat számon. Kiegyenesedve, félrebiccentett fejjel mérem végig a srácot, aki már Rin mellett guggol, majd Rinre sandítva vigyorodom el szélesen.
- Vegyük - csapom tenyeremhez a füzetemet, hogy neki állhassak dörzsölgetni. - Minek kellene neked meditálnod? Lazulj le velünk, na gyere - ütöm meg vállát a már összetekert füzettel, fejemmel intek az ajtó felé, hogy nyilvánvalóan nem itt fogjuk megejteni a lazulást. Ez egy terasz, tesó, hogyan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A lány kérdésére csak szélesebben elmosolyodik. Szivi, többet fogod hallani, mint hinnéd, majd megérted. Kendét könnyed nevetésre készteti a lány arckifejezése és hangsúlya, meg a szöszi gyerek röhögése. Pont nem bánja, hogy megzavarták, már most jobban szórakozik, mint korábban. Ezzel a hozzáállással fog kezet a sráccal és magában nagyban mellét veri, hogy beletrafált a szőke kilétébe. Pillantása a füzetre kúszik, ha már mutatja itt a csaj. Tele van mindenféle grafikai izével, amik onnan, ahol Kende áll nem egészen kinézhetőek. Csendben marad, hogy ezt a fura, titkos szerelmi bizbaszt lezavarják egymás között, majd Mae újra megkapja a figyelmét – A te megjelenésed minden csak nem megnyugtató – nevet fel jóízűen, majd pimaszul megvonogatja a szemöldökét mielőtt könnyedén talpra szökkenne. Jól esik neki, hogy végre kiélheti az énjének ezen oldalát. Mármint, lányok… ki ne szeretné őket? Marina jó csaj volt, és még ha nem is igazán Kende esete, a hülye gyerek jól szórakozott, hogy alkalmanként elhúzzák egymás agyát. Volt már rá korábban partnere, de Mae-el annál haveribbnak indultak, hogy egy alkalmi két vállra döntés miatt elcsessze, hogy ilyen barátot szerezzen, amikből amúgy sincs sok.
 Kérdéseikre csak vállat von mielőtt azt a füzet érhetné – Felőlem, léceljünk le – fordítja le Móric szavait. Benne van bármilyen hülyeségbe, amit a korabeli kölykök csinálni akarnak. Gyors pillantást vet a lányra, bevárva őt, majd visszafordul Mórichoz és kezével rácsap a karjára. Így is van! Ha ütöget, visszacsapkodok – Viríthatsz, ha már a híred megelőzött. – vigyorog rá, mint egy idióta, aki hajlandó hülyeséget csinálni – az is. Na, de nem vesztegetheti az idejét béna alakokra, akiknek csak a szája nagy. Nem azért akart idejönni, azokból van elég odahaza a birtokon. Már pedig Reiner Kende nem akkora cseléd, hogy elszúrja a szabadulásával járt lehetőségeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

Már az első pillanattól érezte, hogy ez a barátság jó lesz. Na jó, ez így hazugság. Amikor elaludt mellette a szöszke, akkor azt hitte csak valami béna cserediákszerűség, aki egyedül azért választotta Magyarországot tanulási helyszínként, mert nem hallott róla, és így azt hitte nyugis. De amikor Csipkerózsika felébredt, akkor már tudta, hogy jóba lesznek. És nem csak ők, de Lokival is. Mert Loki olyan mint ő, ami a matematikai egyenletek mentén azt jelenti, hogy nekik is ki kell jönniük. Ami meg egy frenetikus trióhoz vezet.
De mielőtt még Mae buksija megfájdulhatott volna a végtelenül sok és hosszú gondolkodástól, már ott is tartottak, hogy akkor fogják a cukmókot és indulás. Egy lendületből felpattant a két szép lábára, és pár gyorsabb lépés után a két fiú nyakába vetette magát.
- Jól való érzésem van hármunkkal kapcsolatban - mosolygott bele mindkettőjük arcába, miközben tovább haladtak előre fele. - Már csak az a kérdés, hogy mit fogunk csinálni - gondolkodott el, és elengedve a fiúkat ment előre a szűk lépcsős folyosón. Ő úri nő. Előre kell engedni, gondolkodás nélkül.
- Mit szólnátok, ha megtöltenénk festékkel lufikat. Azt a csatát a festmények se fogják elfelejteni - csúszott pimasz mosoly a lány arcára. - Vaaagy lemehetnénk a kis tavacskához jeges fürdőt venni. Bár az nekem nem kihívás - legyintett a lány, és csak akkor állt meg, amikor leért a lépcső aljára. - Mit szólnátok, ha megszívatnánk a levitásokat. Össze zavarjuk a Szfinxet, az meg nem fogja beengedni a diákokat - soroltam tovább a lehetőségeinket. - Na gyerünk fiúk, elő a kreativitással - parancsolt rájuk, és még a tenyerét is összecsattintotta, hogy figyeljenek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Fogalmam sincs ki ez a srác, elvétve láttam pár órán, de azt meg kell hagyni, hogy nem fogja vissza magát, ha éppen becenevek adásáról van szó. Továbbra is szélesen mosolygok, mert lássuk be: a szösztalicska vitte az évben a prímet, pedig Merlin sem tudja mi a búbánatos anyám kínját jelent. Bár nem is nekem kell tudnom, főleg, hogy van egy olyan érzésem, ha megkérdezném Kendét, ő sem nagyon tudná megmagyarázni, így heherészek tovább, amíg végre kicsit képes vagyok lehiggadni. A formalitásokon is túllendülve kezd el azonnal pörögni az agyam, hogy mégis mit csinálhatnánk, ami lelazítja újdonsült spanomat, ráadásul még bókol is! Hát nézzenek oda, ez a Kende fiú aztán ott van a szeren rendesen! Tudja, hogy kell belopni magát mások szívébe - megzabbantom, komolyan. Nagyjából eddig tartott a meghitt pillanat a két hímnemű állat egyed között, mert Rin robban be kettőnk közé. Vigyorogva fordulok felé, de megszólal, szóval szemöldököm azonnal ráncba szalad, ahogy hallgatom az ötleteket.
- Persze, hogy utána Volkov velem takaríttassa fel - fújom fel durcásan fél arcomat, ahogy követem Rint lefelé a lépcsőn. - Nem mindenki dán, állj már le! - suhintom meg válla mellett a levegőt a füzettel, amint mellé érek, de meg is torpanok, mert amúgy fogalmam sincs merre indultam, vagy merre kellene menni. Egyébként hol a táskám? Volt táskám? És ha nem volt, akkor miért nem volt? Ha volt, akkor most miért nincs? Hm-hm, micsoda eget rengető kérdések. Állam alá támasztom kézfejemet, fejemet előrebiccentem kicsit, szemeimet lehunyom, hogy neki állhassak gondolkodni életem legj-.
- Megvan! - kapom fel fejemet, szélesen vigyorodom el Rinre. - Szegény festményeknek sosincs lehetőségük megnézni az iskola más részeit… segítsünk nekik ebben kicsit, mit szóltok? A fecsegő dámákat tökre nem vállalom be, az a tiétek - szögezem le azonnal a miheztartás végett, mielőtt még rám maradhatna a piszkos munka. Hihihihi, gyorsabbnak kell lenni. - Utána szívassuk meg a levitásokat, mert ez király. Kiscsibe majd mehet csipogni a Levita HV-nak, hogy nem tud bemenni a tankönyveiért - lebiggyesztem alsó ajkamat, mutatóujjamat húzom végig jobb szememtől egészen államig, mert éppen sírok, majd vigyorogva csúsztatom füzetemet hátsó zsebembe, és minden előzmény nélkül kapom fel hátamra Rint, hogy meginduljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Mindössze néhány hete viseli a követ, ami partner volt elemi mágiája ébredésében, mégis úgy hozzászokott már, mintha évek óta lógna a nyakába. Marina lendületesen érkezésével Kende automatikusan kap a kabala utána, megbizonyosodva az azt tartó szíj stabilitásáról. Ezt leszámítva szeme sem rebben, csak viszonozza a csaj arcán virító mosolyt, majd nyugis léptekkel követni kezdi újdonsült haverjait. Egyre csak szélesedő vigyorral hallgatja az ötletelést, ami a jeges víz hallatán egy grimaszba fut át. Keményebb edzések után volt része jeges fürdőben, de nem volt alkalom, hogy izmai ne tiltakoztak volna ellene, így csak biccent egyet Móric felé. Így is van! Skip. A levitások szívatására bezzeg azonnal rá dobta a voksát. – Ez jó! – csíntalan nevetése mélyről szalad fel, majd elhalkul, ahogy rájön Boska még mindig a prefektusuk. Bakker. Gondolataiból Móric heuréka pillanata rántja vissza. – Pöpec, viszem a dámákat – csap le a felszabadult lehetőségre, és fejben már ki is tervel néhány tutkó beszólást. Gyakorlott volt az elkényeztetett és tökéletes fényűző hárpiák terén. – Elejtek nekik pár szaftos, megbotránkoztató kamu pletykát – töpreng hangosan, mivel borzolhatja fel a nagyképű tagok kedélyeit, had bomoljanak azok, amíg ő költöztetőst játszik a pajtikkal. – Lövésem sincs ki a halálról van szó, de ha a tankönyvei miatt rinyál, elkél némi szín a kis pedál meg a társai életébe – dörzsöli meg a fülcimpáját. – Elő karácsonyi jótékonyság skacok… - bólint büszkén. Megtekerten ugyan, de így is lehet értelmezni a tervüket, ami teljesen önzetlen ugyebár. Ó, Brigitta milyen büszke lenne most a fiára!
 Zsebre dugott kezekkel lép az addigra emeletes páros mellé, onnan vigyorog a lányra, aki így egy szintre került Kendével. – A szfinx vajon mit szólna a dánodhoz? - teszi fel a kérdést és közben el kell ismerje, ha ez a festmény ilyen okoskodó izé, egy laza csevej Kendével, így is - úgy is megzavarja. Tud hülyeségeket beszélni az -szfinx- fix.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

-rendben ennek örülök.-mosolyogtam rá Bettire.És tényleg örültem. Ezzel az egy(vagy több) mondattal egy nagy kő esett le a szívemről.Sokkal inkább élvezem már így a tanulást...mármint nem sok másodéves mondhatja el, hogy egy nagyobbal tanul.Még akkor is ha az a "nagyobb" körülbelül egy évvel idősebb nálam.a gondolatmenetem közben halványan elmosolyodtam. Ez talán Bettinek is feltűnt, mert mintha vissza mosolygott volna. Kicsit kifáradtam de úgy éreztem, muszáj még gyakorolni. Ebben a pillanatban-mintha csak Betti megértette volna a gondolataim- megkérdezte lenne-e kedvem még gyakorolni.-háát...kicsit fáradt vagyok,de ha neked van még kedved, nagyon szívesen gyakorolnék még egy kicsit-néztem komolyan Bettire.de magamban azt kívántam bárcsak elhívna sütizni...hmm...igen egy jó Fekete-erdő torta...nyammmi. A gondolataimból egy bagoly zökkentett ki. Egyenesen előttem repült be a nyitott ablakon, majd a mellettünk álló lányra szállt. aki nem kis meglepetésemre, elordította magát. Nem mintha megszokott volna az ilyen. Viszont a húgomnál az. De tényleg rendesen fél a baglyoktól. ha létezik ilyen fóbia neki 100 százalékan ilyene van. Persze a lány nem a húgom, és nem is pár régi, bagoly fétises barátom volt. Ekkor Betti szólz hozzám, és erre-mivel nagyon jólnevelt vagyok-(kacc kacc) válaszoltam.-jó, ez a hangosító bűbáj jól hangzik-mondtam, és már indultunk is volna a tökéletesen hangszigetelt hely megkeresésére, mikor a baglyos lány összeesett

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Ásít egy nagyot, holott több kávé is üzemeli a belső motort jelenleg, illetve, aludt is, de valahogy mégis olyan nyomasztó a légkör idebent, vagy csak az utolsó óra termének levegőtlensége volt az, amely elnyomta kicsit. Mára ha minden igaz, bőven szabad, megejt egy kört odakint, főképp nikotinhiányát űzi el, aztán jöhet minden, ami szórakozás. A csütörtök a laza napja, nem kell aggódnia, hogy valami beadandó miatt nem fog aludni, így aztán, az ásítás után víg kedéllyel halad előre. Azért figyelő szemei maradnak, a folyosón lézengő nép azonban teljesen átlagos és olyan, mint minden nap. Csacsognak, kicsit futkosnak, de azért ő nem szól, mert hadd tegyék, akkor kevesebb erejük marad szétszedni mást, élnek.
Azonban, ahogy az szokott lenni, a tervei nagy része mindig ott sül ki, hogy valami közbejön. Épp fordul, hogy a legrövidebb úton lejusson az emeletekről és elinduljon a bejárat felé, amikor zajosabb közegbe érkezik. Nem diákok, azok odébb vannak, inkább a fal felöl érkező alakok azok, akik éppen hevesen diskurálnak valamiről. Mire észbe kap, van, hogy más üres keretet lát, mert egyszeriben átmentek másokhoz, vagy arra, amerre az esemény van. Megáll, a fejét vakarja csupán, hogy valamiről, ezek szerint, le is maradt.
- Mi a tosz – költői kérdését hagyja a levegőben magának, ahogy megindul arra maga is. Pár diák egy ajtó előtt totyorog, fülelnek, és az ajtóhoz legközelebbi festményben sorakoznak azok, akiknek szavait az imént hallotta. Foszlányok csak, többnyire felháborodott portrészavak, a sutyorgás meg halk ahhoz és abba is marad, amint közelebb ér.
- Mi folyik itt? – most komoly hangnemben teszi fel, ettől tartják sokan kicsit ijesztőnek, mert a legtöbb mestertanoncnál de még tanárnál is idősebb, illetve, a pletykák élnek, sokan bőszen tudják, hogy micsoda ő. Végül, a legbátrabb magyaráz neki arról valamit, hogy tépik egymást odabent, párbajoznak, hogy aztán, ahogy az ajtóhoz ér, hallja is a bentről kiszűrődő zajokat. Szemöldöke szökken fel, nem mondják meg, kik azok, mert nem tudják, innen pedig aztán bárkik lehetnek, a hangok tompák, nem teljesen tiszták.
- Mi az, hogy nem nyílik? – néz a hozzá közelebb állóra, amikor már lenyomta a kilincset, többször. El van bűvölve? Vagy rossz? Egyik se érti, sem ő, csak azt, hogy a terem bezárta őket oda, akik lehet, mindjárt egymás torkának esnek. Türelmetlen fújtat egyet, nem akar ő ilyen dologba belefolyni, de a rangja, tisztsége azt kívánja, tegyen rendet.
- Oké, ti oszoljatok – mutat feléjük, akik épp mögötte állnak, kitartóan, kíváncsian. – Nem mondom még egyszer, vagy feladok valami büntetőmunkát – ezt már akkor teszi hozzá, amikor nem akar mozdulni. Tudja, hogy nem mennek messzire, kiskanál víz az erdőtűzre, de ha a seggében toporognak, csak ideges lesz.
- Ti meg odabent! Eresszetek be és hagyjátok abba! – emeli fel a hangját, de választ nem kap, az ajtó sem nyílik. Elengedi a kilincset, sokadjára és már azon van, hogy visszahívja az egyik diákot, hogy nyissa ki neki pálcával, amikor, mert nem normális, de eszébe ötlik valami. – Végül is, mindig is ki akartam próbálni – motyogja magának, majd vacillál. Percekig csak kopog, szólongatja őket, majd végül dönt és hátrál el. A bűbáj addigra megoldódik magától, de ő ezt nem veszi észre, mert lábát emeli és végül, egy tipikusan filmes mozdulattal, meg meggondolatlansággal, nemes egyszerűséggel a lányokra rúgja az ajtót. A fa reccsenve enged, a mágia nélkül csak egy bezárt fadarab, de fel is szisszen, mert bokája azért kicsit belerottyan ebbe. A filmekben ilyen sose volt…
- Na jól van, akkor most abba lehet hagyni mindent és… - ha fáj, ha nem, a terembe cammog, majd megrökönyödve figyeli, hogy KIK is azok, akik miatt ezt kellett cselekednie. Látszik arcán, hogy a szigor mellett, meg is van döbbenve. – Babett… Karola…? Ti meg mi a fészkes… Tedd el azt a vacakot, most! - ekkor szúrja ki, mi is van a lány kezében. Ó, hát, talán most nem olyan békés és mosolygós, de pillanatok alatt terem a két lány között.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

A barna egymás után sorolta a jobbnak jobb ötleteket erre mit kapott? Lehurrogást. Hát mi baja van ezeknek a magyar fiataloknak? Puhányak mind akik vannak. Bár Loki felvetésére már ő is hevesen bólogatott. Egészen a festmények kiválasztásáig.
- Nee... csak a dámákat nee. Ők meg se érdemlik, hogy lábakat adjunk nekik lábak helyett - biggyesztette le alsó ajkát Marina, és úgy nézett kérlelően szőke barátjára - mármint a régebbire -, hogy kímélje meg az idegrendszerét. Aztán tekintete a másik srácra villant. - Ismersz már elég embert, akiről pletykálhatsz? És elég "megbízható" forrást? - rajzolt macskakörmöket a levegőbe a lány, majd sóhajtott egyet. - Ahh... hihetetlen vagy. Jó, majd segítek neked. Menjünk a dámákhoz - egyezett bele anélkül, hogy kérni kellett volna. Igazából sose rontotta el a mókát, az nem az ő reszortja volt. Szimplán csak szerette, ha a többiek érzékelik mekkora áldozatot tesz ilyenkor. Meg hát nőből volt. Kicsit kéretnie kellett magát. Csak az ő logikájában a váratás kimerült abban, hogy egy másodperc alatt ráun, és tovább lép.
- Hogy Csibével miért szerettek ennyire keresztbe tenni egymásnak... - ingatta a fejét a lány. - Komolyan, egyre gyanúsabbak vagytok nekem - ráncolta össze homlokát, csak hogy egy pillanat múlva ugyanolyan mosolygós ábrázata legyen a hirtelen felkapástól. Annyira szokványos volt neki a mozdulat, hogy az izmai szinte már gondolat nélkül cselekedtek.
- Az hagyján, de mit szól majd a dán szerenádomhoz - mosolygott gonoszan a lány. Loki pontosan tudta, hogy mennyire pohártörően hamis hangja van.
- Várjunk. Ha mi visszük a dámákat, akkor te kit hozol? - pillantott ezúttal Lokira a lány, már amennyire képes volt, onnan hátulról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Előtte nyitott könyv, mögötte zsongás, amit a fülhallgató ellenére is túl jól hall. Direkt korán baktatott fel az alagsorból, mert el szerette volna kerülni a tömeget, de úgy néz ki, hogy ezzel így újév környékén eléggé befürdött. Nyilván mindenki megfogadta, hogy jobban tanul, többet olvas, szorgalmizik, szóval eleget tesz az otthoni elvárásoknak, arról viszont nagy izgatottságukban megfeledkeznek, hogy a szoba alapvetően csendes elmélyülésre lett kitalálva - nem a szilveszteri élmények megvitatására. Lapoz a mágustörténelemről szóló könyvben, és nem titkolt érdeklődéssel tér át a koboldháborúk összegzésére. Másnak talán unalmas, vagy érdektelen lehet a tárgy, ám Zinának ez most olyan, mintha meséket olvasna - valahol neki tényleg annak is számítanak. Nem ebben nőtt fel, a legtöbb eseményről sosem hallott, kutat tehát, hogy mégse legyen olyan nagy hátrányban arany és kevert vérű társaihoz képest.
Lábait kényelmesen maga alá húzta, így törökülésben gubbaszt a széken, puha pulcsijának ujjai egészen kézfejének végéig érnek. Az ablak mellé telepedett le, így jól érzi az ablakon keresztül áradó hűvösséget, illetve szeme sarkából néha le is ellenőrzi még mindig esik-e a hó. Odalent az udvaron is nagy a nyüzsgés, emberek foltjai játszanak és fogócskáznak egymással, a lány pedig igazán örülne, ha a mögötte lévő asztalnál ülők is inkább így tennének, mert a karácsonyi sztorijuktól lassan már saját gondolatait sem hallja, nem hogy a koboldokéit.
Lassan telik az idő, egyik csatáról ugrik a másikra, a tartalomjegyzékben kutat további, névről szuperül hangzó események után, és csak azért áll meg, hogy tagjait megnyújtva fel-felegyenesedjen, karjait a magasba lendítve, mint egy lusta macska.
Még messze nem véget ugyan a kötettel, de lehajol, hogy táskájából előhalásszon egy vázlatfüzetet, és a fejében megelevenedő képet el is kezdje megalkotni, mielőtt kiűzik onnan a boszorkányégetések fenyegető sorai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kicsit a saját győzelmemnek is érzem Tami sikerét, de ezt ügyesen magamban tartom. Inkább neki örülök, és próbálom benne megtartani a most megszerzett önbizalmat. Örülök neki, hogy lelkes, és szívesen gyakorol velem. Elsőre nagyon féltem, hogy nem fog menni a dolog, és, hogy nem tudok majd neki segíteni. Szerencsére kiderült, hogy jobban megy ez a tanítás dolog, mint elsőre gondoltam
- Én szívesen segítek neked még - bólintok mosolyogva.
Éppen megfordulok, mikor a a sikítás megüti a fülemet. Összerezzenek a hirtelen hangra, és majdnem elejtem a kezemben tartott pálcámat. Fel is pattanok ijedtemben, és rögtön a hang forrását kezdem keresni. Nem tart sok ideig, míg meglátom a lányt, hiszen alig pár méterre áll tőlünk. Lefagyva bámulom a jelenetet. Mire pedig reagálnék az idősebb srác már oda is ugrott a navinéshez, és elhessegette a madarat. Elijah-n kívül nem láttam még senkit, aki így tartott volna a madaraktól. Nem lehet könnyű egy olyan kastélyban élniük, ahol minden nap baglyok szálldosnak ide-oda. Évfolyamtársam szerencsére megnyugodni látszik már, így én is megkönnyebbülök.
- Na, keressünk egy helyet, ahol nem zavarunk senkit - fordulok ismét Tami felé.
El is indulok, miután felnyalábolom a beszínezett és széttépdesett lepedődarabok és egyéb kellékeket, pálcámat pedig ruhám zsebébe süllyesztem. Ám mikor hátra nézek, hogy Tami követ-e, szememmel éppen elkapom, ahogy a navinés lány összeesik.
A lepedőket ledobva ugrom oda hozzá, még elkapva az üvegpoharat, amit a ragasztó bűbáj gyakorlásának céljából hoztam. Megpróbálom megtölteni vízzel, ám kezem láthatóan remeg, így a bűbáj hatása körülbelül két csepp folyadék lesz csupán. Mellettem viszont megjelent az idősebb srác, most fel is fedeztem a navinés színeket rajta is. A poharat így átnyújtom neki, hogy a félig eszméletlen lányt ő meg tudja itatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Zina

Az órámról jövök, és mielőtt idejöttem volna, kikölcsönöztem ezeket a könyveket, és elhoztam ide őket, hogy el tudjam olvasni őket nyugiba. Oda is megyek a tulajdonoshoz, de nem találom ott. Akkor oda is megyek a könyvespolchoz és nézem, hogy nekem melyik kellene. Meg is nézem, hogy nekem melyik kell. Meg is találom. Le is ülök vele az asztalhoz. Nem figyelve arra, hogy nem vagyok egyedül, kinyitom a könyvet és elkezdem olvasni. – Á! Milyen érdekes. – Aztán jövök rá, hogy tanulni jöttem. – Kezdjünk hozzá.
Nem is veszem észre, hogy van itt valaki.
– Ó van itt valaki. – Berakom a könyvbe a karórámat, hogy tudjam hol tartok a könyvben. Le is rakom a könyvet. Hm. Próbálom átgondolni, hogy miként szólítsam meg anélkül, hogy megzavarnám. – Szia! Érdekes az a könyv? Az enyém nagyon érdekes.            

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kész csoda, hogy néha engem is itt látni. És még büntetésben sem vagyok! Bár múltkor majdnem sikerült, de kidumáltam magam Kazanovnál. Rendes fickó, tudtam én mindig. Szóval nem tudom, néha azt hiszem kell egy kis változás, meg talán abban bízom, hogy a környezet motiváló hatással lesz rám. Igazából csak sehol nem tudtam megmaradnia  fenekemen a bájitaltan beadandómmal együtt, így itt kötök ki. Rejtély. Mindenesetre leülök az asztalhoz, és szorgos körmölésbe kezdek. A tankönyvemből próbálom kinyerni azokat az információkat, amiket amúgy valószínűleg tudnom kellene, de mégsem tudok. Hát na, én meg a koncentráció nem szeretjük egymást. Még úgy csak-csak megfőzögetem az órán a bájitalokat - általában bájos segítőim segítségével - de az elmélet az... hagyjuk is. Az elmélet sosem ment jól semmiből. De tényleg. A zeneelmélet is csak úgy volt képes a fejembe menni, hogy rengeteget gyakoroltam. Bár ott azért megvolt az akarat is, nem csak a kényszer, hogy tanuld meg fiam, mert megbuksz. Itt viszont nem érzek semmiféle motivációt ezen kívül, szóval így küzdök rendesen ezzel az egésszel. Ha legalább az lenne, hogy nem zenével akarok foglalkozni, hanem valami rendes, fogjuk rá hogy civil szakmát választanék akkor oké, biztos kicsit lelkesebb lennék, de így olyan... semmilyen ez az egész.
Az utolsó két bekezdés előtt úgy döntök, ideje szünetet tartani egy kicsit. Minden cuccom ott hagyom az asztalon, nem félek attól, hogy bárki is a dolgozatomra pályázna, ha meg igen... hát vigye csak. Átmozgatom elgémberedett tagjaimat, majd az éppen felszabaduló széles ablakpárkányt foglalom el. Homlokomat az üvegnek nyomom, ahogy megpróbálom felfedezni a kinti világot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A tanulás sokszor nehezére esik az Eridonban, hiszen ott sokan vannak, beszélgetnek, élnek. A körlet általában nem arra van, hogy ott mindenki ellegyen magának, mint egy dísznövény, hanem azért, hogy élettel teljen meg. Ennek az a hátránya, hogy hiába van fülvédője, akkor is nagyon zavarja, hogy körülötte mozgolódás van, látja, hogy a többiek jól érzik magukat, neki pedig tanulnia kell. Ehhez még hozzájön, az is, hogy sokszor nincs önfegyelme, ha jó társaságban van, és valahogy nehezen halad a tanulnivalójával. Ilyenkor szokott közbe jönni az utolsó pillanatban, vagy közel az utolsó pillanatban a csodafegyvere, a tanulószoba, esetleg a könyvtár, ahol majdnem teljes csendben, nyugalomban képes elsajátítani az anyagot. Hiába ez a legideálisabb környezet, valamiért mégis nehezen szánja el magát, hogy kimozduljon ide. Talán azért, mert fél a rellonosok esetleges közelségétől, vagy azért, mert a hely kívül esik a hétköznapi megszokott életterén, amiben a megszokás biztonságát érzi, ezt maga sem tudja.
Minden esetre, két napon belül dolgozatot fognak írni. Az órán a figyelme időnként elkalandozott, de többnyire tudott koncentrálni és jegyzetelni, úgyhogy valamennyi alapja van, azonban most szükség van egy gyors ismétlésre, de ez még nem tűzoltás. Hátizsákjába összehányja az összes órai jegyzetét, házi feladatát, tollakat és a tankönyvet, meg persze mindent, amire szüksége lehet: stressz labda, rágó, tea, keksz, hangtompító. Minden kifogására lesz válasz, muszáj koncentrálnia.
A helyiségbe szokás szerint óvatosan nyit be, nehogy egy haragos rellonossal találja magát szemben. Ebben az esetben inkább a könyvtár, ott csak az ijesztő orosz bácsi van, de legalább rászól a még ijesztőbb rellonosokra. Azonban betoppanván az ablakban egy ismerős göndör fejjel találja magát szemben. Huncutul elvigyorodik, vállait játékosan felhúzza, ahogy alsó ajkába harap. Finoman settenkedve közelíti meg Marcit, hogy aztán egy jól irányzott, de gyenge mozdulattal ráfogjon a derekára. – Szia Marcii! – Cincogja a legkedvesebb hangján. Nem tudja, hogy észrevette-e, meg hogy megijesztette-e, de reméli, hogy nem haragszik, elvégre csak játszott. – Van kint valami érdekes? – Kérdi Polli is az ablakhoz lépve, azonban fejét oldalra döntve várja a navinés megerősítését mielőtt kinézne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Hogy Sári SZŐKE LETT!? Ezt nem akarta elhinni! Elképzelni akarta volna viszont, csak nem tudta, a dolog meghaladta Lilkó képzelőerejét, ezért mikor meghallotta a hírt, már szaladt is, hogy megkeresse a lányt. Ami persze több szempontból is nehézkes volt. Egyrészt épp este volt, és rövidesen már lekapták a tíz körméről, aki kint kóricált, másrészt nem volt bejárása továbbra sem az Eridonba, illetve abban se lehetett biztos, hogy ott találja barátnőjét. Mondjuk illett volna, de hát fene tudja.
Viszont még belefért egy gyors kitérő a bagolyházba, hogy levelet küldhessen neki, amiben kvázi követelheti, hogy azonnal de rögtön és máris találkozzanak, de legkésőbb holnap délelőtt, esetleg délután, ha csak reggel érkezik meg a bagoly.
Mikor aztán elkészült a levéllel, nagy nehezen rávett egy madarat, hogy megemelje neki a lábát, és rákötötte üzenetét. Alighogy az állat kireppent az ablakon, egy másik szállt le Lili mellett, és csipogott valamit. A lány meglepetten rápillantott, és észrevett egy neki címzett levelet nála.
- Nahát, ez gyors volt - mondta nagyokat pislogva, mikor megismerte Sári kézírását.
Ki is kukkantott a toronyból, és még látta a távolodó baglyot, akit ő küldött el az imént, és még oda sem ért az Eridon toronyhoz. Oké, talán Sári csak megelőzte, nem időutazó madárral van dolga.

Másnap Lili izgatottan szaladt fel a keleti szárny második emeleti lépcsőjén az elemi mágia teraszára, amit ő sajna csak hírből ismert, de Sári számára bizonyára sokat látogatott hely volt. Mikor aztán megérkezett, már nem csak amiatt sajnálta, hogy még nem járt itt, mert nem tudott elemi máguskodni, hanem mert igazán lenyűgöző látvánnyal szembesült. Az üvegkupolán besütötött a Nap, ragyogó, kissé túlvilági helyet varázsolva a lépcsővel és izgalmasan csavaros oszloppal díszített, jókora teremből.
Ennél már csak Sári látványa lesz elképesztőbb, amint ideér - gondolta Lili.