Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

#tanulok
#janem
#zabavan
#Sári

Örömködve tapsikolt kettőt, és némán nyújtotta át a másiknak a csokit. Ha az egyik tartja az egyességet, az a minimum, hogy tőle se hallani egy nyikkat se. Helyette viszont nagy kék szemeivel vizslatta áldozatát, és addig nem volt hajlandó folytatni a diskurzust, amíg nem látta, hogy a másik lenyeli az édességet.
- Na milyen? - kérdezte meg, amint túl voltak a nyelésen is. Aztán elfordult a doboz felé, és némi hezitálás után kivette a Jim Beam-eset. Ahogy volt, egybe a szájába tömte a kis üvegcse alakot. A probléma csupán az volt, hogy Sára ebben a pillanatban közölte vele a híreket. Ő meg mint a lottó reklámban az öregek, eltátotta a száját, és sípolós hangon - már amennyire az összeragadt csoki engedte - kérdezte:
- Hogy mit csinált? - Egy gyors nyelés, szájlenyalás, hogy ne maradjon semmi az ajkain, és közelebb fészkelte magát Sárához. - Na jó, ezt fejtsd ki nekem. Hogy érted, hogy bántalmazott? Ott voltak a tanárok, egyik se állította le? - kerekedtek ki a pillái a hitetlenkedéstől. Bezzeg ha ő csinál valami hülyeséget, azonnal jönnek a prefektusok. Na persze szerencsére olyankor Kende vele van, aki szintén prefektus, szóval a büntetés mindig elmarad, de akkor is. Hogy?
Marina védekezően emelte meg a kezeit. - Ez volt a szabály. Ha veled kivételt teszünk, akkor utána más is erre hivatkozva akart volna bejönni. Így is volt az a... francba megint elfelejtettem... az egyik eridonos prefektus - legyintett. - Úgy kellett Miksának kitennie a szűrét - magyarázta Marina, bár őszintén, addigra Albival valami igen mással foglalkoztak ahhoz, hogy fogalma se legyen utána barátja hová tűnt.
- Még egy csoki? - kínálta vigyorogva Sárit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Majd elsüllyedt a padban, mikor látta, hogy Nati hevesen kalimpált, csak hogy vele együtt teljesíthesse ezt a páros feladatot. Tiltakozni akart, és jelezni, hogy inkább Pankával dolgozna együtt, de addigra Panka már összedumált Lacával, amiért kicsit durcásan nézett a fiatalokra, de nem tudott mit tenni, kénytelen volt elfogadni a tényt, hogy Natáliával kell együtt dolgoznia. Az időpontot meg épp, hogy csak menet közben egyeztették, mert sietve szedte a lábait óra után, nem volt kedve együtt lógni a rellonos lánnyal. Pedig Zóra többnyire nagyon jó kedvű volt, csak az elmúlt pár hétben tört rá valami furcsa lehangoltság. Mintha rossz bájitalt ivott volna, elég rosszkedvű volt. Persze az is lehet, hogy a kedvének még mindig az évnyitóhoz volt köze, hisz bőven volt azért bűntudata, na nem azért, hogy beszólt a meláknak, sokkal inkább amiatt, mert úgy érezte, hogy ott és abban a percben nem tudott megfelelő segítséget nyújtani barátjának. Ha mindez mondjuk az erdőben történt volna, s egy tényleges vadállat támadt volna a szőkére, akkor lehet, hogy odavész. Márpedig azt Zóra sosem bocsájtotta volna meg magának. Szóval emiatt inkább kerülte is a társaságot, inkább egyedül lébecolt a kastélyban, s így telt el a hét. Hétvégén aztán eszébe jutott, hogy van az a hülye feladat, amit Natival meg kell csinálnia, s őszintén, semmi kedve nem volt hozzá, de Panka egy kicsit kiosztotta, amitől észhez tért. Emiatt, na meg hogy ne szerezzen elsőre rossz jegyet, végül csak elbattyogott a tanulószobába a holmijával, s az egyik asztalnál leülve várakozott. Közben rágógumiból fújt buborékot, majd pukkantott, s ezt ismételte, kezdte megunni a várakozást. Aztán végre nyílt az ajtó, és ott termett a Farkas lány.
- De, elég sokat késtél - szúrta oda kicsit flegmán, majd az ablakon keresztül bámult kifelé, nem sok kedve volt ehhez a tanuláshoz. A következő kérdésre viszont kénytelen volt visszafordítani a fejét Nati irányába.
- Másról? Nem tudom, miről akarsz beszélni?- kérdezte, de karjait védekezően fűzte össze maga előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Nem lehet, hogy egy kicsit idegessé válsz attól, ha az elemedet kell használnod? Az elején nekem se nagyon működött emiatt.
Velem az elején nagyon sok minden nem működött, sőt, ami azt illeti, jelen pillanatban sem működik minden, hiszen képtelen vagyok az iskola falai között maradni hosszabb ideig, úgy érzem, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatna. Ez a hely azonban egy csoda, hiszen benne van a kastélyban, és mégis érzem a fűszálakat, ahogy simogatnak, ujjbegyeimen a levelek erezetét, a szirmok lágyságát. Mintha a béke a teljes lényemet átjárja.
- Nekem sem tökéletes, csak azt a látszatot kelti, de a szirmok alig fele bontakozott ki, látod.
Mutatok a középső részére, ami bizony szorosan összesimul. Első ránézésre eredményesnek mondanám, de szerintem Ezra nem így vélekedne. Eléggé kedves férfi, de még mindig hatása alatt vagyok az első sokknak, amit akkor éreztem, amikor vele találkoztam. Aznap az egész életem kifordult önmagából és nagyon ijesztővé vált. Ám, az érzés, mely a gerincem mentén cikázik, most nagyon jó. Már nem érzem magam egyedül, hiszen van egy szövetségesem, valaki, akivel egy terembe ülve, egy folyosón lépkedve, egy összenézésből értve is tudom, hogy mi a helyzet. Mi ez, ha nem csoda?
- Mi az a testhelyzet, amikor tökéletesen ellazulsz? Mondjuk fekve? Lehet, hogy az zavar, hogy a tested nincs kényelmesen. A mamám, amikor ideges voltam egy fellépés miatt, mindig az ölébe hajtotta a fejem, és a hajamat simogatta, meg az arcomat. Ne próbáljuk ki?
Ajánlom fel teljesen természetesen. Régebben szerettem az érintést, és szeretném visszakapni ezt a szeretetnyelvemet, de először magamban kell rendeznem a dolgokat, nekem kell nyitnom mások felé, és csak utána tudom majd engedni, hogy bárki, bármikor hozzámérjen, anélkül, hogy megrezzennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Senki sem tévedhetetlen. Ezt le kell szögeznie minden alkalommal, főleg saját magának, aki képes akkora vehemenciával belállni sajátjába, hogy aztán ember legyen a talpán, aki meggyőzi, hogy esetleg téved. Viszont most tudja, megingathatatlanul, hogy a lány kényelmetlenül érzi magát és izgul. Szó szerint az arcára van írva. Hősnőnk éppen ezért diszkréten nem teszi ezt szóvá és kezdi nyugtatgatni. Helyette előbb időt hagy neki a jegyzetelésre, majd kérdez ismét, mintha észre sem vette volna mi történt. Taktikája beválni látszik, hiszen a diák ismét megszólal és válasza igen elgondolkodtató. - Helyes nyomon indultál el ezzel. Valóban könnyebb tud lenni az elemzés, ha van kötelék és több viszonyítási pont. Viszont szerinted biztos, hogy feltétlen, ismernünk kell valakit ahhoz, hogy elemezni tudjuk? - kérdezi morfondírozva, majd felkel a székből és a táblához lépve kezébe vesz egy darab krétát, majd kisvártatva rajzolni kezd. Fejek jelennek meg vonalai nyomán. Kezdetlegesek, de jól kivehetőek. Pálcájával rájuk koppint, mire kihelyesbítődnek és mondhatni élethűvé válnak. Négy különböző fej, haj nélkül. Ezekből három kap arcvonásokat. - Mit gondolsz ezekről az arcokról? Mit mondanak neked? Mindhármuknak nagy szemei vannak, ha már azokat említetted. Ez a közös bennük. Mesélj róluk egy kicsit nekem - kéri a lánytól lágy mosollyal, mialatt visszasétál a székéhez, s míg diákja gondolkozik, kényelembe helyezi magát. Messzebbről ő is megnézi az arcokat. Az egyikük szép ívű ajka oldalra húzódva felfelé ível, orra pedig pisze és hegyes. A második arc húsos orra olyan magasan áll, hogy egészen belelátni a nyílásaiba, míg alsó ajka vastag, a szempár tekintete átható, formája enyhén mandula vágású. A harmadiknak pedig egyenes, "görögös" orra van, a szája lefelé görbülő, vékony. Elektra kíváncsian várja a lány mit olvas ki belőlük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az egyáltalán nem kinyílt bimbót nézve szalad ráncba a szemöldököm. Az elején? Az egész egy eleje! Pontosan úgy érzem magam, mint mikor az iskolába kerültem. Évekig tartó magántanulmányok folytatása után csak sikerült elérnem, hogy végre bejárjak, de olyan idegen volt minden és mindenki, hogy el voltam veszve. Az elveszettség érzése nem segít barátokat szerezni, maradjunk ennyiben, és most ugyanezt érzem.
A virág felé fordítom a fejemet, ami valóban nem nyílt ki teljesen, de ettől még én láthatóan szélesen mosolyodom el és csóválom meg a fejem. - Ne szerénykedj. Sikerült, és ez a lényeg, hiszen én még eddig sem jutottam el. Úgyhogy csak fogadd el a sikeredet és élvezd ki - mosolyodom szélesen rá, majd fordulok vissza előre. Zavartan dörzsölöm meg a tarkómat: az egész helyzet olyan idegen, hogy kellemetlenül érzem magam, és bár sokat segít a terem egésze, mert régen éreztem magam ennyire felszabadultnak, mégsem adja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy elhiggyem, nekem valóban itt a helyem. Az egész egy baromság. A navinésnek tényleg az ereiben van az egész, de én, aki egész életemben a levegőt szeltem, mégis hogy kerülnék a földre. Tenyerem simul térdemre, ismét felé fordulok. Ajkaim ugyan elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de hang nem jön ki a torkomból, hogy legalább minimálisan is értelmes ember benyomását keltsem.
Pillogva nézek rá, majd a lábaira, végül megint arcára. Ezt most komolyan gondolja, ugye? Elnézve az arcát biztosan.
- Mármint... mármint feküdjek az öledbe és simogatod a hajamat? Ezt próbáljuk ki? - nézek rá értetlen. Nem árt letisztázni a részleteket, mielőtt még félreértésekbe bonyolódunk. - Má- Hm... komolyan mondod? Nem vagyok biztos abban, hogy ez... szóval érted. Én nem... nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni vagy ilyesmi, meg azt sem szeretném, ha az én problémám a tied lenne meg ilyesmi - fordulok előrefelé ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az arcát nézve, hirtelen elönt a bűntudat, de nem igazán tudom, hogy miért, hiszen nem csináltam semmi rosszat, mégis, azt érzem, hogy valamit elrontottam. A szám belső részéből egy kis darabot a fogaim közé veszek, és zavaromban próbálok arra koncentrálni, hogy egy darab belőlem a fogaim között van, és nem arra, hogy kinyissam a számat, és még nagyobb kellemetlenségbe sodorjam magam. Aztán végül kimondja, belőlem meg kitör a megkönnyebbült kacagás, mert már értem, hogy miért tört rám a bűntudat, hogy miért nézett olyan furcsán, és hogy mit is szeretett volna mondani, amikor végül nem jött ki hang a torkán.
A nevetésem vidáman és megkönnyebbülten csilingel, ahogy végül hátrafekszem a fűben, és játékosan csillogó szemekkel pillantok rá, aprót ingatva a fejem.
- Nem, arra gondoltam, hogy találjuk meg azt a teszthelyzetet, amiben kényelmesen érzed magad. Én például ha ülök, órán vagy étkezésekkor, mindig arra gondolok, hogy ki kell húznom magam, mert ha begörnyedek, akkor olyan leszek, mint Mári néni, aki egész életében gyógyfüveket gyűjtött. Papa mindig Mári néninek hívott minket, ha görnyedtünk. És ez nem kényelmes, nem tudok koncentrálni, mert csak azt hallom a fejemben, hogy Mári néni leszek. Nekem anyukám öle volt a megnyugtató, neked mi az?
Még mindig fekve pillantok fel rá, érdeklődve. Szeretnék segíteni neki, mert a szemeim előtt él az a kép, hogy mi ketten képesek leszünk úgy is beszélgetni egymással, hogy egyetlen hang sem jön ki a torkunkon. Milyen szép is lenne, a levelek rezegtetésével, szirmok bontakozásával és még egy csomó minden ilyen földi dologgal üzenni, vagy éppen együtt végrehajtani egy-egy elemi cselekedetet. Nem akarom őt kényszeríteni, nem akarok sok lenni, de szeretnék segíteni.
- Az év elején azt mondták, hogy ha beszélgetni szeretnék valakivel arról, hogy milyen  magántanulóból tanulóvá válni, akkor te tudsz nekem segíteni, mert te is azt voltál. Miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kissé aggodalmas arckifejezéssel várom a tanárnő reakcióját, de szerencsére továbbra sem szeretne földbe döngölni, vagy keresztbe lenyelni, és ez minden alkalommal meglep. A kérdését hallva kissé összeszaladnak a szemöldökeim, ahogy magamban mérlegelem, hogy vajon tényleg kell-e ismerni valakit, hogy elemezni tudjuk. Már épp válaszra nyitnám a számat, de ekkorra a tanárnő már épp a táblánál rajzol, így elraktározom a mondandómat egy későbbi alkalomra.
Alaposan szemügyre veszem a rajzokat, és próbálok tulajdonságokat, érzéseket társítani hozzájuk. Nem könnyű, talán pont azért, mert nem ismerem a tulajdonosaikat. Valami miatt úgy érzem, hogy néhány szó, a testbeszédük, a hozzáállásuk sokat árnyalna az összképen, de elvégre nem is ez a feladat, hanem az, hogy szimplán az arcvonásokról meséljek.
-Az első derűsnek, jókedélyűnek tűnik, nőiesnek mondanám. A második egy malacra emlékeztet, és még nem tudom eldönteni, hogy ez pozitív vagy negatív érzés, de a szemei alapján őszintének tűnik, összhatásban férfias kisugárzása van. A harmadik nagyon fegyelmezett, talán kicsit szomorkás, de tudatos.- fejezem be a jellemzésüket, és már csak tippelni sem tudok, hogy mondtam-e valami értelmeset. A malacos hasonlatomat egy kicsit megbántam, de a másodikról tényleg az jutott eszembe. Igaz, tudni kell, hogy nagyon szeretem az összes sertést, a legmenőbb állatok, így tényleg egyáltalán nem sértésnek szántam a hasonlatot.
-Bár azt hiszem, ha ismerném őket, akkor kicsit jobban tudnék róluk nyilatkozni.- utalok vissza az előző témánkra, mert összességében arra jutottam, hogy ha ismerünk valakit, akkor mégiscsak sokkal egyszerűbb elemezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A reakció minimálisan ér váratlanul. Értetlen pislogok rá, miközben ő nevet és elterül a fűben, fejemet fordítva hátrafelé nézek rá, míg nem... ó. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Érzem, ahogy a pír elönti az arcom, zavartan húzom szemeim elé tenyeremet, ahogy elfordulok tőle ismét előre. Könyökömet térdemre támasztom és olyasmiket motyogok magam elé, hogy: nem lehetek ilyen béna. De mint láthatjuk, mégis lehetek.
Kicsit mozdítom kezemet, hogy ránézhessek a zárt bimbóra, mikor elhangzik a kérdés. Mi az a testhelyzet, amiben kényelmesen érzem magam? Freedom hátán. Egyenes háttal, kitárt karokkal, a levegőben száguldozva, miközben nem gondolok semmire, csak a szabadság érzésére, ami akkor átjár, és ahogy kieresztem a hangomat, ami tanúbizonyságot tesz a jókedvemről.
Hüvelykujjamra harapok rá, halkan ciccenek fel.
- Biztos nem leszel Mári néni - szólalok meg halkan. - A legmegnyugtatóbb, amikor a lovam hátán vagyok. Ő volt velem, amikor... - amikor tönkretettem az egész birtokot és a kúriát. - Amikor kijött az elemem. Döcögősen indult a kapcsolatunk, de végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Ha ő mellettem van, mindig megnyugszom - kezem automatikusan simít sérült lábamra szavaim közben. Soha nem fogom elfelejteni mi történt akkor, és hogy ki miatt, mégsem érzek haragot. Akkor is az én döntésem volt, és ezt most is tartom. - Szóval inkább egy állat a kényelmes testhelyzetem és aki megnyugtat - nevetek fel zavartan, majd pillantok hátra.
Gondolkodás nélkül fekszem mellé, ujjaimat kulcsolom össze hasamon, a felettünk elterülő mindent nézem, mikor jön a kérdés. Szívem hatalmasat dobban, mégis mosolyogva fordulok felé, figyelmen kívül hagyva oldalasan, szemem előtt létező tincseimet.
- Nem kerülgeted a forró kását - nevetek fel halkan. - Mielőtt kezdtem volna az első évet, balesetem volt. Súlyosan megsérült a lábam és a gerincem, ezek miatt tüdőgyulladásom lett. A házat sem hagyhattam el a gyulladás miatt, ágynyugalomra voltam ítélve, a fizikoterápia így csúszott. Kontrollra még most is kell járnom, de biztos láttad a szerencsétlent, aki két, majd csak egy mankóval szaladgált a folyosókon: na, az voltam én. Hónapokig kellettek, mert nélkülük gyakorlatilag nem tudtam menni - vonok aprót vállaimon. - Te miért voltál az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Olvastam róla, hogy vannak elemi lények, akiket, ha megszelidítünk, birtokolhatunk. A faluban láttam is ilyen lényeket. Az egyik lánynak, aki víz elemű, van egy rózsaszínes-lilás pamacsa.
Pamacsnak hívja, de biztos, hogy van rendes fajtamegnevezése is, viszont láttam, ahogy az elemével játszott, és azt, ahogy a kis lény reagált rá. Azt mondta, hogy régen, ha kijött az elemük, kaptak egy lényt is, de most már nem így van, viszont, én mindenképpen szeretnék egyet, csak még nem volt bátorságom ezt felhozni Ezrának.
- Nem mondom, hogy lóforma elemi lény is van, de talán, ha lenne neked is egy, akkor lehet, hogy ő segítene, hogy könnyebben kijöjj az elemeddel.
Boldogsággal tölt el, amikor mellém telepedik, olyan megnyugtató a jelenléte, és egyáltalán nem érzek semmit szerencsétlenkedésnek, amit csinálok. Hasonló helyzetben vagyunk, két botladozó elemista, akik a szociális kapcsolataikban sem éppen kimagaslóak. Szeretném, ha jobban megismerhetném, ha néha lenne lehetőségünk úgy beszélgetni, mint most, akár itt, elrejtve a világ elől. Kettőnk kis titka, amíg csak meg nem erősödünk az elemünkkel, és talán utána is. Féltem ettől az egésztől, de most már nem félek, Kornél miatt.
- A mama mindig azt tanította, hogy az egyenes út a legjobb út. Azért senki sem haragudhat, ha nyílt vagy, ellenben azzal, ha sumákolsz. Az nem szép emberi tulajdonság.
Belegondolva az eseményekbe, mama sem sumákolt, mindig őszintén volt szomorú, bezárkózott, elveszett, és hiába próbáltunk rajta segíteni, sajnos nem sikerült. De végig tudtuk, hogy azért nem mosolyog, mert nem boldog.
- Emlékszem, hogy láttam egy fiút, amikor vizsgázni hoztak minket. Arra gondoltam, hogy igazi küzdő, hiszen itt van, és csinálja, pedig neki sokkal megeröltetőbb minden, mint másoknak. Elszánt arcú, rendezetlen hajú.
A végére elmosolyodom, mert eddig bele se gondoltam, hogy egy régi emlékkép mögött ő rejtőzik, szimplán csak azt hittem, hogy a fiúk egy része nem szokott fésülködni. Egy másik részéről pedig meg vagyok győződve, hogy fürödni sem szokott, pedig az igazán hasznos tevékenység. Én például szeretek jó illatú lenni, és szerintem Kornél is.
- A faluban, ahol laktam, egy folyó választja ketté a települést. Az egyik felén olyan az élet, mint Bogolyfalván, az emberek dolgozni járnak, iskolába, utaznak, és ha elérik a tizennégy éves kort, átköltöznek a Bagolykőbe, és már csak a szünetekre térnek haza.  A másik oldalon, ahol én is éltem, a falusibb élet volt jellemzőbb. Mi magunknak termeltünk meg mindent, a művészetünket ételre cseréltük, a felesleggel csereüzleteket bonyolítottunk. Mama egyike volt a varrónőknek, a papa pedig fafaragó volt. Én nyolcéves koromban kezdtem el segíteni, virágkötőként, díszítőként, és amikor rendezvényeink voltak, énekesként.
A kellemes emlékek miatt nem tudok nem mosolyogni, szelíden és halványan, felidézve egy-egy nagyszerű pillanatot. Amíg mesélek, végig Kornél tekintetét keresem, neki mondom a dolgokat, és bár magam sem hiszem, de a folytatásban is képes vagyok fenntartani ezt, pedig most először mondom el szabad akaratomból azt, ami történt.
- Mamának nyolcévente születtek gyerekei, utánam az öcsém, majd majdnem egy éve a húgom. A mama pedig szomorú lett, nem beszélt, nem volt jelen. Enni adott, de nem élt, mozgott, de olyan halott volt a tekintete. A falu vezetője azt mondta, egy rossz szellem kísérti a mamát, és imádkoznunk kell érte. Megtettem, és a falu minden lakója is. Mindenki szerette volna visszakapni a mamát. Közben én gondoztam a húgomat. Egyik este, amikor hazaértem vele, láttam, hogy a mama szokás szerint kint ül a teraszon, a hintaszékében, hálóingben, ami már nem fehér volt, hanem vörös, a bőre is, az arca is. Elkezdte felém fordítani a fejét, és akkor egyszer csak ott volt egy bokor, ami elrejtett minket előle. A vezetők elvitték a mamát. Én tudtam, hogy mi van ott bent, hogy a mama miért vörös, de mégis be kellett mennem, látnom kellett őket mégegyszer. Aztán futni kezdtem, egy hely felé, amit még a papa mutatott egy kiránduláson. Azt mondta, hogy nekünk nincs rá szükségünk, hiszen minket mindig véd a közösség, de vannak, akik általa menekülnek meg. És én szerettem volna megmenteni a kishúgomat, és én is szerettem volna megmenekülni. Azt mondták, hogy maradhatok magántanuló, de nem szerettem volna. Nem szeretném, hogy a mama miatt sajnáljanak, szeretnék csak Bonnie lenni, akit önmaga miatt szeretnek, és nem azért, mert azt érzik, veszteség érte.
A végére visszakúszik a halvány mosoly az arcomra, ahogy a történet végére érek. Sokan nem értik, hogy miért nem omlottam össze, és azt hiszem, ebben segített a hitem, és az, hogy jó emberek vesznek körül, hogy együtt lehetek a húgommal.
- Megőrizzük egymás titkát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Frida

 Az újonnan felmerült problémám miatt a szokottnál is furcsább, hogy a tanulószobában vagyok. Részben a mamám ajánlotta könyvek nyugodt olvasása, részben pedig a csönd okozta kellemetlenség leküzdésére tett próbálkozásom vezetett ide.
 Ez utóbbi miatt kérdeztem meg Szirtes tanár úr jobbkezét, hogy tudnánk-e itt találkozni, hogy pár kérdést feltegyek.
Ahogy viszont a polcok közt keringtem, keresve még néhány témába vágó példányt, egyre jobban bántam a helyválasztást. Egy keményborítójú könyvön kopogtam, amíg el nem fáradt a kezem.
 Pár kör után meglátom Fridát, és boldogan megyek oda hozzá. Igyekszem nem túl hangosan beszélni, bár meglepő módon nincsenek sokan a helyiségben.
- Szi...Szép napot! - Nem tudom hogy mennyire volt udvariatlan a köszönésem, úgyhogy felkészülök a rosszalló szavakra, miközben leülök, és leteszem a könyveket magam mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Egyetértően ingatom meg fejemet, sőt már láttam is hasonlót. Hiszen Kasza tanárnő is rendszeresen mászkál elemi állattal a kastélyban.
- Kasza tanárnőnek is van elemi állata meg Brightmore profnak is. Azt hiszem sárkánytigrisnek nevezik őket - dörzsölöm meg tarkómat óvatosan. Nem tudom, hogy jót mondok-e, ennyire nem merültem még bele az elméleti részébe és a körülötte lévő mindenbe is, mert... nos, mert tartok tőle. Egyelőre meg kellene szoknom, hogy egyáltalán elemi mágus vagyok, mintsem ennyire mélyen beleássam magam. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.
- Lehet - vonom meg vállamat. - Talán - szólalok meg már mellette fekve, a tetőt bámulva. Valóban segíthetne egy ilyen lény abban, hogy ne legyek ekkora szerencsétlen? De hát, a félelem és a hitetlenség ugyan nem tűnt el, de sokkal elviselhetőbben mardos belülről, mióta a navinés a közelemben van, mint eddig. Ez vajon mit jelent? Azt tudom, hogy az egyező elemet birtoklók könnyebben megtalálják a közös hangot, de... az ilyen megkönnyebbült érzés lenne?
Felé fordulva mosolyodom el szélesen. Sumákolni? Egyszer-kétszer fordult elő, amikor Zalánnal kellett kilógnunk a kastélyból, de szinte biztos vagyok abban, hogy Adler és Laines is rájött, valami nem stimmel az aláírt kikérőkkel. Az lett volna a slusszpoén, ha úgy írjuk alá, hogy anya és apa. Akkor lett volna csak igazán nagy a lebukás.
Arcomra kúszik fel a pír láthatóan, ahogy hallgatom. Automatikusan nyúlok hajamhoz, össze is borzolom még jobban, miközben fújtatok egy halkabbat. Elfordulok tőle, inkább ismét felfelé nézek, így a legegyszerűbb. - Ühüm. Az voltam én - harapok alsó ajkamba. - Nagyon megjegyeztél magadnak. Főleg a hajamat - sandítok rá, majd vissza felfelé. Igen, még mindig borzasztóan zavarban vagyok, bár sokat segít, amikor elterelődik a téma, és ő is elmondja Hosszú percekig vagyok csendben, ahogy emésztem a hallottakat. Az ember nem is gondolná milyen terhet cipel egyik vagy másik iskolatársa, amíg meg nem tudja azt. Felé fordulva mosolyodok el halványan.
- Nekem csak Bonnie vagy - kapom el tekintetét, hogy érezze, mennyire komolyan mondom ki a szavakat. Ha ezt szeretné, ezt tényleg meg tudom neki adni, mindenféle megerőltetés nélkül. Főleg, mert tudom milyen kellemetlen érzés, ha azért állnak veled szóba, mert sajnálnak - és ezt senkinek nem kívánom.
- Meg - bólintok aprót. - De... szóval akkor nekem is ki kell egészítenem a történetet. Ez a hivatalos verzió. Igazából ezt mindenki tudja: a tanárok alapból, néhány barátom, akiknek elmondtam, de... - hasból ülök fel. Tényleg elmondhatom neki? Zalán tud egyedül erről Maximon kívül, nyilvánvalóan. Hátra felé sandítok Bonnie-ra, majd vissza előre, alsó ajkamat rágcsálom, mint valami szerencsétlen. Így lenne fair, hiszen ő is beavatott nagyon, de én... Maxim mégis a testvérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nem tudom egész pontosan, hogy mi is lehet a nevük, még nem olvastam annyira sokat róluk, de arra gondoltam, hogy ha majd lesz egy hely, ahol élhetek, akkor szeretnék majd én is egy elemi lényt gondozni, és megkérni Ezrát, hogy kaphassak egyet. Most is van hol laknom, de az nem végleges, és Barnabás jóindulata is véges lehet. Nekem a húgom az, aki a legfontosabb, és most csak arra kell figyelnem, hogy vele maradhassak. Egy nap jönni fog egy család, aki örökbe fogja fogadni. Nekem még van vagy másfél évem, mire végzek, és nem hiszem, hogy ilyen sokáig el lehet majd kerülni, hogy bekövetkezzen.
- Csak azokat ismertem, akikkel a faluban éltem, és többnyire olyankor vizsgáztunk, amikor itt már vége volt az évnek. A vezetők nem szerették volna, ha zavarunk, és talán azt sem, hogy szerelembe essünk. Néha előfordult, hogy egy lány vagy fiú románcot kezdett a vizsgák alatt, és nem jött haza. Nem laknak kevesen a faluban, de mindenki fél, hogy Kunszenila sorsára jut.
Az egykor virágzó falu megmentésére mindent kitalálnak, tudom, mert amióta itt vagyok, olvastam sok régi újságot. Bálokat tartottak, kedvezményeket adtak, ha valaki odaköltözik. A lakosság öregszik, a fiatalok nem maradnak, nem is mennek oda. Pedig sok manát birtokló településnek mondják.
- Aztán jöttél te. Nem voltál átlagos, nekem pedig megtetszett, hogy a kinti fiúk ilyenek. Persze azóta rájöttem, hogy nem, mert olyan, mint amilyen te vagy, csak egy van, te magad.
Egy kicsit bonyolult lett a magyarázat talán, de biztos érti. Korábban a saját egyformaságunkat vetítettem ki a világra, de most, hogy itt kint vagyok, már tudom, hogy minden nagyon sokszínű és sokrétű, és egyáltalán nem egyforma. De mégiscsak Kornél volt az első, akit láttam.
- Köszönöm.
Mosolygok rá hálásan, de amikor érzem, hogy komoly dolgot fog mondani, ajkaim visszarendeződnek nyugodt semmilyenségbe, és felülve, visszakúszok mellé. A nyakamhoz nyúlok, és a nyakláncomat, amin egy apró katicabogár pihen, leveszem és felé nyújtom.
- Bizalmi zálog. Adj te is nekem valamit, és ez mindig emlékeztetni fog minket arra, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak, és mennyire fontos az, hogy megőrizzük a titkunkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ráérek pánikolni a tudatlanságomon akkor, amikor fontos lesz a helyzet. Egyelőre annyit tudok, hogy az elemi állatok könnyíthetnek a képesség elsajátításán, de őket etetni és gondozni kell. Mindezt lehetetlenség lenne bevállalnom, főleg mostanában, amikor azt is képtelen vagyok elhinni, hogy egyáltalán elemi állatra lenne szükségem. Az életem egy káosz - minden drámát mellőzve ki merem ezt jelenteni.
- Elég összetett problémának hangzik. De ha itt maradnak, akkor az nekik jó, nem? Mármint... ha itt jobban érzik magukat, akkor mi értelme lenne ott maradniuk, amikor kevesebb a lehetőség és nem is olyan boldogok, mint itt? - szemöldököm szalad ráncba mondandóm közben, mert nem vagyok biztos abban, hogy érthető, amit mondani próbálok. Megértem, amiért itt maradtak, de azt is megértem, miért szeretnék a felnőttek, hogy visszamenjenek. Micsoda ördögi kör ez, szörnyű.
Kicsit pislogva hallgatom, amit mondd, de a végére összeáll mit szeretne mondani, így tincseim közé túrva nevetek fel hangosan. A mára már sokkal mélyebb és férfiasabb hang betölti a szobát, és lehet hallani, mennyire őszinte.
- Köszönöm. Tényleg én vagyok én. Miért nem szólítottál le soha? - fektetem arcomat térdemre, érdeklődve várom a választ. Ha tényleg ennyire megjegyzett magának, akkor az lett volna a legegyszerűbb, ha odajön. Bár nem mondom, meglepett volna és valószínűleg nem tudtam volna kezelni a helyzetet, de nem így történt, szóval már lehetek bátrabb és lehet nagyobb a szám, hogy akkor miért nem így csinálta.
Aprót biccentek mosolyogva. Ha ezt szeretné, akkor ennyit meg tudok neki adni tényleg, még akkor is, ha engem ilyesfajta veszteség nem ért soha. Fejemet lassan mozdítom, előre nézek, államat térdemen támasztom meg, mikor ismét komolyabb témát érintünk. Valahol bűntudatom van, amiért ő ennyire megnyílt, én pedig nem tudom ezt megtenni, valahol pedig nem is akarom megtenni. Halkat szusszanok, homlokomat érintem felhúzott térdemnek, inkább lehunyom szemeimet, ahogy magam elé morgom, mekkora barom vagyok.
Csak akkor pillantok oldalra, mikor megérzem, hogy mellém ül. Óvatosan nyúlok ki, tenyerembe simítom a medált, amit csak nézek pár másodpercig.
- Nem hiszem, hogy el kellene fogadnom - motyogom zavartan, a pír ismét végig kúszik arcomon. - Biztos fontos neked. Enélkül is elhiszem, hogy megőriznéd a titkomat, csak... nem csak engem érint ez az egész, és... - veszek egy mély levegőt. - Nem is tudom. Fura lenne ismét kimondani hangosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Igen, szerintem is, csak minket nem így nevelnek.
Csermelymenedék is két részre oszlik, a folyó szeli ketté és a híd köti össze. Az erdőhöz közel és szinte az erdőben egészen él a mi csermelyi népünk, aki nem ismeri igazán a pénzt, nem utazik, nem lát világot, ellenben szorgos, megtanulja a férfias és nőies feladatokat is, a mágiamentes életet és a mágiával telit egyaránt. A másik oldalon a világi csermelyiek vannak, azok, akik olyanok, mint minden más varázsló és boszorkány, vagyis a mieink ellentétei. Nem szekta, de valószínűleg azzal azonosítanák. Ezért is nem szoktam beszélni a múltamról, de Kornél valahogy más.
- Nem akartam elvágyódni otthonról. Sokat meséltek azokról, akik elszöktek, családok meséltek, akik így vesztették el a rokonukat, és a papa mindig azt mondta, annak örül a legjobban, amikor hazaérkezem. Talán, ha beszélgetni kezdek veled, nem akartam volna hazamenni. Azt hiszem, az elemeink nagyon szorosan összekapcsolódnak, máshogy, erősebben reagálok rád, mint Ezrára, vagy olyanokra, akik nem földiek. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy mik vagyunk, de, veled akartam volna maradni. És nem akartam csalódást okozni.
Most már nem is tudok, hiszen a végén mégiscsak itt kötöttem ki, vele, egy elbűvölt teremben, titkokat és múltakat átbeszélve, amint éppen titkos szövetségre lépünk egymással. Nem hiszem, hogy a papa azért halt meg, mert nekem itt kell lennem, de a történet így teljes, ha tudja, hogy miért nem szólítottam meg soha. Aprót megvonom a vállam, az égre emelem a tekintetem, ami talán picit sötétebb felhőket mutat, de gyorsan tovalibbennek, és mintha a madarak is intenzívebben csipognának. Mintha a paradicsomban lennénk, vagy legalábbis valami olyasmi.
- Szeretném, ha nálad lenne. Engem mindig megvédett a katicabogár, a totemállatom. A tiéd talán más, de talán az én védelmem véd téged is. Amíg ki nem találjuk, hogy a tiéd micsoda.
És ha kitalálom, akkor megfaragom neki, hogy legyen saját védőállata, aki vigyáz rá, és aki gondoskodik róla.
- Suttoghatsz is.
Próbálom mosolyra fakasztani. Sosem értettem, hogy az emberek miért olyan feszültek. A megítélés miatt? Én olyasmitől sosem féltem, de hallottam már ezt a szót, és tudom, hogy másoknak nagyon fontos.
- És ha megváltoztatnád a nevüket? Nem hiszem, hogy az eredeti nevükkel ismerném őket, de mondjuk ha nem azt mondod, hogy Misi, hanem, hogy Kati, akkor a neve és a neme is változik, és a Kati egy időben nagyon elterjedt név volt. Most már nem az, de így az életkorát se tudom legalább eltalálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Neveltek. Halványan mosolyodom el az egészre, bólintok, de mást nem mondok. Ki gondolná, hogy a nevelés ekkora szerepet játszik az ember életében, mi? Szeretném hinni, hogy a szüleim nem voltak rám akkora hatással, mint amekkorával szerettek volna, de tudom, hogy csak áltatnám magam. Sokat olvastam arról, az emberek mekkora megváltásnak élték meg, amikor kijött az elemük: mintha eggyé váltak volna a természettel magával, teljesnek érezték magukat - az életük ugyan fenekestül felfordult, de a jó irányba történt mindez. Aztán itt vagyok én, aki nem tudja hova tenni mit érez, mit kellene tennie és hogy álljon ahhoz, hogy a föld őt választotta partneréül ebben az életben. Valahol büszke vagyok rá, valahol pedig rettegek ettől az egésztől, már csak azért is, mert nevelés ide vagy oda, nem úgy reagáltam le, ahogy valószínűleg elvárták tőlem. Más oka nem lehet annak, hogy azóta sem beszéltünk erről, csak a kötelezőket, amik nem elegek. Merlin szerelmére egy tizenéves kamasz vagyok, akinek kellenének a szülei! Haragosan fújtatok, de észbe kapva fordulok Bonnie felé, hogy ismét teljesen zavarba jöjjek. Velem maradni.
- Akkora baj lett volna, ha velem maradsz? Úgy értem... oké, nagyon furcsa lett volna, ha megtörténik, de szerintem kihoztuk volna belőle a legtöbbet - lököm meg vállát óvatosan, barátságos mosolyt küldök felé. Az már biztos, hogy az elemeinknek köszönhetően vagyok ennyire közvetlen és nyitott. - Bár megértem, hogy féltél - fordulok ismét előre, ami nem tart sokáig, mert a kezemben tartom már a nyakláncot, amin még érződik a navinés bőrének melege. Elhúzom a számat, majd tenyerembe zárom az ékszert.
- Köszönöm - felelem végül halványan mosolyogva. - Sokat jelent - fűzöm még hozzá halkabban, mert csak nézem az állatot. Mosollyal csukom rá ujjaimat, mert szerintem felhúznom nem kéne, szóval kellene találnom neki valami biztonságos helyet. - Nem tudom én mit adhatnék - merengek el egy pillanatra.
Halkan nevetek fel. - Ha elmondom, akkor már szeretném rendesen megtenni - kapom el tekintetét. - A testvérem szerint én vagyok a tökéletes gyerek, ezért őt nem szeretik annyira a szüleink, mint engem. Zenélek, sportolok, jók a jegyeim, engem mutogatnak mindenkinek, még akkor is, amikor tolószékben ültem - veszek egy mély levegőt, hogy szívem dobogását moderáljam kicsit. - A baleset napján kijött az istállóba, mikor éppen lóra készültem ülni. Beszéltünk pár szót, azt mondta, hogy apa szerint a legutóbbi versenyen nem teljesítettem olyan jól, mert beszéltek róla. Kiakadtam, mert igazából ott sem volt, csak hallotta az ott lévő apukáktól gondolom, és... szóval kiakadtam. A bátyám közölte, hogyha bosszút szeretnék, kint ülnek a teraszon szokásosan, mutassam meg, hogy ülöm meg Freedomot. Ő... ő akkor még belovagolatlan volt, igazából veszélyesnek volt titulálva, nemhogy ráülni, de a közelébe nem kellett volna mennie senkinek - elmosolyodom az emléken, de látható, hogy nem az igazi. - Úgyhogy felültem rá, és megtörtént a baleset. Ha a bátyám nem biztat, ha nem mondja, eszembe sem jutott volna megtenni, de végső soron, ő biztatott, pedig tudom, hogy az én hibám. Csak el kellett volna engednem azt, amiket mondott. Ő biztatott, de én ültem fel a lóra, most pedig itt vagyok - mutatok a lábamra, amit ugyan eltakar a nadrág, de a konstans fájdalom még mindig velem van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Furcsán érint a kérdés, furcsábban, mint hittem, vagy furcsábban, mint amilyen volt pillanatokkal ezelőtt, amikor beszéltem róla. Mert ott volt, előjött az a régi vágyódás, ami akkor volt. Emlékszem az érzésre, és arra, hogy néha álmodtam Kornélról. Az álmaimban bátor voltam, odaléptem hozzá, és ő is azt érezte, amit én, és most, hogy felteszi a kérdést, hirtelen rám tör minden, amit buta kis rajongásnak gondoltam, és itt ülve mellette, elképzelem, ahogy valóban megteszem, és ahogy ő mondja, kihoztuk volna belőle a legtöbbet.
- Nem, habár azt mondták, hogy azoknak, akik elhagyják a közösséget, sokkal nehezebb, szenvedősebb, hiszen nincs ott nekik a támogató közeg, egyedül kell boldogulniuk, a családjuk nélkül. Én pedig mindig azon gondolkoztam, hogy nem tudok majd a papa és a mama nélkül élni, hogy nekem ott kell maradnom, és majd férjem lesz, és gyerekeim, akikkel a közösségért dolgozunk majd, és akikkel a közösségbe tartozunk majd úgy is, hogy házastársak vagyunk.
Néztem ugyan a fiúkat, akik ott éltek velem, akiket egészen kiskoruk óta ismerek, és mégsem tudtam eldönteni, hogy melyikőjük fog majd engem választani, és ha kiválaszt is, nem jut-e majd eszembe, hogy ő volt az, aki gilisztát evett, vagy aki úgy megijedt egyszer, hogy bepisilt. Az érzelmekről, azokról a folyamatokról, amik a testünkben mennek végig, nem beszélgettünk sosem, így az elvágyódásról sem, legalábbis nem úgy, mintha természetes dolog volna.
- A bizalmad, és csak kölcsönbe adom, ha megtalálom a tiédet, akkor elkészítem, és onnantól ő fog védelmezni.
Van már pár gondolat ezzel kapcsolatban a fejemben, de nem akarok elhamarkodott lenni. A papa mindig arra tanított, hogy mielőtt döntünk, vizsgáljunk meg minden lehetőséget. Én is így teszek, és csak akkor adom oda Kornélnak a totemállatát, ha már biztos vagyok benne, hogy ő az, aki védelmezni fogja. Egyelőre még olyan érzésem van, mintha több állat is védelmezné őt, és nem tisztult volna le, hogy ki is a sajátja. Talán a barátai azok, akik ennyire védik, és ezért érzek több állatot is. A térdeimet átfogva hallgatom őt, homlokom olykor ráncba szalad, de végül kisítom, mert nem szeretném, hogy az arcom befolyásolja őt abban, hogy mit szeretne nekem elmondani.
- Arról nem tehetsz, hogy a szüleid hogyan éreznek, ahogy arról sem, hogy tehetséges vagy, ez adottság. Az öcsém sem a mama, sem a papa szakmáját nem csinálta jól, senki sem tudta, hogy vajon mihez fog érteni, de ugyanúgy szerették. A húgom valószínűleg nagyszerűen fog tudni kiabálni, mert olyan hangosan tud sírni, hogy mindenki összesereglik, pedig könnyei azok nincsenek olyankor.
Anna szerint a szaknyelv ezt hisztériának hívja, de nem szokott soha rosszat mondani rá, csak próbálja csitítani. És azt is mondja, hogy néha hagyni kell, mert megunja, vagy elfárad és alszik, valóban ez szokott történni, csak addig érzem nagyon hosszúnak az utat.
- Nem volt szép tőle, hogy az érzékeny pontodon támadt, mert ha bántani akartalak volna, és ismerlek akkor, én is ezt mondtam volna, hogy bizonyíts. Bocsánatot kért tőled? Hogyan viselkedik veled most? És a szüleid?
Nem kellene ilyen sok kérdést feltennem, és nem is tudom, hogy mikor fészkelődtem annyit, hogy egészen szembe kerültem vele óvatosan megsimítva a lábát.
- Nem lehet, hogy a lábad az, ami hátráltat? A fájdalom, amit érzel. Ha ki tudnád kapcsolni a rá gondolást, az elemeddel, akkor szerintem fejlődne a kapcsolatotok, mert az elemed lenne a gyógyítód. Azt olvastam, hogy az a jó, ha nem külön kezeljük, hanem a részünkként, és ahogy a baleset után maradott dolgok is a részeid, úgy az elemed is. Ennek van értelme?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- A családon kívül is vannak olyan emberek, akik támogatnak, teljesen mindegy, miről van szó - jelentem ki határozott hangon. Erre nem csak én, de valószínűleg rajtam kívül még sokan mások is az élő példa arra, hogy ez így van. A családomat nem mondanám támogatónak, főleg, mióta kiderült, hogy elmei mágus vagyok, de Zalán és Kori például mindig mellettem állnak. Ők pedig nem a családom, pedig gyakran eszembe jut, mennyivel egyszerűbb lenne, ha olyan családba születek, mint a Hollósik.
- Köszönöm - motyogom magam elé zavartan, ahogy az ajándékot fogom a kezemben. Vajon ő is érzi azt a különös érzést, amit én, mióta összefutottunk? Van valami magyarázat arról, hogy az azonos eleműek valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz, de őszintén, nem mentem bele mélyebben. Nem akartam. És továbbra sem akarok. Életemben először ténylegesen félek valamitől, és egyelőre nem akarom jobban beleásni magamat, mint amennyire feltétlenül szükséges. Sóhajtva túrok a hajamba, majd állok neki elmesélni a történetet, ami évek óta meghatároz. Kevesen tudják a valódi sztorit, mindenki csak annyira van képben, hogy sport-balesetem volt, és ennyinek elégnek kell lennie.
Halkan nevetek fel a reakcióra, észre sem veszem, hogy már szemben van velem.
- Nem kért - csóválom meg fejemet. - Igazából, ahogy előtte sem, úgy azóta sem beszélünk egymással gyakran. Szoktam neki baglyot írni, de vagy pár szavas választ kapok, vagy egyáltalán semmit - vonom meg vállaimat, mintha nem érdekelne. Őszintén, valahol mélyen érdekel még, de nagyon minimálisan. Elengedtem. Ha a testvérem nem erőlteti meg magát, akkor én sem fogom. Túl sok évet pazaroltam arra, hogy jó testvér legyek, és most nekem is vannak fontosabb dolgaim ennél: mint az előttem ülő lány, akinek érintésére ráng meg a lábam. Fejemet kapom fel rá.
- Biztos van - vonom meg fél vállam. Ezt pont tőlem kérdezi? - Néha már észre sem veszem, hogy fáj, mert annyira hozzászoktam - mosolyodom el szomorkásan. - Nem tudom mit tudnék kezdeni a földdel, vagy ő mit tudna velem, de az biztos, hogy egyáltalán nem érzem, hogy egy hullámhosszon lennénk - nevetve túrok hajamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Igen, most már tudom, Kornél, csak tudod, én nem ismertem a világot.
Ez a legfurcsább a környezetemnek, tudom, de én valójában Csermelymenedék másik oldalát sem ismertem, azt, ahol azok laknak, akik szabadon járnak a világban. Én az erdő mellett élő csoporthoz tartoztam, és most már ismerem azt is, ahogy a legjobban le lehet írni a mi közösségünket.
- Az én népem, vagyis azok az emberek, akik között nevelkedtem, olyanok, mint az amishok. Róluk hallottál már? Én is csak itt kint. Egy zárt közösség, akik kizárják a világot. Ott is ez volt a megszokott, mert mindenünk megvolt, aminek meg kellett lennie. Normális vagyok, csak máshogy.
Elpirulva sütöm le a szemem, mert nem szeretném, ha másnak látna, csak mert nem olyan vagyok, mint ő. Most már itt vagyok, kint, és próbálkozom azzal, hogy ne lássanak furcsának. Csak más ez, mint otthon, sokszor megfulladok a falak között, szükségem van rá, hogy érezzem a talpam alatt az erdőt, megérinthessem a fák kérgeit, és nem vagyok képes nyugton maradni, bent létezni. Beszélnem kell erről Ezrával, mert tudom, hogy a tanáraimat zavarja az, hogy nem vagyok bent, kések, nem tudok nyugton maradni, és olykor enyhébb rosszulléti tüneteket is produkálok
- Te megteszel mindent, de ennek kétirányúnak kell lennie. Ha ő nem akarja, ne vesztegess rá sok időt. Túl értékes vagy ahhoz, hogy megrekedj, tudom, hogy neked is veszteség, de vannak barátaid, akik szeretnek, akiknek fontos és teljes ember vagy, és akik nem irigyek, hanem örülnek a sikereidnek. Egyszer elvinnél? Még sosem voltam a felhők felett.
Vágyakozva kérdezem tőle, mert sem seprűn, sem állaton, sem varázslat hatására nem repültem még, de biztos, hogy nagyon izgalmas lehet, és mivel ő tapasztalt, mellette nem félnék egy kicsit elrugaszkodni a földtől.
- Lehet, hogy megbántottad. Ne, ne nevess ki, de mi van, ha tettél valamit, akaratodon kívül, ami rosszul érintette az elemedet. Mint egy morális kérdés, például, hogy sosem bántanád meg a barátaidat, de mégis olyan mondatot mondasz, ami nagyon rosszul esik neki. Lehet, hogy tettél valamit, ami az elemednek esett rosszul. Nyilván, tőle nem tudsz bocsánatot kérni, de mondjuk csinálhatnál valamit, ami jól esik neki. Ennek van értelme?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Persze, igen, tudom... - túrok hajamba, zavartan nézek el róla, majd vissza rá. - Bocs - fejezem be inkább ennyivel, mielőtt magyarázkodásba kezdenék és a végére én sem tudnám miről beszéltünk eredetileg. Biztos teljesen más úgy felnőni, hogy azt hiszed, csak a családod és a faludban lévő emberekre számíthatsz. Igazából, valamilyen szinten én is hasonlóan nőttem fel, és mikor végre azt hittem, elhagyhatom a birtokot, jött a baleset, hogy teljesen keresztbe húzza a számításaimat. Szemöldököm szalad ráncba, ahogy egyre inkább tudok azonosulni most már Bonnie szavaival és nézőpontjával. Ez... különös érzés.
- Szerintem mindenki furcsa a maga módján. Te is furcsa vagy, én is. Csak te... aranyosan, érted. Nincs baj azzal, ha más vagy, mint az átlag - vonom meg vállamat. Valaki egyszer azt mondta, hogy normálisnak lenni unalmas - lehet benne valami, de néha örülnék annak, ha csak egy átlagos diák lennék, akinek nem kell az elemi teraszon ücsörögnie, hogy kiderítse, mit akar a belé száműzött erő. - És tényleg nem is vagy annyira furcsa - szemtelen mosollyal nyúlok előre, hajolok kicsit lejjebb, hogy elkaphassam tekintetét, miközben mutatóujjammal érintem meg kézfejét. Nem tudom hogy kell embereket biztosítani a támogatásunkról, de szerintem ez nem lehet rossz kezdetnek.
Rajtam a sor, hogy lesüssem tekintetem. Halkan szusszanok. Ha kétoldalinak kéne lennie, akkor már évekkel ezelőtt fel kellett volna adnom. De valamiért még mindig él bennem a remény, hogy Maxim az öccsét fogja látni bennem egyszer, nem csak egy srácot, aki a nyakára jár, mint valami idegesítő alsóbb éves.
- Nem tudom - csóválom meg fejemet az ötletre, hogy megbántottam az... az elemem. - Majd kitalálok valamit - kezdek el ficeregni a helyemen, mert igen, kellemetlenül érzem magam. Az ajtó felé fordulok, pár másodpercig vagyok csendben.
- Mennünk kellene. Nekem még meg kell írnom egy esszét Mágusjogra - sóhajtok lemondóan, mert mindenki tudja, esélyem sincs. Lábaimat fordítom ki magam alól, jó térdemre támaszkodva emelkedem fel. Halkan ciccenek fel, kicsit toporgok egy lábon, amíg a másik csak érinti a talajt, de nem nehezedek rá, majd teszem meg végül. Lejjebb hajolva nyújtom a kezemet Bonnie-nak, hogy felsegíthessem.
- Elkísérlek a Navinéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Amikor azt mondja, hogy aranyosan vagyok furcsa, érzem, ahogy az arcomat elönti a pír. De nem csak az arcomat, a lábaim és a kezeim bizseregni kezdenek, és csak akkor, amikor lepillantok, akkor veszem észre, hogy körülöttem kis sárga és kék virágok nyíltak ki. Eddig észre se vettem, hogy vannak itt bimbók, akkor biztos, hogy nem ülök ide, de úgy tűnik, őket nem zavarja a fenekem, mellette is vidáman kibújnak. Zavarban vagyok, és szerintem emiatt változott meg csak körülöttem a talaj.
- Köszönöm, hogy nem látsz ijesztően furcsának.
Néha még én is annak látom saját magam. Tudom, furcsa, de vannak esetek, amiket újra meg újra átgondolok, és rájövök, hogy bizony olyan furcsa voltam bennük. Tudom, hogy nem akar megbántani, és nem is bántódom meg, egyszerűen csak tudom, hogy mit szeretne kifejezni, és szerintem érzékeli is, hogy nem sértett meg picit sem. Hogy is tehetné, amikor azt mondta, hogy aranyosan vagyok furcsa? Hopp, még egy virág.
- Ez szörnyen unalmasan hangzik.
Vallom meg őszintén, ahogy elfogadva a kezét felállok. Nyakigláb lányka révén ez azt jelenti, hogy könnyűszerrel pillantok a szemébe állva, mert csak egy kicsi, csak pár centi van közöttünk. Én nem tanulok ilyen száraz dolgokat, a növényekkel kapcsolatos ismereteimet bővítem, és azt kutatom, hogy ki is vagyok én. Jó, van pár közös óránk, de a mágusjog az egészen biztos, hogy nincs benne.
- Foghatom a kezed addig, amíg senki se látja?
Kérdezem zavartan, és remélem, hogy nem mond nemet, mert az nagyon kedves volna. A másikba azért a cipőimet is beleakasztom, mert mégsem mászkálhatok egész nap. Viszont őrizni akarom a titkot, az összeset, ami itt fent elhangzott, és éppen ezért tudom, hogy nem láthatnak minket úgy együtt, mintha többek lennénk, így ha meg is engedi, egy ponton kicsúsztatom a kezem a kezéből, visszahúzom a cipőm, és kisujjesküre tartom az ujjam, hogy a titkaink titkok maradjanak. Boldog vagyok, aranyosan furcsán, de nagyon boldog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Hangosan nevetek fel, amikor megköszöni. Fejemet ingatom meg, de nem szólok. Talán elég annyi ahhoz, hogy értse, nincs ezen mit köszönni. Éppen most furcsáztam le, miközben mégsem, szóval lehet nem kellene hálálkodnia.
- Az is. Nem vagyunk jóban a tárggyal. A legtöbb évfolyamtársamra ez szintén igaz - nevetek fel halkan, miközben jobban kitámasztva magam húzom fel a lányt. Annyi a szerencsém talán, hogy pont kitakarja a kinyílt virágokat a hely körül, ahol ült, a következő pillanatban pedig már sétálok kifele a szobából, mikor megtorpanok az ajtóban. Magam elé pislogok teljesen lefagyva pár másodpercig. Vállam felett nézek hátra teljesen megszeppenve: az ő kezére nézek, majd a sajátomra, végül túrok tincseim közé.
- Aha. Gondolom - felelem végül halkan, de inkább morgásnak nevezném, mintsem rendes emberi beszédnek. Nem tudom miért akarja megfogni, azt főleg nem tudom miért csak addig, amíg nem látják. Mondjuk... lehet mégis megértem. Én sem mutatkoznék azzal, aki alig tudja kontrollálni az elemét. Oké, ilyen szempontból tényleg tökre megértem.
Úgyhogy legyen bármennyire furcsa is, kézen fogva kísérem vissza a navinést a körletéhez, amitől nem messze várom meg, hogy felhúzza a cipőjét. Pár pillanatig ugyan értetlen nézek rá, miért tartja felém a kisujját, de végül kinyújtva az enyémet érintem neki ujjbegyemet az övének és vonom meg vállamat. Bármit is jelentsen ez, biztos fontos neki. Sután intek neki még egyet, majd fordulok sarkon és indulok a Levita felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Az egyik asztalnál ülve vártam, hogy az eridonos lány felbukkanjon. A tanulószobán kívül nem beszéltünk meg specifikusabb helyet, így igyekeztem figyelni, hogy megpillantom-e valamerre. Ahogy aztán a szemem elé került, álltam fel lassan, hogy halvány mosollyal és apró bólintással üdvözöljem.
- Szép napot! - Általában jobban preferáltam a hivatalosabb hangnemet, főleg, ha egy diákkal beszélgettem. - Szeretnél itt leülni, vagy keressünk másik helyet magunknak? - érdeklődtem, a magammal szemben elhelyezkedő székre mutatva közben.
Egyelőre nem egészen láttam át, miről is szeretne velem beszélgetni Lili, de érdeklődve vártam a kérdéseit. Nem is tartanám magam jó tanárnak, ha nem az volna a fő célom, hogy a diákjaimat segítsem.
Ha aztán elhelyezkedtünk, érdeklődve pillantok az ifjú melodimágusra. Kezeimet összefontam magam előtt, úgy támasztottam le őket.
- Miben tudok neked segíteni? - Érdeklődő arckifejezésemből láthatta, hogy nincs mitől tartania, hiszen valóban azért voltam ott, hogy neki segítséget nyújtsak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Frida

 - Jó lesz itt is. - Már csak azért sem ellenkezem, mert a beszélgetés hangjai lehet javítanak az idegességemen. Miközben leülök, összeszedem a gondolataimat, amiben segít a szemben ülő tekintete.
 Hátradőlök, de gyorsan meggondolom magamat, és miután kihúzom magam, egy kis sóhajt követően válaszolok is a kérdésére.
 - Nem érzem jól magamat, ha csend van körülöttem, és szerintem a melodimágia lehet emögött. - A mondat végét már kicsit kérdőhangsúllyal mondom. Ha nincs igazam, így jártam.
- Elég kellemetlen amikor tanulnom kéne, vagy éppen egy csendesebb napon sétálok. - Kicsit elbizonytalanodva fejezem be a monológot, mert nem vagyok biztos benne, hogy tényleg jó irányban keresem a megoldást.
 - Lehet ezzel kezdeni valamit? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Én tényleg próbálok figyelni arra, hogy az előttem lévő bájitaltant jól memorizáljam. Ez lesz a következő órán, és az előző nem sikerült nagyon jól. Jó, legyünk őszinték, nagyon pocsék lett, annyira, hogy Rudolf szó szerint továbbsétált. Csak úgy, mintha meg sem történt volna, és ez rosszabb volt, mint, hogy a Koppány fiú produktumára elhúzta a száját. Szóval memorizálok. A lábaimat felhúzva, törökülésben ülök a széken, a baseball sapkám hátratolva a fejemen, és még a nyelvem is kidugom a nagy koncentrációban. A sapka csak azért kell, mert még mindig nem jutottam el fodrászhoz, és egyre kezelhetetlenebb a fejem. órán nem viselhetem ugyan, de amint kiszabadulok felteszem, hogy ne a hajamba lógjon. Itt is már kétszer levette a fejemről az ügyeletes tanár, de én mind a kétszer visszatettem a helyére.  
Koncentrálok, vagy legalábbis megpróbálok, de elég nehéz, amikor egy béka bámul, márpedig bámul. Egészen biztos vagyok benne, hogy a vörös hajú lány békája kipécézett magának, és engem néz, azért, hogy bosszantson. Odapillantok és ott van a tekintete rajtam, én pedig felröhögök, de gyorsan a kezem mögé rejtem az arcom, és próbálok úgy csinálni, mint aki csak köhögött, de amint a nevelő elfordul, a nyelvem öltöm a békára. Ő meg csak néz, de bosszantó!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nagyon nem ugyanaz, hogy mit akarok és hogy mire van szükségem. Punktum.
Hónapok teltek el mióta elballagtam az előkészítőből, hetek óta vagyok bezárva ebbe a kastélyba, tanulmányok kezdete címszó alatt és az egész tökre kiábrándító. Mintha egy béna kiskirálylány lennék, aki megérzi a borsót a matraca alatt és be van zárva ide. Nem mehetek ki csak gondviselő engedélyével. Még most is hallom a nagyszüleim megkönnyebbül sóhaját, amiért bentlakásosba kerültem. Szeretnek, jó vérből vagyok, na, de azért elég pocsék érzés, hogy ennyire az idegeikre tudok menni. Csúnyán is néztem rájuk. Mamuska arra fogta, hogy túlságosan kamaszodom és a szünetben elkezdtem hasonlítani a bátyámra. A mama szava nagyszerű szokott lenni, viszont most nem tudom mire értette ezt. Éppen a diófa alsó ágán ücsörögve segítettem neki teregetni, jól viselkedtem. A sértett puffogást leszámítva. Nem értenek meg. Ez nem azt jelenti, hogy kamaszodom. Akármit is jelentsen ez.
Hümmentek. Megpöccintem az előttem lévő ceruzán, ami tolltartómnak ütközve áll meg. Az meg üres. Hol ez az állat? Hirtelen húzom ki magam, fejem szurikátát megirigylő módon jár jobbra-balra, amikor észreveszem. Aztán a sapeszos fiút is. Úja hümmentek. Kissé csücsörítve, homlokomat ráncolva figyelem innen, a másik asztaltól amíg a fiú fel nem nevet. Arra már meglepetten pislogok. Aztán... Horog reagál a fiú incselkedésére, olyannyira, hogy egyenesen a srác orrlyukába ereszti ki a nyelvét, majd húzza vissza. Kirobban belőlem a röhögés, hasamra csúszott kézzel kelek fel, sietős léptekkel kerülök melléjük és fékezem le. Letörlöm az arcomról a könnyemet, ami a nevetéstől csordult ki. Horog pedig nagy kerek szemekkel nézi továbbra is a fiút. Nagyot kell szusszannom, de ahogy a fiúra nézek és az orrlyukára összeszorított ajkaim közül újra kitör a röhögés. Előre hajolva támaszkodom meg az asztalon, vörös tincseim takarják el az arcomat, ahogy a homlokom is az asztalt éri. Teljesen eltörtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Lehet, hogy ez a béka egy animágus? Más magyarázat nincs arra, hogy miért bámul engem ennyire, és semmi, akkor sem, amikor kinyújtom a nyelvem. Hát ezt nem hiszem el, abban reménykedtem, hogy hatni fog. Nos hat, csak nem úgy, ahogy én azt gondoltam. El kellett volna ugrálnia, ehelyett a következő pillanatban csak azt érzem, hogy az egyik orrlyukam elzáródik, és megtelik valamivel, pont akkor, amikor a levegőt szívom be rajta. Valamivel, ami büdös. Vagy legalábbis nem is olyan nagyon jó illatú, mint amit szeretnék érezni. Az anyag meg, ami valójában egy béka nyelve, még sokkal furcsább is, mint hittem, hogy milyen lesz. Egy hosszú pillanatig csak pislogok, aztán én magam is elnevetem magam, nem is csak nevetek, hanem röhögök, olyan fejhangon, hogy azt már nem is lehet elrejteni, és ezen nem segít az sem, hogy a vörös velem nevet.
- EBBŐL ELÉG, TAKARODJANAK KIFELÉ! - vihogva emelkedem fel az asztaltól, de muszáj az asztallapba támaszkodnom, mert képtelen vagyok abbahagyni a vihogást, hát nem hiszem el, egy béka nyelve volt az orromban. EGY BÉKA NYELVE! Ez egyszerűen zseniális. Mennünk kellene, de képtelen vagyok, mert már a földet éri a fenekem, és úgy röhögök tovább az asztal alatt ülve félig. Annyira fáj az oldalam, nem jön elég levegő a tüdőmbe, és valószínűleg egy évre elég büntetőmunkát kapok majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Azzal, hogy a sámánrőzse... gally... mindegy, az a fadarab engem a rellonhoz sorolt, egyértelművé tette, hogy Horog is odakerül. Aszerint is viselkedik, amikor közli a fiúval, hogy ki a béka a kastélynál. Még olyan fejet is vág: "ehhez mit szólsz?". Ahogy pedig eszembe jut a ceremónia, az is eszembe jut, hogy hol láttam korábban a sapis vörösödő fejjel fuldokló fiút. Őt is idén osztották be. Biztosan nem elsős. Biztos most küldenek ki mindkettőnket a tanulószobából, de a térdem csak megremeg. Nem tudok elmozdulni, mert ez a fiú olyan viccesen röhög, hogy az csak jobban nevetésre késztet. Kicsit Csalira emlékeztet.
Mire egy kazal hajamat hátrébb tűröm és felegyenesednék végignézhetem, ahogyan ő beesik az asztal alá. Teljesen elengedett térdekkel mennék utána, ha nem ereszkednék az asztalon alkaromra. Be fogok pisilni. Hangos magyarázásokba kezd a néni, de a Mamuskához képest dédelgető a "majd én móresre tanítalak titeket" hozzáállása. Sípolva veszek levegőt, szeplős arcom kipirosodott, szemeim könnyeznek amikor oldalra lesek a sűrű kopogásra. A néni cipője csattog a padlón. Nevetve kapom el a fiú alkarját és kezdem el húzni, hogy kimentsem magunkat. Mit reggelizett? Meg sem tudom mozdítani! Nem vagyok ehhez hozzászokva, eddig mindig könnyen ment a menekülés és a kimentés a fiúkkal, most azért megszeppenek, mert a satrafa kapkodja a lábait. Folyamatos nevetés közepén biccentek oda Horognak, és hogy nyerjünk egy kis menekülési időt ráküldöm a bajtársamat a nevelőre. Néhány könnyed ugrással landol a kontyán, majd ugrik tovább egy könyvespolcra. Nyikorogva kuncogok fel, könnyektől semmit nem látok szóval csak a kezeim közt tartott kar mozgásából remélem, hogy a fiú talpra került.
- Gyerünk! - kezdek el kifelé futni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nagyon fáj mindenem, valójában az orrlyukam is, mert ha hiszitek, ha nem, tökre nagyon természetellenes, hogy egy béka nyelve benne legyen, Esküszöm felment az agyamig és kikapta azt a szegény döglődő legyet, ami benne zsongott már percek óta. Én meg teljesen elvesztettem a kontrollt, és nem is vagyok benne, hogy vissza tudom szerezni. Ezért is nem tudok felkelni, mert egyszerűen annyira készen vagyok, olyan szinten lenyom a nevetés, mintha legalább kétszáz kilós lennék, és csak fetrengek, mint egy felborított büdösbogár.
De jön a néni, érzem én is, hogy szorul a hurok, és fel kell tudnom kelni és el kell tudnom tűnni, mielőtt tényleg egész életemre büntetésben leszek, na meg aztán a bátyám is hallgathatja minden étkezésénél, hogy milyen rossz gyerek vagyok. Nincs rossz gyerek, csak eleven. És meg is elevenedek erre, mert a néni megtorpan, de érzem én, hogy nem olyan hosszan, hogy az nekünk jó legyen, és azért jobb lenne, ha lánnyal megúsznánk ezt most. Négykézlábra nyomom magam, majd felkelve elkapom a csuklóját, és magam után húzom a parancsszóra, másik kezemmel a gördeszkámat markolom fel, és mikor kiérünk az ajtón felugrok rá, a lányt meg a derekánál fogva szorítom magamhoz, ahogy gyorsítok. - Nem foglak leejteni, nyugi, de azért próbálj meg ráállni a deszkára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A szerencse nem kacsint ránk, de semmi vész, Horog nem bánja a melót. Főleg miután nem ijeszt rá a nénire, így túl is éli és tudom nemsokára csatlakozik hozzám ismét. Máskülönben, soha, de soha, de soha nem hagynám őt hátra. Jelenleg érdeklődés híján nincs B tervem, amikor a nevelő majdnem elkap minket. Fülemben dobol a szívem, nevetésem akadozva kezd elhalni főleg mert mellkasom úgy ugrál le-fel, mint egy trambulin. A fiú szinte az utolsó pillanatokra hagyja, hogy talpra álljon. Szókimondón esik ki a parancsszó a számon, de már húz is magával. Szedem a lábamat ahogyan tudom, amilyen hosszú az övé, az enyém olyan fürge. Hátra sem nézve gyorsan integetek azért a néninek, ne legyek már udvariatlan. Újra felnevetnék ahogy az ajtó túloldalára kerülünk, de valami körém tekeredik, más csattan a padlón, ami meg el is tűnik alólam. Nem vagyok egy ijedős fajta, plusz mindig is fiús lánynak tartottak, de azért most összeszorítom a szememet egy pillanatra. A hirtelenségre kapaszkodom meg a válla egyik oldalába, meg markolok valahova a pólójára. Ennek nincs ki minden kereke az biztos! De nem baj, mert ami maradt az épp elég! Zseniális! Ahogy felfogom mit is kért tőlem, apró terpeszben helyezkedem a deszkán. Nem úgy, mint aki minden délután ezt csinálja, de megteszem. Felnézek rá, majd hátra a folyosón, ahol a távolodó tanulószoba ajtajában még mutogat nekünk a néni. Erre se sokat fogok járni a következő... összes tanévben. Visszafordulva enged kissé a markom és halkan kuncogok, ahogy elsuhanunk a festmények előtt. Meg kell ezt tanulnom!